Tényleg ennyire embertelennek kell lenni?

2015.05.28. 10:08

orvos_halapenz_1.jpgCsak addig vagyunk fontosak amíg fizetjük a TB-t adót, stb-t. Nem csodálkozom, hogy az emberek sorra halnak meg, éppen a mai KSH jelentésben olvastam erről a szomorú statisztikáról.

Tisztelt Praxisblog !

 

Elolvastam a Dél-Pesti Kórházban készült apuka 18 éves fiának rémtörténetét. Nekem is van egy-két élményem, de nem az orvosokat hibáztatom, és nem csupán azért, mert évekig egy Rendelő Intézetben dolgoztam, de nem asszisztensként, hanem adminisztratív munkakörben(munkaügy+ titkárnő). 2013. áprilisában abba kellett hagynom a munkát, mivel az eszetlen Tisztelt törvényhozók, pontosan a még jó erővel és nagy tapasztalattal rendelkező orvosokat kényszerítette arra, hogy hagyják abba a munkát. Nem tudom, hogy ki volt ennek a finoman szólva is eszement törvénynek a megalkotója?!!

 

Kívánom, legyen beteg de olyan mint én rákos áttétes tüdőrákkal. Akkor aztán a saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy milyen eszement módón, kizsigerelik azokat az orvosokat akik nem menekültek még el külföldre tripla 10-szeres fizetésért. Ki az a szakember aki a "teljesítmény volumen korlátot kitalálta, és bevezette? Persze, hogy eladósodtak és fognak is a kórházak, mert pontozásos rendszerben fizet az OEP. Nekem úgy rémlik, hogy Horváth Ágnes + kórházi tapasztalattal nem rendelkező eü.államtitkár. Ha jól tudom volt olyan eü. államtitkárunk is, aki életében nem dolgozott kórházban. Rá igaz az a mondás aki tudja csinálja aki nem az tanítja. Ki akarta MERTE kinevezni az egészségügy élére?!!! Nem véletlen, hogy itt tart a magyar egészségügy!!!! Még szép, hogy a fiatal orvosok kimennek külföldre dolgozni tízszer nagyobb munkabérért. Hogyan lehet az, hogy Londonban, Ausztriában 3-4 ezer fontot vagy eurót kap az orvos, és nem kell a hálapénzt szégyenkezve elfogadnia. Én sajnos a rákos betegségem óta egyetlen orvossal egy kézsebésszel találkoztam, aki a legnagyobb csodálkozásomra nem fogadott el hálapénzt még a műtétért sem. Óriásit csalódtam, de pozitív értelemben. Ez maga a csoda volt számomra, hogy van még olyan orvosnő, ráadásul főorvos is, aki nem fogad el hálapénzt. Ez volt 2014.novemberében.

orvos_halapenz_1.jpg

 

Aztán még egyszer megtörtént ismételten a Csoda, mert a csepeli tüdőgondozóban is van egy lelkiismeretes főorvosnő. Kérem a nevét ne jelentessék meg az újságban, csak akkor, ha Ő engedi. Türelmes alapos, rendesen és lelkiismeretesen végzi a munkáját, pedig neki se könnyű, mert nagyon sok a tüdőbeteg ember. Persze Ő még azt tanulta, hogy be kell, illik betartani a Hipokratészi esküt. Ő a beteg embert látja és nem nyűgös, ha meg kell vizsgálnia egy beteget. Most jönnek a N E G A T Í V döbbenetes példák, amelyeknek fül és szemtanúja voltam: 1.) 2015.május 19-én a Dél-Pesti Kórház Kardiológiai ambulanciáján történt az alábbi eset: kb. du.14 órakor. Elengedték a kórházból a szívbeteg idősebb kb.55-60 év körülinek néztem én. Vele mármint a beteggel volt a lánya a lánya férje + egy 18 év körüli unoka. Az asszisztensnő rámordult, egy beteggel hányan jöttek, és mi a fenéért üvöltöznek? Jöttek mentek a betegek kit tolókocsiban ott is felejtettek a beteghordók, mert természetesen beteghordóból is nagyon kevés van, mert nagyon hálátlan munka, és állítólag havi nettó:80.000.-Ft-ért dolgoznak nem 168 órát, hanem 250 órát, azt nem kérdeztem meg, hogy túlóra pénzt kapnak-e? Hát néha csurran csöppen a beteghordóknak is egy kis alamizsna, de a legtöbb beteg olyan állapotban van mind fizikai mind anyagi értelemben, hogy nem nagyon tud jattot adni.

 

 

Folytatom tovább a történetet, a kezelő orvos már hazament, jött az osztályos orvos akit" letámadtak" szó szerint, mivel kiderült csupán csak a vérhígító injekció adagját kellett volna a recepten átírni. Hosszas kiabálás alkudozás után a letámadott orvos ezt válaszolta: asszonyom csak nem gondolja, hogy itt a folyosón meg fogom Önt vizsgálni, meg se várta, hogy a hozzátartozó kinyögje, mi a problémájuk hát csak annyi volt: csak a receptet kellett volna átírni illetve egy újabb kisebb adag vérhígító injekciót felírni a szerencsétlen betegnek aki menni se tudott ketten támogatták. Már-már feladta az asszony lánya az értelmetlen küzdelmet amikor jött egy jobb érzésű nővér és a műszakot kezdő orvost megkérte írjon már fel az asszonyságnak egy vérhígítót. Mindez a tortúra tartott kb. kedd délután 14.00 órától 15,20 ig. Tényleg ennyire embertelennek kell lenni? Mi a fenéért ment az orvosnak, akinek nyűg még kettő percre is meghallgatni a beteg panaszát?!! Ja ennek az "esetnek" kb. 25-30 an fül és szemtanúi voltunk, és mindenki csak nézett és nem akarta elhinni, hogy létezik ilyen betegellátás. 2.) a másik eset velem történt meg. 2015.május 21-én csütörtök éjjel iszonyúan fulladtam és a tüdőrák miatt levegőt sem kaptam.

 

 

Én eléggé tűröm a fájdalmat, de ez a csontokig tetőtől talpig egész testemet átjáró fájdalmat, ilyen intenzív fájdalmat eddig még nem tapasztaltam. Pedig átestem már jó pár műtéten. Kínomban, félig sírva, dadogva elnyögtem az ügyeletes orvosnak, - ( szerintem pályakezdő volt), hogy mi a problémám. Első kérdése azt volt, nagyon fiatalos a hangom hány éves vagyok, mondom hogy 64. éves és rákos beteg. Erre Ő, mármint az ügyeletes férfi hang ,( mert be sem mutatkozott, doktoréknál ez már nem DIVAT, ) pedig illett volna megmondania, x.y doktor vagyok. Ehelyett azt mondta a telefonban: nem tudok mit kezdeni magával, nem is tudok segíteni, ( szerintem nagyon álmos volt) és egyébként is az OEP megmondta, hogy a nyugdíjas beteghez nem szabad kimenni az ügyeletnek. Ha nem a saját fülemmel hallom és még jó pár ismerősömtől is, kb. hasonló történetet -( akiknek elmeséltem ) - ezt a " vérfagyasztó mai történetet" nem hiszem el.

 

 

Ugye ez képtelenség? Sajnos nagyon is igaz a dolog, és több mint felháborító!!!! Még azt mondta, a doktor úr", hogy vegyek be dupla fájdalom csillapítót és az is lehet, hogy biztosan az időjárás miatt vagyok rosszul. Most jön a még döbbenetesebb mondata: ha nagyon erősködök, akkor, esetleg ha éppen lesz ideje a kolléganőjének , akkor esetleg, talán mégis? Kijön a lakásomra és ad majd valami fájdalomcsillapító injekciót. Na ekkor 190 lett a vérnyomásom és letettem a telefont, Viszont megfogadtam, hogy minden újságnak meg fogom írni ezt a velem történteket. Nagyszerű dolog ugye? Csak addig vagyunk fontosak amíg fizetjük a TB-t adót, stb-t. Nem csodálkozom, hogy az emberek sorra halnak meg, éppen a mai KSH jelentésben olvastam erről a szomorú statisztikáról.

 

 

Kérem adják le és vizsgálják ki a dolgokat, mert ez így nem mehet tovább. Megálljt kiáltok és igenis kell lennie még tisztességnek, emberségnek ebben a számomra, még így is oly mélyen szeretett imádott hazámban, amelynek neve: Magyarország!!!!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rest of boys 2015.05.28. 11:18:15

Az első esethez. Ha nem szakrendel az illető orvos, akkor nem ír fel receptet. Ez gondolom, egyszerű és érthető. A másodikhoz: milyen ügyeletes orvos volt? Kórházi osztályon vagy körzetben ügyelt? Osztályról nyilvánvalóan el nem távozhat az ügyeletes, a körzeti súlyos, életveszélyes esetekben megy ki. A poszt amúgy tele van érzelmi overdrive-val, a fogalmazási és mondatszerkesztési hibákról már nem is beszélve.

rest of boys 2015.05.28. 14:08:59

Csodálkozom viszont, hogy a sarlatánságot reklámozó, tökhülye pökhendi faszfej által írt, május elsején közzétett hányadék poszt még mindig fent van az oldalon. De úgy látszik, mindig van még lennebb.

she_wolf 2015.05.28. 20:54:53

@rest of boys:
Azt hiszem, posztot nem vesznek le. Egyébként éppen tegnap jelent meg egy érdekes cikk a pulzáló mágnes "jótékony" hatását cáfolva. A "tökhülye pökhendi faszfej" Magneter készüléke szintén ezen az elven működik (de ezek szerint nem működik?).
Igaz, a cikkben mágneses matracról van szó, de egy linkre kattintva olvasható, hogy egy másik cég a szintén ezen az elven működő terméke átverés. Mindkét céget elmarasztalták, megbírságolták.
Addig, amíg vannak orvosok, akik ehhez a nevüket adják (mert talán meggyőződésük, hogy valóban használ) lesznek, akik gyártani fogják, és lesznek, akik meg fogják venni.
És mint tudjuk: a hit erőt ad:(
Linkelnék is:
index.hu/gazdasag/2015/05/27/atveres_volt_a_magneses_matrac/
index.hu/gazdasag/2015/05/04/nem_gyogyitott_szinekkel_a_pulzalo_magnes/

A poszthoz: "A poszt amúgy tele van érzelmi overdrive-val..."
Ezért is nem tudok rá mit írni. Akartam, de távol álljon tőlem, hogy akár véletlenül is megbántsak egy súlyos beteg embert, akit egyébként nagyon sajnálok, és őszintén kívánom neki a lehető legjobbakat!

(Magánjellegű közlemény: örülök, hogy látlak!;))

she_wolf 2015.05.28. 21:02:13

"...és egyébként is az OEP megmondta, hogy a nyugdíjas beteghez nem szabad kimenni az ügyeletnek."

Ezt nem igazán tudom értelmezni. Egyrészt azért nem, mert az OEP-nek mi köze van ahhoz, hogy az ügyeleti ellátásra szoruló nyugdíjas-e, vagy sem?
Másrészt: hívtam már ki ügyeletet néhányszor magamhoz is, másokhoz is, és soha, senki nem kérdezte meg, hogy hány éves az akárki.

she_wolf 2015.05.28. 21:52:07

@rest of boys:
Bocs, de nem hagyhatom ki, mert most találtam:
index.hu/mindekozben/poszt/2015/05/28/homeopatia/

Ha már mágneseződünk, meg mifene:)

Braincelle 2015.05.28. 22:13:31

@rest of boys:
Engem ez például egészen elkeserít, hogy le lehet támadni a folyosón véletlenül elhaladó orvost, aki nem is a sürgősségin dolgozik, és más feladatköre és felelőssége van, egy ismeretlen betegnek vérhigító receptet követelni tőle, és mindehhez még van 30 néző, aki szerint az orvos szergi meg az esküjét, ha nem írja fel?

Ezt lehet? A banki alkalmazottat el lehet kapni a pisilés és az asztala között, hogy ugyanmár csak gyorsan javítson egy-két feltételt a kezemben lobogtatott szerződésben?

A vérhigító dózisa mért sürgősségi ellátásbeli probléma? Mért nem a kezelő orvos írja fel? Vagy a családorvos? Vagy ha mégis valamiért az SBO, akkor mért nem várja ki a sorát?

Ezektől a folyosón letámadásoktól én amúgy dührohamot tudnék kapni, nemhogy ha még erkölcsi prédikáció meg orvosiesküzés is társul hozzá.

rest of boys 2015.05.29. 05:56:46

@mig54: Én is örülök Neked :-)
@Braincelle: Egyszer egy professzor kérte ki magának a hasonló, füttyszóra történő apportírozratást, azzal, hogy ő nem kurva, hogy leszólítsák...

fay rodisz 2015.05.29. 15:06:16

"Persze, hogy eladósodtak és fognak is a kórházak, mert pontozásos rendszerben fizet az OEP. Nekem úgy rémlik, hogy Horváth Ágnes + kórházi tapasztalattal nem rendelkező eü.államtitkár."

Nekem meg úgy rémlik, hogy 5 éve kétharmad van, amivel egy péntek délután megszavazták a lieblingeid vezéred stadionját és a többi stadiont amit senki nem használ semmire. Az egészségügy rendbetétele csak egy hasonló cirka 20 másodperces gombnyomogatáson múlik, ha annyira szar a rendszer amit Gyurcsányék alkottak ennek a tolvaj bandának pillanatok alatt sikerült volna a rendbetétel. Ja, ha az akarat hiányzik, akkor ne az előző rendszert szidd.
Szóval az orvosok már régen nem Ágika elől, hanem a fideSS és a butaarcú híveik elől menekülnek.

Sir Galahad 2015.05.29. 15:19:45

A posztnak van egy kulcsmondata, erre vezethető vissza minden: "Hogyan lehet az, hogy Londonban, Ausztriában 3-4 ezer fontot vagy eurót kap az orvos, és nem kell a hálapénzt szégyenkezve elfogadnia." Kérem szépen, úgy, hogy arrafelé mindenki a többszörösét keresi a hazai béreknek, nem csak az orvos - gazdagabb országok polgárai. Hogy miért gazdagabbak azok az országok, annak meg több száz évre visszanyúló gazdaságtörténeti és történelmi okai vannak.

steery 2015.05.29. 17:48:55

Semmi baj nem lenne azzal, hogy a TB-t nem fizetők meg az öregek nem kapnak orvosi ellátást és hagyják őket meghalni, ha...
Ha az állam ezt nyíltan beismerné és a társadalom számára kolonccá váló embereknek lehetőséget adnának a gyors távozásra. Például támogatnák az eutanáziát vagy az öngyilkosságot. Ha lehetne a patikában öngyilkos tablettát venni és bevenni, hogy békében, könnyen megszabadulhassanak a testüktől azok, akikre már nincs szükség. És így könnyítsenek a TB terhein.
Az igazi embertelenség nem az, ha megfosztod az embereket az élettől. Hanem ha emellett még meghalni sem hagyod őket, hosszú kínszenvedésre ítélve őket.

Asztalos 2 2015.05.29. 20:00:54

@steery: Ez így elég sarkos megfogalmazás.

she_wolf 2015.05.29. 21:09:07

@Asztalos 2:
Tetrakontaoktaéder. Mondhatni.

Megoldó 2015.05.30. 00:14:40

@steery: Azért van ez így és nem úgy, hogy még pár bőrt le lehessen húzni a betegről. GYógyszerek, kezelés, kórházi ellátás, orvosi zsebpénz, ezek mind mind plusz pontok az illetékes részlegeknek...
Gyógyítani már csak pár fanatikus akar.

defné 2015.05.30. 12:36:59

@Braincelle:

Igen,illetlen dolog "letámadni" egy orvost a kórházi folyosón,viszont gyakran előfordul,hogy a beteg órákat ül 'kint és egyszerűen tudomást sem vesznek róla.Egy idő után kénytelen megállítani az orra előtt elhaladó orvost.

rest of boys 2015.05.30. 17:02:30

@defné: Ilyesmit pl. egy törvényszéki váróban el nem lehet képzelni. Érdekes lenne, hogy az első taláros jogászt bárki leszólíthatna, hogy ugyanmár intézze hamarabb az ő ügyét, mert mehetnéke van.

Braincelle 2015.05.31. 02:42:31

@defné:
Mért kénytelen? Főleg egy olyan helyen, ahol SBO van, azon kívül meg egy csomó osztály, és az arrajárók többsége úgy sem tud segíteni, ellenben valami mást viszont csinálna, ami a feladata.
Ráadásul ezek a megállítások néha elég erőszakos módon történnek.
SBO-n ott vannak a nővérek, triage-nővér, hidd el, jobba tudják intézni a betegek ügyeit és sorra kerülését, mint egy ismeretlen szemész, aki épp átment az épület másik felébe.

rest of boys 2015.05.31. 09:17:57

Az orvos vizsgál, kórisméz, gyógyít, kontrollokra visszarendel, követi a betegségutadat, de nem a játszópajtásod, nem a haverod, nem a pizzafutárod, nem a pincéred, nem a lelki szemetesládád, de még csak a használt tamponod vagy előbőröd sem, hogy rángathasd tetszésed szerint.
Ami a fejedben kering róla, az a te szubjektív megítélésed, azt ne próbáld rá kivetíteni, mert a legtöbb alkalommal melléfogsz.
Valóságtól elrugaszkodottan, totálisan a hangulat- és kény-görbéd szerint megítélni, saját értékrendedbe beskatulyázni hivatásukat végző embereket nem vall józanságra és nem követendő.

she_wolf 2015.05.31. 11:09:52

@Braincelle:
A nővér "csak" egy nővér, de a "fehér Isten" (nem Mundruczó Kornél filmjére gondolok) a remény, a megoldás eszköze. Persze, hogy lecsapnak rá az emberek.
Még akkor is, ha az adott orvosnak semmi köze az adott beteggel való történésekhez:(
Ez valamiért így rögzült, így működik az emberek többségében.

she_wolf 2015.05.31. 11:17:46

@steery:
"Ha lehetne a patikában öngyilkos tablettát venni és bevenni, hogy békében, könnyen megszabadulhassanak a testüktől azok, akikre már nincs szükség. És így könnyítsenek a TB terhein."

Hiszed vagy sem, 2 napja gyakran keringenek a fejemben ezek a szavak. Büszke vagyok magamra, hogy eddig még sikerült megállnom, hogy részletekbe menően reagáljak rá.
Az azért érdekelne, hogy a remélhetőleg távoli jövőben TE mit fogsz tenni akkor, amikor már belátod, te is csak egy kolonc vagy a társadalom nyakán. Mert nincs mindenkinek szerencséje egy IC-hez (szerintem neked sem lesz).

defné 2015.05.31. 11:24:23

@rest of boys:

Egy bírósági tárgyalásra időpontra kell menni és nem kell fél napot várni mire egyáltalán valaki észrevesz.
Ennek ellenére ha a perhez tartozó bírót vagy jogászt megállítod a folyosón -természetesen egy fél percre-nem szokták a pórnép fejét leharapni.

asztalosani 2015.05.31. 12:31:01

@rest of boys:
aha, ez mind szép és jó, DE!

ez akkor működjön oda vissza:
1. vagyis engem baromira nem érdekel hogy ő mennyit keres, ne jöjjön ezzel állandóan, és ne vágják a pofákat
2. nem érdekel hogy a hó miatt késett vagy valami másért a rendeléséről 3 órát: ha nem tud odaérni, hívja fel a tetves rendelőben az asszisztensét az meg szóljon ki, hogy ennyit késik.
3. nem érdekel a különböző családi történetei
4. nem érdekel hogy az apjának, anyjának mit mondana
5. nem érdekelnek a pénzügyei, sem a magán privát telefonbeszélgetései

és minimum elvárom azt hogy amikor bent vagyok vizsgálaton senki se menjen ki, senki se jöjjön be (ez vonatkozik az idegenekre, pl.: orvoslátogatókra is), ha pedig valamelyik ismerősömmel megyek, akkor ne akarja mindenáron kiküldeni, mert mondjuk engem is zavar, hogy 3-an vannak bent egy szobában és vizslatnak...

ÉS ÉN SEM VAGYOK AZ ORVOS LELKI SZEMETESLÁDÁJA

és még sorolhatnám

:)

drontal 2015.05.31. 12:58:17

@rest of boys:

Hogy a fa..ba jön ide az,hogy az orvos nem a játszópajtásod,a haverod,pizzafutárod,pincéred,lelki szemetesládád,használt tamponod,vagy az előbőröd?

Nem szokásom egy kommentelőnek sem igazat adni jelen esetben @asztalosani: öt pontban szedett válasza tökéletes a tiedre.

-Engem sem érdekel mennyit keres.Az én fizetésem is kevés az elvégzett munkámhoz viszonyítva.
-Magasról teszek rá,hogy 30 órája nem aludt.Én is sokszor vagyok kialvatlan és fáradt,ennek ellenére be kell mennem dolgozni mert kirúgnak a pi..ba.
-Nem vagyok hajlandó megérteni ha a rendelésről sorozatban késik.Én sem késhetek a munkahelyemről-egyikről sem.
-Ha engem mint beteget vizsgál elvárom,hogy ne folytasson a családjával vagy a barátjával magánbeszélgetést a hétvégi programtervezésről (tapasztalat)
-Én sem vagyok a haverja.Tehát ha valami olyat kérdezek tőle ami a betegségemmel/kezelésemmel kapcsolatos legyen olyan szíves emberi hangon válaszolni,és nem félvállról szemtelen hangnemben.

rest of boys 2015.05.31. 13:31:34

@drontal: Ha magasról teszel rá, hogy harminc órája nem aludt, esetleg úgy jársz, hogy egy szép napon elveszíted őt a többi megértő, empatikus, emberbarát pácienstársaiddal együtt (lám, az empátia csak akkor kerül kikövetelésre, ha rólad van szó), ezt követően nem leszel ellátva. Vagy kénytelen leszel egy busman törzsfőnök szakrendelőjében vigasztalódni, aki elhajt, mint macskát szarni, mert te nem lenni beteg, csúnya fehér nép és az ő idejét csak rabolni :).
Vagy magánrendelőben leszel megvizsgálva aranyáron.
Így jártál. Bocs. uitólag kit érdekel?

A haverja valóban nem vagy, ugyanis egy haver sem várja el azt a másiktól, hogy megszakadjon érte. Ahogy elvárják egy orvostól.
Ama eskü nevében.

yogosan 2015.05.31. 20:31:52

Beszéljünk inkább arról,hogy a Szent Imre kórház pszichiátriai osztály főorvosa miért hazudik állandóan?

Tegnap azt "üzente",hogy a kórház is feljelentést tett a pszichiátrián megvert beteg ügyében,mert a beteg támadta meg a személyzetet.
Ma kiderült,hogy egy darab feljelentés született összesen ez ügyben,azt is a rokonok tették a kórház ellen.

Pár hónapja ugyanez az orvos azt állította,hogy egy kisbaba halva született,holott a boncolás egészen más eredményeket mutatott.Jelenleg az életvédelmi alosztály nyomoz ami nem semmi.

asztalosani 2015.05.31. 21:53:31

@yogosan:

mert az orvosok soha nem hazudnak!
az osztályvezető főorvosok meg pláne nem!

;) :D XD

vagy már annyit hazudozott, hogy azt sem tudja mikor hazudik és mikor mond igazat :D

egy másik elmélet: vagy azt hiszi, hogy ha már a pszichiáteren lévő betegeket hülyének tudják nézni folyamatosan, akkor mást is

vagy nem számított rád, hogy te utánanézel a kijelentésének :)

és ne felejtsük el: ha hazudik nem jár semmiféle következménnyel. ha meg mégis kirúgják, lesz helyette egy másik paprikajancsi aki ugyanúgy hazudik: ha azt is "rajta kapják", majd kirúgják és lesz egy harmadik, majd egy negyedik... és így tovább

yogosan 2015.06.01. 10:21:48

@asztalosani:
Jelzem,hogy egyáltalán nem adok igazat a hozzátartozóknak,mert ha én ápoló lennék lehet én is nyakon vágnám ha nekem esne egy dühöngő őrült,már csak védekezésképpen is.De én a főorvosról beszélek,aki folyamatosan valótlanságokat állít a nyilvánosság előtt.

asztalosani 2015.06.01. 11:42:56

@yogosan:

erre írtam a fenti első két sort, jelzem: ironikusan
(mert mindig azzal jönnek az emberek hogy egy orvos nem hazudik, nos: mint a mellékelt ábra is mutatja, de, igen)
:D XD

amúgy meg azért lett osztályvezető és vagy főorvos
(vagy szerinted a két szép szeméért lett az adott osztály vezetője?! ejnye-bejnye! ne legyél már ilyen csacska :) és még nem ismered az orvosok összetartó képességét? ne máááá.... :) )

a hsz-dhoz azért annyit tegyünk már hozzá, hogy a pszichiátrián volt a beteg, tehát vagy bírod azt a környezetet, vagy nem. ha pedig ott dolgozol, akkor meg mindenre fel vagy készülve, és ápolóként tudod azt is (empátiás készséged révén) hogy nem verjük laposra a beteget a betegsége miatt :).

igen, ez vonatkozik a dühöngő betegre is :)

kíváncsi lennék, hogy a beteg mennyire gyepálta össze a "szegény" ápolót, mert ugye csak a betegről készült látlelet. ápolóról miért nem?M nos, ha én ott ápoló lennék, és nekem esik egy beteg, csak vetetnék fel magamról is látlelet, nem???? nos az ő portréja hol marad? úgyhogy az is megeshet hogy nem gyepálta össze a beteg annyira, mint az elő van adva...

asztalosani 2015.06.01. 11:54:08

@mig54:
ha már valaki megvénül, az folyamatos fájdalommal jár, főleg halmozott betegség esetén.
sok idős ember éppen ezért nem fél a haláltól.

régebben az idősebbek önként hagyták el a falújukat, mikor már érezték csak koloncok. azt hiszem az eszkimóknál is "divat" még az e fajta viselkedés... (nem tudom biztosra majd akit érdekel googlezzon rá :) )

riadtam fel már úgy az éjszaka közepén, hogy annyira fáj a fejem, ha mellettem lett volna egy pisztoly tuti fejbe lövöm magam inkább. pedig nem vagyok fejfájós, max a hidegfrontot érzem meg,sem szuicid hajlamú de az a fájdalom!? még a pislogás, bármilyen apró mozgás is és még a létezés is, de még a levegővétel is brutális fájdalommal járt. brrrrr.... nos még az ellenségeimnek sem kívánom.

én el tudom képzelni, hogy sokan lennének akik bevennék.

de hát az nem jó, mert nem mutat jól a híradóba, ugyebár?

she_wolf 2015.06.01. 14:47:41

@asztalosani:
"riadtam fel már úgy az éjszaka közepén, hogy annyira fáj a fejem, ha mellettem lett volna egy pisztoly tuti fejbe lövöm magam inkább. pedig nem vagyok fejfájós, max a hidegfrontot érzem meg,sem szuicid hajlamú de az a fájdalom!?"

Itt van az eb hantja! Nem az "elefántok temetőjéről" beszéltem (volna, de nem tettem), hanem a hirtelen ötlettől vezérelten, patikában megvehető halál lehetőségéről. Illetve annak elutasításáról.

Ha bárki érezheti azt, hogy már nincs rá szükség, vagy azt mondja, inkább a halál, mint ez a fájdalom, akkor bárki vehet öngyi tabit? Te is megölhetted volna magad, nem kell ahhoz pisztoly (azzal is lehet úgy mellélőni, hogy aztán a családod rokkan bele az ellátásodba), elég egy...nem adok tippet:) És ugye, milyen jó most, hogy nem pazaroltad el egy skúló árát, no meg a temetési költségedet?
Ki az, aki eldönti, hogy egy emberre szükség van-e (lehet-e)?
Igen, bizonyos esetekben nagyon jó lenne, ha az eutanázia engedélyezett lenne, de annak a felelősségét ki fogja vállalni, a következményeit viselni, ha kiderül, hogy mégis lett volna lehetőség pl. meggyógyítani valakit, vagy legalább az önálló életre alkalmassá tenni?
Kómás, vagy nagyon beteg testű, de brilliáns elmével rendelkező embereket simán el lehet meszelni azzal, hogy nem kapnak orvosi ellátást, mert minek?

Hamarabb adnék öngyi tabit azoknak, akik aszongyák:
"-jajistenem, elhagyott a pasim/nőm, szart se ér az életem, meg akarok halni";
"-jajistenem, elégette a fodrász a hajamat, hogy megyek így emberek közé, inkább meghalok";
"-jajistenem, nem vettek fel az egyetemre, pedig minden álmom, hogy kéregetéskutató szociológus legyek, inkább meghalok, mint bármely más szak",
"-jajistenem, egy blogon azt írtam asztalosaninak, hogy hülye, pedig nem is, olyan ciki, meg akarok halni"...
és hasonló veretes baromságok:):P

De a viccet félretéve valóban csak kérdésem van megoldás helyett: ki meri vállalni a felelősséget? Mert egészségesen könnyű azt mondani, hogy minden öreg és beteg hulljon, mert mivégre vannak, hiszen csak pénzbe kerülnek?!
Azt miért nem kérdezte meg egyetlen ember (Sir Galahad) kivételével senki, hogy a magyar emberek Magyarországon miért nem kapnak tisztességes bért (hogy jól értsd: szarért-húgyért dolgoznak MINDENHOL!), amiből tisztes mértékű egészségügyi hozzájárulást vonhatna az állam, és ezt a tisztes mértékű adót miért nem ebbe a viharvert egészségügybe pumpálja vissza?
Versenyképes fizetés helyett elárasztanak a kölcsönöket reklámozó hirdetésekkel, hogy még jobban eladósodj, még jobban magához kössön évtizedekre ez a mi mélyen tisztelt és imádott országunk:(

"én el tudom képzelni, hogy sokan lennének akik bevennék."
Én is elhiszem. De hidd el, hogy a halál kapujában mindenki az életéért rimánkodik. (Tapasztalatból beszélek.)

steery 2015.06.01. 18:40:54

@mig54: Én pontosan tudom, hogy teljesen fölösleges vagyok a világ számára és csak azért élek még, mert a világ nem takarított el az útból. Életem minden napját úgy élem, hogy talán ez lesz az utolsó. És ha minden kötél szakad, bölcsen, csendben, feltűnés nélkül megölöm majd magam, hogy ne legyek terhére a világnak. Én nem leszek eladósodva. Nem fognak kilakoltatni. Nem leszek hajléktalan, koldus, mások nyakán élő, menekülttáborban tengődő nyomoronc. Nem pazarlom a bolygó erőforrásait. Nem akarok mindenáron, minél tovább élni ebben a testben, hisz sok ezer testetöltésem volt már a legkülönfélébb bolygókon, a legkülönfélébb testekben, így képes vagyok elengedni azt, amit nem tudok megtartani. Nektek is ezt kéne tennetek. De hát ugye nem vagytok se bölcsek, se megvilágosodottak.

she_wolf 2015.06.02. 09:00:50

@steery:
"De hát ugye nem vagytok se bölcsek, se megvilágosodottak."
Ellentétben veled. Jobbulást! De elárulom neked: te sem tudod, hogy mi leszel, és mi nem, mit fogsz tenni, és mit nem, pláne, hogy már most zavarodott vagy.
Mert nem világos a számomra, hogy te most arra vársz, hogy a világ takarítson el az útból, vagy te akarod megtenni? Majd egyszer.
Amíg ezen gondolkodsz, én élem a magam kicsinyes életét, nem gondolkodom az élet nagy kérdésein (nem vagyok hozzá elég bölcs, valóban), és nem akarom megváltani a világot (nem vagyok hozzá elég hős).

zünüke 2015.06.02. 11:20:54

@steery: fordulj orvoshoz míg nem késő !

rest of boys 2015.06.05. 17:34:49

Csak én látom úgy, hogy ez az oldal május 28. óta csak ennyit nyögött ki magából?

she_wolf 2015.06.05. 17:56:29

@rest of boys:
Nem. Béke poraira!:(

Mióta Tempus(:D) nem agyalja a posztereket, Ancika meg én nem vájjuk ki egymás szemét, azóta itt punnyadás van, békalencsés pocsolya. Örülök, ha néha látom Braincelle-t, vagy ha reepach tiszteletét teszi. De úgy tűnik, a magyar egészségügyben minden rendben van, hiszen nincsenek posztok, amelyek ezt cáfolnák.
Vagy.....

(Te hogy vagy egyébként?)

bajkal 2015.06.05. 22:08:43

@yogosan: irj nekem legyszi, epp nekimennek en is a Szent Imrenek...joggal. (vegre van bizonyitekom). Szeretnek valtozast elerni.

bajkal 2015.06.05. 22:19:39

@mig54: nincsenek gondok:-), amiota mar az orvos gratulal a betegnek az ondiagnozishoz, azota nem irok en se posztot:-).
Na de ami kesik nem mulik.

asztalosani 2015.06.06. 20:50:58

@bajkal:
sok sikert! <3
szorítok!

asztalosani 2015.06.06. 20:53:10

@mig54:
biztos mindenki szabira ment...
ahogy szokták volt mondani mikor május végétől időpontot merészelsz kérni a szakrendelések egyikére...

she_wolf 2015.06.07. 13:32:47

@asztalosani:
Én nem kérek, mégis kapok:( Szerettem volna a nyaramat újabb laborok, meg csőnyelés nélkül átvészelni, de nem jön össze. A házisárkányom feltett szándéka, hogy kideríti, mitől vagyok vashiányos vérszegény (horror a vérképem, legalábbis ezt mondta).
Mivel nekem ötletem sincs, nem tehetek mást, járok naponta i.v. vaspótlásra, meghatározott időpontokban laborokra, és felettébb "kellemes" vizsgálat(ok)ra:(
Evvan....

@bajkal:
Az attól függ, hogy némi éllel a hangjában, vagy anélkül gratulál. Mert az öndiagnosztizálást kevés orvos díjazza.
Nem csak House mondja: "Mindenki hazudik.":)

drontal 2015.06.09. 08:38:54

A blog gazdája annyit azért megtehetne,hogy egy mondatban tájékoztatja a posztolókat az oldal végleges,vagy ideiglenes leállásáról szerintem.
Én úgy gondolom,hogy ennyit minden törzsvendég megérdemelne.

üdvözlettel: Drontal

Dikusz 2015.06.09. 18:09:34

Először szólok hozzá, bár jó ideje olvasom a történeteket, és a hozzászólásokat. Szándékomban állt posztolni is (nagyrészt pozitív tapasztalat), de úgy látom már nincs értelme. Nekem is az a véleményem mint az előttem szólónak. Sajnálom, hogy ide jutott a blog.
Az utóbbi időben egyre kevesebb orvos írt hozzászólást. A "főmérges" (nem sértésként írtam így)doktor úr - több nickkel - véleményével, stílusával ha nem is mindig értettem egyet, de tanácsait (ahogy a többi orvosét, gyógyszerészét, egészségügyisét is), tanulságos volt olvasni.
A hozzászólók között is vannak kedvenceim, bár itt meg az nem tetszett, hogy éppen az ő esetükben teljesen feleslegesen egymás torkának ugrottak, hajtépésig. Bár lehet, hogy sok esetben provokálás is van benne. Sok esetben saját tapasztalatokról is írnak, ők miért nem írták meg posztban?
Másik nagy kedvenc hozzászólóm már több, mint egy éve nem lehet itt sajnos, meg lett ígérve, hogy évfordulón mindig megemlékezik róla a blog, de semmilyen megemlékezést nem olvastam. Rosszul esett, hogy el lett felejtve.
Ami feltűnt még, hogy mindenki reklamálja a posztíró visszajelzését is, de ha jelentkezik, akkor nincs reagálás rá, talán a múlt hónapban volt rá példa.
Igazat adok azoknak az orvosoknak, hozzászólóknak is, akik egy bizonyos nem idevaló poszt miatt nem jönnek többet, bár ők is hiányoznak.
Azért remélem még, hogy olvashatok, hozzászólhatok még a bloghoz.

Üdvözlettel. Magdi60!

rest of boys 2015.06.09. 19:04:40

@Dikusz: Ezt megköszönöm/megköszönjük Neked, kedves Dikusz/Magdi60 !

she_wolf 2015.06.09. 20:14:54

@Dikusz:
Kötélből lehetnek az idegeid, ha eddig meg tudtad állni, hogy kommentelj:)
Nem tudhatom hogy mióta olvasgatsz itt, de gyanítom, hogy nem két hét (és nem is cca. 3 hónap) alatt gyalogoltál végig a posztokon, hozzászólásokon.
Ha késztetést éreznél arra, hogy posztot írj, tedd meg! Értelme mindig van! Szerintem:)
Valóban gyakran hiányzik a posztoló, de -ahogy én láttam- többnyire nem marad érdemi reakció nélkül amit mond. Ha netán mégis, akkor az a legegyértelműbb reakció.
Szeretem ezt a blogot, és reménykedem:)

Dikusz 2015.06.10. 00:37:04

Biztos eljön majd az az idő, amikor ha válaszolok valakinek, akkor be tudom emelni a nevüket. Egyenlőre csak így megy:
mig54-nek
Az idegeim valóban kötélből vannak, csak az utóbbi pár hónapban jó pár csomó került rá, össze is gubancolódott eléggé. Kb.2 éve olvasom a napi posztokat, valamint 2010-től a többit. Nagyon más a színvonal. Akadtak ott is nézeteltérések, sokszor vitatkoztam volna orvosokkal, hozzászólókkal egyaránt, csak sokszor nagyon eldurvult a vita, nem akartam én is beállni a veszekedők közé. Nehéz úgy véleményt mondani, hogy az ember nem látja a másik oldal problémáit.
Lehet kritizálni mindkét oldalról, csak kulturáltan kell tenni. Nekem is voltak ilyen-olyan tapasztalataim, éppen ezért gondoltam azt, hogy írok posztot, csak érthetően össze kell szedni a mondanivalómat. Mit mondjak, nem lesz könnyű. A nevem mellett a szám (06.10-től) a koromat jelenti, ezzel valószínűleg én vagyok itt a legöregebb. Másrészt éppen ezért nem tudok néha kikeveredni az írásomból.:) A nick-nevemen pedig Apukám szólított, bár ez így leírva nem valami jó.

rest of boys:
Ezért is írtam, azt amit, valóban sokat segítenek a tanácsaitok. Remélem, ha nem múlt ki a blog, akkor még fogunk véleményt cserélni. Nem ígérem, hogy mindig egyetértünk, de nem szeretnék nagyon veszekedni senkivel, csak kulturáltan vitatkozni. Viszonylag sok időm van írni, beteget ápolok, de azért arra remélem lesz időm (nem véletlenül írom éppen Neked, bár nem tartozik a poszthoz), hogy 08.28-09.05-ig a túracsapatunkkal Meseországba megyünk: Gyergyócsomafalván van a szállásunk, a szokott látnivalókon kívül felmegyünk a Kis-Cohárdra, a Madarasi Hargitára, Kis-Békás-szoros-Magyarok- hídja, Torockó,Székelykő stb. Mentesen a politikától, csak gyönyörködünk a szépségekben. Túravezetőnk 30 éve járja Székelyföldet.

A poszthoz: nemigen lehet kihámozni mi is a pontos panasza, borzasztó betegsége van, a lehető legjobbat kívánom neki.

she_wolf 2015.06.10. 10:49:25

@Dikusz:
06.10-től? Boldog születésnapot!:) Két nap múlva én is jubilálok, mínusz 10-zel hozzád képest:(
De úgy gondolom, a kor nem számít különösebben. Talán csak annyiban, hogy több a tapasztalat.
A színvonal valóban nagyot esett mind a posztokat, mind a hozzászólásokat tekintve.
A viták eldurvulásának mindig van oka, és mivel mindenkinek más az ingerküszöbe valóban lehet ebből virtuálisan vérre menő harc.
Ha kulturáltan akar az ember vitázni, akkor nagyon gyakran esélytelen az ilyen törekvés, de ilyenek az emberek, és ilyen az internet világa.
Nem mindig lehet kerekasztal beszélgetést folytatni totálisan ismeretlen emberekkel.
(Igaz, némely esetben tévedhetetlenül, és szinte azonnal meg lehet ezt tenni pozitívan és negatívan egyaránt:D)
Sok sikert a gubancaid kibogozásához, és remélem, hogy előbb-utóbb megírod azt a posztot, amit szeretnél!

A jelen poszthoz: egy elkeseredett ember írását olvasom újra immár többedszer, és nem nagyon tudok belőle semmi épkézláb történetet kiolvasni azon kívül, hogy nagyon beteg a szerzője. Csapongó, elmarasztaló-megértő, átkozódó....ezzel nem sokat lehet kezdeni. Nem értem, mégis milyen kivizsgálást (nem orvosit) követel a poszt írója?
Az egészségügy döglődésének okát akarja kivizsgáltatni? A betegekkel való bánásmód okát? Az állami apparátus egészségügyért felelős személyeinek elszámoltatását, felelősségre vonását? Mégis mit? És ha ezt, akkor miért itt?

Mindettől elvonatkoztatva engem az érdekelne elsősorban, hogy mi történt magával a bloggal, a szerkesztésével, moderálásával. Egyáltalán: az üzemeltetéssel. Mert most nagyon gazdátlan kutya benyomását kelti:(
És -mint ahogy @drontal is megjegyezte- nem ártana, ha legalább egy egysoros tájékoztatást megeresztene valaki ezzel kapcsolatban.

rest of boys 2015.06.10. 12:06:59

@Dikusz: Nagyon örülök, hogy hasznos tanácsokkal láthattunk el és annak is, hogy Erdélyország szép tájain fogtok barangolni, mondhatni otthonról hazamentek.
A szállás is szép helyen van, Erdély "hidegpontja" ugyan (Alfalu közelében van), de gyönyörű.

drontal 2015.06.10. 16:09:50

@mig54:

Egészen biztos,hogy vannak már bent posztolásra váró levelek,de valami miatt megállt a blog.Tök mindegy miért,de-ismétlem-annyit azért megtehetett volna a bloggazda,hogy tájékoztatja a hozzászólókat,akik azért nem kevés forgalmat produkáltak ennek az oldalnak.:(

asztalosani 2015.06.10. 16:26:53

@drontal:
szerintem eladták az oldalt.
az új tulajdonos pedig addig volt érdekelt, ameddig pénz volt mögötte
nem tudom nektek feltűnt-e: az utóbbi időben elég sok megrendelésre készült ízű poszt volt itt, gondolom azért is kapott pénzt. (itt konkrétan nem az orvosgyalázós hirdetésre gondolok)
én ha tippelhetnék, erre tippelnék, de ne legyen igazam.

"Tök mindegy miért,de-ismétlem-annyit azért megtehetett volna a bloggazda,hogy tájékoztatja a hozzászólókat,akik azért nem kevés forgalmat produkáltak ennek az oldalnak.:( "

ez azért eléggé ironikus: hiszen ezt a mondatodat ráhúzhatnánk az eü.-re is: egy beteg is megérdemelhetné a normális tájékoztatást, ha már annyi lét fizet (vonnak) tőle...

zünüke 2015.06.10. 21:59:08

Meprobaltam utana nezni,de ahogy latom Despota a tobbi blogon sem posztol semmit hetek ota. Csak nem valami baj lehet?

she_wolf 2015.06.11. 21:26:18

@zünüke:
Remélem, hogy nincs baj, vagy ha van is, nem túl nagy.
Van Despota, volt két moderátor, akik közül az egyik már nincs velünk, a másik pedig személyes okokból nem látogatja az oldalt, admin jogát visszaadta.
Nem tudom, rajtuk kívül van-e még valaki, aki részt vesz a blog üzemeltetésében.
Május elején láttam az utolsó nyomát Despota itteni munkásságának, bízom benne, hogy nem történt vele semmi baj.
Nem tudok a beállításaim miatt írni a Praxisnak, de ha valaki esetleg megtenné, hogy érdeklődik a blog további sorsa felől, közzétehetné, ha valamit megtud...
Én biztosan megköszönném!

A jelenlegi poszthoz ma találtam valami ígéreteset a zindekcen:
index.hu/tudomany/egeszseg/2015/06/11/mar_megvan_a_modszer_amivel_legyozheto_a_rak/

zünüke 2015.06.11. 21:42:56

@mig54:

Én írok Neki szívesen csak válaszoljon! (vagy legalább valaki válaszoljon)

she_wolf 2015.06.12. 01:13:58

@zünüke:
Köszönöm, majd írd meg a fejleményeket légy szíves!

zünüke 2015.06.13. 11:26:14

@mig54:

Az emailt még 12-én elküldtem,de válasz semmi.

she_wolf 2015.06.13. 14:09:35

@zünüke:
Köszi, akkor várunk. Valami majd lesz. Vagy nem.

Liesz 2015.06.13. 21:24:27

én is várom mi van, sajnálom, hogy meghalt a blog. nagyon szívesen olvasgattam, nagyon hasznosnak tartottam.
Tempus hiányzik a legjobban:)) Bár néha nekem erős volt a stílusa, de akkor is...
szóval kár:((((((((((((((((((((((

badger 2015.06.14. 15:48:18

Évek óta rendszeresen olvasom a blogot, de még sosem kommenteltem. Számomra hasznos volt, mert jó pár orvos kommentelt ide, kifejezetten hasznosak voltak a kommentjeik (pl. subarachnoideális vérzésről, az RSI-ről, a traumatológiai vonatkozásokról, a magyar és a német eü.-ről szóló hozzászólásaik).
Azért is hasznos volt, mert ápoló és orvos szemszöge után bepillantást nyertem a betegek/hozzátartozók látásmódjába is. Nekem segített a betegek/hozzátartozók lelkivilágának megértésében, de fordítva ez nem mondható el.
Ez a blog kifejezetten árt az eü. dolgozóknak. Kevés kivételtől eltekintően csak a sárral dobálózás, a "mocskos hentes"-ezés ment az oldalon, az értelmetlen, értékelhetetlen, nettó hülyeségből álló posztokból Dunát lehetne rekeszteni. Majd jött a kverulensen viselkedő asztalosani, és valami totálisan hülye kommentháború asztalosani és mig54 között. Ez egyfajta dühöngő a népnek, hogy itt kiélhessék az eü.-re vetített negatív élményeiket, félelmeiket és a butaságból fakadó agressziót. A legalja számomra az A TAHÓ ORVOSNAK MÁSDSZORRA SEM SIKERÜLT A PORCKORONGSÉRV MŰTÉT c. reklám volt. Csak gratulálni tudok a bloggazdának... ezzel veszített rengeteg értelmes olvasót. Maga a blog azért van hogy feltüzelje a betegek/hozzátartozók és az eü. személyzet közötti vitát, és nem a párbeszédre törekszik. Egy ilyen blognak nem volna szabad léteznie, kifejezetten örülnék neki ha megszűnne.

swiss blend 2015.06.15. 08:21:08

@badger:

"Ez a blog kifejezetten árt az eü.dolgozóknak.Kevés kivételtől eltekintően csak a sárral dobálózás,a mocskos hentes-ezés ment az oldalon,az értelmetlen,értékelhetetlen,nettó hülyeségből álló posztokból Dunát lehetne rekeszteni"

1.Naná hogy ártott az eü.-s dolgozóknak,hiszen olyan esetekre derült fény,amik soha nem kerültek volna nyilvánosságra,ha a posztoló nem teszi fel.
2.Ócsárolod a blogot,örülnél ha végleg megszűnne,de azért évek óta itt lógsz titokban hozzászólás nélkül és serényen olvasgatod.(LOL)
3.Nekem viszont erős a gyanúm,hogy a blog rendszeres kommentelője lehetsz csak most egy régen beregisztrált nick névvel bújtál elő.

swiss blend 2015.06.15. 08:29:40

@zünüke:

Az én véleményem szerint meg a blogot bezáratták.Sok esetben elképesztő történetek kerültek itt napvilágra,ami nem vet túl jó fényt az egészségügyre.Sok külföldön élő kommentelő is rendszeres látogatója volt a blognak,és a rossz hír ugye gyorsan terjed.Valakiknek érdekében állt, (az én elképzelésem szerint)hogy ne terjedjen tovább a magyar egészségügy valós helyzete,mert hát ugye a kormányunk szerint minden rendben van,dübörög a gazdaság,és happy van az országban.Ezzel szemben van egy blog,ahol nap mint nap olvasni lehet az elképesztő eseteket,a betegek kiszolgáltatott helyzetét,a tarthatatlan állapotokat.

zünüke 2015.06.15. 13:34:15

@swiss blend: ez is benne van a pakliban!:P

asztalosani 2015.06.15. 13:57:35

@swiss blend:
1. BIG LIKE
2. BIG LIKE
3. BIG LIKE

asztalosani 2015.06.15. 14:00:24

@swiss blend:
pont ezeket írtam volna én is :)

asztalosani 2015.06.15. 14:06:38

@badger:
"Majd jött a kverulensen viselkedő asztalosani, és valami totálisan hülye kommentháború asztalosani és mig54 között."

aha, anyád jól van?

kiscsillag!
ha olvastad volna az előzményeket, ja bocs, mert olvastad.
szóval ha nem lennél olyan ADHD-s és FIGYELMESEN olvastad volna az előzményeket nem írnál ekkora "nettó baromságokat" (sic!)

GRATULÁLOK! ezért tényleg érdemes volt ide a praxisra bepofátlankodnod

asztalosani 2015.06.15. 14:11:29

@swiss blend:
sztem is.
bár ha bezárták volna, akkor a blogot is törölték volna egy az egyben, úgy mint annak idején az mp3portal oldalát is, és kommentelni sem tudnánk.

de valahol becsuknak egy ajtók, máshol kinyílik egy ablak ;)

lehetne 3 blogot indítani:
1. blog: az eredeti sztori,amti nem lehetne kommentelni
2. blog: orvos kommentek
3. blog: beteg kommentek

és időnként összeereszteni a két csoportot :D

she_wolf 2015.06.15. 22:59:39

@badger:
"Ez egyfajta dühöngő a népnek, hogy itt kiélhessék az eü.-re vetített negatív élményeiket, félelmeiket és a butaságból fakadó agressziót."

Eü.-re vetített negatív élmény? Ezt nem értem. Egy normálisan gondolkodó emberben miért merülne fel, hogy pont az eü.-re vetítsen ki bármit is? Ha az eü.-vel van bajom, az eü.-s blogon fogok tüzet okádni. Ha valamilyen szolgáltatással van bajom, akkor az adott szolgáltató honlapján teszem meg ugyanezt (ha van fóruma ahol megtehetem), vagy az azzal kapcsoltos blogban.
Ez dühöngő lenne? Akkor te még nem olvastál igazán dühöngő fórumot/blogot.

Személyes megjegyzésem, amiben osztom @swiss blend: véleményét némi kiegészítéssel az az, hogy számomra visszetetsző az a viselkedés, amit te is mutatsz. Jelesül, hogy évek óta, meg milyen szép volt, milyen jó volt, hozzászólás meg az ablakban (ezen kívül). Majd amikor már a kóbor kutya sem vizeli oldalba a blogot, elkezdek sóhajtozni a régmúlton nosztalgiázva, elmorzsolok néhány könnycseppet a szemem sarkában, és az égre tekintve várom a választ a kérdésemre: Miért?
Ha 2010 óta itt olvasgatsz (értelmesen -ahogy írod is-), akkor talán neked is feltűnt volna a blog folyamatosan lefelé tartó színvonala. Van válaszod arra a kérdésre, hogy mi, mikor és miért romolhatott így el. A válaszod a borítékban van:(

"Egy ilyen blognak nem volna szabad léteznie, kifejezetten örülnék neki ha megszűnne."

Nagy szerencse, hogy erről nem te döntesz!

she_wolf 2015.06.15. 23:10:21

@swiss blend:
Blogot nem zárnak be ünnepélyesen. Rengeteg olyan blogot, fórumot találsz a neten, ahová írhatsz akár úgy is, hogy az utolsó hozzászólás ugyanott ezer évvel korábban íródott, ugyanakkor "él" az oldal. Nem szoktak energiát feccölni holmi bezárásokba, uram bocsá' magyarázkodásba.
Egy blogtengerben a Praxis csak egy csepp, senki nem foglalkozik a további sorsával. Nem tesznek közzé új posztot, nem dobnak fel új témát, személyi változások, vagy elgazdátlanodás okán lógnak a levegőben ezek az oldalak.
A Praxison példátlan, hogy közel 3 hétig legyen fent ugyanaz a poszt utolsóként.
Úgyhogy azt hiszem, lehúzták a rolót....

she_wolf 2015.06.15. 23:22:28

@swiss blend:
Annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy ez a blog semmilyen téren nem tekinthető mérvadónak, leszámítva a szakemberek szakmai hozzászólásait, posztereknek adott tanácsait.
A posztok igazságtartalmát senki nem ellenőrzi (nem is ellenőrizheti), esetek vannak, tapasztalati leírások, amelyek természetesen jelentős részben felfűtött hangulatúak.
Aki ezekből úgy gondolja, hogy valós képet kap a hazai egészségügyről, az rosszul gondolja.

she_wolf 2015.06.15. 23:27:16

@asztalosani:
Nyugodtan be(le)szólhatott volna, ha valami nem tetszik neki, de azt már nem!
Most meg vitézül ránk tolja a balhét:) Anyám, borogass....
(Miért van, hogy most csak nyuszikás viccek jutnak eszembe egymás után?D)

asztalosani 2015.06.16. 09:13:00

@mig54:
na ebben igazad van (soha nem hittem volna hogy lesz 1-nél több közös gondolatunk)
hát nem is tudom miért :)
írj egy párat
:D

@badger:
"Ez a blog kifejezetten árt az eü. dolgozóknak. Kevés kivételtől eltekintően csak a sárral dobálózás, a "mocskos hentes"-ezés ment az oldalon,"

az a baj, hogy sokan -mint te is - elfelejtik:
1. az orvosok összezárnak,
2. az orvosoknak ott a MOK ingyenes ügyvédje
3. az orvosoknál van a dokumentum (ami egy példányba készül) melyek átírhatóak. (annak a bebizonyítása a páciens részéről, hogy belefirkált az orvos szinte lehetetlen)
4. a társadalomban (mint a bírákban) is él az a sztereotípia, miszerint az orvos egy angyal, soha nem hazudik (nah persze)
5. az orvosoknak ott a felelősségbiztosításuk, így ha még be is perlik őket, sokszor nem saját zsebből fizetik
6. az orvosoknak általában van pénzük és kapcsolatuk egy jó ügyvédhez, sőt még azt sem tartom kizártnak, hogy néha vagy sokszor (döntse el ki ki az ember magában) megvesznek egy pár szakvéleményt, vagy "szívesség bankoznak"
7. betegjogi képviselői hálózat is az orvosokat védik
8. EBF megszűnt

áruld már el kérlek: szerinted ezek után kihez is fordulhatna egy kiszolgáltatott (beteg) ember, hm? ahol ingyen és bérmentve segítenének neki? vagy szerinted miért a bloghoz fordultak sokan, ha lett volna más lehetőségük???

rikitikitévi 2015.06.16. 10:48:26

@Braincelle: Engem rendszeresen "letámadnak" a folyosón civilek, hogy most azonnal vizsgáljam meg, állapítsam meg a diagnózist és írjak fel gyógyszert. Kórházi orvosként természetesen nem teljesíthetem a "kérést", csak azt tudom tanácsolni, hogy a szakrendelőbe kérjenek beutalót a háziorvostól, de az nem jó nekik, mert ott néhány hetes előjegyzés van, és különben is sürgős, mert már hónapok óta (!) vannak panaszai. Ha úgy érzi, hogy sürgős, menjen az SBO-ra, mondom, de az se jó, mert ott meg várakozni kell... Ilyenkor mondják, hogy szívtelen bunkó vagyok, aki megtagadja a betegtől a segítséget, meg az esküre hivatkoznak, vagy éppen feljelentéssel fenyegetőznek.

rikitikitévi 2015.06.16. 10:55:04

@asztalosani: Ez az éremnek csak egyik oldala, vagy ha úgy jobban tetszik, elfogult, sarkított vélemény.
Nagyjából a 8. pont kivételével mindegyiket lehetne cáfolni, de parttalan és értelmetlen vitába most nem mennék bele, egyedül a dokumentáció kérdését szeretném tisztába tenni: ma már minden kórházban számítógépes dokumentációs rendszer működik, amibe utólag vagy nem is lehet belepiszkítani, vagy ha igen, azt a rendszer naplózza, és percre pontosan megállapítható, hogy mikor és ki javított bele. És természetesen, annyi példány készül belőle, amennyit a nyomtató és a papír elbír...

she_wolf 2015.06.16. 11:05:14

@rikitikitévi:
Az orvosi dokumentációkról már korábban is volt szó, és valaki (nem jut hirtelen eszembe, melyik orvos volt) szinte vonásra ugyanazt írta, amit most te is.

she_wolf 2015.06.16. 12:05:38

@asztalosani:
Ha már sztereotípiák, akkor azért annyit tegyünk hozzá, hogy a betegek lelkiismerete sem mindig tiszta mint a papok gatyája.
Egy üde színfolt (már azoknak persze, akik még nem láttak karón varnyút) a zindekcről:

index.hu/belfold/2015/06/16/betegszallitok_helyett_egy_orvos_vitte_haza_a_beteget/

asztalosani 2015.06.16. 18:16:22

@rikitikitévi:
nyugodtan cáfold bármelyiket, sőt biztatlak is erre. <3

doksi.
oksi, igen ez már le lett írva párszor, de mégis kihez lehet bejelenteni ezt (szerv, vagy hatóság), AKIK KI IS MENNEK a helyszínre ingyen és bérmentve ( nem lefizethetőek), és nem valami levélváltásból eldöntik hogy történt-e bűncselekmény vagy sem? (bűncselekmény ebben az esetben: okirat megsemmisítés, illetve hamisítás) mert annak idején itt valóban szó volt erről, de hogy kik vonulnának ki a helyszínre, nos arról sajnos nem :( így meg tudod, olyan róka fogta csuka---

"és percre pontosan megállapítható, hogy mikor és ki javított bele"
feltéve, ha nem 10 asszisztensnek és 8orvosnak ugyanaz a felhasználó neve, és kódja XD

asztalosani 2015.06.16. 18:40:05

@mig54:
és ez miért lenne karón varnyú esete?
inkább fehér holló...

gondolom azért nem vállalták fel 100%osan, mert nem mehetett volna el az orvos a munkahelyéről (nem véletlenül van ott hajnal 1-kor), ámde biztos hogy seggbe b@sznám azt a betegszállítót (felettesével egyetemben), aki se szó se beszéd otthagyja hajnal 1kor a kórházban a rá váró beteget ( már megrendelt és lebeszéltet). azért 2015-ben van telefon is, lehet kommunikálni az emberrel, a kórházzal és a beteggel, nem pedig sz@rba hagyni a másikat, és magasról sz@rni rá.

she_wolf 2015.06.17. 15:33:55

@asztalosani:
Madár-madár. Nem töknyóc?
Te sem tudhatod, miért volt ott az orvos iccaka. Azt is felajánlották a betegnek, hogy kap egy ágyat amin alhat, míg a betegszállító méltóztatik előkerülni. Nemrégiben azon volt a sírás-rívás, hogy órákat kellett várni a szállításra, és még egy ágyat sem kaphattak, amin pihenhetne a beteg szállításig.
Fehér holló? Persze. De azért azt te sem gondolhatod, hogy ebből rendszert kellene csinálni, ugye?

zunuke 2015.06.18. 15:57:33

@mig54: @asztalosani: @rikitikitévi: @swiss blend: @Liesz: @drontal: @rest of boys: @defné:

Kaptam választ Despotától.Azt írta,hogy az oldal nem szűnt meg,csak időlegesen szünetelt,hamarosan újraindul.

she_wolf 2015.06.18. 17:26:36

@zunuke:
Köszi!:)
Örülök, hogy Despota ezek szerint a helyén van. Azóta van már fent új poszt is, gondolom, láttad. Ott is írja a gazdi, hogy remélhetőleg rövidesen sűrűbben jelennek majd meg posztok.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása