Tisztelt Praxis!

Igyekszem röviden. 2005-ben született a fiam, a SOTE I. sz Baross utcai klinikáján. Soha életemben olyan szerencsétlennek, bénának és kiszolgáltatottnak nem éreztem magam, mint a terhesgondozás alatt. A nővérek mindig unottak voltak, ha próbáltam humorizálni (kínomban) néztek rám ferdén, hogy "Mi van? Ez megszólalt?" Az orvosomhoz protekció útján kerültem ugyan, de hiába tologattam a borítékokat, sosem figyelt rám, fájdalmasan vizsgált, egyszer be is szólt, amikor a 35. héten nehézkesebben pattantam le az ágyról, hogy "Na, mit akar még nyögni? Majd 4 hét múlva lehet." - pedig mindenhol jókat olvasni róla.

 Vasárnap este 10 körül kezdtek jönni a fájások, elvoltam velük otthon reggelig. Reggel 8óra 10perckor mentünk be, hétfőn, és már akkor úgy néztek rám, mint egy űrlényre, a szobából ki is hallottam a szülésznőt: "Na, f...sza, már megint egy". Mivel kis tacskó voltam, és nem fogadtam szülésznőt, ez a "kedves " volt a délelőttös segítségem. Felfektetett hanyatt (!!!) az ágyra és másfél óráig ott hagyott, mondván: "Ebből ma nem lesz gyerek, mert semmit nem tágultam". Kérdésemre, hogy meddig kell így feküdni, és a férjem mikor jöhet be, a válasz: "Majd amikor visszajövök".

Mire ez megtörtént, én már vergődtem sírva, tehetetlenül. Eltelt a nap, 63-an vizsgáltak meg, igazán csak az nem túrkált bennem, aki nem járt arra. A dokim nagyjából 2szer volt bent. Este 10-kor megrepesztette a magzatburkot, bár a perces fájások ellenére még csak másfél ujjnyit tágultam, majd a szülésznő (már a délutános) kézzel tágított. Na az a kínzás a javából. Órák teltek el, még mindig jöttek páran nézelődni, én 2 fájás közt elalélva aludtam, nem nagyon voltam magamnál. Hajnalban, 6 órakor leesett a baba pulzusa 30-ra. Berontottak 7-en, ketten taposták a hasamból ki a babát, a szülésznő még mindig tágított (3 ujjnyi volt), végül kékeslilásan megszületett a kisfiam. Azonnal vitték az intenzívre, és bár mondták, hogy jól van, él, és nyugodjak meg, nekem másfél napig nem akarták megmutatni. A férjemmel együtt sírtunk, mert azt hittük, nem akarják megmondani a tragédiát...

A szülés estéjén felmentem a babákhoz, és könyörögtem, hogy mutassák már csak üvegen át! De nem engedték. Épp fordultam volna vissza, amikor egy kezdő kis nővér odasúgta: "Nézze csak, itt van, de a főnővér meg ne tudja!"- és kihozta Tomikát. Nem is volt inkubátorban. Végre láttam őt! A kérdésemre, hogy fejjek-e? Lesz-e így tejem, ha a baba nem azonnal szopik? - a válasz: "Ha akar, fejjen..." Hála Istennek Tomink az óta egy okos nagyfiú, idén iskolás lesz. De abba a kórházba soha többé nem megyek.

A második babánk a Dél-Pestiben született, mert a Rókust akkor zárták beAmennyire féltem tőle, annyira szép és csodás élmény volt. Nem csupán azért, mert a kislányom már könnyen született, hanem az ott dolgozók kedvessége, precizitása is hozzájárult. Annak ellenére, hogy éjfélkor értünk be a kórházba, a szülésznő örömmel fogadott, az orvosom is tündéri volt, nem terheltek fölösleges borotválással, beöntéssel, hagytak a magam módján vajúdni, és ajánlottak lehetőségeket is. Félhomály volt, és csend, még a kitoláskor is, hogy a babát ne érje sokként a fény, szép volt, és profi. A csecsemős nővérek pedig igazán segítően, odafigyelve követték a pár napot végig.

Épp 8 hetes a harmadik babám. Őt is a Dél-Pestiben fogom szülni, nem kell menő kórházba menni, csak mert azt hiszi az ember, hogy a menő kórházban minden felszereltség megvan: meg van az a kisebb intézményekben is, az emberség, empátia, hivatástudat pedig nem automatikus egy jól felszerelt divatkórházban se.

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ