Hagyták szenvedni a kislányomat

2012.03.02. 10:50

Tisztelt Praxis blog!

 

Egy ismerősömtől hallottam a blogról és elhatároztam, én is megírom a velünk történteket. Óvodás kislányom nem sűrűn szokott megbetegedni, valahogy mindig az ünnepekre időzíti a megfázásokat és vírusos fertőzéseket. Ennek okán jelentős tartalékkal rendelkezünk a gyermek-lázcsillapítókból, köptetőkből és kenőcsökből. De az a baj, hogy van, amikor még ez sem elegendő.

 

 

Karácsonykor természetesen már első nap belázasodott Kata, ráadásul elég magas volt a láza, majdnem 40 fok. Szóval elkezdődött a szokásos metodika, hűtőfürdő, lázcsillapító, sok folyadék, folyamatos ellenőrzés, ment-e le a kicsi láza, de ezúttal bármivel is próbálkoztunk, nem sikerült leszorítani. Lányom ráadásul elég nehezen viseli a betegségeket, ilyenkor nagyon nyűgös.

 

Egész napos próbálkozás után, amikor eljött az este, már anya fáradtak voltunk és nyűgösek. A gyerek pedig picit sem lett jobban. Azt hiszem, ebben az esetben egyetlen szülő sem tett volna mást, felhívtuk az ügyeletet. Ők pedig elmondták, hogy mit kéne csinálnunk (lázcsillapító, hűtőfürdő, etc. ) . Persze azzal kezdtük, hogy elmondtuk, mindezt már végigzongoráztuk, egyfolytában itatjuk a gyereket, próbáljuk levinni a lázát, de eredmény semmi sajnos.


Erre hümmögtek egy darabig, hogy hát az nem jó, de nem tudnak kijönni, mert hát ünnepek, meg miegymás. Néztünk a férjemmel, hogy ez mégis mi, hiszen a gyerek feje tüzelt, tényleg nem segített semmi, nagyon rosszul volt. Mikor kérdeztük, akkor most mi lesz, azt mondták, várjuk meg az éjszakát. Hátha lemegy reggelre. Hát köszönjük szépen a nagy semmit... Éjjel még rosszabbul lett a kicsi, elkezdte kihányni a sok teát, amit egész nap ivott. Kb. már imádkoztunk, hogy legyen reggel végre, de semmi sem változott.


Reggel a férjem már nagyon ideges volt. Felhívta az ügyeletet, de az idegességét nem mutatta. Elmondta, hogy a gyermek miatt már előző nap is telefonáltunk, akkor nem jöttek ki, legyenek szívesek, mert nem hogy jobban lett volna, épp ellenkezőleg. Minden részletet elmondott. Ekkor végre megtört a jég. Még eltelt vagy 2 óra és megérkeztek hála Istennek. Megvizsgálta a lányomat és arra jutott a doktornő, hogy kórházba kell vinni, mert a láztól és a hányástól ki van száradva....


Innentől felgyorsultak az események, gyerkőc másfél órával később már a Heim Pál Kórházban volt infúzión. A kórházban egyébként minden nagyon profin működött és nagyon rendesek voltak velünk. Miután meghallgatták, hogy egy egész éjszakát kellett pluszban szenvednie a lányunknak, ők is nemtetszésüknek adtak hangot. Kata 4 napig volt végül bent, szóval az ünnepek nálunk nem teltek túl vidáman, de végig ott lehettem mellette, ami nagyon sokat számított. Csak azt nem értem, miért kellett hagyni szenvedni egy 4 éves kislányt. Én megértem, hogy sok az eset, főleg ünnepekkor, de ha valaki ellátásra szorul, azzal foglalkozni kell.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irkutszk 2012.03.02. 15:54:03

@Barnamaci: Rád értettem. Te nem hiszed, hogy képes "ránézésre" ilyesmit megállapítani egy hozzáértő.

CyberPunK 2012.03.02. 15:54:38

@Dr.laikus PhD: Értem. Bár nekem még mindig nem tetszik az, hogy felülbíráljam az ügyeletet laikusként. Mindegy, hiba mindenhol van.

2012.03.02. 15:56:28

@Barnamaci: "41.7-ig megy. 50fokig biztos nem. Megnyugodhatsz. Szakirodalom"
Szakirodalom ellenére már 39 foknál sem vagyok nyugodt.

Barnamaci 2012.03.02. 15:57:07

@quadrocs: Nálunk tök ugyanez :-) Amúgy meggyőződésem, hogy nem lehet leszögelni a gyereket, még lázzal sem, nekem a nagyobb ilyen, 9 lesz, Ő láz mellett is rohangált, és ismerek más ilyen gyereket is. A kicsi 5 lesz, Ő fekszik, alszik, másnap felkel, semmi baja. És igen, én vagyok a főnök, de kényszeríteni ülésre, fekvésre, akkor sem tudom. Amúgy ebből is látszik, hogy attól, hogy rohangál, nem lesz magasabb a láz, nem történik semmi.

Barnamaci 2012.03.02. 15:58:12

@Irkutszk: hát, miután nálunk a ránézésre leadott diagnózis nem jött be, valóban. :-)

Barnamaci 2012.03.02. 15:59:16

@Turchi: szuverén jogod van hozzá :-) De akkor mit ér az orvostudomány? :-))

2012.03.02. 16:02:09

@Barnamaci: Szerencsére az idegességhez nem kell jogalap :-) Az orvostudománynak pedig a lázcsillapításról bizonyos hőfok felett ezek szerint tőled eltérő álláspontjai is vannak.

Dr.laikus PhD 2012.03.02. 16:03:19

@CyberPunK:

Nem kell felülbírálni.
Itt sem telt el annyi idő, hogy tragédia lett volna.

Két teljes nap és egy éjszaka, amikor mindig még a felnőttnek is rosszabb az állapota, ha beteg. Ha gyógyul akkor éjszaka van a fordulat. :)

Meg kell ismerni a gyereket, mire hogyan reagál. Ha valami nagyon nem kerek, nem volt még ilyen, minden más, akkor bizony menni, vagy vinni kell.

A telefon másik oldalán a tüneteket mondod,arra adnak tanácsot, de a gyereket te ismered.

Бабаяга 2012.03.02. 16:03:24

@Irkutszk: Három lassan kamaszodó gyerek szülőjeként az évek alatt elég sok mindent megtanultam a környezetemben élős orvosoktól. Honnan kéne tudni egy szülőnek, hogy melyek a kiszáradás, középfülgyulladás, agyrázkódás, stb. tünetei? Ha valaki ezekkel tisztában van, akkor könnyebb neki, de aki kevésbé tanult, kevesebb "ismerősi" segítséggel rendelkezik, az sokkal bizonytalanabb, így később (lásd posztoló) vagy túl gyakran rohan a gyerekkel. Velem a házi gyerekorvos is partnerként viselkedik, de volt rá példa, hogy a kórházi doki reflux gyanúval kezelte a 2 hónaposomat, és úgy bánt velem, mintha írni, olvasni se tudnék, és gyereket is először látnék, pedig ez a legkisebbel történt.
Mikor és kitől tanulhatja meg egy szülő, hogy mikor kell orvos, és mikor nem?

Irkutszk 2012.03.02. 16:03:31

@Barnamaci: Nem értek egyet Önnel elég sok mindenben, viszont kedvem sincs vitatkozni, úgyhogy ezt a párbeszédet itt befejezettnek tekintem.

Barnamaci 2012.03.02. 16:10:28

@Turchi: valami félreértés lehet, mert ez nem az én álláspontom, tehát nem kisujjból való, hanem orvosi publikációk. Ahogy egy gyógyszerről is egy ideig hisszük, hogy jó, aztán kiderül mégse, bevonják, mert túl sok volt a mellékhatás, halál netán...van ez így.

halaloszto 2012.03.02. 16:11:20

@dr. Trebitsch: Parevente meghal egy ember ugy, hogy mento viszi a korhazba, de tovabbkuldik. Viszont evente meghal par szaz ember ugy, hogy otthon uldogel, es varja az orvost.

vajk

halaloszto 2012.03.02. 16:15:08

@Majda: Neked nem derul ki? Komolyan? Ugytunik irni tudsz, az olvasast meg gyakorold meg egy kicsit.

vajk

Barnamaci 2012.03.02. 16:16:05

@Dr.laikus PhD: csecsemőkori skarlátunk volt. Mások a tünetek.

Dr.laikus PhD 2012.03.02. 16:17:05

@Бабаяга:

Rengeteg könyv létezik a gyermekbetegségekről, gyermekbalesetekről.
Ha máshonnan nem, innen és van az embernek jó esetben szülője, vagy a férjének.
Általában jó tanácsokat szoktak adni.

Ha jó a védőnő sokat tud segíteni és a gyerekorvos is.
Azért az furcsa, hogy te rögtön tudtad, hogy nem reflux.
Én is nagyon jó diagnoszta vagyok és nagyon tudom veregetni a vállam, ha bejön amire gondolok.

Azt viszont tudom, hogy az orvos tudása szélesebb, mint az enyém, lehet hogy én többet láttam, de ő többről tanult, kizárni neki kell.

Dr.laikus PhD 2012.03.02. 16:20:10

@Barnamaci:

Neked tök mindegy miről van szó, típusos, vagy atípusos, élvezed, hogy borzolod a kedélyeket.

Másnak is van esze, gyereke, tapasztalat és főleg véleménye.

suga1 2012.03.02. 16:22:45

@CyberPunK: Mikor forduljunk sürgősséggel gyermekgyógyászati ellátáshoz, ügyelethez?

1. Milyen esetekben forduljanak mentőhöz illetve orvosi ügyelethez?

A csecsemők és kisgyermekek állapota rövid idő alatt változhat, súlyosbodhat, ezért ha gyermekénél az alábbi aggasztó tüneteket tapasztalja, kérjen mielőbb segítséget!

2. A mentőket riassza, és kezdje meg az elsősegélynyújtást! Mentők: 104.

• Ha a gyermek nem vesz levegőt, eszméletlen, pulzusa nem tapintható.
• Egyes légzészavarok esetén: nehézlégzés, fulladás, leszürkülés, elkékülés, ugató köhögési rohammal kísért nehéz, húzó belégzés, hirtelen bekövetkező rekedtség kínzó légszomjjal, hirtelen kialakuló heves mellkasi fájdalom.
• Sérülések, balesetek esetén: láthatóan súlyos sérülés, észlelhető csonttörés, magasból leesés, nagy vérzés, vérvesztés, eszméletvesztéses fejsérülés, égés, forrázás, fagyás, kihűlés, vízbefúlás, mérgezés, idegentest félrenyelése, áramütés, vagy ezek gyanúja, állat súlyos harapása, kígyó marása.
• Idegrendszeri tünetek esetén: eszméletlenség, eszméletzavar, eszméletzavarral járó izomrángatózások, feltűnő aluszékonyság, szokatlan heves nyugtalanság, merev tarkó, csillapíthatatlan fejfájás, erős kínzó szédülés, hirtelen látászavar, kettős látás, öngyilkossági kísérlet.

3. Ügyelethez forduljon elsősorban!

Ügyelet helye: Telefon:

• Egyes lázas állapotok esetén: láz 3 hónaposnál fiatalabb csecsemőnél, szabályos lázcsillapítás ellenére sem enyhülő magas láz, láz súlyos, elesett állapottal.
• Egyes légúti tünetek esetén: kínzó, nem csillapodó köhögés, nehezített ugató köhögés, sípoló nehézlégzés, légúti betegségben hirtelen rosszabbodás, fájdalomcsillapítás ellenére is fennálló kínzó fülfájás.
• Hasi tünetek esetén: csillapíthatatlan görcsös hasfájás, kínzó haspuffadás, szelek elakadása, súlyos, ismétlődő hányás, hasmenés (kiszáradásra utal ha több órája száraz a pelenka), csecsemőnél véres széklet, erős alhasi fájdalom, erős nőgyógyászati vérzés, a here fájdalmas duzzanata esetén.
• Vizeletürítési zavarok esetén: vizeletürítés több, mint 12 órás hiánya, gyakori fájdalmas vizelés lázzal, véres vizelet nagy hasi fájdalommal.
• Veszélyes allergiás állapot esetén: hirtelen bekövetkező, rekedtséggel járó nehezített belégzés, rovarcsípés kifejezett fej/nyak és szemhéj duzzanattal, nagy testfelületre kiterjedő csalánkiütés.
• Egyes bőrtünetek esetén: terjedő bőrvérzések, sárgaság, kiterjedt bőrkiütések lázzal.
• Szociális sürgősség esetén: ha a gyermeket felügyelet nélkül hagyják, elhanyagolás, bántalmazás jelei vannak.

4. Indokolatlannak tekinthető az ügyelethez fordulás, ha a gyermeknek:

• enyhe náthája, kevés köhögése, csak hőemelkedése van, vagy láza csillapítható,
• kevés, nem terjedő kiütése van, általános állapota jó, kullancsot kell kivenni,
• hasmenése, nem ismétlődő hányása, székrekedése van jó állapot mellett,
• receptírás: a szokásos tápszere, állandó gyógyszere elfogyott,
• igazolás közösségbe, táborozáshoz, sportoláshoz.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet és
a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének ajánlása

alib 2012.03.02. 16:23:34

@R.-né Kerrigan Sára: Hát, ha azzal hívod fel a rendőröket, hogy betörő van a házadban, megnyugodhatsz, hogy nem fognak kijönni. De a konyhakést sem fogják ajánlani. Ilyenkor érdemes azzal kezdeni, hogy lelőttél egy betörőt. Na ekkor azonnal kint lesznek. That's hungarian virtue.

Egyébként nincs tapasztalatom kisgyerekekkel, de az első ötletem nekem is az volt, hogy autó -> ügyelet. Ha 30 km-re van, és nincs autó, akkor taxi. Ha a gyerekről van szó, akkor nem lehet tétel egy taxi, vagy hogy akár a legnagyobb ellenségem segítségét kérjem. De szerencsére ennél kiegyensúlyozottabb világban élünk. Szóval a posztot nem értettem igazán.

@quadrocs: lázat azért szoktunk csillapítani, mert ugyan egy ideig jó, ha a szervezet védekezik, hosszú távon a láz által termelt "anyagok" gátolják a gyógyulást. Ugyanez igaz a fájdalomra is. Nem vagyok gyógyszerkapkodós típus, de nagyobb fájdalom, vagy 38 fölötti láz esetén gyógyszerpárti vagyok.

Irkutszk 2012.03.02. 16:23:44

@Бабаяга: Nehezemre esik válaszolni a kérdésre, lévén egészségügyis családból jövök, egészségügyi végzettséggel. Mindenesetre megpróbálok.

A posztban szereplő példánál nem tartom elítélendőnek ahogy az ügyelet cselekedett. A szülő megtette, amit tudott, tünetekkel hívta fel az ügyeletet, nem pedig csak a hirtelen pánikkal a hangjában, hogy jaj istenem, beteg a gyerek. Nem gondolom azt sem, hogy 'gyógyszerfutárnak' akarta volna használni az ügyeletet. Az ügyeletes orvosnak lehet, hogy nagyobb problémákkal kellett megküzdenie, minden kezére két haldokló, vagy bármi. Véleményem szerint a gyermek nem volt életveszélyben, így gondolom, hogy ezért is mondta az orvos, hogy nem jön ki megnézni. A betegség későbbi alakulása azonban szükségessé tette az orvosi beavatkozást. Én így látom ezt az esetet.

Az általános tudnivalókról az én privát véleményem, hogy tanítani kellene. Amit jelen helyzetben tud tenni egy szülő, az ilyen irányú könyvek olvasása, és a tájékozódás. (Azért nem az internet, mert valóban megbízhatatlan információ-forrás. A könyvnek van szerkesztője, aki felügyeli, hogy szakértők írják a fejezeteket. Ha megnézzük, a wikipediába is bárki szerkeszthet, tehát bármi butaságot is bele lehet írni, max. idővel majd kigyomlálják. Na de ha én gyomlálás előtt olvasom?) A tájékozódás alatt olyasmit értek például, mint megfelelő háziorvos keresése, aki esetlet tanácsot is ad, nem pedig futószalagként képzeli el a rendelést (Emlékszem, Édesanyám egyik fő szempontja a háziorvos keresésénél az volt, hogy kedves legyen); a nagyszülők kikérdezése (mert ők a mi gyermekkorunk alatt láthattak egyet s mást, emlékszünk, ugye?); és megpróbálni előre felkészülni a lehetséges dolgokra, nem pedig akkor szembesülni először olyasmik tüneteivel, mint láz, horzsolás, eltört kar, kibicsaklott boka, bennszakadt lélegzet, orrvérzés, betört koponya, fejre esett féltégla, vagy szálka / tüske az ujjban, amikor már megtörtént. Mert a gyerek bömbölni fog, garantálom. A szülő meg pánikolni, mert ez meg reflexes, mert bömböl a gyerek. Amikor nekem eltört a karom, Édesapám falfehéren azt mondta, ő most nem tud autót vezetni és nem tud engem bevinni a kórházba (pedig esküszöm, alig fájt, amikor megfelelő pozícióban tartottam a karomat). Hát kb ennyit tudok mondani.

szabidoki 2012.03.02. 16:36:27

@Dr.laikus PhD: leginkább a szátok jár. Az ügyeletesek túlnyomó többsége rohangál éjszaka, mint pók a falon, mert annyi a hívás.
A "sima" lázas gyerek nem olyasmi, amihez mindenáron ki kell menni. Egy korrektül kivitelezett hűtőfürdő meg szépen le szokta vinni a lázakat - nyilván nem a vizes borogatás a homlokra című történetről beszélek, amit a legtöbb ember csinál.

Бабаяга 2012.03.02. 16:36:57

@Irkutszk: Oké, tanítani kellene. Kinek és, hogy? Ne passzoljuk le az iskoláknak, mert annak nincs sok értelme, ha nyolcadikosoknak tartunk ilyen kurzust. Két gyerekem tanult hatodikban egészségtant, megtanították nekik, hogy kell mosakodni + kipipálták a felvilágosítást. (Van egy tanári diplomám, volt valami Egészségnevelés című kurzusom, úgy kaptam aláírást, hogy be se mentem, de ott is a tisztálkodás volt a lényeg.) Orvos kiesik, mert túlterhelt. Védőnők? Vagy foglalkoznak anyukával és gyerekkel vagy sem. Ők megtehetnék, de kérdés, hogy van hozzá elég tudásuk?
Én amit tudok, orvosoktól tanultam. Alap dolgok, mit, hogy kell megnyomni, mit kell érezni. Mikor mire kell gyanakodni, mi a teendő. Sokszor volt hasznos. Akkor viszem őket orvoshoz, ha a tünetek miatt muszáj, vagy ha elakadtam.
Ja, én csak utólag pánikolok, ha a gyerek már az orvos kezében van. 10 hónapos fiam elesett, ömlött az orrából a vér. Futottam vele orvoshoz, majd a rendelőben elkezdtem remegni, sápadni, ... engem is elláttak.

Dr.laikus PhD 2012.03.02. 16:40:19

@szabidoki:

Csípőből tüzelsz, az a baj. :)

2012.03.02. 16:43:35

@Barnamaci: "orvosi publikációk"
Az a baj, hogy nem egyformák!

OftF 2012.03.02. 16:48:25

Nincs Magyarországon biztonságos egészségügyi ellátás. A világnak vannak olyan pontjai is, ahol még ilyen sincs. Vannak olyan pontjai, ahol meg pont olyan van, mint amilyent csak szeretnénk, hogy legyen. Nekünk ez jutott. Ezt érdemeljük? Lehet!

Irkutszk 2012.03.02. 16:49:18

@Бабаяга: A tanárképző egészségnevelés tantárgyáról nem tudok sajnos nyilatkozni. :)

Nem tudtam, hogy van egészségtan az iskolákban, nekem nem volt, azóta pedig nem volt alkalmam a kurrikulumról érdeklődni (elnézést). Egyébiránt de, ilyesmi keretben gondoltam rá, orvos előadásában. Épp az lenne a cél, hogy az információ-áramlás eme eshetőségét oldaná meg egy ilyesmi előadás (esetleg előadás-sorozat). De még a Hol volt, hol nem volt... volt egyszer az ember c. rajzfilmsorozat sem olyan rossz.

Az alap dolgokhoz elégségesnek kell lennie a védőnő tudásának (mondom ezt anélkül, hogy eggyel is beszélgettem volna valaha).

Irkutszk 2012.03.02. 16:50:11

@Dr.laikus PhD: Viszont szóviccet mondott. ;)

2012.03.02. 16:51:28

@suga1: "feltűnő aluszékonyság,"
39 foknál már ez is felléphet. Pedig ez már a kettes pontban volt. Hát ez pl. egy olyan dolog, ami miatt mégsem olyan egyértelmű.

Dr.laikus PhD 2012.03.02. 17:04:51

@Irkutszk:

Már leírtam, amikor felvihogtam. :DD

Majda 2012.03.02. 17:06:58

@halaloszto:
" Még eltelt vagy 2 óra és megérkeztek hála Istennek. Megvizsgálta a lányomat és arra jutott a doktornő, hogy kórházba kell vinni, mert a láztól és a hányástól ki van száradva....

Innentől felgyorsultak az események, gyerkőc másfél órával később már a Heim Pál Kórházban volt infúzión. "

Én itt nem látom, hogy írnák, _hogyan_, _milyen_járművel_ jutott be a kórházba. Ügyeletes vitte? Mentő? Szülő? Szerintem nincs leírva.

Te is vegyél olvasásleckét...

El Visco Stello (törölt) 2012.03.02. 17:26:27

Katát nem véletlen tartották bent a kórházban. Ilyen szülők kezei közt én sem hagynék gyermeket. Itt az elemi ösztönök hiányoznak. Érthetetlen, hogy - ha gáz van - nem kapja a hátára a gyereket és nem szalad vele addig, amíg nem talál orvost, vagy kórházat. Különösen Budapesten. Nem, ő kétmarokra fogja a telefont, telefonálgat és várja, hogy majd valaki megsajnálja és megoldja helyette. ...mert ő fizeti a tébét. Vár egészen addig, míg tényleg indokolt lesz a sürgősségi. Eszemmegáll!
Kedves szülők!
Egy dolog, hogy mi jár és mi jut, a másik viszont a gyermek biztonsága, egészsége. Olykor-olykor nem működik a rendszer, de ebbe még nem kell belehalni, hanem meg kell oldani rendszer nélkül.

szabidoki 2012.03.02. 17:47:34

@Dr.laikus PhD: talán előbb olvasd el, hogy te mit írtál, aztán lehet elmélkedni, hogy ki is az, aki csípőből tüzel...

Barnamaci 2012.03.02. 17:49:21

@Dr.laikus PhD: általában leginkább az egymást túlpánikoló szülők borzolják rémtörténetekkel a többieket. Nem kevés gyerekorvos véleménye mondatja velem, azt, amit. Lehet, hogy Te még nem találkoztál ilyennel, de akadnak szép számmal.

Barnamaci 2012.03.02. 17:50:33

@Turchi: ez bizony így van. Ezért kell esetleg adott esetben - sőt legjobb még előtte - több orvossal konzultálni. Mindegyiknek úgyis más lesz a véleménye :-)

emzéperiksz 2012.03.02. 18:10:25

Ha a hegy nem megy Mohamedhez... Miért nem vitték be a tisztelt szülők azt a gyereket az ügyeletre? Elmeroggyant mind a kettő.

jágör68 2012.03.02. 18:17:05

@emzéperiksz:
Azért az Ügyeleten nem fognak infúziót bekötni mindenkinek.
Már csak az kéne.
Lehetne akkor ezentúl az összes infúziós kezelést is rászabadítanának még az okosok a nyakukba.
Amúgy- állítólag- az INFÚZIÓ életmentő és nagyon hatásos hányós- hasmenéses vírusos/kiszáradós betegségeknél. És látványos javulást hoz. A sima fiz. só is komoly gyógyító potenciál:D
Én még nem szorultam rá, de elhiszem.

emzéperiksz 2012.03.02. 18:21:31

@jágör68: ezt a választ nem nagyon értem, hogyan kapcsolódik az enyémhez. Mindenesetre, karácsonykor nagy lehet a forgalom az ügyeleten, és gyorsabban haladhat a kiszolgálás, ha a betegek egymásnak adják ott helyben a kilincset, mintha a doki furikázik a csúszós, havas úton a különböző páciensekhez. Húsz beteget is megvizsgál a rendelőben, amíg egyhez odaér meg visszaér.

2012.03.02. 18:25:02

Mindjárt végigolvasom az összes kommentet, de először is had' írjam le, hogy szimpi a posztoló stílusa és szerintem bizony be lehetett volna kötni neki egy infúziót, vagy legalábbis cukros folyadékkal itatni otthon. Pluszban elismerésem a szülőknek, mert mindent megtettek a kölökért, hűtőfürcsi, stb. rendben volt.

Most jönnek a kommentek :)

Rivero 2012.03.02. 18:37:26

@serfecs:
És mi van azoknál akiknek 30 km a legközelebbi ügyeletes kórház ahova területileg tartozik? Az nem tudja csak felkapni a gyereket és bevinni.
Sajnos vannak ilyen vidéki városok is. :(

Barnamaci 2012.03.02. 18:40:56

@Rivero: hajjaj, olvasnál Svédországról, van, hogy 100 km a legközelebbi orvos! Ott aztán nincs mód rohangálni ügyeletre.

2012.03.02. 18:57:11

Több dolog is eszembe jut a kommentekről.

1. @Dr.laikus PhD: Egyetértek. Anno tavalyelőtt végigsöpört az egyetemi intézeten, ahol tdk-ztam, egy vírus, ami nevetséges bár, de óramű pontossággal produkálta a tüneteket: első volt a gyengeségérzet, fél óra múlva émelygés-hányás, utána fejfájás és végül hideglelés-apátia. És ez egyaránt működött rajtam, a jó kondiban lévő 20-as srácon, meg a hatvanas doktornőn.

Amikor elkezdtem gyengén érezni magam, elindultam haza (jó kérdés, mi a fenének mentem haza egy kórházból?), a vécét telehánytam, a barátnőm meg kihívta az ügyeletet, de mondtam neki, hogy közölje velük, hogy annyira nem sürgős, de ha nem tudok a saját lábamon eljutni a sürgősségire, akkor kell egy fuvart szereznünk, mert szó szerint hányni nem bírtam kimenni (egyébként senki se). A betegséghez hozzátartozott, hogy amint kihánytuk magunkat főorvosnőtől a medikusig, mind visszatértünk az élhető minőségre, csak nagyon gyengék voltunk. Persze ezt előre nem tudtam, és mire odaért az ügyeletes csajszi, aki állítólag Miklós alatt járt kettővel, én már az ágyon üldögéltem, mellettem az aggódó kedves, a szembeágyon a doktornő, és kérdi, hogy mit tegyen értem? És akkor az jutott eszembe, hogy talán most valahol máshol tényleg sürgősség van, én meg rég túl vagyok rajta... én erre kelek fel álmomban.

2. @R.-né Kerrigan Sára: Te tényleg Jim Raynor neje vagy? :D Csak úgy, témától függetlenül közlöm, világ életemben protoss-rasszista voltam (nem vicc), rosszul vagyok a zergek gondolatára. Bár most jól beszélsz valamelyest. @CyberPunK: Ebben is van igazság. @serfecs: Ahogy ez is jó ötletnek és remek helytállásnak tűnik. Szerintem ilyen esetben nyugodtan lehet erőltetni a kórházba kerülést, pont azért, mert az otthoni módszereket tudatosan és felkészülten végigpróbálták.

3. @szabidoki: @Irkutszk: @jágör68: Remélem, a leendő kollégák és kolleginák is meg tudnak abban erősíteni, hogy egy tartósan (24h<) 40 fok feletti gyereknek azért be kellene kötni egy nettó infúziót, függetlenül minden TB-től és egyébtől? A fiz. só nekem is reális opciónak tűnik. Sosem jártam intenzíven/sürgősségin kórházban, csak kérdem.

Ha végiggondolom az összes szart, amire pénzt költünk, erre is kéne jusson lehetőség. Ám ezért az átlagpolgárnak is kell harcolnia, nem csak akkor, amikor épp az ő gyereke jár így.

szabidoki 2012.03.02. 19:21:26

@ReignOfdark: engem úgy tanítottak, hogy először vizsgáljam meg a beteget, aztán a látottak alapján kezdjem el kezelni - ha a gyerek láza kontrollálható, ha képes inni és nem hányja ki, nem látom akkora szükségét az infúziónak. Bármennyire banálisan is hangzik, egy egyszerű infúzióbekötésnek is vannak kockázatai, aminek feleslegesen nem tesszük ki a beteget.

tundee 2012.03.02. 19:21:50

@ReignOfdark: Igen, a leírtak renden volnának, de tudod hány szülőnek nincs lövése arról, hogy valójában mi is az a "hűtőfürcsi"? (Vajon a posztolónak van-e?) Vagy, hogy sokaknak azt jelenti a Priznitz, hogy beborogatják a gyereket egy vizes lepedővel, aztán 2 paplant és még egy plédet is ráraknak, nehogy megfázzon? Az apró zsebkendőnyi csuklóra ill. homlokra tett nedves zsebkendőkről ne is beszéljünk. S aztán jön a "meglepcsi", hogy nem megy le a gyerek láza. Amikor azt mondod a szülőknek, hogy 38 körüli láznak nem feltétlenül kell nekiugrani lázcsillapítóval (persze vannak kivételek) csak vetkőztesse le a gyereket bugyira, trikóra, s a szobát ne fűtse fel 25-30 fokra, úgy néznek rám, mintha kínaiul beszélnék. Szóval én orvosként azt látom, hogy lázcsillapítás terén igen nagy a sötétség a fejekben még értelmiségi körökben is.

Irkutszk 2012.03.02. 19:46:43

@szabidoki: Persze, hogy van (kiegészítésképp). Gyerek - ergó rossz compliance, bármikor kitépheti; illetve nyugalmat kíván a gyerektől, nem lehet egyik pillanatban itt, a másikban a világ túlfelén; fertőzésveszély; begyulladhat; lehet, hogy elsőre nem találják el a vénát. De persze ezt senki nem emlegeti a posztban, mert az orvosi beavatkozás csoda, ami csettintésre megoldja a szülői gondokat, és meggyógyítja az gyermeket.

keresztes barátom 2012.03.02. 20:13:19

Amellett, hogy a szülök ösztönösen tudják mikor van igazi baj én a posztoló helyében azon is elgondolkodnék, hogy miért pont a szünetekre /ünnepre betegszik meg állandóan a gyerek.
"..... mindig az ünnepekre időzíti a megfázásokat és vírusos fertőzéseket" "természetesen(!!!) már első nap belázasodott"..
EGYÉBKÉNT - DE MOST TÉNYLEG - OTTHON MINDEN RENDBEN?

Valódi Színek 2012.03.02. 20:25:41

Tisztelt posztíró!

Nem akarok én sem beléd kötni, de vagy nagyon tapasztalatlan vagy még, vagy nem tudsz mérlegelni, ami persze egymásból is adódhat. Ilyen helyzetbe már én is, mi is kerültem, kerültünk, hogy ünnepekre betegedett meg a gyerekünk, vagy bármelyik hozzátartozónk. Ilyenkor szinte felesleges az ügyeletre telefonálni. Egyrészt 1000-ből 1x veszik fel, mert mindenki azt próbálja hívni. Másrészt a már általad is leírt okból. Hiába hívod fel őket, ki úgysem tudnak menni, mert 1000 más is van. Ráadásul csak általános tanácsokat adnak, mert személyesen nem ismerik a gyereket. Ilyen esetben fogod, autóba teszed, és viszed a legközelebbi kórházba. Nyilván ha lehet a saját orvosához, de nyilván ünnepekkor nem rendel, így csak az ügyeletes hely marad. Nem is értem hogy nem jutott eszedbe, hogy bevidd?

Amikor a kisfiunk beteg volt, az ügyeletet sem hívtuk, hanem úgy ahogy volt puzsamában plédbe tekertük, és start a legközelebbi kórházba. Onnan már lehet mozdulni, ha a gyerek állapota megengedi. Írtad, hogy 4 napot voltatok bent. Azt írtad, hogy 1 éjszakát szenvedett a gyereked. Nem akarok lelkifurdalást okozni (valószínűleg van így is) de ezért ne az ügyeletet, hanem saját magadat okold. Jó lecke a jövőre nézve, csak kár, hogy a gyerek kárán tanultad meg.

Biga néni 2012.03.02. 20:32:39

@Barnamaci: nem tudom, hány gyereked van, meg hány évesek, de a helyedben nem az észt osztanám itt, hanem letérdelnék és nagyon sokszor hálát adnék az illetékesnek a ká nagy mázlimért!!!:))))

Én sem szoktam szíre-szóra lázat csillapítani, mégis rengeteget betegek, ez nem ettől függ. Aztán meg ott vannak a kedvenc enterovírusaink, amikről pár poszttal korábban meséltem, ott a láz képbe se kerül, azokból is kijutott úgy, hogy nem volt elég a házi ápolás.
Lázcsillapítót meg azért tartok itthon, mert a kisgyerekek képesek arra is, hogy egyik pillanatban még játszik, másikban meg elkezd rángatózni, mert megindul felfelé a láza. Ilyet is átéltünk már, frankó volt az is...

Biga néni 2012.03.02. 20:49:06

@Irkutszk: "Egyszer volt... az élet"
:)
Azt mi is szeretjük!:)

Az oktatással egyetértek, sok hasznosat adhat, de azért... Olyanokra gondolok, mint pl.: a laikus megtanítható arra (mert mondjuk van macskája és azzal már beleszaladt), hogy a kiszáradást a bőr rugalmasságán lehet letesztelni. Hányik a gyerek. Csípkedem a bőrét... és? Nem tudom értékelni, amit látok, mert nincs viszonyítási alapom.
Vagy pl.: lázas a gyerek, fáj a feje, nagyon szenved. Laikusként tudom, hogy ha szokatlanul elesett és magas a láza, akkor a tarkó merevsége adhat infót arról, mi újság a meningitisszel. De én hiába nézegetem a tarkóját, nem leszek okosabb.

Valódi Színek 2012.03.02. 20:55:20

@Biga néni: Vagy ennél egyszerűbb, hogy ha hány, akkor kb. 5 percenként kínálni folyadékkal. Az mindig bejön. Pl. az enyémnél. Én pl. látom rajta, ha szomjas, csak nem érzi. Száraz a szája. Vagy ha megy fel a hője csillogni kezd a szeme, és ha nagyon felszalad, akkor már majdnem szikrázik a kis szeme. Sajnos volt már, hogy látszólag egészségesen feküdtünk le éjjel, és nyöszörgésre ébredtünk hajnalban, amikor már égetett a kis feje.

2012.03.02. 20:57:02

@Dr.laikus PhD: Mint minden rendes férfi. Csípőből, hátrasiklással, csak az űrméret miatt :D

Biga néni 2012.03.02. 21:02:39

" Vagy ennél egyszerűbb, hogy ha hány, akkor kb. 5 percenként kínálni folyadékkal. Az mindig bejön"

Khhmm... Lehet ezt hirdetni, csak a "mindig bejön" nélkül:))

2012.03.02. 21:04:12

@szabidoki: Igen, de a posztban az volt, hogy "Szóval elkezdődött a szokásos metodika, hűtőfürdő, lázcsillapító, sok folyadék, folyamatos ellenőrzés, ment-e le a kicsi láza, de ezúttal bármivel is próbálkoztunk, nem sikerült leszorítani."

Számomra ez a kulcsmondata az egésznek. Nem tudták otthon kontrollálni a lázat, kihányta a teát. Ilyenkor elmegy egy kórházi infúzió, nem? Oké, hogy jó kétharmados arányban alanyi tébéfizető jogon gagyi esetekhez hívjuk ki az ügyeletet, ahol nagyobb a füstje, mint a lángja (lásd én esetem), de ilyen esetben mit kellene tenni? Mentőztetni nem ajánlatos, otthon meg talán (akár féltő szeretetből) az infúziónál is nagyobb veszélynek teszik ki.

Mi ilyenkor a szokás sürgősségin?

Valódi Színek 2012.03.02. 21:08:29

@Biga néni: Kihagytad a mondatom igencsak idetartozó részét: "az enyémnél". Így már érthető, hogy nem csak általánosságban írtam, hanem alátámasztottam azzal, hogy az én manómnál bejön ez, mindig. Sőt, Ő pl. mindig szomjas, még ha hányt, akkor is inni kér.

Valódi Színek 2012.03.02. 21:11:04

@ReignOfdark: Persze, ebben van igazság, de ha én nem tudom itthon uralni a gyerekem lázát, és kihányja a teát, akkor nem telefonálgatok, hanem kapom, és kórházba viszem. Pont abból a féltő szeretetből fakadóan, amit iránta érzek. Nem?

szabidoki 2012.03.02. 21:16:18

@ReignOfdark: mint már említettem, a szokás az, hogy megvizsgáljuk a beteget, és annak fényében döntünk. A magam részéről adnék a gyereknek lázcsillapítót, és elkezdeném az 5ml/5perc folyadékadást 10-ből 9 gyerek szépen reagál. Az, hogy a szülők már próbálkoztak gyógyszerrel, teával meg hűtőfürdővel, nem mindig segítség - nagyon sokan nem tudják, hogy mit és mennyit lehet adni, illetve hogy is néz ki egy igazi hűtőfürdő. Esetleg lehet kúppal próbálkozni. Több lehetőség is van, nem a tűhöz nyúlok először.

Valódi Színek 2012.03.02. 21:23:55

@szabidoki: Nálunk a hűtőfürdő semmit sem ér, ha lázas a kicsi. Csak a prizniccel érünk célt. Érdekes, hogy a legtöbb ismerősünk gyereke valósággal üvölt, ha a vizes tekerés csak szóba kerül. Az enyém nem. Sőt, most már elmúlt 6 éves, és tudja, hogy megéri. Sosem tiltakozott kimondottan, de most már hozza is a törölközőt, ha lázasnak érzi magát, és kéri, hogy tekerjük rá. Mondta is a múltkor a szomszéd kislánynak, (mesélték a szülei, hogy 1 hete biztosan hallottuk az üvöltést, azért volt, mert lázcsillapítás csak prizniccel ment a kislányuknál, az így tiltakozott!)hogy nem kellett volna így sírni, az nem is fáj, csak picit hideg. A kislány ezt a véleményt nem osztotta. :-D

Valódi Színek 2012.03.02. 21:25:41

@szabidoki: Az én fiamnak ugyan semmit nem dugsz a fenekébe. :-D Nem hagyja. Még lázat sem mértünk sosem végbélben, mert nagyon sírt, és a sírástól csak jobban felment az érzésre amúgy sem alacsony láza.

qbr 2012.03.02. 21:27:48

Khm, tea helyett egy vénynélküli orális rehidráló porral nem pont ezt a kiszáradást lehetne megelőzni?
Mi ezt adtuk a gyereknek, amikor hányt.

Biga néni 2012.03.02. 21:29:39

@Valódi Színek: Az már a másik mondatban volt:)):-P
De tartsa csak meg jó szokását!!

Szomjasnak az enyém is szomjas, csak utána is hányik.

Biga néni 2012.03.02. 21:32:06

Tényleg, ha már megint témánál vagyunk, Anyám említett valamit nemrég, hogy létezik vmi gyomor-bél fertőtlenítő tabletta vagy mi a csuda. Enterosept a neve talán...??
Tudtok erről valamit? Ajánlható ez ilyen hányós-vírusos szutykoknál?

Valódi Színek 2012.03.02. 21:32:36

@Biga néni: Az enyém is van, hogy tovább hány, de inni megint kér, azután is. :-D

szabidoki 2012.03.02. 21:35:55

@Valódi Színek: akkor nem jól csinálod a hűtőfürdőt.
A gyerekek valóban nem szokták szeretni a kúpot, ugyanakkor ebben nem az ő szava kellene legyen a döntő. A sírástól meg nem a láza megy fel, hanem az arcbőre kipirul és felmelegszik.

2012.03.02. 22:18:21

@szabidoki: Egyébként az UK-ban mi a szokás? Kimegy-e az ügyelet a házhoz? Dehidratált-gyanús, hányos-vírusos gyerek hova kerül? Csak hogy ne pislogjak hülyén áprilistól :)

Valódi Színek 2012.03.02. 22:24:39

@szabidoki: Nem tudom. Nekem azt mondta a gyerekorvos még régen, hogy a gyerek testhőjével azonos hőmérsékletű vízbe ültessem, és adjak neki játékokat, hogy észrevétlenül hűthessem alatta a vizet. Persze szépen fokozatosan elhűl a víz, a gyerek pedig fázni kezd az idő közben normális hőmérsékletűvé vált vízben. Abban a pillanatban, ahogy megborzong, vegyem ki. Én így tettem. A láza pedig nem lett barátságosabb, hiába csináltuk végig a hűtőfürdőt. Arról nem beszélve, hogy ha Ő beteg, akkor gyenge, elesett, és nem szeret várni. Ő azt szereti, ha minden kellemetlensége azonnal megszűnik. A priznic ilyen, a hűtőfürdő nem.

A kúppal kapcsolatban nekem fontos, hogy ami gyógyszert beadok, az be is menjen a gyerekbe, és ne a kukában landoljon. Ha a gyerekem nem szereti a kúpot, akkor annak sorsa 1 esélyes, ezért nem veszem meg. Mindig van egy másik megoldás, ahogy a mi esetünkben is. Megtaláltuk.

Hogy nálunk miért fontos mégis a gyerek szava, az nem ide tartozik, de fontos. Kardinális.

A sírás és láz összefüggését nem én eszeltem ki. Orvos mondta, hogy nem érdemes küzdenem a kúp feltolásáért, mert ha sír (márpedig sírt amikor kúppal próbálkoztam) akkor még jobban belázasodik. Beláttam.

szabidoki 2012.03.02. 23:59:53

@ReignOfdark: esetleges, hogy egyáltalán van-e ügyelet, mint olyan. Az NHS (angol egészségbiztosító) igyekszik mindenhol "out of hours service"-t üzemeltetni, ugyanakkor ez legtöbbször kimerül telefonos tanácsadásban, esetleg egy nővér megnézi a beteget, de orvos nagyon ritkán megy házhoz éjszaka. Úgy vannak vele, hogy ha nincs annyira rosszul, akkor bír várni reggelig, ha meg tényleg baj van, hívjanak mentőt vagy menjenek be a sürgősségire.
Hétvégén nappal meg nyitva van némelyik "walk-in centre", ami hasonlít egy hétvégi háziorvosi ügyeletre, de ők nem mennek ki sehová.

Dr.laikus PhD 2012.03.03. 07:06:25

@szabidoki:

Semmi olyat nem írtam, de nekem van humorom.

Te vagy az orvos.
Nem az a válasz, hogy azért akar ügyeletet hívni karácsonykor, mert neki jár.
Azért akar, mert a gyerek beteg.
Nem tudja a lázát csillapítani, de gyakorlottan tette a dolgát, mert volt már hasonló.

Erre az a válasz, hogy merassziszijár?

Azt a legkönnyebb mondani, hogy a hűtőfürdő akkor nem használ csak, ha rosszul csinálják. ez így ahogy van sommás és nem igaz.
Tudom, hívhatod Barnamacit magad mellé csörtesegédnek, de hát Barnamacinak van két gyereke és többet nem ismer.

Te meg orvos vagy, mentőben, gyakorlaton, otthon többet láttál, mint ő. Még én is, pedig csak nagyikorú vagyok. :)

Szóval azt hiszem, ha mégoly dühös is vagy - tudom, hogy nem a betegekre, nem tudom, remélem - akkor egy összefoglaló, ilyen esetben mi a teendő, a megnyugtatás, hogy ez a szokás akkor is, ha hétköznap a nap, hogy gyerekfigyelés és orvos lerázhatatlanul, ha minden más, mint máskor.

Orvos vagy és mindenki aki ide ír igazán tanácsra vár.
Pl. hogy a hülye értelmiségi, ha szülő mit nem tud és mennyire nem tud, de megtanulni sem tudja, mert nincs kitől és nincsen hol, akkor sem ha pedagógus, mert csak egy jegy az indexben tartalom nélkül az egészségtannak csúfolt betűhalmaz, tanácsra és igazán megnyugtatásra vár.
Mer a gyerek nyőlni szok és beteg is szok lenni és akkor is szok ha ünnep van és nagy hó, nincs kocsi, nincs taxi, megáll az élet, mert valaki születik akire emlékezik mindenki a béke és a szeretet jegyében.

Szóval általában a bánat, a tudatlanság (ami mindig a laikus joga), a segítségre várás miatt ír ide.
Ennek lehetnek tanulságai, ha az orvos elfogulatlanul a politika és az aktuális napi mutogatás nélkül leírja, hogy nincs baj, ezt így kell.
Ha tévedés történt, sajnos más megoldás nem maradt, így sem történt baj, ha először kimegy, a tünetek alapján is csak (esetleg) a második látogatás alkalmával utalja kórházba.
Vagy ír valamit, megnézi mi van otthon, szakemberként teszi amit kell, ha tudja, ha lehet...

Ezt várja itt minden laikus, beteg, gyermekes szülő és nem a kiokítást, hogy azt hiszed jár bibiiiiii, de nem ám, nem jár neked más csak a szád.
Ettől még gyerek nem lett jobban, de felnőtt sem.

Persze ezt finoman, mert nem vagy már annyira dühös, de azért odaböksz.

A humorod azért értékeltem.

El Visco Stello (törölt) 2012.03.03. 09:42:07

@Dr.laikus PhD: Bár nem nekem szólt, de értem a rám eső részt. Nem változtatott semmit a véleményemen. Sokadik ilyen poszt és már kitárgyaltuk, hogy olyan nincs, hogy a hűtőfürdő nem csillapítja a lázat, mert akkor a fizika thermodinamikai törvénye mondana csődöt. Olyan van, hogy gyorsan visszatér a láz. Az a pillanatnyi lázmentes állapot, amit sikerült elérni, elég szokott lenni ahhoz, hogy a gyógyszeres lázcsillapítás átvegye a szerepet és hogy a szervezet ne hergelje magát tovább, megnyugodjon. De én nem is ennek az ismeretnek a hiányát kifogásolom, hanem azt az impotenciát, amivel a váratlan helyzeteket kezelik. Lebénulnak és abba az egyetlen hajszálnyi reménybe kapaszkodnak, hogy majd jön a nagybetűs ÜGYELET és a varázspálcájával megold mindent. És nem mozdulnak, kockáztatva ezzel a gyermek tényleges egészségét. Emlékeztek a hölgyre, aki éjjel, vas nélkül megindult a kórház felé és végül egy taxis ingyen elvitte? Na őrá rábíznám a gyerekem.

Dr.laikus PhD 2012.03.03. 10:19:25

@El Visco Stello:

Én most egy pillanatig nem gondoltam rád, hisz te kazánfüttő vagy. :)

Taxiról jut eszembe....
Blokád idején kellett eljutni térdig érő hóban a személyiségfejlesztő tréningre, a világ végéről a másik világ végére.

Elvittek, kocsikat váltva, de időre odaértem.

Kreatív az ember, ha muszáj, de nem mindenki az.

A bizalom is lehet hülyeség, az első tapasztalat is lehet tanulságos, mint éppen ez.

Nincs hibátlan szülő, egyszer legalább csinál marhaságot, naiv és hiszékeny, bízik, bizonytalan és kékhalál lesz.

A válasz a szakembertől nem az, mer assziszihogyjár.

El Visco Stello (törölt) 2012.03.03. 11:33:21

@Dr.laikus PhD:"Nincs hibátlan szülő, egyszer legalább csinál marhaságot,"
Egyszer??? Állandóan. ...de nem veri nagydobra, hanem kummant.

Dr.laikus PhD 2012.03.03. 11:55:04

@El Visco Stello:

Nocsak! Miért vered a fejed a falba?
Akarsz róla beszélni? :DD

El Visco Stello (törölt) 2012.03.03. 12:14:17

@Dr.laikus PhD: Mi már minden hibát elkövettünk, amit szülők elkövethetnek:)))
Csak mi az aktív hibaelkövetők csoportjába tartozunk. Soha-soha nem vártuk, hogy megoldódjanak a dolgok.

Dr.laikus PhD 2012.03.03. 12:18:40

@El Visco Stello:

Ez a korosztály a mi nevelésünk.
Jól van na! Nem a tiéd és nem az enyém.

Szívjuk is.
Bambán várják a sült galambot és most már aztán mondhatjuk....

Irkutszk 2012.03.03. 12:27:18

@Dr.laikus PhD: Már a Bambiban is megmondták. "Semmivel sem jobbak a gyerekek, mint régen. Csak mások, mások." (Bambi gyermekei, magnókazetta)

Barnamaci 2012.03.03. 14:58:55

@Biga néni: Látod, pedig ezt is leírtam, csak nem olvasol figyelmesen :-) Azt is leírtam, hogy én GYEREKORVOSSAL/ORVOSOKKAL nagyon sokat konzultáltam/ok, mivel egy alapismeret nem árt, ha az embernek gyereke születik. A pánik nem ér semmit, az idegeskedés sem. A hirtelen fellépő láz sem jelent önmagában semmit, a lázgörcs is ártalmatlan, csak éppen megfelelően kell kezelni, tudni kell mi a teendő és nem bepánikolni. Nézz utána. Én sem a kisujjamból szopok, hanem az orvosra hallgatok.

Barnamaci 2012.03.03. 15:16:19

@Dr.laikus PhD: Újra nekifutok, hátha többedszerre sikerül meg is érteni, amit írok :-)
A lázdolgot nem a kisujjamból szoptam ki, hanem gyerekorvossal konzultáltam, sokat beszélgettem, mikor, mire kell figyelni, mikor kell orvos, és mikor tudom magam is megoldani. Mi a teendő lázgörcs esetén, stb. A lázcsillapító mellőzését nem egy orvos támogatja, hanem van belőlük elég sok. Utánanézhetsz.
Csak egy-két példa:
home.kpn.nl/~szijjarto/index.html

Dr. Rados György: dmx24.atw.hu/pdf/laz.pdf

Dr. Tóth Ildikó, Dr. Szőke Henrik, hasonló véleményen vannak.

Azért, mert nem ez a többségi vélemény (külföldön jobb a helyzet), attól még létezik.

Dr.laikus PhD 2012.03.03. 15:46:25

@Barnamaci:

Nem figyelsz....

Nem támogatom a gyógyszert, annál is inkább, mert pl. a gyerekeim kicsi korában nem is volt más, minta amire én magam allergiás voltam. Meg sem foghatom.

Maradt a szokásos, priznic, hűtőfürdő nem, mert egyik sem viselte.
Akkor kellett már alkalmazni amikor bőven kimásztak a kádból. Főnök ide, vagy oda jobban jártunk mással.
Szóval nem csak a lázcsillapítás ellen írtál, hanem másról is.

De! Te egy laikus szülő vagy két gyerekkel, ahogy én is. Állhatsz oda az orvos mögé, ahogy én is.
Ami nem esik jól, hogy minden beteggel kapcsolatos történet - amiben akár ügyetlen a szülő, akár nem, de bizonytalan, hogy az ellátás jó volt, pl. itt a kórház elkerülhetetlen-e, az orvos válasza, "mer assziszi, hogy jáááááár"

Teszem hozzá, hogy itten azér van egy kis középen állásom, ha lehet és nagyon szeretem az orvosok pártját fogni, sőt kiemelni, hogy kommunikációval többet gyógyítanak, mint tudással.
Hát ezért vagy te csak ott szabidoki mögött, mert mindent tudsz, minden más szülő ellenében érvként a két saját gyermeked a nyomaték. :)

Szabidoki most egy olyan országban létezik ahol kötelező a kommunikáció, igaz arra vigyáznak hála istennek, hogy legyen hozzá idegrendszere, ne rongyolja el a rendszer.
Az ott lakók életére is igaz ez.
Senki idegei nincsenek pucérra hámozva.

Barnamaci 2012.03.03. 16:56:35

@Dr.laikus PhD: ha más orvosi blogokat is olvasol, akkor kiderülhet, hogy az emberek egyszerűen szeretnek orvoshoz futkosni, akkor is, ha nem szükséges. Többször veszik igénybe, mint amennyiszer rászorulnának valóban. Tehát ebből a szempontból én méginkább az orvos pártján állok és nem is olvashatod sehol, hogy azért hisztiznék, mert nekem "jár". Én sem tudok mindent, a saját gyerekeit az ember itt példaként hozza fel, ahogy mindenki más is. Nincs két gyerek, aki egyforma, van viszont a szülők 98%-a, aki egyszerűen pánikol (kérdezz gyerekorvost) és minden szarért orvoshoz rohan. Még csak nem is írtam, hogy a topik irójának nem kellett volna rohanni,pusztán egy megállapítást tettem a lázról, amit minden olvasó a maga módján értelmezett(és sokszor rosszul).
Szerintem szabidoki tudja, hogy Angliában nem teheti meg a szülő, hogy minden csip-csup ügyért orvoshoz rohan az ember fia a gyerekkel.
És igen, tökre meg tudom érteni, hogy az orvos már hőbörög, és támogatom, hogy végre tartsák be az ígéretüket az orvosok és álljanak fel, vagy dolgozzanak tök szabályosan, akkor végre kapcsol vki, hogy változtatni kell a hozzáálláson.
Ha egy szülőnek tanfolyamon el lehet mondani, hogy mit kell tenni, ha sípol a légzésfigyelő, akkor azt is, hogy mit tegyen, ha neadjisten lázgörcs lép fel.

Dr.laikus PhD 2012.03.03. 17:23:12

@Barnamaci:

Mi neked a csipi-csup dolog amiért a szülő orvoshoz rohan?

Mondjuk Anglia nem az orvosi ellátás etalonja a világon. Csak mondom...

Ott sem tiltja senki, hogy elmenjen a sürgősségire, nem tiltja, hogy mentőt hívjon, ami megy és nem kioktat.
Elmehet a sürgősségire ami mindig ott van, nem minden nap máshol, vagy havonta máshol.
Egy ország, de a többi is rajtunk kívül deklarálja mit tehet a beteg, mire jogosult és néha szűkítenek rajt.

Nálunk ez így megy?
Jogod van törvény szerint deklaráltan, hogy orvoshoz menj, arra is vagy szocializálva, hogy akkor is menj, ha csak megijedtél, ne akarj orvost játszani, mert akkor kuruzsló vagy, akkor ne mondja egy orvos se mer assziszi jááááááár.
Nekem a laiakusnak ne!

Otthon a családnak, a bennfentesnek, a kollégának, írja ki blogon, aki olvassa tanul belőle, de ne mondja betegnek és a bennfentes se ordibálja itt a blogon ugyanezt.
Azért ne, mert ha ide ír nekem, aki a problémámról írtam akkor orvos-beteg kapcsolatról van szó.
Márpedig ebben a szituációban én vagyok a kiszolgáltatott, segítségre szoruló, virtuálisan is.

A nehézségekről, az orvosi kiszolgáltatottságról is van mód és _kell_ is beszélni.
A helyén.
A beteg orvos kapcsolat nem abból áll, hogy a végletekig elfáradt kizsigerelt orvos a betegre hárítja a fáradtságát, fájdalmát, mérgét, mert az ellenkezőjét éri el.

2012.03.03. 17:27:41

@Barnamaci: "hogy az emberek egyszerűen szeretnek orvoshoz futkosni, akkor is, ha nem szükséges. Többször veszik igénybe, mint amennyiszer rászorulnának valóban."
És vannak az embereknek azon csoportjai, akik indokolt esetekben sem fordulnak orvoshoz, és a gyereket sem viszik el, amikor el kellene. Ha a két csoportba tartozók számát összevetjük, amit persze nem tudunk, akár egyenlők is lehetnek.
Elolvastam egyébként a láz-nem csillapításról szóló linket, amit ajánlottál. Érdekes, hogy az itt olvasó, író orvosok nem reagáltak rá. Én nem vagyok orvos, ezért nem tudom eldönteni, hogy x cikk, y orvos ellene, z mellette közül kinek van igaza. És a számukat sem tudom, hányan ellenzik, és hányan nem a lázcsillapítás bizonyos formáit. De amíg mindkét vélemény szerepel nemcsak a köztudatban, hanem az orvosok ajánlásában, addig elég nehéz lesz ebben a témában jól dönteni betegnek, szülőnek.

régi_vendég 2012.03.03. 23:16:54

@Barnamaci: hát nézd szerintem meg gyereke válogatja. az én fiam 38 fokos láz fölött nem alszik, hanem nyöszörögve fetreng (jómagam is ilyen vagyok egyébként) szerinted meddig kéne hagynom a 7 éves kölköt kínlódni?
egyébként én priznic "rajongó" volnék. garantáltan le tudtam még mindig vinni vele a lázat megnyugtató szintre.

a poszthoz: be kell vinni a gyereket és kész. ismerek főnixes doktornénit aki elmesélte, hogy ha beül a kocsiba az még hagyján, hogy odavezetget még az is hagyján, de mire mondjuk a zsúfolt belvárosban éjszaka parkolót talál nah az kész katasztrófa. 15-20 perc körözgetés után 3 sarokkal odébb leparkol, felmegy megvizsgál stb és már több mint egy óra elment egy darab betegre. ezalatt a váróteremben az ügyeleten meg ott ül 10 másik gyerek aki szintén ellátásra szorul. így tessék ezt mérlegelni, nem pedig úgy hogy ez vagy az jár, vagy sem.
valaki említette, hogy vidéken ezt hogy oldják meg ha 30 km az ügyelet stb. hát kérem szépen úgy, hogy fel sem merül az, hogy az ügyelet kimegy. (ez esküszöm valamik bp-i hóbort) ha nincs kocsi akkor sógor-koma-szomszéd. én veszprém mellett nőttem fel és bár a szomszéd falu körzeti dokibácsija egy tündér volt és míg élt őt ki lehetett hívni, viszont telefon csak a két utcányira lakó nagybátyáméknak volt, ezért apám mérlegelte a helyzetet és egyetlen alkalmat leszámítva (4ből 3man hánytunk ájulásig) mindig mi mentünk hozzá is, és valahogy életben maradtunk.

bp-en a gyermek ügyelet karácsonykor, húsvétkor és az év minden áldott napján pont ugyanott van, nem fognak elküldeni, de a fent leírtak miatt jó néven veszik ha beviszed a gyereket. mi is voltunk már rotával, lázzal, kibírtuk. inkább beviszem és szenved a gyerek 15 percet a kocsiban, mint hogy egész éjszaka ott üljek kétségek között, tehetetlenül a gyerek meg nem javul.
ha nincs kocsi, van taxi (igen karácsonykor is van, de még mennyi), vagy van szomszéd, barát stb.

Dr.laikus PhD 2012.03.04. 05:51:20

@régi_vendég:

Hát persze. Te ismered a belvárost, de nem ismered azt a kerületet ahol én lakom.

Már felnőtt férfi a fiam, de akkor sem volt és most sincs ambuláns gyermekorvosi ügyelet, kijáró még véletlenül sem.

Ha kell akkor van a Bethesda (a legjobb ami lehet régen is és most is).

Oda el kéne jutni.
Karácsonykor ide akkor se jön taxi, ha egészséges az ember, hányós, fosóshoz mégúgy sem.

Szóval az igazság nem fekete és fehér.
Van olyan, ha ritkán is amikor az embernek megáll az esze és hisz a telefonban nyugtató, vagy éppen türelmetlen nővérnek és kialakul egy helyzet amiről aztán nem tudja megelőzhette volna-e.

régi_vendég 2012.03.04. 09:21:03

@Dr.laikus PhD:
"Oda el kéne jutni.
Karácsonykor ide akkor se jön taxi, ha egészséges az ember, hányós, fosóshoz mégúgy sem."

akkor marad a szomszéd, barát, rokonság.
gyerekkoromban abban a házban amiben laktunk nekünk volt egyedül autónk, azaz egy trabantunk (mint korábban írtam vidék, veszprém mellett) hányós fosós idején ha megszólalt a csengő, az apám már a slusszkulccsal ment az ajtóhoz, volt hogy pizsamára vette fel a kabátját és úgy mentek. én ma is ezt tapasztalom vidéken.
lehet hogy nekem azért ilyen reflex szerű, hogy inkább viszem a gyereket, mert én meg abban szocializálódtam, hogy nincs telefon. én nem szoktam hívogatni őket, ha gáz van megyek.

most ezért biztos megköveztek, de vannak olyan kijárós magán gyermekorvosi ügyeletek akik kimennek a gyerekhez (pl budai egészségközpont) bárhová, viszont fizetős a szolgáltatás. tehát ha tényleg nincs más megoldás, nincs kocsi, nincs szomszéd, nem jön a taxi, nem jön az ügyelet akkor lehet őket is hívni.

régi_vendég 2012.03.04. 09:35:42

@Dr.laikus PhD:
"de akkor sem volt és most sincs ambuláns gyermekorvosi ügyelet, kijáró még véletlenül sem."

tényleg nem tudom melyik kerületben laksz, de az h nincs semmilyen ügyelet az egyszerűen nem igaz.
itt mindent megtalálsz: www.vital.hu/gyermekorvosi_ugyeletek
mindegyiket nem teszteltem, de a budai az stimmel. és igen ha a bethesda az akkor oda el kell jutni. ahogy a 11-12 ker. széléről is be kell jutni a budai gyerekkórházba, persze baromi előnyös lenne ha a minden sarkon lenne ellátóhely, de azért ez nem túl életszerű.

2012.03.04. 09:44:25

@régi_vendég: Én megnéztem a budai egészségközpont weblapját, de nem egyértelmű a sürgősségi ellátás. Napközben, bejáró betegnél ez értem a leírást. A házhoz kijárás éjszaka viszont valamilyen exluzív partner szerződéssel jár, 40.000 Ft/hó/személy, ugyanakkor egy másik oldalon meg az szerepel, hogy házhoz kimenni egyszeri díj 15.000 Ft. Még ezt át kell olvasnom jobban.

Dr.laikus PhD 2012.03.04. 11:44:17

@régi_vendég:

Ne hazudtolj meg ha kérhetlek!

Nincs a kerületben gyermekorvosi ügyelet, csak a Bethesdába lehet menni.
Ez csak az ambulancia.
Ha baj van hová vigyem, mondjuk kórházba, 20-08 óra között?
Jártam már úgy, hogy a 104 rosszat mondott és mászkáltunk karácsonykor kórháztól-kórházig.
Még jó, hogy 16 éves volt és "csak" tüszős mandula gyulladása volt és csak ájuldozott.

Szóval van az a helyzet amikor ha kreatív az anya és nem pánikol, akkor sem tudja megoldani.

Azaz nem fehér és fekete, meg nem is a te elképzelésed szerint laknak a zemberek.

Papolsz hülyeséget. Ez távolabb van mindentől, rossz közlekedéssel, rossz tájékoztatással. Senki nem akar - pláne én - minden sarkon allátóhelyet.

régi_vendég 2012.03.04. 13:16:34

@Dr.laikus PhD:
nem hazudtollak meg. egy szóval nem írtam hogy minden kerületben van ügyelet.
1,2,3,11,12,22 kerület közös ügyelete a 2. kerületben van.
6,5,7,13, 15 kerület közös ügyelete a 13. kerületben van.
8,9,10,16,17,18,19,20,21,23 közös ügyelete a a heim pálban van a 10. kerületben.
a 4. és a 14 kerület közös ügyelete a bethesdában van (és ők tényleg nem kijárósok)

ez a hivatalos! nem tudom a fiad tüszős mandulagyulladása idéjén ez hogy volt, de most karácsonykor mikor a posztoló gyereke lázas lett akkor így volt.
az hogy melyik a hozzájuk tartozó ügyelet telefonszáma azt tudták, tehát tudták a címét is. (védőnő beírja egyébként az oltási könyvbe, már jobb helyeken, ha meg nem akkor az ember lánya teszi ezt meg)
"Ha baj van hová vigyem, mondjuk kórházba, 20-08 óra között?"
ezt már nem másolom be ne haragudj, ott van a linken. a fiad tüszős mandulagyulladása idején még biztosan nem volt net, de ma már van és a posztoló használni is tudja lévén ide is megírta a gyermeke kálváriáját. ha akkor este használta volna akkor láthatta volna hogy a heim pál-ba kéne menni, mondjuk.
"Szóval van az a helyzet amikor ha kreatív az anya és nem pánikol, akkor sem tudja megoldani."
azért valahogy csak megoldódott, lévén a fiad felnőtt mint írtad.
"Azaz nem fehér és fekete, meg nem is a te elképzelésed szerint laknak a zemberek."
ezt nem igazán értem... valóban mindenki ott lakik ahol szeretne, vagy tud. képzeld még én is!:-)

Dr.laikus PhD 2012.03.04. 16:48:38

@régi_vendég:
Ez mit változtat azon, hogy eljutni ügyeletre 1,5 óra onnan ahol én lakom?

Miért olyan természetes neked, hogy van segítség amikor nincs?
Mert van olyan, hogy nincs.
Ha megfeszülsz is, akkor sincs.
Végletes helyzet, de van.

Már ne is haragudj, de kissé hmmm... nem írom mit gondolok.
Attól, hogy túlélte, megoldottuk - hogyan az nem érdekes szerinted - de mert így van akkor már jó a rendszer?

Cinikus, dühítő, kioktató és buta amit írsz.

Egyébként volt net, csak ahogy most sincs egyértelmű információ akkor sem volt.
A mentő sem tudta, az a kórház sem ahová küldtek. Volt kis járkálás és ez ma is így van sajnos. :(((

régi_vendég 2012.03.04. 18:39:34

@Dr.laikus PhD:
tudod mit én veled nem vitázom. egyrészt csak ismételni tudnám magam, másrészt személyeskedő és sértő vagy. én ezekre nem reagáltam, te folytattad, sok sikert. ringasd magad abban a tudatban, hogy neked a legnehezebb mert 1,5 óra meg tüszős mandula, meg világvégi házikó, nincs ügyelet, nincs orvos, stb.
mások egy karácsonyi tüszős mandulánál komplikáltabb dolgokat is megoldottak, de nyilván ők mind cinikusok, kioktatók, és buták.

a posztban szereplőknek volt ügyeletesük, tudták is hogy hol van, tehát a te eseted még véletlenül sem hasonlít rá. ők beleestek abba a nagy halmazba akiknek van ügyeletes intézményük. tehát amit írtam az rájuk vonatkoztatva mindenképpen egy cinikus tény.

jó egészséget nektek!

Dr.laikus PhD 2012.03.04. 20:16:17

@régi_vendég:

Ügyes!

Állítasz valamit, cáfolják, aztán végletesen eljutsz valahová amiről senki nem beszélt.

Az én személyes példám lehet egy analógia, ami történetesen egy lyuk a rendszeren és nem jó, hogy van.
Ezt is azért, mert te indokoltad apád Trabantjával, hogy minden megoldható, csak szólni kell neki.
Ő még pizsamában is ugrik.

Sajnos nem így kell kiépülni az ügyeleti rendszernek.

Nem is értem, hogy jutottál erre a következtetésre.

Barnamaci 2012.03.04. 21:52:31

@Dr.laikus PhD:

"Karácsonykor ide akkor se jön taxi, ha egészséges az ember, hányós, fosóshoz mégúgy sem."

Már a taxisok sem akarnak dolgozni? Beszarás.

régi_vendég 2012.03.04. 22:42:26

@Dr.laikus PhD:
hehe :-)))
tudod mit, legyen igazad: felfedeztük a budapesti ügyeleti rendszer féreglyukát hurrá! ott laktok ti. a többi esetben MINDENKI MÁS számára elérhető ügyeleti rendszer működik. remélem így megfelel neked és ez úton is kérem a fogadd esdeklő bocsánatkérésemet.
és bár már kurvára unom de talán egyszer majd te is elolvasod, hogy a posztoló nem a te utcádban lakik és volt ügyeletese akivel beszélt akihez be is vihette volna a gyereket, de inkább várt reggelig aztán meg leírta, hogy mennyit szenvedett a gyerek.

te valamit nagyon félreértesz: az apám trabantja arra volt példa, hogy mi van ha nincs taxi, és mi van ha nincs kocsi és mi van ha nincs pénz, mi van ha nem jön ki, és mi van ha.... (ezek fentebb felmerültek kommentekben) erre írtam, hogy vidéken még ma sem az a normális hogy majd kiugrik az ügyelet, hanem az hogy ha bajod van bemész, és addig mész, míg nem lát egy orvos, és ha nincs kocsi, bicaj, ha messze van, ha esik, ha fúj és nincs megoldás a szállításra akkor egy szomszéd biztosan van aki elvisz. nem említettem olyat, hogy az apám a trabantjában tüszős mandulákat látott el, csupán szállított, még a te fiadat is elvitte volna. ;-)
olvass és értelmezz is, ne csak az indulat döljön belőled légyszives.

mondtam én ilyet, hogy az ügyeleti rendszer jó? (egész budára egy darab ügyeleti hely, hogy lenne már jó, de ez van, jah és még járjon is ki) egy árva szóval sem, viszont a gyerekem, de akár a saját kínjaim felett nem arról lamentálok, hogy baszki mérnem jön ki az ügyelet, ha egyszer befizettem a tb-t, utána meg ideposztolok, hogy hagyták szenvedni.

kompot 2012.03.05. 22:00:28

@régi_vendég: nem tudom, milyen munkakörben dolgozol, de nyugodtan oktathatnál vitakultúrát nagyobb közönségnek. komolyan. persze valószínűleg nem azok tanulnának, akiknek pedig oly nagy szükségük lenne rá.

régi_vendég 2012.03.07. 15:14:00

@kompot: hehe:-)
rendszerszervező/tanácsadó vagyok. és van két fiam is. szóval nem indulatba jönni munkaköri kötelesség.
vitakultúrát még nem oktattam, de ha van ajánlat.... megoldom! :-)

maim 2012.03.08. 22:33:26

Ugyan így jártam a még akkor négy éves fiammal az ügyelettel.Mindent kihányt a gyerek,már egy napja,magas láza volt és már mozdulni sem volt ereje.Még le is szúrt az ügyeletes.hogy nincs itthon hányinger elleni tabletta.De ki nem jöttek.Azt mondta,hogy reggel vigyem el
a gyerekorvoshoz.Mindezt az ötödik kerületben.Akkor elhatároztam,hogy ilyen esetben rögtön a mentőt hívom.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása