Majdnem hazavágták a májamat

2010.05.18. 07:00

Sziasztok!


Az én történetem is érdekes: Nekem 2001-ben volt a bal térdemben egy baker cysta. Ezt kezelték, felszúrni akkor nem kellett. Utána évente begyulladtak az ízületeim, csak nem tudták mitől! Évente jártam góckutatásra, szinte semmi eredménnyel, nagy nehezen azt találták ki hogy talán? a mandulám így 2003-ban ki is vették.


2004-ben viszont újra kezdődött. Újból góckutatás stb. persze eredmény nuku. Felírtak gyulladásgátlót amit mindig évente hetekig hónapokig szedtem aztán annyi. a fájdalmak minden éveben jöttek, egyre tovább tartottak aztán múltak. Az orvosok ténykedése annyiból állt hogy kétszer felszúrták a térdem, ebből egyszer jött belőle folyadék, ezen kívül felírták a gyulladásgátlót és kész.


2008-ban már nem múlt el az ízületi fájdalom ,annyira rosszul voltam hogy járni is csak több fájdalomcsillapító beszedése után tudtam! Eddig egyébként SZTK rendelőkbe és kórházakba jártam míg 2008-ban a munkahelyem, a vele szerződésben lévő magánkórházba küldött kivizsgálásra. Itt egy hónap alatt kiderítették hogy CHRON betegségem van, az okozza az ízületi gyulladást! A vastagbéltükrözés és a CT igazolta is valamint a mintavétel is. Egyébként ezt vastagbéltükrözéssel diagnosztizálják mert legtöbbször a vastagbélben vagy a vékonybél elején található. Gondolom a posztban lévő végbéltükrözés csak elírás lehet.


Én szerencsés? vagyok mert miután elkezdték kezelni a fájdalmaim szinte teljesen elmúltak és abban is hogy nekem ettől függetlenül az emésztésem nem rossz, ha aktivizálódik a betegség az ízületeim fájnak tőle. Azért a magánkórházban fogták a fejüket az orvosok hogy miért nem gondoltak erre nálam előbb? Ráadásul miért etettek olyan gyulladásgátló gyógyszerrel ami hosszú távon hazavágja a májam?? :(


Szomorú hogy 2010-ben Magyarországon fizetned kell keményen ha normális egészségügyi ellátást szeretnél...

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamantium 2010.05.18. 07:20:17

az ízületi gyulladásnak számtalan oka lehet ami milliószor gyakoribb mint a chron, aminek vannak azért (általában) jellemzőbb tünetei is. erre a góckutatás során kellett volna rájönni. egyébként mi a helyzet a Baker cisztáddal?

megbecsültorvos 2010.05.18. 09:06:06

Olvasd el egyszer a Crohn-ra kapott gyógyszereid papírkáit is, hogy ott milyen mellékhatásokat igérnek.

másikpista 2010.05.18. 09:50:09

Aki keres az talál. A páciens orvost, az orvos meg diagnózist. Ha ettől jobb nekik kár megzavarni az idillt. Higgyük inkább el hogy a Crohn betegség térdízületi cisztával kezdődik

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.18. 10:52:49

Nem volt időm ehhez kommentet írni, de látom, más megtette... A Crohntól tényleg lehet térdízületi gyulladás, is, de nagyon ritkán, és szerintem is furcsa, hogy nem volt más, jellemzőbb tünete. És a Baker-cystának mi köze lehet a Crohn-hoz?

Káin 2010.05.18. 15:40:12

Szomorú hogy 2010-ben Magyarországon fizetned kell keményen ha normális egészségügyi ellátást szeretnél..."

Az a szomorú, hogy eddig is fizettünk (vonták a járulékot) és nem minden esetben kapunk megfelelő ellátást.

Patrick Bateman 2010.05.18. 15:43:29

Van ilyen. Ritka kórkép esetén nyilván a valószínűbbekre fognak kezelni. El kell fogadni, hogy az orvoslásban is benne van a tévedés lehetősége, ugyanannyira, mint a műhibáké.

gitáros 2010.05.18. 15:45:28

Több éve húzódó, krónikus akármi miatti általános kivizsgálásra ezek szerint _kizárólag_ magánkórházban van lehetőség. (Most azt hagyjuk hogy feltételezem, _neked_ nem kellett fizetned.)
Aha.

Brekkancs 2010.05.18. 15:47:23

Ez nem csak 2010-ben van így, így volt eddig is és ezután is így lesz.

Káin 2010.05.18. 15:48:00

@Dr. Morcz: Mostantól nem lesznek válasz posztok a levelek végén?

kendike 2010.05.18. 15:51:29

@Káin: Ez engem is érdekelne, mert jó volt, ahogy eddig volt, érdekes volt a másik nézőpontból is látni a történteket.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.05.18. 15:53:21

A képlet egyszerű:

A szocik szépen hagyták privatizálni meg tönkremenni a kórházakat, ezeket vagy magáncégek vették meg, vagy csak pusztán kisemmizték (van pl egy ilyen fogászat a Váci utcából nyíló egyik utcában, szépen megvették X intézmény műszereit bagó pénzért, jattoltak érte valakinek, most meg élik világukat, horribilis áron dolgoznak vele, számlát nem adnak és a betegeket átbasszák, az SZTK-ban meg kirohad az ember szája). Szóval a szocik szépen eladták az egészségügyet és emellett meg lehet nézni, hogy ugyan abban az időszakban virágzott fel a magánklínika nevű biznisz. Gondolkodjatok csak: szocik felperzselték az EÜ-t és létrehozták a magánszektort, hogy azért legyen hely ahol a szaros seggüket kitörlik. Meg ugye loptak eleget ahhoz, hogy egy magánklínikát ki tudjanak fizetni ha gáz van.

Igen, a fidesz meg az egészet hagyta.

Kurva anyád orbán, gyurcsány meg a többi

Káin 2010.05.18. 15:58:26

@Tomi from Space: Azért a szadeszt se hagyjuk ki :).

Hurri Kán 2010.05.18. 15:58:40

Nekem is Chron-betegségem van, régóta, hálistennek sok gondom nincs vele.Viszont ízületi gyulladás nekem is előjött emiatt, gyógyszert ugyan adtak rá, csak éppen mellékhatásként elég durva csontritkulás jelentkezett, úgyhogy épp a múlt héten javasolt a reumatológus orvos, akihez 4. éve járok ezzel a problémával csípőprotézist...

nanemúgyvanaz 2010.05.18. 16:01:34

hülye laikus óbégatás ebbe a posztba is jutott

hosszútávon BÁRMELYIK gyulladásgátló/fájdalomcsillapító hazavágja a májat vagy a vesét

Gazz 2010.05.18. 16:02:12

Amikor megpróbáltak változtatni ezen a kurvaszar egészségügyön, és bevezetni a többiztosítós modellt, ami versenyhelyzetbe hozta volna az egészségügyet, ami a szar orvosok kiszelektálódásához vezetett volna, akkor meg az egész ország felhördült, és kiállt amellett, hogy neki ez a szar kell.
Akkor most min is lepődünk meg?

Gazz 2010.05.18. 16:06:37

@Tomi from Space: Talán ha tudnád értelmezni azt, amit olvastál, akkor észrevehetted volna, hogy az illető először egy privát kórházban kapott normális kezelést.
A szocialisták alatt csak a Fideszes önkormányzatokban engedélyeztek kórházprivatizációt.
De te gondolom az egészségügy privatizálása ellen szavaztál, szóval ez esetben nem kéne itt háborogni.

Hurri Kán 2010.05.18. 16:09:09

@nanemúgyvanaz: nem tudom, volt -e ilyen problémád, részben nem óbégatás. A gyógyszerek miatt amit nekem is szednem kell, a májam nekem sem 100-as, azt mondták meg meg is vizsgáltak hogy elváltozás ott nincs, és ha ezeket a gyógyszereket abbahagyom, a májenzimek is visszaállnak normál értékre. Csak ennél most sokkal jobban zavar a kilátásba helyezett műtét és az, h egy marék fájdalomcsillapító nélkül nem nagyon tudok menni se. Pedig nem vagyok mániákus gyógyszerzabáló.

Cicmaláj 2010.05.18. 16:21:05

@Tomi from Space: Minden eddigi kormány egyformán felelős az egészségügy leamortizálódásáért, felesleges pártokat megnevezni.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.05.18. 16:23:43

@Dr. Morcz: posztot kérek a poszt végére. Nem ezért íratkoztam fel az RSS-re, hogy aztán cserben legyek hagyva! ;)

Motorpenis 2010.05.18. 16:29:14

@Gazz: Nem találom az összefüggést a "több biztosítós modell", a versenyhelyzet, és a szelektálódás között. Kérlek, részleteket írj!

Motorpenis 2010.05.18. 16:30:42

@nanemúgyvanaz: Sőt, a gyógyszerek zöme ilyen. De nem is kell gyógyszer, alkoholfogyasztásban pl. Magyarország elég csúfosan áll, de arról senki nem panaszkodik...

TamásD 2010.05.18. 16:35:00

A címtől eltérően a posztban a szó sem esik a májról. Ha viszont szarkasztikus akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy majd a Crohnra szedett gyógyszerek fogják hazavágni a máját.

Amúgy ez kb. olyan eset, mintha nem indulna az autója valakinek, elvinné szerelőhöz, aztán az ötödik jönne rá végül, hogy nem az akku merült le, hanem nyest rágott el egy vezetéket. Nyilván lehet azt mondani, hogy béna a szerelő, de azért igazából elsőként senki nem erre gondolna. És ráadásul a betegeken még feszültséget sem egyszerű mérni. Az, hogy Crohn bélpanaszok nélkül, csak izületi gyulladás képében jelentkezzen, kb. a nyesthez hasonlóan valószínű.

Alvarez 2010.05.18. 16:37:21

Az miért gond, ha fizetni kell egy szolgáltatásért? Legalább elkapták a betegségét és nem fizetett hiába.

eremita 2010.05.18. 16:55:55

Ne panaszkodj. Egyik lábadat sem vágták le. Élve kikerültél. Nem kaptál fertőzést. Nem lettél idegbeteg a viszonyok láttán.
Mit akarsz még? Ne légy ilyen telhetetlen.

A főorvosnak perkáltál? Ha nem akkor leszel igazi bajban, majd legközelebb.

internationale 2010.05.18. 17:00:15

@TamásD: Nos, a nyest nem is olyan ritkán tesz kárt a kocsiban.
Azonkívül, ha a már az ötödik szerelőhöz viszem a kocsimat, és az aksi vizsgálata után ő is abba akarja hagyni a további keresgélést, akkor azt mondom neki, hogy keressen tovább, mert az aksinak semmi baja... ahogy itt is éveken keresztül vizsgálták-kezelték a beteget, gyakorlatilag eredmény nélkül. Különben meg a fizetős orvosnak miért jut eszébe valami valószínűtlen betegség, az államinak meg nem? És ha az állami este fizetős, akkor és ott neki is eszébe jut?
A fizetős egészségüggyel az a baj, hogy fizetsz az államiért is. Meg a munkahelyed is, nem is keveset. Plusz, ha nem tudsz extrát fizetni, nagyot szívsz.
Szerencse, hogy az államiban is vannak olyan orvosok, akik okosak is, kreatívak is, nem is utálják a pácienst. Csak honnan tudod ezt előre...

eremita 2010.05.18. 17:02:29

@Gazz: Ez meglepő kijelentés. Akkor mi újság azokban a városokban, ahol FIDESZ-es a polgármester és mégis privatizáltak. Szép csendben, dobverés nélkül.
Tévedés ne essék, én támogatom a magántőke bevonását az egészségügybe. Úgy, ahogy az van a legtöbb európai országban.

miou · http://365buildings.tumblr.com 2010.05.18. 17:05:46

feltehetem az álnaiv kérdést, hogy a májnak, a térdnek meg a morbus Crohnnak mi köze van egymáshoz? (ezzel csak a félrevezető címadásra szeretnék utalni...)

valóban elég atipikus eset, amikor a Crohn nem a bélrendszer felől, hanem szemek, bőr, vagy ízületek irányából indul - és szertném megnyugtatni a levélírót, hogy aki tipikusan IBD-s tünetekkel jelentkezik, annál is relatíve sokáig tart diagnosztizálni (az ismeretségi körben másfél év az átlag). nem mondom, hogy bele kell törődni, de kevés az a szerencsés IBD-gyanús beteg azt hiszem, akinek hipp-hopp van diagnózisa _és_ beállított gyógyszerezése _és_ kvázi tünetmentes lesz. van, akinek éppen csak a "nagyon rossz" fázisait sikerül mérsékelni, attól a fájdalom, "rossz emésztés" és kísérőjelenségek megmaradnak.
a kedves levélíró autoimmun beteg, ezzel kellene valamit kezdeni fejben, ha már gyógyszerezni jól sikerült, és ennek nem a fizetős vagy ingyenes egészségügyi ellátáshoz van köze.

amúgy azért is érdekes ez a poszt, mert van a családban is, aki abban az illúzióban ringatja magát, hogy későn beálló IBD-ben szenved, de évtizedekig semmiféle béltünetet és relapszus-remissziós hullámzást nem mutatott.

pakesz (törölt) 2010.05.18. 17:26:53

a mester is ha veletlenul megtalaja a hiba okat eloszeretettel szidja a tobbi embert
amugy orvosoknal ha egy specialistanal vagy egy problemaval, akkor mar eleve van egy informacio
szoval neki konnyu okosnak lennie

Sárgakiskacsa 2010.05.18. 17:32:13

Sajnos a Chron betegség diagnosztizálása nagyon nehéz. Nehezen felismerhető betegség, mert olyan tünetei vannak, amelyek alapján ritkán gondolnak pont erre a betegségre. Viszont a 7 év – mert ha jól értettem, ennyibe telt, míg végre rájöttek – azért tényleg durva, és jól jellemzi a magyar egészségügyet, sajnos ezen már nincs mit szépíteni.

megbecsültorvos 2010.05.18. 17:33:19

Biztos forrásból tudom, hogy a Crohn-betegség a Fidesz műve.

ocell 2010.05.18. 17:50:30

Az a szomorú, hogy 2010-ben Magyarországon minden kiegészítő járulékkal együtt 120 ezer nettő egy két-három szakvizsgás, elismert orvosnak a fizetése.
Lassan majd nem lesz, aki gyógyítson... A jobbak elmennek normális fizetésért (nem is kell messzire menni; a szomszédban már csak az ukránoknál hasonló az orvosi fizetés, mindenhl máshol magasabb).

Kerek négyszög 2010.05.18. 17:55:33

Mit ámuldoztok? Nemrég volt egy népszavazás, ahol pont ezeket a viszonyokat kívántuk rögzíteni. A Kádárista hálapénzes álságos látszatingyenesség fontosabb volt, mint az egész rendszer rendbetétele. Úgy kell ennek a gyáva népnek!

Azért arra kíváncsi leszek, ha Orbánék elkezdik majd privatizálni az egészségügyet (ahogy azt elkezdték 2002 előtt), a nemmel szavazók mit fognak reagálni? Az én sejtésem: beindul a sokat látott amnézia, és ami annak előtte az egészségügy tönkretétele volt, az majdan a csodavezérünk nemzetmentése lesz.

Rwindx 2010.05.18. 17:59:57

@Alvarez:
Egy egyszerű oka van, melyet egészségügyi járulékoknak hívunk, melyek mértéke összesen a bruttó fizetés 33%-a. Azaz a szolgáltatásért mindenki fizet, aki dolgozik. Havonta. Sokat.

gpetersz 2010.05.18. 18:22:36

Mi a meglepetés oka?

tincze 2010.05.18. 18:29:19

elég sokat járunk családilag orvoshoz az utóbbi pár évben. ami bevált : Komoly hátszél +zsozsó /para/. így "minden" van. csak zsozsó: hol így, hol úgy.
no hátszél, no zsozsó : nincs semmi, de nincs az aki megfogja az orvosokat. kötésben van hiper amerikai rugalmas, de van "lepedőből tépett". mindkettő szakmailag indokolható. szívműtét utáni rehab-vmi nem teccett a fő.o.nőnek.mindjárt fél napot kellett várni a zárójelentésre. pedig volt zsozsó/para/.minden más ennek megfelelően.

bakela 2010.05.18. 18:36:49

Magyarországon van 15 000 Crohn beteg
Magyarországon van 1,5 millió különböző súlyosságú térdizületi arthrosis
Minden második térarthrosisosnak valamilyen ízületi tok eltérés valamikor kimutatható /Ha máshogy nem, ultrahanggal, -legtöbbx panaszmentesen/
1 500 000 / /osztva!/2= 750 000 / 15 000 = 50 /ötven/
Pusztán matek mek'kfontolásból, ma Madzsaristanban kell lenni 50 Crohn + Baker

Crohn-ra adott steroid minden / the all!/ kopásos, vagy gyulladásos ízületi elváltozás szubjektiv tüneteit /!/ csökkenti.

A májat, én úgy tapasztaltam, hogy a mértéktelen piálás, vagy mértékkel, de moslék pia, esetleg a paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítók teszik gallyra. Mindkettő /pia, v. paracetamol (esetleg fenacetin)/ 99%-a orvosi közreműködés nélkül fogy.

A sékel sponzorált szocio-szadesz eü „reform” elsősorban a szar, sokba kerülő, és fingot sem jövedelmező beteget szelektálta volna ki!!!!!!!!!!!

Még néhány év, és ha fizetsz, sem jutsz ellátáshoz.
Legfeljebb, ha qrva sokat, akkor lek'közelebb Tirolban.

Ha tényleg így szörnyülködtek, és így pofáztak a „magányklinikán” - amit nem hiszek-, akkor elég nagy patkányok, cél a mindenáron való kunstsaft szerzés: lásd pár napja: csodaklinikán kitalálták a porckorongom meggyógyítottak, hó'napután kiújult.

Who the fuck is Kacorka?

Vágómarhák, a primitív reakcióitokkal -magatok alatt vágjátok a fát, tessék észrevenni!

mbazs 2010.05.18. 18:48:30

Májra esetleg céklalé, naponta fogyasztva? Hm?

lüke 2010.05.18. 19:07:25

@Dr. Morcz:
RA( PCP)-ben gyakori a Baker cysta, ennyi
ha tudta:)

egy maréknyi dollár 2010.05.18. 19:15:50

Kacorka,egy ideje figyelemmel kísérem az egészségi állapotodat./nem nehéz/Megállapítottam,hogy te egy élőhalott vagy.Esetleg egy /állat/orvosi ló.
Néha orvosnak álcázod magadat/engem nem zavar/;mindenesetre elég félreérthetetlenül utaltál rá párszor,hogy kórházban dolgozol.Ezek szerint a te kórházad szerződésben áll egy magán-kórházzal,a te nagy szerencsédre.
Ismeretlenül is gyors felépülést kívánok neked az összes létező és kitalált kórságodból.
Kíváncsi vagyok,szabidoki mikor repül rád?

2010.05.18. 19:16:28

@ocell: Ok csak ha valaki elégedetlen a pénzével akkor ne emberi életekkel szórakozzon hanem menjen a MC-be krumplit sütni...

Rotoxis 2010.05.18. 19:31:26

@KárászAti: Valóban igazad van. De tegyük fel, ha valaki inkább elmegy krumplit sütni (ha a ledolgozott óraszámokat tekintjük nagyjából ugyanennyiért), kihez mész ha megbetegszel. Mári néni a javasasszony már vagy 90 éves!!! :-)

kacorka 2010.05.18. 19:34:25

@egy maréknyi dollár: En a blog szerkesztoje vagyok, nem rolam szolnak a posztok, ha eddig nem esett volna le...

Hurri Kán 2010.05.18. 19:39:45

@bakela: nekem a szteroidot nem a Chronra adták, hanem az ízületi gyulladásra, amit megszüntetett nagyjából, csak éppen a csípőizületemet vágta haza... (Mellékhatás: csontritkulás, amiről rohadtul nem szóltak h figyeljek rá oda!!!)

adamantium 2010.05.18. 19:50:04

@bakela: ezt az adatot honnan vetted én csak, 4,68/100.000 incidenciát találtam ami úgy 468 eset az országban, a prevalencia meg 52,9 tehát 5290 eset az országban. A Crohn betegségben úgy 15-25 % (vegyünk 20%-ot) az ízületi gyulladás esélye, tehát az incidencia 92, prevalencia 1058. na most RA ban tényleg gyakori a Baker cysta (akár 50%), de itt a Crohn betegségről volt szó. de legyen RA (@lüke: ) akkor is 46 új eset lenne egy évben!!!! hát ha az összes térdfájóst elküldeném UH-ba, többnél jönne ki egy évben ez a diagnózis. szerintem. tehát egy olyan diagnózisból amiből talán több tízezer van egy évben és ezek közül 92 a Crohn eredetű (magyarországon kb 200 kórház van tehát átlag 2 évente jut egy eset kórházanként, de lehet, hogy van ahol halmozódik mondjuk 4-5/év és van ahol 10-20 évig nem látnak egyet se)szerintem nem meglepő, hogy nem gondoltak az ízületi gyulladás kapcsán a crohn betegségre

ebfül 2010.05.18. 20:19:53

"Szomorú hogy 2010-ben Magyarországon fizetned kell keményen ha normális egészségügyi ellátást szeretnél..."

Mégis hol él a kedves posztíró? Mindenért fizetni kell, nem csak az egészségért. Ráadásul semmi nem garantálja, hogy a magánban jobb orvosok lennének, de ha az megnyugtatja, hogy kapott valamit a pénzéért, akkor úgysem lehet az ellenkezőjéről meggyőzni.

Ja, és én még nem láttam olyan autószerelőt, aki ne szidta volna alapból az előző szervizest, aki hozzányúlt az autóhoz.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.18. 20:32:50

"Szomorú hogy 2010-ben Magyarországon fizetned kell keményen ha normális egészségügyi ellátást szeretnél..."

miért mit képzeltél??????

hogy két szép szemedért ingyen kivakarnak a szarból?

hol élsz te, kádárista majom?

mondj már egy civilizált országot, ahol ingyen ellátnak!

egy maréknyi dollár 2010.05.18. 20:33:26

@kacorka: Hogy a fenébe esett volna le?Egyszer utalsz rá,hogy most más története következik,máskor egyes szám első személyben nyomod.Egyébként múltkori blogodban is egy Chron-szindrómás betegről írtál,ha jól emlékszem,egy unokahúgról.
Na,mindegy.Blogolgassál csak;én már kikommenteltem magam.
Minden jót.

kacorka 2010.05.18. 20:36:53

@egy maréknyi dollár: Képzeld, akik írnak nekünk, egyes sz. első személyben teszik, mert saját történetüket küldik be. A Tékozló Homáron sem Szily Lacival esnek meg a dolgok... Itt és most elmondom még egyszer, én csak szerkesztem az olvasók által beküldött leveleket.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.18. 20:36:56

civilizált társadalmakban, ahol az emberi élet valóban érték, ahol megbecsülik a gyógyítókat és az egész gyógyító infrastuktúrát, ahol az emberek a saját nyomorult életüket egy kicsit többre becsülik, ott az egészségügyi ellátás kerül messze a legtöbbe az életben. Nem a menő kocsi, nem a csillivili lakás, hanem az egészség kerül sokba. Ez van, ezt kellene végre itthon is felfogni. Hogy az nem megy, hogy évtizedeken át pusztítja magát az ember ész nélkül, teljesen tönkreteszi magát, aztán a végén vergődik, hogy de ingyen és azonnal vakarják ki a szarból és még a seggét is nyalják ki. Hát ez nem így működik.

zala 2010.05.18. 21:09:31

nem az a baj, hogy fizetni kell az egészségért, hanem az, hogy miután fizetsz érte a saját szakértelmeden múlik hogy életben maradsz-e.

a páromat császáros szülés után három nappal hazaküldték. két nap múlva reggel az ügyeletes orvos hívta a mentőket, mert ileusra gyanakodott. a kórházban a gyanút nem tudták csak estére igazolni, mert a két rendelkezésre álló röntgen közül az egyiket nem lehet használni mert csak, a másikat kezelő orvos vagy miatököm a párom feje felett ordítva a beteghordóval zavarta vissza őket az osztályra, mert neki nem szóltak előre, telefonon. estére meglett a rtg, kiderült aminek ki kellett. úgy döntöttek gyógyszeres kezeléssel tesznek egy próbát.

majd jött a vacsoraidő és hozták a kedvesemnek a táplálékot és a folyadékot, hogy legyen mivel leöblíteni ha már jól lakott. a kedvesem diplomás ápoló, ezért tudta, hogy ha életben akar maradni akkor se nem ehet, se nem ihat. semmit.

az esetből csak a két legnagyobb bakit írtam le, ezen kívül öt kisebb szerepelt benne, ezekkel együtt azt hiszem akár poszt is lehetett volna belőle.

ja és fizettünk.

pakesz (törölt) 2010.05.18. 21:09:48

@légycsapó: meg lett mondva, el a kezekkel az egeszsegugytol, mert az tokeletes
oda kellene figyelni am!!!
es nem hoborogni
szep csendben csak meghalni :)

meronem 2010.05.18. 21:35:31

@miou: Na igen, egyik előző posztíró még azon nyavalygott (bocsánat), hogy 1 hónap alatt derült ki a Crohn az első tünetektől számítva.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.18. 21:53:19

@Káin: Köszi, lesznek, csak nem mindig van időm írni.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.18. 21:57:38

@lüke: Köszönöm, ezt én is sejtettem, de a kérdesem arra irányult, hogy a Crohn-ban mennyire gyakori. Azóta megnéztem, a PubMed-en a Crohn és Baker keresésre össz 1 találat van, az is egy 1987-es radiológiai összefoglaló.

másikpista 2010.05.18. 23:11:33

Megtudhatjuk mennyit kasszáltak be hogy egy hónap alatt kiderítsék a CHRON betegséget? És leközölték már nemzetközi orvosi folyóiratban mint különleges raritást (akár Crohn néven)?

NemesekErnyo 2010.05.19. 09:59:52

@másikpista: Már csak azért is, mert a cikkíró betegsége teljesen atípusos, tünetmentes bélrendszeri panaszokat illetőleg.

lüke 2010.05.22. 08:20:25

@mindenki:
hogy gondolnak ,vagy nem gondolnak:)
thas is the question

to be, or not to be: that is the question:

Whether 'tis nobler in the mind to suffer
The slings and arrows of outrageous fortune,
Or to take arms against a sea of troubles,
And by opposing end them? To die: to sleep;
No more; and by a sleep to say we end
The heart-ache and the thousand natural shocks
That flesh is heir to, 'tis a consummation
Devoutly to be wish'd. To die, to sleep;
To sleep: perchance to dream: ay, there's the rub;

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.22. 22:19:21

@lüke: OK, de ha már az online orvosi tudástárak jelentik az alapot (korábbi hozzászólásai alapján), és a Baker cysta - Crohn együttállásról sokkal kevesebb a Pubmed hivatkozás, mint a csípőprotézis és koleszterin (kauzalitást kb.teljesen nélkülöző) együttes előfordulására (1 vs 132 Pubmedes hivatkozás), akkor nem kéne azt éreztetni mindenkivel, hogy buták.
Amúgy most rákerestem a Pubmed-en, rheumatoid arthritis AND Baker's : 45 találat, rheumatoid arthritis AND Lüke 6 találat, a logikája szerint Önre is gondolni kell, ha valakinek rheumatoid arthritise van.
Ígérem, többet nem pimaszkodok idősebb főorvossal, kérem Ön is értse meg a fiatal és heves kollégákat.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása