A méhem tele volt vérrel

2010.04.16. 08:33

Sziasztok!

Megosztanám én is a történetemet – egyet a sajnos nagyon sok közül –, ami két évvel ezelőtt történt. Miért éppen ezt? Mert az eset óta félek kórház és orvos közelébe menni, tűfóbiám van, pedig sosem voltam félős.

Rossz citológiai eredmény miatt méhszájplasztikát végeztek rajtam. Ez egy csalóka műtét, minimális fájdalmat éreztem utána, de nagyon szigorú pihenés volt előírva, amit – megerőszakolva az izgága természetemet – be is tartottam. 5 nappal a műtét után, vasárnap hazaengedtek.

Másnap, Pünkösd hétfőn dél körül elkezdett fájni a hasam és éreztem, hogy valami nem jó. A fájdalmak hamar görcsökké, a görcsök hamar szülési fájdalmakká erősödtek. Sírtam a fájdalomtól, ami nálam nagy szó. Gyors telefon az orvosomnak, javaslatára visszamentünk a kórházba, ahol ünnep lévén csak ügyelet volt. Egy fiatal rezidens volt az akut ügyeleten. Míg én a padon kornyadoztam, végighallgattam, ahogy kézzel-lábbal, kétségbeesetten próbálja angolul elmagyarázni egy külföldi diáklánynak, hogy hol tudja kiváltani az esemény utáni tablettát (tudom, genya vagyok).

Mikor rám került a sor, elmondtam neki érthetően, hogy mi a panaszom, erős görcsök, 6 napja műtöttek. Megvizsgált, szerinte semmi bajom, de ha gondolom, befekhetek, felvesz az osztályra. Az ambuláns lapra még ráírta, a szokásos sablon-szöveget, normál méretű méh, douglas nem ledomborított, enyhe alhasi görcsök.

A sírással küszködve, szégyenkezve, hogy ennyi fájdalmat sem bírok ki, beültem az autóba és hazamentünk. Az éjszaka kellős közepén olyan fájdalomra ébredtem, amit soha nem fogok elfelejteni. Olyan volt, mintha a méhem fel akarna robbanni és a hasam ki akarna szakadni a gátamon. Az ájulás határán szóltam a férjemnek, hogy hívja ki a mentőket (nem laktunk messze a kórháztól, de a kisfiam a szomszéd szobában aludt, mire útrakész állapotba hozzuk, én kiugrottam volna az ablakon kínomban). Nagyon gyorsan kiértek és azonnal mondták, hogy bevisznek (kisfiam persze felébredt a nyüzsgésre és nem értette, hova visznek...). Az ügyeleten hajnalban még mindig ugyanaz a nő volt. Mikor meglátott, közölte, ő nem tud velem mit kezdeni, vigyenek fel az osztályra.

Fent megvizsgált az ottani ügyeletes orvos, nem talált semmi különöset. Felvettek, bekötöttek egy fájdalomcsillapító infúziót, amit negyedik nekifutásra sikerült, mert sorban összeestek a vénáim (ez lehet a sokk egyik jele is, de nem gondoltak semmi rosszra). Elkezdtek faggatni: „Nem terhes?” „Nem volt terhes a műtét idején?” „Biztos csak menstruál.” „Értse meg, semmi nem indokolja, hogy ennyire fájjon és a fájdalomcsillapítónak is hatnia kéne már!” Közben szükségessé vált egy hányáscsillapító bekötése is... Megkértek, hogy pisiljek, mert szerettek volna csinálni egy terhességi tesztet. Nem tudtam pisilni, bár nagyon kellett. Ez is lehet a sokk egyik jele, de nekem ugye semmi bajom, hiszen ők nem találtak semmit. Megkatétereztek, ami nekem nagy megkönnyebbülés volt, ők pedig kiderítették, hogy nem vagyok terhes (jé...).

A doki végül tanácstalanságában csinált egy ultrahangot. Amikor megláttam a képernyőt, mindenféle EÜ képzettség nélkül azonnal láttam, hogy megvan a baj forrása. A méhem telis-tele volt vérrel. Mikor ettem-ittam? Este, jó, ne egyek, ne igyak. De mégis mi fog történni? Ezt ki kell tisztítani. Kitisztítani, ez mit jelent? Nem tudják, majd a műtőben kiderül.

Jólvan, végre, legalább megvan a baj, megszerelik, nem néznek tovább hülye hisztisnek. Ekkor volt hajnali 5 óra. 6 körül üzentek, menjek le a földszintre mégegy ultrahangra (az első ultrahangra gurulószéken toltak, zubogó infúzióval). Kikötötték az infúziót, én alig álltam a lábamon, szülési fájdalmaim voltak folyamatosan immár 18 órája. A földszinten félórán keresztül moziztak rajtam a dokik, milyen érdekes eset – mondták, nézd, itt is és itt is, látod, itt a vérömleny, ezért nem tud távozni. Legalább hatszor kérdeztem meg, hogy mit látnak és mi fog történni és kb kétszer méltattak válaszra: ezt itt mindenképp ki kell pucolni. Végülis az én hasam, mi közöm hozzá, hogy mi történik benne? Sajnos nem voltam harcias állapotban. Azt viszont érzékeltem, hogy ez az ultrahang a diagnózis és a kezelés szempontjából teljesen szükségtelen volt. Mégis le kellett másznom és utána vissza fel, abban az állapotban.

7:30 körül befutott anyukám és a dokim, a doki megnyugtatott, hogy legeslegelső leszek és nem tart már soká az agóniám. Ekkor kezdett el hatni a fájdalomcsillapító (vagy győzőtt a fáradtság) és sikerült aludnom valamennyit. A műtét előtt nemsokkal hoztak plazmát az instabil vénáim miatt (ekkor már megindult a sürgölődés és hirtelen mindenki aggódni kezdett értem), a vérképemből kiderült, hogy rengeteg vért vesztettem.

Nem ragozom tovább, egy újabb műtét, gyakorlatilag az első megismétlése, újabb 5 nap kórház után végre hazamehettem. A doki elmondása szerint a diagnózis haematometra, ami úgy alakult ki, hogy valószínűleg elpattant egy varrat az első műtét után, ami elkezdett vérezni, de vérömleny alakult ki, ezért a vér nem tudott távozni. Egyre nőtt a vérömleny, ami szétfeszítette a többi varratot, amik közül néhány szintén elpattant és vérzett és így tovább. Ha Pünkösd hétfőn megultrahangoznak, akkor is meg kellett volna műteni, csak éppen nem sürgősséggel, nem kapok sokkot, nem vesztek több vért, és főleg, nem kell a kisfiamnak végignéznie, ahogy elvisznek a mentők.

Köszönöm, ha kiteszitek, üdv,

egy olvasó

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fruitella 2010.04.16. 11:06:16

Ej, ez tényleg kemény lehetett. :(
Azért elgondolkodtató...
Egyik ismerős nemrég szült, és amikor még kb. 3 hónapja volt vissza, görcsölni kezdett, irány a kórház. Az ügyeletes doki ráhozta a frászt, bent akarta tartani, sőt, azt mondta itt hamarosan szülés lesz! Aztán saját felelősségére mégis hazaengedte a lányt, aki egy kis pihenés után teljesen rendbejött, és azután is minden rendben volt. A saját orvosa meg is mondta neki, hogy nem lesz semmi baj...
Szóval az az érdekes, hogy mennyire el tudnak beszélni egymás mellett elvileg ugyanazt tanult orvosok. Ez hogy lehet...?

Kommentek:

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.16. 17:45:15

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.04.16. 17:58:56

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog