Cseszik szolgáltatni 7000 Ft/óráért

2010.01.20. 07:44

Mivel az elmúlt 5 évben cirka 70 kilót híztam, és a teljes kivizsgálás során nem találtunk semmit, ami ezt indokolhatná, a dietetikus által előírt étrend, valamint a többféle fogyókúra pedig látszólag nem ért semmit, úgy gondoltam, elmegyek pszichológushoz, hátha lelki oka van ennek az egész dolognak, és ha majd azt megtalálom és dolgozom rajta egy kicsit, akkor talán a fogyás is megindul.

Ennek reményében indulok egy jó ismerősöm terapeutája által ajánlott pszichológushoz, akit előzőleg persze felhívtam, és dióhéjban elmagyaráztam neki, hogy mi is a problémám.

A nő nagyon kedves volt a telefonban, de időpontot nem lehetett választani nála. Azt mondta: hétfő 18:15, és amikor mondtam, hogy bármelyik másik nap bármikor máskor jó lenne, de ez pont azt jelenti, hogy egy teljes órát el kell csesznem várakozással, akkor úgy tett, mintha meg se hallotta volna.

Sebaj, gondoltam én, nyilván nagyon elfoglalt. Hétfőnként a kollégám szokott behozni a budaörsi munkahelyemről a Kosztolányira, így van ez most is, tehát negyed hatkor találkozom a párommal meg egy barátunkkal ott, iszunk egy kávét, majd elindulunk megkeresni a 212-es busz megállóját, amivel két megállót kell menni a rendelőhöz.

Mivel negyed hétre ott kell lennem és elképzelésem sincs, hogy mennyit kell majd gyalogolnom, a 17:55-kor induló buszra szállok fel, hogy el ne késsek. A busz kér perc alatt lenyomja a távot, én pedig újabb két perc gyaloglás után már a kaputelefonok kiírásait olvasgatom, mert ugyan a házszámot megadták telefonon, de kiírni a házakra elfelejtették, úgyhogy csak saccolni lehet, hogy hova megyek.

Hozzá kell tenni, hogy egy rosszul világított kertvárosi utcáról van szó, ahol háromemeletes társasházak ülnek a kertekben.

Végre megtalálom, hogy hova kell csengetnem, őszintén, meg se nézem az órát, csak csöngettem. Egyébként is, a telefonban azt mondta a nő, hogy hatig van nála valaki, aztán negyedóra szünetet tart, ezért menjek csak negyed hétre.

Felcsöngetek. Mondja, hogy ő ki. Mondom, hogy én meg én. Erre a következőt válaszolja:
– Akkor azt kérném, hogy majd 10 perc múlva újra tessék megpróbálni becsöngetni, mert 18:15-öt beszéltünk meg.
– És addig itt álljak kint az utcán? – kérdem én, mint aki rosszul hallotta. Erre persze nem válaszol egyenesen.
– Van itt nálam valaki, úgyhogy legyen szíves 18:15-kor újra csengetni.

Nagyon buták nézek, majd megnézem, mennyi az idő. 18:05-öt mutat a telefon. Felhívom a páromat, és ahogy mesélem, hogy mi van, kezdem csak el felfogni, hogy mennyire szürreális helyzetbe kerültem. Mondom a páromnak, hogy most már megvárom a 18:15-öt, aztán eldöntöm, hogy mit lépek.

18:13-kor csörög a telefonom. A doktornő hív.
– Akkor legyen szíves most nyomja meg azt a gombot.
– Mielőtt megnyomnám – válaszolom, – megkérdezném, hogy lift ugye, van? Mivel úgy emlékszem, hogy a harmadikra kell menni
Kedves nevetés a válasz. – Sajnos gyalog kell ide feljönni. Ami azt illeti, elég magasak az emeletek.
– Látom, nem nagyon sikerült megragadni a problémámat – mondom. – Ha én most felmászok a harmadikra a hetvenkilós hátizsákommal, akkor 5 percig lihegni fogok, utána pedig legalább negyedórán át ömleni fog rólam a víz, ami nem feltétlenül segít azon a helyzeten, hogy most fogok először találkozni egy idegennel, akivel a legbelsőbb problémáimról szeretnék beszélni.
– Nem baj, én szívesen kivárom, mire felér – mondja a doktornő. Komolyan, mint akibe gyárilag nem raktak empátiát.
– Én meg inkább úgy gondolom, hogy ezek után kihagynám ezt a találkozót.
– Akkor most nem jön fel? De megkérdezhetem, hogy miért? – kérdezi értetlenkedve.
– Kezdjük azzal, hogy gorombaság tíz percet váratni valakit az utcán, este, mínusz két fokban.
– De hát meg kell értenie, volt itt nálam épp valaki, hát mégse engedhetem be!
– Civilizált helyeken ezt a problémát váróval szokták megoldani.
Na, erre legalább megsértődik, és innentől kezdve minden tagmondatomnál benyögi, hogy „Igen?!”
– De legalább a kertbe vagy a nyilvánvalóan fűtött lépcsőházba beengedhetett volna.
– De 18:15-re beszéltük meg! – védekezik.
– Ez tök jó indok volna – mondom, – ha mondjuk a Blaha Lujza téren volna a rendelés, ahol percenként van tömegközlekedés. De itt nincs, csak 10 percenként, és ha a következő busszal jöttem volna, elkések, ami ugye az én 7000 forintos órámból megy. Ez persze a doktornőt egyáltalán nem zavarja. Elnézést, hogy raboltam az idejét.
– Ami azt illeti, egyetlen másodpercet sem vett el tőlem! – fejezi be a beszélgetést, gondolom, abban a tudatban, hogy neki volt igaza.

Szerencse, hogy voltam már terápián, és nem vagyok depressziós, tehát nem ment el a kedvem az egésztől, csak leszűrtem, hogy a néni cseszik szolgáltatni 7000 Ft/óráért. De ha belegondolok, hogy mondjuk egy olyan emberrel játssza ugyanezt el, aki utolsó mentsvárként megy hozzá segítségért, és ezt kapja? Felelősségtudatot nem tanítanak a pszichológia szakon, ha már vele nem született egy csepp se?

a blogod szempontjából csak a sztori érdekes, vagy kell az orvos neve is, esetleg? pereskedni nyilván nem szeretnék, de mondjuk magán e-mail-ben szívesen megmondom, ki az, hogy másokat ne tudjon ilyen helyzetbe hozni.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ergerberger 2010.01.18. 05:35:43

Ritka nagy antiszociális idegbeteg fasz vagy.
A doktornőnek volt igaza, ennél kulturáltabban nem is kommunikálhatott volna.
Kurvára rád férne egy pszichoterápia.

"– Nem baj, én szívesen kivárom, mire felér – mondja a doktornő. Komolyan, mint akibe gyárilag nem raktak empátiát."

Itt mit vártál? Hogy lejön érted, ölbe kap és felvisz?!

Azonkívül miért olyan gecinehéz felfogni, hogy a 18.15 az 18.15 és nem 18.05? És mi a faszért olyan nehéz tíz percig várni?

Egyértelműen olyan ember vagy, aki minimális mértékben sem képes követni a szabályokat. Gondolom, a dietetikus által előírt étrend mellé is kétpofára tömted magadba a csokoládét, és nyilván akkor sem te voltál a hibás.

Te barom.

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog