Hagyjuk megdögleni a "koszos csöveseket"?

2011.10.31. 14:57

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Tisztelt Praxis blog!

 

Nemrég hívott fel telefonon édesanyám és egy elég érdekes, ugyanakkor szomorú életképről számolt be nekem. Arra gondoltam, hogy leírom, hátha valaki elmagyarázza, miért ennyire érzéketlenek némelyek. A történet alapja, hogy Budapesten élő édesanyám tegnap este 10 óra körül éppen haza felé tartott a húgomtól, útközben pedig észrevett nem messze a lakásától egy földön fekvő, elhanyagolt, vélhetően hajléktalan nőt. Mivel mostanában rendkívül hidegek az éjszakák, nem hagyta magára, nem vállalta, hogy esetleg az ő mulasztása miatt megfagyjon az a nő, ezért a 104-es telefonszámon értesítette a mentőket. Elmondta, hogy talált egy hajléktalan nőt, aki nem ad életjelet, a földön fekszik és valószínűleg nem éri meg a reggelt, ha nem jönnek ki és szállítják kórházba.

 

 

Tudják mi volt a válasz? Először is kiröhögték édesanyámat, majd elkezdték kioktatni, miért nem hajlandóak segíteni rajta. Olyan érvekkel igyekeztek meggyőzni édesanyámat, mint hogy majd magához tér, ha nagyon fázik, és elmegy valamelyik szállóba vagy melegedőbe, meg egyébként is biztos rendkívül büdös és koszos, ők így nem szállítják. be. Még azt is tanácsolták anyukámnak, hogy vigye ő haza, ha annyira fontos neki, hogy megnyugodjon a lelkiismerete.Édesanyám vagy 10 percig magyarázta, hogy ezt nem tehetik, meg egyébként is gondoljanak bele, hogy egy ember életéről van szó, és kötelességük segíteni, végül rányomták a telefont.

 

Édesanyám közben felhívta apukámat, aki egy pokrócot hozott le illetve egy termosznyi teát, próbálta keltegetni a földön fekvő asszonyt, nem túl nagy sikerrel. Anyukám nem adta fel, újra hívta a mentőket, de megint elutasító válasz kapott, ezúttal kocsi hiány volt az érv... Végül édesapám vette kezelésbe a dolgokat, ő telefonált, sokkal határozottabban lépett fel, mint anyukám. Elmondta, hogy a földön fekvő hajléktalan ügyében telefonál, akihez nem hajlandóak kijönni, ezért most felveszi ő is a beszélgetést a telefonjával és amennyiben nem hajlandóak ellátni, beszállítani a nőt, akkor minden lehetséges helyen megteszi a kellő lépéseket, természetesen feljelentést is tesz. Nos itt már másként álltak hozzá, félreértésről beszéltek, meg hogy persze, hogy kijönnek, mert ez a dolguk, küldik a kocsit...Édesanyám szerint negyed óra alatt ott voltak és végre megoldották a helyzetet.

 

Az a kérdés fogalmazódott meg bennem a történet hallatán, hogy egy telefonos diszpécser milyen alapon dönthet életről és halálról? Ha nincs ott sem anyukám, sem apukám, az a nő ma már egész biztosan nem élne. Egy érző ember, nem csak egy statisztikai adat. De tényleg, mégis hogy veheti a bátorságot, hogy visszautasítsa a segítséget? Ez valami központi utasítás, hogy hagyjuk megdögleni a "koszos csöveseket", vagy egy diszpécser egyéni, önhatalmú döntése? Szégyen, hogy mindez egyáltalán megtörténhetett,, de az a legszomorúbb, hogy nincs minden hajléktalannak ekkora szerencséje....

 

Orsi
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hulali 2011.11.01. 16:29:29

@Mária: Köszönöm,végre valaki értelmezi,amit olvas.

SvenH. (törölt) 2011.11.01. 16:33:47

@qbr: szoval akkor a mostani posztban levo aggyunk meg mindent a csovikeknek az ezzel a szervatulteteses peldaval nem erosodik, oksi, szerintem is!!!

amugy meg de...
veseatultetesnel 65 ev a felso korhatar es tudtommal ugyis gajra megy 5-10 even belul tehat siman lehetne akar 75 eveseknek is beultetni, csak nem teszik
mert mar ott megkulonboztetes van ennyi...
amugy jogos a megkulonboztetes a tarsadalmi statusz szerint hiszen egy nyugdijas jobban el tud jarni vesekezelesre mint egy 30 eves, aki esetleg meg nyer 5-10 evet amig nem kell ennek a proceduranak kitennie magat es el is tudja tartan a csaladjat nem mellekesen...

SvenH. (törölt) 2011.11.01. 16:35:29

@Mária: ott a pont!!!
szocialis segelyszolgalatnak hasznalta a 104 -et!!!

cenzorilla helyeben en mint egy vezeto egeszsegugyi blog iroja es kozossegi szemely felnyomnam ezt a kis Orsikat...
egyertelmu, hogy FELESLEGESEN hivta a mentoket es FELESLEGESEN pocsekolt el forrasokat

jágör68 2011.11.01. 16:37:06

Hűha, túl sok itt a gyütt- mönt, aki csak éppen- nem is a témához passzoló- személyes politikai, egészségügyi dolgozókról alkotott véleményét böffenti ide.
@Dr.laikus PhD:
Az adódból...
Hát sajna rossz hírem- nem az adódból- az még a jobbik verzió lenne- hanem HITELből.
Már kb 2006 óta csak hitelekből vegetál az ország- ami nem lenne baj, ha volna turizmus, ipar, vagy valami nagy GDP- termelő ágazat. De nincs.
Úgyhogy az országnak vége- csak mi nem kapunk adósságelengedést (kérünk, kértünk egyáltalán??)
Érdekes, hogy a turizmusból vígan elélő görögök kaptak 50%- elengedés- és ahogy hírlik a következő bedőlni készülő Olaszország is kap.
De MI akkor is fizetni AKARUNK. Hogy honnan, miből- azt már a jóég tudja....

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 16:37:32

@Mária:

Már régen nem a posztról beszélünk.
Ha más érv nincs, akkor visszatérünk ide.

www.menhely.hu/
www.oltalom.hu/
www.maltai.hu/

Csak három honlap telefonszámmal.
Nem kéne a diszpécsernek megmondani, hogy őket hívják ha egy hajléktalant kihűlés fenyeget?
Vagy kinek kell szólni?
Kinek a dolga?

hulali 2011.11.01. 16:39:36

@SPYD3RM4N: Nem kellene a politikát idekeverni,mertaz eddig sem oldotta meg adolgot és ezután sem fogja,itt arról van szó,hogy a többség nemtudja adott esetben kinek a feladata megoldani a földönfekvő,valóban kihűléssel fenyegetett ember helyzetét.Szoc hálózat nem kiépített a Mentőszolgálat kapacitása véges és a valódi mentés kárára megy.Ennyi!

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 16:46:01

@jágör68:

2006 óta?
Hol élsz te?
Előtte miből?
Nem csak mi, az egész világ.
A fizetési kötelezettség mindig előbb keletkezik az állampolgárok felé, mint az adóbevétel.
Nem ördögtől való az.
A görögöket meg az euró miatt mentik, ha becsődölnek akkor sokkal nagyobb a baj.
Van szakértő aki szerint még ez sem elég.
Mi meg picurka kis senkik vagyunk, semmi potenciállal, nagy mellénnyel itthon.
A világban nem osztunk és nem szorzunk.
Jó koponyáink vannak.
Külföldön.

hulali 2011.11.01. 16:46:41

@Dr.laikus PhD: Szerinted,ha ezeket javasolja a diszpécser,mi lett volna?
Ugyan ez,mert akkor is az van,hogy elutasítja az ellátást!Nem a Mentőszolgálat feladata a tájékoztatás,Szoc minisztérium-sajtó-adott kerületi Önkormányzat stb!!!!

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 16:46:46

@hulali:

Mondd már meg kit kell felhívni!

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 16:49:00

@hulali:

Kiesik a protézise ha megmondja ki hívjon fel?
Ha van akit hívni kell és nem a mentőt?

Komolyan mondod?
Mert itt vagdalkozol minisztériummal, önkormányzattal, de te magad sem tudod.
Azzal védekezel, hogy akkor is ez lenne.
Miért lenne, ha ezt KELL tenni?

hulali 2011.11.01. 16:59:08

@Dr.laikus PhD: Az Országos Mentő Szolgálat munkáját,feladatát az EÜ minisztérium MENTÉS-ről alkotott rendelete szabályozza.Ha ebben megtalálod a hajléktalanok szoc ellátását,melegedőre szállítását mint feladatot,tiéd a havi fizum,bár nem sok!!

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:05:45

@hulali:

Nem is erről van szó.
Ha a diszpécser megállapítja, hogy nincs szükség mentőre, akkor mi történne ha megmondaná kit kell hívni?
(A kihűlő ember orvosi ellátásra szorul és nem melegedőre.)
Szóval ne beszéljünk mellé. :)

Ne mond, hogy poszt lenne, mert nem lenne.

Kit kell hívni?
Mert ha kimentek, hogy ne mondjanak rólatok rosszat, ez ugyanaz amikor a kórház rinyál, hogy ellátja aktív ágyon a krónikus beteget.
Ami nem jogos azt nem kell felvállalni.

Ugyanakkor érdemes elmondani a laikus jó szándékúnak, hogy mit kell tennie.

Nincs vita és nem láttok el olyan feladatot amit nem kell.

hulali 2011.11.01. 17:08:32

@Dr.laikus PhD: Ha csak hajléktalan az ill Önkormányzat feladata,ha részeg detox-mentő,ha sérült,beteg-mentő.Miről szól a poszt hajléktalan,nem akarta,hogy megfaggyon-Önkormányzat.Hogy nem teszik közzé a hívható telefoszámokat,elérhetőségeket,egyáltalán hogy foglalkoznak-e a kérdéssel azt nem rajtunk kellene számonkérni.Az egy dolog,hogy mindenki csak a 104-et ismeri,de az nem jelenti azt,hogy a vízvezetéket is mi javítjuk!!

SvenH. (törölt) 2011.11.01. 17:09:07

@hulali: engem az bant amugy, nem mintha a csovikeknek a sorsa erdekelne, de akkor is, egy kicsi megszabalyozassal lehetne rajtuk segiteni...
csak nem a primitiv szolamokat kellene mantrazni ugymint a szarban hugyban kannas boron tengodo csovike az ugyanolyan mint a tobbi ember...

hanem cselekedni, pl. begyujteni tanyara es napi ket nap munkat eloirni, felolem meg egeszsegugyi marihuanat es opiumot is termelhetnenek ha mar nem birja a majuk

szoval nyaron amikor rongaljak magukat a kannas borral egyik pokrocos segito sem megy oda elmagyarazni nekik hogy ez nagyon sulyos mereg, hanem csak itt "lájkolnak" meg mas micsodajaval verik a csihanyt

gyakorlatilag meg meg fog pusztulni a csovike az eletmodja miatt nagyon hamar de az mar nem latszodik...

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:14:47

@hulali:

Az a baj, hogy te magad sem tudod, csak hárítasz és magas lóról próbálsz védekezni.
Azért tudja mindenki a 104-et, mert úgy ítéli meg, hogy beteg az aki a földön fekszik.
Ha nem és másnak kell ellátni pl. éjjel az nem az önkormányzat természetesen, mert van egy csomó ellátó intézmény.

Vagy ő hívja őket ami hiteles és érte mennek, vagy megmondja kit hívjunk és kész.
Ez nem vízvezeték szerelés, hanem erősen szakmai munka.
Látatlanban a diszpécser eldönti, hogy nincs szükség mentőre, mert a válaszok alapján így ítélte meg.

hulali 2011.11.01. 17:17:36

@Dr.laikus PhD: Nem kihülő,csak megelőzik,miből gondolod,hogy az illetékes Önkormányzat közli velünk ezen címeket,nem akarnak ők gondot maguknak.Szerinted ki ismeri a III.kerület szoc osztályának hajléktalanokért felelős képviselőjének,tisztségviselőjének elérhetőségét?

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:22:40

@hulali: í

Nem önkormányzati feladat.
Rosszul tudod.

Van és létezik hajléktalan ellátás, léteznek krízis autók, de senki nem tudja a telefonszámát akiket hívni lehet.

Próbáld megérteni amit írok és ne hárítsál.
(Azt írtam, hogy a diszpécser kizárta, hogy beteg lenne.)
Ti nem látjátok el, mert nem feladat.
Nem mondjátok meg kit kell hívni, mert minek is, nem a dolgotok.

Akkor ki fogja megmondani?
Elég azt közölni a betelefonálóval, hogy menjen a sunyiba?

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:26:44

Krízisautó Nyomtatás E-mail

Elérhetőségeink:
Telefon: +36 1 338 41 86
E-mail: diszpecser@menhely.hu
kartyas@menhely.hu

Vezető: Kártyás Irén

A 24 órában működő Krízisautó tevékenysége az elsősegély jellegű élelem, ruházat, gyógyszer felajánlásától, a szociális, egészségügyi intézményrendszer működésére vonatkozó információk szolgáltatásától, a szállásokra történő szállításon, más szociális és egészségügyi intézményekbe való közvetítésen keresztül a folyamatos kapcsolattartásig, gondozási kapcsolatig ívelő tevékenységi skálán valósul meg. A szolgáltatás napi 24 órás működését a téli időszakban közösen biztosítjuk a Baptista Szeretetszolgálattal és a Máltai Szeretetszolgálattal. A szervezetek közötti feladatmegosztást Együttműködési Megállapodásban rögzítjük.

A közterületeken kritikus helyzetbe kerülő emberekről szóló információkat Diszpécser Szolgálatunk +36 1 338 41 86-os telefonszámán várjuk.

Kérjük, hívja ezt a telefonszámot:

ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (nedves ruházat, földön fekvés takaró, karton, vagy polifoam nélkül, kihűlés, fagyás, kiszáradás)
ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér, de Ön nem tudja, milyen segítségre volna szüksége
ha a környezetében élő hajléktalan ember szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel a megszokott időben, vagy egész nap fekszik)!

Kérjük, tájékoztassa munkatársunkat az alábbiakról:

pontos cím, vagy a helyszín megközelíthetősége
mit látott, tapasztalt a hajléktalan embernél (földön fekszik, nem a megszokott módon viselkedik, erős fájdalomra panaszkodik, stb.)
az otthontalan ember neme, körülbelüli életkora, ha tudomása van róla, neve
milyen segítségre van szükség
amennyiben a helyszínen tud maradni, vagy vállalja, hogy a helyszín felkutatásában további információkat ad munkatársaink számára, az Ön neve és telefonszáma (szükség lehet a segítségére, ha nehezen találjuk meg a helyszínt).

Kérjük, várjon a diszpécser kérdéseire, melyek fontosak az információk pontosítása miatt! Ügyeletesünk a kapott információ alapján eldönti, hogy melyek a legfontosabb lépések. Eszméletlen, vagy sérült emberhez minden esetben azonnal mentőt küldünk. A sürgős esetekhez a Krízisautó azonnal kiszáll, a kevésbé sürgősekhez az utcai gondozó szolgálatok ügyeleti időben mennek ki.

A Krízisautó személyzetének legfontosabb feladata a fedél nélkül élő ember állapotának minél pontosabb felmérése. Amennyiben a helyszínen derül ki, hogy azonnali orvosi ellátásra van szükség, minden esetben mentőt hívunk.

Ügyfeleink közül azokat, akik kevésbé súlyos állapotban vannak, de helyzetük vélhetően rövid időn belül jelentősen romlana – ápolásra, gondozásra szorulnak, azaz nem feltételezhető, hogy az éjszakai menedékhelyet reggel el tudnák hagyni –, orvosi vizsgálatra szállítjuk, és amennyiben ennek alapján indokolt, 24 órás bent tartózkodást, étkezést, egészségügyi felügyeletet biztosító intézményekbe szállítjuk. Azokat, akiknek nincs ilyen ellátásra szükségük, az egy-egy éjszakára szállást biztosító éjjeli menedékhelyeken helyezzük el.

Azokat a fedél nélküli ügyfeleket, akik nem kívánják ezeket a szolgáltatásokat igénybe venni, vagy stabilan közterületen folytatott életre rendezkedtek be, folyamatos kapcsolattartással, gondozással segítjük abban, hogy helyzetük ne romoljon tovább, hogy hosszabb távon védettebb, biztonságosabb körülmények közé kerüljenek akár az intézményes hajléktalan ellátás rendszerében, akár személyes, informális kapcsolatrendszerük felelevenítésével, ápolásával.

A Krízisautón két szociális munkás és egy önkéntes ad ügyeletet (egyikük gépkocsit is tud vezetni), pontos, naplózott szolgálat- és esetátadással, team-megbeszélésekkel. Amennyiben önkéntesként szeretné segíteni munkánkat, a voluntshelter@gmail.com email címen jelentkezhet.

Az elmúlt években a Krízisautó a főváros közterületein élő rászorulók ellátásának nélkülözhetetlen szereplőjévé vált. Működésével lehetőséget nyújt arra, hogy a lakosság és a különböző nem szociális területen dolgozó szervezetek, intézmények közvetlenül is segíthessenek a bajba jutott fedél nélküli embereknek, ezáltal szolgáltatásunk az elsődleges, életveszély-elhárító feladatán túl fontos szerepet tölt be a tolerancia és a társadalmi szolidaritás növelésében, a fedél nélküli emberekkel kapcsolatos előítéletek csökkentésében.

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:29:03

A közterületeken kritikus helyzetbe kerülő emberekről szóló információkat Diszpécser Szolgálatunk

+36 1 338 41 86-os

telefonszámán várjuk.

hulali 2011.11.01. 17:31:20

@Dr.laikus PhD: Azt motyogom ember,hogy nincs megoldva csak ránk maradt,mint csacsira a fül.Tudod,hogyan működik,mondjuk hajléktalan elesett,mert részeg és van egy horzsolása,amivel te még orvoshoz sem mennél.Bejelentik/vidékről beszélünk/kimegyünk,mert,,sérült"is.Detox nem vigyük kórházba,mert sérült,kórház nem mert a seb kórházi kezelést nem igényel és egyébbként is a részegsé az detox.Itt jössz te képbe,az lesz a megoldás,amelyiket megtudod fűzni,hogy ne kelljen már hazavinned!
Na,most ha kórház,akkor ragasztó+fertőtlenítés és mehet,tehát fél óra és újra az utcán van.Ha detox, akkor reggelig elvan aztán másnap ugyanaz van.A helyzet változatlan,csak mentél 200 kilómétert a semmiért!Ugye nem Pesten vagyunk,ahol minden kórház 5km-en belül elérhető!

hulali 2011.11.01. 17:36:34

@Dr.laikus PhD: Akkor miért is nem ezt hívták?,mert a neten te most megtaláltad,de az utca embere és adott diszpécser sem tudja.Ez kinek a hibája??

SvenH. (törölt) 2011.11.01. 17:38:56

@Dr.laikus PhD: "Elég azt közölni a betelefonálóval, hogy menjen a sunyiba?"

te ezt a posztot olvasod, es errol vitazol???
az volt a gond hogy megfagy erre elmondta a mentos hogy vigye magahoz!!!

ez nem elkuldes a sunyiba

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:39:54

@hulali:

A vidéknek is megvannak a maguk krízis számaik.

Most már azokat nem keresem meg.
De a helyi mentődiszpécser ugyanúgy meg tudja mondani.
Olvasd el amit bemásoltam.
Ennyi az egész, nem több és nincs vita.

Nem hibáztatlak, mert mint mondtad te a mentésben veszel részt.
Ezt a diszpécsernek kell tudnia és nem kivezényelni, mert kicsit vérzik.

Meg kell tanulni, hogy jól tudjon kérdezni.
Megvédi a hangfelvétel, ha a jól feltett kérdésre hülye válaszokat kap és a krízis autót küldi ki.

hulali 2011.11.01. 17:40:24

@Dr.laikus PhD: Kérjük, várjon a diszpécser kérdéseire, melyek fontosak az információk pontosítása miatt! Ügyeletesünk a kapott információ alapján eldönti, hogy melyek a legfontosabb lépések. Eszméletlen, vagy sérült emberhez minden esetben azonnal mentőt küldünk. A sürgős esetekhez a Krízisautó azonnal kiszáll, a kevésbé sürgősekhez az utcai gondozó szolgálatok ügyeleti időben mennek ki.

Most mérlegelünk,vagy sem?

SvenH. (törölt) 2011.11.01. 17:40:26

@hulali: azert oszinten... mar regota at kellett volna alakitani a diszpecserszolgalatot...
en is allandoan a zsarukat hivom a mentok helyett :)))

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:43:24

@hulali:

Az utcán mászkáló embernek nem kell tudnia.
A mentős diszpécsernek szerintem tudnia kéne.
Horribile dictu még azt is el tudnám képzelni, hogy a krízis autót vezényelni is tudja, de a címet leadni, vagy a telefonáló telefonszámát átadni mindenképpen.

Az egyiknek a munkája, a másik meg szívességet tesz.
Köszönet jár érte neki.

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:45:15

@hulali:

????
Nem értem, most miért ezt idézted? :)

Reggie 2011.11.01. 17:45:46

@Dr.laikus PhD: Nagyon egyszeru: a telefonalo nem a 104-et hivja, hanem a tudakozot.
(Ha felhivod az autoszerelot, hogy elromlott a TV-d akkor nem fogja megadni egy TV-szerelo szamat, mert erre nincs felkeszulve es nem is a feladata.)

SvenH. (törölt) 2011.11.01. 17:50:54

@Reggie: de azert fel kell tolteni a sztorit a belsoseg/totalcar blogra hatha...

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:51:22

@Reggie:

Nem tudjuk, én sem tudtam.

Az egész napos vita eredménye, hogy megtaláltam.

Az átlag ember hívja a 104-et.
Akkor kell elmondani azt az egy telefonszámot, hogy ne kelljen a tudakozót. Ha mégis valaki ezt ajánlja, akkor lehet várni, hogy valaki próbáljon segíteni.
Soha többet nem fog, ha keresztbe tesznek neki és költségekbe hajszolják.
Pé. a lemerült telefonján a mentőt tudja hívni a krízisautót már nem.

hulali 2011.11.01. 17:52:37

@Dr.laikus PhD: Pontosan azért,mert a diszpécser kérdez,információt gyüjt,mérlegel és dönt.Még ha azt is kérdezi hogy hajléktalan-e,joga van hozzá,és nem a bejelentő feladata eldönteni miért kérdezi.Szakmai kérdés és nem itt eldöntendő a jogossága!!

velorex-vezető 2011.11.01. 17:53:30

Ennyit vitatkozni, hogy mentő e vagy szeretetszolgálat? Hívjátok a Chappy dolgozóit! Ők kutyaeledelt készítenek az illetőből mielőtt kihűl.

pacula 2011.11.01. 17:53:45

"Amit te itt kérdeznél azt egy mezei polgár nem nézi meg, nem is tudja.
Amit tud az az, hogy a lehelete alkoholos-e, meg egyéb más dolog amit lát a ruha felett."

Pontosan ezt kérdezem meg tőle. Amit lát, amit meg tud nézni, amit meg tud kérdezni tőle (ha tud beszélni vele)..., hidd el, tudom mit kell kérdeznem hogy dönteni tudjak. A lényeg hogy partner legyen a bejelentő - vagy a beteg, amennyiben vele is lehet beszélni.

Tudod hányszor mondják hogy "láttam a villamosról"? Vagy hogy "már eljöttem, nem megyek vissza", vagy hogy "én nem fogok hozzányúlni"?

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 17:57:48

@hulali:

Ezt nem a ti diszpécseretek kérdezi, hanem a menhely alapítvány diszpécsere. :((

Ha már nálatok tisztázott a dolog, hogy nem beteg csak alszik, lakik, de hideg lesz az éjjel.
Nincs itt kérdés arról, hogy hajléktalan-e.
Akkor sincs baj, ha kívülről nem látszik sérülés, az autó megy, tisztáz és mentőt hív ha kell.

Nem a segíteni szándékozónak kell ezt tudni, de ti sem kérdezhettek pacekba ilyet, mert én ezt nem tudhatom, de jó kérdésekre közelítőleg jó válaszokat adok.
De már körbe-karikába sokszor elmondtam.
Aki telefonál abban a hiszemben teszi, hogy betegről van szó.
Az a kérdés, hogy hajléktalan-e, kizárja az objektív választ.

hulali 2011.11.01. 17:58:31

@Dr.laikus PhD: Egyébbként meg vettél már fel bejelentést?Hidd el némely bejelentő észbontóan primitív,már elnézést a kifejezésért,de nem tudunk segítséget kérni,nyújtani meg mégkevésbé!

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 18:01:08

@pacula:

Gondolom napjában nem 100*
Van egy csomó jó szándékú bolondistók, azért gondolom nem ez az általános.

Ezek azok a mulatságos mesélni valók az emberi hülyeségről.

hulali 2011.11.01. 18:04:25

@pacula: Átadom neked én már belefáradtam és holnap esetre megyek.Sajnos elbeszélünk Dr.laikussal egymás mellett,és egyébbként sem tudjuk mi ezt megoldani.

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 18:04:28

@hulali:

Igen.
Van gyakorlatom abban, hogy hisztis buta emberből hogyan kell kihúzni amire kíváncsi vagyok.
Abban is, hogy 90 mp alatt fontos információt hogyan kell közölni, hogy átmenjen a koponya csonton. :)

Itt azt hiszem a segítő szándék a fontos.
Hogy azt ki teszi nem fontos.
A legbutább emberrel is meg lehet értetni mit tegyen, ha segíteni akar.

Mária 2011.11.01. 18:05:25

@Dr.laikus PhD:

"Mondd már meg kit kell felhívni!"

Rendőrség?

Életvitelszerűen közterületen lakni szabálysértésnek számít a fővárosban. Szabálysértés miatt nem a mentőket kell hívni, ha a szabálysértő egyébként nem azonnali ellátásra szoruló beteg.

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 18:06:40

@hulali:

Még mindig nem érted?
Van egy hajléktalan, akiről kiderült, hogy nem beteg.
Nem kérdeztél rá, hogy az utcán lakik-e, de nagy valószínűséggel az.
Vagy megmondod kit hívjon, vagy diszpécser hívja akit kell.
Ez miért olyan nehéz?

hulali 2011.11.01. 18:07:42

@Dr.laikus PhD: Mulatságos,mesélni való,de ha a bolond istók miatt rosszul döntesz azzal neked kell elszámolni,ha nem is a bíróságon a tükorben tudod?Akkor már nem is olyan mulatságos,mert másnap is oda kell ülnöd!

hulali 2011.11.01. 18:10:48

@Dr.laikus PhD: Íme itt az ideális mentésirányító,hol is dolgozol,melyik állomáson?!Hiány van gyere!

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 18:12:38

@Mária:

Budapesten

A közterületeken kritikus helyzetbe kerülő emberekről szóló információkat Diszpécser Szolgálatunk

+36 1 338 41 86-os

telefonszámán várjuk.

Vidékieknek is van, de már elfáradtam.
kereso.diszpecserportal.hu/keres.php

"Életvitelszerűen közterületen lakni szabálysértésnek számít a fővárosban."

Ja a nyóckerben, meg az aluljárókban.

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 18:15:38

@hulali:

Hát nem vagy egy megoldó alkat az már biztos.
Ennyi kifogást, körülírást a nemre rég hallottam.
A megoldás amit bemásoltam.
Az elején ha tudod már rég vége a vitának.
Nem is tudod kivel mi történik utána.

Különben meg öreg vagyok már. :)

hulali 2011.11.01. 18:18:50

@Dr.laikus PhD: Az öregség nem érdem,hanem állapot.Mondom én ezt 5X-el a hátamon,és ez így van.

Mária 2011.11.01. 18:39:00

@Dr.laikus PhD:

Nem csak a nyóckerben. Tarlós rendelete a teljes fővárosra érvényes.

Dr.laikus PhD 2011.11.01. 18:56:19

@Mária:

Ettől még a szabad ég alatt alszanak.
Ahol én lakom a város széle, sok a hajléktalan.
Az első villamossal mennek be a városba.

Itt kinn mindig hidegebb van.
Szükség van erre a telefonszámra. :((

pacula 2011.11.01. 20:43:56

Miért nem ötletelünk inkább a vita helyett?
Hátha erre téved egy illetékes és ihletet merít.
Ha jól tudom a Szondi utcában a volt Mentőkórházat átalakították hajléktalan-kórházzá, ez a "Hajléktalanokért Közalapítvány huszonnégy órás egészségügyi centruma" ami egyébként - ki tudja mi okból - mentőtől nem vesz át hajléktalant. Se beteget, se nembeteget.

Miért nem bővitjük ezt az intézményt, miért nem csinálunk aktív osztályokat, sürgősségi részleget oda? Miért ne vihetnének oda a mentők az olyan hajléktalanokat akiknek még nem tisztázott az egészségügyi "státusza", akiket a bejelentő betegnek gondol de nincs életveszélyben vagy félünk hogy megfagy éjszaka? Dolgozhatnának ott önkéntesek és segíthetnének a már gyógyult hajléktalanok, működhetne a kórház adományokból. Legyen egy szegények kórháza ahova mindenki bemehetne akinek fáj és akinek panasza van.
Biztosan lehetne rá az EUtól vagy pályázatokból is pénzt szerezni.

Az egyetlen ok ami miatt még nem létezik ilyen kórház az az, hogy valójában senkinek nem számítanak a hajléktalanok. Ha nem az út mellé fekszenek le és nem látja őket az ember naponta akkor nem is léteznek.Ha pedig lefekszenek az út mellé megpróbáljuk az egészségügy feladatává tenni őket (és itt most nem a beteg hajléktalanokról beszélek)...

Vannak szállók azoknak akik nem tudják megfizetni de fedelet szeretnének a fejük fölé, vannak fürdők ahol ingyen fürödhetnek ha rászorulnak, vannak szűrések amikre kötelezik őket, legyen kórház amiben OEP-finanszírozott ellátást kapnak.

Most is közpénzből látjuk el őket, tegyük akkor ezt egy mindannyiunk számára elfogadhatóbb formában.

Aztán mire megmelegedtek, jóllaktak és meggyógyultak teremtsünk munkahelyet számukra. Olyan munkával amit májzsugorral, krónikus bronchitisszel és delirálva vagy részegen is tudnak végezni.

El Visco Stello (törölt) 2011.11.01. 20:50:04

"nem ad életjelet"
Kár úgy tenni, mintha ez a 3 szó nem lenne a posztban. És innentől Laikusnak, meg az Emberevőnek van igaza.

velorex-vezető 2011.11.01. 21:04:05

@pacula: "Olyan munkával amit májzsugorral, krónikus bronchitisszel és delirálva vagy részegen is tudnak végezni."

Van a KFKI-ban még néhány atomfizikusi státusz betöltetlenül.

pacula 2011.11.01. 21:20:21

@hulali: Nem nagyon tudtam napközben belefolyni a "beszélgetésbe", csak amennyire Laci bácsi időt adott..., de nagyrészt leírtad az én meglátásaimat is. Remélem holnap nyugodt napotok lesz. Jó éjt!

Magyar emberevés közben nem beszél 2011.11.01. 21:27:11

@hulali: "Mondj egy okot,hogy szeressük,bár nincs ilyen formában igazad,csak nem szeretjük a bérleteseket"

Nem mondok okot, mert egyrészt felesleges, másrészt nem az a dolgotok, hogy szeressétek. Rajtatok kívül még sokan nem szeretik munkájuk tárgyát, de a munkát el kell végezni. Azért jár a fizetés. Ja, hogy kevés, meg nem vagytok megbecsülve, meg fárasztó, meg veszélyes? Vannak még ilyen munkák. Lehet válogatni. Ja, hogy nem nagyon lehet válogatni? Akkor ezt kell megbecsülni!

FuBu 2011.11.01. 22:02:53

Sose írtam le ilyet itt, de ez a poszt nem lehet igaz. Nem, nem azért mert nem fordulhat elő, hogy a mentő nem akart kimenni, hanem mert szerintem ez tipikus példája annak, amikor kissé másképp emlékezik az ember az eseményekre és így kitekeredik a sztori.

Egyszer sz jelenik meg, hogy az anyuka meglátott egy nőt, és mivel hideg van, kihívta a mentőket. Itt ugyanakkor beugrik, hogy nincs életjel.

Ugyanúgy nem gondolom, hogy a túloldalon kiröhögték az anyukát, mert minek is? Még, ha el is hajtották, mert esetleg pont azt mondta el, hogy ott fekszik egy nő és hideg van, de minek röhögték volna ki?

Nem akarom megsérteni a poszt íróját, de, honnan gondolja, hogy meghalt volna a nő? A hidegből vagy tényeket is tudnak a hölgy állapotáról?

SvenH. (törölt) 2011.11.01. 22:12:26

@pacula: milyen otleteles?
en irtam...
osszegyujteni oszt tanyara, ket nap meloval...
termelje csak meg a rendes alkoholt sajat maganak
felolem orvosi spanglit is termelhetnek, ha mar a majacskajuk nem birja, hiaba en libsi vagyok na....

FuBu 2011.11.01. 22:12:39

Sokan leírták, hogy minden ember egyenlő, és a hajléktalanokon segíteni kell.
Egyrészt sok-sok hajléktalan nem akarja a segítséget, ha tetszik, ha nem.
Inni azért isznak, mert valahogy túl kell élni a napokat.

A mentősök, orvosok, bárki ellenérzéseit megértem, akik látnak, kezelnek olyan emberi testet, amin ott virgonckodnak a nyüvek, vagy épp rühes, vagy épp a delikvens üvölt a fájdalomtól, amikor megakarják fürdetni, az nyilván nem szalad elé a lehetőségnek, hogy ismét tehesse.

Az hajléktalan probléma érdekes és nehéz kérdés. Jó pár hajléktalan van, akik ezt az életformát választották, akikre nem erőlteti rá a társadalom, magam is ismertem nem egyet. Ők ezt az életmódot választották, kitalálhatjuk mi, hogy nekik mi a jó, de felesleges. Nem emberszeretetből akarjuk megoldani az életüket, hanem mert undorodunk tőlük és nem akarjuk őket látni.

Akik segítséget szeretnének, akik ki akarnak kerülni a hajléktalanságból, azok általában megtalálják a módját, hogy tisztálkodjanak, nem részegek non-stop, próbálkoznak.

tódór piroska 2011.11.01. 22:28:13

(Napirend utáni felszólalás)
Tanulságos vita, sok igazság van mindkét fél álláspontjában.
Szerintem:
1. A hajléktalanságot kell megoldani szervezéssel, infrastrukturával, pénzzel.
2. A segítségnyujtásban, sürgősségi ellátásban, mentésben nem szabad(na) különbséget tenni szegény és gazdag, hajléktalan és rózsadombi villatulajdonos között.

Ha már a hajléktalan a minusz akárhány fokban kihült, mondjuk 31 fok a maghőmérséklete, akkor elviszi a mentő? Fóliába csomagolva? Intenzív osztályra? Nagyon remélem, hogy igen

Tavaly Budapesten negyvennél több hajléktalan fagyott meg az utcákon.
Ez azért nincsen rendben.

Az pedig, hogy kannás bortól kábultan fetreng, egyfelől teljesen közömbös az ellátás szempontjából, másfelől visszatetsző, álszent, szemforgató demagógia. Aki erre hivatkozva utasítja vissza a hajléktalan ellátását, annak vissza kell utasítani a a fekete cimkés Johnny Walkertől cirrhosisos, varix rupturás nagypolgár ellátását éppúgy, mint a dohányos, kövér, jól szituált beteg PCI-re szállítását STEMI esetén.
Visszatérve a posztra, 350 komment után is csak azt tudom mondani, hogy ilyen formában NEM történhetett meg (kiröhögés, 10 percnyi magyarázkodás, stb.)

tódór piroska 2011.11.01. 22:33:24

@tódór piroska: Ja, és nem kibicként osztom az észt,sőt, nem is más caudájával verem az urticát, kezelek hajléktalanokat, méghozzá pozitiv diszkriminációt is alkalmazok velük szemben.

pacula 2011.11.01. 22:58:38

@tódór piroska:
Itt nem a beteg hajléktalanok okoznak problémát, hanem a NEM betegek. És igen, a kihűlt hajléktalan, az infarktusos hajléktalan, a varix rupturás hajléktalan épp úgy megkapja az ellátást mint a Johnny Walkeres nagypolgár. És a csupán részeg, de nem beteg nagypolgárt épp úgy nem fogom kórházba vinni mint a csak ittas, de nem beteg hajléktalant.
És én örülnék a legjobban ha a kórházban átadva nem morgást és veszekedést kapnék cserébe a Kh-i személyzettől, hanem azt látnám hogy pozitív diszkrimináció illeti meg és ráadásként még engem sem okolnának hogy csupán szociális indokkal náluk helyeztem el (vagy helyezi el a KÁNY)őt.
Ez a kérdés a mentőszolgálat oldaláról nem a beteg hajléktalanok szempontjából terhes. Az OMSZ a sürgősségi egészségügyi ellátásra NEM szoruló hajléktalanok gondjára nem tud megoldást nyújtani.
Erről beszélgetünk már egy ideje.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.02. 07:52:12

@Dr.laikus PhD:
ez nagyon jó.
egy bajom van vele: vegyünk egy átlagon felüli átlagembert, aki tudja, nem kéne mentőt hívni, de segíteni akar. felmegy az internetre, milyen KULCSSZÓval fogja tudni megtalálni ezt a szolgálatot? mert hogy én pl biztosan nem krízisautót írnék be-

véleményem szerint roppant praktikus lenne egy központi telefonszám, ami avgy kapcsolja a mentőt vagy rendőrséget, avgy tanácsot ad.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.02. 07:55:28

@SvenH.: akkor tanuld meg szépen, ahogyan nekem tanították, a sorrendet:
egy adott (teoretikus) veszélyhelyzetben (mondjuk tűz) esetben először az embert mentjük, majd a házat és környéket, végül az értékeket(a fosztogatásról). és akkor sorban 1. 104, 2. 105, 3. 107.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.02. 07:59:32

@El Visco Stello: azért vittek neki teát, tehát a kifejezést költői túlzásnak is értelmezhetjük.

hulali 2011.11.02. 08:14:10

@Babette_: Nem mutatott életjelet,tehát pulzus légzés vizsgálat megvolt,vagy csak nem mozdult mert aludt?!

Mária 2011.11.02. 08:16:37

@El Visco Stello:

Ha szó szerint veszed, amit olvastál és VALÓBAN nem adott életjelet, akkor a kedves mama miért nem a hullaszállítókat hívta?

Vagy a rendőrséget, hogy az idegenkezűséget kizárhassák?

Éhes_ló 2011.11.02. 08:18:59

@Mária: összetévesztettél valakivel.
Nem írtam ilyet.
Áttételesen sem.

Mária 2011.11.02. 08:21:00

@El Visco Stello:

Egyébként sincs egy büdös szó se arról, hogy a mama megkezdte volna az újraélesztést, látva, hogy nem ad életjeleket a hajléktalan.

Segítségnyújtás elmulasztása. Büntethető a kedves mama. Már persze, ha szó szerint értelmezek, ahogy te csinálod.

Ha meg hulla volt a hajléktalan, és a mama nem élesztette újra, akkor mégis miért hívta a mentőket egy, a saját leírása szerint is élettelen hullához?

tódór piroska 2011.11.02. 08:27:13

@pacula:
Örülök, hogy egyetértünk. Amit a pozitiv diszkriminációról írtam, nálunk tényleg így van, és az emisszióra is vonatkozik (nagy hidegben halasztjuk, stb.) Tudom, hogy inkább kivételnek számít, mint megszokottnak, saját munkatársaim is kezdetben morogtak miatta. És valóban gondot okoz a sokszor aszociális viselkedésük a kórházban is.
@FuBu:
" Nem emberszeretetből akarjuk megoldani az életüket, hanem mert undorodunk tőlük és nem akarjuk őket látni. "
Használj egyes szám első személyt.

El Visco Stello (törölt) 2011.11.02. 08:27:35

@Babette_: Egyetértek. Minden az értelmezésről szól. Ha a földön fekszik, értelmezhetjük koszos, bolhás, részeg, csöves hajléktalannak.
Te is hajlamos vagy úgy értelmezni a dolgokat, ahogy az a te lelkednek legjobban megfelel. A pontos mondat így hangzik:
"egy pokrócot hozott le illetve egy termosznyi teát, próbálta keltegetni a földön fekvő asszonyt, nem túl nagy sikerrel"
Ezt értelmezhetjük úgy, hogy próbált segíteni a szerencsétlenen teával, takaróval, de nem túl nagy sikerrel. Gondolom, ha megissza a teát, betakarózik, szépen megköszöni és azt mondja jól vagyok, akkor a posztoló édesanyja nem erőszakoskodik a mentőkkel.

El Visco Stello (törölt) 2011.11.02. 08:31:45

@Mária: Azért akinek van jogi vénája - ahogy szerintem neked is - annak tudni kell a különbséget a "nincs életjel" és az "élettel összeegyeztethetetlen jel" között.

Mária 2011.11.02. 08:33:29

@tódór piroska:

"Tavaly Budapesten negyvennél több hajléktalan fagyott meg az utcákon.
Ez azért nincsen rendben."

Ne ess magad is a szemforgatás hibájába.

Na és hányan fagytak meg a saját lakásukban?

Addig, amíg emberek fagynak meg a saját lakásukban, mert az utolsó percükig próbálják fenntartani a látszatot, hogy nincsenek is akkora bajban, mint amekkora bajban vannak, addig hagy ne sírjam ki a két szememet amiatt, mert nem megy ki valami őrült tyúk bemondására az egyébként is a kelleténél kevesebb számú mentőegység egyike egy részeg hajléktalanhoz.

Nem állunk ugyanis annyira jól, hogy ezt megengedhessük magunknak.

Ha a hajléktalan, aki az utcán marad éjszakára, az ítélőképessége teljes birtokában van, tudnia kell azt is, hogy ha kint marad, akkor megfagyhat. A saját döntése az, hogy kint marad, vagy behúzódik valahová.

Ha nincs az ítélőképessége teljes birtokában, akkor ezt ki kell mondani róla, és az akarata ellenére be kell gyűjteni az ilyen állapotban lévőket, és be kell zárni őket, hogy meg ne fagyjanak.

De köztes állapot nincs.

Olyan nincs, hogy valaki az ítélőképessége birtokában kint marad, mások meg szemforgató módon rinyálnak meg picsognak, hogy meg kell menteni őket, olyan erőforrások terhére, amik nem arra vannak kitalálva.

Vagy beszámítható valaki, vagy nem beszámítható. Vagy tud felelősséget vállalni arra, amit csinál, vagy nem tud.

Mária 2011.11.02. 08:37:16

@El Visco Stello:

"élettel összeegyeztethetetlen jel"

Drága vagy :)))

Kifejtenéd, mit értesz ez alatt?

El Visco Stello (törölt) 2011.11.02. 08:43:07

@Mária: Jajj kedves! Nem kell ennyire megijedned. Senki nem kéri tőled, hogy teát, vagy bort(mint fűtőérték) vigyél egy hajléktalannak. Téged úgy szeretlek, ahogy vagy. Kemény asszonynak.

El Visco Stello (törölt) 2011.11.02. 08:44:08

@Mária: Majd egy orvos kifejti- mert orvosi fogalom.

Mária 2011.11.02. 09:01:26

@El Visco Stello:

Megfutamodtál, és ez így van jól :)

tódór piroska 2011.11.02. 09:02:47

@Mária:
"Vagy beszámítható valaki, vagy nem beszámítható. Vagy tud felelősséget vállalni arra, amit csinál, vagy nem tud."

Logikai bukfenc. Ha azt gondolod, hogy nem beszámítható, ezért van télvíz idején az utcán, jó eséllyel a fagyhalál felé menetelve, akkor a tv-ben rögzített kötelessége az eü. ellátó rendszernek ezt megakadályozni, segítséget nyújtani. Az öngyilkos jelöltet is megpróbálják leszedni a turulmadárról.
És igen, az is tragédia, hogy saját lakásban fagynak meg emberek (bár, hála Istennek kevesebben, mint az utcán), de nem erről beszélünk.
Afrikában gyermekek halnak éhen, Indiában pedig eltörik a kisgyermekek lábát és/vagy megvakítják, hogy jobb eséllyel tudjanak koldulni. Sok baj van a világban, nem is tudjuk megoldani. A jelenlegi poszt témája a hajléktalanság. Vannak együttérző emberek és vannak kevésbé empatikusak. Nem kell mindenáron meggyőznünk egymást, sőt, nem is kell mindenben egyetértenünk. Viscoval értek egyet: Téged így szeretünk.
PS nem vagyok szemforgató. Így gondolom és próbálom így is csinálni.

Mária 2011.11.02. 09:10:41

@tódór piroska:

Valóban az eü ellátórendszer dolga.

De NEM a mentők dolga.

A nem beszámítható egyedek ugye nem a fagyra bújnak elő a rejtekhelyeikről? Ugye már a tél kezdete előtt is ott vannak?

Ugyanígy, a nem-beszámíthatóságot sem a fagy hozza elő náluk? Már korábban is ilyen állapotukban vannak?

És egy rossz hír: a saját lakásukban SOKKAL többen hűlnek ki és fagynak meg, mint az utcán. Nagyjából egy az ötvenhez az arány, a lakásukban kihűlők "javára".

Csak erről valamiért nem szeret hírt adni a média. Gáz lenne szembesíteni a csillivilli reklámokon tartott népeket a szánalmas valósággal.

FuBu 2011.11.02. 09:14:46

@tódór piroska: Használhatok, ettől függetlenül, 100 emberből 99 így érez. Saz dolog, de így van. Egy hajléktalan undort, félelmet, lelkiismeretfurdalást, és ezekért az érzésekért haragot vált ki a legtöbb emberben. Hányan utálják a buszon, metróban, etc saját hányásában ücsörgő hajléktalant vagy azt aki csak egyszerűen büdös? Mindenki aki a buszon utazik, holott jórészt azért szállnak buszra, mert ott alszank, télen meleg van. Csak épp, amikor a neten fotelből kell jóérzésűnek lenni, akkor 99% az, a valóságban persze nem.
Attól, hogy te más vagy, a többség nem az. Én sem terjedek messzebb, minthogy pénzt adok, vagy, ha tényleg kell mentőt hívok, adok plédet, ilyesmi. Ezzel legfeljebb a lekiismeretem nyugtathatom meg, egyetlen embernek tudtam ténylegesen segíteni. Dew az se ma volt. :(

rikitiki 2011.11.02. 09:20:40

@El Visco Stello:

Szigorúan orvosi értelemben:

Az életjel a légzés és keringés együttes jelenléte. Bármelyik hiánya az életjel hiányát jelenti. (Általában, az esetek többségében természetesen együtt létezik a kettő, tehát ha légzése van, akkor keringése is).

Az életjel hiánya esetén újraélesztést kell kezdeni és végezni.

Kivételek vannak, hogy mikor is nem kell újraélesztést kezdeni. (Ezek lényege, hogy ezen esetekben teljesen értelmetlen az újraélesztés, és ennek egyértelműen látható jelei vannak.)
Pl.
Biológiai halálról van szó (túl sok idő telt el), látható jelei a hullafoltok.

Ilyen kivétel továbbá az ún. élettel összeegyeztethetetlen állapot. Teljesen kizárt az élet lehetősége, újraélesztéssel is. Pl. az elhunyt feje máshol van, mint a teste. Ilyen esetben felesleges minden, és ez egyértelműen látható.

A jelen esetben, ha nincs életjel, akkor újraélesztést kell kezdeni (nem hiszem, hogy ez a szöveg helyes értelmezése). Kivéve, ha élettel összeegyeztethetetlen állapot látható (jelen esetben biztosan nem).

A kihűlés okozta halál egyébként az átlagosnál is jóval hosszabb ideig, nagyobb eséllyel visszafordítható folyamat, tehát ha valóban életveszélyes állapotról, vagy halálról van szó, akkor különösen indokolt az újraélesztés, mentő és kórházi ellátás.

El Visco Stello (törölt) 2011.11.02. 09:34:00

@El Visco Stello: Ha arra gondolsz, hogy orvosi fogalmak kifejtésétől futamodtam meg, tévedsz. Egyszerűen nem akarok okostojáskodni más szakmájában - bár ezek olyan alapfogalmak, amit egyszerű elsősegély nyújtási tanfolyamon is illik ismerni(halálra utaló jel, bizonyossági haláljel, élettel összeegyeztethetetlen jel, életjel stb)

rikitiki 2011.11.02. 09:40:03

A hajléktalan helyzetről általában a véleményem: jelenleg, ha az utcán (vagy máshol, ez teljesen mindegy) egy eszméletlen, vagy vélhetően ellátást igénylő ember van (megsérült) akkor az egészségügynek, mentőknek őt el kell látnia.

Ez (és minden más szociális ellátás, amit az eü. nyakába varr az állam és a politika) egy egyébként rendkívül drága megoldás. De mi magyarok szeretünk nagy lábon élni.

Lehetne megoldást találni, és ezt a szabályozásban, törvényekben is megfogalmazni sokkal olcsóbban. Pl. szociális szolgáltatók, alapítányok stb...
Akik feladata lehetne az ellátás, és ha szükséges, akkor természetesen kérhet eü. segítséget.

Jelen pillanatban (idén és jövőre)pedig az történik, hogy a hajléktalanokat magára hagyta az állam, a szolgáltatókat és az alapítványokat leépítette, megszüntette, ellehetetlenítette, még az önkéntes alapítványokat is, hiszen nem engedi, hogy pályázati pénzekhez jussanak.
Ezzel párhuzamosan az eü. ellátást nem változtatta meg, jelenleg minden állampolgárnak, "ingyér" jár az ellátás, a hajléktalannak is, az alkoholistának is, a dohányosnak is, mindenkinek. Akkor is, ha fél óra múlva valaki meghal infarktusban, mert oda már nem jut mentő.

Vonultam mentőn, pontosan megértem a mentősök álláspontját. Ezzel együtt is úgy vélem, hogy ez van. Ez a helyzet. Vonultam olyan hajléktalanhoz én is, akit névről ismert mindenki, két nap után lehet megint hozzá vonulni. Nem rajongott értem a személyzet. Az orvos dolga, hogy a törvényeket betartva, minden embernek, egyenlő, a legjobb tudása szerinti ellátást, gyógyulást biztosítsa. Az állam feladata, hogy a szabályokat, kereteket meghatározza. A polgár feladata, hogy az állami szabályokat, az államot magát a maga értékrendje szerint meghatározza.

Mi ilyen gazdagok vagyunk.

Pálinkát főzhetünk, és májzsugorba menekülve is megy a mentő.

Sírva vigad a magyar. Halálba isszuk magunkat, de azt ráadásul kurva drágán.

A tanárokat elküldjük, az orvosokat elküldjük, a vizitdíjat leszavazzuk, a tandíjat leszavazzuk. Azt kapjuk, amit kiharcolunk magunknak. Amit megérdemlünk.

Ingyenes egészségügy - mert megérdemlem.

Vizitdíj - 300 Ft.
Ingyenes egészségügy - 5000 Ft/hó.
Ingyenes ÉS jó egészségügy - megfizethetetlen.

Magyarország, én így szeretlek.

rikitiki 2011.11.02. 10:26:57

@El Visco Stello: Nincs.

Bocs.

Megelőlegeztem már előre is, neked ennyi legalább jár :)

2011.11.02. 11:28:59

Nem olvastam vissza 350 kommentet, így lehet már mondta valaki, de nem csak a csöveseket hagyjuk megdögleni kis hazánkban. Kollektíve szarunk a másikra. Tegye fel a kezét az összes önkéntes, aki az összes utcabelit/társasházában élőt ismeri. Ellátnék a fejek felett. Akkor miről is szól tulajdonképpen az ismeretlenek megsegítése? Még a saját portánkon sem teszünk meg mindent mindenkiért.

Kár azt hinni, hogy ez az állam feladata. Az meg butaság, hogy pénze van rá. Azok a hajlékonyak születtek valahol. Sanszos, hogy a szomszéd le sem tojta, amikor elkezdett lecsúszni.

Az út világos: hu.wikipedia.org/wiki/A_k%C3%B6zlegel%C5%91k_trag%C3%A9di%C3%A1ja

(Akartam idézni egy Hitler-beszédet a közösség és az állam viszonyáról, de meggondoltam magam.)

Magyar emberevés közben nem beszél 2011.11.02. 13:51:04

@ReignOfdark: A modern világban azért hoztunk létre saját keresményünk egy jelentős részéből intézményrendszert, hogy megoldja nekünk - nem helyettünk - ezeket a problémákat. Azért, mert nekünk a munkánk miatt sem időnk, sem a befizetetteken felül pénzünk, sem szaktudásunk nincs erre több. Szép summát teszünk a döntéshozók magánzsebébe. Ők vannak a legjobban megsértődve, ha számon kérjük az elvégzetteket. Egyetlen válaszuk van: kevés a befizetett pénz. Tehát feleslegesen bűntudatot kelteni bennünk, legalábbis nem méltányos. A dolgozó és adózó ember nem keveset áldoz a probléma megoldására.

tódór piroska 2011.11.02. 14:19:06

@FuBu:
Kekeckedésnek tűnhet, de nem az: ne mondd meg, hogy 100 emberből 99 hogy érez.
Még itt, a kommentelők között sem ez az arány, pedig ez nem tekinthető reprezentatív felmérésnek, mivel itt (mint minden egyéb területen is) az elutasítók aktívabbak. Visszanéztem a kommenteket, e szerint az arány nagyjából három a héthez az elutasítók javára, ami más szemszögből nézve azt jelenti, hogy 100-ból harmincan gondolkodnak hozzám hasonlóan, nem egyetlen egy, ahogy Te írtad. Vagyis harmincszor nagyobb arányban (3000 %) reprezentáltak az elfogadók még itt, a hozzászólók között is. Ezért csak ismételni tudom magamat: csak saját nevedben állíts valamit! Ez a Te véleményed, amit tiszteletben tartunk, és az én véleményem is igényt tart ugyanerre. Egyikünk se mondja azt, hogy az emberek 99%-a egyetért velünk!

FuBu 2011.11.02. 14:33:25

@tódór piroska: Nem, nem kekeckedés, legfeljebb sértős stílus. Az meg nem nagyon izgat.
Sajnálom, nem tudtam, hogy te vagy a társadalom ismerője, és amikor én esem ebbe a hibába - mert mondjuk, hogy nem ismerek elegendő embert és publikációt a témában, akkor az elítélendő. Sőt, pont te vagy az, aki minden írásra közlöd, hogy az nem lehet, mert nyilván mindenhol ott vagy. Kettős mérce?

Bocs, le a kalappal, részemről, ha nem gond itt befejeztem, mert már máshol is megkaptam tőled, hogy hazudok, szóval azt hiszem nekem erre tényleg nincs szükségem, nektek meg olyanokra, akik nem a ti véleményeteket osztják.

tódór piroska 2011.11.02. 16:28:54

@FuBu:
Ha egy tévedésre felhívják a figyelmét, az okos ember megköszöni, a buta megsértődik.
Saját véleményünk nem lesz attól megalapozottab, ha azt mondjuk, hogy mindenki, vagy 100-ból 99 is úgy gondolja.
Sajnos, TE állítasz rólam valótlant: sehol nem állítottam Rólad azt, hogy hazudsz.
Nekem (nekünk?) szükségem (ünk) van azokra, akik nem osztják a véleményünket. Az értelmes vita viszi előbbre a világot.
Szükségünk van Rád is, meg a többbiekre is.
Barátsággal:_ Piri néni.

FuBu 2011.11.02. 16:56:33

@tódór piroska: A stílusra írtam, hogy sértő, nem arra, amit írtál. Ezt pedig továbbra is fenntartom. Persze lehetek buta is, miért ne.
Nem ismered a hajléktalanokról a véleményemet, mert nem írtam le, azt írtam le, amit nap mint nap látok, és amit a témában nálam jártasabbaktól olvastam. A véleményemet a témáról megtartom magamnak, egyetlen okból, mert nincs megalapozott véleményem.
Szerintem nem értetted amit írtam, továbbra is az a véleményem, hogy a társadalom, amihez mind tartozunk (ezért mertem önkritikával mi-ként aposztrofálni azt) olyan emberekből áll, akik csak a saját érdekükben cselekszenek. Az önzetlen segítség nemigen létezik. Az is önzés, ha a saját lelkem miatt teszek valamit, és az is, ha kézzelfogható jutalomért.

tódór piroska 2011.11.02. 17:20:56

Tényleg remélem, hogy nincs harag. Én egy kicsit máshogy látom a világot,lehet, hogy (korom ellenére) naív vagyok. Vagy inkább idealista. Vagy még pontosabban: "...Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak - elmék vagyunk ..." Komolyan úgy gondolom, hogy az önzetlenség, szeretet, segíteni akarás nem veszett még ki az emberekből, végül is ez a modern társadalmaknak is egyik nagyon fontos kohéziós ereje. Erről itt lehet bővebben olvasni, tanulságos. webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:29dhHZ5AVAYJ:www.kodolanyi.hu/szabadpart/21/21_tarstud_koudela.htm+altruizmus+fogalma&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Környezetemben sok embert ismerek, akik nem fordulnak el undorral az elesett (koszos, büdös, tetves, bedefekált, stb) emberektől, és nem azért, vagy nemcsak azért segítenek rajtuk, hogy lelkiismeretüket megnyugtassák. Persze, vannak olyanok is, akik szerint kutyaeledelt kell belőlük készíteni, vagy volt ugye nagyüzemi szintű lámpaernyő készítés is. Úgy gondolom, ha szűkebb környezetünkben, akár egy kevéssé látogatott blogon is, hallatjuk az emberi hangunkat, akkor valamit tettünk az ilyen ordas eszmék ellen is.
100 szónak is egy a vége, nem akartalak megsérteni. A markáns véleménykülönbség sem jelent haragot, de szerintem köztünk ez nem is áll fenn.

FuBu 2011.11.02. 18:33:48

@tódór piroska: Nem, természetesen nincs harag, még csak markáns véleménykülönbség sem, csak más helyeken fordulunk meg, ezért mások a tapasztalatink.

Kerestem egy neten is elérhető kutatást, ami nagyjából azt írja le, amit magam is látok, íme egy részlet: (közben megnézem a hivatkozást, amit írtál)

Szinte minden budapesti szívesen támogatná a hajléktalanokat, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba, amely nem csupán emberbaráti szeretetből fakad, hanem a budapestiek szeretnék elkerülni a hajléktalanokat, nem szívesen találkoznak velük az utcákon, aluljárókban.
Bár a megkérdezettek többsége elismeri, hogy a hajléktalanoknak ugyanúgy joguk van használni minden közterületet, mint bárki másnak, sokan nem látják szívesen őket sem a belvárosban, sem a tömegközlekedési eszközökön, sem az aluljárókban. Ennek köszönhetően a fővárosi lakosság többsége egyenesen úgy véli, hogy kényszeríteni kellene a hajléktalanokat, hogy használják a hajléktalanszállókat és ne az utcán aludjanak.

SvenH. (törölt) 2011.11.02. 19:14:55

@Mária: "A nem beszámítható egyedek ugye nem a fagyra bújnak elő a rejtekhelyeikről? Ugye már a tél kezdete előtt is ott vannak?

Ugyanígy, a nem-beszámíthatóságot sem a fagy hozza elő náluk? Már korábban is ilyen állapotukban vannak?"

hat ja...
lehet itt a mentosok micsodajaval verni a csihanyt es ugymond joszivuskodni de ez fennall
raadasul a majukat a tablettas borokkal nyirjak tudatosan es folyamatosan, valoszinu azt Orsi anyukaja mar nem teszi szova, pedig nagyon sokat tenne a csövikékért, ha pl. nyaron odamegy es fizeti nekik a bort

amugy jo lenne tudni hogy osszessegeben mennyi egy kis mentotakaritas hany lityi bor veheto belole

SvenH. (törölt) 2011.11.02. 19:20:11

@FuBu: ez is olyan hogy meg 10 eve nyiladozott a BKV referens hogy hat a zutazok sajnaljak szegeny csovikeket, es hat akkor ezert leengedik a metro alagutba
mert a sok idiota az u.n. tömeg az ugy gondolta hogy az koscher, na amikor MEGTANULTAK hogy elegge be tud ragadni a szarszag a lenti "melegedobe" utana elkezdtek ugy gondolni hogy nem jo ez a megoldas
igy most az altalanos elvaras es egyutteles az hogy nem engedik le a metroalagutba a csovikeket...

csak azok a franya jogvedok, akik a kocsiban vonszoljak a segguket es sose kell egyutt utazni buszon csovikekkel azok vannak meg a "csovikek melegedjenek nyugodtan a buszon" velemenyen...

FuBu 2011.11.02. 19:38:29

@SvenH.: Ugyanakkor szegény csöviknek az ami az aluljárón átmenő járókelőnek
"kellemetlen élmény", az életet jelenti.
Szerintem a büdös, koszos, tiszta, cicomázott, buta, okos, kedves gonosz, mind-mind ugyanúgy az emberi közösség tagja. Ha mégannyira sem tetszik valakinek a teste, a szaga, a vélemény, akkor is ez van.
Nekem onnan indul az egész, hogy van egy olyan társadalmi vélemény, hogy mindenkinek lakni kell egy lakásban/házban, mindenkinek dolgozni kell valahol, mindenkinek a normák szerint kell élni, sokan nem akarják ezt. Vannak, akik a hajléktalan életformához ragaszkodnak, hiába próbálják kiemelni őket nem akarják. Véleményem szerint joguk van hozzá, azonban azt is kénytelen vagyok elismerni, hogy minden embernek ugyanilyen joga van ahhoz, hogy nem kelljen más szarán átlépve mennie az utcán, pisilő részegeket (nem feltétlenül hajléktalanokat) látnia.
Szóval nem biztos, hogy kategorikusan állást lehet foglalni.
A témához: 2009-ben csináltak jogsérelmekkel és jogokkal kapcsolatos felmérést, amelyben az egészségügyi ellátást is górcső alá vették. Abban azt állapították meg, hogy nem találtak olyan esetet, amikor eszméletlen hajléktalanhoz nem mentek ki a mentősök, azonban valóban voltak olyan esetek, amikor megjegyzéseket tettek rá, de összességében jól szerepelt az egészségügy. A felmérést egyébként valamelyik hajléktalanokkal foglalkozó szervezet készítette, ha jól emlékszem.

Neduddgi 2011.11.04. 11:21:41

Én az OMSZ helyében kitennék a honlapra egy számlálót, amelyen az aznap befutott "fekszik a földön" típusú, kizárólag részeg (és nem súlyosan sérült!) honfitársakhoz történt mentőhívások számát, valamint a "bejelentő nem visszahívható" hívások számát lehetne megtekinteni. Azt hiszem, itt nagyon sokan megdöbbennének, hány olyan "jótevő" van, aki a saját lelkiismeretének megnyugtatására felhívja a 104-et, mert a kocsiból lát egy fekvő embert. Meg persze nem áll, segíteni ennél többet nem segít. De legalább mentőt hívott.

SvenH. (törölt) 2011.11.05. 00:23:06

@Neduddgi: mar az is jo lenne ha nem a 104et kellene az ugyelet helyeert felhivni...

XCat 2011.11.08. 15:43:14

Aztán miután beszállítottak a tetves, bolhás, koszos nénit a kórházba (ahonnan egyébként másnap elzavarják, mert mit csináljanak vele), a mentősök szépen nekiállnak mentőt fertőtleníteni. Aztán amíg ezt csinálják, 4-5 ember felfordul, mert nem ment érte mentő.

Szeretem az ilyen ártatlan széplelkeket. Bezzeg a saját lakásába nem engedte be a hajlékonyt, hogy ne fázzon már. :))

sírjatok 2011.11.23. 00:15:33

@Mária: "És egy rossz hír: a saját lakásukban SOKKAL többen hűlnek ki és fagynak meg, mint az utcán. Nagyjából egy az ötvenhez az arány, a lakásukban kihűlők "javára"."

Csak az utcán/lakásban élők aránya nem 1:1, héló! Ha ezerszer annyian élnek lakásban, mint az utcán, de csak ötvenszer annyian fagynak meg, akkor azért csak jobb a lakás...

karcsibácsi 2011.11.23. 13:32:24

@sírjatok:

Mai hír: idén eddig 40 ember fagyott meg, ebből 31 hajléktalan, 9 saját fűtetlen lakásában.

ladymamy 2011.11.23. 18:32:43

Nagyon szomorú, hogy a XXI. században Európa közepén ez megtörténik.Szégyelljék
magukat az ország /volt-van-lesz/vezetői,
hogy ilyen helyzetet teremtettek.Ki fog az utcán élő embereken segíteni? Én nem azt gondolom, a helyzetük kialakulásáért ők nem hibáztathatók,de legyünk őszinték, mindenki hibázik, ők eleve olyan élethelyzetből/ben/indultak, ami sokszoros hátrány mindenféle szempontból.
És innen "felállni", munkahelyet találni
képtelenség.
A másik fontos dolog,hogy a nyomor és a kilátástalanság és a kiszolgáltatottság akkora,hogy a "közös sors"nem arra ösztönzi őket,támogassák egymást!Tudom, kívülről könnyű "osztani az észt." De nem ez a célom.Ők is emberek.Nekik vannak érzéseik, gondolataik, vágyaik!
Csak azt is tudják, ez senkit nem érdekel, és soha nem fog megvalósulni.
Szegény Magyarország! Szegény, szegény emberek! A Tatárjárás és a 150 éves török uralom együttesen tett ennyi kárt,
bennünk, mint az utolsó 20 év "politikus
járása"!Te elátkozott "Nincspénzország"
mi lesz veled?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása