Hagyták volna meghalni a napon

2012.06.25. 08:55

Tisztelt Praxis blog!

A minap, ebben az iszonyú kánikulában kénytelen voltam mentőt hívni egy ismeretlen férfihoz, ennek kapcsán szeretnék néhány sort küldeni önöknek. Éppen kutyát sétáltattam a közelben található parkban, amikor arra lettem figyelmes, hogy a földön egy férfi fekszik. Nos, ez sajnos mindennapos dolognak tekinthető, első pillanatban nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Arra gondoltam, elfáradt, vagy berúgott, ezért próbálja ezen az alternatív módon kipihenni magát. A férfit kora harmincasnak saccoltam, nem volt különösebben elhanyagolt, sem visszataszító. Miközben a bevált bő fél órás körünket tettük meg a jószággal, valami mégis ott motoszkált bennem, amit hívjunk talán megérzésnek. Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy a földön fekvő férfi, aki láthatóan aludt nem az árnyékban húzta meg magát, hanem a tűző napon feküdt.

Szokásomtól eltérően visszafelé is ugyanazon az útvonalon mentem a kutyával, mert mindenképpen meg akartam nézni, hogy a fiatalember még mindig ott hever-e a földön. Ahogy visszaértem, láttam, hogy a helyzet változatlan. Megpróbáltam először keltegetni, ébresztgetni, de nem érkezett részéről semmiféle reakció, ráadásul, ahogy ugyebár közelebbről szemügyre vettem, láttam, hogy teljesen le van égve az arca és zihál, nehezen veszi a levegőt. Arra a következtetésre jutottam, hogy ezt a helyzetet nekem kell megoldanom, hiszen az a szerencsétlen nem maradhat így a földön, jól látszott, hogy szenved, és hogy segítségre szorul.

Megpróbáltam odébb vonszolni, görgetni, hogy legalább az árnyékban legyen, persze ez egyedül nem igazán akart sikerülni. Ekkor segítséget kértem a járókelőktől, de nem mondanám, hogy nagyon lelkesek voltak, legalább tíz embert leszólítottam, mire végre egy férfi hajlandó volt segíteni. Szomorú volt a többiek részéről áradó közöny. Végre tehát sikerült a helyéről elmozdítanunk a földön fekvő férfit és bevittük az árnyékosabb részhez. Vettünk egy üveg vizet és megpróbáltuk megitatni, de ez nem igazán sikerült. Nem volt mit tenni, a férfi továbbra is eszméletlenül hevert, így tárcsáztam a mentők számát.

Nem vagyok különösebben jártas az egészségügyben, illetve a betegségek és sérülések terén, de ha emlékezetem nem csal, a napszúrás, illetve gutaütés nem játék, akár halálos is lehet, épp ezért teljes megdöbbenéssel fogadtam, amikor a helyzet körülírását követően a teljes elutasítással és közönnyel kellett szembesülnöm. Hiába próbáltuk magyarázni mindketten (időközben átvette tőlem a telefont a fiatalember, aki segített), hogy a helyzet súlyos és sürgős ellátásra volna szüksége a bajba jutott férfinek, nem voltak hajlandóak érdemben foglalkozni az esettel. Ajánlgatták, hogy hívjuk az ügyeletet, de ők jelenleg túlterheltek, nem tudnak – érzésem szerint nem akartak- segíteni.

Mit tehet ilyenkor az ember? Nyilván nem tud órákat várni, mire megérkezik az ügyelet. Újdonsült segítőtársammal arra jutottunk, hogy ő elrohan a kocsijáért, és lesz, ami lesz, betesszük valahogy a kocsiba és bevisszük a kórházba, ott csak ellátják. Így is történt, nem fárasztanék senkit azzal, milyen nehézségek árán sikerült csak az autóba helyezni a férfit, majd berobogtunk vele a kórházba, ahol láss csodát, miután elmeséltük a történteket, még le is szidtak bennünket, amiért idézem „nem a mentőket hívtuk". Mi szinte pirultunk, egyszerűen nem akarták megérteni, hogy mi márpedig mindent megtettünk, hogy a mentők lássák el a szerencsétlent.

A történet végül ugye pozitívan ért véget, hiszen ellátták a bajba jutott férfit és úgy tudom, már kiengedték a kórházból, de érdemes elgondolkodni azon, hogy mi történt volna, ha netán csak később viszem le a kutyát sétálni, vagy esetleg nem találok egy ennyire rendes társat a helyzet megoldására. Ki tudja, élne-e még az a fiatalember. Nem szeretném, ha úgy tűnne, a saját tettemet szerettem volna kihangsúlyozni, hiszen ez nem jócselekedet volt, csupán emberbaráti kötelesség. Ellenben örülnék, ha netán illetékesek is olvassák ezt az oldalt, ha a jövőben nem állnának ilyen mélységes közönnyel egy bajba jutott emberhez, egy emberi élethez.

Tisztelettel: K. Éva

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (139)
Az utolsó 100 komment:

Koky_ 2012.06.25. 13:01:51

Minden tiszteletem a segítő embereké. Nem sokan tették volna ugyanezt, sajnos.

Húgom (25 éves volt akkor)nem alkoholista, hajléktalan kinézetű, stb... a buszra várva elájult a tűző napon, (semmiféle árnyas hely nem volt) a sok ember közül egyetlen idősebb hölgy rohant oda hozzá, felsegítette és vizet adott neki. A többiek csak érdeklődve figyelték az eseményeket...

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog