Nem ismerték fel az agyvérzést, a beteg meghalt
Mire beért a kórházba, addigra beállt nála az agyhalál és 17 napi kóma után hunyt el édesanyám.
Tisztelt Praxis!
Édesanyám lassan 1,5 éve agyvérzést kapott. Nagyon fájt a feje, hányt. Azonnal hívtuk a mentőt és elmondtuk, hogy Éppen mi történik. Vonalban voltak, miközben eszméletét vesztette. Ez este fél9 körül történt. Majd kb. 2óra múlva kijött az ügyelet (mi mentőt hívtunk) hogy na, hol van az a hányásos hasmenéses beteg? Csak néztünk, hogy miről beszélnek. Ezek után elkezdték rugdosni a földön a hányást undorodva.
Nem ismerték fel az agyvérzést, azt hitték epilepszia. Hívták a rohammentőt, akik szintén nem ismerték fel, hogy mi baja van édesanyámnak ott álltak körülötte nézegették... Nem hordágyon vitték ki a mentőautóba. Az egyik a kezénél fogta, a másik a lábait és V alakban vitték ki. Ahogy az autóba értek vele kapott még egy agyvérzést. Éjfél után ért be vele a mentő.
Hívtuk a diszpécsert, mert mi már rég ott voltunk a kórházban és vártuk, de azt a választ kaptuk, hogy nem tudják, merre vannak, és mi van vele. Mire beért a korházba, addigra beállt nála az agyhalál és 17 napi kóma után hunyt el. 43 éves volt. Feljelentést tettünk, de nem foglalkozott az üggyel senki, mert nem vallottak egymás ellen sem az ügyeletről jövő orvosok, sem pedig a mentősök.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tempus.Anh 2015.04.11. 10:23:15
A hányás, erős fejfájás koponyaűri nyomásfokozódás jele, valószínűleg nagyobb agyi artéria szakadhatott el és a vérzés gyorsan növelte az intracranialis nyomást.
Ha az első tünetek után gyorsan eszméletét veszti a beteg és 3 óra múlva beállt az agyhalál, (a fentemlített ICP fokozódás okozta beékelődés miatt következhetett be), akkor az életkilátások eleve nulla fele közeledtek, sajnos...
Az "ahogy az autóba értek vele, kapott még egy agyvérzést" kijelentést nem tudom értelmezni. Erre egy már eszméletlen betegnél miből következtettek? Zajlott még egy rosszulléte?
A feljelentésnek amúgy ilyenkor nem adnak helyet, a beteg menthetetlen volt.
EZAZ 2015.04.11. 10:55:55
Azt nem értem, hogyhogy nem foglalkozott senki a feljelentéssel? Hol jelentették fel?
@Tempus.Anh: Elképzelhető, hogy valóban menthetetlen volt - de akkor is, ha mondjuk nem 2 óra múlva mennek ki érte úgy, hogy teljesen félre vannak tájékoztatva és azt sem tudják, miről van szó?
És ki dönt arról, hogy nem adnak helyet a feljelentésnek?
EZAZ 2015.04.11. 10:58:42
swiss blend 2015.04.11. 11:19:36
-Ez nem alapos indok arra,hogy azonnal mentőt küldjenek,és ne két óra múlva ügyeletet?
...na,hol van az a hányásos hasmenése beteg?
-Ebből tisztán kivehető,hogy a mentős diszpécser milyen komolyan vette a segélyhívást.
....Egyik a kezét fogta,a másik a lábait V alakban vitték ki.
-Tehát 2 óra elteltével sem tért magához,végig eszméletlen volt orvosi segítség nélkül.
...Feljelentést tettünk,de az ügyel nem foglalkozott senki,mert nem vallottak egymás ellen sem az ügyeletről jövő orvosok,sem pedig a mentősök.
-Hol tettétek a feljelentést,hogy ezzel az ügyel nem foglalkoztak? Valamit nagyon elcsesztetek,vagy annyiban hagytátok az egészet.Hogy Ők nem akartak egymás ellen vallani,annak semmi jelentősége nincs.Nyilván nem a vallomásaik alapján indult volna nyomozás,hanem a kész tények alapján.
forge 2015.04.11. 11:40:41
Tempus.Anh 2015.04.11. 11:58:50
Tempus.Anh 2015.04.11. 12:11:22
A beutalón is csak az szerepel ilyenkor, hogy "agyi történés gyanúja".
A kórismét biztosan a kórházban állították fel, koponya-CT után.
Epilepsziára valószínűleg azért gondoltak, mert épp a fentemlített konvulziója zajlott.
Beteget hordágyon szállítunk, ezt a V-alakot pedig nem értem.
V-alakban repültek, mint a vadlibák, vagy hogy?
A poszthoz az együttérzésemen kívül sajnos mást nem tudnék hozzátenni, mindenesetre casus infaustus esetén a feljelentés okafogyott és értelmetlen.
A beteg bárhogy meghalt volna, még a műtőasztalon is, ahová kerülnie kis eséllyel lehetett volna (az nem tudjuk, hogy hol történt, melyik és milyen felszereltségű, osztályokkal rendelkező kórházban látták el).
2015.04.11. 17:13:49
Ha egy ember a beteg két kezét fogja a másik a két lábát, akkor az eszméletlen beteg egy V alakzatot vesz fel, ha csak nem tetanuszos görcs miatt eszméletlen. Mert akkor ugye homorú lenne .
Rotoxis 2015.04.11. 18:20:18
Tempus.Anh 2015.04.11. 19:57:48
Eléggé gagyi megfogalmazás, ahogy a poszt egésze is slendrián adathalmaz, se eleje, se hátulja.
2015.04.11. 20:33:35
Ez a blog pedig egy pótlék a gyászoló hozzátartozóknak . Egy panasziroda .
DarthVader 2015.04.12. 13:32:19
Tempus.Anh 2015.04.12. 15:02:47
Itt - ha SAV-ról volt szó - az ACM főágán elhelyezkedő aneurysmaruptúra lehetett az ok.
Muad\\\'Dib 2015.04.12. 16:43:38
"...A beteg bárhogy meghalt volna, még a műtőasztalon is, ahová kerülnie kis eséllyel lehetett volna..."
Today bestof ungárish'doki érvelés. Úgy is meghalt volna, mindegy.
- De doktor úr a beteg keze szakadt le nem a lába, mégis azt kezelték.
- Nem mindegy, úgy is elvérzett volna.
Éjjen'a'mágyár'egésséggüggy...
Rotoxis 2015.04.12. 16:55:53
Olyan hülye felvevö es iranyito pedig meg nem született e földre, aki az eszmeletlen beteghez ne küldene legalabb esetkocsit.
Meg reges-regen volt egy nagyszerü kis törtenet a mentesiranyitassal kapcsolatban:
Ha van mentögepkocsid: "Fekszik a földön." Ha esetkocsid van: "Összeesett.". Ha csk a roham van otthon: "Eszmeletlen."
Angaga 2015.04.12. 17:28:03
Legalább az esélyt megadhatták volna, aztán ha úgy nem sikerül megmenteni, akkor elfogadhatóbb a történet. De itt meg se lett adva az esély. Így még nehezebb feldolgozni egy ilyen halált.
A megfogalmazásért meg jó lenne nem b.szogatni senkit, nem mindenki orvosi vagy eü. végzettséggel rendelkezik.
Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.12. 18:10:08
"Ez van. Szaré-húgyé szart-hugyot kapunk."
Tőlünk nyugatabbra meg jópár helyen jó sok pénzért kapod a szart-hugyot.
asztalosani 2015.04.12. 18:41:42
XD
ilyen erővel ne is fizessünk TB-t, se adót, ne is legyenek orvosok, ne költsünk ct-re meg fogorvosra, se kórházra, hiszen mindegy, úgyis meghalunk :D
hát nem is tudom mi lenne, ha tempusnak holnap azt mondanák: nincs melója, mert megszűnt az egészségügy, hisz minek: az emberek úgyis meghalnak :D :D :D
Tempus.Anh 2015.04.12. 18:48:02
DarthVader 2015.04.12. 18:59:08
Akkor nem is kell több suska az egészségügybe, mert a szart-hugyot itt legalább ócsón kapjuk :))
Csak akkor nem kell zúgolódni :)
Mókus ős 2015.04.12. 19:02:13
Az dicseretes, h Tempus kommentjeiben megjelent az empatia. Az, h a posztolo edesanyja amugy is meghalt volna, nem relevans abbol a szempontbol, hogyan bantak a beteggel a mentosok (?) es hogy mikor ertek ki. Egy halottal sem lehet akarhogy banni. Az pedig nincs benne a blog szolg szabalyzataban, ki izlese szerint kell leirni a tortenteket. Mindenki ugy mondja el, ahogy tudja - raadasul a veszteseg elmenye es megelese eppen nem segiti az osszeszedettseget.
horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.12. 19:38:13
"Eléggé gagyi megfogalmazás, ahogy a poszt egésze is slendrián adathalmaz, se eleje, se hátulja. "
Ha most hirtelen, mint ahogy az orvosok szeretnék, felemelnék a fizetésedet 1millióra, rögtön megértenéd mi történt?
Menjél a francba az ilyen dumával.
csepke 2015.04.12. 19:57:14
bes3 2015.04.12. 20:31:00
ezt elképzelni sem tudom hogy, hányást rugdosni....
Getzy Kis 2015.04.12. 20:45:07
Tempus.Anh 2015.04.12. 21:08:22
Itt egy pár jóindulatú hozzászóló, régi jó szokásához híven, rá akarja verni a mentősökre vagy a kórházra a beteg halálát.
Nagy kiterjedésű szívinfarktusban, nagy eret érintő tüdőembóliában, súlyos roncsoló agyvérzésben, mint ahogyan vonatkerekek alatt, fejlövés által, húsz emelet magasból lezuhanva, cápák által széttépve stb. is, meg szokás halni.
Nem azért, mert a kórház nem akart segíteni, hanem mert ezek halált okozó kórképek/esetek.
Ennél szájbarágósabban nem tudom elmondani, eggyel lennebb már a nagycsoportos ovis szint következne.
Hórukk 2015.04.12. 21:23:01
horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.12. 23:06:49
Valaki telefonál a mentőknek, munka, létrán fenn, elzsibbadt a szája nyelve, megszédült szédeleg erősen, nagyon rossz közérzet, korábban ilyen nem volt
Mit teszel a mentőközpont helyében?
asztalosani 2015.04.13. 07:00:06
az még hagyján, hogy a mentőközpont vagy a mentős ilyet mond, de hogy tempus távolból, úgy hogy a beteggel semmilyen interakcióba nem került, nem látta, nem beszélt vele, kórelőzményeket nem tudja, még vicces is lenne, ha nem halt volna meg közben valaki :(
olyan megnyilatkozásokon,mit tempuszka érződik: a mundér becsületének mindenekelőtt!
Rotoxis 2015.04.13. 08:33:16
Valtozatlanul azt allitom, csak azert mert valakinek faj a feje es hany, nem kell mentöt küldeni.
zünüke 2015.04.13. 09:14:51
sunabajnok 2015.04.13. 09:59:14
Tempus.Anh 2015.04.13. 10:31:21
Az a beteg, aki 3 órán belül meghal az igenis halálos veszéllyel él együtt, tehát potenciálisan veszélyeztetett, messze nem egészséges.
Olyan, mintha egy kézigránátot hordanék a zsebemben, lötyögő szeggel, és azt mondanám magamról, hogy tökéletes biztonságban vagyok.
sunabajnok 2015.04.13. 10:56:08
Persze együtt él vele, csak épp nem tud róla. Párom nagyapja 31 évesen halt meg aortarepedésben. Kb két perc alatt vérzett el. Igenis életerős férfi volt, Előtte volt még az élet. 30-40 párévesen még nem járunk kardiológushoz, csak úgy kivizsgálásra, ha nincs panasz.
Nem akarlak megölni, de gondolj az élsportolókra, akik agyon vannak vizsgálva, mégis a pályán esnek össze.
Rotoxis 2015.04.13. 11:22:24
Ha nem küldtek mentöt, az szüksegszerüen azt jelenti, hogy szoba sem került az eszmelet kerdese.
kispotzak 2015.04.13. 12:42:38
(Amely leírással egyébként nekem is van bajom, pl mit keres - "rugdosható állapotban"(!) - a hányás még órákkal a néni mellett? Ott voltak vele, alapvetően ha jól értem, eszméletlen volt a hölgy, sokmindent nem tudtak csinálni a telefonálgatáson kívül, nem volt 3 percük arra, hogy feltöröljék a trutyit, így várták a mentőket, hadd kelljen a dokinak majd abban lépkednie, netán térdepelnie? Szóval vannak furcsaságok. Mondjuk számomra pl nem az az elképzelhető magyarázat, hogy á, úgyis menthetetlen volt, felesleges ezen lihegni, hanem az, hogy a posztoló vagy az, aki a mentőket hívta, nem tudta érthetően egyértelműen elmondani a tüneteket, idegességében, mert pánikba esett stb., és a telefon másik végén simán félreértették).
Tempus.Anh 2015.04.13. 15:30:11
Érthető, hogy a hányással nem foglalkoznak.
Természetesen ilyen esetben azonnal jönnie kell a mentőnek és amit csak lehet, a 0,0001 %-os esélyt is megadni MINDEN betegnek.
Ez tény.
Viszont abszolút értelemben a mentő és a kórház a beteg haláláért nem felelős, ha istenhívőkhöz szólnék, azt mondanám, hogy a beteg Isten kezében volt.
A fentiekhez egy paradoxon: ezzel szemben, ha a falu végéről beszól a kecsua
törzs mindenható főnöke, vagy annak valamelyik középső fia az OMSZ-
nak, hogy: "Menttőssú'jöjjömmámeazannyubetteg,támmáhalldokklikkiss",
akkor rohan a rohamkocsi a teljes rohambrigáddal a fedélzetén a nem mindig
indokolt esethez.
Szóval van egy kis diskrepancia megtörtént eset és megtörtént
eset közt.
Tempus.Anh 2015.04.13. 15:30:55
zünüke 2015.04.13. 17:50:09
A poszt úgy szól,hogy vonalban voltak amikor az édesanyja elvesztette az eszméletét.Ezek szerint mégis van olyan hülye,aki az eszméletlen beteghez nem küld mentőt.Hogy ez egyenes út lenne a börtönbe? Én még nem hallottam olyat,hogy mentős diszpécsert lecsuktak volna,mert súlyos hibát követett el.Nem is olyan régen-pár hete-volt egy hasonló eset,a diszpécsert azonnali hatállyal kirúgták,ha jól emlékszem fegyelmivel.
Ennyi.
Rotoxis 2015.04.13. 18:24:08
horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.13. 20:43:53
"Hülye kerdes, kocsit küldök."
Rossz válasz :(
Megkérdezed hol van, és megmondod neki hol a legközelebbi ügyelet menjen el oda a saját lábán
Elment autóval mert azzal volt melózni és nincs hol hagyni, fizetni kellett a parkolásért, még jó hogy volt apró nála
Onnan beküldték saját lábán a kórházba. Az ottani szerencsétlenkedést a vérvétellel nem részletezem, gyakorlatlan fiatal ügyeletes orvosnő. Kapott egy infúziót , egy nyaki UH-t és 4 nap, beleértve a hétvégét is hazaengedték
Szerencséje volt, mert nem agyi akármi lehetett
Velem esett meg!
Ha erre valaki azt mondja "naugye" , háááát, leköpöm :)
Braincelle 2015.04.14. 00:50:59
A fejfájós, hányós betegek jelentős része nem sürgősség, mindhez nem lehet mentőt küldeni, ilyenkor az, hogy melyikhez fog mentő menni, sok mindenen múlik, a hozzátartozók által elmondottakon, és a mentésirányítón is.
Ha értelmesen elmondják a családtagok, hogy mi történt, az is segít (a konkrét esetben nem tudom, ez hogy volt, általánosságban írok). A segélyhívás intézése általános iskolai tananyag, csak mindent fontosabb oktatni, mint azt, hogy mit mondjon az ember a mentőknek. Van sok olyan is, aki elkezd hisztériázni, amikor kérdést tesz fel az irányító, akitől nem lehet információt nyerni stb.
Az irányításnak meg tudnia kell jól kérdezni.
Plusz annyi indokolatlan mentőhívás van, hogy muszáj jelentősen szelektálni, ami megnöveli a hibalehetőséget.
Sajnos szerintem több száz fejfájós mentőt hívó betegből, akihez mind nem indokolt mentőt küldeni, statisztikailag is lehet egy SAV-as; persze minél kevesebb lenne, annál jobb lenne, mert ez nem szép hiba.
És azzal is egyetértek, hogy az az agyvérzett, aki három óra alatt ilyen gyorsan progrediál, valószínűleg menthetetlen. Ennyi idő alatt asztalra sem lehet tenni, és a műtétek közül is csak dekompresszió merül fel, ha már eszméletlen; az meg a rávérzéstől nem fogja megvédeni.
defné 2015.04.14. 11:34:40
Tempus.Anh 2015.04.14. 15:30:07
Friss tehénlepénybe és frissen alkotott hányásba nem szokás amúgy belerúgni, de az illető idejébe ez is belefért, valószínűleg.
defné 2015.04.14. 22:22:07
De vajon mi lehetett a rókába,hogy rugdosható volt?
Vagy répakocka,vagy nokedli !!! Brrrrr :D
Tempus.Anh 2015.04.15. 07:32:26
kispotzak 2015.04.20. 13:52:49
Nem tudlak összerakni :-) Ami persze nem baj, régen rossz lenne, ha komplett személyiségrajzot gyártanék néhány komment alapján a másik emberről.
De a szokásos kommentjeidből pl ez a mélységű empátia háát, igencsak hiányzik:
"Ilyenkor sürgős esetben, vészhelyzetben az biztos, hogy a legszörnyűbb pokol dúl az emberekben, mindenre gondolnak, csak azokra az apróságokra nem, amiket egy kívülálló azonnal észrevesz, lázasan lüktet az agyuk, karikák táncolnak a szemeik előtt, élesen zúg valami odabent a fejükben, beszűkül a látóterük és csak egyvalamire koncentrálnak.
Érthető, hogy a hányással nem foglalkoznak."
Ezt a beleérzőképességet pl az abortusz mellett döntő lány posztjánál pl nem nagyon vettem észre, sőőt... De ez off. :)
she_wolf 2015.04.20. 17:56:23
Talán mert nem lány, és még nem volt abortusza. Neki. Meg nem is nőgyógyász. Neurológusként jobban eligazodik saját terepen.
Ne is próbáld összerakni. Nem lehet. Ő ilyen. Vagy elfogadod, vagy nem.
Tempus-Anh jó ember. Szerintem. Megkockáztatom, hogy nagyon jó ember. Csak valahogy nagyon bele kell tudni látni. Talán nem is szereti megmutatni magát, de néha meg lehet találni azt a rést, amin keresztül meglátod az igazi Tempus-Anh-t.
Nem akarok fogadatlan prókátora lenni, úgyhogy léptem:)
rikitiki 2015.04.22. 03:59:05
Ez de szép fogalmazás :)
Komolyan.
rest of boys 2015.04.22. 10:31:16
rikitikitévi 2015.04.22. 11:01:16
kispotzak 2015.04.22. 14:09:28
rest of boys 2015.04.22. 14:32:32
rikitiki 2015.04.22. 22:26:48
az aki teljesen más arcát mutatja egy névtelen nick mögött, mint a való életben, az számomra nem megbízható, és nem hiteles ember
feltehetően a való életben is szeretne tahó paraszt módjára viselkedni, csak konformizmusból megfelel a társadalmi elvárásoknak, míg aki az interneten is kulturáltan képes viselkedni, annak ez feltehetően nem egy megjátszott manírja, hanem valódi igénye van rá
she_wolf 2015.04.22. 22:33:26
Köszönöm. Ez kedves, aranyos, tündéri... Sorolhatnám a jelzőket. Megkérnélek azonban valamire: soha többé ilyet ne, jó!?
Egyrészt baromira félreérthető, mert azt sejteti, hogy jobban ismerjük egymást, mint amennyit "bevallunk", másrészt van itt olyan olvasó, akinek ez fájdalmat okoz, harmadrészt pedig bőven elég ha a nickedhez(!) való lojalitásomra csak annyit mondasz: jólesik neked. Ne feledd: a kevesebb néha több! Ha mégis bővebben reagálnál arra amit írtam Rólad hirtelen felindulásból, akkor azt levélben bármikor megteheted.
Remélem, nincs harag, de ezt csak azért írtam meg Neked miheztartás végett, mert azért ez mégiscsak egy nyilvános fórum, ahol az emberek tetszés szerint értelmezhetnek mindent/bármit.
A második szmájlit is szeretném ha mellőznéd amikor hozzám szólsz, nem szeretnék miatta mással balhézni.
Megírhattam volna mindezt én is mélben, de őszintén szólva én már nem tudom, hogy az ezer nicked közül melyik mögé tehetném, a hivatalos címedet pedig nem fogom a Praxis bloggal kapcsolatos, ezredrangú "izéségre" használni.
Ebben a hozzászólásomban nincs szmáli. Nem véletlenül, és ezt tessék komolyan venni!
she_wolf 2015.04.22. 22:38:32
Ha a teljesen más arcát mutatja, akkor valóban. De azért az ember ennél jóval összetettebb:)
Otthon te is elengeded magad, uram bocsá' kicsúszhatnak a szádon olyan szavak, amikről a munkatársaid azt sem hinnék el, hogy egyáltalán ismered őket.
she_wolf 2015.04.22. 23:01:24
Amikor jóval korábban olyan vádak érték, hogy "hogy nyilvánulhat meg valaki orvos létére így?", akkor valami olyasmit írtam, hogy nekem pont azért szimpatikus, mert a szigorú tudósdoktor mögött meglátszik néha az ember is. Onnatól kezdve sokak szemében lecsúsztam a népszerűségi listán, de engem meg ez pont nem érdekel:)
Azt írod: "...érzéketlen b.r.m." Miért nem írod ki, hogy "barom"? Mi tart vissza? Gondolod, egyértelműsíted a szót, de kipontozod. Semmi nem történik, ha kiírod, pláne, hogy nem célzott minősítésként szerepel az adott szövegkörnyezetben, csak egyszerű hasonlatként.
Nem azt mondom én, hogy mindenkiből jöjjön ki a kocsis stílus ha akarja, ha nem, de azt tudjuk hogy az elfojtott indulatok mihez tudnak vezetni:D
Bár lehet hogy csak azért vagyok ezen a véleményen, mert én is ilyesfajta volnék (mint azt nem egyszer prezentáltam is):)
she_wolf 2015.04.22. 23:03:36
Köszi:)
Jól kinézek:( Itt védem befele - most éppen kispotzakkal szemben -, őt meg közben leoltom.
Ebből már nem jövök ki jól:D
rest of boys 2015.04.23. 09:45:56
Tudod bizonyára, hogy van egy kategória itt a blogon, akinek a véleményére nemhogy nem adok, de a hozzászólásaikat javarészt el sem olvasom.
Így kellene neked is tenned. És egy puszi-szmájlitól még egy nő sem esett teherbe, de még egy holtig tartó igaz szerelmet sem szoktak ezzel jelölni. Egy kedves puszi és semmi más.
Nyilvánvalóan ezentúl ettől és a hasonló dalok elküldésétől szigorúan eltekintek a vonatkozásodban.
Azonkívül, ahogyan ama angol király mondá, amikor az udvarhölgye térdszalagját a saját térde kalácsa alá felköté:
Honi soit qui mal y pense.
Ugyancsak smiley nélkül.
Szép napot kívánok.
she_wolf 2015.04.23. 12:50:10
Ismételten köszönöm!:)
Előző hozzászólásom azért születhetett meg olyan módon, mert kissé túlzónak éreztem a gesztusodat. Ne haragudj, megbántani, kiváltképpen rendreutasítani nem állt szándékomban Téged.
Én már rég letettem arról, hogy mindenkinek mindenáron meg akarjak felelni. Rém fárasztó tud lenni ugyanis.
IRL/URL...na, ezzel van bajom. Mert én tudom kezelni, Te tudod kezelni, meg még jó páran képesek erre. De nem mindenki. Éppen ezért igyekszem megtalálni a középutat. Nem mondom, hogy mindig könnyű.
A puszi szmájli "negédi", és inkább tudottan nőnemű topiktársak felé használom (jobb a békesség alapon), a zene tekintetében pedig javasolnám, hogy maradjunk meg a pop/rock és filmzene műfajának kimeríthetetlen tárházán belül:)
Szerintem mindannyian jobban járunk;)
A szép jellemzésről: tudod, hogy mindig, minden szavam őszinte és igaz érzést tükröz (bárkiről, bármiről is legyen szó), és ez így marad a továbbiakban is.
És valóban: Rossz az, aki rosszra gondol.
Remélem, nem kerülte el figyelmedet a szmájli-tenger:D (Noha mindezeket is hótt komolyan írtam;)) Tényleg.
rikitiki 2015.04.23. 16:46:26
Egy úriember mindig úriember.
Nagyapám nagyanyámmal veszekedve, a legdurvább sértés, amit el tudott engedni, az a 'Na....' volt. Pedig nagyanyám hülyézte rendesen :)
És nem volt papucs a nagyapám.
Finoman elég volt annyit bizonyos hangsúllyal mondania, én ilyet terád soha nem mondanék. És onnantól csend volt.
Sokan azt hiszik, az interneten névtelen nickkel lehet akármit írni.
Pedig nem, ugyanúgy érzelmeket közvetít, mint az élőszó, és a negatív érzelmeknek bizony komoly hatása lehet, adott esetben ugyanolyan abúzus, mint élőszóban.
Csak amiért élőszóban pofán vernek, itt kb. mindennapos.
Ettől még lehet és kell is disztingválni, főleg az 'okosabbnak'.
rest of boys 2015.04.23. 16:55:06
Nálunk a nagyon erős, ízig-vérig férfi kertész/fuvaros nagyapámnál az ostor is szerepet játszott a gyereknevelésben. Két világháborúban is harcolt az öregúr, az olasz, majd az orosz fronton, utóbbit nyolcéves hadifogság követte, a fiaiból (egyikük apám volt) tipikus katonákat nevelt, rövidre nyírt hajjal és vasfegyelemmel, nagyon nagy testi erővel és ellenállóképességgel, amilyen nekem sohasem lesz.
Ott bizony a négybetűs szavak is el-elhangzottak.
Apámat egyszer láttam sírni, a 19 éves lánya temetésén.
Szóval sorosk és sorsok, karakterek és karakterek...
she_wolf 2015.04.23. 17:03:15
Való igaz, úriember nem csibész:)
Ha apósom azt mondta: "aztagyereberózsám!", mindenki tudta, hogy csitu van, mert...
Szókincsünk kialakulása egyértelműen attól az adott közegtől függ, amiben felnőttünk, amiben tanultunk. Hogy később az indulatkezelést miképpen abszolváljuk, sokban függ attól, hogy milyen a másik fél befogadóképessége.
A magam részéről az "amilyen a mosdó..." elvét követem, mert tudok így is, és úgy is megnyilvánulni. Alaphelyzetben a kulturált párbeszéd híve vagyok, de néha elszakad a cérna. A magam igazát pedig megvédem, akárhová is kell helyeznem magam valakivel szemben. Önismeret és felelősségvállalás kérdése, hogy az ember meddig mer elmenni.
Az abúzus kialakulása megelőzhető, ha az ember időben lép. Én most éppen azt gyakorlom valakivel szemben:)
kispotzak 2015.05.04. 11:52:06
Ezzel egyetértek, de nem erről beszélgettünk, hanem olyan emberekről, akik (akár egy blogon, akár a való életben) emberileg tök jó fejek, jellemesek, becsületesek, de a stílusukat a pokróctól vették kölcsön. És a nagyon nyers, nagyon kemény megnyilvánulásuk éppúgy előfordul, mint a borzasztó empatikus ill kedves is, akár pár perc vagy óra különbséggel. Szóval nem arról szólt ez az egész, hogy itt a blogon egy troll, de egyébként a való életben meg milyen bűbáj...
kispotzak 2015.05.04. 11:57:15
Az, hogy nem vagyok rá képes. Élőszóban sem. Illetve biztos volt olyan, amikor megtörtént, de akkor érzelmileg nagyon-nagyon fel lehettem zaklatva. A hétköznapi életben sem használok erősebb kifejezéseket, bár sokat "romlottam" :) diákkorom óta.
"Gondolod, egyértelműsíted a szót, de kipontozod. Semmi nem történik, ha kiírod, pláne, hogy nem célzott minősítésként szerepel az adott szövegkörnyezetben, csak egyszerű hasonlatként."
De, történik. Szörnyen érezném magam :)
(És igen, ha Te vagy vki fogja magát, és rákeres a kommentjeimre, biztos talál olyat, ahol kiírtam ezt, vagy vmi még olyanabbat. Mondjuk úgy, hogy általánosságban nem jön a számra, és leírni sem tudom/szeretem, de hát izé.. nekem is vannak pillanataim...)
she_wolf 2015.05.04. 12:38:42
:) Neveltetés, habitusok, minták...mindenesetre észben tartom az általad írottakat, ha beszélgetek Veled:)
A trágár szó valóban nem ékessége a nyelvnek, de előferdül:) Úgy gondolom, hogy nagyon sok függ a kiváltó októl, és a szövegkörnyezettől. Mondanám, hogy ez nem mentség, pedig DE!:) Ha néha kicsúszik, számomra az illető személy nem lesz kevesebb. Igaz, több sem. Mégis, valahogy ösztönösen húzódozom a minden alkalommal és mindenhol(!)kifogástalanul viselkedő emberektől. Nem tudom, miért. Apósom volt ilyen. Kívül-belül tüchtig. Egy tisztességeset nem tudott volna káromkodni akkor sem, ha az összes ujját szétkalapálja:D Az ilyenekben nem tudok bízni, a környezetükben idegenné válok önmagammal szemben is.
Mint ahogy nem érzem jól magam azok között sem, akik kötőszóként bazmegeznek (bocs!:D). Evvan:)