Nem ismerték fel a szívrohamot

2011.06.01. 06:00

Tisztelt Praxis,


16 éves fiamat sikerült majdnem elveszítenünk, köszönhetően annak a megnyilvánulásnak, amivel a mentők álltak hozzánk. Mindez tavaly nyáron történt. A fiam a délutáni focizásból már úgy jött haza, hogy borzasztó sápadt volt és hányingerre panaszkodott, valamint arra, hogy alig kap levegőt. Mivel nagyon meleg volt, arra gyanakodtam, hogy esetleg napszúrást kaphatott, ezért ágyba parancsoltam. Sajnos az állapota nem akart javulni, egyre rosszabbul érezte magát, egyfolytában azt hajtogatta, hogy „anya, anya, megfulladok”.

 


Nagyon ijedt volt a hangja és láthatóan nagyon rosszul érezte magát, én is megijedtem és felhívtam a mentőket. A diszpécsernek elmeséltem a helyzetet, aki bár udvarias volt, nem akart kocsit küldeni a gyerekhez, mondván nem lehet komoly problémáról szó, és hogy nincs szabad kocsijuk. Addig kérleltem végül, ameddig végre megígérte, hogy amint tud, küld egy autót, ne izguljak, nemsokára érkeznek. Közben próbáltam a fiamat nyugtatni, hogy minden rendben lesz, és már jönnek a mentősök, de nem siették el a dolgot. Több mint 50 percen keresztül hiába vártunk, végül azért csak megérkeztek. Két fiatalember jött be hozzánk, kiderült, hogy egyikük sem orvos, csak ápolók.


Megnézték a gyereket, megmérték a vérnyomását, majd kijelentették, hogy semmi komoly problémát nem látnak, ami a kórházba szállítását indokolttá tenné, biztos csak arról a sokat emlegetett pánikrohamról lehet szó. Még beszéltek az esetleges pszichológus felkereséséről, illetve arról, hogy el kellene vinnünk a gyereket a háziorvoshoz. A gyerek egyébként ekkor már egy hangyányit jobban érezte magát, de még mindig közel sem volt jól, ezért az ápolók távozása után sem tudtam megnyugodni.


A gyerek még mindig nehezen vette a levegőt és még mindig arra panaszkodott, hogy szorít a mellkasa, hiába próbált például zacskóba lélegezni, ahogy a mentőápolók tanácsolták. Mivel nem hagyott nyugodni egy rossz érzés, ismét felhívtam a mentőket és elmondtam, hogy a gyerek nem lett jobban, sőt. Nem tudom, mi lehet az oka, ugyanaz a hölgy vette fel a telefont, de talán megérezhette ős is, hogy itt akár valami komoly baj is lehet, mert a második hívásnál azonnal mondta, hogy akkor küldenek egy rohamkocsit.


Ezúttal szinte azonnal meg is érkezett a kocsi, amiben már orvosok is voltak. Ők is meg nézték a fiamat és csináltak egy vérnyomásmérést, valamint egy gyors ekg-t. Ezután a fiamat szinte szélsebesen a mentőbe tették és már repültünk is a Péterfy Sándor kórház felé. Az ekg ugyanis azt jelezte, hogy a fiamnak szívrohama, infarktusa volt. Mindketten nagyon meg voltunk ijedve, én a legrosszabbra is gondoltam és imádkoztam, nehogy bekövetkezzen.


Bent a kórházban aztán nagyon gyorsan ellátták a fiamat az intenzív osztályon. Először úgy volt, hogy szívkatéterezést hajtanak végre rajta, végül gyógyszer segítségével sikerült feloldaniuk a vérrögöt. Hála istennek a fiam életben maradt, nagyon hálás is vagyok a doktor uraknak és a nővéreknek, akik minden tőlük telhetőt megtettek érte, de alakulhatott volna másként is. Nem értem, hogy az első hívásnál miért csak a két ápolót küldték, akik gyakorlatilag nem csináltak semmit, ha rajtuk múlt volna, akkor a fiam lehet, hogy már nem élne. Egyáltalán nekik mire van hatáskörük, milyen képességeik vannak? Nem kellett volna észrevenniük, hogy baj van?


A fiam egyébként kénytelen volt megváltoztatni az életét, nekünk is alkalmazkodnunk kellett ehhez. Az étkezésére oda kell figyelnünk, nem szabad, hogy túlhajszolja magát, szóval bonyolultabbá és nehezebbé vált minden, de bízunk benne, hogy ez segíteni fog. Amit a legrosszabbul visel, hogy a korábbi sportolásának csak a töredékét csinálhatja, de nincs más választása, beletörődött.


Tisztelettel:


Budai Tünde
 

 

Nyereményjáték! Töltsd fel egy fotót az autódról és nyerj egy iPad 2-t!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamantium 2011.06.01. 17:17:27

@sárga nyúl: intenzív osztályra az kerül aki önszántából nem hajlandó életben maradni, tehát gyógyszerek, gépek tartják életben. elfajulhat ide is egy infarktus de akinek olyan súlyos infarktusa van, hogy gép tartja életben az jellemzően otthon meghal és nem kerül kórházba (persze mindig vannak kivételek). tudás szempontjából, ha az infarktust mint betegséget nézzük, a kardiológus tudása és tapasztalata kombinálva az invazív kardiológia lehetőségeivel messze fölülmúlja azt a biztonságot amit az intenzív osztály nyújt. persze megvan a kettőnek a kombinációja a koronária örző

hoel 2011.06.01. 17:19:01

@Terézágyú: Vállalom amit véleményként leirtam. A szivinfarktusnak van valami oka ( érrendszeri eltérés, szívizom eltérés, más egyéb betegség). Nem hiszem el, hogy egy amúgy makkegészséges 16 éves fiú minden előzetes jel nélkül infarktust kap. Ezért írtam, hogy ez a poszt ebben a formában valszeg kamu. Valami nyilván történt, lehet hogy az ellátórendszer sem volt a topon, de ebben a formában ez nem lehet igaz.

Terézágyú 2011.06.01. 17:25:02

@hoel:
"Nem hiszem el, hogy egy amúgy makkegészséges 16 éves fiú minden előzetes jel nélkül infarktust kap. "

Nem tudom, nem vagyok orvos. De mondjuk a médiában hallani ilyesmiket.

De mindegy is: számomra ez a történet arról szól, hogy valakinek a beteg fiához kétszer kellett kihívnia a mentőket, mert csak a másodikként jövők vették észre a betegséget. Hogy most ez tényleg infarktus volt, tényleg az intenzíven kezelték, számomra mellékes.

Attól még a lényeget, hogy csak a másodszorra kijövő mentősök tudtak igazából segíteni, én elhiszem.

Elhiszem, mert én is tapasztaltam ezt.

(Igen, több orvos kéne a mentőkre.)

adamantium 2011.06.01. 17:29:05

@Terézágyú: amerikában egy mentőn sincs orvos, ott paramedic-ek vannak mégis működik

hoel 2011.06.01. 17:31:49

@Terézágyú: Nagyon nem mind1 hogy mi volt valójában a fiúval, ez a történet lényege. A többi a körítés.

tódór piroska 2011.06.01. 17:33:26

@tódór piroska:
A partidrogok nem szívinfarktust okoznak elsősorban (érelzáródást, ahol vérrögoldás vagy katéterezés segít), hanem szívritmuszavararokat, ami hirtelen halálhoz vezethet (korábban már írtam ezekről).

Ez így van, én is erről írtam (Serdülőkorban "szívroham" extrem ritka, leggyakrabban party drog fogyasztást követően jelentkezik), azért tettem idézőjelbe a szívrohamot, mert alapvetően ez nem szakmai fórum, és "szívrohamnak" mondunk a köznyelvben minden hirtelen kezdődő, életet veszélyeztető kardiális eseményt.
A Red bullal pedig nemcsak a koffein tartalma a gond, sok egyéb összetevőjének is (glukoronlakton, taurin, stb) feltételezhetően egészségkárosító hatása van. Alkohollal és partydroggal együtt fogyasztva bizonyíthatóan több esetben végzetes heveny májelégtelenség alakult ki egyébként egészséges fiatalokban.

tódór piroska 2011.06.01. 17:35:11

@Silent Bob: "Apámat, mikor autóbalesete volt 500 ft-ért tolta ki az ápoló szarni"

Hugyozni tudott segítség nélkül?

adamantium 2011.06.01. 17:36:57

@tódór piroska: nekem került egyetemi kollégám red bull+vodka koktéltól aritmiával kardiológiára, pedig nagy focista volt a gyerek, kifejezetten jó fizikuma volt, vagy legalábbis azt hitte :D

ccke 2011.06.01. 17:47:07

@Terézágyú: Valószínűleg hibázott az első mentőegység. DE: van egy nagy különbség a két mentő ténykedése között: az idő.
Amikor a második mentő kiért, már jóval hosszabb ideje állt fenn a panasz, és ez nyilván aggasztó jel.
Lehet, hogy ennyi idő után már a felületesebb, elsőnek érkező ápoló is elvitte volna, nem tudjuk.

sárga nyúl 2011.06.01. 18:06:04

@adamantium: Nekem fogalmam sincs, hogy mit-minek hívnak egy kórházban (az ambuláns rendeléseken kívül), mindenesetre ahol ő volt, ott ki volt írva az ajtóra, hogy intenzív, meg a nővérek is így emlegették. Ehhez képest azontúl, hogy monitorozták, nem volt semmi egyéb gépre szüksége szerencsére. (Mivel időben katéterezték.) Csak azért írtam, hogy lehet igaza a posztolónak, hiszen én is így tapasztaltam, hogy intenzívnek hívják (minden bizonnyal a koronária őrzőt).

epres négercsók 2011.06.01. 18:24:57

@batgirl: De, feltűnt más is, de a "nincs időm" pontosan azt jelenti, aminek látszott. Most már itt vagyok és olvasok is.

John Doe3 2011.06.01. 18:26:52

@tódor piroska: azért szegény taurinról már ne tételezzünk fel -- közelebbről meg nem határozott -- egészségkárosító hatást. Ui. a szervezet maga is szintetizálja, és vagy 70 gramm van egy egészséges felnőtt szervezetében.

Silent Bob 2011.06.01. 18:32:39

@tódór piroska: Az megoldotta kacsába, de az ágytál nem ment neki. Rendkívül vicces vagy különben.

Irkutszk 2011.06.01. 18:35:56

@John Doe3: Elárulom, morfint is szintetizál a szervezet.

adamantium 2011.06.01. 18:46:31

@Irkutszk: kortizont, tesztoszteront meg növekedési hormont is, ezek komoly pénzeket érnek a feketepiacon :D

wekkew 2011.06.01. 18:48:06

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: Elméletileg mentőápoló csak akkor hagyhat helyszínen beteget ha maga a beteg tiltakozik a kórházba szállítás ellen ill. kettő tanú ezt aláírásával megerősíti. Gyakorlatban azért szoktunk helyszínen hagyni akkor is beteget ha nem indokolt a mentőhívás ill. ha kompetenciánk elegendő a helyszíni ellátáshoz.
mentőápoló

Irkutszk 2011.06.01. 18:51:18

@adamantium: Hja. Csak a morfin olyan kis különc, nem is oly régen tudunk róla, hogy endogén ;P

adamantium 2011.06.01. 18:53:40

@wekkew: de azért mellkasi fájdalomra panaszkodót feltételezem nem hagytok otthon?

Irkutszk 2011.06.01. 18:57:34

Egyébiránt, ha már itt vagyunk: szerintem helyesen cselekedett az anyuka, hogy újra hívta a mentőket. Az is tünet, ha nem múlnak a tünetek, és szerintem pont ezért érkezett az a második kocsi oly gyorsan (meg mert volt kocsi, amit tudtak küldeni).

2011.06.01. 18:58:00

@1,3,7-trimethylxanthine: Hát nem tudom, én is a kémiát szerettem nagyon, vegyésznek kezdtem, és életem egyik legjobb döntése volt, hogy rövid úton otthagytam + az igen szivatós orvosi kémia, biokémia, stb. tárgyakat is átvették kis utánajárással. Szóval ha nem vagy egészen biztos benne, hogy állatorvos szeretnél lenni, kémiás tudás gyakorlatilag megfizethetetlen az orvoslásban.

Gyógyszerésznek is ment még néhány ismerős, azt én kevésbé javaslom, mivel a perspektívák kevésbé vonzóak, persze lehet, hogy ez is csak összeköttetések kérdése.

Leroi 2011.06.01. 19:01:31

@ReignOfdark:
Doch, die Deutsche sind die beste Chemiker...Kannst du vielleicht der Römmpps Chemielexikon im vier Teile, immer genial...

Irkutszk 2011.06.01. 19:08:01

@ReignOfdark: Khm. Úgyse bírom megállni, hogy ne köhögjek bele :D

A gyógyszerészi más pálya (nem kicsit). De, ez attól is függ, hol végez az Isten báránya. A két erősebb egyetem gyógyszerészi szempontból egyértelműen a budapesti és a szegedi. E kettő közül is a szegedi inkább a gyakorlati patikusi életre nevel, a budapesti meg szélesebb látóteret nyit a hallgatók elé. Mindkettő jó, csak más :)

A különbözőségről: Én a gyógyszerészetben pont azt szeretem, hogy kapcsot játszik orvos és beteg között, hogy se egyik, se másik. És rettenetesen fontos szerepet tud játszani az egészségmegőrzésben, a nevelésben, a compliance-ben.

Bikli néni 2011.06.01. 19:18:08

@Irkutszk: "Isten báránya, Te elveszed a világ bűneit..." (bocsánat, nem tudtam kihagyni :))

Irkutszk 2011.06.01. 19:21:33

@Bikli néni: Úgy éreztem, finomítanom kell az otthoni Isten barma kifejezésen :D, és az ember lánya sem lett volna megfelelő, tudvalevően ember fiai is vannak a világ e féltekén ;>

Duygu 2011.06.01. 19:24:45

@sárga nyúl: A GOKI-ban pl. intenzívnek hívják, a Péterfyben nem. Ott a kardiológiai őrzőben kezelik azokat a betegeket, akiket meg kell figyelni, de a Péterfyben nem csinálnak coronarographiát.

Bikli néni 2011.06.01. 19:25:56

@Irkutszk: Nyilván :D Csak nekem eszembe jutott ez az ének. Amikor misére jártam még, ezeket nagyon szerettem hallgatni.
De ha mellékesen elveszed a világ bűneit is, itt nagyon népszerű leszel :DD

2011.06.01. 19:26:26

@Leroi: Emil Fischer ist mein ewiges Musterbild :-) Aber Robert Koch ist auch bei mir angesehen, wegen der Beziehung zwischen Charité und Metschnikov (Leningrad), wo meine Mutter studierte. :-)

@Irkutszk: Félre ne érts, én nagyon szeretem a gyógyszerészetet, és sajnos sokan háttérbe szorítják, de valóban hasznos. Viszont ha valaki kémiában penge, inkább kamatoztassa a képességeit egy vegyészmérnöki vagy vegyész pályán, mert úgysem patikai munkára vágyik (szerintem).

Benzoylmethylecgonine 2011.06.01. 19:26:27

@ReignOfdark: nálam tavaly a vegyészmérnöki csücsült a jelentkezési listám 3. helyén, szoros versenyben a mentőtisztivel és a gyógyszerészetivel :)

John Doe3 2011.06.01. 19:26:48

@Irkutszk: ez annyira izgalmas, hogy leköteleznél valamiféle forrással. Endorfinokról ui. már hallottam, de azok neuropeptidek, nem pedig alkaloidok. Meg hát én utaltam a mennyiségre is...

2011.06.01. 19:28:54

@ReignOfdark: ist helyett hat, szokásos vizsgaidőszaki keverés-szindróma, de már csak 1 van hátra ! :D

2011.06.01. 19:30:05

@1,3,7-trimethylxanthine: Hát ha javasolhatok, BME biomérnökire NE menj, most jelentkezett oda egy régi barátom, és az Msc első féléve után közölték velük, hogy nem lesz több gyakorlatuk. Ez komoly, így kapnak diplomát.

Leroi 2011.06.01. 19:34:38

@ReignOfdark:
Und auch der grosse Virchow, der Gott der klassicher Pathologie, nicht wahr?:)

Bikli néni 2011.06.01. 19:37:52

@ReignOfdark: Most mondanám, hogy viel Glück, de azt nem szabad, úgyhogy kéz- és lábtörést!

Leroi 2011.06.01. 19:38:53

@1,3,7-trimethylxanthine:

És milyen márkájú 1,3,7-trimetilxantin-t iszol?:)
Davidoff, Lavazza, Segafredo, Yirgacheffe?:)

Bikli néni 2011.06.01. 19:41:01

@Leroi: Ist die Bereitschaftsdienst vorbei? :)

Bikli néni 2011.06.01. 19:41:36

@Leroi: Na így még nem hallottam :DD

2011.06.01. 19:46:16

@Leroi: Auch der Gott des Seziermesser... ich hab seine selbstgemachte Knochentumor-Präparat ins Berliner Medizinhistorisches Museum der Charité bewundert. Unglaublich.

Und auch ein Foto von "das Institut" :-)

kepfeltoltes.hu/view/110601/pathologisches_institut_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Irkutszk 2011.06.01. 19:47:59

@ReignOfdark: Sosem tudhatod. Én is kémiás voltam, sőt, a fizikát is kémiai szemmel tudom elképzelni. Ha a részletekre gondolok fizikából, nekem ott is az atomok ugrálnak :D

Irkutszk 2011.06.01. 19:48:29

@Leroi: Én ezt már lelőttem, bibibi.

2011.06.01. 19:52:59

@Irkutszk: Én nem akarom a gyógyszerészet ellen hangolni. Ma már majdnem bármilyen diplomával majdnem bármit el lehet érni. A kutatás szempontjából pedig egy idő után tökmindegy. Jó példa erre egy kutató, aki vegyészetet és régészetet tanult, ma meg orvosi kutatásokat csinál. Miklós ismeri is :-)

Irkutszk 2011.06.01. 19:56:19

@John Doe3: Régóta keresték az okát annak, hogy van külön morfin-receptorunk, és hogy az úgy hogyan.

Csak két gyorsan kikeresett cikk, egér illetve humán:

J Comp Neurol. 2011 Mar 31. doi: 10.1002/cne.22633.

J Chromatogr B Analyt Technol Biomed Life Sci. 2011 Apr 15;879(13-14):933-7.

Irkutszk 2011.06.01. 19:58:53

@John Doe3: A mennyiségi rész miatt pedig elnézést :)

Egyébként kis mennyiségben orvosság, nagy mennyiségben meg ugye méreg. :P És ez mindenre vonatkozik, az oxigéntől a vízen át ;) Egyensúly, egyensúly.

Irkutszk 2011.06.01. 20:02:09

@ReignOfdark: De nem csak kutatók vannak a világon :)

Igazából mindegy, melyik kart választja, csak szeresse meg :)

2011.06.01. 20:07:40

@Irkutszk: Na, ebben tökéletesen egyetértünk! Ha nem szeretném, amit csinálok, engem a jóisten sem segítene át némelyik vizsgaidőszakon. A mostanin biztos nem.

tódór piroska 2011.06.01. 20:11:10

@Silent Bob: Valóban viccesen (ironikusan) próbáltam arra utalni, hogy talán inkább a széklet és vizelet kifejezéseket kellene használni. Ha bántó volt, elnézést kélrek.

KenSentMe 2011.06.01. 20:11:23

Kár, hogy a világ nem úgy működik, mint a Dr. House-ban. Ott mindig csak telefonálnak az áldozatok, hogy "kérek egy mentőt a Lincoln és a 12. sugárút sarkára", és már száguld a mentő. Nem tudom, mit szólnának a diszpécserek, ha csak úgy lazán betelefonálnék, hogy "kérek egy mentőt".

Benzoylmethylecgonine 2011.06.01. 20:13:02

@Leroi: minőségtelen lónyálat :D Valószínűleg a koffeint még csak hírből sem ismeri :P De nem baj, a trimetilxantin úgyis rossz hatással van rám :)

Duygu 2011.06.01. 20:13:22

@VRbagoly: Ügyeletre már telefonáltak úgy, hogy szeretnék rendelni egy orvost. :-D

Bikli néni 2011.06.01. 20:14:35

@ReignOfdark: Csak érdekességképp, meséld már el légyszi, milyen tantárgyakból/milyen fedőnév alatt vizsgázol ebben a félévben?

Bikli néni 2011.06.01. 20:15:36

@Duygu: Sok hagymával és extra szalonna feltéttel, pepperóni nélkül :D

porthosz 2011.06.01. 20:24:03

Nehez dolog megitélni hogy mikor komoly a baj és mikor nem.
Saját tapasztalatom:
27 éves vagyok, fél éve nagyjából hasonló tünetekkel mentem be ügyeletre baromi szarul voltam, mellé még halálfélelem is, gyakorlatilag egy szivroham minden jelét produkáltam.
Az ügyeleten megvizsgáltak, egk-t is csináltak majd hazaküldtek hogy semmi bajom.
Ez az állapot végül majd egy hétig tartott néha jobban voltam néha nagyon szarul (ugráló pulzus, rosszullét, vérnyomásingadozás, enyhe nehézlégzés, izzadás stb) közben megint jártam ügyeleten, néztek ekg-t, vérnyomást, meghalgatták a tüdőmet stb és nem találtak semmit sem.

Végül pár nap múlva elmult, de mivel nem hagyott nyugodni a dolog, 2 hét múlva (ez pont karácsonykor történt) elmentem kardiológushoz (egyébként is magas a vérnyomásom), kivizsgáltak alaposan (ekg, 24 órás ekg, terheléses ekg, szivultrahang, teljes vér, vizelet vizsgálat) és végül megállapították hogy makkegészséges vagyok. Ez már több mint fél éve történt, sem előtte sem utánna nem jelentkezett ez a probléma többet.

Na szóval, ezzel csak azt akarom mondani, hogy bár gyakorlatilag produkáltam egy szivroham összes tünetét, mégsem az volt
(mivel semmi szervi problémát nem találtak, maganak azt valószinüsitem, hogy mivel előtte nemrégen halt meg egy rokonom szivrohamban ami mélyen megviselt és valószinüleg produkáltam a tüneteit)

Szóval ezért nehéz a mentősök és az ügyelet munkája, mert lehet hogy valaki full szarul miközben csak gyomorrontás, mig másvalaki kevésbé van rosszul ugyanazokkal a panaszokkal és szivroham...

Leroi 2011.06.01. 20:28:09

@ReignOfdark:
Und du bist da gewesen, im roten Hemd?

Bikli néni 2011.06.01. 20:29:10

@porthosz: Ezt úgy hívják, hogy pánikroham. Nem túl kellemes élmény.
De ezt hogyhogy nem mondták el egyik ügyeleten sem? Eleve, ez az ügyelet-ügyelet-karácsony kombó nekem kissé fura. Háziorvosod és annak rendelési ideje nincsen? Ha hetekig tartott, egyszer illett volna talán ott (is) tiszteletedet tenni.
Megítélni valóban nehéz, de ezen a blogon már ezerszer volt szó a pánikroham vs. szívroham témáról, olvass vissza kicsit, ha szeretnél többet tudni róla.

2011.06.01. 20:34:45

@Bikli néni: aok.pte.hu/docs/th/file/2010/tanterv_alt08.pdf

Elvben itt a 8. félév, de nekem a korábbi kórházi gyakorlataim miatt nem kell: hematológiából, gyógyszertanból és közegészségtanból. Mondjuk hematból vicces is lenne... :-)

különvélemény 2011.06.01. 20:38:46

@tódór piroska:
A RedBullnál már csak az E330 a veszélyesebb...

Bikli néni 2011.06.01. 20:40:48

@ReignOfdark: Látom, van igazságügyi orvostan is. Oszt' a Bajnóczkyval találkoztál-e már? :))

2011.06.01. 20:46:17

@Bikli néni: Névről ismerem. Engem az igazságügyi orvostan kb. a nemi erőszakos hüvelykenetek mikroszkópos értékeléséig érdekelt.

porthosz 2011.06.01. 20:47:00

@Bikli néni:

Közvetlenül karácsony előtt jelentkezett elöször (azt hiszem csütörtökön és péntek már 24-e volt), reggel, a háziorvos délután 4-től rendelt ezért mentem ügyeletre. Mivel estére elmúlt, igy nem mentem el a háziorvoshoz másnap pedig mentem haza vidékre.

Aztán három nap múlva megint előjött a tünet - ez karácsony másnapja volt - és mivel a két ünnep között otthon a szüleimnél tartózkodtam, mig a háziorvosom budapesten rendel, igy a vidéki ügyeletre mentem el.
A hetekig tartott az 1 hetet jelent, és nagyjából karácsonytól szilveszterig tehát a fentiek miatt nem lett volna értelmem háziorvoshoz menni. Aztán január első hetében elmentem házidokihoz, ő küldött el kardiológiára.

Az hogy pánikroham lett volna kétséges, tudtommal a pánikroham hirtelen kezdődik és hirtelen ér véget és nem tart tovább 1-2 óránál. Az én esetemben viszont szinte folyamatosan fennállt, nem volt hirtelen végetérés vagy hirtelen kezdet, inkább egyfajta hullámzás volt de folyamatos rossz közérzettel, csak változott hogy nagyon rossz vagy kevésbé rossz.

2011.06.01. 20:49:56

@Bikli néni: Mondjuk vannak erre specializálódott emberek, de erre szerintem születni kell :-)

Régész barátom mesélte, hogy egy autópálya-ásatáson, talán Sz-Sz-B megyében egy kútból kihúztak egy hullát, amelyen még volt szerves anyag, mire a helyi dakota munkaerő dezertált, és sűrűn vetette a kereszteket, meg nem mert hozzányúlni :-)) Ilyen előzmények után nekiálltak arról diskurálni, hogy a gyomortartalmának elemzése milyen tudományos értékű lehet.

Mondom, erre születni kell.

Bikli néni 2011.06.01. 20:53:20

@ReignOfdark: Azért a Bajnóczky-szintig nem mennék el (ahogy hallom, nem túl népszerű ember), de én meg ha eluntam a s*ggelést a könyvtárban a vizsgaidőszakban, a Buris-féle kézikönyvvel vigasztalódtam :D

2011.06.01. 20:54:17

@porthosz: Ne vedd semmiképp se sértésnek, de én lelki traumák után szoktam így érezni magam. Labor+EKG negatív = nem infarktusod volt.

Leroi 2011.06.01. 20:55:35

@Bikli néni:
A Buris kemény...Amúgy debreceni, féltek tőle mint a tűztől a vizsgázói...
A könyv kiváló, a fényképek benne hátborzongatóan jól megválasztottak...

Bikli néni 2011.06.01. 20:59:33

@Leroi: Az biztos. Legalább 3-4x kiolvastam már. Érthetően ír. (Jó, néha egy-egy szónak utána kellett nézni, de egyébként én simán megértettem.)
És szerencsétlen közgázos barátnőimet ezzel riogattam tanulás közben :)

2011.06.01. 21:01:16

@Bikli néni: Én olyankor (ilyenkor) mindig barokk komolyzenét hallgatok. G.F. Händel a kedvencem. www.youtube.com/watch?v=qtb8qfrFOdo 2:44-nél kezdődik a leggyönyörűbb rész.

porthosz 2011.06.01. 21:04:39

@ReignOfdark:

Igen, azt én is tudom hogy nem az volt :)

Csak azért osztottam meg ezt a sztorit, hogy más is lássa, hogy attól hogy valaki kib.szottul szarul van, még lehet hogy semmi baja és egy mentős ügyeletesnek elég nehéz dolga van, amikor megpróbálja megitélni hogy mennyire is súlyos az eset.

Mert lehet hogy csak valami pánikroham vagy hasonló stresszes szituáció okozza a tüneteket, meg az is lehet, hogy tényleg szivrohama van valaki (lásd a fenti eset).

Nehéz dolog ez, az a rokonom aki szivrohamban hunyt el, több napig gyomorrontásos tünetet produkált meg fájlalta a vállát de azt ráfogta a hólapátolásra és senki sem gondolta volna hogy valójában szivrohama van, hisz évente 1x én is el szoktam csapni a hasam úgy hogy 1-2 napig borzasztó rosszul vagyok.

Bikli néni 2011.06.01. 21:06:50

@ReignOfdark: Nem vitatom el Händel zenei nagyságát, de ha én ilyet hallgattam volna tanulás közben, kb. öt perc alatt bealudtam volna...

ccke 2011.06.01. 21:11:54

@ReignOfdark: nincs gyógyszertan? szerencséd, szerintem a legnehezebb vizsga az egész egyetemen (mármint 5.év végéig biztos, de remélem hatodéven már nem ér majd meglepetés:) )

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.01. 21:13:15

@Bikli néni: fogok ilyet tanulni, vagy csak önálló voltál?
:)

Bikli néni 2011.06.01. 21:15:19

@Babette_: Kriminalisztika van, negyedéven. Az ehhez kapcsolódó igazságügyi orvostan csak az én magánérdeklődésem, nem kell megijedni :)
(Viszont a kriminalisztika tankönyv végén is előfordulnak érdekes képek.)

2011.06.01. 21:16:50

@Bikli néni: Ízlések és pofonok. Pár éve még a tökéletes csendben szerettem tanulni, aztán jöttek a külföldi hallgatók, akik leveszik a csizmájukat a könyvtárban, esznek, hangosan beszélnek, stb.

Amúgy nagy szerencséd, hogy lemaradtál az EKF 2010-es Tudásközpontos tanulásokról. A gyerekek rohangálnak fel-alá visítozva, cipók jönnek be netezni a szokásos diszkrét modorukkal, a könyveket meg összevissza találod meg... na mindegy, volt egy ilyen sztori, hogy egy töris srác a török kori adókról gyűjtött anyagot (haradzs és rádzsa) erre hol találja meg a könyvet? A halászati témájúak közt, merthogy Harcsa és rája. (TRUE sztori!) :-D

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.01. 21:19:14

@Bikli néni: nem ijedek, izgalommal várom.
anyám egyszer egy helyszínelő mellett volt ilyen jegyzetelő féle, úgy irigyeltem...

2011.06.01. 21:20:33

@ccke: Örülök is neki, hogy megúszom :-)

Node most jóccakát mindenkinek!

Leroi 2011.06.01. 21:20:57

@ReignOfdark:
A 2:44-perctől hallgatva ezt a szép Haendel-művet az ember a potsdami Sanssouci palota kertjében érzi magát Nagy Frigyyes idejében porosz gárdistaruhában, egy szép niedersaechsiche delnővel a karján...:)

Bikli néni 2011.06.01. 21:22:11

@ReignOfdark: Én még a Szepessy vastag falai között kockultam. De szép idők voltak azok :)

Leroi 2011.06.01. 21:24:06

@ReignOfdark:
Ez kb. olyan, mint amikor Soós Jóska, Vásárhely első népileg demokratikusan megválasztott polgármestere /:)/ 1948-ban egy céhbe sorolta a bőrdíszműveseket és a bőrgyógyászokat...

bauchi 2011.06.01. 22:17:49

@adamantium: Viszont höje lehetett,ha ilyen szart ivott.

bauchi 2011.06.01. 22:17:49

@adamantium: Viszont höje lehetett,ha ilyen szart ivott.

bauchi 2011.06.01. 22:29:39

Kerje semen yakai monel infarctus meden sonyeje sirka.Tesoles berneba yüküre terdem.E.g. aorta steal money sy. -by Dr.Med PhD Hernandez Marc.

adamantium 2011.06.01. 23:20:05

@bauchi: kezdő egyetemi éveim kedvenc boráról csak később tudtam meg, hogy mindent látott az csak szőlőt nem, szal nem kell nagyon elítélni a balga ifjút, legalább nem ivott metil alkoholt :D

wekkew 2011.06.01. 23:34:30

@adamantium: hát mivel egy mellkasi fájdalom lehet bármi de egy infarktust a helyszínen az ápoló sehogyan nem tud kizárni ezért vagy segélykocsit hív vagy beviszi a beteget de helyszínen semmi esetre sem hagyhatja
mentőápoló

petbecks 2011.06.01. 23:52:53

a történet egyáltalán nem, de ez a mondat kifejezetten vicces:

"Nem értem, hogy az első hívásnál miért csak a két ápolót küldték,"

újságot nem olvas?

www.rezidens.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=84:a-takarito-toebbet-keres-az-orvosnal-joev-evtl-200-ezer-forintos-netto-kezd-orvosi-es-300-ezres-szakorvosi-bert-szeretnenek&catid=4:megjelenesek&Itemid=18

www.eduline.hu/felsooktatas/20100113_egszsggy_plyakezdk_orvosok.aspx

az orvosokra szarunk, hiszen mindenkinek nehéz, egy buszsofőr sem keres sokkal többet..

adamantium 2011.06.02. 00:38:00

@wekkew: na látod ezért írtam, hogy a történet valóságtartalma megkérdőjelezhető

Athos 2011.06.02. 00:41:41

Zene füleimnek:

"A fiam egyébként kénytelen volt megváltoztatni az életét, nekünk is alkalmazkodnunk kellett ehhez."

olyan fain életvitele volt, hogy gyerekként kapott infarktust... De persze az ápolók a hülyék, nem a kedves szülők...

2011.06.02. 09:30:35

@Leroi: Az egy csodálatos, epikus rész. A végén már megfulladtam a hellenisztikus szobroktól. Azért hozzáteszem, hogy amíg az NDK is a szocializmust építette, a Neues Palais nagyon lepukkant, rossz volt nézni :-( Ezek után:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/ed/Ahlborn_W_Neues_Palais.JPG

@Bikli néni: Még én is :-) Imádtam azt a helyet, éveken át ott töltöttük a szombatokat.

@Athos: Szerintem ezen fölösleges rugózni, nem mondhatod, hogy a szülők voltak a hibásak.

Leroi 2011.06.02. 11:32:31

@ReignOfdark:
Igen, ez egy valóságos Versailles, bizony. Köszönöm!
Persze, ahhoz kellett egy kemény szovjet uralom, hogy egy Európa-első kultúrnemzetet megpróbáljanak balkanizálni, szerencsére sikertelenül...

2011.06.02. 12:12:56

@Leroi: Szívesen :-)

Ha a kultúrát és a nemzetet nézzük, elég jó munkát végeztek a teljes Kelet-Poroszország tekintetében, a Memel-vidéktől az Érchegységig. Marienburg helyett meg lett Nova huta.

Mondjuk, ki tudja; a másik barbár a porondon Berlinben székelt, és Speer grandiózus terveit a régi értékek eltörlésére akarta használni. Szerencsére ő is sikertelenül. Sohasem felejtem el Moldova Titkos záradékát, amikor Hitler egyvalamihez tapsol Magyarországon: Dunaújváros betontelepeihez.

Ez a különbség a pártállás és a kultúra között. Meg Königsberg:

Poroszország műve:
templars.files.wordpress.com/2007/02/00735r.jpg

Hitler műve:
www.thelifeofadventure.com/wp-content/uploads/2008/09/koenigsberg_castle_after_fire.jpg

Szovjetunió műve:
www.whereislarry.com/kal016.jpg

Leroi 2011.06.02. 14:44:01

@ReignOfdark:
Memel még a régi (eredeti) Deutschland über alles-himnuszban is szerepel, akkor persze még nem volt litván Klaipeda, a fejedelmi teuton Königsbergből pedig valódi Kalinyingrádot fröccsentettek (ejakuláltak, helyesebben) az oroszok...
Valami rémlik, minta szó esett volna ama kis kelet-porosz enklávé visszaadásáról pár milliárd DM ellenében 1990-91 körül Németországnak, de lehet, hogy csak politikai pletyka volt.

Leroi 2011.06.02. 14:49:34

@ReignOfdark:
Valahol a két grandomán populista eszme találkozott, ugyanazok a hatalmas tömeglakás-építkezések (Rügen munkástömbjei /Hitler/ - az orosz nagyvárosok betonrengetegei /Sztálin/), szóval ha egy kis eszük van, a két birodalom jól elosztotta volna egymás közt Európát, és lehet, hogy ma az utcaneveink német és orosz kettős névtáblával jelöltek lennének.

Leroi 2011.06.02. 15:05:00

@ReignOfdark:
Érdekes, hogy viszont Albert Speer fia ma a kínai felhőkarcoló-project egyik fő korifeusa...
Ugyanúgy, ahogy Erwin Rommel fia, Manfred jó ideig a NATO magasrangú katonai vezetői közé tartozott.

2011.06.02. 18:40:33

@Leroi: Nem tudom, mit nyertek volna vele a németek, nem helyes a barbár kitelepítést hasonló módszerrel "rendezni".

Éppen az ilyen rendezések vezetnek mindig gyűlölethez és háborúhoz, mert az európai embernek úgy tűnik, a hazájához való joga igenis fontos.

Az utcanévtáblák érdekes dolog, minden magyar faluban kb. ki van téve a herzlich willkommen. Nemsokára kínaiul lesz.

Én nem vagyok szilárd híve annak, hogy bármilyen állapot restaurálása lenne a megoldás, de azt a kulturális borzalmat elképesztően mélyen elítélem, ami egyaránt romba döntötte Kiev hagymakupolás templomait, Drezdát és a katedrális Coventryben.

A német (és magyar-zsidó) szellemi fölény dominált a 1920-1960 között, érthetően voltak hagyományok :-)

Rommel pedig pont a kedvenc német tábornokom volt! :-P

Leroi 2011.06.02. 20:50:52

@ReignOfdark:
Ahogy Kolozsváron a Mülltonne Funar idejében ki volt írva az üdvözlő szöveg a váro határában angolul, németül, spanyolul, olaszul, oroszul, koreaiul, kínaiul, japánul...csak magyarul nem...

John Doe3 2011.06.02. 21:02:35

@Irkutszk: és tényleg, igazad van. Mentségemül szolgáljon (csak az első hivatkozást néztem meg), hogy a cikk még meg sem jelent, és ENNYIRE nem vagyok naprakész -- részben gyakorolt szakmámból kifolyólag.

formed 2011.06.02. 22:07:17

@Leroi: kiválóan hátborzongató képekhez tudom még ajánlani Dix-féle atlaszt (bár nem magyar). :-)
Üdv. Forensic med.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása