Apokaliptikus állapotok a magyar egészségügyben

2020.02.26. 05:51

shutterstock_179646800-1.jpgSzámonkérő, lekezelő, minősíthetetlen, ordenáré módon bántak a beteggel.. Vajon tényleg a fejétől bűzlik a hal?

Tisztelt szerkesztőség!

 

Úgy gondoltam, ki kell, hogy írjam magamból az egészségügyi ellátásom alatt átélt tapasztalataim és benyomásaim, mert nem bírom magamban tartani, ugyanakkor nem szoktam blogolgatni a digitális médiában, ezért az Önök web oldalán keresztül szeretnék szólni embertársaimhoz. Gondolataim szavakba öntését és megfogalmazását leírva lehetetlen volt dióhéjban megvalósítanom, elég sok karakternyi helyet foglal el, de szeretném, ha megjelentetnék az oldalon. Számtalan digitálisan rögzített képanyaggal rendelkezem, ha úgy gondolják, hogy azokra igényt tartanak a jövőbeni publikálással egyidejűleg, kérésükre szívesen elküldöm. Üdv!

 

 Nem volt számomra kérdés, hogy vajon ki akarjam-e írni magamból a gondolataim, hogy megpróbáljak-e hangot adni embertársaimnak az elmúlt napok szörnyű ,szavakkal szinte már leírhatatlan történéseiből, melyet kis országunk egyik egészségügyi intézményében egy kórház falai mögött kellett, hogy átéljek.....elviseljek....majd az őrület határán túléljek!

 

30 éves múltam,stabil-harmónikus párkapcsolatban élek rendezett körülmények között ,teljesen kiegyensúlyozott lelki állapotban,a társadalom hasznos alkotóelemének érzem magam,munkába járok,dolgozom,adót fizetek .......semmi extra....illetve bocsánat,ezen mondat  a jelenben egyenlőre nem állja meg a helyét,mert múltidőben kellett volna fogalmaznom,ugyanis elegendő volt ahhoz  6 nap kórházi ágyon  fekvőbetegként eltöltött idő,hogy a jelenlegi egészségügyi rendszernek köszönhetően meggyötörve testileg-lelkileg már korántsem érezzem magam kiegyensúlyozott állapotban,sőt!!! Banális balesetemnek köszönhetően kerültem be a fent említett intézmény egyik osztályára sürgősségi ellátás keretén belül a kiérkező mentősök segítségével beszállítva a kórházba,részletezni nem kívánom ,hogy pontosan mi is történt,mikor-hol és hogyan,mert egyrészt nem ezen van a hangsúly,de talán legyen elegendő annyi a körülményekről,hogy éber tiszta tudatállapottal és minden bódulatot okozó kemikáliáktól mentesen tiszta ruhában érkeztem mint "ügyfél" az egészségügyi "szolgáltatóhoz" .

 

 Igen,nem véletlenül alkalmazok idézőjeleket.....de erre majd később visszatérek. A sérülésem jellege teljesmértékben mozgásképtelenné tett,azt hiszem mikor az ember azzal szembesül,hogy a végtagjai nem működnek, illetve nem úgy funkcionálnak ahogyan szeretné irányítani őket,joggal aggódik netán megrémül,mert nem tudja mi történik,meddig tart és mi lesz a vége,hol áll meg a folyamat. Igen,én is megijedtem....én is féltem,az idő lelassult számomra,a fájdalom pedig szép lassan komótosan emésztette fel minden tartalék energiámat egy ágyhoz szíjazva lekötözve,mert így kellett stabilizálni a testemet,röpke 3,5 órán keresztül! 3,5 óra! Sürgős! Valahogy ez a kettő fogalom üti egymást,de ezen a ponton szintén nem ez a lényeg,hogy a sürgősségi osztályon az említett állapotomban mennyi időt töltettek el velem ,hanem ezen idő alatt mi történt?

 

Magatehetetlen állapotomban 3 érzékszervemre tudtam csak hagyatkozni,a szemeimmel bámultam az omladozó salétromos penészes dohos mennyezetet,az orrommal éreztem a folyosókon terjengő vizelet és fekália keveredésének ocsmány bűzét,és a füleimmel pedig kénytelen voltam hallgatni( mert nem is volt választási lehetőségem)az ott éppen feladatukat ellátó szakembereket akik a "szolgáltató alkalmazásában" állnak,hogy hogyan bánnak ,kommunikálnak és viselkednek az "ügyfelekkel". Miközben cikáztak a fejemben a gondolatok,közönnyel és cinizmussal átitatott hangos párbeszédeket folytattak a szakemberek az ellátásra váró betegeket illetően mindenféle megjegyzések kíséretében.

 shutterstock_179646800-1.jpg

 

Az egyik "hölgytől" például megkérdezte az egyik kollégája,hogy: - mi is volt annak a "szerencsétlennek" a neve akit behoztak? Válasz :-tudja a fa...om,ki vagyok én,hogy megjegyezzem mindenki nevét?nem is érdekel,különben is,ki ő nekem? de miért is kellene nekem megjegyezni bárkinek is a nevét? én nem ezért vagyok itt,a fa...szom már ki van ezzel. leszarom hogy kit hogy hívnak,semmi közöm hozzá!eddig se érdekelt és ezek után sem fog érdekelni, mindenki elmehet a fasz....omba!és ne szóljon hozzám senki!!! Válaszként orbitális hahotázás,röhécselés,kacagás volt a kollégák reakciója,majd hasonló értelmi és kinyilvánítási szinten folytatódott az egész szürreális, de hangsúlyozom ijesztő közjáték a további órákban.

 

Egyszercsak valaki unottan valamit az orra alatt motyogva a hasamra csapott egy A4-es lapot,majd egy másik kolléga betolt egy röntgen diagnosztikai helységbe,ahol újabb hosszú percek teltek el az első vizsgálatig,mivel a gépet kezelő hölgyek éppen vicceket meséltek egymásnak ,megbeszélték a hétvégét,és közben ették a lekváros kenyeret. Miután jóllaktak,megkérdezték tőlem hogy még nem szálltam át a másik ágyra? Nem! Mert nem tudok mozogni. Fintorgás,aztán ímmel-ámmal "átsegítettek" ,majd a vizsgálat végén visszakerültem abba helységbe ,ahol azok az igazán tartalmas párbeszédek hangzottak el. Itt egészen addig tartózkodtam,amíg jött a következő képalkotó eljárás,amivel be lehet határolni pontosabban a sérülésem következményét.

 

Azt hiszem,ettől a pillanattól kezdtem úgy szépen -lassan fokozatosan megtörni,hiszen az újabb kedves diagnosztikai szakember olyannyira alázott meg emberi mivoltomban pár perc leforgása alatt,hogy szégyenszemre abban a magatehetetlen állapotomban könnybe lábadt mindkét szemem. Számonkérő, lekezelő, minősíthetetlen hangnemű ordenáré stílusban megkérdezte, hogy minek vagyok itt? Mert elszenvedtem egy balesetet. És miért csak most jövök ide? Nem én jöttem,hanem hoztak. Van párom? Van! Akkor mondja meg a párjának hogy gratulálok neki! Miért? Mert nem volt képes előbb behozni,gyönyörű egy párja van,büszke lehet rá! Ez volt az a pont amikor megkértem arra,hogy legyen kedves ,és válogassa meg a szavait,végezze a munkáját,és lásson el. De mit sem törődve a kérésemmel,ugyanazzal a stílussal számonkérően nekem esett hogy miért hogyan mennyi idő alatt kerültem ide. A betegápoló nyugtatott,megveregette a vállam,nyugi haver,ez ilyen,nem tudsz vele mit csinálni. Újra visszatoltak a "gyűjtőbe",majd ezután felkerültem egy 4 fős kórterembe,ahol eltöltöttem 6 napot.

 

Miután megkaptam az ágyat,rövid időn belül elkezdtem kapni úgynevezett szteroidos infúziót,kaptam fájdalomcsillapítót,gyulladáscsökkentőt, kérdésemre,hogy mikor tudok beszélni orvossal,mikor fognak téjékoztatni részletesen az állapotomról, az igencsak feszült szolgálatot ellátó ápolónők emelt hanggal lehurrogva biztosítottak affelől,hogy most nem ér rá senki,mindenkinek van épp elég dolga,pihenjek...majd jönnek,nekik nincs fogalmuk arról,hogy mikor. Eljött a másnap reggel,említenem sem kell,természetesen nulla alvással.Miután behozták a reggelit a hölgyek,kerestem a kandikamerát..... de nem találtam sehol,ez teljesen komoly volt akkor ,és biztos vagyok abban is,hogy jelenleg is keresik egy jópáran minden főétkezésnél a betegek ezekben a létesítményekben. Érdekességképpen írom csak le,hogy miből állt egy 105kg-os férfi ember reggelije: 1 csapott evőkanál tejföl egy 5cl-es eldobható műanyag pohárba,1 hajszálvékony szelet száraz kenyér,1 barnuló fonnyadt vékonyka újhagyma,amit az élelmiszerboltokban  csak megjegyzem már a leértékelt áruk közül is a konténerbe szoktak helyezni táplálkozásra alkalmatlan állaga miatt.( emlékeztetőül: mozgásszervi problémával,és nem emésztőrendszeri problémával kerültem be,ami indokolta volna a diétát) Borzasztó,a reggeli költsége/fő kb 25-30Ft.....a napok alatt a 4 fős kórterem 3x főétkezése ,tehát 4 ember napi étkezése erős jóindulattal is 1000Ft-ból van kigazdálkodva,tehát 1 beteg egész napos táplálkozására az egészségügyi intézmény cirka 250Ft-ot fordít.

 

Mi folyik ebben az országban? Egy kicsit elkanyarodva a lényegtől(bár én ezt a nem lényeges momentumot is fontosnak tartom megjegyezni),folytatom a történetet. A reggeli vizitnél egy kisebb csapat orvos-rezidens-gyógytornász állta körül az ágyam,és érdeklődtek az állapotomról,tudom-e már mozgatni a lábam,próbáltam kimozdítani a vízszintes helyzetből a jobb lábam,de nem ment. Megkérdezték tőlem,hogy mi történt,újra elmeséltem,ahogyan a mentősöknek is korábban,majd erős egymásra nézés és tanakodás következett, melynek a végén úgy döntöttek,hogy kapjam tovább a gyógyszereket és az infúziós kezelést.

 

Megkérdeztem tőlük,hogy tulajdonképpen mi is a probléma,mit láttak a képalkotó eljárások alapján,van-e okom nagyobb aggodalomra,meg egyébként is,szeretném tudni mire számíthatok,meddig kell benn maradnom,szükség van-e műtétre akár,mikor tudok vajon újra lábra állni? (mivel nem mutatkozott be senki ,senki nem szólított meg olyan formában,hogy :Uram,én X.Y vagyok,a továbbiakban én leszek az ön kezelőorvosa, ezért voltam kénytelen a kérdésem a többtagú team-nek feltenni) Egy fiatal rezidens 1 összetett mondatban tájékozatott affelől,hogy degenaratív elváltozásokat észleltek több csigolyámon,továbbra is az infúziós kezeléseket fogom kapni pár napig,és MRI vizsgálatot is elfognak végezni rajtam ,hogy pontosabban tudják behatárolni a problémát,majd a mondata vége felé érve már csak a köpeny hátát láttam miközben a folyosó felé haladva sóhajtozva csóválta a fejét. Tanácstalanul feküdtem továbbra is,hiszen láttak rendellenes elváltozásokat,és mégis nemtörődöm Pató Pál uras stílust felvéve magamra hagytak részletesebb tájékoztatás nélkül......infúzió,majd az idő megoldja. Több információt a párommal sem osztottak meg,a későbbi MRI vizsgálat igéretével nyugtattak meg mindkettőnket,legyünk türelemmel jeligére. Teltek a napok,a szokásos kiadós étkezésekkel,a párom és a hozzátartozóim rendszeres látogatásával,az infúziókkal,gyógyszerekkel, a párom tolószékben való napi fürdetéseivel a KÖZÖS férfi-női mellékhelyiségben és zuhanyzóban aminek az ajtaján nem volt kilincs (IGEN,közös mellékhelyiségek,férfi-női),a szemetesbe dobált fekáliás pelenka napokig árasztotta a bűzt. A 3-ik napon még mindig mozgásképtelen voltam,szűnni nem akaró fájdalmak közepette válaszoltam a viziteknél a csapatnak,hogy értsék meg, nem történik semmi változás,ugyanúgy ,sőt erősebben érzem a fájdalmat,továbbra sem tudom mozgatni a lábam.

 

 Mély hallgatás,tanakodás,pusmogás,melynek a vége most már átment egy szürreális stand up comedy-ba mikor az alábbi szólásmondással zárták a mondtatot:- "a türelem rózsát terem" Ezen pillanatban bátorkodtam megkérdezni,hogy a többször említett MRI vizsgálat ideje mikor lesz,mert én hiába próbálok türelmes lenni ilyen körülmények között,szerintem kevés már ez ahhoz,és aggódom hogy nem történik semmi,félek attól,hogy talán pont ennek a várakozó álláspontnak köszönhetően még roszabb állapotba fogok kerülni. Közölte velem egy addig sosem látott rezidens,hogy sajnos az intézményben nincs MRI diagnosztika,és nem olyan egyszerű az,mivel át kell szállítsanak egy másik kórházba,de az meg elég macerás,mert mentőt kell kérni,arra pedig várni kell sokat,majd miután átszállítanak kell majd kérni egy másik esetkocsit amivel visszahoznak,és sajnos ez mind pénzbe kerül,sok-sok pénzbe(kaján vigyorral az arcán). Konkrétan nem tudtam felfogni a mondatot hirtelen,annyira ledöbbentem. Meddig lehet ezt a kiszolgáltatott helyzetet még fokozni?

 

Hát az egészségemről ,és akárhogyan is nézzük,a jövömről van szó! Ledöbbenésem utáni pillanatban az orvosnak azt feleltem,hogy ha a pénzről van szó,szólhattak volna előbb is,talán akkor már elvégezték volna a még szükséges vizsgálatokat,megkérdeztem mennyibe kerül,mondjanak egy számot,vagy hívjak egy furgontaxit amiben ággyal együtt eltudom magam vitetni?Különben is,ki az orvosom,mert mindennap mást látok......erre azt felelte,akkor a mai naptól hozzá tartozom. Ekkor kapcsolva indítottam egy kis motivációt papír formájában,és hozzűfűztem hogy remélem ez gyorsít egy kicsit a dolgok menetén. A válasz erre az volt: természetesen. Elszörnyülködtem,de valahol egy kicsit meg is nyugodtam,hogy talán felgyorsulnak a dolgok,és véget ér ez a pokol,még aznap ott az ágyban fekve kaptam egy gyors beavatkozást amit mellékesen megjegyzem csak a műtőasztalon végezhettek volna el a komplikáció faktor miatt, de ezt is csak utólag tudtam meg. Ennek a beavatkozásnak köszönhetően végre tudtam mozgatni a lábam,igaz iszonyat kínok közepette,de már feltudtam állni,eltudtam hagyni az ágyam segítséggel,nagy kő esett le a szívemről. Tudtam fürödni ,segítséggel ugyan,de már nem kerekesszékben.

 

Szintén ezen a napon bekerült a kórterembe egy idős bácsi,akit fejsérüléssel hoztak be a kórterembe,szegény nagyon kiabált fájdalmában, sírt,üvöltött elhaló nyöszörgő hangon.Ellátták a fejsérülését,varrták is vagy kapcsozták,de ezek után is sírt a nap 24 órájában és folyamatosan azt mondogatta,hogy nagyon fáj a dereka meg a lába. Vizelettartási és széklettartási problémáiból adódóan pelenkázni kellett,amit napjában többször is lemozgott magáról,ekkor az ápolónők kiabálva tették helyre,rángatták,tiszteletlenül beszéltek vele. 2 nap után az egyik vizit alkalmával derült ki az,hogy a bácsinak a fejsérülésen kívül csípőfejtörése is volt,mert nem vették észre ,mert elkerülte a figyelmüket. Elképesztő,nem is csoda hogy ilyen fájdalmak mellett inkontinencia lépett fel nála 2 napig szenvedett!No comment. Mivel hatékonynak bizonyult a beavatkozásom,így közölték velem,hogy a műtőben is végre fogják rajtam hajtani megfelelő műszerezettség és műszaki segítség mellett ,mely után jó eséllyel elhagyhatom az intézményt. Nagyon örültem,mert már csak az lebegett a szemem előtt,hogy ha végre olyan állapotba kerülök,hogy fel tudjak állni,és saját erőből közlekedve eltudjam hagyni a kórházat,azonnal megteszem. Szóltak is,hogy előreláthatólag hamarosan visznek a műtőbe,készüljek fel.

 

Most megint jön a változatosság kedvéért egy kis csavar,a tájékoztatásom után röviddel megjelent a kórteremben 2 mentőápoló,és a nevemen szólítottak hangosan. Kiderült,hogy őket azért küldték,hogy átszállítsanak egy másik kórházba az MRI vizsgálatot elvégezni.........én feküdtem értetlenül,és nem akartam elhinni,hogy ez tényleg megtörténhet? Ennyire jelen van a kommunikáció hiánya az egészségügyben ahol életekről van szó? Semmilyen koncepció,egyáltalán a teljes koordinálatlanság jellemzi ezt az egész cirkuszt! Közöltem velük,hogy én nagyon örülnék ,ha átszállítanának máshová,és végre elkészülne az a nyamvadt vizsgálat,de nemrég azt az információt kaptam,hogy hamarosan műtőbe tolnak. Nagy összenézés,hangos kacagás miközben a tudtomra adták,ez ma már a sokadik ilyen felesleges útjuk! Azért ez elgondolkodtató,ehhez nem fűzök hozzá semmit,talán csak annyit,hogy az ilyen felesleges autózgatások miatt nem juthat idő esetleg másra akinek szüksége lenne a mihamarabbi ellátásra: nulla kommunikáció,nulla koncepció,koordinálatlanság! Természetesen nem jöttek vissza a mentősök.

 

Pár órával később megjelent egy betegtologató ,és áthelyezett egy másik ágyra,majd betolt a műtőbe,a beavatkozás iszonyúan fájt,de nyilván nem is számítottam kellemesebre,az ijesztő az volt ,hogy a végén deréktől lefelé ismét lebénultam,és újra magatehetetlen állapotomba kerültem. Ám az ijedtségemmel semmit nem törődve még az asztalon feküdve jött a következő burkolt vezényszó a beavatkozást végző orvostól: köszönje meg annak is,aki betolta magát,ő is igazán megérdemli. Itt nem egy sima köszönömön volt a hangsúly,azt hiszem ez érthető,nekem is leesett azonnal,és miután visszakerültem a betegágyra ,szemrebbenés nélkül várakozó állásba helyezte magát az ágyam mellett motivációra várva. Ez nyílt titok,így működik mindenhol,de eddig nem volt benne tapasztalatom,és borzasztóan dühít! Szerencsére még aznap éjjel visszajött az érzet a végtagjaimba,a fájdalom enyhült,majd 2 nap múlva eltudtam hagyni az intézményt,de nem érzem magam gyógyultnak az állapotomból,nem csak testileg(nyilván az egy hosszú rehabilitációs folyamat része lesz),hanem lekileg sem, megtörtem a bent eltöltött idő alatt átélt eseménysorozatoktól,látván azt ,hogyan zajlik egy ilyen folyamat,mire is számíthat,mit is kaphat egy beteg ellátás címszó alatt.

 

Elismerem,hogy fejétől bűzlik a hal,és akik a rendszerben teljesítenek szolgálatot,szintén szenvedő alanyai lesznek ,majd együtt ringatózunk lágyan a nem írom le miben.....de nem győzöm hangsúlyozni azt,hogy az a fajta pácienshez való hierarchikus fölényt kovácsoló minősíthetetlen,degradáló viselkedésre semmilyen joga sem lehet senkinek senkivel szemben! Orvos-páciens........."szolgáltató-ügyfél",szerintem ez így a tiszta nem? Hiszen az jogosult a szolgáltatásra,aki ügyfélkötelezettségének eleget tesz,és hagyjuk azt az álszent alárendelt viszonyt amit a sztereotípiáknak köszönhetünk,hogy a pácienseknek meg kellett alázkodni a szakemberek előtt,fel kellene már ébredni,azóta eltelt egy kis idő, ez az idő meg is látszik a kórház épületeinek külső-belső romos állapotán. Kálváriám sajnos még nem ért véget,hiszen eddig úgy tűnik,felléptek szövődmények az ellátás után,azt hittem "kinn" egy fokkal egyszerűbb lesz ezeket a problémákat orvosolni,most hogy már nem vagyok mozgásképtelen,de az egész elfuserált rendszernek köszönhetően alap dignosztikai vizsgálatokra 3 hónapos előjegyzéseket hoz fel a számítógép a betegfelvételi pulton belül dolgozók szeme elé.

 

 Amíg az ember saját bőrén nem tapasztalja az említett rendszer hibáiból eredő ,majd az ebből fakadó emberi méltóság meggyalázását,addig csak kapcsolgatva a "propaganda"tv készüléket,olvasgatva az internetes vagy nyomtatott médiát,ki-ki (kinek nem inge nem veszi magára) bólint egyet amolyan "ál" együttérzéssel homokbadugva a fejét,és helyesel,de fogalma sincs mi is folyik a színfalak mögött. Őszintén megvallva semmi túlzás nélkül apokaliptikus a mai egészségügyi rendszer kicsiny hazánkban. Jó egészséget,és kitartást kívánok Mindenkinek!

 

Köszönettel: egy csalódott páciens.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2020.02.26. 18:07:29

Nem tudtam végigolvasni, mert a szerző borzalmas terjengősen, körülményesen, fölényes hangnemben ír. Nem lehet, hogy élőben is ilyen és azért bántak vele rosszul, mert mindenkinek az agyára ment?

röf 2020.02.26. 18:45:53

A fönti sírásnak nincs köze az egészségügybe pumpált pénzhez, infrastruktúrához, kórházi hardverhez, sőt Orbához sem.
Orvosi-morális kérdés.
Tessék az illetékes kórházigazgatónál kopogtatni.

Sportybabe 2020.02.26. 19:04:56

@Sir Galahad: Én sem bírtam. Rettenetes :D

szalmakazal 2020.02.26. 19:11:04

Teljesen igaza van. Ha komolyabb betegséggel kerül be egy intézménybe, jól teszi, ha elkezdi menedzselni magát, lefizeti az ajánlott vagy akármelyik orvost, akit rángatni tud a gondja miatt, mert különben ott hal meg a kórterem közepén.
Aki azt hiszi megússza fizetés nélkül, az még nem volt ilyen helyzetben.

ember100 2020.02.26. 19:24:13

@Sir Galahad: @röf:

Helló !

Kerüljetek ilyen helyzetbe!
Meglátjuk mit szóltok hozzá.
Ez sajnos minden napos az egészségügyben.
Ja és mit szóltok a fejsérült bácsi esetéhez ?
Ja nem vettük észre ??????

omegawatch nongalicianer 2020.02.26. 19:37:32

@röf: persze persze szarszagú malacka

Fülig José 2020.02.26. 19:44:04

@szalmakazal: egy faszt. ha bekerülsz a illiberális orbánisztáni szupperhipper egészségügybe ( nagyferencpatkány is megaszonta nincs semmi baj...) az egyetlen, amit tehetsz ha felveszed az utolsó kenetet. szerencsére a fitymahívő debilnyuggerek fognak előbb bekerülni, hát hullanak majd mint a hó karácsony este... és mivel ők (is) tehetnek róla, értük nem kár.

kéki béla 2020.02.26. 19:45:13

@röf: melyiknél? Mindenhol ez van.

hidroponi 2020.02.26. 19:51:01

egy idos ismerosomnek aki bekerult a korhazba "elfelejtettek" a haziorvos altal kinyomtatott gyogyszerlistarol adni a benzo adagjat..a 4. napon amikor mar hallucionalt es zavart volt es a fia orditozott a noverekkel sikerult csak az igazsagnak ervenyt szerezni...
ezektol akar ott hallhatott volna meg!

sutyerák 2020.02.26. 19:56:23

orbán,te tetted ezt!

Sir Galahad 2020.02.26. 20:04:21

@ember100: Én történetesen egy igen komoly betegség miatt gyakran járok kórházba (nem mindig ugyanabba), és érdekes módon nincsenek rossz tapasztaltaim. Nyilván vannak gondok az egészségügyben, de az, hogy hogy bánnak az emberrel, azon is múlik, hogy az ember hogy viselkedik.

nemecsekerno_007 2020.02.26. 20:23:37

Ez egészségügy szociális ellátás, olyat is ellátnak aki nem fizet. Ehhez képest egész jól működik.

ember100 2020.02.26. 20:30:43

@Sir Galahad:
Helló !
ez még mindig nem válasz a fejsérült bácsira .
Te is adol pénzt az orvosnak , ápolóknak ?
Persze azt is tudom hogy nem láttam nem voltam ott tehát bármi lehet az öreg bácsis eset.
Védd , védd , védd....

ember100 2020.02.26. 20:31:32

@nemecsekerno_007:
Helló !

Végül is jobban működik mint 1526 ban :)

Sziketa 2020.02.26. 21:13:57

@hidroponi: Talán a háziorvosnak nem kellett volna benzodiazepinnel szedálni a bácsit függőségig, mert az nem arra való. Másrészt meg az idős és demens betegek nagyrésze jellemzően zavarttá válik az idegen környezetben, gyógyszer ide vagy oda, csak ezt a nővérekkel ordítozó hozzátartozók képtelenek felfogni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.26. 21:29:48

1 csapott evőkanál tejföl egy 5cl-es eldobható műanyag pohárba,1 hajszálvékony szelet száraz kenyér,1 barnuló fonnyadt vékonyka újhagyma"

Itt vettem észre hogy a poszttoló füllent
Azért irom ily bátran, mert megjártam jópár kórházi osztályt és sürgősségit is, de ilyet nem tapasztaltam, mármint rtg közben lekvároskenyér, joghurthoz hagyma

Amúgy tettél-e panaszt az eljárások miatt?
Mert én tettem anno!

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.26. 21:32:51

@Fülig José: szerencsére a fitymahívő debilnyuggerek fognak előbb bekerülni, hát hullanak majd mint a hó karácsony este... és mivel ők (is) tehetnek róla, értük nem kár."

Emlitettem már hogy Lmehecc a francba? Ha nem, akkor most említem, aztán felmenőidet alázzad igy

nemecsekerno_007 2020.02.26. 21:39:12

@ember100: Hehere. Heherészhettek, mást ugyse nagyon tudtok.

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.26. 21:40:59

@röf: Tessék az illetékes kórházigazgatónál kopogtatni."

És gondolod kirugják, netán ferde szemmel néznek majd a röntgenes vagy CT-sre?
Ugyanmár! Majd kap egy semmitmondó válasz levelet hogy "mi mindent megtettünk a gyógyitása érdekében" bla-bla

Fülig José 2020.02.26. 21:45:01

@horex: te szavaztál a tolvajra meg a 40 rablóra most ne nyivákolj! teccett vóna gondolkodni, most egészségügyi ellátás lenne nem stadionok (falábú, senkiházi de csilliomos "focistáknak" meg heti 235 "szurkolónak"), kisvasutak, repcsizgetés jobbrabalra meg luxihotel fasztudjahol... nektek kellett a bonsai napcsi, hát ez jár vele. ne nekem pattogj ha elpatkolsz.

Fülig José 2020.02.26. 21:49:14

@Sir Galahad: ember, az látszik hogy kórházba jársz meg az is hogy a falut csak az első városig hagyod el... EZ szerinted ellátás?!...202 -ban rád dől a kórház épülete?! te viszed a pelenkát?? gyógyszert, kaját, vizet...?! hogy nem ég le a pofád!

hidroponi 2020.02.26. 21:50:26

@Sziketa: talan...micsoda tudomanyos nekiindulas...
a korhazi kezeloorvosnak nincs JOGA megvonni olyan gyogyszereket amik hianyaval az eletet veszelyezteti!

az egeszsegugy a hozzad hasonlok miatt romlott es erkolcstelen!
csak remelem, hogy nem dolgozol az eüben es csak pofazol egy forumban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.26. 21:57:11

@Fülig José: Megkergültél szavazás ügyben? Láttalak amikor meccs után a kisvasúton utaztál!

Tartalom 2020.02.26. 22:35:16

A csalódott páciens azért csalódott, mert Gyurcsányék megegyeztek még korábban a dokikkal, hogy övék a "privát betegek" fizetősebb része, aki meg nem akar azt "átkényszerítik" oda. Aki meg nem átkényszeríthető mert nincs elég pénze a privátra, arra meg rákénysszerítenek egy semmit nem érő betegbiztosítást amit vagy fizet és talán elhiszi, hogy kap valamit érte ha baj van (elárulom: nem kap, de a reklámozó a reklámból sem) vagy nem és akkor meghal mindenféle betegellátás nélkül (maximum kap mentőst aki a halál beálltát megállapítja a közigazgatási eljáráshoz és boncoláshoz). Ezt a semmitérő biztosítást szüntette meg a vizitdíjas népszavazás és később az Orbánkormány.
Szerintem a privát egyészségügyet be kell tiltani. Akkor nincs mivel a dokiknak zsarolniuk sem az államot, sem a betegeket. Orvosokat és egészségügyi intézményeket katonai felügyelet alá, és amennyiben doki nem gyógyít, akkor hadbíróság. Orvosok nekiállhatnak annak aminek mindig is tanultak: gyógyítani és betegeket ápolni. Ha meg nem megy , akkor irány nyugati privát kórház. Onnan úgyis kirúgják, mert nem ért semmihez sem. A külföldi betegbiztosítók meg nem állnak az ajtóban ugrásrakészen, pénzelve a privát klinikák létrejöttét és elcsábítva az alkalmazottakat az államiból (csak addig amíg meg nem szűnik az állami, aztán ők is leviszik a béreket), hanem mehetnek egy másik balekországot keresni.

ember100 2020.02.26. 22:43:28

@nemecsekerno_007:
Helló !

Aszt látom téged sem az eszedért, humorodért szeretnek .
Ja hogy troll vagy és pénzért csinálod az mindjárt más :)

katamara 2020.02.26. 22:46:22

Hát én annyit tapasztaltam hogy pénz nélkül levegőnek nézik az embert. A koszt ehetetlen, és aki mást mond az hazudik. Sőt már van olyan kórház ahova vissza kell járnom gyógyszer felírásért és az orvos közölte hogy csak 5 ezer forintért ír fel két havi gyógyszert. Dögöljön meg aki még ezt az egészségügyet védi. Kerüljön be pénz nélkül és hazai koszt nélkül a kórházba.

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.26. 23:15:46

@Tartalom: mert Gyurcsányék"
Azemútnyócév! Lenke, lenke!

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.26. 23:20:58

@katamara: Én nem védem az eü-et, de voltam négy kórházban és nagyon is ehető volt a kaja. Hogy adott esteben szükség volt plusz kajára , azt nem vitatom
A halas kajákat utálom. Azon kívül szavam sem lehet a kajára
Péterfi, Baleseti, Flór Ferenc, Gottsegen/kopp-kopp/

Hórukk 2020.02.27. 00:47:24

@hidroponi: Heroin nem kéne a bácsikádnak? Mert akkor szaladunk várjál!

élhetetlen 2020.02.27. 02:02:44

@Sir Galahad: Igen, biztosan nagyon csúnyán viselkedtem az alatt az egy perc alatt, amíg azt mondták, hogy feküdjek fel az asztalra egy CT felvételhez. Keservesen, de sikerült, mert kapaszkodó nincs. Nem jó, csússzak előre 25 cm-t. Csak annyi kellett volna, hogy rámutat az ágy adott pontjára, hogy ide üljek, és utána feküdjek le. Ez nem fért bele neki. A seggemet nem tudtam megemelni, mert, mint kiderült az egyik gerinccsigolyám roppant össze. Ha nem csúszok előre, nem fogja elkészíteni a felvételt. És fapofával végignézte, ahogy fél centinként bal fél segg, jobb fél segg, előre araszolok. Végeztünk, nem tudok kapaszkodó nélkül felállni. Átszólt a szomszéd szobába, átjött egy srác, adta a kezét, felültem, felálltam. Ha az előre kúszásnál is szól neki, a vállamnál fogva papírlepedőstől fél perc alatt előre tolt volna. De ez nem fért bele, a beteg csinálja azt, amit az orvos mond, akkor is ha belegebed. De biztosan én voltam a hibás.

élhetetlen 2020.02.27. 02:37:13

@horex: “ nagyon is ehető volt a kaja”. Tudom, velem van a baj. Kétszer öt napot húztam le egy belgyógyászati osztályon, (VIP). Nem arról van szó, hogy nem ehető a kaja, vagy nem elég, de ez a reggelire két zsemle, és egy szelet felvágott, vacsorára egy zsemle és egy mini májas, vagy fordítva, ebédre van leves, minden nap ugyanaz, úszik benne három kocka sárgarépa, de a főfogás az száraz rizs valamivel. Egyszer volt tökfőzelék, agyon kaprozva, tudom, mindenki úgy szereti, de még be is ecetezték, ettől már ehetetlen lett. Nem voltam éhes, de ettől a száraz étrendtől már harmadnapra olyan szorulásom lett, hogy hashajtó kúpot kértem. Semmi, mert ezt ettem még két napig. Miután hazajöttem, két napba telt, mire helyre hoztam az emésztésemet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.27. 05:45:29

Szerencsére tudjuk mi amegoldás a magyar egészségügy problémáira: vissza kell hívni az országrontó szakértő Gyurcsány-Bajnai kormánycsapatot, majd az ország gazdaságot oda kell ajándékozni Soros gazdának.

alprazolam 2020.02.27. 06:26:14

De mi volt a baj, amit mutottek rajta? Vagy csak én nem találtam?

kéki béla 2020.02.27. 06:54:02

@MAXVAL bircaman közíró: örülnék, ha lámpavason végeznétek mindannyian.

Sir Galahad 2020.02.27. 07:30:19

@ember100: Nem azt mondtam, hogy nincs gond az egészségügyben, hanem azt, hogy azt, hogy miként bánnak a beteggel, azt nagyban meghatározza a beteg hozzáállása.

kéki béla 2020.02.27. 08:08:47

@Sir Galahad: ez baromság. Sajnos. Alapjáraton udvarias vagyok mindenkivel. Alig emlékszem olyan esetre, hogy emberként kezeltek volna az egészségügyben, ellenben sok olyanra, hogy kifejezetten bunkó paraszt volt az e.ü.-s, ápoló, orvos egyaránt.

Tüdőgondozó, diabetológia, ortopédia, fülészet, ahol orvos volt bunkó, esetenként még dilettáns is, ügyeleten, SBO-n az ápolók.

kéki béla 2020.02.27. 08:09:33

@horex: a náci kurvaanyád hogy van, takonyka?

Sir Galahad 2020.02.27. 08:13:03

@kéki béla: Nekem viszont többnyire jó tapasztalataim vannak.

Sir Galahad 2020.02.27. 08:19:53

@Fülig José: Én az utóbbi egy évben 3 vidéki kórházban jártam egy komolyabb műtét, rendszeres kontroll és egy speciális vizsgálatsorozat miatt. Sehol sem dőlt rám a fal, a velem foglalkozó csapat tagjai elhivatottak és emberségesek voltak. Nem mondom, hogy minden tökéletes volt, de összességében pozitívak a benyomásaim.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.27. 08:22:55

@kéki béla:

Nem fogjuk, gazdáid egyre gyengébbek.

Látod, Brüsszelben is már azt csináljuk gazdáiddal, amit akarunk. Már reagálni is képtelenek.

kéki béla 2020.02.27. 08:47:48

@Sir Galahad: örülj neki! Nekem kb két pozitív tapasztalatom van az elmúlt húsz évből. :(

midnightcoder2 2020.02.27. 09:55:43

@Fülig José: "egy faszt. ha bekerülsz a illiberális orbánisztáni szupperhipper egészségügybe"

Mert a Fletóék alatt ugyanez a rendszer jobb volt egy centivel is ? Egy fenét. Szar volt ez már Kádárék idején is. Amúgy pedig ez alapvetõen helyfüggõ. Vannak normális intézmények ahol hálapénz nélkül is megtesznek mindent amit meg lehet - és azért nekem leginkább ilyen tapasztalataim vannak. És vannak horrortanyák is, a fent leírtakhoz hasonló hozzáállással. És ez valószínûleg a világon mindenhol így van, ezért értelmetlenek Pl. a Határátkelõn a különféle országok ellátásának hasonlítgatásai saját tapasztalat alapján. Az egyik polgár bekerül egy amúgy szemétkupac ország egyetlen normális kórházába, és el lesz ájulva a színvonaltól, a másik bekerül egy roppant fejlett ország pont legszarabb intézményébe és csodálkozik hogy mi ez ?

Tévedés ne essék: Viktorék elég fasz módon állnak ehhez (is). De sajna a gengszterváltás óta csak a szar tologatása van ezen a területen. Ahhoz, hogy ez változzon pénz is kellene, de legfõképp verseny az intézmények között. Azaz a szocik rémálmával szemben az intézményeket kellene privatizélni és versenyeztetni, és nem a biztosítókat. Ugyanakkor a kezelésekre biztosítani annyi pénzt, hogy az intézményeknek érdemes legyen harcolni a betegért. A területiséget teljesen megszüntetném, szavazzon csak a beteg a lábával, és fejlõdjenek a színvonalas intézmények és pusztuljanak az olyanok mint amivel a fenti beteg találkozott.

kéki béla 2020.02.27. 10:06:13

@midnightcoder2: egy náci uszítótól nem várja senki, hogy lássa, mennyivel jobb volt még Gyurcsányék alatt is az eü helyzete, mint most.

Sir Galahad 2020.02.27. 10:11:31

@élhetetlen: Ebben nem tudok igazságot tenni, nem voltam ott. Természetesen az is lehet, hogy ok nélkül voltak bunkók veled, biztosan előfordul ilyen a kórházban, ahogy bárhol másutt is. Én csak a szerzőre vonatkozóan írtam, hogy érdekes a stílusa és lehet, hogy erre nem mindenki reagál pozitívan.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.27. 10:19:47

@MAXVAL bircaman közíró: az jól látszik, hogy az e.ü. Bulgáriában sem jobb. Itt van a te példád. Szabadon sétálsz ellátás nélkül.

jegeskaveee. 2020.02.27. 10:25:29

@horex: Hadd kérdezzem meg, mi volt az az "ehető" kaja? Mert azokban a kórházakban (nem az általad leírtakban), amelyekben én jártam nem sok különbség volt, mint amit leírt valaki. Példa: két szelet félszáraz kenyér, fél kanál darált párizsi, körömnyi dobozos vaj. Azt magam is tudom, és elfogadom, hogy nem wellness-szálló egy kórház, és annyi pénzből, amennyi jut az étkezésre erre telik, de a nagyon ehetőtől igen távol volt mindegyik.

midnightcoder2 2020.02.27. 10:35:57

@kéki béla: Komcsikám én voltam beteg itt is, és ott is. Hidd el, nem igazán ezen múlt. Sõt, az igazi horrort amúgy még a Kádár-rendszerben láttam, amikor a fõbérlõmet látogattam meg az intenzív osztályon (ahonnan már nem is jött haza).

kéki béla 2020.02.27. 11:08:01

@midnightcoder2: náci barom, ettől még a pártod által szétbaszott egészségügy nem lesz jobb. Negyven évvel ezelőtti színvonalat emlegetni különösen szánalmas, mivel akkor a diagnosztikai lehetőségek is a béka segge alatt voltak. Ellenben volt wc papír, normális adag és relative ehető étel is.

nemecsekerno_007 2020.02.27. 11:48:18

@ember100: Mi nem világos gyöki?!
Az állami ingyenes, ha nem elég jó mégy magánba. Aki meg nyugdíjas az örüljön, hogy ingyen ellátják az államiban.

]{udarauszkasz 2020.02.27. 12:48:40

Ez majd akkor lesz vicces, ha majd beer a koronavirus Magyarorszagra, es elszabadul a pokol. Na, akkor koros-korul lezarjak az orszagot, se ki, se be.
Kismillio roman megy keresztul az orszagon Olaszorszag felol Romania fele. Ha csak 10-20 virusos megall nehany benzinkuton, 2 honapon belul a Contagion c. filmet fogjak adni a nap 24 orajaban a Magyar Kiralyi Televizioban.

]{udarauszkasz 2020.02.27. 13:15:51

Koszontom a magyar egeszsegugyet innen, Becsbol: aki esetleg tud nemetul, annak ajanlom figyelmebe: www.derstandard.at/jetzt/livebericht/2000115088241/1000180491/coronaviruserster-bestaetigter-fall-in-wien

]{udarauszkasz 2020.02.27. 13:38:01

Ja, megvalami: Becsben 10 napja korhazban fekszik egy foszer, akirol kiderult, hogy korona pozitiv. 10 napig fertozgetett maga korul mindenkit. Es NEM Kinaban kapta el.

Almandin 2020.02.27. 13:42:34

@]{udarauszkasz: Szerintem már itt is van, mert sokaknál nem okoz súlyos tüneteket, összekeverhető egy szimpla megfázással. A tömegközlekedést használók fokozott kockázatnak vannak kitéve. Pláne, hogy a repterekről érkezők sokszor tömegközlekednek, a nemzetközi vasúti-és buszforgalom is zavartalan. A reptéri hőkamera kevés, a nagyobb pályaudvarokon is be kellett volna vezetni (és a nemzetközi buszpályaudvarokon is).
Én napok óta töltöm fel a konzervkészletet, veszek sok tésztát, rizst is, a higiéniai termékekből (papírzsepi, vécépapír, szappan, stb.) se hülyeség többet venni. Lehet, hogy be leszünk karanténozva pár hétre mi is.

]{udarauszkasz 2020.02.27. 13:53:45

@Almandin: mindenhol van mar. Nem telik bele 3-4 het, es a pokol elszabadul mindenhol a kornyeken. En az ontopik tema miatt aggodom, hogy az egeszsegugy helyzete miatt ugy elterjed a virus, hogy korbekeritik az orszagot. Nalunk a fel csalad Ausztriaban, a masik fele Magyarban el, a felesegem Magyarban, gyenge immunrendszerrel, egy asztmas anyossal, anyam 67 evesen Ausztriaban, a melohelyem is itt Ausztriaban.
Egy hatarzar ugy hianyozna nekem, mint a reumas mokusnak az erdotoz...

Almandin 2020.02.27. 15:50:18

@]{udarauszkasz: Együttérzek. Viszont ilyenkor egy határzár épp a beteg családtagjaidnak is használ, mert sokkal kisebb az esélye, hogy megkapják a betegséget. Szerintem a határzárat már egy hónapja be kellett volna vezetni. Akkor lehet, hogy nem lenne beteg a legtöbb európai országban. Szerencsére ma, a telefon és az internet korában jól kapcsolatot lehet tartani úgy is, hogy fizikailag egy-két hónapig nem találkoznak a családtagok. Kivéve, ha kórházi karanténba kerül az ember, mert oda sokszor a telefont se engedik bevinni, én arra gondolok, hogy ha korona gyanúval megvizsgáltatnám magam, szólnék, hogy most visznek a kórházba, lehet, hogy hetekig nem tudunk beszélni, nem haltam meg vagy nem akarok eltűnni. Ha pedig több hét után se jelentkeznék és nem tudnák, melyik kórházban vagyok, akkor érdeklődjenek a kórházaknál, hogy meghaltam-e.

]{udarauszkasz 2020.02.27. 17:28:21

@Almandin: miota nem engednek telefont bevinni? Felnek, hogy feltoltom a koronat a netre? :D

Almandin 2020.02.27. 21:20:16

@]{udarauszkasz: Ezt abban a cikkben olvastam, amiben az Olaszországból hazajött diáklányok karanténjáról volt szó. Egyvalaki egyébként becsempészte.
Én gyerekkoromban voltam néhány napig fertőző osztályon. Volt egy öltöző, ahol átöltöztem, a cuccokat bezárták egy szekrénybe. Utána amit bevittem az osztályra, az onnan nem jöhetett ki. Emlékszem, vettek nekem gyerekújságokat, képregényeket, na, az mind ott maradt. Megsemmisítették, mert fertőzhet. A vicc az volt, hogy a laboreredményeim negatívak lettek, nem is voltam fertőző beteg.
Azt is nemrég olvastam, hogy Bécsben a koronagyanús nőnek is azt mondták, hogy csak olyan cuccokat vigyen be a karanténba, amit nem sajnál, mert utána kidobják (vagy elégetik, pontosan nem tudom), ki nem hozhatja őket. Ez valami szabály ebben az esetben. Ezért, ha esetleg nekem is be kell mennem, nem a kedvenc kispárnámat fogom bevinni (amit egyébként szívesen viszek utazásokra), nehogy megsemmisítsék, hanem egy másikat, vagy megelégszem a bizonytalan minőségű kórházi vánkosokkal.

Almandin 2020.02.27. 23:34:49

@Almandin: Itt a cikk arra utal, hogy be lehet vinni a telefont:
nepszava.hu/3068656_olyan-volt-mint-a-filmeken-vedoruhaba-oltozott-mentosok-szalltak-ki-a-kocsibol--nyilatkozott-lapunknak-a-karantenban-levo-magyar-kamionsofor
Ez a cikk azt írja, hogy vannak benn telefonok, de tart az egyik hozzátartozó attól, hogy elvehetik a lányától:
index.hu/belfold/2020/02/27/koronavirus_magyarok_karanten_diakok/
Tehát valószínűleg nálunk ezeket be lehet vinni, de erről egy illetékest lenne jó megkérdezni. Mindenesetre, amikor én voltam fertőző osztályon anno, akkor még a kidobálás ment (mobilok akkor még nem voltak).

samot 2020.03.04. 09:34:08

@horex: Tettél panaszt!És mi vàltozott? Semmi!

samot 2020.03.04. 09:50:52

A magyar egészségügy kimeriti a népirtàs fogalmàt,ha tetszik,ha nem!A nagypofàju nyuggerezökröl meg annyit,ne örüljenek,mert ök még a nyugger kort se fogjàk megérni ilyen egészségügy mellett!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása