Megvakították a nyugdíjas nénit

2016.02.26. 05:46

blind.jpgNem minden nyugdíjasnak áll módjában orvost fogadni. Az orvos válasza: rosszul tette...

Tisztelt Praxis!

 

Szeretnék megosztani egy sajnálatos esetet, ami a nővéremmel történt 2013.dec.19-én, és a mai napig nincs még vége! Egyszerű rutin műtétre befeküdt a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikára szürkehályog műtétet végeztek el rajta, akkor 73.éves volt. A műtétet egy rezidens végezte, aki sikeresen bele törte a beültetendő lencsét a szemébe, majd ezután avatkozott bele a műtétbe szakorvos, és kivett pár darabot a szeméből. A bele törött lencséből, és az erősen vérző szemet, amin közben túlnyomás is keletkezet bekötötték, és vissza vitték a kórterembe.

 blind.jpg

A nővérek nagyon becsületesen csepegtettek, és kezelték, de a nyomás napokig nem múlt el és nagyon fájt a szeme! Az o.v. főorvos asszony behívott engem, a nővéremet, és a nővérem lányát egy szobába, ahol 4-5 rezidens tartózkodott, kérdésemre a főorvos asszony azt mondta, hogy tanukra van szüksége, majd megkérdeztem tőle, hogy a nővéremet miért egy rezidens műtötte, a korára való tekintettel? A válasz a következő volt: ert nem fogadott orvost, amikor befeküdt a kórházba! Erre én csak annyit válaszoltam, hogy nem minden nyugdíjasnak áll módjában orvost fogadni, a válsz-rosszul tette! 2013.dec.30-án haza engedték, és 2014.januárjában egy másik orvos is megműtötte, és közölte vele, hogy sosem fog látni a szemére többet.

 

Az ultrahangos felvételeken még látszanak szilánk darabok, valószínű ezek már beágyazódtak a szemüregbe. 2013.óta pereljük a kórházat, a Betegjogi Képviselő Orvosjogi képviselőként működik az országunkban.-2016 január 1.hete kapott levelet az Egyetemet képviselő ügyvédtől, hogy Szövődmény okozta sérülést, ami sajnos minden műtétnél előfordul A másik szemén is szürke hályog van de azt már nem vállalják a kockázat miatt.

 

Na és ilyenkor most mi van, mit lehet tenni?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2016.02.26. 10:03:30

1. Az orvosi esküben mintha lenne vmi a "ne árts"-ról, nem?
2. Ha a foglalkozásom késes rabló és a szúrás mellékhatásaként ismert a halálozás lehetősége, akkor a bíróságon majd erre fel felmentenek???
3. A minimum lenne, hogy ilyenkor megpróbálnak - sűrű bocsánatkérések közepette - peren kívül megállapodni egy egyszeri kártérítésben + vmi életjáradékban, persze ha valakinek sikerülne gerincet növeszteni végre:-(

she_wolf 2016.02.26. 10:42:22

A főorvos asszony azony kijelentése, hogy rosszul tették, hogy nem fogadtak orvost elég nagy hiba. Szerintem. Ezzel gyakorlatilag elismerte azt, hogy megfelelő kezekbe került a páciens:(
Innentől pedig egyenes az út egy jogi következményhez.
Szövődményre hivatkozni pedig eléggé gyenge próbálkozás ebben az esetben. Szövődmény lehet a szem, szemkörnyék bevérzése, vagy:

"– a lencse hátsó tokjának a szakadása, amely meghiúsíthatja a műlencse beültetését. Ebben az esetben a műlencsét később, újabb műtét során ültetjük be. A lencsetok szakadásán keresztül lencsedarabok kerülhetnek a szem belsejébe, ami további műtétet tesz szükségessé.
/forrás: europmed.hu/szurkehalyog-mutet/

A szemmel "babrálás" nem bagatell kategória, ezért ráz engem a hideg mindig a "rutin műtét" kifejezéstől:(
Kérdés, hogy konkrétan mi történt? Gyártási hibás lencse éppúgy játszhat, mint béna orvos:(

zsoci 2016.02.26. 11:11:49

Azért ezt jó lenne más szempontból is ismerni. Nem vagyok orvos, pláne nem szemész, de szerintem:

- Egy klinikán, ami oktatási célokat is szolgál, vannak tanulók.
- A rezidens végzett orvos
- A beültetésre kerülő szmlencse nem üveg, hogy összetörjön csak úgy
- Bizony vannak kockázatok minden műtétnél, és ez a korral előrefele haladva nő.
- ebből a leírásbó egyáltalán nem derülnek ki a konkrét okok.

she_wolf 2016.02.26. 12:00:37

@zsoci:
Most hogy elolvastam az írásodat, megtaláltam az enyémben egy hibát, úgyhogy javítanék is, kösz neked!

Szóval: "...elismerte azt, hogy megfelelő kezekbe..."
helyett: ...elismerte azt, hogy NEM megfelelő kezekbe....
(Igaz, hogy amikor kiderült, hogy rám is ilyen műtét vár, én azért könyékig vájkáltam az infókban, hogy bizonyos keretek között kit keressek fel. Nálam minden simán ment, sajnálom, hogy a poszt a kevés kivételek egyikét írja le:( )

A rezidens valóban végzett orvos, de egyedül nem műthet (tudomásom szerint). A posztból nekem az jött le, hogy felügyelet mellett végezte a műtétet.

zsoci 2016.02.26. 12:07:22

@mig54: Akkor itt most én pontosítanék:
"A műtétet egy rezidens végezte, aki sikeresen bele törte a beültetendő lencsét a szemébe, majd ezután avatkozott bele a műtétbe szakorvos,"
A mondat másodi fele az érdekes, véleményem szerint, ha bele tudott avatkozni, akkor ott is volt.

A Rezidensek közül, hogy ki, meddig, és milyen feltétlekkel milyen beavatkozást végezhet, tudtommal a őt felügyelő szakorvos dönt.

De a lényeg az, hogy én nem látok sem szándékosságot, sem pedig hanyagságot a történetben. Nincs kockázatmentes műtét.

rest of boys 2016.02.26. 12:19:02

Ha a rezidens nem műthet, hogyan fog szakorvosként helytállni? Szakvizsgához a kötelező műtétszám meg kell, hogy legyen. Sajnos, mint minden műtét, ez is kockázattal jár. Műtét előtt beleegyező nyilatkozatot ír alá a beteg, ami a lehetséges műtéti szövődményeket is magában foglalja. Ezt a beteg tiszta tudattal vállalja. És nyilvánvaló, hogy a szakorvos ott volt a műtétnél, csak a lencsebeültetés moztanatát a rezidens végezte - aki szemész szakorvos jelölt.

she_wolf 2016.02.26. 12:23:51

@zsoci:
Szerintem is ott volt, tette is, amit tennie kellett, ez nem kérdés a számomra sem.
Az o.v. viszont nem biztos, hogy a helyzet magaslatán áll az orvosválasztásra irányuló kijelentésével, valamint a jog képviselője a szövődményre hivatkozással.
Laikus vagyok (jogban aztán pláne!), de ez az a két dolog a posztban, ami a számomra eléggé visszás.
Szövődmény lehet a bent maradt darabok okozta látásvesztés, de maga darabolódás nem. Vagy bénázás vagy "anyaghiba", harmadik lehetőséget én nem nagyon látok. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs is. És ha valóban nincs, akkor viszont van alapja egy jogi útnak.

forge 2016.02.26. 12:30:20

@rest of boys:

Én elhiszem,hogy a szakvizsgához meg kell lennie a kötelező műtétszámnak meg azt is,hogy valahol el kell kezdeni,de pont egy egy ilyen kényes műtétet kell rábízni egy gyakorlatlan rezidensre?

És ez mitől szövődmény?

zsoci 2016.02.26. 12:34:33

@mig54: Az OV amit tett az teljesen szakszerűtlen, etikátlan, és ráadásul nem is igaz. Ilyet egyszerűen nem lehet tenni.

she_wolf 2016.02.26. 12:41:22

@zsoci:
Ez kommunikációs probléma. Sok van, jó lenne nekifeküdni mindkét félnek!:(
Tudható, hogy még a leglekiismeretesebb ellátásba is csúszhat hiba, semmi nem tökéletes (majdnem), az ember pedig pláne nem.

she_wolf 2016.02.26. 12:45:34

@forge:
Szemész biztosan tudna erre kielégítőbb választ adni, de szerintem egy cataracta műtét esetében nem lehet kényes, és kevésbé kényes között külöbséget tenni.
(Legfeljebb akkor, ha más is társul hozzá egy időben.)

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.26. 12:48:30

Szerény ( nincs orvosi képzettségem ) tudomásom szerint a beültetendő lencse nem tud összetörni. Az egy összesodort kis valami, amit bedugnak a szemen vágott apró nyíláson a kiszedett homályos lencse helyére, és ott mint egy kis ernyő, szétnyílva beilleszkedik a helyére.

Arról nincs adat, hogy az emlúlt két évben mi lett a bírósági per eredménye. Vagy az nem publikus?

she_wolf 2016.02.26. 12:54:43

@látjátok feleim szümtükkel:
Isten útjai kifürkészhetetlenek, az igazság malmai lassan őrölnek....vannak még közhelyek:(
2 év alatt mégis mit vársz? Mert egy per lezárását Magyarországon semmi esetre sem.

rest of boys 2016.02.26. 12:57:20

@forge: Téged ha rábíznának egy sohasem műtött szakorvosra, mit szólnál hozzá? És bocs, de ez nem "kényes műtét". Szövődménynek pedig szövődmény. Tudod a közmondást a vitatkozó hülyékkel? "Ne vitatkozz velük, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal". Kb. ennyi részemről részedre.

eßemfaßom meg áll 2016.02.26. 13:19:45

@forge: "de pont egy egy ilyen kényes műtétet kell rábízni egy gyakorlatlan rezidensre?"

ha a "gyakorlatlan rezidens"-re soha nem bíznak "kényes műtétet" akkor hogy szerez gyakorlatot a "kényes mütét" kategóriában?

rest of boys 2016.02.26. 13:29:44

A fentiek mellett SAJNÁLOM az esetet és együttérzek a nénivel, sajnos a műtétek (minden műtét) kockázattal járnak.
A hibaszázalék lehet 99%-os, ha velem történik meg az 1 %, akkor az számomra 100 %-ot jelent.

Még egyszer: sajnálom és együttérzésem a szenvedővel.

she_wolf 2016.02.26. 13:34:25

@rest of boys:
Igaz, nem engem kérdeztél, de én hasonló helyzetben összenikotinoznám a bugyingómat, és magamban mantráznám, hogy "bátor vagyok, nem félek, bátor vagyok....∞":D
Azt hadd kérdezzem meg Tőled, hogy ebben a helyzetben mit takar a "szövődmény", mint meghatározás?
Csak szeretném tudni, hogy egy orvos szemével nézve itt mi fölött siklottam át?

she_wolf 2016.02.26. 13:43:03

Látom, az "ész" már megint osztódik fentről:(

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.26. 14:21:50

@eßemfaßom meg áll:

Az kinek és miért gond? Gond az, amikor a szakorvos kihullik a sorból, és nem áll a heylére más, mertb nincs. No így hátha más is megérti, miért is műt a rezidens.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.26. 14:25:28

Mellesleg a legjob sebészek/orvosok is megöregszenek ( ha valaki nem tudná ), és akkor bezony már nem tudnak olyan jól műteni, mint fiatal korukban. Ne adj isten pont tönkre ment a szeme pl., de ettől még nagyon jó szakorvos, mert sokat tud, csak a keze, meg a szeme, meg a... már nem úgy engedelmeskedik, mint fiatal korában. Akinek ez nem teccik, reklamáljon a teremtőnél.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.02.26. 14:26:29

Ezt az orvosfogadást nem egészen értem. Arról van szó, amikor a beteg bemegy az orvoshoz, és azt mondja, hogy kérem, doktor úr, engedje meg, hogy ezt a csekélységet? És az orvos a borítékért cserébe hajlandó lesz a foglalkozását gyakorolni? Ha ezt a főorvos szerint hiba elhagyni, akkor tanúk előtt jelentette ki, hogy ha egy beteg bemegy, mert a háziorvosa beutalta, és várja, hogy meggyógyítsa valaki, akkor nem számíthat az elvárható gondosságra. Ez már rendőrségi ügy, tanúkkal.

Egyébként pedig fel kellene ismerni, hogy a telefonok hangrögzítésre is alkalmasak. MINDEN efféle beszélgetést fel kell venni, aztán majd letörölni, ha nem történt semmi érdekes. Titokban is lehet felvételt készíteni, az nem büntetendő, a tévhittel ellentétben. Csak az büntethető, ha a felvételt a másik fél engedélye nélkül nyilvánosságra hozzuk, a személyiségi jogok indokolatlan sérelmét okozva. A felvételt vita esetén, esetleg egy rendőrségi feljelentés alátámasztásául bemutathatjuk, és azt adott esetben a rendőrség a gyanút megalapozó bizonyítékként is elfogadhatja, amely alapján nyomozást indít.

she_wolf 2016.02.26. 14:51:25

@Androsz:
Szemészet esetében fogadott orvosról nem nagyon (csak magánellátásban), választott orvosról viszont beszélhetünk. Amit te vázolsz az pl. szülészet-nőgyógyászati (a teljesség igénye nélkül) vonalon dívik.
Szabad orvosválasztás van, így tehettem meg én is, hogy a szürkehályog műtétemet az OEP finanszírozásával egy másik helységben végezték el, nem ott, ahová egyébként vinnének pl. a mentők az otthonomból baj esetén.
Szemészetre háziorvos nem utal be, ha egyértelműen szemészeti problémáról van szó, márpedig a szürkehályog az.

jog-ász 2016.02.26. 14:55:43

igen, az orvosfogadás menetét valaki leírná??

rest of boys 2016.02.26. 15:32:45

@mig54: Nem lévén szemész, egyik pécsi MTA-doktor szemészeti értekezéséből idéznék, ahol a szürkehályog-műtét INTRAoperatív szövődményeit sorolja fel ill. ezek statisztikai arányát is közli a saját műtéti beteganyagában. Gyakorisági sorrendben: hátsó lencsetokszakadás, üvegtestveszteség, íriszlézió, zonularostszakadás, rexis-sérülés, "dropped nucleus", ezenkívül, mint ritka műtéten belüli szövődményt megemlíti a műtéti mikroszkóp fénye által okozott retinaégést is.
Ilyen vonatkozásban a fenti eset is beilleszthető a műtét közbeni szövődmények kategóriájába.

Már a curettage közbeni méhfalátfúródás sem műhiba.
Ez sem az.

forge 2016.02.26. 16:17:55

@rest of boys:

"Téged ha rábíznának egy sohasem műtött szakorvosra,mit szólnál hozzá"?

A néni vajon mit szólhatott,hogy egy gyakorlatlan rezidens műti a szemét?

"És bocs de ez nem kényes műtét"

Neked biztosan nem az,mert nem a te szemedben vájkált egy remegő kezű fiatal orvosjelölt ugyebár.
Azért kíváncsi lennék,hogy ha egy ilyen műtétre lenne szűkséged akkor hagynád-e,hogy egy rezidens matasson a szemedben vagy a műtétet végző kórház legjobb szemészével végeztetnéd el.Szóval hagyjuk ezt a süket szöveget...

"Szövődmény az szövődmény"

Ez csak azoknak szövődmény akik kiszeretnének bújni a felelősségvállalás alól,és akik ezt támogatják is.Ez az asszony megvakult és a főorvosnő félreérthetetlenül elismerte,hogy nem volt a legjobb döntés volt az,hogy rezidens végezte a műtétet.Az egy másik lapra tartozik,hogy a nénivel ez nyilván nem történik meg,ha nyomat egy borítékot és orvost választ.

Tudod a közmondást a vitatkozó hülyékkel? "ne vitatkozz velük,mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal" Kb.ennyi részemről részedre

she_wolf 2016.02.26. 16:21:51

@rest of boys:
Nagyon szépen köszönöm Neked!:)
Most már csak azt lenne jó tudni, hogy a felsoroltak közül konkrétan mi vezetett/vezethetett az érintett szem teljes látásvesztéséhez.
Mert akárhogy is nézzük, az, hogy szövődmény okozta nekem eléggé karcsú így.
A poszter laikus szóhasználatából, fogalmazásából semmire nem lehet következtetni.

(A méhátfúródás: netán siket nőgyógyászok végzik az abortuszokat, abrasiókat? Csak merthogy "akkor jó, ha porzik", addig, és nem tovább! Mondották volt.)

Lángharcos 2016.02.26. 17:20:44

@forge: "Neked biztosan nem az,mert nem a te szemedben vájkált egy remegő kezű fiatal orvosjelölt ugyebár."

A rezidens egy lediplomázott orvos.

Az őt felügyelő orvos nem hibás? Elvégre ő bízott benne annyira, hogy meg tudja csinálni.

Viszont a fenti kommentek alapján kíváncsi vagyok, milyen szilánkok vannak a szemében, mert a műlencse az nem üveg.

sutyerák 2016.02.26. 17:45:41

no,ilyenkor is hozzák fel a nyugati kórházakat! ahol nagyon súlyos összegeket fizetnének egy ilyen esetben

csak néha benézek ha marhaságot látok 2016.02.26. 19:32:56

sajna a magyar nyelvben elég nehezen megítélhető mi is a rezidens.
hivatalosan a szakképzés első 2 éve a rezidensképzés, utána jön a szakorvosképzés. de a nyugati rendszerben jártas kollégák mindenre rezidenst mondanak.
nem ismerem a helyi viszonyokat de első 2 évben azért ezt a műtétet jellemzően nem végzik a rezidensek, bár ugye rutinműtétnek számít. jó kezekben 10 perc.

eßemfaßom meg áll 2016.02.26. 19:38:06

@forge: "hogy egy gyakorlatlan rezidens műti a szemét"

Továbbra is érdekelne, hogy készül a "kórház legjobb szemésze" ha "gyakorlatlan rezidens" korában senki szeméhez nem érhet hozzá.

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.26. 20:00:27

Szóval a hályog műtét úgy kezdődik, hogy a beteg elmegy a szemész papíjával a háziorvoshoz, aki igazolja, hogy a páciensnek nincs a műtétet kizáró betegsége, magyarul műthető. A háziorvos csináltat labor vizsgálatot is, mielőtt ezt a véleményt kiadja. Gondolom, ha valami egyéb ismert szembetegsége pl. zöldhályog, vagy magas vérnyomás, cukorbetegség esetleg más is van, akkor ezeket jelzi, mint ahogy azt is, hogy milyen gyógyszerekre allergiás az érintett. Ezek után a szemészeten dönti el az illetékes orvos, hogy ki fog operálni. Gondolom, ha valaki azzal kezdi az egészet, hogy kifejezetten x dokihoz megy, akkor ő veszi listára, és ő műti.
Amennyiben a páciensnek van eddig fel nem tárt betegsége, akkor az bezony rizikofaktor lehet.

Az biztos, hgy a lencse nem törékeny, az egy rugalmas hártya szerű valami

A posztból csak az derü ismert, hogy a néni műthető volt, de az nem, volt-e más betegsége, ami pedig a korára tekintettel nem zárható ki. Nem is véleltenül nem műtik egyidőben mindkét szemet.
A műtéti kockázat mindig a betegé. Ha nem műtteti magát, akkor most azért nem látna.

Nekem az sántít, hogy a szemészeten a főorvos azt kérdezi a betegtől, miért a rezidens műtötte. Ez életszerűtlen, hiszen a műtéti rendre szakmai előírások vannak, azt a főorvos is tudja. Azért sem klappol mert a betegnek nem kell tudnia, hogy a műtétet végző orvos rezidens, vagy profeszor. Persze kivétel, ha eleve x doktorhoz megy és kéri, hogy a műtétet ő végezze el.

she_wolf 2016.02.26. 20:32:54

@látjátok feleim szümtükkel:
Saját eset (csak mert nem biztos, hogy mindenhol/bárhol így van, vagy lehet):
Szórakozott a szemem, elmentem a helyi szemészhez, aki közölte velem, hogy mi a pálya. A ténytől lesújtva itthon magamra rántottam a netet, és túrtam. Megtaláltam az "emberemet", másnap felhívtam, időpontot egyeztettünk, megvizsgált, elküldött az épületben jobbra meg balra, értékelte a kapott eredményeket, fix időpontra mentem hozzá vissza.
Kellemes és nyugtató zeneszó mellett megműtételezte a szememet, pihiztem valamennyit, a papírjaimmal és egy kis kártyával, valamint egy kontroll vizsgálat után utamra engedett.
Köszöntem, köszönöm Neki! Nevet nem írok, ebből a szempontból tartom magam a blogszabályzathoz.

(Az egyetlen érdekesség az volt, hogy megkérdezte közvetlenül a beavatkozás előtt, hogy van-e valami ami még esetleg lemaradt, kívánok-é szólni? Csak azt kértem, hogy vigyázzon rám, mire azt mondta, hogy Isten vezeti a kezét. Én meg ettől és akkor megomlottam picit:D Furcsa volt, ilyennel még nem találkoztam. Biztosan nem véletlenül maradt meg bennem a párbeszéd.)

Braincelle 2016.02.26. 20:44:14

A rezidens szó önmagában nem mond semmit, laikusok szerint a holnap szakvizsgázó orvos is rezidens.
Aki mondjuk öt nap híján öt éve dolgozik abban a havi nagyon sok órában, mint a magas progresszivitású szemészeteken, az nem gyakorlatlan.
A gyakorlatlanságára abból következtetünk, hogy szövődményt csinált. Ki nem?

De lévén, hogy nem vagyok szemész, nem tudok véleményt nyilvánítani abban, hogy törtènt-e szakmai hiba vagy szövődmény vagy mi volt.

Amúgy forge, értem azt a szempontodat, hogy Neked a saját szemed fontos, de ilyen alapon soha senki nem tanulna meg műteni senkit, ha egyetlen rezidens sem műthetne.

Hogy beletört a lencse, az a 73 éves beteg véleménye, meg az is, hogy benne felejtettek valamit?

Amúgy meg mindebből a legkevésbé azt hiszem, hogy a főorvosnő direkt azért hívott be négy tanút, hogy mindenki hallja, hogyan hátrál ki a beosztottja háta mögül? Ugyan már. Ez biztos nem ilyen kontextusban történt. Valószìnűleg arra értette ezt a mondatot, ha mondott ilyet, hogy a rezidens rezidens volta miatt pattogott a két jóindulatú vendég, és nem arra, hogy az adott rezidensnek ilyen vagy olyan képességei lennének.
Oktató kórházban a műtétek rezidens nevére vannak írva, a szakorvos asszisztálni van kiírva, még akkor is, ha valójában ő irányit, kezdetben többet, később kevesebbet. Ezt jelenti a képzés.

Amúgy meg sajnálom a beteget a szeméért és a kedves testvért, mert ő meg szándékosan rosszindulatú.

forge 2016.02.26. 20:44:42

@Lángharcos:

" A rezidens egy lediplomázott orvos"

Senki nem vitatja,hogy az.Viszont az események tükrében a diploma itt kevésnek bizonyult.

"Az őt felügyelő orvos nem hibás? Elvégre ő bízott benne annyira,hogy megtudja csinálni"

Dehogynem hibás,ő a fő hibás.A rezidens miért lenne az? Végtére nem ellenkezhet,azt kell csinálnia amit mondanak neki.Aztán vagy sikeres a dolog vagy nem.

"Viszont a fenti kommentek alapján kíváncsi vagyok,milyen szilánkok vannak a szemében,mert a műlencse az nem üveg"

Ezt nem tudom,de valami baki történhetett mert a szakorvos a műtét közben beavatkozott mint olvasható.Tehát a szakorvos látta azt,hogy a rezidens valami bajt csinált.

she_wolf 2016.02.26. 21:18:59

@Braincelle:
Egy "első" mindenkinek van, mindenki elkezdi valahol.
És itt nyer értelmet az, hogy élő szervezet vagyunk, mindenki más minden szempontból.
Általános alapok, irányelvek vannak, metódusok szintén, de a végeredmény soha nem lehet teljesen azonos (talán csak nagyon szélsőséges esetben). És az sem elfelejtendő, hogy talán éppen ennek a komplexitásnak köszönhető, hogy szinte minden napra jut valami, amiről eddig nem tudtunk.

Az eset a SOTE Szemészeti Klinikáján történt, amiről valószínűsítem, hogy oktató intézmény ráadásul. (Nagy az a tömb, támad a régmúlt:D)

Alapból bízom az orvosokban, mert eddig velem csak jót tettek. De a szemem világát (és a hallásomat) talán még a szívemnél is jobban féltem. Igaz, ez az én bajom:)

rest of boys 2016.02.26. 21:31:50

@Lángharcos: Igen, ez még egy szempont: a műlencsét nem lehet eltörni, lévén az egy, a korábbi lencséhez hasonló testbarát átlátszó képlékeny anyagból.
Manapság a kontaktlencsét sem szilánkosra törő üvegből gyártják.

Szerintem megint egy haszonhajhász kib@szott poszttal állunk szemben, mint már annyiszor e magas nívójú oldalon.

swiss blend 2016.02.26. 21:32:11

@forge:

Én nem tudom,de valami baki történhetett mert a szakorvos a műtét közben beavatkozott mint olvasható. Tehát a szakorvos látta azt,hogy a rezidens bajt csinált.

Nem is kicsit a poszt szerint.:(

Braincelle 2016.02.26. 21:52:05

@swiss blend:
Ez nem jelent semmit. Bármilyen nehézség lép fel műtét közben, át fogja venni a szakorvos.
Többen írták, és szerintem sem lehet beletörni a lencsét. Innentől kezdve fogalmunk sincs, milyen baj történt és hibás-e érte valaki
.

she_wolf 2016.02.26. 22:02:59

@rest of boys:
A poszt apropója gondolom az, hogy idén januárban kapták meg a levelet, amelyben azt írják, hogy szövődmény miatt következett be a látásvesztés. Mivel a másik szem is panaszos és műtéti kockázat miatt nem vállalják annak elvégzését, adott a kérdés, hogy akkor most ilyenkor mit lehet tenni?
Mi lehet egy cataracta műtét kontraindikációja? Kor nem, hiszen jellemzően idős embereknél fordul elő (leszámítva engem:D), 95%-ban komplikációmentes beavatkozás...gondolom, talán komolyabb belgyógyászati baj esetén lehet ellenjavallt. Nem tudom.

she_wolf 2016.02.26. 22:06:20

@rest of boys:
Én csak itthon, a netről tudtam meg, hogy mi is lakik a szememben:)
Ha a doktornő üllővel és kalapáccsal jött volna be a műtőbe, azon sem csodálkoztam volna. Csak ennyire bízom az orvosokban. (Általában.)

swiss blend 2016.02.26. 22:29:45

@Braincelle:

@forge:-t idéztem azzal,hogy "Én nem tudom,de valami baki történhetett..."

Igaz a posztoló elég ügyetlenül fogalmazta meg a panaszát, de a levélben vannak olyan részek amiből az ember nem tud másra gondolni mint arra,hogy a néni szemműtétje alatt valami történt.Pl.a beavatkozó orvos kivett pár darabot a szeméből,majd a főorvos asszony "miért nem fogadott orvost,amikor befeküdt a kórházba" aztán az ultrahangos felvételeken még látszanak a "szilánk darabok" (mindegy, valami ott van aminek nem kéne)aztán a néninek állítólag erősen vérzett a szeme a műtét után (szabadna erősen véreznie?)szóval nem tudom....egy sikeres szemműtétnél ezek természetes dolgok?

Lángharcos 2016.02.26. 23:47:12

@forge:

"Viszont az események tükrében a diploma itt kevésnek bizonyult."

"Ezt nem tudom,de valami baki történhetett mert a szakorvos a műtét közben beavatkozott mint olvasható.Tehát a szakorvos látta azt,hogy a rezidens valami bajt csinált."

Vagy a szakorvos látta, hogy a rezidens valami számára megoldhatatlan komplikációval találkozott, és ezért vette ki a kezéből. És végül kiderült, hogy ő se tudta megoldani. Nem voltunk ott, a páciens meg minimum erős nyugtatók alatt volt jelen az eseménykor.

somebody123 2016.02.27. 01:36:34

@Androsz: A mobil használata hangrögzítésre, nagyon jó, mindenki számára megfontolandó tanács!

Braincelle 2016.02.27. 01:37:48

@swiss blend: senki nem mondta, hogy sikeres volt a műtét, nyilván komplikáció volt, amit a bent lévő szakorvos észlelt és át is vette az irányítást. Ebből még nem látom, hogy valaki mindenképp hibázott volna, azt vuszont látom, hogy a műtéti szövődmény fogalmát nem ismerve eldöntitek, hogy a "rezidens" hibázott volna.
Természetesen lehet, hogy volt hiba, de ahhoz ismerni kellene az esetet, másrészt meg azt, hogy a beteg milyen eseményt értelmezett, mi történhetett, melyik korábban már felsorolt szövődmény, azt egy szemész tudná megmondani.
Azt már írtam fent hogy a főorvos mondatát félreérthették. Mi logika lenne benne hogy tanúkat bent tartva olyan dolgot mondjon, ami sokkal rosszabb színben tünteti fel az eseményeket. Nyilván a vádaskodásra válaszolt, ami a rezidens rezidens volta ellen szólt. Elég értelmetlen vádaskodás amúgy, mert a klinikáknak kötelező feladata a szakképzés.
Váratlan komplikáció meg a legtapasztaltabb sebésznél is felléphet. Viszont onnantól, hogy a szakorvos a bajt észlelve átvette az irányítást, a vádnak ez a rezidens-része értelmetlen.
Most a posztoló személyében egy olyan emberrel vitatkozunk, aki ezt a tényt egy több éves pereskedés során sem értette meg, vagy hangulatot kelt szándékosan.
Természetesen egyetértek azzal, hogy fontos a műtét alatt történteket megvizsgálni, megismerni.

swiss blend 2016.02.27. 12:46:13

@Braincelle:

Dehogyisnem,a fenti hozzászólások szinte kivétel nélkül azt próbálják elmagyarázni,hogy a megvakult néni műtétjénél nyilván komplikáció lépett fel és nyilván senki nem hibázott.Teszitek ezt úgy,hogy Ti sem ismeritek az esetet de már előre kategorikusan kijelentettétek,hogy ez bizony 'műtéti szövődmény ha a fene fenét eszik akkor is.
Az én lakóhelyemen sok idős ember él közülük sokan átestek ugyanilyen műtéten,de egyik sem vakult meg és remekül látnak.Egyiknek sem vérzett a szeme a műtét után közvetlenül,egyiknek sem kellett újból megműteni a már műtött szemét,egyiknek sem kellett ultrahanggal keresgélni a szemében semmit,és főleg egyik sem vakult meg.
A több éves pereskedés meg semmit sem bizonyít,és semmit nem jelent ismerve a magyar bíróságokat, és az ügyek hosszú évekig való elhúzódását.

rest of boys 2016.02.27. 13:13:51

@swiss blend: Szerinted mi volt a bevérzés oka és ki hibázott?
Ha mi nem tudjuk megmondani, nyilván, te meg tudod.

Braincelle 2016.02.27. 13:56:28

@swiss blend:
Azt jelentettem ki, hogy a rezidens rezidens volta, a leírt felállásban, mármint hogy a jelenlévő szakorvos a szövődmény vagy hiba jelentkezésekor átvette az irányítást, nem hiba, a posztíró állításával ellentétben.

swiss blend 2016.02.27. 14:29:45

@rest of boys:

"Szerinted mi volt a bevérzés oka és ki hibázott"?
"Ha mi nem tudjuk megmondani,nyilván,te megtudod"

Nem tudom én nem vagyok orvos.Viszont ahhoz feltételezem nem kell orvosi végzettség,hogy a leírtakból az ember ki és leszűrje azt,hogy a néni műtétje közben,és közvetlen utána baj történt aminek egy végleges látásvesztés lett a végeredménye.

Arra például tudtok választ adni,hogy a műtét közben a szakorvos a beavatkozását követően mégis miket vehetett ki a beteg szeméből,már ha ez állítólag szövődmény?
Vagy például arra,hogy az ultrahangos felvételeken mit kerestek,és mit találhattak ha itt minden a legnagyobb rendben volt és ez csak egy szövődmény semmi egyéb.És ha egy szövődmény volt semmi más miért kellett ismét műteni?

rest of boys 2016.02.27. 14:46:11

Beteg és beteg közt is van különbség, 73 évesen pedig biztosan akad olyan kockázati tényező, ami miatt bármilyen műtéti szövődmény rizikója megnő.

De inkább kérdezzünk meg egy szemészt, illetve lássuk csak a műtéti jegyzőkönyvet, mert enélkül csak üres okoskodás a fenti 50 hozzászólás.

A "megvakították a nénit" pedig kb. olyan tendenciózus cím, mint pl. az, ha egy sikertelen szívműtét után azt írnák le, hogy "megölték a szívbeteget".

karcsibácsi 2016.02.27. 18:42:44

Azt gondolom, a történtek a műtéti kockázat körébe tartoznak. Függetlenül attól, hogy kezdő rezidens végzi, vagy nagy tapasztalatú professzor, minden műtétnek van kockázata, és egy foghúzásba is bele lehet halni. Több, mint 30 éve végzek (endoszkópos) műtéteket, mindig alaposan felkészülve, a legjobb szándékkal és legjobb tudásom szerint, az esetek döntő többségében jó eredménnyel. De, sajnos, voltak súlyos szövődményeim is, köztük olyan, amelyik miatt hosszasan kellett intenzív osztályon kezelni a beteget, másokat ismételten operálni kellett, akkor már nyitott módszerrel. Ha hiszitek, ha nem, ezeket a beavatkozásokat ugyanúgy végeztem, mint a "sikereseket".
Az osztályvezető kijelentését pedig szerintem úgy kell értelmezni, hogy ha a beteg nem kéri külön valamelyik orvost a műtétre (ehhez joga van), akkor az o.v. jelöli ki az operáló orvost, aki lehet rezidens is.
Ha a rezidensek soha nem végeznének ilyen műtéteket, szakorvosként sem tudnák megcsinálni...

látjátok feleim szümtükkel 2016.02.27. 19:26:20

A poszt lényege:

"A másik szemén is szürke hályog van de azt már nem vállalják a kockázat miatt.

Na és ilyenkor most mi van, mit lehet tenni?"

Minden esetre nem az orvosokat kell hibáztatni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása