A kórház hibázott, a beteg meghalt
Többsoron hibázott a kórház, amit a Nagypapám szervezete sajnos már nem bírt ki. Elvettek tőlünk egy csodálatos embert, aki szerető férj, szerető Édesapa, szerető Nagypapa és szerető Dédnagypapa is volt egyben.
Nagypapám 2017. Október 6-án pénteken került be a szentesi sürgősségi osztályra, tüdőgyulladásból eredő légzés elégtelenség miatt, majd lekerült a belgyógyászati osztályra még akkor délután. Aznap rosszabbul lett, majd az intenzív osztályra került. Minden elismerésünk az ottani orvosoké és nővéreké, akik megmentették Őt és méltósággal, nem szalagmunkaként kezelték. Majdnem másfél hetet töltött ott. A nővérek és a kezelőorvosok mindig pontos tájékoztatást adtak az állapotáról, akár személyesen, akár telefonon történő érdeklődésünkre.
A kétoldali tüdőgyulladásról ugye már tudtunk, de szívritmus zavart is észleltek Nála, ami idővel már javuló tendenciát mutatott, az ottani orvosok elmondták, hogy további vizsgálatok majd szigorúan csak a tüdőgyulladás elmúlása után végezhetők! Akkor párommal bejelentettük a Főorvos Úrnak, hogy ahogy szállítható állapotban lesz, amikor kikerül az intenzívről szeretnénk átszállítatni a Kecskeméti Megyei Kórházba, az ottani Doktor Úr, akivel felvettük a kapcsolatot már várja. (Ők is konzultáltak folyamatosan egymással Nagypapám állapotáról.) Doktor Úr közölte, hogy ha szállítható állapotban lesz (persze kizárólag mentővel) akkor semmi akadálya ennek. Október 10-én kedden, egy látogatásunk alkalmával Doktor Úr elmondta, hogy ha szüksége lesz a lélegeztető gépre továbbra is Nagypapámnál, akkor gége metszést(a szakszót nem ismerem) kell végrehajtaniuk, hogy ne sérüljön a légcső, mert 8-10 nap a maximum, amit a gépen lehet tölteni. Doktor Úr készségesen elmondta, hogy beszéljük meg ezt otthon, elmondják a Nagypapámnak is természetesen, de mivel Ő gyógyszerek hatása alatt áll, (Nagypapám mimdvégig tudatánál volt, mindenre emlékezett) így nekünk is tudni kell róla, illetve aláírni a papírt, amit Édesanyám még aznap délután meg is tett.
Október 12-ei látogatásunk során örömmel észleltük, hogy Nagypapám nincs már a lélegeztető gépre kapcsolva, elég Neki az oxigén maszk, jobban is érezte magát látszólag is és elmondása alapján is. 14-én, szombaton ahogy bementünk hozzá már tényleg szemmel látható volt a javulás, amit az orvosok meg is erősítettek. Elmondták, hogy megindult a gyulladás visszahúzódás és már a lélegeztető gépre sincs szükség, csak az oxigén maszkra, ami viszont maximumon megy Nála. Október 15-én délelőtt telefonon érdeklődtem Nagypapám állapotáról és akkor is pozitív híreket kaptunk. Elmondta a Doktor Úr, hogy továbbra is javul és már felültették több időre is. Október 16-án hétfőn délelőtt Édesanyám telefonon érdeklődött Nagypapám állapotáról, amire azt mondták, hogy jobban van, így valószínű még aznap lekerül a belgyógyászatra. Fel is vettük egyből a kapcsolatot a kecskeméti Doktor Úrral, aki szintén azonnal felvette a kapcsolatot a szentesi belgyógyászat vezetőjével. Nagypapám elmondása alapján aznap reggel 8:00-tól, délután 13:00-ig egy tolókocsiban, ölében a holmijával!!!! várt. Mikor megkapta végre az ágyát (ami üres volt mindvégig a szobatársai elmondása alapján is) már uzsonnát kapott, amit mind meg is evett, büszkén mutatta Édesanyáméknak délutáni látogatásuk során. Aznap a szentesi Doktor Úr közölte, hogy nincs szállítható állapotban, így aznapra nem, majd másnapra adja ki a szállítását, ha Nagypapám állapota engedi.
Mi már tűkön ültünk, nem értettük mi tart ilyen sokáig. Másnap Doktor Úr szabadságon volt és a rezidens elmondása alapján nem adott neki semmilyen felvilágosítást Nagypapámmal kapcsolatban, állítólag nem is tudott a szállitásról. Október 17-én kedden délután bementünk a Nagymamámmal meglátogatni Nagypapámat, de ami látvány fogadott bennünket az egyszerűnek leírhatatlan! Nagypapám a 12-es kórteremben összekuporodva feküdt... az oxigén maszkot próbálta EGYEDÜL igazgatni, láthatóan kevés volt neki amit kapott belőle. Egy szakadt pléd volt rajta, a lepedő alatta tiszta vér és széklet foltos volt. Annyira zihált, annyira zaklatott volt! Kérte, hogy segítsünk Neki felülni, mert nem segít Neki senki! Senki? Hogy-hogy senki? Amíg ott voltunk se nézett be egy nővér se. Felültettük, majd percekig a térdére támaszkodva, zihálva nézte a padlót...
Annyira rossz állapotban volt már akkor. Mondta, hogy nem kapott enni sem. NEM KAPOTT ENNI SEM???!!!! Nagymamám próbált Neki pár falatot kínálni, de azt mondta Nagypapám, hogy nem kell Neki semmi, nagyon fáj mindene, nagyon megszenvedtették azt mondta. ... szomjas volt, de inni se bírt, majd mikor kimentem a kórteremből, hogy keressek egy nővért, magyarázatot várva, hogy miért nem kapott enni és hogy vacsorázni ugye segítenek Neki, erre a nővér közölte, hogy tükrözték, így nem ehet. Tükrözték??!! MI AZ, HOGY TÜKRÖZTÉK? Nem is szólt senki!!!! Ha Ő nem mondja meg se tudjuk, hogy vizsgálatokat végeztek rajta. Elcsukló hangon mondta, hogy fáj nagyon Neki az egész gyomra, nagyon rosszul van, nagyon rosszul is nézett ki sajnos. Azt mondta, amit csináltak Vele "nem kívánja senkinek"...
Elmondta, hogy reggel 8:00-tól délután 13:00-ig vizsgálták, gyötörték, tolták ide-oda, még az oxigén maszkot se vihette, nem adták neki oda. NEM ADTÁK NEKI ODA!!!!!!! Délelőtt Édesanyám telefonált az osztályra, hogy érdeklődjön az állapotáról, senki egy szóval sem mondta Neki, hogy vizsgálják éppen, csak annyit közöltek, hogy az állapota változatlan. S közben már reggel óta gyötörték... Gyomortükrözést csináltak Nála, amit a megkérdezése nélkül hajtottak végre, se Ő, se mi, a hozzátartozók nem egyeztünk ebbe bele, tehát akarata ellenére történt és a mi akaratunk ellenére is! (Az intenzív osztályon kérték a beleegyezésünket a vizsgálatokhoz, mivel Nagypapám gyógyszeres befolyásoltság alatt állt, itt akkor miért nem? Ugyanúgy gyógyszerekkel tömték és ÁLLÍTÓLAG Ő írta alá a papírt, legalábbis a Kórház utólag ezt állítja.)
Még akkor délután szóltam egy nővérnek is, hogy NEM vizsgálhatják tovább, jeleztük eddig is, hogy el lesz szállítva. Elmondása alapján fel is írta.... Újra elismételném a betegjogok egyikét, amivel tele van ragaszgatva a kórházuk: A betegnek joga van tudni, hogy milyen vizsgálat előtt áll éppen és ha nem életbevágó JOGA VAN AZT ELUTASÍTANI!!!!!!!! Egy 83 éves bácsit, akit előtte hoznak ki az intenzív osztályról, akinek légzéselégtelenség miatt szüksége van az oxigén maszkra folyamatosan, ami maximumon megy Neki, aki még mindig antibiotikumos kezelés alatt áll, súlyos, kétoldali tüdőgyulladás miatt, akinél a szívultrahang vizsgálat is rossz eredményt mutatott, akit gyomorszondával etettek előtte napokig, aki több, mint egy hétig volt lélegeztető gépen, azt a bácsit MIÉRT kell meg tükrözni???? Életbevágó volt talán? NEM! KOMMUNIKÁCIÓHIÁNY, ami egy kórházban elfogadhatatlan!!!
Még a rezidens, aki elvégezte ezt a szörnyűséget is azt mondta, hogy még nem kapta meg az intenzív osztályról a zárójelentést. NEM KAPTA MEG? AKKOR TEHÁT AZT SEM TUDJA, HOGY AKIT TÜKRÖZÖTT MILYEN ÁLLAPOTBAN VAN, CSAK ÖNKÉNYESEN NEKIESIK ÉS GYOMORTÜKRÖZÉST HAJT VÉGRE EGY, A SZÉKLETBEN TALÁLHATÓ KISEBB VÉRZÉS MIATT??? MINDENFÉLE BELEEGYEZÉS NÉLKÜL? Állítólag háromszor észleltek nála KISEBB vérzést a székletben, KISEBBET, ami nem volt életbevágó vizsgálatot követelő ok!!!! Akkor MIÉRT nyúl hozzá? MIÉRT??????? A beteg akarata és a hozzátartozók akarata ellenére! Nem életbevágó vizsgálat volt, így HIBÁZTAK többsoron!!! Közölte a rezidens, hogy kapott fél liter vért is. Fél liter vért???? Mégis miért???? A legelső és utána a folyamatos vérvizsgálatok mind kimutatták, hogy Nagyapám vérképe jó, NEM VÉRSZEGÉNY!!! Egyre javult, már egyedül evett is...miért kellett neki hirtelen vér??? A minimális székletben észlelt vér miatt????? Vagy mert valaki hibázott????
Kommunikáció hiány volt végig orvos és orvos, osztály és osztály közt is. A rezidens, aki akaratunk ellenére csinált vizsgálatokat még zárójelentést se kapott az intenzív osztályról, akkor hogy veszi a bátorságot önkényes vizsgálatokra??? kérdezem újra és újra. ...állítólag azt se tudta, hogy el fogják szállítani, véleménye szerint az állapota stabil volt és szállítható, de a Főorvos Úr szerint nem! Nem szállítható, de oxigén maszk nélkül órákig vizsgálható? ...és hogy mi volt a kórház válasza a halál okára? Annyi, hogy minden előjel nélkül elaludt. Az a beteg, aki rendesen levegőt sem kapott, akinek szörnyű fájdalmai voltak, aki elmondása alapján és láthatóan sem tudott rendesen pihenni sem, nemhogy aludni. A kínzó vizsgálatok és a rejtélyes hirtelen véradás után láthatóan haldoklott. ELFOGADHATATLAN!!! Többsoron hibázott a kórház, amit a Nagypapám szervezete sajnos már nem bírt ki. Elvettek tőlünk egy csodálatos embert, aki szerető férj, szerető Édesapa, szerető Nagypapa és szerető Dédnagypapa is volt egyben.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.11.06. 09:07:38
Valaki majd mesélje el, hogy miről is szól.
marand22 2017.11.06. 10:59:19
Az esetleírásban szerepel, hogy "a lepedő alatta tiszta vér és széklet foltos volt".
A vérzés okozta vérszegénység a laborleletekben csak később jelenik meg, látni kellene azokat a laboreredményeket, simán lehet, hogy a vérzés láttán azonnal transzfúziót kapott az instabil (légzési elégtelen) beteg, így nem látszott később sem esés a vérképben (haematocrit, haemoglobin). Annyi szól a gyomortükrözés ellen, hogy a gyomor eredetű vérzés nem friss vér formájában jelenik meg a székletben (helyesebben csak nagyon nagy volumen esetén), hanem emésztettként (azaz szurokfekete lesz). Friss vér sokkal valószínűbb, hogy a bélrendszer alsóbb szakaszából származik (vastagbél, végbél), ezért kell ilyen esetekben elsőként a végbelet ujjal megvizsgálni. Arról nem beszélve, hogy másként kell egy ilyen (légzési elégtelen) beteget felkészíteni gyomortükrözésre (beleértve azt is, hogy intenzíves háttér kell, lehetséges, hogy altatásra kell felkészülni, stb.), nem elegendő belidocainozni a garatot.
neduddki21 2017.11.06. 13:57:11
drontal 2017.11.06. 19:11:21
Igazság, hol vagy? 2017.11.06. 19:31:02
drontal 2017.11.06. 20:24:20
Én sem értem,hogy ha a bácsi kezdett jobban lenni miért kellett egy ilyen durva beavatkozást csinálni.Miért nem tudták megvárni,hogy erősödjön egy kicsit? Egy gyomortükrözés nem egy leányálom még egy egészséges embernek sem.
karcsibácsi 2017.11.07. 09:16:52
Idős, rossz állapotú, légzőszervi és/vagy keringési betegségben is szenvedő beteg esetében ez fokozottan igaz, mert ők sokkal esendőbbek a vérzés tekintetében, viszonylag kisebb mérvű vérvesztés is halálos lehet számukra.
A vérzés során a beteg a vér alakos elemeit és a plazmát egyszerre veszti, ezért nagy mennyiségű vérzés után is az azonnal végzett vérkép vizsgálat lehet teljesen normális.
Az esethez konkrétan: nem zárható ki, hogy hibáztak a kórházban, azonban ezt az (érthetően) elkeseredett laikus hozzátartozó nagyon szubjektív és indulatos leírása alapján nem lehet megállapítani, szükség lenne a teljes kórtörténet részletes, objektív, szakmai megközelítésű ismeretére is. Beteghordóként sok hasonló beteg gyógyítását kísértem már figyelemmel, ez alapján inkább arra gondolok, hogy a bácsinál egy masszív vérzés lépett fel a felső traktusból (erre utal, hogy alatta tiszta vér volt a lepedő, vagyis olyan rohamos volt a vérzés, hogy nem volt ideje a vérnek megemésztődni), ezért kapott vért a beteg és ezt észlelve döntöttek az azonnali, életmentő jellegű tükrözésről (az angol szakirodalom ezt emergency endoscopy-nak, vészhelyzeti tükrözésnek hívja).
Ha így történt, a beteg nem az elvégzett gyomortükrözés miatt, hanem annak ellenére halt meg.
Vannak betegségek (és az esetek egy részében egy idős, súlyos társbetegségekben szenvedő betegnél fellépő masszív vérzés ilyen), amikor a legnagyobb gondossággal sem lehet megmenteni a beteg életét.
Mindenesetre ismeretlenül is sajnálom a bácsi halálát és együtt érzek a gyászoló hozzátartozókkal.
2017.11.08. 20:32:21
A történet lényege, hogy Szentesen jól volt, ellátták és ellátták volna tovább is, de a család Kecskemétre erőltette, ahol elhunyt, nem kis mértékben a szállítás és közbeni ellátás okolható ezért.
Továbbá: A szívritmus zavar és a vérzéses panaszok nem lehettek újkeletűek. Inkább időzített bombának tűnnek. Hogyan is volt ez a bácsi otthonában? Ki látta el? Vizsgálta-e időnként orvos? Hol a család felelőssége? 83 évesen nem derült égből villámcsapás a halál.
A rezidens: a szakma szabálya szerint eljárva vizsgált és még vért is adott.
Mindenki hibás itt, csak a család nem, ????? és az a drága Doktor Úr, ????? aki Kecskemétre vitette magához, miközben ő ott sem volt, gondolom hogyan és miért.
Undorító.
Braincelle 2017.11.08. 21:39:25
Szerintem is egy hirtelen masszív gyomor-bélrendszeri vérzés lehetett. Ilyenkor a tükrözés elmulasztása törvénybe ütközik.
Viszont bennem nagyon rossz érzést keltett a másik oldalról is a leírás. Remélem, a hozzátartozót csak a rendszer működésével kapcsolatos ismeretek hiánya vitte arra, hogy a legkisebbet hibáztassa, aki pont még csak nem is lehet hibás.
Rezidens nem helyettesíthet szakorvost, a kezelőorvosnak kellett, hogy legyen szakorvos helyettese is. Feltételezem a rezidens kolléga nem mulasztotta el tájékoztatni a történtekről. Rezidens ezenkívül nem dönthet sürgős vizsgálatokról, természetesen itt nem egy EKG-ra gondolok, sem egy kritikus állapotú beteg bárhová szállításáról vagy egy transzfúzióról (beadhatja, ha van már trafós vizsgája).
Ezenkívül nem illik, hogy egy beteg súlyos állapotromlásáról (vagy diagnózisáról, kórjóslatáról) rezidens tájékoztassa a családot. Fiatal szakorvos létemre engem jól fenékbe billentene az osztályvezető, ha egy ilyen kritikus helyzetben nem jelezném neki, hogy a család vagy a helyzet problémás, ami egy váratlan állapotromlás esetén általában így van.
Arról sem a rezidens dönthetett, hogy a beteg a súlyos állapotromlás után ne kerüljön vissza az intenzív osztályra.
Jobb lett volna, ha a család nem ezt a fiatal kollégát traumatizálja, hanem kéri, hogy a felettese mondja el nekik pontosan, mi történt. Ezt mondjuk a rezidens is mondhatta volna, de vagy ennyire rutintalan, vagy nem fejezte ki ott és akkor a kétsegeit a család, vagy a felettesek vétettek, szerintem nem feltétlenül szakmai, hanem inkább kommunikációs hibát.
Braincelle 2017.11.08. 21:40:24
En úgy értettem, hogy Kecskemetre nem is jutott el a beteg.
qbr 2017.11.09. 08:14:47
Dikusz 2017.11.09. 11:52:11
Az egyik esetben a férjemet -nem vagyok szakértő, nem tudom pontosan írom-e le a tüneteket-, légzési elégtelenséggel (mire beért vele a rohamkocsi, a vizsgálóban már nem tudott önállóan lélegezni, intubálva vitték az intenzívre) került az SBO-ra. Akkor a neurológiai osztályról hívtál le az osztályvezető főorvost (gondolom éppen ő volt az ügyeletes), mielőtt felküldték az intenzívre. Mire ezt leírtam, lehet kicsit zavarosan, elnézést érte, rájöttem ez pont azt igazolja, hogy ha rezidens az orvos, akkor a döntéshez szakorvos is kell.
A kérdésem annyi csak, hogy nem lehet az, hogy tényleg csak rezidensek vannak -az orvoshiány miatt- az SBO-n, és ők döntenek? Sokszor ültem ott órákat, és láttam betegeket felvinni osztályra, hogy nem láttam úgy szakorvost, mint az én említett esetemben. Mégegyszer kiemelném nem kötözködésből kérdezek.
Braincelle 2017.11.09. 18:06:43
Ezzel alapvetően nincsen gond. Nálunk is a sürgősségi osztályon a rezidensek vizsgálják a betegeket, ők intézik, általában ők tájékoztatják, ők engedik el. Ez azért is van, mert ezeket a dolgokat ők is tanulják. De van a háttérben egy műszakvezető, aki tapasztalt sürgész, és minden egyes döntés, lelet "keresztülmegy rajta". Illetve bizonyos helyzetekben kell neki közbelépni, ez nagyon sok mindentől függ.
A rezidens orvos orvosi diplomával rendelkezik, itt nem ezzel van a gond, hatodéves orvostanhallgatók speciális képzés után hivatalosan dolgozhatnak a mentőknél. Tehát nem hülye egy rezidens és nem képzetlen, meg tud vizsgálni egy hasat, vagy tudhatja egy gyógyszer dozírozását, sokét valószínűleg jobban is tudja sok idősebbnél. Az egyes fiatal kollégák tapasztalata, önállósága, személyisége, illetve akár csak az is, hogy eddig milyen osztályon voltak, nagyon eltérő. A feladatok ettől is függenek. De vannak olyan dolgok, amikben jogilag tilos, hogy döntsenek és vannak olyanok, amiben általában nem célszerű, amihez egyrészt tanulni kell a rutint, másrészt az idősebbnek a tapasztalatára, biztosabb fellépésére szükség van. Sok kommunikációs helyzet idetartozik, nem egy ilyen helyzet kritikusan nehéz, ezért mondom, hogy fiatal szakorvos is nem biztos, hogy ideális vagy elég.
A másik gondolatom arra, amit írsz, hogy a "fiatal orvos" kategória nagyon bizonytalan. A köznyelv rezidensnek tartja azt is, aki egy hete kezdett, és azt a szakorvosjelöltet is, aki egy hónap múlva szakvizsgázik, holott a két ember tapasztalata között majd öt év a különbség.
Ezenkívül szakorvos is lehet fiatal, én mondjuk 31 évesen szakvizsgáztam, legutóbb, amikor személyi igazolvány kértek tőlem a dohányboltban (khm...), az 29 éves koromban volt. A másik, hogy lehet, hogy valaki a második szakképzését csinálja, vagy lehet valaki három gyerekes anyaként 35 évesen elsőéves rezidens.
Tehát a rezidens döntéséhez kell szakorvos, bizonyos döntésekhez muszáj, más esetekben célszerű, egyébként pedig egyedi faktorok befolyásolják a dolgot. Sok rezidendben jobban bízom, mint sok szakorvosban, ráadásul van egyfajta emberi hozzáállás, odafordulás, amit ők tudnak hozzátenni, azzal, hogy fiatalok, lelkesek, még egy kicsit esetleg gyerekek, ami nagyon is kell a betegeknek. De az is kell, hogy bizonyos helyzetekben az döntsön, aki azt meri és tudja dönteni, amit kell. Ez így hülyén hangzik, de a posztból számomra egyértelmű, hogy itt nem a fiatal kollégának kellett volna magyarázkodnia.
karcsibácsi 2017.11.09. 18:22:26
Braincelle 2017.11.09. 18:42:25
Dikusz 2017.11.09. 23:06:14
A fiatal nálam már tág fogalom, a 31 éves is (pont feleannyi idős mint én).
Valóban, hozzátartozóként én is azt láttam -volt időm megfigyelni-, hogy van tapasztaltabb műszakvezető orvos, aki nyilván nem a váróban ül.
karcsibácsi 2017.11.10. 09:33:45
Remélem, ez nem jelenti azt, hogy dohányzol!
2017.11.10. 14:48:53
Nem neked szól a sok felkiáltójel, hanem a kormányzatnak.
Volt, hogy ez a mentőorvos kekeckedett a beküldő belgyógyász, háziorvos (két szakvizsga) háziorvossal.
Pikáns részlet: 20 éve fordítva volt. Ez a mentőorvos hozta be a beteget aZSBO-ra annak az orvosnak aki most kintről beküldi.
Ezt tessék megemészteni
Dikusznak is.
Braincelle 2017.11.10. 16:16:31
De hát a mentőorvos az milyen orvos szerinted? Nem oxiológus (ha szakorvos)? Nem értem a felvetést.
Dikusz 2017.11.14. 12:34:26
Nekem, mint hozzátartozónak, betegnek honnan kellene tudnom, hogy az SBO-n mentőorvos van-e ügyeletben? Mennyivel tud kevesebbet, mint pl. egy háziorvos? Az utóbbi pár évben sokszor kellett -mindig indokoltan- az SBO-ra kísérnem közeli hozzátartozóimat. Mennyivel ér kevesebbet egy tapasztalt mentőorvos (esetleg több szakvizsgával), mint egy kórházban dolgozó orvos, vagy egy háziorvos?
Sok-sok órát (volt, hogy fél napot) töltöttem SBO-n várakozva. Kínomban már mindent elolvastam, ami a falra ki volt ragasztva, SBO-ügyeleti táblára (vagy hogy hívják) felírva. Ott mindig szerepelt az éppen ügyelő orvos neve, és hogy ki az ügyeletvezető orvos.
Nem tudom mi a helyzet a többi kórházzal, én csak azt írtam le amit a saját szememmel láttam, magam is tapasztaltam.
Braincelle 2017.11.14. 19:07:26
Törvényben rögzített, hogy ki ülhet mentőn és ki vezethet műszakot sürgősségi osztályon. A kettő leírás szerint és a gyakorlatban is jelentősen átfed, sokan mentőn is dolgoznak és kórházban is dolgoznak. Akut ellátás hasonló skilleket igényel itt is, ott is, nem véletlenül volt legalábbis régebben oxiologia-sürgősségi orvostan szakvizsga. A mostani képzésben pár éve valahogy másképp van, ezt nem tudom pontosan, de a kérdés szempontjából nem is fontos.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.01.03. 21:38:23
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.01.03. 21:43:37
Dikusz 2018.01.05. 00:07:46
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.01.11. 13:27:18
Mi tudjuk, ki a szamár közülük. De nem illik elmondani.