Nem adta be az oltást

2009.11.22. 10:44

Egy nagyon kedves barátom küldte nekem az alábbi E-mailt még csütörtök délelőtt. Sokat gondolkodtam azon, megírjam-e a vele lejátszódó bizarr történetet, vagy csendben maradjak és hallgassak, mint a sír. Végül úgy döntöttem, életre keltek egy blogot, ami a hasonló egészségügyi történetek gyűjtőhelye lehet, ha Ti is úgy gondoljátok.

Szerdán délelőtt arra az elhatározásra jutottam, beoltatom magamat a rettegett H1N1 vírus elleni vakcinával. Ahogy azt tudod,  *** élek (a kérésére nem írtam ide hol), de csak néhány hónapja költöztünk ide, ezért korábban még nem volt alkalmam felkeresni a doktornőt.

 

Megvásároltam a patikában az oltóanyagokat, majd délután, a rendelési idő kezdetére megérkeztem a rendelőbe. Cirka másfél órás várakozást követően sikerült sorra kerülnöm, pedig senki sem volt előttem. Fogalmam sincs mi a fészkes fenét csinált a doktornő és asszisztense, de szinte megtisztelve éreztem magamat, amikor végre színe elé járulhattam.

 

Bemutatkoztam, majd a tárgyra tértem. Elmondtam, hogy szeretném beoltatni magamat a H1N1 vírus elleni oltóanyaggal. Azt a fejet, amit vágott látnod kellett volna... Elvörösödött és olyan patáliát csapott, hogy arra gondoltam, mindjárt megüti a guta.

 

Az egész járványt nagy humbugnak nevezte, amelyet mesterségesen generálnak és kijelentette, ő bizony nem hajlandó sem nekem, sem másnak beadni az oltást. Hiába próbáltam vitatkozni vele, hajthatatlan maradt, ezért inkább sarkon fordultam és hazamentem, másnap pedig közel 2 órás utazás után visszamentem régi háziorvosomhoz, aki mi9inden cécó nélkül beadta az oltást.

 

Elképesztő, hogy egyesek mindent megtehetnek...

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a prakszisblog@gmail címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noxin 2009.11.22. 21:44:26

@pannonfunk:
Jelen pillanatban sokkal jobban izgat az asztmás fiam egészsége, a neten a vírusról és szövödményeiről olvasott dolgok alapján, mint hogy ki gyártja a vakcinát
A lényeg hogy legyen.

akira2 2009.11.22. 21:46:15

@Zsola777:

"Nekem is a neten kellett nyomoznom, hogy kiderítsem, a magyar és a külföldi oltóanyag közt rengeteg eltérés van..."

Egyetértünk, a tájékoztatás az, ahol a kurmány a tisztiorvosi szolgálattal egyetemben megbukott a társadalom előtt... :(

vakhangya 2009.11.22. 21:46:20

@akira2: ez most egyetertes? egyebkent meg Magyarorszagon nem nagyon talalkoztam meg olyanokkal, hogy a hibaikert felelossegre vontak volna oket. (nyilvan nem a "hetkoznapi" emberekre gondolok itt)

Noxin 2009.11.22. 21:47:09

@vakhangya:
Itt egy fórum az oltásről:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9196458
idézem:
"1. A nem kötelező védőoltások szövődményeivel kapcsolatos kártérítési felelősség a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint (Tftv. és a Dytv. 21.§-a alapján a gyártót terheli."

vakhangya 2009.11.22. 21:47:47

@Noxin: van, 4 vagy talan mar 5 is. ebbol van aki nem vallal felelosseget es van olyan akitol el sem varjak. most akkor melyiket adatnad be az asztmas fiadnak?

patkányarcúáginéni 2009.11.22. 21:49:39

mint azt többen leírták, a blog lelepleződött: rosszindulatú kitaláció, azaz kamu (kamukári).

vakhangya 2009.11.22. 21:50:06

@Noxin: ezzel csak az a baj, hogy mivel az orvosnak kell beadni ezert ot fogja terhelni a felelosseg. de azt nem tudja/akarja igazolni a gyarto, hogy nincs-e az oltasban szennyezo anyag (madarleukemia virus etc), nem tudja igazolni hogy a hutesi lanc nem szakadt meg, valamint elfelejtette rairni az ampullakra a gyartasi es a lejarati idot. (az megint csak ungarikum hogy ennek ellenere engedelyezte az illetekes hatosag)

akira2 2009.11.22. 21:50:35

@vakhangya:

Miért, Te rendben találod azt, hogy az információkat nem a tisztiorvosi szolgálattól, hanem google-től kapod?

vakhangya 2009.11.22. 21:51:29

@akira2: nem, en nem :) de a google sem talal infot arrol hogy miujsag az esetleges szennyezodesekrol az oltasban stb :)

Noxin 2009.11.22. 21:52:30

@vakhangya:
a MANCS cikben értelmes válaszokat kapsz egy virológustól a kérdéseidre.

vakhangya 2009.11.22. 21:54:05

@Noxin: lehet h masik mancs cikket olvastam, en nem talaltam valaszt benne.

Noxin 2009.11.22. 21:54:15

@vakhangya:
"@Noxin: ezzel csak az a baj, hogy mivel az orvosnak kell beadni ezert ot fogja terhelni a felelosseg."
Te komolyan nem olvasol szavakat egymás után?
"2. Amennyiben a háziorvos a nem kötelező védőoltás beadása során a szakmai szabályok előírásaival összhangban jár el, felelősség nem terheli."

akira2 2009.11.22. 21:55:17

@Noxin:

A gyártó pedig nyilván a szállítási láncra fogja kenni a felelősséget, ha valami szövődmény lépne föl, mert ki tudjam, hogyan kell szállítani és tárolni... Vagy ez is benne van a betegtájékoztatóban? Vagy az, hogy a gyártósorról lekerült vakcina szállítását tárolását kísérje figyelemmel a T. felhasználó?

Egyébként szerintem nem a szállítás a lényeg, mert - ahogy én tudom -, ha nem forralod föl, a vakcina nem romlik meg... :)

Zsola777 2009.11.22. 21:55:22

@vakhangya: Ugyanúgy készül ez is, mint a korábbi vakcinák, érdekes módon évekkel ezelőtt senki nem problémázott, hogy az a vakcina milyen rossz.
Az egyetlen különbség, hogy nem H5N1 vagy HxNx, hanem H1N1.
Btw, a külföldi szerekben darabokban vannak a genetikai darabok, ezért első oltásra nem feltétlenül alakítja ki a védekezést az immunrendszer. A többiben ezért immunrendszert erősítő adalék van, ami a mellékhatásokat okozza, és a balhé is ebből volt (www.prisonplanet.com/german-chancellor-ministers-get-special-vaccine-without-soft-kill-ingredients.html). A magyar oltásban ilyen nincs (www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=97584), tehát jó, sőt jobb.

De jól emlékszem, a balhé sokat ártott, sokan úgy gondolták, hogy veszélyes - pedig csak annyi volt, hogy a kedves tévék híradói csak azt szajkózták, hogy balhé van, meg hogy jobb/rosszabb oltóanyag volt, de hogy itt milyen típusú van, vagy hogy miért rosszabb valami, egy árva szó sem esett. Hát ezért gáz a tájékoztatás.
Ha megkérdezték volna az illetékest (Klubrádió megtette, ez most nem reklám, mert akárki lehetett volna), akkor hamarabb kiderül.
Az engedélyezési balhé meg nem érdekel, ha jó a szérum, legyünk már annyi előnyben a többi néppel szemben, hogy előbb szerzünk védettséget náluk - de emiatt ez sem jött össze.

vakhangya 2009.11.22. 21:55:51

@Noxin: majd nezz meg egy muhiba pert, majd amikor idaig eljutnak (par ev) akkor jon az amirol te beszelsz addig az orvost hurcoljak meg.

akira2 2009.11.22. 21:56:58

@vakhangya:

Na látod, akkor egyetértünk abban, hogy a tájékoztatás nem teljeskörű. Pedig a teljeskörű tájékoztatást ennél kevésbé kockázatos szakmákban is törvény követeli meg...

leone007 2009.11.22. 21:57:13

@vakhangya: "ezzel csak az a baj, hogy mivel az orvosnak kell beadni ezert ot fogja terhelni a felelosseg"

Na ez speciel egy nagy baromság. Van egy szakmai irányelv, mely szerint javasolt az oltás. (olvastam) Ha beadod, nem terhel semmiféle felelősség az esetleges mellékhatásokért.(kivéve persze vivőanyagra való_ismert_allergia esetén)

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.22. 21:57:36

@Noxin:

"Noxin 2009.11.22. 20:54:16
Nesztek:
Nem politikus, nem körzeti orvos:
www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20094

Igen tudom, a MANCS is csak a karvalytőke kiszolgálója...
És amit a spanyolnátháról (a H1N1 közeli rokona) tudni kell:
beka.blog.hu/2009/10/23/miert_kell_felni
"

idemásoltam a bejegyzésedet azoknak, akik valamiért átugrották..
marha jó a mancs cikk, egy laikusnak kimerítő mégis egyszerű

Noxin 2009.11.22. 21:57:49

@vakhangya:
"A magyarországi vakcinát több mint ötven éve gyártják és alkalmazzák, ezalatt több mint húszmillió adagot adtak be, és soha senkinek nem volt olyan baja tőle, ami miatt aggódni kellene."

Noxin 2009.11.22. 21:58:42

@oázis:
Látod van aki állítólag elolvasta, mégse talál választ benne 8-).

pannonfunk 2009.11.22. 22:00:05

@Noxin: Ha rizikócsoportba tartozol, akkor természetes, hogy az többet nyom a mérlegelésnél abba az irányba, hogy beadjad. Én voltam többször influenzás, pl. '87 januárjában a teljes általános iskola elkapta. Ami szintén H1N1 volt, lásd:

www.cdc.gov/mmwr/preview/mmwrhtml/00000899.htm

Akkor sem vert le, teljesen mild volt, volt pár napig lázam, feküdtem az ágyban, olvastam, aludtam. Persze az akkori betegség nem ad teljes védettséget, de valamelyes kereszthatás azért várható. És van mérésem arról, hogy hogyan reagál a szervezetem a H1N1-re. Nos, ezek valamint az oltócég zűrös ügyei együttesen vezettek oda, hogy most nem oltatom magamat.

leone007 2009.11.22. 22:00:08

@vakhangya: és te vajh hány műhiba pert láttál?

akira2 2009.11.22. 22:02:52

@Noxin:

Az orvost hogy a manóba terhelné a vakcina esetleges szennyeződésének és mellékhatásainak a felelőssége? Őt max. az terheli, hogy a szakmai előírások szerint adja be annak, akinek a szakmai előírás nem tiltja...

Én pl. a családomnak külföldre viszem a magyar vakcinát (bár nyilván aggódom amiatt, hogy nem tudok mindent ill. nincs elég tapasztalat az oltóanyaggal kapcsolatban), de sajnos nem tudok jobbat, mert ott, külföldön semmilyen vakcina nem elérhető. Csak annyi van/volt, amennyivel a különösen veszélyeztetetteket beoltották. Az ottani orvos pedig az általam szállított oltást fogja beadni.

Szerinted őt milyen felelősség terheli ezért?

pannonfunk 2009.11.22. 22:04:16

@oázis: Többek között megtudjuk belőle, hogy az állami knowhow-t csak úgy lepasszoltuk egy ismeretlen tulajdonosi hátterű cégnek. Tényleg mindenki számára érthető.

akira2 2009.11.22. 22:05:06

@leone007:

A legtöbb műhibaper a kockázatok nem megfelelő tájékoztatása miatt lesz sikeres...

vakhangya 2009.11.22. 22:05:35

@Noxin: azert ezt ne tekintsuk mar valasznak :) egyebkent ugy tudom hogy volt olyan aki pont azoktol az oltasoktol benult meg es vegul az orvosat felmentettek, de ez nem segit se a betegen se a meghurcolt orvoson. probalom elokeriteni a linket a hirrol, ha sikerul jelentkezem.

Noxin 2009.11.22. 22:05:54

@pannonfunk:
Akkor most tisztázzunk egy tényt:
Nem a H1N1 vírus a halálos, hanem az azt követő, a legyengült szervezetet megtámadó bakteriális fertőzés (szövödmények) okoz a sima influenzánál jóval nagyobb százalékban halált.
Maga a H1N1 a néhány napos magas láz miatt lehet veszélyes szívbetegekre, terhes anyák esetében a gyermekre.

vakhangya 2009.11.22. 22:06:15

@leone007: lehet, hogy tobbet mint te.

Noxin 2009.11.22. 22:07:05

@vakhangya:
Magyar orvos, a magyar vakcinától?

BLovi 2009.11.22. 22:08:53

Ez a levél úgy kamu ahogy van. Pláne így hogy nincs megemlítve az orvos.

Ha mégis igaz (szerintem nem) akkor meg fel kell az orvost jelenteni, mert bűncselekményt követett el.

vakhangya 2009.11.22. 22:10:26

@Noxin: ha meglesz a konkretum befogom linkelni ide, 2-3 honapja olvastam, de nem talalom egyelore.

egy hang a hátsó sorból 2009.11.22. 22:10:54

@vakhangya: De kit erdekel, hogy ki all a gyarto ceg mogott? Befolyasolja ez azt, hogy hatasos-e, es hogy milyen mellekhatasai lesznek vagy nem lesznek? Nem reszvenyt akarok venni, hanem beoltatni magamat a H1N1 elleni vakcinajukkal.

vakhangya 2009.11.22. 22:10:55

@Noxin: jah es az interneten olvastam, tehat ha meg is talaoom akkor is lehet azt mondani, hogy hamisitvany stb :)

vakhangya 2009.11.22. 22:12:07

@egy hang a hátsó sorból: ez csak ilyen ujhullamos hulyeseg a reszemrol, ha azt sem tudom ki all mogotte, honnan tudhatom hogy igaz amit allit a termekerol.

Lutsi 2009.11.22. 22:14:07

Szerintem vki kifejlesztette, a reptereken szétszórta, majd a markát tartja az oltóanyagokkal kapcsolatban. Válságban ez a kifizetődő megoldás.

pannonfunk 2009.11.22. 22:14:19

@Noxin: Nem.

Ez így baromira nem igaz. Egyrészt a szezonális influenzában is a fő halálozási ok a másodlagos bakteriális fertőzés, másrészt meg egyáltalán nem nagyobb a mortalitási rátája, mint a hagyományos vírusnak. Pl. Ukrajna, 1.5 millió influenzaszerű eset, 362 halálos áldozat. Na, az hány százalék? Akik meg azt mondják, hogy a többség az nem H1N1 volt, akkor ezt meg vessük össze azzal, hogy állítólag október végén sosincs szezonális influenza, legalábbis ez is egy hisztériázás volt, hogy lám-lám, H1N1 már októberben is, tyű, de rohadt veszélyes. Akkor hogyis?

Amúgy nem vagyok se szívbeteg, se terhes nő, se gyerek. Gyerekként sem volt semmi bajom. Bakteriális fertőzés meg lótúró. Antibiotikum, lázcsillapító, C vitamin, tea, alvás.

Noxin 2009.11.22. 22:16:58

@vakhangya:
A Berencsi interjúra is lehet mondani...
Amennyiben hiteles oldalon, ellenőrizhetően van információ, az valósnak tekinthető.
Persze az elmúlt néhány évben megvicceltek jó néhány médiát álhírekkel, de aki utána keresett, hamar rájött a turpisságra.

pannonfunk 2009.11.22. 22:17:10

@egy hang a hátsó sorból: Én úgy gondolom, hogy vakcinát hivatásának élő kutató gyártson, ne maffiózó. Nem az a baj önmagában, hogy ismeretlen a tulajdonosi kör, hanem az, hogy enyhén szólva is maffiózó módszerekkel pumpálják ki a pénzt az állambácsitól. Nézd meg a fenti NKTH-s linkjeimet. Ha szerinted minden rendben van így...

vakhangya 2009.11.22. 22:20:00

@pannonfunk: azert csak bizalomgerjesztobb ha ismert a tulajdonosi kor, esetleg jol johet pereskedes eseten :) szerintem egyebkent ez is rontott a magyar atoltottsagi helyzeten.

gabcigirl 2009.11.22. 22:20:39

Én beoltattam magam. Nálunk speciel a háziorvos mindenkinek javasolja, hiszen, mint mondta, nem lehet kiszámítani, mit tud művelni egy-egy ilyen vírus...

pannonfunk 2009.11.22. 22:22:35

Egyébként jó kérdés: Ez a H1N1 miben különbözik attól a H1N1-tól, amit 86-87 telén megkaptam:

www.cdc.gov/mmwr/preview/mmwrhtml/00000899.htm

?

:-O

vakhangya 2009.11.22. 22:23:19

@pannonfunk: tobben akarnak eladni neked vedooltast :D

vakhangya 2009.11.22. 22:26:19

@Noxin: megtalaltam a blogot ahol olvastam giulio.freeblog.hu (augusztusi poszt), felvettem vele a kapcsolatot, hogy irja meg honnan van az info.

egy hang a hátsó sorból 2009.11.22. 22:27:06

@vakhangya: Szerintem nem a ceg allit ezt vagy azt rola (azt nyilvan en is leszarom), hanem az egeszsegugyi hatosagok, koztuk a WHO is. Ezekkel szerintem nincs egy sulycsoportban egy "FW: Fw: RE: FW: FW: Az igazsag a H1N1 vakcinarol!!!!11!111!egy!!" jellegu email korlevel ellenvelemenye, vagy a mittudomen milyen onjelolt tenyfeltaro ujsagiroe.
Szoval az ilyen szakmai szervezetek velemenyet az embernek el kell(ene) fogadnia, abban a hiszemben, hogy objektiven es fuggetlenul vegzik a munkajukat. Ha mar ezt sem hiszitek el roluk, akkor teljesen felesleges barmilyen informaciohianyrol beszelni. Ennel hitelesebbet nem fogtok kapni. (Az ilyen hozzaallast egyebkent paranoianak hivjak.)

patkányarcúáginéni 2009.11.22. 22:28:52

@BLovi: már megírtuk egy páran, hogy setét kitaláció, de az olvtársak elvitatkozgatnak...

ki érti ezt?

akira2 2009.11.22. 22:31:13

@egy hang a hátsó sorból:

Igen, jó lenne hinni a who-nak, ugyanúgy,mint az ensz-nek is, meg az egyházaknak... Ez utóbbiakkal kapcsolatban pedig vannak azért botrányos esetek, amik utólag kiderültek...
Nagyon remélem, hogy a who-val kapcsolatban később nem fogunk hallani hasonlókról...

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.22. 22:31:24

@mrs. white:
Megkeresnéd ezt az info-t a WHO weboldalán is! Én eddig csak magayar sajtóban találtam meg.
Mindesetre ez a WHO szerinti legjobb vakcina még mindig nem rendelkezik EMEA engedéllyel, tehát csak Magyarországon forgalmazható, sehol máshol. Pedig jönnek az új oltoanyagok, az eddigi 3 engedélyezett vakcina után most engedélyt kapott a Panenza Sanofi-Pasteur -től. Nyilván annyira dübörög a gazdaság, hogy nincs is szükségünk egy jó külföldi üzletre.

Kyos 2009.11.22. 22:36:15

az élelmiszer, meg a ruhagyártók is rajtatok gazdagodnak meg... az mégsem bánt senkit...

egy hang a hátsó sorból 2009.11.22. 22:36:56

@pannonfunk: Nem nezem meg, mert jelenleg nem erdekel. Mint mar mondtam, ez az egesz szarkavaras teljesen irrelevans a vakcina hatasossaga szempontjabol. (Azt persze egy szoval nem mondom, hogy biztosan alaptalan.)
Azt egyebkent remelem te sem gondolod, hogy konkretan a vakcinat kifejleszto kutatok lennenek maffiozok. A ceg tulajdonosai adott esetben lehetnek azok, lehet hogy torvenytelen eszkozokkel lobbiztak vagy nyertek el a szerzodest, vagy mittudomen, de ez a kutatok munkajanak vegeredmenyetol teljesen fuggetlen. Ha a vakcina jo, akkor erdemes oltani vele, aztan le kell csukni azt, akit le kell csukni.

egy hang a hátsó sorból 2009.11.22. 22:38:55

@akira2: Jo, de akkor most kinek higgyen az ember? A sajat pincejeben berendezett laborjaban sajat kezzel elvegzett kutatasi eredmenyeinek? Egy bizonyos fokig azert bizni kell a vilagban, mert kulonben megorulsz es gyomorfekelyt kapsz minden utcasarkon.

akira2 2009.11.22. 22:42:16

@egy hang a hátsó sorból:

Annak hiszek, aki felelősséget is vállal azért, amit gyárt, elad, vagy rávesz arra, hogy megvegyek valamit, amit más gyártott.

vakhangya 2009.11.22. 22:43:11

@Noxin: nah megkaptam a konkret linket is. tudom, hogy nol meg minden, de hat ez van :)

nol.hu/archivum/archiv-86817

pannonfunk 2009.11.22. 22:45:40

@egy hang a hátsó sorból: Gondolod, hogy a kutatók hozzák meg a döntéseket, hogy hogyan skálázzuk fel a gyártást, hogyan végezzük a minőségbiztosítást? Ha igen, akkor miért nem áll elő az az ember (nevezzük szakmai igazgatónak), aki ezt teszi: "Hé, emberek, én vagyok a szakmai igazgató, ez-és-ez a tudományos végzettségem, itt-és-itt dolgoztam ezelőtt, ez-és-ez a szakmai eredményeim". Lehet tudni bármit is, hogy ki ez az ember?

Mellesleg a lecsukásról: a botrány 2005 decemberében indult. Lassan elévül... :S

pannonfunk 2009.11.22. 22:47:02

És még mindig nem mondott senki semmit arról, hogy mi a különbség a mostani H1N1 és a 86-87-es H1N1 között?

www.cdc.gov/mmwr/preview/mmwrhtml/00000899.htm

Tényleg érdekel...

akira2 2009.11.22. 22:47:37

@egy hang a hátsó sorból:

"Azt egyebkent remelem te sem gondolod, hogy konkretan a vakcinat kifejleszto kutatok lennenek maffiozok."

Nem, ezt nem gondolom én sem.

"A ceg tulajdonosai adott esetben lehetnek azok, lehet hogy torvenytelen eszkozokkel lobbiztak vagy nyertek el a szerzodest, vagy mittudomen, de ez a kutatok munkajanak vegeredmenyetol teljesen fuggetlen. Ha a vakcina jo, akkor erdemes oltani vele, aztan le kell csukni azt, akit le kell csukni."

De a cég tulajdonosai döntenek arról, hogy az állammal (az állam az aki nem vállal felelősséget az általa melegen ajánlott vakcináért) kötnek titkos szerződéseket.

Egyébként pedig szerintem az állam az adófizetők pénzén semmilyen ügyben, semmilyen szerződéséről nem titkolózhat mindaddig, amíg az adófizetőknem meg nem engedi, hogy ők is eltitkolják pl. a jövedelmüket...

hamisnero 2009.11.22. 22:49:07

@Kóser Malac: nem, színmagyar, és az is volt sokáig, de aztán jó párszáz évvel ezelőtt a török Porta szervezett ide csoportos túrákat, és hát az egyikük török katasztrófa turistának ez nem jött be, így nyomot hagyott a családfán, de ez hosszú sztori. úgyhogy ha magyarsággal a humor összeférhetetlen, tudd be a törököknek. persze lehetne zsidó is, de az éppen pont kimaradt - ritkaság ez itt, közép-európában, hogy egy családban valamelyik "vér" nem képviselteti magát. nem szégyenleném, ha így lenne, ezt csak azok titkolják és tartják égőnek, akiknek a semmi, de semmi nincs a kis életükben, amire büszkék lehetnének, mint a (vélt) fajtisztaságuk. amúgy kulturális értelemben biztos, hogy az itt élő - magyar korona, majd nemzet, illetve állam - körébe tartozó ezerféle nemzetség, nemzetIség, nép nyomot hagyott a közös tudatban. e nélkül biztos szegényebbnek érezném magam, és egysíkúbb lenne a világom, kutyabőr ide, vagy oda. még valami?

pannonfunk 2009.11.22. 22:50:56

@vakhangya: Lehet, hogy egy népszabóság itt meggyőzőbb is, mint egy napiorbánviktor, pardon, most már Magyar Nemzet :)

pannonfunk 2009.11.22. 22:56:11

@Kyos: Kapitalizmus van, mindenki annyi profitot termel be, amennyit a piacon meg tud szerezni. Nincs ezzel semmi baj. Azzal annál több, hogy először hülyének néznek minket az üvegzseb programmal (NKTH), majd a mutyizásban vastagon bennelevő céget elénkállítják, hogy nesztek, ez foja gyártani a védőoltást. Akikről fogalmunk nincsen, hogy kik, és felelősséget nem vállalnak.

Ha megveszel egy háztartási gépet, és megráz az áram, beperelheted a gyártót, mert tudod, hogy ki. Vegyük észre, hogy ez itt most nem áll fent...

cooper (törölt) 2009.11.22. 22:57:23

Úgy menjetek dokihoz, bankba, BÁRMILYEN MAGYAR HIVATALBA, mint egy CIA-és :), legyen "hangrögzítős" a mobilotok, és rögzítsétek a beszélgetést, és utána leperelni róla a gatyát is, kirúgatni, youtube-ra föltenni :D:D:D:D:D:D:D, de sztem a neten be lehet szerezni profi készüléket is :):):)

tentike 2009.11.22. 22:59:56

Döbbenet, hogy az általam ismert és amúgy értelmesnek tartott emberek is micsoda összeesküvés-elméletekben hisznek influenzaoltás-ügyben. (Persze némelyikük az aurafotózásban is hisz, úgyhogy nem is értem, miért vagyok meglepve.) A Konteó blogon vajon lesz-e erről egy bejegyzés?

Amúgy mondja már meg valaki, hogy miért lett pont most és pont az influenzák elleni oltásból ekkora hacacáré. Már évek óta minden évben van influenza elleni oltás, nem?

egy hang a hátsó sorból 2009.11.22. 23:05:30

@tentike: "Amúgy mondja már meg valaki, hogy miért lett pont most és pont az influenzák elleni oltásból ekkora hacacáré. Már évek óta minden évben van influenza elleni oltás, nem?"

Nem tudom, de az a gyanum, hogy ha ez az egesz H1N1 mizeria jovo ilyenkor, a kovetkezo kormany alatt jott volna elo, akkor a jelenlegi szkeptikusoknak a tulnyomo tobbsege ugy vitte volna a vakcinat, mint a cukrot. Es szerintem ez a legelkeseritobb az egeszben.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.22. 23:05:37

@pannonfunk:
Hagyjuk már a politikát. A szövödmény valós, a per valós. Az orvost 6 évig nyúzták a Biróságon és csak utána mentették fel.
Ráment a beteg is és az orvos is.
Mellesleg hányan is betegedtek meg eddig Magyarországon?
Nem az inluenza szerü, hanem konkrétan a A H1N1, tehát sertésinfluenzában? Nem tudja senki pontosan, mert leállították a virus kimutatásokat.
Svédországban a Sertésinfluenzának gondolt betegektől beküldött minták 5-1o %-ban bizonyultak sokáig csak pozitivnak. Az utóbbi pár hétben emelkedett a betegségek száma és a találati arány is. Itt legalább vannak adatok.

vakhangya 2009.11.22. 23:07:25

@egy hang a hátsó sorból: ha ez tenyleg igy van, akkor meg is erdemlik.

freddyreal 2009.11.22. 23:16:06

na ne márrr.....10 éve volt egy eset, ahol valaki azt mondta, hogy egy oltás miatt bénult le....hát ez aztán bizonyíték...és mi van, hogy ha tényleg az orvos szúrta el, és nem fertőtlenített rendesen, és egy vírus ami a rendelőben tanyázott bejutott a tűn keresztül??? Jah, és persze ha ilyet ír a népszabadság akkor hiteles, ha mást akkor rohadt zsidóbérenc. Gratulálok

Noxin 2009.11.22. 23:25:21

@vakhangya:
Elolvastam, természetesen nem fogok kételkedni benne. Nem kötözködésképpen, de az emlitett neurológus professzor kiegészíti az okokat a férfi genetikai adottságával.

Inkább csak elméletként merül fel bennem:
hányan halnak bele beoltatlanul az influenzába?
hányan halnak bele a védőoltásba?
Ez az amit mindenkinek el kell döntenie magában és nem a másik oldalt szidni, hogy milyen hülye.
Én meg próbáltam (és te is) olyan linkeket keresni, ami alapján az érveinket igazoljuk.
Jelenleg még csak kialakulóban van a járvány, nem tudjuk mi lesz a jövő.
Ha nem lesz komoly hatása, akkor sem lehet majd kideríteni kinek volt igaza, de valószinűleg jövő évben újra elő fog kerülni a H1N1 és folytatódni fog a vita.
Amúgy meg Orbán Viktor is már beoltatta magát 8-).

pannonfunk 2009.11.22. 23:29:48

@tentike: Azért lett hacacáré, mert kedvenc ciprusi cégünk megpumpálta az állam bácsit 6 milliárd forintra. Úgyhogy ebből most legyártottak 6 milló vakcinét, hogy aztat most de be kell adni, ha a fen fenét eszik is.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.22. 23:31:24

@freddyreal:
Ha kicsit is értenél hozzá, akkor nem írnál ilyen orbitális baromságokat. A zsidókkal kapcsolatos paranoiádat már nem is kommentálom

akira2 2009.11.22. 23:31:55

@pannonfunk:

Vagy eladjuk Zimbabwéba, minthogy európai engedély híján itt a környéken nemigen menne el... :)

vakhangya 2009.11.22. 23:33:14

@Noxin: persze, en nem akarok igazsagot tenni, csak valaszolam par kommentre. azt tovabbra is tartom, hogy ha a poszt iroja nem ir neve(ke)t akkor nem hiszek neki. egyebkent pedig az orvosnak joga van megtagadni a vedooltast lelkiismereti okra hivatkozva is. persze ezt lehet normalisan is tenni. egy bizonyos szint ala mar nem akarok menni :) remelem a fiad atveszeli a dolgot.

vakhangya 2009.11.22. 23:37:51

@Noxin: Inkább csak elméletként merül fel bennem:
hányan halnak bele beoltatlanul az influenzába?
hányan halnak bele a védőoltásba?

erre meg reagalnek, az egyik megnem valaszolt kerdes amit a gyartohoz inteztek pont az, hogy volt-e teszt arra vonatkozoan, hogy aki megkapta az oltast az lett-e beteg vagy sem. jelenleg az osszes rendelkezesre allo info az oltasrol (teljesen mind1, hogy mar 20 milliot beadtak olyan oltasbol amit ugyanigy gyartottak), hogy immunvalaszt kivalt. ez egyebkent nem egy nagy valami egy vedooltastol.

svedorszagban egyebkent van lehetoseg a mellekhatasok bejelentesere, es meg is teszik, hasonlo letezik magyarorszagon is?

vakhangya 2009.11.22. 23:38:41

@freddyreal: en annyit igertem Noxin-nak, hogy elokeritem a cikket az esetrol. ezt megtettem.

pannonfunk 2009.11.22. 23:39:02

@Noxin: Igen, pontosan ezeket az adatokat szeretnénk tudni. Én hallottam olyan infot is, hogy évente a szezonális influenza ellen beoltatnak 1 milló embert évente. Ez a lakosság 10%-a! Végeztem kis környezetemben felmérést, messze alatta volt a 10%-nak. Persze, tudom, ez nem reprezentatív minta, node azért gyanús az eltérés. Tényleg beadnak 1 milló adagot évente? Kikenek? Van az ismerettségi körömben fital, öreg, de csak egyetlen 80 feletti néniről tudom, hogy beadatja magának a szezonális elleni oltást.

Milyen technológiai kihívást jelent 1 millóról 6 millóra felskálázni a termelést? Ugye, pontosan erre adtak 2006-ban 2 milliárd forintot az Omninvestnek, hogy dolgozzon ki egy ilyen eljárást. Ha évente 1 milliót úgyis legyártanak, a hatszorosra való felskálázás ekkora probléma, hogy abba 2 milliárdot bele kell tenni? Mi történt itt? Valóban biztonságos maradt a gyártás ezalatt?

Ha nem 1 milló oltást gyártottak le évente eddig, hanem kevesebbet, akkor 1. miért hazudnak? 2. ez esetben a gyártókapacitás felfuttatása milyen technológiai problémákat jelent?

Na, szóval én ezekre a kérdésekre várnám a választ. Azon felül, hogy ki a tudományos igazgatója a cégnek, aki a gyártást irányítja, és miyen szakmai múlttal rendelkezik.

pannonfunk 2009.11.22. 23:42:17

Ja, igen, és harmadszor is megkérdezem: Mi a különbség a mostani H1N1 és a 86-87-es H1N1 között? Azon a fél ország átesett....

www.origo.hu/itthon/20081114-rault-a-kormany-az-influenza-bizniszbol-befolyt-penzre.html

vakhangya 2009.11.22. 23:43:38

@pannonfunk: hatha freddyreal a tema szakertoje tud neked valaszolni.

Noxin 2009.11.22. 23:51:24

@pannonfunk:
A blog még mindig nem erről szól 8-).
De józan ésszel gondolkodva, miután a vírust tenyészteni kell (immáron nagyobb mennyiségben), "megölni", előálítani a vakcinát, aztán x fok alatt tárolni (illetve már vsz. előállítani is), hogy ne menjen tönkre, szóval ehhez azért szerintem kell technológia.
Ezek a te kérdéseid, én meg azt nem értem, hogy miért mindig azzal foglalkozunk, hogy "mi kerül ezen ennyibe"? Mindenkinek van szakmája, én számítógépeket szerelek, nincs jobb érzés annál mint amikor pár perc alatt megcsinálok valamit és aztán azt hallgatom, hogy ja csak ennyi volt? Igen, ennyi volt, és ez nekem 10-15 évembe került, hogy ennyi legyen. Aztán meg vitatkozunk az árról.
Én elhiszem, hogy ez a vírus veszélyes is lehet és örülök, hogy van vakcina. A szlovákoknak nincs, idejárnak hozzánk érte. És se te, se én nem tudhatjuk mi lesz ebből a járványból.
Anyám ás a férje rendszeresen oltatják magukat a szezonális influenza ellen, semmi bajuk.

Noxin 2009.11.22. 23:58:49

@szil5:
Ok, de ez a svédek által beszerzett vakcina, aminek köze nincs az itthonihoz.
A tájékoztatásod akkor lenne korrekt, ha ez mellétennéd.

pannonfunk 2009.11.23. 00:00:19

@Noxin: Kérdés: Tudsz válaszolni ezekre a kérdésekre vagy nem? Beadnak 1 millió oltást évente vagy nem? Kell új technológiát kidolgozni ahhoz, hogy felskálázzuk a gyártást vagy nem? Ha igen, akkor ennek van-e rizikója vagy nem? Tesztelték-e ezt vagy nem? Ki felelős a gyártási folyamatért?

És vegyük észre, hogy én baromira nem azon vitatkozom, hogy mennyibe kerül hanem azon, hogy miért ilyen botrányos körülmények között adnak kontrolálatlanul milliárdokat egy cégnek. Mégegyszer: a hangsúly nem a milliárdon van, hanem a botrányon.

A másik: Te a piaci árat kéred el a munkádért, és annak azért annyi az ára, mert annyit kell tanulni a megszerzett tudásért, amennyit írtál. Vegyük észre, hogy itt baromira nem piac volt, előre le volt zsírozva, hogy az Omninvest fog 2 milliárdot kapni, és ezt az egészet elbohóckodták pályáztatással meg kétnapos határidővel.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.23. 00:06:13

@Noxin:
Majd ha találok otthoni korrekt adatokat a bejelentett melékhatásokról melléteszem.
Pedig használon a netet meg a keresőket tempósan.

Noxin 2009.11.23. 00:08:51

Ezeket felesleges számonkérned rajtam, én csak a józan paraszti eszemet tudom használni.
Ezek részedről feltételezések, vagyis inkább gyanúsitgatások.
Először számonkéred, hogy mire kapott pénzt, majd azt, hogy biztonságos-e amit csináltak?
Ha nem kapott volna pénzt, akkor lenne értelme a második kérdésnek.
Azért kapott pénzt, hogy kidolgozza a biztonságos nagy mennyiségű gyártást.

Könyörgöm ki kapjon pénzt?
Nincs közelstávol közép-Európában olyan cég, ami vakcinát tudna gyártani, milyen versenyt akarsz?
Jöjjenek a svédországban szörnyű mellékhatásokat okozó vakcinák?

vakhangya 2009.11.23. 00:10:29

@Noxin: "Jöjjenek a svédországban szörnyű mellékhatásokat okozó vakcinák?"
Nota bene: azt nem tudjuk, hogy a magyar mit okozott/fog okozni.

Noxin 2009.11.23. 00:10:57

@szil5:
Ha lennének itthon ilyenek, akkor már tele lenne vele a Mónika só és a Joshi Bharat és akkor a többi bulvármédiát még nem is soroltam... 8-)

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.23. 00:12:16

@Noxin:
Majd a nagyzszámok statisztikája megmondja a választ. Az egyes esetek, max gondolatokat ébreszthetnek arról, hogy semmi sem biztos. És ezért kétkedni, kérdezni, gondolkodni és bizonyítani kell. Nem csak kiálni a TV-be és háttér nélküli kinyilatkoztatásokat tenni, visszaélve a pozitióval.
Az nagyszüleim is mindig oltatták magukat, én meg minden évben ápoltam éket egy hétig , mert a 4o fokos láztol lábra sem birtak állni. De ez is csak egyéni eset.Nem emiatt az a véleményem ami.

Noxin 2009.11.23. 00:13:13

@vakhangya:
Állítólag az egymillión beadott vakcinán már mi is túl vagyunk.
Az a baromi jó ebben, hogy a végén majd mindenki a saját véleményét látja majd beigazolódni.

Noxin 2009.11.23. 00:16:10

@szil5:
Ebben igazad van:
"Az egyes esetek, max gondolatokat ébreszthetnek arról, hogy semmi sem biztos. És ezért kétkedni, kérdezni, gondolkodni és bizonyítani kell."
De ez egyaránt igaz a H1N1 okozta halálesetekre is és a védoltás okozta tünetekre.

vakhangya 2009.11.23. 00:18:24

@Noxin: igen, ez a veszely fennall :) en megelegszem azzal is, ha par embert magyarorszagon akik velemenyem szerint nagyot hibaztak, bortonbe zarnak.
no persze az is jo volna, ha minel kevesebb embernek lenne komolyabb baja a virustol vagy az oltastol.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.23. 00:27:59

@Noxin:
Hát lehet, hogy te onnan tájékozodsz, de én nem.
Bulvársajtó itt is van, de rendes adatszolgáltatás is. Otthon pedig csak bulvársajtó van.
A Svédországban használt vakcinát egyébként alaposabban tesztelték és erről vannak is szakmai közlemények.
Az itt használt és a másik 3 vakcinának - amiket egész Europában engedélyeztek- az az elónye a magyarral szemben, hogy nem a teljes elölt virust tartalmazza, hanem annak egy részét, igy kisebb az esély a mellékhatásra. Ezt hivják split vakcinának. A Magyar Infektologiai Társaság ajánlása szerint terheseket és 3 éveseknél fiatalabb gyerekeket nem volna szabad teljest virust tartalmazo vakcinával oltani, csak a nagyon" mérgezö" split vakcinával. Persze ezt az állásfoglalást is lesöpörték.
Ja és a magyar vacinában 1ox annyi higany van , tartősitoszerként mint a Svédországban használtban( 5o és 5 ug)Igaz vizoldékony és kiürül, de azért egy csecsemő vagy egy magzat esetén mégsem mindengy, hogy egyszerre mennyi higanyt kapnak a képükbe.

Noxin 2009.11.23. 00:41:32

@szil5:
Nem, nem onnan tájékozódom... ironikus volt a megjegyzésem.
Az általam linkelt MANCS cikkben viszont a teljes vírus előnyeit is megemlítik:
"Ha a hasított vagy az alegység vakcinához a vírust szétrobbantják, akkor a belsejében lévő antigének ellen is termelődik ellenanyag. De ennek semmilyen biológiai hatása nincsen, mert amikor szaporodik a vírus, akkor az immunrendszer úgysem tud hozzáférni a belsejéhez. Ezért a split vagy az alegységvakcina feleslegesen megdolgoztatja az immunrendszert, mégis csak ugyanaz a nyolc ellenanyag hatékony, mint az egész vírust tartalmazó vakcina esetén. Sőt, a szétrobbantás miatt abból a nyolcból a kémiai kezelés egyet-kettőt még tönkre is tesz, tehát a felszínen ható ellenanyagok száma még kevesebb is lesz. Ma már egyébként máshol is kezdenek visszatérni a teljes elölt vírust tartalmazó vakcinához."
www.webbeteg.hu:
"Ami a higanyt illeti, ez egy etil-higany lánc, ami a szervezetben lebomlik és pár napon belül kiürül. Nem pedig metil-higany, ami felhalmozódik. Mivel itt minden hozzászólót - a név nélkül nyilatkozó gyermek háziorvost is - évtizedekkel ezelőtt mertiolátos vakcinával oltottak nem is egy alkalommal, várható, hogy a gyermekeink se lesznek kevésébé abnormálisak, mint amilyenek mi vagyunk."

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.11.23. 10:24:44

Az oké, hogy a doktornő nem ért egyet a védőoltás beadatásával, de ettől függetlenül nem tagadhatja meg annak beadását!

Molina · http://bulvarfika.blog.hu/ 2009.11.23. 11:38:38

@Csé:

Gondolom csak hallasz, de NEM értesz, a lengyelek NEM veszik meg a vakcinát, és NEM oltanak!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.11.23. 12:29:17

@sterimar: Jól kifejtetted, bravó!
De az orvosok nagy részének sincs fogalma mi az orvoslás, úgyhogy kvittek vagyunk..

De ez egyben a különbség is: én tudom, hogy nem értek hozzá. Viszont egy leukémiás, végső stádiumban levő beteget nem is fogok makacsul vitaminhiányra kezelni.
Erről ennyit.

vakhangya 2009.11.23. 13:50:57

@s_timcsi: ebben kicsit tevedsz. persze nem tudom van-e meg jelentoseguk a torvenyeknek:

Az ellátás megtagadásának joga
131. § (1) A hozzá forduló beteg vizsgálatát a betegellátásban közvetlenül közreműködő orvos megtagadhatja,
a) ha ebben más beteg ellátásának azonnali szükségessége miatt akadályoztatva van, vagy
b) a beteghez fűződő személyes kapcsolata miatt
feltéve, hogy a beteget más orvoshoz irányítja.
(2) Az orvos a beteg vizsgálatát és további ellátását megtagadja, ha erre saját egészségi állapota vagy egyéb gátló körülmény következtében fizikailag alkalmatlan.
(3) Az orvos a beteg ellátását csak a vizsgálatát követően tagadhatja meg, amennyiben a vizsgálat alapján megállapítást nyer, hogy
a) a beteg egészségi állapota orvosi ellátást nem igényel,
b) a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért kezelés szakmailag nem indokolt,
c) a szükséges ellátás nyújtásához az egészségügyi szolgáltatónál nincsenek meg a személyi, illetve tárgyi feltételek és a beteget beutalja az ellátásra szakmailag illetékes egészségügyi szolgáltatóhoz, vagy
d) a beteg állapota nem igényel azonnali beavatkozást és a vizsgálatot végző orvos a beteget későbbi időpontra visszarendeli, illetőleg a b) pontban foglaltak szerint jár el.
(4) Amennyiben a beteg vizsgálata alapján megállapítást nyer, hogy a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért ellátás jogszabályba vagy szakmai szabályba ütközik, az orvos az ellátást megtagadja.
(5) Az orvos a beteg ellátását akkor is megtagadhatja, ha
a) az adott ellátás erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik,

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.24. 12:21:35

@szil5:

40 fok egy hétig? nagyszülők?

bocs, de egy ilyen idős ember már az első nap elpatkol a 40 foktól...

vakhangya 2009.11.24. 16:33:01

@oázis: miert tenne ilyet? ha megfelelo apolas megvan akkor azert nem kell belehalni a lazba.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.24. 20:20:15

@vakhangya:

bocs, te nem tudod mi az a 40 fok láz, egy hétig 40 fokos lázban lenni, olyan egyszerűen nincs, egy napig oké, talán kettőig, (egy erős szervezetnek) de egy hétig.. nem létezik,

elnézést nem hiszem! főleg nagy szülőknél nem hiszem az egy hetes negyvenfokos lázat, azt nem bírja a szív és a tüdő, sat...

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.24. 21:14:47

@oázis:
Köszi a kiegészítést, majd még leteszek néhány szakvizsgát a meglevők mellé, hogy megtanuljam mi a láz.
Amúy tényleg erős szervezetük volt, bőven 9o felett veszitettem el mindkettőt.

Szaruszerű Lány 2010.07.05. 14:10:45

Ez egy rendes orvos volt. Én a helyedben hálás lettem volna neki.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása