Nem képesek segíteni rajtam

2015.10.21. 06:21

121210orvosmet.jpgMár mindenféle neurológiai vizsgálaton többször is átestem, nem hiszem, hogy új eljárást találtak azóta, nekem a koordinációs képességem romlott el, azért nem tudok menni. Ezen kéne segíteni. hogy legalább a kertbe, vagy a kapuig ki tudjak menni. Amikor megkérdeztem a háziorvosomat, hogy most már a halálomig így kell élni, azt válaszolta, hogy igen.

Tisztelt praxis blog !

 

Miután mostanában a csapból is a magasavérnyomás betegség és azzal kapcsolatos megelőzés, bekövetkezésekor a sürgős teendők, valamint az eset utáni rehabilitáció áll, szükségesnek találtam az én esetemet leírni mert az "orvosi gondoskodás" következményeit a mai napig szenvedem.

 

2005 őszén, egy reggel fölébredtem és elég furcsán éreztem magam. Egyedül voltam otthon, összekészülődtem és bementem dolgozni. Amikor beértem a munkahelyemre, akkor derült ki, hogy nagyon furcsán beszélek. Dadogtam, elkentem a szavakat, mintha részeg lennék. Pedagógusok között dolgoztam, bár furcsállták a dolgot, a lényeg az volt, hogy elvégezzem a munkámat, iskolatitkárként dolgoztam.

 

Munka után a kisebbik lányomékhoz mentem, segíteni kellett nekik, ott volt a férjem is, szintén e célból. Bár feltűnt nekik a furcsa beszédem, többször megkérdezték, hogy ittam e (nem szokásom), mert úgy beszéltem, mint egy részeg ember. Eszükbe se jutott, hogy más bajom van, pláne orvos, mentő, ugyan. Ekkor már ugye, sok órája tartott az állapotom.

 


Munkánk végeztével, hazamentünk a férjemmel, aztán a szokásos esti teendők után lefeküdtünk aludni.
Másnap reggel a férjem korán elment munkába, utána én is felkeltem és szinte azonnal nekikezdtem magamban, hangosan beszélni, továbbra is dadogtam és elkentem a szavakat. Majd csak lesz valahogy, elindultam dolgozni. Délelőtt felhívott a kisebbik lányom, hogy hogyan vagyok, persze neki is csak „részegen” tudtam válaszolni, viszont, akkor már mondta, menjek orvoshoz, mondtam, hogy nem megyek. Ezt követően felhívta a nővérét, Ildit, és aztán az Ildi és a férje értem jöttek az iskolába és elmentünk a kerületi ideggyógyászatra, addigra szereztek beutalót is.

 

121210orvosmet.jpg


A kerületi ideggyógyászaton persze egymillió ember volt, de a vejem áttörte az emberhegyet és bekopogott a rendelőbe. Természetesen, nagy felháborodva kijött az asszisztensnő, hogy ki az, aki kopogással zavarja őket, a vejem mutatta a beutalót és nyomatékosan mondta, hogy vizsgáljanak meg.

 


Ezután nagy kegyesen behívtak, majd következett a szokásos ideggyógyászati vizsgálat, eztán a doktornő továbbutalt a Jahn Ferenc Kórházba, szintén sürgősséggel. Hazamentünk, összeszedtünk pár cuccot és indulás a kórházba. Ekkor, kb.1 óra volt. A kórházban átadtuk a beutalót, egy nővér kikérdezett – mi a bajom, panaszom stb. -, aztán közölte, hogy üljünk le a váróban, majd jön az orvos. Az orvos este 7-re került elő, ekkor már majdnem két napja történt az agyammal valami. Eddigre, már nem láttam az éhségtől, kissé nehezen beszéltem, borzasztóan ideges voltam, valamint beszedtem hat szem xanaxot.

 


A doktornő kikérdezett, megvizsgált, – csak ötször hívták el közben – végül közölte, hogy nem tudja, hogy mi a bajom, de azért maradjak ott éjszakára, aztán majd holnap…. Eszembe se volt ottmaradni és ezt mondtam is neki. Erre tájékoztatott, hogy elenged, azzal a feltétellel, ha másnap reggel visszamegyünk.
Másnap reggel ott is voltunk, ismét pár órácskát vártunk rá, amikor előkerült azt se tudta, hogy ki vagyok és, miért vagyok most ott nála.. Amikor beugrott neki a tegnap esti történet, felírta az aszpirint és adott beutalót MRI-re, valamint közölte, hogy a többit intézzem el a háziorvosommal. Láthatóan elege volt az egész ügyből.
A háziorvosom felvett betegállományba, de se az ideggyógyász se ő nem mondta, hogy végülis mi történt velem.

 


MRI-re két hónap utánra kaptam időpontot. Oda már a férjemmel mentem el, elkészült a felvétel, ki is értékelték, két lehetőség volt, vagy SM, vagy kisérbetegség. Pont.
Amikor, a lelet birtokában felhívtam az ideggyógyászt, mondta, hogy vigyem be hozzá, bevittem megnézte és semmi, illetve mondta, hogy az ilyen leletek értelmezéséhez jár a kórházba, egy hónapban egyszer XY ideggyógyász professzor a diagnózist az ő segítségével állítják fel. Tehát hívjam fel őt ismét, kb.egy hónap múlva, addigra konzultál XY-nal. Amikor felhívtam a hónap elteltével, tájékoztatott, hogy a professzor úr nem jött.

 


Látszólag ez az ügy be volt fejezve, továbbra is a háziorvosom kezelt, illetve írta fel a gyógyszereimet, én pedig visszamentem dolgozni. 2006-ben derült ki, hogy a férjemnek tüdőrákja van, operálhatatlan, agyi áttétellel.
Tehát 2007. tele óta egyedül élek, millió betegségem lett közben, lelki és fizikai.
Többször voltam kórházban is, de a Nootropil infúzió kúrán kívül - ami nem javított azon, hogy már egyáltalán nem tudok járni - mást nem történt.

 


Most a háziorvosom ismét kórházi kivizsgálásra utalt be, ugyanoda, a neurológiára. Már mindenféle neurológiai vizsgálaton többször is átestem, nem hiszem, hogy új eljárást találtak azóta, nekem a koordinációs képességem romlott el, azért nem tudok menni. Ezen kéne segíteni. hogy legalább a kertbe, vagy a kapuig ki tudjak menni. Amikor megkérdeztem a háziorvosomat, hogy most már a halálomig így kell élni, azt válaszolta, hogy igen.
Ez az én történetem, most 66 éves vagyok. Ez az én életem.

 


Üdvözlettel:
Kassai Györgyné

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2015.10.21. 10:44:46

Doktor úr, itt van egy megfelelő poszt, amihez szakmailag hozzá tud szólni (remélem megteszi). Kifejezetten érdekelne a válasz. Gondban vagyok a megszólítással (tegezés-magázás). Nyilván a neten másképp működik.

Ahogy én látom (ezért volna jó neurológus orvos hozzászólása) laikusként, lehet, hogy rosszul:
- a hölgy produkált olyan tüneteket, ami elég sajátos betegségre utal az én meglátásom
szerint. Nem értem, hogy a gyerekei miért nem azonnal hívták a mentőket. Stroke-ra
gondoltam volna, nem SM-re. Szerintem az nem produkál ilyen tüneteket hirtelen. Az
iskolában is érthetetlen, miért hagyták tovább dolgozni.
- a hölgynek, és a hozzátartozóknak két napig nem volt fontos, hogy orvoshoz menjen,
de amikor ott volt, már nagyon sürgős lett. A doktornőt is lehet, hogy éppen türel-
metlen beteg miatt hívták. Egy éjszakára ott akarták tartani megfigyelésre, való-
színű másnap vizsgálatokat is csináltak volna, de ez nem tetszett. Abszolút nem
volt együttműködő, de azért eredményeket akart.
Talán, ha akkor a kórházban marad, akkor az MRI vizsgálatot is elvégezték volna, és a lelet értékelése is megtörténik. Nem érzem, hogy itt bármilyen orvosi hiba lett volna, itt a beteg sem volt igazán együttműködő.

Dikusz 2015.10.21. 11:01:46

@szabidoki:
Miért? Komolyan kérdezem, úgy írta meg a posztot, hogy egyértelműen benne van, ő sem volt együttműködő. Ha kitalált poszt, akkor csak az eü.t hibáztatta volna mindenért, magát nem.

CsakMintTe 2015.10.21. 12:49:58

"Eszükbe se jutott, hogy más bajom van, pláne orvos, mentő, ugyan."
"...akkor már mondta, menjek orvoshoz, mondtam, hogy nem megyek."
"Ezután nagy kegyesen behívtak..."

Itt egy kicsit abbahagytam az olvasást - úgyhogy még nem tudom, mi a vége a történetnek -, gondolatban sikítottam egyet, s most folytatom.

rest of boys 2015.10.21. 13:00:15

Beszédzavart az ún. Broca-mező (a beszédért felelős agyi motoros régió) ischaemias agyi inzultusa, ritkán haemorrhagiaja okoz, a betegnél ilyesmi nem volt.
Az elvégzett MRI vizsgálat valószínűleg fehérállományi lacunákat, apró, pontszerű lágyulásokat írt le, amelyek mellé gyakran odaírják azt is, hogy ezek demyelinisatios kórképre (sclerosis multiplex) jellemző gócok is lehetnek.
Az SM kivizsgálására ma már vannak egyéb (szemészeti, labor, liquordiagnosztikai, képalkotó stb.) lehetőségek is, a tünettana eléggé diverz, a múló beszédzavar is tartozhat közéjük, a betegség többnyire progresszív, elnyúló, sok válfaja ismert, külön szakrendelések létesültek a kivizsgálásra, kórismézésre és hosszanti nyomonkövetésre. Méregdrága SM-ellenes szerek is léteznek, ezeket külön programmok alatt kaphatja a beteg, SM-szakrendelő felügyelete alatt.
Visszatérve a beteg kétnapos beszédzavarára (nem aphasia, csak dysarthria), lehetett Broca-mező területi ischaemia jele, ún. RIND, reverzibilis ischaemais neurológiai deficit vagy PRIND is, ennek a hosszabb időre kiterjedő változata.
Az ASA jó választás volt, én a sürgősségi orvos helyében akut kontrasztanyagos CT-ben is gondolkodtam volna. Értágító is szóbajöhet, mi szoktuk javasolni per os.
Beszédzavaros beteget pár napra be is szoktunk fektetni a neurológiára.

A betegség kétnapos voltát felróni pár órás benntartózkodás miatt nem fair, a korábbi be nem kerülés miatt nagyrészt a beteg felelős.

Végezetül javulást kívánok és javasoljuk, hogy neurológiai és kardiológiai kontrollokra rendszeresen járjon.

Netuddki. 2015.10.21. 20:34:33

@Dikusz: A beteg talán azért nem volt "igazán együttműködő" mert fél napot rá se bagóztak...

Dikusz 2015.10.21. 21:09:04

@rest of boys:
Köszönöm a választ. Azt hiszem nekem írtad.
Ezért jó, ha itt vagytok Ti, orvosok. Úgy gondolom ha normális hangnemben beszélünk egymással, sok kérdésre választ kaphatunk Tőletek.
A második bekezdésedben írtad: "A betegség kétnapos voltát felróni pár órás benntartózkodás miatt nem fair" . Nyilván félreérthetően írtam, de azt szerettem volna vele mondani, hogy ezek miatt a tünetek miatt nem szabadott volna két napot várni.

Ennek kapcsán, magamba nézve megkövetem a posztolót: könnyű mást elítélni, pedig magam is voltam ilyen helyzetben. A férjemhez kellett orvost, majd mentőt hívni. Nem könnyen kezelhető beteg - COPD, bal láb combközéptől amputált, inzulinos cukorbeteg, életmentő epeműtét, szívelégtelenség - a műtétek tavaly július vége-november elseje között voltak. Sokáig kellett az elsőnél győzködni, amíg hívhattam az ügyeletet. Ezekről az esetekről szeretnék posztot írni, jó és rossz tapasztalatokkal, kérdésekkel, mit csinálhattunk volna másképp.

Ildikó Tóth (facebook) - most is azt mondom hogy előbb kellett volna orvoshoz fordulni, de talán olvasod ezt a hozzászólásomat, én is beleestem ebbe a hibába.

Dikusz 2015.10.21. 21:39:01

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Az előző hozzászólásomat kérlek olvasd el, abban leírom mit gondolok másképp.

A nem volt együttműködőt arra értettem, hogy a tünetek jelentkezésekor nem ment el orvoshoz két napig, de utána azonnal akart mindent. Lehet, amikor a veje szólt a doktornőnek, akkor előre vették. Ha nem, akkor ki kellett várni a sorát.
Nem fogadta el "eszembe sincs", hogy befektessék a kórházba, szerintem (nem biztos)az MRI-t, és a többi vizsgálatot akkor elvégezték volna, a leletet is kiértékelik ott.
Másnap visszament, ott írta, hogy órákat kellett várni. Kórház, rendelő, sok beteg. A doktornőt, mint írja ötször hívták el, lehet az SBO-ra.

@rest of boys:
Még valamit találtam a posztban. A hölgy írja 6 db Xanax-ot vett be. Nem sok ez? Azt hallottam ez nagyon kemény gyógyszer, súlyos mellékhatásai is lehetnek. Ebben az esetben nem okozhatta az említett tüneteket?
Előre is köszönöm a választ.

rest of boys 2015.10.21. 22:41:45

@Dikusz: A dózisától függ, ha mondjuk 0,25 mg-os volt a gyógyszer, úgy az a hat szem másfél milligramm, még a psychiátria által legtöbbször javasolt 2 mg-os dózis alatt van, nem sok, főleg egy, a Xanaxot már régen használó betegnél.
Amúgy meglepően nagy dózisokat képesek a betegek megszokni, sokszor elképesztő gyógyszeradagokról hallunk, nyilván ez hosszú távon káros lesz.

rest of boys 2015.10.21. 22:43:03

@Dikusz: És együttérzésem a férjed állapota miatt, nem lehet könnyű Neked :(

Dikusz 2015.10.21. 23:44:33

@rest of boys:
Köszönöm, valóban nem. Az is igaz, nagyon beteg, de Neked a betegségeire ránézve biztos feltűnik, hogy erről ő tehet. Most sem túl aktív. A betegségeiből kifolyóan a legutóbbi vizsgálatok szerint (a fő koszorúér teljes elzáródása) a szívét nincs olyan orvos, aki megműtse. Pedig már az MR vizsgálat előtt felhívtak, hogy megvan a műtétet elvégző orvos neve. Mindezek mellett tavaly novemberben vesztettük el Apukámat, ő Parkonson-kórban szenvedett (sokszor azt hiszem, én is örökölhetem tőle). Több nagyon súlyos betegséggel együtt. Tudnám folytatni, de még posztnak is hosszú volna. Előbb-utóbb csak ráveszem magam, hogy megírjam.

A háziorvosom azt javasolta (mivel tudja, hogy szoktam túrázni), hogy ne hagyjak fel a kedvenc tevékenységemmel. Régebben írtam egy hozzászólásomban, hogy jártam a Hargitán túl (a gyergyóalfalui templomkertben álló zászlótalapzaton lévő felirat pedig sokunkat megkönnyeztetett). Ha csak megemlítem akár egy hozzászólásban,máris derűsebben látom a mindennapokat. Nem hagyományos utazás volt, túráztunk, emlékeztünk barátokkal.

Dikusz 2015.10.21. 23:45:45

@Dikusz: Parkonson jav.: Parkinson

asztalosani 2015.10.21. 23:57:49

miért van az az érzésem, hogy ezt a sztorit már olvastam valahol?!

asztalosani 2015.10.22. 00:01:41

jah mert olvastam :/

a praxis blog tulaja már a netről halászgat????

2015.10.22. 07:07:18

@asztalosani: Csak azért, mert az élet az ilyen. Az emberek megbetegednek, és a hozzátartozók leirják. Mert ez a valóság . Sajnos.
De miért csodálkozunk ? Hiszen lassan nincs orvos, ápoló és ápolónő.
De van ugató politikus, hazug pártkatona és patkány politikai elit.
Mert többet ér egy felcsúti stadion, egy kisvasút egy zsivány tolvaj senkiházi, mint a keményen dolgozó kisemberek egészsége ! Nem kórház kell ide, hanem temető ! Abból is jó sok !

De addig is amig ez létrejön, a jelszó marad--Hajrá Magyarország ! Hajrá Magyarok !

asztalosani 2015.10.22. 08:22:37

@jános515:
ez a sztori tényleg megjelent már máshol egy hónappal korábban ;-)

"De addig is amig ez létrejön, a jelszó marad--Hajrá Magyarország ! Hajrá Magyarok ! "
azt hittem a mostani jelszó: "a jobban teljesítünk" :P

(de amúgy egyetértünk ;-), bár abban nem, hogy sztem ezt nem kellene annyiban hagyni a magyar népnek: bár csodálkozom, ha a netadó miatt az emberek az utcára vonultak, akkor a saját egészségük amiért évente nem 5 ezret hanem MINIMUM 82 ezreket fizetnek és nem kapnak érte szinte semmit, miért nem!? )

Lángharcos 2015.10.22. 11:41:00

@asztalosani: Lehet hogy sokfele beküldte a poszter a panaszát.

Peetee 2015.10.22. 17:18:09

Sajnálatos dolog, mégis egyetlen kérdésem lenne csupán: Azon felül, hogy várja az orvosoktól a csodát, mit tett a saját állapota érdekében, a betegsége megismerése érdekében?
Kb. semmit, az önsajnálaton kívül, mert az 100 helyről ki lehet olvasni, hogy hány órát kellett várni, milyen éhes volt, bezabált rendesen xanaxból (hozzáteszem, aki 6db xanax után képes megülni egy széken, az nem tegnap óta szedi rendszeresen...kb. erős napsütésre is kettesével...), és a háziorvos sem írta fel azt a készítményt, amitől másnapra elmúlt minden baja és csak 339Ft volt a patikában.
Nekem is van komoly betegségem, végig is fog kísérni egész életemen, mégis járok orvoshoz, és évek múltán is van alkalmanként 4-5 kérdésem, felkészülten érkezem a konzultációra. Ha a doktor kérdez, akkor igyekszem bővített mondatokban válaszolni, s nem pironkodok ha az ánuszomról kérdez. Valahol itt kezdődik az orvos-beteg kapcsolat. Szerintem.

eßemfaßom meg áll 2015.10.22. 17:27:40

- Doktorúr, vissza fog nőni az amputált lábam?

- Nem

- És ha nem épül több stadion?

kheiron 2015.10.22. 18:05:15

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Ha otthon tudott két napot várni, akkor pár óra már ne osszon vagy szorozzon a kórházban.

Amúgy felnőtt ember, a kórház nem börtön, nincs jogukban visszatartani (néhány kivétellel).

2015.10.24. 07:04:55

@rest of boys: Végezetül javulást kívánok és javasoljuk, hogy neurológiai és kardiológiai kontrollokra rendszeresen járjon.
Válasz erre ;

Azt írta hogy nem tud járni.

yogosan 2015.10.24. 13:23:30

@Diorella Queen:

Van két lánya,és minimum egy vej a családban.

Viktória Kassai 2015.11.26. 14:10:15

1 1/2 nap volt, az emberek általában irtóznak a kórháztól, egyébként mi történt volna éjszaka egy kórházban ?
A férjem - egy több napos ünnep előtt - került a Jahn Ferencbe, bevittük az összes szedett gyógyszerét + az inzulint, de nem adták be neki, mert az ünnep miatt helyettesek voltak !!!!
Csoda, hogy bizalmatlan vagyok ???????????

Viktória Kassai 2017.05.02. 14:30:51

@Viktória Kassai: Két felnőtt lány, önálló családdal, más doguk is van, mint az engedetlen anyukával folalkozni. Sőt, miuatán a férjem is halálos beteg lett, magam helyett vele foglkoztam.
A neurológról a Jáhn Ferencben anblokk meg van a véleményem.
Jó tanácsot viszont elfogadtam volna a hozzáértőktől, mert tudja me mindenki, hogy egyedül járásképesség nélkül egy háztartásban nem könnyű !!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása