Nem tudja ellátni magát a fiam
Ha akkor nem kezelik félre, ma a fiam el tudná látni magát, nem igényelne állandó felügyeletet, élné az életét, mint a legtöbb 22 éves fiatal. A család többi tagjáról nem is beszélve: 4-en élünk egy 84000,. ft fizetésből, a rokkantjáradékból és az ápolási segélyből. Ugye milyen szép jövő vár ránk?
Ez a történet a fiamról szól. 2008-ban kezdődött a betegsége, akkor 17 éves volt. Egyik napról a másikra történt az egész. Első nap fájt a feje és fáradt volt, amikor hazajött az iskolából. Estefelé már nem emlékezett, hogy mi történt vele aznap. Másnap reggel bevittem az illetékes gyerekkorházba. Elkezdődtek a vizsgálatsorozatok. Közben már lázas is volt, félrebeszélt és agresszív lett. Volt olyan is, hogy minket a szüleit sem ismerte meg. A növérek megkértek, hogy ha tudok maradjak vele éjjel-nappal. Két hónapig feküdtünk bent, fölváltva voltunk vele egész nap a férjemmel.Többször volt MR vizsgálat, ami nem zárta ki a térfoglaló folyamatot sem. 4-5 ször lumbálták, csontvelőmintát is vettek, EEG vizsgálat is volt, vértisztítás, stb. de javulás nem volt. A végső diagnózis: agyvelőgyulladás. Két hónap után hazamentünk.
Kb. másfél év után egy vesegondozási control alkalmával kiderült, hogy a hormonháztartás nem működik. Ekkor kerültünk egy másik korházba. A kezelőorvosa beállította a gyógyszereket. Amikor megnézte a fiam papírjait, leleteit, azt mondta, hogy ez szerinte daganat. Pár hónap múlva ébreszthetetlenség miatt bevittük a korházba. Néhány órás ottlét után, többszervi elégtelenség után lélegeztetőgépre került. Ekkor elkezdett romlani a látása is. Megint vizsgálatsorozatok kezdődtek. CT, MR, lumbálás, gégemetszés, és a többi. Közölték velünk, hogy bármikor elveszíthetjük, mert nem tudják, hogy mivel állnak szembe. Kb. 2 hét után levették a gépről.
A biopsziára sokat kellett várni, mert vágy lázas volt a fiam, vagy vírus, vagy baktérium, vagy meg volt fázva, szóval mindig közbejött valami. 3 hónap múlva hazaengedték. 8 hónap után végre mintát vettek, és kiderült, hogy agydaganata van, nem műthető, mert olyan helyen van. Egy esélyük volt, hogy sugárra érzékeny legyen. Szerencsénk volt. Sugárkezelés után a daganat eltünt. Ennek már 3 éve. Igaz, hogy a daganat eltűnt, de vannak szövődmények. mint a :látóidegsorvadás, nagyfokú agysorvadás. , amire az orvostudomány nem tud gyógymódot. Azóta is többször felteszem magamnak a kérdést: hogy lehet az, hogy 4-5 orvos nem is feltételezte , hogy daganata van a fiamnak, egy pedig, ahogy megnézte a leleteket, erősködött, hogy ez az, ez daganat.
Ha akkor nem kezelik félre, ma a fiam el tudná látni magát, nem igényelne állandó felügyeletet, élné az életét, mint a legtöbb 22 éves fiatal. A család többi tagjáról nem is beszélve: 4-en élünk egy 84000,. ft fizetésből, a rokkantjáradékból és az ápolási segélyből. Ugye milyen szép jövő vár ránk?
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nemhiszem, hogy 2013.05.18. 10:44:39
méh.s 2013.05.19. 01:28:09
bes3 2013.05.19. 01:53:11
Nagyon sajnálatos ami történt de a konkrét félrekezelést én ennyibôl nem látom. Azt meg hogy 4 ember él 84 ezer Ft-ból, az nem igazán az egészségügy nyakába varrható probléma szvsz.
Gera 2013.05.19. 05:58:56
NemNick 2013.05.19. 06:31:10
Mélyen együttérzek Önnel.
Mégis, azt kérem, jelenlegi sanyarú helyzetét látva azért bízzon a jövőben. Akkor is, ha most teljesen reménytelennek látszik. A mi fantáziánk igencsak korlátos, attól még, hogy nem tudjuk elképzelni, alakulhat úgy az élet, hogy a mostani bajokra egyszer majd csak egyre halványuló rossz emlékre fog gondolni.
Nem kell hogy higgyen benne, bár jó lenne - csak ne vesse el ennek a lehetőségét.
Kitartást kívánok!
Horizont 2013.05.19. 08:00:02
Fiának jobbulást és mindannyiuknak türelmes kitartást kívánok a mindennapokra! Lelkiekre pedig nagyon nagy erőt!