Megrövidítették az életemet

2010.05.20. 06:00

2008 szeptemberében egy hasi ultrahang során kiderült, hogy a bal vesémen egy hatalmas daganat van, ami panaszokat nem okozott. Kivették a bal vesémet, majd sugárkezelést kaptam. Voltam hasi CT-vizsgálaton 2009 áprilisában és októberében. Ennyi volt az összes kontrol. 2009. szeptember elején egy apró pont elkezdett fájni a szegycsontomon.

Elmentem háziorvoshoz, azt mondta semmi. Októberre már látható kis duzzanat volt a szegycsonton, megmutattam az urológusnak, aki a vesémet kivette. Azt mondta: "passz, ennek biztos semmi köze a daganatos betegséghez". A duzzanat tovább nőtt és fájt. Házi orvos azt mondta ízületi gyulladás, nincs mit kezdeni vele. Duzzanat tovább nőtt és olyan fájdalmaim voltak már a vállamban, nyakamban, hogy feküdni, aludni sem tudtam. Visszamentem urológushoz, ismét azt mondta passz. Házi orvoshoz ismét, adott beutalót ízületi UH vizsgálatra.

 

UH vizsgálatot végző orvos azt mondta, hogy nem tudja mi ez, kér konzultációt egy sebésztől (ez egy vidéki SZTK), sebész is megnézett UH-val, ő sem tudott diagnózist mondani. De (és ez komoly, nem hazudok) azt mondta, hogy bár nem tudja mi ez, de ha beleegyezek, körbeinjekciózza gyulladáscsökkentővel. Nem kértem. Elmentem reumatológus magánrendelésre (már 2009. novemberben, borzalmas fájdalmaim voltak), orvos döbbenten nézte a daganatot a szegycsontomon és adott beutalót izotópos csontvizsgálatra, ami decemberben meg is volt.


Diagnózis: csont és ízület rosszindulatú daganata. Reumatológus (magánrendelés) beutalt annak a jó nevű budapesti kórháznak az onkológiájára, ahol a vesémet kivették. Ott fiatal onkológus doktornő nem akarta elhinni, hogy nem voltam onkológiai team előtt, hogy bár már több mint egy éve vették ki a vesémet nem csináltak egyetlenegy mellkas CT-t sem. Majd azt mondta, hogy ő jobbnak látná, ha egy másik intézetben kezelnének, ahol sokkal jobbak a feltételek. Csak senkinek ne mondjam el, hogy ő küldött másik intézménybe! Közben a daganat nőtt, már igen nagy volt.
Az egész végeredménye: egy elég komoly műtét árán ki kellett venni a szegycsont egy elég nagy darabját, ennek minden következményével.


Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ha szakszerűbben járnak el betegségemben, akkor nem jutok el idáig.
Gyakorlatilag közvetlen veszélyben voltam, mert a daganat elért 3 nagy eret.


Nem akarok én átkozódni és szitkozódni, nem akarom senki fejét és vérét venni és pláne nem akarok általánosítani. De úgy érzem a dolgok nem helyesen mentek és talán (ezt nem tudom megítélni) nem is az előírt protokoll szerint. Erre a gondolatra a későbbi orvosi vizsgálatok, beszélgetések során jutottam. Hiszen többször elmondták, hogy veserák után a legszorosabb követés a módszer.


Ebből esetemben szinte semmi nem valósult meg. Pl. utólag derült ki, hogy a 2009. április hasi CT eredménye nem is volt egyértelműen negatív. Utána kellett volna járni néhány dolognak. Vajon az urológus miért nem tette meg? Soha nem fogom megtudni.


A teljesség kedvéért:


2009. decemberétől az Országos Onkológiai Intézetben ("Kékgolyó") kezelnek. Erről csak a lehető legjobbakat mondhatom el: nagyon udvariasak, nagyon emberi hangon beszélnek, kellő időt szánnak az emberre, ha kell nagyon gyorsan cselekszenek, és nem pénzért! Komolyan mondom, hogy a beteghordótól a főorvosig nekem csak jó és pozitív tapasztalataim vannak.


Itt megállapították, hogy a veserák áttétéről van szó. Sugárkezelés után megoperáltak.Annak ellenére, hogy a tüdőkben is látszódnak gócok, de a daganat oly mértékben fenyegette azokat a bizonyos nagy ereket, ha újra megnő, hogy a konzílium a műtét mellett döntött.


Mindenki ápolónők, sebész, altatóorvos, intenzíves orvosok mindent megtettek, hogy segítsenek rajtam.
És nem a hálapénz miatt!
A doktornő, aki kezelésemet kézben tartja, maga is egy csodálatos jelenség!
Fantasztikus orvos-embereket, ápolónőket ismertem meg, akiknek örökké hálás leszek.


Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem a hálapénz miatt! Protekcióm sincs, sima "mezei" betegként kerültem oda.
Ugyanakkor az intenzív osztály egyik ápolónőjéhez fűződik életem (minden túlzás nélkül) legborzalmasabb és legmegalázóbb élménye, amiről még most sem nagyon tudok beszélni.
Szóval nem szabad általánosítani.


De semmi sem segít azon, hogy szerintem hanyagság, nemtörődömség miatt súlyosabb állapotba kerültem, mint kellett volna. Hiszen 3 hónapig semmi nem történt! Nehéz békés lélekkel elviselni a gondolatot, hogy miközben ez a betegség, amúgy is rövidebbre szabta az életemet, még ebből a rövidebbre szabott időből is elvettek. És ennek keserűségétől, azt hiszem soha nem fogunk szabadulni, sem én, sem a szeretteim.


(Érdekel Dr. Morcz véleménye, mert kíváncsi vagyok, hogyan látja ezt egy kívülálló orvos.)

Este 11 van, nem akarok még egy napot várni a válasszal, már csak azért sem, mert ha várnék, akkor felülkerekedne a józanság az érzelmeken, márpedig mint szűkebb körön(onkológia) kívül állótól, itt ne szűk szakmai hozzáállást várjatok. Úgyhogy a rövid, de sommás véleményem az, hogy az urológust, és mindazokat, akiknek egy vesedaganatos kórelőzményű beteg csontfolyamatáról nem az jutott először eszükbe, hogy „Te jó ég! Csak nem csontáttéte van?”, úgy kéne kivágni, mint a macskát xarni. Vannak esetek, amikre nincs mentség.


Átgondoltabb és hosszabb verzióban: Bár szerencsére tévhit, hogy rosszindulatú daganat = elkerülhetetlen és fájdalmas halál, a daganatos betegségek területe mindig is az egyik legnehezebb része lesz az orvoslásnak. És nem csak azért, mert egyre újabb kezelések lesznek elérhetők, és emiatt élethosszig kell tanulniuk az onkológusoknak. Mivel a legjobb technikákkal sem lehet mindenkit megmenteni, az onkológust különösen veszélyezteti a kiégés (persze más is, sugárbetegség, citosztatikum-mellékhatás, hogy mást ne említsek). Ezért aztán egy jól szervezett onkológiai teamben a saját (lelki és tesi) egészségükre is kiemelten figyelni kéne. Ha nem, akkor jön a figyelmetlenség, a téves diagnózis, az alkohol stb. És az intézmény oldaláról elvész egy olyan munkaerő, aki ha jól képzett, nagyságrenddel ér többet, mint a rezidensek külföldre vándorlása kapcsán emlegetett 10-12 M Ft. Ez az egyik gond.


A másik gond ott van – és ismét hivatkoznék Kásler professzor 2005-ös cikkére –, hogy a magyar onkológiai ellátás igen egyenetlen színvonalú. Az onkológiai ellátás tipikusan olyan része az orvoslásnak, amit kevés, de megfelelő befogadóképességű, iszonyú jól felszerelt centrumokban kellene művelni, ahol a jól képzett és elhivatott orvosokon kívül nem csak a pszichológusokkal és szociális munkásokkal, hanem a gyógyszerekkel is Dunát lehet rekeszteni. Meg szakasszisztensekkel, orvosírnokokkal, normális ápolókkal és beteghordókkal. Meg az ország másik csücskéből érkezett betegek 1-1 hozzátartozóját elszállásolni tudó, megfizethető szobákkal. Ehhez képest a blogban többek által is joggal dicsért Onkológiai Intézet felszereltsége és lehetőségei is messze elmaradnak az elvárhatótól. A többiekről meg – részletes ismeret híján – inkább nem beszélnék, de a betegeim tapasztalatai eléggé vegyesek.


Az onkológia kifejezetten csapatmunkát tételez fel (sebész, onkológus, sugárterapeuta, radiológus, mellettük belgyógyász, szükség esetén urológus, szemész, fülész, neurológus, nőgyógyász, ezen túl pszichológus, pszichiáter, laikus segítő, szociális munkás, sok-sok nővér, sőt horribile dictu pap/lelkész, stb), emellett nagy költségigényű vizsgálómódszereket és kezeléseket alkalmaz. Mint az orvoslás annyi más területén, itt sem kellene mást tenni, csak a jól működő külföldi onkológiai intézmények know-howját a hazai viszonyokra adaptálni. És rájönni arra, hogy az nagyon szépen hangzik, ha pl. a megyei kórházban is van onkológia, de ha ez azt jelenti, hogy van 3 különböző szakképesítésű orvos, aki a saját területe mellett, állandó rohanás közepette kellene, hogy odafigyeljen a daganatosokra, akkor a beteg egy párszáz kilométeres utazással odébb levő, de jól működő onkológiai centrummal lényegesen jobban járna.


… Nem beszéltem olyan „apróságokról”, mint pl. az onkológia finanszírozása, a várólisták, a műszerek országon belüli elosztásának problémái, a nagyértékű diagnosztikus eszközök privatizációjának következményei, és még ezernyi más dologról . Mindez azonban ne feledtesse azt, hogy itt konkrét orvosok konkrét hibájáról van szó. Mindenki követ el hibát, én is – talán azért jó ezzel szembesülni, mert hátha tanulunk belőle.


Dr.Morcz


 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemesekErnyo 2010.05.20. 07:21:54

Egyetértek. Egy korábbi daganatos megbetegedés esetében minden bizonytalan elváltozást összefüggésbe kötelező hozni. Kizárni, és ha teljes biztonsággal sikerült, lehet megnyugodni. Ez esetben a háziorvos és urológus karöltve hunyó, a többiek minimális mentsége talán (csak feltételezés!), hogy nem ismerték az előzményeket?
Kékgolyót nem ismerem, de jókat hallottam róla.

trimalchio 2010.05.20. 07:38:15

@NemesekErnyo: Minden orvos ismerte az előzményeket. A veserák kiderülése óta, amikor ismeretlen orvoshoz kellett mennem mindig elmondtam és állandóan viszem magammal minden papíromat.

trimalchio 2010.05.20. 07:41:29

A poszt tőlem származik. dr. Morcz szavaihoz. Először is szeretném megköszöni, hogy időt szánt a vélemény megírására és külön köszönöm az empátiát.
Az onkológiai állapotokhoz:
A vese kivétele után a sugárkezelést az Uzsoki Kórházban kaptam. Idéznék a kórház honlapjáról: "Az onkoradiológia vonatkozásában a főváros lakosságának felét és három megye szükségleteit elégíti ki, közel 2,5 millió ember daganatos megbetegedéseinek korszerű sugárkezelésével."
Ez 2009 elején a következő módon nézett ki. Épület földszinti szárnya, két egymással párhuzamos folyosóval. Tehát van egy külső folyosó, amit két átjáró köt össze a belső folyosóval. Az egyik orvos a következő módon volt kénytelen rendelni (ezen minden alkalommal elképedtem), a belső folyosó sarkában volt a szobája, kijött az orvos és kiabálta a következő beteg nevét, ha az nem jelentkezett átverekedte magát a várakozók tömegén a külső folyosóra és ott is elkiabálta beteg nevét néhányszor. A következő betegnél kezdte elölről, és ez így ment egész rendelési időben. Máig sem értem hogyan lehet ilyen képtelen körülmények között dolgozni. Kb. harmad annyi szék volt, mint beteg. Velem elég sokszor előfordult, hogy reggel 7-től déli 12-ig kellett várnom. Többnyire a falhoz támaszkodva, állva. És nálam sokkal rosszabb állapotban lévő betegek is erre kényszerültek. Az én kezelésem alatt (25 kezelést kaptam) a gép háromszor romlott el, egyszer úgy, hogy rajta feküdtem. A körülmények borzasztóak voltak, de az emberekkel (orvosok, szakszemélyzet) nekem itt sem volt bajom. Dolgoztak szerintem ahogyan csak lehetett, ilyen lehetetlen körülmények között.
Az már csak hab a tortán, hogy a bejárattal szemben elég nagy méretű plakát volt, arról hogyan tud egy alapítvány segíteni a felkészülésben szeretteink otthoni halálára. Nekem már akkor úgy tűnt, ez nem a legízlésesebb megoldás rákos betegek fogadására.

Káin 2010.05.20. 08:56:58

@trimalchio: Kedves posztoló! Sok-sok erőt és kitartást kívánok ehhez a nehéz helyzet elviseléséhez. Szörnyű, hogy egy ember élete az ilyen körülmények miatt még nehezebb helyzetbe kerül, holott az volna a cél, hogy meggyógyuljon. Drasztikus, mondhatni radikális(minden áthallás nélkül) változtatásokra van azonnali szükség az eü-ben.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.20. 08:58:23

@trimalchio: Igen, ismerem a helyet, szerencsére nem betegként.
Az, ami a honlapon van, nyilván feladatmegjelölés + önfényezés, mint amúgy a legtöbb honlap. Nekem az volt a benyomásom, hogy az az osztály messze a kapacitásán felül dolgozik. A körülményekről részben maga a kórház is tehet szerintem (ugye pár éves az új rész, lehet hogy okosabban gazdálkodhatnának a helyjel), részben pedig megint csak finanszírozási gond van. Amikor ott voltam, óriási várólisták voltak sugárkezelésre, tehát messze nem kapta meg mindenki olyan gyorsan a kezelést, mint ahogy szakmailag indokolt.

Terézágyú 2010.05.20. 09:12:07

Nekem az a tapasztalatom (szerencsére több év alatt, és nem egy súlyos esetből kifolyólag), hogy kb. az esetek 50%-ában "dolgozik" az orvos, a többiben egyszerűen lepattintja a beteget. "Ez nem az én dolgom/nem küldöm további kivizsgálásra/nem adok igazolást erről/nincs magának semmi baja/véres a vizelete? de most már nem az, menjen haza stb. stb.

gpetersz 2010.05.20. 09:16:01

Sajnálom a kálváriádat, sajnálom, hogy ennyire rosszul jártál. Egyetlen dolgot kell megjegyezni. Ne mászkáljon senki a háziorvos és a kezelőorvos között. Ha ennyire impotensek akkor azonnal lépni kell.

Káin 2010.05.20. 09:18:53

@Dr. Morcz: Viszont, ha nem kapják meg időben, akár végzetes is lehet :(

másikpista 2010.05.20. 09:19:26

Az esetben a modern eü ellátó rendszer egyik nagy elmaradását látom a régi orvoslással szemben. Mindenki legfeljebb csak a saját szakterületét ismeri és a saját kezelését nyomatja ha kell ha nem. Az urológus nem megy a rekeszizom fölé a reumatológus jobb kezében NSAID a balban szteroid stb.

Az orvos leterheltsége is erősíti a csőlátó szemléletet mert ki a fenének van ideje és kedve hobbiból más szakterületen bóklászni?

Despota 2010.05.20. 09:19:47

Édesapámnál addig húzták-halasztották a kezeléseket (szintén három-négy hónap), ameddig már nem lehetett segíteni...

Cicmaláj 2010.05.20. 09:22:24

Emberi életekkel játszanak, csak mert rossz a finanszírozási rendszer.Felelősök pedig "nincsenek"

Cicmaláj 2010.05.20. 09:23:11

Ember életekkel játszadoznak, felelősök pedig "nincsenek"...

lys7 2010.05.20. 09:43:17

Kedves Trimalchio! Szeretettel ajanlom az alabbi oldalt. Nem reklamozni szeretnem, csak sokszor olvasgattam mar a "gyogyultak irtak" reszt. Minden jot kivanok neked!

www.b17hu.info/

gyepesJani 2010.05.20. 10:10:06

@lys7: Jó ez az oldal:
"A [B17-vitaminból keletkező] keringő tiocianát lassan választódik ki, és kifejt bizonyos élettani hatásokat [..] a pajzsmirigyműködésre."
Aha, konkrétan gátolja a pajzsmirigyműködést. Ettől még persze akár működhet is a szer, csak szólni kéne a használóknak, hogy figyeljenek a pajzsmirigyükre.

egerészölyv 2010.05.20. 10:22:12

Gyalázatos orvosi lelketlenségeket olyan pakfongokkal védelembe venni, hogy "mindenki követ el hibákat", olyan, mint ha Magda Marinko azt mondaná, "miért, mindenki gyilkol, nem?".

Igenis JELLEMZŐ az orvostársadalomra az efféle hozzáállás, az érzéketlenségből fakadó tutyimutyi nemtörődömség, lelketlen felelőtlenség, majd a "mindenki követ el hibákat" és a "csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik" szólásmondások mögé bújás.

EUgén 2010.05.20. 10:25:19

@lys7:
Ha ennyire jó a B17 vitamin akár be is lehet záratni az onkológiai centrumokat nemhogy fejleszteni kéne. A rendelőbe pedig javasasszonyokat ültetni a betegeket veszélyeztető orvosok helyett.

Még egy okos javaslat: Gyurcsókot egészségügyi miniszternek!

egerészölyv 2010.05.20. 10:26:01

Körülbelül száz éve megoldottnak tekinthető, hogy a daganatos (és egyéb) megbetegedésben szenvedők legalább a fizikai fájdalomtól megszabaduljanak.

Magyarországon ez sem működik. Túlságosan fontos minden embernek a fájdalommentesség ahhoz, hogy az orvos ingyen és bérmentve vegye el a fájdalmat.

OlefGunnarson 2010.05.20. 10:26:19

Itthon már én is tapasztaltam hasonlót. Szomorú, hogy emberek ezreinek élete kevésbé fontos, mint a pénz.

magyalka 2010.05.20. 10:28:37

Először is gyógyulást kívánok!
Én hasonló cipőben járok. Megműtöttek, de kevés volt. Most kemóra járok. Kapásból azt mondta a bizottság 6 adagot kell kapnom. Én ezt nem értem, hogy közben miért nem vizsgálnak meg, hogy egyáltalán van- e még ráksejtem? Az a szokás (!), hogy a negyedik körül néznek tumormarkert, akkor talán újra megműtenek, ha jó fizikai állapotban vagyok, és utána még sugár, illetve a maradék két kemoterápia. Mert ez a tapasztalat és a szokás!!!
Kár, hogy nem embereket gyógyítanak, hanem egy protokoll alapján.
A másik, ami érzékenyen érint, hogy NINCS pszichológiai ellátás!!! Önkéntes pszichológust ajánlottak, de ő nem fog egy kőkemény terápiába belemenni kompetenciahatárok miatt, gondolom. Pedig mint minden betegséget ezt is pszichésen kell tudni kezelni, csak akkor lehet meggyógyulni.
Betegtársaimnak én az új német medicinát (GNM)javaslom, mindenki annyit tanul belőle, amennyit tud. (az összes csodaszer és csodatea, csodavitamin pénzkidobás!!)

Káin 2010.05.20. 10:28:55

@EUgén: Vagy inkább Doktor Bubót :).

Iovianus 2010.05.20. 10:31:11

Az orvosok idősebb generációjának nagy része nem annyira tumor orientált. Nagy hiba, hogy nem gondoltak rá, de lehet ez részint az orvoslási képükből adódik nem? Ez nem mentség, de intő jel.

Kívánom a posztírónak, hogy nem hagyja el hite és reménye!

Brekkancs 2010.05.20. 10:33:17

A kedves posztoló remélhetőleg rendelkezik kellő erővel ,akarattal és türelemmel a gyógyuláshoz. Bár ami ennél is fontosabb, hogy kellő mennyiségű pénze is legyen.

lehet más a propaganda 2010.05.20. 10:36:49

@egerészölyv:
Az "orvostársadalom" a hozzászólásodban olyan marxista ízű hablaty mint "az értelmiség" "a kulákság" és egyéb megbélyegző kategóriák. Nem hiszem hogy így összenyalábolva kell az embereket megítélni

Az ilyen típusú hozzászólás semmivel se jobb mint amelyik úgy általánosságban valamelyik etnikumot vagy vallás követőit szidalmazza

magyalka 2010.05.20. 10:48:28

@lys7: Ahova én járok kezelésre ki van írva, hogy aki b17-tet kap, és megtudják, annak a kezelését az onkológia felfüggeszti. Ha valóban jó lenne a b17, akkor már azzal gyógyítanának.

Káin 2010.05.20. 10:57:15

@lehet más a propaganda: Valóban teljesen felesleges általánosítani, de azért az kijelenthető szerintem, hogy az eü nem működik rendesen.

ave 2010.05.20. 11:03:42

Ha egy orvos azt mondja, hogy nem tudja mi az, akkor menni kell tovabb, amig ki nem derul, szerintem ez alap az egeszseg erdekeben.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.20. 11:10:55

csak azt nem értem, hogy te magad miért nem mentél el egy onkológushoz! hülye példa, de ha recseg a váltó az autómban, akkor sem karosszériafényezőhöz megyek.. hát az embernek azért legyen már egy kis magához való esze!

kendike 2010.05.20. 11:45:32

Jobbulást a posztolónak, remélem lesz ereje küzdeni.

kendike 2010.05.20. 12:00:55

Nem lehetne valamit csinálni a blogmotorral?Csak mert vagy benyeli a kommentjeimet, vagy nem jeleníti meg...

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.20. 12:01:14

és ez mind a sok lopás következménye valahol. azok, akik sikkasztanak és a korrupció résztvevői, közvetett módon egyszerű gyilkosok!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.20. 12:02:53

mielőtt mindenki magára veszi: erről a konkrét esetről és az egészségügyről szóltam. nagyrészt az állami (és ennyi nyúlás mellett) szükségszerű alulfinanszírozásról

szabidoki 2010.05.20. 12:10:29

@Káin: hidd el, ezt azok tudják a legjobban, akik nap mint nap benne dolgoznak, és minden nap látják azt, amit ti csak néhanapján... Mindennek ellenére a túlnyomó többség igyekszik rendesen elvégezni a munkáját.
Az kétségtelen, hogy az urológus itt hibázott, ugyanakkor már ott elcsúszott a dolog, hogy elvileg már műtét előtt ellenőrizni kellene, hogy vannak-e áttétek.

Káin 2010.05.20. 12:13:24

@szabidoki: Tudom, hogy nehéz helyzetben van orvos, beteg egyaránt, illetve az összes olyan ember, aki bármilyen kapcsolatban van a magyar egészségüggyel. Azt is megértem, hogy ennyi pénzből nem lehet csodákat várni.De azt nem fogadom el, hogy milliók fizetik a tb járulékot, köztük jómagam is és cserébe az "okosok" képtelenek normálisan megszervezni az egészet.

huta9020 2010.05.20. 12:27:16

Ugyanilyen történetet tudnék mondani egy ismerős vidéki hölgyről, ő hat hónap késéssel került a megfelelő helyre egy nemtörődöm, gondatlan orvos miatt.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.20. 12:29:38

@Káin: nem a megszervezéssel van a gond. hanem a pénz rendszerben tartásával. akik most buknak, azok csak a jéghegy csúcsán lévő hókristályok

Káin 2010.05.20. 12:32:12

@Mantlesorrow: Jó, én nem dolgozom az eü-ben és szerencsére csak ritkán kell orvoshoz járnom, de hogy nincs minden rendben, az számomra is világos. Azt, hogy mi a gond meg mondják meg azok, akik értenek hozzá.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.20. 12:43:56

@lys7: A B17 meg az összes, megfelelő minőségű tudományos vizsgálattal nem igazolt hatékonyságú "gyógyszer" azért veszélyes, mert egy csomóan ezeket szedik, ahelyett hogy a bizonyítottan (bár sajnos nem 100%-osan) hatékony szereket szednék.

adamantium 2010.05.20. 12:45:41

én nem tudom hol sikerült ebbe belefussál, de egy éven belül kialakuló nyilvánvalóan gyanús nem mobilis növekvő terime esetén csak valami összefüggést kell kialakítani az eredeti állapottal ráadásul, hogy szereti a csontot ez a tumorfajta. manapság már akkor CT-t csinálunk ha keresztbe áll a f@ng az emberben, nem tom mit vártak egy valószínűleg kemény képletben mennyire informatív az UH? eredetileg még a veseeltávolítás előtt készült scintigráfia? - ez is érdekes lehet

MPL firstlady 2010.05.20. 12:46:28

anyósom mellrákos. évente járt szűrésre. ősszel felfedeztek "valamit" a mellében. még elengedték külföldre, hogy nem lesz addig semmi.
mikor visszajött, már több "valami" volt ott a szűrés szerint.
onkológiára mentük, pet cétére.
kemoval kezelték, amire a második alkalommal allergiás sokkal reagált, nem kívánom senkinek sem a látványt, sem az állapotot), leállították, azonnal sebész.
sebész: jövő héten nekem nem jó, előadásokat tartok, utána külföldre megyek, de nem kell izgulni.
két hét múlva megműtötte, eltávolította a fél mellét.
szövettan két hét, aminek az eredménye már tényleg újabb azonnali műtét, most már a mell teljes eltávolítása, mert hát idézem az első operatőrt: "ki gondolta volna, hogy ilyen gyorsan szétszóródik?"

sebgyógyulást követően két hónap múlva kapott időpontot radiológiára, ahol az első találkozást követően két hónap múlva, júliusban fogja kapni az első kezelést, mert "mit csináljunk, sokan vannak".

gratulálok.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.20. 12:48:55

@egerészölyv: Bocs, de tévedésben vagy. Azzal kezdtem, hogy ezt a hibát nem lehet mentegetni. Azt meg, hogy mindenki követ el hibát, azért írtam, mert nem akarok abban a szerepben tetszelegni, hogy a nagy fehér varázsló jól lealázza a többit. Ez ui. nem igaz. Sajnos én is hibázok.

jog-ász 2010.05.20. 12:49:08

a kékgolyoval nekem is hasonlóak a tapasztalataim azzal hogy látszik sokszor a nővérek orvosok tényleg a végkimerülés határán vannak, de valoban érezni az elhivatottságot az életmentésre..abszolut több pénzt kellene ilyen intézetekbe nyomni mert katasztrofa vidéken a rák kezelése.

adamantium 2010.05.20. 12:57:21

@MPL: tényleg sokan vannak, kapacitás meg pénz az kevés, ha egy beteg meg hónapok óta vár egy műtétre nehéz neki megmagyarázni, hogy az akit elé rakunk és miatta esetleg csúszik a műtét az fontosabb nála, az orvosnak is van magánélete, amit hónapokkal előre betervez, ha mindig engedne és csak a sürgős műtétre várna akkor egész életében otthon kellene üljön? nehéz ezt megérteni de ezen amíg nem lesz 10 szer több pénz és 2-3 szor annyi orvos nem lehet változtatni

epres négercsók 2010.05.20. 12:58:14

Eh, nem ment el az előbb... Akkor még egyszer:
Én is gyógyulást és minél hosszabb életet kívánok, most ez a legfontosabb, minden más másodrangú kérdés jelen esetben.
Viszont, félig OFF, de ezt már nagyon régóta meg akartam kérdezni valami hozzáértőtől: ha egy bizonyos ráktípusra odaírják, hogy a túlélési arány X%, akkor az konkrétan mit jelent? Hogy kezeléssel elélhet még 5 vagy 10 évig, vagy esetleg azt, hogy kezeléssel elélhet még bármeddig is, mint egészséges társai? A kérdésre azért is szeretnék választ kapni, mert a nagymamám rákos, és nem kérdezte/ nem mondta neki az orvos, hogy még mennyi van hátra, csak a kemó meg a sugár volt a téma...

adamantium 2010.05.20. 13:07:20

@epres négercsók: minden daganatnak van egy 5 éves meg általában 10 éves túlélése aránya (általában meg szokták határozni, hogy ez mennyi a jelenleg elfogadott kezelésekkel és azok nélkül). ha pl egy tumornak az 5 éves túlélési aránya 70% akkor az ilyen tumorban megbetegedettek 70%-a fog élni 5 év múlva. van olyan tumor amire nagyon jó kezelésünk van és van amire nincs (ezeknek 0% az 5 éves túlélési arányuk pl a cholangiocarcinoma (epeútrák) a kezelés nélküli átlag túlélés kevesebb mint 6 hónap - tehát az 5 éves ugye 0%, masszív rezekciókkal és minden kenceficével meg kb 20% az 5 éves túlélés - amerikában)

adamantium 2010.05.20. 13:08:15

@epres négercsók: minden daganatnak van egy 5 éves meg általában 10 éves túlélése aránya (általában meg szokták határozni, hogy ez mennyi a jelenleg elfogadott kezelésekkel és azok nélkül). ha pl egy tumornak az 5 éves túlélési aránya 70% akkor az ilyen tumorban megbetegedettek 70%-a fog élni 5 év múlva. van olyan tumor amire nagyon jó kezelésünk van és van amire nincs (ezeknek 0% az 5 éves túlélési arányuk pl a cholangiocarcinoma (epeútrák) a kezelés nélküli átlag túlélés kevesebb mint 6 hónap - tehát az 5 éves ugye 0%, masszív rezekciókkal és minden kenceficével meg kb 20% az 5 éves túlélés - amerikában)

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.20. 13:10:09

@Káin: szakmailag nem feszegetném. csak egy kérdés: ma kb minden 3 Ft állami beruházásra jut 1 Ft az uniótól. ha ez nem lenne, hol tartanánk? csak mert még a tagság előtt is sikerült működtetni mindent úgy-ahogy.
egyben kívánok jobbulást a posztolónak. nagybátyámat vesztettem el karácsonykor, természetesen rákban. nekik volt pénzük, kíváncsi vagyok egy nincstelennek mennyivel csökkennek az esélyei.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.20. 13:13:24

@Káin: szakmai szempontból nem piszkálnám. kb minden 3 Ft állami beruházásra jut 1 Ft az uniótól. tagság előtt is sikerült úgy-ahogy finanszírozni az egészségügyet. akkor most hol az a sok pályázati pénz?

adamantium 2010.05.20. 13:15:53

@Mantlesorrow: azért ne felejtsük el, hogy manapság az egészségügy 10 szer drágább mint mondjuk 20 éve amikor penicillin volt meg röntgen, manapság meg CT van lassan már minden városban legalább egy

epres négercsók 2010.05.20. 13:16:55

@adamantium: Aham, köszi. És pl. egy emlőráknál mi számít túlélési aránynak? Úgy értem, műtét+kemo+sugár után mennyi esély van arra, hogy az ember még mondjuk 20 évig (vagy akár addig, ameddig rák nélkül rendelte volna a Sors) eléljen? Tudom, hogy ide lehetetlen lesz valami konkrét számot mondani, úgy általában vagyok kíváncsi arra, hogy az emlőrák mennyire gázos (mert pl. tudom, hogy a tüdőrákkal nem sokáig élnek az emberek).

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.05.20. 13:18:45

Édesanyámnak volt egy gyanúsan növő anyajegy a térdén. Kiderült hogy valami kezdődő daganat volt és egy 15-30 perces műtét keretében levették. Először 1 hónap majd 2 hónap majd 3 hónap múlva kelett visszamenni kontrollra és a lelkére kötötték hogy bármi furát észlel azonnal menjen hozzájuk mert az nagy valószínűséggel áttét. Aztán félévenként járt kontrollra ahol teljesen átvizsgálták mindig és mos 5 és elteltével fog menni hamarosan az utolsóra. Szerencsére nem jött vissza semmi.

Szóval ez hogy még csak meg se fontolták hogy "hát most műtötték daganattal nézzük már meg hátha az." ez egyszerűen kriminális.

vomit 2010.05.20. 13:18:45

@magyalka: >Ha valóban jó lenne a b17, akkor már azzal gyógyítanának.

es mindenki futyoreszve munkanelkulive valna kozuluk.

gelka 2010.05.20. 13:19:52

"Csak" azt nem értem, ha minden szakmai érintett tudja, hogy a komplex ellátás hatékony, azaz minden érintett szakterület orvosa konzultáljon egymással, akkor miért nem így van? Miért nem tudják, hogy a betegek édesanyák, édesapák, terstvérek stb, akiket haza várnak? Hogy éreznák magukat, ha velük, vagy a legközelebbi hozzátartozójukkal bánnának így? Sajnos a Kékgolyóban sem tudnak az egyéb betegségekkel foglalkozni (pl. cukor, vesekő stb.), pedig az egész szervezet érintett minden beavatkozás által.
Hozzánk már későn jutott el, de még így is segítséget jelentett a Többszíntű gyógyulás c. könyv. Hátha segít valakinek, aki ideírt.

harcsabajuszos 2010.05.20. 13:19:55

Neveket akarunk hallani.

2010.05.20. 13:26:29

@magyalka: A tumormarkerek többségének a diagnosztikus jelentősége és specificitása olyan alacsony, hogy a PSA kivételével több helyen nem is alkalmazzák őket, ettől ne várj önmagában csodákat. A '80-as évek végén volt egy ilyen elképzelés a labordiagnosztikában, hogy a tumormarkerekkel majd jól prognosztizálhatóvá válnak a rákbetegségek, de egyelőre úgy néz ki, hogy ez nem jött be. Nem véletlenül nem alkalmazzák a lakosság szűrésére sem.

2010.05.20. 13:28:55

@gelka: mert ezt nem az egyéni érzelmek, hanem a rendszer befolyásolja, az pedig úgy működik, ahogy. Van mikor jól, és van mikor rosszul.

adamantium 2010.05.20. 13:29:39

@epres négercsók: mivel a mellrák nagyon gyakori, általában jó kezelések is vannak rá, azonban nagyon sok függ attól, hogy pontosan milyen rák (milyen sejt szaporulata okozza) illetve milyen messzire terjedt, általában hamar ad áttétet a környező nyirokcsomókba, ha igen azokat is ki kell venni. és persze rendszeresen kell járni szűrésre. ha korai stádiumban lett elkapva és nem volt áttéte akkor jó esély van rá, hogy ne befolyásolja az életkort, ha azonban már voltak áttétei akkor azok rontanak a helyzeten, főleg ha nem lehet mindet kivenni

MPL firstlady 2010.05.20. 13:29:44

@adamantium: már megbocsáss, a várakozó esetleg okkal várakozik, de itt az állapotot pontosan vázolta az onkológus a sebésznek, írásban is kérte a soron kívüliséget.
amikor odamegyünk, akkor ne lapozgasson a naptárában és olvassa fel, hogy hétfőtől csütörtökig (!!!!) milyen konferenciákra megy, és mikor kell horgászni, mert kurvára nem a magánélete érdekel, hanem a munkaideje.

mondja azt, hogy sürgősen nem tudja bevállalni, van még orvos rajta kívül. de azt fillérre tudja, hogy mennyi az annyi két hét múlva.

és ezt követően kijelenti, hogy a fene se gondolta volna, hogy ilyen gyorsan terjed?

ma már tudjuk, hogy ez az orvos a klinikákon többet van távol mint közel. én elhiszem hogy kell a szakmai fejlődés, de ne arcoskodjon többet, mint amit egyébként is.

ha tehettem volna, ott az első alkalommal fogom anyósomat és megyünk máshová. a második műtéttel ha nem haragszol, már nem vártuk meg, míg a kedves doktor úr visszatér a munkájához.

most a radiológiára keresünk másik helyet, ahol előbb hozzájut a kezeléshez, és nagyon úgy néz ki sikerrel, anélkül, hogy lefizettem volna valakit, pusztán a leletek alapján. bár a "több pénz" kategóriához már egyszer hozzájárultam. úgy látszik nem mindenhol szükséges:)

epres négercsók 2010.05.20. 13:33:27

@adamantium: Nem tudunk áttétekről. Pontosabban, erről nem beszélt az orvos. Egy elég nagy daganat volt, kb. diónyi-tojásnyi méretű, és a műtétnél kivették a nyirokcsomókat is a hónaljból. Bár a doki azt mondta, miután kb. két hónapot vártunk az eredményre, hogy maradt bent egy darab a daganatból (???), és hogy majd a kemó és a sugár után dönti el, kell-e újabb műtét.

adamantium 2010.05.20. 13:34:27

@MPL: gondolom mondott egy időpontot, ha az neked nem felelt meg akkor magyarországon szabad az orvosválasztás, miért nem mentél el máshoz, most téged az zavar, hogy ő konkrétan konferenciára akart menni abban az időben? nem mindegy, hogy mi dolga volt? ha nem tetszett akkor miért nem mentél máshoz, nehogy már az orvos legyen a hibás mert nem tud időben bevállalni egy műtétet. ha az autómat elviszem a szerelőhöz és azt mondja bocs de most 3 napig kurvázni van kedvem és csak utána állok neki akkor vagy azt mondom, hogy ez nekem belefér vagy szépen megyek egy másikhoz

MPL firstlady 2010.05.20. 13:37:09

@adamantium: igen, ez kurvára zavart. ez az igazság. ezért is hagytuk ott másodjára. és hát sokat ért. arcátlanul. ez meg a másik.

adamantium 2010.05.20. 13:40:13

@epres négercsók: ez azt jelenti, hogy a patológus szerint a rezekciós sík elérte a tumor felszínét (magyarán a szövetdarab szélén, amit kivágtak, még voltak daganatsejtek, tehát feltételezhető, hogy akkor bent is maradtak - gondolom ha a fele daganat bennmaradt azt csak újraműtené), ilyenkor ha feltételezhetően nem maradt bent összefüggő tumordarab akkor kemo és sugár következik, hátha az megöli a maradék sejteket. mert elvégre ha nem éles a tumor széle akkor lehet, hogy még 10 centire is vannak tumorsejtek és a mellkasfalat teljesen nem szerencsés kivágni mert akkor mi fedi a tüdőt? ez sebészileg nem annyira szerencsés de attól még ki lehet hozni belőle sok mindent egy korrekt utókezeléssel, csak ilyenkor aztán tényleg nagyon után kell követni, hogy nem-e kezd el növekedni valahol másutt

adamantium 2010.05.20. 13:42:33

@MPL: ha már kért is az nagy szemétség, kérni sosem szabad, ha ad a beteg az jó (az se jó de hát ez madzsarisztán), de ha nem akkor kérni azt nem szabad, ugyanúgy el kell látni mind a kettőt, az már régen rossz, ha pénzhez kötöd az orvosi tevékenységet

epres négercsók 2010.05.20. 13:47:27

@adamantium: Köszi szépen a felhomályosítást! :)

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.05.20. 13:49:08

Tudom hogy az nem vigasz, hogy mashol se jo, de azert megis megmutatnam ezt a ket irasomat ami onkologiai temaju.

psycho.blog.hu/2009/10/20/5_6_het_az_agytumorral

psycho.blog.hu/page/4

Teszem ezt azert, hogy lässätok minden relativ. Svedorszägban sokkal többet költenek az egeszsegugyre, összehasonlithatatlanul jobb a felszereles es megis. Ebböl is lätszik, hogy pont az onkologinak nagyon nagy az eszköz es penz igenye. A centralizalt szaktudasrol nem is beszelve.
Itt is vannak a posztban leirtakhoz hasonlo emberi mulasztasok is.
Volt egy betegem a pszihiatrian nagyon furcsa, hirtelen jött tunetekkel. Kikerdeztem alaposan es kiderult, hogy egy fel evvel azelött volt egy " kis seb " a laban, amit egoperältak.Szövettanilag melanomanak bizonyult. Ez az a bizonyos nagyon rosszindulatu festekes börrrak. Atneztemn az anyagat a sazmitogepben. Sem a mutet elött,sem utan, nem volt sem mellkas röntgen, sem egy ultrahang, vagy egy csont vizsgalat. Varratszedes a körzetben. Megegyszer egy seb ellenörzes a sebeszeten es ennyi. Vegul is csak egy kis seb volt es szepen gyogyult. Senki nem csinaltatott egy MR vizsgälatot az agyärol.Pedig a statisztikäk szerint a melanomäs betegek boncoläsa sorän az agyban az esetek 7o %-ban talälnak ättetet.
Nem ertette a csalad mit panikolok es miert kuldözgetem mindenfele vizsgalatokra a pszhiatriarol. Szerencsere nem volt attete. Meg.
Ez azzonban szerintem nem mentseg erre a nagyfoku hanyagsagra.
Mindez, ha nem derult volna ki törtent Svedorszagban 2009-ben.

adamantium 2010.05.20. 14:02:01

@epres négercsók: nincs mit, és remélem jól reagál majd a kemora és a sugárra, és főleg, hogy bírni fogja

trimalchio 2010.05.20. 14:22:58

@adamantium: Nem készült scintigráfia a veseműtét előtt. A veseműtét előtt készült hasi CT, mellkasröntgen, labor, EKG.

ciccmicc 2010.05.20. 14:24:14

Én teljesen megértem, ha a posztírónak kisebb gondja is nagyobb, mint botrányt csapni és perelni, de egyszerűen muszáj, ha nem akarja, hogy mások is úgy járjanak mint ő. Az ilyen orvosoknak NINCS HELYE az egészségügyben. Ha az építész olyan házat tervez, ami összedől, börtönbe dugják.

trimalchio 2010.05.20. 14:27:28

@egerészölyv: "Igenis JELLEMZŐ az orvostársadalomra az efféle hozzáállás, az érzéketlenségből fakadó tutyimutyi nemtörődömség, lelketlen felelőtlenség,"
Szerintem ez így nem igaz, én nem ezt tapasztalom. Az egyik ok, amiért sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e a történetemet, az ilyen kommentektől való félelmem volt. Nem szívesen járulnék hozzá, még akaratom ellenére sem, egy általános "gyalázzuk az orvosokat" hangulat kialakulásához! Amit leírtál nagyon sommás ítélet és nagyon igazságtalan is.

adamantium 2010.05.20. 14:45:43

@trimalchio: azért kérdem mert az egy aránylag gyors és az egész csontvázról képet adó eljárás ami jól mutatja a csontváz részeinek az abnormális működését, jól lehet vele áttéteket szűrni olyan daganatok esetén amik szeretnek csontáttétet adni

dusomoja 2010.05.20. 15:14:05

@Káin: Igen. És én is csodálom a posztolót, és bátorságát. Isten (és az orvosok) segítse meg a továbbiakban is.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.05.20. 17:37:26

Egy előző kommentemben a második link téves volt.
Ezt akartam:
psycho.blog.hu/2009/10/21/hol_vannak_a_sved_orvosok

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.20. 22:08:06

@trimalchio: Köszönöm a hozzászólásodat. Az ilyen mondatok miatt szálltam be "szakértőként" a blogba. Reméltem, hogy lesznek olyanok, akik nem csak a saját oldaluk igazát védik, és tudnak differenciáltan gondolkodni. Mert akkor mégis remélhető, hogy növekszik a megértés, és egyszer talán kisebb lesz az árok, amit betegek és orvosok között ástak.

Balt 2010.05.20. 22:52:50

@adamantium: A CT egy drága (hosszú várólistás) diagnosztikai eszköz? Ehhez háziorvosi/szakorvosi beutaló kell? (Csak azért kérdem, abszolút laikusként, a pacientúra oldaláról, mert gondolom, az nemigen működik, hogy a beteg "rendel" magának vizsgálatot.) És a CT "mindent lát"?

Tényleg nem kötekedésnek szánom! A dolog praktikuma érdekel: el tud érni egy beteg (nem "szimuláns"), hogy adott esetben inkább egy "indokolatlan" (negatív eredményű) diagnózist, "inkább kétszer mérni, mint egyszer vágni"-alapon.

Balt 2010.05.20. 23:16:45

@Balt: Pardon, kicsit zavaros a mondat, mert közben beszéltek hozzám, de talán a lényeg kihámozható.

adamantium 2010.05.21. 07:17:39

@Balt: nem igazán drága vizsgálat, mondjuk 10 ezer forint, ha kontrasztos akkor kb 20 ezer, de nagy a sugárterhelése, egy koponya CT az kb 100-150 mellkasröntgennek, egy mellkasi-hasi CT 400 mellkasröntgennek felel meg, tehát nem az egészséges sportok egyike. szerintem háziorvos is kérhet CT vizsgálatot, mert ő is szakorvos (a háziorvostan szakorvosa), de az az igazság nem jellemző dolog mert ugye a CT nem az első választandó vizsgálat általában. egyébként nem feltétlenül kell szakorvos legyen aki kéri a vizsgálatot, bár intézménye válogatja. de ne hidd, hogy a CT mindent lát annak is van felbontása, az MR pl jobb lágyrészekre. A CT az nem olyan vizsgálat ami beutaló nélkül is elvégezhető, tehát ha nincs beutaló akkor a beteg hiába fizetné ki a vizsgálatot nem teheti mert ez egy súlyosan egészségkárosító vizsgálat, mérlegelni kell az előnyeit és a hátrányait. MR vizsgálatot asszem találsz olyan helyet ahol ha fizetsz akkor szó nélkül megcsinálják beutaló nélkül is

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.22. 02:19:09

@MPL:

Igen, a volumenkorlát (éljen soká Molnár Lajos SZDSZ-es volt miniszter) érvényes és betartandó.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.05.22. 02:22:05

@epres négercsók:

Az emlőrákok kumulatív 5 éves túlélése ma komplex kezelés mellett 80 %-nál magasabb.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása