Részeg orvos a magánrendelésen

2016.06.02. 06:08

2010-11-18-2503790001_308060d465.jpgHogy milyen italról lehetett szó, nem tudnám megmondani, de valami erős és intenzív szagú tömény alkohol lehetett a kedves doktorban. Ez pedig szó szerint letaglózott. 

Kedves blog!

 

Minden egyes alkalommal, amikor önökhöz tévedek, a hozzászólások között megtalálom a magánrendelésre való buzdítást, mert sokak szerint az államilag támogatott rendelésekkel szemben ott az embert megbecsülik, és rendesen el is látják. Én vagyok az élő példa rá, hogy ez nem, vagy nem mindig igaz. Hosszú ideje próbálom visszanyerni valaha volt egészségemet, számos problémám mellett neurológiai gondokkal is küszködök, a részletektől most tekintsünk el. Böngésztem egy darabig az internetet és végül kiválasztottam egy rendelőt, természetesen fizetőset, majd bejelentkeztem. Ami tényleg azonnal szembetűnő volt, hogy 2 napal későbbre már kaptam is időpontot, ilyen gyorsaságra nem számítottam.

 


Pontosan érkeztem, és időben sorra is kerültem, ez volt a második meglepetés. Viszont a pozitívumok itt véget is értek. Az orvos, akihez mentem ugyanis semmivel sem volt jobb, kedvesebb, mint a sima tb-s rendelőkben, rezignáltan fogadta és viszonozta köszönésemet, majd máris a közepébe csaptunk. Elmondtam, hogy mi a gond, előzmények, végig a laptopját bámulta, nagyon nagyon személytelen volt az egész. Véleményt mondott, majd 3-4 féle vizsgálatra tett javaslatot, hogy a probléma gyökerét fel tudjuk tárni, persze mind horror áron, de ugye az ember egészsége nem pénz kérdése kell, hogy legyen, így természetesen ezekre rábólintottam.

 

2010-11-18-2503790001_308060d465.jpg


Amikor közelebb lépett hozzám a doktor, akkor tűnt fel, hogy valami nem az igazi. Mert hát a végig unott hangon való beszéd és rezignáltság és bágyadtság ugyan furcsa volt, de az oka csak ekkor kezdett világossá válni számomra. Ugyanis nagyon furcsa szaga volt az orvosnak, és nem gyógyszer, vagy más megszokott rendelői szagról volt szó. Nem is esett le egyből, csak miután eltelt 1-2 perc, hogy az bizony alkohol kérem szépen. Hogy milyen italról lehetett szó, nem tudnám megmondani, de valami erős és intenzív szagú tömény alkohol lehetett a kedves doktorban. Ez pedig szó szerint letaglózott. Mert mégis ki a fene számít arra, hogy egy orvos, rendelési időben be van nyomva rendesen. Pláne egy drága és jó hírű magánrendelőben.

 


Ekkor már tudtam, hogy nem itt fogom kivizsgáltatni magam, ebből köszönöm, de nem kérek. Megbeszéltünk ugyan egy következő vizitet és a vizsgálatokat, de ezek után eszem ágában sem volt hozzá vissza menni. Még a tanulópénzt megfizettették velem, elég borsosan és távoztam.

 


Azóta alaposabban utánaolvastam fórumokban és nem én voltam az első, aki ezt tapasztalta ennél az orvosnál. Egyszerűen elképesztő. Azóta találtam egy másik helyet, szintén magánrendelés és fizetni kell, de ég és föld a különbség. Én midnezek után csak azt nem értem, hogy ahol kemény tízezrek repkednek a vizsgálatokért, hogy engedhetik meg, hogy egy orvos, ahogy kiderült nem is egy alkalommal részegen, de legalábbis alkoholos befolyásoltság alapján rendeljen és diagnosztizáljon. Ilyet még állami rendelésen sem hallottam, nem hogy fizetős helyen.
Anna

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.06.02. 08:24:58

Nem itt kéne ezt közzétenni, hanem ott kellett volna felelősségre vonni az orvost, meg esetleg bejelenteni egyéb szerveknél. Ha mondjuk bejelentetted volna, és esetleg a vita hevében a rendőrségnek is ki kellett volna vonulnia, nekik van szondájuk...

swiss blend 2016.06.02. 12:05:19

Amikor kiszúrtad rajta,hogy piás,akkor kellett volna felállni és otthagyni.

g0826 2016.06.02. 12:13:40

@swiss blend: Szerintem is. Most, hogy ide leírta az érzéseit, jobb lett?

rest of boys 2016.06.02. 12:54:05

@kekecke: A rendőrség csak a közlekedésben résztvevőket szondáztatja, te nagyonokos. Keressetek nempiás dokit és húzzatok a sunyiba a sok elmebeteg posztolással, ez kb. a blogok legalja lesz lassan.

rest of boys 2016.06.02. 12:56:00

@g0826: A szokásos debil szófosó poszter, ahogy azt már megszokhattuk.

asztalosani 2016.06.02. 12:56:18

és ez az orvos rendel szépen tovább, mintha mi sem történt volna és szedi a sarcot a jó néptől...

posztoló!
gratulálok.
remélem abba is belegondoltál, hogy azért kerültél el hozzá, mert más is behúzott farokkal jött el onnan, másrészről ezek után nem lehetsz biztos abban, hogy a következő orvos se narkós, se bebaszott. :)

asztalosani 2016.06.02. 12:57:25

gratulálok mindenkinek és mindenkinek jár a vállonveregetés aki annak idején a fideszre szavazott.

tessék itt az eredménye!

ugyanis a fidesz szüntette meg 2010-ben megválasztásuk után az EBF-et, akik ilyenért azért kő keményen odacsaptak!

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.06.02. 16:00:28

@rest of boys: szerinted. Ha akkor és ott beolvas a dokinak és esetleg tettlegességre kerül a sor, a rendőrség mindenkit megszondáztat a garázdák közül. Te nagyonbuta.

she_wolf 2016.06.02. 16:25:07

@kekecke:
Előre bekalkuláltad a matekot. Mert csak az lehet a vége, hogy valaki megagyal valakit. Értem.
Vagy nem.
Ittas melósnak -akárki is legyen!- nincs blokkolás. Pont.

(Spoiler: ehhez többet senki kedvéért/miatt.)

asztalosani 2016.06.02. 17:01:29

@rest of boys:

"A rendőrség csak a közlekedésben résztvevőket szondáztatja"

baszki.
ez nem így van!
ha a munkahelyedre alkoholos befolyásoltság alatt jelensz meg és ez valakinek szemet szűr, ne adj isten hibát követsz el, akkor a munkáltatód azonnal rád hívja a yardot.

és mi van egy kocsmai bunyónál? mert hát azt írtad hogy CSAK közlekedésnél szondáztat

méghogy nem létezik a jelenség mi????? na persze.

praxis.blog.hu/2010/10/08/alkoholista_orvos_operalt

asztalosani 2016.06.02. 17:05:48

@rest of boys:

szánalmas a 6 évvel ezelőtti kommentek is, melyben az orvosok is elismerik, hogy létezik , sőt szinte gyakori eset ha egy orvos piásan műt, kezel!

"
Leroi 2010.10.08. 07:24:00
Sebészek közt akad alkesz is és van olyan sebész, hogy hajszálpontosan CSAK egy stampedli után képes működni.
Nem csontrészegen, de spiccesen.
Nem újkeletű dolog.
Mindazonáltal sajnálom a posztolót...
Válasz erre

Dr.laikus PhD 2010.10.08. 07:48:57
@Leroi:

Célzóvíz.
Válasz erre

P75 2010.10.08. 08:03:13
@Leroi: "Sebészek közt akad alkesz is és van olyan sebész, hogy hajszálpontosan CSAK egy stampedli után képes működni."

Ez utóbbi nem alkesz? Alkohol nélkül nem tud jól műteni...
Egyébként tényleg ijesztően sok orvosból jön piaszag és meg sem próbálják elfedni (vagy nem is érzik magukon?).
Válasz erre

2010.10.08. 09:24:04
"Sebészek közt akad alkesz is és van olyan sebész, hogy hajszálpontosan CSAK egy stampedli után képes működni"
Kérdés, hogy hány műtétje lesz egy nap?
Voltam olyan sebészeti szakrendelőben, ahol 3 orvos rendelt párhuzamosan, az egyik állandóan sétálgatott ki-be, de inkább tántorgott. Mindenki azon izgult, csak nehogy hozzá kerüljön. Amikor kiderült, hogy engem is hozzá fognak küldeni, közöltem, nem. Azt mondta az asszisztens, akkor séta haza. Mondom rendben, de előtte teleordítom a folyosót, hogy az orvos részeg. Beírta a nevem a másik orvoshoz.:-) Ráadásul kisműtét volt, több injekcióval, stb... "

2016.06.02. 19:13:32

Tessék mondani, nem lehet, hogy dokibácsi szimplán cukorbeteg volt? A magas vércukorszinttől (hogy páromat idézzem) "cefre szaga lesz" a betegnek. Ha inzulinos és kicsit sokat nyomott magába vagy épp ellenkezőleg, valamit elkefélt a kezelésével és épp nagyon magas a vércukra, az mind okozhatja a leírtakat.

Ettől persze lehet, hogy simán alkesz volt.

rest of boys 2016.06.02. 21:28:11

@kekecke: Magánrendelésre neked nem megy ki a rendőr, csak ha indokolt.
Ki beszélt itt verekedésről?
Te írtad, hogy ráhívhatod a rendőrt és akkor megszondázzák. Szondázzák egy lóf@szt.

Ha bemész az örsre, hogy piás a doki és menjen ki hozzá a yard, kiröhögnek. Megpróbálhatod.

rest of boys 2016.06.02. 21:30:35

@asztalosani: Ez engem abszolút hidegen hagy, nem iszom sosem, egy kortyot sem, úgyhogy tőlem csődbe mehet a szeszipar.
Nálunk a kórházban sem dívik ez, ugyanis drákói szigor van.

ultraelite 2016.06.03. 20:00:30

@asztalosani: Ne írjál már sületlenségeket. Az EBF-nem nem volt jogköre a magánellátások vizsgálatára. A neve is mutatja: "Egészségbiztosítási". Amúgy egy kalap szamócát sem ért. Maga az elképzelés nem volt rossz,csak a megvalósítás. Ugyanis telepakolták a szervezetet jogászokkal, akik nagyon kedvesek és aranyosak voltak, csak ahhoz nem értettek, amit vizsgáltak. A 30 emberből talán kettő volt orvos. Évekig levelezgettem velük különböző ügyekben. Alapvető egészségügyi kérdésekkel sem voltak tisztában. Bármely szakmai kérdés merült fel szakértőt rendeltek ki. És ált az ügy 3 hónapig.
Levelük általában 6 oldalas volt, ebből 5 és 3/4 oldal a megszólítás, törvényi hivatkozás, értelmetlen jogi csűrcsavarok. 1/4 oldalon pedig a konkrét kérdés. Rákérdeztem ennek értelmére - azt mondták ez így szabályos.
Ja és bele kerültek évi 1 milliárd forintba.
A legszomorúbb az egészben, hogy valahol ők is érezték inkompetensségüket. Szóval nem kár az EBF-ért.

she_wolf 2016.06.04. 11:22:42

@asztalosani:
Ha van ami "pity" akkor ez az!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása