A körülmények ellenére mindent megtettek a betegért

2016.01.14. 06:00

shutterstock_74641645_1.jpgErre mit mondanak azok, akik állandóan szidják az egészségügyben dolgozókat, orvosokat, nővéreket egyaránt? Mit tennének ebben a helyzetben?

Tisztelt Praxis blog!

 

Első felindulásomban írom ezt a posztot, kérem nézzék el nekem, ha nehezen követhető. Megpróbálom röviden (és érthetően) leírni a véleményem, elnézést, ha a szakszavakat helytelenül írom. A posztban idézek a zárójelentésekből is. Pár perce olvastam Index címlapon, hogy Budapest legjobb kórházában tömegesen mondtak fel az altatóorvosok, nyolcból - hat! Közülük ketten személyes ismerőseim is voltak. Túlzás nélkül állíthatom, hogy nekik is (természetesen az ITO-n dolgozó többi orvosnak, és a nővéreknek) köszönhetjük a férjem (64 éves) életét. A nehéz körülmények ellenére is maximálisan megtettek mindent az osztályon kezelt betegekért. Férjem itthoni rosszullét után igen súlyos állapotban (zárójelentésből ollózva: súlyos légzési elégtelenség, hypoxia okozta tudatzavar) került be a Szent Imre Kórház Sürgősségi osztályára 2015 áprilisában. Ügyeletes háziorvos kérte a mentőt (a mentők küldték ki, előbb őket hívtam). Kb. 20 perc telt el a hívás, és a kórházba érkezés között.

 

Valószínű az is számított, hogy a lakásunkhoz igen közel van a körzet talán egyetlen mentőállomása, éppen volt is benn kocsi, és a háziorvosi ügyelet is. Az SBO-n valami csoda folytán éppen nem volt beteg, bár azt hiszem ebben az esetben mindenképpen elsőként került volna sorra, rögtön bevitték a vizsgálóba. Onnan már intubálva, lélegeztetve hozták ki, nem tudott önállóan lélegezni. Később az ügyeletes doktornő azt mondta: nagyon súlyos, életveszélyes az állapota, a másnap reggelt már nem érte volna meg. Három hétig feküdt az intenzíven (gondolom az egész család eddigi TB-befizetését felhasználta ez idő alatt). Többször próbálták lekapcsolni a lélegeztetőgépről, sikertelenül, két hét után harmadszorra sikerült. Közben bekerült egy olyan kísérletbe, ami segítheti a már kialakult tüdőgyulladás leküzdését.

 shutterstock_74641645_1.jpg

Nekem kellett a beleegyező nyilatkozatot aláírni, minden tájékoztatást megkaptam, éppen ezért a legnagyobb nyugalommal döntöttem a kísérleti programban való részvétel mellett, a háziorvosunkat is megkérdezve. A zárójelentésben napokra bontva le vannak írva a leletek, konzíliumok eredményei, mivel nem értek hozzá, nem idézném, valószínű helytelen információkat írnék be. Az én következtetésem (ismétlem: csak én gondolom így) hogy tüdőgyulladás alakulhatott ki, talán a kísérleti kezelés hatására túlélte. Nem volt könnyű dolga a kezelőorvosainak, férjemnek egyéb súlyos betegségei is vannak.

 

Az a hivatásbelieknek egyértelmű, hogy ezek a betegségek a helytelen életmód következményei: COPD, cukorbetegség (inzulinnal kezelt), 2014 augusztus bal láb amputáció, 2014.november "akut cholecystitis miatt cholecystectomia (itt is azt mondták nem sokon múlt, hogy túlélte), majd ITO-kezelés". Vizsgálatok kimutattak nála MRSA-pozitivitást is. Kétségbeejtő arra gondolni, hogy ha minden kórházból ennyi orvos elmegy külföldre, mi lesz velünk? Férjem egyik kezelőorvosa (azóta külföldön is dolgozik), aki minden vizsgálatról, kezelésről tájékoztatott minket azt mondta: nem kizárólag amiatt fog elmenni a kórházból, mert kevés a fizetése, hanem a lehetetlen anyagi- és eszközhiányos feltételek miatt. Ez az orvos jött oda hozzám az egyik látogatásomkor szabadkozva, hogy az osztály (a kórház nem biztosít) nem tud adni pelenkát a betegeknek, ha tudunk hozzunk mi.

 

Látszott rajta, mennyire elkeseríti a dolog, én szégyelltem magam, úgy gondolom mások helyett. Szerettük volna neki megköszönni azt, amit értünk tett. Nem hálapénzt, amit adtunk alig akarta elfogadni, csak annyit kérdezett: megengedhetjük mi ezt magunknak? Amikor édességet vittem be az osztályra rögtön betették a közösbe, nem fogadtak el pénzt. Ebben a kórházban, ezen az osztályon mi ezt tapasztaltuk, és ezek az orvosok, nővérek mindent megtettek a betegeikért. Ők mentek el.

 

Erre mit mondanak azok, akik állandóan szidják az egészségügyben dolgozókat, orvosokat, nővéreket egyaránt? Válaszoljanak rá ki az, aki mindig mosolyogva, a rossz körülményeket nem figyelembe véve tud úgy dolgozni, hogy nem keseredik el, nem megy világgá, ha csak teheti. Mit tennének ebben a helyzetben?

 

H.né Magdi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2016.01.14. 06:08:33

Szia Despota!:)
Duplikálsz?:D

asztalosani 2016.01.14. 08:38:36

cöcöcöcöcö

ugyanazt a sztorit eladni más fotóval... hát... főleg így egymás után ?

XD

asztalosani 2016.01.14. 08:40:01

"Erre mit mondanak azok, akik állandóan szidják az egészségügyben dolgozókat, orvosokat, nővéreket egyaránt? Mit tennének ebben a helyzetben?"

azt hogy: MAJD A KANCELLÁR MEGOLDJA!

friss ropogós:
index.hu/belfold/2016/01/14/kancellarokat_neveznek_ki_a_korhazakba_is/

lavór 2016.01.14. 11:18:56

A magyar Táltosok majd megoldják az orvoshiányt... A kedves elégedetlen betegek pedig nyomják a csengőt ott, ahol ezt a helyzetet elintézték nekik.

she_wolf 2016.01.14. 11:44:10

@lavór:
És ha nem nyitnak ajtót nekik, akkor leülnek a lépcsőre fényt enni. De az is lehet, hogy - mint ahogy az egyik poszter (vagy hozzászóló) is írta: bicikliküllővel - mint diagnosztikai eszközzel - fognak vizsgálni.
Saját kiterjesztés: megyénként mind a ketten...hogy csókolnám homlokon álomtitkár uramékat! Szívlapáttal:(

Boka1 2016.01.14. 14:14:27

Csak egészség legyen meg sok beteg!!!

A levélíró egy meg nem történt esetet dolgozott fel. Akinek tényleg volt dolga a magyar kórházakkal, azt mást írna be.

"Erre mit mondanak azok, akik állandóan szidják az egészségügyben dolgozókat, orvosokat, nővéreket egyaránt?"

Csak a magyar orvosokat, nővéreket szídjuk, a svájciakkal semmi bajunk.

micsoda? 2016.01.14. 14:31:45

Hála Istennek, jó vélemény is akad, mint ahogy minden máshol is. Az a szerencsénk, hogy vannak jó szándékú, segítőkész emberek.
Azért azt fogadja el az esemény írója, hogy a kivételek erösitik a szabályt, nem véletlen a sok panasz az egészségügyi ellátásban, amit már az ott dolgozók is meguntak.

she_wolf 2016.01.14. 14:41:27

@Boka1:
Hm. Jól értem, hogy azt mondod, hogy hazudik a poszter? Vagy álmodta, kitalálta?

Igazság, hol vagy? 2016.01.14. 18:38:49

@Boka1: Ha Svájcban élsz,akkor ott kezeltesd magad és hozzátartozóidat és akkor nem kell a magyar orvosokat,nővéreket szidni!Addig,amíg sok magyar hazajön pl.fogsort készíttetni stb.mert itt olcsóbb,addig ha lehet maradj csendben.(magyar mentalitás).

she_wolf 2016.01.15. 00:19:53

Mivel ez a poszt másodszor jelent meg, talán megbocsátja nekem a poszter, ha offként linkelek ide egyet. Az okom az, hogy több oldalról is látok benne egészségügyi kérdést:
index.hu/gazdasag/2016/01/14/13_1_szuper_uj_kdnp-kozeli_otlet_a_nepesedesi_katasztrofa_ellen/

2016.01.18. 19:47:13

@asztalosani: Kórházakban nincs még kancellár. Csak fideszes igazgatók. A Szt. Imrében is többek között.
Amúgy a nyáron még volt pelenka náluk amikor ott voltam gyakorlaton. Ennyire leamortizálódott volna a helyzet?

asztalosani 2016.01.19. 09:52:08

@Diorella Queen:

"Kórházakban nincs még kancellár. Csak fideszes igazgatók. A Szt. Imrében is többek között."

igazad van, de naivság lenne azt hinni hogy csak ott vannak

fideszes igazgatók nemcsak kórházakban vannak begyömöszölve, hanem más egészségügyhöz közel álló intézményekben is pl.:

(1) OBDK igazgatói székébe is (no vajon miért?) N. Krisztina személyében:

"A MedicalOnline úgy értesült, hogy komoly viták, hosszas háttéregyeztetések után november elsejével kapta meg kinevezését az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) vezetője, dr. Novák Krisztina. Az új főigazgató a Szegedi Tudományegyetemen 2005-ben jogi, majd négy évvel később közgazdász diplomát szerzett. A jogi diploma átvételét követően 2006–2008 között dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő (Fidesz) személyi asszisztense volt, 2009-ben pedig a Népjóléti Kabinet egészségügyi munkacsoportjának vezető munkatársaként folytatta pályáját. 2010–2011 között a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának politikai főtanácsadója és Egészségpolitikai Programkoordinációs Osztályának osztályvezetője volt."

szóval áruld már el nekem, hogy vajon hány jogi diplomával rendelkező huppan bele egy fideszes asszisztensi székébe, ahonnan (megfelelő seggnyalás után) egyszercsak a Népjóléti Kabinet munkacsoportjának vezető (!) munkatársa lesz ( nulla egészségügyi ismeretek nélkül!!!) , melyet követően az obdk igazgatói székébe landol? vajon hány jogi diplomával rendelkező mondhatja el magáról (akik nem fideszesek)? :D ugggyyyyaaaaannn mááárrrr!!!

(2) a napokban volt balhé az AEEK vezetője környékén is (most nem találom a cikket, sietek), de ő is 30-as és fideszes, szintén hasonló pályamodellel mint krisztike...

"Kórházakban nincs még kancellár. Csak fideszes igazgatók."
majd lesz.
bár nem értem, hogy akkor mi a jó édes fenét fog csinálni a :
- szánviteli vezető
-pénzügyi vezető
- kórházigazgató?
mi lesz a munkakörük és mi lesz a feladatuk, hiszen nekik kellett a kórházat igazgatni...

"Amúgy a nyáron még volt pelenka náluk amikor ott voltam gyakorlaton. Ennyire leamortizálódott volna a helyzet? "

ezek szerint... :(
és vajon mi lesz majd ha lesz fideszes kancellár? :( :( :( :(

asztalosani 2016.01.19. 12:12:22

@Diorella Queen:
no volt még 5 percem és megtaláltam:

"László Juszt
január 15., 23:01

Ez az alak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ igazgatója.
Egy sok tízmilliárdos és óriási jelentőségű intézményt vezet.
2011-ben diplomázott.
Hűsége nyilvánvalóan megkérdőjelezhetetlen.
Egy idősebb és tapasztalt szakértő ezen a poszton netán visszakérdezne, kételkedne, önállóskodna. Kell a fenének. Ez így jó."

Terézágyú 2016.03.18. 11:12:08

"Erre mit mondanak azok, akik állandóan szidják az egészségügyben dolgozókat, orvosokat, nővéreket egyaránt?"

Mit kéne erre mondani???????????????????????????????????????

Én ismerek egy nagyon jó vízvezetékszerelőt. Most akkor megkeressem azt a blogot, ahol szidják a vízvezetékszerelőket, és nagy büszkén odavágjam, hogy "Erre mit mondanak azok, akik állandóan szidják..."........????????

Bármit is írsz itt le, az mennyiben módosítja, érvényteleníti azok megjegyzéseit, akik leírták itt a negatív véleményüket???
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása