Mit akar még nyögni? Majd 4 hét múlva lehet

2012.09.16. 08:03

24941_no_hat_terhes_no.jpg2005-ben született a fiam, a SOTE I. sz Baross utcai klinikáján. Soha életemben olyan szerencsétlennek, bénának és kiszolgáltatottnak nem éreztem magam, mint a terhesgondozás alatt.

Tisztelt Praxis!

 

Igyekszem röviden. 2005-ben született a fiam, a SOTE I. sz Baross utcai klinikáján. Soha életemben olyan szerencsétlennek, bénának és kiszolgáltatottnak nem éreztem magam, mint a terhesgondozás alatt. A nővérek mindig unottak voltak, ha próbáltam humorizálni (kínomban) néztek rám ferdén, hogy "Mi van? Ez megszólalt?" Az orvosomhoz protekció útján kerültem ugyan, de hiába tologattam a borítékokat, sosem figyelt rám, fájdalmasan vizsgált, egyszer be is szólt, amikor a 35. héten nehézkesebben pattantam le az ágyról, hogy "Na, mit akar még nyögni? Majd 4 hét múlva lehet." - pedig mindenhol jókat olvasni róla.

 

 Vasárnap este 10 körül kezdtek jönni a fájások, elvoltam velük otthon reggelig. Reggel 8óra 10perckor mentünk be, hétfőn, és már akkor úgy néztek rám, mint egy űrlényre, a szobából ki is hallottam a szülésznőt: "Na, f...sza, már megint egy". Mivel kis tacskó voltam, és nem fogadtam szülésznőt, ez a "kedves " volt a délelőttös segítségem. Felfektetett hanyatt (!!!) az ágyra és másfél óráig ott hagyott, mondván: "Ebből ma nem lesz gyerek, mert semmit nem tágultam". Kérdésemre, hogy meddig kell így feküdni, és a férjem mikor jöhet be, a válasz: "Majd amikor visszajövök".

 

Mire ez megtörtént, én már vergődtem sírva, tehetetlenül. Eltelt a nap, 63-an vizsgáltak meg, igazán csak az nem túrkált bennem, aki nem járt arra. A dokim nagyjából 2szer volt bent. Este 10-kor megrepesztette a magzatburkot, bár a perces fájások ellenére még csak másfél ujjnyit tágultam, majd a szülésznő (már a délutános) kézzel tágított. Na az a kínzás a javából. Órák teltek el, még mindig jöttek páran nézelődni, én 2 fájás közt elalélva aludtam, nem nagyon voltam magamnál. Hajnalban, 6 órakor leesett a baba pulzusa 30-ra. Berontottak 7-en, ketten taposták a hasamból ki a babát, a szülésznő még mindig tágított (3 ujjnyi volt), végül kékeslilásan megszületett a kisfiam. Azonnal vitték az intenzívre, és bár mondták, hogy jól van, él, és nyugodjak meg, nekem másfél napig nem akarták megmutatni. A férjemmel együtt sírtunk, mert azt hittük, nem akarják megmondani a tragédiát...

 

A szülés estéjén felmentem a babákhoz, és könyörögtem, hogy mutassák már csak üvegen át! De nem engedték. Épp fordultam volna vissza, amikor egy kezdő kis nővér odasúgta: "Nézze csak, itt van, de a főnővér meg ne tudja!"- és kihozta Tomikát. Nem is volt inkubátorban. Végre láttam őt! A kérdésemre, hogy fejjek-e? Lesz-e így tejem, ha a baba nem azonnal szopik? - a válasz: "Ha akar, fejjen..." Hála Istennek Tomink az óta egy okos nagyfiú, idén iskolás lesz. De abba a kórházba soha többé nem megyek.

 

A második babánk a Dél-Pestiben született, mert a Rókust akkor zárták beAmennyire féltem tőle, annyira szép és csodás élmény volt. Nem csupán azért, mert a kislányom már könnyen született, hanem az ott dolgozók kedvessége, precizitása is hozzájárult. Annak ellenére, hogy éjfélkor értünk be a kórházba, a szülésznő örömmel fogadott, az orvosom is tündéri volt, nem terheltek fölösleges borotválással, beöntéssel, hagytak a magam módján vajúdni, és ajánlottak lehetőségeket is. Félhomály volt, és csend, még a kitoláskor is, hogy a babát ne érje sokként a fény, szép volt, és profi. A csecsemős nővérek pedig igazán segítően, odafigyelve követték a pár napot végig.

 

Épp 8 hetes a harmadik babám. Őt is a Dél-Pestiben fogom szülni, nem kell menő kórházba menni, csak mert azt hiszi az ember, hogy a menő kórházban minden felszereltség megvan: meg van az a kisebb intézményekben is, az emberség, empátia, hivatástudat pedig nem automatikus egy jól felszerelt divatkórházban se.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemhiszem, hogy 2012.09.16. 08:29:57

ez így történt volna. De legyen. Tàgított, repesztett...infuzió nem volt bekötve? Ha úgy történt volna, ahogy le lett írva, csàszàr nélkül nem maradt volna meg a pici

2012.09.16. 11:05:29

Én csak azt nem értem, ha elégedetlen volt az orvossal, miért nem hagyta ott? És még fizetett is. Budapesten aztán nem lehet indok, hogy nincs más orvos. A csecsemősök sok helyen ilyenek, szólni kell, ki kell nyitni a száját a páciensnek ha valamit akar, nem olyan nagy dolog az, beszélni, kérni, stb. 9 hónapos terhesen másik orvoshoz és másik kórházba mentem. Nem dőlt össze a világ, senki nem akadályozott meg benne. Nem bántam meg.

2012.09.16. 11:08:10

@Babette_: Ja, ha egyre gondolunk :-) 4 különböző helyen találtam meg ezt a posztot. Nem sajnálta az időt az írója, ha ő küldte el mindenhová.

Mayday 2012.09.16. 11:42:30

@Turchi: mert 1 db ctrl-c meg 4 db ctrl-v a regisztraciokkal egyutt legalabb 15 percig eltart...tenyleg, a vilagegyetem eletkoraval osszemerheto ido...

kifordított nagyanyó 2012.09.16. 11:46:53

Na lesz itt vita.Volt szüléses poszt a Vastagbőrön is.Ahány ember annyi tapasztalat.
Volt akinek bejött a választott orvos volt akinek nem.
Volt akinek bejött a sima,nem választott orvos volt akinek nem.

2012.09.16. 11:46:54

@Mayday: Nem az idő a lényeg, még ha azt is írtam, hanem az, hogy mi a célja vele, hogy mindenhová ugyanazt elküldi, ill. hogy erre a blogra milyen módon kerül. De nem baj, ha nem érted :-), csak kötözködj tovább ha unatkozol.

bes3 2012.09.16. 12:20:03

Érdekes lehet amikor két ember a lábával tapos egy szülônô hasán.
Vagy nem is így volt? :)

Mayday 2012.09.16. 12:33:51

@Turchi: nem hinném hogy egy tényközlés kötözködés lenne. a valódi célt meg csak a poszter tudja, minden más találgatás.
Egyébként meg inkább arról beszéljünk h milyen jogon nem láthatta másfél napig a saját gyerekét, az addig történtekről azért hallani kellene az orvosok véleményét is.

2012.09.16. 13:26:57

@Mayday: Na jó, legyen jó napod és igazad, ha már eszed nincs. Minden poszt és hozzászólás csak találgatás, ahogy azt sem tudod, a poszt igaz-e, így a válaszaid is csak találgatások az enyémmel együtt. Ajánlom figyelmedbe @bes3: megjegyzését, valamint az értő olvasás, lényegkiemelés gyakorlását. Egyébként olyan nincs, hogy a saját gyerekét nem láthatja, pláne hogy nem tett semmit emiatt, csak leírta kb. 5 helyre. Ismétlem, nem az időtényező a lényeg. A világegyetem életkorának említése viszont nem tény, hanem indokolatlan rosszindulat részedről, kivéve ha te írtad a posztot. Akkor érteném.

2012.09.16. 13:29:22

@Turchi: Na jó, a nincs eszed visszavonva, legalább én ne legyek rosszindulatú. :-)

SzerződésSertés 2012.09.16. 13:32:22

@Turchi:
"A világegyetem életkorának említése viszont nem tény, hanem indokolatlan rosszindulat részedről"

" Na jó, legyen jó napod és igazad, ha már eszed nincs"

Érzed az iróniát? Szerencsétlen.

egy maréknyi dollár 2012.09.16. 13:59:00

Sok sikert, és a második alkalomhoz hasonló kellemes élményeket kívánok a Levélírónak!

foghirjol 2012.09.16. 14:28:13

Érdekes, sok nőt ismerek, akiknek dolguk volt az I-es női Klinikán (Baross utca) és egyetlen rossz mondatot nem hallottam az ottani dolgozókról, mindenki inkább dícsérte, hogy milyen profi az orvoscsapat, még csodálkoztam is, hogy ilyen ma Magyarországon, a rossz körülmények között?! Neked rossz élményed volt a szülés, az első szülés általában nem a legjobb élmény, főleg, ha még ilyen nehezen tágul, valami azért itt sántít nekem, pláne, hogy több helyre is elküldted. Fel sem merem tételezni, hogy a Klinika dolgozóinak rossz hírét akarod kelteni, valamilyen okból...Ráadásul ez egy hét éves történet, érdekes, hogy pont most jött rád a panaszkodás leírása. Érdekes!

Pizsi16 2012.09.16. 15:24:24

@Turchi: Én is ott szültem és hasonló "élménnyel " jöttem haza. Ha az ember ilyet átél, nehezen tudja elfelejteni.Persze, hogy a fájdalmát minden fronton megosztja a világgal.
Én 3 hétig feküdtem ott és 1-1 semleges szituációtól eltekintve minden nővér bunkó volt. Az orvosommal meg voltam elégedve. A többi orvos semmit nem tesz a másik doki betegeivel. Szülést ne indítank meg a 40 hét előtt akkor sem , ha cigány gyerekek potyognak az égből.
Szakmai , emberi hiányosságok garmadáját kaptam ,de az eü. dolgozók már csak ezt kapják.
Nem mennék oda vissza a világ összes kincséért sem....

SusanneF 2012.09.16. 15:34:36

@Turchi: Szerencséd volt!Én a 35. hét után csak 2 hét keresés után,protekcióval találtam másik dokit....!Mindenki azt kérdezte,miért ilyen későn akarok váltani?Azért nem vállal...

SusanneF 2012.09.16. 15:39:30

@Turchi: De,tett érte,és volt egy fiatal csecsemős,aki megmutatta a babáját...
Egyszerűen borzasztó,ha egy frissen szült anyuka-bármily okból -nem láthatja a belőle kibújt,saját gyermekét.

SusanneF 2012.09.16. 15:47:03

@Pizsi16: Sokféle ember,sokféle helyzet és szituáció....nekem egy ismerősöm hónapokig ott feküdt-3-as ikereket várt!-minden nagyon jól alakult,és 1x sem hallottam panaszkodni!
Én 3 gyermeket szültem az anno MÁV-ban,a 4.-et is ott szerettem volna,de ellentét5ben az első 3-al nem volt fogadott orvosom,és ki tudja ezért-e?de mindent megtettek,hogy elmenjek onnan!Ami sikerült is....olyan félelmeket generáltak,ami megkeserítette az utolsó hetek amúgy is sok bizonytalansággal terhelt várakozását.
Tehát ugyanaz az intézmény sem mindig garancia ám...:(

macska69 2012.09.16. 16:31:41

A múlt évezredben én is a Dél-Pestiben szültem és nagyon rosszak voltak a tapasztalataim. Az orvosom kimondottan botrányos volt, de ez nem előbb, csak a szülés hajnalán derült ki, azért nem váltottam. Ahányan vagyunk, annyi elvárás, nincs olyan orvos és kórház, aki és ami mindenkinek ugyanolyan szinten megfelelne. Ami viszont ott és akkor nagyon elnyerte a tetszésemet az az volt, hogy nem lehetett bejönni a folyosóra sem, nemhogy a kórtermekbe, akihez látogató jött, az kiment a társalgóba (vagy mibe) és így nem zaklatták idegen látogatók a szülésben kifulladt friss anyukákat. Biztos, ha ott egy másik orvosnál szülök, jobb lenne a véleményem az egészről.

FelixJager 2012.09.16. 16:38:59

Ugyanebben az intézményben született a kisfiam, 28. hétben, 1150 grammal, de rögtön azután, hogy megkapta az intenzív ellátást bemehettem hozzá az inkubátoros szobába (PIC), éjszaka fél kettőkor. Személyzet tök normálisan elmondta a beöltözés, ottlét szabályait, majd az ügyeletes orvossal beszélgettünk a helyzetről egy negyed órát. Csinálhattam pár képet az anyukának is.
Teljesen kizártnak tartom, hogy másfél napig valakinek nem mutatják meg a gyerekét a Barossban.

2012.09.16. 17:04:36

@!sa y: Nem, nem érzem, te nagyon szerencsétlen! Hogy ez a szó hogy jutott eszedbe...pont ideillik.
@SusanneF: Hát igen, valamit tett, de akkor nem akarták, vagy nem mutatták, vagy pontosan meddig nem látta a saját gyerekét, amihez azonnal joga lett volna? Mit is tett valójában hogy azonnal láthassa a gyerekét? És a főnővérnek miért nem szabad megtudni? Ellene tett valamit? Bejelentette? Már írtam ugyan, de azért még egyszer, és nem feltétlen neked, de olyan nincs, hogy a gyereket nem láthatja szülés után x ideig indoklás nélkül. Még azzal sem. Ez az x idő itt nem teljesen tiszta, hogy mennyi is volt. Tőlem is megkérdezték, miért akarok az utolsó pillanatban váltani orvost, kórházat, hát elmondtam. Az első orvos akit megkértem, elvállalt. Ha nem tette volna, akkor megyek a másodikhoz, harmadikhoz, stb...
@Pizsi16: Én nem mondtam, hogy a kórház jó volt. Ahol én voltam, az sem. Van hasonló és hasonlóbb történet. Meg van azonos is. Gondolom, te láttad a gyerekedet szülés után, és nem szültél olyan orvosnál, akit fizettél rendszeresen és elégedetlen voltál vele. Tehát nem egészen ugyanaz. A csecsemősökről nekem is volt véleményem, nem túl jó, de elértem azt, hogy a minimális segítséget megadják. Nem volt könnyű :-)
@teglagyar2: Eltévedtél??

Avenarius 2012.09.16. 17:30:31

Elnézést attól, aki kötődik hozzá, de szerintem az említett intézményt fel kéne gyújtani, helyét sóval behinteni. Szerencsémre én a terhesgondozás 3. hetében rájöttem, hogy nekem ott nincs helyem. Az Istvánban szültem mindkét gyerekemet, ezt a szülészetet mindenkinek szívből ajánlom, aki minél kevesebb orvosi beavatkozással szeretne szülni, és nem higiéniaőrült - mert utóbbi intézménynek viszont a tisztaság nem erénye.

Mayday 2012.09.16. 19:02:04

@Turchi: amikor a mi gyerekeink születtek (éjjel mindig), reggel 6kor magától hozta a nővérke, SEMMIT nem kellett tenni érte.
Eddig a tények, a személyeskedésedre nem reagálok.

2012.09.16. 20:28:17

@Avenarius: :-)Én meg pont onnan mentem el egy olyan helyre, amit jobbnak ítéltem meg, viszont ott meg nagyobb volt a kosz, mint az általad említettben, ami szerinted sem volt megfelelő. Szóval mindenkinek más a véleménye egy helyről, nagyon szubjektív.
@Mayday: Személyeskedni csak akkor szoktam, ha velem is ezt teszik, de ok, ez a vonal akkor felejthető :-). A mi időnkben, ami mindenkinek más, de tegyük fel hogy kb. 20 éve(nem én) sok dolog másképpen volt. Most van ami rosszabb, van ami jobb. Alkalmazkodni kell ahhoz ami van, a gyerekünk érdekében. Vannak dolgok, ami régebben automatikusan járt, most meg meg kell küzdeni érte. Ez nem jó, de sok más helyzetben is ki kell állnunk magunkért és a gyerekünkért. Ami nekem nem tetszett a posztban, hogy hibát hibára halmozott, pl. fizetett egy orvost rendszeresen, akit nem tartott jónak már az elején sem, ennek ellenére nála szült, nem lépett fel elég határozottan hogy a saját gyerekét láthassa, nem volt következménye semminek, amit ő rossznak tartott, miközben másokat hibáztatott, amiben akár igaza is van, de tőle is elvárható némi határozottság és következetesség. Mégiscsak a saját gyerekéről van szó.

2012.09.16. 23:04:14

@SusanneF: Azért az elég szokatlan, hogy egy anyukát benntartanak a szülészeten, és nem láthatja a gyermekét. Tudod miért? Mert nem éri meg anyagilag az osztálynak. Vagy küldik haza, vagy a gyerekkórházba, attól függően, van-e a gyereknek baja. Tehát ez gyanús. Nem kicsit. A másik gyanús pont, hogy miért épp most? Ha feldúlt vagyok egy kórház eljárása miatt, nem évek múlva fogok írogatni, lehetőleg minden hasonló portálra, kivéve, ha...

Mayday 2012.09.16. 23:58:34

@Turchi: Lehet hogy ez a fizetett orvos volt az elérhető legjobb, nem ez lenne az első eset, persze ettől nem lesz szebb a kép, pláne, hogy ez csak egy elmélet.
Keresnie kellett volna másik orvost szerintem is (a kórházban meg ha nem neki, akkor a kicsi apjának szükség esetén hangosan és kitartóan üvöltözni a megfelelő fülekbe a gyerek érdekében), de a baj az, hogy ez az orvos akkor is el fog látni csomó embert ilyen stílusban, ami fizetős szolgáltatásnál szerintem megengedhetetlen.

Seligsohn 2012.09.17. 08:00:17

@Turchi:

Csak mondanám, hogy eddig nem írtál ide ilyen frusztrált, dühöngő hangnemben.

Nem tudom mi történt, de ha így folytatod, még a betegtologató karcsibácsit is alulmúlod.

Kár lenne, mert sokat adtam a véleményedre.

Nem akarsz újra a régi lenni?

Seligsohn 2012.09.17. 08:01:34

@Avenarius:

Tömör megfogalmazásod a Jánosról szerintem megállja a helyét.

DreamerX 2012.09.17. 08:39:01

Igen, van, hogy ilyen gyorsan meglesz a baba kis tágulat után. Csak azt az anyuka bánja.

Négy ujjnyira voltam csak kitágulva, amikor a doki beadott egy injekciót nekem, majd kiment, és rá öt percre beindultak a tolófájások.
Az eredmény? 20 perc múlva megvolt a gyerek. Ebből a 20 percből legalább 10-et a férjemmel kettesben töltöttünk, mert a nővérke ijedtében elrohant a dokit keresni. Amikor visszajöttek, és már látszott a gyerek feje, akkor kezdték el köröttem összeszerelni a szülőágyat egyáltalán, hogy felrakják a lábam a kengyelbe. Az meg olyan kényelmetlen volt úgy, hogy a gyereknek kijött a feje és aztán elakadt. Akkor oldódott meg a gond, amikor végre leráztam magamról a két eü. dolgozót, és odébb tudtam kissé helyezni a csípőm, és akkor végre rendesen tudtam nyomni, és megszületett a kislányom.
Egy órán át varrtak, kaptam 1 liter infúziót és 2 egység vért, és miattam kellett két nappal tovább bennmaradni, mert a doki nem mert előbb elengedni haza. Úgy össze voltam varrva, h

DreamerX 2012.09.17. 08:41:34

A mondat felénél a rendszer úgy döntött, hogy nem írhatok tovább, és elmegy a poszt. Közben lefagyott az ablak, és semmit nem tudtam csinálni. Aranyos. :) Igaz utána még írtam vagy másfél sort, és csak ezután nyomtam meg a küldés gombot, de az sehol sincsen.

Szóval a varratoktól, amíg benn voltak, csak 20 centis lépésekkel tudtam haladni.

2012.09.17. 09:31:39

@Seligsohn: Köszönöm őszinte véleményed, de azért a frusztrált, dühöngőtől azért még messze vagyok :-) Remélem! Karcsibácsi nem rossz fej különben, én bírom, nem mindig, de sokszor! Ha picit visszaolvasol, azt azért észreveheted, hogy az első lépést nem én tettem meg stílus ügyben. Tudod, mint az óvodában, nem én kezdtem :-)

marand22 2012.09.17. 10:11:23

Csak egy aprócska kérdés:
Ez ugyanaz a Szülészeti Osztály a Délpesti Kórházban, ahol az újszülötteket azon a várón keresztül hozzák-viszik, ahol a kijelölt dohányzóhely van ?

Tempus-Anh 2012.09.17. 14:17:58

@DreamerX:
Bocs, de amit leírsz, abból az tűnik ki, hogy teljesen feleslegesen voltak jelen az "eü. dolgozók" a szülésednél, ketten a férjeddel "megoldottátok" (ezt is)...
Ehhez képest a szülés után "egy órán keresztül varrtak".
Ki varrt és mit?
Nyilván az orvos és nyilván a gátmetszés sebét.
Amit miért is ejtettek a vulvádon?
Igen, hogy könnyebben megszülessen a gyerek és ne repedj...
A két egység vér is csak úgy csöpögött be, a tudtuk nélkül, nemde?
Szóval a szülésed közben egyáltalán nem voltál ellátva, sőt leráztad a két egészségügyi dolgozót, aztán mindent magad oldottál meg, aha...
Ne haragudj, lehet számodra úgy tűnik, hogy aki olvassa a hozzászólásodat, szellemileg mind alultáplált, de néhányunkat még nem hagyott cserben a logikánk...

DreamerX 2012.09.17. 17:16:45

@Tempus-Anh:
Basszus, mire a két eü. dolgozó visszaért, miután magamra hagytak vagy jó tíz percre egy vészhelyzetben, addigra már szerte szét voltam repedve. Sejtheted, hogy ha 10 perc alatt a négy ujjnyiról addig tágultam, hogy kinn volt a gyerek feje, akkor ott repedt minden. Nem gátmetszésem van, hanem repedés, ami minden egyes időváltozáskor azóta is úgy fáj, hogy nem bírok tőle aludni éjjel.
Ha ott lettek volna, és vágnak a repedés helyett, akkor lettem volna ellátva. AZ, hogy utólag összevarrtak? Ha nem varrnak össze, ott vérzem el a szülőszobában, így is 3x annyi vért veszítettem, mint a normális.

DreamerX 2012.09.17. 17:17:39

@Tempus-Anh: A logikád az nem létezik. erőltetetten belemagyarázol dolgokat mások szövegeibe.

Dr.laikus PhD 2012.09.17. 17:40:33

@DreamerX:

Ne haragudj, de én is párszor elolvastam, de nem derült ki, hogy nem vágtak, hanem repedtél.
Valamit akkor sem kerek. A gátrepedéstől nincs akkora vérveszteség, hogy vért kéne kapnod.

Mindettől függetlenül minősíthetetlen, hogy otthagytak, hogy a huszadik században hagyták, hogy roncsolódjál ilyen brutális módon.

Szóval tényleg nehéz értelmezni - indokoltan feldúlt a fogalmazás - amit írtál.

Dr.laikus PhD 2012.09.17. 17:42:07

@Tempus-Anh:

Egy biztos, hogy nagyon régen szültem, de belém égett annak minden rossz és jó mozzanata.

Mivel a női szervezet úgy van felépítve, hogy ne is nagyon tudjuk felidézni annak fájdalmát, de a lelki kiszolgáltatottság a félelem (mindez a gyermekért van) bizony megmarad.

Soha el nem múlóan, örökre.

DreamerX 2012.09.17. 17:49:35

@Dr.laikus PhD:
Nem okolták a vérveszteséget, csak közölték. Én arra emlékszem, hogy amikor lenéztem a lányomra, akkor egy hatalmas vértócsában feküdt.

Dr.laikus PhD 2012.09.17. 18:03:05

@DreamerX:

A zárójelentésed nézd meg, ha még meg van.
A transzfúzió tényét is le kell írni, de az okát is.

Transzfúziót kapni nem jó dolog (az oka miatt persze), ha bármikor szükséged lenne rá akkor tudnia kell az orvosodnak, de még az okát is jó ha tudod.
Nem kaphatsz már csak un. választott vért, különben a szervezted kidobja, védekezik, allergiás reakciót vált ki, ha nincs tudomásuk róla.

Bizonyos helyzetben, esetben nagyon fontos lehet.

nemhiszem, hogy 2012.09.17. 18:21:46

ez igy korrekt lenne. csak ha Rh inkonpatibilitàs lépet volna fel. azaz az anya Rh- gyerek Rh+

Dr.laikus PhD 2012.09.17. 18:31:07

@nemhiszem, hogy:

?????

Mire gondolsz? Miért kéne ezért az anyának vért kapni?

Valamit rosszul tudsz.

Tempus-Anh 2012.09.17. 19:12:42

@Dr.laikus PhD:
Igen, így van, nagyon igazad van...:(
@DreamerX:
Ebben az esetben minden egészen más, bocsánat, visszavonom amit írtam...
:(

Iskierka 2012.09.17. 19:18:09

Bocsánat, nyilván velem van a baj, de a beöntés számomra igen csekély áldozatnak tűnik azért cserébe, hogy nyomás közben jószerével ne sz*rd arcon a szülést levezető orvost, ami igen kellemetlen lenne, nem beszélve arról, hogy egy ilyen esemény után mennyire lenne steril a szülőszoba... Istenem, gondolkozzunk néha már egy kicsit!

Dr.laikus PhD 2012.09.17. 20:20:35

@Iskierka:

Sterilnek a műtőnek kell lenni.

A szülőszoba nem steril a dolog természeténél fogva. :DDD

Remélem kamasz vagy és nem felnőtt nő...

Megdöbbentő, hogy mekkora az ismerethiány. :(

Iskierka 2012.09.17. 20:36:59

Biztos, hogy van ismerethiányom, noha nem vagyok már kamasz, túl sok tapasztalatom sincs. Lehet, hogy rosszul fejeztem ki magam. Egy szülőszoba nyilván nem lesz annyira steril, mint egy műtő, de annak is kell legyen egy bizonyos fokú higiéniája, nem hiszem, hogy az orvosok/szülésznők teljesen ok nélkül mehetnek csak maszkban be a szülőszobába. Én úgy gondolom - pontosan a keletkező sebek miatt -, hogy sem az anyukának, sem a gyereknek nem tenne jót, ha szülés alatt még fekália is kerülne a dolgok mellé. De az is lehet, hogy mindez teljesen irreleváns, és senkinek nem lenne baja tőle, végülis emberek születtek azelőtt is, mielőtt kitalálták volna a beöntést, és csak én vagyok kényes és ezért gondolom így :)

Dr.laikus PhD 2012.09.17. 20:46:40

@Iskierka:

Mióta megy orvos és szülésznő maszkban a mamához?

videoklinika.hu/video/szules_elott_beontes

Iskierka 2012.09.17. 20:53:09

Hát akkor ma is tanultam valamit :)
Pont az I-es női klinikán, mindenki maszkban volt a szülő nő körül. Ez lehet, hogy új gyakorlat, de én ezt tapasztaltam.

Dr.laikus PhD 2012.09.17. 20:55:46

@Iskierka:

Csak még egyet nézz meg. Biztos, hogy valaki felveti majd a háborítatlan szülést, mint ördögtől valót.

Nézd ezt is meg, mert érdemes!c :)))

videoklinika.hu/video/dr._novak_tegyunk_rendet_a_haboritatlan_szules_fogalma_korul

Iskierka 2012.09.17. 21:07:57

Ez tényleg érdekes, mert én speciel pont fordítva gondoltam - eddig ezek szerint az orvosok többsége is. Ezek szerint tévedtem. :)
De az igaz, hogy sok korábbi módszerről bebizonyosodott már, hogy nem is annyira jó, mint korábban gondolták.

DreamerX 2012.09.17. 21:57:32

@Iskierka:

Én még kamaszkoromban olvastam egy orvosnő könyvét, aki Afrikában dolgozott a törzsi területeken. És noha az félig útikönyv, félig ilyen népszokásgyűjtemény is volt, volt benne egy szülésleírás, aminek egy kitétele nagyon megragadt bennem. Ő írta le, hogy nem szabad erőltetni a nyomást, mert a túl sok ingertől a méhszáj bedagadhat, és ez nehezítheti a szülést, és a gyereknek sem jó, amikor fejjel előre akar kibújni, hogy szinte folyamatosan oda van préselve a feje. Nem emlékszem természetesen a pontos szövegre, de ez volt a lényege. Én ezt akkor nagyon megjegyeztem, azóta is mindig eszembe jut.
Ezen kívül saját tapasztalatból tudom, hogy akár egy-két centi elmozdulás egyik vagy másik oldalra, a nyomás szögének megváltozása miatt többszörösen hatékonyabbá teszi az erőfeszítést, csak a nőnek éreznie kell, merre érdemes moccannia. Én éreztem, és ez volt a szerencse, amikor elakadt a gyerek. Mert biza több fájási perióduson keresztül a feje kinn volt, a többi része meg benn, de amint odébb tudtam mozdulni, azonnal, alig pár másodperces nyomással kibukkant a válla is.

Ugyandehogy (törölt) 2012.09.18. 12:51:47

@SusanneF: na most mondd, mikvannak, nem is oly rég még csak szoptatni hozták be 20 percre egy héten keresztül, ki se bonthattad, hogy jó gyereket kaptál-e meg...

2012.09.18. 21:24:21

@Babette_: Én kaptam egyszer másik gyereket már etetésnél véletlenül, ugyanabban az időben meg az enyémet adták oda a másik mamának :-).

Irkutszk 2012.09.18. 21:37:58

@Turchi: Édesanyám nekem is mesélte, hogy egyszer helyettem valaki más gyerekét kapta a kezébe etetni. De azt mondta, ő inkább engem választott, a másikat visszaadta :D

2012.09.18. 21:48:20

@Irkutszk: :-) A másik mama, aki meg az én gyerekemet kapta, a szomszéd kórteremben volt, és egyszerre ordítottunk fel, hogy ez a gyerek nem a miénk. Még a mai napig is emlékszem arra a babára, kitört a frász ha arra gondoltam, az enyém is lehetne ilyen, akkora szája volt, attól féltem, etetésnél lenyel keresztbe, és úgy ordított, hogy az egész folyosó tudta, mikor hozzák. Az enyém meg kicsi volt, "udvarias", kivárta a sorát, nem is evett rendesen :-).

Irkutszk 2012.09.18. 21:53:16

@Turchi: Ha én voltam, most nagyon mérges vagyok :D

2012.09.18. 21:57:38

@Irkutszk: Mi utána összeismerkedtünk, persze nem mondtam el a gyerekéről hirtelen alkotott véleményem, de akkor jöttem rá, hogy csecsemőtől is lehet félni :-)

SusanneF 2012.09.19. 21:10:43

@Babette_: Én az elsőt a 80-as évek végén szültem,akkor még a 3 óránkénti rendszer volt.DE az első alkalommal kibontottam,és megnéztem,nincs-e dongalába?Mert végig attól féltem.Nem érdekelt,mit szólnak hozzá,észreveszik-e?

durcás sün 2012.09.21. 12:49:13

@Turchi: hát úgy tűnik te se sajnáltad az időt!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása