3 szuper finom tészta recept -Ravioli, Cannelloni és Quiche
Akik már kóstolták valamelyiket is, tudhatják, hogy megéri megtanulni otthon is elkészíteni.
Ravioli
Hozzávalók:
A tésztához 50 deka liszt, 5 tojás, só, 2 evőkanál olívaolaj. A töltelékhez 40 deka darált marhahús, 25 deka parmezán, 20 deka parajpüré, 6 deka vaj, 1 tojás, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 deci vörösbor, csipetnyi őrölt bors, oregánó.
Elkészítése:
A lisztből a tojásokkal, sóval és olajjal kemény, sima tésztát gyúrunk, majd letakarjuk, és fél órát pihentetjük. A töltelékhez az olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát, hozzáadjuk a darált húst, és összepirítjuk. Beleöntjük a vörösbort, lefedve tovább pároljuk, majd sóval, borssal, oregánóval ízesítjük, végül hozzáadjuk a parajpürét, a parmezán felét és a tojást, s az egészet jól összedolgozzuk. Az egy milliméter vékonyra kinyújtott tészta egyik felére kiskanállal diónyi halmokat rakunk a masszából egymástól 4-5 centi távolságra, erre ráhajtjuk a tészta másik felét, s a sorközöket jól összenyomkodjuk. Derelyevágóval négyzetekre vágjuk, majd forró sós vízben kifőzzük. Leszűrve forró vajban megforgatjuk, és a maradék reszelt parmezánnal megszórva tálaljuk.
Cannelloni
Hozzávalók:
A töltelékhez 50 deka darált marhahús, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál olívaolaj, 1,5 deci vörösbor, ízlés szerint kakukkfű, oregánó, só és őrölt bors. A mártáshoz: 5 deka húsos szalonna, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, 3 paradicsom, 1 deci vörösbor, só, őrölt bors, 4 evőkanál reszelt parmezán. Tésztalapokat készen vásárolhatunk.
Elkészítése:
A töltelékhez a serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát és a szétnyomott fokhagymát, hozzáadjuk a húst, a paradicsompürét, a bort és a fűszereket. Az egészet összepirítjuk. A készen vett tésztalapokat sós vízben kifőzzük, hideg vízzel leöblítjük, majd elosztjuk rajtuk a tölteléket. Ezután egyenként feltekerjük őket, és kivajazott sütőedénybe egymás mellérakjuk. A mártáshoz a kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, megpirítjuk a zsírban a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, s végül a paradicsompürével, a borral és fűszerekkel sűrűre főzzük. A kész mártást ráöntjük a tésztatekercsekre, megszórjuk a parmezánnal, majd a tepsit előmelegített sütőbe tesszük, amíg a sajt ráolvad a tésztára.
Quiche
Hozzávalók:
Egy csomag mirelit vajastészta, 50 deka hámozott paradicsom, 25 deka kecskesajt, 1 ág friss kakukkfű, 1,5 deci tejszín, 1 tojás, só, pici reszelt szerecsendió, 1 evőkanál vágott zöldpetrezselyem.
Elkészítése:
A vajastésztát fél centi vastagra kinyújtjuk, és belehelyezzük egy kivajazott tepsibe. A paradicsomot felkarikázzuk, a kecskesajtot felszeleteljük, és rétegesen rárakjuk a tésztára, majd megszórjuk az apróra vágott kakukkfűvel. Belekeverjük a tejszínbe a tojást, sózzuk, szerecsendióval és a petrezselyemzölddel ízesítjük, majd leöntjük vele a rétegezett tésztát, és forró sütőben megsütjük.
Forrás: eletforma.hu
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.