Ilyen is van: emberség és szakértelem


Ha véletlenül olvassák ezt a posztomat, szeretném megköszönni, amit tettek. Megváltoztatták a rosszindulatú előítéletemet is, amellett, hogy segítettek a fiamnak is.
Mivel mostanában annyira divatos itt fikázni mindent és mindenkit, ezért én is beállok a sorba. Megírom, hogy mi történt velünk.…
Szidtak, ócsároltak és nem hitték el, hogy beteg vagyok

Halálkórháznak hívjak, mert élve nem nagyon jön ki az ember onnan. A vidéki környezetemben számtalan ember halt meg ott. Felelőtlenek!
Tisztelt Praxis!
Erről a kórházról sajnos nekem is megvan a véleményem. Én az édesanyámat vesztettem el a felelőtlenségük miatt. Nemcsak pénz, hanem emberség is…
Véleményt nyilvánítani lehet, rágalmazni tilos!

Nagyon sok kolléga a füle botját sem mozdítja a blogon található, olvasható, zömében csak alaptalan, eltorzított, a valóságot megsem közelítő irományokra. Én vettem a fáradtságot és "felvettem a kesztyűt" a posztoló mocskos hazugságával szemben.
„Tisztelt Praxis Blog!
Egy korábbi…
A folyosón hagyták az idős beteget

Ha tudják, hogy nincs kapacitásuk emberi időben elszállítani, akkor talán nem kellene kirakni egyedül, minden felügyelet és segítség nélkül a folyosóra, mint egy darab hagy ne mondjam mit.
Tisztelt Praxis!
Édesanyám közel két hétig vendégeskedett a Toldy Ferenc Kórházban Cegléden. A kórházi…