Hamis adatok a zárójelentésben

2016.03.30. 07:36

zarojelentes_kr_b.jpgKíváncsi vagyok, mennyire jellemző a kórházi osztályokra, hogy meghamisítják a tényeket az adminisztráció során, hogy fedezzék a saját mulasztásaikat - és adott esetben a családtagokra hárítsák a felelősséget.

Kedves Praxis Blog,

Egy érdekes részletre figyeltem fel anyám kórházi zárójelentésén. Még tavaly novemberben került stroke miatt a Szent Imre Kórházba, és ezen a héten bocsátották haza.

 

Az első állomás a sürgősségi osztály volt, most a neurológián kiállított zárón olvastam, hogy a beteg reggel rosszul lett, hozzátartozója délután mentőt hívott, így került be az SBO-ra.

 zarojelentes_kr_b.jpg

 

A dolog szépséghibája, hogy a mentőt reggel hívtuk ki, anyámat 9:38-kor adták át a sürgősséginek. Az más kérdés, hogy ezután (más, szintén stroke-kal beszállított emberrel együtt) órákon át a folyosón fektették, és csak délután 3 körül került sor az első vizsgálatra.

 

Kíváncsi vagyok, mennyire jellemző a kórházi osztályokra, hogy meghamisítják a tényeket az adminisztráció során, hogy fedezzék a saját mulasztásaikat - és adott esetben a családtagokra hárítsák a felelősséget.

Üdv,

Kristóf

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.03.30. 07:50:00

Nalam a zarojelentesben szerepelt a homersekletem es a vernyomasom. A negy nap alatt egyiket sem mertek meg. (Egyszer sem)....Illetve egy negativ ultrahang, nem csinaltak ilyen jellegu vizsgalatot.

Terézágyú 2016.03.30. 08:17:46

Nekem az egyik régebbi sztk-s fogorvosomnál volt ilyen, hogy bemegyek hozzá, kicsit pironkodva, hogy "hát igen, évek óta nem voltam itt", mire az asszisztens mondja, hogy "de hiszen egy fél éve gyökérkezelték két fogát is a gép (az adatbázis) szerint"... mondom neki: nekem még sosem gyökérkezelték egyik fogamat se, arra emlékeznék... erre ő: "dehát itt van benne a gépben"... erre már közbeszólt az orvos idegesen, hogy hagyjuk már ezt, foglalkozzunk a fogakkal...

Vajh, miért szerepelt a nevemnél/taj-számomnál, hogy több gyökérkezelésem volt... vajh miért???

drontal 2016.03.30. 08:42:31

@Terézágyú: Hat ez egy erdekes sztori az biztos.

apanna 2016.03.30. 11:06:25

@drontal: úgy tudom kórházakban az alulfinanszírozás miatt írnak három napos bentlétet, miközben ambuláns műtét után hazamegy a beteg. Gyanítom a fogorvosok sincsenek ezzel másképp. Egyébként az ügyfélkapuban mindenki megnézheti mit számoltak el neki.

Dikusz 2016.03.30. 11:20:24

@drontal: ilyen tapasztalata majd mindenkinek van. Azért ezen a blogon számtalanszor le lett írva, hogy miért. Nem helyes ez, de nem tudnak az intézmények mit tenni, kénytelenek "trükközni", mert nem kapnak elég pénzt a működéshez (sem).

Terézágyú 2016.03.30. 11:32:43

@Dikusz:
Csakhogy ennek a dolognak vannak más vetületei is.

Még az én fogorvosi esetemnek is - de pláne annak, amit a levélírója írt, hogy a kórház hivatalos iratban írja le azt a valótlanságot (de mondhatnánk: hazugságot), hogy a levélíró csak délután hívta ki a mentőket...
Az én esetem pénzkérdés, finanszírozási kérdés: de az, hogy letagadják, hogy a beteg már reggel ott volt velük, ez nem pénzkérdés, hanem a saját érdeküket védő hazugság.

Dikusz 2016.03.30. 12:46:05

@Terézágyú: olvastam a posztban én is ezt, csak azt nem értem ez miért lett volna jó a kórháznak. Biztos van olyan is, hogy a saját érdekét védi valaki, de ebben az esetben nem látom ezt. A mentőktől kapott papíron rajta van, hogy mikor szállították el otthonról, és mikor adták át az SBO-nak a beteget. Lehet, hogy itt simán elírták a zárójelentésben az időpontot, vagy ahogy a posztoló írta az első vizsgálat időpontját írták be.

Terézágyú 2016.03.30. 13:43:18

@Dikusz:
"olvastam a posztban én is ezt, csak azt nem értem ez miért lett volna jó a kórháznak."

Hát csak annyi, hogy ha valami gond van a beteg kezelésével kapcsolatban, akkor a kórház mondhatja, hogy "hja kérem, a hozzátartozó csak délután hívta a mentőket - ő a hibás, hogy nem került kórházba hamarabb a beteg"...

"A mentőktől kapott papíron rajta van, hogy mikor szállították el otthonról, és mikor adták át az SBO-nak a beteget."

Na ja. De azért egy hivatalos papíron meg más szerepel...
Ezzel az erővel lehetne mondani, hogy nem baj, hogy hogy a TAJ-kártyán "Kovács János" szerepel, mert az igazolványban úgyis ott a helyes, hogy "Kovacsics Lajos"... aztán ha gubanc van, akkor természetesen az illetőnek kell szaladgálnia, hogy bebizonyíthassa az igazát...

"Lehet, hogy itt simán elírták a zárójelentésben az időpontot, vagy ahogy a posztoló írta az első vizsgálat időpontját írták be. "

Lehet. Mindenesetre egy hivatalos iraton más van, mint a valóság.

Dikusz 2016.03.30. 14:16:06

@Terézágyú: a kórház SBO-ján is ott van szerintem az, hogy mikor vették át a mentőktől a beteget. Sok hibát vétenek, de azért általánosítani nem szabad, ebben az esetben pedig elég hamar kiderülne mikor került a kórházba.

Terézágyú 2016.03.30. 14:23:07

@Dikusz:
"Sok hibát vétenek"
Tényleg? :))) Ha te mondod.

És miket írnak még el a zárójelentésben? :)

"...de azért általánosítani nem szabad"

Nem, azt nem :)

Dikusz 2016.03.30. 14:58:38

@Terézágyú: az utolsó hozzászólásomra mondják, hogy úgy összekevertem a mondanivalómat, mint majom a házicérnát, ugye?:)

rest of boys 2016.03.30. 20:16:25

A kép amúgy csíkszeredai kórházi zárójelentéseket ábrázol. Hogy jön ez a Szent Imre kórházhoz ? :)

rest of boys 2016.03.30. 20:19:12

A posztoló tiszázza ezt a felvevő osztállyal, ne tőlünk érdeklődjön.

Ha minket kérdez: nem jellemző.

Nem minden néger Idi Amin Dada, hogy kissé érzékletesebb legyek.

ultraelite 2016.03.30. 20:46:56

@rest of boys: Hát biztos elvitték a csíkszeredai kórházba és ott kezelték, ők kezelték,mint alvállalkozók.

ultraelite 2016.03.30. 20:49:16

Egy dolgot kellene tisztázni. Az SBO nem fekvőbeteg osztály, hanem ambulancia. Az,hogy mikor rak le a "fehér taxi" az egy dolog, hogy mikor kezdenek vizsgálni az meg egy másik dolog.

she_wolf 2016.03.30. 23:19:31

@rest of boys:
Sehogy. Mint ahogy általában semmi köze a képi illusztrációnak a poszt tartalmához.
A címek meg...agyrém:( De hát arra kapja fel a jónép a fejét. Occó marketing.

she_wolf 2016.03.30. 23:22:15

@ultraelite:
A "sürgősség" azt jelenti, hogy tegnapelőtt! Nem tudtad? Tokától bokáig kivizsgálva, megműtételezve, meggyógyítva, tegnap emittálva!

Ildikó Nagy 2016.03.31. 06:41:34

Rokonomat úgy engedték ki az egyik miskolci kórházból, hogy a zárójelentésen 4x7 cm-es felfekvés szerepel, a valóságban kéttenyérnyi felfekvése volt.

Terézágyú 2016.03.31. 07:43:48

@ultraelite:
"Egy dolgot kellene tisztázni. Az SBO nem fekvőbeteg osztály, hanem ambulancia. Az,hogy mikor rak le a "fehér taxi" az egy dolog, hogy mikor kezdenek vizsgálni az meg egy másik dolog."

A levélíró azonban nem azt kifogásolja, hogy sokáig váratták a mentővel bevitt agyvérzéses beteget (bár kétségkívül ez sem egy pozitív dolog), hanem azt a kitételt a hivatalos zárójelentésben, hogy "a beteg reggel rosszul lett, hozzátartozója DÉLUTÁN mentőt hívott"

Ez egy adat, amely nem felel meg a valóságnak - hívhatjuk hamis adatnak, ahogy a címben szerepel? :)))

qbr 2016.03.31. 08:06:58

@poszt: Mivel más, hivatalos dokumentációban (mentők, kórház medikai rendszere) is megvan a beszállítás időpontja, túl sok értelme nem lenne hamisítani ilyesmit. Simán lehet elírás is.

@anitám83: A kórházakat ún. HBCS (homogén betegcsoport) pontok alapján finanszírozzák. Ez azt jelenti, hogy nem egyenként jelentenek minden beavatkozást, és kapnak azért pénzt, hanem a finanszírozó "egybecsomagol" egy rakat konkrét beavatkozást egy HBCS-be, ami az adott betegség ellátására általában szakmailag előírt, és ezt jelentik az OEP felé. Tehát nem az történik, hogy ellátnak valahogy, és aztán mindenféle plusz dolgot elszamolnak, hanem a betegséged kapcsán egy adott beavatkozás csokrot tudnak jelenteni, akár elvégezték mindet, akár nem. Lehet, hogy szakmailag indokoltan nem mertek neked lázat, lehet, hogy szándékosan spóroltak vele, és ezzel veszelyeztettek, lehet, hogy szimplán elfelejtették - viszont ha jelentik a HBCS-t, akkor adminisztratíve egységesre akarják hozni a dokumentációt, hogy ellenőrzésnél ne kelljen visszafizetnie a kórháznak az adott HBCS-t

Terézágyú 2016.03.31. 08:13:48

@qbr:
"Mivel más, hivatalos dokumentációban (mentők, kórház medikai rendszere) is megvan a beszállítás időpontja, túl sok értelme nem lenne hamisítani ilyesmit. Simán lehet elírás is."

Ezt már mások is írták :)

Szóval akkor a kórházban elírták a zárójelentést. Semmi baj.

Vajon olyan elírás létezhet, hogy a valóságban a hozzátartozó csak délután hívta a mentőket, de a zárójelentésben úgy lett elírva, hogy "a hozzátartozó azonnal, még a reggel folyamán" kihívta a mentőket? :)))

Terézágyú 2016.03.31. 08:16:21

@qbr:
"Lehet, hogy szakmailag indokoltan nem mertek neked lázat, lehet, hogy szándékosan spóroltak vele, és ezzel veszelyeztettek, lehet, hogy szimplán elfelejtették"

Aha. Hát ilyenek vannak?????

Akkor ezek után azt is elhiszem, hogy a vendéglőben francia sajtot számláznak ki, holott az ételen nem is volt sajt, esetleg csak valami maradék magyar sajtreszelék...

qbr 2016.03.31. 08:41:33

@Terézágyú: Minden lehet, és annak az ellenkezője is, én pont arra akartam utalni, hogy ilyen esetben legtöbbször nem rosszindulatú hamisításról van szó, hanem egy szűk és merev keretek közé szorított finanszírozási adminisztációnak való megfelelési kenyszerről.

De hozok konkrét példát, hogy érthető legyen. Infarktus -> sztentelés -> antikoaguláció ("vérhigító") -> gasztointesztinális vérzéses szövődmény ( nem szakmai hiba, bizonyos arányban előfordul) -> 1 egység vér transzfúzió kell

Na most az a helyzet, hogy a konkrét probléma HBCSjében 2 egység vér transzfúzió szerepel, 1-gyet nem lehet elszámolni.

Tegyél akkor igazságot:
- ne számolják el, és legyen vesztesége a kórháznak
- elszamoljanak 2-őt és legyen vesztesége az OEPnek
- egyik betegnek szamoljanak 2-őt, másoknak 0-át szabálytalan adminisztrációval
- ne lássák el a beteget, merthogy nem fér bele a finanszírozási szabályokba

qbr 2016.03.31. 08:47:12

@Terézágyú: Már miért ne lehetne? Akkor meg abból lenne itt poszt

Terézágyú 2016.03.31. 08:52:46

@qbr:
"én pont arra akartam utalni, hogy ilyen esetben legtöbbször nem rosszindulatú hamisításról van szó, hanem egy szűk és merev keretek közé szorított finanszírozási adminisztációnak való megfelelési kenyszerről."

Akkor tehát nem kell készpénznek venni az orvosi adatbázisban szereplő adatokat, sem a zárójelentésben szereplő adatokat... Az első hozzászólónak szerepelt a zárójelentésében, hogy mennyi a vérnyomása, de valójában meg sem mérték; az én adatlapomon szerepel, hogy a bal alsó hatost tavaly gyökérkezelték, holott azt 12 éve kivették... sebaj.

Esetleg valakinek az szerepel majd, hogy kapott izémicint és jobban lett tőle - aztán majd ha legközelebb tényleg ezt kap (erre hivatkozva, hogy a zárójelentés szerint használt neki), és nem segít, vagy urambocsá baja lesz belőle, akkor... peche van.

De oké, a finanszírozási adminisztráció.

Terézágyú 2016.03.31. 08:54:24

@qbr:
"Már miért ne lehetne? Akkor meg abból lenne itt poszt"

És miért ne lehetne? A tévedés az tévedés.

De arra céloztam, hogy - mit tesz isten! - pont a beteg kárára született meg ez az elírás, és nem a javára...

qbr 2016.03.31. 09:17:06

@Terézágyú: Nem. Szakmailag látnak el. De lehet, hogy nálad szakmailag pont felesleges valami vizsgálat. Nem tudják nem jelenteni.
Szándékosan ferdítesz és a számba adsz szavakat, majd azzal vitatkozol.
nem arról van szó, hogy más ellátást kapsz (más gyógyszert, műtétet, bármit), mint amire szükséged van. Hanem arról, hogy van egy tipikus ellátási csomag, ami az adott betegek többsége esetén szükséges, de meglepő módon nem teljesen egyforma minden beteg, lehetnek eltérések. Ezt viszont nem lehet kezelni a jelenlegi finanszírozási rendszerben ilyen felbontással

qbr 2016.03.31. 09:18:41

@Terézágyú: Igen, értettem, mire célzol. Én meg arra céloztam, hogy a praxis egy torzított forrás, mert ide csak az ilyen irányban történt elirasok kerülnek fel

Terézágyú 2016.03.31. 09:40:18

@qbr:
"nem arról van szó, hogy más ellátást kapsz (más gyógyszert, műtétet, bármit), mint amire szükséged van."

Nem is ezt mondtam. Pusztán arra utaltam, hogy egy későbbi kezelés valószínűleg a korábbi kezeléseken is alapul. A korábbi adatokon, amiket felvettek a betegről.

És most kiderült, hogy ezek a korábbi adatok egyáltalán nem biztosak...

Ugye ezért kérik mindig, hogy hozzuk el a régebbi papírokat. Én a múltkor ultrahangon voltam, és amikor kiderült, hogy 12 évvel ezelőtt már voltam ultrahangon - más ügyből kifolyólag, teljesen más városban (azóta többször költöztünk) - az orvos rámpirított (!), hogy miért nem hoztam el azt, hogyhogy nem tudom, hogy arra szükség van, azt figyelembe kell venni az új vizsgálatnál...
Vajon @anitám83: esetében is figyelembe veszik majd egyszer, hogy neki már volt egy ultrahangos vizsgálata, ami negatív lett?? Mármint papíron volt neki, a valóságban nem...

qbr 2016.03.31. 09:50:21

@Terézágyú: Az aktuális bajra mindenképp aktuális vizsgálat kell.

Terézágyú 2016.03.31. 11:09:11

@qbr:
"Az aktuális bajra mindenképp aktuális vizsgálat kell."

Ezt értem, akkor ha legközelebb az ultrahangos RÁMPIRÍT, hogy miért nem hoztam el a régi papírt, akkor beidézhetlek?... Bár tudom, a netről nem veszünk orvosi tanácsot!!! :)))

_Epikurosz_ 2016.03.31. 13:22:13

Az a baj, hogy a tisztán adminisztratív HAMISÍTOTT papír alapján DIAGNOSZTIZÁLNI akar a NAIV (???) orvos!!! És hogy ezzel FÉLREVEZETI A HÁZIORVOST IS. Ugyanis az meg lát mindent a rendszerben, és el is hiszi. Aztán jön a CSODÁLKOZÁS.

Braincelle 2016.04.03. 18:09:51

@qbr: nem értelek? Mi köze a HBCS-nek a lázméréshez? Vérnyomást meg mindenkinek kell mérni. Lázat nem feltétlenül és fizikális státuszban lehet azt írni, hogy láztalan, mint a státusz része, de ha a betegség szempontjából ez külön fontos, akkor meg kell mérni és akkor lehet és kell pontos értéket írni.

A trafót sem értem, hogy lehet trafót hibásan könyvelni? A vérellátó is dokumentálja ha választott vér, de ha nem, akkor is kóddal együtt rögzíteni kell a lázlapon, a dekurzusban, a trafó könyvben és a jelentő lapon.

Egyébként a HBCs tényleg az egyik legundorítóbb dolog a földön és valóban rákényszeríthet hibás vagy túlzó kódolásra, de hogy kerülhet olyan ultrahang lelet egy záróba, amit nem végeztek el?

qbr 2016.04.05. 18:55:53

@Braincelle: Nem tudom, bevallom, nem néztem utána, hogy a lazmeres mely HBCSk része - én arra próbáltam válaszolni, hogy hogyan, milyen okból fordulhat elő, hogy a zárón más szerepel, mint amire a beteg emlékszik. Ennek egy magyarázata a finanszirozasi adminisztrációban rejlik.

Azt nem tudom, hova rögzítesz még trafót, de abban biztos vagyok, hogy egy egység vért nem tudsz HBCSben jelenteni.

Braincelle 2016.04.07. 18:40:26

@qbr: Van amikor a HBCS szempontjából nem kedvező dolgot kell bekódolni, de ettől még a valóságot nem lehet meghamisítani.
Olyan dolgok nálunk is vannak, hogy létező és adekvát diagnózisok közül melyiket milyen számmal kell kódolni, illetve van kódolási útmutató, pl a traumás betegekhez külön van egy kód, amit minden traumásnak (hivatalosan) be kell írni, amit nyilván nem tud az ember ha nem mondják. Vagy pl van olyan hogy gyakorlatilag azonos jelentésű kódok közül az egyikért ad finanszírorzást a HBCS a másikért nem, ami megint nyilván baromság, de ez is szerepel a kódolási útmutatón, de ez törvényes, nyilván ha mindkét kód illik a diagnózisra akkor azt kell írni, amelyikért cserébe kifizetik az intézménynek az elvégzett kezeléseket és diagnosztikákat.
Illetve figyelni kell a határnapokat, de ettől még nem dobunk ki senkit egy nappal a határnap után és nem is írunk hamis vizsgálatokat a zárójelentésbe, hamis trafót sem.

dioda 2016.04.08. 17:32:40

@Terézágyú: Az SBO-n szerepel az elektronikus adatbázisban, hogy mikor rögzítették a beteg adatait a rendszerben (ezt a mentőtől való átvétel után néhány percen belül megteszik), innentől az ellátás hivatalosan megkezdődött, de valójában a mentős átadás időpontjától a kórház a felelős a beteg ellátásáért. A mentősök adatai (kiérkezés, hívás, átadás) előkereshető adat, ha hiba van az ellátásban és vita az időpontokban, erre lehet hivatkozni, ehhez képest a zárón az epikrízisben szereplő "délután" szónak semmi jelentősége nincs. Itt elírás történt, adathamisítás nem. Ez semmilyen szinten nem befolyásolja a későbbieket (legfeljebb a háziorvos/más intézet szakorvosa kérdezheti meg, ha olvassa a zárót, hogy miért vártak délutánig, akkor neki meg elmondják mi is volt valójában).

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.18. 23:45:57

Hm. Igaz, nem SBO... év elején jártam diabetológián. A naccságos asszony egész idő alatt a monitort bámulta, nekem háttal, leszámítva az utolsó két percet.
Az egyetlen vizsgálat, amit elvégeztek, az aktuális vércukromat megmérték (totál feleslegesen).
Az imént nézem a betegéletutat, hogy idén mi került bele.
A diabetológián állítólag valami doppleres érvizsgálat, végtagokon vérnyomásmérés, EKG meg még valami erek állapotával kapcsolatos vizsgálat szerepel, plusz a cukormérés.
Namost ebből egyetlen egyet, a cukormérést végezték el.
Hol lehet emiatt reklamálni?
Nem azt akarom, hogy végezzék el a vizsgálatot, mert oda soha többé nem vagyok hajlandó visszamenni, hanem hogy rúgják seggbe azt, aki odahazudta ezeket a vizsgálatokat...

csakegybeteg 2016.04.19. 13:49:12

@Hóhér az utolsó barátod: Üdv. A betegéletutadnál a lap alján......
Tisztelt ügyfelünk!
Amennyiben a szolgáltatók által intézményünk részére megküldött jelentésekből fent megjelenített adataiban az Ön által ismertekhez képest eltérést tapasztal, úgy azt az alábbi elektronikus szolgáltatás segítségével közvetlenül jelezheti intézményünk részére...........
utána alul írhatod az észrevételeidet!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása