Nem kell félni a János Kórháztól?!

2020.02.11. 05:27

Habár elég megosztó véleményeket hallottam a kórházról és tényleg rá férne az osztályra némi támogatás, mégis összességében pozitív tapasztalattal távoztam.

Kedves Praxis Blog!

Sajnos úgy alakult, hogy meg kellett műteni és mivel életem első műtétje volt igyekeztem minden lehetséges információt magamba szippantani az internetről. Ebben nagy segítségemre volt az Önök oldala, így most utólag szeretnék én is beszámolni tapasztalataimról, hátha valakinek segítség lesz.

Sajnos 2019 május környékén felfáztam és mivel korábban már volt párszor vesegörcsöm, gondoltam 6-7 év után itt az ideje egy alaposabb kontrollnak.

Elöljáróban annyit, hogy 17 éves voltam mikor először volt vesegörcsöm, melyre a gyerekorvos fájdalomcsillapítót javasolt, mondván valami izomfájdalom, majd elmúlik. Fél év elteltével egy másik gyerekorvoshoz mentem, mert panaszaim még mindig fennálltak, főleg ha próbáltam megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztani…szerencsére az új doki adott beutalót ultrahangra (sürgetéssel is 1 hónapot kellett várni..), ott kiderült látnak valamit az urethernél, tehát további vizsgálat szükséges. Beutaltak az urológiára, ahol elküldtek MRI-re (további 3 hónap várakozás a görcseimmel).

Hozzáfűzném sem MRI sem egyéb vizsgálaton nem tartom jó ötletnek a beteg előtti szakmaiatlan megjegyzéseket „te is látod hogy van ott valami? Igen, de fogalmam sincs mi.” „rég meg kellett volna műteni” „nem kizárt, hogy rák, de olyan fiatal biztos nem” stb., mert mire a beteg hónapokkal később eljut minden lelettel szakorvoshoz idegösszeroppanást kap… 3 hónap után végre be is mehettem az urológus szakorvoshoz, aki felháborodva megemelt hangon kérdezte én egyáltalán mit keresek itt. /A békéscsabai kórházban ez nem egyedi eset, több szakrendelésen is kiabált már az orvos rögtön ahogy beléptem./ Mondtam a panaszokat és odaadtam az MRI eredményét. 10 percre bevonult a szobájába majd kijött, közölte hogy ezt műteni kellene, de ő nem fogja, max keressek mást. ’’Köszönet’’ a békéscsabai urológia szakértelmének.

Nos tehát eltelt nagyjából hat év és máris a pécsi klinika urológiáján voltam kontrollon. A doktornő, aki fogadott roppant kedves volt, először kezet nyújtott, bemutatkozott, türelmesen végighallgatott, majd rögtön jött is az UH. Habár friss UH lelettel és vizelet vizsgálat eredménnyel mentem, nem bízta a véletlenre, ő is saját szemével akarta látni. Rendkívül alaposan megvizsgált, majd visszamentünk az orvosi szobába, hogy részletesen megbeszéljük a látottakat. Elmondta mit lát, és hogy a másik vesénél is van egy kis rendellenesség, de ne aggódjak, most minden lehetséges vizsgálatot el fognak végezni és teljesen a végére fogunk járni az ügynek. Kivizsgálások sorozata vette kezdetét májustól egészen októberig. A pécsi klinikán minden vizsgálaton roppant kedvesek és türelmesek voltak, 1-2 kivetni valót találtam csak, pl. ha látom hogy azt a vénát nagy eséllyel nem tudom megszúrni, akkor nem próbálkozok 2-3x hátha, hanem választok egy másikat, és amit itt is tapasztaltam a beteget nem ijesztgetjük fél mondatokkal, mert én legközelebb csak hónapokkal később találkozom az orvossal, mikor minden lelet megvan, addig meg max a google nyújt infót ami nem túl megnyugtató…Tehát hosszú hónapok után minden leletemmel visszamentem a kedves Doktornőhöz. Ő elmondta, hogy egy ér leszorítja az urethert, ami miatt a vizelet nagyon lassan tud átfolyni a vesémen, emiatt kitágult a vesemedence, mert ott pang a vizelet. Ennek következtében a veseszövetek szép lassan elhalnak. Ezt műtéti úton kell helyrehozni, nekem szerencsém van mert még nincs vesekárosodás,(senki se érti hogy ennyi év után ez hogy lehet) de 2 éven belül válasszak egy időpontot a műtétre. Gondoltam erre sose lesz alkalmas időpont tehát ha már itt van a kezemben minden friss lelet, akkor nézzünk is egy időpontot Pyelon Plasticara. Mondta a doki, hogy ő nem műt ilyet, mert ezt laparoszkóppal csinálják, tehát ad időpontot altatóorvoshoz és addigra leszervez egy másik dokit és ő tud majd a műtéttel kapcsolatos kérdéseimre válaszolni részletesen. Közben gondoltam egy vélemény nem vélemény, így amíg várakozok a következő időpontra kérek egy másodvéleményt Budapesten, főleg mert erről a műtétről nem sok mindent találtam neten és már nagyon stresszben voltam a tudatlanság miatt. Kiválasztottam neten egy urológus-sebészt és következő hétre már kaptam is időpontot magánrendelésre. Habár magánrendelésen is jócskán akadt rossz tapasztalatom, nagyon pozitív csalódás volt. A doktor úr mindent részletesen elmagyarázott, legapróbb kérdéseimre, aggodalmaimra is válaszolt, nem próbált három mondattal lerázni, kb 50 percet voltam bent míg mindent átbeszéltünk, valamint azt javasolta, hogy a lehető leghamarabb csináltassam meg a műtétet, mert szerinte ezzel nem lehet néhány hónapot se várni. Ajánlott is Pécsett egy orvost, mondta h mindenképp ragaszkodjak hozzá, jogom van választani, max egy kicsit többet várok. Közben eljött a pécsi időpontom az urológiai klinika altatóorvosa mindent részletesen elmondott hogy fog zajlani az altatás, közben poénkodott, próbálta oldani a feszültséget. Ezután átküldtek a szakrendelésre, hogy ott fog majd fogadni az új orvosom. Hosszú hónapokat vártam, hogy végre minden kérdésem feltehessem, mindent részletesen átbeszéljünk és bevallom szerettem volna ha kicsit megnyugtat, hogy minden rendben lesz. Na hát nagyon nem ez történt. Jött egy fiatal orvos, megkérdezte milyen műtét is lesz, mondta hogy gyorsan keres egy időpontot, közben legalább ötször elmondta hogy sietnie kell tovább…A műtétről két mondatot mondott, kérdéseimre nem nagyon válaszolt, vagy teljesen eltérő volt, mint amit az altatóorvossal vagy a budapesti orvossal beszéltünk. Kicsit olyan volt mintha nem pontosan tudta volna a műtét és felépülés menetét, ami azért is volt aggasztó számomra mert ezt a rendellenességet főként gyerekkorban műtik, tehát felnőtteknél elég ritkán találkoznak vele, így nem mondható rutin műtétnek. Egyeztettünk egy időpontot, de már akkor tudtam, hogy kizárt dolog….

Végül úgy döntöttem, ismét felkeresem a pesti orvost és megkérem végezze el ő a műtétet. Szerencsére egyből igent mondott és már egyeztettük is a műtét időpontját pár héttel későbbre a János kórházba, valamint még előtte egy vizsgálatot, mert nem értettek egyet a pécsi diagnózissal teljesen, szerinte nem volt ott leszorító ér. A vizsgálaton ott volt az osztályvezető főorvos is, aki szintén nagyon kedves és mosolygós volt, csinált egy UH-t ő is, mondta hogy ő fog asszisztálni a műtétnél, nem kell aggódnom minden rendben lesz gyorsan felépülök majd.

Elérkezett a kórházba menetel ideje, egy nappal előrébb is lett hozva a műtét, tehát felpörögtek a dolgok.

1. nap:

Vasárnap kellett befeküdni, mivel nekem szombat délben szóltak így a betegfelvétel nem pénteken volt, hanem aznap vettek fel. Jeleztem az orvosomnak hogy mindenképp szeretném igénybe venni a VIP szobát, mondta h szóljak majd a nővérnek felvételnél. Bementem mondtam ki vagyok, már tették is rám a karszalagot, mondták hogy öltözzek át, pakoljak ki és lesz egy vérvétel, meg vérnyomás mérés. Ami kicsit rossz volt, hogy bementem a szobába és fogalmam sem volt hogyan tovább, hova pakoljak, milyen ruhába kéne átöltözni reggel 9-kor. A szobatársam eligazított, mit hova tegyek. Ketten voltunk a szobába, VIP szobát nem kaphattam, mert reggel műtöttek így mondták h mivel rögtön az őrzőbe kerülnék, így már most oda pakoljam minden cuccom, majd pár nappal később lehet szó másik szobáról. (végül 6 napot töltöttem az őrzőben). Szólt a nővér, hogy írjak alá pár papírt, odarakta elém, volt ott 1-1 x h oda kell a nevem és ennyi. A mai napig nem tudom mit írtam alá….Kikérdezett a nővér pár dolgot, majd mondta hogy dohányzás, alkohol stb-re ki se tér, mert olyan kis fiatal és szép vagyok….Egyébként 24 éves vagyok időnként dohányzom és rendszeresen fogyasztok alkoholt, de mivel az elmúlt 1 hónapban egyiket se tettem gondoltam mindegy. Majd szóltam neki, hogy nem stimmel a karszalagon és a papírokon sem a születési dátum, hely, város, anyja neve…tehát csak a név egyezett. Kiderült hogy egy másik beteget vettek fel helyettem…és nem tűnt fel, hogy nem 40 év körüli vagyok…Na mindegy a gépben korrigálták karszalag maradt és már jött is a vérvétel, ami az átlagnál jobban fájt így már kezdtem kicsit félni a nővértől, aki egyébként roppant kedves volt, az elején bemutatkozott, mondta hogy ma és holnap is ő lesz beosztva ide. Aznap még ebédelhettem volna, de annyira stresszeltem hogy inkább nem éltem a lehetőséggel, majd kettőkor rám szólt a nővér hogy most azonnal kezdjek el enni, mert utána jön a hashajtó és 2 nap múlva ehetek legközelebb. Ettem egy banánt majd jött is a brutál nagy adag keserűsós víz. Engem annyira durván nem hajtott meg, gondolom azért mert napokkal a kórház előtt is alig tudtam már enni….4 körül mondta, hogy jön az injekció és már döfte is a vállamba, ami rögtön el is kezdett csípni és vagy 2 napig zsibbadni. Utólagosan kérdésemre felelve megtudtam h ez a véralvadásgátló, innentől kezdve imádkoztam h valaki más adja be az elkövetkezendő napokban, mert ennek nem kéne ennyire fájni. Este egy gyors vizit egy nem túl kommunikatív orvossal. Közben a szobatársam sok jó tanáccsal ellátott, de őt utána haza is engedték. Aznap éjszaka nem aludtam egy percet sem.

2. nap – A MŰTÉT NAPJA

Az első perctől kezdve éreztem hogy feszült vagyok, de reggel hatkor elkezdtem sírni, amit kb este nyolcig csak akkor tudtam abbahagyni mikor elaludtam :D Nem vagyok az a sírós alkat, de ez a feszültség igencsak sok volt nekem, fiatal vagyok, nem voltam még kórházban és műtétem se volt. 7 körül jött egy csapat nővér, próbáltak vígasztalni, rendkívül kedvesek és bátorítóak voltak, az egyik meg is ölelt ami nagyon kellemetlen volt nekem egy idegentől, de azért kedves gesztus. A főnővér kérdezte miért nem kaptam már valamit h nyugodtabb legyek, de mivel még nem volt meg a műtéti sorrend nem kaphattam semmit. Pedig nagyon vártam a tablettát amit a szobatársam említett, hogy beveszem és mindegy lesz tőle mit csinálnak velem. 7:30 körül jött a vizit akkor már ott volt a saját orvosom, de annyira sírtam h megszólalni se tudtam :D Kérdezte mi a baj, h félek-e, mondta h nincs ezzel semmi baj, ő is félne stb, nagyon emberséges volt. Majd egyik percről a másikra kiderült, hogy mégis én leszek az első. Ilyenkor ugyebár le kell fürdeni előtte egy általuk adott tusfürdővel, mikor jött a nővér h én jövök rá is kérdeztem erre. Majd nagyra nyílt szemekkel kérdezte, hogy még nem fürödtem le????? (nem szólt senki, én meg azt se tudtam merre vagyok arccal). Hát akkor hagyjuk és ne szóljak erről senkinek, már nincs idő. „Kedvenc” nővérem kötött be kanült: volt már ilyen korábban is a kezemben, minimális fájdalommal járt….DE EZ??? Konkrétan zokogtam a fájdalomtól percekig próbálta belém szúrni a tűt mire sikerült neki és onnantól kedve mozdítani se tudtam a kézfejem a fájdalomtól, mikor jeleztem neki h ez így nincs rendben annyi volt a válasz, hogy a szülés jobban fáj. Jött az altatóorvos, aki egy angyali nő - nagyon köszönöm neki azt a végtelen nyugodtságot és kedvességet - és le is teremtette a nővért, hogy ez így nem normális h ennyire fáj, tehát be kell kötni egy másik kanült, de majd inkább a műtőben altatásban, hogy addig se fájjon jobban. Gyorsan betekerték a lábam fáslival és irány a műtő. A műtőben mindenki roppant kedves volt, külön köszönet annak a hölgynek aki végig vígasztalt és mindent részletesen elmagyarázott és nem vette ki a régi kanült míg ébren voltam, hogy ezzel se okozzon plusz fájdalmat. Innentől kezdve teljes képszakadás délutánig. Amit közben meséltek, hogy kb 3 órával később szintén iszonyúan sírva hoztak ki a műtőből, elvileg annyira fel akartam kelni h le akartak kötözni :D de nekem ebből semmi sem rémlik. Itt külön szeretném megköszönni a segítséget az újonnan érkező szobatársamnak, aki egyébként egy frissen nyugdíjazott ápolónő volt. Rengeteget segített a műtét után, pedig előtte nem is találkoztunk mégis sokszor ő szólt rá a nővérekre ha valamit nem jól csináltak. Délután kettő körülről van először emlékem, hogy iszonyúan sírok (megint) megnéztem a hasam és rájöttem h tényleg megműtöttek, akkor még jobban sírtam, mindenhol csövek lógtak, meg ekg, vérnyomásmérő stb, amit nagyon kellemetlenül éltem meg és a bátyámat hiányoltam, aki tíz percen belül meg is érkezett. Kérésemre segítettek felvenni egy rövid pizsamaalsót, hogy kicsit ki tudjak takarózni, mert nagyon meleg volt. Érdemes rövidnadrágos pizsit vinni, mert azt katéterrel és drain csővel is fel tudod venni, míg a hálóinget a drain miatt nem tudod hordani. Kórházi köpenyt nem adtak, tehát alapból műtét után egy napot meztelenül fekszel, de nyilván akkor nem ez a legnagyobb problémád (kivéve ha meleged van :D) Ami kicsit váratlanul ért: teljesen azt hittem h 3-4 ponton fogok éles fájdalmat érezni és ha beveszem a fájdalomcsillapítót akkor elmúlik és kész. Ehhez képest azt éreztem, hogy mindenhol fáj és feszít a hasam, azt se tudom pontosan hol fáj, de szerintem a legnagyobb problémát az a levegő okozta amivel felfújtak a műtét alatt. Valamint a katéter miatt olyan érzésem volt, mintha fel lennék fázva és megittam volna egyszerre 2 l vizet és nem mehetnék el pisilni….már kb 2 napja…rettenetes érzés volt, azt hittem megőrülök és nem kaptam rá semmit…Nagyon rosszul éreztem magam…Mikor kicsit már kezdtem felfogni a dolgokat, akkor jött az orvosom és elmondta mi volt a műtétnél és hogy minden rendben lesz. Majd este megint sírva ébredtem, akkor ott állt mellettem az orvosom kérdezte mi a baj, miben tudnak segíteni, nagyon kedves volt J

Viszont mikor mondta a doki hogy pénteken veszik ki a drain csövet és csütörtökön a katétert (ekkor hétfő volt), hát ott úgy éreztem a maradék lélekjelenlétem is elszállt. A kórházban töltött idő alatt egyetlen éjszaka sem tudtam 2 óránál többet aludni, ami nagyon megviselt.

3. nap – MŰTÉT UTÁNI NAP

Már hajnalban fent voltam, alig vártam hogy történjen valami, de úgy éreztem mozdulni sem bírok. Jött a nővér, kaptam egy kis vizet, véééégre leszedték a vérnyomásmérőt, oxigént, ekg-t mindent. Majd mondta a nővér hogy csússzak át az ágy egyik felébe és lepedőt cserél. Mondtam, hogy kizárt dolog, hogy megmozduljak, inkább jó a régi. Akkor még tett egy próbát, hogy csússzak feljebb az ágyon, de mondtam, hogy nem mozdulok, minden jó így. Reggel vizit és el is hangzott a parancs, hogy fel kell kelni. Hát én elképzelni nem tudtam, hogy fogok felülni….Nem sokkal később jött a „kedvenc” nővérem, hogy akkor üljünk fel. Mikor megláttam hogy hozzám akart érni, mondtam hogy kizárt dolog, ne is erőltessék fix, h nem fogok felülni…Ne értsetek félre, a nővér kedves volt és végig próbált segíteni és bátorítani, de olyan szinten nem tudott a tűvel bánni ( és ez tényleg nem csak az én véleményem volt), hogy el se tudtam képzelni, hogy ő segít felülni. Majd bejött egy ápoló, hogy na nem próbálom-e meg mégis, na mondom oké gyorsan segítsen inkább ő :D Erről az első felülésről egyébként sokat olvastam neten, hogy milyen rossz és szédülnek elájulnak stb. ezért is tartottam tőle nagyon. Nekem szédülés nem volt, inkább azt éreztem hogy minden izmom görcsben van, és annyira fáradt vagyok, hogy kifulladok csak az üléstől, nem tudtam kihúzni se magam. Aznap többször is fel kellett kelnem sétálni, volt hogy az orvosom jött be h próbálkozzak kicsit jobban, de őszinte leszek, nem voltam túl motivált, messze volt még a péntek…Ja és innentől kezdve a másik fő téma a székletem volt, ami nem volt…nem is értem mitől lett volna, mikor napokkal a műtét előtt már nem nagyon tudtam enni majd jött vagy 1,5 l hashajtó és már 2,5 napja nem ettem semmit. Egyfolytában kaptam valami bélmozgató gyógyszert, ami annyira volt jó, hogy utána órákig eszméletlen hasfájásom volt, és az amúgy is felfúvódott hasam annyira tele lett gázokkal, hogy úgy éreztem már egy nagyobb levegőt sem tudok venni, mert nyomja a rekeszizmom, mellkasom és mindenem. És mindig mire enyhült volna már kaptam is a következőt....ja és ha mindez nem lett volna elég, az említett nővér max 8 óránként akart fájdalomcsillapítót adni, mert az szerinte székletfogó, tehát azt is megtanultuk h másik ápolónak szóljunk ha gyógyszer kell, mert frissen műtve max 4 óra a hatásidő.

4. nap – AZAZ A MŰTÉT UTÁNI MÁSODIK NAP

Na ez szintén nem volt a legjobb nap, drain cső és katétrer még mindig bent, bélmozgató tabletta ezerrel, étvágyam nulla volt éjszakánként továbbra se aludtam. Mindenen képes voltam elsírni magam. Viszont a szobatársam annyira jó fej volt, hogy minden nehéz pillanaton átsegített, sokat beszélgettünk elvoltunk.

5. nap – VÉGRE KIVESZIK A KATÉTERT

Hajnalban arra keltem, hogy nagyon gyorsan ver a szívem és rosszul vagyok. Felültem az ágyba, de felállni már nem tudtam, szerencsére szobatársam felébredt és hívta az ápolókat, akik hívták az ügyeletes orvost. Azonnal vérnyomásmérés, addigra már ’’csak’’ 160 volt a pulzusom, csináltak ekg-t, ami mindent rendben talált, majd egy gyors telefon a kardiológiára, hogy legyen-e vérkép. Az volt az utasítás, hogy a következő ilyennél hosszabb ekg és vérkép, addig adnak egy frontint. Hát aznap nem voltam túl jól, ha felkeltem éreztem hogy kezd a szokásosnál is gyorsabban verni a szívem, keveset tudtam csak sétálni, enni továbbra se tudtam szinte semmit, aludni pedig még mindig max 2 órát éjszakánként, ráadásul számomra akkora stressz volt ez az egész kórházasdi, hogy végig úgy éreztem magam, mint mikor mondják hogy vegyél egy nagy levegőt számolj el 3-ig és vége is, na nekem ez a számolj el háromig azóta tartott mióta vasárnap reggel betettem a lábam a kórházba. Nagyon megviselt lelkileg, már két hét eltelt azóta és még mindig csak sírva tudok róla beszélni…De legalább a reggeli vizit után jött egy nővér, hogy vegyük ki a katétert – és habár rettegtem, hogy fájni fog – egy mozdulattal villámgyorsan kihúzta, nem is éreztem semmit. Utána nálam nem jelentkezett égő, csípő érzés, rendesen tudtam pisilni, nem volt csöpögés, semmi amitől előtte tartottam. Viszont mivel a Pyelon Plasticahoz DJ katéter is jár, így a hólyagkatéter kivétele után is maradt a vizelési inger. Otthonra kaptam gyógyszert rá, hogy ne érezzem, csak azt nem értem, hogy a kórházban miért nem kaptam, mert jelentősen javított volna a közérzetemen. Na mindegy, 6 nap volt az életemből, így utólag azt mondom túléltem, vége van és van egy egészséges vesém. Este lefekvés előtt kaptam egy frontint, amit be kellett vennem, ennek az lett az eredménye hogy elaludtam, majd egy óra múlva sírva, pánikba keltem, hogy nem tudom hol vagyok és rosszul vagyok…ilyenekkel már nem akartam az éjszakásokat zaklatni, úgyse tudtak volna vele mit kezdeni, max még egy frontin. De már nagyon ki voltam merülve fizikailag és lelkileg is. Szerencsémre szobatársam felébredt és érzékelte hogy valami nincs rendben és egy órát sétálgatott velem a kórházban az éjszaka közepén hogy kicsit kitisztuljon a fejem J Az éjszaka további részében természetesen ébren voltam, de tartotta bennem az utolsó reménysugarat, hogy jön a péntek reggel, kiveszik a draint, ami rendkívül kényelmetlen volt és 24 órás készenléti állapotban tartotta az agyam, hogy nehogy megmozduljak anélkül hogy tartanám a csövet.

6. nap – DÉLUTÁN IRÁNY HAZA

Jött a reggeli vizit, hatalmas mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy végre mehetek haza. Úgy éreztem még egy nap és idegösszeomlást kapok az alvás- és utólag belegondolva a táplálékhiányba is. Az orvosom felvetette, hogy bent tölthetnék még egy napot, de mondtam, hogy kizárt dolog, remekül vagyok (nem), úgyhogy délután távoznék is a megbeszéltek szerint. Egy órával később jött egy hölgy, hogy kivegye a draint. Na a másik nagy mumus, amitől rettegtem, mert nagyon rosszakat hallottam róla és úgy éreztem egy csepp fájdalmat se bírok el pluszban. Ahogy belépett a kórterembe, már zokogtam, próbált nyugtatni, hogy nem kell félni, nem fog fájni, de mindenkinek ezt mondják :D Vettem egy nagy levegőt és szépen ki is húzta anélkül hogy bármit éreztem volna. Habár egy órán keresztül még nem mertem mozogni, de hatalmas megkönnyebbülés volt. Nagyon fáradt és erőtlen voltam, enni abszolút képtelen voltam, de tudtam hogy muszáj hazamennem és aludnom egyet és máris szebb lesz a világ, szóval gyümölcslével próbáltam egy kis energiát magamba tölteni, nehogy hazamenetel előtt rosszul legyek, mert így is egy hajszál választott el még egy plusz naptól. Délután jött az orvosom, hogy sétáljak át vele a vizsgálóba, megbeszélünk néhány dolgot. Elmondott pár fontos infót, meg hogy láz esetén menjek vissza, bármi van keressem nyugodtan. És jött a következő sokk, be kell adni magamnak a véralvadásgátlót 30 napon keresztül. Namost azt tudni kell rólam, hogy 24 évem alatt egyetlen egyszer sem tudtam még csak odanézni sem mikor tűt szúrnak belém, de még előtte a tűt se mertem megnézni, még akkor se ha épp mást szúrtak. Szóval kínomban elkezdtem nevetni és mondtam, hogy látta az elmúlt héten milyen puding vagyok, nem hiszem hogy képes lennék magamba szúrni egy tűt. Próbált bíztatni, nyomatékosította, hogy ez mennyire fontos, elmagyarázta a technikát. Megbeszéltük, hogy 2 nappal később visszamegyek sebkötözésre, habár magamnak is megcsinálhatom otthon, de biztosabbnak éreztem visszamenni, főleg mert nem mertem még megnézni a sebet….Minden tanáccsal ellátva, megdícsérve, hogy végig csináltam a hetet (kedves volt, hogy ezt mondta, de mindketten tudtuk hogy azért elég rosszul viseltem) megkaptam a zárójelentésem és a recepteket és mehettem is haza.

Fárasztó volt az a 40 perc az autóban és abszolút nem érzetem jól magam, ráadásul akkor már 5 napja nem volt rendesen székletem így éreztem hogy iszonyúan görcsöl az alhasam, teljes pánikba érkeztem haza. Nagyon féltem, hogy vissza fogok kerülni, ismerősi körben volt rá példa ilyen műtét után. Otthon gyorsan ittam egy kis Laevolac szirupot, majd aludtam egy fél órát, utána kimentem a konyhába készíteni egy kis zabkását, mert tudtam hogy ha nem eszek, éjszaka tényleg rosszul leszek. Ettem egy pár kanállal, majd aludtam egy hatalmasat és onnantól kezdve tényleg azt éreztem, hogy napról napra jobban vagyok (amit én a kórházban nem mondhattam el magamról).

7. nap – INNEN MÁR TÉNYLEG FELFELE VEZET AZ ÚT

Egyre könnyebben mozogtam, habár talán a műtét utáni 8-9 napon éreztem azt hogy ki tudom húzni magam. Fájdalomcsillapító otthonra már nem kellett, én lefekvés előtt 2 napig bevettem 1-1-et, de csak azért hogy ha éjszaka mozgolódok és húzódik a seb ne ijedjek fel rá, mert már így is kikészített hogy egy hete 2 órákat alszok. Műtét utána 9-10 nappal szedték ki a 3 darab varratom. Persze már majdnem a váróban sírtam, annyira féltem, de ez sem járt semmiféle fájdalommal szerencsére. A sebek nagyon szépen gyógyulnak én nem gondoltam volna hogy tényleg ennyire aprók lesznek. Onnantól kezdve, hogy hazamentem tényleg bámulatosan gyorsan javultam, akik az elejétől kezdve láttak el sem hitték. A DJ katétert én sajnos érzem, habár két hét után sokat javult a helyzet és a kapott gyógyszer is sokat segít, de azért nagyon várom, hogy leteljen az 5 hét és kivegyék. Elvileg abszolút fájdalommentes lesz.

Jó tanács a véralvadásgátlóhoz: Én rettegtem, volt hogy elájultam miközben szúrtam magamba, nem hittem hogy könnyebb lesz, de 4-5 nap elteltével valamennyivel tényleg könnyebben megy. Ami nekem nagyon bevált, hogy előtte jégkockával lefagyasztom a területet, így nem érzem se a szúrást se a csípő fájdalmat, valamint nagyon erősen csípem össze a bőrt mikor beadom magamnak, így az a fájdalom számomra sokkal viselhetőbb és nem érzem a csípő érzést. Valamint mindig ágyon ülve add be, ha véletlen elájulnál, műtét után nem hiányzik egy jó nagy esés is. Ja és ne húzd a dolgot, maximum 20-ig számolj el és addigra nyomd be. (nekem az elején volt az 60 is :D). Mostmár annyira megszoktam így a 10. után, hogy inkább beadom magamnak, minthogy nővér adja, mert így kevésbé fáj.

Összegzés a János kórház urológiai osztályáról:

Ahogy bemegyünk kicsit régies, de nekem a pécsi urológiai klinikánál még mindig szimpatikusabb. A takarítás hagy némi kivetni valót, de mint megtudtuk, egy külön cég küldi a takarítókat és vagy 10 alvállalkozón keresztül érkezik a 2 takarító, akik sokszor nincsenek kifizetve. Persze biztos lehetne rá megoldást találni, de alapjáraton nyilván kinek van motivációja, ha rendszeresen megesik, hogy a fizetés elmarad. A női WC-ben nincs működő lámpa. Nem, nem csak egy hétig romlott el pont, korábban mikor voltam vizsgálaton már akkor se volt és gyanús, hogy nem is lesz megoldva a helyzet, mert általános megoldás, hogy a szomszéd személyzeti WC lámpája adja azt a minimális fényt. WC papír nem volt, de az úgy nagyjából egyik kórházban sincs, tehát nem újdonság. Egy női zuhanyzó volt, ami nagyon pozitív volt számomra benne, hogy mozgófejes zuhany volt, ami nagy segítség mikor drainnel és katéterrel próbálsz zuhanyozni. A zuhanyt az elsőnek 15 perccel zuhanyzás előtt meg kellett nyitni, hogy odaérjen a melegvíz, viszont utána volt rendesen forró víz, tehát nem éltem meg tragédiaként. Habár csak egy zuhanyzó volt, soha nem jelentett problémát, urológiai osztályon nem sok női beteg van. A csempe szép volt, volt tükör, tehát nem találok benne kivetni valót.

Én ugyebár végig a női őrzőben voltam, ami összesen 2 ágyas volt. az elején féltem, hogy mással kell egy szobában lennem, de őszintén örülök hogy így alakult, mindkét hölgy aki feküdt mellettem, rendkívül sokat segített, hogy átvészeljem azt a hetet. Az ágy viszonylag modern, távirányítóval állítható volt, ami műtét után óriási segítség volt. Ha jól láttam a többi kórteremben is hasonló ágyak voltak. A matrac kicsit kényelmetlen volt, nagyon ki volt feküdve, de hát mégiscsak egy kórház, nem szálloda. Az egynemű tiszta volt, nem volt furi szaga, nem volt foltos, egyetlen dolog szúrt szemet: szobatársam ágya kicsit véres lett, amire a megoldás az volt h terítettek rá egy másik lepedőt…A bútorok kicsit régiek voltak, de szerinem az nem számít.

Viszont, nagyon zavaró volt, hogy semmilyen kis asztal vagy bármi nem volt, amin lehetett volna enni. Az ebédet vagy az ágyra vagy a kórterem sarkában levő kis asztalra tették, namost műtét másnapján felülni is produkció volt, nemhogy átülni egy székre és ott enni. Ha nem lett volna mellettem hozzátartozó egyszer sem lett volna erőm megnézni se mi az ebéd, habár nekem amúgy se nagyon volt étvágyam. Az ételek egyébként teljesen korrektek és finomak voltak, rántott hús, csirkecomb, tészta, minden volt és ízre is jó volt. Fertőtlenítő kendőt és kézfertőtlenítőt érdemes vinni nagy mennyiségben. valamint nekem szükségem volt törlőkendőre is ’’instant’’ fürdéshez, mert műtét utáni második napon tudtam felkelni fürdeni, akkor is külön engedélyt kellett kérnem az orvostól, hogy mehessek és ha épp nincs annyi erőm, akkor 5 napig ott fekszek fürdés nélkül.

Összességében az osztályon dolgozó orvosok kiválóak, emberségesek, kedvesek. A nővérek nagyon figyelmesek, segítenek mindenben, mindig van egy jó szavuk. Amikor a folyosón épp balhé van majd utána belép a kórteremben egy csepp feszültség sincs a hangjukban. Habár elég megosztó véleményeket hallottam a kórházról és tényleg rá férne az osztályra némi támogatás, mégis összességében pozitív tapasztalattal távoztam végig azt láttam, hogy ami rajtuk múlik azt megteszik és 200%-on végzik a munkájukat. Köszönettel tartozom nekik és akik esetleg műtét előtt állnak és kételyeik vannak nyugodt szívvel bízhatják magukat az ott dolgozókra. J

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hidasy Eleonora 2020.02.11. 16:48:26

Ivánné Seres Szerintem, nagyon finoman fogalmazott. "Tútérzékeny"? Ennél sokkal több szerintem. Csodálom, hogy mindenkinek volt türelme a kedves beteghez.

Kommentek:

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2020.02.12. 09:18:45

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.12. 16:31:13

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.12. 16:32:25

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.12. 16:35:56

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.12. 16:41:11

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog