Elküldték infarktussal, belehalt


Lassan ott tartunk, hogy minden betegnek el kell végezni egy orvosi alap kurzust, ha életben akar maradni.
Tisztelt Praxis!
Másfél évvel szeretett édesanyám halála után úgy érzem, képes vagyok megírni önöknek a mi történetünket. 54 évesen távozott közülünk, és meggyőződésem, hogy amennyiben a magyar egészségügy nem ennyire gyalázatos állapotú, illetve nem futunk bele néhány kiégett, nemtörődöm orvosba, még ma is élhetne. Minden 2014. szeptemberében kezdődött, amikor is az anyukám 4 napja tartó mellkasi fájdalommal itthon maradt és végül, miután nem javult az állapota, felkereste az ügyeletet. Előzőleg nem tudott a munkája miatt eljutni rendelésre.
Az ügyeletes orvos megvizsgálta, vírusos fertőzésre gyanakodott. Lázcsillapítót és bő folyadék fogyasztást javasolt neki, illetve a dohányzás abbahagyására figyelmeztette. A vizsgálat abszolút felületes lehetett, hiszen az EKG vizsgálat során semmiféle problémát nem állapítottak meg nála, mindent rendben találtak. Így haza engedték.
Még aznap éjszaka elhunyt, úgy találtunk rá, miután sokadik hívásra sem vette fel a telefont. Azt hiszem, nem kell körül írnom, mit éreztem, amikor nagy nehezen sikerült felfognom, mi is történt. A boncolás szívkoszorúérelmeszesedést állapított meg, illetve szívizomelhalást, a halál okaként pedig akut szívelégtelenséget. Vagyis az ügyelet teljes mértékben figyelmen kívül hagyott egy infarktust és ez édesanyám életébe került.
Természetesen elhiszem, hogy az EKG nem minden esetben jelez bajt, ennek ellenére azt gondolom, hogy ezekkel a panaszokkal mindenképpen alaposabb kivizsgálásra kórházba kellett volna irányítani édesanyámat, nem pedig saját lábán haza engedni egy szívrohammal. Egy orvosnak a tünetek alapján fel kellett volna ismerni a vészhelyzetet, még akkor is, ha a műszer mást jelez.
Sokat beszélgettem azóta ismerősökkel, akik külföldön dolgoznak, köztük orvosokkal is, egytől egyig azt mondták, hogy itt minden kétséget kizáróan orvosi mulasztás történt. De kérdem én, hogyan fordulhat elő mindez, ha az orvosok állítása szerint hasonló esetben a teljes kivizsgálás és kórházba irányítás a bevett gyakorlat? Próbáltuk az ügyeletben lévő orvost felkeresni és legalább megkérdezni tőle, azon a bizonyos estén miért döntött úgy, hogy nem ad esélyt az életre édesanyámnak, de a legérdekesebb, hogy az eset óta egyszerűen felszívódott, nem lehet utat találni hozzá.
Feldolgozhatatlan, hogy egy ilyen egyáltalán megtörténhet. Lassan ott tartunk, hogy minden betegnek el kell végezni egy orvosi alap kurzust, ha életben akar maradni.
Anna
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szemi90 2016.03.08. 14:29:38
Mellkasi fájdalommal amúgy azonnal kórházba visznek/küldenek és még ott a sürgősségin is soron kívül kezdenek el foglalkozni veled. Én ezt tapasztaltam...
Girhes 2016.03.08. 15:05:22
Az EKG-m normális volt, a kardiológiára május 19-re kaptam időpontot és egy tanácsot, mely szerint ha rosszabbul vagyok, hívjak mentőt. A tünetek továbbra is fennállnak, imádkozom, hogy május 19-ig rendben legyen minden. Én ezt tapasztaltam...
komisz_kölök 2016.03.08. 15:27:48
Lady Ann 2016.03.08. 15:36:29
Egyszerűen félelmetes, ami itt megy :(
Kicknick 2016.03.08. 16:08:36
Ennyi. Lehet sajnálni őket hogy keveset keresnek,de aki szar alak az sok pénzért is az.
Részvétem.
látjátok feleim szümtükkel 2016.03.08. 16:55:36
Azért, hogy egy kissé próbáljon belenyugodni az elfogadhatatlanba, elmondom, miként járt egy nagyon jó barátunk.
Családunk barátságban volt egyetemista korunktól egy évfolyamtárssal, akikkel később egy településen is laktunk. Kb. 35 éves volt abban az évben, amikor a tragikus esemény megtörtént. Tanár volt, és a tanév vége után meghívtuk egy esti sütögetésre-szolíd iszogatásra-beszélgetésre. A gyerekek játszottak, mi felnőttek élveztük az estét és egymás társaságát. Beszélgetés közben barátunk megjegyezte, hogy ő addig szeretne élni, amíg a Halley üstökös megint földközelbe jár. Felesége nevetett és mondta neki, hogy akkor már vagy száz éves lesz, és a mamut is hamunak fogja mondani. Reggel tudtuk meg, hogy barátunk hazaérkezésük után kb. egy óra múlva meghalt.
A boncolás kimutatta az infarktust, és azt mondták, olyan elöregedett szíve volt, mint egy nyolcvan éves embernek. Ha kórházban éri a roham, ott sem tudtak volna rajta segíteni. Halála előtt egyszer volt egy leizzadásos rosszulléte, akkor alaposan kivizsgálták, de semmi eltérést nem mutattak ki.
Párom tavaly nyár elején nyugdíjba vonult, és egy hét múlva szívritmus zavarral került kórházba. Év elején üzemorvosi vizsgálaton EKG is készült, akkor azt mondták neki, hogy egészséges, mint a makk.
Nem biztos, hogy az orvos hibázott.
A mellkasi fájdalomnak sok oka lehet, de szerintem az is gyakori, hogy a beteg sem tudja pontosan elmondani, mi is a baja. Párom a rosszulléte alatt azt mondta semmit nem érez, nekem is csak az lett rajta gyanús, hogy feltűnően piros lett az arca, emiatt azonnal megmértük a vérnyomását, és akkor láttuk mi a baj.
fernel 2016.03.08. 17:34:21
Csak ne azon az áron, hogy valakit boxzsáknak néz.
Röviden megpróbálom elmesélni az én infarktusom történetét.
Éjszakás műszak után délelőtt, nem sokkal ébredés után kicsit rossz volt a nyakam, mintha elfeküdtem volna. Aztán később jött a lapockák közötti hullámzó fájdalom, mintha becsípődött volna. Kb másfél óra múlva hívtam a férjem, hogy jöjjön haza, nagyon rosszul érzem magam. Sokat ismerek az infarktus tünetei közül, családban többen is vannak, de eszembe nem jutott, hogy infarktusom lenne. Miután a férjemmel beszéltem, két perc múlva felhívtam a mentőket. Három, lényegre törő kérdés után indították a rohamkocsit, orvossal. A férjemmel egyszerre érkeztek, azonnal EKG-ra raktak. Amikor elkészült, az orvos mondta, hogy azonnali helikopteres mentésre van szükség, vállalom-e a repülést. Alternatíva a kb 60 kilométeres autózás lett volna a legközelebbi kardiológiai centrumig. Vállaltam. Érkezés után azonnal katétereztek, két nap intenzív osztály, utána egy hét kardiológiai osztály, majd három hét rehabilitáció. Több, mint egy éve történt, túléltem, majdnem olyan vagyok, mint voltam.
Mázlim volt, mert felismertem, hogy nagy a baj. Mázlim volt, mert a mentésirányítás is úgy gondolta, hogy nagy a baj. Mázlim volt, mert a mentőket hívtam, nem az ügyeletet. Mázlim volt, hogy volt szabad rohamkocsi, és szabad orvos. Mázlim volt, mert az orvos értett hozzá! Mázlim volt, mert bár viharos erejű szél volt, de a légimentős fiúk vállalták értem a repülést, és volt is szabad műtő. És így, sorjában. Pénzem nem volt, senki nem kapott egy vasat sem, sehol. Mégis, mindenki tette a dolgát. Volt, ahol emberileg volt némi kívánnivaló, volt, ahol kifogástalan volt az ellátás, beavatkozás, az ápolás.
Végtelenül hálás vagyok a mentősöknek, mind a rohamkocsi személyzetének, mind a légimentős fiúknak. Végtelenül emberségesek, szakmailag kifogástalan munkát végeztek.
Szokták mondani, hogy az élethez kell egy kis szerencse. Nekem volt. Nem mindenkinek van. Azóta két közeli ismerősöm halt meg infarktusban, a feleségek kezei között, mire a mentők kiértek a helyszínre, már nem tehettek semmit. Nekem szerencsém volt, olyan helyen volt az elzáródás, hogy volt IDŐ azon meditálni, hogy hívjak-e segítséget, vagy ne.
Mondjuk, eszembe nem jutna soha ügyeletet hívni. Ott általában sima háziorvosok dolgoznak, akik nem biztos, hogy felismernek minden sürgős ellátást igénylő kórságot, meg nem is istenek, hogy mindent tudjanak. Ha mozgásképes vagyok, akkor elbattyogok az SBO-ra, legfeljebb elmondják, hogy potyára mentem. Ha meg akkora a baj, akkor simán kihívom a mentőt, max esetleg nem indokolt. És? Nem vagyok orvos, nem tudhatom, hogy mi a bajom, simán lehet, hogy indokolt. Ha meg letolnak, esetleg, elég nagy lány vagyok már ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni.
DarthVader 2016.03.08. 18:38:15
Nyilván a korrekt véleményalkotáshoz szükség volna a vizsgálatkori lelet ismeretére, de nagyobb a valószinűsége, hogy az ügyeletes orvos nem követett el szakmai hibát.
Ezt nem érti a nép, hogy az emberi szervezet nem olyan, hogy itt fáj->akkor ez, ha amott, akkor meg az. Van 200 000 egyforma autó, egyforma paraméterekkel, az autószerelő mégis gyakran hetekig tapogatózik egy-egy eseten. Az emberi szervezet pedig olyan, hogy ugyanaz a kórság az egyiknél ezt váltja ki, a másiknál pedig azt. És nem lehet mindenre felkészülni. Aki az orvoslásban olyan kijelentésre vetemedik, hogy "ez biztosan ez meg az", akkor ott baj van a kritikai készségekkel. Ugyanis csak valószinűségekről beszélhetünk. (Ha az illetőnek nem található a helyszinen a feje, és egyéb hullajelenségek is vannak, akkor talán, de csak talán kijelenthetjük, hogy az illető igen nagy valószinűséggel halott :). Szóval ha az ügyeletes orvosban felmerült volna az infarktus lehetősége, és ezt a mellkasi fájdalmon kivül más is alátámasztotta volna, akkor minden bizonnyal ennek megfelelően járt volna el. (Természetesen minden mellkasi fájdalomnál fel kell merüljön az infarktus lehetősége, de ezt egyéb tünetnek-panasznak is alá kell támasztania. A puszta mellkasi fájdalom, pláne ha nem jellegzetes, önmagában kevés. )
(Az infarktus diagnosztikában sokkal furmányosabbak azok az esetek, amelyek nem járnak mellkasi fájdalommal! Gyakran nem merül fel a gyanú sem.)
DarthVader 2016.03.08. 18:42:29
DarthVader 2016.03.08. 18:51:30
Hát, van benne valami, csakhogy: kevés pénzért az marad itthon - nyomós családi okokon kivül - akinek nincs tudása/kurázsija/agilitása, hogy elmenjen sokszoros fizetésért. Itthon marad, húzza az igát az elmentek helyett is, és ég kifelé rendesen.
Aki agilis/tehetséges, az pattan innen. Na most ha meg lennének fizetve, akkor sokkal nagyobb lenne a választék, és a most maradtak se lennének kiégve, illetve a tehetségtelenek/kiégettek nem jutnának munkához. Nem tudom, érthető-e?
2016.03.08. 19:32:39
Mert azzal is spórolni kell:(
2016.03.08. 19:34:52
Igazság, hol vagy? 2016.03.08. 22:12:45
she_wolf 2016.03.09. 00:59:23
Sajnálom, hogy valaki az 54 éves édesanyját veszítette el, ma az valóban nem kor:(
A hozzászólásod első bekezdésének végén írt utolsó mondatodat olvasva az vetődött fel bennem, hogy lehet, hogy így kellene tenni, és akkor talán (bár nem valószínű) a fejükhöz kapnának a nagy házban élők. (Annyit hozzátennék, hogy az eü. már megfeküdt financiális szempontból, amivel kezelgetni próbálják, már tapasznak is silány.)
A második, hosszabb bekezdéseddel teljes mértékben egyet tudok érteni, sokszor valami hasonlót próbálok megfogalmazni én is a magam egyszerű módján. Nem mindig sikerül:(
A férjemnek atípusos alsó fali infarktusa volt, a tünetek alapján természetesen gyomor- és emésztőszervi problémára gyanakodtak, ilyen irányú vizsgálatokat végeztek.
Max. 5 kiló túlsúlya ha van, nem iszik, nem dohányzik, én pedig igyekszem nagyjából egészségesnek mondható étkeket gyártani. De hiába igyekszik az ember széles ívben kerülni a rizikófaktorokat, mindenre nem készülhetünk fel:(
she_wolf 2016.03.09. 01:11:47
Lemaradt: azért az biztosan nem lett volna hátrány, ha egy kicsit átfogóbb vizsgálatnak vetik alá a beteget.
Azt pedig meg sem említem, hogy a média által oly sűrűn hangoztatott "hogyan ismerjük fel" kezdetű ismeretterjesztés nagyon jó, csak éppen mire? Mert én verhetem az asztalt, hogy de én megmondtam, hogy mi baja van a hozzátartozómnak, de az orvos nem foglalkozott vele...vajon nagyon kiröhögnének?
Meg ha holmi időablakokra hivatkoznék, és minden olyanra, amit egyébként nem árt, ha tud az egyszerű halandó?
Szóval itt van a mit kellene (előírásszerűen), és mit lehet (joggal és financiális eszközzel élve) közötti ellentét:( Valaki pedig mindig sérül.
rikitikitévi 2016.03.09. 05:36:33
Minden bizonnyal nem voltak tipusosak a panaszok, negativ volt az ekg, nem volt az anamnézisben rizikótényező, ezért nem merült fel az orvosban az infarktus lehetősége. Ha így volt, nem hibáztatható az ügyeletes. Nem lehetséges és nem is szükséges minden, mellkasi panasszal jelentkező beteget szirénázó mentővel kórházba küldeni, a mellkasi fájdalomnak, ahogy azt tanult kollégáim előzőleg már kifejtették, ezer egyéb oka is lehet, az izomfájdalomtól a bordaközti idegek izgalmán keresztül a refluxig, vagy a banális légúti fertőzésig, hogy csak a leggyakoribb okokat említsem.
Ettől függetlenül a fiatal édesanya elvesztése tragédia, teljesen megértem a posztert, hogy nem tudja elfogadni, különösen, hogy halála előtt nem sokkal orvosnál járt. Részvétem.
briggancs 2016.03.09. 10:11:34
Greg24 2016.03.09. 10:45:11
Egy infarktusnak ugyanolyan tünetei lehetnek mint egy refluxnak, tüdőgyulladásnak, megfázásnak, embóliának stb., ha ekg is negatív azért mindenkit nem lehet kórházba utalni...sajnos néha van ilyen, és ez nagyon szörnyű ha a mi cssládtagunkkal fordul elő, de meg kell érteni az orvosok sem istenek...ha meg azt mondjuk ők nem hibázhatnak akkor mért várjuk el, hogy amikor 150ezerért este 10kor (gondolom) ott poshad az orvos, majd beesik egy beteg egy negatív EKG-val, 4 napos panasszal és küldjük be kórházba?
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.09. 11:20:47
Itt tényleg csak megdögleni szabad.
(igaz, apám 15+ éve egy epekőműtétbe halt bele a műtét után pár nappal a csepeli hullagyárban, szóval már akkor sem volt rózsás a helyzet)
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.09. 11:24:12
DarthVader 2016.03.09. 13:04:53
Létezik silent infarctus is. Tünetmentesen zajlik. Csak véletlenül derül ki, más okból végzett ECHO vizsgálattal, hogy falmozgászavara van. Meg van olyan is, hogy szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, és vége van.
(Vagy 20 éve ötvenvalahány éves fizikai munkás zsákhordás közben összeesett és vége volt. Pathológus kolléga szavai: "Apám, ilyen egészséges embert még nem boncoltam." Az egyik fő coronaria-ágban levő rizsszemnyi plakk leszakadt az alapjáról, keresztbe fordult és hirtelen elzárta az eret, gyakorlatilag az egész kamra keringését blokkolva. Ezen kivül semmi más baja nem volt, sehol máshol nem volt plakkja, száz évig élhetett volna. Az élet már csak ilyen. )
DarthVader 2016.03.09. 13:22:11
Hát ja.
80 éves öregúr fullad. Dohányos, sipol. első blikkre asthma. vizsgálat: kis ritmuszavar. Húzzunk EKG-t. Klasszikus infarctus.
65 éves fickó, a mezön Robi kapával dolgozva kis hányinger, bal váll fájdalom, enyhe nehézlégzés. fél óra alatt elmúlt. (Fizikia munka, szalonnaevés, nem kell orvos. ) Bal váll fájdalom nem hagy nyugodni. Húzunk EKG-t. Klasszikus infarktus kép.
60 éves, magas vérnyomásos nő, ismert rheuma, fáj a háta, nyaka. Vizsgálatkor bradycardia. egyéb semmi. Miért bradycard? Büdös a dolog. EKG nincs jelen, sürgősségire. Ott kiderült, infarktus.
65 éves nő, fullad, izzad, hideg veriték, sápadt, fájdalma nincs. EKG negativ. Sürgős kórházi szállitás. Infarktus. (hátsó fali)
39 éves elhizott nő, ebédel, hirtelen a mellkasához kap, felugrik, tesz néhány lépést, összeesik, meghal. Bocolás: félrenyelt és megfulladt.
100 féle alakban jelentkezhet az infarktus (is) és 100 féle más okozhat hasonló tüneteket.
És nincs - ismétlem, nincs - olyan orvos, aki lehúzott 30 évet a szakmában, hogy ne mondhatná, (utólag!!) hogy ebben és ebben tévedtem. (Ha mégis van, és azt mondja, akkor azt az orvost nagyon nagy ivben el kell kerülni, mert nemcsak hogy buta, hanem kritikátlan is )
rikitikitévi 2016.03.09. 13:23:53
műtétNyitott szívműtétek
Térség neve
Átlagos várakozási idő
Min. várakozási idő
Max. várakozási idő
Medián várakozási idő
Minden térség 203 nap (916 várakozó) 179 nap 247 nap 237 nap
Dél-Közép-Magyarország 242 nap (352 várakozó) 237 nap 247 nap 242 nap
Észak-Alföld 179 nap (564 várakozó) 179 nap 179 nap 179 nap
Nyitott szívműtétből (márpedig a billentyűműtét a TAVI-t leszámítva az) napi 4-5-nél többet nem lehet végezni, és vannak ugye, a sürgős esetek is. Ezt a beavatkozást csak az egyetemek szívsebészeti klinikáin, a Honvéd Kh-ban, a GOKI-ban és Zalaegerszegen végzik. Ezért a várólisták, de ezek mindenhol jóval egy év alatt vannak (Angliában és Skandináviában egy éven belül szívultrahang vizsgálatra sem kerül a beteg...)Ha a beteg állapota időközben rosszabbodna és sürgőssé válik a beavatkozás, akkor előre veszik.
bölcsuhu 2016.03.09. 13:29:16
Mindig csodálkoztam azon, hogy az emberek hajlandóak minden ketyere/kütyü szerkezetét, működését megtanulni, csak éppen a saját testük felépítésével és működésével állnak hadilábon. Még az általános iskolás tananyagot sem hajlandóak elraktározni a fejükben. Majd betegként hipochonderrá válva,. minden könyvben vagy a neten felelhető betegséget - tudományos alap nélkül - képesek felfedezni magukban.
Az orvosokat egyrészt csodatevőként kezelik, elvárva, hogy minden problémájukat azonnal diagnosztizálják és a lehető legsikeresebben kikezeljék. Másrészt, viszont bármilyen kudarcnál őket okolják, bűnbakként kezeljék, műhibával gyanúsítsák, pereljék..
A műveletlenségi színt talán pont ezen a területen található meg leginkább a társadalomban, pedig hát autó, tv, mobil, stb. javítható, cserélhető, sőt nélküle is van élet, viszont testünk csak egy van, rendszerint pótalkatrész nélkül, s az lenne a leglogikusabb, hogy erre az értékünkre vigyázzunk a legjobban, ezt értsük mindenekfelett a legkiválóbban. Csak hát, sorry...de az ellenkezője az igaz...
yogosan 2016.03.09. 21:25:01
yogosan 2016.03.09. 21:30:26
yogosan 2016.03.09. 21:40:08
rest of boys 2016.03.09. 22:46:50
Friss öngyilkossági kísérletet a protokollban megállapított napig kezelni KELL a psychiátrián.
Nemrég volt egy cikk az indexen egy, önmagát a psychiátrián felakasztó és következményesen elhunyt fiatalemberről, ahol a szülők a kórházat próbálják perelni, mert szerintük ezért a psychiátria a hibás.
Ami nyilván nem igaz: a valódi, elszánt öngyilkos ott és akkor teszi meg, amikor nem látják, ehhez egy psychiatria egész személyzete nem elég. Vannak rácsok az ablakokon, a szúró-vágó eszközöket, öveket, szíjakat elveszik tőlük, de aki meg akar halni, azt ez ebben nem akadályozza meg senki, mert addig képes kivárni, amíg alkalma nyílik rá.
Visszatérve az első kérdésre: a kórháznak nem joga, hanem kötelessége az élet megmentése, ami egy öngyilkosjelölt esetében, ahol az életveszély azonnali és fenyegető, hatványozottan indokolt és ezért mindent meg is tesznek.
defné 2016.03.09. 23:41:50
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.10. 01:29:21
Szóval igen, ha már kórházba került az öngyilkossági kísérlete miatt, akkor jogosan tartják bent, maximum az időtartam lehet kérdéses. Van akit két nap után kiengednek de előfordulhat, hogy hetekig bent tartják.
@defné: attól, hogy a tudata tiszta, még lehet önveszélyes. Ugyan én nem értek egyet azzal, hogy ha valaki meg akar halni (nem hirtelen felindulásból, hanem úgy általában), azt meg kellene akadályozni ebben, de ez már nem ide tartozik.
she_wolf 2016.03.10. 03:00:11
Örülök, hogy látlak!
Ha valaki valóban meg akar halni, akkor úgy cselekszik, ahogy azt @rest of boys: írta.
A hirtelen ötlettől vezérelten cselekvő, vagy éppen "teátrális" körülmények között nagyjelenetező öngyilkosok ún. segélykiáltásnak szánják a tettüket a környezetük felé.
A tiszta tudat pedig lehet ugyanolyan átmeneti, mint a zavart.
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.10. 03:43:50
Mellesleg személyesen is ismerek olyat, aki valóban meg akart és akar halni.
Mégis maga hívta a mentőket egy vagy két doboz xanax bevétele után. Nem segélykérés volt. Nem is értem a dolgot. Ha valaki ennyire meg akar halni, miért hív orvost? Egy tippem van: rájött, hogy az a mennyiség max. agykárosodáshoz vezetne. De csak tipp.
she_wolf 2016.03.10. 05:18:45
Csak innen ismerjük egymást, mig54 voltam korábban, nicket váltottam. Az aktivitásokban látható, ezért nem is tértem ki rá különösebben.
Az utolsó mélemre nem válaszoltál:)
Hogy miért hív egy öngyilkos mentőt magára? Életösztön. Van az emberben egy kapcsoló(?), ami akarattól függetlenül működésbe lép életveszély esetén. Az ilyesmit csak úgy lehet szerintem irányítás alatt tartani, ha megfelelő az eszköz megválasztása. A gyógyszer erre alkalmatlan.
Az öngyilkosság nem szép, és gyakran fájdalommal jár. Ezért vannak, akik úgy gondolják, hogy egy marék gyógyszer bevétele után nem ébrednek fel többé, nem traumatizálják a szükségesnél jobban a környezetüket....minden szép és jó, ők csendben elmúlnak. Csakhogy a gyógyszernek hatóideje van, ami alatt ha teszik, ha nem, az ember elkezd gondolkodni. A nagy többség megijed attól, hogy mit tett, vagy mit nem tett még meg, a közben jelentkező különböző tünetek, növekvő, és összetett diszkomfort érzések, a szervezet harca a káros anyag ellen stb....hatására először csak magában kiabál segítségért, majd pedig hangosan is. Ez az az életösztön, ami zsigeri. Kevés dologhoz kell annyi bátorság és határozottság, mint egy tökéletesen végrehajtott öngyilkossághoz:(
(Ha öngyilkosság, akkor mechanikus eszköz. A részletektől tartózkodnék.)
rest of boys 2016.03.10. 06:49:34
Ugyanúgy nem engedik haza, mert meghalhat, mint az agyvérzettet vagy tüdőembóliást, stb.
kgaben 2016.03.10. 07:26:13
Nem ment orvoshoz, mert dolgozott. 4 napon keresztül folyamatosan, mind a napi 24 órában? A munka fontosabb volt az egészségénél? Szóval ő mindent megtett?
Plusz azt sem tudjuk, hogy milyen alapbetegségei voltak, cukorbetegség, magasvérnyomás? Volt már korábban szívproblémája, AP esetleg? Stb? Szedte a gyógyszereit rendszeresen?
Mellkasi fájdalom nem föltétlenül jár EKG eltéréssel. Sokszor csak a specifikus enzim emelkedése jelenti az egyetlen jelet.
Nem védeni akarom az orvost,ott abban a helyzetben hozott egy döntést, amiért vállalnia kell majd a felelősséget. De a másik oldal is vastagon benne van, hogy a történtek így alakultak. Időben ment orvoshoz? A család 4 napig nem beszélt vele,fel sem hívta? Vagy tudtak róla, csak nem foglalkoztak vele? Persze, értem én, ujjal mutogatni a legkönnyebb, de a saját felelősséget nem látják történetekben...
(és csak egy példa, hogy kb megértsék: vegyenek egy egy nagy levegőt, szép megy, ugye?! Na, most ezt a levegőt vegyék egy locsolócső, vagy szívószálon keresztül. De nem egyszer, mondjuk 4 napig.... Na, pont úgy éreztette magát az a szív....)
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.10. 07:35:34
E-mail? Vagy te nem kaptad meg vagy én... küldd el újra, ha még megvan!
Emlékeim szerint válaszoltam mindenre, ami nem spammerektől jött.
yogosan 2016.03.10. 08:26:51
Köszi, hogy válaszoltatok, csak még mindig nem világos, hogy valaki mögött bezarhatjak e azt az ajtót úgy, hogy azt ő határozottan nem szeretné, és az egész családja ott áll mellette, mert haza szeretnének vinni. Az sem teljesen tiszta, hogy miért etettek meg vele egy marék gyógyszert ott a hozzátartozók szeme láttára, amitől 6 perc alatt olyan állapotba került mint ha tök részeg lenne. Az sem világos, hogy miért az örültek közé zárják a szerencsétlent, amikor van normál pszichiátria. Az anyjaek elmondasa szerint borzalmas állapotok vannak a zart részlegen, ott a szemük láttára gyujtogatott ongyujtoval egy beteg amit csak látott, tudniillik bent dohanyozhatnak az osztalyon. A folyosón félelmetes fazonok szabadon jönnek mennek, orvost óránként lehet látni. Most komolyan egy ilyen helyen kötelező lenni?
she_wolf 2016.03.10. 08:27:25
Ha pedig hazaengednék, és a tapasztaltakból okulva tökélyre fejlesztené a módszert a labilisnak nem tűnő, de mégis labilis beteg, akkor azért lenne a család felháborodva, hogy miért engedték ki, hát nem látták, hogy....?
Önrendelkezés, és saját felelősség -mint jog-, versus életmentés, mint munkaköri, és egyben emberi kötelesség.
Meg az önfarkába harapó saját kígyó:(
she_wolf 2016.03.10. 08:32:11
Az ilyen konkrét kérdésekre csak egy olyan ember tudna érdemben válaszolni, aki ilyen osztályon gyakorló orvos ebben a pillanatban.
Ő az, aki ismerheti a vonatkozó szabályokat, rendelkezéseket.
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.10. 08:45:31
Egy ilyen helyen voltam látogatóban, ott nem dühöngő őrültek voltak, hanem demens betegek és a halálból többé-kevésbé visszahozott öngyilkossággal sikertelenül próbálkozók.
she_wolf 2016.03.10. 08:48:35
Friss öngyilkossági kísérletet a protokollban megállapított napig kezelni KELL a psychiátrián."
Írta @rest of boys:
gondolom, ez egy általános irányelv. Addig míg ez meg nem történik, nem engedhetik el a beteget. Az pedig hogy miért azon az adott helyen és olyan körülmények között van a beteg az egészségügy sara azzal együtt, hogy nyilván nem közlekedhet szabadon, míg a szükséges vizsgálatok zajlanak, a papírmunka elintéződik.
A kapott gyógyszerekről szintén egy, a pszichiátrián dolgozó orvos tudna felvilágosítást adni. Gondolom a Frontin hatásának közömbösítése, a mellékhatások, illetve a keresztreakciók lehetőségének minimalizálása érdekében kapta a rakás bogyót, mást nem tudok elképzelni. Nyugtatni, altatni, kicsit "kiiktatni", mert addig tisztul a szervezet.
(Nekem jelzésértékű, hogy a határozatlan szuicidek elsősorban Xanax, Frontin (azonos hatóanyag), esetleg Andaxin és társai által próbálnak meg öngyilkosok lenni. Véleményem szerint ez nem eltökéltséget, hanem inkább pszichés problémát vet fel.)
zünüke 2016.03.10. 09:09:50
she_wolf 2016.03.10. 09:30:22
Attól hogy most nem dühöng, és úgy tűnik hogy rendben van, még nem biztos, hogy ez a valóság, és stabil a beteg.
Az, hogy zárt osztályok vannak abból a szempontból jó, hogy könnyebben felügyelhető a beteg, és közbeavatkozni is könnyebb, ha baj adódik. Képzeld el, hogy egy instabil, protokoll szerinti kezelés alatt álló beteg elindul azzal, hogy a büfébe kér eltávot gyümölcsléért, és tesz egy kitérőt, ahol már csak egy halottat találnak. Őt, vagy mást....:(
(Dühöngés. Nem csak dühöngő betegek vannak, jobban kell tartani a csendes, magukba zárkózottaktól. Ha dühöng, be lehet avatkozni. A csendeseken nem látod, hogy mire készül, ha készül valamire. És ilyenkor jön az, hogy "de hát már olyan jól volt". Igen, csak közben másképp sült el dolog. És ők a "sikeresebbek", ha a statisztikát nézzük:()
qbr 2016.03.10. 10:01:59
De ezen osztályok valóban nagyon rossz helyek, a fizikai állapotok, a betegek állapota, és maga a bezártság és kontrollvesztés érzete miatt.
qbr 2016.03.10. 10:07:00
she_wolf 2016.03.10. 10:16:58
Kétségtelen, hogy ez egy nagyon jó vitaalap, és erről beszélgetni rendkívül hasznos lehetne.
gabix 2016.03.10. 15:44:20
gabix 2016.03.10. 16:36:26
rikitikitévi 2016.03.10. 17:19:07
menj a nok lapja cafeba vagy a borsonline forumba ott jatszhatod az eszedet a hozzad hasonlo tudorok kozott. Amugy amit irtal az olyan szintu ostobasagoktol hemzseg, hogy ha megengeded, nem reagalok ra.
gabix 2016.03.10. 18:08:15
rest of boys 2016.03.10. 18:41:31
rest of boys 2016.03.10. 18:43:20
she_wolf 2016.03.10. 19:21:54
Nénik?:)
Amit @yogosannak írtál: azért gondolj arra a mentalitásra, ami sajnos még mindig jelen van. Nevezetesen: "ha ezt megtudja jóskapistagizimari, jajistenem mi lesz akkor?"
A pszichiátria sokak számára még mindig egyet jelent a bolondokházával, vigyorgóval, agyilag zoknikat deponáló "sárga házzal". Jellemzően ezek az emberek szokták a hónuk alá kapni a szeretteiket és kimenekíteni a cikis környezetből. Methogy az én gyerekem nem futóbolond:(
rest of boys 2016.03.10. 19:29:56
DarthVader 2016.03.10. 20:00:18
Baromságokat irsz. 4 napos fájdalom után tök mindegy hogy hány EKG-t csinálsz, mert az elsőn is látszania kell valaminek. Nem csak a 10 percesen. Amit irkálsz az az akut infarktusra vonatkozik. 1 puff nitrát után a negativ EKG pozitiv lesz. Aha. Szokott.
Ha te 15 év alatt egy infarktusost is ellátál, akkor én vagyok a habonyárpi.
Gondolom, nem olvastad végig a kommenteket.
Tartsál nekem villámkurzust lécci!
she_wolf 2016.03.10. 20:03:39
Sajnos valóban ez az ábra, és ami a korral való haladást jelenti, kis hazánkban nagy elmaradás van a fejekben:(
Pedig a neurológia varázslatos dolog ám, minden vonatkozásában:) mert a pszichével lehet mókolgatni, meg izéskedni (sokan meg is teszik és hatalmas károkat okoznak vele, de hát itt mindent lehet ami nem tilos), de a neurológia káprázatos dolgokat képes megvilágítani annak ellenére, hogy mennyi mindent kell még megtudnunk róla.
De Te ezt nagyon jól tudod, mint ahogy azt is, hogy mennyi mindent nem tudsz még:)
Nem ijedsz meg néha ettől?
yogosan 2016.03.10. 20:20:05
platelet 2016.03.10. 20:32:45
Ezeket nem bántásból írom, hanem azért, hogy vedd komolyan az ismerődöd betegségét! Nem amiatt kéne aggódnod, hogy eltölt még valamennyi időt a zárt osztályon (az egyébként valóban rossz körülmények között), hanem amiatt, hogy egyszer talál egy módot, és tényleg megöli magát! Ez egy nagyon súlyos betegség, amit kezelni kell, és ez a kezelés a zárt osztályon kezdődik.
she_wolf 2016.03.10. 21:03:50
Akiket említettél, önveszélyesek. Tehát sem az ismerősödnek, sem neked nem kell félnetek attól, hogy bennetek kárt tesznek. Úgy tudom, de legalábbis erősen bízom benne, hogy külön helyezik el azokat a betegeket, akiknél esély lehet arra, hogy mások ellen esetleg támadólag lépnek fel.
Szóval: no para!:) A benntartózkodás remélhetőleg megerősíti az ismerősödet abban a szándékában, hogy ki akarjon kerülni onnan, és eszébe se jusson a továbbiakban önmaga ellen fordulni. Mert újra ilyen emberek között találhatja magát, és azt egészen biztos, hogy nem akarja. De most neki és a családjának is meg kell értenie, hogy érte történik mindez, nem ellene.
Igen, üdvös lenne, ha szelektíven lehetne elhelyezni ezeket a betegeket, és kellő létszámú ápoló személyzet is rendelkezésre állna, hogy a legnagyobb biztonságban lehessenek, de ebben az országban élünk, és ezt inkább most hagynám....
És bennem még mindig ott van a kérdés: mivel magyarázta az ismerősöd ezt a tettét? Mert az egésznek az lenne lagfontosabb része, nem az, hogy most égre-földre esküdözik, hogy többet soha! A gyógyulás/gyógyítás ott kezdődik, hogy erre a kérdésre válasz legyen, onnan lehet tovább lépni.
Braincelle 2016.03.10. 22:11:09
De van, bírói szemle hagyja jóvá szükség esetén, hogy indokolt az akarata ellenére kórházban tartani.
Valaki akarata ellenére kórházban tartani csak a zárt osztályon lehet.
Ezért van ott, nem azért, mert őrült. Azt, hogy "esze ágában sincs még egyszer megtenni", talán a kezelőorvos és a pszichológus nem így látja.
Braincelle 2016.03.10. 22:12:26
Braincelle 2016.03.10. 22:15:28
rikitikitévi 2016.03.10. 23:54:37
qbr 2016.03.11. 08:29:17
zünüke 2016.03.11. 09:01:19
she_wolf 2016.03.11. 09:34:58
A kezelés az lenne, ha legalább egy hónapig bent tartanák. Egy komoly állapotfelmérés és gyógyszerbeállítás után, kész tervekkel a közeljövőre nézve, különböző hasznos foglalkozások után és a továbbiakra vonatkozóan megszabott időközönkénti ellenőrzés mellett mehetne Isten hírével, és élhetné az életét, amit az orvosok megmentettek.
Szerinted ez ma Magyarországon működőképes lehetne? Szerintem kizárt!
És akkor ehhez mérten értékeld fentieket:(
Itt viszont az történt, hogy a ki tudja milyen okból öngyilkolni akaró ember meglátta az élet árnyékosabbik oldalát, és felsikkantott, hogy idesanyám, rám néztek a tikok, félek, haza akarok menni. A szülő mentené az áldatlan állapotok közül az utódot, csakhogy délről fúj a szél. Amit az utód eresztett ki a zsákból. Jó lenne tudni, hogy miért....
she_wolf 2016.03.11. 09:43:32
Ezt én sosem értettem. Mármit az öngyilkosok eszközválasztását. Miért pont az antidepresszáns? Persze, abból is bevehet letális dózist, de ha már gyógyszer, akkor van annál hatékonyabb is, amit ilyen céllal be lehetne venni.
Sokan elfelejtik, hogy az emberi szervezet milyen erős. A könnyű halál csak keveseknek adatik meg, és az ilyen jellegő eszközválasztás nekem azt sugallja, hogy ezek az emberek "gyávák" meghalni.
Bocs a szóhasználatért, szerintem Te tudod, hogy hogyan gondolom.
yogosan 2016.03.11. 11:33:11
Erre inkább én válaszolnék. ...
"A kezelés az lenne, ha legalább 1 hónapig bent tartanák"
-Szerinted egy mindenáron öngyilkos akarok lenni embert az 1 hónapos kezelés egy zárt osztalyon pszichésen rendbe tesz? Hát én ebben azért a mai kórházi viszonyokat tekintve kételkedem.
"Egy komoly állapotfelmeres és gyogyszerebeallitas utan kész tervekkel a jövőre nezve, kulonbozo hasznos foglalkozások után.
-A különböző hasznos foglalkozás ezen az osztalyon abbol áll, hogy egy pszichológus próbál valami előadást tartani a betegeknek, ami nem nagyon sikerült harmadszorra sem, mert az egyik beteg éppen a fallal beszélget inkább, a másik a sátánt hivja, a harmadik hátrafelé menetel énekelve, a negyedik meg egyfolytában zokog. Nesze neked hasznos foglalkozás. Ugyan már ezt te sem gondolod komolyan...
"Itt viszont az történt, hogy ki tudja milyen okból öngyilkolni akaró ember meglatta az élet árnyékosabb oldalát, és felsikkantott, hogy idesanyam..
-Itt az történt, hogy ennek az embernek 1 hónapja meghalt az elettarsa akivel az esküvőt szerveztek, es a közös lakásuk felújításán dolgoztak 1 éve ejjel nappal, azt hiszem valahol érthető az öngyilkossági szándéka, meg ha nem is a szó legszorosabb értelmében.
Nem egy dühöngő örült, nem egy sorozat öngyilkos, soha életében a legynek sem ártott és éppen ezért el sem tudjuk képzelni mit keres a zárt osztályon, amikor lenne lehetőség arra, hogy normál pszichiátrián kezeljék, ahol mondjuk nem veszik el a telefonját, kiengedik a kertbe sétálni, és főleg nem a teljes bolondok közé zárják. Nekem senki ne akarja azt mondani, hogy ez így van jól, és ennek ez a rendje.
she_wolf 2016.03.11. 11:59:26
Mindaz amit visszapasszoltál most nekem, ott volt korábban @zünükének kérdés formájában általam feltéve:
"Szerinted ez ma Magyarországon működőképes lehetne? Szerintem kizárt!"
Az idézett mondat fölött pedig leírtam, hogy mi lenne ez a minimális követelmény, aminek segítségével visszavezethető lenne egy életétől megszabadulni akaró ember az életbe.
A hangsúly a "minimálison" van! A "legalább" ennek szinonímája.
A zárt osztályra való elhelyezést fentebb megindokolták és elmagyarázták orvosok. A körülményekről nem ők tehetnek, de legfőképpen nem a beteg.
Megint ott keressük az okokat, ahol nem találunk választ:(
Sajnálom az ismerősödet a vesztesége és a következmények miatt egyaránt.
she_wolf 2016.03.11. 12:08:28
Egyébként őszintén remélem, hogy ha mástól nem is, a kórházban tapasztaltaktól "kijózanodik" az ismerősöd, és rájön, hogy bár rendesen felképelte az élet, az övé nem érdemli meg, hogy csak úgy eldobja magától. Van családja, szeretik, mellette állnak, védelmezik. Nem félni kell, hanem ebből erőt meríteni, és nekifeszülni a következő életnek, mégha hiányos is (mert valaki, aki fontos volt, elment):(
Ez adhat erőt ahhoz, hogy amit még muszáj kórházban töltenie, azt sérülésmentesen ússza meg, és vonja le a konzekvenciát!
DarthVader 2016.03.11. 13:11:05
"-Itt az történt, hogy ennek az embernek 1 hónapja meghalt az elettarsa akivel az esküvőt szerveztek, es a közös lakásuk felújításán dolgoztak 1 éve ejjel nappal, azt hiszem valahol érthető az öngyilkossági szándéka, meg ha nem is a szó legszorosabb értelmében. "
"Nem egy dühöngő örült, nem egy sorozat öngyilkos, soha életében a legynek sem ártott és éppen ezért el sem tudjuk képzelni mit keres a zárt osztályon, amikor lenne lehetőség arra, hogy normál pszichiátrián kezeljék, ahol mondjuk nem veszik el a telefonját, kiengedik a kertbe sétálni, és főleg nem a teljes bolondok közé zárják. Nekem senki ne akarja azt mondani, hogy ez így van jól, és ennek ez a rendje. "
De, ez igy van jól. Mármint hogy zárt osztályon. Ugyanis az okok nem szüntek meg, amik kiváltották a suicidiumot. Tehát egy normál pszichiatriáról a kertből szépen kisétál, és elémegy a busznak. Pölö. (A telefon elvétele vsz. azért van, mert a külvilággal való kapcsolattartás fenntartja a lelki kapcsolatot az eseményekkel. )
Az osztályon egyrészt psychiáter/psychológus beszél vele, másrészt az idő telik, és a heves érzelmek kissé elcsendesednek. A fájdalom marad, de már nem lesz annyira éles.
Harmadrészt pedig az egyik frusztrációt - élethelyzet - felváltja egy másik - környezet - és az agresszió iránya megváltozik az önmaga irányából a környezet irányába. Ennek is van jelentősége.
(Ismerősöm - kolléga - kevésbé súlyos magánéleti problémák miatt követett el suicidiumot, másfél hónapig aszalták bent. Pedig orvos volt. )
Nem azért tartják bent, mert ez a psychiaternek jó. (Van egy olyan érzésem, hogy ha nem perelnék minden szarér' az eü-t, akkor hamarabb kiengednék, de igy a legkisebb kockázatot se akarja vállalni senki. Köszönhető ez pl az ilyen blogoknak is :)
she_wolf 2016.03.11. 13:37:38
Szerintem az ilyen blogokkal nincs túl sok baj. Értelmes ember tud szelektálni, a jó, segítő szándékú szót meghallja, megfogadja.
Amit nem ért, az elmagyarázzák azok, akik értenek egy adott területhez. Minden azon múlik, hogy aki kérdez, aki tanácsot kér és kap, mennyire befogadóképes, és mennyire tud elvonatkoztatni, kritikus/önkritikus szemmel meglátni a lényeget.
Szerintem:)
rikitikitévi 2016.03.11. 17:17:55
A zárt osztályos (kényszer)elhelyezés ebben a tekintetben megoldást jelent, legalábbis rövid távon.
gabix 2016.03.11. 20:31:45
1. vedheted a munder becsuletet, es kokettalhatsz az orvos baratoddal, de attol meg a muhiba, muhiba marad!
2. hol olvastad azt, hogy egy puff nitratra valtozik a beteg EKG-ja? a beteg panaszai valtozhatnak, a mellkasi fajdalma merseklodhet, javulhat az oxigenizacio, csokken a preload, es az afterload,ezaltal a vegdisztolas nyomas is. csokken a koronaria erek ellenallasa, no a pulzusterfogat, es tudoben a gazcsere. nem beszelve arrol, hogy, hogy a sclerotizalt koszoruserenek fokozott a hajlama a vazokonstrikciora a hianyzo endothldependens relaxacios faktor miatt! igy a nitrat alkalmazasa, nem szukul le az akutt szakaszra, hanem az infarktus barmelyik szakaszaban adhato. mond csak hol olvastad, hogy a nitrovazodilatatorokat csak az ACS akut szakaszaban lehet alkalmazni? vagy esetleg tartsak gyogyszartant is? :D
3.attol, hogy a betegnek 4 napos panaszai vannak, meg nem azt jelenti, hogy negy nappal ezelott kapott infarktust! siman lehetett egy instabil anginaja, es csak a negyedik napon lett teljes okkluzioja. es bizony lehet instabil anginaval dolgozni, eppen a meg megtartott koronaria prfuzio miatt.de hat te minden elozmeny ismerete nelkul leirtad, hogy szerinted a betegnek tobb kisseb infarktusa volt es utana kapott egy nagyot! :D mar ne haragudj, de latatlanba ekkora marhasagot hozzaerto orvos nem allithat!!
4. Es igen a betgnek akar negyed ora elteltevel is valtozhat az EKG-ja! hallotal mar olyanrol amikor arrol beszelunk, hogy "mozog a beteg EKG-ja" egyebkent egy hete hozott be hozzam amento egy beteget 2 napos mellkasi fajdalommal, jo vitalis parameterekkel, negativ EKG-val., amit a HO keszitett. legalabb neki volt annyi esze, hogy bekuldje a beteget a nem szuno mellkasi fajdalmaval! es o legalabb megadta a telito dozist (ASA, nitrat, Plavix, Natrium-heaparin,Mo) 15 perces transzportot kovetoen a surgossegin keszitett EKG-n 4mm meghalado ST-elevacioja volt az inferolatheralis regioban! nahat az ugy latszik az elet sokkal okosabb mint te! :)
5. egyebekben ne gyere nekem a lezajlott infrktussal, mert egy olyan EKG regisztratumon mindennek lehet titulalni, csak negativnak nem!! ja hogy a doki nem ertett az EKG-ho? sorry! ez van. de ettol meg nem pattintok le egy negy napos mellkasfajos beteget! ellenben gyanakodhatok egy NONSTEMIRE, de akkor eppen ezert fogom bekuldeni. tudod?! enzimkinetika, ECHO, ujabb EKG!
6. nos. ha nem lennel ennyire okos, es vegtelenul hazanyalo a kollegakkal szemben, es egy csopp empatiat, emberseget, es megertest vennel magadra a beteget, es az egesz egeszsegugyet illetoen, akkor meg akar egy jo szakelleto is lehetne beloled! bar ketlem, az isteni erzest nehezen lehet elnyomni egy embernek magaban! nem kell valaszolni, egyebekben en sem fogok. hala istennek nem vagyunk szakmailag egy szinten. kokettalj csak rikitikievivel, attol nem lesztek okosabbak.
tovabbi szep napot!
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.11. 20:41:05
(ismerek kb. egy, talán két orvost, akiben van némi empátia és emberként viszonyul a beteghez, nem munkadarabként tekint rájuk)
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.11. 20:43:49
Feltéve persze, hogy nem egy pillanatnyi, megoldhatatlannak tűnő probléma volt a kiváltó ok, hanem akár egy gyógyíthatatlan betegség, akár a nagyon rossz anyagi helyzet.
gabix 2016.03.11. 21:04:24
gabix 2016.03.11. 21:12:04
nagyon helyes! en is remelem, hogy sok ilyen kollegam van!!! bar tenyleg igaz, hogy jollakotnak az ehezo sosem lesz a baratja! es aki munkadarabkent tekin a betegere, annek semmi keresnivaloja az egeszsegugyben. es persze ennek nem a jo fizetes a feltetele. meg ha sokan igy is gondoljak!! dolgoztam en angliaban 5x ennyi fizetesert, de ott is voltak ilyen lekezelo, semmirekello kollegak, akik a beteget emberszamba sem vettek. meg volt mindenuk, es nem volt gondjuk mas, csak hogy eppen audit, vagy mercedest vegyenek! csak eppen embersegbol vizsgaztak elegtelenre.
she_wolf 2016.03.11. 21:23:12
"(van egyáltalán ilyen, vagy csak az orvosok találták ezt ki?)"
Van ilyen, hidd el!:( Természetesen nem úgy indul neki, hogy "most majd jól felhívom magamra a figyelmet", hanem mellőzöttséget érez, és úgy gondolja, hogy tökmindegy, hogy él-e, hal-e,nem érdekel senkit, nem figyel rá senki, hát akkor nem mindegy minden?
Vagy sorozatos kudarcok érik, szégyenérzete van valami miatt, amivel képtelen egyedül megbirkózni, és ilyen módon keresi a kiutat. De ezek mögött csak egyetlen szó van, amit nem mer, nem akar, nem tud kimondani: Segítség! Az ilyen esetek tartozhatnak szerintem a figyelem felkeltés kategóriájába.
Ha valaki tutira akar menni, az megtalálja elsőre végleges megoldást.
Az elszántságát pedig az is jelzi, hogy a tutit megtalálni időbe kerül, míg alaposan bebiztosítja magát életmentés ellen.
she_wolf 2016.03.11. 21:44:01
Nem olyan régen megkérdeztelek, hogy miért a facéról szórod az igét, miért nem ereszkedsz le közénk, és folytatsz itt párbeszédet, emlékszel?
A válaszodban -amit akkor és most is köszönök- többek között ezt írtad:
"Ugyanakkor nem szeretnek anyadozasba, egymas ostabasaganak kikialtasaba belebonyolodni."
Mindezek után csak egyetlen megjegyzésem lenne: "?"
gabix 2016.03.11. 21:55:22
igy utoljara meg le is irnam, hogy EGY LEZAJLOTT AMI-ban milyen EKG kept kellene varnunk a jelen szakmai protokoll szerint!
Már lezajlott infarktus egyetemesen elfogadott EKG-
jelei: Bármilyen 20ms-nál szélesebb Q-hullám vagy QS a V2-V3 elvezetésben
30ms-nál szélesebb és legalább 0,1mV mély Q-hullám vagy QS az I, II, aVF és V4-6
elvezetésekben
Vagy bármely két összetartozó csoporton belüli elvezetésben (I, aVL,V6,V4-V6,II, III,
és aVF)
40ms-nál szélesebb R-hullám a V1-2 elvezetésekben,és 1-nél nagyobb R/S arány
konkordáns pozitív T-hullámmal (ha nincs vezetési zavar)
de hat ugye okos kollegem megmondja a negativ EKG mellett, hogy a betegnek 4 napos lezajlott AMI-volt!!! :D
rikitikitévi 2016.03.11. 22:09:27
Most látom, hogy utoljára már csak a farkaslánynak fejtegette a hülyeségeit, abban bízva, hogy ő vevő lesz rá. Szerintem rossz lóra tett, ahogy mig54-et ismerem, ő ennél sokkal okosabb!! Egyébként amit a lezajlott AMI-ról írt (megjegyzem, a jelző és a jelzett szó egymást kizáró fogalmak, mert ha lezajlott, akkor már nem AMI...), az egészen egyszerűen összeollózott halandzsa. Ha tényleg orvos, nagyon alulképzett és csak lejáratja a szakmát.
qbr 2016.03.11. 22:09:35
Ráadásul, mivel sokszor nem idős betegekről van szó, nem jellemző a mindenféle krónikus betegségekre való gyógyszerszedés, más, vényköteles gyógyszere nem is feltétlenül van otthon, és ok, hogy nem nagyon nehéz, de nem is annyira nagyon könnyű nagyobb mennyiségű, nagy hatékonyságú gyógyszerhez hozzájutni.
Szóval emögött nem kell pszichoanalitikus okokat keresni, nagyon könnyen egészen gyakorlati okai lehetnek: ez van kéznél.
A "gyáva" meghalni alatt, gondolom, azt érted, hogy nem elég eltökélt, de ez itt nem igazán egy értelmezhető fogalom, mert a kérdés nem dichotóm, hogy igen/nem, csinálom/nem csinálom, hanem egy beteg valamilyen aktuális pillanatáról beszélünk, amikor kibillen az egyensúlyból valamennyire, körülveszi valamilyen pillanatnyi környezet, rendelkezésére áll valamilyen eszköz, eszébe jut-e, hogy segítséget kérjen és van-e erre lehetősége, stb. És ugyanennél az embernél egy másik időpillanatban a fentiek esetleg teljesen más együttállást eredményeznek.
gabix 2016.03.11. 22:31:55
szomoru, es elkeserito, hogy a magyar egeszsegugy itt tart.hala istennek, meg vannak olyan szakemberek, akik ertenek is a szakmalyukhoz, es nem idegenben hasznositjak a tudasukat. mondjuk ti persze ehhez nem tartoztok! :D igaz komoly szakemberek, nem alacsonyodnak le, hogy effele blogokon vitazzank, egymassal ill. a laikusokkal! en inkabb maradok a szakmai forumoknal. belatom, nagy hiba volt idejonnom! tovabbiakban meghagyom nektek az egymas majanak a dagasztasat! tovabbi szep napot! :)
she_wolf 2016.03.11. 22:32:47
Logikus az érvelésed, köszönöm!:)
Amit a második bekezdésben írtál az eléggé összetett dolog, mert itt felvetődhet a közvetlen környezet felelőssége is. Nagyon nem szeretem azt látni/hallani, hogy egy ilyen elesett embert bolondnak titulálnak. Ha "bolonddá" vált akkor azért, ha úgy született, akkor pedig pláne!
Előző esetben vagy a környezete lehet felelős ezért, vagy olyan behatás, amivel szemben védtelenek vagyunk, utóbbi esetben pedig önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt az, aki per tu lebolondoz egy komoly betegséggel vívódó és nem beszámítható embert.
she_wolf 2016.03.11. 22:40:16
Lemaradt és fontosnak tartom: tudomásom szerint nincs pszichiátriai betegségem, öngyilkosságra sem érzek késztetést, vidám, optimista ember vagyok gyakran akkor is, amikor semmi nem indokolja ezt az optimizmust.
Ugyanakkor el tudok képzelni olyan élethelyzetet, amikor nagyon körültekintően inkább elköszönnék.
(Természetesen kilőve az olyan "okokat", hogy kitört a kedvenc topánom sarka, vagy hogy sehol nem kapok hajcsavarót, szóval érted!:D)
she_wolf 2016.03.11. 22:55:37
A szakmai részéhez nem tudok hozzászólni, nem vagyok orvos.
A kommunikációs része viszont azt erősíti bennem, hogy te nem szakmázol, hanem csuklóból lenyomod a kollégáidat, és aki mást mond, annak izomból és minősítve, becsmérelve, tudását, véleményét megkérdőjelezve válogatott szavakkal megspékelve nekifeszülsz.
Ki fogsz ábrándulni, ez egy publikus blog, ahol szakemberek érhetően írnak nekünk, laikusoknak. Még egymáshoz szólva is.
Nem csodálom, ha nem szeretsz ily módon konfrontálódni.
Bár elköszöntél, de hadd adjak neked egy tanácsot laikusként: a helyesírási hibákat ne állítsd be elgépelésnek, mert nem vet jó fényt az emberre ha olyannal mosakszik, amitől csak koszosabb lesz!
neduddki21 2016.03.12. 08:34:27
she_wolf 2016.03.12. 09:22:44
Ritkán teszem szóvá, pláne, hogy én is hibázom:)
Akkor teszem szóvá, amikor azt látom, hogy -rossz hasonlattal élve- valaki bort iszik és vizet prédikál.
Korábban már más is felvetette amit gabix írt, nevezetesen, hogy mellkasi panaszost ki kell vizsgálni kardiológiai szempontból.
Ugyanő azt is leírta, hogy ez miért bukik meg. Ez még az én szememet is kiverte, pedig nem vagyok szakmabeli.
Valóban úgy kezdődött, hogy gabix visszaütött, de befeszülni nem kellett volna. Magad is láthattad már itt, hogy homlokegyenest ellenkező nézetek végül hogy egyenlítődtek itt ki, és hogy váltak egy egésszé. Szóval nem ördögtől való ez.
Nem üldözte el senki, elment. Ne csinálj belőle mártírt csak azért, mert neked nem tűnt lekezelőnek.
Ha már itt tartunk: érdekelne, hogy milyennek jellemeznéd ezt a hozzászólást:
gabix 2016.03.10. 18:08:15 ?
És ne haragudj, de nagy különbség van a kritikus szemlélet, és az "én rántottalak ki a seggemből" stílus között.
Szerintem:)
Nem titok, hogy vannak itt "kedvenceim", akikkel nagyon szívesen beszélgetek, ám ha úgy alakul, egymás véleményének tiszteletben tartása mellett is jókat tudunk vitázni az aktuális álláspontuknak megfelelően. És még soha nem volt belőle világháború, sértődés, feszülés.
Mi (mármint Te és én) sem vagyunk mindig ugyanazon a véleményen, mégsem hajtottuk el egymást soha -jól emlékszem:)
A sokféle vélemény jó, hasznos. És a megfelelő stílus megválasztása, a kivagyiság elhagyása ezen csak lendíthetne!
(És vissztérve a helyesírásra: ha valaki következetesen olyan hibát ejt amiért már alsó tagozatban is karó jár(na), azt hadd ne gondoljam tévedhetetlennek! Bocs, ez már tényleg csak olyan mig54-féle izéség....D)
rikitikitévi 2016.03.12. 09:48:24
Az meg, hogy egy (téves) szakmai állítást az azon a területen laikusnak fejteget, nem igényel kommentárt. Azért, hogy ne maradjon senki tévedésben, annyit le kell szögeznünk, hogy olyan, hogy "lezajlott AMI" EKG képe, nincs. Ahány beteg, annyiféle, függ attól, hogy milyen lokalizációjú (elülső-, hátsó-alsófali, csúcsi, szeptális, stb.) és kiterjedésű és jellegű (Q -nonQ, STEMI, nonSTEMI) volt a nekrózis, melyik koszorúsér záródott el részben vagy teljesen, milyen volt az adott szív vérellátása (ebben is nagy az egyéni variabilitás), hogyan történt a szervülés/hegesedés, kialakult-e aneurizma, stb.
Amit gabix írt, összeollózott halandzsa, ahogy fentebb is írtam, a lezajlott infarktusnak nincs tipusos ekg képe, ahány, annyiféle. Aki sok infarktusos beteget kezelt és százezres nagyságrendű ekg-t értékelt ki (mint pl. én), annak elég ránézni, és tudja, hogy van-e heveny ischaemia vagy lezajlott infarktusra utaló eltérés.
Az infarktus felismeréséhez pedig, ha egyáltalán okoz ekg eltérést, elég egyetlen QRST komplex értékelése, ami a papíron valóban csak 1-2 cm, ezt arra a felvetésre írtam, hogy 20 cm-es görbe a laikusok szerint nem elég, ebbe kötött bele buta módon gabesz.
És nem a helyesírását kifogásoltuk, hanem az igénytelenséget (ékezetek hiánya, pongyola stílus). De valóban nem kell ezen a mellékvágányon többet időznünk, én nem is fogok. Részemről nincs harag, de véleményem igen.
she_wolf 2016.03.12. 10:20:43
A szakmázástól eltekintve, csak általánosságban:
attól, hogy valaki beismeri a tévedését, még nem lesz kevesebb, sőt! A hibákból tanulunk, ezeket később lehetőség szerint kiiktatva fejlődünk.
Én szeretem olvasni amikor a szakemberek érvelnek, mert önző módon a saját javamra tudom fordítani az abból tanultakat.
(A kardiológiához aztán végképp semmi közöm nincs, pedig szép éveket töltöttem el a SOTE-n, coronaria őrzőben. Ami ott ragadt rám, még mindig előhívható, és hiába telt el sok év azóta, hiába fejlődött/fejlődik az orvostudomány öles léptekkel, a mai napig etalon.)
Ami az írásbeli kommunikációt jelenti: függetlenül a helyesírástól, nekem hatalmas adalék valaki személyiségének megismeréséhez, így vagyok huzalozva:)
rest of boys 2016.03.12. 15:39:26
she_wolf 2016.03.13. 11:57:05
Szerintem nem:( Ma vasárnap van, pénteken esetleg kiengedhették volna, ha úgy ítélik meg a helyzetet, de @yogosan pénteken szólt hozzá utoljára, és akkor még nem volt képben ilyen lehetőség. Ő is aggódott a hosszú hétvége miatt. A legközelebbi munkanap pedig szerda lesz, amikor esetleg újra szóba kerülhet ez a dolog:(
Munkaszüneti napokon meg ünnepeken a kórházakban is megáll az élet, csak a mindennapos rutin van, és az akut helyzetek kezelése.
Bízom benne, hogy @yogosan majd megírja a fejleményeket.
yogosan 2016.03.13. 12:20:32
she_wolf 2016.03.13. 12:50:43
Köszi, hogy írtál!
Örülök, hogy némileg konszolidáltabb a helyzet, és úgy tűnik, jobban van az ismerősöd.
Muszáj összakapnia magát, és nagy szüksége van arra, hogy a család mellette legyen, támogassa. Nem csak a mostani helyzetben, hanem később is, amikor már otthon lesz. Nem azt mondom hogy rá kell telepedni, sőt! Az ismerősödnek az lenne a fontos, hogy érezze, mindig számíthat rájuk. Kívánom tehát a legjobbakat!:)
Kezelés, lélekgyógyítás....ugye most csak viccelsz?:( Az is katasztrófa, ami az egészségügy "egyszerűbb" frontján történik, hát még az ilyesmi!
Ott kellene kezdeni, hogy külön lehessen intézményesíteni. A jelenlegi helyzet minden, csak nem progresszív. Ahol a függő, a kényszeres és a téveszmés szomszédos ágyakon fekszenek, ott csak káosz lehet:(
A honi egészségügy sírját túlórában ássák:( A cél egyértelműen a magánpraxisok, intézmények minél számosabbá tétele. Ami nem lenne baj amúgy, csak az átlagember pénztárcája felől nézvést utópisztikus:(
zünüke 2016.03.13. 14:41:55
zünüke 2016.03.13. 14:49:58
she_wolf 2016.03.13. 16:09:54
Számodra miért félelmetesek? Mit tartasz félelmetesnek? Te hogy definiálnád pontosan a kifejezést: "őrült"?
"Begolyózni." Ez pontosan mit jelent a te olvasatodban? Ne érts félre, tényleg csak kérdezek, minden hátsó szándék nélkül:)
she_wolf 2016.03.14. 11:03:48
index.hu/belfold/2016/03/14/orakig_hurcolasztak_a_budapesti_mentok_a_not_mire_talaltak_korhazat_es_ott_meghalt_lapszemle_nepszabadsag_nol/
Braincelle 2016.03.14. 14:12:21
Hát én a legutóbbi hozzászólásom óta nem olvastam ezt a csodablogot, most meg épp rohanásban vagyok, de majd végig olvasom a szívinfarktusos vitát, amiben eddig egyáltalán nem mélyültem el.
rest of boys 2016.03.14. 15:14:46
Azt elképzelni sem merem, mi lesz akkor, amikor a jelenlegi aberrált elképzelések testet öltenek és a nővérre bízzák az orvosi munkát: bocsi, én nem vénázom, nem kötök infúziót (csak ha muszáj), ő se kórismézzen, se ne gyógyítson, csak ápoljon.
A mentős se kórismézzen, hanem juttassa el a beteget a legelső orvoshoz, ő majd eldönti, hol a beteg helye.
Igaz, kaptam már sebészeti szakterületen dolgozó, körzeti orvost helyettesítő kollegától is "epilepsziás rohamot produkáló" nőbeteget, aki a szétpukkant petefészekcisztája okozta fájdalom miatt remegett deszkakemény hassal.
she_wolf 2016.03.14. 17:34:30
Lövésem sincs, hogyan gondolják a különböző kormányok összerakni ezt az egészségügyet. Engedték atomjaira hullani, és olyan hajmeresztő elképzelésekkel jönnek elő, hogy attól még egy laikus zsbében is kinyílik a bicska:(
Semmi bajom nincs egy jól képzett nővér esetenkénti éltmentő fellépésével, de az azért durva lenne, ha szakorvosi munkát lőcsölnének a nyakukba. Olvastem egyébként az erre vonatkozó agymenést, nonszensz.
(Sosem felejtem el, hogy a SOTE ll.-es belgyógyán egy nővér gondolt egy merészet és Sengstaken szondát nyomott le a betegnek anélkül, hogy erre bárki kérte, utasította volna. Volt ott minden a dícsérettől kezdve a kirúgása meglengetéséig. Nem taglalnám bővebben.)
Elképesztő és elszomorító, hogy mindez a szemünk előtt történik meg, és egyszerűen nem látni a fényt az algút végén. Érdemi meló helyett pedig csak a parasztvakítás megy, súlyos fizetésekért, egyebekért:(
2016.03.14. 19:43:11
Érfestéssel kimutatható a szívben a plakk? Van bármiféle megelőzési lehetőség azon kívül, hogy soha többé ne együnk fokhagymás sült oldalast és zsíros zúzapörköltet nokedlival? Meg ne dohányozzunk.Esetleg másvalami?
Bármi.
she_wolf 2016.03.14. 20:19:19
Ez most komoly, királylány? Vizsgáztatod @ DarthVadert? Vagy most éppen itt tartotok a nővérképző tanfolyamon?
gabix 2016.03.14. 20:41:05
szerintem a virtualis vilagban, mind az ekezetek hianya, mind a tarsalgas dialektusa megengedett.(egyebkent a nyelveszek evek ota azon gondolkodnak, hogy lehagyjak a betuk felett az ekezeteket, mert a mai kor nyelvi gondolkodasa szerint teljesen felesleges.) ez csak egy megjegyzes. www.nyest.hu/hirek/helyesirasi-hiba-e-az-ekezethiany
en szemely szerint azert irok ekezet nelkul, mert angliaban vasarolt notebook-al irok, es ezen mondjuk az á az a kukac, az é a kettospont stb... igy irni egyszerubb, es pusztan csak igy szoktam meg. mint ahogy azt is, hogy kisbetuvel irok mindent. lusta vagyok ezekre figyelni! meg a gepelesi hibakra is! elvegre ez nem egy cikk a nepszabadsagban! ha valaki nektek ettol lesz hiteles szakember? ennel negyobb gondotok ne legyen!:D
"Ahány beteg, annyiféle, függ attól, hogy milyen lokalizációjú (elülső-, hátsó-alsófali, csúcsi, szeptális, stb.) és kiterjedésű és jellegű (Q -nonQ, STEMI, nonSTEMI) volt a nekrózis, melyik koszorúsér záródott el részben vagy teljesen, milyen volt az adott szív vérellátása (ebben is nagy az egyéni variabilitás), hogyan történt a szervülés/hegesedés, kialakult-e aneurizma, stb."
tokeletesen egyetertek! de! en nem azt irtam le, hogy minden betegnel egyforma EKG kepeket kell keresni, hanem azt, hogy egy lezajlott AMI utan mindennek lehet nevezni csak nem negativnak. legalabbis ami a lezajlott infarktust illeti. termeszetesen ettol meg lehet annak tekinteni, ha akut ischaemias jel nem lathato. azert azt megjegyeznem, amikor nalunk a kardiologus hisztizett, hogy a betegnek csak aneurizmaja van, es kesobb kiderult, hogy ujabb AMI-ja van azert elcsempult a szaja szele. de ezen ne lovagoljunk. unom mar a sok pro-kontra okfejtest. :)
egyebekben amit leirtam, az nem a sajat protokolom, hanem az amit a konszenzus jelenleg egysegesen elfogad!!!
Már lezajlott infarktus egyetemesen elfogadott EKG-jelei:
• Bármilyen 20ms-nál szélesebb Q-hullám vagy QS a V2-V3 elvezetésben
• 30ms-nál szélesebb és legalább 0,1mV mély Q-hullám vagy QS az I, II, aVF és V4-6
elvezetésekben
• Vagy bármely két összetartozó csoporton belüli elvezetésben (I, aVL,V6,V4-V6,II, III,
és aVF)
• 40ms-nál szélesebb R-hullám a V1-2 elvezetésekben és 1-nél nagyobb R/S arány
konkordáns pozitív T-hullámmal (ha nincs vezetési zavar)
ezt pedig a Országos Egészségbiztosítási Pénztár
Elemzési, Orvosszakértıi és Szakmai Ellenırzési Fıosztály adta ki.
Budapest, 2010. július 15.-en
eljárásrend tervezetet készítette:
Dr. Gajdácsi József (orvos)
Dr. Csilek Mónika (orvos)
Az 21/2010 finanszírozási eljárásrend tervezetet ellenırizte és
jóváhagyta:
Dr. Gajdácsi József Zsolt fıosztályvezetı
(Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértıi és Szakmai
Ellenırzési Fıosztály)
tehat ha szerinted hulyeseg amit leirtam, akkor azon orvosszakerto szemelyek is azok, akik ezt lefirkantottak!
nekem ehhez tobb hozafuzni valom nincs, csak annyi, hogy magam is tobb szaz EKG-t lattam.
she_wolf "A szakmai részéhez nem tudok hozzászólni, nem vagyok orvos."
ehhez meg inkabb nem is fuzok hozza semmit.
most mar tenyleg lepek. :D
she_wolf 2016.03.14. 23:13:32
Ha nem említettél volna meg, nem érdekelne ez az egész, és hallgattam volna.
Az ékezetek legfeljebb nyelvtani hibának minősülhetnek, helyesírásinak nem. Nemrégiben változott egy rakás szabály ezzel, valamint az egybe- ill. különírással kapcsolatban is. Tehát egy valag karaktert pazaroltál el most arra, hogy megint csak a víz csobogása legyen hallható, miközben bőszen mosakszol. Ugyanis a teljes hasonulásra vonatkozó szabályok nem változtak, és nagy valószínűséggel nem is fognak, illetve ugyanez áll "j-ly" tévesztésére is, miszerint már az általános iskolában is helyesírási hibának minősül, ha valaki ezekben ront. Szóval ez nem lustaság, vagy elütés, erre hivatkozni nagyon gyenge kifogás.
(Egyébként megjegyezném, hogy egy olyan írást linkeltél be, amiben szerepel a "hibát vét", ami eleve hiba ebben a formában:) Ezt csak a napokban tudtam meg, eddig én is használtam.)
A kis- és nagybetű már gázabb. Persze, nem kell egy ezredrangú blogon nyelvészkedni, meg izéhozé, csak nekem eléggé furcsa az, hogy egy szakkifejezés rövidítését megtiszteled a nagybetűvel, a kollágádat, annak tudását (ha a személyét már nem is) pedig nem. Ez téged minősít.
Továbbá az is téged minősít, hogy amíg itt akár meg is feszülsz a betegért, a facén elhajtod a retekbe nagyjából ugyanolyan stílusban, mint ahogy itt a kollégáidat.
Ennyi lett volna az én utolsó hozzá(d)szólásom. Béke veled, sajnálom, hogy fáradtál ezzel a kis kitérővel.
2016.03.15. 06:22:17
Egyszerűbben fogalmazva. El lehet e cseszni az EKG felhelyezést úgy, hogy az nem mutatja ki az infarktust?
2016.03.15. 06:23:55
rikitikitévi 2016.03.15. 08:23:20
rikitikitévi 2016.03.15. 08:26:12
she_wolf 2016.03.15. 12:06:39
Amit @Darth Vadernek írtál, annak köze nincs EKG készítéshez, a kapott lelet kiértékeléséhez. Nyílzáporszerű össztűz a plakk "oldásától" a meglévő plakkok kimutatásáig a mgelőzésen keresztül.
Véleményem szerint te tudod ezekre a választ szorgalmas tanulóként, és -szintén- véleményem szerint @Darth Vaderen nem olyan nadrág lesz, hogy egy ilyen felesleges eszmefuttatásba belefolyjon. De ha mégis, akkor....:)
she_wolf 2016.03.15. 12:22:02
Ami engem illet, én bizony eléggé komolytalan vagyok, ha abból indulunk ki, amit most írtál:)
Úristen! Hányszor megfogadtam már, hogy többé nem írok valakinek, aztán mégiscsak sikerült rendre alfelet csinálni a számból. Szóval az nem biztos, hogy következetes tudok lenni, de remélem, hogy hiteles igen!:) Mit tegyek? Gyarló vagyok. No meg nem szeretem, ha ok nélkül cseszegetnek.
Az EKG. Én még olyan vákumos, gumibogyós bigyót használtam, aminek egy-egy darabja akkora volt mint egy ping-pong labda, zselézni, dugdosni, beteget bebetonozni, hogy meg ne mozduljon, mert akkor lőttek mindennek, közben úgy néztem a csíkot, mintha az én életem múlna azon, hogy hogy sikerül rajzolni:)
Ehhez képest ma már "hülyebiztos", pöpec kis masinák vannak:)
2016.03.15. 16:57:50
2016.03.15. 17:05:01
Viszont szeretek mélyre leásni,a probléma gyökeréhez. És érdekel. Kb ennyi.
DarthVader 2016.03.15. 20:10:37
Látom, egy hangot nem értettél meg se a posztból, se a kommentemből, de nem baj :) Szépen összehordtál hetet-havat, ami részeiben még igaz is, csak meglehetősen összefüggéstelen, és köze nincs a kommenthez.
DarthVader 2016.03.15. 20:14:08
Miről hadoválsz, jóbarát?
" negy napja fenallo melkasi panasszal beteved hozzad egy beteg, es te egy negativ EKG utan mire alapozod, hogy a betegnek lezajlott infarktusa van? "
Ezt te honnan vetted? Jó lenne, ha mielőtt hozzászólsz,elolvasod, mihez.
De ha te szagavatott kardiomágus vagy, akkor innentől minden mellkasi fájdalmast bezavarok hozzád akármikor, a nap bármelyik órájában. Enjoy.
DarthVader 2016.03.15. 20:28:52
Idefigyelj, nagyokos. Látom, értő olvasás baromira nehezen megy. Ki mondta, hogy negativ EKG mellett 4 napos infarktusa volt a betegnek? Ez nálad valami kóros fixáció lehet.
Egyébként mintha a posztban - érted, a POSZT-ban - arról lett volna szó, hogy negativ EKG melett 4 napja infarktusa volt a betegnek, és ezért halt meg. Akkor most volt neki vagy nem volt neki negativ EKG mellett infarktusa, amiben meghalt? Kicsit konfuzus vagy. Aghogy elnézlek, nyilván rajtad kivül senki más nem ért az EKG olvasásához. Ja. Te is tipikus példánya vagy azoknak a mikrotitánoknak, akik hat évig végigdorbézolják az egyetemet, és utána a tudást faciessel pótolják. Volt szerencsém többször az ilyenekhez. Itt is hemzsegett egy belőlük, mostabnában nem látom, lehet hogy nicket meg szakmát váltott és te vagy az, mert a stílus erősen hasonlit.
DarthVader 2016.03.15. 20:35:04
hát, plakkja válogatja, a gyógyszergyárak szerint a kezdeti "puha" plakkokat fel lehet oldani gyógyszerrel, én szkeptikus vagyok. A meszeseket már sehogy.
Amúgy pedig: 90 éves parasztemberek, életük fő tápláléka a szalonna-hagyma-kenyér szentháromsága, némi kevés pálinkával támogatva, az aortájuk olyan minta vizvezetékcső, olyan kemény, és életében nem volt anginája. Ja, nem stresszeltek, dolgoztak, szépen, komótosan, rendszeresen, nap mint nap. Kb a templomban ültek egyhuzamban egy órát.
Érfestéssel kimutatható, a szalonnaevés kerülése nem segit, sajnálom. Sport dettó. Ld Jane Fonda, az aerobik anyja. Semmi vigasztalót nem tudok mondani. Evvan.
Dikusz 2016.03.15. 20:41:12
Több blogon is olvastam a hozzászólásaidat. Itt most azt írod, hogy nővérnek készülsz. Aki ezt a hivatást válassza, és szívvel-lélekkel csinálja, egyáltalán az egészségügy bármelyik területén szeretne dolgozni, az minden tiszteletet megérdemel.
De a Praxison olvastam már tőled azt, hogy eszed ágában sincs nővérként dolgozni hol a betegek, hol a kollégák miatt. Tettem már fel egy Praxis-posztnál kérdést, hogy mi az oka két hozzászólásod közötti teljes ellentmondásnak, nem kaptam választ. Máshol arról olvastam, hogy másfél év után abbahagytad a tanulmányaidat. Érdekelne hol olvastam félre.
yogosan 2016.03.16. 10:49:49
-Nem tudom hol olvastad azt, hogy nekem nem adott felvilágosítást. A szüleinek, és a testvéreinek nem indokolta meg, hogy miért kell zárt osztalyra helyezni és előreláthatólag mégis meddig. A hiedelemmel ellentétben szó nincs itt semmilyen bírórol meg ugyeszrol, egy bírósági titkár felügyeli azt, hogy minden jogszerűen zajlik a beteg kezelesevel kapcsolatban, es nincs olyan tényező amihez a kórháznak nincs joga.
rikitikitévi 2016.03.16. 23:52:33
www.orvosimuhibaugyved.hu/orvosi-muhiba-forum-orvosi-muhiba-forum/
2016.03.17. 04:53:26
2016.03.17. 04:58:52
2016.03.17. 05:06:18
2016.03.17. 05:17:01
Akik az eügyben dolgoznak ,akár csak egy takarítónő az illető, mindenkivel aláíratják a titoktartási nyilatkozatot. Vajon miért nincs senki, aki blogot írna az eügyről és annak valós problémáiról?
she_wolf 2016.03.17. 16:29:36
A titoktartás a beteggel kapcsolatos adatokra, és az őt érintő ellátás során történetekre vonatkozik mindenkivel szemben, és mindenkitől egyetemlegesen elvártan, kötelező érvénnyel.
Az egészségügy valós problámája kívül esik ezen a körön.
A titoktartási kötelezettség pedig....naponta sérül a betegek ehhez való joga, csaxólok.
Szóval ne keverjük a szezont a fazonnal!
Az, hogy te miért jársz egészségügy tanfolyamra, a te dolgod, mivel ezzel kapcsolatban eléggé határozatlannak látlak...:)
2016.03.17. 17:16:43
she_wolf 2016.03.17. 18:04:40
Valóban. OKJ-s képzés.
Az én olvasatomban ez a tanfolyammal ekvivalens. Bocs, az én hibám.
Az én hibám az, hogy egy OKJ-s képzést nem tartok egyenértékűnek egy nappali tagozatos egészségügyi szakközépiskolai végzettséggel.
Az is az én hibám, hogy nem járok munka mellett egyészségügyi tanfolyamra azért, hogy otthon be tudjam kötni a bibis ujjamat, hanem annál valamivel gyakorlatiasabban gondolkodom.
És ja, bocs, hogy élek....
De leginkább azért bocs, hogy nem szarok a saját fészkembe.
2016.03.18. 13:42:42
Mindenki előtt ott a lehetőség hogy tanuljon. 99 éves korodig ha még nincs okj-s szakmád, akár mehetsz te is.Feltéve ha van egyáltalán érettségid, mert ha nincs, akkor sajnos ez a kapu zárva marad előtted.Nem irigykedni kell, hanem lehet menni és beülni az iskolapadba.
she_wolf 2016.03.18. 15:52:21
Nyugi, nyugi....ki leszel szolgáltatva nekik, előre szólok! És soha ne mondd, hogy soha! Mikrobiosz ismeret a bibis ujjhoz? Nem beszélsz te komolyan...:) Kis józan, paraszti ész, ennyi kell.
Irigykedni? A te életedre? Ugyanmár, ne nevettesd ki magad:D
Én is tanulok ám, folyamatosan. Az élettől, az okosabbaktól, a tapasztaltaktól.
Úgy gondolom, hogy picit messze állsz te a gyakorlatias gondolkodástól, de ez az én véleményem:)
2016.03.19. 22:24:41
she_wolf 2016.03.19. 23:20:20
Ne menjünk ebbe jobban bele a szükségesnél, az neked fájna!
Nem ülök magas lovon, a helyemen ülök, amiről tudom, hogy hol van. Az "égiekben" nem hiszek, úgyhogy ez kapufa. Az életemet én irányítom - már ami fölött irányítással bírok.
Nem kívánom, hogy évtizedek múlva belásd az igazamat, nem vagyok gonosz természetű, kárörvendő! És hogy melyikünk a szerencsétlen....ugye?