Megfulladt a beteg, mert a nővér aludni akart

2017.03.08. 05:33

hospital-monitoring-bucket.jpgEgy intenzív osztályon ugyanis bárki, bármikor meghalhat, reklamációnak helye nincs.

Tisztelt Praxis!

 

Barátnőm intenzív osztályos szakápoló, aki a következőt mesélte: Egy országos intézmény intenzív osztályán az a szokás, hogy az éjszakás nővérek legkésőbb 12-fél 1-kor nyugovóra térnek, mivel a betegek is alszanak és gépek figyelik, monitorozzák őket.

 

hospital-monitoring-bucket.jpg

 

Egy bérnővér volt éppen éjszakás, aki azon túl, hogy lefeküdt, még a hangot is levette (ebben nem vagyok szakértő, azt írom, amit hallottam), vagy lekapcsolta a monitort/gépet, hogy a folyamatos pittyegés ne zavarja az álmában. Volt egy beteg, aki már egészen jó állapotban volt aznap, újságot is olvasott.

 

Szóval eljött a nyugodalmas éjszaka, nővérke vígan aludt, majd hajnalban, mikor felébredt látta, hogy a kedves beteg sajnos elhunyt az éjszaka, gép nem jelzett ugyebár, hogy nincs légzése, mivel vagy hang nélkül, vagy egyáltalán nem működött. Így a beteg bizony megfulladt.

 

És ami ebben a megdöbbentő, hogy erről soha, senki kívülálló nem fog tudomást szerezni, hisz "elsikálják" falakon belül, néhány fejcsóválás kíséretében. Egy intenzív osztályon ugyanis bárki, bármikor meghalhat, reklamációnak helye nincs. És sajnos, ez abszolút nem egyedi eset, tele vagyunk ilyenekkel, amik sosem válnak publikussá.

 

Mikor, mitől fog ez megváltozni???

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Greg24 2017.03.08. 07:53:40

Akkor fog megvaltozni ha nem tetszik netto baromsagokat posztolni...

qbr 2017.03.08. 07:59:30

Egy barátom, aki leveleket szokott posztolni a Praxison, mesélte, hogy egyszer egy bérposztoló, akivel épp nem történt semmi rossz az egészségügyben, de le akart feküdni aludni, és zavarta, hogy villódzik a bekapcsolt monitor, inkább kitalált valamit, és megírta (ebben nem vagyok szakértő, azt írom, amit hallottam).

Szóval eljott a nyugodalmas éjszaka, posztolonk vígan aludt, majd hajnalban, amikor felébredt, látta, hogy micsoda parázs vita indult a témában, és több, intenzív osztályos beteg azonnal hazament saját felelősségre.

És ami ebben a megdöbbentő, hogy erről soha, senki kívülálló nem fog tudomást szerezni, hisz "elsikálják" falakon belül, néhány fejcsóválás kíséretében.
A praxisra ugyanis bárki bármit írhat, reklamációnak helye nincs

she_wolf 2017.03.08. 09:00:56

@qbr:
Kb. pontosan erről van szó.

Megtoldanám még azzal, hogy a nővérek mindannyian fedél nélküliek, hiszen éjszaka egy nővérnek más feladata sincs, csak aludni. Mivel nem telik neki albira, a munkahely bocsát rendelkezésre szabad ágyat. Tulajdonképpen azért vannak bent a nővérek éjjel, hogy kialudják magukat, hogy a másnapi másodállásra kipihentek legyenek.
De ezt én nem tudom, nekem is csak így mondták. És ha így mondták, akkor ez az igazság. Vagy nem?

Az intenzív meg aztán pláne az a hely, ahol senkinek semmi teendője nincs, meragépek figyelnek:(

Ja, mi az, hogy "bérnővér"? Megéri benézni ide, naponta tanul az ember valamit:O

(És már megint: cseszd meg Despota!)

qbr 2017.03.08. 09:27:06

@she_wolf: Olyasmi, mint a béranya. A nagy bércsalád tagja

qbr 2017.03.08. 09:28:32

@qbr: Nem összetévesztendő a bálanyával. Az egy másik család

Tempus.Anh 2017.03.08. 11:27:55

A bérposztoló honnan tudja, hogy a beteg "megfulladt".
És ráadásul ezt a poszt címébe is beírja.

A bárgyú poénkodás pedig itt undorítóbb, mint bárhol.

she_wolf 2017.03.08. 12:11:57

@Tempus.Anh:
A poszt címét nem a poszterek adják, hanem az "igen nagyra becsült és objektív" bloggazda, mintegy sommázva a poszt lényegi mondnaivalóját, üzenetét.
Mert ez itten így működ.
(Igen, jó szarul, és egyre szarabbul....)

"A bérposztoló honnan tudja, hogy a beteg "megfulladt"."
Onnan, hogy a barátnővér mondta neki. Innen is buksisimi a nővérnek, amennyiben személyiségi jogokat sértően belső történésekről tudósítja a külvilágot felhatalmazás nélkül -akár az elhunyt, akár a kórházi dolgozó felől közelítünk-, = pletykál = ezen a szinten érdemes és illik kezelni az ilyesmit.

(De nálam leginkább az veri ki a biztosítékot, hogy a poszter szerint ez a folytatólagosan és bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményeknek csak egy kiragadott esete.)

she_wolf 2017.03.08. 12:12:44

@Tempus.Anh:
Lemaradt: hiányoltalak mostanában, és nagyon örülök, hogy látlak!:*

Rotoxis 2017.03.08. 12:21:45

Csak halkan megegyezném, asystoliát akkor is riaszt a monitor, ha le van halkítva.

tengier1 2017.03.08. 14:14:20

@qbr: Ez qrva jó volt :) És tényleg kb ugyanaz mindkét "eset" komolyan vehetősége.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2017.03.08. 15:18:28

@qbr: Nem kellene ezzel viccelődni, az egészségügy azért van ilyen siralmas állapotban, mert tele van zsoldos bérnővérekkel és bérorvosokkal, akik ráadásul hűtlen módon lelépnek, ha külföldről jobb ajánlatot kapnak.

Ha Orbánnak lenne szíve, rögtön venne egy szakajtó szír, iraki rabszolgát a Iszlám Államtól, úgyis most építik le a moszuli ágat, kiárusítási áron juthatnánk megbízható munkaerőhöz, aki ráadásul poszttraumatikus stressz szindróma miatt még akkor sem tudna mélyen aludni, ha nagyon akarna.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2017.03.08. 15:23:18

Amúgy ha már itt tartunk, szerintem itt lenne az ideje egy kis megújulásnak a blog külcsínét illetően is. Például én az ajánlóban a "történetek" szót kicsit erősnek érzem, sok váratlanul idetévedő még arra a téves megállapításra juthat, hogy fenti poszthoz hasonlók valós eseményeken, megtörtént dolgokon alapulnak.

funfun 2017.03.08. 15:38:00

Addig röhejes, meg biztos nem igaz, amíg valaki, vagy hozzátartozója kórházba nem kerül, és saját bőrén tapasztalja meg, milyen az ellátás.
Ő is csak bérhazudozó?
index.hu/sport/futball/2017/03/08/kilenc_orat_vart_a_vakbelmutetre_a_valogatott_futballista/

TamásD 2017.03.08. 15:58:45

Sok baromsag, kis helyen.
Az intenziv osztalyon (de a siman sem) a noverek tervezetten nem alszanak, a monitor meg riaszt akkor is, ha lehalkitottak a pttyegest.

Gyorgy Nagy 2017.03.08. 17:01:09

A korház nevét nem irod.Igy hiteltelen a poszt.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2017.03.08. 17:11:30

@funfun: volt előtte 32 súlyosabb eset. a vakbélgyulladás, ha nem perforált akkor úgy 30% eséllyel meggyógyul egy masszív antibiotikum-adagtól, amerikai hadsereg harctéri statisztikája. tehát meg lehetett volna próbálni műtét nélkül is.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2017.03.08. 17:14:29

egyébként én még olyan kórházat nem láttam ahol éjszaka csak egy nővér lenne az intenzíven. mindenki aludt?
egyébként a pittyegést ki lehet kapcsolni de csak rövid időre, utána újrakezdi. azt, hogy egy meg nem kezdődött riasztás be se induljon azt nem lehet beállítani csak ha teljesen kikapcsolod a gépet, azt meg ugye nehéz észrevétlenül és nyomtalanul kivitelezni.

sírjatok 2017.03.08. 17:31:05

gyíkká is változott?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.08. 17:35:27

mekkora hazugság te jó ég...
sok baj van a magyar eü-ben de az intenzívesek magasan képzett és becsületes emberek ilyen tuti nem fordult elő.

@funfun: szerinted a focista barom miatt nem kellett volna előre venni a valóban súlyos eseteket.?
..gondolom akkor a köcsög index "meghalt, mert előre vették a focistát" cikkeket írna

elemes 2017.03.08. 17:55:29

@FILTOL:

pontosan.

de nem az index a köcsög, hanem azok, akik kattintanak az ilyen cikkekre.

látjátok feleim szümtükkel 2017.03.08. 18:35:18

No azért nem kell azokat a nővéreket sem lefejezni, sem piadesztálra állítani. Vannak ilyenek és vannak olyanok. Is.
Vannak, akik a porfeszor helyett is joban tudják, hogy a frissen ( délután ) műtött betegnek este már fel kellett volna kelni, másnap ki is rángatják az ágyból, hogy mosakodjon meg, majd harmadnap regge szól a viziten a prof a betegnek, hogy ma felkelhet.

Ki tudja, hogy az ilyen okos nővérek áldásos tevékenységének mi az utóhatása? Kihez fordulhat a beteg ilyen esetekben? Mert ugyé a főnöke ( a főnővér ) éjszaka nem ellenőriz, hanem otthon alszik.

látjátok feleim szümtükkel 2017.03.08. 18:38:27

@funfun:

Miért lenne bérhazudozó? Mert válogatott focista?
Mit gondolsz, az a 32 ember, aki előtte volt, az miért ment oda? Szórakozni? Ja, persze, azok közt egy sem volt 21 éves és válogatott focista.

she_wolf 2017.03.08. 19:25:10

@elemes:
Kikérem magamnak!:)
Nekem is volt vakbelem, míg ki nem vették:P
Az éjszakát az otthonomban tekergőztem végig, délután(!) háziorvos, aki passzolt a szomszéd épületbe tekergőzni, ahol az orvosok minden kíméletes vizsgálata ellenére nagyjából a csillagokat lekáromkodtam magamban az égről:)

Nem az a köcsög, aki elolvas egy ilyen cikket, hanem az, aki egy dokumentált esetet összehasonlít, egy lapon említ és párhuzamba állít egy minden konkrétumot nélkülöző firkálmánnyal. Ráadásul belinkeli ide -mint hivatkozási alapot- egy "valaki azt mondta, hogy azt mondták neki" történethez:(
Nem mellesleg jó kis fricska ez azoknak, akik azt hiszik, hogy egy szimpla appendicitis-szel valakinek előjoga van csak azért, mert focista.
Perforált appendicitis, az igen! De az már nem csak a bőrdíszműveseknek jár, hanem mindenkinek, mert életet veszélyeztető folyamattá válhat, így azonnalos beavatkozást igényel.

she_wolf 2017.03.08. 19:27:46

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
Kopp-kopp! Ébresztő! Ez nem az a blog, amivel szerkesztő foglalkozik:(

she_wolf 2017.03.08. 19:31:52

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
Orbánnak ne szíve legyen, hanem esze! De hogy ez sincs, meg az sincs...
Hiába no! A magyarok tudnak élni, akár a jég hátán is. Hülyére vesznek, és mindezt a tudomásunkra is hozzák, na ehhez kell kurázsi. Illetve nem kell, mert a magyart már ez sem érdekli, él, napról napra, oszt majd lesz valahogy. Megérdemeljük, ha ilyen beeheeeek vagyunk:(

]{udarauszkasz 2017.03.08. 20:48:14

Eloszor a cimet ugy olvastam, hogy "reinkarnacionak helye nincs..."
Viccet felreteve: Ez nem csak manapsag van igy, huszoneve is ez volt, nagymamam is hasonlo modon halt meg, vagy legalabbis szerepe volt benne a magyar egeszsegugynek.

platelet 2017.03.08. 21:54:54

Egy normális intenzív osztályon a monitorok nem pittyegnek, csak ha épp beavatkozás folyik. Értelmetlen és zavaró lenne. A riasztások be a vannak állítva. Nincs az a hülye nővér, akik kikapcsolnák, az jelzi, hogy van valami a beteggel, ha nem veszi észre, őt vonják felelősségre... Elég nehezen tudom elhinni az "intenzív osztályos szakápoló barátnő" meséjét...

Hórukk 2017.03.08. 23:03:34

Akkor nem lesz ilyen, ha nem egyedül lesz egy intenzíves ápoló szolgálatban. És ha időnként valaki felügyeli a munkájukat.

Dikusz 2017.03.09. 00:27:38

Ilyen nincs, ez egyszerűen kamu!

varisztor 2017.03.09. 05:56:01

@qbr: A poszt hangulata miatt inkább olyan, mint a bérgyilkos. :)

Flúgatlan 2017.03.09. 07:33:43

Ilyen cikket bármikor tudok én is böfögni. Csak nem akarok, mert nem vádaskodok alaptalanul egy egész szakma ellen.

"Hallottam, hogy valahol állítólag valami ilyesmi történt...": ez a sztori szintje.

Amúgy én is találkoztam rossz dolgokkal az egészségügyben, meg jókkal is, de ha írnék valamiről, akkor az csakis tényszerű lenne, nem általánosító, az egész nővér-szakmát lehúzó.

guy2 2017.03.09. 07:50:45

Gratulálok, a blog elérte a mélypontot!

erkölcsi hulla 2017.03.09. 09:05:38

Ha tudnám, hogy ilyen faszságokat terjesztesz, én is inkább aludni mennék miközben a gépen vagy :D

erkölcsi hulla 2017.03.09. 09:06:28

Mi az hogy bérnővér?

Olyan mint a béres?

Vagy a bértelen ellentéte?

Magyarázatot követelek!

Beatrix Érsek 2017.03.09. 09:09:08

Hogy a faxomba olvas újságot intubálva lélegeztetve??? Ezt az egész praxis blogot be kellene tiltani ! Önti magából az oltári hülyeséget ! Hova fekszik le a nővér?? A betegágy alá te szerencsétlen aki ezt leírtad??! Láttál már életedben intenzív osztályt ???

she_wolf 2017.03.09. 09:53:31

Örül a lelkem:)
Ekkora egyetértés is ritka ezen a helyen!
@guy2:
Már régóta a Csendes-óceánban lubickolunk, sikerült ilyen mélyre ásnunk:(

karcsibácsi 2017.03.09. 11:31:36

@Tempus.Anh:
Mi gondod van a "bárgyú poénkodással"? Egy ilyen förmedvénnyel mi mást lehet kezdeni?

Mr. Pink 2017.03.09. 11:36:24

Azt hittem, ez egy normális blog, de megérett a pusztulásra. Kedves bloggazda, vegyél egy nagy levegőt, köpd szembe magad és ébredj fel, aztán vagy csináld normálisan, vagy sehogy. Egy ekkora kamu közlésével most a nulláig járattad le magad, nem lesz könnyű felkelni. Ami azért szomorú, mert fontos lenne, amit ez a blog akar. Csak nem így. Szóval szégyelld magad!

FlybyWire 2017.03.09. 11:46:00

Egyszer volt szerencsém eltölteni 2 éjszakát a János kórház traumatológiáján, műtétre váró, majd műtött lábszárral.
Első éjjel egész éjjel kiabált valaki nővér után, aki egész éjjel nem került elő.
A második éjjel egy szuper cuki, lelkiismeretes nővérke járkált körbe, még csinos is volt a kedvessége mellett, a mobilszámát is megadta, biztos ami biztos alapon ;)

Egy szó mint 271: emberek vannak, jó emberek és szar emberek, és a nővéreknél is megvan ez a lebontás.

she_wolf 2017.03.09. 12:09:43

@FlybyWire:
Ezen nincs is vita.
Most pedig egészen pontosan ezzel a poszttal kapcsolatban sincsenek pro és kontra hozzászólások.
Az egyetlen, aki osztás kap: a bloggazda!
Most hogy a Jánost említted, feltűnt, hogy még csak sejtése sem lehet senkinek, hogy a poszter melyik intézményről ír (nem mintha ez fontos lenne).

(Kb. 120 ezer évvel ezelőtt láttalak itt kommentelni:) Ezek szerint benézel néha. Ha valaki, Te aztán láthatod, hogyan foszlik szét egy egykor még aránylag normálisan működött blog:()

fekete macska a fűben (törölt) 2017.03.09. 12:20:10

Én a posztíró helyében a következőképp színeztem volna ki ezt az abszurd történetet:
Szegény megboldogult bolyongó lelke visszatért a túlvilágról, s megkért arra, hogy tegyem közzé haláltusája történetét a Praxis blogon.

sírjatok 2017.03.09. 13:22:39

Én úgy hallottam, hogy egy vad Orbánviktor kapcsolta ki a monitort, mert az ápolt DK-s volt!

látjátok feleim szümtükkel 2017.03.09. 15:08:55

@erkölcsi hulla:

A bérnővér az olyan, hogy rendes munkaviszonyban pl. háziorvos mellett dolgozik, aztán este vagy hétvégén meg vállalkozóként nővér az állami kórházban. Teccel érteni?

she_wolf 2017.03.09. 15:32:09

@látjátok feleim szümtükkel:
Vállalkozóként?:O
Nem is tudtam, hogy ilyen jól megy az állami kórházaknak, hogy vállalkozói szférában dolgozó nővérekkel dolgoztatnak, számlásan. Mik nem vannak?!
Ha egészségügyi vállalkozásom lenne, tudod, ki keccsölne rendes munkaviszonyban háziorvos mellett!;)
Mert azt el tudom képzelni, hogy valaki szabályos keretek között alkalmazott egy kórházban, és másodállásban jár házhoz betegápolóként, de egy kórház ki tudja gazdálkodni, hogy egy vállalkozó nővérnek akár 4 órát is kifizessen számlásan?

Rotoxis 2017.03.09. 19:45:14

@she_wolf: minden további nélkül. Ugyanis nem bér, hanem költség

she_wolf 2017.03.09. 20:49:28

@Rotoxis:
Igen, az meg leírható. Értem én. Csak valahogy akkor sem kóser így még akkor sem, ha könyvelésileg tiszta ügylet.
Na kb. ennyi értek én a pénzügyi oldalhoz:)

Tempus.Anh 2017.03.09. 22:25:35

@she_wolf: Én is hiányoltalak, köszi :*
@karcsibácsi: Én ezt a posztoló jópofizni akarására értettem...:)

látjátok feleim szümtükkel 2017.03.10. 06:28:00

@she_wolf:

Ki tudja.
Másik gyakorlat, hogy a kórházi orvosok magánrendelnek, és ha oda mégy, akkor sokkal gyorsabban sorra kerülsz a kórházi szakrendelésen, mint ha ott kérsz időpontot, ami közel két hónap ( szaktól és kórháztól függően ), és ez saját észlelés. Vannak olyan ellátások is, ahol már fél éves előjegyzést is hallottam.

látjátok feleim szümtükkel 2017.03.10. 06:31:28

@Mr. Pink: "Azt hittem, ez egy normális blog, de megérett a pusztulásra."

Télleg megérett.
Bár nem is tudom miért is van ollan szép nagy szám, ott fenn a jobb oldalon. Biztosan a pusztulás szagára gyülnek ennyire.:D

karcsibácsi 2017.03.10. 08:42:48

Nem tejesen úgy történt, ahogy a posztoló írja. Az igaz, hogy az intenzív osztályon a nővérek alszanak, de a posztoló téved, az én tapasztalatom szerint már általában 11 órakor lefekszenek, éjfélig csak akkor akkor maradnak fent, ha valami jó műsor van a TV-ben. Az meg csak természetes, hogy leveszik a monitorok hangját, nem lehet úgy nyugodtan tévézni, ha állandóan csipognak a gépek, az alvásról nem is beszélve. Az a gyakorlat, hogy általában megkérnek egy jobb állapotú beteget, hogy reggel hat óra tájban keltsék fel őket. A posztbeli esetnél valóban annak a betegnek kellett volna ébresztőt fújni, aki előző nap újságot olvasott. Itt nem jártak el kellő körültekintéssel a nővérek, mert nem győződtek meg arról, hogy mit olvasott a beteg. Így utólag valószínűsíthető, hogy valamilyen megrázó hírt, pl. parlamenti beszámolót olvashatott ami úgy felzaklatta, hogy a stresszbe belehalt. Képzelhetik, micsoda kalamajka lett belőle, senki nem ébresztette a lányokat, már sietni kellett volna haza, és még mindig édesdeden aludtak. Azt a kapkodást, ami utána jött! Olyan késésben voltak, hogy még kávézni sem volt idejük. De legalább tanultak az esetből: legközelebb sokkal gondosabban kell kiválasztani, hogy kit bíznak meg az ébresztéssel.

she_wolf 2017.03.10. 13:10:35

@látjátok feleim szümtükkel:
Nem tudom hogy ez hogy van, de az teljesen megszokott, hogy egy orvos magárpraxist is visz, és állami egészségügyben is dolgozik egyszerre.
A magánpraxisában nem tud minden ellátást biztosítani, mert nincs kórházi háttere, akkor kerül képbe az állami intézmény. A magánorvos és az állami intézmény között pedig -gondolom- szerződés szabályozza a továbbiakat.
A várólistát ekkor is figyelembe kell venni, csak azt nem tudom, milyen formában történik a besorolás.

De a poszt azt sugallja, hogy jobban jön ki a kórház anyagilag, ha "bérnővért" foglalkoztat, nem pedig saját embernek biztosít státuszt.
Vagyis egy vállakozó számláját olcsóbb kiegyenlíteni, mint egy saját dolgozó bérét? A bér is költség az intézménynek. Nem értem, és ha nem akarok begolyózni, akkor inkább nem is akarom érteni:)
Minél többet tekergek rajta, annál kevésbé értem, mert így sokkal komplikáltabb foglalkoztatni valakit -szerintem. De nézzétek el nekem, ehhez gyökkettő vagyok:D

she_wolf 2017.03.10. 16:39:52

@látjátok feleim szümtükkel:
Bár nem a poszthoz tartozik, csak azért linkelem, mert talán segítség lehet abban, hogy könnyebben lásson bele a laikus (pl. én!:D) a háttérfolyamatokba:
inforadio.hu/belfold/2017/03/08/buncselekmenyt_kovethetett_el_a_szulesert_penzt_kovetelo_orvos/

látjátok feleim szümtükkel 2017.03.12. 05:54:00

@she_wolf:

Nincs ezen mit nem érteni. Pont olyan, mint a takarítás kiszervezése.
Most nem tudom van-e ilyen, de a kilencvenes években, már a rendszerváltás után, a kórházakban az orvosok is magánvállalkozóként, bt foglalkoztatottjaként ügyeltek, mert így senki nem kérhette számon az intézményen a kötelező pihenőidő betartását. Magánvállalkozó ugyan is annyit dolgozott, amennyit akart.

látjátok feleim szümtükkel 2017.03.12. 05:58:52

@karcsibácsi:

Viccet félre téve, sebészeten tapasztaltam nehány napos műtöttként, hogy késő éjszakáig üvöltették a növérek pultjával szembeni ebédlő részben lévő tv-t, oszt amikor a beteg megfenyegette őket, hogy elmondja a profnak, ha nem halkítják le, még nekik állt feljebb.

she_wolf 2017.03.12. 13:10:10

@látjátok feleim szümtükkel:
Az, hogy orvost, meg takarító brigádot alvállalkozóként foglalkoztatnak, teljesen működőképes dolog.
Vannak olyan szakterületek, ahol nem éri meg saját státuszt biztosítani egy-egy orvosnak, és főállásban foglalkoztatni, mert az általános esetszám nem indokolja.
A takarítókat illetően pedig egy merőben más munkajellegről van szó, amire a takarító cég tulaja/vezetője szakosodott. Egy az egyben áttehető a kezébe.
Brigadéros felel a tisztaságért, benyújtja a számlát és kiegyenlítik azt a szerződésben foglaltak szerint.

De nővér esetében még mindig nem látom ennek a foglalkoztatási formának a hasznát az intézmény részéről.
Ismétlem, ehhez én nagyon nem értek!:)

látjátok feleim szümtükkel 2017.03.14. 11:23:17

@she_wolf:

Nem gondolod, hogy talán kevés a nővér, és a túlmunkát meg a szabadságot csak külsősök foglalkoztatásával tudják kiadni.

she_wolf 2017.03.14. 19:07:25

@látjátok feleim szümtükkel:
Természetesen ez is benne lehet a pakliban.
Ami szerintem elég nagy baj. Mármint hogy itt tartunk:(

Főgebra 2017.03.15. 09:49:58

@she_wolf:
Nem, hogy most itt tartunk! Ez bevált gyakorlat volt már 12 évvel ezelőtt is! Egyik klinikáról mentek a másik klinika ITO-jára, éjszakára az asszisztensek ügyelni! Jópénzért!

she_wolf 2017.03.15. 12:56:33

@Főgebra:
12 évvel ezelőtt én éltem világomat, két végén égettem életem gyertyáját, és nagyon nem foglalkoztam azzal, hogy milyen szerződésekkel, feltételekkel dolgoztak az emberek az egészségügyben.
Ilyen szempontból kicsit skizó vagyok, mert van egy egykori eüs életem, az, amiben egészségesen, fiatalon dolgoztam, és van egy mostani beteges életem, ami olyan 9-10 éve tart. A kettő között pedig áramszünet. Legalábbis eüs szempontból:)

Főgebra 2017.03.16. 10:20:30

@she_wolf:
Egyszer már, hajdanán leírtam, hogy az egészségügy mindig is szar volt, csak fiatalabbak voltunk + az idő megszépíti az emlékeket!
Egyetemi klinikák tömegével sújtott városunkban, 20 évvel ezelőtt, kilenc hónapig küldözgettek ide-oda a kiszakadt gerincsérvemmel, mert a panaszaim nem tipikusak voltak! 20 éve!!!!

she_wolf 2017.03.16. 14:29:10

@Főgebra:
Mindig is szar volt, írod.
Nem kérdezem meg, hogy mihez képest, mert a saját egészségünk mindennél fontosabb, de jómagam nem szoktam elfelejteni magamnak feltenni a kérdést.
Ha tipikusan egy betegségre mutató tünetek esetén is képesek a galád orvosok más irányban gondolkodni merészelni, akkor mit vársz atípusos tünetek megjelenésekor.
Tényleg szemetek, hogy az atípusos tünetek ellenére nem vágták rögtön, hogy gerincsérved van! Ráadásul 20 éve! Te atyaúristen!
A férjemnek alsófali infarktusa volt atípusos tünetekkel és ezek a hülyék a gyomrát akarták vizsgálni izomból, kívül-belül, hogy mi lehet a gáz. Tiszta hülyék, nem?

(Azt sem kérdezem meg, hogy az eltelt 20 év alatt szerinted mennyit változtak a diagnosztikai módszerek, eszközök, és hogy úgy egyáltalán milyen irányt vett az orvostudomány fejlődése. No persze nem nálunk, mert nálunk csak a focipályák nőnek az égig, meg a parasztvakítás megy felsőfokon kormánypárttól függetlenül Ma még (még!) nem néztem bele az indexbe, és szerintem meghagyon késő estére, mert este hideg fejre lesz szükségem:))

Főgebra 2017.03.17. 13:30:29

@she_wolf:
Tudom, hogy túlzóak az elvárásaim, nopláne 20 évvel ezelőtt. Nem kellet a diagnosztikának semmit sem fejlődnie, mert elárulom neked, akkor is volt CT is, meg MRI is a városunkban, nem is egy! Az eszükbe sem jutott! Csak miután bejött az ülőideg gyulladás ami tipikus, akkor egyből meg akartak győződni róla, hogy valóban az-e.
Ja és nem a házi diszpécser nem tudott zöldágra vergődni, hanem, az idegsebészeti klinika!

Egyébként neked nem szokott fájni, hogy ennyire tudálékosan okos vagy?

she_wolf 2017.03.17. 14:00:57

@Főgebra:
"Ja és nem a házi diszpécser nem tudott zöldágra vergődni, hanem, az idegsebészeti klinika!"

Puffneki! Ha ezzel kezded, nem vagyok cinikus. De milyen jó is az, ha visszatarjuk az aduászt!
A tipizálás költséghatékony, amire rá vannak kényszerítve, és gyakrabban hsznos (és elegendő) mint sem -a kényszerítéstől függetlenül.

Azt meg döntsd el, hogy tudálékos, vagy okos vagyok-e szerinted, mert a kettő ellentmond egymásnak. Ha engem kérdezel, én egyiknek sem tartom magam. Én vagyok itt a nagy átlag. Szarul is érzem miatta magam néha:(
Meg a fájdalom miatt is, ami a végtagjaimban van. A fej nem végtag -hogy válaszoljak a kérdésedre is.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása