Kötelező hálapénz, ráadásul előre?

2017.01.30. 06:30

15780630_10155693419257846_489623215697880727_n.jpgHa jól tudom, hálát utólag szoktak érezni az emberek. Előre hálás lenni? Kötelező hála (pénz)?

A rövid történet egyik szereplője: DR. F. GÁBOR SZEMÉSZ Komárom-Esztergom megye szemész szakfőorvosa, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórház Szemészeti Osztályának osztályvezető főorvosa. Magyar Műlencse Implantációs Társaság (SHIOL) alapítója és első titkára. DÍJAK, ELISMERÉSEK: SHIOL plakett műlencse beültetés terén végzett szakmai és tudományos tevékenységéért KIEMELT SZAKTERÜLET: Műlencse-beültetés, mikrosebészet NEMZETKÖZI TAPASZTALAT: Európa és Amerika számos városában vett részt szakmai gyakorlaton, továbbképzésen. Többek között: Londonban, Párizsban, Kölnben, Philadelphiában, Chicagoban. NYELVTUDÁS: angol, francia, német

 

A történet másik szereplője Édesanyám nővére, Szűcs Erzsébet, aki az egyik szemén lévő szürkehályog eltávolítása miatt látogatta meg Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórház Szemészeti Osztályát. Pontos helyszín: Szemészeti Osztály. 2800 Tatabánya, Dózsa György út 77. "H" épület, III. emelet, 2. szárny. Miután Szűcs Erzsébet elmondta panaszait a főorvosnak, a főorvos közölte vele, hogy 20'000 Ft - 40'000 Ft (húszezer forinttól, negyvenezer forintig) terjedő összeget (vagy, ha van több, akkor az is jó) javasol, hogy hát ennyit szoktak neki adni a betegek ilyen típusu műtéteknél.

 15780630_10155693419257846_489623215697880727_n.jpg

Drága Zsóka, sajnos nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ki tudna fizetni egy ilyen összeget, így értetlen arcal némán nézett a főorvosra. Aztán magában végiggondolta, hogy biztos, hogy nem egy magánklinikára ment be. Végül elbúcsúzott és hazament. Mit lehet erre mondani? Minden esetre nagyon felidegesítette őt a dolog. El is mondta mindenkinek a családba. Nekem Édesanyám ma mondta el. Nekem az a véleményem, hogy ha valami nem tetszik az embernek, akkor tenni kell azért hogy megváltozzon a dolog. Ha jól tudom, hálát utólag szoktak érezni az emberek. Előre hálás lenni? Kötelező hála (pénz)? hála (főnév)

 

1. Segítség miatti érzés; köszönetből és lekötelezettségből összetevődő érzés, amely egy személy iránt tölt el egy jó cselekedetéért, szívességéért, szolgálatáért. – Szeretném a hálámat ezzel a kis ajándékkal kifejezni – mondja a beteg az orvosának. Az orvos átveszi a csomagot, pedig nem vár hálát a munkájáért

.

2. Köszönet; ennek (1) az érzésnek szavakban, tettekben való kifejezése, megnyilvánulása. A beteg hálát adott az orvosnak a sikeres műtétért. A család gyarapodása miatt hálát adtak az istennek.

 

Eredet [hála < ómagyar: hála < szláv: hvala (hála, dicséret) < szanszkrit: khev, glev (dicsér, elismer)] forrás: (http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/H%C3%A1la) Praxis

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2017.01.30. 08:23:26

Ez azert eleg durva, hogy igy kiirt mindent. Az esetleges feljelentestol nem fel a holgy? Igen sajnos mindennek ara van. Ezen nem kellene felhaborodni. A maganklinikan kb. a tizszerese mint amit kert az orvos. (Nem tudom pontosan ez csak tipp). Esetleg a csalad nem tud segiteni a holgynek?

bubbii 2017.01.30. 08:43:36

@anitám83: Bontsuk két részre a kommentedet,jó?

1. rész:igazad van, valóban felmerülhet a kérdés, hogy ha az orvos személyiségi jogi pert indítana a poszt kapcsán, akkor a poszt írója meg tudná-e védeni magát? Mert vélhetően a beteg egyedül volt bent a rendelőben, az orvossal meg vélhetően ott volt egy -jó eséllyel lojális- asszisztens. Tehát a bizonyításnak 3 módja lehet szerintem, két direkt és egy indirekt: a betegnél a felvételre állított telefon, mégse lojális az asszisztens ill. más betegek, akik Erzsébettől függetlenül bizonyítják, hogy ilyen dolog történt velük is ennél az orvosnál, ergo: szokás.
2. rész: hogy a fenében jön ide az, hogy magánklinikán mennyibe kerül ez a műtét? A beteg TB alapon ment orvoshoz, bármennyi is a műtét ára, azt ő már megfizette azzal, hogy van TB jogosultsága. Nehogy legalizáld már a zsarolós módszert azzal, hogy 'mindennek ára van'. Egy esetben tudom elfogadni ezt az 'árat', ha a beteg máshoz tartozna, de ő ragaszkodik XY-hoz, aki ezt a ragaszkodást árazza be. De ha úgy jut 'XY'-hoz, hogy egyszerűen ő rendelt, a több orvos közül véletlenszerűen hozzá került, stb. akkor nehogy már 'ára' legyen a dolognak. Te nem így gondolod?

bubbii 2017.01.30. 08:58:16

@bubbii: A férjemet műtötték jan. első napjaiban, de az előkészítések, vizsgálatok még nov. végén, dec-ben voltak. Kb dec. elején, az első olyan alkalommal, amikor már az is kiderült, hogy X doktor fogja műteni, igen elkeseredetten jött haza a rendelőből, mert dr X nyegle, nagyképű, úgy tűnik, hogy csak a beteg zavarja. Felmerült a kérdés: mi lenne, ha keresnénk másik dokit? De aztán maradt X-nél, mert győzött a tehetetlenségi erő.

Aztán szép lassan kiderült, hogy X-szel semmi baj, vélhetően rossz napja volt egyszer-kétszer, a férjem meg érzékenyebb volt a szokottnál, a betegsége miatt. Már túl van a műtéten, a kontrollokon, minden OK. X a műtét után napi 3-4 alkalommal nézett rá, szépen elmagyarázott mindent, klassz, értelmes, gondos orvosnak bizonyult és adott egy mobilszámot a lábadozási időszakra. Az utolsó kontrollnál megbeszélték, hogy a férjem megtarthatja/használhatja a mobilszámot, ha a családban bárkinél hasonló dolog van, hívjuk. És csak ez után kapta a doki az egyetlen borítékot, ami ugyan feltűnően vastag volt, de ezt ő a teljes folyamat alatt nem tudhatta. Mindezt csak azért írtam le, mert én így képzelem a hálás beteget. A fenti nekem nem 'hálás beteg', hanem 'követelőző orvos' történet.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2017.01.30. 11:07:01

@bubbii: A beteg hozzatartozoja irta, hogy aztan azon elmelkedett, hogy nem maganklinikara ment-e... Ezert irtam, hogy ott tobbet kertek volna joval. En arra gondolok amikor ezt irom, hogy mindenki azt szeretne ha holnap mar mutenek es lehetoleg a professzor. Persze mosolyogva es mutet utan menjen be hozza vagy otszor es kerdezze meg, hogy van stb. Itt is felsorolta a holgy, hogy milyen titulusa van (foorvos stb...) az orvosnak. Igen elmondta az orvos a kozremukodesi dijat, ezen nem kell hasra esni. Ez van. A maganositast senki sem akarta, fizetni se akar, de szinvonalas profi szemelyzetet es mindent azonnal azt szeretne persze tb alapon. Ez mar reg nem mukodik csak senki nem akarja megerteni.

bubbii 2017.01.30. 11:45:29

Több dolgot másképp látunk, de zárjuk ki azt, amiben egyetértünk.:)

-nem magánklinikára ment, ez egyértelmű. 'Aztán magában végiggondolta, hogy biztos, hogy nem egy magánklinikára ment be. Végül elbúcsúzott és hazament.'

Amiről nem tudunk:
-a beteg azért került a sok címmel rendelkező orvoshoz, mert kifejezetten őhozzá kérte magát? Ha igen, akkor ennek az 'ára' a 20-40 E Ft, így OK. De ha egyszerűen csak 'ez a doki jutott neki' , akkor teljességgel szabálytalan a pénz előre/utólag/bármikor kérése. Az orvos ugyanis a munkáját végezte, a fizetésért.

1. esetben a beteg felmérheti, hogy szeretné a sokcíműt, de nincs rá pénze, beéri azzal, aki 'jut', címtől függetlenül.

2. esetben betegjogi képviselő+ orvos főnöke, bejelentés.

A 2. megnyilvánulásodból is az jön le nekem, hogy szerinted a dokinak igenis joga van az extra pénzre minden betegtől, a címe/beosztása miatt. Márpedig a 2. esetben ordítóan szabálytalan a kérés, előre is, utólag is. Mert ott a betegnek jutott a doki, a dokinak meg a beteg. Kénytelen megműteni TB alapon, a fizetéséért. A beteg meg kénytelen elfogadni, hogy 'címetlen' műti.

Példa: múlt évben volt egy nagyon komoly szemműtétem és Mo-on, de egy európai hírű szaktekintély műtött, TB alapon. Fel se merült, hogy ne ő, hanem valamelyik beosztottja csinálja, mert neki is kihívás volt az esetem. Gondos, figyelmes, de nem körülugrálós ellátást kaptam, a pénzre egy gesztussal se utalt a Tanár Úr, az utolsó kontrollon hálás voltam.
Most a férjem is vele szeretné megműttetni magát, de neki sima szürke hályogja van, a Tanár Úr utolsó kis beosztottja is boldogulna vele. Ha ő ragaszkodna a Tanárhoz, akkor vélhetően megfizetné a saját kérésére történő 'személyes közreműködést', ha egyáltalán vállalná a Tanár. Remélem, a férjem nem fog ragaszkodni a főnökhöz, mert a beosztottra pl. lényegesen kevesebbet kell várni és ugyan olyan jó lesz az eredmény, hiszen rutin műtét. És a tanár személyes példája, a munkához való hozzáállása biztosítja, hogy a beosztott is így áll hozzá, mert ha nem, akkor holnap már nem dolgozik azon az osztályon.

Egyébként elképzelek egy matek-fizika- kémia szakos tanárt, aki a matek órán a gyerekedtől plusz pénzt kér, mert joga lenne ám neki kémiát és fizikát is tanítani... Az ő közreműködését sajnos emiatt külön meg kell fizetni:)

Üdv

defné 2017.01.30. 12:16:31

@anitám83: Hogy jon ide a maganklinikai arlista? Allami korhazrol szol a poszt,ahol ugy tudom tilos halapenzt kerni a betegtol. Vagy rosszul tudom?

mechanikus körte 2017.01.30. 17:27:03

Nehéz eldönteni, hogy ez most reklám vagy panasz-e. Az orvos eljárása teljes mértékben etikátlan, ha a posztoló segíteni akar, hogy mással ez ne fordulhasson elő, vannak erre illetékes szervek. Ugyanakkor műtéti hálapénzként 20 ezer forint egy osztályvezető főorvosnak vicckategória, pláne, hogy a Szent Borbála nem az ország legszegényebb megyéjének a kórháza...:-) Leszögezem, egy fillér sem "jár", pláne előre kikövetelve, node legyünk őszinték: ez ebben a műfajban nem egy szokványos összeg. Ezért merült fel bennem, hogy esetleg reklám az egész, más értelme ugyanis nem sok van a nyilvánosságnak, ha nem történik egyidejűleg feljelentés.:-)

she_wolf 2017.01.30. 20:40:38

Kérdezte valaki a dokit a helyi szokásokról? Ha igen, akkor megkapta a választ.. Ha nem, akkor hiába az elért tudományos eredmény, ha az orvosnak ennyi esze van:(

@anitám83:
Valóban, mindennek ára van. Az állami ellátásért havonta csenget az állampolgár kötelező, meghatározott és jövedelemtől függő összeget. Magánellátásban tacepaó van, kiírt árakkal, mint a közértben. Miért kellene, hogy segítsen a család, hiszen így is megteszi, kérés nélkül is. Ugyanis ő is fizet abba a közös kalapba, amiből az aktuálisan segítséget és ellátást kérőt ellátják.
"Igen elmondta az orvos a kozremukodesi dijat, ezen nem kell hasra esni."
Segíts ki, légy szíves: mi az a "közreműködési díj"?

@mechanikus körte:
A posztot olvasva arra gondoltam, hogy ez a szemész egy "olcsójános".
Azért ez villant be elsőként, mert én is műlencsével élek. Amikor a szürkehályog tünetei jelentkeztek, elmentem a helyi szemorvoshoz, aki megállapította, hogy kezdődő öregkori szürkehályogról van szó.
Itthol ráfeküdtem a netre, és megkerestem a szerintem számomra legmegfelelőbb orvost, hiszen "csak" a szememről van szó.
Megtaláltam, megbeszéltük, elmentünk hozzá, mindenre kiterjedő felvilágosítást kaptam, alapos vizsgálatnak vetett alá, megműtötte a szememet, rendkívül kellemes légkörben figyelte minden rezdülésemet, és közben tudósított halk zeneszó mellett, hogy éppen mi történik. A kötés levételekor hálás voltam. Igen, úgy is -noha TB finanszírozott műtét volt. (Hálásabb, mint ezek szerint Futó doktor betegei.)
És úgy is, hogy szó nem esett arról, hogy mennyire illenék hálásnak lennem. Egyetlen erre történő utalás, és hussanok kifelé az ajtón!:)

A poszternek jószándékúan: legközelebb jobban ügyeljen a személyes adatok nyilvánosságra hozatalával, mert megütheti a bokáját! Jogsértést követ el ugyanis, ha nyilvános felületen, beazonosítható személyt megvádol, rágalmaz. Ha a másik fél erről tudomást szerez, eljárást kezdeményezhet.
Ettől függetlenül teljesen igaza van abban, hogy hálapénzt számszerűsítve és előre kérni felháborító. Az én megfogalmazásomban: bűncselekmény.

Tempus.Anh 2017.01.31. 13:20:57

A posztoló jól beazonosítható személyt nevez meg és ráadásul az érdemeit is felsorolja (az első meggondolatlan jogsértés, utóbbi cinizmus kategória).
Könnyen a nyakába akaszthatnak nagy nyilvánosság előtt elkövetett hitelrontás és becsületsértés címén egy pert, ahol aztán bizonygathatja az ügyvédjével (akit a fent megnevezett hálapénz többszöröséért fogad meg, természetesen) a bíróság előtt, hogy őt igenis meg akarta vágni az orvos ennyi és ennyi előre elkért összeggel.
Ha elveszti a pert akkor az ügyvédnek kiperkált összegen kívül a sértett fél által jóvátétel fejében megkért, bíróság által megszabott összeget is ki kell fizetnie, a perköltség mellett, ha megnyeri a pert, akkor is marad az ügyvédnek kifizetett díj.

Én nem vagyok a hálapénz híve, mégis józanságra, megfontoltságra és óvatosságra intenék mindenkit, aki ilyen posztokkal próbál a net nyilvánossága elé hozakodni.

Detti Takács 2017.01.31. 17:14:30

@anitám83: Nem. Egyáltalán nem durva, hogy így kiírja. Az a baj, hogy a többi nem írja ki! Ismerem ezt az embert! Ha nem fizetsz előre, szó szerint ELZAVAR ! Nem hajlandó ellátni! Ismerek egy nőt, akitől 100 EZER forintot kért szürke hályog műtétért.
Ismerek egy másik embert, aki szembeteg és LEÁLLÍTOTTA a kezelését, mert nem tudott fizetni!
Igazán tehetnének valamit, mert ez már azon a bizonyos határon is túlmegy.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2017.01.31. 20:42:39

@Detti Takács: Ha es amennyiben ez tenyleg igy van akkor pedig talan valamit erdemben is tenni kellene, mert ez igy igencsak keves es meg a posztolo utheti meg a bokajat.

defné 2017.02.01. 10:35:47

@Detti Takács: Akkor ideje lenne ezt az orvost hivatalos helyen jelenteni,es nem hagyni,hogy beteg embereket zsaroljon.

Kálmán Juhász 2017.02.01. 10:38:46

@anitám83: Elnézést kérek Öntől hölgyem, de úgy látom alapvető evidenciákkal nincs tisztában. A "mindennek ára van" szóban sem jöhet, mert a főorvos a kórház alkalmazottja, amelytől FIZETÉST kap (tudja Ön, hogy ez mit jelent?), másrészről ezt az "árat" életünk során már sokszor megfizettük, amikor a munkabérünkből levonták az egészségbiztosítási járulékot. Egy szolgáltatásért pedig nem ildomos kétszer pénz követelni. Önt sem állítják meg a TESCO kijárati ajtajánál, hogy tessék már még egyszer fizetni! A rokonokat milyen alapon keveri ebbe a problémakörbe? A doktor úrnak pedig esze ágában sincs személyiségi jog megsértése miatt pert indítani, mert fél Tatabánya jelentkezne tanúként, akiktől aljas módon kicsalta a súlyos tízezreket, mely büntetendő cselekmény. A hölgy és hozzátartozói nagyon helyes, hogy kiírták az orvos nevét, pont azért, hogy ne általánosításokról legyen szó, ami sértő lenne a tisztességes orvosokkal szemben. Ezt az "emberszabásút" pedig azonnal ki kellene rúgni, az összes oklevelével együtt, megfosztani orvosi diplomájától, mert megszegte a Hippokratészi-esküjét. Akkor inkább jöjjenek a hályogkovácsok!

Kálmán Juhász 2017.02.01. 10:44:15

@bubbii: Sajnos amit leírt csak nekünk Magyarok számára "megható" történet, és a régi szocialista mentalitásunkban gyökerezik, hogy ha valaki elvégzi velünk szemben a kötelezettségét, annak már hálapénz jár. Ez a fejlettebb országokban nem kialakult szokás!

Kálmán Juhász 2017.02.01. 10:52:48

@she_wolf: Az én értékítéletem szerint, a bűncselekményt elkövetőnek nincsenek "személyiségi jogai" a bűntett elkövetésével megfosztotta magát ettől a jogtól.Egyébként olyan bűnelkövetőről van szó, aki hosszú évek alatt, előre eltervelten, aljas indokból károsított meg sorozatban szerencsétlen, rászoruló, kiszolgáltatott betegeket. Ha kell a fél város tanúskodni fog, ami jogi ismereteim szerint elég visszatartó erő lesz a főorvos úr számára! Másrészről a szemészeten is vannak rendkívül kedves, jóindulatú orvosok, akikkel szemben az általánosítás igazságtalan és megbélyegző lett volna!

Tempus.Anh 2017.02.01. 12:22:49

@Kálmán Juhász: Az ártatlanság vélelme a magyar büntetőjogban is ismert fogalom, addig nem vagy a büntetőjog szerint bűnös, amíg azt jogerősen rád nem bizonyítják, addig legfeljebb gyanúsított vagy, akinek joga van önmagát megvédeni a jog eszközeivel.
Ha bebizonyosodik, hogy a feljelentés hamis, jogod van rágalom, becsületsértés és hitelrontás címszóval beperelni a téged feljelentőt.
Olyat tehát nem játszik a magyar jog sem, hogy téged terhelő bizonyítékok nélkül, tanúk nélkül, egyszerű feljelentés alapján csak úgy elítél, mert akkor hol tartanánk ma ?

A régi vicc szerint: "Ha a férfitekintet cselekvőképes lenne, akkor az utcán az összes jó pasi halott lenne, az összes jó nő pedig terhes".

Na, valahogy így.

she_wolf 2017.02.01. 13:00:03

@Kálmán Juhász:
Az Ön értékítélete az Öné, az enyém az enyém, a jog pedig olyan, amilyen.
Ha az emíltett orvos Önt is megkárosította, vagy erre kísérletet tett, tegye meg a szükséges jogi lépéseket! És ez vonatkozik mindenkire, aki esetleg hasonlóképpen járt.
Feljelentés, nyomozás és bizonyítás, rendőrségi/bírósági határozat, és az azokban foglaltak végrehajtása. Pont.

she_wolf 2017.02.01. 13:16:35

@Kálmán Juhász:
"Sajnos amit leírt csak nekünk Magyarok számára "megható" történet, és a régi szocialista mentalitásunkban gyökerezik, hogy ha valaki elvégzi velünk szemben a kötelezettségét, annak már hálapénz jár."

El lehetne már felejteni, hogy mindenért a cucilizmust rángatjuk elő hajánál fogva.
A hála/áldozat bármilyen formában történő kinyilvánításának semmi köze a politikához, politikai rendszerekhez. Sőt, jóval öregecskébb része is az emberi társadalmaknak, mint bármely pártpolitika, ne keverjük össze a szezont a fazonnal!
Csak ma már nem kecskét áldozunk az isteneknek szerettünk vagy saját egészségünket, életünket megköszönendő, hanem zsét adunk a dokinak. (Már aki ad.)

she_wolf 2017.02.01. 13:21:18

@Tempus.Anh:
:)
Hogy vagy, Drága? Rég láttalak:(

neduddki21 2017.02.01. 13:51:17

@she_wolf: "Jogsértést követ el ugyanis, ha nyilvános felületen, beazonosítható személyt megvádol, rágalmaz."
@Tempus.Anh: "A posztoló jól beazonosítható személyt nevez meg és ráadásul az érdemeit is felsorolja (az első meggondolatlan jogsértés, utóbbi cinizmus kategória)."
Akkor lenne jogsértés, ha nem tudná igazolni az állításait. Lehet felvétele a beszélgetésről, lehetnek tanúi és igazolhatja azt is, hogy a doktor részéről az előre kért pénz bevett, közismert szokás. Nyilvánvalóan nem fogja a doktor megkockáztatni, hogy egy ilyenfajta bizonyításra sor kerüljön, mert könnyen találhatja magát vádlottként egy büntetőperben, ahogyan mostanában már előfordult néhányszor. A posztoló tehát reálisan nem sokat kockáztat a beazonosíthatósággal.

neduddki21 2017.02.01. 13:58:14

@Tempus.Anh: "ahol aztán bizonygathatja az ügyvédjével (akit a fent megnevezett hálapénz többszöröséért fogad meg, természetesen)"
Az ügyvéd munkadíjat kap, számlát ad róla, adózik és járulékokat fizet utána. Az ügyféllel írásbeli megállapodást köt a munkadíj összegéről. Az orvos olyan pénzt kér, ami jogilag nem illeti meg, természetesen adó- és járulékmentesen. Óriási a különbség, nem lehet párhuzamba állítani a kettőt.
"ha megnyeri a pert, akkor is marad az ügyvédnek kifizetett díj." Ez tévedés. Pernyertesség esetén a pervesztes felet kötelezik az ügyvédi munkadíj megfizetésére is. Ezt vagy egy erre vonatkozó IM rendelet alapján határozza meg a bíróság, vagy az ügyvéd benyújtja az ügyféllel a munkadíjra vonatkozóan kötött írásbeli megállapodást és az abban szereplő összeget kell a pervesztes félnek megfizetnie. A pernyertes félnek tehát egy fillérjébe sem kerül a dolog.

Kálmán Juhász 2017.02.01. 14:13:21

@Tempus.Anh: Kicsit el vagyok keseredve Magyarország elbirkásodása miatt. Én nem jogi véleményt mondtam, hanem erkölcsi ítéletet, mivel attól óvták a cikket névvel megjelentetőt, hogy perre számíthat. Arra válaszoltam, hogy attól nem kell félni, mert a fél város elmegy tanúnak ha kell, és ezt a doktor úr is tudja, hiszen a százmilliói nem adózott jövedelembőr származnak, és több oldalról, NAV, Btk., vizsgálódásra számíthatna, amit nem fog bevállalni. Elég szomorú, hogy tényleges feljelentés kell ahhoz, hogy az orvostársadalom kilökje magából az ilyen rákos sejteket, hiszen az egészségügyi minisztériumtól kezdve, az orvosi kamaráig mindenki előtt tudvalévő dologról van szó. Mint minden példa, így az Ön példája is sántít, nyilván az enyém is fog, de ha minden ilyen ügyet a betegek feljelentenének, akkor a bíróságoknak egy évszázadra le lenne kötve a kapacitásuk.

Kálmán Juhász 2017.02.01. 14:33:40

@she_wolf: Egy olyan általános problémakörről van szó, aminek ilyen egyszerűen nem lehet pontot tenni a végére! Amikor a parlament, a bíróságok, a felügyeleti szervek mind összezárnak, akkor az igazságszolgáltatásban nem lehet megbízni! Látott már ön nőgyógyásztól kijövő hölgyet, akihez odament az adóellenőr, és kérte a doktor úr számláját? Én a piacon láttam, hogy a WC papírt és papír zsebkendőt áruló néninél pont azt nézték, ad-e számlát a vevőnek. Az említett orvosra a vezetékneve leírása nélkül is az egész város ráismer, mert erről az aljasságáról híresült el! Csak szégyellje magát az ismerősei előtt,ha már akkor nem égett le a bőr a képéről, amikor a rászoruló beteggel közölte a "tarifáját", mely után még a fizetését is felvette. Ha kevesli a munkabérét, akkor menjen külföldre dolgozni, és ott mondja a páciensnek, hogy mennyi a külön tarifája! Orvos létére ne viselkedjen úgy, mint egy útonálló bűnöző! Vannak dolgok, amihez nem kell bírósági végzés, hogy valakit meg tudjunk ítélni. Ha esik az eső, akkor felhúzom az esernyőt és nem kérek írásos szakvéleményt a meteorológiai intézettől, hogy "nagy valószínűséggel esni fog"!

Kálmán Juhász 2017.02.01. 14:53:41

@she_wolf: Lehet hogy én keverem a szezont a fazonnal, de ön pedig a Gizikét a gőzekével! A cucilizmust azért nem lehet elfelejteni, mert abban a társadalomban fizettek meg az elvtársak bizonyos munkaköröket úgy, hogy bekalkulálták a paraszolvenciát, és a borravalót. Ez igen is politikai érától függő dolog volt, ami beleivódott a mi generációnkba. A benzinkutasok, pincérek, fodrászok, orvosok és bizonyos szolgáltatói szférában dolgozók éhen haltak volna, ha csak a munkahelyi fizetésüket vették volna fel. Meg is lehet most nézni, hogy mennyi nyugdíjat kapnak! Nyilván ez még ön előtt is világos. Külföldön azért nincs borravaló, mert mindig megkapták az elvégzett munkájukért járó tisztességes fizetésüket. A szakszervezet kiharcolta nekik, mert tisztségviselői nem a munkáltatótól, hanem a tagdíjakból befolyó összegből kapták a bérüket. Ha netán ön az átkos haszonélvezője volt, ideje lenne már észhez térnie, és nem relativizálni az akkori gazemberségeket! Nem értem az etikai érzékét. Miért kellene azért hálapénzt adnom, amit megfizetek? A buszsofőrnek, a vonatvezetőnek ad borravalót, mert épségben elszállítja a célállomásra? Vagy adott már borravalót röntgenasszisztensnek, vagy kórházi takarítónőnek? Úgy gondolom, ezt a csinovnyik lelkületet a mindenki Jani bácsijától hozta még, és nehéz tőle megszabadulnia!

she_wolf 2017.02.01. 15:02:09

@Kálmán Juhász:
"Miért kellene azért hálapénzt adnom, amit megfizetek?"
Nem kell! Mondtam, hogy kell?
A többire inkább nem, mert már unom ismételgetni.

"Ha netán ön az átkos haszonélvezője volt, ideje lenne már észhez térnie, és nem relativizálni az akkori gazemberségeket!"
Látom, a mondandóm lényege nem ment át. Ja, és ha megkérhetem, ne személyeskedjen, Általában nem szokott jó vége lenni.

Tempus.Anh 2017.02.01. 15:08:54

@she_wolf: Szia, kedves Barátném, lélekcserélő idők lélekcserélt tanúja vagyok ...
Beszélgetünk még erről, priviben.

Én is örülök Neked !

Tempus.Anh 2017.02.01. 15:17:45

@Kálmán Juhász: Bizony nem úgy működik a jogrend, hogy valakire rámutatok és azt azonnal meg is lincselik. A paraszolvencia előre megkövetelését én is elítélem, ahogy az ujjal mutogatást és nyilvános pellengérre állítást is.

Ha az USA-ban kiállsz egy utcasarokra egy táblával, amint XY MD-t - magánemberként vagy orvosként - becsmérlő szavakkal illeted (ez kb. ugyanolyan súllyal nyom a latban, mint egy ilyen netes kiposztolás), könnyen lehet, hogy hamarosan bírósági tárgyalóteremben találod magad, ahol (alaposan) be kell bizonyítanod, hogy amit írtál, a valóságnak megfelel, ellenkező esetben - enyhén szólva - elmarasztaló ítéletet sóznak a nyakadba, nagy nyilvánosság előtt elkövetett hitelrontásért, aminek arrafelé nagyon súlyos anyagi vonzata van.

Én nem akarok rosszat a posztolónak, csak irtó óvatosságra intem.

she_wolf 2017.02.01. 15:23:45

@neduddki21:
"Akkor lenne jogsértés, ha nem tudná igazolni az állításait."
"Lehet felvétele...","...lehetnek tanúi..."..."közismert szokás."
Látod? Te is csak feltételezel:)
Tehát a hazai joggyakorlat szerint ha semmi nincs a kezemben, akkor is mondhatok Rólad kígyót-békát, és tuti, hogy igazam van, mert mások is így tesznek. Ezt egészen addig megtehetem, míg a füledbe nem jut, és nem cáfolod az állításomat. Vagyis a védekezőnek kell bizonyítania, nem a vádlónak?
Ezt a kifacsart logikát az életben nem fogom tudni megérteni, de ez az én bajom:)
Ez a példa most csak úgy általánosságban íródott, nem a posztban szereplő személyek szemszögéből.
De ha már a posztot említettem: szerintem semmi bizonyító erejű nincs a poszter kezében, különben egy ilyen "khmm... határozott" poszter már tett volna lépést.
"Nyilvánvalóan nem fogja a doktor megkockáztatni,..." Nyilvánvalóan a poszter sem fogja megkockáztatni, hogy hitelrontásért viszontpereljék, amennyiben a megvádolt személy tudomást szerez arról, hogy hol és mit írnak róla.

És még valami, ami abszolut magánjellegű megjegyzés: mindenkiről megtudtunk mindent (kis utánajárással talán még a doki cipőmérete is kiderülhetne), csak éppen a poszt írójáról nem:)
Nem védem az orvost, közöm nincs hozzá. Csak az ilyen típusú "ügyintézések" (majd jól megírom a Praxisba osztakkor...) azért eléggé feszítik bennem a kérdést, hogy milyen országban élünk?:(

she_wolf 2017.02.01. 15:26:45

@Tempus.Anh:
Megint fején találtad a szöget:(
Írj, tudod, hogy bármikor szívesen veszem:*

qbr 2017.02.01. 15:46:37

@neduddki21: Nem pontosan. Becsületet, jó hírnevet igaz állítással is lehet sérteni.

neduddki21 2017.02.01. 16:36:02

@she_wolf: Bocs, de szerintem valamit nagyon félreértettél. Egyrészt, honnan tudjuk, hogy semmi nincs a kezében? Honnan tudjuk, hogy nem tudja bizonyítani? Másrészt egy szóval nem állítottam, hogy "a védekezőnek kell bizonyítania". Ki a védekező? Beperli (magánvádas eljárást indít, hogy pontos legyek) a posztbeli doktor a posztolót rágalmazás miatt, vagy indít egy személyiségjogi pert ellene. A posztoló az, akinek bizonyítania kell, hogy állítása nem rágalmazás, mert megfelel a valóságnak. Kérdés: megkockáztatja-e a doktor ezt a bizonyítást. Nem tudhatja, hogy mi van a posztoló kezében, nem fordul-e meg a történet és nem belőle lesz-e a vádlott.
Az utolsó mondatoddal lényegében egyetértek. Vannak azonban helyzetek, amikor csak a nyilvánosság segít.

neduddki21 2017.02.01. 16:37:13

@qbr: Akkor nem, ha a valóság bizonyításának a bíróság helyt ad.

she_wolf 2017.02.01. 17:14:22

@neduddki21:
Én is csak feltételezem, hogy nincs semmi a kezében a pletykákon kívül.
Gondolom, hiszen ha lenne, ugyanolyan alapossággal, mint ahogy az orvos kilétét részletezte, azt is leírta volna, hogy "de megtettem a kellő lépéseket az ügy tisztázása érdekében".

Ezt írtad:
"Akkor lenne jogsértés, ha nem tudná igazolni az állításait."
Tehát attól, hogy én -a poszter- nem tudom igazolni az állításaimat, még nyugodtan leírhatom nagy nyilvánosság előtt, hogy Gipsz Jakab doktor felvilágosított a helyi szokásokról anélkül, hogy kérdeztem volna.
Ez nem nagy cucc. A lényege viszont már az, mivel mindez olyan értelmezést kap, hogy a doki pénzt követelt a beavatkozásért.
És akkor én mindezt megírom a Praxisba úgy, hogy mindenki számára ismeretes legyen, hogy kiről van szó.
Ha pedig tudom igazolni az állításomat, akkor miért vesződöm azzal, hogy a Praxisra körmölgetek ahelyett, hogy meglépném amit kell, és annak az eredményét közlöm?

A meggyanúsított orvos csak akkor léphet fel, ha tudomást szerez a róla terjengő hírekről. A poszter vádol, az orvos védekezik. Ez lenne a felállás. De itt a poszter az orvos tudta nélkül terjeszt hitelrontásra alkalmas híreket.
Ha az orvos tudna arról, hogy mi jelent meg róla, akkor valóban jogos a kérdés, hogy tervez-e ellenlépést tenni?

A nyilvánosság pedig...
De szerintem túlbonyolítottuk a dolgot:) Lehet ráutaló magatartásnak venni, hogy az orvos megemlítette, hogy mennyit szokott kapni, ez pedig esetleg vesztegetés vádját alapozhatná meg. Gondolom én, laikusan:)
Itt annyi történt, hogy a doki sokat beszélt, a beteg pedig még többet hallott ki belőle.
Mert mi van, ha én -a beteg- csak annyit mondok a kiegészítő infóra, hogy : nahát, milyen kedves népek járnak magához!?:)
Mert azt nem tudni továbbra sem, hogy kérte a doki azt a pénzt, vagy sem? Ennek a teljesítésétől tette függővé a kezelést, vagy sem?
De annyival beljebb vagyunk, hogy legalább azt tudjuk, hogy a doki hol járt továbbképzésen. Pöpec:(

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2017.02.01. 17:17:55

@Tempus.Anh: Szia! Szeretnek toled kerni tanacsot. Ha ez kehetseges. ( Bar nem emlekszem, hogy tegezodtunk vagy magazodtunk. ) Uj orvos, uj mr es vegre diagnozis. Aztan irany az idegsebesz. Itt tartok most.
Mikrovascularos decompresszio lett a diagnozisom. Janetta mutetre lenne szuksegem. Mennyire veszelyes ez a mutet illetve mik lehetnek a szovodmenyek es mik szoktak lenni valojaban? Ne kimelj....
Elore is koszonom a valaszod/segitseged....

Tempus.Anh 2017.02.01. 18:54:33

@anitám83: Szegeden javaslom, a dr. Barzó Pál vezette idegsebészeten (és ez itt a reklám helye is lehet). Nem veszélyes, közeli ismerősömnek is elvégezték, nagyon jól van.
A microvascularis decompressio maga a Janetta-műtét lényege, a dg. valószínűleg valamelyik cerebellaris artéria (általában a superior ág) coilingja vagy kinkingje, amivel a környezetében lévő idegrostora nyomást gyakorol.

Ja, jómagam is asszisztáltam ilyen műtétnél anno.

Tempus.Anh 2017.02.01. 18:56:16

Egy szövődményre emlékszem, egy sokadik betegnél, de azt máshol végezték. Pár hét múlva liquorszivárgást tapasztalt.
Újra feltárták és a duravarratot megerősítették.
De ez csak egy - gondolom ritka, izolált - eset.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2017.02.01. 19:27:24

@Tempus.Anh: Koszonom a gyors valaszod. Esetleg tudsz valami jot/rosszat mondani az Amerikai uti idegsebeszetrol. Az en orvosom oda iranyitott, es mas alternativa nem leven ott inditottuk el az egesz muveletet.

qbr 2017.02.01. 19:30:27

@neduddki21: A valóság hamis színben feltüntetése, felnagyítása is megvalósítja a jó hírnév megsértését - márpedig ez jó ügyvéddel ez igencsak szubjektív dolog lehet, és a bíró megítélésén múlik.

Amellett, hogy elítélem a posztban szereplő orvos viselkedését, azt gondolom, hogy a levélíró nem a legjobb megoldást választotta a nyilvános megalázással.

Kálmán Juhász 2017.02.01. 19:31:14

@Tempus.Anh: Nem felháborodni és értetlenkedni kell, hanem nyitott szemmel járni a világban. Ha a volt egészségügyi miniszter és az orvosi kamara elnöke bevallják, hogy a fizetésemelés célja nem a paraszolvencia megszüntetése, akkor bírósági ítélet nélkül is nyilvánvaló, hogy az orvosok egy része él ezzel az elítélendő gyakorlattal. A hírműsorban elhangzott miniszteri hozzászólást mindenki elő tudja keresni. Számomra pedig az érthetetlen, hogy miért akad ennyi fogadatlan prókátora egy tudvalévően gátlástalan , a betegeket megsarcoló orvosnak, nem pedig a megalázott, kiszolgáltatott betegnek. Amerikai példát idecitálni felesleges, mert alapvetően különbözik a két ország jogrendje, és orvosetikai kultúrája is. Gondolom ott nem büntetik, ha a bekerített lakásom kilincsére áramot kötök, vagy a pincémben fahordóban tartom a fagyálló folyadékomat. Ettől függetlenül inkább a temetőt választanám, mint az USÁ-t. A nyilvánosság erejében pedig hiszek, és betegnek tartanám magamat, ha csupán a betegek rosszindulatának, rágalmazásának tartanám az esetet, mivel nincs olyan alkalom, hogy ne kellene bármely magyar egészségügyi intézményben minden alkalommal helyére tennem az asszisztens nőket, vagy az orvosok hozzáállását.

qbr 2017.02.01. 20:05:41

@Kálmán Juhász: Azért a nagy felbuzdulásodban nem árt, ha tudod, hogy a paraszolvencia jelenségében a népnyúzó, tömeggyilkos orvostársadalom mellett vastagon benne vannak a sort, a várólistát beelőzni kívánó, vagy a magánellátást teljes mértékben kifizetni nem akaró betegek.

Egyébként nem védi itt senki ezt a viselkedést. A jelenséget pedig tényleg nem lehet egy egyszerű fizetésemeléssel megoldani.

she_wolf 2017.02.01. 20:36:06

@qbr:
Meg az is benne van, hogy belekalkulálják, hogy a beteg úgyis tejel az eü.-ben, miért állapítsanak meg nekik eleve magasabb bért.
Az egészségögyet -úgy, ahogy- a paraszolvencia tartja még valamennyire egyben (mondta itt egyszer valaki, és csak igazat lehet neki adni).
A paraszolvencia pedig nem egyenlő a kikényszerítéssel, zsarolással, amit szerintem is mindannyian elítélünk.

bubbii 2017.02.01. 22:12:02

@Kálmán Juhász: Szövegértelmezés. A hálapénz nem jár, de adható, ebben nyilván egyetértünk.

És ha én úgy döntök, hogy adok, akkor nevezheti ezt Ön 'szocialista csökevénynek' én a profizmus elismeréseként adom.(és nagyon megnézem, hogy kinek, mikor és miért adom.)
A másik oldal pedig:a paraszolvencia elfogadható, követelését/kikényszerítését viszont a törvény tiltja.

Tempus.Anh 2017.02.01. 22:32:38

@anitám83: Az Amerikai úti idegsebészetben is megbízhatsz, szerintem. A betegek többsége nagyon meg volt/van elégedve az ottani ellátással.

Tempus.Anh 2017.02.01. 22:37:59

@Kálmán Juhász: Ha én fogadatlan prókátor vagyok, akkor Juhász úr itt a fogadatlan közvádló szerepét játssza elég vehemensen.
Ha gondja van az illető személlyel, perelje be. A többit meglátja.

Az egész szerencsétlen ügy nem érdekel, ez a poszt is eme szennyoldal egyik torzszüleménye, jól meghatározott céllal.

Addig folytatják ezt, amíg egyszer visszanyal a fagyi.

Greg24 2017.02.01. 22:53:21

@Kálmán Juhász: senki nem vedi gondolom,mert az,higy elore elkeri valaki az buncselekmeny...ugyanakkor tudni kell,hogy az egyetlen oka annak,hogy van meg itthon egyaltalan orvos az a paraszolvencia...egy ilyen ember aki ennyit tanult ennyi kepesitese van es az emberek eletet/szeme vilagat menti meg,nem lehet az,hogy az allami 180-240ezres fizetesbol eljen,es azon kelljen gondolkodnia a te szemedbe vagasa kozben,hogy hogyan fogja beiratnia a fiat edzesre,vagy hogy tudomis en..elore elfogadni elfogadhatatlan,utolag a szukseges rossz!(mindenki szempontjabol)

Kálmán Juhász 2017.02.02. 00:53:48

@bubbii: Nos, ha a törvény tiltja, akkor a mindenki által köztudott gyakorlatot az orvosi kamarának már régen be kellett volna szüntetni, és a rajtakapott orvos ellen etikai vétség miatt eljárást kellett volna kezdeményeznie! De az nem megy, hogy 27 évvel a rendszerváltás után, még ugyanott, a szocializmus mocsarában dagonyázunk! Hálapénzt természetesen annak ad, akinek akar, de akkor jár a profi buszvezetőnek, a pilótának, a tanárnak, és a tescós takarítónőnek is. Gondolom, ha netán Németországban élne, esze ágába sem jutna a kifizetett kórházi költségek után, a professzort megsérteni a vacak kis hálapénzével!

Kálmán Juhász 2017.02.02. 01:11:41

@qbr: A hozzászólásokból azért leszűrhető, hogy nagy problémák vannak az emberek általános etikai értékítéletével. Elítélendő tényleg az a "bestia" beteg, aki mielőbb meg szeretne szabadulni a fájdalmától, járni, látni, egy darabig még élni szeretne, és nem akar fél évet várni arra az ellátásra, aminek árát, már évtizedekkel ezelőtt kifizette. A magánellátást csak az újgazdagok tudják megfizetni, a férgese pedig hulljon! Nyilvánvaló, hogy erre a logikára épül a XXI. század Magyarországának az egészségügyi rendszere. Ami még ennél is aggasztóbb, hogy ennek a héber ideológiának nagyon sok támogatója akad.

Kálmán Juhász 2017.02.02. 01:29:44

@Greg24: A közelmúlt szomorú tragédiája mutatja, hogy ha a buszsofőrnek kell a mindennapi megélhetésen aggódnia, akkor az hová vezethet. Egy társadalomban mindenki munkájára egyformán szükség van, és nem lehet kivételezni egyetlen szakmával sem. Az az óvodai dada is szeretne emberhez méltó körülmények között élni, aki történetesen a főorvos úr gyermeke, vagy unokája nadrágjából kell, hogy a kakit kiszedje. Én még olyan főorvost nem láttam, akinek ne lenne autója, és munkaidő után egy kis fűnyírással egészítse ki a jövedelmét, de sok olyan más szakmában lévő diplomás embert ismerek, aki hétvégeken takarításból kényszerül előteremteni a megélhetéshez szükséges anyagi javakat.

Kálmán Juhász 2017.02.02. 01:41:26

@Tempus.Anh: Ha ez a "szerencsétlen ügy nem érdekli", akkor bizony kár ennyi időt vesztegetni rá, hiszen a fogadatlan prókátorságért nem jár javadalmazás. Nem gondolom, hogy közvádló lennék, hiszen csupán egy sajnálatos, de köztudott dologról írtam le a véleményemet. Ha ideje lesz, ajánlom olvassa el Garai Gábor: Artisták című versét, talán mond valami újat az Ön számára, aminek eddig hiányában volt.

qbr 2017.02.02. 07:57:12

@Kálmán Juhász: Egyrészt nem árt, ha tudod, hogy nem tiltja jogszabály az utólagos hálapénzt.

Persze, én is megertem, aki szeretne minél gyorsabban megszabadulni a szenvedéstől, meg meggyógyulni, és ezért fizet zsebbe az orvosnak, csakhogy ez ettől nem válik morálisan elfogadhatóbbá, mint elfogadni a pénzt a tisztességtelen elonyert: ilyenkor ugyanis a beteg a többi, nala régebben varo betegek elől veszi el a helyet, a nala szegényebb betegek fognak tovább várni.

Az ellátást pedig senki nem fizeti ki előre. Az egészségbiztosítás, mint a neve is mutatja, biztosítás. Amíg érvényes, addig benne van az egyén a kockázatkozossegben
, és az .aktuális pillanatban érvényes .biztosítási csomag jár neki

Kálmán Juhász 2017.02.02. 09:36:55

@defné: Jól tetszik tudni! Hogy egyesek számára a 20.000,- Ft vicc kategóriának számít, azt mutatja, hogy ebben az országból hány ember nem munkából jut a jövedelméhez, mert akkor tudná, hogy ahhoz hány terméket kell lehúznia a pénztáros kisasszonynak, vagy hány lépcsőt kell feltakarítani a takarítónőnek. Felháborító hogyan kibicsaklott a "csókosok" etikai értékítélete!

Kálmán Juhász 2017.02.02. 09:48:32

@qbr: Hát ilyen közgazdasági blődséghez nincs mit hozzáfűznöm. Körülbelül ennyit ér az előzőleg kifejtegetett mondanivalója is. Az aktív pályafutásom alatt levont Tb.-, Egészsgügyi járulék levonásokba be vannak kalkulálva az előre várható átlagos életkornak megfelelő költségeim is.

bubbii 2017.02.02. 10:21:43

@Kálmán Juhász: 'Hálapénzt természetesen annak ad, akinek akar, de akkor jár a profi buszvezetőnek, a pilótának, a tanárnak, és a tescós takarítónőnek is.' Logikai bukfenc, mert ha annak adok, akinek akarok, ebben indirekt módon benne van, hogy nem 'jár'. Ezt a kérdéskört lezártam.
Ami a morális részét illeti: szerintem 3 kategória van. 1- kikövetelt, 2. 'önként' adott, de az önkéntesség mellett direkten/burkoltan ott az elvárás is, hogy mit vár érte az, aki adja. 3. utólag, egyértelműen a hála jeleként adott, elvárások nélkül.

1. az elsőt elítélem, de nem vág a foglalkozásomba/passziómba az ez ellen való professzionális tiltakozás és biztosan vagyunk ezzel így sokan. Ebben az esetben szerintem egy civil 2 dolgot tehet: ha passzívabb, sarkon fordul és ott hagyja az orvost( írta is valaki fentebb) ha aktívabb, feljelenti.

A 2. esettel nem élek, sose volt rá szükségem. Vagy elégedett voltam azzal, ami járt nekem és meg is kaptam, vagy elmentem máshová, akár TB alapon, akár privát.

3. eset: ahogy öregszem, egyre gyakrabban előfordul hogy orvoshoz kell mennem és gyakran találkozom a 3. esettel.

Ugyanakkor a fentiek nem jelentik azt, hogy szerintem a mai magyar eü-vel minden rendben van ill. hogy ne lenne az 1. és a 2. eset igen gyakori.

Üdv

she_wolf 2017.02.02. 14:37:53

@bubbii:
Teljesen korrekt érvelés.

bubbii 2017.02.02. 15:11:02

@she_wolf: Hiába korrekt, ha egyesek be vannak oltva logika ellen:)

she_wolf 2017.02.02. 15:46:03

@bubbii:
A logikátlanság egy dolog. Az átlátás képességének hiányából fakadó kinyilatkoztatás pedig egy másik. A szomorúbb:(

Tempus.Anh 2017.02.02. 15:48:44

@Kálmán Juhász: "Egészségügyi járulék levonásokba be vannak kalkulálva az előre várható átlagos életkornak megfelelő költségeim is."

Ezt ha be tudná bizonyítani és alkalmazni is tudná bármely ország egészségügyi rendszerében, kinézne egy közgazdasági Nobel-díj belőle.
Mászóval nekem harmincéves koromtól annyi tb.-t kell fizetnem, hogy ötvenévesen a szívcatheterezésemet, netán a coronaria-bypass-műtétemet vagy stentműtétemet fedezze.

Fájdalmasan nem így van.

A közösbe betevők sosem azonosak a közösből két marokkal kilapátolókkal.

És legtöbbször az veri az asztalt leginkább és követel magának irreálisan sokba kerülő, totálisan indokolatlan vizsgálatokat (és hordja el mindennek az ennek ellenálló orvost), aki kanyi vasat nem hajlandó befizetni. Aztán a félművelt, tudálékos agyával meg próbálja magyarázni, hogy ő minderre mért jogosult.
Csak úgy, mert ő ennek az országnak a polgára, mert őt úgy nevelték, hogy ha nagy a pofája és éles a könyöke, akkor mindent meg lehet szerezni, mert neki JÁR.

she_wolf 2017.02.02. 16:25:17

@Tempus.Anh:
Tessék sportolni és fényt enni, nem lesz gondod az ereiddel:)

Greg24 2017.02.02. 18:07:23

@Kálmán Juhász: ez sajnos nem igaz!ez orvos munkáját semmilyen más munkával nem lehet összehasonlítani,mert egy egyetemen sem kell annyit és olyat tanulni mint az orvosin,egyik szakmában sincs ennyi pénzért annyi élet a kezedben mint egy orvoseban!es igen valóban nem látni olyan főorvost akinek nincs autója stb,de azért mert van paraszolvencia!az állami fizetésből hidd el nem lenne...és nézd meg bármelyik külföldi országot mennyit keres egy orvos és mennyit egy dadus,vagy autószerelő,ez csak nálunk van h egy szakmunkás fizetése általában több mint egy orvose!ettol meg vannak szemetek persze,sokan nem érdemlik meg igen,de ne altalanositsunk...és meg egy... az a buszvezető hidd el többet keresett mint ennek a foorvosnak az állami fizetése;-)

qbr 2017.02.02. 18:40:19

@Kálmán Juhász: Akár hiszed, akár nem, te írod a blődséget. A te adott évi, az EÜ kasszába történő befizetésednek az égvilágon semmi köze a te várható egészségügyi allapotodhoz, betegsegeidhez, ellatasodhoz. Gyakorlatilag egy tényezőtől függ, és ez pedig a fizetésed (megjegyzem, meglehetősen igazságtalanul, mert a magas kereset magas szocioökonómiai státusszal jár általában együtt, ami negatívan korrelál a leggyakoribb betegségek kockázatával - azaz a jól keresők többet fizetnek be a közösbe, de kevesebbet vesznek ki belőle).

És azt a pénzt, amit egy évben beteszel az egészségügybe, az EÜ az utolsó fillérig elkölti (sőt, a kassza deficites), abból semmi sincs félretéve arra az időre, ha majd beteg leszel. És ha 20 évig havi 1 milliót fizettél be, de a 21. évben semmit, és épp nem vagy biztosított, amikor megbetegszel, akkor bizony neked nem jár az ellátás.
Tudod miért? Mert az egészségbiztosítás, ahogy a neve is mutatja, biztosítás.

she_wolf 2017.02.02. 19:37:42

@qbr:
Tényleg igazságtalan:( De nem tudom, hogy létezik-e olyan hely, ahol erre jól működő egyenlet van. Ha van is, nálunk kötelezően megbukna.

qbr 2017.02.02. 20:14:04

@she_wolf: Úgy tudom, az USAban pont emiatt volt nagy ellenállás az Obamacare-rel szemben. Ott ilyen szempontból igazságosabb a rendszer, aki tobbet fizet, jobbat kap. Viszont óriási biztositatlan (és ellátatlan) tömegek vannak a masik oldalon

she_wolf 2017.02.02. 20:36:36

@qbr:
Obama komoly bírálatot kapott miatta, Trump neki is ment azonnal, de eddig még megvalósítható és mindenki által elfogadható alternatívát nem vázolt.
Nagyon nehéz ebben bármilyen lépést is tenni, mert az anyagi oldal és a morális oldal gyakran ütközik egymással.
És ugye itt van az egészben az életmentés mindenek fölötti elsőbbsége, bármibe is kerül. Ezért szoktam azt mondani, hogy az egészségügy soha, sehol nem lehet még nullszaldós sem, nemhogy nyereséges.

qbr 2017.02.02. 21:55:58

@she_wolf: Társadalmi nyereséget nyújt, amivel lehet számolni, és kiszámítható, mi éri meg, és mi nem. Sok számítási mód létezik, egyik sem tökéletes, sok a módszertani nehézség már a dolgok közös nevezőre hozásával is - ez utóbbira szokták pl. használni a QALY-t. Bonyolult dolog, na.

Kálmán Juhász 2017.02.02. 22:19:10

@bubbii: Attól, hogy valami pontokba van szedve, az még nem biztos, hogy korrekt. Egyébként nem tudom minek ilyen okostojásnak lenni, hiszen nem a hálapénzről szólt a poszt, hanem egy bűncselekményről a mai jogrend értelmében. Én ezzel kapcsolatban írtam le a véleményemet, és utasítottam vissza a mindenki - már akit érdekel a dolog - által harácsolónak és semmilyen szégyenérzettel nem rendelkező gátlástalan doktor úrnak a védelmét. Biztos vagyok benne, hogy jó szakember, de kitörölhetem vele azt a bizonyosomat, ha nem tudom a "megsúgott" összeget kifizetni. Nos itt rejlik a főorvos úr gátlástalansága, hogy azon betegekről akar lehúzni 7 bőrt, akik képtelenek fizetni. Még annyit, hogy bűvös bája van, amikor vak vezet világtalant alapon egymást ajnározzák ismerősével, mintha felsőbbrendűek lennének, holott úgy érzem nem vagyunk etikailag egy súlycsoportban.

Kálmán Juhász 2017.02.02. 22:43:32

@Tempus.Anh: Sajnos Nobel-díjat ilyen evidens dologért nem osztogatnak, de a közgazdaságban való járatlansága miatt nehezen tudok Önnel vitába szállni. Azért még egy utolsó próbálkozást teszek. Magyarországon ma szolidaritási alapon működő Tb. és egészségbiztosítási rendszer van, ami annyit jelent, hogy nem egyéni számlán tartják nyilván az életünk során tőlünk levont adókat, és a mi levont járulékunkon kívül, még a munkáltatóra is komoly terhet raknak. Tehát a kettő együtt adja ki azt az összeget, amit majd rám költenek, ha szükség lesz rá. Ezért írtam azt, hogy én egyszer már előre fizettem a most igénybe vett egészségügyi szolgáltatásért. Ez természetesen időben eltolódik, és az én aktuálisan befizetett pénzemet másra költik, engem pedig a megbetegedésemkor az aktív dolgozók járulékaiból fognak gyógykezelni. A levont járulék mértékét a várható élettartam alapján állapítják meg makró szinten, tehát aki korán elhalálozik, annak a pénzét más fogja élvezni, ezért nevezik ezt a rendszert szolidaritás alapúnak. Olvastam több hozzászólást, és megjegyzik, hogy minden országban mínusz az egészségbiztosítási pénztár éves egyenlege, melyet az államnak kell pótolnia. Nos ha figyelte volna a híreket, tavaly több alkalommal elhangzott, hogy Magyarországon tízmilliárdos plusszal zárta az időarányos kifizetést az Egészségügyi Pénztár. Ez csak úgy lehetséges, hogy a fel nem használt összeg miatt vannak az irreális hosszúságú várólisták, az állam ellopja a betegek pénzét, és stadionok építésével azok magánzsebekbe vándorolnak. Nos a kamarának ez ellen kellene felemelnie a hangját, és nem engedni, hogy orvosai útonálló betyárokként viselkedjenek. Természetesen tisztelet a kivételeknek, akik lehet, hogy többen vannak, mint gondolnánk, és semmivel sem rosszabb szakemberek mint akiről ez az ominózus poszt megjelent.

Kálmán Juhász 2017.02.02. 22:58:38

@Greg24: Kedves előttem ismeretlen Greg 24:! Látod én ki merem írni a teljes nevemet, nem vagyok gyáva beszari alak! Tévedsz, amikor azt írod hogy általánosítok, hiszen egy konkrét megnevezett esetben szereplő doktorral, és módszerével kapcsolatban írtam le a véleményemet, melyről az egész város tud. Ha az orvosok keveslik a pénzüket, akkor meg van annak a joggyakorlata, hogy tiltakozásukat kifejezzék. Arra viszont nincs joguk, hogy bármely beteget tízezrekkel vágjanak meg, mert beszari módon meghunyászkodnak a munkáltatóval szemben, a kiszolgáltatott, tehetetlen embereken pedig basáskodnak! De még ez sem teljesen igaz, mert nagyon sok tisztességes orvost ismerek, akik ugyan nem halmozzák a különféle címeket, de emberségesen, a tudásuk legjavát adva teszik az esküben vállalt kötelességüket. Azok pedig akik ennek az elvárásnak nem tudnak és nem akarnak megfelelni,azokat "sújtsa dolgozó népünk megvetése"! :)

she_wolf 2017.02.02. 23:03:51

@Kálmán Juhász:
Halk kérdés:
Ki védte a posztban szereplő orvost?

Greg24 2017.02.02. 23:35:46

@Kálmán Juhász: kedves Kalman,en is ki tudok irni barmilyen nevet...de itt nem a nevekrol van szo hanem egy temarol csevegunk,nem kell szemelyeskedni,es nem vagyok beszari,koszonom...a munkaltatoval szemben fel kene lepni??:-D nevetseges amit irsz,ugyanis ilyet az egeszsegugybe akarmennyire is mondjak nem lehet!bemegy a 3 gyerekes csaladapa a korhazba infarktussal es azt mondja az orvos h most sztrajkol a magasabb berert??:-) ugyanakkor tovabbra is mondom,ismetlem,amit (ha igaz) csinal ez az orvos teljesen elitelendo,elore kerni bűn...

qbr 2017.02.03. 07:29:36

@Kálmán Juhász: Ott van a kutya elásva, hogy ez a mondatod: "Ezért írtam azt, hogy én egyszer már előre fizettem a most igénybe vett egészségügyi szolgáltatásért" téves.

Te az adott évben mindig azért fizettél, hogy tagja lehess a kockázat-közösségnek, nem pedig előre, a saját ellatasodert (ez utóbbit hívják egyébként egészségpénztárnak)

Kálmán Juhász 2017.02.03. 09:16:30

@she_wolf: Azok védték, akik relativizálják az esetet, és még az is felmerül bennük, hogy igaz-e a beteg állítása, nem toldották-e meg a rokonok egy kis színezékkel a beteg által elmondottakat!

Kálmán Juhász 2017.02.03. 09:36:15

@qbr: Ajánlom, próbálj kilépni a két dimenzióból, és gondold át az egészségügyi pénztár működését 3 dimenzióban, plusz beszámítva az idő tényezőt is. Látom csak egysíkúan tudsz gondolkodni, ezért nem érted meg mi a lényege a szolidaritásalapú rendszernek. Az egészségügyi biztosítási rendszerben mindenkinek kötelező bent lennie, tehát nem egy horgászati egyesület tagdíjáról van szó, ezért azt nem is vezetik, hogy az én számlámon mennyi befizetés van, ugyanis nem 4 millió számla van, hanem csak egy. Erre a számlára futnak be a tőlem levont, és a vállalat által utánam befizetett összegek is, de nem csak az enyém, hanem az összes biztosított munkavállalóé is. Tehát azt sem tartják nyilván, hogy én életem során mennyit fizettem be, és azt sem, hogy mennyit költöttek abból rám. A megfelelő egészségügyi ellátásnak az alapja, hogy a kasszában mindig legyen pénz. Na már most, ha tavaly több alkalommal nyilvánosságra hozták, hogy az egészségügyi pénztár időarányosan hány milliárd Ft megtakarítással rendelkezik, akkor a bérelt MR készülék,és a hosszú várakozási lista, nem forrás hiány miatt alakul ki, hanem a betegek megkárosításával, és az egészségügyben dolgozók munkabérének alacsony szinten tartásával!

she_wolf 2017.02.03. 10:30:47

@Kálmán Juhász:
Kérdés újra (mert látom, nem sikerül rá egyenes választ adnia):
Ki védte a posztban szereplő orvost? Ki feltételezte akár a betegről, akár a rokonokról, hogy kiszínezték a mondanivalójukat?

Segítségül: mindenki elítélte az orvost azért, mert előre kért (ha kért) pénzt. A zárójeles kiegészítés azért, mert én nem voltam szem - és fültanúja.
Egyetlen félreértés történt egy rosszul megfogalmazott, ám később kijavított hozzászólás kapcsán.
És bármennyire is nem tetszik ez magának, bizony egy orvos tudása, munkája és felelőssége nem tévesztendő össze egy bolti pénztároséval.
Csak hogy legyen összehasonlítási alap:
www.meszk.hu/hirek.aspx?nid=51541

24.hu/fn/penzugy/2016/07/27/brutto-313-ezret-keres-egy-bolti-dolgozo-a-lidl-nel/

"Még annyit, hogy bűvös bája van, amikor vak vezet világtalant alapon egymást ajnározzák ismerősével, mintha felsőbbrendűek lennének, holott úgy érzem nem vagyunk etikailag egy súlycsoportban."

Kedves Herr Etikus! Megkértem, hogy ne személyeskedjen, ugye? Egyébként én ugyanígy érzek, csak más megközelítésből.

she_wolf 2017.02.03. 10:37:01

@Kálmán Juhász:
"Na már most, ha tavaly több alkalommal nyilvánosságra hozták, hogy az egészségügyi pénztár időarányosan hány milliárd Ft megtakarítással rendelkezik,..."

Ha ehhez egy linket tudna társítani, azt megköszönném. Csak hogy világosan lássam, milyen magtakarításról van szó.

qbr 2017.02.03. 13:13:51

@Kálmán Juhász:
Ugye észrevetted a saját hozzászólásodban, hogy ugyanazt a dolgot 3 mondaton belül először pénztárnak, utána biztosításnak nevezted? Magadban kellene először tisztáznod, hogy te minek tartod az egészségügyi rendszer működését (az ne tévesszen meg, hogy az OEP nevében, amíg létezett, "pénztár" szerepelt - az csak a kifizetőhely-jellegére utalt).

A kötelezőségben igazad van, de ahogy előfordulhat olyan autó, amelyre nem fizetik a kötelezőt, előfordulhat olyan ember is, aki nem fizeti maga után a "kötelezőt".

Valóban nincs egyedi számla, és nincs nyilvántartva, hogy te mennyit fizettél (egyébként ez nem pontos, mert a NAV nyilvántartja, csak senkit sem érdekel), de ez hol támasztja alá azt az érvelésedet, hogy szerinted a te befizetéseid a te későbbi ellátásaidat fedezik?

Apróságnak tűnik, de valójában nem az: te (én, mindenki) igazából csak _hiszel_ abban, hogy majd akkor is létezni fog a szolidaritás-alapú egészségbiztosítás, amikor te szorulsz rá, és ezért fizetsz bele most is, amikor épp nem szorulsz rá. No meg azért, mert kötelező fizetned.

És ha már itt mindenképp moralizálni akar mindenki: pont ebből a szolidaritás-elvből vezethető le, hogy a plusz pénzért történő előrejutás, a sor kikerülése az adott beteg oldaláról is súlyosan sérti ezt a szolidaritás-elvet, mert a rendszerbe vetett alapvető bizalmat ássa alá. (Akárcsak az orvosok részéről, akik a másik oldalon ennek teret engednek).

De az oka az egésznek igenis a forráshiány, mert a forráshiány teremti meg a kapacitások szűkösségét: az MR készülék azért áll, mert az adott hónapban az egészségbiztosítás annak a készüléknek csak x db. beteg vizsgálatát engedélyezi (a.k.a teljesítményvolumen-korlát), és azt is csak nyomott, és nem pedig piaci áron (a.k.a. HBCS-k/német pontok).

Hogy értsd: az az MR működhetne akár éjjel-nappal is, személyzet lenne rá, áram lenne hozzá, csak
1. az egészségbiztosítás azt a működést már nem fizeti ki
2. az egész rendszer filozófiája általában nem engedi, hogy a szabad állami kapacitásokat piaci áron értékesítsék (ez persze egy kicsit bonyolultabb ennél, meg speciális kivételek vannak, de ezt most nincs már kedvem fejtegetni)

Kálmán Juhász 2017.02.03. 13:46:59

@she_wolf: A posztban szereplő doktort mindaz védi, és nem is csak indirekt módon, aki zárójelbe teszi, "ha kért" kifejezést! A költségvetésről készített KSH jelentést megpróbálom ide másolni, és ezzel nem kívánom a vitát folytatni, hiszen nem csak etikailag, hanem értelmi szinten is magasabb polcon helyezkedem el Önöknél. Még annyit, hogy a szufficit többletet jelent.
Forrás: KSH
adatai alapján ÁSZ szerke
sztés
2.
A
z államháztartás
központi alrendszer
e
egyenlegének alakulása
Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény az álla
m-
háztartás központi alrendszerének 2016. évi hiányát 761,6
Mrd
Ft
-
ban állapította meg, a
központi költségvetés
-
755,6
Mrd
Ft
-
os, az elkülönített állami pénzalapok (ELKA)
-
6,
0
Mrd
Ft
-
os és a TB Alapok nullszaldós egyenlegeként
1
.
A 2016. évi LXXVI. törvény
Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló
2015. évi C. törvény módosításáról
az államháztartás központi alrendszerének 2016. évi
hiányát
nem változtatta meg, enn
ek értéke
761,6
Mrd
Ft
maradt.
Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 2016. első
hat
havi ö
sz-
szesített adatai alapján
402,1
Mrd
Ft
-
ot tett k
i, amely az éves előirányzat 52,8%
-
a. Ez az
összesített hiány
a központi költségvetés
514,9
M
rd
Ft
-
os hiányából, a TB Alapok
47,2
Mrd
Ft
-
os,
valamint
az ELKA
65,5
Mrd
Ft
pozitív egyenlegéből adódott.
A társ
a-
dalombiztosítás szufficitje a
Ny.
Alap
22,3
Mrd
Ft
-
os és az
E.
Alap
24,9
Mrd
Ft
-
os
többletéből tevődött össze.
1
A helyi önkormányzatok
-
24,0
Mrd
Ft
-
os egyenlegével az államháztartás hiánya összesen

Kálmán Juhász 2017.02.03. 13:49:17

@she_wolf: Mivel rossz formátumban ment át a kimásolt oldal, leírom világosan, hogy az OEP 2016. I félévi egyenlege + 24,9 milliárd Ft volt.

Tempus.Anh 2017.02.03. 13:58:17

"Na már most, ha tavaly több alkalommal nyilvánosságra hozták, hogy az egészségügyi pénztár időarányosan hány milliárd Ft megtakarítással rendelkezik, akkor a bérelt MR készülék,és a hosszú várakozási lista, nem forrás hiány miatt alakul ki, hanem a betegek megkárosításával, és az egészségügyben dolgozók munkabérének alacsony szinten tartásával!"

Nincs ebben logika. Ha a nagy közösből egy, évente 100 alkalommal kórházi szakrendelésen járó, kéthavonta befekvő "betegre" költik a pénzt, az azért van, mert ő kierőszakolja magának azt a hatalmas szeletet a TB-tortából, ami normális esetben még húsz-huszonöt beteg finanszírozására elég lenne. És nem egyedül van, több százezer ilyen eset létezik.
Olyan betegségekkel fekszik be egy kórházi osztályra, amit otthon egy háziorvos békeidőben simán el tudna intézni. De ő nem, ő igénybeveszi a fekvőbeteg ellátást, amelynek keretén belül a fülétől a farkáig kivizsgáltatja magát "ha már úgyis bent van". Hypochonder, elpuhult, iszonyatos rossz pszichéjű, intoleráns a populáció jó része.

Erre szoktam azt mondani, hogy Árpád magyarjai a mai magyarokat egy szálig kiirtanák, hisz nem ismernék el a magukénak őket. És ezért nem Árpádék a hibásak.

qbr 2017.02.03. 14:28:49

@Kálmán Juhász: Ez csak az E.alap. Ebből azért jópár dolog hiányzik. Például ott van mindjárt az intézmények közel 100 Mrd-os görgetett adósságállománya, amit ügyesen kiszerveztek az E.alapból: tudod ez úgy működik, hogy az E. alapnak határozza meg, hogy mennyiért vásárolja az egészségügyi szolgáltatást az állami intézményektől, például a kórháztól (azaz pl. meghatározza, hogy hol húzza meg a TVK-t és meghatározza a HBCS forint értékét).

Ha akarnák, az E. alap lehetne 200 Mrd-os szufficitben is, elég lenne csak levinni a HBCS forintértéket a tizedére. Igaz, akkor a kórházak oldalán keletkezne plusz 150 Mrd-os hiány.

qbr 2017.02.03. 14:44:49

@qbr: Gyógyszerkassza dettó: ha csak a pénzügyi mérlegét néznék, elég egyszerű dolguk lenne. Levinnék minden gyógyszer támogatását 15%-kal, oszt csókolom. Majd a betegek kifizetik. Ha van pénzük hálapénzre, biztos majd erre is lesz...
(mivel annyival az értelmi és etikai képességeim fölé magasodsz, hogy előfordulhat, hogy félreérted, ahogy elnézel a fejem felett, úgyhogy inkább leírom: hogy a fenti megjegyzés második fele ironikus)

Kálmán Juhász 2017.02.03. 19:31:38

@Tempus.Anh: Ezek szerint még sem vagyok Mr. blöff? Aki nem rendelkezik naprakész tudással és információkkal, hogyan mer leállni oktatni a "tanárt"? Nem vall nagy önbizalomra? És hogy jön ide Árpád atyánk és a hipochonder? Azért mert összedobálok néhány idegen kifejezést, melyek között semmilyen összefüggés nincs, még nem vagyok okos, csupán okoskodó! Én azt tanácsolom, hogy a suszter maradjon meg a kaptafánál, hímezgessen, kötögessen télvíz idején, és "aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul.

Tempus.Anh 2017.02.03. 19:43:18

@Kálmán Juhász: Ennél jobb önjellemzést nem is tudott volna ideírni.
Csak olvassa vissza és tartsa magára nézve kötelezőnek.
Az orvostársadalmat, amelynek én is tagja vagyok, ne próbálja pöcegödörnek használni.
Tudja, mindnyájan leszünk egyszer betegek.

karcsibácsi 2017.02.03. 19:49:04

"nem kívánom a vitát folytatni, hiszen nem csak etikailag, hanem értelmi szinten is magasabb polcon helyezkedem el Önöknél."

@Kálmán Juhász tisztességesebb és okosabb (ezt mondta magáról, csak kicsit cirkalmasabban),
mint azok, akik nem értenek vele egyet. Ezért nem szabad kétségbe vonni az állításait! Neki van igaza, és kész! Csak.
Vita nincs, punktum!

Tempus.Anh 2017.02.03. 19:51:39

@karcsibácsi: Hagyni kell a saját doxasmájában. Majd kigyógyítják belőle... :DDD
Nem sorolom itt fel a kórisméit, mert nem vagyok pszichiáter.

Kálmán Juhász 2017.02.03. 22:27:16

@Tempus.Anh: Ha az összes hozzászólásomat végigolvasta, nem mondhatja komolyan, hogy az orvostársadalmat összességében elítélem, a pöcegödör kifejezést pedig határozottan visszautasítom. Pontosan tiszteletemet fejeztem ki azon orvosok iránt, akik nem Rózsa Sándorként viselkednek a XXI. században, nem tudhatom, hogy Ön közéjük tartozik-e, de a "mundér becsületének" tűzön-vízen át való védelmezése nem vall etikus jellemre. Ha az orvostársadalomhoz tartozik, akkor a posztban szereplő főorvosról köztudott dolgokat tudnia kellene, hiszen az orvos kollégák is tudják, és sokuk meg is szenvedi az osztályon belüli basáskodását. Én csak azt kérem Öntől, hogy ezek után a betegeket ne a munkájuk tárgyának, hanem embernek nézzék, aki gyógyulni szeretne, érző lélekkel rendelkezik, és intim betegsége esetén nem szeretné, ha az asszisztensnő előtt kellene kitárulkoznia, ami a tatabányai kórházban mindennapi gyakorlat. Ha jól tudom, a betegeket is megilletik a személyiségi jogok, amit Önök nagy ívben lesajnálnak!

Tempus.Anh 2017.02.03. 22:52:15

@Kálmán Juhász: Nem tudom, hogy egy más szakma száz meg száz kilométer távolságra élő művelőjéről mért kellene nekem tudnom, 38 ezren vagyunk kb., mind nem ismerhetjük egymást.
A tatabányai gyakorlatot tehát nem ismerhetem, annak intim vagy nem intim részleteit sem.

A betegeket kiszipolyozó, előre tarifázó kollegát sehol sem szeretik, ettől eltekintve egymás fölött nyilvánosan nem törünk pálcát és főleg egy internetes poszt alapján nem mondunk ítéletet.

Bárkiről bármit le lehet írni (sajnos), a besúgósdit, detektívkedést, neadjisten a hóhérkodást egymás közt azért ne várják tőlünk.

Épp elég bajunk van enélkül is és nem mindig a mi hibánkból.

Ja és az érző lelke, sőt agya, szíve és főleg gyomra az orvosnak is van. Erre pedig MINDEN beteg legyen tekintettel.

swiss blend 2017.02.04. 00:28:22

@Tempus.Anh:

'Ha a nagy közösből egy,évente 100 alkalommal kórházi szakrendelésen járó,kéthavonta befekvő "betegre" költik a pénzt,az azért van,mert ő kierőszakolja'

Mióta lehet 'kierőszakolni a kórházi befekvéseket?

'Olyan betegségekkel fekszik be egy kórházi osztályra,amit otthon egy háziorvos békeidőben simán el tudna intézni'
'De nem,ő igénybe veszi a fekvőbeteg ellátást amelynek keretében a fülétől a farkáig kivizsgáltatja magát...'

Mióta dönt a beteg arról,hogy szükséges e a kórházi kezelés vagy elég a fekvőbeteg ellátás? És ki az a hülye (már elnézést) aki 'kierőszakolja azt,hogy a förtelmesebbnél förtelmesebb kórházi osztályokra befeküdjön, ha valóban nincs semmi baja?
Talán a jó ellátásért,vagy mégis miért jó ma kórházba kerülni? Gondolkozzál már egy kicsit.

she_wolf 2017.02.04. 00:35:50

@Kálmán Juhász:
Egy egyszerű kérdést tettem fel, amire nem kaptam választ:
Ki védte a posztban szereplő orvost?
(Hogy elérje a Maga fellegekben trónoló értelmét is: Nevezze meg!)
Erre megint nem kaptam választ.
Ferdítés van, általánosítás, köd.

A másolgatástól megkímélhette volna magát, mert csak egy egyszerű linket kértem, nem litániát.
Ez sem teljesült.
Lehet, hogy ma ilyen napom van.

Felsorolt egy rakás közhelyet, mondást. Ez ismerős?: "Az öndícséret büdös."

she_wolf 2017.02.04. 00:42:40

@swiss blend:
Meglepődnél a számokon:( Tempus.Anh ceruzája talán megszaladt, de korántsem annyira, mint gondolnád. Rengeteg olyan beteg fekszik kórházakban (gyakorlatilag indokolatlanul), akit a k. szeretteik ott deponáltatnak, mert nincs, aki otthon törődjön velük, gondozza őket, vagy mert éppenséggel útban van a krónikus, problémás beteg.

she_wolf 2017.02.04. 00:45:22

@Tempus.Anh:
Szerintem itt van az eb hantja (és én ennek tükrében értelmezem a hozzászólásait):
"...mivel nincs olyan alkalom, hogy ne kellene bármely magyar egészségügyi intézményben minden alkalommal helyére tennem az asszisztens nőket, vagy az orvosok hozzáállását."

Érted!? Mindenki szembejön az autópályán "szindróma":)

defné 2017.02.04. 10:23:24

@she_wolf: Tempus Ahn egyertlemuen nem a "deportalt" idos emberekrol irt,mint ahogy Swiss blend sem.

she_wolf 2017.02.04. 11:46:03

@defné:
A "deportál" és a "deponál" közötti különbség megvan?

Tempus.Anh 2017.02.04. 12:51:53

Többféle beteg létezik.

A reális beteg, aki panaszával megkeres, megvizsgálod, kórismézed nála a szakmád keretén belül véleményezhető betegséget, befekteted és kezeled.
Ők azok a betegek, aki alig várják, hogy - gyógyultan - távozzanak.

A leszázalékolt beteg, akit százalékolóbizottság elé citálnak hamarosan és akinek zárójelentés kell. Az ilyenből kétféle van: aki ezt közli veled és aki nem. Aki közli veled, az elmondja a szándékát és a segítségedet kéri, amire te minden alkalommal elmondod neki, hogy abszolút nem befolyásolja a bizottságot (sőt, ingerli őket) a te záród, tehát fölösleges ezzel az idődet rabolnia. Aki nem mondja el, azzal nagyobb gond van, mert az megpróbál meggyőzni arról, hogy ő most azonnal szörnyen beteg, iszonyat nehéz vele.

A hypochonder, aki évente többször is befekszik és folyamatosan újabb és újabb problémát talál ki, amire neked ki kell találnod a megoldást.

A csakazértis beteg, aki majd megmutatja az egészségügynek, hogy...

A közmunka elől befekvő beteg, akinél pontosan az a tünetcsoport jelentkezik, amely miatt nem szabadnak dolgoznia. Nehéz esetek.

A büntetés, bűnüldöző szervek elől a kórházba bemenekülő beteg. Életveszélyes.
Ha neki kedvezel, a hatóságokkal kerülsz összeütközésbe, ha nem kedvezel neki, akkor vele. Általában 101 panasszal jön be, amit azonnal orvosolnod kell - kiköveteli, néha agresszívan. Az ilyet páros lábbal, széles ívben kifele még időben.

Az aktív hozzátartozók által ünnepek, utazások, szabadságolások előtt a zálogházba betett öreg, elesett állapotú beteg. Zavarja őket a jelenléte, buliznak, el akarnak utazni, stb., így beteszik a papát-mamát a babamegőrzőbe. Gáz.

A folyamatos ápolást igénylő, végstádiumú idős beteg, akit a hozzátartozó nem akar vagy nem tud ápolni és pontosan akkor adódik egy heveny probléma vele, amikor téged - szerencsétlenségedre - megtalálnak. Nem könnyű esetek.

Stb.

Szóval sokrétegű ez az egyre savanyodó torta és néha sok tejszínhabbal kínálják.

swiss blend 2017.02.05. 02:04:25

@she_wolf:

@Tempus.Anh: megközelítőleg sem az idős kiszolgáltatott és otthon megunt emberekről írt,ezt nem tudom hogyan értelmezhetted félre.

Jó oké,legyenek az idősek.De a szerencsétleneket máshova nem nagyon veszik fel 'gyakorlatilag indokolatlanul' mint a kaka és pisiszagú szobánként 10 ágyas krónikus belgyógyászatra 2-3 napig.Ha meg jóval tovább tartják bent annak oka van,linkre senkit nem tartanak sehol. Más talán még tűrhető osztályokra meg teljességgel kizárt,hogy beviszem a 90 éves nagyit megőrzésre és azonnal befektetik mert én azt mondom.Ilyen nincs mint ahogy az sincs,hogy indokolatlan vizsgálatokat én mint beteg kérhetek,és az orvos alázattal írja is rögvest a beutalót laborra,CT-re,MRI-re,EKG-ra,ultrahangra ami csak ott eszembe jut hirtelen mert én kiszeretném magam vizsgáltatni.

Tempus.Anh 2017.02.05. 07:52:03

@swiss blend: Nekem elhiheted, hogy úgy van, ahogy fentebb írtam. Közelről látom a helyzetet.

she_wolf 2017.02.05. 08:06:14

@swiss blend:
Igazad van, és elnézést, valóban mellékvágányra tereltem a témát, de nem szándékosan.
@Tempus.Anh: -nak pedig hálásan köszönöm, hogy kihúzott a szarból azzal, hogy részeire bontottan leírta azt, amit én kihagytam.

A Te normálisan gondolkodó agyadban fel sem merül, hogy a hajfájásoddal kapacitást köss le, de ez a réteg egyre vékonyabb (és ez is többszereplős). Az egészségügy forrásait pedig egyre csak nyirbálják, némelyik kórház valóban hányinger:(
Az egészségügy területén kötnek ki rendre azok is, akiknek inkább szociális segítség kellene, és ez szomorú minden irányból nézve.
A 90 éves nagyit simán fel fogják venni, ha másra nem is, gyógyszerbeállításra, roborálásra, mondanod sem kell.

(Az említett vizsgálatok nem indokolatlanok, amennyiben olyan tüneteket sorolsz fel, amik arra mutatnak, hogy el kell végezni őket. El fog küldeni. A nagyobb baj akkor van, ha nem küld el, vagy eszköz híján nem végezhető el, és akkor jönnek a posztok.)

Nem akarok fárasztani senkit azzal, hogy példákat hozok, mert annak semmi értelme:(

she_wolf 2017.02.05. 08:08:56

@Tempus.Anh:
Az utolsó ilyen gyönyörűség gereznája Trump kandallója elé lesz kiterítve:(

defné 2017.02.05. 11:04:06

@she_wolf: Deponal es deportal persze meg van. Felreolvastam. Az viszont nincs meg,hogy ezen a fos blogon mi a feszkes fenenek kell allandoan ezekkel az idegen szavakkal telerakni egy hozzaszolast,amikor menne az magyarul is......

she_wolf 2017.02.05. 11:25:44

@defné:
Kicsit kínos, mert ha a deponál helyett azt írom, hogy "raktároz, elszállásol, depóba rak, elfektet, talonba tesz, lepasszol", akkor annak pejoratív (puff neki, még egy idegen szó) felhangja volna, ami miatt megint ki lehet akadni, mint egy rugó:(

defné 2017.02.05. 12:30:28

@she_wolf: Neha az az erzetem,hogy Te vagy itt a blogszerkeszto alruhaban,mivel nincs poszt amihez ne szolnal hozza vagy negativ vagy pozitiv ertelemben. Ha egyik sem,akkor kovetkezik a "csak irok valamit."

she_wolf 2017.02.05. 12:41:38

@defné:
Szerintem meg teljesen mindegy, nem érdemes ezen agyalnod:)
Ha véleményem vagy észrevételem van, megírom. Ennyi.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása