Elment a kisbabánk
5 hozzászólás
2020.03.05. 06:00
Az utcán estem össze egyik pillanatról a másikra, amire kiért a mentő a pulzusszámom 20 volt.
Kedves Praxis blog,
27 éves nő vagyok, immáron 8 éve fővárosunkban élek vőlegényemmel. Az én kálváriám egészen pontosan 13 éve kezdődött el, amikor hölggyé cseperedtem. Már az első menstruáció alkalmával megmutatkozott nekem és családomnak, hogy azok a bizonyos piros betűs napok rendesen meg fogják keseríteni életemet.
A legelső alkalommal akkora görcseim voltak, hogy több órás eszméletvesztés után a kórházban ébredtem fel, mindkét karomban infúzióval. Akkor azt sem tudták az orvosok mi a fészkes fene történik velem, ahogy lefolyt a több infúzió és elmentem mosdóba, akkor vált világossá mindenki számára mi is okozta a panaszaimat. Ez sajnos folytatódott, egyik hónap a másik után ugyan így telt el, sajnos az a fajta vagyok, aki semmilyen gyógyszerre nem érzékeny, de ezeken a napokon mégis 1,5 percél tovább nem marad bennem gyógyszer, távozik kis vuk kíséretében. Már akkor orvosról orvosra jártam, természetesen a fogamzásgátló tablettával egy ideig lefedték a panaszaimat. A felírások előtt semmilyen tesztet nem végeztek el egy alkalommal sem, így akadt olyan gyógyszerhez is szerencsém, ami örök emléket okozott. Egyszer csak annyira erős fájdalmaim lettek, hogy egyfolytában elájultam. Unokatestvérem mellettem volt, nagyon megijedt és bevitt a kórházba.
Az ügyeletes orvos ezt nagyon meg is köszönte neki, mivel egy órán belül elvéreztem volna. Ennek eredménye 4 kórházban töltött nap, sorra folyt az infúzió, közben egy tonna gyógyszerrel tömtek, már amikor kedves nővérek honfoglalózás közben nem felejtették el behozni nekem. Sajnos ez több alkalommal előfordult, szó szerint nekem kellett kimennem szólni délután 4-kor, hogy délben elfelejtettek ismét valamit... A kórházból mondanom sem kell, távoztam egy találomra felírt más fajta fogamzásgátlóval. Itt volt 2 "nyugodt" évem. Mentek az évek, ismét előjöttem a panaszaim. Vagy összeestem az utcán vagy nem, vagy jó fej volt a főnököm és nem osztott be vagy a munkahelyemen ájultam el.
Az egyik ügyeleten, amikor messziről megláttak, már tudták mit készítsenek elő. Szomorú, de ahol tudtam tb alapon elmenni rendelésre, ott rendszerint próbálkoztam. Az akkori keresettemmel esélyem nem volt magánba elmenni, tisztában voltam azzal, hogy ez nem 30-50 ezer forintos tétel lesz, és sajnálatos módon a családom sem tudott segíteni. Ezelőtt 1,5-2 következett be a katasztrófa, amikor egy orvos közölte velem, hogy ez nem állapot, mert bármelyik hónapban eldurranhat a méhem, ki kell pakolni. 25 évesen a nemnormális tróger úgy akarta kipakolni a koronaékszert, hogy a szájbatekert ultrahangot jól figyeljetek, FORDÍTVA nézte és értékelte. A mai napig nem értem ezt, hogy sikerült neki.
Állítása szerint túlságosan hátrahajló és kicsi, ezzel szemben a szöges ellentéte kis ékszerem kinézete a méretét leszámítva, ráadásul úgy fejlődött ki, hogy meg van törve. Életem legjobb döntése volt, hogy nem adtam magam a hülye fejének. Közben elment egy kisbabánk, az utcán estem össze egyik pillanatról a másikra, amire kiért a mentő a pulzusszámom 20 volt, az ekg eredménye pedig olyan "szép", hogy azonnal lefényképezve küldték be a kardiológiára, ahol az orvos fogta a fejét és azonnali kórházba szállítást kért.
A mentősöknek nagyon hálás vagyok a mai napig, végig ott voltak mellettem, ráadásul meg is látogattak a műszakjuk lejárta után. A happy end következik, szerencsémre egy olyan munkahelyre kerültem, ahol a cég állta a magánorvosi költségeket, így lett alkalmam elkerülni a Róbert Károly magánklinikára specialistához, aki megmentette a pocakomat.
Semmi pénzért nem cserélném le az orvosomat, egyszerűen nem tudok rá rosszat mondani, pedig a mai napig hozzá járok, bármi van. :) A sok sírás és megkeseredés után megnyugodtunk, és reméljük, nemsokára a mi kis csöpp csemeténket a kezünkben fogjuk tartani. :) Szóval megítélve több év tapasztalatából a hideg ráz már a gondolattól is hogy tb alapon menjek többet valaha is államiba, egyértelműen marad a magánrendelés. Levelem elég hosszúra sikerült, de tisztában vagyok azzal, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen nő a földön, remélem nekik most egy kis támaszt tudtam nyújtani.
Üdv, Adrienn
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lángharcos 2020.03.06. 02:37:03
gyongyi70 2020.03.06. 08:17:07
eßemfaßom meg áll 2020.03.06. 08:46:13
sZulamith 2020.03.06. 09:58:46
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2020.03.12. 09:11:50
PRAXIS
"Pozitív és negatív történetek a magyar egészségügyről, minden mennyiségben. Orvosnál jártunk és nem ment minden zökkenőmentesen? Netán megaláztak, megvárattak vagy félrekezeltek? Vagy éppenséggel lelkiismeretes, segítőkész egészségügyi dolgozókkal találkoztunk? Ide megírhatjuk. Miért is? Mert az orvostársadalom máris nyomon követi a bejegyzéseket, olykor pedig hangot is adnak álláspontjuknak a kommentekben. De ha nem vagyunk mesélős kedvünkben, a kórházértékelővel is kinyilváníthatjuk véleményünket." - hvg.hu
Médiaajánlat
