Elcserélték a férjem holttestét

2011.01.27. 06:00

2010. október 8-án (pénteken) 18 óra után pár perccel, beszélgetés közben, váratlanul, minden előzmény nélkül rosszul lett a férjem, elvesztette az eszméletét. Azonnal hívtam az ügyeletes orvost, elmondtam a tüneteket és telefonálás előtt és után próbáltam újraéleszteni szívmasszázzsal stb., mire óriási levegőt vett. Hamar megérkezett az ügyeletes orvos, 1 szál gépkocsivezetővel, ápolónő nélkül! Az EKG-hoz szükséges 1 db vatta nélkül, tőlem kérte, de én idegességemben azt sem tudtam mi az?

 


Nem tudom mihez hívott mentőt, akik elég soká érkeztek, és csak villogó lámpával, sziréna nélkül! Ettől függetlenül, látva a mentők pontos, precíz, gyors ténykedését, ha az orvos helyett előbb Ők érnek oda, talán a férjem még ma is élne. A mentős azt mondta, hogy megmentettem a férjem életét, de akkor mi történt a kórházban? Ha bárki így jár, az orvos előtt azonnal a mentőt hívja! Az orvosnak különben is kutyafóbiája lehet, mert a lakásból állandóan az udvaron kb. 6 m-re lévő kutyától rettegett! Kb. 1/2 9-re beértünk a mentő után a (Kenézy kórházba, nem tudom miért nem a Klinikára?!!?) sürgősségi osztályra, ahol elég hamar elkészült egy mellkas CT, ami semmi különös elváltozást nem mutatott ki.


Férjem még akkor éjszaka átkerült az intenzív osztályra. És ekkor kezdődött a kálvária és tragédia második része. Szombaton és vasárnap elvégzett vizsgálatok szerint a szívével volt baj, de semmi féle kardiológiai beavatkozás nem történt, pedig akkor még 2 napig volt spontán légzése. És itt jön a totális zűrzavar. 4 orvossal beszéltünk, 4 véleményt hallottunk, illetve semmit! Az első orvos szerint hirtelen szívhalál, de én azonnal leállítottam, hogy ez nem tart 4-5 napig (láttam sportolóknál). Második orvos valami agyi katasztrófa, de vizsgálat ezt sem igazolta.


Szóval mind a 4 orvos mondott valamit, de mind mást. Amikor az egyik orvos elkezdett beszélni a férjemről, minden 3. szava latin volt (mellettem a keresztlányom tolmácsolt, amit tudott), én néztem a doktornő szemébe és arra gondoltam, hogy vagy nagyon okosnak néz, hogy tudok latinul, vagy nagyon hülyének, hogy úgy sem értek semmit. Ekkor döntöttem úgy, hogy akkor az addig elvégzett vizsgálatokról kérek dokumentációt és megnézzük olyanokkal, akik elmondják, hogy mi történt!?? Ekkor kitört a tanácstalanság, zűrzavar, "mert ilyet nem szoktunk kiadni, és engedély kell a főorvostól, meg fizetni kell a leletekért, meg lehet bennünket feljelenteni" meg ilyesmi! Nem kis szaktekintéllyel megnéztük a leleteket, elmagyarázták "magyarul" és széttárt karral kérdezték, csak ennyi?


Végig csináltam: engedély, pénztár, leletek X 1250 Ft. A nagy találgatásokból, sok verzióból kiderült a szívével volt probléma. Mikor azt halljuk, hogy az infarktussal minél hamarabb kerül orvoshoz, annál nagyobbak a túlélés esélyei, az én férjem 4 napig küzdött, mire az kiderült Pedig az első nap 2-3 más variáció ki volt zárva. Szombaton és vasárnap még volt spontán légzése (láttuk), a gép csak rásegített, ezt mondta az egyik orvos. Amikor a fájó lábujjához értünk eltorzult az arca, és a gép is bejelzett, de erre rendre lettünk utasítva, hogy ne nyúljunk semmihez - miattunk zavarodott meg a gép - holott 1/2 m-re álltunk az ágytól, csak a lányom fogta meg a fájó lábujját. Vasárnap du-án kinyitottam a szemét, beszéltem hozzá (az akkori orvos azt mondta "lehet, hogy hall&quot és ő nézett, szólni akart, a nyelvével ki akarta tolni a szájából a csövet, látszott hogy szólni akar, formálná a szavakat.


Amikor kérleltem az orvost, hogy őszintén mondja el mik az esélyei, elmondta, hogy volt már sokkal rosszabb állapotban lévő beteg, aki nem teljesen, de felépült, és volt olyan akit már készítettek a hazamenésre és meghalt. Az biztos, hogy ha jobban is lesz, lehetnek részképesség zavarai.


A következő felháborító a láz, vasárnaptól minden du-án 3-kor arra mentünk be, hogy lázas, amikor vizes ruhát kértünk gyönyörködhettünk a nővér arcjátékában! - Lerítt róla, hogy minek? Régen nem tanultuk a kommunikációt, de tanultunk a kapcsolatteremtésről, eszközei szemkontaktus, érintés, hangszín stb. Én most úgy éreztem, hogy nem egy nyelven beszélünk, sőt nem is egy bolygón élünk!


Hétfőn azt mondta a nővér, hogy nem lázas, de miután kértük, hogy legyen szíves megmérni, 2-3 perc múlva visszajött, zsebre tette és azt mondta, hogy hőemelkedés, elkértem és megnéztem közel 40OC volt. Amikor megkérdeztem, hogy mit kap az infúzióba, tovább sietett és azt mondta, hogy az ilyenkor szokásos gyógyszereket, és mostmár a gyógyulás a bácsin múlik! És hogy milyen igaza volt, mert rajtuk igazán semmi nem múlott!


Végig totózták, végig nézték a férjem 6 napos haldoklását, bár a veséje nagyon jó (mondták! - csak nem donornak kellett volna?) Amikor azt mondtam, hogy a férjem nem lesz donor, pár óra múlva lázas lett, nemsokára agyhalott! Kedden mondták, hogy agyhalott, de hogy lekapcsolják a gépről, köszönjünk el Tőle, semmit. Több, mint 15 évig volt véradó 0-s vércsoporttal, de sok ember életét megmentette, a Vöröskereszt névnapján, születésnapján képeslappal felköszöntötte. És most nincs, mert péntek, szombat, vasárnap, mert rosszul lenni, meg mit akar a nyugdíjas, teher az államnak. Naponta többször halljuk, hogy hány aktív kereső "tart" el hány nyugdíjast!


Végül "méltó" befejezése a tragédiának a halál utáni ügyintézés. A lányom nem akarta aláírni a boncolási engedélyt, de az intenzív osztály főorvosnője azt mondta, hogy ezzel csak húzzuk az ügyet, mert ragaszkodik a boncoláshoz. Én meg most azt mondom, hogy én meg ahhoz ragaszkodtam volna, hogy életében lettek volna ilyen kíváncsiak és történt volna "szívügyben" valami komoly beavatkozás, azon túl is, hogy a többi a bácsin múlik.
Ezek után hogy lehet az, hogy a hozzátartozó nem kaphat boncolási jegyzőkönyvet, csak kb. 2 hónap múlva, többszöri telefonálás, személyes megkeresés, főorvosi engedély és térítés ellenében? Be kellett bizonyítanom, hogy milyen ügyben kell a jegyzőkönyv (ott le is fénymásolták).


Ezzel is a sok tortúra:


- menjek be személyesen (bementem)
- most nem tudják ide adni, kipostázzák
- 1 hét múlva érdeklődtem, nem postázható, mert fizetni kell érte
- bementem, fizettem, de csak beszóltam a patológiára, hogy köszönöm a segítségüket, ekkor rendre utasítottak, hogy ők már kipostázták, én meg visszaordítottam, hogy ezt mit most fizettem ki 5 perce?


A boncolási jegyzőkönyv is hiteltelen, egyenlő a nullával! Az első oldalt elolvastam, és azután az egészet eltettem 1 hétre, míg újra kézbe tudtam venni. Az én férjem 182 cm magas, 94 kg volt, göndör, ősz hajú óriás! A jegyzőkönyv szerint 167 cm magas, a koporsóban, amit láttam egy kopasz 40 kg-os test. Mi történt vele? - donáció - boncolás, még soha senkimet nem boncoltak, ez azt jelenti, hogy testsúlya megfeleződik és 15 cm-rel alacsonyabb lesz? Nem tudom mi történt velünk?


Sajnos azt már lassan megszokjuk, hogy a beteggel és a hozzátartozóval is minimális a kommunikáció, de hogy 4 orvos egymással sem konzultál, vagy ugyanazt a kórképet, diagnózist mondaná, csak át kellene egymás kezébe adni a papírt. Amit megtudtunk az ápolóktól, hogy kevesen vannak, mert az egészségügy nem egy vonzó pálya. De könyörgöm, ki mondta, hogy oda menjenek. Én egyszerű ember is tudom, hogy sajnos nincsenek megfizetve, de ez nem a mi hibánk! Nem szégyen, ha valakit csak a pénz motivál, de az menjen a versenyszférába, pénzügy, bank, stb., vagy el lehet menni külföldre! Meghalni megtudunk segítség nélkül is! A mai orvostudomány, a meglévő diagnosztikai eszközökkel 6 nap alatt hagy meghalni egy infarktusos beteget!!


Ez az eset megmutatta, hogy sem a betegnek, sem a hozzátartozónak nem sok joga van az "érthető" tájékoztatáshoz sem, ha kórházba kerül. Tudom, hogy a halál nem válogat, meghalunk, elfogadom. De ez az eset méltatlan mindenkihez.


Amíg élt a férjem (6 napig) nem volt jogom, hogy beavassanak a vele történtekbe, az orvosok tudhattak róla mindent, én csak ha fizettem a leletekért, halála után is az történt, amit ők akartak, tényként közölték, hogy mi fog történni. Ők rendelték el a boncolást, én meg fizettem a jegyzőkönyvért. Gondolom, nekem is van annyi jogom a férjemhez, mint a kórháznak.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 17:11:38

@Irkutszk:

Hát pontosan!
Ügyeletet ki kell keresni, várni míg felveszik.
Sok idő, sokkal több, mint a mentő.

antisystem 2011.01.27. 17:12:17

@Irkutszk: ja, és eredeti hozzászólásomat folytatva az anomália folytatása meg természetesen az, hogy a szállításra - pl művesekezelésre - váró betegek meg folyamatos több órás csúszásban vannak, mert a a csak mentőápolós betegszállító járművek ott vannak, ahova az esetkocsik kellenének, és várják az esetkocsikat.

rikavagyok 2011.01.27. 17:12:30

@Dr.laikus PhD:
Van a böngészőben helyesírás ellenőrző.

Nekem is félelmetesen szar a helyesírásom, így tudom miről beszélek. De ha nem láttál még 5*-1-1 értékelésú irodalom dolgozatot, csak szólj... van pár emlékbe. Bár a barátnőm flanszter színből írt esszéjét, ill. adi(sic!) érettségi dolgozatban történt megemlítését, nem überelhetem.

rikavagyok 2011.01.27. 17:16:41

@antisystem:
Ha nincs bent megfelelő kocsi, párhuzamosan riasztanak legközelebbi mentőegységet + ügyeletet. Ha szabadul a nagyautó, kimegy az is.

lioliom 2011.01.27. 17:17:23

@Irkutszk: Nem akartam részletese leírni:Abban a két hétben teljes góckutatáson vettem részt a SOTE bőrgyógyászati klinikáján,kaptam allergia gyógyszert is +Calciumot is.Nem használt semmi.Egész nap rajtam volt a csalán,este mindig súlyosbodott.Úgy múlt el ahogy jött,hirtelen.A góckutatás/fogászat,fülészet,allergia vizsgálat,vérvétel,széklet,nőgyógyászat,gasztroenterológia,még gyomortükrözés is,stb./Ennyi elég szerinted a beteg részéről,hogy segítse a nagy fehér köpönyeges munkáját?Ja és mindig elmondtam,hogy min veszek részt,Ő meg mindig elmondta,hogy hülye a kollégája keressek másikat.Azt nem részletezem,hogy ez mibe került nekem,hogy ezt 2 hét alatt elintézzem,ne hónapok alatt.Igaz felesleges volt,ok nem volt csak a dokik zsebe dagadt.A Te válaszod iskolapéldája egyébként annak amiről írtam.

Irkutszk 2011.01.27. 17:19:36

@lioliom: Pedig még csak orvos sem vagyok!

lioliom 2011.01.27. 17:20:43

@rikavagyok: Én nem esemény utániért mentem.Ezt sajnos egy nagy műtét már megoldotta nekem!Egyébként olvasd el Irkutsznak írottat.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.01.27. 17:21:50

@Bikli néni:
Jó, értem amit írsz. Szép tőletek, hogy érvekkel, megakarjátok győzni.
Én inkább a pánik beteges, beíró hoz csatlakoztam.
Mert ő valóban pánik beteg volt. Szerencsére. Azért ugrottam, mert én meg könyörögtem, hogy higgyék el, nem vagyok pánik beteg.Az apám, 41-évesen- szív koszorú ér meszesedésben halt meg.
De, 5-db orvosból, egy sem fogott gyanút. Sem mentős, sem kórházi, sem körzeti. Kösz a választ, a helyesírás, meg sajna olyan amilyen.
Valaki kérdezte, hogy ennek mi köze a helyesírás hoz.Neki írom, biztos hallotta a tanárjától, hogy más képp halljuk, más kép írjuk.Hát ennyi köze van hozzá.

rikavagyok 2011.01.27. 17:21:57

@antisystem:
Dialízisre egy ideje a betegszállító viszi őket.
Szerintem a gond inkább akkor van, ha az eset épp kórházból centrumba végez őrzött szállítást, mert az "eltart egy darabig".

lioliom 2011.01.27. 17:22:02

@Irkutszk: Na!Ennyire futotta!Előbb még okosabb voltál?

lioliom 2011.01.27. 17:24:10

@Bikli néni: Ne általánosíts! A Te példád a kivétel!Szerencséd volt.

Bikli néni 2011.01.27. 17:26:57

@Ari11: Elismerem egyébként, hogy igazad van, meg nyilván megosztottad a negatív tapasztalatodat. Ultragáz a történeted, tényleg sajnálom.
Csak ez a szegény Viharszarok - aki kissé hipochonder - meg ebbe jól belekapaszkodott...
De ha félreérthető voltam, elnézésedet kérem.

Irkutszk 2011.01.27. 17:28:23

@lioliom: Elnézést, azt hiszem, félreértettük egymást. Én megpróbáltam elmagyarázni, hogy az orvos mit gondolhatott akkor, amikor harmadszorra állt ugyanaz előtt a probléma előtt. Igenis, ő nincs arra berendezkedve, mint napi rendszerességgel lássa el ugyanazt a beteget-betegséget. Ő ugyanis nem ezért tölti ott az idejét. A mindennapos ellátás a háziorvosi-szakorvosi munkakör része. Az ügyeleté pedig az éjszaka fellépő betegségek kezeléséé. És ha az ügyeletes azt mondta, hogy hülye a kolléga, és keressek másikat, esetleg ajánlott is?

rikavagyok 2011.01.27. 17:29:22

@lioliom:
Nézd, ha hozzám bedagadt képpel fülig csalánkiütésesen jössz, még aggódok is érted az ellátáson túl.
Erre írtam, hogy nem a keltéssel van a gond, hanem, ha az indokolatlan.

Bőrgyógyászaton nem akartak bennfogni?

antisystem 2011.01.27. 17:29:37

@rikavagyok: Köszi a pontosítást, igen, ez lehetséges.

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 17:29:56

@lioliom:

Nem értelek!
Vizsgáltak, nem hozott eredményt.
Ki a fene tehet róla?

Ha az ember fizet az orvosnak, azt később nem szokás felhánytorgatni. Ha nem szívesen tetted akkor minek?
Bőrklinikán ezt nem várják el tőled.

Ha a tüneteid maguktól múltak, akkor meg minek fizettél?

Az nem jutott eszedbe, hogy az ügyeletes érted háborog? Folyamatos allergiás roham fokozódhat, akár anafilaxiás sokkig.
Nálam ez történt. A szerencse, hogy volt a közelben orvos. Évekig életmentő gyógyszerrel járkáltam.

Bikli néni 2011.01.27. 17:31:43

@lioliom: Csak a rossz tapasztalattal lehet általánosítani, a jóval nem?! Ennyi erővel én is mondhatom, hogy a te rossz tapasztalatod a kivétel volt...

lioliom 2011.01.27. 17:38:57

@Irkutszk: Nem ,nem ajánlott.Beadta az injekciót oszt csók.

Irkutszk 2011.01.27. 17:40:16

@lioliom: És mi volt ama csodainjekció? Mert ha szteroid, az tablettában is van/lett volna...

füles1098 2011.01.27. 17:42:37

@Viharszarok: Nem derül ki a posztból, hogy valóban elcserélték a holtestet, a cím elég megtévesztő.
Én arra gondolok, hogy más valaki boncolási jegyzőkönyvét kapta kézhez.
Megértem szegényt, hisz az őt ért veszteség okán, szinte nincs magánál.
Mikor meghalt édesanyám, utána 1 évig csak léteztem. Dolgoztam, intéztem a dolgaimat, még jól is csináltam mint utólag kiderült, csak arra az egy évre foltokban, ködösen emlékszem.

antisystem 2011.01.27. 17:42:59

@Irkutszk: ez a "kinek mi a dolga" is egy érdekes vonulat... közeli hozzátartozómmal esett meg (még az előző szisztémában:)) hogy lebetegedett, nagyon magas lázzal, mindenféle nagyjából semmitmondó tünetekkel, a hasfájástól a köhögésig... egy hétig az ment napi rendszersséggel, hogy nappal háziorvos (akkor még körzeti fedőnéven) ki, injekció bead, tabletta felír, "á, holnap, ha majd jobban lesz, jöjjön be a rendelőbe" éjjel meg ügyelet ki, injekció bead, "holnap lássa háziorvos", és el. Egy heti hosszas hozzátartozói balhézás után kórház - dg: typhus abd.
No, akkor még röpködtek a fegyelmik...

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 17:44:18

@Irkutszk:

Kétségbe vagyok esve...
Soha nem tudtam, hogy szteroid allergia ellen is jó.

Most kezelés előtt és után azt kell szedjek, most már emelten. :(((

lioliom 2011.01.27. 17:44:38

@rikavagyok: Nem akartak.Na az maga a rémálom.Ott ezren vannak,soha nem tudsz még egyszer ahhoz visszakerülni aki már látott,kiírja a sereg beutalót és intézd el mihamarabb.Na ehhez kellett a pénz!Viszed vissza a leleteket,mind negatív,írja a következő beutalót.Nekem speciel a vérvétel azt mutatta,hogy nem vagyok semmire allergiás.A totál is.A tűnek alig talált helyet a vérvételnél a laboros a csalántól az eredmény meg negatív.

lioliom 2011.01.27. 17:47:19

@Irkutszk: A tabletta Xyzal volt,az injekció Calcium meg még valami.Szteroidot nem akart a bőrgyógyi adni,mert az ellensége volt.Sőt felhívta a figyelmem,hogy az ügyeleten se engedjem.

füles1098 2011.01.27. 17:48:46

@Irkutszk: A rossz fül ebben is szerepet játszik. Állítólag nem olyan a belső hallása, mint egy egészséges embernek. A menyemtől tanultam, ő hallássérült gyerekkel foglalkozik, ha kérdezek még számomra is érthető módon válaszol.
Időnként rám is rám szólnak a gyerekek, ez nálam már figyelmetlenség, meg azt hiszem öregség jele. Nem érdem, de azzal védekezem, hogy elég öreg vagyok már, hogy ha nekik írok, akkor ezt a luxust megengedhetem magamnak. Ha az unokámnak írok, akkor nagyon figyelek, mert a gyerekek nagyon tanulékonyak.

Irkutszk 2011.01.27. 17:48:50

@Dr.laikus PhD: Szteroid gyulladáscsökkentő. Tüneti kezelésre jó, oki tényezőre nem.

Csak szedjed szép szorgalmasan, ha azt mondták, és kell. Arra figyelj majd (bár biztosan mondani fogják), hogy fokozatosan lehet csak elhagyni, szép lassan. Könnyebben fertőződhet meg a beteg, ha ilyet szed, mert a immunválaszban szereplő gyulladás nem jelentkezik. Ilyesmi (majd kiegészítenek az orvosok engem, ha valami fontosat kihagytam itt :) ).

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 17:49:00

@antisystem:

Ennek elég hosszú a lappangási ideje, ráadásul nem egy mindennapi betegség, hisz nincs háború.

Ezért kaptak fegyelmit?

lioliom 2011.01.27. 17:51:06

@Dr.laikus PhD: Én meg magam miatt háborogtam,mert ezt pontosan tudtam amit írtál.Sajnos csak a nagy tanácstalanságot láttam.A pénzt nem a bőrklinikán adtam,hanem a gyorsabb kivizsgálásért,mert a körzetemben kellett elintézni,mert ott nem lehetett csak a vérvételt.

Irkutszk 2011.01.27. 17:53:15

@füles1098: Köszönöm szépen a részletes választ! :)

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 17:54:46

@Irkutszk:

Ezt tudom, 8 évig szedtem... :))
Most Taxol kezelés előtt és után kell pár napig szedni.
Most bent tartanak megfigyelésre.
Már csak kettő van, aztán vagy műtét, vagy valami más.

antisystem 2011.01.27. 17:55:57

@Dr.laikus PhD: Nem, nem azért, mert egy már akkor is elég ritka kórt nem tudtak diagniosztizálni, hanem azért, mert egy hétig otthon aszaltak egy praktice életveszélyes állapotú beteget, a hozzátartozók többszöri kérése ellenére.

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 17:55:59

@Irkutszk:

Semmi fontosat nem hagytál ki! :-)))

adamantium 2011.01.27. 17:58:01

most jól olvasom, hogy valakinek olyan szemmértéke, hogy egy fekvő emberről megmondja, hogy 167 cm és a ruhán és szemfedőn keresztül, hogy 40 kg az nem képes felismerni a halottban a férjét??? sőt az egész rokonság olyan vak, hogy nem veszi észre a cserét??? sőt el is temetik
aki ennyire fogyatékos az ne kritizálja mások munkáját

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 17:59:34

@lioliom:

Klinikán feküdtem hasonló beteggel, mint Te.

Pár napig volt bent, de minden tesztet végig csináltak vele amihez fekvés kellett, a többit ambulanter csinálták és gyorsan.

füles1098 2011.01.27. 18:00:01

A kommenteket olvasva, februárban fekszem be a kórházba, vajon kijövök még, vagy hoznak?

antisystem 2011.01.27. 18:00:58

@lioliom: Gondolom efedrin..(Calciphedrin injekcióban:))))... a Tonogen azért túl durva lett volna... bár az ilyen méregdrága öninjekciókban az van

ÜdV

füles1098 2011.01.27. 18:01:15

@adamantium: olvasd el kérlek újra azt a posztot!

antisystem 2011.01.27. 18:06:01

@Dr.laikus PhD: Azértis:))))
Hosszas szteroid kezelésnél - ha csak lehet - a másnaponkénti bevételt jó favorizálni, sokkal kevésbé borítja fel a napi szteroid-ciklust, mint a naponta való... és hát az elhagyásnál is egy ponton jó átpakolni másnaponta szedésre, ha addig naponta szedte...
De én csak itten csöndben kuruzslok:)

adamantium 2011.01.27. 18:07:05

@füles1098: "a koporsóban, amit láttam egy kopasz 40 kg-os test" mit olvassak el ezen mégegyszer? saját szemével látta, hogy nem a férje van a koporsóban. nehogy már egy idegent betegyen egy normális ember a koporsóba, amibe a férjét kellene berakja. nem úgy kerül az ember a koporsóba, hogy előtte senki sem látja

rikavagyok 2011.01.27. 18:07:23

@lioliom:
Hát az allergia teszteknek nem tesz jót, simán elfedi az eredményt, és hosszabb ideig ürül ki mint az antihisztaminok.
Ettől függetlenül, ha valaki testszerte csalánkiütéses, és dagad az arca... hát max csúsznak a vizsgálatokkal.

És mi volt végül a megoldás?

lioliom 2011.01.27. 18:08:07

@Dr.laikus PhD: Hát nekem nem volt erre lehetőségem,pedig elhiheted,hogy bármit megtettem volna.Így is rekord idő alatt vittem a leleteket.A mai napig kísért a dolog,ha valahol viszket és van egy pötty már pánikolok.Az volt a vége,hogy sajnos a csalán okát az esetek már nem tudom de elég nagy százalékában nem találják meg.Amilyen gyorsan jött kb.fél óra alatt az egész testen,olyan gyorsan egyik reggelre elmúlt./Éjjel még az ügyeleten voltam./Egy percre sem múlt el a két hét alatt,csak az intenzitásában volt különbség.

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 18:10:31

@antisystem:

Aranyos vagy, de tüneményes nagyon jó szakember az orvosom, azt hiszem sőt tudom mit csinál! :)))

Tényleg csendben tegyed. Szteroidnál meg különösen..

Azért köszönöm szépen! :)))

Leroi 2011.01.27. 18:12:41

@Anna Doktor:
Ó, ennek örülök, aranyos vagy!
Ez oda-vissza érvényes...:)

lioliom 2011.01.27. 18:13:48

@rikavagyok: Az allergia tesztre akkor került még sor amikor még nem kaptam gyógyszert csak a calcium + a valami injekciót.Vagy arra gondolsz,hogy az injekciónak volt kiürülési ideje?De hát Ők talán tudták ezt!A tételes/mogyoró.stb./kb 5 oldal, és a totál IGe ha jól írom,is negatív volt.Az asszisztens aki odaadta a leletet az is csak nézett,hiszen szemben meg Én álltam vele.

Leroi 2011.01.27. 18:14:04

@adamantium:
Ilyen sztorikat David Cronenberg szokott filmvászonra vinni.
Ő gondolom, két nőt tett volna a koporsóba a forgatókönyv szerint.

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 18:16:57

@lioliom:

Még szerencse.
Soha ne jöjjön elő többet.
Írattak a betegekkel listát mit ettek, mi volt benne, milyen környezetben élnek.

Tényleg volt akinél nem jöttek rá, de a tünetei is elmúltak.

Hatodéves 2011.01.27. 18:17:10

@Dr.laikus PhD:
Nagyon nagy pofátlanság lenne, ha megkérdezném, melyik kórházba jársz? Elég lenne csak a kerület is. DE ha nem szeretnéd, ne írd meg...

Taxánok allergizálnak, azért adnak mellé szteroidot, hogy ezt megelőzzék.

lioliom 2011.01.27. 18:17:52

@rikavagyok: Ja a megoldás az nem volt.Elmúlt.Azóta nincs egy nyugodt pillanatom.Nem merek olyan dolgokat enni amit még nem ettem,nem eszem allergén gyümölcsöket,stb.,pedig negatív volt minden.Ez 4 éve volt és nem nagyon múlik a szorongás.Pl.aznap fagyit ettem előtte,na azt sem merek.Festettem a hajam,na azt is lenövesztettem.Tiszta para!

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 18:20:36

@Hatodéves:

ÁEK, MÁV kórházban van az osztály.

Gondoltam Rád. Vett fel anamnézist tanulásként egy kedves rezidens lány.

füles1098 2011.01.27. 18:22:36

@adamantium: "A boncolási jegyzőkönyv is hiteltelen, egyenlő a nullával! Az első oldalt elolvastam, és azután az egészet eltettem 1 hétre, míg újra kézbe tudtam venni. Az én férjem 182 cm magas, 94 kg volt, göndör, ősz hajú óriás! A jegyzőkönyv szerint 167 cm magas, a koporsóban, amit láttam egy kopasz 40 kg-os test. Mi történt vele? - donáció - boncolás, még soha senkimet nem boncoltak, ez azt jelenti, hogy testsúlya megfeleződik és 15 cm-rel alacsonyabb lesz? Nem tudom mi történt velünk?"

Nem akarom a szöveget magyarázni, de én úgy értelmezem, holtest haját leborotválták, és 6 nap alatt nagyon sokat lehet fogyni ( a nagypapámat az emlékeim szerint, bizony fele akkorának láttam a temetés előtt a koporsóban, mint amilyennek az életben. Bizony nagyon össze esett szegény.

"koporsóban, amit láttam egy kopasz 40 kg-os test. Mi történt vele? - donáció - boncolás, még soha senkimet nem boncoltak, ez azt jelenti, hogy testsúlya megfeleződik és 15 cm-rel alacsonyabb lesz? Nem tudom mi történt velünk?"

Szerintem, itt keveri a látottakat a jegyzőkönyvben leírtakkal.
Sokkos állapotban van még mindig, próbálja feldolgozni a történteket.

antisystem 2011.01.27. 18:23:10

@Hatodéves:
OFF: "Taxánok allergizálnak" - tiszafa?
Na, az kertekben is előfordul, igen sok helyen...

Hatodéves 2011.01.27. 18:24:47

@Dr.laikus PhD:
Csak mert én is voltam belgyógy gyakorlaton, de nem az ÁEK-ben, szóval őket nem ismerem :(

Rezidens és tanulásként vesz fel anamnézist?

antisystem 2011.01.27. 18:27:04

@füles1098: Vagy simán összecserélték a holttesteket még a boncolás előtt... bár ennek nem túl nagy a valószínűsége, de nem is teljesen kizárt...

Hatodéves 2011.01.27. 18:29:48

@antisystem:
Hát ennek nagyon kicsi, mert a cédulát a halott adataival még a kórteremben rákötik legalább két végtagjára és az nem is kerül le a boncolás végéig.

Leroi 2011.01.27. 18:32:20

@Hatodéves:

Így van, orvos által lebélyegzett cédula a kézre-lábra, kórlap, zárójelentés három példányban, lázlap megy vele.
Tök gáz, ha elhunytakat cserélnek össze, erre a patológia amúgy kínosan vigyáz.

füles1098 2011.01.27. 18:33:51

@antisystem: Valóban nem lehet teljesen kizárni, de azért én remélem, nem ez történt.

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 18:38:41

@Hatodéves:

Nem tudom, hogy miért. Bocsánat ha marhaságot írtam.

Már kész volt, csak a kezelésre vártam, de megvizsgált kikérdezett, leírta.
Doktornő magyarázott miért ezt kapom és milyen a dózis, leleteim beszélte meg vele.

Anamnézist már nélkülem vette át vele.
De a kezelőbe együtt kísértek át.

Amilyen lehangoló (mert régi) a környezet, annyira emberséges a hozzá állás, a bánásmód.
Semmit nem csinálnak magyarázat, felvilágosítás nélkül. Én kíváncsi vagyok és bolond is voltam az első alkalommal, de senkit nem zavart még ezért is nyugtattak, hogy van ennél rosszabb is. Hagyták, hogy leírjak mindent, de ők is leírták.
Ha baj van, vagy úgy érzem, oda kell menni akár éjjel is és nem ügyeletre.
Az sem baj, ha csak megijedtem, legfeljebb haza küldenek.
Hagyják megtanulni magam.

Benne vagytok a zsebemben ez is sokat segít, de ez a hozzáállás a részükről nagyon sokat jelent szintén.

Hatodéves 2011.01.27. 18:48:27

@Dr.laikus PhD:
Jajj, ezt a zsebes dolgot nehezen értettem meg, először azt hittem, lefizetted őket és már megijedtem, hogy mindjárt nagyon le leszünk oltva :D

Na, nekik tudni kell kommunikálni, sőt, a vállukon vinni át az emberkéket a nehezebb perceken. De hát én elfogult vagyok :D

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 18:56:45

@Hatodéves:

:DDDD

Jól szervezett - és ez is fontos.
Le van írva, mikor mit kell csinálni, mi a dolgod, mikor vesznek vért.

A rutin dolgokat leírják, ki van függesztve.

Az emberségük az valami csoda!
Többségében jó orvosokkal találkoztam eddig is.
Itt minden meg van amit máshol hiányoltam, ezért a betegek türelmesek, ettől kiszámítható az orvosnak a saját ideje.
Az újak bizonytalanok, de mindenki segít, még az első sokkon áteső morózus is pozitív lesz pár óra alatt.
Az orvosok hozzáállása miatt a betegek is segítenek egymásnak.

rikavagyok 2011.01.27. 19:01:01

@lioliom:
Nem Bp-i bőrgyógyász-allergológust tudok nagyon jót. Bár szerintem szörnyű boszorka, és engem meg ne említs, ha esetleg hozzá mégy valamikor (bár talán már volt ideje elfelejteni a "közös vizsgaélményünket") de akit 200km-ről ajánlanak, az szakmailag topon van.

Hatodéves 2011.01.27. 19:02:46

@Dr.laikus PhD:
Ezt amúgy én is láttam, hogy a betegek szocializálják egymást. Új ember úgy jön, mint aki meg van arról győződve, hogy véget ért a világ, aztán rájön, hogy hogyan tud a legjobban küzdeni, meg hogy mások is vannak hasonló cipőben.

Amúgy meg az nagyon érdekes, hogy ki hogyan áll az egészhez. Az is érthető persze, de aki már úgy jön, hogy előre gyűlöli az épület minden kövét is, meg minden percet, annak nehezebb dolga lesz. Az ellenkező véglet sem jó. Nehéz ügy az egész :(

De ahogy Te csinálod az életedet (megítélésem szerint), az csodálatra méltó, és önmagában is segíti, hogy gyógyulj.

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 19:09:08

@Hatodéves:

Köszönm!

Igyekszem, igyekszem.

Most azért f...k, be kell feküdni pár napra és azért közel nem vagyok fekvő beteg.
Aki ott van az már az.

Bár vártunk együtt egy beteggel akinek szintén az infúzióját fekvőként kapta.
Nem viselte meg lelkileg.
Jókat vigyorásztunk várakozás közben.

Az ő diagnózisa is kissé reménytelennek tűnt, aztán gyógyulóban van, most kezdik roborálni.

Mária 2011.01.27. 19:13:37

@füles1098:

"de én úgy értelmezem, holtest haját leborotválták, és 6 nap alatt nagyon sokat lehet fogyni"

1. Miért borotválták volna le a holttest haját?

2. Hat nap alatt nem lehet NAGYON sokat, 90+ kg-ról 40(?) kg-ra fogyni, tekintettel arra, hogy egy fekvő ember ennyi kalóriát nem tud egy nap alatt elégetni. A test meg "csak úgy" nem tűnik el.

Többször visszaolvastam a nap során és még mindig úgy gondolom, hogy a posztot valaki rosszindulatból írta.

lioliom 2011.01.27. 19:27:21

@rikavagyok: Oké!De szerinted,hogy oldható meg így a vizsgálat vagy a kezelés?Az a szörnyű,hogy így van.Szinte nincs szakember erre.Én úgy vettem le ezen ámokfutásom alatt,hogy csak találgatóznak.Az volt a csúcs amikor a nemi gondozóba is elküldtek valami kenetre/ott a SOTE-n./Körülöttem fiatal párok,na Őket nem zavarta annyira,mint engem.Volt ott egy jó fej fiatal doktornő aki rögtön levette,hogy tök cikiben vagyok oszt elkezdett humorizálni.Na Ő volt az egyetlen a sok orvos közül aki megpróbálta oldani a bennem lévő feszültséget.Ő mondta,hogy itt hagyjam abba a kivizsgálást,mert feleslege,úgysem lesz meg az ok.

rikavagyok 2011.01.27. 19:37:19

@Dr.laikus PhD:
Nem feltétlen fekvőbeteg minden bentfekvő. Gondolom olyan cuccot akarnak adni, aminek lehet komoly szövődménye, így jobb ha szem előtt vagy.
WiFi van ott? ;)

Hatodéves 2011.01.27. 19:41:47

@Dr.laikus PhD:
Igazából nem a félésre vagy nemfélésre gondoltam. Hanem arra, hogy mindig részt veszel abban, ami történik; elfogadod, hogy ez vagy az most az életed része, és ha már így alakult, megpróbálod a lehető legjobban megismerni.

Ez nagy dolog, és én vesztettem már el számomra nagyon fontos valamit azért, mert mindenáron ahhoz próbáltam ragaszkodni, amit én akartam és nem tudtam nyitott lenni és elfogadni, hogy de most valami más történik velem.

Ezért tisztellek.

rikavagyok 2011.01.27. 19:43:15

@Dr.laikus PhD:
Kénytelen leszel mobilnetet vinni! :P

Irkutszk 2011.01.27. 19:45:43

@rikavagyok: Szerintem meg csak szeretik a mosolyát Laikusnak, és azért tartják ott ;) Meg hogy karban tartsa a szobatársak rekeszizmait ;)

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 19:47:37

@Hatodéves:

Köszönöm szépen!

A korral ez megjön ám.
Fiatalon lázadóan próbáltam kontroll alatt tartani az életem.
Rá kellett jöjjek - nem magamtól teszem hozzá - nem működik csak akkor, ha elfogadom és főleg észre veszem a lehetőségeket.

Így működik miklos.rabai bölcselme, hogy az élethez kell szerencse és egy kis gondviselés.

Szóval könnyű nekem! Van vagy 45 év előnyöm veled szemben. ;)))

Dr.laikus PhD 2011.01.27. 19:51:13

@Irkutszk:

Mindenki ilyen...

Az élet szeretetét itt lehet látni igazán.

Anna Doktor 2011.01.27. 20:22:59

Leroi: félénk kicsi leány vagyok, most bontakozom:-)

ON: valaki, ! Despota !, derítse ki valójában mi történt, mert kezd elfajulni a dolog :-)
Teljes képtelenség, hogy valaki eltemesse egy idegen holttestét férjeként.
Itt valami, maxi nagy félreértés esete forog fenn. Zemberek meg vitatkoznak, érvelnek, alátámasztanak, ellentmondanak ..
Szerintem a boncolási jegyzőkönyvet cserél(hették) el, a posztíró meg - mint megállapította mindenki - kissé zavaros.

Hatodéves 2011.01.27. 20:44:21

@Anna Doktor:
Az a baj, hogy szerintem (ha ez a történet igaz), akkor a hozzátartozó még annyira a férje elvesztése hatása alatt áll, hogy nagyon nehezen lehet objektivizálni, amiket ír. Több dolog egyszerűen nem úgy van, más dolgok az ő részéről döbbenetesek (például a vesés-donoros rész, és hát a temetés...)

Utalva marand22 hozzászólására, ez az ember valószínűleg sajnos olyan mértékben agykárosodott lett, hogy nem maradt esélye a túlélésre. Nem azért mert pénteken mert rosszul lenni, vagy mert senkit nem érdekel egy nyugdíjas ember, hanem mert menthetetlen volt.

DE hát ezt is csak így távolról gondolom/gondoljuk... Mindenesetre szomorú az egész :(

Leroi 2011.01.27. 20:45:11

@Anna Doktor:
Melyik erdélyi régió?:)

Leroi 2011.01.27. 20:47:43

@Anna Doktor:
Azért a temetésig még elég sok van...idegen eltemetése már jócskán átcsap a büntetőjog kategóriájába.
Szerintem tisztázódott végül (mert tisztázódnia is kellett), csak ez a posztba már nem fért bele.

adamantium 2011.01.27. 20:55:42

@füles1098: azért 54 kiló 6 nap alatt? 9 kiló napjában az 83700 kcal ha zsírban számoljuk. számítások szerint a legkeményebb fizikai munkával a legkeményebb körülmények közt (favágó szibériában minusz 50 fokban, vagy aranybányás dél-afrikában 4000m mélyen plusz 60 fokban - számítások szerint ez a két munkafolyamat fogyaszt a legtöbb kalóriát adott idő alatt, persze lehet ezt fokozni) egy munkanap alatt testtömegkilónként, a hőháztartásra és a fizikai munkára szánt energiával együtt, max 100 kcal kell. tehát egy 100 kilós ember a legextrémebb körülmények közt 10 ezer kalóriát fogyaszt, az még mindig messze van a 83700 tól.

adamantium 2011.01.27. 21:00:45

egyébként van olyan család aki nem akarja személyesen átvenni a hullát a hullaházban, kifizetik a hullamosót, hogy mossa meg, borotválja meg, öltöztesse fel, rakja koporsóba. de azért egy rend ruhát csak be kell adni. nem tűnt fel a boncnoknak, hogy izé "minek az az 58-as öltöny meg a 45-ös cipő a 40 kilós 167cm magas Józsi bácsira). meg aztán a koporsót azért csak át kell venni, és meg szokás nézni mi van benne, már csak a félreértések elkerülése végett. olyat én is hallottam, hogy csecsemőt összecseréltek (de hát azok nagyjából egyformák) meg rossz hullát akartak kiadni, de az átvételnél kiderült. olyan hulla aki megjárta a hullaházat és a család véletlenül hazavitte, valószínűtlen, vagy legalábbis a család is ludas, vagy az aki átvette a hullát

füles1098 2011.01.27. 21:09:10

@adamantium: Azt hittem elég ha utalok rá, én nem veszem tényként ezt a 40kg-ot, szerintem túlzás,és keveri a jegyzőkönyvben olvasottakat a látottakkal, ezt azzal indokoltam, hogy a poszt író még mindig a sokk hatása alatt van.
Bár, hogy védjem a mundér becsületét, egy tónus nélküli holtest teljesen más hatást kelt, mint egy élő csak szunyáló ember.
Nem sok a tapasztalatom a holtestek terén, szerencsére még kevés barátomat, rokonomat kellett eltemetnem, de azért már láttam holtat, és nekem mind kisebbnek tűnt.

Változatlanul az a véleményem, hogy a boncolási jegyzőkönyvet cserélhették el, nem a férjet.

füles1098 2011.01.27. 21:28:02

Egyébként én nem tartom rosszindulatúnak a posztolót, csak egy ember, akit mérhetetlen veszteség ért, és próbál megbirkózni a helyzettel. Most épp a bűnbak keresés fázisában van. Majd idővel javul, talpra áll, mint mindenki, én is. Csak idő kell hozzá.
Állítólag a nyílt utcán beszélgettem az édesanyámmal, hangosan,a halála után.
Pedig ő csak este elaludt és nem ébredt fel többé, semmi más sokkoló körülmény nem volt.
Ott volt bennem, szinte éreztem a jelenlétét, erre emlékszem, de, hogy mi történt körülöttem, arra csak foltokban és ködösen. Még jó, hogy senki nem vitt be a bolondok közé.

bakela 2011.01.28. 00:33:13

@Viharszarok:
"Engem teljesen hidegen hagy, hogy kinek hanyadik műtétje volt aznap, kit hogyan bosszantott fel aznap a főnöke, vagy a betegei, sőt az sem érdekell egy csöppet sem, hogy mennyiért végzi ezt a munkát. Tudta mire vállalkozott, nem volt zsákbamacska a számára akkor sem , amikor jelentekezett az orvosi egyetemre. Ezt a hangot én semmilyen orvostól nem fogom eltűrni a jövőben sem, ha valaki betegen megy oda , akkor lássák el rendesen, lelkiismeretesen. Szarok arra, hogy adott orvosnak éppen milyen napja van és ha netán tapasztalnék hasonló jelenséget ami engem , vagy a hozzátartozóimat érinti , akkor nem fogom sajnálni a pénzt arra, hogy az illetőnek pokollá tegyem az életét."

„I have a dream:
Once in a far- far galaxy, all of madzsarian doctors keep both the madzsarian and european laws on the working time. And from the 20th of the month every crappy commenting bullshit will only look like a purchased piglet: when it will be the first day of the next month?”

Martin Luther Bakela

bauchi 2011.01.28. 09:18:23

@Viharszarok: Tehát a neved azt jelenti,hogy örök barátságot kötöttél a hasmenéssel?
Viszont eszembe jutott,hogy agyon (ha van neki) csapnám azt az orvost,aki a pánikbetegséget kitalálta.

bauchi 2011.01.28. 09:28:03

@bakela: Me too.
Three questions : how many days were in 2003 and 2004 ys together?
And how many call duty I had in those ys?
And what did Orvosi Kamara act on my behalf?
Replies to ATV and Mr. Barroso.
Address : Lovagvárral szemben a félemeleten.

bauchi 2011.01.28. 09:30:53

@füles1098: Nem biztos,de biztos,hogy nagy valószínűséggel azt tanácsolom,februárban ne feküdj be a kórházba.Változtass az időponton.
Soha!!!

bauchi 2011.01.28. 09:36:39

@adamantium: Kamukéró az egész poszt és a történet.Az orvosokat idegesítik.
Ez sikerült is.

isssti 2011.01.28. 10:21:33

@antisystem: Az viszont tényleg igaz: az első egészségügyes azonnal mentőt kellett volna rendeljen..

Bár megjegyzem, minap orrom előtt fának rohant egy autó. A vérző fejű barmot(bocsánat, de igy csak barom vezet csúszós-kanyargós úton..) a járókelők kellett kihúzzák, majd bő negyed óráig üldögélt-vérezgetett az útpadkán: közben jött 2db rendőr(5 perccel egymásután ), mentő még mindig sehol. Végül megjelent egy civil, orvosi táskával. No, én ezen a ponton indultam utamra -szerintem biztos még aznap kiért a mentő! ..ja, csak mellékesen: mentő érkezéséig a főút átmenő forgalma teljesen lezárva (Budakalász kontra Üröm)..

Na, igy szorulj sürgős segitségre egsézségügyi téren!!

antisystem 2011.01.28. 10:54:06

@isssti:
Félig OFF: Hát tudod, a minap a West Balkános tragédia kapcsán mondta illetékes elvtárs (ja bocs, ma már illetékes ÚR) a TV-ben, hogy Budapesten átlagban egy hétvégén (ami ugye praktice a péntek-szombat este >90%-ban) kb 70-80 olyan rendezvény van, aminek a látogatottsága várhatóan meghaladja az 1000 főt, tehát szabály szerint kellene az OMSZ jelenlét. Namost legjobb tudomásom szerint az OMSZ-nak összesen van kb. ennyi hadrafogható kocsija Budapesten... kiváncsi leszek, ebből mi lesz...

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2011.01.28. 12:58:30

@TamásD: @bauchi:

Egy "részvétem" esetleg, akár utóiratként is?

Droidfigyelő (törölt) 2011.01.28. 13:06:49

@Dr.laikus PhD:

Nekem másképp fogalmazva az jutott eszembe az agresszív hozzátartozóról, hogy kurva anyját a feleségnek, akinek az orra előtt eldől a férje, és onnantól fogva nem racionálisan működő robotként éli meg a férje haldokolását, hanem érző emberként, akinek vannak indulatai, fájdalmai, kétségei, és adott esetben össze-vissza beszél.

Én nagyon sajnálom a posztolót, és őszinte részvétem.

rikavagyok 2011.01.28. 13:33:37

@antisystem:
A titok nyitja, hogy elméletben nem kötelező hogy az OMSZ biztosítja. Vannak rendezvények, sportesemények biztosításával foglalkozó magáncégek, felszerelt saját mentővel, stb.

calvadossa 2011.01.28. 14:11:17

Remélem, újabb beírásom már elfogadható lesz cenzorillának.

Szóval újból leírom, hogy szerintem ez a poszt nem születik meg, ha az asszonyt legalább egy orvos korrekten tájékoztatta volna. Úgy látom, belefutott azokba az orvosokba, akik még nem vették észre, hogy a paternalista szemléletű orvoslásnak lejárt az ideje, meg kellene tanulni kommunikálni a beteggel, hozzátartozóval.

antisystem 2011.01.28. 15:49:27

@calvadossa:
Hidd el, több évtizedes beidegződésekkel elég nehéz lehet, hogy a paciensben/hozzátartozóban ne a "munkadarabot", a meggyőzendő vagy rosszabb esetben legyőzendő ellenfelet lássa az illető orvos (ahogy az a paternalista szemléletből következik), hanem partnert, akikkel együtt kell munkálkodnia a közös célért, a paciens optimális ellátásáért. Teljesen más látásmódot igényel... pl. kinyilatkoztatások helyett érveléseket, ilyesmi...

tbjárulékfizető 2011.01.28. 18:38:14

@lioliom: eltérve az alaptémától, de saját tapasztalatom alapján a következőt javaslom: 1/teljes diéta és apránként egy féle étel.
2/ keress olyan orvost, aki szerint a betegnek mindig igaza van, pl van ilyen Gödöllőn.
Elvégezhet többféle allergia tesztet és kideríti pl. hogy a Xizal vivőanyagára vagy allergiás, de ide tartozik a Fenistil és a Zirtek is. Szeded allergia ellen és többet árt. Az allergia vizsgálatot vérből, alkar karcolgatásával és a hátadra ragasztott anyaggal végzik és esetleg kiderül, mi a problémád. A góckutatás után persze mindez.
Örülnék, ha segíthettem volna

bauchi 2011.01.29. 18:26:31

@Bikli néni: Ha tehetem én is ezt csinálom,csak sok helyen vagyok.

DenisaM 2011.01.29. 19:25:10

Nem a holttestet, hanem a boncolási jegyzőkönyvet cserélték el.
A néni simán eltemette a férjét, a kezében volt az olvasatlan jegyzőkönyv, amit hirtelen indulatában félre tett, érthető módon. Utóbb győzött a kíváncsiság, és elolvasta, majd megállapította, hogy vagy nem az ő férjét boncolták fel, vagy baromira elírták.
Érdekes a történet, az tény... de ettől függetlenül nem hinném, hogy valaki ilyesmi kitalálásából él, ha csak nem Stephen King szórakoztat minket unalmában...

rikavagyok 2011.01.29. 23:19:25

@antisystem: Változó világ átmeneti állapotát érjük. Úgy veszem észre, hogy a fiatalok inkább azt várják, hogy megbeszéljük mi a baj, mi okozhatja, hogyan, és mit tudunk vele tenni. Az idősek inkább azt, hogy megmondjam mit kell csinálni, és hová, hányra menjen. De vannak durva kivételek 7x éves bácsi, aki neten rákeres a tüneteire, és megrendeli magának a gyorstesztet, aminek az eredményével végül beállít a kórházba...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása