Csak vártak a halálra

2010.05.24. 06:00

Nem tudom hogyan szólítsalak meg benneteket. Sziasztok. Csak sírva tudom leírni mindazt ami történt.

 

Durva, megalázó, felkavaró. Részemre.
Meghalt: 2009. december 25.-én, reggel 6 óra valahánykor, a veszprémi kórházban. A férjem, barátom, a mindenem. Tapolcáról vitték át, a közlekedés miatt előző nap nem láthattam, indultam a legelső buszhoz, bezártam az ajtót, mikor megcsörrent a telefon. Nem éreztem meg a halálát. Reménykedtem. Hátha...

 

Kezdem a tényekkel: 2009 májusában átköltöztünk Jászapátiba, ősszel elkezdódött az orvoshoz járás. Apátiba, Berénybe, Pestre. Sok meglévő betegsége volt, de egyre rosszabbul érezte magát. Nem voltak nyilvánvaló tünetek, csak általános közérzet romlás. Visszatérő hőemelkedés, rossz, nyomott kedélyállapot, fáradékonyság.

 

Túlélte az 1982-ben történt autóbalesetet, szinte az egész baloldala összetört, koponyaalapi töréstől kezdve a kar, láb, bordák, medence, 8 nap kóma, kb három év megfeszített, és megszenvedett munkája nyomán, úgy-ahogy helyrejött, a leszázalékolást visszavonták.

 

Melanóma jött, műtét, kemoterápia, majd öt év után gyógyultnak nyilvánították. Magas vérnyomás, COPD,(remélem helyesen írtam). 2004 óta ismerem, felfedeztem az alvási apnoéját, amit az orvosok általam szuszogógépnek nevezett légzéssegítővel tartottak rendben. Elvesztette állását, majd leszázalékolták.

 

Jó beteg volt, betartotta az utasításokat. 2007-ben hosszú szenvedés után elhunyt édesapja, 82 évesen, Ő ápolta, a karjai közt halt meg, otthon. Rá két napra édesapja húga, aki nem bírta elviselni a veszteséget, kórházban, elment. A temetéseket intézve egyik éjjel rosszul lett: infarktus. A vizsgálatok szerint, ez már a második volt. Két stentet ültettek be a szív ereibe. (laikus vagyok). De megvolt, rettentő sok humorral megáldva, élt.

 

Tehát ilyen előzményekkel a háta mögött, jött az a titokzatos valami. Kezdtük: háziorvos, onkológus, kardiológus, szemészet, tüdőszakorvos, endokrinológus, felsorolni sem tudom, hány orvosnál jártunk. Felmerült bennem: környezet változás volt - panelből kertes ház, kutya, stb- Pest, Mária utcai klinika- allergológia. Semmi eredmény, sehol.

 

Egy év eltelt. Változás csak annyi: idegileg megviselte.
Ötlet: menjünk innen, hátha...
2010. november 27-én költöztünk Tapolcára. Bejelentkezés a háziorvoshoz, kértem utalja kórházba, kivizsgálásra.
Beutalta, hogy 31-én feküdjön be. Nem várta meg, rosszul lett, 30.-án éjjel a mentő bevitte.

 

Kivizsgálták, a szokott bajain kívül semmit nem találtak. (vagy nem akartak találni). Kértem agyi CT-t, mert úgy vettem észre, zavart, gyengül. Semmi eredménye nem volt kérésemnek. Oda sem figyeltek rá. 11-én "gyógyultnak" minősítve, haza hoztam. Este már az ügyeletet kellett hívni, éjjel újra, a mentő visszavitte. Míg vártunk az orvosra, a vizsgálóban epilepsziás roham jött rá, a nagy, eszméletvesztéssel. Orvos megvizsgálta, berakták egy sima kórterembe, kikötötték kezét, lábát, mert szabadulni akart. Nem volt magánál.

 

Kiakadtam teljesen, valószínű, hogy üvöltöztem orvossal, ápolókkal. De eszembe jutott, a folyosón ott a betegjogi képviselő mobiltelefonszáma, felhívom, mert ez embertelen.


Érdekes, még a folyosóra sem értem, orvos jött, került ágy a veszprémi kórház központi idegosztály intenzívén, jön a mentő....
Átvitték, az epilepsziás gyógyszerekre nem reagált, (soha nem volt ilyen, vagy hasonló rohama), megpróbálták altatni.
Hogy mi történt az intenzíven nem tudom, mert zárójelentést NEM kaptam onnan...

 

5 nap után, visszavitték az osztályra, kómában, mert az altatásból nem volt ébreszthető - valószínű, hogy történt valami, mert a lélegeztető tubust bennhagyták- hátha. Amin megdöbbentem: befektették egy sima kórterembe, semmiféle gépre nem volt rákapcsolva, egyedül. (majd szól, vagy kiabál, mert itt is ki volt kötve), ha valami baja van. Nem? Tehát az orvosok eldöntötték, hogy várnak a halálára.

 

25-én reggel jött a telefon: elhunyt- és azért akkor az időpontban, mert amikor a takarítónő bent volt a szobában takarítani, akkor "még élt"

 

Erről sem kaptam zárójelentést. A boncolás: halál oka: elsődlegesen tüdőgyulladás, kb. 2 napos, másodlagosan agylágyulás, kb. 1hetes. Boncolási jegyzőkönyvet nem kaptam.
Ennyi volt egy kivizsgálás 2010-ben, Magyarországon. 25 nap az élet. Kellemes karácsonyi ünnepet.

 

Nem tudom megemészteni: vajon odafigyeléssel megmenthető lett volna? 54 éves volt. Nem tudtam elbúcsúzni Tőle.
A tapolcai kórházban külön köszönöm a hozzáállását Cs. doktornőnek: mikor kiengedte, vagyis eredmény nélkül haza küldte: kérdeztem: teljes orvosi tudásával, szakértelmével, állítja, hogy gyógyult? - teljes lelkiismerettel engedi el? Elég arrogáns, és lekezelő volt: laikusnak kuss.

 

Véget ért egy élet. Valahol biztos dokumentálva van, mi történt, miért. Ki vehette volna észre a sok szakorvos közül, hogy a baj nagyobb, mint "rosszul érzi magát", csak úgy általában. ??
Ennyi.

 

Eltelt öt hónap, nem tudok megnyugodni. Miért így? Miért?
Köszönöm, hogy elolvastad. Örvödiné Katók Éva, Tapolca

 

Én is a részvétnyilvánítással kezdem. Egy ember halála, egy szerettünk halála, ha „megtervezhető” is, sosem jön jókor, de a legkevésbé Karácsonykor. És a levélíró feldúltsága még most, majdnem fél évvel később is jól érezhető.


Kezdjük a végéről. Ha valaki kórházban meghal, akkor zárójelentést kötelező kiadni. Ez nem azonos a boncjegyzőkönyvvel, azt külön elkészíti a boncoló orvos. Mivel gyakorló orvosként én is látok (remélem: nem gyártok) halottakat, sok esetben morgok, mert a boncolás a részletes zárójelentésemben foglaltakat nem igazolja vissza (tévedtem, amit utálok), vagy (ha pl. nem történik az adott szervből mikroszkópos vizsgálat) akkor a beteg kórtörténete, tünetei stb. alapján teljesen egyértelmű kórismét sem találja. Külön pech, hogy a kórboncnok a BNO (Betegségek nemzetközi osztályozása) alapján kódol, ami egész egyszerűen alkalmatlan egyes betegségek megfelelő leírására.


Szóval zárójelentést adni kell. A boncjegyzőkönyvben szereplő tüdőgyulladás simán lehet a halál közvetlen oka (hosszabb ideje kezelt, legyengült szervezetben mi is gyakran látjuk), az „agylágyulás” (agyi érelzáródás) lehetett a tüdőgyulladáshoz vezető betegség. Az agyi érelzáródásra hajlamosíthat a korábbról ismert magas vérnyomás, a COPD (ha a rossz légzés miatt megnő a vörösvérsejtek száma, azaz sűrűbb lesz a vér), az alvási apnoé, de hajlamosíthat a korábbi szívinfarktus is: a szív rosszul mozgó falrészein vérrög képződhet, ami leszakadva az agyi erekbe juthat. Ezt hívják emboliának, ilyen esetben egyébként gyakori, hogy epilepsziás roham alakul ki az elzáródáskor. (Az epilepszia lehetett az autóbalesetben elszenvedett koponyasérülés következménye is, ill. több más ok is elképzelhető)


Nem világos (és leveléből úgy tűnik, az orvosoknak sem volt az), hogy mi miatt kezdett 2009 (2008? mintha egy évvel elcsúszott volna a dátum) őszén gyengülni az állapota. A leírt hőemelkedés, fáradékonyság, rossz hangulat rengeteg dologtól származhatott. Számos alapbetegsége (autóbalesetben elszenvedett,
maradandó tünetekkel gyógyuló koponya-, és egyéb sérülések, melanoma, magas vérnyomás, COPD, szívinfarktus) miatt sajnos eleve jóval nagyobb veszélynek volt kitéve, mint egészséges kortársai. A leírtak alapján rengeteg helyen vizsgálták, nehéz lenne azt hinni, hogy elnéztek volna valamilyen lényeges betegséget. Ha ennyi vizsgálat után sem derült ki semmi, annak talán az lehetett az oka, hogy nem volt más, „csak” a jó pár alapbetegség rontott állapotán.


A COPD (krónikus obstruktív légúti betegség) önmagában is egy lassan előrehaladó folyamat, ami a hőemelkedést, lázat, gyengeséget magyarázhatja.


A posztíró férje végül november 30-án került először kórházba. Zavart, gyengébb volt, új betegséget nem találtak, koponya CT-t hiába kérte, nem végezték el. Ez utóbbit lehet, hogy érdemes lett volna, bár a zavartságot legtöbbször nem az agy valamilyen CT-vel látható állapota, hanem az oxigénellátás vagy az anyagcsere romlása okozza, így el tudom hinni, hogy feleslegesnek ítélték. December 11-én engedték el, majd éjjel újból visszakerült, ekkor jött az epilepsziás roham (agyi érembólia?). Innentől kezdve, ha mondjuk egy nagyobb területet érintett a boncoláskor leírt agylágyulás, sajnos eleve rosszak voltak az esélyei.


Van pár dolog, ami számomra nem világos. Az egyik ilyen az, hogy az intenzívre ismétlődő epilepszia vagy valami más miatt került-e. A másik az, hogy amikor visszahelyezték, kómában volt-e (és ha igen, mitől), vagy azért nem lehetett ébreszteni, mert olyan gyógyszereket kapott. A tény, hogy lélegeztetőgép nélkül volt, de tubust hagytak benne, amellett szól, hogy nem láttak reményt a javulásra. Kiterjedt agylágyulás amúgy okozhat a későbbiekben kómát ún. beékelődés miatt, ez egy tipikusan olyan eset, amikor az orvosok a súlyos, visszafordíthatatlan agykárosodás miatt nem erőltetik a lélegeztetést (pl. akkor, ha a kórház X darab lélegeztetőgépére X+3 beteg jut, lásd itt is az eü. finanszírozását).
Szóval a leírtak orvosi része úgy-ahogy érthető: sok alapbetegség


-> lassú állapotromlás, majd agyi érelzáródás -> epilepszia és -> -> kóma.


Ami nem érthető, az a kommunikációs nehézség, és különösen elítélendő a tapolcai doktornő taplósága. Ha lenne rá tanú, én azt javasolnám, a hölgy írja meg a történetet az Egészségbiztosítási Felügyeletnek, ők szeretik az orvosokat vegzálni (sajnos feleslegesen is).

Dr.Morcz

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aszekelyek 2010.05.24. 19:07:10

@adamantium: Sejtettem, azért írtam hogy miről van épp szó:D

aszekelyek 2010.05.24. 19:14:02

@adamantium: pedig egy részre válaszoltál is.D 18 31, nél, akiről írtam, Tétényiről kiengedték, dignózis nélkül , Mr és CT sokkal később, Elég erős volt nem csak a vizsgálatokhoz de a regenerálódásához is. Csak furcsálltuk, hogy nem annyira vizsgálgatták. Benntartották, megfigyelték. A mentősök epilepsziás rohamnak gondolták, csak még sosem volt neki,.. hálisten. Bár olvatam, hogy van, ami egyszer van az életben.

Jim Raynor 2010.05.24. 19:18:44

@adamantium:

"ha esetleg még ki is írj az orvos nevét akkor meg elássa annak a kerrierjét"

miáltal az ilyen trehány, nemtörődöm orvosok miatt talán nem hal meg több ember. nem hiszem, hogy annak az orvosnak, aki tisztelettel bán a betegekkel, és mindent megtesz értük, bármi félnivalója lenne ilyen szempontból.

aszekelyek 2010.05.24. 19:21:44

@Jim Raynor: Volt is nekünk olyan prominensünk az egészségügy igazgatáűsában, akinek piszok rossz volt a híre....és milyen magas polcra jutott, miután kiebrudalták sok helyről... Cifra dolgok vagynak...

adamantium 2010.05.24. 19:23:40

@Jim Raynor: áááá ugyan már, 10 millió ember ismeri meg a nevedet rossz fényben, később bebizonyítod, hogy nem igaz amit állítottak, szerinted tisztára tudod mosni magad? soha. mert az már nem akkora nagy újság, mint az volt, hogy hibáztál, nem fog 3 napig szerepelni minden médiában és ha igen akkor se fog már senkit érdekelni. ez pont olyan mint amikor ülsz 5 évet a csillagban majd tisztázod magad, leírod a CV-dben, hogy 2005-2010 szeged csillag börtön, de csak tévedésből, akkor mindenki majd azt mondja persze, semmi gond, magára bízzuk a négyértékű mittudoménmit, vagy elhajtanak szépen?

Rókakígyó 2010.05.24. 19:27:04

A halált sajnos nagyon rosszul kezeli a társadalom. Így sokszor hiszik, h az orvos nem tesz meg mindent a betegért. Én szerencsére riktán járok, de inkább azt látom, hogy azt nem tanítják meg az orvosoknak, hogy a beteg nemcsak egy test, hanem egy lélek és egy szellem is. Ezért nem lehet csak fizikai és kémiai szempontból nézni egy-egy esetet. A betegség és a halál az egyén számára tragédia az orvos számára egy eset. Mivel az orvos van erőpozicióban, ezért neki kellene inkább jól kezelni ezt az ügyet.

adamantium 2010.05.24. 19:29:22

@aszekelyek: én nem értem, hogy lehet valakit diagnózis nélkül elengedni, nálam a rendszer nem engedi, hogy előzetes diagnózis nélkül vizsgálatot írjak ki, ambulánslapot vagy zárójelentést nyomtassak. nálunk ha egy betegnek először van epilepsziás rohama akkor alapból jár a CT és a neurológiára az osztályos felvétel további megfigyelésre, kivizsgálásokra, hogy ez másutt, hogy van nem tudom

Jim Raynor 2010.05.24. 19:35:59

@adamantium:

1. szerintem igen örülne a bloggazda, ha 10 millió olvasója lenne a blognak.

2. fenntartom, hogy az emberséges, jó orvosokról nem fog senki rosszat írni. aki nem ilyen, az nem való orvosnak, tehát nem tudok sírni a karrierjéért.

kacorka 2010.05.24. 19:38:16

@radiologus.hu: Oda fogok figyelni, hogy ne sértsünk személyiségi jogokat.

kacorka 2010.05.24. 19:39:03

@Jim Raynor: Örülnék, de a napi 6-10 ezer olvasónak is nagyon örülök, ugyanis átlagban ennyien olvastok bennünket.

adamantium 2010.05.24. 19:42:04

@Jim Raynor: az 1 es pontra azt tudom mondani, hogy ilyen esetekben mindig a maximális számmal kell számolni. a 2. pontra pedig azt, hogy badraság, pontosan ha visszaolvasol nem is olyan rég az egyik hozzászóló lehordta név szerint is mindennek a B. nevű sebészt, utána 2 héttel meg egy másik istenítette. na most tegyél igazságot

epres négercsók 2010.05.24. 19:43:23

Nagyon szomorú történet, csatlakozom az előttem szólókhoz, már ami a részvétnyilvánítást illeti.
Nekem a történetből, és Dr. Morcz magyarázatából úgy tűnik, egyébként sem volt szegénynek sok esélye az életben maradásra. De talán ilyenkor lenne a legnagyobb szükség arra, hogy az orvosok emberi hozzáállást tanúsítsanak. Leülni, és megmondani a feleségnek, hogy: "Nézze, Éva, az a helyzet, hogy a férje igen rossz állapotban van. Mindent megteszünk érte, ami emberileg lehetséges, hogy felépüljön, vagy, ha ezt már nem engedi a Jóisten/Sors, akkor azért, hogy méltósággal menjen el. Természetesen vele maradhat. Itt egy hívógomb, ha bármi baj lenne, szóljon nyugodtan. A későbbiekben még többször benézünk." Ennyit kellett volna tenni. Semmi többet. Se pénzbe, se plusz energiába nem kerül. Nem értem sokszor az orvosokat. Nekik még soha nem halt meg senkijük? Oké, hogy orvosilag talán(!) indokolt, mert látszik, hogy itt már nagy a baj. De akkor is, legalább egy kicsit megkönnyíteni a hozzátartozóknak ezt az iszonyú szenvedést... Miért olyan nagy kérés ez?

Pár hónapja az egyik rokonom (38 évesen) kórházba került, nagyon súlyos állapotban. Az orvos korrekt módon tájékoztatta a családot, hogy mi várható, a következő körítéssel: megteszünk mindent, de ne nagyon reménykedjenek semmiben. Az intenzívet mégis túlélte. Átkerült egy másik kórház másik osztályára. Ott is lemondtak róla, el akarták küldeni az elfekvőbe. Egy zsebbe csúsztatott tízezres elodázta pár nappal a pillanatot, végül mégis az elfekvőbe került, haldokló (és közben meghalt) bácsikák mellé. De erős volt, és ezt is túlélte. Másfél hónap után hazamehetett. Még pár hét otthoni ápolás után, most már magától sétál, és bár hosszú még az út a gyógyulásig, hatalmas utat tett meg. Pedig kétszer is lemondtak róla az orvosok.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.24. 19:43:51

@kacorka:

"Nem a pénz a legnagyobb érték, nem is más vagyontárgyak, hanem az egészség, ezt ne feledd."

Ezt azoknak az embereknek is el kellene mondanod, akik az évtizedes hosszan hajléktalan illető kórházba kerülése, illetve elhalálozása napján szoktak csapatosan családtagként megjelenni, egy-egy hibakereső ügyvédhiéna társaságában.

Akkor hirtelen fontos lesz az addig le se tojt rokon, amikor egy kis pénzt remélhetnek.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.24. 19:48:11

@aszekelyek:

Volt ebből index fórumos per is, az egyik IRL névvel fórumozó illetőt megsértette egy "anonim" nick, de secperc alatt a bíróság előtt találta magát.

szabidoki 2010.05.24. 19:49:00

@aszekelyek: senki ne higgye azt, hogy minden hozzátartozóval meg lehet beszélni azt, ha a férje/felesége haldoklik. Van, aki meg sem hallja, van, aki nem hiszi el, reménykedik a végsőkig, aztán amikor vége a sztorinak, jönnek, hogy dehát nem tettek meg érte mindent, nem volt CT, vagy MR, vagy meg kellett volna műteni, bármi. Ez természetes emberi reakció, normális esetben némi idő elteltével le is cseng, de van hogy nem. Nem lehetetlen, hogy itt is hasonló dolog történt.
Azt a naiv jótét lelket meg csókoltatom, aki azt hiszi, hogy a pénz nem segít az elhunyt rokonain, és csak annyit üzenek neki, hogy olvasson utána a témának, manapság már tíz-húsz milliós perek mennek.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.24. 19:50:49

@aszekelyek:

Az epilepszia diagnózisa neurológiai és EEG-igényes dolog.

A görcsrohamos állapot esetében meg azért szokott általában akut képalkotó (CT vagy MR) készülni, mert
1. elvileg okozhat görcsrohamot egy addig nem ismert daganat is,
2. a neurológusnak nincs arra ideje vagy energiája, hogy 2-3 óránként újra megvizsgálja a beteget.

epres négercsók 2010.05.24. 19:51:53

@adamantium: Az az igazság, hogy minden bepanaszolt orvos előtt nyitva áll a lehetőség, hogy megvédje a maga álláspontját. Kérdezd meg Despotát, neki van a munkahelyes blogja, oda is mennek be rémsztorik. Viszont, ott már többször volt rá példa, hogy akár megkeresésre, akár anélkül, az ellenérdekű fél magára ismert, és reagált a "vádakra". Volt olyan is, amikor megállapítottuk, hogy na igen, ez tényleg egy akkora pötsch, mint amekkorának a posztoló beállította, viszont olyan is, amikor a posztoló nagyon csúnyán bebukott a történetével.
Ez a blog egyelőre nem annyira közismert, de ahogy Te, Dr. Morcz, szabidoki és a többiek idetaláltak (főleg index címlapról nem nehéz), úgy idetalálhatnak az egyébként soha nem nevesített orvosok is, és elmondhatják a szempontjaikat. Addig is, amíg ez bekövetkezik, szerintem mindenki örömmel veszi a szakszerű, orvosi kommenteket, amikből azért levonhatunk bizonyos következtetéseket (pl. ugye az emlékezetes "kétoldali teljes tüdőgyulladással" vígan a mohácsi ügyeletre sétáló ember esete volt...).

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.24. 19:52:48

@Rókakígyó:

Tévedsz, nagyon sokat tanultunk ezekről az egyetemen.

epres négercsók 2010.05.24. 19:53:14

@radiologus.hu: Milyen ismerős... Ha soron kívül akar az ember bekerülni CT-re, MR-re és EEG-re, akkor produkálni kell egy élete első epilepsziás rohamát.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.24. 19:54:17

@Jim Raynor:

Tévedsz, az emberséges és jó orvosokról is írhatnak rosszat, ha épp 15 év praxisa alatt 1 emberrel nem volt tüncibogár.

Hova tovább 2010.05.24. 20:05:19

Kedves Éva!

Őszinte részvétem!
Írásodat olvasva eszembe jutott egy saját történetem. Egy számomra nagyon fontos személlyel történt meg. 5 éve lett egy agyvérzése, amivel neurológushoz került. Ő alapos vizsgálat után tovább küldte egy másik orvoshoz, akihez az első találkozás után soha többet nem akartam visszaengedni. Éreztem, hogy nem jó orvos. És mégis, újra és újra odamentünk. Rendbe jött, habár szedett gyógyszereket. 3 évre rá tünetek jelentek meg. Fél év alatt több kórházi tartózkodása volt. Amint legutoljára kiengedték, rögtön jelentkeztek újra a tünetek. Visszahívtam az orvost, aki azt mondta, ne vigyük vissza őt, mert ezek a rosszullétek továbbra is lesznek és ő nem tud vele mit kezdeni(!). Ez egy keddi nap volt. Pénteken szóltam a körzetinek, segítsen kórházba menni. Segített volna hétfőre, de az említett személyhez vasárnap mentőt kellett hívni, estére kétszer élesztették újra, majd kedd hajnalban meghalt. Felboncolták akaratunk ellenére, a jegyzőkönyvet megkaptuk, mert azt KI KELL ADNI. Pár hét múlva kiderült, hogy félrekezelte az a nagyon kedves orvos, aki amúgy a 10 ezer forintokat úgy rakta zsebre, ahogy annak rendje és módja. Vizsgálatot kértem, ahol csak ezért nem a szemembe hazudott, mert nem álltunk szembe egymással. Letagadott egy csomó mindent. A vizsgálat nekem adott igazat. Polgári perre akartam menni, ahol az ügyvéd elvette tőlem a nem kevés pénzt, majd lebeszélt arról, hogy perre menjek. Ugyanis olyan következményei lettek a családra nézve ennek a halálesetnek, ami komoly nehézséget okoz azóta is.
3 évig harcoltam az igazamért és 3 év után jöttem rá, hogy itt nekem soha nem lehet igazam. Szembe kellett néznem azzal az igaztalan és undorító valósággal, hogy kéz kezet mos. 3 év után feladtam és elengedtem a dolgot.
Régóta nem járok orvoshoz, más módszerekben hiszek. És működik is! Nálam az orvos és ügyvéd társadalom egy életre elvágta magát. Habár ismerek csodálatos, lelkiismeretes orvost, ők a kivételek. Nagyon kevesen vannak. Felesküsznek az élet megmentésére, hogy aztán hatalmat kapjanak, majd... És ezt itt nem is folytatom. Az ügyvédek nagy részénél (mert ügyvédet is ismerek lelkiismereteset)is hasonlóak. Csak a pénz számít. Hatalom és pénz, ez a jelszavuk. Annyi esetet láttam közelről, hogy ezt nyugodtan ki merem mondani, mégha követ is vetnek rám érte. És képzeld el, hogy én vittem oda ehhez az orvoshoz. Nekem ezzel is el kellett számolnom magamban.
Nagyon megértem, amit írsz. Ha az ember nem talál békét, borzalmas napjai, éjszakái lesznek. A gyász egészséges esetben 1 év alatt lezajlik. Ez nekem nem ment, mert a folyó ügy miatt nem tudtam lezárni magamban. Viszont közben rájöttem arra, hogy amikor valaki meghal, annak oka van és nem biztos, hogy abba bele lehet szólni. Neked fáj, hogy a férjed elment, neki viszont jobb volt úgy. Igen, az orvosoknak vagy tenniük kellett volna valamit, vagy elmondani neked a tényeket. De ők nem teszik, mert mindenhatónak hiszik magukat. Ők eldöntik, hogy kinek mondanak meg. Elképesztő. DE! Ma ilyen világban élünk. Ezt kell megtapasztalnunk, hogy ilyenek az orvosok, az ügyvédek, a politikusok, stb.
Ne emészd magad, mert csak magadat kínzod vele. Szépen lassan napról napra engedd el őt, hadd menjen. Van rá időd, de minden nap egy kicsit jobban engedd. Éld meg a fájdalmat, amit érzel, sírd ki, ami benned van, írj neki levelet, menj ki hozzá a temetőbe és beszélj neki, mondd el, mi bánt. Engedd, hogy kijöjjön mindaz, ami benned van. Mert az fog felőrölni. És gondolj arra, hogy a férjed nem azért halt meg, hogy utána menjél, hanem mert neki így alakult. Örülne-e, ha tudná, hogy elemészted magad? Nem mondom, hogy szedd össze magad, mert amíg ennyi fájdalom van benned, nem fog menni. Rakd ki magadból és majd akkor tudod rendezni a soraidat. NE ADD FEL! Ne győzzön le téged az, amire az orvosok vártak a férjednél. Mutasd meg, hogy te erősebb vagy. Hidd el, megéri!
Javaslom, hogy fordulj ügyvédhez, aki elmondja neked, mihez van lehetőséged és jogod. Feljelentést tehetsz az Egészségbiztosítási Felügyeletnél, hogy vizsgálják ki az ügyet. Ott azért normális munka folyik. De legalább kiderítik, mi is történt, s talán te is megnyugszol kicsit.
KITARTÁS ÉVA! Ez az ÉLET és senki nem mondta, hogy könnyű lesz. A nagy feladatok nagy tanulási lehetőséget rejtenek magukban. Akinek Isten nagy feladatot ad, azt nagyon szereti, mert így tudja legjobban tanítani. Kívánok neked sok erőt és ne feledd, ez egy erőpróba, még ha oly nagyon fájdalmas is.

evvie 2010.05.24. 20:07:52

Bocsánatot kérek, ha valamit nem világosan írtam. Eltévesztettem az évszámot, 2009-ben történt.
Ne tévesszétek össze a boncolási jegyzőkönyvet az elhalálozott kísérőpapírjával a temetkezési intézmény felé.
Valóban, ha 5 percre leülnek velem, és elmondják mire számítsak, nem borulok ki ennyire.
Tudtam a betegségeiről, vigyáztam rá, hiszen azért volt a sok orvoshoz járás. Tudtam, hogy nincs esélye a 70-80 éves kort megérnie.
Hogy tisztább legyen: a veszprémi kórház intenzívjén mi történt, nem tudom. Azt mondták: az epilepszia elleni gyógyszerekre nem reagált, megpróbálják altatni, amíg a krízishelyzet elmúlik- de az altatásból nem volt ébreszthető - kóma. Amikor az intenzív osztályról visszahelyezték az idegosztályra, tudták, hogy vége. Kérdés az volt: mennyi ideig "húzza" a kómában. Nem láthattátok: egyedül "alszik" egy kórteremben, keze-lába kikötve, szájában a tubus.
Senki sincs a közelében, várják, hogy elmenjen.
Miért nem mondták meg? Ne reménykedj, te hülye, hiszen már elment, ez csak a porhüvelye....

Nem óhajtok (akarok) senki ellen pert indítani, első nekifutásból követeltem az összes papírt, lázlapot, leletet, feljegyzést - majd az orvosszakértő megnézi, hol, és ki hibázott. Azután azt mondtam: vissza senki nem tudja hozni, hagyjuk békében, nem akarom húzni az időt, mert minden egyes lépéssel újra, és újra felkavarodnak a történések, az érzelmek.
Hibáztatom a tapocai kórházat: gyógyultnak minősítve hazaküldték, egy délutánra.
Hibáztatom a kezelő orvosait a veszprémi kórházban: nem tekintettek felnőtt, érző embernek, hogy közöljék - a férje a létező betegségeivel együtt, menthetetlen. Nem azért nem kezeljük, mert nincs kedvünk hozzá, vagy nem értjük, hanem nincs remény sem, csoda sem.

dshk 2010.05.24. 20:17:29

@adamantium: összekevered az eseményeket. A feleség szólt hogy zavart a férje. Utána szépen hazaküldte az orvosa. Miközben akkor még bőven lett volna lehetőség CT-t vagy bármit amit indokoltnak tartanak elvégezni, vagy legalább továbbküldeni. Az csak hetekkel később jött, hogy intenzív, lélegeztetés stb.
Mellesleg én is így jártam, mármint hazaküldtek kórházból vizsgálat nélkül. Csak a háziorvosom üveggömbbe nézett és távdiagnosztizált, úgyhogy végül nem haza, hanem a szomszéd osztályra mentem, aztán tényleg, nyombélfekélyem volt.

NemesekErnyo 2010.05.24. 20:18:13

Mi annak idején, mikor anyósom az intenzíven feküdt, beállítottunk a kezelőorvos szobájába, és feltettük az egyenes kérdést: mire számíthatunk? Nem tudott kitérő választ adni.

adamantium 2010.05.24. 20:29:52

@dshk: ne haragudj de nem hetek hanem fél nap: "oda sem figyeltek rá. 11-én "gyógyultnak" minősítve, haza hoztam. Este már az ügyeletet kellett hívni, éjjel újra, a mentő visszavitte." azt, hogy tapolcán miért nem csináltak CT vizsgálatot jó kérdés, de mit láttak volna rajta? 25. én halt meg, a boncolás ugye 1 hetes agylágyulást véleményezett, az december 18, akkor december 11. én még nem volt semmi

adamantium 2010.05.24. 20:31:39

@dshk: bocs még valamit, ki is lyukadt a nyombélfekélyed? mert ha nem akkor az nem sürgősség, szépen tüneti kezelés, labor, gastroscópia majd célzott kezelés, de nem a sürgősségi ellátás keretében

dshk 2010.05.24. 20:53:26

@adamantium: nem lyukadt ki. De nem is küldtek sehova. Se laborba, se tükrözésre, se másik osztályra. Ha a háziorvos nem erősködik, akkor azzal mentem volna haza hogy jól végeztem dolgom. Aztán legközelebb esetleg tényleg kilyukadt volna.

dshk 2010.05.24. 21:01:53

@adamantium: ez egy blog, nem tévé. Ha valakiről csúnyát írnak, évek múlva is válaszolhat. De írhat más is más szempontból világítva, mint te is teszed és mások is. Igen, írnak igazságtalanul is. Na és? Írnak róla jót is. Már ha tudnánk a nevét. Aztán majd az olvasó megítéli kinek hisz. Nem hülyék az emberek.
Én jobban bízok abban, akiről olvastam 5 jót, egy rosszat, mint akiről nem olvastam semmit se.

oraculum_dixit 2010.05.24. 21:01:55

@Gest anyó férje:

Én tudom, hogy van igazságügyi rémtörténetekkel foglalkozó blog, néha az is kinn szokott lenni az indexen. Sajnos a nevére nem emlékszem...

És van a Homár is, ahova MINDENFÉLE panasszal lehet fordulni, ami szolgáltatások kapcsán csak előfordulhat.

Ott is van időnként anyázás, hogy mit képzelnek az emberek, hogy panaszkodni mernek... De az emberek már csak ilyenek.
Sajnos ma Magyarországon a hivatalok malmai oly lassan őrölnek, hogy még a jobbik esetnek tartom, amikor az ember kidühöngi magát egy internetes fórumon, mint amikor önbíráskodásba kezd. (V.ö. a mai hírekkel a tolvaj család által agyonvert önbíráskodó savazóról.)
A nyilvánosság komoly eszköz, és nagyon hatékony lehet, ha helyén kezeljük...

Persze mindig joggal vetődik fel, hogy nem csak megalapozatlan vádaskodásról van-e szó. Ezért én is jobbnak tartom, hogy itt nem névvel szerepelnek a bepanaszolt orvosok.
A történetek azonban önmagukban is tanulságosak.
Ha másról nem, de arról biztosan tanúskodnak, hogy nem kielégítő a kommunikáció az orvos és a páciens illetve a hozzátartozók között, nagyon sok esetben.
Szóval inkább tanulni kéne ezekből a történetekből, nem pedig dühöngeni, hogy rossz hírét keltik az orvosszakmának.
Nem az orvosszakmának keltik rossz hírét, hanem egyes orvosokról írnak, többnyire név nélkül, megszívelendő történeteteket.

Sajnos mindenütt vannak primitív és ostoba emberek, akik a történetekből nem tudnak helyes következtetéseket levonni, hamis általánosításokba bocsátkoznak, és sértő és ízléstelen megállapításokra ragadtatják magukat, de teljesen felesleges az ő szintjükre leereszkedni, és velük meddő vitákba bocsátkozni.

Egyébként meg olyan blogok vannak, amelyekre van kereslet. Amelyekre nincsen, azok eltűnnek a sűlyesztőben. Sajnos az egészségügy egy különösen problematikus terület. Van mit javítani rajta.
Ebben segítenek az ilyen blogok.
Így kell felfogni, és akkor segítenek.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 21:02:54

@ColT: A vérrögöt sem a CT, sem az MRI nem látja. A következményét igen. A posztból nem derül ki, hogy akkor, amikor a hölgy a CT-t kérte, volt-e tényleg orvosi ok elvégeztetni. Az egy más kérdés, hogy a legtöbb orvos a falra mászik, ha a beteg CT-t "rendel". Egyébként én is, pedig tudom, hogy ez magyarra fordítva /azaz a beteg szakmai tájékozatlanságát is tekintetbe véve/ annyit tesz: "Doktor úr, minden szükséges vizsgálatot végeztessen el".
Azt, hogy egy hozzátartozóval közlik-e, és milyen formában, azt hogy nem látnak reményt, ugyan jogszabály szabályozza, de sok múlik az orvoson is. A személyes tapasztalatom az, hogy nem lehet mindenkivel azonnal közölni, de előbb-utóbb mindenkivel lehet és kell is. A szövegből simét nem derül ki, megtették-e ezt (és az is kérdés, hogy ha megtették, leesett-e a hozzátartozónak, nem az észbeli képességek, hanem a megrázkódtatás miatt).

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 21:04:50

@Sol Durka: "a fehér köpenyesek szakmai tudatlansága" - ezt nem tudom, miből sikerült leszűrni. Egy olyan emberről van szó, akinek több, külön-külön is halálos betegsége volt.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 21:06:58

@kacorka: OK, csak azt lenne érdemes átgondolni, hogy a néven nevezett orvosok közül ha valaki begorombul, akkor mi lesz. Legalább egy disclaimer kellene erről.

oraculum_dixit 2010.05.24. 21:08:39

megvan: a "sógorom a zugügyvéd" - zugügyvédblog foglalkozik ilyen ügyekkel is.

neurotikk! (törölt) 2010.05.24. 21:14:28

Fel a fejjel, ahogy kivettem egy elni akaro es a helyzetbol legjobbat kihozni akaro parod volt. Probalj az o szellemeben tovabbmenni.
Sajnos sok egeszsegi problemaja volt, de amit eszrevehetunk, az orvosok eddig sorozatosan kivedtek a baleset kovetkezmenyeit, eddig sikerult meghosszabbitaniuk az eletet, kijatszani a halalt, hogy veled lehessen. Eddig.
Perelni felelotlenseg lenne. Masokkal szemben. Akiken meg tudnak segiteni. Hogy epp milyen kommunikaciot kapsz, az nagyon fugg attol milyen egyeb teendojuk van, feltetelezem nem kizarolag a ferjed volt a beteguk, tovabba azon is mit tudnak mondani! Van akinek igy jo talalni, van akinek ugy, van akinek jo ha oszinten elmondjak, van akinek csak ront, van orvos aki el tudja mondani ha tanacstalan, van aki keptelen ra, zavarja, huzza amig lehet (vagy biztosat tud, vagy mar nincs mit mondani), azert ez nem matematika, egyertelmu jol elkulonitheto esetekkel es korulmenyekkel, ismetelheto megoldasokkal. Es megint ne felejtsuk el, hogy talan nem te voltal az egyetlen akinek akkor mondani kellett valamit, nem lehet ez egyszeru, ha telitodik az ember az ilyen nehez beszedekkel, akkor elofordulhat, hogy nem jut 5 percnyi energia pont rad. Szerencsetlen szitu is lehetett. Orulj inkabb hogy eddig ki lehetett trukkozni a halalt. Ez nem jar. Haladekot lehet kapni, de felmentest nem. Az orvosok remenytelen kuzdelmet vivnak, a vegen mindig vesztenek.
Leginkabb te tudsz a dolgon segiteni azzal, hogy maskent dolgozod fel, haraggal az utolso napok/orak miatt, vagy orommel a plusz evekert....

dshk 2010.05.24. 21:17:53

Neveket egyébként felesleges írni, de intézményeket, osztályt, bizony kellene. Volt is ugye ilyen kísérlet, csak jogu úton megakadályoztak. Hát van aki nem nagyon szereti a versenyt...
Megértem ha kacorka marad az anonimitásnál. Vannak ilyen pereskedős emberek, akik nehezen viselik a kritikát. Ő hobbiból csinálja, nem ért az informatikai részéhez. De az internetnek köszönhetően nem kell félni a joggal visszaélő emberektől, ha többet nem is, a szólásszabadságot el lehet érni. Aki hozzászólóként aggódik a pereskedés miatt, az használja a tor hálózatot (google tor), és anoním emailt. Kacorka meg jogkövető, jogász és orvosfélő polgárként nyugodtan adja ki a hozzászóló "adatait" :) Ha a tor jó Ahmenidzsád ellen az irániaknak, akkor jó lesz a notórius pereskedők ellen is.
Ami meg ezt a blogot illeti, kacorkát leállíthatják, de blogot is lehet ám biztonságosan csinálni. Pl. emlékeztetnék egyesek kedvenc újságjára a kurucinfora, ami egész jól tartja magát, hiába szeretnék sokan leállítani.

kvadrillio 2010.05.24. 21:23:02

Sajnálom. Somorú történet.

Dr. Morcznak igaza van.
A kórházi illetékesek tudták, hogy nagy a baj, tudták, hogy nem sok van hátra az életéből.

Sokat gondolkodom azon, hogy nálunk miért nem mondják ezt meg őszintén a betegnek, miért nem közlik a hozzátartozókkal, miheztartás végett.
Amerikában mindig megmondják a pillanatnyi egészségi állapotot, a várható elhalálozás hozzávetőleges idejét.
Ez végrendeletírás miatt is, az utolsó időszak esetleges minőségi élhetőségéért is, a hozzátartozók felkészüléséért is humánusabb megoldásnak tűnik, mint az itthoni hozzáállás: kikötözés /tudjuk,hogy az elmúlásért megküzd a beteg és felerősödnek az esetleges reakciói/hazaengedés a kórházból,/tudják, hogy már nem sok van hátra a betegnek/.

Ha őszintén közölnék a várható fejleményeket, talán a beteg is, a hozzátartozók is sokkal nyugodtabban viselnék el a megváltoztathatatlant.

Van még mit tanulnunk, fejlődnünk a beteggel való kommunikáció terén.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 21:29:41

@kvadrillio: Azért ne feledkezzünk el a kulturális különbségekről sem. Nem tudom, hol olvastam, de szemléletes a példa: Ha Amerikában valakinek leukémiája lesz és féléves túlélésre számíthat, azt így mondják meg neki. És legalább lesz ideje elrendezni az ügyeit. És megköszöni, ha mondjuk egy évet élt túl.
Nálunk ugyanez kb. úgy menne, hogy a beteg családjában mindenki kiborul, aztán elrohannak az ismerős főorvoshoz és jól megkenik (aki persze elfogadja), aztán elviszik 5 természetgyógyászhoz, ha szerencséje van, akkor emellett adják a "rendes" gyógyszereket, aztán ha egy év múlva meghal, az orvos lesz a barom, hogy mért nem tudta eltalálni, vagy a természetgyógyász a szent, aki fél évvel meghosszabbította.
Szóval nagy nálunk az ismerethiány és rengeteg a frusztráció.

kacorka 2010.05.24. 21:31:14

@Dr. Morcz: Írtam fentebb, hogy a jövőben a kommentekre is odafigyelek, nem csak a posztokra

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 21:32:17

@kacorka: Bocs, nem láttam, időrendben olvastam

dshk 2010.05.24. 21:32:24

@kvadrillio: ez a kikötözés nem olyan egyszerű sajnos. Voltam olyan kórteremben ahol egy éjszaka alatt három ember hullott el. Mármint szó szerint, a padlóra. Az egyiknek komoly baja lett belőle. Na most akkor mi a jobb, ha kikötik vagy nem? Körülbelül az egyetlen megoldás az lenne hogy egyágyas kórterem és folyamatosan ott van hozzátartozó.

Gest anyó férje 2010.05.24. 21:37:18

Olyan ez a vitafórum mint egy kiadós dulakodás a süllyedő hajón. A hasonlat a magyar egészségügyre vonatkozik, ami szerintem nem tartható felszínen ebben a formában

Miért? Mert végeredményben többet nyújt mint amire az adott eszközökkel és szervezeti formában képes lenne de kevesebbet az elvárásoknál (azonnali CT stb vizsgálat a hozzátartozó kérésére ahogy itt is láttuk). Ezt a két véget pedig az orvos személyes odaadása sem fogja összehozni, részben mert sok orvosnak már elege van abból hogy a deficitet ővele akarják kiegyenlíteni erőszakosan fellépő hozzátartozók vagy akárki

A tapolcai kórház amennyire tudom a fennmaradásért küzd, most éppen nincs aki vállalja a fenntartását. Ha bezárják akkor alapból lehet utazni Veszprémbe vagy akárhova. Persze megértem hogy az elvárás mindig maximális ha valakinek a hozzátartozójáról van szó, de ez legyen az ő szempontja, nekünk más perspektívából is kéne látni

bakela 2010.05.24. 21:42:37

Izvinyítye pozsálujszta:
Néhány info mindig el szokik' sikkadni.
Pl: testsúly?
pija'?
bagó?
zorvosi /gyilkos/ tanácsok bé'tartása?

Pici emészteni való írástudóknak:
A „betegjogi képviselők” azaz dr. Csehák vérpiros /l: Internacionálé/ gittegylete a TB kasszának, -nektek- ugyanannyiba kerül, mint 300- 350 családorvosi körzet teljes évi finanszírozása / finanszírozás ≠ a zorvosgyilkos nettó fizetésével/

Gest anyó férje 2010.05.24. 21:43:01

@dshk:
"Kacorka meg jogkövető, jogász és orvosfélő polgárként nyugodtan adja ki a hozzászóló adatait"

Jól értettem a blog gazdája jogász? Talán csak nem orvosperekkel foglalkozik? Vagy netán ilyeneket hajt fel megrendelésre?

adamantium 2010.05.24. 21:45:27

@dshk: egyik oldalon a kikötözés a másik oldalon a lóadagban adott nyugtató (persze nem biztos, hogy utána még felkel a beteg). nyilván a beteg érdekeit szolgálja, nem hiszem, hogy van hely ahol szórakozásból kötik ki a beteget. az se megoldás, hogy egyágyas kórterem, plusz családi felügyelet: egyrészt akkor mekkora épületek kellenek majd? egy 100 ágyas osztály elfoglalna vagy 3-4 emeletet egy nagyobb kórházban, meg aztán akkor a hozzátartozó szükségleteit ki oldja meg? ki vállal felelősséget a hozzátartozókért, mert igen van olyan, hogy egy beteghez bejön 20 hozzátartozó, abból 2 elbeszélget vele, a többi 18 meg a betegek pénztárcájával. ki vállal felelősséget a hozzátartozók által behordott bacikért? gondolom csak nem ül 24 órát a hozzátartozó egy helyben a kórteremben, kimegy néha sétálni (mondjuk felváltva) de mit szól ehhez mondjuk a szomszéd kórteremben fekvő beteg, hogy egy ismeretlen civil sétálgat a szobája előtt? ki vállal felelősséget ha a hozzátartozó összeszed valami rendes böcsületes rezisztens kórházi bacit? szóval komplikált ez a dolog

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 21:46:15

@bakela: Phejjj. Micsoda honlap, és akkor még csak a formáról beszéltem.

Gest anyó férje 2010.05.24. 21:47:56

@dshk:
"Kacorka meg jogkövető, jogász és orvosfélő polgárként nyugodtan adja ki a hozzászóló "adatait"

Jól értettem hogy a blog gazdája jogász? Csak nem orvosperekkel foglalkozik? Vagy ilyenekhez hajtja fel a betegek hozzátartozóit?

dshk 2010.05.24. 21:48:19

@Gest anyó férje: nem hiszem hogy jogász, de igazad van, kihagytam egy kötőjelet:
"jogkövető, jogász- és orvosfélő polgárként" :)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 21:50:01

@Gest anyó férje: "A magyar egészségügy ... többet nyújt mint amire az adott eszközökkel és szervezeti formában képes lenne de kevesebbet az elvárásoknál (azonnali CT stb vizsgálat a hozzátartozó kérésére...)"
Teljesen igazad van. Itt az elvárások egy részét is takarékra kéne tenni, hacsak nem akarja mindanki a fizetését egy az egyben a TB-kasszába utalni. De ez feltételezné azt, hogy az embereket az egészségük is érdekli, nem csak a betegségekből való azonnali, teljes gyógyulás.
Meg kellene tanulnunk a Story, Best és Blikk népének kommunikálni...

Gest anyó férje 2010.05.24. 21:54:15

@dshk:
"Jogászféltő"?

A kacsát óvja a vízbefulladástól ha jól értettem?

kvadrillio 2010.05.24. 22:07:58

@Dr. Morcz:

hoppá, hoppá !
Most jöttem rá, hogy nincs mindig igazad ! :)

adamantium 2010.05.24. 22:09:25

@Dr. Morcz: ugyan ugyan, hát ez nekik jár, bár még soha nem dolgozott senki a családjukban mégis ők tartanak el minket, és annyi de annyi pénzt fizettek már a TB-nek, telne abból platina lemezre is nem csak olyan gagyi titániumra, mi az, hogy nem kap MR-t a 3 hónap óta fájó kislábujjára, őt nem érdekli, hogy 10 agyvérzéses fekszik hordágyon a CT előtt, ő már ott áll 5 perce és megvárakoztatták, most azonnal legyen meg a vizsgálat mert ha nem akkor ombucman, mi az, hogy nem írod fel neki közgyógyra hisz neki az jár, az 530-as metálfekete dízel BMW is jár neki közgyógyra mert ő mozgáskorlátozott és nem bír járni (valós történet, csak tudnám ha nem bír járni, hogy jött el a kórházba, jah jönni azt tud csak menni nem), öt vigye haza a mentő, hiába nincs semmi baja és még sorolhatnám, csak tudnám miért nincs ilyen nyugatra tőlünk

[megmondoember] 2010.05.24. 22:14:23

"2010. november 27-én költöztünk Tapolcára"
Úgy látom ez a történet a jövőből van...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 22:23:56

@adamantium: Ezek engem is irritálnak, csak úgy döntöttem, hogy nem lövöm le őket, nem kapok miattuk fekélyt, hanem kiírom őket magamból a blogokon, s egyben felvilágosítom a Közt.

Gest anyó férje 2010.05.24. 22:24:19

@kacorka:
Ha nem vagy jogász az szerencse mert én rohadtul utálom a jogászokat. Amilyen jók a tapasztalataim az orvosokkal olyan rossz az ügyvédekkel

Gest anyó férje 2010.05.24. 22:35:46

@adamantium:
Azért a blogíró is tudta nyomatni rendesen a palávert:

"Kértem agyi CT-t, mert úgy vettem észre, zavart, gyengül. Semmi eredménye nem volt kérésemnek. Oda sem figyeltek rá."

"Kiakadtam teljesen, valószínű, hogy üvöltöztem orvossal, ápolókkal."

"A tapolcai kórházban külön köszönöm a hozzáállását Cs. doktornőnek: mikor kiengedte, vagyis eredmény nélkül haza küldte: kérdeztem: teljes orvosi tudásával, szakértelmével, állítja, hogy gyógyult? - teljes lelkiismerettel engedi el?"

Nem is beszélve a veszprémi felhajtásról, amit a blogíró szemérmesen elhallgatott (gondolom ott is előadta magát)

2 kérdés:
- Hol van egy hely a kórházon kívül ahol meg lehet ezt csinálni?
- Ki az a marha aki ilyen körülmények között hajlandó orvosként dolgozni?

egy atlag 2010.05.24. 22:44:50

elképesztő....csak beteg ne legyen az ember itt...rossz napja van a dokinak és már kaparhatod is magadra a földet. ha már pénzt nem ad az állam, akkor legalább füvet osszon nekik, hogy jobb napjuk legyen :)...meg a betegeknek is...én befüvezve szeretném tölteni az uccsó hetem

egy atlag 2010.05.24. 22:49:38

@Gest anyó férje: vazze, téged a kutyatartástól is eltiltanálak...embert láttál e már? képzeld el, hogy akit legjobban szeretsz, azon nem tudsz segítenei...szerintem ezt a szituációt egy képzett korházi csapatnak rutinosan kéne kezelnie a hölgy a tőle elvárható emberi magatartást tanusította

adamantium 2010.05.24. 22:51:14

@Gest anyó férje: hát ha egy bankban adod ezt elő (pedig ott időpont is van és tényleg a te pénzedből élnek) akkor valószínűleg kiraknak mint macskát ..., de az ember idővel megszokja, és fel se veszi, hogy lehülyézik, szakmailag kétségbe vonják, emberi tulajdonság, részben az elkeseredettség, részben meg a meggondolatlanság szüli, na persze van akinél a bunkóság de hát az ember optimista és induljunk ki az első kettőből :)

evvie 2010.05.24. 22:51:43

@Gest anyó férje: bocsáss meg, nem szoktam palávert "nyomatni",de ha Te is látod, hogy valami nem stimmel, szólsz érte. Amíg Tapolcán volt, minden nap látogattam, lemosdattam, megetettem - nem szóltam semmit, hogy nem az én dolgom - láttam, hogy a nővéreknek van elég bajuk, én meg örömmel tettem, hiszen az én hozzátartozómról volt szó, és legalább megnyugtattam, szeretgettem, tudatosítottam benne, hogy számít, vissza várjuk.
Veszprémben semmi paláver nem volt, hiszen ledermedtem, nekem volt bűntudatom, hogy nem tettem meg valamit a páromért. Az hogy kevertem az évszámokat, a rutinra fogom. Mintahogy évváltáskor még februárban is sokszor a régi évszám "ugrik be"

kacorka 2010.05.24. 22:52:43

OFF: Elnézést Mindenkitől, de holnap csak kora délelőtt lesz friss poszt, mert most elmegyek aludni és nem tudom, hogy Dr. Morcz melyik általam átküldött történetre fog majd reagálni. Jó éjszakát!

adamantium 2010.05.24. 22:52:52

@egy atlag: gyógyszerre sem tellik nem, hogy pszihológusra, mondjuk nekünk van, de nem ez a jellemző

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 22:55:14

@[megmondoember]: Audrey Niffenegger írta a posztolót? ;)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 22:55:52

@kacorka: Még ő sem tudja, de reggelre ott lesz, reméli. Jó éjt!

aversio avagy pacalfagylalt 2010.05.24. 22:56:22

Van egy aprócska ködös része a posztnak. Pont az a rész amiért sokan háborognak és hibáztatják az orvosokat.
" 5 nap után, visszavitték az osztályra, kómában, mert az altatásból nem volt ébreszthető " stb..
Kb. egy hét 25-ig. Erről az egy hétről nem derül ki semmi. Kereste-e a hozzátartozó az orvost a látogatásai alkalmával ? Próbálta-e felvenni a kapcsolatot a kezelőorvossal, a részleg- vagy az osztályvezetővel? Kérdezett-e, kapott-e választ? Az azért nem várható, hogy egy elkülönített beteg mellett folyamatosan álljon a kezelőorvos orvos várva a hozzátartozót, miközben a betegei várnak a folyosó másik végén.
Félő, hogy sokan azért sem merik megkeresni hasonló esetekben az orvost, mert a médianyomás a hálapénz miatt elbizonytalanítja őket, ahogy az orvos-beteg kapcsolatot is folyamatosan mérgezi.
A betegek egy része folyamatosan frusztrált, hogy mikor -kinek- mennyit-hol kellene adni és milyen formában kellene adnia és zavart amikor az orvosával találkozik. Egyszerűen ez az állandó orvos-hálapénz média kommunikáció megöli a bizalmat a gyógyító iránt.Anélkül meg elég nehéz....

evvie 2010.05.24. 22:57:49

@Gest anyó férje: A tapolcai kórház fennmarad: a vita arról szólt - a tapolcai önkormányzat kérte, hogy ő kapja meg a kórházát, Ne a veszprémi kórház....
Egy kis félre tájékoztatás...

adamantium 2010.05.24. 22:59:42

@evvie: neked legalább volt rá valami alapod (elvégre a férjed haldoklott) de általában banálisabb ügyeken szokott ettől komolyabb vita születni. egyébként meglepő amit tettél (nem mintha nem ez lenne a normális) de sajna a tapasztalataim szerint a betegek felét egyáltalán nem látogatja senki, és kb 100 ból egynél tesznek is valamit a hozzátartozók a beszéden, fenyegetése, káromkodáson és könyörgésen kívül (pl kiviszi WC-re, megeteti, esetleg megfürdeti????? ez utóbbit nem is emlékszem mikor láttam utoljára magyar betegnél, külföldinél sajna gyakoribb, ott ha már eljönnek a rokonok, akkor komolyan törődnek a beteggel, ami szükséges is elvégre a kommunikáció hiánya szerintem elég idegörlő lehet)

evvie 2010.05.24. 23:05:19

@aversio avagy pacalfagylalt: Arról az egy hétről: folyamatosan kerestem ,és beszéltem a kezelő orvossal, de ködösítés volt csak. Szépen kértem, eléggé felnőtt vagyok az 56 évemmel, talán eléggé érett, és empatikus ahhoz, hogy őszintén megmondják, mik a kilátások, bajok, problémák. Egyáltalán, mire is készüljek fel. Búcsúzzak el Tőle, vagy úgy ahogy helyrejön, különböző, és maradandó újabb problémákkal.

adamantium 2010.05.24. 23:05:30

@evvie: azért ha a Medisyst Kft. nem egyezik ki az önkormányzattal és nem adja át a műszereket, akkor nincs ÁNTSz engedély, az azért a bezárással ért volna fel

evvie 2010.05.24. 23:17:29

Sajnálom, hogy egyáltalán leírtam ezt az egész kálváriát, tartottam volna magamban, bölcsebb lett volna.
Így sokak számára az "jött" le az egészből: egy kekeckedő hozzátartozó, arrogáns, követelő, az orvosokat felülbíráló, utasítgató, vén picha, aki rossz példája a kórházt elözönlő látogatóáradatnak....

Gest anyó férje 2010.05.24. 23:17:55

A@evvie:
A tapolcai kórházat az üzemeltető vissza akarja adni a mert veszteséges, és ezt a veszteséget az önkormányzat sem akarja átvállalni. A veszprémi kórháznak gyanítom azért kell hogy tudjon sakkozni a TB pénzekkel. Persze ha a hozzátartozók döntik el hogy mire és kire jusson pénz hamar bejósolható a csőd. Ami persze nyilván jobban fáj a helyieknek mint annak aki csak pár hónapja költözött oda

evvie 2010.05.24. 23:20:16

@adamantium: nem zárták volna be, mert ha a Medisyst Kft nem egyezkedik, átveszi a veszprémi kórház működtetésre - ez volt az eü. miniszter utasítása...

adamantium 2010.05.24. 23:20:47

@evvie: ugyan már, te egész reális történetet írtál le, messze felette van az itt megjelent történetek átlagának (lásd: ettől lehet vérmérgezést kapni)

adamantium 2010.05.24. 23:23:41

@evvie: ha onnan elvittek volna minden jót, akkor a veszptémiek gondolom csak azt vitték volna ki amit ők már nem tudnak használni és egy elfekvő szintjére esett volna vissza a kórház

evvie 2010.05.24. 23:27:38

@Gest anyó férje: A tapolcai kórház azért volt veszteséges, mert a Medisyst a jól jövedelmező barlang kórházába pumpálta a pénzt, ami fizetős, és külföldiekkel van tele...

Én nem bántottalak, de Te minden rosszat feltételezel rólam. Átlagos vagyok, de az átlagnál több kórházi tapasztalattal (saját jogon-rák, áttétek, műtétek, kemoterápia, stb)
És átlagosan féltettem férjemet, átlagosan többet szerettem volna tudni betegségéről, kezeléséről, kilátásairól. Kérlek, ne bánts...

evvie 2010.05.24. 23:34:53

@adamantium: Már vége: Tapolca város önkormányzata visszakapta üzemeltetésre kórházát. Nonprofit szervezet fogja fenntartani- megnyugodhatnak az ott dolgozó orvosok, ápolók, dolgozók. Megnyugodhatnak a betegek, tapolcaiak, környékbeliek, nem csak a kórház, hanem a rendelő intézet, jó kezekbe került.
Minden tapolcai: őslakos, új betelepült, most születő, majd oda költöző...

aversio avagy pacalfagylalt 2010.05.24. 23:42:25

@evvie:
Köszönöm a választ a kérdezet hétről és köszönöm, hogy megosztottad velünk a szomorú történeted.
Fogadd őszinte együttérzésem !

Gest anyó férje 2010.05.24. 23:45:43

@evvie:
Okés, nem akartalak bántani, nem tudtam hogy olvasod a hozzászólásokat

Én az egészségügyet féltem a mohó kezektől, és látom hogy felhasználják a betegek időnként jogos elégedetlenségét. Akik aztán a végén csak rosszabbul járnak amikor ilyen se lesz már. Amit írtál a Barlangkórházról az pont beleillik ebbe a képbe és nem tudom mi fordítaná meg a folyamatot? Egyre több pénz és jó menedzselés hiányzik az egészségügyből és ezt a deficitet a hozzátartozó az orvoson akarja behajtani aki menekül előle, amit szintén meg tudok érteni

Szóval sajnálom a férjed, ezt már le is írtam valahol, én is ugyanannyi idős vagyok csak szerencsésebb mert nincsenek bajaim viszont van sok orvos haverom. Őket is szoktam sajnálni különösen mostanában hogy romlik a helyzet mert ha idő előtt elmennek akkor ki jön helyettük?

evvie 2010.05.24. 23:52:41

DR. MORC, köszönöm szépen a válaszodat, megnyugtató, és ténylegesen érthető volt. Így egész más világításba helyezi az egész történést. Talán az egyik orvosnak kellett volna így elmondania, másként dolgozom fel, másként élem meg. És korábban el tudom engedni szerettemet, nincs bűntudatom, hogy én nem tettem meg mindent érte. Köszönöm, tiszta szívemből.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.24. 23:56:46

@evvie: Köszönöm, amit írtál. Ezért vállaltam ezt a plusz elfoglaltságot, hátha sikerül megérteni a másik fél szempontjait is. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb orvos (csakúgy, mint a legtöb beteg) nem szörnyeteg, de a körülmények mégis ezt láttathatják.
Fogadd együttérzésem.

evvie 2010.05.25. 00:05:04

@Gest anyó férje:
Nem több pénz hiányzik az egészségügyből, hanem az elosztás mikéntjének a megváltoztatása.
Én csak az onkológiai központokról tudok véleményt alkotni: a kevesebb - több lenne. Rengeteg központ van, hiányos felszereléssel, rosszulképzett orvosokkal.
Lenne országosan csak a tizede: a sok elaprózott felszerelés, műszer, orvosi gárda- gazdagabb felszerelést, korszerűbb műszereket, továbbképzéseket tudna biztosítani. Gondolom, a többi részleg is így jobban működhetne. De laikus vagyok. Csak beteg....

egy atlag 2010.05.25. 00:08:53

@adamantium: nem gondolnám, hogy ehhez lélekgyógyász kell azonnal. egy képzett ápolónak meg kéne kapni azt a képzést, ami képessé teszi őt egy ilyen szituáció kezelésére...hát még az adott akármilyen szakorvosnak.
mit tanítanak az orvosin? a médiában található cikkek alapján számomra az derül ki, hogy a megélhetési gondok (no nem mindenhol) és a túlhajszoltság mellé keményen betársul a képzetlenség is. képzelem a körzetim hány továbbképzésen volt az usa-ban :-D

másrészt lehet, hogy kínában többet tanulnának és olcsóbban...én hivatalból elküldeném az orvosainkat pár évre külföldre...csak aztán hogy csalogatjuk őket vissza? :-D

dshk 2010.05.25. 00:10:08

@Gest anyó férje: nem jogászféltő, hanem jogászfélő, kétszer is. Ezt te nézted, be, kacsamentésről nincs szó.

Képmutatás, hogy máshogy írsz akkor ha itt a hozzátartozó, és máshogy ha nincs itt. Magam részéről inkább úgy írok, hogy ne kelljen miatta szégyenkeznem, akárki olvassa is.

mokas_gizi 2010.05.25. 00:14:43

Itt a hatalmas probléma, hogy az egészségügyet teljesen elintézték, én nem igen járok kórházakba, orvoshoz, de volt szerencsém egyik ismerősömet 1-2 hónapja elkísérni egybe...
Orvosok rendesek voltak, de a kórház nagyon lepusztult volt a a várakozás is nevetségesen sok....

A másik igen felháborító dolog ami ott is létező dolog volt mint az összes kórházba,hogy rendszeresek a lopások...bizonyos etnikumok ipari szinten rá álltak a kórházakra...

A másik igen érdekes dolog, hogy ki volt írva a kórházba, hogy kamerás megfigyelés stb-stb folyik, de az egész kórház területén egyetlen egy kamera volt az is csak egy igen béna áll kamera...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.25. 00:19:26

@egy atlag:

A képzés megvan, ez ténykérdés.

Az más dolog, hogy egy végstádiumú beteg hozzátartozójával való beszélgetés mennyi időt és energiát igényel. Tájékoztatlak: sokat.

Az meg számomra egyértelmű, hogy a jelenlegi állami egészségügyben, ahol 1 ember átlag 2,5 munkáját látja el, semmi, azaz semmi idő nem jut a páciensek és hozzátartozóik lelkének elvileg szükséges ápolására.

A túlhajszoltság miatti kiégés folyományaként pedig még a megfelelő kommunikáció iránti igény is kihal a dolgozókból.

dshk 2010.05.25. 00:36:54

@evvie: ha egy nyilvános, moderálatlan helyre írsz, mindig lesz pár ember aki szerint már azzal is hibáztál, hogy egyáltalán létezel. Ez van.
Másrészt nem olyan rossz a helyzet, nekem az jött le, hogy igazad volt, Tapolcán valóban hibáztak. Minimum abban, hogy nem tájékoztattak, de valószínűleg kezelésben is. Másrészt, ha többet tesznek valószínűleg akkor se él tovább a férjed. Emiatt ne vádold magad.
Mindamellett azért engem még mindig érdekelne, mi történt volna, ha nemcsak hallják, hanem értik is amit mondtál, és utánanéznek abban a 11 napban mi a zavartság oka. Nem lehet annak az agylágyulásnak, rohamnak olyan előzménye, ami mondjuk a boncolásnál már nem is látszik, de időben még kezelhető lett volna?

demagóg 2010.05.25. 00:38:10

Gyakorló orvosként azt látom az ilyen - egyébként nagyon jellemző - történetek kapcsán, hogy az egyik legnagyobb probléma a kommunikáció problémája. Szerintem is az az egyik legfontosabb, hogy a pacienst vagy annak a hozzátartozóját megfeleő formában tájékoztassuk, ami persze nem mindig könnyű, és ennek nagyon sok oka lehet. Az okok egy része az orvoson, a másik része meg a betegen vagy a hozzátartozón múlik. Az orvosok - mint ebben a történetben is - sajnos gyakran élnek vissza azzal, hogy olyasvalamivel foglalkoznak, amihez a laikus nem ért, és olyan problémákat kell nap mint nap kezelniük, amivel egy laikus valóban csak néhányszor találkozik életében (élet-halál kérdései, a gyógyíthatatlanság, a minden kezelés ellenére történő meghalás, a sokszervi elégtelenség, stb.). Én azt gondolom, hogy megértem részben az orvost, aki egy ilyen agylágyulás után nem tud mit kezdeni a beteggel, sajnos ez ma nagy valószínűséggel az élet végét is jelenti, kérdés, hogy mikor, és a közvetlen halálok is kérdés lehet.
De emberek is vagyunk, és emberek a hozzátartozók is, ezért igenis fontos, hogy egy ilyen helyzetben a hozzátartozók tudtára hozzzuk, hogy mi várható, sőt, megkérdezzük, hogy akar-e papot stb! A halál igenis a munkánk része, és az élet része is! Csak ezzel alapvetően sem a modern orvos, sem a modern hozzátartozó nem mindig tud bánni!
A történet közreadójának ezúttal szeretném őszinte részvétemet kifejezni, és a kollégáimnak ezúton üzenem, hogy mindig úgy kommunikáljanak, hogy ne felejtsék el, hogy a legtöbb orvosper kommunikációs hiba eredménye!

Nem én vagyok, hanem én 2010.05.25. 02:05:07

@evvie: reszvetem...
de az ebben a hozzaszolasoddal melysegesen egyetertek... centrumokra van szukseg... a centrumba nehez legyen orvoskent a bejutas, vagyis csak a legjobbak juthassan be, de ha bejutottak, akkor igenis meg kellene fizetni oket... rossz kimondani, tudom, de ilyen centrumok, 150-200 km-nyire kellene, hogy legyenek egymastol... es igen, nem csak az onkologiaban kellene ezt igy csinalni, hanem a legnagyobb sebeszeti agak, belgyogyaszati disciplinak teren is... a kis korhazakat meg at kellene alakitani rehabilitacios celokra... ha ez igy tortenne, az nagy valoszinuseg szerint koltseg takarekos lenne... persze elso lepeskent ezt az embereknek kellene megerteniuk es elfogadniuk, hogy lehet tobbet kellene utazniuk, de ott nagy valoszinuseg szerint jobb ellatast kapnanak...

KenSentMe 2010.05.25. 04:34:03

Ez a "kértem CT-t" azért jó erős volt:) .. bakker, a sok Vészhelyzet megtette a hatását.. vannak helyek, ahol tényleg lehet CT-t kérni, csak ki kell fizetni utána kpban az árát.

evvie 2010.05.25. 06:07:50

@VRbagoly: ha hiszed, ha nem, kifizettem volna a CT-t, az akármit, csak ne mondják azt, hogy gyógyult, hazamehet. A másik fele: soha nem nézek TV-t, nem azon nevelődtem.
Nem érted: itt nem az a kérdés, hogy CT-t kérek, vagy piócát, vagy beöntést, én láttam milyen állapotban van a férjem, a kezelő orvosa pedig nem. Figyelj, ha egy zavart beteg kisasztalára odateszik a hőmérőt, majd bizonyos idő elteltével leolvassák, beírják, láztalan, az nem biztos, hogy láztalan. Egyáltalán, berakta a beteg a hőmérőt? Eszébe jutott? Vagy csak nézte, de nem jutott a tudatáig, mit is kell csinálni, vagy egyáltalán - mi is az?
Mitől lett zavart? 13 napig volt bent a tapolcai kórházban - miért nem vették észre, hogy "zavart" lett? Egy laikus számára, ha a beteg tudati állapotában változás következik be, akkor valami agyi dologra gondol. Innen a CT kérése, és nem "megrendelése". Miért nem tudott a kezelő orvosa pár nyilvánvaló kérdésre válaszolni?
A tapolcai zárójelentés megvan, onnan megkaptam. Kivizsgálták, minden OK. menjen haza... Ez kb annyit jelent: mint amikor én voltam az onkológián, volt olyan orvos, vizitnél megállt az ajtóban, és megkérdezte: mindenki jól van? Mikor majd beledöglöttünk a kemoterápiába.

NemesekErnyo 2010.05.25. 06:34:02

@radiologus.hu: El tudnék képzelni egy e célra szakosodott szolgálatot minden kórházban, akik egy leadott "névsor" alapján elmondják a hozzátartozóknak az ilyenkor szokásos mantrákat. Várható események, gyakorlati tennivalók, vigasz szavai, praktikus tanácsok stb.

NemesekErnyo 2010.05.25. 06:37:49

@adamantium: A folyamatos leszedálás hosszabb távon csakis kárára van a betegnek. Megkockáztatom, hogy ettől még korábban meghal...

NemesekErnyo 2010.05.25. 06:41:35

@Dr. Morcz: Ha neadjisten pedig korábban, mert szövődmény lépett fel, "biztosan eltették láb alól, mert nem akartak vele kínlódni."
Ember nincs olyan tudás birtokában, amivel ilyen kijelentést megtehet.

SzaGyu 2010.05.25. 08:48:13

@miklos.rabai: 2010.05.25.02.05.07.
Ha esetleg kialakulnának ilyen centrumok, lehet kevesebb orvosra lenne szükség. Akkor meg az lenne a baj, hogy nincs elegendő orvosi állás? (Mert sokan ma sem akarnak Háziorvos-nak menni.)
@evvie: Nekem is az a tapasztalatom, hogy sok orvos nem eléggé odafigyelő és nagyon felületes, nem törődöm. Nem vizsgál. Jó ha egyszerűbb esetben megkérdezi: Fáj a torka, lázas, köhög...?

(Már régen) Beindult a "gépezet", de bizonyítani csak a legritkább esetben lehet, mert ugye az orvos tévedhet de nem ölhet embert. Ellentétben egy buszvezetővel.

Reactor 2019.07.03. 22:21:48

Kongratyülésön, ez a magyar egészségügy. Erre fizessünk évente 100 ezret. Akár a vécén is lehúzhatnánk azt a pénzt. Inkább megyek magándokihoz dupla annyiért, aki meg is gyógyít, különben nincs lóvé.

Köszönjük szépen, szavazók, hogy 2 kiló krumpliért ismét "jó helyre" raktátok az ikszet. Remélem egyszer majd ti is erre a sorsra juttok, mint a cikk alanya.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása