Halottnak nyilvánították az élő beteget

2011.05.08. 06:00

Kedves olvasók!

Kísértetiesen hasonló eset történt velünk, mint amiről pár nappal ezelőtt beszámolt a sajtó, csak a mi esetünkből nem lett szenzáció. 81 éves nagymamám combnyaktörést szenvedett 2010 december 7-én az otthonában. A balesetre úgy derült fény, hogy anyukám ment hozzá aznap látogatóba és amikor odaért, látta, hogy a földön fekszik és nagy a baj. Azonnal kihívta a mentősöket, akik kórházba vitték. Még aznap meg is kellett operálni, ami szerencsére sikeresen zajlott.

Három nappal később egy gyásztávirat érkezett hozzánk, amelyben közölték, hogy a nagyi december 16-án hajnalban elhunyt. Édesanyám zokogva vette át a táviratot, összezuhant. Hallottunk már olyanról, hogy egy combnyaktörés akár végzetes is lehet, de meg sem fordult a fejünkben, hogy ez valóban megtörténhet. Édesanyám a kórházat felhívta telefonon, a hírt megerősítették és arra kérték hogy a nagymamám dolgait vigye el, illetve intézkedjen a továbbiakról, a temetésről és a velejárókról.

anyámnak nem volt annyi lelkiereje, hogy aznap elintézze a dolgokat, jelezte, hogy másnap, amint magához tér, bemegy a kórházba. Közben a család összefutott nálunk, jöttek az sms-ek és telefonhívások, elterjedt a hír. Édesanyám nyugtatókat kapott és leginkább aludt.

Másnap, azaz 17-én bementünk együtt a kórházba, az sem volt könnyű feladat. Megkerestük a főorvos urat és elmondtuk, hogy XY hozzátartozói vagyunk, a dolgaiért jöttünk és a további szomorú kötelességeket szeretnénk elintézni. A főorvos végighallgatta édesanyámat és közben elég érdekes, meglepődött arcot vágott, majd mielőtt édesanyám befejezte volna mondókáját közbe vágott. Meglepődésének hangot adva elmondta, hogy itt nyilván valami félreértésről lehet szó, mert nemrég jött ki abból a kórteremből, ahol nagymamám feküdt és a helyzetéhez képest egészen jó állapotban találta, nemhogy nem halt meg, de újabb műtétre sincs szüksége, amiről pedig szó lett volna. Azt a pillanatot nem lehet leírni.

A megkönnyebbülés, a kétkedés egyszerre játszódott le bennünk, csak kérdezgettük, hogy egészen biztos-e ebben, mert mi már megkaptuk a gyászjelentést, telefonon is megerősítették a halálhírt. Az orvos rákérdezett, hogy mi vagyunk-e XY hozzátartozói és miután könnyek közepette bólintottunk, hogy igen, újra leszögezte, hogy valami nagy nagy galiba lehet itt, mert a nagyi jól van, amennyire egy combnyaktöréssel jól lehet.

Édesanyám alapvetően nem az a típus, aki az érzelmeit nagyon kimutatná, de megölelte az orvost, majd szinte futottunk a kórteremhez. Még mindig nem mertük elhinni, hogy tényleg csak valami "bakiról" van szó és valóban nem halt meg a nagymamám. Amikor odaértük és megláttuk, hogy ott fekszik az ágyban, az valami félelmetes érzés volt. Megölelgettük finoman és szegény nem értette, hogy miért vagyunk ennyire kiborulva, csak azt sérelmezte, hogy előző nap miért nem mentünk be hozzá, amikor megígértük. Úgy gondoltuk, nem meséljük el neki, milyen cifra eset kerekedett ebből az egészből. A nagyi azóta egész jól van már, bár már nem futkározik, de ez ennyi idősen nem annyira meglepő.

Összegezve a történteket nagyon szerencsések vagyunk, hogy tévedések áldozata lettünk, de az éremnek van egy másik oldala is. Óhatatlanul felmerül, hogy valakivel összecserélték, összetévesztették a nagymamámat. Az ő családját nagyon nem irigylem, ha netán olvasná a blogot és ezt a levelet, akkor szeretném a magam és édesanyám nevében is a részvétemet kifejezni. Azt gondolom, hogy bár hibák becsúszhatnak, ilyen jelentőségű dolgoknál, mint egy ember halála, nem ártana körültekintőbben eljárni, jobban odafigyelni. Az emberek érzéseivel nem szabad játszani, ennél sokkal komolyabb baj is történhetett volna, nem egy ember roppant már bele szeretteinek elveszítésébe.

És végül hagy legyek kicsit önző. azt mondják, akinek halálhírét keltik, az sokáig él. Bízom benne, hogy nagymamámmal is így lesz és nemhogy 90, de 100 éves korában is felköszönthetjük még.

Z. Erzsébet

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SusanneF 2011.05.08. 08:12:26

Örülök,kedves Posztoló,hogy ha a vége jó,minden jó....
DE-én azért ezt nem hagytam volna annyiban,hanem felgöngyölítem a "tévedést?"
Kell,hogy legyenek felelősök,különösen,mivel nem egyszeri értesítésről van szó....
EJNYE!
Ezek után vajon hogy érezte magát a szakszemélyzet?Megrázta magát,és tovább lépett?
Mi lehet a reális következménye egy ilyen esetnek?Elküldhetik a hunyókat?
Mi történik,ha megkeresik a hozzátartozók a kórház vezetőit,vagy a betegjogi képviselőt?
Válaszoljatok,légyszi!

Kivánom a kedves Nagyinak,hogy éljen valóban 100 évig!

Kommentek:

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2011.05.08. 13:23:04

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2011.05.08. 15:09:54

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog