Életem legborzasztóbb éjszakáját töltöttem a Jahn Ferenc Kórházban

2020.03.10. 05:56

jfko.jpgKivel kell itt orális szexuális kapcsolatot létesíteni ahhoz, hogy kapjak egy takarót?

Kedves Praxis!

 

Előrebocsátom, hosszú lesz. Eddigi életem legborzasztóbb éjszakáját töltöttem a Jahn Ferenc Kórház frissen felújított sürgősségi osztályának betegszobájában. Ennyi embertelenséggel, megalázással, nemtörődömséggel, a személyiségi jogok totális semmibevételével, az empátia teljes hiányával még életemben nem találkoztam. Vasárnap délután légzési nehézség miatt elmentem a háziorvosi ügyeletre, ahonnan bal kamra elégtelenség miatt azonnal beküldtek a sürgősségire. (Úgy emlékszem ez volt a diagnózis, kérlek, nézzétek el, ha nem a szakma nyelvét használom, az én terepem nem ez.) A sürgősségin mindjárt a felvétel után döbbenten tapasztaltam, hogy rabosítottak. Elválasztottak a kísérő hozzátartozómtól, ő egy másik váróban maradt.

 

Én nem mehettem ki szabadon (ha megkértem egy őrmester stílusú nőt, akkor, ha éppen ráért, pofákat vágva kiengedett), ő meg nem jöhetett be. Csak nekem tűnik embertelennek, hogy több órát kell úgy várakozni, hogy tele van az ember szorongással, és még a hozzátartozóját is elválasztják tőle? Ki találta ki ezt a hülyeséget?  Én elhiszem, hogy mi, betegek is zavarjuk az eü. dogozóit, nemhogy a hozzátartozóink, de ez mégiscsak túlzás.  Úgy meg pláne, hogy vannak kivételek. Nem a súlyos állapotú betegekre gondolok, hanem pl. arra a párra, akiket valaki a személyzetből ismerősként üdvözölt, majd annak ellenére ücsörögtek ott egymás mellett, hogy szemmel láthatóan egyikük sem volt súlyos állapotban. Ezen felbátorodva néhány óra különélés után behívtam a férjem. Néhány perc múlva hörögve vetették rá magukat, hogy menjen ki. Máshoz is beszökdöstek, de nem volt kegyelem, csak a párocskát nem háborgatták. Ekkor még nem tudtam, ez még csak a kezdet. Első körben megkaptam a karszalagom egy bűbájos hölgytől. Érdekes volt, hogy a felvételnél kapott sorszámom megjelent az ajtó feletti digitális kijelzőn, mikor bemehettem, ennek a sorszámnak a továbbiakban semmi jelentősége nem volt. Pedig lennének ötleteim, hogy még mire lehetne használni, pláne, hogy van egy nagy monitor is a váróban.

 

EKG, vérvétel, mellkas röntgen viszonylag hamar megvolt,  az után következett a végeláthatatlan várakozás (pl. a monitoron jelezni lehetne, éppen hol áll a betegek sorszáma (nyilván nem érdek, mert túl átlátható lenne, pedig szerintem a többség azt is megértené, ha egy súlyosabb eset miatt hátrébb kerülne, cserébe lenne némi információja a teljes kilátástalanság helyett, meg a monitor is ki lenne használva, mert azért kár volt beszerezni ezt a nyilván nem olcsó cuccot, hogy egyetlen szobába azon szólítsanak). Szóval 6 óra várakozás (rabságban) után orvos elé kerültem, ő is kedves volt, és úgy döntött, az éjszakát a sürgősségi betegszobájában monitoron fogom tölteni embólia gyanúval.  Megfordult a fejemben, hogy azt talán nem így diagnosztizálják, de mit értek én a lovakhoz. Nem is nagyon izgatott. Megrémültem.

 jfko.jpg

 

Bekísért a szobába, rám szereltek tappancsokat, vérnyomásmérőt, ujjamra bigyót. Én közben próbáltam valahogy a várakozó férjemet értesíteni, hogy hozzon be nekem ezt-azt, amire szükségem van, a helyet uraló – magát minimum tengerészgyalogosnak képzelő – GI  Jane karikatúrája, rám förmedt, hogy ide nem lehet behozni cuccot. Kérdeztem, egy könyvet, egy telefontöltőt, és egy üveg vizet sem? Nem szívesen, de azt lehetett. A doktornő megkérte őket, szóljanak majd, hogy engedjék be a férjem. Mikor elment a szemem láttára jót röhögtek ezen (GI Jane és némiemberségszorultbelédekonformista társa). Aztán ott maradtam utcai ruhában egy ágyon. Kaptam egy ígéretet, amikor az ágyat elfoglaltam, hogy lesz majd egy takaróm. Telt, múlt az idő, az ablak nyitva volt, fáztam, takarót nem kaptam, a férjem kinn várakozott a minimál felszereléssel.  Váratták még egy órát. Csak úgy. Mert megtehetik.

 

A két huszonéves lányka még csak véletlenül sem létesített szemkontaktust, nehogy kérdezzek, vagy kérjek tőlük valamit. Aztán a konformista megsajnált és egy pillanatra felfüggesztve a legalább egy órája folytatott magántelefonját szólt, hogy nemsokára beengedik a férjem, így kisvártatva tényleg megkaptam az életmentő felszerelést. A víz valóban az volt, mert ha nem hozott volna, akkor reggelig szomjazok. Volt, aki így járt, nem volt/elfogyott a vize, délután fél hattól reggel fél hatig nem ivott, mert ott egy pohár vizet nem kapott, és aztán csodálkoztak, hogy nem tudnak vért venni tőle). Mikor a szobába kerültem, volt ott egy fiatal lány pelenkában, aki az első epilepsziás rohamán volt túl, közben bepisilt, és zavartan viselkedett. Hogy honnan tudom, mi történt vele? Hát onnan, hogy fennhangon beszéltek róla (nem csak róla, a saját leleteimben nem tudtam, mi van, de ágyszámmal, névvel teljes diagnózisok repkedtek, kinek, mi van a prosztatájával, mivel műtötték stb.) Szóval ezen a fiatal lányon csapatban vihogtak, mert egy zsákból pakolgatta ki a nadrágját, bugyiját, messziről kiabáltak neki, hogy hagyja, mert pisis.

 

 Csak annak örültem, hogy szegény anyukája kinn a váróban nem tudja, mit művelnek odabenn a gyerekével (ugye milyen jó a rabosítás?). Utána mentősök jöttek egy néniért , traumatológiára vitték,  szintén fennhangon ecsetelték, hogy a fekélyes sebeiből hol mi folyik, és csak attól féltek, hogy nagyon „összedzsuvázza” a felszerelésüket. Jobb is, hogy a néni valószínűleg nem volt magánál, mikor megbeszélték, hogy a saját plédjüket a feje alá tegyék, mert abból MÉG nem folyik semmi. Miközben taszigálták, rászólt a mentős, ne balettozzon néni, ez nem a balettintézet. Közben majdnem leejtették, mert az egyik mentős annyira belefeledkezett a még pelenkában is igen csinos kislány bámulásába, hogy az még egy igazi pedofilnak is becsületére válna. A hányinger kerülgetett, és ismét csak a kislány anyukájára gondoltam. Azt kívántam, soha ne tudja meg, min megy keresztül éppen a lánya. 

 

A nénit elvitték, anyák napja volt éppen, én meg azon gondolkoztam, a saját édesanyjának is ilyen elbánást kívánna-e, meg arra, hogy még azelőtt meg kell halni, mielőtt ennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerülök, és ilyen embereknek leszek kiszolgáltatva. Ezen lehet, már most el kell kezdeni dolgozni. Takaróm még mindig nem volt, egy normálisabban viselkedő férfi ki akarta nyitni jobban az ablakot, de kértem, hogy ne, mert így is fázom. Akkor ismét kaptam egy ígéretet takaróra, de ez is csak ígéret maradt. Közben próbáltam valakinek elkapni a pillantását, hogy megkérdezzem, mi a teendő, ha mosdóba kell mennem. Nem volt egyszerű, de a konformistától - aki még mindig telefonált, még mindig magánügyben – megtudtam, hogy leszerelem a cuccot, és kimegyek. Ez tetszett. Leszereltem, kimentem, aztán visszamentem, mert volt a táskámban papír zsebkendő, a WC-ben meg csak üres guriga. Visszatértem, de egy darabig nem nagyon izgatta őket, hogy ott vagyok leszerelve. Már azon tűnődtem, hogy lehet, visszaszerelni is nekem kell, amikor a normálisabb férfi felszerelt újra.

 

Takaróm még mindig nem volt, így gondoltam, megpróbálom az ő nyelvükön, mert a kérés nem éri el az ingerküszöbüket, így mikor GI Jane a látóterembe került, fennhangon megkérdeztem, kivel kell itt orális szexuális kapcsolatot létesíteni ahhoz, hogy kapjak egy takarót. Hatott. Pár perc múlva egy olyan pléd landolt az ajtóból dobva az ágyamon, amit a szemétben bottal sem piszkálnék meg. Csak reménykedtem benne, hogy nem a szennyesből vette ki, de a szükség nagy úr,  betakaróztam vele. Kicsit elcsendesedett a szoba, olvastam, amikor GI Jane megjelent, látta, olvasok, így egyetlen szó nélkül lekapcsolta a villanyt. Gondolom, hogy érezzem, csak egy darab sz@r vagyok. Ha így alakult, megpróbáltam aludni. Éppen majdnem elaludtam, mikor GI Jane megjelent mellettem, és egyetlen hang nélkül a fejemre szerelt egy orrszondát (talán így hívják), aztán közölte, az orrán vegyen levegőt, és eltűnt.  Na, alvásnak lőttek, ha akartam, ha nem (inkább nem szerettem volna) hallgattam a fennhangon ecsetelt diagnózisokat, néha beordított GI Jane a férfi szobába, hogy nyújtsa ki a karját, mert így a büdös életben nem folyik le az infúzió.

 

Öt perceket aludtam, néha hangos röhögésre riadtam fel. Egyszer csak valami gomolygott a pult fölött, amit füstnek véltem. Megdöbbentem. Ezek rágyújtottak? Aztán nem kevésbé döbbenten láttam, hogy vidáman pöfékelnek az elektromos cigivel. A sürgősségi osztály betegszobájában. Nem kívánom kommentálni. Hajnaltájt egy órán keresztül hallgattam, hogy a szemben fekvő monitorja üvölt. Volt időm tanulmányozni, rájöttem, azért, mert a vérnyomása alsó értéke 38 volt. Nem tudom, ez mekkora baj, de mozdulatlanul ültek a pultnál, nem hozott lázba senkit. Végre reggel lett, leszereltem magam, elmentem a mosdóba. Szívesen megmostam volna legalább az arcom, de nem volt törölközőm, papírtörlő sem volt, a pzs készletem kellett a nap további részére  pisiléshez. Aztán segítettem az egyik betegtársnak kipecázni az ágya alól a cipőjét, mert nem tudott lehajolni, szédült, GI Jane-t és társait pedig nem izgatta, hogy teljesen tanácstalanul ül az ágy szélén, szeretne kimenni a mosdóba. Bejjött az esti doktornő, mondta, fél 10-re szerzett nekem időpontot a tüdőgondozóba, ha ők találnak valamit, akkor hazamehetek, mert utána majd kezelnek, ha nem, akkor kardiológiai kivizsgálás lesz, és maradok.

 

A mellettem levő ágyon gond volt a beteggel, őt próbálta ellátni, miközben intézte, hogy osztályra kerüljön. Mikor kiment GI Jane és társai a betegek füle hallatára kezdték el savazni, a huszonéves lányka fennhangon kérdőjelezte meg a diagnózisát, kifigurázták. Elég kellemetlen volt hallani, de rá kellett jönnöm, ő nem tekint embernek, így nem érdekli, mit hallok. Megjöttek a nappalosok, az ő kemény munkájukról is hamar képet kaphattam, betegek pusztuljanak, egy órán keresztül csoportos traccs (hol vetted a cuki nacit, hova megyek esküvőre, és hasonló kemény dolgok). Aztán az egyik nappalos úgy gondolta, ismét feldíszít mint a karácsonyfát. Felrakta a vérnyomásmérőt, az ujjamra a bigyót, és az orrszondát (a tappancsokat már nem, mert az már nagy macera). Kérdeztem, minek az orrszonda. Odavetette, nem én fuldoklok. Mondtam neki, ha kérdezne, elárultam volna, csak terhelésre fulladok, feküdni, ülni, állni kiválóan tudok fuldoklás nélkül.  Akkor vegye le. Ebben maradtunk. Közben az egyik hozott reggelit: valami kalácsféle (száraz, csomagolás nélkül), egy kis dobozban margarin, és fóliás méz, meg egy műanyag kés, folyadék semmi. Abszolút nem volt hozzá kedvem, bár előző nap délben ettem utoljára, erre nem vágytam. Meg arra sem, hogy miután végig szenvedtem egy éjszakát a tegnap felvett ruhámban, nem tudtam zuhanyozni, már tényleg az hiányzik csak, hogy még egy kis mézzel összekenjem magam, és úgy menjek a tüdőgondozóba. Nem kértem. Ezt nem vették jó néven.

 

Végre eljutottam a tüdőgondozóba. Felajánlottam, hogy átsétálok (szintén a földszinten van), de nem. Először nem tudtak beteghordót szerezni, utána meg egyszerre három állított be értem. Ez már bohózatba illő volt, ennyire jól szervezett osztály nyilván nincs több. Egy törött kocsiba ültettek be, ami az első mozdulatra felsértette a bokámat. Letámasztottak a rendelő előtt, és ott mindenki kedves és aranyos volt. Találtak problémát, gyors megoldást, kezelést, és kontroll időpontot, így szépen visszatoltam a törött taligát a sürgősségire, és örültem, hogy szabadulok.  Láttam már kórházat, tudtam, hogy nem fogok azonnal zárójelentést kapni, de miután megtudtam, hogy kész a papírom, és szemmel láthatóan szórakoztak velem, akkor megfogtam a táskámat, és mondtam, megyek. Hová? Haza. Azt nem lehet. Akar fogadni? És akkor kioktattak, hogy ez egy kórház. Na, akkor tört ki belőlem, hogy nem elég kórháznak lenni, annak is kell látszani, és ami itt az éjszaka folyt, annak semmi köze a gyógyításhoz, és nem állat vagyok, elég volt a kempingezésből, haza szeretnék menni, fürödni szeretnék, átöltözni, és enni, de ezzel ők ne is törődjenek, egyetlen dologgal törődjenek, hogy puszta szórakozásból ne akadályozzanak abban, hogy elmenjek.  15 perc múlva papírom volt. Ehhez is csak az emberség hiányzott. Hogy ne élvezze, hogy hatalma van felettem, és minél több kellemetlenséget okozzon. Ha legközelebb rosszul érzem magam, lefekszem valahol, és várom a halált, de még a gondolatától is kiver a víz, hogy még egyszer ide bekerülök.

 

Elcsépelt, de ez tényleg nem pénz kérdése. És ezek miatt sajnos az összes szolidaritásom elvesztettem az eü. dolgozókkal szemben. Tőlem ne várja senki, aki így viselkedik, hogy szót emeljek a béréért, a körülményeiért.  Azt ki kell érdemelni. És ezek elbuktak. Emberségből. Te – csöppet sem kedves egészségügyi dolgozó – ne próbáld nekem megmondani, a hozzátartozómmal ülök-e órákat egy váróteremben, vagy nélküle. Ezt majd én eldöntöm. Te soha ne próbáld az emberi méltóságomat semmibe venni. Soha ne akard rajtam gyakorolni a nem létező hatalmadat. Soha ne próbálj puszta szórakozásból kellemetlenséget okozni. Sem nekem, sem másnak. Nem azért vagy ott. Ha nem megy, hagyd a fenébe, és csinálj mást.

 

Kata

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

invalid user name 2020.03.11. 08:41:58

azt tanácsolom, menj inkább stadionba és ott várd a gyógyulást.

HaCS 2020.03.11. 08:42:14

@user_man:

"Ha "rendes" fizetést kapnának akkor nem lenne az egészségügyben munkaerő hiány és lehetne válogatni jelentkezők között."

Ez egy végtelenül naív, és egysíkú megközelítés.
Az orvoshiány szerinted hogy alakult ki?

Szerinted az orvosok azért kezdtek kivándorolni, mert előtte olyan jól meg voltak fizetve, csak romlottak a kilátásaik? A francokat. Megváltozott a munkakörnyezet, és a morál.

Ha ezek közé a hiénák közé véletlenül egy értelmes, szorgalmas ember kerül, azt ellehetetlenítik, hiszen közös érdekük. És meg is tehetik, hiszen mostanában vajmi keveset jelent a szaktudás, vagy a teljesítmény, sokkal inkább dominálnak a kapcsolatok, és a politikai hozzáállás.
A meló persze nem fogy, csak már nem csinálja senki. Nem is lesz belőle nagy hír, mert már szót sem emel ellene senki. A kórház meg így persze tele. Marha nagy a "leterheltség". Valaha egy nővér ellátott 5 beteget, most meg egy nővér NEM LÁT EL 10-ből egyet sem. (És itt mély tisztelet azon kevés kivételeknek, akik továbbra is gürcölni próbálnak a többiek helyett is.)
Aki itt tenni akart, nem tudott. Tesz-vesz máshol. Magánszektorban, külföldön, vagy más ágazatokban.
Aki itt a legnagyobb jószándékkal változtatni próbált, azt kicsinálták.

Pont ezek, meg a főnökeik.

Emeljünk a fizetésükön, és akkor hipp-hopp előterem többszáz hozzáértő nővér, szakápoló? Honnan?
Képezzünk minél többet? Hogy három hónap "magyar viszonyok" után inkább Fekete-Afrikába menjenek gyógyítani?

Máshol kéne ezt kezdeni!

boundary 2020.03.11. 08:56:47

@invalid user name: Szerényen megjegyzem, vannak nagy hibái az Orbán-kormánynak, de gondolja mindenki jól át: mi lenne, ha a még 5-10 pakiarabnigger is várakozna az ellátásra? Mert ügye el kellene látnunk őket is... ja, nem várakoznának, székekkel dobálóznának és késekkel hadonásznának, az adófizető soha nem kerülne sorra.

alöksz róz 2020.03.11. 09:08:07

@morph on deer: "ha te neadjsten hallucinálsz, és csapkodsz magad körül, mert mindenkit orbán viktornak képzelsz például!" - gondolom ez saját tapasztalat :-)

kárárámaispj 2020.03.11. 09:14:24

@user_man:
"Ha "rendes" fizetést kapnának akkor nem lenne az egészségügyben munkaerő hiány és lehetne válogatni jelentkezők között ." Hát igen, baszod. Ha milliós fizetést adnának a nővéreknek, akkor én is elmennék. Igaz, hogy nem bírom a vért, igaz, hogy hozzá nem érek egy randa beteghez, de milliós fizetésért elmegyek dolgozni. Szerinted jobb lesz? Ja, diplomás szakápoló mondjuk 4+4 évig tanul, szóval ha holnaptól trendi is lenne nővérnek lenni, akkor is 8 év múlva lenne valami.
" Jelenleg szinte bármit megtehetnek hisz úgy se rúgják ki hisz nincs helyette másik "szakember" (nővér /ápoló)."
Ez egy baromság, ahogy van. Megvannak a szabályok, megvannak a protokollok. Ha megszegik fegyelmit kapnak, kirúgják.
"Tőlünk nyugatra egyik leg meg becsültebb munka a nővér / ápoló (és az orvos természetesen) munkája. "
Másik baromság. Én akárhol jártam az eü-iek mindenhol alacsony bért kaptak, és panaszkodtak. Ja, mellesleg ha olyan kurvára megbecsült, akkor miért is van tele minden közép európaiakkal? Tudod, hogy Németországból az orvosok nagy százaléka (nagyobb mint a középeurópai kivándorlás) Svájcban dolgozik, ami akkora probléma, hogy miniszteri szinten foglalkoznak a szabályozással?

További jó nyivákolást.

kárárámaispj 2020.03.11. 09:24:06

@élhetetlen:
Azért, mert ha mégsem tudsz kimenni vécére a gerincműtét után, hanem összeborulsz elesel és és lebénulsz akkor meg arról fogsz írkálni, hogy ott estél össze az orruk előtt, hagyták, hogy lebénulj.
Komolyan le mered írni, hogy műtét előtt egy órával nem kaptál reggelit????? Beszarás. Elgondolkodtál, hogy ennek mégis mi oka lehet, vagy egyből tudtad, hogy csak és kizárólag a gonosz és kegyetlen kórházi dolgozók műve lehet?

marczy 2020.03.11. 09:51:05

Mit gondoltok, miért vártam két napot azért, hogy a törött kezemmel(!) hazajussak? Pesten nagyon meg kell gondolni, hova mész. Nem bazíroztam arra a néhány orvosra, akit látásból ismerek ott. Itthon viszont nem mernek nagyon ugrabugrálni, mert két köpésre már Ausztria van, és a betegek is tudják, hogy ott tilos a hálapénz. Na és az iskola sem hazudik errefelé. A dokik mindvégig nagyon rendesek voltak, megműtöttek, a viziten és aztán a kontrollon is röviden el tudtam mondani, mi van. A nővérekkel vegyesebb a tapasztalatom, volt ilyen is, olyan is, de ebben az is szerepet játszott, hogy pont mellettem egy olyan beteg volt, akinek az emeleten is problémája akadt. De becsülettel elláttak, ahogy a másik beteget is, akinek a lába tört el, egy másik doki műtötte. Az is belefért, hogy nem fértem bele az első napba, de nyilván a mentővel bevitt félhalott beteget előbb műtik, és az én esetemben is ez történt.

A német dokik nem hiszem, hogy a pénz miatt panaszkodnak. Hanem azért, mert nem védi meg őket semmi, ha hibáznak pl. egy műtétnél. Hol van az észak-európai no-fault rendszer? Németországban erre _van_ pénz. A munkaterhelés ott is nagy, de egy jó biztosítási rendszer műhibaperre, ilyesmire sokat csökkentene az egészségügyi dolgozókon lévő nyomáson. Meg jobb műszakbeosztás, munkaszervezés. Testvérem szocmunkásként dolgozott kint, amikor letelt a munkaideje, a főnöke úgy zavarta el, akkor is, ha éppen öltöztetett. A váltótárs folytatta. Ennyi.

morph on deer 2020.03.11. 09:56:12

@kárárámaispj:
“ Szóval egy fasz vagy.”

Ez eddig stimmel, csak az érvelés sánta.
Nem csupán azért, mert épp az imént hívtam fel a figyelmet, hogy aki nem képes normálisan viselkedni egy beteggel, az menjen inkább mondjuk kőművesnek, mert a téglát nem zavarja az attitűd, hanem azért is, mert nem hiszed el azt, hogy ha valaki állandó stresszben dolgozik, annak előbb vagy utóbb következményei lesznek.

Ha nem biztosít tisztességes megélhetést a munka, akkor csak a hivatástudat marad, amíg tart. De minden ilyesmi véges, és a végtelenségig nem kéne megpróbálni visszaélni vele.

Én kifejezetten tisztességtelennek tartom az egészségügyben dolgozók bérét (is), szerintem az egyik legnagyobb hibája a kormánynak ez a helyzet.
Érdekes azért, hogy bár még senki meg nem próbálta rendesen megfizetni az ápolókat, az már “kiderült,” hogy a pénztől nem lennének kedvesebbek!
Kedvesebbek talán a normális terheléstől, a megfelelő munkafeltételektől, az elégséges eszköz- anyag és felszerelés rendelkezésre állásától lehetnének, ami lehetővé tenné számukra is a tisztességes munkavégzést. Ha mindezek tetejébe még normális fizetésük is lenne, akkor már tényleg csak a személyiségükön múlna, hogy mennyire kedvesek!

Mert ne tévedj, “kedvesnek” lenni munkaköri kötelesség is! A beteggel való viselkedést ugyanúgy tanítják, mint a vérvételt, vagy a latèterezést!
Mit gondolsz, miért hívták “kedvesnővérnek” régen az ápolókat?

Viszont továbbra is az a véleményem, hogy aki nem képes normálisan, valóban ápoló módjára viselkedni, annak mást kéne csinálnia, egészen mást!

Buchhalter 2020.03.11. 10:13:41

Szerintem ez egy hatásvadász firkálmány.Sajnos visszajáró "vendég" vagyok a Dél-Pesti Fül-Orr-Gégészetérre,de a személyzet általában mindig kihozta magából a maximumot.A kórházi állapotok viszont évről-évre rosszabbak.Kellene egy kis modernizáció és gépesítés.És azt vettem észre hogy évről évre mindig kevesebb a nővér és egyre több az orvos gyakornok és jó néhány 30-50-es orvos már nem dolgozik ott.Amikor bent feküdtem engem látogathattak.Szerintem a poszterina egy influenza járvány idején lehetett beteg és azért volt indokolt ez a szigor,ami szerintem érthető!Nyugaton több az adóék ,de ezért igyekeznek kint többet nyújtani.Aki nem hiszi az interneten megláthatja a brutál magas adókulcsokat például Németországban is.SZJA:14-42°%,Betegbiztosítás:7,7%,ápolási biztosítás:1,525%
nyugdíj:9,3%,munkanélküli bizt:1,2% Ha kórházban vagy 21 napig 10 euró/nap 22 naptól nincs.@kárárámaispj: neked meg annyit,hogy Svájcba azért mennek e német orvosok okos tónikám,mert ott a legmagasabb a bér,de ennek más oka van.Svájcban minimális a TB és nyugdíj elvonás,de ha többet és jobbat akarsz ,akkor szerződést kötsz valamelyik biztosítóval és nyugdíjpénztárral,vagy letojod és mindet feléled ,70 évesen meg tengődsz egy nyomor szálláson .Példáloztál a nyugatiakkal negatívan.Németországban egy gyakornok orvos nettó 3000 euró körül kap.Ebben nincs ügyeleti díj! Egy szakképzett ápolónő ügyelet és hétvége nélkül 2000-2200 euró körül kap.Akkor miről beszélsz?? És az hogy lehet ,hogy szinte miden nagyobb osztrák német városban simán találsz magyar szakorvost?Akár szemász,vagy urológus.A sógorom Bécsújhelyen volt kórházban .Magyar ápolónő istápolta és a sebésze is magyar volt.Kicsit magadba kéne nézni ,mielőtt indulatból itt leszólsz másokat.

kárárámaispj 2020.03.11. 10:17:38

@morph on deer: Nem, nem azt mondtad, hogy menjen el a nővér mást dolgozni.
Azt mondtad, hogy ha több pénzt kap akkor sokkal jobb fej lesz. A stresszt pedig nem a pénz hiánya okozza, hanem mondjuk a hülye betegek, akik ott rikácsolnak, hogy miért nem mehet be a férjük, miért nem finom a kaja meg gerincműtéttel miért nem mehet táncikálni a folyosóra.

Az eü dolgozók bére alapból 10-20-40 éve sem volt magas. A másik részről pedig emeltek rajta nem is keveset. Orvos ismerős vasárnapi ügyeletért kap 60 ezret. Egy szava sincs a fizetésre. Arra viszont van, hogy a világ összes hülyéje odamegy ügyeleti időben krónikus panaszokkal.
Van rokon, aki diplomás ápolóként hagyta ott az eü-t és ment el KEVESEBBÉRT dolgozni, mert nem bírta tovább az állapotokat. Érted? Teljesen jól keresett, a pénzzel nem volt baja, de a betegekkel tele szökkent a fasza.

Egyébként annyira bírom ezt a "fizessék meg őket" dumát. Miből? Csak kérdezem, hogy fizetsz 7500 forint biztosítási díjat, akkor miért vársz el svájci színvonalú ellátást.
És ne, ne gyere elő a stadionok/kisvasút aduásszal baszod. Az eü éves költségvetése 2600 milliárd, a stadionok lófasz ehhez képest.

kárárámaispj 2020.03.11. 10:23:58

@Buchhalter: Te nem nagyon tudsz se olvasni, se írni.
"Svájcba azért mennek e német orvosok okos tónikám,mert ott a legmagasabb a bér,de ennek más oka van."
És? Baszod, oda mennek, akkor miről beszélsz? Most azért, mert 6000 frankot kap, vagy máshogy adózik, akkor is több pénzt kap.
"Példáloztál a nyugatiakkal negatívan." Mikor okoska?

Ja, próbáld meg használni a szóközt, talán olvashatóbb lesz az írásod. Mondjuk értelme akkor se lesz több...

Im just here for the comments 2020.03.11. 10:36:16

"rabosítottak. Elválasztottak a kísérő hozzátartozómtól" Látogatási tilalom van már jóideje az influenzajárvány miatt. Aki ennek az okát nem tudja ép ésszel felfogni, annak kár is bármi mást magyarázni.
A rinya az megy. A posztoló sajnos egy barom, így még ha ír is olyat, ami említésre méltó, az ember kénytelen figyelmen kívül hagyni.

Medgar 2020.03.11. 10:47:57

@ursus artos: Lófaszt nem. A sürgősségi szemelyzet felét le kéne lőni, hogy a többi tudja hol a helye.

Flúgatlan 2020.03.11. 11:00:34

Szerencsére nekem és gyerekeimnek még csak kevésbé komoly ügyeim voltak kórházakban, de simán elhiszem azt, amit a cikkíró leírt. Annyit azonban hozzátennék: nem mindenütt ez a módi, ezért nem vonnék le teljesen általánosító következtetéseket az egész egészségügyre, az összes ott dolgozóra, hogy azt ő teszi.

Hogy mitől függ, melyik kórházban, melyik osztályon hogy bánnak a beteggel, azt nem tudom. Talán a helyi osztályvezető főorvostól leginkább. De valóban 0 Ft plusz költséggel és minimális plusz emberi munkával sokkal jobbá lehetne tenni a helyzetet, ha valahogy megértenék az eü-ben dolgozók (mindenki!), hogy mennyire fontos 1-2 figyelmes mondat, hogy tájékoztassák a beteget, mit miért csinálnak vele, hogy az ajtókon egyértelműek legyenek a feliratok, stb.

kaktusz20 2020.03.11. 11:02:44

@Im just here for the comments: köszi, hogy lebarmoztál. a posztot én írtam. Igaz, nem most, hanem három éve, és három éve történt az eset május első vasárnapján (emlékszem, mert anyák napja volt). Nem volt sem járvány, sem zárlat.
Biztos én vagyok a barom, de a napokban azt vettem zokon az eü-ben, hogy a szokásos gyógyszereimet kellet felíratnom a háziorvosnál.Bejelentkeztem, de még így is várni kellet egy olyan helyiségben, aminek sem a mérete, sem a benne tartózkodók száma nem tette lehetővé az 50 cm-es távolságot sem egymástól. Mikor asszisztens elé kerültem, megkérdeztem, hogy juthatnék e-recepthez. A kinyomtatott receptre bökött, és azt mondta, ez az. Mondom, nem érti, olyanhoz, amiért csak a gyógyszertárba kell mennem. Ja, olyanhoz sehogy, mert a doktornő nem engedi, mert egyszer valaki nem tudta kiváltani. Vita lezárva.

Igen, most járvány van, influenza járvány is, meg durvább is, de nem enged az orvos e-receptet, mert csak, de a barom én vagyok.

midnight coder 2020.03.11. 11:31:00

@kaktusz20: Ilyenkor kell háziorvost váltani.

midnight coder 2020.03.11. 11:37:50

@kárárámaispj: Az a 360 ezer bruttó egy ápolónőnek azért annyira nem sok azért amit csinálni kell(ene) érte. Különösen ahhoz képest, hogy ugyanez az ember egy határral arrébb mennyit keres. De az igazi baj az, hogy pont annyit kap ha kitakarítja alólad a szart és akkor is, ha nem. A probléma magával a rendszerrel van, ahol nem igazán érdekeltek az intézetek anyagilag a jó munkában. Ez amúgy tágabb értelemben az egész világra igaz, van ahogy az egészségügy működik, és van ahogy minden más.

midnight coder 2020.03.11. 11:45:14

@Flúgatlan: Igen, alapvetően két dologtól függ az, hogy mi lesz veled a kórházban:
1. Melyik helyre kerülsz. Vannak jó kórházak / osztályok és vannak horror jellegűek. Ez amúgy nem új dolog, láttam én már a Kádár rendszerben is a postban leírt módon működő nővérkéket.
2. A helyed a táplálékláncban. A tápláléklánc csúcsán azok a betegek vannak, akik orvosok vagy más egészségügyi dolgozók, vagy legalább van ilyen családtagjuk, aztán a fiatal diplomások, a legalján pedig a magányos, csóró, magatehetetlen öreg.

midnight coder 2020.03.11. 11:47:03

@Buchhalter: Nagyon nem mindegy hogy ki vagy, és hogy hova kerülsz. Érhetnek még téged is meglepetések ha egyszer rosszkor leszel rossz helyen.

kárárámaispj 2020.03.11. 12:08:43

@midnight coder:
"Az a 360 ezer bruttó egy ápolónőnek azért annyira nem sok azért amit csinálni kell(ene) érte."
1. Bocs, mennyi is volt ez 10-20-30-50 éve? Akkor rommá szarrá voltak fizetve, vagy most ezekhez viszonyítva jobban élnek?
2. Szippantósautót vezetni sem leányálom, de a vécépucolás sem az. De van másik ezer munka ami nem az. Nővéri munkán belül is van száz különböző, van ahol marhára nem kell szart vakargatni.

Különösen ahhoz képest, hogy ugyanez az ember egy határral arrébb mennyit keres."
Ezt hagyjuk. A faszért hasonlítgatunk mindig mindent az unió második legnagyobb GDP-jű országához?

"De az igazi "aj az, hogy pont annyit kap ha kitakarítja alólad a szart és akkor is, ha nem."
Ha nem, akkor kirúgják, mert nem csinálta meg a munkaköri kötelességét. Az pedig emberfüggő, hogy ehhez vág-e jó pofát.

Etniez 2020.03.11. 12:10:04

A sok megmondó ember tolja a butaságot ezerrel..

Gyerekek, meg kell fizetni az orvosokat és a nővéreket. Hogy miért?
Mert kimennek dolgozni külföldre, azért.
Nektek meg marad az, aki nem elég jó.

Mekkora hülyeség, hogy nem kell őket jól megfizetni, mert úgysem lesz jobb.

DE!

Attól lesz csak jobb. Éppen itt ülök egy londoni kórházban és dolgozom, tele van az, épület magyar és román orvosokkal, ápolókkal. Mi a pénz miatt, vagyunk itt, nem azért mert nem lett volna jobb dolgunk...

Buchhalter 2020.03.11. 12:11:01

@kárárámaispj: Paraszt kurvaanyád,tele van hibákkal minden baromkodásod!Anyádból kiokádtak tán ,te végbél termék?!Na itt a fogadj isten,te NER ribanc!

Etniez 2020.03.11. 12:13:11

@kárárámaispj:

"A stresszt pedig nem a pénz hiánya okozza,"

Innen látszik, hogy kitalált a sztorid, a betegek itt sem jobbak, mint odahaza, csak itt eltudunk utazni nyaralni 2x egy évben, ettől leszek kevésbé stresszes, de sokkal kipihentebb.

Etniez 2020.03.11. 12:16:09

@kárárámaispj: "Ezt hagyjuk. A faszért hasonlítgatunk mindig mindent az unió második legnagyobb GDP-jű országához?"

Hogy miért? Mert oda fog menni dolgozni, mert Nyugaton én bárhova mehetek, mindenhol hiány van belőlem, azért. Odamegyek dolgozni, ahová akarok, neked viszont nem opció egy berlini kórház.

Buchhalter 2020.03.11. 12:20:59

@midnight coder: Veled szívesen vitázom,mert ez az agyatlan kárárám istennyila full kreténbe nyomja a Fidesz agitációt.Én csak a fülészeten voltam a Dél-Pestiben.Az eü személyzet többsége figyelmes volt velem,ennyi.Én inkább SZTK-kban tapasztaltam nemtörődöm stílust az szakorvosok és asszisztensek részéről.Illetve a borzalmas várakozási idő.Tavaly előtt eltört az ujjam.Mire a sebész látta 1,5 óra a röntgen és gipsz + 4,5 óra.A mosdóban ott sem volt se wc papír se szappan.A maszek orvosok meg addig kezelnek amíg nem vagy komplikát eset.Egy 15 perces vízit laza 25 000 Ft,de már ha folyamatosan kezelni kéne ,na akkor tovább tanácsol kórházba,Nekem ez kissé lehúzás szagú.Amit javasolsz annak lenne értelme:versenyeztetni egy kis állami felügyelettel ,de nem túl tolva mindenféle jogszabállyal.

Gato666 2020.03.11. 12:27:33

Szerintem a poszter jó nagy paraszt volt velük, csak azt elfelejtette megírni. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

kárárámaispj 2020.03.11. 12:28:50

@Etniez: És mégis mi a román anyádból fizessenek többet baszod?
Egyébként akkor ugye azt állítod, hogy 2000 euró fizetéssel mosolyogva pucolod a beteg seggét, 1000 euró fizetéssel pedig hagyod, hogy ott dögöljön meg, igaz? Tehát egy mocskos szemétláda vagy, ugye?

kárárámaispj 2020.03.11. 12:34:30

@Buchhalter:
"Tavaly előtt eltört az ujjam.Mire a sebész látta 1,5 óra a röntgen és gipsz + 4,5 óra."
Lehet, hogy volt fontosabb dolga a sürgősséginek, te fasz?

www.youtube.com/watch?v=d698mnRskKU

Etniez 2020.03.11. 12:41:00

@kárárámaispj: például a Tao pénznek sokkal jobb helye lenne az én zsebemben, mint egy focistáéban.

"Egyébként akkor ugye azt állítod, hogy 2000 euró fizetéssel mosolyogva pucolod a beteg seggét, 1000 euró fizetéssel pedig hagyod, hogy ott dögöljön meg, igaz? Tehát egy mocskos szemétláda vagy, ugye?"

Értem, tehát te ingyen dolgozol valahol és leszarod mennyit keresel, ugye?

Vagy szerinted nekem egész életemben szegénynek kell lennem, hogy a te anyád jól ellegyen látva az én gyerekem meg le van szarva, jó neki a járda-szigetek nyáron?

Annyira utálom a hozzád hasonló, okoskodó, demagóg faszokat, hogy nincs rá szó!
Menjél el te ápolnak, utána pofázzál.

kárárámaispj 2020.03.11. 12:41:13

@Buchhalter: "Paraszt kurvaanyád,tele van hibákkal minden baromkodásod!Anyá"

Mutasd már meg, hogy hol vannak az én helyesírási hibáim, te terhelt paraszt!

kárárámaispj 2020.03.11. 12:49:29

@Etniez: Ne tereljél köcsög! Itt a kérdés az, hogy képes vagy-e rendesen ellátni a munkádat, lelkiismeretesen X összegért, vagy csak 2X összegért. És azért az X összegért, amiért elszerződtél, felőled meg is dögölhet a beteg.
Mocsok szemétláda vagy, az a helyzet. Marhára nem hiszem, hogy ha a hozzád hasonló féreg mentalitású emberek holnap a dupláját kapnák, akkor mosolyogva és rendesen dolgoznának. Szerintem akkor a svájci keresettel példálóznátok.

Etniez 2020.03.11. 13:00:03

@kárárámaispj: az, hogy te mit hiszel el, az az, egyéni szociális problémád.
A primitív stílusod jól jellemzi a személyiséged: pökhendi és okoskodó.

1. Mi is dolgozók vagyunk, nem rabszolgák. Nem vagyunk sem az állam, sem a betegek szolgái.
2. Mi is emberek vagyunk, vágyakkal.
3. Minden normális ember (nem neked) számára triviális, hogy az az ember, aki többet keres annak könnyebb az élete, boldogabb, kiegyensúlyozottabb. Az ilyen ember mosolyogva tudja elmondani huszadjára is a demens néninek, hogy hol van.

Te is pénzért dolgozol, te is többet akarsz keresni, vajon miért?
Nah, mi is azért.

De te csak ne fizess többet, majd marad neked otthon a kontraszelektált munkaerő 'oszt jónapot.

Hihetetlen, hogy ilyen triviális dolgokon pattogsz.

élhetetlen 2020.03.11. 13:05:02

@kárárámaispj: Látom, megint hozod a formádat. “hanem összeborulsz elesel és és lebénulsz akkor meg arról fogsz írkálni, hogy ott estél össze az orruk előtt, hagyták, hogy lebénulj.”. Kár válaszolnom, mert úgysem érted. Ha már ülök az ágy szélén, és megpróbálok felállni, de nem sikerül, akkor legfeljebb visszahuppanok. Ha el tudok indulni, a járókeret jól tart, de másfél méteren akár segíthetnek is, ráadásul az egyik “nővér” egy 180 cm magas férfi volt. A gyógytornász meg annyi volt délután, hogy integessek a lábfejemmel, amit nélküle is meg tudok csinálni, de ettől függ, hogy felállhatok-e, mert ez a protokoll.
“Komolyan le mered írni, hogy műtét előtt egy órával nem kaptál reggelit?????” Nem ezt írtam, de ez ne zavarjon, kárálj tovább. Ezt írtam: “hatkor ébresztő, fertőtlenítő fürdetés, kimarad a reggeli nagy dolog”, ez volt, amiért másnap délelőtt már nagyon ki akartam menni a mosdóba. És azért kellett volna az ágyban tojnom, mert a gyógytornász reggel kilenc helyett du. 4-kor jött. De te aztán tudod, hogy nem volt igazam, mert a betegnek mindent el kell viselni.

kaktusz20 2020.03.11. 13:08:30

@Etniez: Akkor vedd tudomásul, hogy az ember attól, hogy adott esetben megbetegedett, még ember marad. Ne merészeld megfosztani az emberi méltóságától, ne szórakozzál vele csak azért, mert megteheted, nem jókedvében ment oda, és minden bizonnyal legszívesebben máshol lenne, és nem a te pofádat nézné. De úgy gondoljátok, hogy kiszolgáltatott emberekkel lehet kedvetekre szórakozni. Hát, rohadtul nem.

Etniez 2020.03.11. 13:11:30

@élhetetlen: ez egy fasz, szerinte a szarul kereső, de három műszakban dolgozó (ünnepeken is) dolgozó hozzáállását nem befolyásolja a bérezés.
Ekkora ostobaságot még életemben nem hallottam.
A mi munkánk az, amit az emberek többsége akkor sem csinálná, ha 2-3X ennyit keresne.
Ez pedig meg kell fizetni.

El kell menni magánba és egyből látszik a különbség. Mások a bérek, a feltételek, ezért magasabbak az elvárások is. Otthon meg börtönből szabadultak tologatják a betegeket.
Az ápolók meg hagyják el az országot, csak ide az UK-ba havi 1500-2000 jön. HAVI!
Aki meg marad, annak elviselhetetlen a munkaterhelése, fos a bére.
Kiégnek és leszarnak mindent.

Etniez 2020.03.11. 13:12:34

@kaktusz20: én soha nem tettem és nem tennék olyat. Találkoztunk már? Ha nem, akkor miért írsz nekem ilyeneket?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.11. 13:12:34

Úgy emlékszem ez volt a diagnózis, kérlek, nézzétek el, ha nem a szakma nyelvét használom, az én terepem nem ez"
drága poszter, kilóméteres cikk irása megy, a saját bajod megjegyzése nem. a mai napig nem sikerült megjegyezni? ha ilyen szellemi kihívásokkal küzdesz, tényleg segítségre van szükséged.

az hogy mi a diagnózis, azért fontos, mert ebből derül(NE) ki a kórháznak milyen protokol szerint kell eljárnia. de mivel magad sem tudod mi a bajod, innentől a lőtéri kutyát sem érdekli a sztorid.

kárárámaispj 2020.03.11. 13:16:13

@Etniez: Továbbra sincs sok eszed.
1. Senki nem mondta, hogy szolga lennél. Munkabért kapsz, ha nem tetszik mehetsz máshova.
2. Ja. És?
3. Nem, nem egyértelmű. Ez egy proli megközelítése a dolognak, hogy ha 200 ezres telefonod van nem 50 ezres akkor boldogabb vagy. Az elméletedet nyilván alátámasztja, hogy a kopasz BMW-s láthatólag gazdag csávók mennyire mosolyogva szoktak demens nénikkel beszélgetni.

"Te is pénzért dolgozol, te is többet akarsz keresni, vajon miért?"
Én bazmeg elvégzem a munkám tisztességesen. Persze, ha kétszer ennyit keresnék örülnék, de SEMMIVEL SEM VÉGEZNÉM JOBBAN A MUNKÁMAT, hiszen már most is a tőlem elvárható maximálisat nyújtom.
Megint mondom, lehet, hogy neked felfoghatatlan, de képzeld mások a fizetésükért tisztességesen dolgoznak. Az autószerelő nem félig húzza meg a kerékcsavart, mert ennyiért ez jár. Érted?

Az meg az álságosság legalja, hogy hétezres befizetés mellett a paraszt beteg osztrák ellátást meg Brinkmann professzort vár el.

kaktusz20 2020.03.11. 13:18:26

@FILTOL: a lőtéri kutyát nem érdekli a protokoll. Emberi bánásmódot vártam volna el. Semmi közöd a diagnózishoz, de ha tudsz olyat, amiben a fent leírtak szerinti a protokoll, akkor oszd meg velem.

Ma Baker 2020.03.11. 13:20:58

"Én nem mehettem ki szabadon (ha megkértem egy őrmester stílusú nőt, akkor, ha éppen ráért, pofákat vágva kiengedett), ő meg nem jöhetett be. Csak nekem tűnik embertelennek, hogy több órát kell úgy várakozni, hogy tele van az ember szorongással, és még a hozzátartozóját is elválasztják tőle? Ki találta ki ezt a hülyeséget?"

A posztoló gondolom viccel, vagy egy másik bolygón él.
A szokásos influenzavírus plusz ráadásként a koronavírus miatt teljes látogatási tilalom van a legtöbb kórházban, így a Jahn Ferencben is. Teljesen hiteltelen és rosszindulatú innentől kezdve a cikk.

Ma Baker 2020.03.11. 13:30:38

"Szóval 6 óra várakozás (rabságban) után orvos elé kerültem"

Ennyit a magyar egészségügyről. 6 órán belül megvolt minden vizsgálata, EKG, vérvétel, röntgen eredményestől és már az orvostól kapta a diagnózist. Valaki mondja meg nekem mégis ki szerint mennyi lenne a normális, mert nekem a 6 óra 3 vizsgálatra eredményekkel és diagnózissal teljesen korrektnek hangzik.

Zalll 2020.03.11. 13:30:44

Nekem is volt egyszer rossz tapasztalatom, de hangsúlyozom életemben eddig csak egyszer (ez most lekopogva). A beállt derekammal várattak órákig egy olyan folyóson ahol leülni sem lehetett. Csak egy fém pad volt, amire leülni nem tudtam mert hülyét kaptam tőle. Az ájulás határán voltam már mire sorra kerültem, ja nem sorra mivel előttem senki nem volt. Inkább úgy fogalmazok, behívtak.
Akkorra már több mint egy hete tartott a fájdalom, olyan szinten fájt, hogy az ágyból sem tudtam kikelni. Csak a páromnak volt köszönhető, hogy minden tiltakozásom ellenére berakott az autóba és elvitt az idegklinikára. Ott egy a marcona hölgy, miután nyilván valami drogos , koszos hajléktalannak nézett (szó se róla, nem az ő hibája, úgy is néztem ki egy hét fekvés után) közölte velem, hogy a kaja szar, ha esetleg arra gyúrnék...De ezt mind olyan megvetően és olyan stílusban tette, hogy egyszerre megsemmisültem.
No a történet ennyi, de olyan pokoli rosszul esett, hogy otthon órákig bőgtem emiatt. Nyilván egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben mindannyian érzékenyebbek vagyunk. Nem tudjuk mi fog történni, meddig kell ott maradni stb. Ennek is biztos megvan a "pszichológiája". De ettől függetlenül elhiszem amit a hölgy ír. Biztos senki nem ellenőrzi őket. Lassan, ha már minden területet elér a nagy vásárlói/fogyasztói stb. elégedettségmérési mánia, akkor az egészségügyet is meg lehetne már nézni.
Amúgy sürgősségi osztállyal eddig egyszer volt dolgom, a pécsi klinikai központ (400 ágyas)sürgősségi osztálya előtt viszont le a kalappal!!!

Etniez 2020.03.11. 13:32:20

@kárárámaispj: akkor elmondom még egyszer, utoljára, hátha megérted (kétlem).

Ha nekem nem fizetsz eleget, akkor én nem leszek sem boldog, sem elégedett.
A megoldás nem az lesz, hogy félig látlak el, hanem az, hogy keresek másik állást és otthagyom az egészet.

Neked meg marad az, aki nem tud elmenni sehová, mert nem elég jók a képességei vagy valamilyen okból nem tud mást keresni. Neked marad a "selejt" (persze nem az összes, szóval kifoghatsz rendeset is).

Nah, a poszt írója ezekkel találkozott a sürgősségin, ezt kell megszokni, mert ebből lesz több.

Ha nem fizetsz jól, akkor nem kapsz jó munkaerőt, ez olyan, mint az 1x1.

Buchhalter 2020.03.11. 13:34:46

@kárárámaispj: te tajparaj!Írtam,hogy SZTK-ban voltam,ahol nem a sürgős ,hanem a járóbeteg ellátás van.Olvass újra te Fidesz birkaaa!!! És te barom,mi az opció akárhol órákig várni???JÁ,simán kapsz még valami fertőzést.Na ennyire birka vagy.Többet ne társalogjunk,ahhoz kissé túl primitív vagy nekem,de úgy látom másoknak is.

Etniez 2020.03.11. 13:35:31

@Ma Baker: mondjuk ez tényleg nem rossz, itt nyugaton is 6 az átlag.
4 lenne a kívánatos, de minden szarral a sürgősségire jönnek itt is, veszik el az időt a tényleg sürgős esetek elől.

omegawatch nongalicianer 2020.03.11. 13:39:09

@Etniez: bizony, ez a f@sz csak kamuzik. Az ilyen úgy megy be az SBO-ra, hogy azt hiszi mindenki a csicskája. Amikor pedig helyreteszik akkor kezd el így fröcsögni, hogy ilyen star vagy olyan szar.

Ma Baker 2020.03.11. 14:01:55

Tegnap találkoztam a postán egy rózsaszín kis fitneszpicsával. Mikor méltóztatott megérkezni, csak én álltam előtte ott, ahol az utcára szokott kilógni csomagátvételhez a sor.
De várnom kellett, mert a kiadó kolega eltűnt 3 percre (gyanúsan WC-re), így ő is várt 3 percet, miközben a csomagját a kiadást végző segédje már készítette is a pultra.

A kiscsaj 1,5 percig bírta cérnával és kifakadt, hogy ő ezért nem jár erre a postára soha, mert mindig megvárakoztatják, meg amúgyis hurr-durr.
Mondom látszik, hogy nem jársz, mert így meló után legalább 20-an szoktak itt állni, nem csak mi ketten.

Na ennek a posztnak a kiöklendeője kb ennek a picsának az anyja lehet. Szedjél savkötőt mama! Ne ide bocsásd ki...

élhetetlen 2020.03.11. 14:03:30

@kárárámaispj: “meg gerincműtéttel miért nem mehet táncikálni a folyosóra.”. Te írod másnak, hogy nem tud olvasni? Írtam, “Fizetős szoba, csak a helyben levő fürdőszoba miatt.”. de te reggeliről és folyosóról kárálsz.
“Van rokon, aki diplomás ápolóként hagyta ott az eü-t és ment el KEVESEBBÉRT dolgozni, mert nem bírta tovább az állapotokat. Érted? Teljesen jól keresett, a pénzzel nem volt baja, de a betegekkel tele szökkent a fasza.”. Biztosan tombolt benne az elhivatottság. Tény, hogy egy ápolónak kényelmesebb lenne az élete betegek nélkül. Gondolom így képzelte a rokonod is. De semmi gond, így is kioszthatsz mindenkit, bírja a net.

kaktusz20 2020.03.11. 14:07:35

@Ma Baker: most. de már írtam. a történet 3 éves, és a poszt is.

élhetetlen 2020.03.11. 14:20:20

@kárárámaispj: “Mutasd már meg, hogy hol vannak az én helyesírási hibáim, te terhelt paraszt!”. Lehet, hogy helyesírási hibáid nincsenek, de jellembeliek akadnak bőven, és ez a rosszabb.

Rotoxis 2020.03.11. 14:25:12

A poszternek azt javaslom, valtson haziorvost. Aki egy jarobetegkent megoldhato also leguti problemat akut balszivfel elegtelensegnek gondol, azt nagyon gyorsan ott Kell hagyni.
A surgossegi hozzaallasat ist Sinan magyarazhatja a dolog. Teljesen feleslegesen kerult a surgossegire, ez valoszinuleg az elso vizsgalatnal kiderult, a VaSH Elbe miatt a teljes vizsgalati Protokolle vegig kelett csinalni vele, feleslegesen terhelve az osztalyt.

kaktusz20 2020.03.11. 14:30:05

@Rotoxis: Mit segít a háziorvos lecserélése azon, hogy az ügyelet küldött be? Terhelte volna a rosseb őket, de végül majdnem erőszakot kellett tenni rajtuk, hogy végre hazamehessek.

HaCS 2020.03.11. 14:37:23

@Rotoxis:

Azt ugye érzed, hogy az egész nyomorult egészségügy összes érintett résztvevőjéről kiállítja a bizonyítványt, ha véletlenül igazad van, és a betegnek ezt tőled egy blogban kell megtudnia.

Billy Hill 2020.03.11. 14:39:18

"Elmentem az orvoshoz. Annyira nem foglalkoztak velem, hogy ínszalag-szakadásom van... Azt mondták, három hét alatt elmúlik; eltelt három hónap!" (Anonymus, Gyöngyös)

midnight coder 2020.03.11. 15:18:06

@Ma Baker: Aztán majd egy nap te is bekerülsz egy ilyen helyre...

ember100 2020.03.11. 15:20:20

@morph on deer:
Helló !

A magyar egészségügy :
Tudsz úszni ?
NEM
És ha megfizetlek ?

midnight coder 2020.03.11. 15:21:10

@Etniez: Ez így igaz, de a maszekban azért van egy másik tényező is: ha pocsékul dolgozik, akkor kirúgják mint a macskát szarni. Na ez egy állami intézményben nemigen fordul elő, illetve nagyon intézmény (vezető) függő.

Rotoxis 2020.03.11. 15:34:30

@HaCS: a Magyar eû motivalatlan es tulterhekt. Furcsa torvenyszeruseg, ha tiz beteg ellatasahoz Ket apolo Kell es csak egy Van, akkor legfeljebb harmat Fog ellatni. A surgossegi osztalyokon KB 70% nem surgossegi beteg (nalunk Austria Ban is). Ha csak a felet El lehetne zavarni, Mär jobb Lenne a helyzet.
Az anyagiakhoz csak annyit, a kepzett munkaero Oda vandorol, ahol nagyobb a megbrcsultsege erkolcsi es anyagi teren is. Csak viszonyitaskeppen egy aneszteziologia szaknover eves keresete az USA-ban 165 ezer Dollar!
Elnezest az irasert, der ezen a Telefon nem lehet rendesen magyarul Irmi.

kárárámaispj 2020.03.11. 15:55:47

@Etniez: "A megoldás nem az lesz, hogy félig látlak el, hanem az, hogy keresek másik állást és otthagyom az egészet."
Aham. Tehát akkor most mi is a helyzet a posztban? Ezek ugye (már ha igaz, amit kétlek) nem másik munkahelyet kerestek, hanem direktben szemétkedtek és/vagy beleszartak mindenbe.
Aztán, ha esetleg felfognád végre, hogy ez itt nem Németország, és a befizetésekből nem tudnak neked német meg norvég fizetést adni. Nem mellesleg a német meg norvég ápolók sem a gazdagok közé tartoznak ott.

És most akkor megint ott vagyunk, hogy a parasztnak/gonosznak/embertelennek hiába emeled a fizetését, attól még nem fog jobban dolgozni.

kárárámaispj 2020.03.11. 16:03:21

@élhetetlen: Te annyira de annyira hülye vagy mint a segg.
Ha hagy téged az ápoló, hogy pofára ess, mert te gerincműtéttel mászkálni akarsz, akkor most tolókocsiban vagy. Melyik részét nem érted?
Ja, biztos kényelmetlen a kiszolgáltatott állapot, de az ápolónő nem dönthet arról, hogy te korzózhatsz-e baszod. Érted? Ha csak 5 métert és csak a szobában akkor sem, mert előtte műtötték a gerincedet.

A rokon elhivatottságáról meg annyit, hogy csinálta 10 évig, de amikor az összes hozzád hasonló fasszopó beteg kiidegelte, akkor abbahagyta. Ja, hibáztasd bazmeg, hogy elment kevesebbért, de nem arra megy be a szobába, hogy a tisztelt beteg összekente a falat szarral.

Ne aggódj, ha én lettem volna ott ápoló, akkor biztos hagylak futkározni. Még fel is mostam volna előtte hátha kitöröd a nyakad

kárárámaispj 2020.03.11. 16:08:05

@Buchhalter:
"És te barom,mi az opció akárhol órákig várni???JÁ,simán kapsz még valami fertőzést.Na ennyire birka vagy.Többet ne társalogjunk,ahhoz kissé túl primitív vagy nekem,de úgy látom másoknak is."
Igen, az írásodból látszik az a hatalmas intelligencia.
Szóval Sztk ban voltál? És sebész kellett az ujjadhoz? Gondolom az meg ott kávézott, és nem foglalkozott veled. Bezzeg ha többet keresne, akkor nem kávézna.

Traumatológián törött ujjal baszod, mégis milyen fertőzéstől rettegsz? :D:D:D Istenem, de nagyon hülye vagy. Tolószéket nem követeltél a törött ujjad miatt?

Buchhalter 2020.03.11. 17:20:11

@kárárámaispj: te,akit anyád aki ott kurválkodik a nagykörúton és a véres seggéből szart ki rühes féregnek!Hát nem írtam neked,hogy nem vagyok kíváncsi rád?

élhetetlen 2020.03.11. 17:21:57

@kárárámaispj: Itt a hülye te vagy, ráadásul bunkó is. Azt írtam, “, ők rendesek voltak, csak a protololl.”, ami azt jelenti, hogy tudom, hogy az ápoló nem dönthet. Erre te most magyarázod, hogy nem dönthet. A gyógytornász a lábfej mozgatással csak azt nézi meg, hogy működnek-e a mozgató idegek, amit én is meg tudok nézni. Ha bejött volna 9-kor, akkor felállhattam volna 9-kor, de mivel nem jött, így ha 9-kor felállok, akkor biztosan tolókocsiban végzem, bár az orvos szerint aznap már sétálnom kellett. Nem kérdezem meg, hogy mit nem értesz, mert úgy tűnik semmit sem értesz.
“A rokon elhivatottságáról meg annyit, hogy csinálta 10 évig, de amikor az összes hozzád hasonló fasszopó beteg kiidegelte, akkor abbahagyta.”. Gondolom, nem tudta, mikor szakmát választott, hogy a betegek időnként nyűgösek, vagy hogy a szarból is ki kell vakarni őket. Az elhivatottság meg az, amit az egyik ismerősöm (ápolónő végzettséggel) csinált. Kényelmes állása volt egy magán szemészeti rendelőben, mint asszisztensnek, aztán azt mondta, hogy neki ez nem kihívás és elment egy kórházba, mert ő betegeket akar ápolni. Én meg, mint fasszopó beteg azzal idegeltem ki az ápolókat, hogy nem akartam csak a protokoll miatt teleszarni az ágyat, mert nekem megalázó, nekik meg plusz munka. De jó vagy, folytasd, de, ha lehet, nekem már ne írj!

morph on deer 2020.03.11. 17:23:15

@kárárámaispj:
“ Nem, nem azt mondtad, hogy menjen el a nővér mást dolgozni.
Azt mondtad, hogy ha több pénzt kap akkor sokkal jobb fej lesz.”

Az, hogy te vak és/vagy hülye vagy, még nem jogosít fel a hazudozásra, pubika!
De én segítek a hátrányos helyzetű rászorulóknak, bemásoltam a részletet a kedvedért. Na pá, kis aranyom..!

“ Ha meg ez nem megy, akkor el kell menni mondjuk kőművesnek, mert a téglának valóban mindegy, hogy te mosolyogva, vagy éppen káromkodva rakod...
Az EMBERNEK meg nem, főleg akkor nem, ha amúgy is baja van.”

élhetetlen 2020.03.11. 17:42:26

@ember100: “Tudsz úszni ?”. Az ápolók tudnak “úszni”. De, ha úgy mennek be éjszakára, hogy nem aludtak eleget, mert magánháznál takarítottak napközben, hogy meg tudjanak élni, akkor nem fognak teperni az egy másodperces időjavításért. Hogy értsd, nem lesz akkora a lelkesedés, mintha pihenten mentek volna be, mert a főállásukból is kényelmesen megélnek. Ők is nyűgösek, fáradtak, és ennek nem kéne így lenni. Biztosan véletlen, de az előző takarítónőm (tíz évig) is nővér volt, aztán lejárt a lakáshitele, és felmondott, és a mostani is az. Nem informatikusok szorulnak rá erre.

Etniez 2020.03.11. 18:30:20

@Rotoxis: én is ezt magyaráztam a kollégának, kevés sikerrel, jót a demagóg hülyeségeivel.

Sajnos a magyar egészségügyi béreknek a külföldivel kell versenyeznie. A verseny egyenlőtlen és megnyerhetetlen, de ha egy magyar nővér megkeresné a hivatalos magyar átlagbért, már sokkal jobb lenne a helyzet.

kárárámaispj 2020.03.11. 18:32:36

@Buchhalter: Ja, mert túl primitív vagyok, ugye? Te Kazinczy-díjas entellektüel, te....

Etniez 2020.03.11. 18:32:50

@kárárámaispj: te meg azt nem érted meg, hogy azért a pénzért ilyen munkaerőre számíthatsz, de már negyedjére írom le.

kárárámaispj 2020.03.11. 18:38:24

@élhetetlen: Tehát az ápoló nem dönthet, ezt tudod. Akkor mi a szart reklamálsz?
"A gyógytornász a lábfej mozgatással csak azt nézi meg, hogy működnek-e a mozgató idegek, amit én is meg tudok nézni. "
Ő is biztos azért tanult pár évet, mert pont ugyanazt tudja, amit te...

És ugye nem azt mondtam, hogy biztosan tolókocsiba kerülsz, hanem azt, hogy olyan ápoló, aki erre nincs kiképezve nem vállalja a kockázatot.
Tehát, a te nyomorult érdekedben tartották be a protokollt, még akkor is ha te nyilvánvlaóan okosabb vagy mint a gyúgytornász, de gondolom az idegsebésznél is.

Tudod, te nyomorék szar, tényleg olyannak beszélsz az elhivatottságról, aki 10 évig csinálta? És nem nyűgösek meg ki kell vakarni a szarból, hanem fogta a saját szarát, és összekente a falat, meg szétdobálta bazmeg. Ez nálad a nyűgösség?
Ostoba nyomorék szar vagy, remélem hamar kórházba kerülsz megint.

HaCS 2020.03.11. 18:38:50

@Rotoxis:

Na látod. Itt meg belátható időn belül nem lesz a harmada sem. Éppen ezért kell más megoldást kidolgozni.

És amúgy is felejtsük már el ezt a Marshall keresztet, egy nyilvánvalóan rugalmatlan, és egyoldalúan keresleti piacon, ahol a kínálatot is tulajdonképpen részben a vevők refinanszírozzák! Basszus.

Olvassatok inkább a Nash-egyensúlyról!

kárárámaispj 2020.03.11. 18:39:54

@Etniez: "egy magyar nővér megkeresné a hivatalos magyar átlagbért,"
megkeresi.

Mire számíthatok ilyen bérért? Pont ugyanarra mint a duplájára. Ha te x forintért szarsz a betegre, akkor a duplájáért is szarni fogsz rá. Ez biztos.

kárárámaispj 2020.03.11. 18:41:37

@élhetetlen: Jaja. A takarító nővérek. Gondolom az éhhalál szélén...

Etniez 2020.03.11. 18:43:31

@kárárámaispj: nem keresi meg, tavaly, bruttó 370.000 volt, minek hazudozol?

Etniez 2020.03.11. 18:46:40

@Etniez: nővérek átlagbére tavaly bruttó 270000 volt, az, átlagbér pedig 367000. Na, ma is tanultál valamit.
Ezért hagyja ott mindenki, mert a köszönetből sem fizetni, sem jóllakni nem lehet sajnos.

kaktusz20 2020.03.11. 19:11:10

@Etniez: Biztos van más is, de amit ott aznap éjjel láttam, nem nevezném munkának, és a kevés fizetést is soknak tartom érte. Nem fizetnék senkinek azért, hogy a magántelefonjait intézze órákon keresztül, anélkül, hogy betegre nézne, nem fizetnék azért, hogy az őrzőben a pultban hangosan sztorizgasson és röhögjön az érkező mentősökkel, nem fizetnék azért, hogy az őrzőben a pultban dohányozzon. Én ezt láttam, és abban is biztos voltam, ha ott aznap éjszaka valaki olyan állapotba kerül, hogy meghalhat, az meg fog halni. Mert ezek leszarják.

élhetetlen 2020.03.11. 19:29:51

@kárárámaispj: Hát mégis írtál, és megint hülyeséget. Ha nem tűnt volna fel, a protokollt minősítettem, ami lehetne olyan is, hogy ha nem jön be a gyógytornász, akkor odahívják az ügyeletes orvost, annyit az is meg tud nézni, hogy mozog-e a lábfejed. ”Ő is biztos azért tanult pár évet, mert pont ugyanazt tudja, amit te...”. Nem azt tudja, nyilván többet tud az anatómiáról, mint én, de vannak alapismeretek, én is meg tudom állapítani, hogy működik-e a lábfejem. (Egy térdtől bokáig lenyúzás után, sajnos hónapokig nem működött). “Ez nálad a nyűgösség?”. Miért. a zavarodott betegeket nem kell ápolni? A rokonod nem is hallott arról, hogy olyan is van? És, ha átmeneti, és másnapra kitisztul, akkor még nem viszik zárt osztályra. Elhivatott ápoló?
“Ostoba nyomorék szar vagy”, de azért örülök, hogy csak fizikai problémáim vannak, nem észbeliek, mint neked. Bár lehet, hogy neked jobb, mert a hülyeség nem fáj. „remélem hamar kórházba kerülsz megint”. Én is remélem, mert az öt hónapos várólista idő felénél tartok. És részemről befejeztem, bunkókám.

morph on deer 2020.03.11. 19:35:06

@kárárámaispj:
“ És nem nyűgösek meg ki kell vakarni a szarból, hanem fogta a saját szarát, és összekente a falat, meg szétdobálta bazmeg.”

Te az elmeosztályon dolgoztál?
Mert ha ez nem ott volt, akkor nyilvánvalóan már a diagnózissal is gondok lehettek...

kaktusz20 2020.03.11. 21:48:24

@Ma Baker: így van. Meg a két magatehetetlen eszméletlen néni is rózsaszín fitneszpicsácska volt. És a kiskorú lány is. Tudod mit? Te, és a hozzád hasonlók megérdemlik ezt az egészségügyet, nektek nem is kell jobb. De engedd meg nekünk furcsáknak, hogy legyenek elvárásaink.

kárárámaispj 2020.03.11. 23:11:50

@morph on deer: Nem én dolgoztam ott, hanem a rokon, aki kilépett.
És tetszik tudni az úgy van, hogy beviszik a szegény beteget, akinek a bélgyulladását pálinkával kezelte otthon, aztán ettől kijön belőle a képzőművész.

kárárámaispj 2020.03.11. 23:14:14

@Etniez: Plusz az ügyeleti díj, szóval ne pofázzál már angliából nagyarcú

kárárámaispj 2020.03.11. 23:22:24

@élhetetlen: Na, igen, tipikusan az az idióta vagy akit mindenki utál, és nem véletlenül hagyják égve a lámpát.
Ja, ha nem megy a gyógytornász, akkor menjen az ügyeletes orvos. Vagy a kórházigazgató, esetleg a pápa. Van egy erre jogosult személy, aki meg tud nézni dolgokat. De ez nem jó neked...

" de vannak alapismeretek, én is meg tudom állapítani, hogy működik-e a lábfejem. "
Akkor talán operáld meg magad, ha ennyire tudod.

Ja, és az elhivatott ápolónak is teleszökken a fasza, ha tíz évig ilyen körülmények között dolgozik, meg a beteg rokonsága büdöskurvázza, ha valami nem tetszik nekik. És olyanok nem tetszenek nekik, hogy a bokatörésest miért nem etetett.

Hogyne lennének észbeli problémáid. Az a helyzet, hogy a lábad többet ér mint az agyad, bár az sem működik.
Mindegy, remélem hamarosan megdöglesz, sajnos én nem fogok tudni róla, de biztos vagyok benne, hogy a környezeted már alig várja. Ez nyugtasson téged.

Etniez 2020.03.12. 09:07:15

@kárárámaispj: az benne van, nagyarcú.

Láthatóan fogalmad sincs semmiről, de véleményezni mindent tudsz...

Etniez 2020.03.12. 09:08:28

@kaktusz20: ne fizessél, aztán még az sem lesz ott, majd ellátod magad.

Ennyi.

Etniez 2020.03.12. 11:20:22

@kárárámaispj: az már biztos, hogy rögeszmésen ragaszkodsz a hülyeségedhez, ezerszer levezettem, hogy a pénz igenis számít, sajnálom ha a szellemi képességeid nem teszik lehetővé az információk feldolgozását.

kodacx 2020.03.12. 15:30:31

@kárárámaispj: Te miért nem mész el ápolónak?
Jól csinálnád, nem?
Ezekél ugye sokkal jobban.
És a pénz se rossz érte, nem?

kodacx 2020.03.12. 15:35:41

@élhetetlen: "Az elhivatottság meg az, amit az egyik ismerősöm (ápolónő végzettséggel) csinált. Kényelmes állása volt egy magán szemészeti rendelőben, mint asszisztensnek, aztán azt mondta, hogy neki ez nem kihívás és elment egy kórházba, mert ő betegeket akar ápolni."

Na te agyas!
1. És hány ilyen ismerősöd van?!?
Mert úgy kb. 8-10000 ilyen ember hiányzik, nem csak a rendszerből, de az országból, kispuff!
2. Ismerősödre térjünk majd vissza ezután 2-3, de max. 5-10 év múlva, jó!
Már ha még a pályán, az országban lesz... :D
Ha már annyit lehúzott a hőn áhított "betegek között" a vérben, szarban, húgyban, gennyben, büdös folyosókon, és koszos wc-kben, éjszakázva, ordibálva stb.
Jó?!?
Majd térjünk akkor vissza a kis sztahanovra! :D

kodacx 2020.03.12. 15:40:50

@kárárámaispj: FIGYELJ, kisöcsi!
Most olvastam el a hozzászólásaid nagy részét, és nem tudom eldönteni, hogy bértroll vagy, akinek le kell húznia az eü-söket, vagy tényleg csak magadtól vagy ilyen...
Tudod mit koma?!?
Tényleg takarodjál el ápolónak, sőt, ORVOSNAK b+!
Alig 12-20 év tanulás, mi az neked!

HISZEN TE SOKKAL JOBBAN, SŐT, QRVA JÓL CSINÁLNÁD, ennyiért is!
Ilyenekre van szükségünk!
Gyerünk, vár a Rendszer, hííí a haza!
:D

élhetetlen 2020.03.12. 20:57:11

@kodacx: Még egy értelmes hozzászólás. Írtam egy példát egy fogalomra. Olvastad, be is vágtad. Meg is érthetted volna. Csak annyit írtam, hogy nem az az elhivatottság, hogy, ha a beteg szétkeni a szart, akkor otthagyom a szakmát. (Az is kérdés, hogy, ha ez megtörtént, akkor előtte hány órát feküdt benne a beteg, mielőtt becsavarodott), De mi köze ennek ahhoz, hogy hány ápoló hiányzik, vagy, hogy az ismerősöm mit fog csinálni 5-10 év múlva?

Vincze Aranka 2020.03.13. 06:00:51

Mind igaz lehet párom most feküdt bent. Katasztrófális!!!!!

kodacx 2020.03.13. 10:06:14

@élhetetlen: Hidd el, megértettem, hogy mit, és miről írtál.
Csak éppen
a. vagy ordas nagy kamunak tartom (leginkább ez),
b. vagy az ismerősöd egy olyan ideologista, kis naiv, lelkes valaki, fiatalka, akinek nincs gyereke, nem fontos neki, hogy mennyit melózik és azért mennyi pénzt kap,
c. vagy legalább is rohadtul nem ez az általános, ILYEN EMBEREKRE NEM LEHET ÉPÍTENI!

De tök mindegy is, rakjál te bele, pakolj bele egy alapjaiban xar rendszerbe, nevetséges bérért, felelősségteljes munkára, amihez szaktudás is kellene akármennyi lendületes, fiatalos, önzetlen, elhivatott embert... azokat az pár év alatt meggyűri, megrágja, megkeseríti, kiköpi!

Figyu, azért ne gondold már, hogy az én ismerőseim, sőt én magam sem, meg úgy mindenki a mai magyar eü-ben, aki nem ELEVE ALKALMATLAN volt, csak az emberhiány miatt felvették, olyan kiégetten, belefáradtan, belefásultan kezdték ám a szakmát, mint amilyenek mára legtöbben!

élhetetlen 2020.03.13. 18:52:42

@kodacx: A káráló segghülyézett. Te a “vagy ordas nagy kamunak tartom (leginkább ez)” szöveggel jössz. Nem tudom, érdemes-e válaszolni, de legyen.
A b pontodhoz, Többféle ember van. Van aki úgy érzi jól magát, hogy elég, ha megkapja a fizetését, és elkaszinózik a munkahelyen. Nem egészségügy, de volt olyan kolléganőm, aki tavasszal elkezdte keresni a nyaralási lehetőséget, amit talált, azt megbeszélte az összes ismerősével, és a köv. lehetőséget is, (két hónap), aztán elment nyaralni, és őszig mesélte az élményeit, és kezdte szervezni a téli síelést. Időnként meg kellett volna írni egy programot? Elkezdte, és mikor már látszott, hogy ebből nem lesz működő termék, akkor átlökték valakinek, hogy fejezze be, vagy írja újra. Nagy létszámnál, egy oda nem figyelő főnökkel évekig el lehet lébecolni így. Aztán van egy másik típus is, aki szereti is, amit csinál, ért is hozzá. és úgy van vele, hogy ha már bent van, inkább csinál valami értelmeset, mint semmit.
c, “ILYEN EMBEREKRE NEM LEHET ÉPÍTENI!”. Jelenleg csak az ilyen emberekre lehet építeni az egészségügyben. Arra, aki több pénzért elmegy külföldre, vagy szakmát vált, azokra nem lehet. Ezért kéne azokat az embereket, akik ilyen viszonyok között is törődnek a beteggel, nem lépnek le, megfizetni, hogy ne kelljen éjszakai műszak előtt takarítania, vagy a műszak leadása után átmenni egy másik kórházba helyettesíteni, hogy fizetni tudja az albérletet, lakás törlesztést, rezsit, stb., mert ez is sokat kivesz egy emberből.
P.s. “mint amilyenek mára legtöbben!”. Nincs statisztikám, de az öt nap alatt egy hp-vel találkoztam, aki olyan lendülettel rohant az orvos után, hogy nem ért rá lekapcsolni a plafonról a képembe világító, 32 neoncsőből álló világítótestet, és, mikor ezt egy óra múlva szóvá tettem, akkor nem azt mondta, hogy bocs, hanem megsértődött, és bosszút állt egy tehetetlen emberen, és éjszakára égve hagyta az erős fényű falilámpát az arcomtól egy méterre. Az összes többi normális, rendes volt, és többet érdemelnének. Ne gyere azzal, hogy miből, ebbe nem mennék bele.

Anita Hóbor 2020.03.14. 07:50:01

Nem igazán értem ezt, hogy miért nem természetes az író számára hogy hozzátartozót nem engednek be a betegszobára. Mégis hogy képzeljük? Hogy minden beteg hozzátartozója ki-be járkálna? Ezt nem gondoljuk komolyan ugye? Haldokló beteghez beengednek családot, de azért felnőtt emberként nem kell összeomolni, hogy egyedül kent bent lenni betegként szerintem.

Anita Hóbor 2020.03.14. 07:51:14

Nem igazán értem ezt, hogy miért nem természetes az író számára hogy hozzátartozót nem engednek be a betegszobára. Mégis hogy képzeljük? Hogy minden beteg hozzátartozója ki-be járkálna? Ezt nem gondoljuk komolyan ugye? Haldokló beteghez beengednek családot, de azért felnőtt emberként nem kell összeomolni, hogy egyedül kell bent lenni betegként szerintem.

Brill. 2020.04.27. 03:59:38

@Anita Hóbor: ne betegszobat irt, hanem a várót! Olvasd el mégyegyszer.

zünü 2020.05.27. 00:04:36

@Kisgé: @HaCS: Pontosan így van ahogy írod!!

zünü 2020.06.06. 11:27:22

Ez az a kórház ahol az egyik betegnek poztitív lett a covid tesztje,és ennek ellenére még órákig össze volt zárva az egészségesekkel? Persze,ez!

Nagy nagy tapsot nekik!!!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása