Más hálapénzét kaptuk vissza

2011.01.03. 06:00

Tisztelt "praxisblog"!

 

Kb 10 éve történt velünk egy ironikus, inkább komikus eset a Kecskeméti Megyei Kórházban.  A dolog már azóta elévült és korábban másoktól is hallottam valahol, az érdekesség az, hogy velünk esett meg! A Kecskeméti kórházban (is) az osztályokon az osztályvezető főorvos az Atyaúristen, élet-halál ura a szó legszorosabb értelmében!

 

 

A belgyógyászaton volt egy doki (nem csak ott, néhány más osztályon is) akik szakmailag elég gyöngék voltak, de jól feküdtek a kórház vezetőségénél! Emberünk ugyan sosem operált, de nem halasztotta el a hétvégi látogatásokat, hiszen a személyes kontaktus a betegek hozzátartozóival szintén élet-halál kérdése volt  a saját megélhetés szempontjából!

 

Nos, a főorvos úr mindig a látogatók között volt és mindenkit a szobájába invitált, függetlenül attól, hogy a legtöbb betegről fogalma sem volt! Épp akkor érkeztünk az osztályra, így az első utunk a főorvoshoz, nem az anyósomhoz vezetett!


Így esett meg, hogy drága anyósom hogyléte felől érdeklődve
elmondta: "nyugodjunk meg jó kezekben van a mama, meg fog gyógyulni". Megköszönve, 50 darab ezres landolt a doktor úr zsebében, kis borítékban! Betette a zsebébe, majd sietve kiinvitált a szobából, hiszen számos hozzátartozó várta!


Pár perccel utána üresen találtuk anyósom ágyát és kiderült: előző este már meghalt! Na óriási patáliát csapott a feleségem és kérdőre vonta a főorvost! Hebegett-habogott és újra a szobába invitált! Na mondom adja vissza a pénzt! Hát nem letagadta, ő semmit sem kapott! Na nekem sem kellet több, ordítozás, majd nagy nehezen visszaadta a borítékot!

 

Aznap este otthon szembesültünk vele. A doki egy másik borítékot adott vissza amiben 80ezer forint volt. Valószínűleg egy másik hozzátartozó hálája...


üdvözlettel:
Lajos


 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2011.01.03. 20:46:00

@Bikli néni:
A fiktív történet abszolút túloz az összegek tekintetében. Egy belgyógyász főorvos sosem kap 50 milla jattot.
80-at mégúgysem.
Én egyáltalán nem helyeslem a történet LÉNYEGÉT, mármint azt, hogy aljas nemtörődömséggel teszünk el meg nem érdemelt összegeket.
Azonban a cikk az orvosellenes hangulatkeltés újabb példája.
Én az orvosellenességet egyformán büntetném az antiszemitizmussal.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.03. 20:50:23

Az ezres nem azonos a millával. A különbség nulla. Nem is egy, hanem három.

Irkutszk 2011.01.03. 20:55:39

@El Visco Stello: Mily szerencse, hogy nem a százezres címletet hoztad fel példának.

Leroi 2011.01.03. 20:58:56

Uhh, ez már újlatin behatás nálam, basszus...
A "milles" franciául, a "mie" románul, a "milla" olaszul mind ezret jelent, azért jött csak úgy, hogy a milla az ezer...Persze, hogy millió...
OK, legyen "lepedő" vagy "grand"...:)

sasmadar 2 2011.01.03. 20:59:46

Simán megtörnénhetett!

Jól ismerve a Kecskeméti kórházat,sok legenda kering a hét végi "orvoslátogatókról..":)
Amúgy meg ki vólt 10 éve ott az igazgató?Kecskemét jelenlegi polgármestere.

tódór piroska 2011.01.03. 21:00:16

Montam má Hoty. Ez a posztó 1 dísz no nagy hazugság. Egy belgyógyász fő örvös sohha sem kap 50.000.- forintot. Ahoty kedves Frédi bátyám monta, ennyi péz nincs! Pedig ha valaki, Ő Piszok Alfréd tuggya!
Ideje vónamá hoty megszólajon B. a Kela és hejre tegye sok ....iizét

Leroi 2011.01.03. 21:02:35

@tódór piroska:
Bakela azonnal bebizonyítja, hogy sose történhetett meg a sztori és meg fogja ígérni, hogy újabb hazudozás esetén a posztoló "megfojtatása következik"...

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 21:05:26

@Leroi:

Bakela csak felizgató, de nem felbujtó.

Irkutszk 2011.01.03. 21:06:38

Emlékszik valaki (én nem, fiatal vagyok hozzá), hogy kb. 10 évvel ezelőtt mennyi volt a minimálbér? Azaz 1998-2000 körül.

Bikli néni 2011.01.03. 21:10:01

@Irkutszk: Nem akkor jött ki az, hogy negyvenezres címlet, rajta Orbán fényképével? Akkor ment a gúnyolódás, hogy ennyi a minimálbér, de hogy ez melyik évben volt...

Mufurc Manó 2011.01.03. 21:11:27

@Leroi: "Én az orvosellenességet egyformán büntetném az antiszemitizmussal."

Újabb példája annak, hogy egy felsőbbrendű, külön kasztként kezelendő faj tagjának tartod magad. (Na nem az antiszemitizmus, hanem a kiemelt kezelési mód miatt.)

Szerintem meg inkább nézz magadba, vagy nézzetek magatokba, mert ti égetitek itt legtöbbet az orvosokat, azzal hogy kiadjátok magatokat annak, és mellékelitek a véleményeteket. ;) Eleinte ugye én is azt hittem, hogy a posztok gázak, de nem... rájöttem, hogy a kommentek mérföldekkel verik bármelyiket!

Egyébként a múltkor, mikor ellenvéleményt merészeltem megfogalmazni, és rákerestetek a nickemre, attól, hogy sok szép fél órát eltöltöttek a szerencsétlen csaj mocskolásával (az emberi hülyeség és mocsokság párosulásának egyik gyönyörűen eklatáns példája volt ez részetekről), akit megtaláltatok ilyen néven, még nem én voltam az.

Tudjátok hogy megy ez. Megy a bácsi az erdőben, meglátja a nyulat, rámutat a botjával: a nyúl holtan esik össze. Na de mi van, ha nem a bácsi lőtt, hanem valaki más, máshonnan? Direkt azért meséltem el ezt a kis sztorit, mert őszintén nem hiszem, hogy sokan közületek (Leroi, Irise, és a többi utánfutó), meg fogja ugrani értelemben a jelentését.

Jah, bocs hogy csak most értem rátok, ezt még szerettem volna hozzátenni az egy(?) két(?) hónappal ezelőttihez. További jó önégetést!

Leroi 2011.01.03. 21:16:06

@Mufurc Manó:
Na megszólalt a kiscsaj is.
Elmentettem a képedet, cuncimókus, a hintás a legcukibb.
Talál Hozzád.
Hinta-palinta, mókucika...
Édibaba...:)))

Bikli néni 2011.01.03. 21:16:08

@Behajtó70: Nem gondolnám, hogy a blog szerkesztőjét kellene itt ekézni. Kirak egy posztot, aminek a valóságtartalmát nem tudja ellenőrizni. Nagyjából minden blog így működik. De az ilyen fórumoknak az egyik alapelve, hogy kirakják a beérkezett történetet, és annak a valóságtartalmáról az olvasók dönthetnek. Adott esetben még fel is hívhatják a figyelmet arra, hogy ez egy hoax. A blogszerkesztő sosem állítja, hogy az itt leírt történetek igazak, csak kiteszi, és lehet rajta csámcsogni.

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 21:16:14

@Irkutszk:

1998.01.01-1998.12.31. 19.500,-Ft

1999.01.01-1999.12.31. 22.500,-Ft

2000.01.01-2000.12.31. 25.500,-Ft

2001.01.01-2001.12.31. 40.000,-Ft

2002.01.01-2003.12.31. 50.000,-Ft

2004.01.01-2004.12.31. 53.000,-Ft

2005.01.01-2005.12.31. 57.000,-Ft

2006.01.01-2006.12.31. 62.500,-Ft

2007.01.01-2007.12.31. 65.500,-Ft

2008.01.01-2008.12.31. 69.000,-Ft

2009.01.01-2009.12.31. 71.500,-Ft

2010.01.01-től 73.500,-Ft

Leroi 2011.01.03. 21:17:14

@Dr.laikus PhD:
Ha már felizgat, akkor elégítsen is ki...
Szabály.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.03. 21:17:43

Kb 10 éve a minimálbér kb 25000 Ft. volt. ...de azt hiszem, akkoriban emelték jelentősen.(2001)

El Visco Stello (törölt) 2011.01.03. 21:18:46

Lassú, öreg, demens vagyok, bocs:)))

Leroi 2011.01.03. 21:19:05

@Dr.laikus PhD:
Ehhez arányíthatjuk egy lityi benzin árát is...
Akkoriban 100 Ft alatt, ma 363 Ft a 95-ös...:((((
Egy 55-ös tank majdnem 20 lepedő...
(szinte millát írtam)

Bikli néni 2011.01.03. 21:21:56

@Dr.laikus PhD: 73.500 Forint, édes Jézusom... régóta gondolkozom azon, hogy ebből hogy lehet megélni, pláne gyereket nevelni...

Leroi 2011.01.03. 21:23:22

@Bikli néni:
"A blog szerkesztői nem garantálják a művek valóságtartalmát és nem azonosulnak annak mondanivalójával.
Megtörtént eseményekkel vagy élő személyekkel való bármilyen azonosság a véletlen műve..."
:DDD

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 21:25:30

@Bikli néni:
Úgy, hogy az élet kétkeresősre van kitalálva.
Ha valaki magára marad, egy, vagy két gyerkőccel, szív, mint a torkos borz.
Vagy etet, vagy nevel.
Valamelyik sérül, az biztos.

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 21:29:23

@Leroi:

Nem is az összeg valóságtartalma a lényeg.

Elhanyagolható.

A történet etikai tartalma amin lehet gondolkodni.

Bikli néni 2011.01.03. 21:31:03

@Leroi: Filmünk szereplői kitalált alakok, a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk :D

Viccen kívül: kizárt, hogy Despota jelzés nélkül direkt kirak egy kamu posztot.

Bikli néni 2011.01.03. 21:32:45

@Dr.laikus PhD: Egy emberre ez pofátlanság, meghalni sem elég.

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 21:36:45

@Bikli néni:

Azért ez nem igaz.
Baromira kell gondolkodni a napi költségeken, de munka befektetésével, tervezéssel még félre is lehet tenni.

Nyilván az igények minimalizálása mellett persze.

Leroi 2011.01.03. 21:38:26

@Dr.laikus PhD:
Erről is szólna a 20:46-kor beírt hozzászólásom...

El Visco Stello (törölt) 2011.01.03. 21:41:07

Sokmillió ember él ennyiből. Csak ők nincsenek itt, mert nincsen számítógépük, vagy internet előfizetésük.

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 21:44:23

@Leroi:

Erősen félrevezető, ha kollektívan sértődtök meg egy-egy etikátlan kolléga viselkedésén.

Így csodálkozni sem érdemes ha azt hiszik, hogy jó nagy az a kalap, mindenki elfér alatta.

okos vagyok 2011.01.03. 21:50:19

Hogy a blog szerkesztője berakna egy kamu posztot???Fake,nem hiszem!Ha ez kibukna,hiteltelen lenne örökre.

Egy posztoló valamilyen sérelmet akarna megtorólni egy kamu levéllel??Akkór az orvos nevét,legalább a monogramját kiirja!

Nem értem,miért irna valaki egy kamu esetet-pláne 10 év távlatából-amihez semmi érdeke nem fűzödik??
Hacsak nem azért,mert 10 év múlva is eszébe jut,hogy az orvosok+ügyvédek a legnagyobb lehúzók-azzal a különbséggel-hogy az orvos az életedet is elveszi,az ügyvéd csak a lovettát!

Leroi 2011.01.03. 21:59:56

@Dr.laikus PhD:
Ilyen sztorikról - horribile dictu!- mi mind tudunk, sok közülük legendaként terjed s mint ilyen növekszik, dagad, közben csíszolódik is, alakul, metamorfózison megy át, mint a lepke bábja...Így lesz a Micimackóból Mein Kampf, a Pöttyös Pannából Nürnbergi per...

Leroi 2011.01.03. 22:06:36

@werem:
Én mindegyre bizonygatom, hogy az összegek irreálisak, a sztori pedig összességében túloz.
A posztíró, ha Pinokkió lenne, rég felszántotta volna az orrával a billentyűzetet.
Bármilyen osztály orvosi megbeszélésén reggel számbaveszik az ügyeleti problémás betegeket és természetesen az ügyeletben elhunytak is köztük vannak.

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 22:10:18

@Leroi:

Hálapénz létezik.
Van főorvos aki elfogad pénzt akkor is, ha gőze nincs kiért kapja. (horribile dictu!)

Ennyire sarkítani és dramatizálni sem érdemes.

Leroi 2011.01.03. 22:14:00

@Dr.laikus PhD:
Én ismerek zaftos sztorikat erről, de a körülöttem levő főorvosok (egy paraszthajszállal vagyok alattuk, tehát van rálátásom a szokásaikra) rendelkeznek egy bizonyos tartással.
Vannak nagyon erős felelősségtudattal rendelkező, igazán emberséges kollegák köztük, aljas képmutatót közülük nem ismerek.
/Most jön majd Mufurc Manó és megtoldja azzal, hogy az meg én vagyok:))/

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 22:16:26

@Leroi:

Édes Leroi!
Ez biztosan így van, vagy kéne lennie. Vagy a főorvosnak tudnia kéne, hogy ...né, ....úr kicsoda. Jó névmemóriája kéne legyen.

Ha nincs neki akkor mi van?
Én is beszéltem már így kinevezett osztályos vezető főorvossal. Folyékonyan süketelt.
Hüledezve hallgattam és szédültem ki a szobájából.
De ez azért van, mert öreg vagyok.
Összességében nagy-nagyon jók a tapasztalataim.

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 22:18:07

@Leroi:
Na rendben vagyunk.
Két század mp eltéréssel írtuk szinte ugyanazt. :))

Leroi 2011.01.03. 22:26:51

@Dr.laikus PhD:
Két perc....)
De így is egy frekvencián lebegünk, csak Te moduláltabb vagy, én pedig kevésbé...:)
Szóval volt alkalmam a pályafutásom során olyan (már nem itt nálunk dolgozó) ov.főorvossal is találkozni, aki valahányszor az osztályán jártam konzíliumot adni, behívott a szobájába és felsorolta, hány meg hány tudományos művön dolgozik éppen és ezeknek milyen magyarországi visszhangjuk lesz, hány százezer betegen fognak segíteni, miközben... s itt hangot váltott... a beosztott orvosai a kocsmák miazmás légkörében vedelnek és részegen fetrengenek valahol.
Természetesen egyáltalán nem volt igaz sem az állítás eleje sem a vége, de psychopathoid lelkének jólesett, ha kidicsekedhette majd kiócsárolhatta magát valaki előtt.
Hát ilyen is van, volt.

Leroi 2011.01.03. 22:31:04

@Dr.laikus PhD:
Nagyon jó éjszakát kívánok Neked, ne menjen le a Nap a mi haragunkkal, mint ahogyan az a Szentírásban is megírva vagyon...
:)

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 22:38:35

@Leroi:

Ennyit a számokról. :))
Jóccakát!

wendytesztaburger 2011.01.03. 23:10:43

Minek tömöd az orvos zsebét??
Úgy kell nektek baszki.Nem tudlak sajnálni.

Ezt a sok hülye, megfélemlített hunyászkodó borítékos idiótát annyira utálom, mert ők szoktatták rá a gyökér orvosokat erre a társadalomellenes romboló baromságra. Így ha ők fizetnek, mindenki másnak is kell. mekkora vállalhatatlan szar már ez basszus. Kurvára büntetni kéne mind2 felet hatalmas bírságokkal, akkor talán leállnának. És magasról le sz*rom az orvosok bérét, én is kurvasokat tanultam , kurvanehezet, és nyomorgok kb a fizetésemből. Mégse jutott soha eszembe nem jól végezni a munkám, vagy csak egyéb juttatásokért cserébe elfogadható teljesítményt nyújtani. (amúgy szarni rá).

2011.01.03. 23:27:47

@Leroi: Ez a szöveg, Leroi :-D Pöttyös Pannából nürnbergi per, hát ez kész. :-D

FalóNyúl 2011.01.04. 03:24:08

Bizonyára kevés az orvosok fizetése. Meg sok más emberé is. De az orvosok egy része kihasználja a beteg kiszolgáltatott helyzetét. Ettől még nem gondolom, hogy nekem kellene pótolni a fizetését. Ja és ez nem korrupció - hálapénz! Akkor Hagyót is engedjék ki, ő is csak azt kapott. És mindegy hogy miért.

FalóNyúl 2011.01.04. 03:25:40

Basszus ez eddig nem is jutott eszembe !!! Felveszek egy fehér köpenyt klumpával (!!!), nyakamban sztetoszkóp és megszólítom a folyosón a látogatókat :-) Biztos lesz aki fizet...

bandigyerek 2011.01.04. 06:07:23

@Leroi:
1:tudomásom szerint az amerikai társadalomban sem állnak az orvosok a fizetési lista csúcsán(az amerikai-magyar fizetés összehasonlítása baromság)
2: mindezek ellenére megkockáztatom,hogy pl. egy mo.-i megyeszékhely kórházában dolgozó jónevű szülész/sebész jobban keres mint amerikai/német/stb kollégája,egy ugyanakkora város ugyanakkora kórházában,ugyanannyi beteg ellátásával.

Dr.laikus PhD 2011.01.04. 06:31:29

@bandigyerek:

Honnan az információ?
Belinkelnéd bandigyerek?

bandigyerek 2011.01.04. 07:16:39

@Dr.laikus PhD: melyikre gondolsz?
ha az 1-es: nyilván utána lehet keresni az amerikai jövedelmi viszonyoknak,engedelmeddel nem fogok most.
ha a 2-es:a mondatban szereplő"megkockáztatom"kifejezés arra utal hogy ez nem információ,hanem sejtés.egyébként tudomásom szerint angliában/skandináviában 1 milla körül keres egy ilyen orvos, és ennyit itthon is simán megkeres egy szülész-nőgyógyász.

Bepes Elek 2011.01.04. 07:50:38

"akik szakmailag elég gyöngék voltak"

Csak nem te is orvos vagy, "kedves" Lajos?

Krumpli Bogart 2011.01.04. 09:05:51

@Babette_: Azért nem helyes, hogy kioktatsz másokat a saját tapasztalataid alapján, mert nem veszed figyelembe, hogy az egészségügyi ellátásban életkori sajátosságoknak is szerepük van.
A gyerekekre mindig jobban odafigyelnek az orvosok. Az aktívak is értékesek a TB számára, ráadásul saját jogon mehetnek táppénzbe, önállóan intézik ügyeiket, képesek megvédeni az érdekeiket.
Nem szólsz arról, hogy az általad ápolt idős ember egészségügyi ellátása során milyen tapasztalatokat szereztél.
Én magatehetetlen pelenkás anyámat ápolom itthon. A magyar egészségügyi rendszer az orvos-beteg találkozóra épül, ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni. Nekem a munkahelyemen meg kell jelennem, nem mehetek táppénzre az anyámmal, ha meg kell jelennie egészségügyi vizsgálaton, szabadságot kell kivennem. A lakásból nem tud kimozdulni, autó szóba sem jöhet, csak mentő tudja szállítani. Volt, hogy ultrahangra időpontot kapott, kivettem a szabadságomat és nem jött a mentő, felöltözve ültünk egész nap az ajtó előtt. A csontritkulás gyógyszerét csak szakrendelésen írhatják fel, ahol nekem kell sorban ülöm órákig munkaidőben, majd azt le is kell dolgoznom.
A havi gyógyszer-felírásért is nekem kell órákig sorban ülöm a rendelőben.
A gyógyszertárban egyszerre sosem kapok meg semmit egyszerre, mindig vissza kell menni valamiért.
A pelenkát csak szakorvos írhatja fel, erre már végképp nincs időm, ezért teljes árasan veszem. Mindezt úgy, hogy munkahely és lakás között rohangálok a pelenkázás miatt, ami nem ér rá (reggel indulás előtt pelenkázok, ebédidőben hazaszaladok pelenkázni, munkaidő végén szintén).
Ezt négy éve csinálom. Ha azt akarom, hogy kicsit olajozottabban menjenek a dolgok, akkor kenni kell a gépezetet.
(Pl. odatelefonálok, hogy megyek a gyógyszerért, azonnal kezembe nyomják a receptet és nem kell több órát sorban állnom ugyanezért.) Ha tolok egy kis pénzt, akkor kijön az asszisztens vért venni a vesefunkcióhoz és nem kell megvárnom, míg hány és elájulgat, a kórházban nap közben tisztába teszi a nővér, ha adok pénzt, így nekem csak reggel és este kell bemennem pelenkázni, stb.
Én nem az előnyért adok pénzt, hanem azért, hogy egyáltalán el bírjam viselni, illetve meg tudjam oldani ezt a röghöz kötött helyzetet.

Krumpli Bogart 2011.01.04. 09:14:32

@Krumpli Bogart: Hozzá kell tennem még, hogy ha az anyám kórházban van, akkor általában kiszemelek egy értelmes betegtársat és attól tájékozódom, hogy mi történt anyámmal egész nap, mert ő nem feltétlenül tudja elmondani. Az ilyen betegtársnak ajándékot szoktam adni, volt már olyan aki rászorult, ezért pénzt is adtam neki.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.04. 09:53:18

@Krumpli Bogart: Elegánsan figyelmen kívül hagyod, hogy az eseted elég extrém.

Mindamellett tiszteletem, amit teszel, az anyám belesavanyodott a nagyanyám ápolásába.

Krumpli Bogart 2011.01.04. 10:10:12

@Babette_: De én nem fogok belesavanyodni, mert van egy tündéri párom, aki nem hagyja. :)

Esetem ugyan extrém, de az nem extrém - ahogy az a postból is egyértelműen kitűnik -, hogy a hálapénz-szitu általában MÁSÉRT, nem pedig a saját egészségünkért való aggodalom okán merül fel. A tehetetlenség szüli, mert a rendszer nem oldja meg a tehetetlenséggel való visszaélés problémáját. Pl. a "Hágica" által visszaállított "röghöz kötöttség" azért is problémás, mert kizárja az egészségügyi ellátásban dolgozók versenyét, tehát hogy oda menjünk, ahol a legjobb ellátást/ápolást/gyógyítást kapjuk a TB finanszírozásból.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.04. 10:30:15

@Krumpli Bogart: az kincs.

Bizonyos összegek kifizetése felett azt hiszem, én elgondolkodnék, hogy vegyek-e fel rajta egy házi ápolónőt, mondjuk nyugdíjast, és akkor mindenki jól járna: én nyugodtan tudnék dolgozni, a az ápolónő lehet nyugdíjas, aki már nyugodt, de még "mozgásképes", ráér, nem kér százezreket,
a beteg mellett pedig többet lenne valaki napközben.
Nem tudom, mennyi ennek a realitása, lenne-e, aki vállalja, meg mennyiért, meg érzelmileg hogyan tudnád kezelni,
csak azt tudom, hogy Ausztriában működik ez a modell, meg Németországban is (pl a nagybátyám is így oldotta meg).

Krumpli Bogart 2011.01.04. 10:39:21

@Babette_: Légy nyugodt, ezt is próbáltam, de rá kellett jönnöm, hogy a pénz nem az ápolásra megy el, hanem az egészségügyi ellátás megszerzésére. Az ápolónő pluszköltségként jelentkezett. Napi 3x20 perces munka mellett üldögélt és TV-t nézett a mama mellett a diplomás fizetésem egyharmadáért (zsebbe, adózatlanul).
Úgy gondoltam, hogy inkább én vállalnék betegápolást. :))))
Ha elveszíteném a munkahelyemet, akkor ide vennék a lakásomba két-három öreget és ápolnám őket tisztességesen, mint anyámat, de zsebbe, adózatlanul.

2011.01.04. 10:53:27

@ReignOfdark: Annyira, de annyira pocsék a példa, amit itt felhoztál, hogy visszafoghatatlan kényszert érzek a reagálásra. Talán a hozzászólás lekezelő, de humorosnak szánt stílusa, és a hozzászólásból áradó teljes homály késztet erre, de az is lehet, hogy ma kevésbé vagyok vevő a szarkazmusra.

Tehát, tisztázzuk: létezik egy olyan dolog, mint a társadalombiztosítás. A társadalombiztosítás két részből áll, nyugdíj- és egészségügyi biztosításból. Az egészségügyi biztosítás biztosítja azt, hogy te, betegség esetén a közösségi pénzügyi alapból fizetett egészségügyi ellátást igénybe vedd. Az ellátást az Egészségbiztosítási Alapon keresztül finanszírozzák. Ide fizeted, ide fizeti munkáltatód minden egyes hónapban az egészségügyi járulékot (24 ill. 3 %). Lehet, hogy nem közvetlenül fizeted (bár léteznek ilyen egészségügyi szolgáltatások is), de semmiképpen nem tekinthető az egészségügyi ellátás ingyenesnek, ugye?
Másik kérdés, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapja a költségvetéstől független, mondjuk ezt csak azért írom, hogy felhívjam a figyelmed, miért akkora hülyeség az, hogy kevered a járulékot az adóval.

Azt pedig csak mellesleg jegyezném meg, hogy az MTV1, a két országos kereskedelmi TV-csatornával együtt ingyenesen fogható. Sőt, DVB-tunerrel 6 csatorna (Duna 1,2, MTV 1,2, RTL, TV2).

2011.01.04. 11:01:18

De, hogy ne legyek teljesen off, szerintem, ezt a hálapénz mizériát mi, a betegek generáljuk. Fel nem foghatom, mi indokolja, ha kórházba kerülünk első lépésként jól kibélelt borítékkal keressük meg az orvost. Elvileg, ha adom, azért adom, mert hálás vagyok a gyógyulásért, nem?
Én nem gondolom, hogy csak azért, mert nem korrumpáltam első nap az orvosomat, rosszabb ellátást kapnék. Gondolom az orvosi szakmában is létezik valamiféle szakmai szabályzat aminek meg kell felelni a gyógyítás során.

tódór piroska 2011.01.04. 11:05:06

Fiatel sebész ismerősöm mesélte az alábbi történetetet. Ha tetszik, Despi kiteheti posztba.

100.000. egy sérvműtétért

2 hete egy Bassini műtétet szignált rám a főnököm, örültem neki, mert még keveset csináltam. Szimpatikus, 70 éves bácsi volt a beteg, hála Istennek flottul ment a műtét, végig beszélgettük (lokálban csináltam). Szabó bácsi másnap már sétált, jól érezte magát, minden viziten elmondta, hogy nagyon jól van, nagyon köszöni nekem. Hazamenetele előtti napon, pont látogatási időben a zsúfolt folyosón egy borítékot lengetve eredt a nyomomba "Doktor úr! Doktor úr! Várjon" felkiáltással, majd:
-Tessék elfogadni tőlem azt a kis hálapénzt, nem sok, de nagyon hálás vagyok, és ennyire futja a nyugdíjból...
-Ugyan Szabó bácsi, erre semmi szükség, örülök hogy jól tetszik lenni, mondtam. (Valóban így gondoltam).
-De tényleg fogadja el, ne sértsen meg a doktor úr!
Már mindenki minket figyelt, kezdett kínos lenni a szitu, így hát hagytam, tegye a zsebembe a borítékot. A szobámban megnéztem, 2000 forint volt benne. No ezért aztán nem kellett volna ekkora felhajtást rendezni, gondoltam, de kis pénz is pénz, jól jön az. Nem dúskálunk a lében, az asszony gyesen, egyik gyerek oviban, másik most kezdte az iskolát, az én fizum meg nem éri el a nettó százat. Ügyelettel hozzájön még harminc, jobb hónapban még parából is annyi. Épp elég a lakás törlesztésre meg a rezsire, hóvégén már zsíroskenyeret eszünk, néha azt is zsír nélkül.
El is feledkeztem már a dologról, amikor egyszer csak hivat az igazgató. Gyászos képpel ült az íróasztalánál, mellette fontoskodva a betegjogi képviselő. Kezében egy levél, amit azonnal átnyújtott nekem. Olvasd el, dörrentett rám. Ahogy elkezdtem olvasni, egyre jobban elborult a tekintetem.
A rohadt szemét.... mormoltam magamban.
A levelet Szabó bácsi írta, ekképpen:

"Tisztelt Igazgató Úr! Az Ön kórházában 2 hete operált meg Kovács doktor (ez én vagyok) sérvre. A műtét jól sikerült, meg voltam elégedve, ezért elhatároztam, hogy hálapénzt adok a doktor úrnak. Szerencsére
megérkezett közben a nyugdíjam, telefonáltam a feleségemnek, hogy hozzon be pénzt. Ő betette az egészet egy borítékba (92 ezer forint) és behozta. Én kivettem mbelőle 2 ezret, áttettem egy másik borítékba, ezt akartam doktor úrnak adni. Nagyon izgultam, mert tudtam, hogy ez korrupciónak számít, az újságok állandóan erről írnak. Végül sikerült odaadni a boritékot, bár először szabódott a doki, de tartotta a zsebét. Többen látták, betegek, hozzátartozók, nővérek. Csak otthon vettem észre, hogy nem a 2 ezres, hanem a kilencven ezres borítékot adtam oda tévedésből. Nagyon kétségbeestem, hogy most mi lesz, a nyugdíjam nélkül nem tudom fizetni a villanyt, gyógyszert, de még élelemre se futja. A feleségem mondta, hogy biztosan viszadja a doktor úr, ha észreveszi, hogy mennyi van a borítékben, ezért vártam néhány napot. De nem adta vissza, úgy látszik, ennyi az ő szokásos honoráriuma. Ezért kérem Igazgató Urat, hasson oda, hogy Kovács doktor vissza adja a pénzt a neki szánt 2000 forint kivételével, mert különben éhen halunk! Ha mégsem kapom meg az összeget, levelem másolatát eljuttatom az ÁNTSZ-hez, az önkormányzathoz és az egészségügyi minisztériumba.
Tisztelettel Szabó József, nyugdíjas géplakatos."

Köpni, nyelni nem tudtam.
Nos? nézett rám az igazgató.
Igazgató úr, ez szemenszedett hazugság
- Ne rontsa a helyzetét, doktor úr, szólt közbe a betegjogi képviselő, - ezt a pénzt magának vissza kell adni! Öerüljön, ha ennyivel megússza!

De igazgató Úr, mondtam könnyeimmel és tehetetlen dühvel küszködve, én tényleg 2000 forintot kaptam Szabó bácsitól, azt sem akartam elfogadni!

Az igazgató kicsit gondolkozott, majd így szólt: Még ha én ezt el is hinném, ez olyan kabátlopási história, amiból nem tudsz kikeveredni. Vissza kell adnod a pénzt. Holnap hármasban felkeressük Szabó Bácsit, elnézését kérsz tőle, odaadod a pénzt és elfelejtjük az ügyet. Ja, és vigyél neki egy márkásabb italt és virágot a feleségének!

Nagy nehezen összeszedtem a pénzt, szégyenszemre megint nyugdíjas szüleimtől kellett kölcsön kérnem, de ők sem tudtak eleget adni, szerencsére a kollégák kipótolták a hiányzó összeget. Ital volt otthon, virágot vettem a sarkon. Így mentünk hármasban Szabóékhoz. A bácsi szivélyesen fogadott. Látod mama, szólt a feleségéhetz, miondtam én, hogy a Kovács doki rendes ember! Átadtam a pénzt, a virágot, valami elnézés félét dadogtam. Szabó bácsi kegyesen nyugtázta, majd kivett 2000 Ft-ot, és átnyujtotta: Ezt tényleg magának szántam, doktor úr! Hát itt vissza kellett fogni magamat, hogy képen ne törüljem. A betegjogi képviselő szemérmesen félrenézett. Tedd csak el, fiam, mondta az igazgató, megérdemled. Már búcsúzkodtunk, amikor Szabó bácsi utánunk szólt : Igazgató Úr! annyira meg vagyok elégedve a Kovács dokival, hogy tavasszal a másik oldali sérvemet is vele műttetem!

Na jól nézünk ki, idén sem lesz sielés. Gyüjthetem a pénzt Szabó Bácsi műtétjére...

Krumpli Bogart 2011.01.04. 11:08:25

@beebeer: Természetesen igazad van. Én már belefáradtam abba, hogy elmagyarázzam, miért nincs ingyen az egészségügyi ellátás.
Kb. két éve végeztem egy számítást és komment formájában feltettem, hogy mennyi eü-t fizettem én és a munkáltatóm egy évben és mennyi szolgáltatást vettem igénybe egy évben. (Ez akkor volt, amikor tájékoztató elszámolást adtak. Ezt a rendszert gyorsan meg is szüntették, amiben szerintem az is közrejátszott, hogy rajtam kívül más is elcsodálkozott azon, hogy a misztifikált összegekkel szemben milyen alacsony összegben vesz igénybe egy átlagpolgár eü. ellátást a befizetéseihez képest még akkor is, ha egy-két eltartott családtagja van. Nekem 3% jött ki éves szinten. Tudom, hogy drága a transzplantáció, de én személy szerint senkit nem ismerek, aki ilyen, vagy ehhez hasonlóan drága eü. szolgáltatást vett volna igénybe. )

Krumpli Bogart 2011.01.04. 11:12:52

@beebeer: Szerintem nem jellemző az előre pénzezés, én legalábbis mindig utólag adok az orvosnak és csak akkor, ha meg voltam elégedve, mert teljesítette a kötelességét.
A nővér már más tészta, azt folyamatosan zsírozni kell, egyébként rá sem néz egy magatehetetlen betegre. Ha pedig én fekszem kórházban, akkor a nővérnek nem adok, mert engem nem kell ápolni, amit körülöttem végeznie kell, azt a fizetése is fedezi.

2011.01.04. 11:23:21

@Krumpli Bogart: én is csak azért írtam, mert ma talán érzékenyebb vagyok az átlagosnál. Különösen a kommentekben megjelenő tudatlanság zavar, fröcskölődő magabiztossággal előadva. Egy másik fórumon szélmalom harcot vívok éppen a "vállalkozó mindent elszámolhat költségnek" ill. a "vállalkozó nem fizet adót" urbán legendák ellen.
De visszatérve az egészségügyi hozzájárulásra tisztában vagyok vele, hogy 47 évesen a tizedét sem vettem igénybe, de ki tudja mit hoz a jövő? Tisztában vagyok azzal a ténnyel is, hogy a járulékbefizetés messze nem fedezi az eü. kassza költségeit, de ennek olyan komoly társadalmi okai vannak, mint az elöregedés, ezzel együtt a járulékfizetők számának csökkenése, hogy biztos vagyok benne, nem ezen a fórumon találjuk meg a megoldást. :)

Krumpli Bogart 2011.01.04. 11:23:53

@tódór piroska: Hát ezért nem szabad nyilvánosság előtt elfogadni semmit.
Négyszemközt is csak megbízható embertől.
Provokáció is lehet.
Én sajnálom az orvosokat. Részemről sosem fogadtam el semmit (hivatalnok jogász vagyok). Arra is vigyázok, hogy orvosnak csak utólag és csak négyszemközt adok át borítékot és csak úgy, hogy nem hangzik el szóban utalás a pénz átadására. Legfeljebb egy kamera dokumentálhatná... Akkor letagadom, hogy pénz volt benne, köszönő sorok is lehettek.
Ti. a pénz átadója is veszteget. Bizony.

2011.01.04. 11:35:23

@Krumpli Bogart: 15 éve műtöttek gerincsérvvel (na lám, na lám, én is vettem ki az eü. kasszából), na ott az idegsebészeten előfordult, hogy baromi nagy ajándékcsomaggal érkezett a beteg, benne legyezőszerűen szétterített ezresekkel. Amellett hogy bunkóság szerintem, szükségtelennek is bizonyult, meglátásom szerint mindenkit a legjobb tudásuk szerint kezeltek.
A magatehetetlen hozzátartozó természetesen más tészta, én is biztosan próbálkoznék bármivel, csak hogy biztonságban tudjam a hozzátartozómat, addig is, amíg nem tudok vele lenni.

Dr.laikus PhD 2011.01.04. 12:04:24

@beebeer:

A magatehetetlen hozzátartozód akkor van biztonságban, ha megfizeted zsebbe, adózatlanul, hogy gondoskodjanak róla.

Akkor van rá idő, türelem. Nincs felesleges pelenkázás, mamizás. Megvárja míg elindul az infúzió és valóban oda folyik ahova köll. :(((

Én lehetek vele egész nap, néha kell csak kicsi lélegzetvétel.
Nem kell pelenkázni, csak kikísérni, igaz úgy kell csinálni, mintha először hallaná a mondanivalót amit egy lélegzetvételnyi idővel előtte már elmondott egyszer.
Ha megjegyzik, hogy régi dolgokra pontosan emlékszik, színre, szagra, görögre és latinra el tudja mondani cseléldkönyves örömeit, akkor még jól is szórakozik a nővér.
Ja és, mint a versenyló, ha baj van, fejet felkap, és diagnosztizál jól. Persze azonnal el is felejti és többet már nem érdekes. A dolog megvolt. :))
Haladjunk!.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.04. 12:07:01

@beebeer: Basszus, hazudtam:) Eszembe jutott, hogy egyszer vittem egy ajándékcsomagot a háziorvosomnak hálából.
Az is para, nem?:D

2011.01.04. 12:10:58

@Babette_: előre? Benne jól láthatóan elhelyezett, mondom legyezőalakban szétterített ezresekkel? Hogy jól látható legyen, te mekkora összeget engedhetsz meg erre a célra?

2011.01.04. 12:18:49

@Dr.laikus PhD: félek ettől az időszaktól nagyon, pedig elkerülhetetlennek tűnik, édesanyám holnap tölti a hetvenet. Nem tudnék én sem tenni mást, már az, hogy naphosszat ott tudsz lenni vele, nagyon nagy dolog, nem is tudom, én hogy tudnám megoldani.
Biztos, hogy megpróbálnék mindent, de nem lennék nyugodt.
Ha valami, akkor a magatehetetlen öregekkel szemben megengedett bunkóság irritál a legjobban, nem kötelező erre a pályára lépni, mégis sokszor előfordul, hogy kevés a pénz kifogással ütik el a dolgot, pedig empátia nélkül az egészségügyben lehetetlen dolgozni.

Leroi 2011.01.04. 12:35:58

@bandigyerek:
Nahát, kinyitottad a szemem.
Nem tudtam elképzelni, miért disszidált annyi amerikai orvos Magyarországra, mért hemzseg annyi USA-ban végzett doktor a magyar egészségügyben, hogy a magyar nem tud miattuk elhelyezkedni idehaza...
Piszok gyilkos hajsza folyik köztük, hogy végre egy magyarországi kórházban dolgozhassanak, a nyomorúságos amerikai viszonyok után...
Most már értem.
A fizetésük kényszerítette őket erre.
Ami jóval a magyaroszági alatt van...
Ahogy állítod.
És hétvégenként a skandináv, német, angol stb. orvosok is ezért jönnek magyarországi kórházainkba ügyelni, ahol ugye tetemes ügyeleti summa üti a markukat.
Ha nem állítjuk le ezt a növekvőben levő tendenciát , csak nyugati orvosok fognak nálunk dolgozni, a magyar orvos munka nélkül marad.
Meg kell a szívnek szakadni, milyen szörnyű egy szituáció!
Vagy nincs igazam?

Dr.laikus PhD 2011.01.04. 12:40:30

@beebeer:

Nálunk az a szerencse, hogy későn születtünk, mama 97 éves és én sem vagyok mai csibe.
Van testvérem is, most hogy magammal kell foglalkozzam átvette ő, de ő is 70 feletti és fijú.:D
Én jobban bírom, kialakult a saját ritmusunk. Tesónak ehhez kell alkalmazkodni.

Nem irigyellek, mert a házi ápolás nálunk sem vált be.
Felháborító és drága.
Hirdetésre jelentkezettek meg az a tipikus anyám borogass csak ne lássam többet. Ha kértem a bizonyítványukat az már régen elveszett mondták.
Nehéz. Tényleg azt.

lpt1 2011.01.04. 13:08:55

@tódór piroska: Érdekes egy posztban a zsír nélküli zsíroskenyér meg a síelés.

Irkutszk 2011.01.04. 16:59:58

@bandigyerek: Elnézést, hogy ellentmondok, de Amerikában is a csúcsorvosok csúcsfizetést kapnak. És Amerikában az átlag fizetéshez képest a csúcsfizetés annyira van a magyar átlaghoz képesti magyar csúcsfizetéstől, mint Amerika Magyarországtól. Nyugodtan lehet itt gondolni a szívsebész professzorokra, a plasztikai sebészekre, és Micheal Jackson aneszteziológusára.
Amerikában egy átlag orvosi fizetésből nyugodtan megél a család négy gyerekkel, min. két autóval, anyu nem dolgozik, bejárónővel. Hm?

Irkutszk 2011.01.04. 17:14:34

@beebeer: Az idősekkel való foglalkozás ma már tudomány. Meg lehet tanulni, hogy mire kell figyelni, mi az, ami elkerülhetetlen, mit lehet tenni. Én alapvetően azt tanultam (családtól), hogy ösztönözni kell őket, hogy a lehetőségekhez képest leginkább ők maguk lássák el magukat. Mindezt nem csak azért, hogy a fiatalnak ne legyen dolga, hanem hogy szellemi frissességben tartsák magukat az idősek. Amíg képes rá, csinálja! Reggel azzal keljen fel, hogy mit kell aznap elvégeznie, és este azzal feküdjön le, hogy holnap mi lesz a program. Az időseknél figyelni kell a táplálkozásra, mert rosszabb a tápanyagok (vitaminokra, ásványi anyagokra kell figyelni nagyon, mert abból kevés kell, de az bizony szükséges) felszívódása, és az ízlelésük is egyre rosszabb. Az idősek a változásokat sokkal nehezebben viselik, mint a fiatalok, beleszoknak egy-egy életritmusba, életvitelbe, és minden változás rosszabbodást eredményez az állapotukban. Ha kórházba kerülnek, vagy el kell költözniük, elhagyhatják magukat, mert nekik nehézség, hogy minden megváltozott. Nem szabad elfelejteni ilyenkor bíztatni őket, hogy a lehető legaktívabb életet éljék. Ha kórházban van, de mozoghat, akkor el kell vinni sétálni, időt tölteni vele, beszélgetni, beszélTETni. Természetesen, mindez egyéntől, állapottól is függ, de ezek azok a veszélyek, amelyekre én megtanultam figyelni. Ösztönözni kell őket, amíg lehet.

szamoca@Shaw.ca 2011.01.04. 23:54:04

@Krumpli Bogart: Kedves--minden tiszteletem az one....csak-kitartas...Mely tisztelettel-es fejhajtassal szamoca..

bandigyerek 2011.01.05. 06:35:36

@Leroi: nos, lehet hogy elkerülte a figyelmedet, de ez a poszt, és a kommentek jó része a hálapénzről szól.
a lányom megyeszékhelyen,megyei kórházban 4 éve, jónevű szülésznél szült, aki 70e. ft-ot,KÉRT(!) és kapott. a szülés du. 1 óra magasságában volt, és saját bevallása szerint aznap a harmadik.erre mondtam hogy ezek az orvosok többet keresnek(adómentesen)mint a külföldi kollégáik,azaz nincs igazad.
Si tacuisses,philosophus mansisses.

bandigyerek 2011.01.05. 06:47:51

@Irkutszk: ezek szerint nem fogalmaztam egyértelműen: vegyünk egy megyeszékhelyet,pl. kaposvár(70e fő).nézze már meg valaki,hogy egy ugyanekkora amerikai város állami kórházában mennyit keres egy szülészorvos(és nyilván a fizetéséből él, mert ott nincs hálapénz).nos ilyen értelmezésben itt is realitás a négy gyerek meg a két kocsi(a bejárónőnek egyszerűen nincs hagyománya,talán a magyar nők nem olyan lusták mint az amcsik).

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.05. 07:36:16

@bandigyerek:

Az átlagos amerikai nőgyógyász 200000-250000 dollárt keres évente.

Azaz 41,5-52 millió forint bruttó.

Leroi 2011.01.05. 11:51:32

@bandigyerek:
Taccsratettél a latin tudásoddal, komolyan.
Remélem tudod, hogy ez súlyosan visszaszáll rád.
Azaz a fenti általánosításoddal egy kalap alá soroltad az összes szülész-nőgyógyászt, csak azért, mert (korrupt lévén te is), megkented a lányod orvosát hetven darab ezressel.
Ettől még a radiológus által leírt összegeket keresik az USA-beli kollegák...
Kucorodj csak össze és gondolkozz...
Est formica suam, habet iram...

Leroi 2011.01.05. 11:54:54

Ahhoz pedig, hogy Kaposvárt (Somogy megy székhelyét) egy bármelyik amerikai szövetségi állam székhelyével összehasonlítsd, kórházaikat összevesd, nagyon nehéz éjszaka után kell lenned, öregem...

bandigyerek 2011.01.06. 06:41:19

@Leroi: lehetőleg figyelmesebben olvass már, ha kérhetlek: kaposvárral kapcsolatban UGYANAKKORA,érted UGYANAKKORA városról beszéltem, nem többmilliós nagyvárosokkal akartam összevetni. egy hetvenezres amerikai "faluban" azért más a helyzet..
Másik:70 ezret KÉRT, érted, KÉRT az a doki és kapott is hogy a lányom azt az ellátást kapja amit annak a nyomorultnak alapból kellett volna biztosítania az adónkért.
mellesleg kis kivétellel mehetnek egy kalap alá,sőt a sebészek is. tudod, van egy kitűnő sebész barátom,ő ifjan lelkes üldözője volt a hálapénznek, aztán később megunta, hogy ugyanazért a munkáért a kolléga mergával jár, míg ő skodával.igaz ő nem kér csak elfogadja amit adnak.(ja és elnézést hogy korrupt vagyok, te nyilván nem, és adót sem csalsz).
a további személyeskedés elkerülése végett a vitát zárjuk le.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.06. 07:30:48

@bandigyerek:

A "választott orvos" fogalma nem tartozik az adódból fizetett ellátások körébe.

Pont.

2011.01.06. 08:23:41

@radiologus.hu: igen, a választott orvos tényleg nem tartozik ebbe a körbe, de tisztességesebb lenne, ha az átadott összeg valamilyen szinten megjelenne az adóbevallásban is.
Ha jól emlékszem, Veszprémben próbálkoztak a dolog törvényesítésével, választasz orvost aki végigkíséri a terhességedet, a végén ad egy számlát, oszt jó napot! Mindenkinek jó lenne ez a megoldás véleményem szerint, de az akkori politikai kurzus álszentsége, mi szerint az "egészségügyi ellátás mindenki számára elérhető és ingyenes" elmeszelte a kezdeményezést.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.06. 11:31:30

@beebeer:

A hálapénz-dolog részben adócsalás, ez kétségtelen.

Nem tudom, hogy most hol tart a veszprémi kezdeményezés.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 12:30:04

@radiologus.hu: Szerintem a Borravaló sorban nyugodtan bevallhatjátok, és akkor nem az.

Leroi 2011.01.06. 19:37:19

@bandigyerek:
Nem tudom, mért nem mondtad akkor a szemébe a szülész-nőgyógyász "nyomorultnak", hogy az adótokért lássa el a lányodat.
Nyilván, be voltál sz@rva és vállaltad inkább az orvos korrumpálását korrumpálódva te magad is.
Nyilván, elvégezte volna a munkát anélkül is, de te jobbnak láttad letenni a jattot, hogy aztán a háta mögött kikürtöld, mekkora egy szemét alak.
Szeretem az ilyen karakán, nyílt sisakkal játszó egyéneket.
Most pedig tényleg fejezzük be ezt az értelmetlen vitát, fogalmam sincs, mért erősítgetsz olyan dolgokat,amelynek ellenkezője világos, mint a Nap...

bandigyerek 2011.01.07. 05:01:10

@radiologus.hu: ezt nem értem(szerintem te sem):egy kórházban,amit az adófizetők tartanak fenn,dolgozik mondjuk öt orvos, és én odamegyek az egyikhez azzal hogy ismerősöktől hallottam önről,és szeretném ha ön foglalkozna a problémámmal, az már nem alapszolgáltatás?

bandigyerek 2011.01.07. 05:17:32

@Leroi: világos,két lehetőség van: vagy a másik csapatban játszol, vagy idegen országban élsz és fogalmad sincs, milyen viszonyok vannak magyar egészségügyben.igenis,be voltam szarva, mert tudod, ha nem fizetsz, rá se néznek a gyerekedre, egy pohár vizet nem adnak neki,azt az alapot sem kapja meg ami járna neki.amikor ez a lányom született nem fizettem,majdnem ráment a kislányom és a feleségem is.előlfekvő placenta volt a probléma, amit nem ismerek fel,aztán mikor szülésre került a sor, olyan orvos volt jelent aki masszívan be volt baszva,a párom tényleg épp hogy el nem vérzett a szülőszobán.aztán próbálkoztam mindennel,hogy azt a szemétláda azt kapja ami jár, hát mindenhol rámbaszták az ajtót.ma már személyesen törném el a kezét.
másik:kb öt éve a feleségemnek komoly hasi fájdalmai voltak(utólag kiderült,vakbélgyulladás).a háziorvos írt beutalót,bevittem a kórházba,ahol a váróban nagyon rosszul lett, csúszott le a székről, stb. szóltam a falkákban fel le grasszáló nővérkéknek,hogy valamit segítsenek mert baj van."tessék várni a sorára!" mikor már vagy ötödször szóltam ,kissé erélyesebben,akkor az egyik bement a rendelést végző orvoshoz, és szólt hogy az egyik beteg férje balhézik kint. mire a doki: hány kilós az a férj?(minden szót hallottam, mellesleg akkoriban 115 kg körül voltam, és nem zsírszalonna). ezen a ponton rúgtam be az ajtót és borítottam az asztal tartalmát arra a bunkóra. jó volt látni a félelmet az arcán és azt hogy rögtön azt csinálta amit mondok. a feleségem fél óra múlva a műtőben volt.

bandigyerek 2011.01.07. 05:28:24

mindent összevetve: még a hálapénz rendszerét el is fogadnám abban a formában, hogy én utólag, az elégedettség szintjén HÁLÁBÓL teszek a doki zsebébe egy általam megítélt összeget(gonodolj bele, hogy fel lennél háborodva ha az étteremben a pincér le sem engedne ülni,amíg nem adsz egy ezrest).de úgy hogy azt a kórházat/rendelőt,amit én tartok fenn,
én veszek bele ezt azt,sajátjukként kezelnek némelyek, és semmilyen üzleti kockázatot nem vállalva, előre szabott, nem alacsony árakon dolgoznak úgy hogy még erkölcsi/büntetőjogi felelősségük sincs ha hibáznak, nos ennek hadd ne tapsoljak már.
szép napot!

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.07. 06:17:44

@bandigyerek:

"egy kórházban,amit az adófizetők tartanak fenn,dolgozik mondjuk öt orvos, és én odamegyek az egyikhez azzal hogy ismerősöktől hallottam önről,és szeretném ha ön foglalkozna a problémámmal, az már nem alapszolgáltatás?"

Tudtommal a jelenleg érvényes jogszabályok értelmében: nem, nem alapszolgáltatás.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.07. 06:24:54

@bandigyerek:

No, bandigyerek, ha nálam lett volna ekkora nagy arcod, akkor elég nehéz 2-3 napod lett volna a kerületi kapitányságon a fogdában, mert a közfeladatot ellátó személyre való támadást a rendőrök nagyon szeretik ám. Olyan őszinte a mosolyuk, amikor egy efféle alakra néznek.

:-)))))

Leroi 2011.01.07. 07:16:46

@bandigyerek:
Látom, agresszív, impulzív emberrel állok szemben, de azért válaszolok a hozzá(m)szólásodra.
Magyarországon élek, a nejem kp. méretű állami kórházban szült, itt, ahol én is dolgozom.
Itt távolról sincsenek ilyen problémák, amiről te beszélsz, minden simán ment, soha senki nem volt elutasító vagy ellenséges, sem a szülész, sem a neonatológus.
A közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot büntetik, igaz, soha nem volt egyetlen beteggel sem ilyen gondom, mindenki megkapja a neki kijáró ellátást a szakma szabályai szerint, mindenki elégedett, aki tol az tol, tegye, én nem kérem, de olyan nincs, hogy jatt nélkül ne végezzek el bármit is.
Remélem, hogy higgadt és tárgyilagos voltam ezúttal.

Leroi 2011.01.07. 07:20:22

Az a szocreál felfogást pedig, hogy a kórház a népé, és benne a nép fia dirigál, mert adót fizet /???/ felejtsük már el...

bandigyerek 2011.01.08. 05:48:54

@radiologus.hu: és szerinted ez így rendben van?

bandigyerek 2011.01.08. 05:54:59

@radiologus.hu: nyilván ez benne volt a pakliban,tudatában voltam. de hagytam volna egy nemtörődöm öntelt seggfej miatt perforálni a páromat egy szutykos folyosón? te megtetted volna??

bandigyerek 2011.01.08. 06:09:06

@Leroi: nahát amikor a feleséged szült,minden simán ment? nem volt elutasító vagy ellenséges abban a kórházban ahol te is dolgozol??ez hihetetlen...
aki ismer tudja,az átlagtól is kevésbé vagyok agresszív, de aki hanyagságból, hozzá nem értésből fakadóan,vagy bármi okból veszélyezteti a szeretteimet,annak kitépem a gerincét,de hát én már csak ilyen primitív középkori paraszt vagyok...
"aki tol,az tol,tegye,én nem kérem, de olyan nincs,hogy jatt nélkül ne végezzek el bármit is" erről pofázok,de te is tudod hogy ez messze nem általános,és ne csinálj úgy mintha nem tudnád mi a problémám.
nagyon hosszú ideje szolgáltatok vállakozóként, és nagyon nagy az anyagi/presztizsbéli felelősségem ha hibázok, pedig nem emberéletekkel játszom. ha hibázom, a kollégák/versenytársak nem állnak mögém nem takarnak el,a saját jól felfogott érdekükből,mert azzal a szakma renoméját rontják,ha hozzá nem értő kontárokat mentegetnek.rátok(majdnem egyedüliként a társadalomban)abszolúte nem jellemző ez a magatartás,nem lökitek ki a férgesét.ha az egészségügy üzleti alapon működne, az orvostársadalom fele éhen döglene.(tengermély tiszteletem a számos kivételnek,és ezt halál komolyan mondom).
részemről befetéma. szép napot!

Leroi 2011.01.08. 15:00:27

@bandigyerek:
De jó, hogy kimoderálták az előző hzzászólásomat, legalább nem olvashatod a véleményemet a rétegről, amit képviselsz.

Irkutszk 2011.01.10. 17:11:06

@bandigyerek: Saját szavaival válaszolva előbb 'döglene' ki a társadalom az orvosok körül, ha annyira piaci alapon működne az orvoslás. Csak úgy szólok.

bauchi 2011.01.11. 19:47:27

@Leroi: Sajnos,nem így van.A belgyógyász főorvosunk (lánykoromban sebész voltam) már szenilis volt.Hozzátartózók kérdezték a betegről.Jól van,hamarosan hazamegy.- volt a válasz.
De főorvos úr,a temetést jöttünk intézni.

bauchi 2011.01.11. 19:53:04

@Leroi: Ennek a bandigyereknek sok mindenben igaza van.

Mákony Béla 2011.01.29. 18:39:07

Miért! Kell! Minden! Mondat! Végére! Felkiáltójelet! Tenni!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása