Hagyták volna meghalni a napon

2012.06.25. 08:55

Tisztelt Praxis blog!

 

A minap, ebben az iszonyú kánikulában kénytelen voltam mentőt hívni egy ismeretlen férfihoz, ennek kapcsán szeretnék néhány sort küldeni önöknek. Éppen kutyát sétáltattam a közelben található parkban, amikor arra lettem figyelmes, hogy a földön egy férfi fekszik. Nos, ez sajnos mindennapos dolognak tekinthető, első pillanatban nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Arra gondoltam, elfáradt, vagy berúgott, ezért próbálja ezen az alternatív módon kipihenni magát. A férfit kora harmincasnak saccoltam, nem volt különösebben elhanyagolt, sem visszataszító. Miközben a bevált bő fél órás körünket tettük meg a jószággal, valami mégis ott motoszkált bennem, amit hívjunk talán megérzésnek. Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy a földön fekvő férfi, aki láthatóan aludt nem az árnyékban húzta meg magát, hanem a tűző napon feküdt.

 

216421.jpg

 

Szokásomtól eltérően visszafelé is ugyanazon az útvonalon mentem a kutyával, mert mindenképpen meg akartam nézni, hogy a fiatalember még mindig ott hever-e a földön. Ahogy visszaértem, láttam, hogy a helyzet változatlan. Megpróbáltam először keltegetni, ébresztgetni, de nem érkezett részéről semmiféle reakció, ráadásul, ahogy ugyebár közelebbről szemügyre vettem, láttam, hogy teljesen le van égve az arca és zihál, nehezen veszi a levegőt. Arra a következtetésre jutottam, hogy ezt a helyzetet nekem kell megoldanom, hiszen az a szerencsétlen nem maradhat így a földön, jól látszott, hogy szenved, és hogy segítségre szorul.

 

Megpróbáltam odébb vonszolni, görgetni, hogy legalább az árnyékban legyen, persze ez egyedül nem igazán akart sikerülni. Ekkor segítséget kértem a járókelőktől, de nem mondanám, hogy nagyon lelkesek voltak, legalább tíz embert leszólítottam, mire végre egy férfi hajlandó volt segíteni. Szomorú volt a többiek részéről áradó közöny. Végre tehát sikerült a helyéről elmozdítanunk a földön fekvő férfit és bevittük az árnyékosabb részhez. Vettünk egy üveg vizet és megpróbáltuk megitatni, de ez nem igazán sikerült. Nem volt mit tenni, a férfi továbbra is eszméletlenül hevert, így tárcsáztam a mentők számát.

 

Nem vagyok különösebben jártas az egészségügyben, illetve a betegségek és sérülések terén, de ha emlékezetem nem csal, a napszúrás, illetve gutaütés nem játék, akár halálos is lehet, épp ezért teljes megdöbbenéssel fogadtam, amikor a helyzet körülírását követően a teljes elutasítással és közönnyel kellett szembesülnöm.  Hiába próbáltuk magyarázni mindketten (időközben átvette tőlem a telefont a fiatalember, aki segített), hogy a helyzet súlyos és sürgős ellátásra volna szüksége a bajba jutott férfinek, nem voltak hajlandóak érdemben foglalkozni az esettel. Ajánlgatták, hogy hívjuk az ügyeletet, de ők jelenleg túlterheltek, nem tudnak – érzésem szerint nem akartak- segíteni.

 

Mit tehet ilyenkor az ember? Nyilván nem tud órákat várni, mire megérkezik az ügyelet. Újdonsült segítőtársammal arra jutottunk, hogy ő elrohan a kocsijáért, és lesz, ami lesz, betesszük valahogy a kocsiba és bevisszük a kórházba, ott csak ellátják. Így is történt, nem fárasztanék senkit azzal, milyen nehézségek árán sikerült csak az autóba helyezni a férfit, majd berobogtunk vele a kórházba, ahol láss csodát, miután elmeséltük a történteket, még le is szidtak bennünket, amiért idézem „nem a mentőket hívtuk". Mi szinte pirultunk, egyszerűen nem akarták megérteni, hogy mi márpedig mindent megtettünk, hogy a mentők lássák el a szerencsétlent.

 

A történet végül ugye pozitívan ért véget, hiszen ellátták a bajba jutott férfit és úgy tudom, már kiengedték a kórházból, de érdemes elgondolkodni azon, hogy mi történt volna, ha netán csak később viszem le a kutyát sétálni, vagy esetleg nem találok egy ennyire rendes társat a helyzet megoldására. Ki tudja, élne-e még az a fiatalember. Nem szeretném, ha úgy tűnne, a saját tettemet szerettem volna kihangsúlyozni, hiszen ez nem jócselekedet volt, csupán emberbaráti kötelesség. Ellenben örülnék, ha netán illetékesek is olvassák ezt az oldalt, ha a jövőben nem állnának ilyen mélységes közönnyel egy  bajba jutott emberhez, egy emberi élethez.

 

Tisztelettel: K. Éva

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koky_ 2012.06.25. 13:01:51

Minden tiszteletem a segítő embereké. Nem sokan tették volna ugyanezt, sajnos.

Húgom (25 éves volt akkor)nem alkoholista, hajléktalan kinézetű, stb... a buszra várva elájult a tűző napon, (semmiféle árnyas hely nem volt) a sok ember közül egyetlen idősebb hölgy rohant oda hozzá, felsegítette és vizet adott neki. A többiek csak érdeklődve figyelték az eseményeket...

2012.06.25. 13:02:42

szokásos ügymenet, ha nem jönnek ki:
-utcai fülkéből tárcsáz:
-csókolom, leszúrtam egy embert, de még mozog. Itt és itt vehetik át.

Koky_ 2012.06.25. 13:04:30

@Fyall - Separate or superstate!: "kutyasétáltatós kézhigiénia" hát ezen besírok!! Remélem hasonló emberekkel találkozol, ha bajod lesz, mint amilyen magad is vagy... Ez csak egy "probléma hárítós" szöveg, és szánalmas!

novákandris 2012.06.25. 13:06:05

@Mérges 1234: "Velem nem így történt, akkor a másikkal se történhetett így, tehát biztosan hazudik"
igaz?

Koky_ 2012.06.25. 13:07:29

@platelet: Akkor majd én is random módon fizetem a TB-met... Kötelességük kimenni, ha hívják őket! Mi az hogy lerakom a telefont??????

alfa.orionis 2012.06.25. 13:09:23

@hha96: Nem, nem hagyod, csak megreszkírozod, hogy téged perelnek szénné azért, mert hozzányúltál. Mert bár igaz, hogy megmentetted az életét, de mondjuk tolókocsiba kényszerül. Míg ha mégis hagyod bennégni, megmented a pénztárcád, a családodat a koldusbottól és kíméled az idegeidet. Legfeljebb soha többet nem alszol a lelkiismeretfurdalástól. De ide jutottunk, elgondolkozunk, segítsünk-e, holott ennek teljesen természetesnek kellene lennie.

ritmikus csimpifon 2012.06.25. 13:15:33

@alfa.orionis: Na ez azért jó nagy mese habbal. A bíróság nyilván mérlegelni fogja a körülményeket, és elég valószínűtlen, hogy így döntene.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.06.25. 13:16:56

A múlt héten a Köki terminálnál a 200-as busz előtt lett rosszul egy fiatal 25 év körüli fiú, egyszerűen eldőlt.

Először kerestük a kandikamerát, aztán odamentünk hozzá, nem akart magához térni.
Picit meglocsoltuk az arcát, meglazítottuk a ruháját és beraktuk stabil oldalfekvésbe míg a mentő kijön.

Nem láttam még közelről hasonlót, furcsa volt, hogy csak a szemét forgatta, de nem látott semmit a pupillája is csak egy pont volt. Nem hiszem, h epilepszia, mert nem görcsölt, vagy habzott a szája, alkohol szaga sem volt, szúrást sem láttunk a karján. Késő este 9 után szóval a napsütés nem, pénze is volt (szétszóródott ahogy elesett, szóval talán nem folyadékveszteség).

Ott volt esetleg valaki, vagy ilyen kevés tünet alapján valaki be tudja határolni mi lehetett vele? Sajnos pont siettem haza a gyerekhez, nem tudtam a mentőt megvárni, de kíváncsi vagyok.

Mérges 1234 2012.06.25. 13:20:09

@novákandris:

Bocsánat nem ezt akartam kihozni. Most látom, hogy iléyen olvasata is volt az írásomnak.

Azt akartam mondai, hogy alapvetően a mentősök rendesek, talán utolsóként az országban, és ők tényleg komolyan veszik az ilyesmit.

De lehet tévedek, és ott is egyre rosszabb a helyzet.

kalandfereg 2012.06.25. 13:21:21

A mentők ilyenek. Én is ugyanazt tapasztaltam, mint a posztíró, valahányszor szükség lett volna rájuk.

alfa.orionis 2012.06.25. 13:24:59

@ritmikus csimpifon: Biztos...de már te is a bíróságról meg a mérlegelésről beszélsz, és nem azt mondod, hogy a megmentettnek eszében sincs ilyesmi..

ritmikus csimpifon 2012.06.25. 13:37:46

@alfa.orionis: Lehet, hogy vannak ilyenek, akik beperlik a megmentőjüket, ezt aláírom.

(erről amúgy az a Kínában készült videó jut az eszembe, amin a fickó kétszer is áthajt az elütött gyereken, hogy az biztos meghaljon, hogy ne kelljen utána fizetnie, ha csak lenyomorodna...)

ErrOr 2012.06.25. 14:00:30

Tegnap igénybe kellett vennem a sürgősségi betegellátást és mentősöket sajnos. Én azt tapasztaltam, hogy szakszerűen, alaposan felmérték a helyzetet és jól dolgoztak. Ezúton is köszönet érte, igyekszem majd meghálálni. A blognak pedig köszönet a "HI"-os történetért, lehet hogy annak az embernek a halála mentett meg tegnap egy emberéletet, mert felismertem a nehézlégzésről, hányásról, és kevés kajáról, hogy magascukorral állok szemben. (ha a betegen múlik, bevesz széntablettát, merthogy egész nap hányt...

Bobolysza 2012.06.25. 14:34:11

Sajnos, tényleg sokan szórakoznak a mentősökkel, tűzoltókkal mert jó viccnek tűnik. Kívánom nekik, hogy legyen egyszer szükségük rájuk, s emiatt érjen késve ki a szakszerű segítség, mert valaki poénkodik.
De ha kivizsgálást kér a posztoló, megkapja, mert a bejelentéseket a 112-ön, a 104-en, a 105-ön és a 107-en is rögzítik, és vissza tudják keresni.

Elanor_ 2012.06.25. 14:52:43

jesszus mennyi marha van itt...

ne mozgassuk, mert biztos gerincserult...

az ugye megvan mindenkinek, h mennyire kicsi az eselye, h gerincserult legyen??

inkabb hagyjatok meghalni, mert akkor nem vagytok felelossegre vonhatok?

idiotak.

szabidoki 2012.06.25. 15:10:11

@Koky_: ez így általánosságban nem igaz, hogy a mentőnek ki kell menni, ha hívják - azért ül ott egy diszpécser, hogy eldöntse, az adott bejelentéshez küld-e kocsit, és ha igen, milyet. Már ha van miből választani, mert gyakran minden autó kint van és szedi össze a részegeket.
A poszthoz: a közterületen földön fekvő eszméletlen delikvensek 95-98%-a részeg (+/- hajléktalan, koszos, büdös, tetves, agresszív, besza-behu), úgyhogy nagyon nem kell csodálkozni, hogy az ilyen bejelentéseket a diszpécser lerázza magáról, mint kutya a vizet. Ehhez még hozzájön a sok okos által favorizált "lehazudjuk a csillagot is az égről, csak tüntessék el innen ezt az izét" hozzáállás is - ha azt mondják a telefonban, hogy nem részeg, de nagyon vérzik, akkor biztosra lehet venni, hogy nagyon részeg, és esetleg lehorzsolta az orrát, ahogy elpihent az édes anyaföldön.
Ennek nyilván az issza meg a levét, aki tényleg beteg, ugyanakkor ez egy ördögi kör, a mentőszolgálat már így is végletekig le van terhelve, gyakran sokat kell várni a mentőre, ez viszont megint a telefonba hazudozást erősíti... Kapacitásbővítésnek nem nagyon látni nyomát :(

Vegaaa 2012.06.25. 15:53:13

egyszer velem is "akadékoskodott" a diszpécser, viszonylag okkal, a sztorinak pedig annak ellenére lett pozitív végeredménye, hogy ellátás szempontjából a mentő feleslegesen ment ki a helyszínre.
szóval történt hogy a szemem láttára egy autó nekicsapódott egy villanyoszlopnak, kidöntve azt a helyéből nagy szikrázások közepette. a sofőr szerencséjére biztonságos autót vett, ezért miután kiszabadítottuk az összeroncsolódott utastérből semmi jelét nem láttuk hogy bármi baja is volna. ezt elmondtam a telefonban a diszpécsernek, aki ezek után nem akart kocsit küldeni, hiszen a balesetet szenvedett a két lábán áll, észnél van, külsérelmi nyom nem látható rajta. erre csak annyit tudtam mondani, hogy műszaki mentés biztos kelleni fog, mert villanyoszlop kidőlt, kocsi az árokban, szóval ha van éppen egy szabad mentőjük az is nyugodtan jöhet, úgy is nagy felfordulás lesz. a tűzoltók és rendőrök kiérkezése után megjött a mentő is, megállapították hogy a sofőr alkoholt fogyasztott, úgy hogy bár ellátásra nem szorult, a szervek első kézből vontak ki a forgalomból egy felelőtlen autóvezetőt. szóval azért én úgy gondolom, hogy ilyesmire is kellene gondolnia a telefon mögött ülőnek. könnyen rá lehet akadni ilyenkor körözött személyre, drogdílerre, tudomisén kire.

Irkutszk 2012.06.25. 15:57:34

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: A legvalószínűbb vagy a cukorbetegség miatti hipoglikémia vagy epilepsziás roham (nem csak habzó szájú, görcsrohamos roham létezik).

platelet 2012.06.25. 16:00:04

@Koky_: Ezt biztos, hogy nekem írtad? Persze, hogy minden indokolt esethez szükséges kimenni, ezt nem is vitatom. És a feleslegesekhez? Nálunk jobban működő országokban oda is kimennek, csakhogy kifizettetik a hívóval.

A telefont lecsapni természetesen nem szabad. Nem azt írtam, hogy helyes, amit tesznek. De egy társadalmi jelenségnek mindig van oka, és annak, hogy nem hisznek a bejelentőnek, az az oka, hogy sokat hazudtak a bejelentők.

platelet 2012.06.25. 16:01:59

@Koky_: Ezt honnan tudod? Volt vele valaki? Akkor miért nem ő segített, miért az idős hölgy? Vagy a húgod ájult állapotban megfigyelte ezt?

szabidoki 2012.06.25. 16:02:13

@Vegaaa: a mentő nem rendőr, nem üldöz körözött személyeket. Az alkoholfogyasztást sem a mentősök mérik, hanem a rendőrök - egyrészt nekik fontos, másrészt nekik van hozzá műszerük.
Még valami, mindenkinek ajánlom figyelmébe:
4.bp.blogspot.com/_N9dFEu8bonY/SkHNuHGQtiI/AAAAAAAAE6s/OfPzUKmYnJs/s400/Ambulance+vs+Taxi.jpg

Irkutszk 2012.06.25. 16:04:09

A mozgatás és az árnyék kérdéséről.

1. Véleményem szerint is a mentőnek ki kellett volna mennie. Tehát ha nagykönyv szerint játszódott volna le a történet, akkor az én meglátásom szerint az elsősegélynyújtó először is megbizonyosodik afelől, hogy az eszméletlennek ver a szíve, és akadálytalanul lélegzik. Ezután hívja a mentőt, majd vesz egy szép nagy napernyőt vagy esernyőt, és mesterségesen helyettesíti a fák által kínált árnyékot, főként a sérült feje számára.

Irkutszk 2012.06.25. 16:06:26

@szabidoki: Lehet, hogy a két érved logikailag összefügg ám. Gondolom, azért van a rendőröknek mérőműszerük, mert őket érdekli az eredmény ;>

Vegaaa 2012.06.25. 16:08:19

@szabidoki: azt ugye tudod hogy a szervek kapcsolatban állnak egymással? én például az előző sztorim kapcsán csak egy mentős diszpécserrel beszéltem, mégis a tűzoltók értek ki először. össze tudnak ők dolgozni, ha akarnak.

Dr.laikus PhD 2012.06.25. 16:08:19

@platelet:

Akkor az a megoldás, hogy nem mennek ki - esetlegesen, ha a diszpécsernek nem tetszik a hangom - oda is ahová kéne?

Eldurran ilyenkor az agyam.

Nyilván nem annak a dolga lobbizni, kiverni a jogalkotóból - jelentem a betegnek sem, mert ahogy a dolgozó, ő még annyira sem érti - hogy mindig látható legyen a letiltott felhasználói telefonszám, így ez már szankcionálható, ha szórakázott az édes.

Éves szinten kb. annyiba kerül a felesleges, vagy/és nem ellátott beteg költsége, mint egy bombariadó. :((

t74 2012.06.25. 16:10:41

Szerencsére van pozitív példa is. A télen történt, hogy a budapesti, Fogarasi úton található Tesco áruházzal szemben hasonló dologba keveredtem. A magatehetetlen és öntudatlan férfi az ott található Budapest Bank és kínai étterem között feküdt egy virágládában. A járókelők és egy pénzszállító őrei közönyösek és elutasítóak voltak segítségkérésemre. A pénzszállítók reakciója talán még érthető is volt, a filmekben ilyen helyzetekben történnek a rablások. Mivel nem szerettem volna, ha egy embertársam megfagy (bármilyen ember is az illető), ezért a mentőket hívtam. Az ügyeletes rögtön intézkedett és 10 percnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy egy mentőautó megérkezzen. Ezúton is szeretném megköszönni Nekik ezt.

Vegaaa 2012.06.25. 16:32:15

úgy egyébként van mentős és tűzoltó ismerősöm is, ismerem és tapasztaltam a felesleges telefonhívásokat. tűzoltó haverom mesélte, hogy van egy öregasszony aki minden reggel felhívja őket és kér egy kocsit. eleinte kimentek kötelességből, azóta csak annyit mondanak a telefonba hogy küldjük, aztán folytatják a reggelizést:)
volt hogy egy lakótelepi buszmegállóban füstölt egy kuka (az a kicsi amit az oszlophoz szoktak rögzíteni) és kihívták hozzá a tűzoltókat, ahelyett hogy valamelyik lakó kisétált volna egy vödör vízzel oszt jónapot.
kb. 1 hónappal ezelőtt belefutottam ugyanebbe a jelenségbe, ezért először a legközelebbi üzletből kértem vizet, de nem kaptam! aztán a kukához legközelebbi (10 méter) lépcsőház előtt üldögélőkhöz mentem, de tőlük is hiába kértem segítséget. végül azzal köszöntem el, hogy én nem itt lakom, szóval nem az én lakásom fog leégni, ha a ház előtti fasor lángra kap. másnap direkt arra sétáltam és konstatáltam hogy nem csak a ház, de a kuka sincs leégve. viszonylag megértem az emberi közönyt, de az már durva hogy külön figyelmeztetni kell a seggfejet arra is, ha az ő saját kis privát világa kerülhet veszélybe.

nyekmec 2012.06.25. 17:25:54

miért az az emberek első gondolata, hogy részeg?

jágör68 2012.06.25. 17:38:35

Az okoskodok menjenek mentösnek, adakozzanak a Vöröskeresztnek Maltaiaknak...
Nyilvan azert nem küldenek MINDENRE kocsit, mert gyilkolni akarnak, nem azert meg nincs penz, paripa, ember, kocsi...
Bemondogatasok, anyazasok, meg feljelentessel fenyegetözes helyett a megoldas iranyaba kene elmozdulni

Scuttle 2012.06.25. 17:54:59

@Elanor_: Az meg neked megvan ha egy magatehetetlen ember huzgálsz cipelsz akinek semmi tartása nincs az adott pillanatban, milyen könnyen sérül a nyaka/gerince?
amugy senki nem akarta otthagyni, az adott helyzetben mehetett volna a stabil oldalfekvés, eléred, hogy kijojjön a mentő addig takarod a fejét valamivel ennyi, nem olyan bonyolult ez.
Én legalábbis ezt várnám el ha hasonló helyzetbe kerülök és nem azt hogy bevonszoljanak az árnyékba, majd kocsiba rakjanak valami lehetetlen módon és úgy vigyenek be.
Amugy a mentős az egyik legkeményebb foglalkozás, minden tiszteletet megérdemelnek... persze kivételek mindenhol vannak.

fehéregér 2012.06.25. 17:56:25

Na most menjen mindenki a jó büdös francba, aki nagy egyetértésben hagyja jóvá, hogy "büdös, koszos, csöves" meg mittudomén milyen jelzőkkel ellátott emberekhez naná, hogy nem megy ki a mentő. Még a populáció emberségesebb részéhez tartozó posztoló is kihangsúlyozza a sztoriban, hogy rendes kinézetű volt a bajba került. HOGY MI A F*SZ VAN???? Aki hajléktalan, ezért naná, hogy koszos és büdös nyáron, az haljon meg??? Az már csak egy féreg, nem egy emberi lény? Basszus, szégyellje magát mindenki, aki képes így gondolkodni és érezni, remélem soha nem kell megtapasztalnia, hogy milyen páriaként élni ebben az egyre szarabb magyar társadalomban.

Reggie 2012.06.25. 18:27:49

@fehéregér: A "budos, koszos, csoves" jelzok nem arra utalnak, hogy ne szamitana az eletuk, hanem arra, hogy 99% alkoholista es poenbol fetreng a foldon.

Te sem tudsz olvasni a sorok kozott, de legalabb az a kartekony fajta vagy, aki szerint mindenki naci, aki feherre festi a szobaja falat...

NemNick 2012.06.25. 19:00:49

@BitPork: Az autósok nem állnak meg. Tisztelet a kivételnek, de saját tapasztalatok és mások élményei alapján itthon is ott tartunk már, hogy nem állnak meg.
Olyat is hallottam, hogy leintett autót valaki(késeléses támadás után) és hiába akart akár fizetni is, megmondták neki, hogy összevérzi a kocsit, nem szeretnék elvinni....
Jó tudni ezt.

Tomzone 2012.06.25. 19:14:33

Én a helyedben elvettem volna a pénztárcáját és a mobilját, majd letakartam volna egy Magyar Nemzettel.

Ugyandehogy (törölt) 2012.06.25. 20:11:57

@Fyall - Separate or superstate!: és mégis mit kellett volna csinálnia, HA A MENTŐ NEM VOLT HAJLANDÓ KIMENNI???

szabidoki 2012.06.25. 20:16:13

@fehéregér: senki nem mondott olyat, hogy a hajléktalanhoz ne menjen ki a mentő. A részeghez nem kellene kimennie, mert az nem betegség, nem igényel eü ellátást, ez szociális probléma, csak annyi egyéb szoc. problémával együtt ez is rá lett tolva az egészségügyre, "természetesen" plusz erőforrások biztosítása nélkül.
@nyekmec: mert 95%-ban részegekről van szó.

jágör68 2012.06.25. 20:38:49

@fehéregér:
A TRIAGE fogalom ismerös a szamodra?
Vagy az allokacio?
Mind2 arrol szol, hogy VE´GES mennyisegü eroforrast hogy lehet etikusan/ hasznosan beosztani.
Barmennyire hihetetlen is a mar csak- kb 27.000 orvos nem fogt tudni mind a 9,8 milliohoz hazhozfutni.
Sot, elarulom, meg 1,5 milliohoz sem.
Mentöböl sincs 10 millio.
De majd lehet szidni öket, ha az egyetlen szabad esetkocsival a szivinfarktusos helyett a csövest furikazzak...

Reggie 2012.06.25. 20:40:49

@NemNick: Keselt embernek nem is az auto valo, hanem a mento.

NemNick 2012.06.25. 20:53:05

@Reggie: Igen, nyilván jókedvéből próbált stoppolni.

NemNick 2012.06.25. 20:53:52

@Reggie: De látom, fogod a lényeget :)

Reggie 2012.06.25. 21:01:34

@NemNick: Ilyenkor ki kell hivni neki a mentot. Ha tovabbra is a kocsikazashoz ragaszkodik, akkor inkabb az a valoszinu, hogy ki akar rabolni vagy a kocsit akarja elvinni. Serult embernek az a fontos, hogy korhazba keruljon, nem az, hogy hogyan...

2012.06.25. 21:39:32

@Babette_: Fogni egy baltát, és random csapásokkal végigmenni a Parlament folyosóján.

2012.06.25. 22:01:39

@Fyall - Separate or superstate!: "Fogni egy baltát, és random csapásokkal végigmenni a Parlament folyosóján."

És közben a beteg marad a földön? Tehát mit kell csinálni, ha mozgatni nem szabad és nem jön a mentő?

2012.06.25. 22:03:43

@jágör68: "Bemondogatasok, anyazasok, meg feljelentessel fenyegetözes helyett a megoldas iranyaba kene elmozdulni"

És mi a megoldás? Mert bemondogatásban itt mindannyian jók vagyunk. Te is! :-)

karcsibácsi 2012.06.25. 22:05:38

@szabidoki: "A részeghez nem kellene kimennie, mert az nem betegség, nem igényel eü ellátást, "

Ez így nem igaz, a részegség (heveny alkoholmérgezés) önmagában lehet olyan mérvű, hogy kórházi ellátást igényel. Ezen kívül a részeg aspirálhat, lehet bármilyen sérülése (tompa hasi trauma, lépruptura, stb), aminek nincs is látható jele, és lehet bármilyen belgyógyászati betegsége, ami azonnali ellátás nélkül végzetessé válhat (infarctus, ritmuszavar, agyi érkatasztrófa, stb.). Summa szamárum (ceterum censeo)a részeghez is ki kell menni, legfeljebb, ha tényleg csak simplex részegségről van szó, ott hagyják.
Az orvosnak, mentősnek nem az a dolga, hogy értékítéletet mondjon embertársairól (részeg, alkoholista, drogos, csavargó, hajléktalan,koszos, büdös,stb.),hanem hogy segítséget nyújtson, ha akár a részeg, alkoholista, drogos, csavargó, hajléktalan,koszos, büdös, stb. beteg segítségre szorul.

Más kérdés, hogy az ember lehetőleg csak annyit igyon, hogy még hazaérjen, akárcsak 4kézláb, és akkó nem tőrténikijen nagy baj. Én má csak tudom.

2012.06.26. 09:04:47

@Turchi: Ja, hát lehet várni is. Hátha jobb lesz. Eddig is ezt csináltuk.

És igen, tartom magam ahhoz a véleményhez, hogy egy felszerelés és képzés nélküli laikus ne csináljon sokkal többet a mentő hívásánál.

Ez ugyanis olyan, mintha oxyológust próbálnánk játszani, miközben emberélet, egészség forog kockán. Ha a fele sztori igaz, amit a mentőtiszt kiscsaj mesélgetett a koliban... a legtanulságosabb az volt, amikor egy fickó összeesett, és a járókelők között a buzgó segítők felállították, hogy "ugyan, ne feküdjön már", és ennek köszönhetően nem volt elég vér az agyának, aminek hála a kiérkező mentőn ő már nem sokat tehetett.

Ez a csajszi mondogatta mindig, hogy sose nyúljunk úgy emberhez, hogy nem tudjuk mit csinálunk, mert az szándéktól függetlenül etikátlan és veszélyes, engem meggyőzött ezzel és egy sor másik történettel. De ha jól tudom, jágör és szabidoki ilyen területen dolgoznak, biztos tudnak cifrább eseteket is.

karcsibácsi 2012.06.26. 09:50:01

@Fyall - Separate or superstate!:

Azért az élet ennél bonyolultabb. Az elsősegélynyújtás szabályai is összetettebbek annál, mint amit a mentős csajszi a koliban mesélt.
Igenis, minden embernek, felkészültségének megfelelő szintű segítséget kell(ene) nyújtania rosszullét, baleset, vészhelyzet stb. esetén.
Az elsősegélynyujtás alapszintű ismereteit elvben minden, jogosítvánnyal rendelkező ember elsajátította. Stabil oldalfekvésbe helyezés, átjárható légutak biztosítása, adott esetben újraélesztés megkezdése olyan potenciálisan életmentő beavatkozások, amivel nem szabad megvárni a mentő kiérkezését.
Az Egyesült Államokban az elmult 2 évtizedben látványosan csökkent a szív-érrendszeri halálozás. Szakértők szerint ennek főbb okai:
1. eredményes országos kampány a dohányzás visszaszorítására.
2. a revascularizációs eljárások (kebidzs, sztent) elterjedése.
3. sztatinok (fúj, gyógyszerlobbi!)
4. az elsősegélynyujtás és újraélesztés eredményes oktatása a nem egészségügyi képzettségű lakosság szinte teljes körében. Ehhez persze megfelelő infrastrukturális feltételek (pl. automata defibrillátorok kihelyezése minden nagyobb forgalmú
nyilvános helyen) és az amerikai nép hagyományos segitőkész attitüdje is társul...

100 szó, mint 1: mentőt hívni, megnézni, hogy mit tudok segíteni, és amit tudok, azt megtenni!

2012.06.26. 10:37:32

@karcsibácsi: Kareszbá, te nem az illúziók világában élsz, amikor leteszed a felespoharat. Tedd az alkoholtól strapált szívedre a kezed: szerinted hány ember tudja azt a gyakorlatban kivitelezni, amit egy teljesen jelentéktelen kurzuson tanult (ha tanult) és minimálmódon lett számonkérve? Te rábíznád tetszőleges jogosítvánnyal rendelkezőre az újraélesztésedet?

Te hányat engednél át a vizsgán?

Hányat? (Jobban, mint a kisüsti rézeleje.)

Ugyandehogy (törölt) 2012.06.26. 10:44:24

@Fyall - Separate or superstate!:

szerintem te nyugodtan nyilatkozz, hogy téged aztán akárkik ne élesszenek újra, hanem várják meg, míg a mentő fél óra múlva kiér egy igazi orvossal.

platelet 2012.06.26. 10:47:18

@Dr.laikus PhD: Persze, hogy nem megoldás, ki kell menni, az indokolthoz mindenképp. Csak azt írtam le, hogy (szerintem) mit érdemes mondani, a mostani helyzetet tekintve.

Hogy kinek kell lobbizni? Szerintem mindenkinek, mindannyiunknak, mert közös érdek a jól szervezett mentés. De annyi minden miatt kellene tüntetni, és annyira nem használ semmit...

2012.06.26. 10:51:38

@Babette_: Nem tudom, miért kell ennyire félremagyaráznod: aki ért hozzá, csinálja, aki nem, az meg hívjon mentőt és kész. Nem értem, miért vált ki ilyen reakciókat az, hogy aki nem tud újraéleszteni, az ne csinálja.

fehéregér 2012.06.26. 11:27:48

@Reggie: "Te sem tudsz olvasni a sorok kozott, de legalabb az a kartekony fajta vagy, aki szerint mindenki naci, aki feherre festi a szobaja falat."

Te egy elmebeteg vagy valószínűleg.

fehéregér 2012.06.26. 11:35:53

@jágör68: "de majd lehet szidni öket, ha az egyetlen szabad esetkocsival a szivinfarktusos helyett a csövest furikazzak".
Hát ez az, a náci attitűd. Az egyik tán ugye, mondjuk az infarktusos a
"hasznos állampolgár", a másik a "csöves", a hulladék, aki nem számít. Így kell mérlegelni ugyebár. Aztán dobálózhatsz itt nekem idegen kifejezésekkel a "szűkös keret" beosztásáról, ez mit sem változtat a lényegen, hogy ti itt jóváhagytok egy embertelen és védhetetlen válogatást a tisztes/hasznos polgár és a már mindent elvesztett pária között, itt van a Taigetosz, hurrá. Hamarosan jöhetnek az öregek is, lehet mérlegelni, mennyivel többet ér nekünk ugye egy adófizető, mint egy nyugger. Ha pedig nincs elég pénz minderre, akkor tessék a "kasszánál" protestálni, mondjuk, hogy emberélet (a csöves is ember, tudtátok?) védelmére fordítsanak pénzeket hülye stadionok, Kossuth tér átépítés és számos egyéb pazarlás helyett. Nos nem, ti beletörődtök, hogy szelektálás van, és még igazoljátok is ezt a védhetetlen dolgot. Megismétlem: rohadt nagy szégyen, ez a (magyar) társadalom egymásnak ugrott a bajban és szelektál.

Dr.laikus PhD 2012.06.26. 12:19:52

@fehéregér:

Nem azért, mert nincs igazad, de megfelelő fogalmi használat nem ártana.
Feleslegesen nem kéne használni a náci kifejezést.
Senkire.

Mert, hogy az alábbit jelenti:
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetiszocializmus

jágör68 2012.06.26. 15:53:21

@fehéregér:
Majd ha 3000 milliárdot költhetünk- fizettek be- egészségügyre egy évben, akkor lehet elvárni, hogy mindenkit megmentsünk.
Addig is javaslom a továbbtanulást.
A Wikipedia nem minden.
Ellenben ez:

www.medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/ujabb_intezkedesekre_varnak_az_egeszsegugybe_keszulo_a_maganbiztositok

Kiemelés tőlem:

A szakértők 3000 milliárdosra teszik azt az igényt, ami az egészségüggyel kapcsolatos elvárásokban megjelenik, ám az állam nem képes azt finanszírozni

Na lehet tippelni, hogy ezt honnan kéne előteremteni. Mert a magánbiztosító nem a saját pénzén vállalja a finanszírozást.
Ahogy a bank sem saját pénzt hitelez... Hanem a betéteséit- no meg a kamu- nyomtatottat...

Dr.laikus PhD 2012.06.26. 16:14:55

@jágör68:

Egyszer már erről vitáztunk, hogy mentés esetén nincs szelekció.
Eszméletlen beteghez ki _kell_ mennie a mentőnek.

Ez független attól,ki mennyit fizet, vagy éppen nem fizet.

Mentés. Ez a kulcsszó.

A többi másról szól.

Abban felesleges reménykedni, hogy amerikai típusú biztosítás lesz.
Nem lesz.
Marad a szolidaritás, marad a pénzesnek Bécs, marad a kiegészítő biztosítás, talán egy jobb és tisztább, jobban műszerezett kórházban.
Ez sem tisztességes, most különösen nem, hiszen senki nem tehet arról, ha akár még jó diplomával is, de nincs hol dolgozzon.

jágör68 2012.06.26. 17:34:27

@Dr.laikus PhD:
Dehogynem tehet róla.
Mindenki, aki birkamód eltűri azt, ami már kb '56 óta folyik.
Ahelyett, hogy minél nagyobb gyomrost vinne be a magyarországi posztkommunista tolvajkapitalista rabszolgagazdaságba.

jágör68 2012.06.26. 17:37:20

@Dr.laikus PhD:
Ja és az életmentés sem független a pénztől:
benzinköltség, bérköltség, karbantartás stb- mentő esetén.
Ja meg ilyen apróságok, hogy 1 ampulla adrenalin 10.000 Ft.
A Defibrillátor sem 10.000 Ft.

A külföldi cégeket nem érdekli, hogy életmentésről van szó:
ha nincs pénz nem adnak többet.
Ilyen egyszerű.
Se Mercedes rohamkocsit, se gyógyszert, se eszközöket.
Csókolom, kapitalizmus van.

rikitiki 2012.06.26. 17:46:29

A "részeghez" is ki kell menni. Mint fentebb karcsibácsi írta.

Az ideális megoldás én szerintem az lenne, ha kiszámláznák az ellátást, így mindenki boldog lenne, az ellátást megkapná, akinek szüksége van rá, az alkoholistákat pedig gyakrabban segítené a családja, inkább mint fizessék a mentőt.

Amúgy Norvégiában a lakosság 80% az alap elsősegélyt (BLS) képes biztosítani.
Magyarországon 3%.

Ne felejtsük el, hogy tízmillió lakosra jut 30 ezer orvos.

nemjogasz 2012.06.26. 17:46:39

@Fyall - Separate or superstate!:
"Te rábíznád tetszőleges jogosítvánnyal rendelkezőre az újraélesztésedet?"

Hát, szerintem ha nincs légzésed és leállt a keringésed, akkor már ha szarul csinálja se nagyon tud több kárt okozni... 5 perc és beáll az agykárosodás vagy agyhalál, szóval jobb ha megpróbálja, legfeljebb nem sikerül, és a végerdmény az lesz, ami akkor ha meg se próbálja.

Dr.laikus PhD 2012.06.26. 18:42:35

@jágör68:

Te csinálod a legjobban.
Hátulról kiabálsz valamiért amiről nem tudod mi, hisz nem éltél benne.

Amiben éltél és tanultál annak a haszonélvezője lehettél.

Etikátlan és gusztustalan amit és ahogy csinálod.

Csókolom kapitalizmus neked van.
Birkamód te is itt hagytad azt amiben te magad sem tettél az égvilágon semmit.
Vagy oroszlánnak érzed onnan magad?

Mit vársz a kiszolgáltatottaktól?

De kérlek ne is válaszolj, mert annyira gyerekesen uszító, hogy én vagyok az isten barma, hogy felhúzom néha magam rajtad.

jágör68 2012.06.26. 19:47:53

@Dr.laikus PhD:
Jelenleg egyenleg ez az egyetlen módja a gyomrosnak:
a lelépés.
Sajnos amíg sok barom 3-4 állást is vállal a minimálbérért (főleg az egészségügyi dolgozók)+ egy kis mellékesért, addig marad a rabszolgagazdaság.

Igazság, hol vagy? 2012.06.26. 20:18:32

@Vegaaa: Csak magyarázd el egy infarktusos beteg hozzátartozóinak,hogy bocs de egy alkoholt vagy drogot fogyasztott embert "szűrtünk"ki,ezért nem ért oda időben a mentő.

Igazság, hol vagy? 2012.06.26. 20:23:08

@Igazság, hol vagy?: @Vegaaa: Csak magyarázd el egy infarktusos beteg hozzátartozóinak,hogy bocs de egy alkoholt vagy drogot fogyasztott embert "szűrtünk"ki,ezért nem ért oda időben a mentő.Az még kimaradt:kőrözött egyén megtalálása"ráakadása"nem a mentőszolgálat feladata.

2012.06.26. 21:53:35

@Fyall - Separate or superstate!: Értem én, hogy te komplex akarod a problémát megoldani, mert te egy ilyen komplex, távolba néző ember vagy :-) (jóindulatom feltételezd), de ez egy konkrét helyzet, amire konkrét kérdés hangzott el, elmondtad, mit ne csináljon, de nem mondtad el, hogyan érje el, hogy jöjjön a mentő. Mások meg elmondták, mit kell hazudni, hogy mégis. Feltételezzük, a posztoló nem akar hazudni. Tehát mit tegyen a baltázáson kívül?

2012.06.26. 21:56:18

@jágör68: Nem szép dolog az otthon maradt orvos kollégáidat "sok barom"-nak nevezni, még ha értem is, mit akarsz mondani.

2012.06.26. 22:13:14

@rikitiki: Hát most önkritikát gyakoroltam, bár tanultam, nem biztos, hogy tudnék szakszerű elsősegélyt nyújtani. Azt hiszem, ezeket az infókat rendszeresen kellene frissíteni saját magunk számára is, és ha már ennyire lusták vagyunk, akkor valami központilag irányított szájbarágós módszer, rádió, TV közreműködésével.

karcsibácsi 2012.06.26. 23:14:27

@Dr.laikus PhD:

Egyáltalán nem húztad fel magad, ahhoz képest, amilyen marhaságokat és amilyen stílusban írt ez a jáger, kifejezetten tapintatos és visszafogott voltál. Mondhatnám, hogy igazi úrinő. Sajnos, jágörre nem mondhatjuk el ugyanezt, mármint hogy úriember lenne/lett volna. Úgy látszik, ehhez az orvosi diploma és a nyugati kapitalista jövedelem nem elég.

Dr.laikus PhD 2012.06.27. 06:50:47

@Igazság, hol vagy?:

Mi a fenének ködösíteni?
Részegért soha nem megy esetkocsi.

A beteg, beteg. Lehet tudatlan, vagy csak félig az. Érthet félre egy csomó mindent, mert ő _a_ beteg.
Panaszkodhat frusztrált egészségügyi személyzetre, mert ő _a_ beteg.

Ugyanez visszafelé már nem etikus, sőt káros.
Érezni kéne az arányokat, vagy tényleg más munkát keresni.
A hiány sokszor jobban érthető és elviselhető, mint a nyílt rosszindulat.

fehéregér 2012.06.27. 10:07:08

@jágör68: okoskodsz tovább, mintha azzal védeni lehetne a védhetetlent, miközben a hozzád hasonlóknak, akik épp "csak" megfogalmaznak, terjesztenek ilyen véleményeket, többek között ez is a lelkükön szárad:
@Dr.laikus PhD: index.hu/belfold/2012/06/26/bozotvagoval_kaszaboltak_le_egy_hajlektalant/

fehéregér 2012.06.27. 10:10:16

@Dr.laikus PhD: téged kedvellek, de ez irritál, szerintem te is tudod, hogy kár jönni a wikipédiával, a "náci" szó már - mint mondjuk a paraszt, noha az jóval méltánytalanabb - nem kötődik a szoros jelentéséhez, minden bizonnyal találkoztál például a "grammarnáci" kifejezéssel, nos, ez, a másikat a támától függetlenül minden áron - és valójában ok nélkül - kioktató, helyreigazító attitűd is valami hasonló...nem kéne.

Dr.laikus PhD 2012.06.27. 11:02:47

@fehéregér:

De. A náci szó kötődik a jelentéséhez.

Azt a szót kell írni amire gondolsz.
Nekem valaki ilyet mond a paraszt helyett, az utóbbinak sem örülök, de legszívesebben lenyakaznám. :((

Irkutszk 2012.06.27. 15:52:31

@fehéregér: A nyelvtan-náci kifejezés is szorosan kötődik a náci szó értelméhez, csupán leszűkíti annak értelmezési körét a nyelvtan tárgykörre.

És ez a szó még sok-sok évig szorosan kötődni fog az eredeti értelméhez.

jágör68 2012.06.27. 17:15:03

Miért is vagyok náci:
-a csöves kap a boltban ingyen élelmiszert?
-a Méggya Márkba LCD TV-t 0,00 Ft- ért?
De úgy egyáltalán...
Hol adnak ma bármit értékén jóval alul- és akkor még a haszonról nem is beszéltem...
Mert ugye az egészségügyi beszállítók, dolgozók is egészen hihetetlen, de nem FÉNY, SZÉL és egyéb energiából élnek.
Hanem szintén pénzből.
Aki nem lázad úgy általában a pénz alapú társadalom ellen, az jobb lenne ha csendben maradna.
Másoknak nagyon okosan elmagyarázzák, hogy "nem pénzkérdés" meg "náczikokvagytok".
Na akkor irány a Méggya Márkba oszt kérjétek ingyen a Plazma TV-t, házimozit.
Vagy mondjuk jó, csak kérjék a feltüntetett ár 20- 30%- áért.
Gondolom ott senki sem akad fenn a nemleges válaszon.
Az egészségügy miért lenne más?
Amikor ráadásul sokkal- sokkal drágább minden. Kedvenc példám ugye a koszorúér- stent: darabja 1,2 millió Ft.
Mégis mennyien megkapták alanyi jogon mert "életmentő beavatkozás" 6 órán belüli szívinfarktus esetén.
Na ez örökké nem fog menni.

2012.06.27. 17:50:28

@jágör68: Az első kérdésedre nem tudok válaszolni, nem én mondtam. A többi úgy van, ahogy írtad. A probléma inkább az, hogy a te jóléted valahogy nem látszik az írásaidban. Mintha haragudnál a világra, mindenkire, leginkább az otthon maradottakra. Nem hinném, hogy az otthon élők nem foglalkoznának a saját életük jobbá tételével. Nem hinném, hogy mindenkinek van lehetősége külföldre menni. Ennek számtalan oka lehet, magánjellegűek többségében. Aztán olyan is van, aki nem akar külföldre menni, mert nem szeret máshol élni. Én pl. utálok. Ettől persze még motivál a pénz, ezért is nem döglöttem még bele, hogy ennyi ideig kibírtam. Valahogy rosszul fogalmazod meg azokat a dolgokat, amiben esetleg igazad is lehetne. És mindig ugyanazt írod. Mintha nem is lennének szerinted azok emberek, akik Mo-on élnek. Pedig elég sokan vannak.

Irkutszk 2012.06.27. 18:01:39

@rikitiki: Én úgy tudtam, hogy a detox-fuvart kiszámlázzák az utasnak.

Igazság, hol vagy? 2012.06.27. 20:23:44

@Dr.laikus PhD: Tisztelt laikus PhD,bocs aDr.lemaradt!Tudod jó pár évet ledolgoztam ,dolgozom az egészségügyben,de még soha senki nem mondta,hogy rosszindulatú vagyok.Nekem is van Rólad negatív illetve pozitív véleményem,de azt nem írom itt,mert nem szeretek senkit sértegetni Veled ellentétben,mivel Te ezt többször megtetted.Nem csak Velem, ha nem másokkal is.Megkérlek hozzászólásomra akkor reagálj,ha Téged érint a dolog,vagy Neked írok személy szerint.Üdvözlettel,nem kérek választ.

Igazság, hol vagy? 2012.06.27. 21:13:07

Dr.laikus PhD.Ez még kimaradt:Észre vehetted,hogy hozzászólásaidra nem írok semmit,mert annyit azért Én is észlelek,hogy Te ha valakit ki"spécizel" magadnak,akkor tényleg mindegy,hogy mit ír,akkor is sértegeted.

jágör68 2012.06.27. 21:15:40

@Turchi:
Hát ha az a legnagyobb probléma itt a blogon, hogy az "én jólétem nem látszik", akkor kb minden rendben:DDD
Sajnos az én tapasztalataim családi és beteg körben is elég negatívak a magyar hozzáállásról:
feketézés, kenőpénz, kiskapuzás, rablás, csalás, hazugság- és közben ezek osztják leghangosabban az észt, hogy
"nem pénzkérdés" meg "fizessevissza"
Mondjuk a kettő egyből üti egymást.
És egyébként is mindenki náczi, aki nem ad ingyen/ értékén alul semmit- tehát a hentestől az autókereskedőn a banki ügyintézőig mindenki- nemcsak az egészségügy ezen logika alapján....
Hát ezért nem vagyok már otthon.

2012.06.27. 21:24:40

@jágör68: Jó, jó, hülyén fogalmaztam, de olyan megkeseredett embert keltő írásaid vannak, mint akinek most se menne jól a sora. Amit írtam, annak semmi köze ahhoz, hogy a blogon mi a legnagyobb probléma. Én írtam egy megjegyzést, nem a blog, mint egész. Engem a nácizás nem érdekel, mint írtam, nem is utaltam rá, erre nem is reagálnék. Értem én, hogy el akarod magyarázni a sok "hülye" magyarnak, hogy mit hogy kéne látni, de valahogy mindig az ellentétes hatást éred el. Akkor valamit csak nem jól csinálsz, vagy nem is azt akarod elérni, mint amit írsz.

Dr.laikus PhD 2012.06.28. 07:15:47

@Igazság, hol vagy?:

Két blogoló volt akikről kiderült (igaz az én oknyomozásom miatt), hogy nem azok akiknek kiadták magukat.
Mindaddig ez senkit (engem sem) nem érdekel, amíg egy szakmát hiteltelenít el a kedves kaméleon.

Rólad pontosan tudom, hogy nővér vagy, hogy gyerekekkel foglalkozol.

Ezért aztán a felelősséged fokozott.

Nem állíthatsz, de nem is sejtetheted, hogy bárki is szelektálna a betegek között ami nem az állapotára vonatkozik, hanem arra, hogy ki hogyan ítéli meg a drogost, az alkoholistát, az utcán élőt.

Tudnod kell, hogy a detoxikálás nincs ingyen. Nem megy simán csak fetrengő részegért esetkocsi, kivéve, ha félig kifolyt az agya, vagyis tényleg sürgősségi ellátásra szorul. Ott és akkor nincs kivétel, a mérlegelés alapja ki van közelebb a halálhoz.
Az infarktusos beteg, vagy a halálközeli alkoholos, vagy drogos állapot.
Az egészségügy (nem az ember) részéről _ez_ a mérlegelés alapja, na és ki hívta előbb. (ez is csak az eszközök szűkös volta miatt)

Minden más véleményed, cinikus felhívás a beteg felé, hogy rúgjon ő bele csak az etikába, hisz anarchia van.
Létezik értékesebb emberi élet, mint....

Láttak már el előttem nyílt töréssel mattrészeg pacákot.
Szavam nem volt.
Én sokkal jobban voltam, bár a másik jobban érezte magát. :D

Dr.laikus PhD 2012.06.28. 07:27:44

@Dr.laikus PhD:

Félreérthető voltam.
A delikvensnek kell kifizetnie az ellátást.

2012.06.28. 09:49:46

A nácikrul: Magyarországon képtelenek megszervezni egy vasúti menetrendet.

Ezért nem vagyunk még vagonban.

Moldova is megmondta, hogy egy tömeggyilkos diktatúra vasbeton, Heine, hogy betiltott könyvek és én, hogy kötelező ünnepek.

Nem épül a négyes metró, írni még az álamfő se tud és MÉG nem kötelező a nemzetvezető kivégzésének gyásznapja.

Az emigrácziórul: Nem az a baj, hogy mindenki oda megyen, ahol szeret élni. Ez olyan mint a gondolati szabadság. Én puszta meggyőződésből jobb szívvel adózom más országnak, mint a magyarnak.

A miniszterelnököt is száműzték a politikai beállítottsága miatt. Bár nem Rodostóba, hanem Oxfordba. Megérti ő a motivációinkat, nem kell aggódni.

Már az ő korában is voltak ismerősei, akik itthon maradtak, például Sz.-né Júlia, gymnasiumi osztálytársa, jó barátom édesanyja. Jelenleg Vas megye munkanélkülije.

Van pénze a sóra, a gyufára meg a petróleumra, de hát nincs mit csodálkozni, az 1920-as éveket építjük. Legutóbb voltam egy kórházban látogatni, csaknem sikerült is a terv!

Az egészségügyrül: ha nagyon részeg leszek a badacsonyi bortól holnap este, tessék esetkocsit küldeni. A kisapáti dűlőúton balra, jobbra és megint jobbra kell fjordulni, de jöhet helikopter is. A nagy eperfás ház előtt leszek kiterítve.

Vinnék kareszbának is egy kis törkölyt, ha kér.

2012.06.28. 10:59:07

@Dr.laikus PhD: Ha 2 nappal később részegedne le, találkozhatnánk az eperfa alatt :-)

Dr.laikus PhD 2012.06.28. 11:20:21

@Turchi:

Köszi a meghívást!
Nagyon irtózom a hernyóktól. eperfán és alatta ilyenkor sok van.
Számomra mongyuk az eggy is több, mint elég.

Azért elképzellek az eperfa alatt amint angyalost játszol várva az esetkocsit....
Ilyen egy szürkebarát. Hát nem?

2012.06.28. 12:33:36

@Turchi: Akkor is részeg leszek. EU-csúcs van, névnapok, vizsgaidőszak vége, és leadtuk a NAGY pályázatot. (Aminek hála egy tucat faluban kevesebb ilyen sztori lehet, mint ez a poszt. Ha már úgyis te kérdezted, hogy mit kellene csinálni, ha nem jön a mentő. A komplex megódások, ugye.)

Én blogfamiliaritás szempontjából karcsibácsi unokaöccse vagyok. Ő okosabb, idősebb, tapasztaltabb, meg jobban bírja a pálinkát.

Én a tapasztalatból csak a tapas-t ismerem, meg én vagyok a kisboros.

Amúgy ha akarsz jöhetsz, nem viccelek, Kisapátinál a (dűlőúton) legyél vasárnap. Vagy ha már itt vagy, pöstön is, miért ne.

@Dr.laikus PhD: Ez nem úgy van. Az Isten kétféle bort teremtett: a Szürkebarátot és a Leánykát. A Szürkebarát és a Leányka csinálja a többi bort úgy, hogy a Szürkebarát beteszi a dugóját a Leánykába.

- Ha a dugó csavaros, akkor furmint.
- Ha a dugó el van szorítva, akkor kéknyelû.
- Ha a dugó nehezen megy be, akkor visontai.
- Ha a dugó pont jó, akkor ezerjó.
- Ha a dugó puha, akkor a Leányka elkezd szomorodni.
- Ha a dugó sehogy sem megy be, akkor pusztamérgesi.
- Ha a dugót egy másik Szürkebarátba teszik, akkor homoki.
- Ha a dugót rossz helyre teszik, akkor malaga.
- Ha a Leányka néger, akkor "pinot noir".
- Ha a Leányka nem akarja a dugót, akkor kövidinka.
- Ha a Leányka nem kap dugót, akkor csongrádi vörös.
- Ha a Leánykán erényöv van, akkor vaskúti.
- Ha a Szürkebarát 25 éves, akkor bikavér.
- Ha a Szürkebarát 75 éves, akkor aszú.
- Ha a Szürkebarát költõi hajlamú, akkor siller.

Igazság, hol vagy? 2012.06.28. 18:32:23

@Dr.laikus PhD: Azt nem akarod kinyomozni,hogy hányas cipőt hordok? Bocs,de ez cinikus kérdés volt részemről.Azt elhiszem,hogy sok mindent tudsz az egészségügyről de nem mindent.További jó nyomozást és kérlek ne foglalkozz Velem.

karcsibácsi 2012.06.28. 18:58:27

@Fyall - Separate or superstate!:

Kösz a törkölyt.
Schiller, Johann Cristoph Friedrich (1759-1805). Német költő, drámaíró, esztéta, történetíró.
Schillert fordít = vörösbort hány (Moldova: Akit a mozdony füstje megcsapott)

karcsibácsi 2012.06.28. 19:04:47

@Dr.laikus PhD: "A delikvensnek kell kifizetnie az ellátást."

Papiron. A valóságban, mire az ember pénzt, időt és fáradságot nem kímélve eléri, hogy érrendszerében 0.2-0.3 Maligán fokos alkohol keringjen, rendszerint késő éjszaka van, pénze meg egy szál se. Taxi, szálloda szóba se
jöhet, hazamenni, ha tudna, se merne az asszony miatt. Mit lehet tenni,szépen lefekszik az uccán, asztán jön az ingyen taxi (mentő) oszt elviszi az ingyen szállódába (kórház, detox). Ja, hogy kiszámlázzák? Az csak egy papír,az első kukában landol. Hajcsák be, ha tuggyák!

Dr.laikus PhD 2012.06.28. 19:15:12

@karcsibácsi:

Nem csak papíron.
Beszedik, végrehajtják, ha másként nem megy leülik.

Nem az orvosnak kell (kéne) ezzel foglalkoznia.

2012.06.29. 12:42:08

@Dr.laikus PhD: Sajnos a meghívás törölve, gyerek beteg, utazás elhalasztva :-(

Dr.laikus PhD 2012.06.29. 13:41:01

@Turchi:

Nagyon nem jó! :(

Mi a baja?

2012.06.29. 16:35:09

@Dr.laikus PhD: Lázas, mozdulatlan, alszik, repülésre tökéletesen alkalmas :-) Ha este lesz időm a betegápolás mellett, akkor az oldalamon lesz némi bejegyzés a történtekről.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása