A magyar egészségügy fényévekkel jobb, mint a német


Csak nevettem milyen naiv feltételezések vannak a külföldi ellátásról. A magyarországi még most is fényévekkel jobb, mint máshol.
Sokan tévedésben vannak a külföldi egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban nálunk.
Németországban tanulok és dolgozom több mint 3 éve. Itt fizetek egészségügyi járulékot is. Mikor ide kerültem még vizit díjat is (10 euró).
Januárban, délután mikor hazamentem minden előzmény nélkül elkezdtem hányni.
Éjfélig folyamatosan hánytam, elestem, elájultam. Ezután édesanyám német ismerőse kórházba vitt. Itt nem szokás ilyesmiért mentőt hívni. Előtte a kocsit kibélelte és lefedte festőfóliával. Körbetekert kukazsákokkal. Folyamatosan hánytam az úton is. Megérkeztünk a kórházba. Itt kerekesszéket kerített és eltolt az SBO-ra. Indokoltnak tartották a megjelenésem, ezért 5,5 órát vártam. Végig hánytam öklendeztem ekkor már csak nyálat. Az orvos megvizsgált, poénkodni próbált. Lefektettek egy vizsgáló ágyra EKG-t és vérnyomásmérőt csatoltak rám. Branült raktam a kézfejembe, kaptam hányás csillapító injekciót. Két óra múlva azt mondták nem tudnak felvenni kórházi osztályra. Ekkorra az ismerős már elment. Ha rosszabbodna az állapotom, akkor menjek vissza, de most menjek haza. Kis faluban élünk nincs busz, és itt erre célra nem lehet beteg szállítást kérni. Feküdtem még 1 órát a vizsgáló ágyon. Majd felöltöztem, kerestem valakit, aki kivette a kezemből a branült.
Kimentem a távolsági busz állomásra megvártam az első buszt és haza utaztam. Öklendeztem, de már nem volt mit hánynom. Az ismerős férje kijött elém a buszállomásra. Mivel 3 napig hánytam, ha fél dl-nél több vizet ittam elmentem a háziorvoshoz. Ő azt mondta diétázzak és kanalanként fogyasszam el a napi folyadék mennyiséget, amire szükségem van. Mivel Magyarországon a nevelőapám orvos, azt mondta érjem el, hogy vizsgáljanak ki, legalább 1 CT-t kérjek. A német házi orvosom nem igazán akarta, de a nevelőapám felhívta telefonon megvitatták az estem és kaptam egy beutalót CT-re. Kerestem radiológiai centrumot. Mindenütt 3-8 hétre vállalták csak a CT-t. Kivéve, ha privát biztosított lennék, akkor 1 héten belül. Kivártam a 3 hetet, folyamatosan hánytam, csak 1-1 falatot ettem és 1-1 korty vizet ittam.
3 hét után elmentem a CT-re. Után az egyik orvos elmagyarázta mi a bajom. és gyógyszert írt fel.
Nyáron hazajövök és kivizsgáltatom azért magam. Itthon 35-40 000 forintért megvehetek egy vizsgálatot és azonnal el is végzik. Édesanyám és a nevelőapám is azt mondta itthon 1 héten belül kaptam volna CT-vizsgálatot, mint bárki más, és ilyen állapotban nem küldnek haza senkit, mert már másnap az összes híradóban és az ombudsmannál ott lenne a hírekben a kórház vagy az orvos. Itt Németországban az a szokásos, amit én leírtam. Nincsenek nyelvi problémáim, mielőtt bárki is azt hinné. C2-es Németországban szerzett nyelvvizsgám van, és itt járok főiskolára. Gondolkozom, ha végzek, átmegyek Ausztriába orvosira, ott ingyen lehet tanulni és mellette tudok dolgozni, hogy megéljek. A célom: orvos leszek Németországban, vagy Svájcban. Nem fogok hazajönni fillérekért dolgozni, rossz munkakörülmények közé, családot szeretnék és nem heti 80-90 óra robotot. Megbecsülést. Németországban, a kórházban vagy orvosi rendelőben a betegeknek nem szabad úgy viselkedni, mint nálunk.
Ha valakinek nem tetszik, a magyar egészségügy próbálja ki a németet sírva könyörögne az itthoniért. Nemrég volt itt egy felmérés arról, hogy mennyi idő alatt lehet szakorvoshoz jutni. Riportot is készítettek. A riportban 2 szereplő volt 1 privát biztosított és egy állami. Az állami biztosított 6 hónapra privát biztosított 1 hétre kapott időpontot nőgyógyászhoz. Olyan, mint nálunk, nincs. Itt azonnal nem lehet szakorvoshoz jutni semmiféleképp, ha csak nem a halálán van valaki. Valóban a halálán.
6-12 hónap a várakozás a szakorvosi vizsgálatokra, reumatológushoz, endokrinológushoz inkább 9-12 hónap. Nem az orvosokat szidja senki. Tudomásul veszik a privát beteg előrébb való. 5-6 ezer eurós jövedelem fölött lehet valaki privát biztosított, ezért is szeretnék orvos lenni így én és a családom majd az lesz. A levelet azért írtam, mert a családom nőtagjai olvassák ezt a blogot időnként. Én is beleolvastam. Csak nevettem milyen naiv feltételezések vannak a külföldi ellátásról. A magyarországi még most is fényévekkel jobb, mint máshol.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
EZAZ 2015.04.08. 06:49:21
De nem általánosítanék (sem jót, sem rosszat) egyetlen tapasztalat alapján, hogy akkor Magyarországon v. Németországban milyen jó v. rossz minden.
Higgye el, azok az irományok nem véletlenül készülnek. A "naiv feltételezéseken" a külföldi ellátásról lehet nevetni és biztos igaza is van, hiszen többet tud erről. De azért lássa a másik oldalát is, ugyanazzal a naivitással áll hozzá a magyar egészségügyhöz.
Szerencsés, hogy akkor ilyen helyre került, ha ilyen szép álmokat dédelget, akkor nem kívánom, hogy megtapasztalja az itthoninak a rosszabbik felét. És persze sok szerencsét kívánok az álmaihoz, akárhova is kerül.
asztalosani 2015.04.08. 07:30:26
ja persze, megint általánosítás: kint vagy 3 éve, 1x voltál orvosnál, mert hánytál de levonod a következtetést hogy sz@r az ellátás. gratulálok. tisztáznod kellene, hogy mi az hogy "nálunk", meg "haza" és hasonló fogalmakat a fejedben, mert ez az iromány így elég zavaros.
"3 hét után elmentem a CT-re."(állami)
ahelyett hogy örülnél hogy 3 hét alatt sorra kerültél és nem kellett fizetned érte és nem kellett itthoni körülmények között 6 HÓNAPOT(!) végigszenvedned, még fikázod is! gratulálok
"Édesanyám és a nevelőapám is azt mondta itthon 1 héten belül kaptam volna CT-vizsgálatot,"
én meg a húsvéti télapó vagyok
"mint bárki más, és ilyen állapotban nem küldnek haza senkit, mert már másnap az összes híradóban és az ombudsmannál ott lenne a hírekben a kórház vagy az orvos"
ombudsmannál miért is? és a híradóban miért is? na hát ezt megint csak úgy gondoljátok, mert ez sem így van és ebből is látszik, hogy elfogult vagy
"Után az egyik orvos elmagyarázta mi a bajom. és gyógyszert írt fel."
no és végülis mi is volt a bajod? mert ezt valahogy nem (merted?) beleírni.
ismét: örülj neki hogy el lett magyarázva, itthon nem biztos, hogy elmagyarázták volna, mert annyira "leterheltek" az orvosok
"Nyáron hazajövök és kivizsgáltatom azért magam."
mert ott nem vizsgálnak ki, vagy nem ér annyit neked az egészséged, hogy ott fizess, vagy mert apuci majd benyom valahová? aha
"Ha valakinek nem tetszik, a magyar egészségügy próbálja ki a németet sírva könyörögne az itthoniért"
aha, persze: akkor miért nem jönnek át ide és kezeltetik itt magukat (és fizetik itt a tb-t)?
érdekes én még nem láttam németet sírva könyörögni bármely magyar kórház előtt, hogy vizsgálják már ki idehaza. ez is megint túlzás
"Gondolkozom, ha végzek, átmegyek Ausztriába orvosira"
pff...érdekes pályamódosítás, na az ilyen "most kitaláltam hogy orvos leszek" csinált orvosoktól mentsen meg a sors mindenkit!
"C2-es Németországban szerzett nyelvvizsgám van, és itt járok főiskolára."
a nyelvvizsga semmit sem jelent. vannak jogszabályok, törvények is. tanácsos lenne az arcméretből visszavenni: apám orvos / c2 nyelvvizsgám van stb
jah, hogy már főiskolás vagy. nézd kedves, ha már főiskolás vagy már rég lekésted az orvosira való jelentkezést. (életkori sajátosságok) Ez nem úgy működik, hogy kitalálod, hogy most ez és ez leszel. saját és mások érdekében inkább legyél mérnök.
"Gondolkozom, ha végzek, átmegyek Ausztriába orvosira, ott ingyen lehet tanulni "
csóringer magyar bemutatkozik XD mert Svájcban voltál már többször orvosi kezelés alatt, ugye? mert ott tudod mert tapasztaltad, hogy minden oké?! aha, persze, 20 éves fejjel,aha
" Nem fogok hazajönni fillérekért dolgozni, rossz munkakörülmények közé, családot szeretnék és nem heti 80-90 óra robotot. Megbecsülést. Németországban, a kórházban vagy orvosi rendelőben a betegeknek nem szabad úgy viselkedni, mint nálunk."
döntsed már el hogy most melyik a jobb, mert beszélsz össze vissza sületlenséget: a német vagy a hazai. ha meg a hazai jobb akkor miért nem érzel magadban annyit, hogy itthon tanulj (ha már 18 évig államilag finanszírozott oktatásban részesülhettél) és itthon is dolgozz, bezzeg ide járnál kivizsgáltatni magadat: egyik szavaddal ütöd agyon a másikat, ha nem bérkommentelő vagy, akkor nagyon remélem mások testi és szellemi épsége miatt más pályát választasz. bár 20 évesen az ember azért tudja mit akar csinálni, normális 20 éves nem olyan mint az ovis egyik nap tűzoltó, a másik nap kitalálja: orvos.
"orvosi rendelőben a betegeknek nem szabad úgy viselkedni, mint nálunk."
mondja ezt egy 20 éves seggén a tojáshéjjal.
"6-12 hónap (...) 9-12 hónap. Nem az orvosokat szidja senki. Tudomásul veszik a privát beteg előrébb való."
aha persze,akkor miért is sírnak a németek? hm?
"Ha valakinek nem tetszik, a magyar egészségügy próbálja ki a németet sírva könyörögne az itthoniért."
nem próbálom ki, mert lesz@rom milyen a német. engem az foglalkoztat, hogy itthon jobb legyen,ami független attól, hogy milyen az afrikai, perui, ázsiai. de ehhez már kell egy bizonyos érettség, hogy ne állandóan a másikhoz hasonlítsuk. kb. 20 lehetsz, nem is értem hogy merészelsz ilyen következtetéseket levonni a hazai egészségügyről?
mert 19 évig egyfolytában beteg voltál és kórházban voltál folyamatosan, ezért tudod ennyire jól?
_____
esetleg dolgoztál is benne, és SAJÁT magad is megtapasztaltad? vagy mert valakitől hallottad?
bocs, de szerintem annyira sz@rul nem lehettél, mert akkor húztál volna haza mint a vadliba apucidhoz, hogy éppen haldokolsz és csináljon már veled valamit
ezt az egész történetet miért ide a hazai eü blogra írtad, miért nem egy svájcira, vagy éppen a németekhez? ja hogy ahhoz már nem lenne vér a pucádban, mert akkor el sem látnának. könnyebb mást sz@rozni a kerítés túloldaláról, igaz?
a "nagy" 20 éves, aki egy percet sem dolgozott eü.-ben megmondja a tutit, aha XD
EZAZ 2015.04.08. 08:41:59
Sürgős esetben márpedig normális helyen nem kell egy hétig sem várni, hanem lehetőleg azonnal megcsinálják. Nem sürgős esetben viszont nem igaz, hogy 1 hét, tudtommal hónapok. Kivéve, ha fizet a beteg.
sunabajnok 2015.04.08. 09:16:29
Ja, és ósztriába megyek tanulni, mer' ingyé van.
Most erre mit lehet írni? Posztoló vagy 12 éves, vagy valahol megállt a fejlődésben.
csakegybeteg 2015.04.08. 09:23:44
EZAZ 2015.04.08. 09:25:28
Sosem felejtem el, mikor '94-ben az egyik osztálytársam egész nap táncolt, énekelt, mint egy idióta, mert az mszp győzött. Ezt mondták neki a szülei, hogy az a fasza. Ő is meg volt arról győződve, hogy ez az ő saját véleménye.
sunabajnok 2015.04.08. 09:30:38
Kibontakozni? És mit csinál, ha itthon egyszer ugyan ezzel elküldik?
karcsibácsi 2015.04.08. 09:58:19
Antalbaba 2015.04.08. 10:13:50
Tempus.Anh 2015.04.08. 10:16:41
És valóban, az ottani ellátás nem a magyar, a beteg nem akkora Isten, mint nálunk.
karcsibácsi 2015.04.08. 11:18:05
karcsibácsi 2015.04.08. 11:20:07
Tempus.Anh 2015.04.08. 12:30:42
Azért furcsa ország az, ahol az élet védelmét nem az orvosi ellátással, hanem a szögön függő, szabadon tartható Mossberg 500-assal tartják megbízhatóbban védelmezhetőnek.
asztalosani 2015.04.08. 12:35:55
"Na igen, az tényleg érdekes lenne, ha tudhatnánk, mitől hányt."
ez itt a lényeg.
ha nagy baja lett volna, gondolod nem írja le?
valami sziszi fuszi kis köcsögsége lehetett, én vírusos gyomorfertőzése gyanakszom, amit már nem mert megosztani, mert itthon sem ct-ték volna meg azzal
"Persze majd megkapjuk, hogy úgysem értünk hozzá, de ugye 3 hét folyamatos hányás tán lehet mégiscsak életveszélyes.""
ha annyira életveszélyben lett volna, gondolod apuci nem ment volna ki azonnal hozzá, vagy hogy nem jött volna apucihoz haza? ne viccelj. :D <3
gondolod, ha nagy baja lenne nem vizsgálnák ki azonnal?
és miért írja, hogy akkor "majd nyáron kivizsgáltatja magát idehaza". akkor mégsem életveszélyes, nem?
nézzük tovább:
"3 hét folyamatos hányás"
nos ha valaki 3 NAPON(!) keresztül tényleg folyamatosan hány az már eleve elvesztette az eszméletét, mert kiszáradt és nincs is benne kalória, a veséi tönkremennek, nyelőcsöve ramaty...stb és valahol fekszik, nemhogy 3 hét után még életben van és vizsgálatokra jár nulla infúzió mellett... egy napos folytonos hányás után az ember úgy néz ki mint egy rongy, felkelni nem tud, mert annyira kifárad, nem hogy 3 hét FOLYAMATOS hányás mellett... cöcöcöcö
ne vicceljünk már :D
vagy bérkommentelő a drága, vagy hazudik mint a vízfolyás
(vagy fiú és egy kis náthája volt, hisz ismerjük a pasikat e téren mit le nem tudnak rendezni :P )
zünüke 2015.04.08. 12:54:33
Akkor infúziót is kaptál nem csak injekciót ugyebár.
"Két óra múlva azt mondták nem tudnak felvenni az osztályra"
Nem vettek fel,mert a hányásod csillapodott az injekciótól és az infúziótól.
"Feküdtem még egy órát a vizsgáló ágyon"
Mert megfigyeltek aranyom,de mivel látták,hogy nincs nagy baj így Go....haza.
"Mivel három napig hánytam,a házi orvos azt mondta,hogy diétázzak"
Ez is igazolja,hogy olyan nagy bajod nem lehetett.Vagy benyaltál egy vírust,vagy romlott ételt ettél.Ezért itthon sem tartanak kórházban.
"3 hét után elmentem a CT-re.Után az egyik orvos elmagyarázta mi a bajom,és gyógyszert írt fel.
Érdekes,hogy a megállapított diagnózisról nem beszélsz,ami azt feltételezi,hogy semmi komoly nem volt.
"Kivártam a három hetet folyamatosan hánytam, csak 1-1 falatot ettem 1-1 kortyot ittam"
Három hétig folyamatosan hánytál? Három sorral feljebb azt írtad,hogy három napig hánytál.Most akkor melyik?
"Nincsenek nyelvi problémáim C2-es Németországban szerzett nyelvvizsgám van...."
Az nem kétséges,hogy a német nyelvet tökéletesen beszéled,de a magyarral mint ha kezdenének problémák lenni.Az egész posztod egy zűrzavar.A keresztanyám 1973 óta Svájcban él,de a mai napig tökéletesen ír/olvas/fogalmaz/beszél magyar nyelven.Te mióta is élsz kint? Három éve????
EZAZ 2015.04.08. 13:11:53
EZAZ 2015.04.08. 13:12:50
csakegybeteg 2015.04.08. 13:16:33
EZAZ 2015.04.08. 13:21:49
Na ja, ez a nyelvvizsgás dolog nem igazán illett ide. Egyszer egy ismerősöm kiment kb. 20 éve Németországba dolgozni, összesen 2 hónapra. Egy szót nem beszélt németül. De mire hazajött, törte a magyart. :)
EZAZ 2015.04.08. 13:36:45
Tempus.Anh 2015.04.08. 14:20:50
No ez milyen lehet? :)
Valaki minden erejét megfeszítve dolgozik, hogy köcsög legyen, aztán mégsem válik azzá és kiderül, hogy erőfeszítései hiábavalóak? :)
Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.08. 15:29:13
"A betegekkel hűvös kimértséggel bánnak, empátiát, segítőkészséget nem lehet sehol sem látni. "
Sose fogom megérteni, amit amcsi filmekben látni, hogy középosztálybeli emberek megadóan sóhajtanak, hogy nekik sajnos annyi, mert bár szükségük lenne bizonyos kezelésekre, a biztosítójuk nem fedezi a költségét.
És megpróbálják a pénzt mindenféle forrásokból összekaparni. Nyilván megy nekik, ha középosztálybeli létükre nem volt pénzük olyan biztosításra, ami a viszonylag gyakran előforduló betegségek nálunk evidenciának számító kezelését se fedezi.
Mi lehet ott a valóban szegény emberekkel? Végigélnek egy rövidke életet úgy, hogy életükben nem kapnak semmiféle ellátást? Vagy hogy?
Netuddki. 2015.04.08. 15:33:06
ingopur 2015.04.08. 15:55:41
Prinzessin Erbsen 2015.04.08. 16:10:45
Lehet hogy a magyar kórházban sótlan a leves, vagy foltos az ágynemű, de tuti megkapsz minden ellátást, sőt még azon túl is.
csakegybeteg 2015.04.08. 17:03:27
Szédülés miatt kivizsgálásra küldtek....a neurológus ugyan mindent rendben talált, de a biztonság kedvéért elküldött koponya CT-re, ahol agyi aneurysmát találtak. Nos ez sosem derül ki ha nem küldenek CT-re amit feleslegesnek is gondoltam. Viszont a szédülés oka még mindig ismeretlen.
2015.04.08. 17:37:19
Különben meg itt is előrébb vannak a gazdagabbak a magánkórházakban , tehát nincs is különbség .
karcsibácsi 2015.04.08. 17:40:35
A legszegényebbek (sok százezer hajléktalan, vagy Harlem kiégett tömbházaiban élő feketék ezrei) csak közegészségügyi-járványügyi "gondoskodás"-ban részesülnek
(=a fertőzésveszélyt jelentő holttestek eltakarítása a közterületekről). A social security card-dal rendelkező szegények alapvető ellátását, ami nagyjából csak sürgősségi ellátást jelent, a Medicaid, a nyugdijasok hasonló szintű ellátását a Medicare biztosítja. Nagy gond az alsó középosztálybeli rétegekkel van, akik vállalják a kockázatot, és nem kötnek eü. biztosítást - hasonlóan a Casco-hoz, van, aki azon spórol, hogy nem köti meg, aztán, ha ellopják, vagy összetöri az autóját, szívás.
Nos, ők, ha megbetegszenek, és nincs biztosításuk, mindenféle jótékonysági szervezettől, egyházaktól próbálják összetarhálni a kezelés költségeit, és ha ez nem jön össze.... szívás.
2015.04.08. 17:41:40
Válasz erre ;
Ne hidd már, hogy Afrika legelmaradottabb részein, nincs aki ellássa a betegeket ?
Sámánnak hívják . Volt erről egy kisfilm még régebben, ahol is 3 fejlett országbeli beteg elment Afrikába gyógyíttatni a saját betegségüket, amire a civilizációban már nem létezett orvosság . A sámán kigyógyította őket . Volt egy kis pofára esés .
2015.04.08. 17:44:07
2015.04.08. 17:51:23
asztalosani 2015.04.08. 17:54:23
...és a magyar betegek még jobban hátrébb csúsznának a várólistán, mert se orvosi-, se műtéti-, se eszköz- , se ágyszám kapacitás nincs erre... és a külföldi zsozsós betegek beelőznék az itthoni csóringer magyarokat. No vajon az orvos melyik páciensét műtené meg, ha választania kellene? a zsírosat vagy a csóringert?
tényleg "jó" ötlet
:D
XD
(de azért én díjazom hogy legalább megpróbáltál ötlettel előállni ;-) )
csakmotyogok 2015.04.08. 18:19:27
csakmotyogok 2015.04.08. 18:24:25
csakmotyogok 2015.04.08. 18:26:24
csakmotyogok 2015.04.08. 18:27:54
Tempus.Anh 2015.04.08. 18:44:57
Az ezredorvos amikor bevitték hozzá, azt mondta, adjanak neki vizet és kirúgta a rendelőből.
Náluk sem megy minden a legnagyobb rendjén.
Gizi06 2015.04.08. 18:56:35
Tempus.Anh 2015.04.08. 19:19:34
micsoda? 2015.04.08. 19:37:59
csakmotyogok 2015.04.08. 19:43:53
karcsibácsi 2015.04.08. 20:18:04
csakmotyogok 2015.04.08. 20:22:31
Gyorgy Nagy 2015.04.08. 20:35:02
csakmotyogok 2015.04.08. 20:47:52
asztalosani 2015.04.08. 20:57:35
b@szhatod a szaktudást, ha csak azért helyeznek folyton a várólista végére, mert nem tejelsz.
b@szhatod a szaktudást, ha az éjjeles nővér télen a -20C-ban nyitva felejti az ablakot feletted és vagy te hiába is csengetsz, nem hallja meg, vagy le vagy szedálva, vagy ki vagy kötözve, és mondjuk átázott pelenkában
b@szhatod a szaktudást, ha egy mell UH-ra 1/2 évet kell várnod, mert egy csomót vettek észre és addigra áttétes lettél és már nem műthető
b@szhatod a szaktudást, ha kevés a nővér és nem jut idő arra, hogy az ágyban mozgasson két óránként (és tegyük fel magatehetetlen cukros vagy)
b@szhatod a szaktudást, ha kismamaként lúgot itatnak veled
b@szhatod a szaktudást, ha figyelmetlenségből a gerincedbe olyan anyagot fecskendeznek be amit nem kellene
b@szhatod a szaktudást, ha ellátás közben a fejedre omlik a plafon
b@szhatod a szaktudást, ha a mentő nem megy ki hozzád
folytassam még?
XD
asztalosani 2015.04.08. 21:02:50
ezt nem vetted észre?
"Branült raktam a kézfejembe,"
tehát a cikkíró tulajdonképpen megbranülözte magát egy kézzel szaktudás nélkül, hányás közben XD
akkor mit is akart az orvosoktól? :D
hát simán ellátja magát! :D
amúgy rosszul olvastad, ezt írta:
"Kivártam a 3 hetet, folyamatosan hánytam"
tehát 3 hétig folyamatosan hányt, jól írta zünzüke!
inkább te vagy zizike :)
asztalosani 2015.04.08. 21:12:53
vajon miért van az, hogy a te hozzászólásodat jobban elhiszem?
(tán mert közelebb áll az igazsághoz? ;-) )
;-)
asztalosani 2015.04.08. 21:18:26
a törvény úgy szól, hogy a másolatért költség számítHATó fel.
Tehát az adott eü intézményen múlik, hogy:
1. számít-e fel?
2. ha igen akkor mennyit? Nyilván túlzó nem lehet.
ezért van az hogy mindenhol más és más a szabályozás.
kiskapu: ingyenes abban az esetben, ha lefényképezed jó minőségű fényképezőgéppel ;) pl.: betegkarton, monitor, labor eredmény ;-)
amúgy hamarosan megszűnik a cd-re írás (már nem is gyártanak se cd-t se dvdt)
Tempus.Anh 2015.04.08. 21:59:47
Hórukk 2015.04.09. 00:30:50
zünüke 2015.04.09. 01:09:01
Motyogi figyu ide!
Nekem az értő olvasásommal semmi gond,de a te értelmi képességeiddel annál nagyobb,ha ezt a sztorit beveszed,hogy egy ember három hét folyamatos okádással,1-1 korty vízzel,1-1 falat étellel a szervezetében ne gyengüljön le annyira,hogy nem kerül kórházba kiszáradással meg minden más egyébbel.Ha ez a poszt arra született,hogy mennyire jó itthon az egészségügyi ellátás,és milyen szar Nyugatabbra,akkor nagyon nem sikerült.A kislány össze vissza irkál,és olyan dolgot állít ami egészen biztos,hogy nem igaz.Most én mondom,hogy hazudik !!
Apropó míg el nem felejtem:körülnéztél mostanában,hogy itthon mennyit kell várni egy CT_re,egy UH-ra, akár egy MR-re? Nem? A napokban jelent meg egy cikk,illetve több is erről a témáról.Csináltak egy felmérést különböző kórházakban,hogy milyen időpontokat adnak a fenti vizsgálatokra.Elárulom neked,hogy hosszú hónapokat kell itt is várni sok helyen,ugyanúgy mint Németországban,és a többi Nyugat-Európai országban.
okina48 2015.04.09. 10:45:54
Csak úgy kíváncsiságból!
Jól fizetik a bértollnokoskodást?
Minden esetre,roppant unalmasak vagytok így az igazságtól elrugaszkodva!
okina48 2015.04.09. 12:01:25
Azon kívül ki van plakátolva,hogyha
kp.-ban kifizeted a vizsgálat árát,azonnal megcsinálják.
Azt tudjuk,hogy nem kapacitás hiány miatt kell heteket-hónapokat várni,hanem mert a TB meghatározza,hogy naponta hány vizsgálat ,műtétet stb.fizet.
Nekem nem is ezzel van bajom,hanem az orvosok és az egész eü.slepp magatartásával,modorával.Most nem a kórházakról beszélek!
Volt,hogy időpont mellett is egy órát vártam.Összesen négyen ültünk kint-tehát túlterhelésről szó sem volt -mégsem tudtam elmondani a problémámat,mert az orvos a szavamba vágva kijelentette,hogy a csípő és lábfájdalmaim nem reumatológiai eredetüek.
Kis kerülővel csak sikerült egy gerinc CT-re szert tennem,ami igazolta a saját és háziorvosom gyanúját,miszerint gerincsérvem van,ami ideggyököt nyom.
Visszamenve a reumatológiára,az orvos lila fejjel órdította a képembe,hogy"úgy látom,csak kijárta magának a CT-t!Tudja maga mennyibe került ez az eü.-nek?"Nem szoktam adós maradni,úgyhogy volt válaszom,de a végén megkaptam a megfelelő kezelést.Mellesleg betöltöttem a 60 évet,ezért írom mindig,hogy az idős embert már nem veszik emberszámba,ezért ha nincs eléggé határozott fellépése,vagy jó tömött boríték a kezében,akkor csak kísérővel induljon el bármilyen kivizsgálásra!
okina48 2015.04.09. 12:29:21
csakegybeteg 2015.04.09. 12:30:56
Azért ezt nem sűrűn csináltatja az orvos, viszont indokolt esetben akár félévente, évente is........
Azt viszont nem értem ugyanaz a "cég" miért kér többet a Mammutban mint a Nyírőben.
forge 2015.04.09. 12:48:38
-Nincs orvos
-Nincs ápolószemélyzet
-A kórházak a csőd szélén
-Több kórházat bezártak
-A kórházak műszerezettsége sok helyen ósdi,elavult
-Pénzhiány miatt műtétek maradnak el
-Az vizsgálati időpontok hónapokra vannak előjegyezve
-A kórházi férőhelyek telt házasak
-Egy orvos több osztályon ügyel egyszerre sok kórházban
-Egy ápolónőre 40-50 beteg jut
-A gyógyszerhiány nem ritka az osztályokon
Teljességgel lehetetlen,hogy a fenti tényekkel olyan nagyon jól működne a magyar ellátás rendszere,hogy kenterbe verné a Nyugat-Európai színvonalat.
Tempus.Anh 2015.04.09. 13:14:07
Egy vadászatból merített példával élve, nem nagy kunszt Henshold taktikai távcsővel felszerelt gépfegyverrel leteríteni egy szarvast, ahhoz a nagyon bolond is ért, a nagyobb fegyvertény az, ha ezt egy előltöltős, fekete lőporos vadászfegyverrel is mesterien megoldjuk.
Ha elém kerül egy eszméletlen beteg, ne az legyen az első dolgom, hogy orvosért üvöltök és MRI-be tolom a beteget, hadd mondja meg az helyettem a diagnózist, hanem az agyamat használva én magam állapíthassam meg az eszméletlenség okát.
Ez az, amire a mai csapnivaló nyugati oktatás nem tanít meg egy orvost odakint.
Ezért tanulnak ma norvégok, izlandiak, németek, izraeliek, hollandok és mit az Úristen, még amerikaiak is az egyetemeinken.
Tempus.Anh 2015.04.09. 13:17:03
Tempus.Anh 2015.04.09. 13:22:31
Ezért, ha valaki itt pozitívumot mer leírni a magyar orvostársadalom, kórházak, betegellátás javára, azt te és a bandád csípőből leugatjátok.
A bértollnok trollok épp ti vagytok errefelé.
asztalosani 2015.04.09. 13:46:31
én még itt olyan pozitív cikkel nem találkoztam, amelyben leírták volna, hogy ki és hol, milyen körülmények között került be és kiemelték volna PONTOSAN hogy miért volt pozitív számára az adott osztály/szakdolgozó...
lsd: eü dok kiadása, amit pár napja kérdeztem, hogy hol ingyenes. ez egy rettentő pozitív dolog, örültem is neki, mikor válaszoltak hogy itt és itt, ezen az osztályon ezt és ezt ingyen kiadták másolatban
ellenben rengeteg marketinggyanús bér troll cikkere ne akarjátok, hogy fényesre waxoljuk az ott dolgozók tökeit. lsd: nem olyan régi cikkek, amelyek semmi konkrétumot nem tartalmazott arról, hogy a beteg mivel került be, melyik osztályra, és miért gondolja azt hogy ő "körül lett ugrálva", csak annyi hogy jaj de sok mindent megtett xy értem, de hogy miket nem derült ki.
______________________________________________________________
amúgy hogy legyen egy és befogd a lepénylesődet:
nemrégiben voltam az egyik szakrendelésen (direkt nem írom ki mert senkinek nem szokása), ahová időpontot kellett kérni előzetesen. 2 héttel később kaptam (én ezt pozitívnak ítélem meg, mert korábban 5 hónapot kellett várni). a kapott időpont előtt ott voltam 5 perccel, és pontosan behívtak (ismét egy pozitívum, bár hozzáteszem munkaidő vége előtt kaptam 15 perccel az időpontot, így lehet kénytelen volt már belehúzni) . Beléptem köszöntem és VISSZAKÖSZÖNTEK (! szintén pozitív dolog) Egy mondatban elmondtam mit szeretnék, orvos meglepődött. kérdezett, válaszoltam., mondta nincs olyan gyógyszer jelenleg amit szeretnék, de felírja 3 receptre: az egyikre amit kértem (hátha ismét forgalomba kapható lesz) a másik kettőre pedig azt írta fel amivel ki lehet váltani az adott gyógyszert. megírta a receptet, odatolta elém a papírt,elolvastam. aláírtam, lepecsételte, másolatot megkaptam és mentem is a dolgomra. Nem tartott 5 percnél tovább.
bár megjegyezném azt a dokit senki sem szereti (nem tudom miért) de nekem eddig mindig bejöttek a tanácsai, viszont tényleg nem egy édes mázas doki, és igen én úgy mentem be hogy x gyógyszert szeretnék felíratni(és nem hőbörgött!!!), és átnyújtottam az előző kontrollos papírt amit ő írt...
_____________________________________________________
de igazából nem is értem ez miért lenen pozitív tapasztalat, hiszen ennek így kellene mennie. Talán ennél pozitívabb az lenne, ha az orvos saját maga felállna és hívná be név szerint az embereket és intézne hozzájuk egy két kedves szót, majd miután végeztek ismét és ajtóig kísérné. de én ezt nem igénylem, és nem várom el.
_________________________________________________________
szóval ha már pozitív történeteknél ragadtál le, akkor definiáld már azt hogy mit értesz "pozitív" alatt...
Tempus.Anh 2015.04.09. 13:55:05
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.09. 19:46:49
Jack Kahuna 2015.04.09. 20:59:47
csakmotyogok 2015.04.09. 21:53:37
csakmotyogok 2015.04.09. 21:56:56
CT ha igazán sürgős 3-4 napon belül van itthon,saját tapasztalat, decemberben volt rá szükség. MR-ha sürgős valóban 1-2 hét.
Ajtony 2015.04.10. 09:53:24
Ajtony 2015.04.10. 10:36:03
okina48 2015.04.11. 00:21:25
Csak azokat sajnálom,akik kevésbe agilis természetüek,és szentírásnak veszik a sok sarlatán véleményét.Én már rég nem esem hasra a fehér köpeny láttán!
Amúgy ehhez a gerincsérves sztorihoz még egy érdekesség tartozik.Mivel tényekkel bizonyítottam,hogy mégis csak reumatikus eredetűek a fájdalmaim,ezért a jó doktor kénytelen volt elküldeni az idegsebészhez.Mivel egyenlőre műtét nem indokolt ,a másik jó doktor szemrebbenés nélkül felajánlotta a saját magánrendelését.Mivel nem voltam vevő rá,olyan kezelést írt fel,/McEnzy torna,denevérpad/amit kizárólag magánrendeléseken lehet elérni horribilis pénzért ,ezenkívül mezőkövesdi,vagy hévízi beutalást,amihez nem létezik hozzáférni.Nos..így mennek itt a dolgok! Ja!Amúgy átléptem a bűvös 60 évet,azóta igyekszenek nem emberszámba venni!
okina48 2015.04.11. 00:49:17
okina48 2015.04.11. 01:57:45
Tehát a pozitív élmény!A gyógyfürdőben összeszedtem valami szemnyavalyát.Szokás szerint egy reumatológiai összecsapás után,kissé zilált idegállapotban a szemészethez értem,ahol üres volt a váró,és épp kilépett egy hölgy.Elmondtam a szemproblémámat,mondtam,hogy nincs időpontom,esetleg nem lehetne megnézni?Hölgy visszalépett,majd mondta,hogy menjek le a recepcióra,kérjek egy sorszámot,addig a doktor úr leszól nékik.Visszamentem,fiatal orvos fogadott MOSOLYOGVA!Rajta kívül két fiatal hölgy munkatársa szintén MOSOLYOGVA végezte a dolgát,és nem túlzok,beszélgettek velem!
Doki megvizsgált,közölte,hogy jóltettem,hogy beléptem,mert elég komoly a fertőzés /herpeszes hólyagok a szemzugban/.Mivel a kedvesség nem múlt,elszemtelenedve megkérdeztem,ha már itt vagyok,nem lehetne -e bemérni a szemem,mert nehezen látom a futó csíkot a TV-ben.Doki bácsi nem mérges,kedvesen cserélgeti a lencséket,majd hosszan magyarázza a legújabb típusú három funkciós ókula működését.Tudtam,hogy ezt nem az én bukszámhoz találták fel,de hallgattam,mert jó volt hallgatni.Végül felírta a sima szemügét.Én megköszöntem,hogy itt lehettem,azt is megmondtam,hogy idejét nem tudom,mikor találkoztam ilyen kedves emberekkel,és sajnálom,hogy nem szembetegségem,hanem gerincnyavalyám van.Megköszönte a dícséretet hozzátéve,hogy erre törekednek.20 percig voltam bent,de elszállt minden rossz érzésem,amit a másik rendelésen összeszedtem.Ma is jó érzés rágondolni,hogy még -elvétve bár -de ilyen is van még!Történt mindez Debrecenben a Kenézy Kórház Rendelőintézetében.
okina48 2015.04.11. 02:09:38
Tehát a pozitív élmény!A gyógyfürdőben összeszedtem valami szemnyavalyát.Szokás szerint egy reumatológiai összecsapás után,kissé zilált idegállapotban a szemészethez értem,ahol üres volt a váró,és épp kilépett egy hölgy.Elmondtam a szemproblémámat,mondtam,hogy nincs időpontom,esetleg nem lehetne megnézni?Hölgy visszalépett,majd mondta,hogy menjek le a recepcióra,kérjek egy sorszámot,addig a doktor úr leszól nékik.Visszamentem,fiatal orvos fogadott MOSOLYOGVA!Rajta kívül két fiatal hölgy munkatársa szintén MOSOLYOGVA végezte a dolgát,és nem túlzok,beszélgettek velem!
Doki megvizsgált,közölte,hogy jóltettem,hogy beléptem,mert elég komoly a fertőzés /herpeszes hólyagok a szemzugban/.Mivel a kedvesség nem múlt,elszemtelenedve megkérdeztem,ha már itt vagyok,nem lehetne -e bemérni a szemem,mert nehezen látom a futó csíkot a TV-ben.Doki bácsi nem mérges,kedvesen cserélgeti a lencséket,majd hosszan magyarázza a legújabb típusú három funkciós ókula működését.Tudtam,hogy ezt nem az én bukszámhoz találták fel,de hallgattam,mert jó volt hallgatni.Végül felírta a sima szemügét.Én megköszöntem,hogy itt lehettem,azt is megmondtam,hogy idejét nem tudom,mikor találkoztam ilyen kedves emberekkel,és sajnálom,hogy nem szembetegségem,hanem gerincnyavalyám van.Megköszönte a dícséretet hozzátéve,hogy erre törekednek.20 percig voltam bent,de elszállt minden rossz érzésem,amit a másik rendelésen összeszedtem.Ma is jó érzés rágondolni,hogy még -elvétve bár -de ilyen is van még!Történt mindez Debrecenben a Kenézy Kórház Rendelőintézetében.
okina48 2015.04.11. 02:20:42
okina48 2015.04.11. 02:39:12
Másfél évig kapartam a falat kínomban,mire megszánt egy Orvos ,így nagybetűvel,akinek nem ez a szakterülete,hanem kissé komolyabb terület.Én elhiszem,hogy te kvalifikáltabb vagy mint Bedő adjunktus,de ő látva a kínlódásomat,CT beutalót adott,ami nekem nagy segítség volt,így aztán nem vágtam a fejéhez,hogy nekem bizony MRI-t adjon!Csak azt nem értem,hogy nem dúrran szét a fejed ekkora tudástól!Amúgy köszönöm,a fürdő,gyógytorna stb.hatására egész jól vagyok,így azt hiszem,csak elég volt az a CT!
okina48 2015.04.11. 02:50:29
okina48 2015.04.11. 03:02:19
Ne irígyeld,mert holnap már lehet,hogy te is ezen az oldalon leszel!Tudom,hogy nem erre értetted a betegséget,de nyugodtan írd le! A te stílusodon már nem ront,ha simán lehülyézel valakit,mert más a véleménye,mint a tied!
okina48 2015.04.11. 03:33:30
Dehát ma az eü.-ben a legnagyobb pozitívum jelenleg az,ha nem alázzák porig az embert!Vagy ha nem teszik el láb alól az embert pl.egy súlyos szívbeteg embernek beadot lódózis szteroidos fájdalomcsillapító injekcióval,amitől az ált.80-90-es pulzust 45-re ,a 140-es vérnyomást 80-ra húzza le.A delikvens csak a távoli homályon keresztül hallja,hogy a kardiológus osztja kifele a csontgyógyászt!?Mert hát csak bele kellett volna nézni a kórlapba?Vagy bele is nézett,csak a beteg leperkálta a 10E Ft-ot,arról meg nehéz lemondani?!
Pozitívum!!Még mindíg élek!
csakegybeteg 2015.04.11. 06:23:42
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.11. 11:51:14
egyébként meg most mivel jobb, hogy tudod mi a diagnózis ha nem lett műtétileg kezelve? ha nem kellett műteni akkor nyilván nem nagy a gond, alapból lehetett volna gyógytornázni sugárdózis nélkül.
az általad írtakkal csak azt bizonyítod, hogy mennyire nem érted a dolog lényegét. úgy a diagnosztika mint a kezelés alapja a fizikális vizsgálat és a neurológiai tünetek megléte vagy hiánya. nem a diagnosztika dönti el, hogy mit csinálok a beteggel hanem a tünetei, mert nem egy képet operálok hanem a beteget (kivételt képeznek a gyulladásos illetve tumoros folyamatok).
okina48 2015.04.11. 22:13:33
okina48 2015.04.11. 22:40:57
Amúgy meg,mint tudod,jogom van tudni,hogy mi bajom van,hacsak nincs új eü.törvény!
Én egyébként kevésbé tartok veszélyesnek egy CT vizsgálatot,mint marékszám szedni az ópiát tartalmú fájdalomcsillapítót,amit viszont nem sajnált tőlem a jó dr.Hause!
asztalosani 2015.04.11. 23:45:15
:D
örülök neki, hogy meggyógyult a szemed, és hogy akkor és ott olyan kezekbe kerültél amilyenbe :)
(jó volt olvasni és érződik is az írásodon, hogy nem bértroll kommentelők ajnározták magukat :P :D )
asztalosani 2015.04.11. 23:50:54
"a CT ugye egy olyan vizsgálat mely magas sugárdózissal jár, majd ha ne adj isten rákot kapsz emiatt .... az általad írtakkal csak azt bizonyítod, hogy mennyire nem érted a dolog lényegét. "
uhhh... ez mekkora sületlenség!
egy darab banán is sugároz, sőt, kimész az épületből és akkor is kapsz sugárzást... szóval pont te nem vagy tisztában a dolog lényegével!
XD XD
okina48 2015.04.12. 00:27:53
Köszi szépen! Tényleg azt mondom,hogy az a véletlen tényleg üdítő élmény volt.A szomorú az,hogy ez a ritka kivétel.
Most kezdem a fürdő -kúrát,hátha sikerül valamit összeszednem!DDDD
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.12. 11:35:04
egy banán átlagos sugárzása 0.098 μSv (Banana equivalent dose)
az átlagos évi háttérsugárzás 2,4 mSv
egy trauma-spirál CT (iv. kontrasztanyaggal vagy nélküle) 10-30 mSv (single full-body CT scan)
tehát egy CT úgy 4-12 évi összsugárzás is lehet és konkrétan 102.000-306.000 banán megevésével lehetne hozzájutni
ekkora öngólt még ezen a blogon is ritkán lőttek.
@okina48: lumboischialgiával nem reumatológushoz megyünk, ehhez nem kell nagy tudomány. és mi volt számodra a megfelelő kezelés? mert gyakorlatilag semmit nem kaptál (vagyis amit kaptál kb a placebo szintjén van). jogod van tudni, de most se tudod. az utolsó mondatodból meg szintén látszik mennyire fogd fel a dolgok súlyát. egyébként meg Dr. House - nak hívják nem Dr.Hause - nak.
okina48 2015.04.12. 13:07:37
Megnyugtató viszont,hogy bizonyítod s az orvosok semmirekellőségét,amiért a panaszaimmal tévesen a reumatológiára küldött.Megadom a telefonszámát,tedd meg,hogy csepegtetsz bele egy cseppet fantasztikus tudásodból!
Remélem azt is tudod,hogy az ilyen mérgező rosszindulatot-mint a tied -hol kezelik,és mielőbb kezelteted magad!
Amennyiben a debreceni gyógyvíz,a súlyfűrdő és a McEnsie torna placebo hatású,akkor én meg vagyok elégedve vele,mert nekem az a lényeg,hogy ne fájjon!
Ja! Dr.House -tól külön elnevezést kérek,ha összefutnál vele!
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.12. 13:25:49
okina48 2015.04.12. 13:37:38
Mint a blog briliáns googletudású ,fő beteggyűlölő ,modortalan,empátiahiányos,önmagától elszállt bérfirkászának hsz.-ából megtudtam,banán sugárszint ismereted kívánnivalót hagy maga után! Látszik,hogy nem vagy majom,mert azok bezzeg tudják!DDD
okina48 2015.04.12. 13:39:55
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.12. 13:48:46
okina48 2015.04.12. 14:29:29
Amúgy érdemi reagálásod most sem volt,csak tömény rosszindulatodat nyomattad.
Ittam volna szavaid,ha félhomályosítasz a gyógyvíz,súlyfürdő esetleg a mekenzi torna /magyar helyesírási szabály/ placebo hatásáról!
asztalosani 2015.04.12. 16:32:43
pici szívecske!
nincs pechem, és nem is rúgtam öngól, mert ha még nem jöttél volna rá, akkor direkt írtam a banánt.
neked van peched, mert ezt írtad: "a CT ugye egy olyan vizsgálat mely magas sugárdózissal jár, majd ha ne adj isten rákot kapsz emiat"
na akkor most googleez olyan SZAKMAI cikkeket (magas impakt faktorral) amely alátámasztja azt a nagyszerű állításodat, miszerint egy darab (vagy x darab) CT-től rákot lehet kapni :D
no hajrá, kis googlehuszárka <3
asztalosani 2015.04.12. 16:34:50
jesszusom, csak ki ne gyűjtsük egyszer a "melléírásaidat", mert azért volt nagyon sok, valljuk be XD
kheiron 2015.04.12. 17:25:50
"amely alátámasztja azt a nagyszerű állításodat, miszerint egy darab (vagy x darab) CT-től rákot lehet kapni :D"
Ismét csak azt tudom javasolni neked, hogy legalább az alapokat tanuld meg, mert már nem is számolom, hogy hányadszor adod írásba a tudatlanságod.
A CT-vizsgálat röntgensugárzással jár, a sok röntgensugárzás meg a rosszindulatú daganatok egyik nagyon fontos kockázati tényezője. Ehhez nem kell szakcikk, mivel közismert tény. Ha nem hiszed, akkor kérdezd meg a csernobili körzet lakóit. Azt nem mondom, hogy nézz utána és olvasd el, mert igazság szerint kétségeim vannak e képességed tekintetében. A szakcikk kérése kb. olyan, mintha ahhoz is szakcikket kérnél, hogy a nagyfeszültségű áramütés rosszat tesz az egészségnek.
Azt hiszem, javasoltam már neked, hogy inkább ne írj ide, mert csak egyre nagyobb hülyét csinálsz magadból.
asztalosani 2015.04.12. 18:32:57
XD
na ne röhögtess...
olvasás ált. első osztály, ajánlom párszor kijárni, ha ennyire nem tudsz szöveget értelmezni :D
pici szívecske: ahogy te is alátámasztod: igazam van, nem értem miért vagy képtelen felfogni, te is írtad: KOCKÁZATI TÉNYEZŐ. tehát ez NEM azt jelenti, hogy megCT-nek 5x (vagy 50x) akkor rákos leszel tutkóra ...
kövi kör:
kedves! CT-t ne akard már csernobilhoz hasonlítani, mert csak nevetségessé válsz. csernobilhoz képest a ct csak egy légyfing gondolat...
tessék itt van, tájékozódj:
"A Japánban történt tsunami, földrengés és az ennek következtében kialakuló robbanás jogosan felveti a kérdést, hogy a milyen veszélynek vannak az ott élők kitéve, illetve, hogy a távolabbi országok lakói veszélyben vannak-e. A katasztrófa következményei nemcsak Japánt érintik, hanem a környező területeket, országokat egyaránt. A kikerülő radioaktív anyagok többféle betegséget okozhatnak. A jód 131-es izotópja a pajzsmirigy rosszindulatú elváltozását idézheti elő, a jód normál esetben felhalmozódik a pajzsmirigyben, telíti a pajzsmirigyet. Tehát a radioaktív jód felhalmozódása megelőzhető előzőleg normál jód adásával, mely, ha telítette a pajzsmirigyet, blokkolja a radioaktív izotóp felvételét. A reaktorból származhatnak egyéb károsító hatással rendelkező izotópok is. A stroncium 90 a csontokba kerül, rosszindulatú daganatos betegségek, vérképzőszervi betegségeket okozva. A cézium 137-es izotópja az egész szervezetben lerakódhat, de leginkább az izomszövethez van affinitása. A plutónium elsődlegesen is toxikus, ha belélegezzük, tüdőrákot alakíthat ki. A partikulumok felezési idejétől függ a rizikó. A jód 131 felezési ideje 8 nap, a stronciumé 29 év, tehát lényeges különbségek vannak az egyes radioaktív anyagok között."
Költői kérdés: szerinted hogyan juthat be egy beteg ct-ése közben a tüdejébe pl.: plutónium???? szerinted akkor a szakszemélyzet tüdejébe ct-zés után egyből bekerül a plutóniumm, ha csak áthalad a szobán, folyosón és levegőt vesz??
és még nem beszéltünk a szabad gyökökről és az antioxidánsokról, sőt a jódról sem...
ne járasd már le magadat jobban!
okosabb lett volna tőled, ha csendben maradsz :)
csakmotyogok 2015.04.12. 18:52:15
csakmotyogok 2015.04.12. 18:53:37
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.12. 19:32:45
asztalosani 2015.04.13. 07:04:21
rád jellemző a bors-olvasása (egyébként mi az?), ha már egy CT-t CSERNOBILHOZ hajlítgatsz!
biztos abban is ilyen "magasröptű" cikkek vannak
de látom semmi szakmait nem tudtál hozzá büffenteni, így kénytelen voltál már megint személyeskedni
megint okosabb lett volna tőled, ha csendben maradsz! :)
kheiron 2015.04.13. 08:24:00
Látom, megint megpróbálsz olyan szakmai téren villantani, ahol teljesen bizonytalanul mozogsz. Majd legközelebb írok a koszos tányérok elmosogatásáról, mert ott valamivel nagyobb az esély arra, hogy kompetens vagy.
Az írásba adott félműveltségnél nincs rosszabb..... még azt sem tudod, hogy a CT-ben nincs semmiféle izotóp. CT után plutónium a levegőben? Inkább menj el stand-uposnak, néha annyira vicceseket írsz.
De egy dolog most mindenesetre tényleg világossá vált: sajnos nálad valóban alapvető bajok vannak az olvasás és szövegértés területén.
yogosan 2015.04.13. 08:24:17
Én azoknak hiszek akik ott élnek,és nem azoknak akik másod és harmad kézből hallott információk alapján írogatnak itt hülyeségeket.
kheiron 2015.04.13. 08:26:33
Biztosan nem fizetésért csinálja, hanem meggyőződésből, látszik a stílusán. Ez a kettyója, hogy ő okosabb mindenkinél, és ezt kényszeresen le is kell írnia. Ha jobban otthon lennék a lélekgyógyászatban, még a megfelelő kórképet is meg tudnám mondani.
magam adom 2015.04.13. 09:35:37
asztalosani 2015.04.13. 12:03:57
akkor még egyszer a gyengébbek kedvéért, ha már egyesek képtelenek szöveget értelmezni:
nem én kezdtem összehasonlítani a CT-t Csernobillal, hanem @csak néha benézek ha marhaságot látok: haverinátok, úgyhogy légysziiiiii ne nekem ugassatok hogy így meg úgy,hanem neki! KÖSZI!
". még azt sem tudod, hogy a CT-ben nincs semmiféle izotóp. CT után plutónium a levegőben"
szerinted miért kérdeztem ezt a haverinádtól, hm?????
olvasd már vissza...
" a radioaktivitás és a röntgensugárzás nem összekeverendő fogalmak. "
a haverinádnak mondd ne nekem!!!!
olvasd már vissza...
de amúgy nagyon örülök, hogy ennyire nem értetek egyet a haverinátokkal :)
ne rám húzzátok a hülyeségeiteket, jó?!
ott van le van írva, ki mikor mit írt, nem kell kavarni, nem kell mellédumálni
magam adom 2015.04.13. 14:17:50
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.13. 18:55:12
magam adom 2015.04.13. 19:54:17
asztalosani 2015.04.13. 20:42:35
szerintem te nem kicsit vagy téveszmés és éppen projektálsz :)
de örülök neki, hogy felbukkantál, mert így válaszolhatsz a következő kérdésre:
elárulod hogy mégis mi vezetett téged arra: a CT-t Csernobilhoz hasonlítsd?
XD
asztalosani 2015.04.13. 20:46:57
hogyhogy nem oktatod ki a haverinádat, hogy mégis mekkora butaságokat írogat itten, hm? :)
magam adom 2015.04.13. 21:15:46
A CT vizsgálatokból eredő daganatos megbetegedések kockázatát a Hiroshima és Nagasaki atombomba támadások túlélőin vizsgálták. A sugárzások karcinogén hatása ismert. A képalkotó diagnosztika fejlődésével a CT egyre nagyobb teret kap a diagnosztikus módszerek közül, relative könnyű hozzáférhetősége és széleskörű alkalmazási lehetőségei miatt. Az elvégzett vizsgálatok sugárexpozíciója a szervezetben összegződik. Amikor csak lehet, a képalkotó módszerek közül a legkevésbé ártalmasat kell kiválasztani, tehát ha van mód, akkor gerincsérv kizárására az MR megfelelőbb, mint a CT (egyébként nem csak a sugárterhelés szempontjából igaz ez ebben az esetben), amennyiben nincs az MR vizsgálatnak kontraindikációja (pacemaker, nem MR kompatilibilis fém-implantátum, stb).
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.13. 21:19:39
kheiron 2015.04.12. 17:25:50
csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.13. 21:20:41
asztalosani 2015.04.13. 22:48:17
na végre hogy leesett neked.
kíváncsi voltam, hogy mikor reagálsz már rá :P
annyira egy húrom pendültök, azt hittem 1 személy 2 nick.
asztalosani 2015.04.13. 23:00:30
blablabla...
attól függetlenül, hogy amit leírtál igaz a CT-re és köztudott nem igaz Csernobilra (vagy a többi hasonló dologra), amivel kheiron jött elő.
nagyra értékelem, hogy próbálod védeni őt, de hidd el ő is már nagylány meg tudja védeni magát. az ilyen "barátnő kimossa a barátnőjét" című sztoriknak elég kétes kimenetele szokott lenni, nevezetesen hogy még jobban aláásod azt akit meg szeretnél védeni, ami jelen esetben is történik. <3
magam adom 2015.04.13. 23:11:13
kheiron 2015.04.14. 08:27:41
Nekem van egy egyre erősebb gyanúm - hogy asztalosani egyszerűen csak nem tudja, hogy a röntgencsőből kijövő "röntgensugár" és a durvább radioktív izotópokből kijövő sugárzás (alias Csernobil) teljesen ugyanolyan gammasugárzás, tehát a hatásai is tökéletesen ugyanazok.
Ha ezt figyelembe vesszük, akkor máris megvan a magyarázat azokra a butaságokra, amiket leír.
És amúgy nincs mi ellen "védekeznem". Egy hozzá nem értő, és tán ezért is agresszív nick hülyeségeket ír évek óta. Néha meg kell pöckölni az orrát, mint egy kotnyeles kutyának, amúgy meg a többi olvasó kedvéért meg kell adni a korrekt információkat is.
magam adom 2015.04.14. 09:43:57
asztalosani 2015.04.15. 09:43:46
gyerekek!
Csernobilról való tájékozódás alap műveltséghez tartozik.
ne legyetek már ennyire életképtelenek és önállótlanok: tudva a saját hiányosságaitokról legalább googlezatok rá és művelődjetek, jó?
le fog esni nektek mit és miért írtam ;)
további szép napot!
magam adom 2015.04.15. 15:30:03
asztalosani 2015.04.15. 15:41:33
mégiscsak googlezzatok rá, olvassatok utána, mert ha tananyag volt, akkor nem tanultátok meg rendesen :P :D ;)
magam adom 2015.04.15. 15:49:16
kheiron 2015.04.16. 11:14:13
Az egyik legviccesebb visszatérő dolog nála hónapos-éves nagyságrendben az, hogy ír valami szörnyű butaságot, és amikor erre valaki rámutat, akkor az a válasza, hogy "de én tudtam ám, direkt írtam, hogy figyelsz-e". Tisztára, mint egy ötödikes az általánosban.
Az, hogy képtelen felfogni a különféle forrásokból származó gammasugárzások azonosságát, csak árnyal a képen, de a legédesebb, hogy szinte kivétel nélkül valamennyi orvosi dologról ennyi fogalma van.
kheiron 2015.04.16. 11:15:39
Ne erőlködj, nem fogsz érdemi választ kapni, csak valami értelmetlen hablatyolást az internetes keresésről. :-)
magam adom 2015.04.16. 11:22:19
kheiron 2015.04.16. 11:39:06
Nem tudjuk, egyáltalán nem biztos, hogy dolgozik bármit is. Aktivitását elnézve - reggel 7 és este 11 között bármikor írt - nem lehet megmondani.
Az általa sajátként leírt történetek és vélemények alapján az "asztalosani" nicken író illető olyan képet szeretne az olvasókban kelteni, ami közepes fokú paranoid-kveruláns személyiségzavarra utal, legalábbis rendszeresen és "szabályosan" használja az ilyen betegségben szenvedő emberek gondolkodási és fogalmazási sémáit, tehát kimondhatjuk, hogy ebben összességében sikeres.
Szóval röviden "asztalosani", a nick paranoid.
Hogy a nicken író embernek van-e bármi baja, azt nem tudhatjuk.
rikitikitévi 2015.04.16. 12:37:46
"Szóval röviden "asztalosani", a nick paranoid.
Hogy a nicken író embernek van-e bármi baja, azt nem tudhatjuk."
Tudhatjuk. A nick és a mögötte levő ember ugyanaz a személy.
kheiron 2015.04.16. 13:06:48
A nick és az ember nem ugyanaz, ezt kb. 20 éves netes fórumos tapasztalattal írom.
Mondjuk ahhoz felkészültség és odafigyelés kell, hogy valaki felépítsen egy olyan netes személyiséget, ami más vonásokat visel, de a dolog egyáltalán nem lehetetlen.