Az egészségügy egy vágóhíd

2015.11.22. 07:10

Az egészségügy egy vágóhíd, ahol a kiszolgáltatott embereket függetlenül nemtől és kortól ide-oda dobálják. Én tudom, hogy nem a legnagyobb a fizetésük, tudom a körülményeket is, amiben dolgoznak. De aki a hivatásának érzi, az dolgozzon is annak megfelelően.

Tisztelt Praxis!

A Facebookon találtam a Gödöllő csoportban.

„És akkor megint a Gödöllői orvoslás. A héten kedden történt. Két gyerekem van, a kisfiamat bölcsibe hordom a Kossuth L. Utcába. Egy kicsit nagyobb lányom az Erkelben elsős. Szokásos reggeli menetrendünk van, első a bölcsi. Ahol közvetlen a bejárat előtt egy nagyon jól szituált, igényesen öltözött 55-60 felé járó úriember ül a járdán, körülötte minden csupa vér.

Első reakció: miben segíthetek? Második: mellettem van a kisebbem, nem kéne feltétlen ezt látnia. Volt ott még egy hölgy, aki próbált segíteni. Mondtam neki, hogy hívjon mentőt, én berohanok, leadom a kisfiamat, kérek valami papírtörlőt, és már jövök is. Így is volt. Csak mire visszaértem, az úr már a kerítés 'párkányán' ült, és reszketett, mint a nyárfalevél. Szörnyű volt látni az elesettségét. A hölgy mentőt nem hívott, mert nem tudta eldönteni, kit hívjon. (a mentőt, nem?)

Mindegy, léptünk tovább. A lányom még az autóban volt. Akkor mondom, irány az ügyelet. A lányomat felküldtem az iskolába egyedül, ami számunkra újdonság volt, de Ő nagyon élvezte, hogy önállósodhat, én meg aggódtam, hogy minden rendben legyen. Hozzáteszem, a kisfiam, míg törlőkendőért mentem a bölcsiben, ügyesen át vette a ruháit. Szóval mind 2 gyerekre nagyon büszke vagyok, hogy krízis helyzetben is nagyon profin viselkedtek.

A lényeg, hogy az ügyeleten 7:45kor már nem fogadnak senkit. Ezt pont olyan hangnemben közölték velem, amit pont nem érdemeltem meg. A zárómondata az 'úriembernek': jó lenne, ha nézném az órát, és leesne, hogy már nincs ilyenkor ügyelet, ilyenkor már csak sebészet van. Rendben, köszönöm! Legyen további nagyon szép napjuk-kal eljöttem. Irány a sebészet.

Mivel a szálloda mélygarázsa előtt álltam meg, muszáj volt autóval tovább menni.
SZTK rendelő recepció: regisztráció, majd a hölgy betelefonált a sebészetre, hogy eléggé sürgősségi állapotban a 'sérültem', aki menet közben kiderült, hogy német. Angolul is beszélt kicsit, így próbáltam neki mondani, hogy ha itt van a felesége, vagy gyereke, hívja fel őket, hogy jöjjön valaki érte.

Érkezésünk sem volt leülni, már szólították is. Ezt nagyon tudtam díjazni, mert saját meglátásom szerint az Úr nem volt tiszta tudatállapotba. Lehet, hogy csak a sokk hozta ki belőle. A sebész dokinak elmondtam a szitut, h az utcán találtam rá, és h német az Úr. Mindeközben, persze szegény ember végig csöpögtette vérrel a rendelőt. Persze ezen a doki rögtön kiakadt. Ne vérezzen már össze mindent felkiáltással. Na, mondom, egész biztosan direkt csinálja szegény ember! Következő kérdés: látta, amikor elesett? Mondom nem. Akkor honnan tudom, hogy nem epilepsziás, vagy nem szívbeteg? Mondom én sehonnan, azt hittem, ön az orvos. Jó, de akkor ő honnan tudja? Újra feltettem neki a kérdést: akkor nem ön az orvos? (tisztában volta vele, h ő az orvos ezt megelőző két héttel már találkoztunk a bokám kapcsán, akkor is ilyen nagyon kedves volt.) Beszélt a sérülthöz magyarul.

Mondom neki, hogy német az Úr, és egy kicsit angolul is beszél. Orvos: nem hiszem el, h itt él Magyarországon és nem beszél magyarul. Hát én kezdtem eltátani a számat. Mondja végül angolul, hogy akkor hívja fel a valakijét (feleség, gyerek), hátha tudnak segíteni. Próbálkozott az úr, de sokktól, a remegéstől, kb alig ismerte fel a saját telefonját. Erre felordított ismét az orvos: nem beszél magyarul és még telefonálni sem tud. Nagyon jó! Kívántam, hogy nyíljon meg a föld, mert én nagyon szégyelltem magam helyette is. És közben nagyon bíztam benne, h tényleg nem ért az Úr egy szót sem. Már csak halkan jegyeztem meg: egész biztosan nem direkt csinálja szegény! Közben az asszisztens kiderítette, h a fül-orr-gégészetre jár kezelésre a magyarul nem beszélő, német Úriember.

Ezzel a lendülettel az orvos nekem megköszönte a segítségemet, majd eljöttem. Sokkolódva, dühösen, csalódottan. De automatikusan mentem a lányom iskolájába, hogy megtudakoljam, minden rendben volt-e. A portás hölgy készségesen segített, bement az osztályba és megkérdezte. Minden rendben volt. És akkor elindultam dolgozni.

Annyit fűznék csak hozzá, hogy aki ismer, tudja, hogy egészségügyi végzettségem van! Aki ismer, tudja, hogy miért nem maradtam a szakmában! Többek között ezért! Mert egy vágóhíd, ahol a kiszolgáltatott embereket függetlenül nemtől és kortól ide-oda dobálják. Én tudom, hogy nem a legnagyobb a fizetésük, tudom a körülményeket is, amiben dolgoznak. De aki a hivatásának érzi, az dolgozzon is annak megfelelően. Aki meg csak ott ragadt, viselkedjen azért emberként az embertársaival. Annyira nem kerül semmibe egy mosoly, egy kedves szó. De aki bajba kerül annak meg annyira, de annyira sokat jelentene ez.”

ÖN BEVEZETNÉ ÚJRA A VIZITDÍJAT? SZAVAZZON

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rest of boys 2015.11.22. 07:45:08

A helyzet magaslatán állt a posztoló és a gyerekei is profin viselkedtek. Az orvos pedig hogyhogy nem tudja mindenkiről, hogy épp miben szenvednek? Úgy, első !ránézésre. Hisz a nyavalyatörős az a földön fekve rángatózik, a szívbeteg pedig a mellkasához kapkod, a gyomorfájós a hasát fogja, a derékfájós a derekát, a fogfájós az arcát, a schizofrén beszélget önmagával. Kész a diagnózis. Vagy mégsem?

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog