Nem sikerült túl jól a nyár, már májusban összeszedtem valami fertőzést, aztán június elején volt egy laza egy oldali tüdőgyulladás, amit otthon szépen ki is hevertem. Aztán nyomás vissza dolgozni, mert rokkant nyugdíj mellett nagyon is kell a kiegészítés. Gyorsan jött a dolog, az egyik nap délben még jól voltam, aztán délutánra már annyira köhögtem, elesett voltam, hogy azon gondolkoztam, magamra hívom a mentőt. Jobban lettem, majd holnap lemegyek a háziorvoshoz. Hát, erre majdnem ráfáztam. Rendkívül nehéz éjszaka után eljutottam a háziorvoshoz, de akkor már annyira rosszul voltam, hogy járni alig bírtam. El is akart vitetni mentővel azon nyomban, de kidumáltam magamat, rokonom vitt be a... nem a legközelebbi kórházba, hanem a megye legszéléről a megyeszékhelyre, 60 km-re, ahol a régi kezelőorvosom kezébe kerültem. Eddigre már alig voltam magamnál. Leparkoltak egy ágyra, és elkezdtek vizsgálni, volt ott minden, a doktornő is eléggé tuning állapotba került, amikor meglátta a sebtiben elkészített mellkas röntgen felvételt. Gondolom csak az alját nézte, a lebenyek felső fele már nem sok mindent csinál, ct felvételeimet nézegetve mondta, még korábban. Pontosan hogy hány féle vizsgálat volt, azt nem tudom, nem nagyon voltam magamnál azokban a napokban. Doktornő nem volt rest, utólag elmondta, hogy a vizsgálatok mellett elkezdett intravénás antibiotikumokat is, szerencsémre a negyedik nagyon adu ász volt, és jobban lettem. Nehéz azokról a napokról írni, és nem csak azért, mert utóbb megmondta, hogy rezgett a léc... Biztos van rosszabb, én nagyon rosszul voltam, és a lázálmok többsége nem csak valós nem volt, de szórakoztató sem. Többször is bejött hozzám a doktornő, nem vette fél vállról a helyzetet, és alapvetően elismerően tudok nyilatkozni az osztály ápolóiról is. Ügyességük, együtt érzésük nagyon sokat számított azokban a napokban, jó volt érezni - amikor magamnál voltam - hogy jó kezekben vagyok. Érdekes tapasztalat volt, hogy mennyi múlik az ápolókon,  ápolónőkön is a gyógyulás (és a túlélés) szempontjából! Tudom, apróságokat tudok csak felsorolni, ez maradt csak meg, de például az, hogy a kaját nem vitték el azonnal, amikor nem tudtam megenni, de normálisan noszogattak egy kicsit, hogy kellene, mert nem lesz jó étel/folyadék nélkül. Sima, hétköznapi stílusban, de elmondták a dolgokat. És udvariasan, tapintatosan viselkedtek. Tudom, nem ezért éltem túl, de akkor ez nagyon sokat számított.