Romokban a magyar egészségügy

2016.07.06. 08:19

shutterstock_179646800.jpgAz, hogy a beteg egy darab kutyagumi, és felőlük akár el is patkolhat, de a fejpénzeket beszedik utánuk, egyszerűen gusztustalan. Hány embernek kell meghalnia, hogy észbe kapjanak az illetékesek?

Tisztelt Praxis!

 

Nem szokásom másokat sarazni, vagy bárkire is köpködni, még átvitt értelemben sem, viszont a háziorvosom ténykedése mellett nem tudok elmenni szó nélkül, nézzék el nekem. Az orvosom ugyanis tiszta hülye. Sajnos nem tudom másként jellemezni őt, amit művel, az egyrészt rettenetesen visszataszító, másrészt teljesen elfogadhatatlan, pláne egy orvostól, aki életekért felel.

 

Szerencsére ritkán találkozunk, jó, ha 1-2 évente egyszer eljutok hozzá, mivel nem vagyok az a betegeskedő típus. Ezeken az alkalmakon mindig kiakaszt, leginkább azzal, hogy nem csak köszönni és normális hangon kommunikálni nem tud, hanem sokkal inkább azzal, hogy nem vizsgál meg sehogyan sem. Én elmondom mik a panaszaim, ő 3 másodperc alatt kiír valami receptet és már ott sem vagyok. Mindez azért dühített fel ennyire, mert legutóbb is ezt játszotta el, viszont utólag kiderült, hogy épp az ő hanyagsága miatt nagy valószínűséggel évek óta kezeletlen magas vérnyomás betegséggel küzdök és cukorbeteg is lettem. Ezt persze nem az ő közbenjárására derült ki, saját, drága pénzből kellett megvizsgáltatnom magam.

 

shutterstock_179646800.jpg

 

Utoljára azért kerestem fel, mert akkor már hosszú napok óta folyamatosan szédültem, fájt a tarkóm, rossz volt a közérzetem. Ismét egy rekord gyorsaságú rendelés volt, még el sem mondtam végig, mik a panaszaim, máris kaptam antibiotikumot (???) és mire kettőt pislogtam, már ki is dobott nagyjából. Sem egy vérnyomásmérés, amelyről még én is tudtam, bár nem az én dolgom magam diagnosztizálni, hogy ebben az esetben az lett volna a minimum, sem egy labor, semmi más. Szedjek valami pirulát és vagy jobban leszek, vagy elpatkolok, neki mindegy. Még szólni sem volt időm, úgy lerázott.

 

Miután ezt megelégeltem, elmentem sokakhoz hasonlóan magánrendelésre, ahol rögtön kiderült, hogy a vérnyomásommal probléma van és küldtek is azonnal mindenféle vizsgálatra, egyébként ezek közül néhány még mindig hátravan. Kiderültek a gondok, kaptam gyógyszereket, amelyek valóban a betegségeimre valók, azóta szerencsére jobban is érzem magam. Persze mindezt pénzért, holott aktív munkavállalóként folyamatos tb viszonnyal rendelkezek és fizetik utánam a nem kevés járulékot. Már csak azt nem tudom, mire költik, mert hogy nem rám, az egész biztos.

 

Próbáltam a területi illetékes betegjogi képviselővel egyeztetni ezekről, de ő nagyon úgy néz ki, szintén nem a betegekért van, mert bár meghallgatott, végül azt közölte, nem tud érdemben tenni semmit. Akkor ő mégis minek dolgozik, ha egy ilyen világos és egyszerű helyzetben sem képes a betegek mellé állni? Vajon ő mégis miért kapja a fizetését? Nem tudom, akkor mégis ki az illetékes a hasonló eseteknél, de azt megfogadtam, mindenképpen lépéseket teszek, mert tűrhetetlen, ami az egészségügyben folyik. Romokban van a magyar egészségügy! Az, hogy a beteg egy darab kutyagumi, és felőlük akár el is patkolhat, de a fejpénzeket beszedik utánuk, egyszerűen gusztustalan. Hány embernek kell meghalnia, hogy észbe kapjanak az illetékesek? Aki pedig nem való erre a pályára, mert nem érdekli a betegek sorsa, vagy már teljesen belefásult, az válasszon más munkát. De ne a betegek életével szórakozzon!

 

Amennyiben tudnak segíteni azzal, hogy levelemet közlik, kérem, a nevem ne szerepeljen benne, ugyanakkor az elérhetőségemet önöknél hagyom, ha bárkinek mondandója volna, vagy esetleg tanácsolna valamit, kinél lehet érdemben lépéseket tenni, tudnak keresni!

 

Üdvözlettel,

 

L.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabidoki 2016.07.06. 09:42:06

Keressen másik háziorvost, szabadon választhat bárkit. Nem kötelező évekig ugyanoda járni ha nem vált be.

yogosan 2016.07.06. 11:00:27

@szabidoki: igen ez jo otlet,csak kerdes hogy mennyi embert hagy kezeletlen betegsegekkel "valami pirulat" felirva.

szabidoki 2016.07.06. 11:08:04

@yogosan: egyszer sem biztos hogy ez ténylegesen így is történt, annyi a bizonyos hogy a páciens nem volt elégedett a háziorvossal.

asztalosani 2016.07.06. 12:19:49

1. szabad orvosválasztás van. már nincs körzeti rendszer JÓÓÓÓ pár éve!

2. mivel az 1. pontot sem tudod nagy valószínűséggel a BETEGJOGAIDDAL sem vagy tisztában! olvasd el az Eü tv 1-50 §-át MINIMUM!

3. az ha a HO nem vizsgál ki megfelelően, szerinted mire megy ki? nem arra hogy elhúzz magánba az orvos haverjához????? (ahol uazt a vizsgálatot kifizettetik veled, amit ingyen tébére is megcsinálnának??) ez mikor fog leesni neked? mikor fogsz már kiállni magadért?

4. miután kerestél és találtál egy NORMÁLIS HO-t, vissza kell húzni a régihez és kezdeményezni kell az eü doksidba való belefirkantást, miszerint nem vette észre a magas RR-t, nem vette figyelembe a korábbi tüneteidet, nem vette észre a cukorbetegségedet...blablabla

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

5. betegjogi képviselők felettese: tessék bepanaszolni a betegjogi képviselőket az alábbi helyek MINDEGYIKÉN TÉRTIVEVÉNYES LEVÉLBEN!!!!

1. Novák Krisztina
OBDK
1065 Bp., Bajcsy-Zsilinszky út 57, 3.em.

2. Ónodi Szűcs Zoltán
Cím: 1051 Budapest, Arany János utca 6-8.

3. FACEBOOKON KERESZTÜL PEDIG keresd a Jobbikot, Szabó Tímea (PM), és HÁZON KÍVÜL -RTL KLUB.

4. emailben pedig uazt a levelet elküldheted amit az 1-2 pontban leírsz a:
panasz@ajbh.hu
címre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(ez az alapvető jogok biztosának hivatala emailcíme, nyugodtan írd le ide a betegjogi képviselős sztoridat!)

yogosan 2016.07.06. 12:22:31

@szabidoki: Te meglennel elegedve a haziorvosoddal ugy hogy egy masik orvosnal derul az hogy kezeletlen betegsegeid vannak?

Bryan élete 2016.07.06. 12:32:59

Ez a sztori valahogy hajaz a viccre, miszerint a Gellérthegyen három egymás utáni napon megerőszakolták a panaszkodót.
Öt perc alatt lehet váltani körzeti/család orvost úgy, hogy csak bármelyik szimpatikus, mások által elismert új dokit kell felkeresni, aki átkéri a régi kollegától az addigi beteganyagot. A régi doki automatikusan köteles átküldeni neten a páciens addigi összes anyagát anélkül, hogy újra találkoztak volna. Indokolni sem kell.
Erre varrjál gombot L, mielőtt telesírod a blogot a gyámoltalanságoddal.

Monnna 2016.07.06. 14:00:45

Őszintén szólva hiába a szabad orvosválasztás, ha nincs kiből választani. :) Az én dokim már szinte az összes családtagomat és ismerősömet félrekezelte, és nem tyúkszem szinten, hanem enyhén szólva komolyabb esetekben, lesz mit elszámolnia odafent. Aki megengedheti magának, az elmegy 50-100 km-t magánorvoshoz jópénzért, aki meg nem, az imádkozik.

Rókaregeróka 2016.07.06. 15:40:19

Csak egy mondat a rendszerről :5. hónapja másodvéleményezik a szövettani leletem, aminek anyagát 9 hónappal korábban távolítottak el belőlem.
(Másodvéleményezés után sikerült ugyanahhoz visszaküldeni a leletet egy másodvéleményező patológus segítségével, aki az első véleményt kiadta.
A másodvéleményező patológus nem meri leírni a véleményét , idézem " lehet, hogy van benne valami, de nem biztos, azt se tudja, hogy primer-e, vagy áttét", így beküldte uoda, ahonnan először kijött :)
Már csak nevetni tudok :) Tünet semmi. Várják, hátha kijön valami, aztán fogadjunk, gyorsan rákerül a szövettani papírra, hogy ez az! :))

röf 2016.07.06. 17:07:07

Akkor ez ugye nem pénz-kérdés, hanem lekiismereti, szakmai-etikai kérdés.
Na de ha így van, akkor fejreállt az egész ellenzéki vicsorgás...Sándormariskástól, mindenestől...

Zolcsi77 2016.07.06. 17:13:07

Ezeket pofozni kéne tömegesen. Nem fellebezgetni, bíróságra járni meg egyéb sóhivatalokba - mert egészségügyben minden sóhivatal ha a beteg érdekében kéne tenni valamit. Ha mást nem, legalább az aljanép nem praktizálna tovább - igaz ezzel nőne a nyomás a tisztességes 5%-n...

hajatsermuta 2016.07.06. 17:51:14

@Zolcsi77: szerintem meg téged kellene pofozni, de nagyon, hogy észhez térj.
Amit a tékozló homárban írtál, kimeríti a terrorizmusra történő felbujtás kritériumait, gyorsan írj hozzá egy kiegészítést, hogy csak marháskodtál! Még mielőtt felfigyel rá a TEK...

Hörömpő cirkusz világszám 2016.07.06. 18:13:19

@asztalosani: A betegjogi képviselő ugyanúgy orvos, mint akit be akar panaszolni. Jó eséllyel ugyanabban az eü. intézményben dolgozik, vagy ha nem, hát egy másik állami intézmény alkalmazottja. A betegjogi képviselő intézménye egy szépségflastrom a páciensek megnyugtatására.

jorosz5 2016.07.06. 18:22:07

A betegjogi képviselő nem orvos, hanem mindenütt jogász, különben összeférhetetlenség állna fenn.

she_wolf 2016.07.06. 18:28:42

@röf:
Megint ugyanott tartunk: de, pénzkérdés!
Csupa feltételes mód következik, amit utálok, de:
-ha az egészségügyi dolgozókat jobban megfizetnék, többen lennének, és lehetne szűrni közöttük;
-ha az egészségügyre több pénzt fordítanának, lenne megfelelő eszközi háttér;
-ha a betegek panaszait nem érdekvezérelt betegjogi képvizelők kezelnék, hanem létrehoznának egy független és szakmai "MEO"-t, nem sikkadnának el a szakmai visszásságok, de ehhez megint pénz kell;

akkor talán....
Ja, és a lényeg: Egészségügyi Minisztérium, amely függetlenül működne a mindenkori kormánypárttól, és kizárólagosan csak az egészségüggyel lenne köteles foglalkozni .
Addig csak maszatolgatás van:(

she_wolf 2016.07.06. 18:31:25

@Hörömpő cirkusz világszám:
Viszont ügyintézésileg meg kihagyhatatlan, mint ahogy az ABC is az "a" betűvel kezdődik:(
Szükséges rossz. Mondják ők, szerintem meg szükségtelen és hátráltató, tehát káros:(

asztalosani 2016.07.06. 19:19:35

@Hörömpő cirkusz világszám:
és mi van akkor????
tessék bepanaszolni őket, legyen írásos nyoma!
MERT KÉSŐBB BÁRMIKOR JÓL JÖHET A PANASZOSNAK, HOGY NYOMA MARADT!

másrészről:
lehet valaki kikéri majd közérdekű adatigénylése során ezt a számot, 'oszt lesz ám pofáraesés vastagon az obdk.-nál, meg novák krisztikével az élen...

amúgy kötelező olvasmány, hogy mire is készültek, hogyan is kerültek oda a vezetők (ÉPP EZÉRT KELL EGYSZERRE TÖBB HELYRE PANASZLEVELET ÍRNI MIATTUK)
hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130123_Utovero_hatosagot_szeretnek

asztalosani 2016.07.06. 19:27:07

@jorosz5:

ohhh...
te kis naiv...
(amúgy logikus és jogos lenne a felvetésed!!!)

üdv 2016-ban Magyarországon csipkerózsika!
ha nem ülsz, akkor most ülj le:

képzeld lehet ORVOS, GYÓGYSZERÉSZ, TEOLÓGUS, KOMMUNIKÁCIÓS SZAKON VÉGZETT HALLGATÓ...stb.!

érted????? teológus...
érted???? orvos....

mondjuk eléggé érdekes dolog, hogy mi van akkor: ha egy nő szeretne abortuszt, és elkeveredik egy paraszt nődokihoz, aki visszautasítja és magára hagyja, majd azt követően egy teológus végzettségű betegjogi képviselőhöz kerül.. hajaj

_________________________________________________________________________________

jogi végzettség NEM ALAPKÖVETELMÉNY AZ OBDK-NÁL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

érted???

egy jogi képviselőnek nem szükséges jogi végzettség! (számomra is ugyanúgy felfoghatatlan!!!)

NEM IS KÖTELESEK JELÖLNI a CÍMLISTÁJUKBAN, HOGY KI AZ ORVOS KI A JOGÁSZ!!! ÍGY HA LÁTSZ EGY DR. NEVŰ VALAKIT BENNE, NEM LEHETSZ BENNE BIZTOS HOGY NEM ORVOS-E???!!!
___________________________________________________________________________________

Pisti 90 2016.07.06. 20:29:02

Ez a szabad orvosválasztás olyan, hogy mi is akartunk váltani. A körzetben egyetlen orvos sem fogadott. Mindegyik vagy túlterhelt vagy túl idős. Ez a szabad orvosválasztás vidéken nem működik. Örülnek ha akad még orvos.

she_wolf 2016.07.06. 20:53:52

@Pisti 90:
Ez sajnos valóban így van:( Kereshetsz mást, mehetsz máshoz. Elvben. Csakhogy Magyarország nem kizárólag Budapestből, és megyeszékhelyekből áll.
Nagyon sok vidéken elő szembesül ezzel a problémával.
Kevés orvos van, ez nyilvánvaló és valós adatokkal alátámasztható.
Az is akadály lehet, hogy bár én elköszönhetek az eddigi orvostól, a "választottam" nem köteles engem átvenni.
(Ha lehet hinni, ha merünk hinni, akkor 2017-re ebben is lesznek(?) változtatások. Én szkeptikus vagyok.)

defné 2016.07.06. 21:45:41

@Spániel:

Most nem az orvosváltásról van szó,hanem egy hanyag körzetiről

trey82 2016.07.06. 21:54:59

Szocializmus ien, befizetsz sok penzt es cserebe leszarjak a fejedet. Mert megtehetik, az allam fizeti az adodbol a beruket igy ugyanazt a fizut kapjak fuggetlenul a munkavegzes minosegetol.

Magyarok, nem volt eleg 70 ev ebbol az undorito kakibol?

Hogy elkuldetetek a szerencsetlen 300 forintos nevetseges vizitdijat bevezeto szadeszos minisztert a kurva anyjaba pedig en emlexem akkor hirtelen egyszer csak lehetett idopontra menni a dokihoz ahelyett hogy varjal fizikailag a varoban 200 nyugdijas mellett hogy egyszer sorra kerulj - ez van jelenleg is.

Jo ez igy nektek?

asztalosani 2016.07.06. 22:09:02

@trey82:

"ogy elkuldetetek a szerencsetlen 300 forintos nevetseges vizitdijat bevezeto szadeszos minisztert a kurva anyjaba pedig en emlexem akkor hirtelen egyszer csak lehetett idopontra menni a dokihoz ahelyett hogy varjal fizikailag a varoban 200 nyugdijas mellett hogy egyszer sorra kerulj "

cöcöcöcöcöcö

'oszt majd visszarendel 100x 'oszt fizethetsz 30 ezer forintot, sőt ülhetsz ott 100 napig.

semmivel nem lennénk előrébb!

és azt azért ne felejtsük már el, hogy 2008 óta hány ÚJ ADÓT IS VEZETTEK BE, és MENNYINEK IS EMELTÉK A %-át!!

Pl.: ÁFA: 2008-ban max 20%
2016-ban max 27%

www.logsped.hu/afa.htm

EÜ HOZZÁJÁRULÁS:
2008-ban 4350 ft / hó = 52.200 ft / év
2016-ban 7050 ft / hó = 84.600 ft/ év

EZEK UTÁN JOBB HA CSENDBEN MARADSZ A 300 FT-ODDAL!!!!

asztalosani 2016.07.06. 22:09:41

@trey82:

nem kellene elbaszni a KÖZPÉNZT szar stadionokra, meg kisvasútra és mutyira, 'oszt lenen pénz NORMÁLIS BÉREKRE!

trey82 2016.07.06. 22:27:14

@asztalosani: kisebb allamot akarsz te is kevesebb adokkal, transzparens mukodessel es elszamoltathatosaggal mint en ugye?

A 300 forintos vizitdij azert volt jo hogy legyen tiszta mindenkinek semmi sincs ingyen ez egy szolgaltatas amiert fizetni kell viszont cserebe ne szardarabnak nezzen a doki hanem legyen vilagos hogy belolem el kozvetlenul.

ultraelite 2016.07.06. 23:14:09

Szabad orvosválasztás márpedig nincsen. Az lakóhelyedet ellátó, területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvos köteles csak fogadni. A többi akkor fogad, ha akar. Az egészségügy területi ellátási kötelezettség alapján (TEK) működik. Tetszik, nem tetszik - ez van.

she_wolf 2016.07.06. 23:57:17

@ultraelite:
Márpedig van! Papíron. És ami papíron van, az a valóságban is van!

Éppúgy, mint ahogy az állami egészségügy is szolgáltatást nyújt, mert az általuk végzett munkát "egészségügyi szolgáltatásként", definiálják.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.07. 02:37:25

@szabidoki: a másik egyszerűen lepattint azzal, hogy így is túlterhelt (tapasztalat - feltéve persze, hogy relative jó hírű doki, mert egy másik félhülye lehet, hogy elfogadja a beteget, de az meg a cseberből vederbe esete)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.07. 02:41:38

@defné: nem egy hanyag... sok ilyen van. Megkockáztatom, a többség.
Állítólag a minimálisan elvárható az lenne, hogy a háziorvos tudjon vérnyomást mérni. Amibe beletartozik, hogy
- beteg beesik a rendelőbe, szó nélkül mérés (feltéve, hogy nem ismerten magasvérnyomásos beteg, aki rendszeresen méri otthon)
- nem egy karon mér, hanem mindkettőn és a magasabbat veszi valósnak.

Na ezt, pláne így együtt még nem láttam sehol.
Nemrég jártam diabetológián, új betegként (már úgy értem, ott új voltam), azzal kezdték, hogy cukor, vérnyomás, súly... Mikor visszamentem kontrollra, csak a cukormérés maradt el.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.07. 02:42:36

Ami a betegjogi képviselőt illeti, az kb. olyan, mint anno a párttitkár: a fizetését felveszi, de semmit sem dolgozik.

she_wolf 2016.07.07. 04:00:34

@Hóhér az utolsó barátod:
Ő ugyanaz, akiről korábban írtál nekem? Mert ha igen, akkor örülök, hogy jól vagytok egymással:)

inebhedj - szerintem 2016.07.07. 05:48:34

@trey82:

Én is olvastam, hogy a változatlan TB-terhek mellett bevezetett vizitdíj hatására az egészségügyi ellátás minősége, a dolgozók hozzáállása, a menedzsment, a logisztika azonnal hivatásszerűvé, professzionálissá és betegközpontúvá vált, olyannyira, hogy több jelenleg is futó brit kutatási projekt a mai napig foglalkozik ezzel a meglepő fejleménnyel (hungarian healthcare magic).

Phil Necro 2016.07.07. 06:40:50

En mar azon gondolkozom, hogy hibas teljesitesre hivatkozva keresetet nyujtok be az eddig befizetett eü jarulekaimra, es visszakovetelem azt.
3-4 helyen voltam az elmult hetekben, es olyan szanalmas futoszalag melo folyik, hogy EN EZERT NEM VAGYOK HAJLANDO FIZETNI.
Mondod a panaszaidat, 1-1 szot kiragad belole, ami ugy mar nem is igaz.
Fel 4 re van idopontod,fel hatkor kijon az asszisztens,es odasugja a par perce erkezett arcnak,hogy mindjart sorra kerul.
Varsz ket orat az egyik helyre,kozben a mellette talalhato reumatologiara osszesen ketten mennek be 5-5 percre. Varakozo nincs, beutalot 3 honappal kesobbi idopontra lehet csak kapni (allitolag a volumen korlat az oka)

Elkuldenek Ct-re, hivod a honved korhazat, a kozpont 3 percenkent bontja a vonalat, 21 hivasbol (ez mar tobb,mint ket ora netto csorgetes) sem ered el, hogy valaki felvegye azt a kibaszott telefont, csak csorog, es csorog.
Felhivsz egy magan rendelest, mar aznap is mehetsz, 40000 forint a kontrasztanyagos CT, de ugy erzed magad,mint egy EMBER.
Kedvesek,figyelnek rad,elozekenyek.

Itt tartunk :(

asztalosani 2016.07.07. 06:42:37

@trey82:

"kisebb allamot akarsz te is kevesebb adokkal, transzparens mukodessel es elszamoltathatosaggal mint en ugye?"

igen.

________________________

"A 300 forintos vizitdij azert volt jo hogy legyen tiszta mindenkinek semmi sincs ingyen ez egy szolgaltatas amiert fizetni kell viszont cserebe ne szardarabnak nezzen a doki hanem legyen vilagos hogy belolem el kozvetlenul. "

no akkor még egyszer leírom:

1. ELEVE FIZETSZ EGY SZOLGÁLTATÁSÉRT. MÁR AKKOR IS FIZETTÉL AMIKOR 300 / 600 (!) FT-os vizitdíj be volt vezetve.! Tehát ELEVE KÉTSZER FIZETTÉL VOLNA! te szeretsz kétszer fizetni egy dologért???
mert én nem!

2 attól hogy fizettél volna 300 ft-ot:
- ugyanúgy szardarabként bánt volna veled az orvos, mert mit pattogsz te a 300 ft-oddal... (orvosi mentalitás)
- bármikor megemelhették volna 30.000 ft-ra.
- akkor az orvos meg visszarendel kismilliószor, 'oszt fizethettél volna akár több százezret, ráadásul úgy, hogy a szabadságaid is ugrottak volna! mert hát mi lett volna ha a felső összeghatárt is eltörlik, márpediglen simán erre ment ki a játék! vezessünk be egy új adófajtát, alacsony kivetett adóval, hoyy a nép ne háborogjon, 'oszt jövőre megemeljük a mértékét... csekkadó mond valamit neked????

ismét leírom:
NEM SZAR STADIONOKAT KELL ÉPÍTENI, MEG KISVASÚTRA BASZNI EL A NÉP PÉNZÉT, MEG MATOLCSI FÉLE ALAPÍTVÁNYOKRA TÖBB MILLIÁRD FORINTOT LAPÁTOLNI AKI MEG TOVÁBBLAPÁTOLJA A HAVEROK ZSEBÉBE, MEG OLIMPIÁRA, HANEM A HÉTKÖZNAPI EMBER EGÉSZSÉGÉRE.

MERT EGY EGÉSZSÉGES _____MUNKAVÁLLALÓ______ ADÓT____ TERMEL!!!!!!!!!
(pl.: munkabérével, vásárlásával - pl.: áfa)

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.07. 07:04:41

Nem kell fizetni a 300 forintot.
Tapsolj, örülj, vonulj, bégess!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.07. 07:26:33

@she_wolf: diabetológust kérdezed vagy a házit? Előbbi ugyan új, de a kontroll úgy nézett ki, hogy 11-re volt időpontom, délután 1-kor beszéltem egy dietetikus főhadnagy nénivel, majd két óra után nem sokkal elsétáltam a helyszínről, anélkül, hogy orvossal beszéltem volna. Négy óra környékén csörgött a mobilom, mint utóbb kiderült, ők kerestek... nem tudtam felvenni, de gyanítom, kb. akkor kerültem volna sorra.
Ügyhogy a tíz éve meglev

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.07. 07:28:13

@Hóhér az utolsó barátod: ... meglevő kérdéseim továbbra is válasz nélkül és végleg kifogytam a diabetológusokból. :(((

A házi az ugyanaz.

lioliom 2016.07.07. 07:30:46

@she_wolf: Sajnos Pesten is így van.Abban a rendelőben ahol a régi orvos van senki nem veszi át a másik betegét.Ez hallgatólagos megegyezés köztük.Más rendelőben meg senki nem ismerős így cseberből vederbe kerülhet a beteg.Nálunk már szinte az asszisztens rendel.A dokihoz csak indokolt esetben lehet bemenni.Beutalót ,receptet csak az ajtón kívül adnak.Ő dönti el ,hogy hová utal be,esetleg a beteg kéri.Orvos nem is látja.Csak adminisztrációra vannak,a szakorvosok meg tépik a hajukat a sok feleslegesen beutalt miatt akiket a háziorvos is elláthatott volna.

rest of boys 2016.07.07. 07:31:14

Egy-két évente jár orvoshoz, mert nem betegeskedő típus, ugyanakkor az orvosa a hülye, mert nem fedezte fel, hogy valószínűleg évek óta magasvérnyomás betegségben szenved. Tiszta és logikus érvelés...:-)))

Most csak az a kérdés, ki is a hülye?

Nerevaryne 2016.07.07. 07:55:19

Kedves cikkíró, nem az egészségüggyel van baj ha még arra sem képes hogy képviselje a saját érdekeit. Most megírta ezt a cikket, két hónap múlva megy megint a körzeti orvoshoz, mintha nem lenne választás. Nem kell magánorvoshoz járni mehet a szomszéd faluba a háziorvoshoz mint sokszázezren mások.

SD9 2016.07.07. 09:00:02

@Monnna: Ez eléggé sajnálatos dolog, de én inkább eljárok egy másik városba is akár, mint hogy félrekezeljenek. Főleg, hogy már a családtagjaimmal, ismerőseimmel is megtette, nekem eszem ágában sem lenne betenni hozzá a lábamat.
Elvégre az egészség a legfontosabb, nem?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.07. 09:09:49

@rest of boys: tudod a háziorvosnak kutya kötelessége lenne minden betegnél vérnyomást mérni. Sajnos alig van olyan, amelyik meg is teszi. :(

Dikusz 2016.07.07. 09:16:31

@Hóhér az utolsó barátod: mi (a férjem a beteg, tolószékes) a diabetológiai kontrollon kaptuk meg azt a számunkra érthető tájékoztatást a férjem betegségeiről, amit meg is tudtunk jegyezni. Na nem azért mert gyengeelméjűek vagyunk, hanem - mint ahogy itt az egyik orvos hozzászóló írta régebben - a betegek/hozzátartozók nagy többsége azon nyomban elfelejti az orvos által mondottakat, ahogy kilép az ajtón. Saját példámból tudom, hogy így is van.
Nem tudom nálatok hogy van, de itt a féléves kontrollra hónapokkal előbb kell bejelentkezni. A múltkor június elejére mondták, hogy kérjek időpontot. Nem a hónap első hétfőjén telefonáltam, hanem szerdán. Akkor már csak annyit tudtak mondani, hogy a következő hónap elején (július 4-e) telefonáljak. Szeptember 5-re kaptunk időpontot, már csak az az egyetlen egy volt, a többi elfogyott. Ennyi beteget tudnak fogadni, ezt nem ők döntik el.
Azért a megadott időpontra eddig be tudtunk jutni, volt amikor várakozni kellett, de nem sokat.

Dikusz 2016.07.07. 09:23:38

@Hóhér az utolsó barátod: nálunk a háziorvos mindig meg is teszi.
De azért lásd be légyszíves, @rest of boys: -nak ebben a kérdésben igaza van. Különösen abban, hogy évekig nem megy valaki orvoshoz, de lehülyézi a háziorvosát.
Azért nem luxus mai nap az, hogy otthon legyen vérnyomásmérő. A posztot író is megtehette volna hogy vesz egyet, és akár magának meg is méri, nem kell hozzá diploma. Ha meg sokadszorra is több mint kellene, már megemlítheti az orvosának, nem hiszem hogy leharapja a fejét.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.07. 09:58:51

@Dikusz: évekig nem fedezték fel, évente egyszer jár dokihoz. Illett volna kiszúrni...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.07. 10:02:48

@Dikusz: nálunk sehogy. A kerületi diabetológusok sokmindennek nevezhetőek, de orvosnak... na mindegy. Akinél most jártam, szívességből fogadott, de cukros betegeket 5-6 órán át várakoztatni... ráadásul a rendelőben egyszerre több beteg, vadidegen betegek előtt meséljek mindenféle nyavalyáimról... szóval ez sem nyert.

Faszerkezet 2016.07.07. 10:05:51

@rest of boys:

Csak egy kérdés, mivel én nem vagyok orvos...

"Utoljára azért kerestem fel, mert akkor már hosszú napok óta folyamatosan szédültem, fájt a tarkóm, rossz volt a közérzetem."

Egy ilyen panasz esetén, mi a teendő az orvos esetében? Nem kellett volna megmérni a vérnyomását?

Monnna 2016.07.07. 10:37:31

@SD9: Igen, az egészség lenne a legfontosabb. Viszont NINCS kihez menni, ha nincs elég pénzed, mert a szomszéd településeken vagy nincs is már körzeti orvos, és az ottani betegek is ide járnak, vagy az sem jobb, kizárólag receptfelírásra használható, és pont letojja a problémáidat. (Pl.: vakbélgyulladás gyanú: diétázzon (éjszakára perforált). Orbánc: kenje testápolóval. Ínhüvely gyulladás: menjen bőrgyógyászhoz, ez valami bőrbetegség lesz. Ezek mindennapos tévedések, a lista végtelen, és van köztük jó pár szörnyű végű is.) Egyetlen lelkiismeretes orvos van elérhető távolságon belül, de hozzá már vagy 10 éve csak kihalásos alapon lehet bekerülni, mert nem fogad új betegeket, olyan sokan vannak nála. A kis nyugdíjasok, a szegény nagycsaládosok, közmunkások nem tudnak kiadni 10.000.- Ft-okat egy magánorvosi vizsgálatra, sokszor még az odautazásra sem, szóval ők kénytelenek beletörődni, és még örülhetnek, hogy egyáltalán van orvosuk, akármilyen is, legalább receptet ír, és 10-ből 5x el is találja a megfelelő gyógyszert.

Dikusz 2016.07.07. 10:39:19

@Hóhér az utolsó barátod: akkor nincs szerencséd valóban. Itt a kerületben két orvos rendel a diabetológián. Ráadásul a hét egyik napján nincs is rendelés. Nyilván itt is orvoshiány van.
Nálunk a doktornő a "főhadnagy néni", de ez nem is baj. Volt már rá példa, hogy elkanyarodtam volna a vizsgálat témájától, nem hagyta, de nem bántóan terelt vissza. Azóta figyelek rá, hogy ne beszéljek mellé, csak a lényeget mondjam.
A férjem is cukros beteg, lábamputált, COPD-s, a szívével is komoly gondok vannak. Ezek külön-külön is komoly betegségek, lehet emiatt nem kell várnunk.
Itt a szakrendelésen egyenként hívják be a betegeket. Nálatok több beteg van bent egyszerre?

jogalany 2016.07.07. 10:40:08

Sajnos ez már lassan a többséggé lesz az orvosok körében. Az hogy ilyenek. Már az élet más területein is igy van, az államigazgatásban, a szolgáltatásoknál, még a Bíróságokon is. A pénzedet nézik, nem a kuncsaftot. Nálunk a családban is ezt tapasztaljuk, bemész, panasz, vizsgálat nincs, recept, és mehetsz. A kórházakban szintén, rádnéznek, látják, hogy tejelő vagy -e (taxiztam tíz évig, tudom látni, a kuncsafton, hogy jattos vagy sem )és aszerint bánnak veled.
A megoldás, teljes váltás, mert nem a pénz kevés az eű-ben, hanem a személyzet hozzá állása rossz. A hülye, és korrupt politikusok tolják bele a sok pénzt, de nem változik semmi, de ezek hülyék, mert most is csak pénzről beszélnek.
Számlája legyen minden embernek, és Ő fizesse ki a gyógyitása költségeit. Ha a betegen múlik kapnak -e egyáltalán megrendelést, ugrálnának a beteg körül. Ha elkezelik, meghal, nincs pénz ! Jobban vigyáznának ránk. Semmi álami pénz, a feneketlen kútbe, mert azt mindig el fogják lopni, a politikusok nem véletlenül pénzelik a tolvajokat. Régebben, az orvosu karra sok zsidó jelentkezettt és fel is őket vették. Ma sokkal kevesebb megy oda orvosnak tanulni, fogy a hála pénz, az államit meg az igazgatóságon lopják el, nem az osztályon. Lásd Jánosi kórház.

Dikusz 2016.07.07. 10:49:58

@Faszerkezet:
ugyan nem tőlem kérdezted, ráadásul én sem vagyok orvos, de engedd meg, hogy hozzászóljak. azért a posztoló által írt

"jó, ha 1-2 évente egyszer eljutok hozzá," "hosszú napok óta folyamatosan szédültem, fájt a tarkóm, rossz volt a közérzetem."

megjegyzések szerintem nem szó szerint értendők sem az évek, sem a napok tekintetében. Több év, és több hét is lehet.

Abban igazad van, hogy megmérheti, de tőled is kérdezném, otthon ezt miért nem tudja a posztoló megcsinálni. Eléggé jellegzetes tüneteket írt le, és nem igaz hogy olyan hatalmas kiadás venni egy vérnyomásmérőt. Ráadásul még szakértelem se kell hozzá, akár saját magának is megcsinálhatja.

Dikusz 2016.07.07. 10:55:44

@jogalany: azt írod taxiztál tíz évig. Te is láttad az utasaidon, hogy ki a jattos. Úgy is bántál vele? Aki meg csóringer és nem tud jattolni, azzal hogy bánsz?
Ezzel nem azt akartam mondani, hogy te is ugyanolyan vagy mint ahogy az átlagember vélekedik a taxisokról, de ott is sokan vannak akik az utasok rovására ügyeskednek.

g0826 2016.07.07. 11:01:08

@jogalany: Ha sok a pénz az egészségügyben miért vannak alul fizetve vagy nem fizetve a dolgozók? A férjemnekaz idén még 1 ügyeletét sem fizették, ki. Nincs még bérjegyzék sem, nem tud reklamálni+ ingyen dolgozik naponta több órát.Épp most mondtam reggel lejárt az ügyelet jöjjön haza, aki meg ott van gyógyítsa meg magát úgyis olyan okos mindenki:).,Ezért nem kap fizetést, de olyan lelkiismeretes nem hagyja ott a sok érdemtelent.
Egy nagyobb város megfelelő egészségügyi ellátáshoz elegendő pénzt tesz a vezetésünk a teljes magyar egészségügybe. Megnézném egy átlagfizetéssel rendelkező magyar ember mikor fizetne ki a saját számlájából egy komoly műtétet piaci áron. Vagy egy diabéteszes beteg az összes dolgot , amibe ő kerül. A min.bérből élőkről nem is beszélve.

g0826 2016.07.07. 11:03:02

@Dikusz: Én még 1 tisztességes taxissal sem találkoztam, és 1 sem adott még számlát. Az Ubereseket jól kigolyózták, megölik a versenyt.

g0826 2016.07.07. 11:06:58

@lioliom: A lányom Budán lakik és van olyan orvos akinek nincs körzete. Nagyon rendes háziorvost talált. Nagy városban vannak ilyen orvosok is , érdemes lenne köztük körül nézni.

jogalany 2016.07.07. 11:15:58

@g0826:
Olyan rosszul van fizetve a párod, hogy rendszeresen jut taxizásra ?
Én betegség nélkül, fel kamatosítva, összeségében 16 millióm lenne az eű számlámon. És sosem kerestem nagyon jól. Egy szívbegeg többe kerül, mint a cukorbeteg. "Gyógyítsa meg magát" írod. Angliában már gyors ragasztót is használnak a betegek a fogorvos helyett. Magyarországon egy beteg saját magát megműtötte. Tehát ez folyamatban. A férjed emelje meg a hangját és követelje a jussát. Ne mással akarja kikapartatni a gesztényéjét, a pénzét meg a betegekből kikényszeríteni baksisként.
És végűl a legfontosabb: Az eű-ben van elég pénz ! Bizonyíték rá, hogy vagy 20 %-át ellopják, mégis működik. A tolvajországban a tolvajoktól is lopnak, a munkavállalóktól is lopás a munka alulfizetése. Én főleg az ápolói munkakörre gondolok.

g0826 2016.07.07. 11:25:24

@Rókaregeróka: A patológus már olyan ritka, mit a gyümölcsevő denevér.

Faszerkezet 2016.07.07. 11:26:35

@Dikusz:

alapjaiban igazad van, de valójában tévedsz. Mert természetesen megteheti a beteg, hogy megméri a vérnyomását. Vérnyomásmérő kapható, valóban pofonegyszerű készülék stbstb.

De amennyiben nem teszi, őt ezért ez égvilágon nem terheli semmi felelősség. Ugyanis nem kötelessége ezt megtenni. Egy eshetőleges dolog. Morálisan esetleg elitélhető, de igazat megvallva még különösebben úgy sem.

Ezzel szemben az orvosnak kötelessége kimerítően, a panaszok tekintetében megvizsgálni a beteget, teljesen függetlenül attól, hogy mit gondol a betegről, az milyen rendszerességgel jár orvoshoz stbstb.

A két dolognak amit te próbálsz egy platformra hozni, nincs kapcsolata.

Ez egy olyan eset, mint az önkéntes tűzoltó VS tűzoltó. Amikor ég a ház és az önkéntes tűzoltó aztmondja, hogy "Megy a tököm, meccset nézek", akkor kb nem történt semmi. Ugyanis neki nem kötelessége menni. Mint ahogy az embernek sem kötelessége önvizsgálatokat tartani.

A tűzoltó viszont ezt nem teheti meg. Mert neki kötelessége kivonúlni.

jogalany 2016.07.07. 11:31:37

@Dikusz:
Kérdésre válasz: Azért otthon mért vérnyomás más, mint amit az orvos mér. Ugyanis Ő írja fel a receptet, választ gyógyszert, legfeljebb kiegészítheted, hogy a magas mérési eredmény rendszeres adat.
Taxizásról: Ma egy fuvarosnak napi 2 - 5 kanyarja van. Az én idömben volt minimum 20 8 óra alatt. A kanyart akkor is megteszem, ha látom egy fillért sem nézek ki a pasiból. A taxisok zöme nem pénzéhes, mert sűrű fillér volt, az orvosnál ritka forint van, napi 30 ezer minimum. Az utas nincs kiszolgáltatva a taxisnak (lehetősége kiszállni - átülni egy másikba, stb.), de a beteg ki van teljesen szolgáltatva (életveszélyben van !)és az orvos ezt használja ki mikor kizsarolja a hálapénzt.
Ha személyes számláról lenne az eű finanszírozva, egy tiszta helyzet lenne, az utas tudja mennyi a km díj, mennyi az idő dija. A betegnek is joga lenne tudni, mennyi a vizsgálat dija, a műtét ára, a napi kezelés dija -- előre ! és asszerint kalkulálhatna. pl. amerikában nem ilyen a rendszer, de a kórházi napokat a költségek miatt a műtét után, átlag 2 napra csökkentik a betegek maguk.
A tiszta helyzet a tolvajoknak nem jó (eű vezetés [főorvosi kar is] , politikusok, stb ), nekik a káosz ( a mai helyzet) a jó.

g0826 2016.07.07. 11:34:03

@jogalany: Olyan rosszul van fizetve , hogy 2 állásom van és ebből költök taxizásra is,vidéki városban nem olyan drága, mint Budapesten, ott nem tudnám megfizetni.Ne vádold a páromat korrupcióval, mert nem kap hálapénzt, a kikényszerítést pedig, végképp kikérem.
Nincs joga kikényszeríteni a jussát, nincs valódi sztrájk joguk (mint pl. a taxisoknak).
16 milliója csak a felső vezetőknek lenne. Havi pár ezer forintból nem jön ez össze. Az EHO nem eü. járulék tudtommal csak adó, amit arra költ a vezetésünk, amire akar. Sőt már jó régen eltörölték, azt hogy jár a befizetésünkért valami. Azonkívül szolidaritás alapú egészségügyünk van, hogy anyád gyereked is kapjon ellátást. Feltételezem sem a felmenőid sem az utódaid, nem vettek igénybe ellátást és te is és az összes rokonod a tarlón született orvos nélkül.

g0826 2016.07.07. 11:45:04

@g0826: Hálapénzre példa.
Az idén voltam párnapot kórházban. Mikor a nővér bekötötte az infúziót kérdezte ki az orvosom, mondtam a férjem nevét (GVZ:)). A mellettem fekvő néni is azt mondta neki is GVZ az orvosa. A többiek is mondták, igen jó orvos,lelkiismeretes az egyik elkezdett licitálni és mondta megér minden pénzt. Igen? Kérdeztem. Hallgattam a legendákat. Vizit a férjem mondta a kis nővérnek és a feleségemnek. 1234. A feleségének??? Igen, mutatott rám. Hát azt ahogy égett a hazudozónak a füle, azt látni kellett volna:D. Az emberek csórók nem tudnak adni hálapénzt,de mondani nem kerül semmibe.A mellettem fekvővel a napok alatt sokat beszélgettem, és mondta is hogy volt pár év és nem volt aki jól kezelje míg nem éltünk itthon, mondtam igen, mert elmenetük a jobb megélhetésért, de az idős szülők miatt hazajöttünk. Ez a férjem döntése volt én támogattam, de már megbántam és remélem rövid időre szól ez a döntés . Azt az elképedést de akkor ki fogja őket gyógyítani: majd legközelebb ajánlani fogom jogalanyt, annyira okos:))).

jogalany 2016.07.07. 11:53:07

@g0826:
Miközben százezrek mennek külföldre mert nincs állásuk, Neked kettő is van. Akkor egy kivándorló miattad volt kénytelen elhagyni a hazáját ! Nem vádoltam, általánosságban meg sajnos ez a helyzet. Az eű felsővezetése összejátszva a politikusokkal lopnak,persze mindig vannak kivételek, Isten adjon nekik még több erőt hozzá. Elmehet táppénzre, például, és igy még törvényt sem sért. Hát nekem 16 millió feletti számlám lenne, ha a személyes számlákat és arról való beteg finanszirozást bevezetnék. Az hogya korrupt politikusok mit csinálnak a törvényhozásban, nem változtatja meg a befizetéseket történelmileg, és elszámolásban. A szülőnek a gyermekét fizetnie kell. Akiknek nincs - jó okkal - személyes számlája annak az állam képezzen szolidaritási alapot, pl adó az szeszes italra, adó a dohánytermékekre, adó a szerencsejátékokra, adó a politikusokra, adó a ....listám hosszú.! És igen, nem kórházban születtem.

asztalosani 2016.07.07. 11:59:16

@Dikusz:
"Azért nem luxus mai nap az, hogy otthon legyen vérnyomásmérő. A posztot író is megtehette volna hogy vesz egyet, és akár magának meg is méri, nem kell hozzá diploma."

ja-ja.
meg kapásból vegyen mellé egy békebeli sebészet könyvet is, hiszen azt is be lehet már az antikváriumból is 200 ft-ért beszerezni. na meg mellé a 100 ft-os boltból papírvágó szikét, 'oszt már meg is műtheti magát otthon a páciens! nehogy már elvárás legyen az orvosok felé az hogy mérjen már egy szaros vérnyomást.

persze azt meg se említsük a "hülye betegnek", hogy ezek az automata RR mérők szart se érnek... mert hát "nem luxus" szar műszert a másikra rásózni...

g0826 2016.07.07. 12:01:38

@jogalany: Hihi még 13 szabad álláshely van a foglalkozásomban:)) csak a városomban. Biztos ezért vándorolnak ki:DDD.
Azt vezesd már le nekem,miért is kell ingyen vagy mekis bérért dolgozni az orvosnak és mi köze a feltétezett számládhoz (szerintem 1,6 millió sem lenne valóságosan. Elnézést ha havi több millió nettó a fizetésed).

g0826 2016.07.07. 12:04:05

@jogalany: Ha napi 30 ezer lenne minimum akkor nem lenne ilyen óriási elvándorlás, sőt hazajönne az aki elment. Én luxus villában élnék ha a fele igaz lenne.:DDDDDD

asztalosani 2016.07.07. 12:14:03

@Dikusz:

gondolom nálad meg értelemszerűen van otthon vércukormérő, rr mérő,pulzoximéter, sztetoszkóp, ekg gép, eeg gép, ct, mri készülék, coniotomia szett, laringoszkóp, bioptron lámpa, infralámpa, mágneses takaró, mágneses térdtámasz, mágneses ágybetét, méregtelenítős lábáztató készülék, méregtelenítős ledes orrtampon. a hűtődben meg fizsó, a varrosdobozodban branül, lumbálpunkciós tű, intubációs szett, hipó mellett: natronlúg, bromtimolkék, sutyiban széles spektrumú antibogyó, fémkacsa, elektronmikroszkóp, oxigénpalack, sebész szike, sterilizálógép, műtőasztal...

mert hát végülis "nem nagy luxus manapság az hogy legyenek nálad".

sőt!!!

nem is otthon, hanem a kis piperetáskádban!

she_wolf 2016.07.07. 14:00:05

@Hóhér az utolsó barátod:
Nagyon sajnálom. Pedig ígéretesen indult a dolog. Nem lenne érdemes rebootolni a dolgot vele? Sok türelmet, szükséged lesz rá!:)

she_wolf 2016.07.07. 14:16:35

@lioliom:
Nem tudom miért nem teszik meg, mert több okból is előnyös a számukra. Azt nem mondhatom, hogy nálam mindennapos az orvosváltás, de még mielőtt a jelenlegi lakhelyünkre költöztünk volna, már átjelentkeztem az egyik itteni háziorvoshoz. Simán ment minden, és a költözés után is maradt ez a felállás (pedig utca szerint nem hozzá tartoznék). A régitől személyes ellentétek okán váltam meg, békésen elköszöntünk egymástól.
(Csavar, hogyha kórházi kezelésre van szükségem, a Kútvölgyihez tartozom.)
Az asszisztensnő itt is olyan, mintha ő lenne a világ közepe. Ott mondjuk még nem tartunk, hogy az orvost ne lássam, ha beutalóért megyek:)

she_wolf 2016.07.07. 14:52:50

A poszthoz:
Az orvos nem hülye, hanem felelőtlen. Adott a beteg, aki ritkán megy hozzá, mert nem érzi indokoltnak. Elmondja a panaszát. Ezt normális helyeken legalább minimális fizikai vizsgálat követné. Vérnyomás és tesúly mérése, nyelvnyújtogatás, hallgatózás, miazmás... beutaló írása laborba...esetleg.
Közben lehet csacsogni a beteggel. És a beteg beszélni fog, mint a vízfolyás. Máris beljebb vagyunk.
Első slukkra ab-mal indítani egy feltételezhető, kiegészítő vizsgálatokkal nem alátámasztott és/vagy bizonyított hajfájásra azért ritka nagy hülyeség bocs, orvosok:(
Még akkor is, ha csóróság van. Aztán meg mutogatunk a betegre, hogy ő a hülye, mert antibigyót követel?

Miután az állami egészségügy cserben hagyta a posztert, szolgáltatóhoz fordult. Meg is kapta, ami megilleti. Pénzért, természetesen. De azt azért nem árt szem előtt tartani, hogy jó dolog a magánszektor, de többmilliós nagyságrendű beavatkozás esetén csak a közös lovon menekülünk a halál elől, mégha túros is a háta:(

A vérnyomásmérő pedig igenis, hasznos dolog még egy egészséges ember házi patikás szekrényében is. Teljesen jó, hitelesített ketyeréket lehet kapni akár csuklós, akár felkaros változatot is, nem egy ökör áráért.
Nem mondom, hogy vérprofi eszközök ezek, de ahhoz, hogy egy laikus magára mérjen naponta, és látszólag ok nélküli kiugrásokat elcsípjen -és azokról orvosának beszámolhasson- nagyon jók.
(A hozzám hasonló elvetemülteknek meg kifejezetten ajánlatos.)

A posztba szereplő orvos max. 2 alkalommal lehetett volna meg nekem, simán dobnám.
Igaz, én talán jobban odafigyelek a szervezetem jelzéseire.
(A szokásos kérdőre vonásokra most nem térnék ki és nem is riposztolnék, nem olyan gatya van rajtam...)

she_wolf 2016.07.07. 14:58:03

@jogalany:
"A betegnek is joga lenne tudni, mennyi a vizsgálat dija, a műtét ára, a napi kezelés dija -- előre !"

Akkor lesnél csak igazán, hogy mennyit is ér a 16 m. pénzed....
De erről már beszéltünk, és semmire nem jutottunk egymással:)

Dikusz 2016.07.07. 15:28:41

@g0826: én találkoztam rendes taxissal, és nagyon sajnálom, hogy nem írtam fel a rendszámát hogy valamiképpen rátaláljak, és megköszönjem neki.
Amikor odaértünk éjnek évadján, ahova kértem, hogy vigyen, nemhogy a borravalót nem fogadta el, hanem még a fizetendő összegnél is kevesebbet kért. Nem vitt kerülőúton, a lehető legrövidebb útvonalon vitt el a címre.
Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy a taxisoknál (mint az élet minden területén) van tisztességes, és tisztességtelen ember is.
Ne haragudj meg azért amit most írok, de neked sem esik jól, ha a te tisztességesen, lelkiismeretesen dolgozó férjedet egy kalap alá veszik azokkal, akik "kizsarolják" a hálapénzt. Hogy valóban vannak, azt talán azok tudják, akik velük dolgoznak.

Dikusz 2016.07.07. 15:55:03

@jogalany: nem is azt állítottam, hogy egyenértékű vele. Azt meg pláne nem, hogy gyógyítsa is magát. Sajnos a magas vérnyomás Magyarországon már népbetegségnek számít. Ezért gondolom azt, hogy minden háztartásban kellene lennie vérnyomásmérőnek. Egy bizonyos kor után már szinte garantált, hogy gond lesz a vérnyomással. Ha mással nem is tud segíteni a háziorvosnak, azt legalább meg tudja említeni, hogy egy ideje mérem otthon a vérnyomásomat mondjuk 160/90 körül van állandóan, ez csak ad már valamilyen támpontot az orvosnak.
Azért ha én elmegyek a háziorvosomhoz azokkal a panaszokkal amit említett a posztoló, az első (egyébként is meg szokta mérni) hogy megméri a vérnyomásomat. Azt meg nem is tudom elképzelni, hogy bemondásra adjon bármilyen gyógyszert csak úgy.

Taxizás: az előző hozzászólásomban írtam is, hogy nem minden taxis tisztességtelen. Magam is tapasztaltam, hogy vannak rendesek. Viszont a sógorom taxis volt, kb annyi ideig mint Te. Pár éve hagyta abba, nem sok olyan területe volt a taxisok világának, amit/akit ő nem ismert. Ő is tudott (nyilván Te is) érdekes dolgokat mesélni mindkét oldal sumákságairól. Nem egy társaságnál dolgozott az évtizedek alatt, említette hogy taxisok között is vannak komoly nézetkülönbségek.
Nagyon-nagyon ritkán utazom taxival, tényleg csak akkor, ha nincs más mód. De mit tudnék tenni akkor szerinted, ha éjjel amikor nincs más közlekedési lehetőség, és azt látom hogy érdekes összeget módon pörög a taxióra, a préri közepén kiszállok, és átülök egy másik taxiba.

g0826 2016.07.07. 17:39:58

@Dikusz: Az jogalanynak szólt, mivel undorító módon egyből kizsarolással gyanúsította a férjem. Erre válaszoltam, ő nem tisztességes ember:)).
A fórumokban köpködőket sértegetőket nem szabad komolyan venni.Egyszer a hőskorban összeismerkedtem egy fórum találkozón az Indexen beszólogató emberkével. A nyomorul még a kóbor kutyának is csak nagyságos kezeit csókolommal köszönhetett. De még 1 taxis sem adott számlát soha tehát ,nekik igazán nincs jogalapjuk bármiért is szólni, hiszen adócsalók+potyázók.
Azt pedig mikor kizsarolt pénzekről beszélnek a dokikkal kapcsolatban tömény hazugságnak tartom.Pont annyi a valóságtartalma, mint a hazug betegtársam költeményének.

Dikusz 2016.07.07. 18:40:49

@g0826: a kizsarolás tényleg nem jó kifejezés.
Itt a blogon is volt szó róla, más helyen is olvastam, hogy nem minden orvos kap hálapénzt, vannak olyan szakterületek, ahol egyáltalán nincs (ugye jól tudom?). Az meg tényleg égő lehetett ahogy a betegtárs ilyen helyzetbe került.

Nem vagyunk tehetős emberek, de az utóbbi években annyit jártunk kórházba, hogyha minden arra érdemes orvosnak, ápolónak pénzzel köszönjük meg a munkáját, nem maradt volna semmi a nyugdíjunkból. Viszont tényleg nem találkoztam olyan orvossal aki kizsarolta a hálapénzt, de azért alakultak ki olyan helyzetek, hogy lehetőséget kaptunk a hálapénz adására. Taxistól én sem kaptam még számlát, de hogy őszinte legyek, még fogorvostól sem :)

Rókaregeróka 2016.07.07. 19:09:17

@g0826: igen, olvastam egy cikket, hogy akik itthon maradtak, azok is xheti váltásban mennek ki küldföldre dolgozni, a kollégáik meg túlóráznak a kiment dolgozó helyett, és legközelebb a másik megy ki, és így tovább..

she_wolf 2016.07.07. 19:55:32

@g0826:
Az ilyen fórumos talikon meg lehet ám lepődni:)
No, többek között ezért nem hazudok én soha, még neten sem.
És semmi nem ad akkora kilégülést, mint amikor IRL kiderül valakiről, hogy mekkora....

Dikusz 2016.07.07. 20:40:31

@g0826: az egyik blogon amit régebben olvasgattam, végig követtem, amikor szervezték a blogtalálkozót. Nagyon lelkesen, örültek hogy személyesen is megismerhetik egymást a bloggazdával együtt. Ott valami miatt annyira összekaptak, hogy a blog szétesését nem kis részben ennek köszönhetik.
Nem csak ezért, de én is azt mondom nem érdemes mást írni, mint ami a valóság. Nem kell teljesen kiadni magunkat, de nem látom mi értelme lenne ismeretleneknek fényezni magunkat. Ahogy azt sem értem, miért kell egyazon blogban több nickkel hozzászólni.

she_wolf 2016.07.07. 20:59:41

@Dikusz:
Szerintem @kheironnak van erre racionális magyarázata;)

zünüke 2016.07.07. 22:17:56

@g0826: ki ne talald mar hogy az orvosok nem kapnak egyaltalan semmi halapenzt foleg hogy ilyen szar az ellatas mindenhol. Ha a ferjed nem kap annak valami oka van vagy nem fogadja el. Nincs is ezzel semmi baj en aztan egyaltalan nem ellenzem a mai helyzetukben a paraszolvenciat. Aki kap es elfogadja jol teszi.

g0826 2016.07.08. 06:29:04

@zünüke: A nőgyógyászok kapnak+a sebészek, kardiológusok. De ők az orvostársadalom 10-15%-a. Talán emlékszel, a győri sebészek is felmondtak. Pont azért ,mert a fizetésük nem nőtt 10 éve a hálapénz csökkent( a kórház vezetése is azt kommunikálta, ugyan ha a sebészek panaszkodnak, mit mondjon a többi szakma) és a munka sokkal nagyon sokkal több lett. Nem üldözik a párom pénzes borítékokkal.Tegnap vacsora közben mondtam neki, amit jogalany írt: minden orvos napi minimum 30 ezret kap. Azt kérdezte hol? Mondja meg és oda megy dolgozni :DD.

Dikusz 2016.07.08. 07:28:57

@she_wolf: igazad van, többször is kifejtette:)

forge 2016.07.08. 10:21:26

@g0826:

" A nőgyógyászok kapnak+ a sebészek,kardiológusok"

-Ugyan már...

she_wolf 2016.07.08. 11:19:14

@forge:
Ez is attól függ, hogy magánorvosról van szó, vagy sem. Ahol szabott árak vannak, ott mincs helye jattnak. Vö. közért-piac:)
Hogy kinek illik adni, az megint egy hülye kérdés. Elvileg senkinek nem lenne szabad, de ezt felülírja a fájdalom, a szervezet diszfunkcionális működése, az életünk féltése és ennek vonzataként a szeretteink féltése -valamint a régóta berögzült rossz hagyomány. A félelem pedig nagy úr. Mi pedig ostoba módon azt hisszük, hogy a pénz gyógyít:(
Ilyen témában pedig csak azt hiszem el, aminek részese vagyok, mert valóban röpködnek néha olyan számok, hogy a fele sem igaz.

(Azt viszont még soha nem olvastam/hallottam, hogy valaki labororvosnak, patológusnak/citológusnak, vagy radiológusnak tömködné ki a zsebét. Bocs azoktól, akiket kihagyam, sokan vannak még a háttérben.)

forge 2016.07.08. 12:20:36

@she_wolf:

Társaságszerető emberek lévén sok barátunk és ismerősünk van,így egészen közelről is informált vagyok egy betegség vagy műtét esetén az orvosoknak adott hálapénzek összegéről és gyakoriságáról.Talán 2 ember van olyan köztük akik semmilyen körülmények közt nem adnának,de többiek ha -szükséges- tejelnek vagy tejeltek a saját megnyugtatásukra.És az is marhaság,hogy csak a nőgyógyászok meg a sebészek kapnak-ha kapnak-mert ez nem így van.Ha például nekem a szememmel van probléma és műteni kell meg kezelgetni hónapokon át,akkor nyilvánvaló,hogy a szemésznek fogok adni.Ha a fogam fáj,és a félelemtől a nevemet is elfelejtem nyilván a fogorvosnak fogok adni.Ha a párom szül természetesen a szülészorvosnak fogom a borítékot átadni.Ha a gyerekem megbetegszik és kórházba kerül,érthető módon a gyerek kezelőorvosának fogok tejelni.Szóval lehetne ezt folytatni.

she_wolf 2016.07.08. 12:55:15

@forge:
Ez valóban így van, helyzetfüggő. És sajnos van létjogosultsága ennek a rendszernek, bármennyire is gyűlöletes. Ahogy valaki korábban írta is itt, egyelőre ez tartja még valamennyire egyben a hazai egészségügyet. Nagyon szomorú, hogy itt tartunk, nem lett volna szabad idáig fajulnia a helyzetnek:(
Megalázó, igazságtalan, és visszaélésekre adhat okot mindkét fél felől nézvést.
Ha valóban el lehetne tekinteni attól, hogy emberek élete, életminősége a tét sokszor, akkor ki lehetne próbálni, hogy totálisan leálljunk a hálapénzzel. A beteg ne adjon, eüs pedig ne fogadja el. Legyen tilos! Csak az elméleti kíváncsiság mondatja ezt velem, mert érdekelne mi lenne a vége.
De még elméleti vonalon is berzenkedem egy ilyesmitől, mert tudom, hogy csúnya vége lenne...
Annyit pedig egyetlen szaros politikus és párt sem ér, hogy ártatlan betegek haljanak bele egy ilyen "játékba"!
Vagyis marad minden a régiben, ők meg deklarálhatják, hogy nálunk minden flottul megy:(

(Egyébként belebotlottam egy európai egészségügyi grafikonba a napokban. Azt mutatja, hogy hol állunk az egészségügyünkkel. Nem rossz a helyezésünk, pláne a helyi viszonyokhoz képest. Csakhogy ez vékony flastrom annak, aki éppen megszenvedi az itthoni áldatlan állapotokat.)

jogalany 2016.07.08. 16:23:49

@g0826:
Bp. János kórház bel osztályok, a sebészeten ez kb 50 000,- , kardilológiát nem tom, ott még nem vizsgálódtam.
Valaha régen csak a vadászokat kritizáltam, mert örömet lelnek egy másik élőlény általuk okozott halálában, de ez váűltozóban van, az orvosi kar jelentős része csak a pénzt látja a betegben, az ügyvédek szintén az igazát keresőben, a birók meg a legrosszabb, mert eladják a lelküket és emberei sorsokat tesznek tönkre naponta.
A kereskedő, az üzletember, a bankár a haszonra esküdött, de az orvos a köztisztviselő az emberre. és ezt szegik meg már lelkiismeretfurdalás nélkül - naponta.

jogalany 2016.07.08. 16:28:57

@she_wolf:
Rossz a megítélés, nem hiszi egy beteg sem, hogy a pénze gyógyítja, azt tudja, hogy aki nem ad, azzal rosszul bánnak, lekezelik, sőt félrekezelik, esetenként. Azért adnak, hogy az orvos figyeljen rá, hogy valóban a legjobb tudását adja Őérte. Félelemből adnak, mert tartanak attól és nem ok nélkül, hogy nem kapják meg azt ami egyébként emberként járna neki. Állatvédő törvényünk van !, ideje lenne embervédő törvényt is alkotni.

she_wolf 2016.07.08. 19:09:31

@jogalany:
Átvitt értelemben írtam, rólad nem feltételeztem volna, hogy elérted:(
Viszont amiről te írsz, azt vesztegetésnek hívják. Mert előre adni az, ugyanis cserébe gondosabb ellátást vársz.
Ráadásul egyetemleges megállapításként, tényként közlöd ezt.
Utólag, hálából adni köszönetnyilvánításként értelmezendő.
(A magam példáit nem hozom megint ide, unalomig ismertek előttetek...)
Szóval nem gondolom, hogy ebben így, ilyen formában igazad lenne.

Az állatvédelem. Valahol olvastam (talán itt is, és nem tudom, ki írta), hogy minden törvény csak annyit ér, amennyit betarta(t)nak belőle.
És ez így igaz. Az állatvédelem területéni is.
Olvasom fentebb, hogy fújtál a vadászokra. Ne tedd! A hivatásos vadászok kellenek, szükségesek, mint ahogy bérvadászokra is ez áll. Jobban nem mennék bele, nagyon hosszú lenne.

Amit írtam, az nem azt jelenti, hogy nem adok neked semmiben igazat, szeretném, ha ezt azért tudnád.

g0826 2016.07.09. 09:56:15

@jogalany: Aha. 45 féle szakorvosi végzettség van. A sebészt csak csak elhiszem, de a városban élő belgyógyászfőorvos kerékpárját elnézve, ezeken az osztályokon sem hullhat pénzeső.
Hol szerepel az orvosi esküben az ingyen dolgozom és megnyomorodom a betegeim javára? Visszatetszőnek tartom az ő esküjük naponkénti felemlegetését, de a miniszterelnök esküjét nem emlegetik fel. Írhatnám a házassági esküt is, amit naponta megszegnek az emberek, pedig az nem üres ceremónia közben hangzik el. Nem bírom kihagyni a kisdobos esküt:))

forge 2016.07.09. 10:43:17

@g0826:

A belgyógyászfőorvos is ingyen dolgozik? Nincs fizetése? 'Tök ingyen főorvoskodik egy belosztályon? (:0)

zünüke 2016.07.09. 12:30:01

@g0826: En tobb mint 40 eve itt lakom a belvaros sziveben sok korhazban megfordultam ennyi ido alatt (latogatokent nagy ritkan betegkent) de szegenyes kinezteu foorvost meg azert nem lattam sehol.

g0826 2016.07.09. 13:12:42

@zünüke: Hát akkor gyere el ide..többet is tudok mutatni.

g0826 2016.07.09. 13:17:40

@forge: Ó de cseles kérdés! :))
Ha valaki 12 órát dolgozik, de csak nyolc óráért kap fizetést akkor az 4 óra ingyen munka.
Vagy mint mostanában divat , nem kapják meg az ügyelet ellenértékét. Szerinted az mi?
Vagy mikor ügyelet után 3-4 órát bent kell maradni szinte mindig ,mert a betegek ömlenek?
Én mondtam már a férjemnek álljon fel közölje a tömeggel: elnézést de én nem dolgozom tovább a mai napon, mert ingyen nem dolgozom. Azt mondja meglincselnék .

g0826 2016.07.09. 13:20:32

@zünüke: Ki van írva az ócska kocsikra ez főorvos autója? Nálunk nincs.
Lefotózzam a mi főorvosi autónkat? Meglepődnél. A többiekét nem tehetem, hiszen sérteném a jogaikat. A belgyógyász főorvos bringáját azért ha legközelebb arra járok lefotózom.

she_wolf 2016.07.09. 21:01:40

@zünüke:
A helyi kórházban dolgozó egyik orvosnő pedig import használt ruhás kuckóban vásárol.
Pár cuccot bevittem anyósom dolgai közül, akkor futottunk össze. Jót dumáltunk, az indokait is elmondta, a csóróság nem szerepelt köztük. Mindenesetre teljesen józan gondolkodásra vallott, amit elmondott:)

Ilyesmire kihegyezni a hálapénz körüli hercehurcát (meg kocsikra) nem túl szerencsés -szerintem. Mert a járgány is lehet farzsebből kifizetett ugyanúgy, mint évtizedes adósságteher.

Az viszont valóban tény, hogy kifizetések csúsznak több hónapot elég gyakran. Meg az is, hogy nem is fizetik ki, inkább csúsztasson az egészségügyi dolgozó. Csakhogy amíg ő csúsztat, a másik túlmunkára kényszerül emiatt, mert ellátatlanul nem maradhatnak a betegek.
Orvosok közt is vannak ilyenek is, olyanok is. Vannak jól, és kevésbé jól keresők, és valóban vannak, akik a tudásukhoz és a munkájukhoz mérten megalázóan keveset keresnek. Ha normális jövedelmet akar, akkor több helyen is dolgozik egyszerre, és a nap végén valóban a belét húzza maga után. Ennek pedig könnyen lehet komoly probléma a vége, akár a betegek, akár az orvos egészségét nézzük:( Magánélet, család...?
Who cares?..., hiszen ÉRTEM, nekem, miattam! van, örüljön nekem!:(
Hát ja...
Ez a szomorú ebben.

rest of boys 2016.07.10. 16:17:36

@she_wolf: Egyik nagy használt angol ruha-importőr (ma Mo. egyik milliárdosa - nevét nem írom ide, 4 betűből áll, mindenki ismeri) a közeli kis faluból indult...
Azok közt a ruhák közt olyan is van, amin még rajta van a címke és összehasonlíthatatlanul jobb minőségűek, mint a divatboltok tízszer drágább cuccai :)

Onnan öltözködni tehát nem szégyen.

she_wolf 2016.07.10. 19:43:45

@rest of boys:
Ez így is van, ráadásul a hozzánk hasonló alkatúak hamarabb kapnak ilyenben megfelelő mértetet (3/4-es cuccok), mert gyárilag kétezik náluk a 3/4-es kategória;)
Az EUR méretűeket át kell alakítani (ujja, alja levágás, felvarrás).
Szóval egyáltalán nem szégyen, bőrdzsekim van onnan, imádom:)

neduddki21 2016.07.10. 22:36:45

@she_wolf: Én is leírtam már többször és tartom is: előre kell adni. Én mindig így tettem, mindig elfogadták, sőt, volt, hogy olyan helyzetbe hoztak, hogy nem is volt más választásom. Konkrétan egy ínszalag-operáció előtt kérés nélkül betettek egy kétágyas szobába, az orvosom bejött, becsukta az ajtót belülről és éppen hogy nem mondta: most kell fizetni. Nem is kellett mondania, nem lehetett félreérteni. A gyerekeim esetében is azt kellett először megtanulnom, hogy kinek mennyit adjak (előre), hogyan tegyem (én mindig nyíltan csináltam, hogy látszódjon az összeg), ha a legjobb ellátást szerettem volna nekik (márpedig azt szerettem volna). Nem keserűségből írom, hanem tényként. El kell ismernem azonban azt is, hogy a tejelést követően mindig elégedett voltam. El tudom képzelni, hogy mindez országrészenként is változik, ott, ahol én lakom, másképp nem megy. Jó ideje már csak magánrendelésre járok, ott legalább tiszta helyzet van.

neduddki21 2016.07.10. 22:45:12

@jogalany: Sok mindennel egyetértettem, amit írtál, de az ügyvédekre vonatkozó példával nem. Az ügyvéd és a munkaviszonyban álló orvos között van egy jelentős különbség: az orvos fizetést kap, az ügyvéd pedig vállalkozó, a szolgáltatásáért kapott pénzből él. Ráadásul előre megmondja: mennyiért vállal egy ügyet, sok helyen ki van téve az árlista is. Az ügy ellátása előtt az ügyfél és az ügyvéd megállapodnak a díjazás összegéről. Ez teljesen más, mint az állami tulajdonú eszközzel dolgozó, munkabért kapó, ugyanakkor hálapénzt váró/elfogadó orvos. A fodrásznak is fizetsz a szolgáltatásáért, a szerelőnek, kőművesnek, burkolónak stb. szintén.

neduddki21 2016.07.10. 22:52:10

@g0826: Nem lehet, hogy az egészsége érdekében jár kerékpárral? Én is ismerem a városunkban lakó belgyógyász főorvosokat, egyik sem szegény ember. A városunkban lévő, 4000 embert foglalkoztató gyár egyik fejese (gazdasági vezetője) minden nap gyalog jár, oda-vissza kb. 6 km-t tesz meg naponta, mégsem gondolja senki, hogy nem telik neki autóra vagy kerékpárra.

g0826 2016.07.10. 23:11:41

@neduddki21: Nem lehet. Mi sem azért járunk öreg autóval, mert ezt szeretjük:)).
A szegény ember alatt mit értesz?
Hajléktalant? Akkor nem szegények.
De nagy ház,nyaraló, bankbetét, drága autó: nincs. Nem is lenne ez a gond.Ha nem lenne rengeteg a munka amiért sem fizetés, sem hála nem jár, semmilyen formában, de elvárás az van bőven a betegek részéről+ a zsebünkben való turkálás. Erre akkor van joga bárkinek ha tesz bele, de mivel ez szavakban jellemző, eléggé felháborító. Ezért szeretném, ha hagyná a párom az állami egészségügyet, majd megkeresnék azok akik megakarnak gyógyulni, csak akkor kénytelenek lennének árában fizetni és még többet is lennénk együtt.Vagy legyen ennyire kevés fizetés, de akkor napi 8 óra 1 perccel sem több. Engem is kiküldenek az üzletből zárórakor. Állami tulajdonú eszköz??? A férjem a saját monitorját, számítógépét használja, mert ha nem így lenne használhatná a mini 1995-ös monitort és a pentium 1-es számítógépet, ami semmire nem jó. A fonendoszkóp és a szék is a miénk, amin ül+apróbb eszközök, mert ilyen dolgokra sincs pénz az állami egészségügyben.

g0826 2016.07.10. 23:14:18

@she_wolf: Nem szégyen,de nem is dicsőség. Azért én jobban preferálnám, a Magentás ruhát és a Salamander cipőt:))

she_wolf 2016.07.11. 00:32:06

@g0826:
Dicsőségre nem vágyom. Meghagyom másoknak, nekem elég amit meg tudok és meg merek engedni magamnak. Ruhaneműhöz nem különösebben ragaszkodom, de egyebekben márkahű vagyok. Nemes prém, szőrme kilőve, elveimmel ellentétes.
Nem fogok százezres bőrdzsekiben járni, mert éppen az a divatos, és csak márkajelzés miatt rahedli + pénzeket kiadni, ha az olcsóbb, ám minőségben megfelelő is megteszi.
Csukában viszont soha nem vennék használtat, és lehet röhögni, de olyan is volt már, hogy a zoknim többe került, mint az edzőcipőm:)
Magenta? Megsasoltam. 16.900 pénzért nem vágyom egyedi trikóra, köszi, más stílust képviselek:) Inkább gatya-póló-pulcsi, már csak kényelmi szempontból is, gálában ritkán láthat bárki is.
Netről viszont szoktam feliratos pólókat rendelni, van egy rakás:)
A férjemet viszont én öltöztetem, és úgy, hogy nekem tessen, és tőle nem sajnálok semmit!:)
Nem tartom magam igénytelennek, de a középutat igyekszem mindig megtalálni. Szerencsére nem vagyunk divatbolondok:)
A járgányunk sem mai kokas, de vigyázunk rá. Őt mondjuk tudnám mire cserélni, ha lehetőségem lenne rá. De nincs. Most nincs...

she_wolf 2016.07.11. 00:46:44

@neduddki21:
Igen, ismerem az ezzel kapcsolatos álláspontodat, beszélgettünk már korábban róla:)
Akkor sem volt vita köztünk, most sem lesz. Te így látod jónak, én pedig úgy,, ahogy én járok el.
"Helyzetbe hozni" már engem is igyekeztek, nem tagadom. Nem bótoltunk egymással. És hálapénzt sem adok utólag mindenkinek, bármiért.
Ilyen szempontból (is) eléggé kocka vagyok.
A magánrendelést pontosan az ilyen kellemetlenségek elkerülése miatt preferálnám nagyon is.
De ugye megint ott tartunk, hogy van aki megengedheti magának, de sokan nem, ha megfeszülnek sem. És ezért lenne üdvös egy normális bérrendezés, de megint ott tartunk, hogy nem csak az egészségügyi dolgozóknak dukálna ez:(

Deflációról beszélnek egyre gyakrabban, és ha az megvalósul és ki is tart egy ideig, akkor azt hiszem, lehúzhatjuk a rólót. Mindannyian, minden ágazatban, mert az nem progrediáló, hanem kifejezetten akadályozza a gazdasági fejlődést.

she_wolf 2016.07.11. 00:55:07

@neduddki21:
A fodrász is szabott árakkal dolgozik, de a jatt náluk is megjelenik, mint ahogy a vendéglátósoknál, meg egyéb helyeken is.
A különféle szerelőket, iparosokat nem tudom, "saját házi alkalmazottam" van ilyen célra:)
Max. a kábeltévések jönnek ki, ha gáz van. Még a netet is körön belül mókoljuk meg vagy a sógi távsegítségével, vagy szólok a szomszéd informatikus gyereknek, ha magam nem tudom megbuherálni:)

neduddki21 2016.07.11. 08:48:20

@she_wolf: Egyetértek a deflációval és a magánrendeléssel is. Megoldás lehetne - ahogy már többször írtam is - a biztosítós rendszer egy alapellátás mellett. Ki mit tud fizetni, lehessen választani. Jelenleg a dolgozó után fizet a munkáltató, fizet ő maga, majd elmegy magánorvoshoz és kifizeti az ellátást, vagy fizet az államiban "hálapénzt", ha ellátást akar.

neduddki21 2016.07.11. 08:52:58

@she_wolf: A fodrásznak adott 10% borravaló messze van nagyságrendileg az orvosnak adott hálapénztől. Egy sebész felesége mondta nekem egyszer, hogy a fizetés a zsebpénz, azt adják a gyerekeknek költőpénznek. Az iparosoknak nem szokás borravalót adni, én legalábbis nem szoktam.

neduddki21 2016.07.11. 09:22:26

@g0826: Sajnos így sem hiszem el, hogy a belgyógyász főorvosnak csak kerékpárra telik. A szegény ember valóban relatív fogalom, kinek milyen anyagi elvárása van, mit preferál. Egy autókereskedés vezetőjétől tudom, hogy amikor megjelennek az új típusok, többnyire orvosok az első vevők.

g0826 2016.07.11. 09:35:09

@neduddki21: Pont nem érdekel mit hiszel:)) Én tudom és ez óriási különbség.Majd elhiszed, ha nem lesz senki aki meggyógyítson+ engem igazol, a nagymértékű elvándorlás és orvoshiány. Ha annyira szuper jól élnek miért mennek el?
A frissen végzők között kétféle akad: az egyik nyíltan bevallja, hogy végzés után külföldön akar dolgozni, és a másik, aki ennél okosabb:)) és csendben elmegy(nem evett bolondgombát, hogy farkasasszony példájával élve negyed annyit keressen,mint a sufni fodrász).Hogy mi lesz itt tíz év múlva, nem tudom, úgy igazából nem is érdekel, mert csak idegelném magam rajta.
Az az autókereskedő akit én ismerek,azt mondja vállalkozók és informatikusok a vevői, és az orvos vásárlói hitelre vesznek olcsó autókat,mivel nagyon soknak munkaeszköz. Még egyszer leírom 45 f szakorvosi végzettség van, a sebész csak 1.

she_wolf 2016.07.11. 10:21:59

@neduddki21:
Ahogy a helyzetet elnézem, nagyon a magánegeszségügy felé terelik a népet, amivel nem lenne baj. A baj azzal van, amit fentebb írtam, jelesül hogy erre nem telik mindenkinek (sokkal többnek nem, mint igen).
Vegyünk alapul egy szimpla hivatali ügyintézőt az ablaknál, pedagógust, vagy egy bolti eladót.
Legyen alapellátás (TB?), és legyen kiegészítő biztosítás is. Mindezek mellett legalább 3 gyereke a jelenlegi fizetések mellett. Fizet ő, kétszer, hogy kellőképpen kiegyensúlyozott és felvilágosult betegségtudatú és minden egyébben tudatos álompolgár legyen. Mégis, miből? Fizet a munkáltató, belefulladnak a földekbe, ingatlanokba nagyuramék, jatt helyett pedig az apuka kifest egy kórtermet kőszönetképpen, hálából.
Gondolom, érzed a helyzet tragikomikumát:(

A mi a fodrászt illeti, valóban nem a jattból lesz milliomos, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ő csak a hajammal foglalkozik, nem a gyomorfekélyemmel, szívemmel, egyéb bajos szervemmel.
És nyugi, az ő adóbevallása is csak papíron patyolat.
A sebész felesége pedig azt mond, amit akar, mert lehet, hogy a fele sem igaz (mert azért kivagyizni szeretnek némely emberek), de ha mégis a frankót mondja, akkor meg hülye. Melyik a rosszabb? Bocs:)

És ha jön a negyedik gyerek, kéne egy kis kölcsön is, de azt meg csak igazolt jövedelem alpján adnak...
Szóval nem jó ez így sehogy sem:(

neduddki21 2016.07.11. 12:38:08

@g0826: Pont nem érdekel, hogy miről hiszed azt, hogy tudod.:) Csakhogy átvegyem az érvelési technikádat. Sokan esnek abba a hibába, hogy általánosítják a saját tapasztalataikat. Én így láttam, tehát így is van. Nem akarok átmenni óvodába: de igen, de nem, de igen, de nem, mert az én férjem, az én barátnőm, az én apukám, az én szomszédom stb. Nem ismerjük egymást, nem tudhatod, nekem milyen tapasztalatom van, de egyébként sem lenne lényeges: saját személyed nem érv, pláne nem egy névtelen internetes fórumon.
Majd ha elegen mentek ki, a kialakult helyzet, a választók dühe rákényszeríti a kormányzatot, hogy lépjen. Úgy látszik, még nem tartunk itt, a magánpraxis még mindig kifizetődő, a hálapénz fenntartja a rendszert. Miniszterelnökünk szilárd meggyőződése egyébként, hogy elegendő pénz van az egészségügyben, csak nem jól használják fel.

neduddki21 2016.07.11. 12:48:01

@she_wolf: A sebész felesége gyerektartást akart kapni, nem kivagyiságból mondta, nyilván tudta, mennyi apu valós jövedelme. Persze, túlozhatott, de nagyságrendileg azért megítélhető a helyzet.
Nincs vita közöttünk, de ha más országokban meg tudják oldani a biztosítós rendszert, nálunk is lehetne rá kísérletet tenni, legalább egy alternatívaként. Amennyire tudom, a legtöbb helyen a munkáltató fizeti a biztosítást. Ha nem az állami feneketlen kútba kellene a munkáltatónak befizetni nagy összegeket, akkor tudná finanszírozni a biztosítást, vagy annak egy részét, a munkavállalónak alig kerülne többe, mint a mostani.

she_wolf 2016.07.11. 18:54:56

@neduddki21:
Nem tudom, hogy a munkáltató köteles-e a TB-n kívüli egészségbiztosítást is fizetni, nem vagyok munkáltató. Az én magánbiztosításomat nem fedezi a munkaadóm.
Nincs rálátásom ezekre a dolgokra, csak azt tudom, hogy nekem ez így megfelelő.
Erről többet nem tudok, és nem is szeretnék írni.

Én csak azt látom, hogy más országokhoz képest nálunk mi folyik, és ettől nem vagyok boldog.
Meg attól sem, hogy nem igazán látom, hogy bármivel is hatást lehetne gyakorolni a kormányokra.
A mai híradóban is arról vekengett a szagember, hogy jajistenem, a demográfiai helyzet valami aggasztó, hmmm...hmmm...
És erre most így hirtelen rájöttek?

Az állam és az ő feneketlen kútja. Igen. Az elszámoltatásra pedig senki nem vállalkozik, inkább holmi tyúkperekkel szórakoztatják a népet (netadó és tsai). Közben pedig a befizetett zsé csak úgy húzza maga után a kondenzcsíkot, hogy az egyszeri ember fel sem eszmél, már szétfoszlott.

A kormány egyébként egy dologhoz nagyon ért: az altatáshoz. Belengetnek egy ígéretet az eüről (vagy bármiről), az emberek pedig azt mondják, okés, várjunk. Mert mi türelmesek vagyunk, szarabb már úgysem lehet. Pedig DE!

(Szülőtartáshoz -mint elmulasztása esetén büntethető törvényi kötelezettségről- mit szólsz? Ha már beszélgetünk.)

ultraelite 2016.07.11. 23:18:16

@she_wolf: Papíron sincsen. De meggyőzhető vagyok, csak idézd be a jogszabályt,mely arra kötelez egy területi ellátáson kívüli ellátót,hogy ellássa a beteget, ha nem akarja.
A szabad orvosválasztást az Antall kormány dobta be, de nem élt sokáig a dolog. A TVK / teljesítmény volumen korlát/ nyírta ki.

she_wolf 2016.07.11. 23:51:52

@ultraelite:
Szmájli nélkül nem megy át a szarkazmus?:(

Egyébként választási lehetőség van, csak nem mindig jön össze, pontosan az általad említett ok miatt. Átigazolhatok ahhoz a háziorvoshoz, akihez akarok, amennyiben ő elfogad a betegének. De semmi nem kötelezi őt erre, ha területileg nem hozzá tartozom, ez így van.
Utca szerint nem tartozom a háziorvosomhoz, de szeretjük egymást:)

(A szarkazmus azért bukott ki belőlem, mert olyan hivatkozott itt szabad orvosválasztásra, aki korábban kategorikusan elutasította ennek a létezését, én meg berágtam, bocs. Ugyanígy tud kihozni a béketűrésből, amikor az állami egészségügyet simán leszolgáltatózzák. A háziorvos nem szolgáltat amikor az összetört és vérző korpuszommal találkozik a baleseti sebészeten, hanem az életemet, épségemet menti akár éjjel, akár nappal.

Akkor szolgáltat az orvos, ha a magánrendelésén megkérem, hogy úgy távolítsa el az orromról a szőrös bibircsókot, hogy nyoma ne legyen (mert egyébként nem lenne indokolt, csak elcsúfítja a Heléna szépségét is elhomályosító ábrázatomat), és miután ezt megelégedésmre megtette, benyújtja a számlát, én meg fizetek, mint a katonatiszt. Akkor szolgáltatást nyújt, valóban!)

she_wolf 2016.07.12. 08:33:51

@she_wolf:
Az utolsó sor mai kiterjesztése:
index.hu/belfold/2016/07/12/nincs_eleg_hospice-agy_a_korhazakban/

Szóval szülőtartás (hogy a nyugdíjra fordítandó összeg a büdzsében maradjon, mert a Váci utca még mindig nem szorgos kézművesek és neves dizájnerek által lerakott macskakövekkel vagyon kirakva -országimidzs rulez!), plusz otthoni hospice, hogy a még itthon maradt orvosok és nővérek elegendő létszámmal lehessenek jelen a magánegészségügyben.
Ércsük.

(Ugyanolyan kozmetika, mint a közmunka. És ugyanolyan maszatos is. Vérhab kezd bugyogni a szám sarkából már most, hajnalban, úgyhogy egyelőre egy kicsit lefordulok innen....)

she_wolf 2016.07.12. 08:41:31

@she_wolf:
Jut eszembe: ha elmarják maguktól az idősebb generációt, ki fog rájuk szavazni '18-ban?

jogalany 2016.07.16. 16:09:28

@neduddki21:
A miniszterelnöknek igaza van, az eű.-ben elég a pénz, csak ellopják. A lopás is a rossz felhasználás fogalma alá esik nála. Mert az emberei lopják el.
Ezért kellene megvonni a eű állami finanszirozását és az emberek a saját eű számláikról fizetnének amire Ők akarják. Minden más csak kompromisszum amiben elveszik a lényeg: az emberek önrendelkezése.

dioda 2016.07.16. 21:28:21

Ha szakmai hiba, egyértelműen etikátlan viselkedés nem történt, akkor szakmai szervezethez (pl: MOK) nem tudom lehet-e fordulni. Azonban a háziorvosokkal az önkormányzatok kötnek szerződést, ott lehet panaszt tenni a nemtörődömsége miatt. Ha sok panasz összegyűlik, elképzelhető a szerződésbontás. De ne reménykedjen...

dioda 2016.07.23. 17:57:41

@asztalosani: "ELEVE FIZETSZ EGY SZOLGÁLTATÁSÉRT. MÁR AKKOR IS FIZETTÉL AMIKOR 300 / 600 (!) FT-os vizitdíj be volt vezetve.! Tehát ELEVE KÉTSZER FIZETTÉL VOLNA! te szeretsz kétszer fizetni egy dologért??? mert én nem!"

Mindenért kétszer fizetsz: tömegközlekedés: kap az adódból, de jegyet is kell venni. Színház, múzeum: adó + jegy. Ha nem akarsz kétszer fizetni, akkor nem mész múzeumba, nem jársz busszal. És a legszebb: oktatás. Kötelező! A tankönyvet is kötelező megvenni!

Melyik az a szolgáltatás, amiért nem kell fizetni ma Magyarországon annak sem, aki akár minden nap, ha indokolt, ha nem, igénybe veszi azt, ezáltal foglalva feleslegesen a kapacitásokat és hosszú órák várakozására ítéli azt, aki indokoltan van ott? Talált süllyedt: ez a magyar egészségügy!

zellerlevél 2016.07.24. 08:13:54

@szabidoki:

Jogos. De ha olyan helyen lakik, ahol húsz kilométeres körzetben csak hasonló háziorvos van, a közlekedés pedig pocsék, akkor már nem biztos, hogy ez megoldás.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása