Ordibáltak a betegekkel

2010.06.23. 06:00

Sajnos rossz tapasztalat nem csak a pszichiátrián terem. Édesanyámmal a neurológián esett meg az alábbi történet. Közel 2 hónappal ezelőtt sajnos stroke érte. Viszonylag hamar kórházba került, a felépülése is a körülményekhez képest gyorsan zajlott.


Újra tudott beszélni, a jobb oldala mely lebénult, újra mozogni kezdett, járni egyedül ugyan nem tudott, de jelezte a szükségét, így pelenkázni már nem kellett. De történt egy napon, hogy a "lebénult" oldala zsibbadni kezdett. Az előzmények miatt nem mertünk kockáztatni: orvos, mentő, kórház. A kórházban kizárták az újabb stroke-ot, de legnagyobb elképedésünkre tovább szállították abba a kórházba, ahol előzőleg feküdt, mondván ott az anyaga és a kezelőorvosa. Volt mindez pénteken délután.


A hétvége elképesztő meglepetéseket hozott. Vasárnapra kiderült, hogy nem a régi orvosa a kezelőorvosa, hanem az, aki felvette. Mivel ő azonban szombaton reggel hazament, keddig nem elérhető. Az ügyeletes orvos nem tud mit mondani az állapotáról, a nővérek nem mondhatnak semmit. Az előző orvosa ugyan ügyelt, de feltehetően elégedettlen volt a paraszolvenciával, mert érdeklődésemre csak annyit felelt: "közöm nincs az anyjához".


Az osztályon elképesztő állapotok uralkodtak. A nővérek ordibáltak az agyongyógyszerezett, magatehetetlen betegekkel. Nagyon hideg volt, de zoknit nem vehettek fel, egy szál pléd volt a takaróhuzatban, az is mocskosan. A maradék ételt tegyük a hűtőbe, de írjuk rá a beteg számát /neve nincs???/. Kérdeztem, hogyan fog hozzájutni, ha nem tud felkelni? Vállvonogatás. Naív kérdés: megmelegíthetem-e az ebédet amit hoztam? Nem, a mikro a nővéreknek van és nem a betegeknek. Anyukám pelenkában. Kérdeztem miért? A válasz: mert állandóan ugráltatja őket az ágytállal.


Se jó is, hogy kérdezem, azonnal vigyek be pelenkát, mert nincs erre a kórháznak pénze. Ezért napi két pelenka az adag, egy nappal, egy éjjel. Anyukám mellett fekvő nullára szedált beteg hölgy álmában zokogott és azt kiabálta: "minden nagyon fáj!!!". Szóltam a nővérnek, csinálna-e valamit??? Csinált. Bejött és leordította a beteg fejét, hogy hová jutna a világ, ha mindenki kiabálna akinek fáj valami? A nővérek a szobájukban tévéztek, cigarettáztak, a nővérpultban neteztek és személyes sértésnek vettek minden kérést, kérdést.


Fürdés? Minek? Nincs meleg, nem mozognak, nem izzadnak a betegek. Még lemosás, letörölgetés sem. Anyukám az ablaknál feküdt. Kint volt kb. 10 fok. Ablak rányitva: kell a szellőztetés. Szegényem amennyire tudta, magára húzta a takarót, de a pléd ilyenkor kevés. Mire beértem, keze-lába kékre fagyott. Tüdőgyulladással vittem haza. 4 napot töltött bent. Sosem tudtuk meg miért zsibbadt. Amikor hazakerült azt mondta, a jövőben letagad mindent ha bármi baja is van, inkább meghal otthon, de ODA vissza többé nem megy. Az egyik betegtárs hozzátartozója cinikusan így fogalmazta meg: "aki itt kinyiffan, tuti nem jön többé vissza, és ez a cél".


Értem, hogy a nővérek fáradtak, leterheltek és pénztelenek. Cserébe aki ténylegesen ápol és gondoskodik - mert ilyet is láttam - máshonnan kapja a fizetését? De megyek tovább: az ügyelet orvosnak nem feladata az osztály ellátása az ügyeleti ideje alatt? Értem, hogy a kórház és az osztály érdeke az, hogy a beteg ne kerüljön vissza, de a beteg érdeke az túró? Nem tudom hogyan oldom majd meg, ha anya újra kórházi kezelésre szorul, hogy ne ide kerüljön. De gyanakszom, ha ez megismétlődik, tisztelgő látogatást fogok tenni az igazgató főorvosnál és a betegjogi képviselőnél. Egy dolog tart vissza. Édesanyám kérése: "gyermekem ne tedd, te elmész, én itt maradok". Mindez zajlott 2010 májusában, Magyarországon. Én kérek elnézést a bocsánatért.


Üdv a praxisblognak: V. I.
 

 

Csak röviden tudok írni a bejegyzéssel kapcsolatban. Ez a magatartás a nővérek részéről elfogadhatatlan. Kiabálni a beteggel, rányitni az ablakot, nem mosdatni, stb. nem szabad. Mint ahogy az ügyeletes orvos is köteles a betegre ránézni, ha friss panasza van. Ezeket a dolgokat nem akarom magyarázni, mert felesleges.


Viszont van pár dolog, ami pontosításra szorul.
A stroke-ellátást kb 2 éve átszervezték. Akut stroke esetén kiemelt centrumba viszik a betegeket, ahol az arra alkalmasak vérrögoldó kezelést kapnak (max. 3 órával a tünetek kezdete után szabad beadni, addigra egy csomó vizsgálatnak kész kell lennie, szerintem a betegek 1-2%-a alkalmas erre). Aki nem kap ilyen kezelést, az megy a területileg illetékes kórházba. Ha nem így lenne, a stroke-központ "bedugulna". Tehát a továbbszállításon nincs mit csodálkozni, akkor se, ha pénteken vagy hajnal 2-kor kerül rá sor.


Azt, hogy a beteget most másik orvos kezeli, gondolom az döntötte el, hogy ki vette fel. Kórházanként változóak a szokások. Az jogosan kifogásolható, hogy milyen stílusban közölte ezt a korábbi orvos a beteg családjával.


Ami a nővéreket illeti, megint a pénznél lyukadunk ki. A mi osztályunkon is sok az idős, fekvő, magatehetetlen, mosdatást-ágytálazást-etetést igénylő beteg. Az ágyak száma 30 feletti, nappali műszakban 3 nővér jut rá, éjjel egy. Ezért aztán az éjjeles kb. 5-kor kezdi mosdatni a rászorulókat. Mikor Dániában voltam tanulni hasonló osztályon, ott nappal kb. 15 nővért és 5 gyógytornászt számoltam össze egy 30 ágyas osztályon. Jelentős különbség volt a felszereltségben is. Nyilván könnyebb ott mosolygósnak, készségesnek lenni.


A mi nővéreink 1-2 kivétellel kifejezetten jófejek, de látom rajtuk, hogy abban mennek tönkre, hogy esélyük sincs jól ellátni a betegeket, mert fizikailag kevesen vannak. Azt gondolom még, hogy a nővérek hozzáállása azon is múlik, milyenek az adott helyen az orvosok, mennyire teszik szóvá a szóvá teendő nővéri hibákat, ill. mennyire védik meg őket a hatalmaskodó hozzátartozóktól. Merthogy ilyen is van, nem is kevés.


Én, ha tehetném, több nővért és jobb pénzért vennék fel, kb 5 évente fél évre elküldeném őket pihenni, ebből 4 hetet kötelezően a Bahamákon vagy valami hasonló. Időt és lehetőséget adnék nekik arra, hogy testileg-lelkileg kipihenjék magukat.


A pelenkáról meg annyit, hogy az OEP pl. egy stroke-beteg kezelése után kb. 150.000 Ft-ot fizet. Ebben benne van mosás, fűtés, takarítás, kaja, gyógyszerek, CT vizsgálat, minden. A mi kórházunkban is maximálták a kiadható pelenkák számát, és ha csak lehet, kérik a betegeket, hogy hozassák be (ez olyanoknál megy, akik már otthon is pelenkások voltak, mert bennfekvőnek nem lehet pelenkát kedvezményesen felírni, a kórház viszont teljes áron (ÁFA, minden) kapja meg.


Végszóként, nem védve a bunkó, nemtörődöm stb. eü. dolgozókat, az egész eü-t alapból és sokszor ok nélkül fikázókat arra kérném, csak egy hétig jöjjenek el egy ilyen osztályra önkéntes ápolónak, hátha változik a véleményük.

 

Dr.Morcz

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ebfül 2010.06.23. 12:39:46

@Aggie: Nálad a pont Aggie! Legalábbis az egyik. A megbecsülés/tisztelet kölcsönös fogalmak. Ha adjuk, általában vissza is kapjuk. De elvárni nem lehet úgy, hogy mi közben lenézzük a másikat.
A probléma komplex, nem is most kezdődött és nem is fogjuk itt megoldani.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 12:49:38

@egerészölyv: Nem figyeltetek, a bejegyzésem elején leírtam, mit tartot elfogadhatatlan viselkedésnek. Ettől még igaz az is, hogy a nővérek egy csomó helyen egész egyszerűen túl kevesen vannak, nem tudják ellátni a betegeket.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 12:50:11

Szóval ha valakinek a demens vagy nem demens ágybanfekvő és pelenkázásra szoruló hozzátartozója bekerül egy kórházba, akkor a család is költözzön be vele és mosolyogjon a nővérkékre, közben etesse, fürdesse, pelenkázza szegényt.Ja és vigyen be pelenkát.
Akkor kérdezem én a nővér mit csinál?
Gondolkozzon már el valaki, hogy egy családban miből tudják előteremteni a pelenka, az esetenként többezer forintba kerülő popsikenőcs, és gyógyszerek árát.
A legutóbbi infóm egy kolleginától az, hogy édesanyjának a szociális otthon dokinője 8000 ft-os kenőcsöt írt fel(a pelenkához), plusz cukor, szív és egyéb gyógyszerek az ellátáson felül.
Namost ebben a rendszerben ki tudja megtenni, hogy ottthonmarad az idős szüleivel?

gld 2010.06.23. 12:59:21

@Aggie: "Egyebkent nekem az a tapasztalatom, ha te emberseges vagy a noverekkel es nem emeled fel a hangod, amikor o megteszi, megkerdezed, hogy van, kerdezel tole 3 kedves mondatot, megkerdezed, hogy tudsz-e neki te segiteni valamiben, megeteted, megfurdeted, atpelenkazod a rokonodat es nem oket ugraltatod, akkor alapvetoen megvaltoznak es sokkal-sokkal kedvesebbek lesznek."

Alapvetően egyetértek, bár ez a "megdobnak kisbaltával, dobd vissza kenyérrel" szemlélet nem mindig lép életbe, amikor a tök beteg hozzátartozódért aggódsz, és alapból sík ideg vagy :)

elkoltozott. 2010.06.23. 13:05:03

Az előző orvosa ugyan ügyelt, de feltehetően elégedettlen volt a paraszolvenciával, mert érdeklődésemre csak annyit felelt: "közöm nincs az anyjához".

Engem nehezen lehet kihozni a sodrombol, es nem voltam meg szerencsere ilyen helyzetben igy nem tudom hogy hogy viselkednek..de valoszinuleg ugy vagnam szajba az orvost aki ilyet mond hogy ejszakara o is az osztalyon maradna.

Amugy meg meg kellene fizetni az orvosokat, a novereket meg plane. viszont aki penzt fogad el azt okrokre kizarni az orvosi kamarabol. Aki meg penzt ad azt meg kitenni a korhazbol.
Szep almok ezek... Itt sosem lesz rend.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 13:15:20

@Aggie: Igazad van aláírom, légy kedves, kedvesek lesznek veled (általában).
És akinek nincs hozzátartozója, aki pelenkázza és kedves legyen a nővérekkel...stb..???

Pipetta Ofélia 2010.06.23. 13:24:05

@batgirl: Most mondjam, hogy mi se a zsebből vesszük elő? Boldog vagyok, hogy van honnét elővadászni, összedobni. Tudom, hogy szűk réteg teheti ezt meg. Az utolsó filléremet odaadnám, ha ezzel megmenthetem az apámat; tragédia, hogy hihetetlen mennyiségű pénzért, amit életünk során a tébé-nek befizetünk, csak az az "ellátás" jár, amit édesapám kapott.

jkf 2010.06.23. 13:25:19

Szép Napot Mindenkinek.
Kórházban dolgoztam. Váltottam. Idegileg nem bírtam. Viszont azt gondolom, hogy aki ebben a hivatásban marad, soha sem engedheti meg magának azt, hogy a beteg így érezze magát. Szerettem a munkámat, de nem tudtam 3 gyereket eltartani belőle. Ha megkapnám a jelenlegi fizetésemet, zokszó nélkül visszamennék. Aki ápolóként dolgozik, mindig jusson eszébe az, hogy egy kedves szó, egy mosoly neki semmibe nem kerül, viszont a betegnek biztonságot ad, s egy kicsit könnyíti az amúgy is nehéz helyzetét. Nincs mentség ezeknek a nővéreknek a viselkedésére. Még a kevés pénz sem lehet ok a bunkóságra. Ettől függetlenül igenis szükség van arra, hogy jobban megfizessék az eüben dolgozókat, s ha eljutunk erre a szintre én is visszamegyek, ez az ami lelkileg egyben tart... másokon segíteni, még csak ha egy mosoly futja, akkor is....

lkjpoi 2010.06.23. 13:27:42

@batgirl: az így járt. Ezért kell gyerekeket nevelni, és nem csak a karriert hajszolni, vagy önmagának élni az embernek, idős korban visszaüt.
A lekötözött néni esetén eszedbe sem jutott, hogy annak a 2 nővérnek a felelőssége 20-30 beteg, és nem érnek rá állandóan azzal foglalkozni, hogy a zavart néni merre kóvályog?
Sok család ráadásul csak beadja az idős rokonait a kórházba (fizet az orvosnak érte), hogy ne kelljen otthon gondoznia, így foglalják az ágyat és a nővérek energiáját a valóban betegek elől. Így lehet, hogy az egyik kommentelő barátnőjének már nem maradt ágy, hogy befeküdjön.

Twisk 2010.06.23. 13:34:13

@lkjpoi: "Ezért kell gyerekeket nevelni, és nem csak a karriert hajszolni,"

Esetleg lehet más alternatíva is. Mi van, ha nem karrierista "csak" meddő? Vagy ha volt gyermeke, de már sajnos elhunyt? Ha pl. én otthon maradok az idős, beteg hozzátartozómmal, ki neveli fel az én gyermekeimet? A kockának sem egy oldala van ám.:)

lkjpoi 2010.06.23. 13:34:38

@batgirl: mindent meg lehet oldani... azaz mindennek megvan az ára... ennyi pénzből ezt lehet. Sokszor a betegek, vagy a hozzátartozók azt hiszik, hogy szállodában vannak, és a nővérek a szolgáik. Ráadásul hogy első szóra ugraniuk kell, otthagyva a másik x beteget, akivel épp foglalkoznak. Az orvosok sok mindenben tudnák segíteni a nővérek munkáját, sokszor mégsem teszik. Pl. van, ahol képesek az orvosok végigmenni, és vérnyomást mérni a betegeknek, máshol az ápolóknak kell ezzel is foglalkozni.

Pipetta Ofélia 2010.06.23. 13:35:42

@Aggie: Bocsáss meg, miért is kellene látogatási időben nekem pelenkázni - mosdatni - borotválni valamint gyógykezelni? Azt már természetesnek tartjuk, hogy kaját viszünk, etetünk, ellátunk, de nem hiszem, hogy apám nagyon örülne neki, ha pelenkáznám és pisiltetném. Nem is szeretném ebbe a helyzetbe hozni. Vagy az ágy melletti munkákra alkalmas a rokon, ha meg kiderülne, hogy véletlenül szakértő, akkor az orvos magasról és hígan tesz arra, amit mondok neki/kérek tőle? Tényleg úgy gondolod, hogy ez rendben van?
A nővérhez senki nem szólt magas hangon, megkértem, hogy legyen olyan szíves átpelenkázni és lemosdatni apámat. Ja, és köszöntem, valamint bemutatkoztam előtte.
Igen, igaza van annak, aki azt mondja, hogy jogász és per. Irgalmatlan mennyiségű idő, energia, évek telnek el, minden alkalommal összeáll a gyomrod, olyan országban élünk, ahol egyáltalán nem biztos, hogy az igazad kiderül. A derék szülőt vegzatúrának teszed ki, és jó eséllyel, mire vége a pernek, ő már rég odafent lógázza a lábát. (91 éves, mint említettem.) Rengeteg olyan dolgom van, ami ennél hatékonyabb. És igen, le kell írni, hogy mik történnek. És ha lehet, ne az az orvos szégyellje magát, aki nem így működik. Rengeteg ilyen van.

lkjpoi 2010.06.23. 13:37:59

@Twisk: igen, de ha ez csak egy kisebbség, akkor a szolidaritás elvén lehet segíteni nekik. Nyilván akkor a többiek össze tudják dobni azt a pénzt, amiből ez megoldható. Sajnos manapság sokszor az van, amit írtam, hogy olyanok, akikkel nincs kedve törődni a családnak, bekerülnek a kórházba, semmilyen akut problémájuk nincsen, csak kényelmesebb valamennyit fizetni az orvosnak, hogy vegye fel, így az örökség is megmarad, nem kell az idős rokon házát odaadni az idősek otthonának az ellátásért cserébe... ezt kellene megszüntetni, hihetetlenül felháborító jelenség!

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 13:43:35

Minden tiszteletem azoknak a családoknak ahol meg tudják oldani az idős ágybanfekvő, estleg demens hozzátartozójuk otthoni ellátását.
Láttam már ilyet:((
A család majdnem tönkrement, mert a nagykamasz fiúknak is be kellett segíteni a 80 feletti nagymami pelenkázásába, ellátásába, mert máshogyan nem ment.A két szülőnek dolgoznia is kellett mellette, mert valamiből élni is kellett.

flora.a 2010.06.23. 13:45:11

3 éve két hetet töltöttem el a főváros egyik legjobb kórházában, belgyógyászaton. Sokat láttam... Tele volt idősekkel, akik olyan gyámoltalanok voltak, mint a gyerekek. Egy idős nénire emlékszem különösen, a mellettem levő ágyra került egy idősek otthonából. Sose tudtam meg mi baja volt, de folyton aludt, alig lehetett felébreszteni evéshez is. Első napokban még ki tudott menni zuhanyozni, azután már azt sem. Kérte hogy pelenkázzák, ami nagy civakodás és kiabálás után (a nővérek részéről) lett, mikor már az összes többi beteg bizonygattuk, hogy a néni fel sem tud kelni. Az ételét az asztalon hagyták, mi keltegettük, odavittük neki. Folyton szídták a pelenkázás, mosdatás miatt, de elvégezték a teendőket. Viszont a másik oldal, ami miatt valamennyire meg lehet éreni őket is: bekerült egy másik néni a szobába, akinek kb. 5 perces memóriája volt. Folyton a régi vezető beosztásával kérkedett mindenkinek, vagy megvádolta 1., a szobatársakat, 2., a nővéreket, hogy ellopták a pénzét. Xanaxszal kb. 2 órát aludt, majd egész éjjel kijárt a nővérekhez, és zörgős nejlon zacskóiban pakolászott. De a főorvos betege volt, amit megtudtunk tőle, amikor fennhangon keresgélte az x ezer ftját, amit hálapénznek a fődokinak szánt, és amit szintén elfelejtett hogy hová dugta. A gyógyszereit összevissza ette, és patáliázott a nővérekkel, mikor végül elvették tőle az összeset.
Tehát a nővéreket is meg lehet érteni valahol, másrészt meg ha már ilyen állást vállaltak, igenis őrizzék meg emberségüket, és ebben segítse őket a munkáltatójuk. És rettegek előre, hogy majd idős koromban ilyen méltatlanul, ridegen bánjanak velem. Én nem adnám a szüleimet egy kórház kezére sem.

lkjpoi 2010.06.23. 13:50:54

@flora.a: "másrészt meg ha már ilyen állást vállaltak, igenis őrizzék meg emberségüket"

Hahaha, akkor ennyi erővel nem lesz senki, aki elvállalja az "ilyen állást", az jobb volna? Majd lesz orvos, meg a hozzátartozó, aki bejár pelenkázni, etetni, fürdetni, lázat mérni stb...
az volna az igazi, nem?
Azt is elmondanám, hogy tényleg nővérhiány van, nem állnak sorban az emberek az "ilyen állásért", nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ez azt jelenti, hogy a kórházaknak nincs választási lehetőségük, aki jelentkezik ápolónak, azt fel is veszik, ennek pedig ez az eredménye.

Twisk 2010.06.23. 14:01:42

@lkjpoi: Nem kötözködés, csak egy halk, csendes kérdés. Azokban a régiókban ahol nincs munka, miért nem állnak sorba ápolónak az emberek? TUDOM, h. baromi kevés pénz, TUDOM, h. rettentő nehéz munka.... De a semminél sokkal több, nem?

lkjpoi 2010.06.23. 14:07:07

@Twisk: mert szerintem ki****ott lusták ahhoz, hogy ezt a munkát végezzék. Pedig beteghordónak aztán akárki elmehet, segédápolónak nem tudom milyen követelménynek kell megfelelni...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 14:09:40

@lkjpoi: hát erre nemigazán tudok mit válaszolni, vagyis tudnék, de az eléggé ordenáré volna.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:10:44

Én ismerek olyan helyet, ahol azon nevetgéltek az orvosok, hogy ők a nagy egészségügyis leépítések után(pár éve), többen maradtak , mint az ápolók.
Egyébként látott valaki mostanában ápolói álláshirdetést?
Most a 15 %-os bértömeg elvonás után is lesznek valahol leépítések:((
Ez szép, hogy elmondják mindenhol mekkora a nővérhiány, csak nincs rá bérkeret, velük spórolnak.

gld 2010.06.23. 14:14:24

@pcr: "Egyébként látott valaki mostanában ápolói álláshirdetést?"

Én láttam :) Soproni Erzsébet Kórház.

flora.a 2010.06.23. 14:15:34

@lkjpoi: Ne haragudj, de már most is szinte minden felsorolt tevékenységet a hozzátartozók végeznek... engem a férjem fürdetett, hőmérőt pedig akkor kaptam, mikor a nagyviziten az összes doki előtt kiderült, hogy egyetlen egyszer sem mérték a lázamat (hajjajj, pedig a betegségem miatt kellett volna). miről beszélsz, tudod egyáltalán?

lkjpoi 2010.06.23. 14:16:08

@batgirl: összekevered az idősek otthonát a kórházzal.
Azért szerencsére a legtöbb hozzátartozó normálisan áll hozzá ezekhez a dolgokhoz. Meg a legtöbb ápoló is.
Van olyan is, aki nem. Őket általában a kollégáik sem szeretik túlzottan, csak hát régóta ott vannak, pont a főnökkel vannak jóban, sosem fogják eltávolítani őket, és egyébként sincs a helyükre senki.

Twisk 2010.06.23. 14:16:59

@pcr: Amennyire én tudom (bár lehet tévedek!) a közALKALMAZOTTAKAT nem érinti a bértömeg elvonás.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:17:20

@gld:
Szerinted az állás szabad lenne még akkor amikor odamennél jelentkezni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 14:18:29

@lkjpoi: Eddigi hozzá szólásaidból az a sejtésem, hogy hogy a te fejedben, itt minden beteg a hibás..pl. mert nincs gyereke, mert nincs pénze, mert elvárásai vannak, mert mit képzel...stb..stb..
Ez nagyon nem jó. Problémáid lesznek még az életben. A sors ráfog döbbenteni arra, hogy nem minden úgy műxik ahogy te gondolod.

gld 2010.06.23. 14:19:26

@pcr: Erre nem tudok válaszolni Neked :) Én csak a kérdésedre válaszoltam.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:20:13

@Twisk:
Akkor valamelyikünk rosszul tudja.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:23:17

@gld:
Lehet, hogy behívnának elbeszélgetésre, próbamunkára, de nagy a gyanúm, hogy az állás már régen egy protekciósé lenne.
Azért a felesleges köröket eljátszatnák veled.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 14:23:35

@lkjpoi: Mért keverném össze??? Az idős ember általában előbb vagy utóbb bekerül a kórházba. Ha szerencséje van utóbb. És ha szerencséje van, akkor még van élő rokona, és nem volt meddő, és van gyereke, és egy klassz hozzáértő, normálisan viselkedő nővérhez kerül. Ha szerencséje van.

Bandulka 2010.06.23. 14:24:55

Nekem pozitív élményeim is vannak mostanság. Kórház lepukkant külvárosi, de a személyzet munkája előtt le a kalappal! S pénzt sem fogadnak el, csak a beteghordozók.
Pelenkáznak, etetnek, mosdatnak, igaz egyik-másiknak a szája elég nagy, de ez ekkore terhelésnél még belefér. Hozzá kell tennem, hogy ugyanúgy állnak hozzád, ahogyan te hozzájuk. A jó szó, megfelelő hangnem viszonzásra talál. Látom, hogy tényleg vanank olyan betegek (nem magatehetetlenek!), akik félóránként csöngetnek ezért-azért. Mint egy szállodában.

gld 2010.06.23. 14:25:12

@pcr: Protekciósé? Kétlem :) Itt sem tülekednek azért, hogy a kórházban dolgozzanak... Sajnos ez van. De tényleg nem tudom, mi a helyzet ez ügyben.

lkjpoi 2010.06.23. 14:26:50

@batgirl: nem, szerintem a probléma ott van, hogy sokan nagyon sokat képzelnek magukról... neked meg heti 4-5 órában nagyon könnyű belebeszélni azoknak a dolgába, akik heti 4-5 alkalommal 12-znek. Miért nem mész el te is pár hónapra tizenkettőzni, aztán jártatod itt a szádat?
@flora.a: persze, hogy tudom... azért kórház és kórház között is van különbség, általánosítani nem szabad. Mint ahogy azt sem szabad elvárni, hogy az ápolók kinyalják a beteg seggét, mint ha szállodában volnának.
Vajon amikor azt írjátok, hogy a nővér a szobájában ücsörög és nem csinál semmit, nem épp arra az öt percre gondoltok, amikor a 12 óra munka közben le merészel ülni pihentetni a lábait?!
Hát minek nézitek ti az ápolókat, robotnak?

Bandulka 2010.06.23. 14:27:45

Ja még annyit, hogy a kórházakban is fejétől bűzlik a hal! Ahol a vezető, a főorvos pozitívan áll hozzá, s a kollégáit is erre "kényszeríti", ott rend van, függetlenül a pénzhiánytól.

Twisk 2010.06.23. 14:28:34

@pcr: Csak reménykedni tudok, h. te tévedsz....:(

lkjpoi 2010.06.23. 14:31:42

@Bandulka: "igaz egyik-másiknak a szája elég nagy, de ez ekkore terhelésnél még belefér. Hozzá kell tennem, hogy ugyanúgy állnak hozzád, ahogyan te hozzájuk. A jó szó, megfelelő hangnem viszonzásra talál. Látom, hogy tényleg vanank olyan betegek (nem magatehetetlenek!), akik félóránként csöngetnek ezért-azért. Mint egy szállodában."

Így van, köszi, ez a lényeg.
Toleránsnak kell lenni velük szemben is, a 12 óra munkájuknak csak egy nagyon kis részével találkozik a hozzátartozó, nem kell mindjárt az első nem tetsző szóra nekiállni hisztizni, mint egy ovis. Ha egyébként a dolgát jól végzi, hadd engedje már meg magának, hogy nagy szája van. Hangsúlyozom, nagy szája, semmiképp sem bunkó, vagy megalázó.
A fél óránként csöngető unatkozó uraságokkal/úrnőkkel pedig meg kell értetni, hogy nem szállodában vannak, és van náluk fontosabb dolga is a személyzetnek.
Valószínű az ilyenek egyébként azért kerülnek ilyen helyzetbe, mert már a saját családjuknak is az agyára mennek. Persze a családjuk is megéri a pénzét, mert az örökség az kell, de a törődés a rokonnal annyi, hogy befizetik a profnál befekvésre.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:31:54

@gld:
Pedig általában ez történik.
Egy végzős osztályból, akik eü-s középiskolába jártak 4+3 év, végig szakgyakorlatok, főleg az utolsó 3 év, azok egy része nem fog tudni elhelyezkedni.:(
A mostani kormány meg beígérte a rezidenseknek is az 50%-os emelést, na azt vajon miből fogják kigazdálkodni....

Twisk 2010.06.23. 14:34:16

@Bandulka: Látszólag nem ide kapcsolódó dolog, de valahol mégis. Az egyik iskolába új igazgató került. többször körbejárt, majd jelezte a takarítóknak, h. a tanulók mosdója koszos. A takarítók közölték, h. tudják, a tanulók összepiszkítják. Igazgató: akkor ki kell takarítani, minden tanítási óra alatt, h. szünetre tiszta legyen. Ment a lázongás, morgás, de mit volt mit tenni? Takarítottak. És láss csodát! A gyerekek nem piszkították be a tiszta mosdót, "csak" használták. Mi ebből a tanulság? Talán semmi..... Ha érted mire gondolok. :)

lkjpoi 2010.06.23. 14:34:35

@Bandulka: továbbá az orvosok segítik az ápolók munkáját... mert nagyon sokban tudják segíteni és nehezíteni is...

Aggie 2010.06.23. 14:37:56

@Pipetta Ofélia:
azert "kell" mosdatni, etetni es torodni a szeretteiddel, mert szereted oket. Es azert, mert egy idos ember olyan anyatlan tud lennei, mint egy kisgyerek - ahogy flora.a is irta. En minden alkalommal megfurdetem az egyetlen elo nagyanyamat, megmosom a hajat, becsavarom, levagom a kormet, kiszedem a szemoldoket, es iszonyatos oromet okozok neki ezzel. A nagyapammal ugyanezt csinaltam az elete utolso 10 eveben, mert keptelen volt egyedul ki/beszallni a kadba, pedig atletaban sem lattam korabban olyan szemermes volt. Aztan kesobb pelenkaztam is, pisiltettem is. Hidd el, csak elsore furcsa meztelenul latni oket, aztan megszokjatok mindketten. Es meg egy fontos dolog, ez a torodes nagyon kozel hoz egymashoz benneteket. Valahogy egy kisbaba kakis popsijat kitorolni az OK, a nagyit megszabaditani a "csomagtol" mar nem az. Pedig ugyanaz tortenik!

Bandulka 2010.06.23. 14:39:40

@Twisk: Egyetértek. A munkahelyemen is ez van, jó vezető, jó csapat, a válság ellenére is élünk és fejlődünk.
Ezen az osztályon a főnővér tisztaságmániás, meg is látszik. Még az éjjeliszekrényeket is letörlik, meglepődtem, amikor bekerültünk, hogy nem nekem kell takarítással kezdenem.

gld 2010.06.23. 14:39:57

@pcr: igen, lehetséges. De nem tudom sem cáfolni, sem erősíteni, hogy ez ebben a kórházban is így van-e. Minden esetre a kórház honlapján több álláshirdetés is van, viszonylag sok szakdolgozót keresnek. Jó lenne, ha ezek nem kamu hirdetések volnának, és valóban tudnák alkalmazni azokat, akik jelentkeznek rájuk.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 14:40:25

Senki dolgába nem beszélek bele. Egyszerű emberi dolgokról beszéltem. Ehhez nem kell napi 12 órában egészségügyben dolgoznom. Viszont nem bánnám, ha a napi 12 órás nővérek a maradék idejükben elmennének valahova emberséget tanulni.

lkjpoi 2010.06.23. 14:40:56

@Aggie: hát igen, bár sokan így állnának hozzá. Csak sajnos sokan másra akarják hárítani a "piszkos munkát", aztán hőbörögnek, ha nem megy simán.

lkjpoi 2010.06.23. 14:42:21

@batgirl: na itt van! Csak a szád jár!
Menj el tizenkettőzni, meglátjuk pár hónap után mekkora ember leszel! Így csak egy szánalmas szájhős vagy, és még sértegeted is a tisztességes nővéreket, aki a többség!

flora.a 2010.06.23. 14:42:47

@lkjpoi: akkor félreértettél. Én nem rovom fel nekik ezt, főleg mert nem tudom, mit csináltak az ajtón túl, mivel annál rövidebb volt az infúzióm madzagja, hogy az ajtóig eljuthassak, másrészt igen, szerintem is jár nekik a pihenés. Én csak arról az időről beszéltem, amit a szobában, kifejezetten a betegekre szántak (mi másért jöttek volna be?). A rekreációról is írtam, csak az a fél mondat elkerülte a figyelmedet. És nem érzem úgy, hogy a nővéreket negatív szereplőként véleményeztem volna, én csak a tapasztalataimat írtam le. De ha már itt tartunk: ezek a dolgok ott mindig akkor estek meg, amikor nem voltak látogatók. Idős, és/vagy gyámoltalan emberekkel pedig bűn így viselkedni, gondolod, nekik nem volt megalázó már a pelenka szükségessége is, kellett a mindennapos szóbeni megaláztatás még hozzá? Így kell az embernek valóban utolsó idejét tölteni ezen a világon?
Mindazonáltal én hálás vagyok azért, hogy meggyógyítottak, és én magam egy másik kórházba sem megyek a jövőben, csak ide, ahová akkor véletlenül kerültem (ügyeletesek voltak). Attól még az emlékeim velem maradnak.

lkjpoi 2010.06.23. 14:49:20

@flora.a: havi 90 nettóért nem lehet csupa birkatürelmű emberrel betölteni ezeket az állásokat, sajnos. Ettől még sok helyen, sokan tisztességesen bánnak a betegekkel. Vannak sokan, akik nem, de velük mit csinálnál? Kirúgnád őket, és a társaság másik fele, aki marad, dolgozzon hétfőtől vasárnapig napi 12-t, vagy még kevesebb nővér jusson a betegekre?

Aggie 2010.06.23. 14:51:25

@gld:
"Alapvetően egyetértek, bár ez a "megdobnak kisbaltával, dobd vissza kenyérrel" szemlélet nem mindig lép életbe, amikor a tök beteg hozzátartozódért aggódsz, és alapból sík ideg vagy :) "

De nem mindegy, hogy kin vezeted le az idegessegedet, mert ugye o nem tehet rola, hogy a hozzatartozod beteg

@batgirl:
nagyon nehez lehet annak, akinek nincs senkije. De ugy latom, hogy annak sem konnyu, akinek van valakije. Nagyanyam egyetlen baratnojevel sem torodnenek igazan a gyerekei. Az, hogy bemennek a korhazba es ugraltatjak a novereket, az nem torodes. Az az apolas, amit ok termeszetesen adtak a sajat szuleiknek azt ok nem kapjak meg a sajat gyerekeiktol. Nekem ez termeszetes, de ugy latom, hogy nagyon sok embernek nem az. Pedig a mi gyerekeink ezt latjak, ezt fogjak tovabbadni majd ha mi leszunk idosek.

gld 2010.06.23. 14:53:00

@lkjpoi: az a vicc, hogyha bemész egy hivatalba, vagy akárhova ügyet intézni, ugyanezt tapasztalod... Tehát ők sem csupa kellem és báj emberek. Szerintem nincs az az ember, aki napi 12 vagy mit tudom én hány órában képes egyformán szívélyes, kedves, bájos, szolgálatkész lenni. És ez nem azon múlik, hogy mekkora a hivatástudata, vagy mennyire emberséges. Egyszerűen csak ember, minden olyan korláttal, ami ránk, nem eü dolgozókra ugyanúgy jellemző... Sokan elfelejtik ezt sajnos.

gld 2010.06.23. 14:54:02

@Aggie: ez így van, ezzel egy percig nem vitatkozom.

lkjpoi 2010.06.23. 14:56:28

@Aggie: "Az az apolas, amit ok termeszetesen adtak a sajat szuleiknek azt ok nem kapjak meg a sajat gyerekeiktol. Nekem ez termeszetes, de ugy latom, hogy nagyon sok embernek nem az. Pedig a mi gyerekeink ezt latjak, ezt fogjak tovabbadni majd ha mi leszunk idosek."

EZ AZ!!! Azt várjuk 40 év szocializmus után, hogy az állam majd kinyalja a seggünket! HÁLLÓ-HÁLLÓ fel kellene ébredni, mert bajok lesznek!!!

lkjpoi 2010.06.23. 14:59:16

Hozzáteszem, ha már amiatt panaszkodunk, hogy orvosaink elmennek külföldre... a fiatal ápolók egy része pedig határon túli magyar, aki Romániában, Szerbiában végezte el az egészségügyi iskolát. Ráadásul az ottani fizetésekhez képest ők elégedettebbek is az itteni helyzettel, és jól is dolgoznak. Ehhez vegyük hozzá, hogy ők kénytelenek saját zsebből 50-60e Ft-ot csak arra fizetni, hogy a külföldön szerzett bizonyítványukat honosíttassák, hogy dolgozhassanak nálunk. Ez egy vicc. Nem elég, hogy egy fillérbe nem került a képzésük az államnak, még ők fizessenek?!

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:59:37

Havi 90 nettó?
Egy kezdő eü-s középsulit végzett ápoló bére 115-125+ pótlékok ez nem sok, de tudok olyan diplomás ápolónőről is aki 200-at visz haza, nem tudom ő szokott-e betegeket tisztába tenni, neurológián dolgozik.
Mondjuk olyan hosszú műkörmökkel nem tudom mit is szokott csinálni.

lkjpoi 2010.06.23. 15:07:17

@pcr: "Egy kezdő eü-s középsulit végzett ápoló bére 115-125+ pótlékok" - bruttó...

lkjpoi 2010.06.23. 15:09:30

@pcr: diplomával lehet 200e, de itt már a főnővérekről beszélünk, akiknek helyenként szintén semmi közük a piszkos munkához...

Bandulka 2010.06.23. 15:10:49

A "mi" főorvosunk 15 éves autóval jár. Úgy látszik, neki nem a hálapénz az első, hanem a betegek gyógyítása. Az egyik ápoló a múltkor egy szép cserepes virágot kapott valakitől, nagyon örült neki. Pénzt eddig nem fogadott el, pedig kiteszi a lelkét a betegekért, s már nem fiatal, nem is teljesen egészséges. Éjszaka egy nővér van csak, ha valaki csönget, időnként várnia kell, de amint bejön, elmondja, hogy éppen miért nem tudott azonnal jönni. Reggel-este (ezt látom csak) a főorvos vagy az ügyeletes orvos végig látogatja az összes beteget, megkérdezi, hogy van, szüksége van-e valamire. A nővérek fájdalomcsillapítót és altatót adnak, aki kéri. A hűtőből előveszik az ételt, megmelegítik. Szóval, ahogyan azt kell egy olyan helyen, ahol a betegek fele nem tud felkelni sem.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:12:40

Az nagyon szép, hogy valaki ápolja a szeretteit, de speciel addig amíg magamnál vagyok, addig én nem engedném, hogy a fiaim pelenkázzanak majd.
Egyébként én sem pelenkáztam még felnőtt embert, nem is tudom, hogyan oldanám meg, mert nem költözhetek el addig családomtól.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:15:52

@lkjpoi:
Nem főnővér csak diplomás nővér, de velem együtt már két családtag is kijelentette, hogy nem nyúlhatna hozzánk, ha bármi lenne.
Hál istennek nem vérrokon, csak megvan az esélye ha ITO-ra(stroke) kerülnék, akkor ő ott lenne:(

szabidoki 2010.06.23. 15:16:22

Mindenkit biztatok, hogy jelentkezzen nyugodtan nővérnek/ápolónak, segédápolói munkához semmilyen szakképesítés nem kell, sok a betöltetlen állás. Tessék abból a pénzből megélni, amit így keres valaki, mellette gyereket nevelni, kikapcsolódni, ilyesmik. Ha netán kevés a kereset, nyugodtan lehet másik kórházban másodállást vállalni, hétvégézni, éjszakázni. Ha ez mind megvan, és még mindig mosolygósan, vidáman mossák a sz@rt a beteg alól, minden elismerésem.

lkjpoi 2010.06.23. 15:17:33

@pcr: hát akkor fizess az úri szokásaidért, biztos magánklinikán örömmel bepelenkáznak.
Mondjuk beszarni kínosabb, mint pelenkát cseréltetni a fiaddal. Ez az élet rendje, fel kellene fogni végre, és nem finnyáskodni.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:18:19

@szabidoki:
Először majd megnézném, hogy egy doki ezt hogy csinálja, na aztán majd én is kipróbálnám.

lkjpoi 2010.06.23. 15:21:48

@pcr: a doki nem azért tanul +8 évet, hogy ezt csinálja. Azért tiszteljük már meg azt, aki 8 évet szán az életéből a tanulmányaira, amiből az utolsó 2 év gyakorlatilag ingyenmunka...

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:22:51

@lkjpoi:
Miért ez a normális?
Ne sértődj meg de nálatok több generáció lakik egymás hegyén-hátán?
Valaki mindig ráér otthon lenni?
Mi van azokkal akik 50 km-re laknak a szüleiktől?

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:26:50

@lkjpoi:
Hagyjuk már ezt a rezidens rinyálást.

Amúgy egy nem jajveszékelő szakorvosjelöltnek köszönhetem, hogy meggyógyult a fiam, nem hallottam tőle egy rossz szót sem, még ügyeletben is a helyzet magaslatán állt.

Bandulka 2010.06.23. 15:27:38

A pelenkázás egy 70-80 kg-os magatehetetlen embernél külön tudomány! Akinek ez egyedül is megy, le a kalappal! Én most tanulom, nem tudom, a gyakorlatban, hogy fog működni, mindenképpen segítségre lesz szükségem majd az otthonápoláshoz.
Utánanéztem, a fizetős segítság százezres nagyságrend havonta, az ingyenes pedig naponta egyszer benéz egy órára. S ha nem pont akkor kell tisztába tenni??? Érdekes lesz, én nem maradhatok ki a munkából, mert 3 embert tartok még el magamon kívül, az ápolási díj meg a gázszámlára, ha elég. Borúsan látoma jövőt, de az krónikus belt sem tartom jó megoldásnak, főként mert fiatal emberről van szó.

Aggie 2010.06.23. 15:35:58

@pcr:
ez nem tavolsag kerdese, amikor nagyapam haldoklott o 260 km-re volt tolem, en Budapestrol minen hetvegen, neha hetkoznap is leautoztam, hogy ejszakara felvaltam anyamat. 5 orakor beultem a kocsiba 2 ora mulva ott voltam, reggel 6-kor vissza. 1-1 ejszakat ki lehet birni alvas nelkul vagy nagyon keves alvassal. Megjegyzem van meg 3 unokaja, mindharom 15 kilometeren belul lakik, van aki 5 percre gyalog, egyiknek sem jutott eszebe odamenni, allitolag tulsagosan sajnaltak... no comment.

A pelenkazasrol: tapasztalatbol mondom, hogy eleg hamar elkezdi csipni az alfeledet az ouput, ugyhogy nagyon gyorsan el fogod felejteni azt, hogy szegyenlos legyel. Kipirosodott popsival ulni a kakiban nagyon fajdalmas.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:44:49

@Aggie:
Minden elismerésem, de én nem tudnám megoldani édesanyám ápolását, mert dolgozni kell, és reggel hiába pelenkáznám be, valakinek napközben is etetni, pelenkázni kellene, mert én kb5-re érnék oda.Persze tartok tőle, hogy a másik két testvéremnek csak addig volt jó, amig nekik osztotta a pénzét, mikor ápolásra kerül a sor már én is jó leszek:((
Anyósomék meg 50 km-re laknak, de nem tudnánk leküzdeni a távolságot, a munkahely miatt, tudod a vonat meg nem meg mindig.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:46:44

@Aggie:
Minden elismerésem, de én ezt nem tudnám megoldani, nálatok napközben édesanyád vigyázott rájuk.
Aki dolgozik az nem tud ott lenni egész nap, egész héten.

jkf 2010.06.23. 15:55:38

@pcr: 8 éve kerestem nettó 92 ezret, elmentem szülni, amikor visszamentem kerestem nettó 72 ezret, ugyanazzal a munkával.

pakesz (törölt) 2010.06.23. 16:21:38

@pcr: nem ertem ezt a nagy hacaccaret a haldokloknal en sem :)
szulesnel tok termeszetes hogy hat korhazban hogy midnen jo legyen hat miert nem lehet ezt megtenni a masik oldalnal, profikra bizni

pakesz (törölt) 2010.06.23. 16:24:00

@szabidoki: hat ez a velemenyem nekem is, a sok "jajj anyukara tessek ranezni mert mennyire szeretjuk, de mi nem mossuk a szarbol halapenzt meg nem adunk" mentalitasu meg menjen el a busba

drpeti 2010.06.23. 16:26:27

@Dr.laikus PhD:
nem arcoskodtam, csak furának találom, hogy ugyanaz az osztály, ahol előzőleg feküdt, "hirtelen" megváltozott. Hidd el, sokféle osztályon megfordulok, nem kell bemutatni.
@Káin:
a felismerés már rég volt, te sem értetted a mondandóm lényegét. lsd feljebb...

jean sol partre 2010.06.23. 16:27:31

Sajnos a mai, atomizált (apa-anya-1-2 gyerek) családokban többnyire fizikai, gazdasági képtelenség egy idős, folyamatos ápolásra/felügyeletre szoruló szülő otthoni ápolása külső segítség nélkül. a külső segítség pedig tényleg drága.
Nagyon nehéz kérdés ez, mert sokan hiába szeretnék megadni ezt a rászoruló szüleiknek, nem tudják. (Persze vannak olyanok is, akik tényleg elhanyagolják szüleiket és inkább bedugják vhova, de ez nem változtat az előző tényen. És olyan is van pl.-én, és a hugom, akivel az apja soha igazán nem törődött, most mégis mi gondozzuk, töröljük a fenekét is, szeretettel.) Ráadásul egy idős ember többnyire kerül olyan helyzetbe, ami hoszabb-rövidebb kórházi tartózkodást igényel.

Én mint írtam voltam segédápoló, fél évet még itthon egyetem alatt, egy évet pedig Londonban. Láttam, hogy nem a kevés pénz számít: van aki ugyanannyit keres és mégis emberséges. Angliában egy ápoló nem a legalja keresetet kapja mégis sok a minősíthetetlen tahó.
Ezen kívül, mint szintén említettem, én egy héten akár tízezer forintot is adtam egy ápolónak, és maximálisan kedvesek voltunk velük. Nem sokat számít. aki normális, az normális egyébként is, aki meg megalázza a beteget az nem fog ettől megváltozni, maximum akkor viselkedik máshogy ha te ott vagy.

pakesz (törölt) 2010.06.23. 16:28:31

@szabidoki: nagymuternal ez ugy volt, hogy a noverke ramutatott hogy akkor lehet mosni, ne csak a szepet lassuk, na erre 2000 Ft megoldotta a dolgot 3-4 napra,
mondjuk a dolog nem volt veszes, mert nem nezett ki sok mosogatas :)
amugy meg hagytam volna abba a melot? LOL

nem azokrol beszelek akiknek fiatalt kell apolni, oket nagyon sajnalom, de amikor van egy 80+ eves beteg haaat elje le minosegileg azt a 80 evet a vege meg mit szamit :)
jujj ezt ebben a bigott hulye tarsadalomban ugy honoralnak hogy "anyadat is megolned te kis geci", de ez csak azt jelenti hogy nem kepes aterezni a problemat, hogy ott van a felnovo generacio akinek viszont egy kereso szulore van szuksege es nem egy szart moso valakire

Dr.laikus PhD 2010.06.23. 16:30:26

@drpeti: kiderült közben, hogy intenzív volt előtte, ápolásira küldték vissza.
Az orvos, az már kicsit furcsa, az ő viselkedése a kérdőjel

drpeti 2010.06.23. 16:36:39

@Dr.laikus PhD: jaoké, még csak most olvasom a többi kommentet.

mothe 2010.06.23. 17:34:15

@Dr. Morcz: óvatosan a Korányival. az egyik barátomat fél év nemtudjukmibaja után beutalták oda tüdőgyulladással. betették a tbc-sek közé. néhány nappal később közölték, hogy ő is tbs-s, kapott rá antibiotikumot. rosszul reagált, felkerült az intenzívre. még két hétig élt. 26 éves volt. napi 12 órában voltam bent nála az intenzív osztályon. a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mi történt vele, bár - mivel nem volt családja - ketten voltunk megadva közeli hozzátartozónak az egyik közös barátunkkal. az az intenzív osztály még most is feltűnik a rémálmaimban. ott szerintem egy egészséges ember se húzná sokáig.

nem azt mondom, hogy ez a kórház, az orvosok, vagy a nővérek hibája - képtelen vagyok tisztán látni ebben a történetben. de a körülmények önmagukban is rettenetesek voltak és egy beteg, ijedt, kiszolgáltatott emberre egészen biztosan csak rossz hatással vannak.

Dr.laikus PhD 2010.06.23. 17:46:59

@mothe: Ezért nem jó intézmény nevet írni, mert nekem meg a lehető legjobb a véleményem.
Itt sem volt pozitív vége, de ennél többet nem tehettek, megkönnyítették amennyire lehetett a hátralévő időt.
Ijesztő hely valóban. Sajnos oda nem kerül egészséges ember. Én feküdtem csontsebészeten valaha, csak jót tudok mondani.

mothe 2010.06.23. 17:56:19

@Irise: Please die. Quietly. Puszi.

mothe 2010.06.23. 18:16:55

@szabidoki: te szabidoki, csak azt mondd meg, hogy a segédápolónak miért nem kell szakképesítés? biztos, hogy jó betanított munkásokkal ápoltatni beteg embereket? manapság ha kell, ha nem, mindenki egyetemre jár, az első diploma ingyen van, miért nem írják elő, hogy az ápolónőnek is legyen? akkor a fizetése is magasabb lenne. és az emberek elvárhatnák, hogy intelligens módon végezze a dolgát. én eddig nem tudtam, hogy képesítés nélkül is lehet az emberből ápoló, így egy kicsit más a leányzó fekvése. egy kőművestől se várom el, hogy empatikus legyen.

mothe 2010.06.23. 18:20:25

@lkjpoi: tiszteljük, de ne felejtsük el, hogy az emberek többsége szintén 4-5-6 évet tanul azért, hogy a szakmájában jó legyen, és mindenki kezdőként kezdi, vagyis szar melót csinál kevés pénzért az első pár évben.

úgyhogy tiszteljünk mindenkit, aki tanult, az aljáról kezdte és jól dolgozik.

szabidoki 2010.06.23. 18:29:44

@mothe: nem tudom, hogy miért nem kell szakképesítés a segédápolói munkakörhöz, de a sejtésem az, hogy annyira nem bonyolult munka, csak eléggé fárasztó. Mondjuk amennyire én ismerem a nővéreket, aki képesítés nélküli, de tetszik neki a meló, igyekszik elvégezni a sulit.

lkjpoi 2010.06.23. 18:48:47

@mothe: bravó! Negyedannyi ápoló sem lenne. Mellesleg aki egyetemet végez, azt úgy hívják, hogy orvos. Nagyon szakszerűen és szépen tudja csinálni az is a saját dolgát, aki középiskolában ápolónak tanult. A segédápoló meg azt csinálja, amit a szakképzett ápoló mond neki.

mothe 2010.06.23. 19:57:57

@lkjpoi: jó, csak abból indultam ki, hogy az óvó néninek is kell diploma, pedig az sem felelősségteljesebb és bonyolultabb szakma, mint ez.

Rotoxis 2010.06.23. 20:12:36

@mothe: Szóval ez úgy van, mint a matektanárnál: algebra, gebra, főgebra... :-)

Az "ápolóság" szintjei (nem pontosan, de érthetően:
1. segádápoló
2. ápoló
3. szakápoló
4. diplomás ápoló.

Külön-külön végzettséggel. A segédápolónak is kell szakképesítés, úgy hívják ápolási asszisztens. Rövid és célratörő képzés, de elméletileg kell.
Az igazi problémát az jelenti, hogy az összes (ismétlem, az összes) kategóriába tartoztó ápoló ugyanazt a tevékenységet végzi kis hazánkban, pedig mindenkinek más-más lenne a feladata. Egy nálunk lényegesen fejlettebb egészségüggyel rendelkező országban a szakképzett ápoló nem fürdet, nem pelenkáz, nem turkál a ...-ban. Ez a segédápoló dolga. Nálunk ugyanezt végzik a diplomások is! Szinte félve teszem hozzá, hogy pl. Romániában egy szakképzett ápoló hozzá nem nyúl a pelushoz (haza is mentek a tíz év előtt idejött ápolók).

Pipetta Ofélia 2010.06.23. 21:06:46

@Aggie: Tudod, édesanyámmal ezt csináltam. Lehet, hogy még apámnál is sor kerül rá, de most még nem kell! És amíg nem muszáj, nem is szeretnénk; egyikünk se lenne ezzel boldog. De nem ez a vita tárgya; ha rajtam múlik, el lesz látva. Az a baj, hogy akinek ez a feladata, az nem tekinti embernek, és foglalkozik az emberi méltóságával egy olyannak, aki az életét becsülettel végigdolgozta, gyerekeket nevelt, rengeteg pénzt kifizetett azért, hogy az időskori ellátása is biztosítva legyen. És ez nem pénz, hanem hozzáállás kérdése!

bakela 2010.06.24. 00:13:31

Csak beleolvasgattam, kezdem sajnálni erre a sz@rra az időmet.

„sokmillió-billiót fizettem a tébébe” Tu'ggyuk, lássuk, hisszük.

„idős ember általában előbb vagy utóbb bekerül a kórházba”---Miért? A sintértelepen 3000 Ft-ért pikk-pakk megoldják. A te anyád BIZTOSAN bekerül az elfekvőbe.

A határon túli ápolónők jelentem má' hazamentek!!!

Hogy a g...i zorvos, meg g...i diplomás ápoló nem méricskél vérnyomást/ágytálaz/??? Hülye vagy Wazze???

Elfekvőbe, idősek otthonába csak cselekvőképes öregnek szabadna menni, saját akaratából, saját finanszírozással. Minden ellenkező esetben BTK : tartási kötelezettségek elmulasztása /gyerek, szülő, házastárs/

A libbolsi kurzus 1 az 1-ben megszüntette a nővérképzést. Érted, Wazze -NINCS-
Az utolsó lexarabb miniszterük meg, a Máris, meg közmunkásokat szabadított az intézményekre.
Érted, Wazze, azokat, akik a parlagfű tépkedésre sem voltak alkalmasak.

Különben becsukni az összes ilyen nővért, meg zorvost! Megérdemlik!
Csak akkor még jobban ráqrtrok, mert ma a madzsari állam 1 börtönférőhelyre, 3x Érted, Wazze:
HÁROMSZOR annyit költ, mint egy kórházi ágyra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jó a képzelőerőd? Próbáld meg: Ez a tojásfösték, em'meg a fing.

Mindenki mehet a 3,14csaaba!

Irise 2010.06.24. 01:20:39

@mothe: Sokba tartott kiszótárazni? :D
Egyébként,ha ennyire empatikus vagy mások baja iránt, miért nem mentél el ápolónak? Akár diplomásnak?

mothe 2010.06.24. 07:51:54

@Irise: más területen kamatoztatom az empátiámat, nővérem. és te ilyen kevés empátiával miért mentél orvosnak? vagy akkoriban még nem voltál ennyire frusztrált?

mothe 2010.06.24. 07:54:37

@bakela: "Csak beleolvasgattam, kezdem sajnálni erre a sz@rra az időmet."
Van isten. :) Még mennyi kell ahhoz, hogy ne szólj hozzá többé?

Dr.laikus PhD 2010.06.24. 08:46:49

@mothe:" Különben becsukni az összes ilyen nővért, meg zorvost! Megérdemlik!
Csak akkor még jobban ráqrtrok, mert ma a madzsari állam 1 börtönférőhelyre, 3x Érted, Wazze:
HÁROMSZOR annyit költ, mint egy kórházi ágyra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"

Ezt is bakela írja.
Valami ötlet kéne. Beteg, orvos szentségel, jobb híján egymásra mutogat.

mothe 2010.06.24. 09:42:48

@Dr.laikus PhD: Lehet, hogy én értettem félre ezt:

„Történetek az egészségügyből. Orvosnál jártál és nem ment minden zökkenőmentesen? Megaláztak, megvárattak, félrekezeltek? Nem hajlandóak foglalkozni veled? írd meg nekünk történetedet és küzdjünk a nyilvánosság erejével egy jobb egészségügyi ellátórendszerért!”

Ha nem akarjuk, hogy ilyen történetek kerüljenek ide, akkor azt kell odaírni:

Történetek az egészségügyből. Kedvesen, odaadóan, hozzáértő módon és empatikusan bántak veled, amikor beteg voltál? Írd meg a történetedet, mutassunk példát a rossz hozzáállású betegek és egészségügyi dolgozók előtt!

Szívesen olvasnám azt is. De az az érzésem, hogy az ilyen bakelafélék ott nem tudnának mit mondani, mert ott nem volna értelme fröcsögni.

Van itt néhány tök rokonszenves orvos meg nővér egyébként, és nem minden beteg akarja tarkónlőni az összes fehérköpenyest.

Szerintem a mutogatás leginkább abból adódik, hogy néhányan személyes támadásnak veszik a posztokat, néhány hozzászóló meg semmi mást nem tesz, mint bagatellizál és idegesítő nyafogásként fogja fel az egész diskurzust.

Ebből a szempontból ez a blog állati nagy csapda, mert az ember válaszul a felhívásra megírja a sztoriját, aztán néhány rosszindulatú fasz leugatja, hazugnak nevezi, ostobának, meg elmondja, hogy mennyire megérdemelte.

Az egyik komentelő például annyit bírt hozzátenni az egyik poszthoz, hogy megkérdezte a posztoló bőrszínét. Nagyon szeretném megszavazni neki mint orvosnak, hogy ezzel valami építő jellegű dolgot akart kifejezni, netán segíteni próbált... csak nem megy.

Meg kéne érteni, hogy erre a blogra azok az emberek írnak posztot, akiknek rossz tapasztalatuk van az egészségüggyel kapcsolatban. Olyan orvosoknak, nővéreknek kéne erre reagálni, akik javítani szeretnének a helyzeten. Keserűségből senki nem tud objektívan írni, természetes, hogy a posztok többsége elfogult, túlzó vagy dühös. Nem a stílusra kéne reagálni, meg bagatellizálni a problémát, hanem megpróbálni kicsit a mélyére látni a dolgoknak. Nem látom be, hogy a „Mindenki mehet a 3,14csaaba!” hol konstruktív.

Sajnálom.

Dr.laikus PhD 2010.06.24. 10:11:11

@mothe: Olvaslak, válaszolok, egyetértek veled, kicsit később.

Dr.laikus PhD 2010.06.24. 10:57:38

felicitasz.blog.hu/
Egészségügyi séták Kanadában.
Csak és kizárólag a kommunikációs standardokra kéne figyelni.
Bakelának írtam, nem válaszolt rá.
Természetesen ez nem pénz kérdése, de a szervezéssel rengeteg dolgot lehet megoldani.
Este megpróbálok összeszedetten írni, bocsi, mamámnak ma rosszabb napja van kicsit ingerszegénynek érzi a társaságom, leviszem sétálni :)
@mothe:

Irise 2010.06.24. 12:07:23

@mothe: én nem is vagyok frusztrált :)
Amúgy nagyon igazad van,hogy a keserű tapasztalattal rendelkező betegek itt nyilván a negatívumot fogják kiírni magukból. De ha nekik szabad,akkor úgy gondolom,hogy el kellene fogadni,hogy néhány keserű tapasztalattal rendelkező orvos is leírhatja az ő tapasztalatát.

Vannak egészen nyíltan agresszív emberek itt a fórumon,akik a "dögölj meg - szemét - pénzéhes" stb. vonalon mozognak. Ez verbal abuse, és amennyiben megengedjük,hogy a társalgásban részt vevő egyik fél így beszéljen,akkor a másiknak is joga van ilyennek lenni (és nem kellene amögé bújni,hogy dehát ő orvos - a társalgásban részt vevő másik fél sem beteg ugyanis).

És mindig csodálkozom: hova tünnek a meggyógyított-megmentett betegek? Értem én,hogy nincs keretük hálapénzre, nekem aztán nem is kell. De egy jó szó egy fillérbe nem kerül, mégis olyan kevés ember jön ide,hogy elmondja, hogy neki megmentették az életét, jól kezelték a tüdőgyuláját stb. Miért?

mothe 2010.06.24. 12:16:34

@Irise: Nővérem, én tőled még egyetlen pozitív, kedves hozzászólást nem láttam. Engem biztosan nem gyógyítottál meg, főleg nem Magyarországon. Viszont mindenkinek, akinek problémája van, beszólsz, ha pedig valaki rád szól, azzal védekezel, hogy te orvos vagy. Komolyan. Hova szarjak?

advent (törölt) 2010.06.25. 17:24:00

Egyet értek a hozzátartozó elmondásával.Valóban a nővérek többsége kegyetlen és agresszív.Én is ápoló vagyok,és sajnos gyakran megtörtént,hogy a koleganők vagyis az ápolók olyan durván beszéltek a betegekkel,hogy nekem is fájt.Később próbáltam őket kedvesen vígasztalni,hogy az előző sértések homályosodjanak,mert empátiát éreztem irántuk.Én soha nem a zsebpénzért tettem amit tettem,hanem mert ápoló vagyok ezt vállaltam és a lelkiismeretem is erre hívatott.Amelyik nővér agresszív,hogy már előre félnek tőle a betegek-azt elkell zavarni a francba.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása