Levél - 15000 forint a rossz hír ára

2012.10.13. 06:00

sad-girl-in-bed.jpg10perces beszélgetés a doktor úrral és utána megvizsgált, ekkor voltam a 11.hétben, majd közölte velem az orvos, hogy meghalt a kisbabám kb 9hetesen. Ezért fizettem 15000ft-ot ,hogy közöljék velem a rossz hírt.

Tisztelt Praxis!

 

Terhes lettem minden rendben volt az elején a párommal öröm és boldogság! 6. héten még az uh-on minden rendben volt. Kerestünk orvost, próbáltunk! A lakcímkártyámon az ideiglenes lakcímem lejárt, ezért nem fogadtak és rám illetve a babámra sem néztek zuglóban. Egy ismerősünk próbált segíteni a baross utcában dolgozik, de ott rengetegen voltak és uh-ra is 2hetet kellett volna várni ja és mivel nem oda tartoztam ezért kellett volna 1  orvost fogadnom és persze fizetnem 1000-rel!!! Ez mind munka melett történt és kicsit ideges voltam a hercehurcától. Ezután úgy döntöttünk a párommal, hogy 1 magánorvos lesz a mi emberünk ahol nem foglalkoznak a lakcímmel, tb-m fizetve volt. Elmentem a rendelésre, ahová a párom nem tudott elkísérni, mert dolgozott. 10perces beszélgetés a doktor úrral és utána megvizsgált, ekkor voltam a 11.hétben, majd közölte velem az orvos, hogy meghalt a kisbabám kb 9hetesen. Ezért fizettem 15000ft-ot ,hogy közöljék velem a rossz hírt.

 

5 nap múlva csinálta volna meg nekem a műtétet, mert hogy ez nem sűrgős esett és 50ezer ft-ot akart érte kérni. De ha én ragaszkodtam volna a másnapi műtéthez, akkor a bajcsy kórházba írányított volna át 1 kollégájához, de úgyanúgy kellett volna fizetnem! Mivel este volt a rendelési idő kb 19-20 között mentem be a doktor úrhoz, ezért másnap reggel a párom anyukájával közöltük a hírt és ő segített nekünk a régi máv kórházba bekerülni. Mivel elég sűrgős volt az esetem (nem véreztem, semmi tünet nem utalt arra, hogy baj van a terhességemmel, a halott magzat ekkor már 2 hete bennem volt) már aznap reggel bekellett mennem meg ultra hangoztak újra, vért vettek és előjegyeztek a műtétre. Másnap kellett befeküdnöm 18órára, este felhelyezték a tágítót és másnap reggel megtörtént a beavatkozás 4 órás pihi után elengedtek minket.

 

 Elmondtak minden mire kell vigyázni. A kisfiam ott született a régi máv-ban 2011.02.11.én császárral és csak ajánlani tudom Őket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. jenőke (jenőke) 2012.10.13. 06:43:27

Akkor most felkészítenek egy ellenőrt (terhes lesz az orvosnak), és számlát fognak keresni.

2012.10.13. 07:02:52

A rossz hír és a jó hír ugyanannyiba kerül magánorvosnál. Ebben nincs semmi különös. Az utána következőkről nem tudok mit mondani, nem értem pontosan.

2012.10.13. 07:04:55

Ja, és a lakcímkártyát és minden egyéb iratot rendben kell tartani. Nem kritikaként mondom, de már én is szívtam nagyokat, mert lejárt valamelyik kártyám olyankor, amikor nagyon kellett volna. Azóta naptárban jelölöm mindennek az érvényességét.

kisgalád 2012.10.13. 10:25:50

Ha jól értem:
1. Nem volt rendben a lakcímkártya, saját hibából (lejárt=nem újítottam meg). Ezért nem fogadták a körzeti rendelésen.
2. Ismerős próbálta máshová bejuttatni, ismeretség alapján ( vagyis nem szabályosan), de kellett volna hozzá borítékot adni, meg soká is lett volna, ezért az nem kellett.
3. Elment magánorvoshoz (ami az egyetlen tisztességes és gyors megoldás volt abban a helyzetben), de ott ó borzalom ki kellett fizetnie a szolgáltatás árát. Sőt a későbbi beavatkozás árát is ki kellett volna, mert a gyalázatos magánorvos pénzért dolgozott. A másik gondja, hogy ezek után a pénzéért még jó hírt se kapott? Miért, az kötelező? Mert akkor szólok a barátnőmnek, hogy váltson sürgősen nőgyógyászt, mert akihez jár az képes polipokat, meg cisztákat találni nála, ahelyett, hogy azt mondaná, minden oké. Pedig sokat fizet.
Vagy, ha nem kedvező a diagnózis, akkor vissza kell fizetni a pénzt? Mert akkor nem érdemli az orvos? Szerintem ugyanannyi munka a diagnózis felállítása, akkor is, ha nem jó az eredmény. Ilyen igényekkel jósnőhöz vagy varázslóhoz kell járni, azok a pénzért garantáltan csak jókat ígérnek.:)
4. Részvétem a kisbaba elvesztéséért, biztos nehéz lehetett. De ez nem, az orvosok hibája. Ha jól értem, azóta született egészséges babájuk, ehhez gratulálok.
5. Innen zavaros. Ha jól értem ugyancsak ismeretség által bejutott egy másik kórházba, ahol, bár nem volt jogosult, de elvégezték rajta a beavatkozást. Ott nem kellett fizetni?

Nem értem mi a problémája. Semmi borzasztó, szörnyű dolog nem történt vele az orvosok hibájából.

Nyilván egy baba elvesztése nehéz dolog, sajnálom is érte. De ezt nem a körülötte lévő orvosokon kell leverni.

SusanneF 2012.10.13. 11:19:46

@kisgalád: Ezek szerint Te azt is rendben találnád,ha a Te családtagod menne át hasonlón??Mert én nem.
Empátia,megértés és segítőkészség nem múlhat lakcímkártyán...

SusanneF 2012.10.13. 11:21:10

Az melyikőtök szerint normális és elfogadható,-ha igaz-hogy 5 napig élje az életét egy halott magzattal a hasában???Én még a gondolattól is megőrülnék!

Farkasokkal táncoló 2012.10.13. 11:50:57

@SusanneF: Az, hogy egy korai terhesség elhal méhen belül, nem olyan nagy ügy mint ahogyan sokan beállítják. Gondolod, hogy mondjuk 100-150 éve minden elhalt terhességet kikapartak utána? Az, hogy az elhalt magzatokat inkább művi úton távolítják el, mintsem megvárják vele a spontán kilökődést, csak pár évtizede van divatban. (Ugyais fennáll az eshetősége, hogy nem ürül ki teljesen a méh, benne marad egy darabka placenta ami aztán efertőződik, és akkor kész a baj.)

A spontán elhalt korai terhességek 8a későiek is) spontán el is távoznak a szervezetből, és ma már az ultrahang világában egyáltalán nem biztos, hogy műtéttel kell befejezni. A lányomnak is volt elhalt terhessége, pár nap mulva (nőgyógyászati felügyelet mellett), meglehetős görcsök között kb két nap alatt eltávozott, majd uh-val leellenőrizték, hogy maradt e benne valami, szerencsére nem.

A történetet egyébként nem egészen értem, most mi is volta baj? Hogy nem volt érvéyes taj kártyája az adott lakhelyre? vagy akkor is meg kellett fizetni a magánvizitet, ha rossz hírt közöltek?

kisgalád 2012.10.13. 11:59:38

@SusanneF: Nem találnám rendben. Sajnálnám, ahogy a posztolót is.
De nem gondolnám, hogy a magzat elhalása az orvos hibája aki megvizsgálta és megállapította. A 6. héten végeztek rajta uh-t, azt hol csinálták? Gondolom zuglóban, amikor még nem járt le a lakcímkártya, vagy ott ahol nem ideiglenesen van bejelentve. Az empátia nem a lakcímkártyán múlik, de az "ingyenes" vagyis tb által fizetett ellátás igen. Mert ugye egy tb ellenőrzéskor az, hogy kérem mi nyújtottunk nem jogosultaknak is ellátást empátiából, nemigen fogja megállni a helyét.
Egyébként a fő problémája a posztolónak ha jól értettem, hogy a magánorvosnak fizetnie kellett, noha rossz hírt közölt, és a műtétért is pénzt akart. Engem ez nem lep meg egy magánorvosnál.
Nem kellett volna 5 napot várnia a műtétre. Az az orvos tudta volna 5 nap múlva műteni, akihez ment, nem tudjuk miért nem tudta előbb. Viszont ez a gyalázatos magánorvos egy kollégájához is átirányította volna, aki másnap is meg tudta volna műteni, persze ő is pénzért. Ez ellen volt kifogása. Előbb meg ugye nem lehetett, mert aznap 19-20 óra között volt az orvosnál.
Végül ugyanúgy másnap, csak kapcsolatok révén egy másik kórházban elvégezték rajta a műtétet. Arról viszont nem ír, hogy ezért fizetett-e.

2012.10.13. 12:08:00

@SusanneF: Szerintem senki nem gondolja, hogy napokig jó dolog egy halott magzattal sétálgatni. Hogy a rendszer hogy működik lejárt ideiglenes lakcímmel, nem tudom, de bizonyára valamilyen ellátás akkor is jár. Igazából nekem az volt furcsa, hogy ami kifogása volt az, hogy a rossz hírért is fizetnie kellett. Ilyen kérdés felmerülésénél azért vannak kételyeim a történettel kapcsolatban, ki miért nem, vagy igen, és mennyiért látta el.

Braincelle 2012.10.13. 12:19:27

@Turchi: Természetesen igen, én is szó nélkül kifizetném, de azért ha valaki odamegy azzal, hogy babát vár, és kiderül, hogy el van halva a terhesség, akkor emberileg nem teljesen szép dolog elkérni a pénzt. Nem elvárható, hogy ne kérjék, persze, de az ember valahol belülről mégis ezt várná, és a magánok között is van, aki ilyenkor nem kér pénzt.

Braincelle 2012.10.13. 12:30:17

Ezenkívül ha elhalt a terhessége és műteni kell, akkor azért illik fogadni ott, ahol lakik. És a nőgyógyászok ezen nem is szoktak rágózni, akárhonnan bejön valaki, hogy terhes (volt), és baj van, legalábbis megvizsgálják. Ahol én voltam hatodéves gyakorlaton, ott ez így volt. Még ha lejárt az ideiglenes lakcíme. Hozzánk besétálnak TB-kártya és magyar lakcím nélküli emberek is, és ha egyszer bejött az ajtón éjszaka, hogy van valami baja, akkor nem küldhetjük el, hogy menjen a francba.
Valahol tényleg nem normális, hogy azért, mert nincs a lakcím-kártyáján budapesti cím, azért ha bármi baja van, megdögölhet a város közepén, mert sehol nem fogadják. Az alkoholista, gyógyszerét nem szedő epilepsziást meg hetente meg koponya CT-zik, amikor épp rohamozik és bevágja a fejét. Nekem is másik cím volt évekig a kártyámon, mint ahol laktam, de ki az, aki hétköznap nap közben ráér okmányirodában ücsörögni? Azt meg nem is tudtam, hogy van érvényessége, ami lejár. Persze kellene ilyesmire figyelni, de egy csomóan nem törődnek ilyen bürokrata marhaságokkal, és nem gondolják, hogy majd betegek lesznek és akkor baj lesz. Az szólja le, aki mindent tökéletesen csinál.

Az, hogy valakinek baja van, és nincs hová fordulni, az nem jó. Nem ennek vagy annak a hibája, de mindenképp rendszerhiba. A magánorvosok pedig egy csomószor nincsenek eléggé kapcsolatban az állami rendszerrel, azt sem tudják hogyan működik, és ha valami sürgősség van, akkor sem tudják azt mondani, hogy akkor felhívom a KÁNY-t és mondom, hová kell most menni. Persze ebben is van kivétel.

2012.10.13. 13:15:22

@Braincelle: Ilyen alapon a magánorvos csak pozitív eseteknél kérné el a pénzt, az meg nagy kiesés lenne a magánpraxisában. Nemcsak elhalt terhesség van negatív történetben, hanem rák megállapítása, vagy egyéb gyógyíthatatlan betegségek. Szerintem az emberiességi szempontnak semmi köze magánorvosnál az árhoz. Bizonyára van olyan orvos is, aki tesz ilyet, de én még egyrészt nem találkoztam ilyennel, meg ebben az összefüggésben még nem hallottam arról, hogy ha baj történik, akkor a magánorvosnál elvárható lenne empatikus szempontok alapján az ár kifizetésének elmaradása.

2012.10.13. 13:17:54

@Braincelle: A 2. hozzászólásoddal maximálisan egyetértek, ezért is írtam azt, hogy nem tudom, mi a rendszer lakcímkártya problémánál.

Farkasokkal táncoló 2012.10.13. 13:35:45

Könyörgöm itt egy cirka két hónapos elhalt terhességről van szó, ezelőtt 30 évvel ilyenkor még jószerivel biztosan azt se lehetett tudni, hogy terhes e az illető, nemhogy szívhangokat hallani meg heteket becsülni!!! Ha valakinek ilyenkor elhalt a magzata, azt úgy vette észre, hogy vérezni kezdett jó erősen, aztán ha nem maradt abba elment a nőgyógyászhoz, aki megállapította mi a helyzet. Fogalma sem volt az illetőnek, hogy ő most elhalt magzattal mászkál vagy nem.

Komolyan néha elgondolkodom, hogy mi a fene történt az anyákkal, én cirka szűk 40 éve szültem, ha ma szülnék, akkor már a coitus után 3 órával telekukorékolnám a várost, hogy hahó 3 órás terhes vagyok, aztán petezsák, meg szívhangok mef anyámkínnya, és akkor még a magzat nincsen 5 hetes se!!! Holott sok nőgyógyász szerint a 11. hétig a terhesség csak egy lehetőség, mert vagy megmarad vagy nem.... bocsássatok mmeg, deaz utóbbi években én már annyi felesleges nyavajgást hallottam az állapotos nőktől, hogy tele kezd lenni velük a hócipőm. Nekik senki nem elég tapinatos, senki nem elég előzékeny, senki nem tiszteli őket megfelelőe úgy mitegy madonnát, és a legkisebb problémából isa országos botrányt kavarnak, mit mondjuk nem szedték le rőlam a szívhang mérőt ésatöbbi ésatöbbi. Most már meg az is a baj, hogy akkor is fizetni kell a maszeknál, ha nem jó hírt közöl, megáll az eszem. Mert az úgy lenne emberségesebb....

Braincelle 2012.10.13. 14:47:08

@Turchi:
Igen, racionálisan igazad van, de itt nem arról volt szó, hogy elmegyek, hogy találják ki, hogy mi a bajom; hanem elmentem, hogy gondozzák a terhességemet, és kiderült, hogy halott a baba. Mondom, így is jár neki a vizsgálat díja, de hallottam már magánorvostól, hogy ilyenkor nem kéri el a pénzt. És valahol emberileg, erkölcsileg ez a tiszteletre méltó, függetlenül attól, hogy jogilag és gazdaságilag mi jár.

Braincelle 2012.10.13. 14:51:52

@Farkasokkal táncoló:
Az változott, hogy 30 éve a nők fiatalon férjhez mentek, egy-két évvel később szülték a gyereket, mindenki ugyanolyan csóró volt, és ettől függetlenül megszültek és felneveltek 3-4 gyereket, igen, ha a negyedik terhesség elhalt az ötödik héten, azt fel lehetett dolgozni.

Ma meg az van, hogy egyrészt a párok 10%-a meddő, másrészt fogy a népesség, sokkal kevesebb ember terhes, sokkal kevésbé látni az utcán kisgyerekeket. Az emberek elvégzik az iskolát, éveken át keresik a megfelelő partnert, utána éveket várnak, mire az elveszi őket, aztán éveket várnak mire olyan a helyzet, hogy be tudják vállalni a gyereket (egyrészt van ez a "mindent meg akarok neki adni" szindróma, amiben én nem hiszek, de sokan igen; másrészt régen nem volt ez, hogy ha kiestél három évre a munkahelyedről, után még ha visszavesznek sem biztos, hogy újra befogadnak és tudod követni a dolgokat).

Lehet ezt a jelenséget szeretni vagy nem, de szerintem érthető, hogy az a nő, aki hosszú éveket dolgozva-várva mondjuk 30-35 évesen először terhes lesz, az másképp fog hozzáállni, mint az, akinek 35 évesen három gyerekkel a negyedik terhessége nem sikeres.

2012.10.13. 15:07:38

@Braincelle: "emberileg nem teljesen szép dolog elkérni a pénzt"
Ez a mondat, amivel problémám van. Ha nem kéri el, az szép dolog. Ha elkéri a pénzt, akkor sem lesz emberileg csúnyább és megjegyzést sem érdemel. A nőgyógyászhoz sok dologgal megy az ember. A terhesség ebből az egyik. Hol a határ? Meddig elvárható, hogy ne fizessek? Melyek azok a betegségek, ahol elvárhatnánk, hogy a magánorvos ne kérje el a vizsgálat díját? A terhesnek a gyerek a fontos, a lábfájósnak a lába, (és ha le kell vágni?)...Minden szakterületen van olyan eset, amikor valaminek a végét közli az orvos. Terhesség, élet, bármelyik szerv működése, stb...
Nekem egy gyerekem van, és nem is lesz több. Szerintem ebben a témában nem tudnék racionálisan gondolkodni. Mindent a terhesért, a magzatért, a gyerekért. Ez az elvem. Az említett példa nem mégsem ezt hozta ki belőlem sajnálatosan.

2012.10.13. 15:09:30

@Turchi: "nem mégsem" helyett mégsem

Braincelle 2012.10.13. 16:04:47

@Turchi:
Hát igen, Neked igazad van ebben, azért is írtam, hogy én is szó nélkül kifizetném. Elhagyni ilyen esetben a vizsgálat díját, nagylelkűség. És az egészségüggyel kapcsolatos problémák közé az is tartozik, innen a másik oldalról, hogy az emberek a nagylelkűséget kötelességnek tekintik. Valahogy ez bennünk/bennük van, hogy az orvos nem csak a fizetett munkáját végzi, hogy tőle több kell, hogy lélek kell és áldozat. Ebbe hosszú távon nagyon bele lehet fáradni. Másik részről pedig ha minden pluszt kiveszünk gondolatban az egészből, akkor egy olyan valami marad, amit az orvosok többsége sem szeret, fizetett szolgáltatás, ahol az orvos ugyanolyan megvásárolt szolgáltató, mint a villanyszerelő. Nehéz ez, és nagyon messzire vezetne, ha folytatnák, akár abba az irányba, hogy sok ember pont azért kerül a szociális szférába, mert hajlama és igénye is van erre a pluszra, arra, hogy ő adjon, hogy tőle lelkét, vérét-verítékét várják el, és hogy is becsüljék meg érte, mint aki azt adta. Másképp nem is nagyon lehet erre a pályára eljutni. És az, hogy a jelenlegi rendszer, a rendszer pénzhiánya, az orvos-beteg kapcsolatokban a bizalomhiány, az egyre jobban frusztrálódó, kifáradt emberek tükrében hová torzul ez az egész, az is egy fájdalmas kérdés.

Látod, én, aki szociális szférában dolgozom, titokban elvárnám, hogy tőlem ne kérjenek pénzt, ha a szeme előtt derül ki, hogy halott a gyermekem. Akkor is, ha amint érvelni kezdünk, megértem hogy mért gondolok hülyeséget, és mint orvos pedig védeném a kollégát, hogy hát mégis hogy képzeli valaki, hogy megszólja, nem hálapénzről van szó, hanem magánvizsgálat hivatalos díjáról, amiért megdolgozott.

***
Viszont valószínűleg az egész történetben ott van, hogy ő azért ment magánorvoshoz, mert itt nem volt hová fordulnia. Benne az az érzés maradt akkor, hogy csak pénzért kaphatott magának segítséget, hiába adófizető állampolgár, és így összesen fájt az egész. Azért jó, hogy az lett a vége, hogy egy állami intézményben végül is segítettek neki.

2012.10.13. 16:16:38

@Braincelle: Nekem azért továbbra is ott a kérdés, hogy ha nincs érvényes ideiglenes lakcímkártyája, vagy mi, akkor terhes nőt kell-e fogadni, kinek, és mikor? Bár hülye kérdés, biztos hogy kell, de akkor miért kényszerült magánorvoshoz? És amit már valaki megkérdezett, mi a helyzet azzal a rendelővel, ahol megállapították a terhességet? Ezt már nem tőled kérdeztem :-)

Dr.laikus PhD 2012.10.13. 17:35:45

@Turchi:

Nem tudom mikor történt, de tény, hogy csak a területileg illetékes kórházba mehet, gondozásra is csak ahová tartozik.

Kivétel a sürgősségi ellátás.

Feltételezve, hogy érvényes TB kártyával rendelkezik.

" Jogviszony ellenőrzés
Az orvosi ellátások körében 2007. április 1-jétől indult el az ún. előzetes jogviszony ellenőrzés, amelynek
hosszú távú célja, hogy az egészségbiztosítás természetbeni ellátásait csak az arra ténylegesen jogosultak
vehessék igénybe.
Ennek során az OEP nyilvántartásában szereplő jogviszony adatokat ellenőrzik az egészségügyi szolgáltatások
igénybevétele során, hogy meggyőződjenek arról, hogy az azt igénybe venni kívánó beteg szerepel-e az OEP
nyilvántartásában. Felhívjuk a figyelmet, hogy az ellenőrzés eredménye az egészségügyi szolgáltatás
biztosításának kötelezettségét nem érinti, tehát a betegeket akkor is el kell látni, ha az ellenőrzés eredménye
alapján a beteg nem szerepel az egészségügyi ellátásra jogosultakról vezetett OEP nyilvántartásban.
A tb támogatással igénybevett egészségügyi ellátások előtt az egészségügyi szolgáltató – a TAJ számot
igazoló hatályos hatósági igazolvány bemutatását követően, az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét
megelőzően – az OEP nyilvántartásában on-line úton ellenőrzi, hogy a tb támogatott ellátás igénybevételére
jelentkezett beteg az OEP jogviszony nyilvántartásában az egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásaira
jogosultként szerepel-e. A nyilvántartásban való ellenőrzést főszabály szerint időbeli korlát nélkül elektronikus
úton biztosítja az OEP. Nem kell ellenőrizni a mentés, betegszállítás, védőnői szolgáltatás, otthoni szakápolás,
iskola és ifjúság-egészségügyi ellátás, mozgó szakorvosi szolgálat, boncolás, illetve az olyan diagnosztikai és
kórszövettani vizsgálat esetén, amely a beteg közvetlen jelenlétét nem igényli. Az ellenőrzést akkor sem kell
elvégezni, ha az ellátásra nem az egészségügyi szolgáltató székhelyén, illetve telephelyén kerül sor.
Ha a beteg állapota az ellátás azonnali megkezdését indokolja, az ellenőrzést közvetlenül az egészségügyi
szolgáltatás igénybevételét követően, fekvőbeteg-szakellátás esetén legkésőbb az annak kezdetét követő első
munkanapon kell elvégezni.
Kúraszerű ellátás esetén – ideértve a dialízis kezelést is – a kúra teljes ideje alatt, havonta egy alkalommal, a
kezelés megkezdése előtt kell ellenőrizni, hogy az ellátott személy szerepel-e a jogosultakról vezetett OEP
nyilvántartásban.
A 14. életévét be nem töltött beteg esetén a jogviszony-ellenőrzést egyszer, a 14 év alatti beteg első alkalommal
történő ellátása során kell elvégezni. Az ellenőrzést ugyanazon ellátási formában egy napon nyújtott
szolgáltatások számától függetlenül egyszer kell elvégezni.
A jogviszony ellenőrzés eredményéről tájékoztatni kell a beteget.
Ha a jogviszony ellenőrzés eredménye szerint a beteg az OEP nyilvántartásában jogosultként nem szerepel,
erről és a jogviszonyának rendezési lehetőségeiről az egészségügyi szolgáltató – az OEP honlapról letölthető
értesítés átadásával – köteles tájékoztatni a beteget. Az OEP egészségügyi szolgáltatásra jogosultakról vezetett
nyilvántartásában nem szereplő személy – a jogosultsága fennállásának tisztázása érdekében – bármelyik
regionális egészségbiztosítási pénztárat felkeresheti.
Fontos tudni, hogy ha nem szerepel valaki az OEP nyilvántartásában, az a beteg ellátását nem érinti, mert az
ellenőrzés eredményétől függetlenül – az egyéb feltételek fennállása esetén – el kell látni a beteget, ezért térítési
díj nem kérhető, és az ellátás sem tagadható meg az OEP nyilvántartás adataira hivatkozással. Az előzetes
jogviszony ellenőrzés a betegek tájékoztatását szolgálja, ennek érdekében a beteg a jogosultsága tisztázása
céljából bármelyik regionális egészségbiztosítási pénztárnál eljárást kezdeményezhet, ahol okirattal
valószínűsítheti a jogviszonya fennállását. Ennek során felhasználható minden olyan közokirat és teljes
bizonyító erejű magánokirat, vagy más, a bizonyításra alkalmas eszköz, amely a biztosítással járó jogviszony
fennállását, illetve az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot valószínűsíti, pl. az érintettnek az APEH-
hoz vagy az egészségbiztosítóhoz való bejelentéséről kiállított igazolás, munkaszerződés vagy megbízási
szerződés, a munkabérről, illetve a megbízási díjról szóló írásbeli elszámolással együtt, érvényes
diákigazolvány, valamint a jogosultságot megalapozó ellátást (pl. nyugdíjat) megállapító jogerős határozat, stb.
Az egészségbiztosító a bejelentési és járulékfizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése céljából az APEH-
nak átadja azok adatait, akik úgy vettek igénybe egészségügyi szolgáltatást, hogy az OEP egészségügyi
szolgáltatásra jogosultakról vezetett nyilvántartásában nem szerepeltek, illetve, akik a saját jogosultságuk
tisztázása érdekében az egészségbiztosítási szervnél erre eljárást kezdeményeztek."

Vagyis egy orvosnak sem kell az ellátást visszautasítani, viszont az OEP az ellenőrzések során átadja a NAV-nak behajtásra a kezelés árát.

Vagy kifizeti a térítési díjat, vagy 6 hónapra visszamenőleg megfizeti az adott évben fizetendő egészségügyi hozzájárulást.

2012.10.13. 18:44:17

@Dr.laikus PhD: Köszönöm a részletes tájékoztatást. Az utolsó mondat második felét nem értem :-(
Akkor még egy hülye kérdés: ha az a nyavalyás kártya lejárt, nem lehetett meghosszabbítani? Vagy az hosszú idő? És ahova először ment, ott még érvényes volt a kártyája, és ahogy lejárt, nem fogadták? Igaz, ezt már kérdeztem, csak nincs itt az írója a történetnek, aki válaszolna. Nincs erre valami hivatalos ideiglenes megoldás? Ha valaki elveszti pl. az igazolványát, megfelelő helyen kap egy átmeneti időszakra szóló igazolást, hogy addig is tudjon létezni, amíg nem lesz kész az új. Vagy nagyon naiv lennék?

kisvirag78 2012.10.13. 19:18:56

@SusanneF: 2 hete volt halott a babám, amikor észrevették az első UH-n, de adtak még 2 hetet, hátha csak fiatalabb, és ezért nincs szívhang, ekkor volt 4 hete halott, semmi vérzés, semmi görcs, de még 1 hetet kellett volna várni, hogy kivegyék, mert ez nem sürgős eset, és tele voltak tervezett műtéttel (aminek a fele abortusz volt, tudom, mert a tesóm ott volt gyakorlaton éppen akkor). Az orvosom mindent bevetett, de helyet nem kaptunk előbb. Én inkább adtam borítékot egy másik kórházban egy másik orvosnak, ahol hamarabb volt hely, így is még 2 nap volt, mire fogadtak. Sajnos, ez így megy. A nő lelkével meg ilyenkor senki nem törődik. Nekem a 4. babám lett volna, mégis nagyon megviselt, különösen ez a hercehurca. Ez azonban senkit nem hatott meg.

szabidoki 2012.10.13. 20:29:07

Eltévedtem, ez nem a praxis blog, ez a Hírcsárda...

Slipping_Beauty 2012.10.13. 21:03:42

Farkasokkal táncoló, lehet, hogy100-150 éve mèg nem kapartak ki minden elhalt magzatot, de nem is tudtàk, hogy miêrt halt meg a nő olyan fura tünetekkel (azèrt, mert elkezdett bomlani benne a magzat). Sajnos ilyen is van, a baba biztonsâgán kívül azért is szüksèg van a rendszeres terhesgondozàsra, hogy az édesanya ne haljon bele az esetlege komplikáciòkba.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.10.13. 21:22:03

@Slipping_Beauty: sőt azt se tudták, hogy terhes míg el nem kezdett nőni a hasa (vagy el nem kezdett mozogni a magzat) mert nem volt UH. sőt izgulhatott, hogy vajon nem-e tumor ami nő a hasában? mert azt sem lehetett kizárni.
a magzatok elég jelentős része elhal magától, ez egy természetes szelekció, ha jól emlékszem az első 13 kromoszóma mutációi alapból mind elhalnak már elég korai szakaszban, a 13. felettiek egy része is. egy csomó fertőzés, lázas állapot, vegyszer is spontán vetélést okoz, a különbség, hogy manapság már nagyon korán kimutatható a terhesség

tattila 2012.10.13. 23:11:16

Bocs, de nem olvastam végig a kommenteket.
15000-t fizettél a rossz hírért? Nem a összeg miatt van a "?", hanem a hír jelzőjéért. Nem a hír volt a rossz, hanem az állapotod meg. Örülj, hogy a valós állapotról kaptál információt. Ha ebben az helyzetben "jó", de hamis hírt kapsz, akkor még a te életed is veszélybe kerülhetett volna.

2012.10.13. 23:40:06

Azért ez a csak helyben kezelnek dolog elég nagy hülyeség. Ha egyszer ki van fizetve a TB nem mindegy? Azt meg manapság nem nagy dolog ellenőrizni.

Mérges 1234 2012.10.13. 23:51:14

MI is babát várunk a párommal, Zuglóból minket is elhajtottak és joggal. Másnp már meg is csináltattuk a lakcímkártyát. Egyébként a tartozkodási hely bejelentsénél nem vizgál a hatóság semmit, és azonnal kiállítják a kártyát, nem is kell rá várni. )Mi persze tényleg a 13-ban lakunk, saját lakásban, csak eddig nem volt fontos a bejelentés.

Amúgy az új jövevény miatt is fontos a lakcím bejelentése.

Viszont lakcímkártáyval sem megy az ember semmire, a normál egészségügyben semmit, de semmit nem lehet elintézni, legalábbis időben nem, sokan veszik igénybe, kevesen fizetnek.

Szóval magán doki mindeképpen kell. Amőgy a MÁV kórház vezető szülészorvosa 10 ezerért rendel, ő a legajánlottabbak között van mostanában, de van nála kicsit olcsóbban dolgozó oki is.

Az viszont tényleg gáz, hogy az orvosok főleg a nőgyógyászok taplók, a közgyógztban, és semmit nem segítnek.

Viszont van védőnői szolgálat ahol szívesen segtenek, é eigaztják az embert.

vitalis06 2012.10.14. 00:31:40

nem egészen értem, miért ne kellett volna fizetni. Én annak megállapítására mentem magánklinikára, hogy rákos vagyok vagy nem. és bizony a "rossz" hírért párszázezer forintot fizettem. De megvolt egy hét alatt minden vizsgálat és nem kellett 3 hónapot várnom. És ha utána a kezeléseket is ott kaptam volna, és ott műtenek akkor azért is fiztenem kellett volna. Nem egészen értem, ha elmész egy rendelésre és ott rossz hírt közölnek veled, akkor miért ne kéne kifizetni? az orvos elvégezte a munkát amivel megbíztad.

jjoey 2012.10.14. 01:24:04

érdekes reakciók. az tiszta, hogy aki dolgozik, jövedelme majd 10%-t kifizeti hivatalból azért, hogy kapjon orvosi ellátást? ha nem, küldöm a számlaszámom, lehet oda utalni a bér 2%-t. én sem adok cserébe semmit.
ha valaki fizet, mehessen oda, ahova akar. ahol jó a doki, sokan lesznek. vagy várni kell, vagy (jobbik eset) a rossz dokik kirostálódnak. lesz helyettük új, nem kell félni.
macera, igen, az. a hírnévért meg kell dolgozni, a jogok védelméért is.
amíg sokan dalolva gizetnek majd 10%-ot majd zsebből mégegyszer ennyit, addig nem kell csodálkozni azon, ami van.

fagzal 2012.10.14. 05:17:02

Próbáltam megkeresni a helyesírási hibák között a mondanivalót. Nem volt egyszerű. Vagy ahogy a posztoló írná: "Próbáltam meg keresni a helyesírási hibák között a mondani valót. Nemvolt egyszerű."

Dr.laikus PhD 2012.10.14. 05:42:25

@Turchi:
Nem mentesít az egészségügyi szolgáltatási járulék alól, vagyis nem csak az adott hónapra járót kell megfizetni, hanem visszamenőleg hat hónapra is.

Ez csak háziorvosnál volt kizáró ok, hogy kell legalább az ideiglenes bejelentés. Beutalás nélküli szakorvosnál, a nőgyógyászat ilyen, kórháznál nem volt kritérium, működött a szabad orvosválasztás.

Most így működik a kórház:

drinfo.eum.hu/drinfo/pid/0/channelFormatter/oid/0/Channel.5501;jsessionid=7525756E2704406726856889360879BA

Never 2012.10.14. 08:58:13

Nem értem a posztot. Mintha csak arról szólna, hogy micsoda dolog, hogy magánrendelésen fizetni kell... (Ha nem ez a lényeg, akkor sajnos nem fogtam fel.)

Szörnyen sajnálom, hogy elveszítette a gyermekét (ez nem ironikus felhang, tényleg).

jog-ász 2012.10.14. 09:42:41

az a baj hogy a jó doki rossz doki, jó kórház rossz kórház különbségtételnek egyre kevesebb értelme van, jó dokik külföldre el, vagy már nyugdij, a többi marad, vagy ha van még jó doki aki maradt(pl elhivatottságból, elmebajból:)), az is meghibban az ügyelettől, a hülye szabályoktól, a pénzügyi keret hiányától, attól hogy hó végén már lehet nem láthatnának el senkit mert nőne a kórház adóssága..az hogy még sürgősségi esetnél is a lakcimkártya vizsgálata a fontosabb, mint hogy életben marad-e a beteg, az mind ennek az agyrém helyzetnek az eredménye. angliában eltört a lábam, kórházba mentem, azt kellett igazolnom hogy eus-állampolgár vagyok, három óra mulva minden ellátáson túl voltam, egy fillér nélkül..ha van lóvé igy csinálják, ha nincs akkor úgy

Dr.laikus PhD 2012.10.14. 10:39:21

@jog-ász:

Mekkorát tévedsz!

Sürgősség esetén senkit nem érdekel a lakcímkártya.
Nem ismeritek a rátok vonatkozó szabályokat, jegyzem meg néha elhűlök, hogy az ide író orvosok egy része sem.

Orvos és kórház esetén pedig mindenkinek más a véleménye.
Ha figyel akkor tudja, mindenki túl van terhelve, ezért tekintettel van az ott dolgozókra. Ebben az esetben elégedett és a maximumot kapja.
Ha irreálisak az elvárásai, ugyanez negatív előjellel.

Vagyunk itt páran akik nem szoktak pénzt adni orvosnak és mégis a maximumot kapják többnyire, ha méltánytalanság ér akkor sem csinálnak cirkuszt, megkeresik a jogorvoslat lehetőségét, vagy másik orvost, vagy intézményt.

Angliából író elvándorolt orvosok inkább azt szokták erősíteni, hogy háromszor annyit kell várni, nem lehet csak úgy orvoshoz menni, szal' - csak azt mondom amit ők írnak - szerencséd volt. Ja még a fájdalomcsillapítás is a világon legveszélyesebb fajta, amit telefonon mond valami nővér....:-)

Ne félj itthon sem annyira rossz a betegek helyzete, mert amit lehet azt tudásban pótolják.
Az orvosoké igen.
A legkizsákmányoltabb réteg, mégis nagyságrendekkel kevesebbet panaszkodnak, mint a beteg _hozzátartozói_, vagy a szomszédnéni aki csak hallott arról amiről ide ír.

Én még nem hallottam magyar beteget azért meghalni, mert nem volt hó végén a kórháznak pénze.

Angliáról horror cikkek jelennek meg. Nem is a világ legjobb betegközpontú intézményei. A világ a hülye kutatásaikon röhög és a kamu eredményein. Persze ott is van szuper orvos és ellátás, de nem ez az általános.

Visegrádi 2012.10.14. 11:02:48

A terhességi ellátás mindig épp olyan ingyenes és nem tagadható meg, mint az letmentő beavatakozás. Ahhoz nem kell biztosítás sem , elég az állampolgárság. Így szól a törvény.
A baj nem a jogszabállyal van, hanem a finanszírozó rendszerrel, nehezen térítik meg az ilyen ellátások díját a kórházaknak, pedig meg kellene!

Dr.laikus PhD 2012.10.14. 11:18:47

@Visegrádi:

Itt sem tagadták meg, csak várni kellett.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.10.14. 13:29:03

@Visegrádi: tévedsz, az életmentéshez nem kell az állampolgárság sem, azt külföldin is kötelező elvégezni. egyébként itt nem terhességi ellátásról volt szó ha jól értem, ugyanis a terhesség megszakadt

stukov1 2012.10.14. 13:38:00

Elég szar hely lehet ez a Budapest ha ott így mennek a dolgok. Ilyen egy vidéki kórházban sem történhet meg, hogy nem lehet bejutni állami (sztk) rendelésre.
A maszek orvosnál fizetni kell..ez tény, de hogy egy kisműtétért 50E HUF-t kér! az felháborító. és az új törvények szerint büntetendő is. Mármint, ha előre kéri.

Sajnálom a posztolót az eset miatt, ezt mifelénk akár ingyen is, de leginkább egy héten belül elrendezhette volna!

Dr.laikus PhD 2012.10.14. 13:58:38

@stukov1:

Olvasd el még egyszer.

Fogadták volna szabályellenesen, de várnia kellett volna, ugyanúgy, mint vidéken.

Nem volt életmentés az akkori állapota.
Más kérdés, hogy érzelmileg én is siettettem volna az eseményeket. Ezért fizetett. Azt ne gondolja senki, hogy a rossz diagnózis miatt az orvos nem fog pénzt kérni, hisz akkor megyünk hozzá ha tudjuk, hogy nem fog örömhírt mondani.

Maszek rendelésen volt, jogos a "kisműtét" ára.

Reggie 2012.10.14. 14:00:18

A lakcimkartyat par ora alatt meg lehet ujitani. Gyorsabb, mint orvosert es protekcioert rohangalni.

mens sana 2012.10.14. 14:43:03

Az ilyen ember vajon mit fog a gyerekének tanítani, átadni, a képtelen átlátni a közigazgatást, hogy hogy működik a magánorvoslás, és annyi felelősségérzet nincs benne, hogy egy lakcímkártyát elintézzen, miközben tudja, hogy terhes? (Ne adj' isten, MIELŐTT lejárna?). Eszemmegáll.

Szakura 2012.10.14. 15:17:56

Most hallok először erről, de nem találom az érvényességi időt a lakcímkártyámon. Szuper. 2006-ban állították ki, de mikor jár le?

Bartush 2012.10.14. 15:19:03

@Farkasokkal táncoló: tudod, lehet, hogy szültél 40 éve, de egy érzéketlen ember vagy. Még hogy nem nagy dolog egy magzat elhalása. Végig gondoltad mit írtál? Igen? Akkor még inkább sajnállak, mert semmi jóérzés nem szorult beléd. A tény, hogy a várva várt pici nem fog megszületni borzasztó. Ezek szerint te szerencsés voltál és nem tapasztaltad ezt meg.

A lakcímkártyát és egyéb iratokat is rendben kell tartani. Egy egyetemet végzett kolléganőm kért egyszer meg, hogy nézzem meg, mikor jár le a személyije, mert ő nem tudja hol írják, és lehet hogy már lejárt. Csak lapozgatnia és olvasnia kellett volna a kis könyvalakú személyiben. Egyébként tényleg már nem volt érvényes a papírja.

MÁV kórház: én is ott szültem, és jó tapasztalataim vannak vele. Az orvosom magánban rendelt, számlát adott, és nem kért a szülésért semmit. Ilyen is van.

Reggie 2012.10.14. 15:23:40

@Szakura: Valoszinuleg azert nem talalod, mert nem ideiglenes lakcimkartyad van. Az ideiglenes ervenyessege, ha jol tudom, 2 ev.

Farkasokkal táncoló 2012.10.14. 16:05:02

@Bartush: Nem vagyok érzéketlen, csak reális. Manapság azért csinálnak ilyen hatalmas lelki tragédiát abból, ha a méhen belül egy korai magzatelhalás történik, mert már a beágyazódás utáni x-dik napon tudni lehet, hogy a terhesség létrejött, hála a mind pontosabb terhességi teszteknek.. Hogy csak pár napos? Édes istenem. Manapság már egy kétcsíkos tesztnél az anyuka azonnal rohan bordűrt nézni a gyerekszobába.

Régen legkorábban akkor ment az ember orvoshoz, ha az amúgy szabályos menzesze legalább két hetet késett, és az orvos manuálisan meg tudta állapítani a terhesség valószinüségét. Innentől kezdve havonta kellet terhesrendelésre járni, 3szor volt vérvétel, a 3. hónap végéig belülről, utána már csak kívülről vizsgálgatták a magzatot. Ultrahang nem volt, és még egy csomó dolog nem volt. És nem szültek TÖBBET az asszonyok (az én időmben legalábbis nem) hanem legfeljebb TÖBBEN szültek, mert akkor jutottak szülő korba az egykori Ratkó lányok! Egy egészen csomó nő járkált napokig elhalt terhességgel a hasában és nem lett tőle semmi baja, mert utólag ki lett kaparva - ami helyes dolog, én nem ez ellen beszéltem, csak megjegyeztem, hogy régen is sok magzat elvetélődött magától (a természet szelektált ugye, akár tetszik akár nem), mégsem volt jellemző a nők tömeges halálozása emiatt.

A posztolónak még lesz legalább 4 gyereke ha akarja, és még az is lehet, hogy lesz két további evetélt terhessége is, ilyen a természet rendje.

karcsibácsi 2012.10.14. 16:15:18

"kiderül, hogy el van halva a terhesség, akkor emberileg nem teljesen szép dolog elkérni a pénzt. "

Minden nagyrabecsülésem mellett ez a kijelentés, sajnos, hülyeség.
Ha szervizbe viszem az autót, és kiderül, hogy taccsra ment a motor, nagygenerál kell, akkor nem kell érte fizetni?

Reggie 2012.10.14. 16:53:24

@karcsibácsi: Ezert kell a vizsgalat elott kiallitani a szamlat es elkerni a penzt, es akkor mar nem fugg a hirtol. Problema megoldva.

Dr.laikus PhD 2012.10.14. 18:25:43

@Bartush:

Érzéketlen a csudát!

Anno megtanultuk, hogy a terhesség egy része elhal, soha nem lesz belőle élő gyerek.
Ettől nem voltunk betegek, nem zuhantunk magunkba az elsőnél.

Minden továbbinál már az orvos is komolyan vette. A százalékos arány ma sem változott, ill. annyiban, hogy ma már akkor életképtelennek tartott magzatot meg tudnak menteni.

Nem biztos, hogy hátránnyal kell indulnia egy gyermeknek, mert beleavatkozunk a természetes kiválasztódásba. Sőt az sem jó, hogy a mai fiatal anyajelöltek magukba zuhannak ettől.

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.14. 19:33:33

@Bartush: miért? naponta milliószor történik milliónyi nővel.
megvan az oka: nem életképes a magzat, beteg, génhibás, stb. ez a természet rendje.

bbppoo 2012.10.15. 08:39:56

Én nem vagyok annyira elájulva az Uzsokitól, de egy tény, nehezen tudom elképzelni, ha egy hétköznap reggel bement volna a kórházba a magánorvos által kiadott lelettel, hogy ne foglalkoztak volna vele. Én egy kicsit hisztérikusnak érzem a történetet. Én is elvesztettem már így 2 babát, de egyik alkalommal sem volt semmi gond. Az első elhalt terhességet pont az Uzsokiban fejezték be műszeresen, szombaton délelőtt (csütörtökön állapították meg, hogy elhalt a baba), a másodiknál a II. női klinikára mentem, mert ott volt a fogadott orvosom (akit nem is láttam), és gyakorlatilag erre való tekintettel, körzeten kívüliként is kezeltek. Éjjel. De ezt már pozitív posztként megírtam néhány hete.

bbppoo 2012.10.15. 08:42:56

@Szakura: Ha nem ideiglenes, akkor majd ha te bejelented, hogy az a lakcímed megszűnt. A lakcímkártya addig érvényes, amíg nincs változás.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása