Eltávolították a petefészkemet


Felháborítónak tartom, hogy ilyen morális vétség után az orvos még tartotta volna a markát, az őszinte kommunikáció helyett.
Tisztelt Blogolvasók!
2010. 05. 12-én operáltak még Szegeden, egy akkor még ismeretlennek tűnő petefészek rendellenességgel (lévén az UH nem a legpontosabb) muszáj volt, hogy megoperáljanak. A doktor úr (név szerint Dr. K. László) ígéretet tett nekem, hogy csak akkor fogja kivenni a jobb petefészkemet ha az rákos, a szövetvételt laparoszkópiával kívánta megoldani, tehát míg fekszem a műtőben altatásban, elvinnék a szövetet a Patológiára és ha rosszindulatú akkor kiveszik petefészkestül. Azonban mindezek ellenére már eleve úgy vitték szövettanra, hogy petevezetékkel együtt, mindenestül. Ráadásul felnyitották a hasam laparatomiaval. (Jelenleg már méhkivétel is lehetséges laparoszkópiával). Mint a szövettani elemzéskor rögtön (54 perccel később, ahogy megkapták a petefészkem) kiderült, ez egy jóindulatú dermoid ciszta volt, ráadásul nem is vészesen nagy (55X45X25 mm-es).
Számomra érthetetlen miért kellett kivenni. Beszélgettem azóta más orvossal is (Kecskeméti, Szekszárdi nőgyógyászokkal) és egybehangzóan állították, hogy dermoid ciszta miatt nem szoktak kivenni petefészket, főleg nem olyan fiatal nőnél, aki még nem szült. A műtét idején 23 éves voltam...A dermoid ciszta elrákosodására amúgy is csekély 1-2% az esély, míg arra, hogy a másik petefészekben is megjelenjék az elkövetkező években 20% körüli! Így esett, hogy most a balban diagnosztizáltak 2 db dermoid tömlő gyanús képletet. Beszéltem a Rendelőben Szekszárdon olyan hölggyel, akinek 7 cm-es cisztája volt és mégsem vették ki az orvosok a petefészkét, hanem lehámozták róla. A kecskeméti nőgyógyász is ugyanezt állította...
Mikor a szegedi műtét után a Kórházba akartam menni kontrollra, az orvosok letagadták, hogy ott van a K. doktor. Ehhez képest a folyóson szaladgált, mint utólag kiderült a magánrendelésére szeret visszavárni (ami már 2010-ben is elég magas tarifa volt)...A műtétem után mindössze egyszer jött megnézni, hogy vagyok. Felháborítónak tartom, hogy ilyen morális vétség után még tartotta volna a markát, az őszinte kommunikáció helyett. A szekszárdi orvosom (Dr. V. József) mesélte, hogy Magyarországon sajnos ezt jogilag megtehetik, ha valamit tumornak nézzék ezt tegyék, tehát nem is pereskedhetek!
Pedig legszívesebben azt tenném és nem a pénz miatt, mert az már nem hozza vissza a petefészkem, de felháborítónak tartom, hogy eképpen kockáztassák fiatal nők termékenységét....
Üdvözlettel:
Sz.N.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tempus-Anh 2014.04.02. 10:08:33
A beteg altatásban a műtőben fekszik és mindeközben a patológián megvizsgálják a kórszövettani metszetét, majd tájékoztatják a sebészt, hogy eltávolíthatja-e a szervet vagy sem?
Laparoszkópiás vizsgálattal egy, a petefészket láthatóan beszűrő elváltozásból mintát venni, úgy, hogy a hasüregi szervhez való hozzáférés korlátozott?
"Nem vészesen nagy"...nem, csak épp 5 és fél cm átmérőjű, akkora, mint egy Graaf-tüszővel felszerelt petefészek...
A dermoid cisztát "lehámozták róla" és ihajcsuhajfahaj, megy az élet tovább...
"Morális vétség"? Bővebben?
/"Magánrendelésen magas tarifa?"
(ja, ehhez épp mi köze a páciensnek- ha nem tetszik, nem megy be, nem fizeti ki, ennyi)/
Ekkora információs lecsót igen nehéz pontosan nyomonkövetni, nyilván nőgyógyász hozzászólók mondhatják ki az utolsó szót.
Reggie 2014.04.02. 13:29:50
acka1 2014.04.02. 13:39:23
27 voltam amikor rendellenes vérzés miatt ki kellett venni a méhemet ( Debrecen klinikák ) .Ott is tájékoztattak, és fel sem merült a laparoszkópiás eltávolítás, csakis a hasi műtét.De mindkét nőgyógyász sebész nagyon rendes volt, mert ,,bikinivágást,, alkalmaztak így a helye alig látszik meg . Minden esetben alapos volt a tájékoztatás mindkét fél részéről. Én tisztában voltam a következményekkel, és a műtét után felmerülő kérdéseimre is választ kaptam mindkét operáció után. Nekem csak ,,jók,, a tapasztalataim ilyen téren.
mildi 2014.04.02. 15:50:51
kicsit borítottam az aznapi műtéti menetrendet (fél óra helyett 2 óra), és baromi rosszul voltam az altatástól. meg 6 hétig nagyon sehová utána...na, az nagyon rosszul esett. ennek tizenéve.
és cisztám megint van :(
Márcy 2014.04.02. 17:49:37
reepach 2014.04.02. 17:50:33
bloganna 2014.04.02. 17:53:16
Nekem 25 éve vették ki a jobboldali petefészkemet daganatgyanú miatt. Akkor 24 éves voltam. Akkor még nem szöszöltek olyasmival, hogy laparoscopia. UH nagyon gyanúsnak mutatta az elváltozást, és azt mondták, hogy azonnal ki kell venni. Én belegyeztem, meg is műtöttek. A szövettan polycistás ovarium-syndromát mutatott. Akkor nagyon örültem, hogy nem daganat, a szövettan után az orvos azt mondta, hogy lehet, hogy később problémám lesz a teherbe eséssel, akkor majd mehetek vissza hozzá kezelésre.
Fél éves kontrollon megint elváltozás volt a petefészken, az UH-os orvos azt mondta, hogy dermoid cysta, meg kell műteni. Evvel a lelettel el is mentem a nőgyógyászhoz, aki előzőleg műtött, aki mondta, hogy megműti, majd megpróbálja úgy műteni, hogy maradjon is a petefészkemből. (Akkor már csak az az egy volt.) Kérdeztem, hogy mi lesz, ha nem sikerül. Azt mondta, hogy ígérni nem tud semmit. Ekkor már nem engedtem, hogy olyan gyorsan megműtsenek, elmentem másik UH-oshoz. Kiderült, hogy nem is dermoid cystám volt, hanem egy bevérzett folliculus. Aztán elmentem egy másik nőgyógyászhoz is, aki azt mondta, hogy nagy kár volt az előző műtétet is elvégezni.
Igy utólag nézve az UH diagnózis volt rossz mind a két alkalommal. A műtétet végző nőgyógyász pedig jóhiszeműen elfogadta az UH-os véleményt és annak alapján műtött.
Akkor én is nagyon kiborultam, és azt követően évekig nem mentem nőgyógyászhoz.
És most jön a jó része a történetnek: ezt követően volt 5 terhességem, amiből egy spontán abortusz volt, és született négy egészséges gyerekem.
A tanulságot nem tudom...
bajkal 2014.04.02. 18:01:55
A műtéti beleegyezőben mi szerepelt pontosan? Ha abban leírták, rögzítették, hogy mintavétel és annak függvényében, pontosabban az eredmény alapján folytatják a műtétet, akkor nálad az igazság és tégy egy próbát a betegjogi képviselőnél és egy erre szakosodott ügyvédnél is. Ez utóbbinál fizetni kell már a konzultációért is általában (- de ne ezen akadj fenn).
A betegjogi képviselőhöz, akkor is érdemes elmenned, ha nem akarsz pert, mert az utánad kövezkező hasonló problémával küzdő pácienst "megmentheted" a hasonló "eljárástól" ennyit pedig megér. (a nem megfelelő tájékoztatást lehet javítani vele).
Ha a műtéti beleegyezőben, ezek nem voltak rögzítve (mintavetel...), akkor sajnos egyszerűen mondhatják azt, hogy ők szakmailag így látták jónak és a rosszindulatúságot feltételezve nem igazán tudja megkérdőjelezni senki a szakmaiságot (konkrét esetben orvos-orvos ellen nem fog állást foglalni, mégha neked azt is mondták és az is helytálló szakmailag).
Az 1-2 % csak azért tűnik kevésnek, mert nem estél bele (szerencsére). Valószínűleg az történhetett, hogy a doktor megnézegette, de vagy nem vopt kedve tökölni a ciszta kifejtésével vagy valami miatt nem tudta kifejteni (ami nem feltétlenül bénázást jelent) és a megbízhatóbb laparatómiát választották (orvosszakmailag két tábor van: dermoid kivétel menjen laparoszkopiaval (technikailag nehez), es a laparatomia partiak szerint veszelyes is!, mert a kifakadó bennékje 0,2-2% (attol függ melyik kutatási eredményt olvasod) kémiai hashártyagyulladást okozhat. Ha ez utobbi tortenik, akkor belehalsz vagy majdnem belehalsz es pluszban szinten vagnak es a beleid is elrohadhatnak...(velem ez tortent). En jobban orultem volna, ha engem elsore is vagnak...
De azt nem.ertem (tovabbra se), hogy laparatomia soran a petefeszkedet miert is vettek ki, hiszen akkor alaposabban szemugyre lehetett volna venni.
Amugy a valaszt te is tudod/sejted: a doktorod a laparoszkopia soran mintavetel kozben belenyirt a petevezetodbe is es amikor mar kicincalta, lattak hu vazze ezt elcsesztuk es szepen kinyitottak, hogy rendesen megoldjak az okozott extra problemat, kulonben elverzel nekik vagy egyebek.
A dokid ezert kerult utana.
Minden a valósággal egyező részlet a fantázia szüleménye.
Az orvosod vér profi!!!
acka1 2014.04.02. 18:19:56
Márcy 2014.04.02. 18:59:50
acka1 2014.04.02. 19:06:39
Én is sajnálom, hiszen mint írtam én is megszenvedtem. Hiába hagyták bent a bal petefészkemet,hogy ne érezzem a változókor ,, gyönyöreit,, már 35 éves korom óta ,,élvezem,, a hőhullámokat, és a hangulatingadozást. Aztán meg vigasztaltak, hogy ez csak rosszabb lesz. De még tartom magam :)
Rotoxis 2014.04.02. 19:25:31
Igen, ez nálunk bevett gyakorlat. A beteg alszik, a sebész békésen kötöget, csak szegény anesztézia dolgozik. :-) A kb. 50 perces idő is stimmel, nálunk olyan fél, háromnegyed óra alatt van meg a lelet, igaz, itt a mintát és a leletet is nínózó mentőautó szállítja oda-vissza. Az eredmény ismeretében, annak megfelelően folytatódik a műtét.
Márcy 2014.04.02. 20:11:31
acka1 2014.04.02. 20:22:16
Márcy 2014.04.02. 20:36:46
Egyébként hihetetlen pofátlanság hajnalban szirénázó mentővel a sürgősségire menni. :D Én csendben mentem, vagy is vittek autóval. De muszáj volt sajnos felébreszteni az orvost mert én hülye nem tudtam megnézni a saját fülem belülről. :D Amúgy mikor kioktatott miért mentem oda és azt mondta a legenyhébb fülkürt hurutom van még arra sem méltatott, hogy egy levél algopirint felírjon, hanem sírva könyörögtem a másik ügyeletnek legalább egy szemet adjanak már, hogy reggelig kihúzzam.. Persze másnap kiderült súlyos középfül gyulladás arc és mandula gyulladással egybe kötve, az egész fejem zsongott és azóta sem hallok csak nagyon nagyon tompítva ma először hallottam 2 hét után egérkattintást tompán, és olyan furcsa volt hogy először csak nézegettem mi ez az apró halk zörgés? :D
acka1 2014.04.02. 20:42:46
Itt az én posztom. Igen igazad van, tényleg vannak még jó orvosok.
Nekem nem is a dokikkal volt bajom, hanem a műszerhiánnyal. De olvasd el nyugodtan.Remélem hamar túl leszel a nehezén, és gyorsan felépülsz szövődmény nélkül.
she_wolf 2014.04.02. 20:45:37
Nehogy lemaradjak (bár inkább tenném mindösszes ujjaimat üllő és kalapács közé), az én posztom is készülget már anyósom tudtán kívül, de az ő főszereplésével. Nevezetesen, ha egy mentő bevisz valakit sürgősségire, akkor 11 és fél óra múlva, 1,5 lityó infúzió becsöpögtetése után miért is kell a beteget az aggódó rokony hátára kötözve útjára bocsájtani? Sürgősségi => kis beteg magától meggyógyul
Sürgősségi => kis beteg exitál. A meló 2/3-a letudva.....És itt sem az orvosok, vagy az asszisztencia hibája az ily módon képződött kupleráj.
Bocs az OFF-ért!
Márcy 2014.04.02. 21:11:30
Szóval van ilyen is. De a te történeted viszi a pálmát. Remélem azóta jobban vagy. :)
acka1 2014.04.02. 21:24:58
Az igen! Szoval szerintuk elkestel. :-) Jo duma :) Nyaron en is atéltem a rontgenszemű baleseti sebesz esetet :D Ranezett az eloző heten levett gipszes, dupla torott csontu csuklomra,amire ket hettel elotte meg 6 het utan ujra gipszet akartak tenni de en inkabb a rogzitot valasztottam,mert nem volt teljes a csontosodas vagy mifene,es annyit irt a papirra, hogy teljesen gyogyult ruptura :D ...Azert vannak meg csodak :-D.
Dwokfur 2014.04.02. 21:29:02
acka1 2014.04.02. 21:29:41
Amugy nem offoltal :)
she_wolf 2014.04.03. 09:56:39
Diliház, komolyan....Most túrunk valami lehetőség után anyósomnak, hogy állítsák be a gyógyszereit, lássanak el bennünket hozzátartozókat korrekt infókkal, és útmutatással, hogy aztán az otthonában, a megszokott környezetében ápolhassuk őt. Ha szükséges, csalunk és hazudunk is. Igen.
De ez tényleg tragikomédia: 11 és fél óra étlen-szomjan, összesen 4 vizsgálattal úgy, hogy mentő vitte be. Enni nem adhattam neki, de pár korty innivalót igen, azt szabad volt. Szed egy valag gyógyszert, azokat sem kaphatta meg (pedig velem voltak), és szabad volt (nekem, a beteghez tartozó beteg személynek) megágytálaznom is, mivel ezt a 11 és fél órát fekve kellett töltenie egy tolókocsin.
A takarítónőt (!) sikerült meginterjúvolnom, hogy hol van egy diszkrét sarok, ahol mindezt megtehetem, mert a nővérke még a múlt században megígérte, hogy jön segíteni. Magad uram, ha szolgád nincs! És láttam sokak félelmét is beigazolódni, jelesül: mi lesz a Honvédból, ha oda fognak kerülni a szenvedélybetegek. Kaptunk némi ízelítőt...
Tempus-Anh 2014.04.03. 13:49:29
bajkal 2014.04.04. 19:54:00
@Rotoxis: :-), te nem itthon vagy, ha jól emlékszem, de ezt jó volt olvasni. 2009-ben fővárosi kórházunk egyikében uezt igérték nekem is, csak végül nem ott műtöttek. Tehát elvileg a lehetőség adott, a posztolónál komplikáció lehetett.
Dwokfur 2014.04.04. 21:59:11
Egyébként megértem az eltávolítást is. Aki látott már szép fiatal nőt petefészek rákban meghalni, az érti szerintem, hogy miért vették ki. Mert nagyon megrázó egy 29 éves nőnek a haláltusáját nézni. Nem azt mondom, hogy egy idős ember agóniáját jó nézni. De egy 29 évesét. Amikor túl van több kemón és műtéten. Már kivettek ezt-azt egyfajta collateral damage jelleggel. Az durva tud lenni.
ViktoriaF 2014.04.05. 04:30:20
Tempus-Anh 2014.04.05. 07:26:49
Azt szokták mondani, hogy hiába valaminek 1-2 %-os az esélye, ha én beleesek, az számomra 100 %-os...valóban, ahogyan Dwokfur kollegánk említette, nőgyógyászati tumorban elhunyni szörnyűség, fiatal, korábban életerős, szép nőt így elveszíteni hatványozottan tragédia.