5 órát várakoztatták tüdőembóliával

Bennem fortyogott a düh, hogy ha nem egyetlen orvos lenne a sürgősségin, akkor esetleg korábban is rápillanthatott volna arra a véreredményre és sokkal hamarabb lehetett volna intézkedni.
Kedves Praxis blog!
Az alábbi történet egy vidéki kórház sürgősségi osztályán történt a mai napon. Édesanyámat a háziorvos a közelünkben lévő vidéki, kisvárosi kórház sürgősségi osztályára irányította át miután erős mellkasi nyomásra, légszomjra panaszkodott, mely az utóbbi időben többször is jelentkezett nála.
A betegfelvételre való bejelentkezést követően megkezdtük a várakozást a sürgősségi osztályon. Rövid időn belül szólították is édesanyámat, EKG-t végeztek, vért vettek tőle, branült helyeztek be és előre szóltak, hogy a vér eredményekre másfél-egy órát kell várni, ezután tudnak többet mondani. Így hát felkészültünk a várakozásra, amire a doktornőn kívül már előre jó nagy tábla is figyelmeztetett. Fél óra elteltével ismét szólították édesanyámat, mert a korábban levett vért nem tudták használni, újat vettek le. Gondoltuk innen újra indul a másfél-egy órás várakozás, majd szerencsésen kiderült, hogy semmi komolyról nincs szó és mehetünk haza... Nem így történt.
A második vérvételre 11:30 környékén került sor, majd hirtelen körülbelül 5-6 új eset is érkezett, gondoltuk súlyossági szempontból természetes, hogy ez megnöveli a várakozási időt. Ezt követően édesanyámat a véreredmény miatt 16:00 magasságában szólították és közölték, hogy az értékei tüdőembóliára és vérrögökre utalnak a szervezetében. Innentől nem állhatott fel, rögtön mentőt hívtak, hogy a legközelebbi diagnosztikai központba CT vizsgálatra szállítsák. Hirtelen minden nagyon komoly lett, annak ellenére, hogy korábban közel 5 órát töltött várakozással a rendelő előtt, innentől úgy éreztük minden másodperc számít...
Bennem pedig egyre fortyogott a düh, hogy ha nem EGYETLEN orvos lenne a sürgősségin, akkor esetleg korábban is rápillanthatott volna arra a véreredményre és sokkal hamarabb lehet intézkedni. Mindenesetre a várakozók között eddigre már nagyon baráti viszony alakult ki, így integetve ültünk a mentőbe, ami szintén nagyon hamar érkezett. A mentősökről és a diagnosztikai központ személyzetéről is csak a legjobbakat tudom mondani, rendkívül barátságosan, profin fogadtak bennünket.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mnika88 2015.02.12. 22:21:35
Pedig már a hasamon fekszem,ahogy mondtad.Jól is esik,mert eléggé fáj a hátam ott még,ülni nem is tudok pár percnél tovább.Megfogadom a tanácsod,sok pihi,folyadék stb,csak jobb lesz.:)Iszogatok colat is,hátha a koffein is segít.
Rémlik,hogy mondott valami vérrel kapcsolatos eljárást,ha esetleg fájna majd a fejem,de nem nagyon figyeltem.A facebookon pedig nem akarok írni neki,ügyel ma azt mondta,nem zavarom.
De legalább nem mondhatja,hogy nem fordultam orvoshoz,tényleg köszönöm a tanácsot! :)
she_wolf 2015.02.12. 22:38:39
mnika88 2015.02.12. 23:04:03
Nagyon szépen köszönöm! :)
@mig54:
Nem,nem volt hentelés.Mondtam neked múltkor,miért kell.Sajnos,nincs vége.:( Méhfalban is benne van már a kis rohadék,onnan meg ugye kiszedni nem tudták,három nőgyógyász volt egyszerre a műtétnél,sajna nem tudták biztosra mondani,hogy benignus a daganatocska,kétesélyes egyenlőre,szval szövetttan fog igazságot tenni.Sürgősre kérték,hamar meglesz.Biztos jó lesz,fiatal vagyok még az ilyen kórságokhoz.De tök érdekes volt nézni a nagy kivetítőn a méhem belülről,meg az egész műtétet.:)Kérdeztem is,nincs-e kedvük bebarangolni a testem,mert úgy bekukkantanék máshova is.:)
Jajj,szétoffolok itt mindent.Befogtam,mielőtt rám szólnak.:)
magam adom 2015.02.12. 23:32:46
she_wolf 2015.02.13. 00:00:13
she_wolf 2015.02.13. 00:05:06
she_wolf 2015.02.13. 00:12:59
asztalosani 2015.02.13. 07:03:11
ha esetleg még magadtól nem jöttél volna rá, akkor rmegsúgom: miget egyáltalán nem érdekli az eü.-i állapotod, csak azért kérdez ilyeneket, hogy egy alkalmatlan időpontban kiteregethesse a szennyest rólad. a kérdés minősége is erről árulkodik, ha nem hiszel nekem, akkor nézd meg, hogy hogyan ír az ő henteltetéséről (kb. tavaly nyár-ősz)...hát nem érdekes, hogy akkor a "műtét" szót használta magára, rád meg a hentelést???
Terézágyú 2015.02.13. 09:25:24
"Eléggé fekete-fehér gondolatmenetet írtál le.
Nem _kell_ előre egyik oldalra sem állni. Az sokat segít a józanság megőrzésében. "
Bocsánat, de nekem az a tapasztalatom, hogy a blogokban általában mindenki ELEVE az egyik oldalra áll.
A MÁV-blogon, ahol beírja valaki hogy félórát késett a vonat (esetleg egy orvos írja be), a kommentelők többsége a mávot fogja szidni, és a beírónak ad igazat.
Ezen a blogon, ahol egy beteg beírta, hogy öt órát várakozott, az orvoshozzászólók nagy többsége nem áll a beteg oldalán, hanem mentegeti a kórházi viszonyokat, illetve beleköt a beteg betegségébe...
Úgyhogy én is csak azt tudom mondani, kedves orvosok, hogy őrizzük meg a józanságunkat, és ne álljunk eleve az egyik oldalra.
reepach 2015.02.13. 10:00:08
Elég határozottan azt gondolom, hogy "az orvoshozzászólók nagy többsége " a beteg oldalán áll, és ez a hozzászólásokból itt is kiderül. Én magam azt is leírtam, hogy az öt órás várakozás akkor is sok, ha abból a posztbéli esetben a betegnek semmilyen egészségkárosodása nem származott, nem származhatott - ez utóbbi állítást szakmai érvekkel is alátámasztottam.
A kollégák többsége talán azért is hallgatott (velem együtt) a kommentedre, mert belefáradtunk az asztalosani ("galamb")-féle kötözködéssel vegyes marhaságok korrekciójába, bár a Te hozzászólásaid annál kétségkívül nagyságrendileg jobb színvonalúak.
Terézágyú 2015.02.13. 10:59:38
"Elég határozottan azt gondolom, hogy "az orvoshozzászólók nagy többsége " a beteg oldalán áll, és ez a hozzászólásokból itt is kiderül."
És szerinted ezt az ide kommentelő nem-orvosok is így látják?....
Pl. amit Muad-Dib írt...
De mindegy, mert éppen ez a hozzászólásom nem erre vonatkozott, hanem arra a - kétségkívül jóindulatú - kérdésedre, hogy a levelet író beteg kapott-e ilyen és ilyen injekciót - mert te adtál volna. Erre írtam azt, hogy mit segít a betegen, ha elhiszi neked (és miért ne hinné el?), hogy tényleg járt volna neki ilyen injekció, de nem kapott?
Hiszen éppen egy itteni orvos-hozzászóló írt az okvetetlenkedő betegekről, akik a netről összeolvasva mindent az orvosok szemére vetnek, hogy miért nem ezt/azt csinálta...
Ha most a levélíró megszívleli a tanácsodat, hogy neki kellett volna kapnia ilyen szert - akkor visszamehet az őt akkor megvizsgáló orvoshoz, hogy "a neten olvastam, egy blogon, egy orvos írta, hogy..." ???
Ha én kerülök a sürgősségire netalán, akkor én eleve figyelhetek majd arra, hogy én kapok-e ilyen szert - és ha nem, akkor szólhatok az ottani orvosnak?....
Ez a - teljesen komoly - felvetésem.
Hiszen az itteni orvosok mondják, hogy ők nem az "ötórás várakozásról" szeretnének hallani, hanem konkrétan a betegségről - hogy segíthessenek. Ez helyes dolog, de működhet-e az ilyen neten kapott segítség?
magam adom 2015.02.13. 11:11:44
Nem tudom, ki hogy van vele, immunissá válni nem könnyű. Látod, próbál az ember észérvekkel megmagyarázni dolgokat, legtöbbször szerecsenmosdatásnak vélik.
Úgy érzem, hogy van a lelkesedés, ami azért valljuk be, az évek alatt csökken, illetve szelidül. De a kötelességtudat, a felelősség a munkánk miatt megmarad. Aztán a (kinek mennyi idő szükséges) monotónia alakul ki. Addig jó, amíg vannak kihívások, amelyek ezt nem engedik megtörténni.
Ha csak a blogot nézem; volt idő, amikor úgy éreztem, hogy minden posztra, kommentre reagálni kell (nyilván ez nem lehetséges), hogy az illető tudja, hogy az éremnek van másik oldala is. Nagyon sokszor kezdtem el kommentet írni, majd a végén kitöröltem, mert hiábavalónak éreztem újra meg újra megpróbálni elmagyarázni azokat a dolgokat, amelyeket csak egyoldalúan látnak - akarnak látni - bizonyos emberek. De ez még nem jelenti azt, hogy immunissá váltam volna. Továbbra is be-benézek, olvasok, de a reakció legtöbbször benn marad, a feszültséget a portörlőn, vasalón, fakanálon levezetem :-). Mert tudod, galambbal sakkozni... :-)
A munkahelyen is szeretem az egyenes, korrekt, érthető beszédet, oda-vissza. Persze, ott sem működik ez minden esetben, ugyanúgy, mint itt. Itt megtehetem, hogy nem reagálok, ott nem tehetem meg. Elő kell vennem azt az énemet, ami igazából nem én vagyok, és szerepjátéknak kell felfogni bizonyos szituációkat. Meg kell mondjam, igazából ebben fáradok el, nem a feladatkörömnek megfelelő munkavégzésbe. Szerintem az egészségügy nagyon sok területén ez a helyzet, és ezért van a sok kiégett dolgozó.
Én azért tartom szerencsésnek magam, mert szinte minden nap találkozom új dolgokkal, olyan dinamikusan fejlődő ágazatban dolgozhatok, ami újabbnál újabb kihívásokat tartogat.
Azt hiszem, mindannyiunknak az a vágya, hogy a munkánkat nyugodtan, higgadtan, mindenféle indulatoktól mentesen végezhessük. Hogy meglegyen az emberi méltóságunk, és valóban a tudásunk legjavát adhassuk a betegeknek, és adhassuk tovább az utódainknak.
mnika88 2015.02.13. 12:06:24
Értékelem,h aggódsz értem,de feleslegesen.:) Mig és én nagyon jól kijövünk és sok dolgot megosztunk egymással privát üzikben.Klassz öreglánynak (:*) tartom és nem hiszem,hogy bármikor félnem kéne attól,h kibeszél itt.Egyszer bántó dolgot írtam neki véletlenül,akkor is kedvesen és abszolút nem haragból reagált.
Ebben a hentelés szóban meg semmi nincs.:)) Használunk mi ennél cifrább szavakat is a műtétekről.:) A saját nyomorunkat "kifigurázzuk" így egy kicsit.
Szerintem Mig az egyik utolsó személy itt,aki direkt bántó szándékkal akarna bárkiről bármit felhasználni.
reepach 2015.02.13. 12:53:19
Én feltételezem, sőt nagyon remélem, hogy az elszállítás előtt a beteg megkapta az LMWH-t, ha mégsem, akkor hiba történt. Az ismeretterjesztés részeként fontosnak tartottuk leírni, hogy tüdőembolia(gyanú) esetén a definitív ellátás előtt szükséges heparint (LMWH) adni.
"Ha én kerülök a sürgősségire netalán, akkor én eleve figyelhetek majd arra, hogy én kapok-e ilyen szert - és ha nem, akkor szólhatok az ottani orvosnak?"
Igen, ha mellkasi fájdalommal és fulladással bekerülsz a sürgősségire, és az elvégzett vizsgálatok alapján felmerül tüdőembolia gyanúja, KELL kapnod egy injekciót a hasfal bőre alá. Figyelj erre, és ha nem kapnád meg, udvariasan kérdezd meg az ellátó dolgozókat, hogy miért nem.
Tőlem napi rendszerességgel kérdezik meg a betegek, hogy miért kapják ezt vagy azt a kezelést, és miért nem egy másikat. Soha nem veszem az ilyen kérdést rossznéven (kivéve, ha kötekedő bunkó módon esnek nekem), hanem udvariasan és érthetően elmondom, hogy mit miért csinálunk. Az egyébként is aggódó és sokszor magát nemcsak rosszul, hanem kiszolgáltatottnak is érző beteg számára ez a legkevesebb, ami jár.
reepach 2015.02.13. 12:58:05
Ez a "galambbal sakkozás" pedig egyenesen szenzációs!
she_wolf 2015.02.13. 17:59:19
Nagyon jólesett olvasni a soraidat, köszönöm!
Tudom -és ezt nagyon jó tudni!-, hogy nagyon sokan vannak, éreznek, cselekszenek Hozzád hasonló módon. A munkátok iránti rajongásotok, az emberekkel szembeni bánásmódotok, a kommentek ahogy itt megnyilvánultok, nagyon sok esetben ezt tükrözik.
Gyakran még csak a sorok közt sem kell olvasni tudni ahhoz, hogy mindez "lejöjjön".
A blog, és a kommentek....szerintem nagyon sokan voltunk már úgy vele, hogy valamit leírtunk, és végül nem küldtük el. Gyakran nem tudom, hogy némely kommentelő honnan veszi az energiát ahhoz, hogy ezredszerre is leírjon vagy elmagyarázzon valamit, amiről tudja, hogy soha nem fogja a címzett megérteni, elfogadni. És nem azért, mert az értelmi képességei hiányoznak hozzá, hanem egyszerűen azért, mert ráharapott egy téves információra, adatra, magyarázatra, amit -mint egy bulldog ha szájzárat kap- képtelen elereszteni. Az marad az etalon, a követendő szentírás, ha a fene fenét eszik is. Ennek eredménye pedig az, hogy születnek a hozzászólások ezerszám a bloggazda örömére, korbácsolódnak az indulatok, amik aztán vagy egy vaskos anyázással, vagy egy fáradt sóhajjal szűnnek meg, utójáték pedig az ablakban:)
Az indulatok vs. fakanál/tányér, stb...: mikor kamasz voltam és az anyámmal szemben érzett dühöm miatt arra vetemedtem, hogy a földhöz vágjak egy tányért, apám magához hívott, és elmagyarázta, hogy nem a tárgyakon kell bosszút állni, sőt, egyáltalán nem kell a bosszú. Ellenben a szó nagyobb fegyver lehet alkalmasint egy ágyúnál is:) Ez jelentősen megváltoztatta az indulatkezeléssel kalcsolatos addigi nézőpontomat, és azóta igyekszem az intelmeket szem előtt tartani. (No nem mindig sikerül:D)
A "mosdó-törölköző" alapelven működő kommunikációmban pedig nem nagyon csalódtam még:)
Természetesen más a munkahelyünkön az emberekkel szembeni kommunikáció, mint az azon kívüli, de annak esetleges semlegesítésére van az embernek hobbija (szerencsés esetben a munkája, másodállásban, éjjel-nappal:D).
A kiégés gyakori oka a nem megfelelő anyagi, erkölcsi elismerés, egy (néha több) olyan magánéleti örvény, amitől -kissé elítélhető módon- a munkahelyen sem tud szabadulni az ember. Az egészségügyben ez komoly kockázati tényező lehet, sajnos:(
Örülök, hogy kicsit jobban megismertelek, kívánom, hogy nagyon sokáig maradj meg ilyennek magadért, és értünk is!:)
she_wolf 2015.02.13. 18:19:44
Az "öreglányért" menetet tekerek a nyakadba!:DD
Köszi hogy a védelmedbe veszel, de ne fáradj vele, van határ (hmm..korlát?) amit nem képes átlépni, ez van. Mindenkit nem lehet megmenteni.
Ja, írtam Despotának az anyázás miatt, de nem válaszolt. Most már csak azt nem értem, hogy mégis melyik ujjából szopta ez a debil, hogy én itt kivételezett vagyok, mert ha anyázni lehet, akkor én is tudnék egy olyan rövid mondatot írni, hogy Despota fizikai valójában teremne nálam, és tépné le a fejemet érte!
(Ma hívtak az OBSI-ból. Március 26.-án kapok térdprotézist, úgyhogy 25.-én fexem, oszt jónapot. Addig kivizsgálások, miazmás, fogászat!, be vagyok cajva. De szerintem ebből is jól fogok kijönni, hatalmas vigyorral a képemen:) Ha meg nem, akkor így jártam, majd jól megírom a Praxisba! Azon filóztam, hogy ha minden okés, és a másik térgyemet is kicserélik, akkor már csak némi szemizé, meg egyebek kellenek, és tiszta szájbergyerek leszek a végén, egy tejminátor, reszkess világ!:D És akkor még egy szép táncest is vár rám. Ezt már csak kizárólag a szívózás kedvéért tettem hozzá:P Írhatnál mélt, hogy hogy vagy...)
she_wolf 2015.02.13. 18:31:51
Emlékszem, mikor írtam az arthroscopia után, hogy lövöm magam rögtön rákérdeztél, hogy mivel. Talán nem írtam akkor, most megteszem: jólesett az érdeklődésed, most már azt is tudom, miért:)
magam adom 2015.02.13. 19:02:06
A fakanál/vasaló/stb.. feszültséglevezetésre egyébként jó. Itt nem a földhöz-falhoz csapkodásra gondolok egyébként, hanem arra, hogy amíg elfoglalom magam ezekkel a tevékenységekkel, addig sem eszem magam a fentebb említett problémákon. Főzök egy jót, eszünk egy jót, kivasalok, közben megnézek egy rég nem látott filmet. Igyekszem letenni itthon a benti gondokat. Ezért nem is reagálok legtöbbször az itt olvasottakra. Elolvasom a posztot, átfutom az olvasásra méltó (általam) kommenteket, oszt jóccakát. Mert egyre inkább nem építő jellegű, mert szélmalomharc, mert galambbal sakkozás :-). A posztból nagyjából le lehet szűrni, mennyi az igazságtartalma. Egyébként minden levelet úgy olvasok el, hogy van-e benne bármi, amit én a munkámban hasznosíthatok, ami előrevisz, amit szakdolgozóként nem biztos, hogy látok, vagy felismerek, de a beteg szemével látva a helyzetet tudok rajta javítani, vagy akárcsak keresni a megoldást a javításra.
Igyekszem úgy dolgozni, úgy bánni a betegekkel, amire én sem panaszkodhatok, ha én vagyok a beteg, vagy amit az anyám-apám-férjem-gyerekem megkapjon, ha ők betegek, és ne azért, mert ismerős-kolléga vagyok.
Hiszem, ha én korrekt vagyok, velem is azok lesznek. Hiszem, ha én segítek, nekem is segítenek. De tudom, ha én korrekt vagyok, attól még nem mindenki az velem szemben. És tudom, hogy ha én segítek, attól még vannak, akik kihasználnak. Így aztán teszem a dolgom, örülök a sikeres napoknak, és igyekszem gyorsan magam mögött tudni a kudarcokat. Trollt nem etetek, galambbal nem sakkozok.
(Igérem, többször nem írom le :-). )
she_wolf 2015.02.13. 19:35:44
Köztudott rólam, hogy eü. és orvospárti vagyok, ám ez nem jelenti azt, hogy végletesen részrehajló vagyok az irányukban. Futottam már bele én is olyan eü.-sbe, akinek testhezállóbb melót javasoltam volna, ennek ellenére nem lett vérhabos poszt belőle a Praxison:) Mentőssel is volt már csörtém személyesen, érdekes módon abból sem lett ereszdelahajamat.
Da mindentől függetlenül én azt hiszem, hogy nem én vagyok értük/értetek, hanem fordítva. Tehetek bármit ez változatlan marad, és ezt figyelembe véve viszonyulok a helyzethez.
Az alap az, hogy orvosnak (meg úgy általában sem) soha nem hazudok, nem ferdítek, nem túlozva és nem bagatellizálva mondom el a panaszomat. Megtehetem, aztán ha a dolog természete lehetővé teszi, akkor akár félre is kezelhet, amiből poszt lesz a Praxison, meg egy csomó idegbaj. Ilyesmit csak az idióták engedhetnek meg maguknak. Szerintem:)
Hogy szakmai berkeken belül -esetleg hierarchikusan- hogy viszonyultok egymáshoz, az természetesen a Ti dolgotok, ez nem tartozik a betegekre. Tudom, néha nem könnyű, de ez már megint csak annak tudható be, hogy emberek vagyunk. Ezt meghágni pedig a legnagyobb akarattal sem lehet.
Nálam feszültséglevezetésnek szintén a film jön be, de leginkább a zene. Az jöhet minden mennyiségben, kivéve a jazzt, és a nagyon elvont komolyzenét, mert ezekkel nem tudok mit kezdeni. Vénség ide vagy oda, nálam még mindig a rock, illetve jó ideje már az OST-ek:) Teljesen kisimulok tőle.
A kölcsönösség...igen, elvárható lenne, de nem mindig jön össze. Itt megint az emberi tényezők kavarnak be, mert az ember nem vegytiszta, noha jó látni, hogy vannak akik törekszenek rá.
Nem tudom ki vagy, mi vagy, egyet tudok: nekem nagyon szimpatikus ahogy írsz magadról, az emberekről, a velük való kapcsolatodról, a pro és kontra elvárásokról.
Én meg azt ígérem meg Neked, hogy többet nem "nyalok" (nyugi, pár nap múlva előkerül majd ez is, nyakamba a rozsdás halefot!:D), elfoglaltad a helyed nálam:)
reepach 2015.02.13. 19:43:04
Ha nem, vagy nem kellő ideig/dózisban alkalmazzák, gyakori a trombózis és annak szövődményeként a tüdőembolia. Több beteget kezeltünk ilyen ok miatt kialakult trombózissal és tüdőemboliával (az alsóvégtagi mélyvénás thrombózisból leszakadó vérrög nem akadhat meg bárhol - galamb!- csak a tüdőarteriákban). Olyan beteg is volt, akit sajnos elvesztettünk lovagló embolusban.
reepach 2015.02.13. 19:46:13
magam adom 2015.02.13. 19:47:59
she_wolf 2015.02.13. 20:09:56
Ismételten köszönöm!:)
A kórházban elmondták hogy miért szükséges ez, hogyan kell majd itthon alkalmazni, és bármilyen gondom adódik, azonnal hívjam a műtétet és az utógondozást végző orvost (Dr. Kovács Péter).
Itthon kellőképpen utánanéztem az általam mérvadónak tartott oldalakon (gugliból szakirodalom magyarul-angolul), és kiegyenesedett minden.
Köszönöm, jól vagyok, remélhetőleg március 29.-e után is elmondhatom majd ugyanezt Kovács Péter doktornak köszönhetően:)
Téged csak azért említettelek meg, mert vannak itt gyépések, akiknek nem képes a gyűlölettől megvakult szemük meglátni, hogy Ti odafigyeltek arra is, amit egy-egy hozzászólásban csak úgy mellékesen, különösebb indok nélkül elhint valaki.
Ismételten csodálom az energiátokat, türelmeteket:)
she_wolf 2015.02.13. 20:18:02
Van, akinek lételeme a zavarkeltés, az örökös nyugtalanság, az önnön frusztrációjuk okának másokban való keresése, alkalmasint vélelmezett megtalálása. Ezzel nincs mit tenni addig, amíg nem kóros. Ha kórossá válik, akkor a szomorú vég borítékolható.
Örülök hogy én nem vagyok ilyen, annak meg pláne, hogy ezzel nem vagyok egyedül:)
mnika88 2015.02.13. 20:18:41
Tudtam,hogy rákapsz az "öreglányra"! :D
Ja,tiszta T100-as leszel lassan,már tényleg csak Swarzi terminátor szeme hiányzik.:D
Én is lövöm még magam Fraxival,percekig kell rá készülnöm és csak a karomba merem adni.:)
Írok mindjárt,már készültem rá napokkal korábban is.:)
NemNick 2015.02.13. 20:21:31
Egy jó ideje már hanyagolom a blog olvasását, pont az általad említett jóképességű ...k miatt.
A tipikus sztori: rátelepednek a kommentekre, bennfenteskednek, nagyképűsködnek vélt vagy valós szellemi fölényükre alapozva (mindenképpen bizonyítván remekember mivoltukat..), személyeskednek - és megölik a blogot.
Trollok úgy, hogy szerintem észre sem veszik (a nagy szellemi magasságban, ahol trónolnak, biztos nem látszik...).
she_wolf 2015.02.13. 20:36:16
Te kis provokatőr!:D
Megbocsátok, mert láttam a kedves puszit is:)
Nekem hasba ment, különösebb cicó nélkül. A haematoma kezelésére Lioton gélt használtam (orvosi javaslatra). Úgyhogy szépen visszanyerte a színét az elcseszett jaguárbőr:D
Nem akarok Svarci lenni (sosenem volt a kedvencem) mellesleg cseszhetem, mert a lózásnak így is úgy is lőttek protkóval, vagy nélküle:(((
mnika88 2015.02.13. 20:43:20
Igyekszem.:D Hasam nem tudom megszúrni,pedig ott lenne a legjobb.Most nem sikerült jól adnom a karomba,bal kézzel rosszul szúrok,ahogy érzem izomba ment sajna.Sebaj!
Írom a mailt!
reepach 2015.02.13. 21:12:07
Remélem, sokan olvassák ezt, és elgondolkoznak rajta...
EZAZ 2015.02.13. 23:33:15
Aztán mikor beleolvasok egy-két kommentbe, csak felhúzom magam és szívesen beraknám ezeket az "embereket" egy ilyen helyzetbe. Formáljanak véleményt a köpeny másik oldaláról és érezzék, milyen az, amikor ez senkit nem érdekel. Ők lesznek majd a "rossz statisztika, ami ugye sajnos megesik".
she_wolf 2015.02.14. 01:04:30
Ha kibeszéled magadból: meghallgatnak.
Ha őszinte vagy: becsülik.
Ha tényszerű vagy: díjazzák.
Ha benéznek ide: a véleményedre, és a tapasztalataidra kíváncsiak.
Ha kérdezel: válaszolnak.
Nem csodabogarak Ők, akikhez külön nyelv kell, azaz kicsit talán mégis, mert:
Ha ferdítesz: rájönnek.
Ha minősítesz: megjegyzik.
Ha általánosítasz: begorombulnak.
Mindez kiküszöbölhető, amennyiben egy adott esetről van szó, egy adott intézményről, és -név nélkül- adott egészségügyi dolgozó(k)ról.
Kommentelőként az itteni orvosok jó tanácsokat tudnak adni, nem csak én részesültem már ilyenben. Ha pedig posztolsz, és követed a posztod utóéletét számíthatsz rá, hogy még tüzetesebben fognak foglalkozni a problémáddal, mert nagyon gyakran csak egy utólag megkapott információ is képes más megvilágításba helyeni a dolgokat. Ezen sok múlhat az itteni légkörön kívül is.
Az ember emberként álljon a másik emberhez, és akkor nem lesz baj.
"Tudod, kibeszéled magadból, meghallgatnak, nem szól közbe senki, el tudom mondani úgy, ahogy történt és értelmesen, átgondoltan meg tudom fogalmazni, így nem lesz támadható, kiforgatható stb. És miközben jól kisírom magam, hátha akad valaki, aki olyat tud mondani, ami végre tényleg segít."
Itt lenne az egésznek az értelme. Így, ahogy leírtad. Csak a posztok zöme nem ilyen. Voltak -és remélhetőleg a későbbiekben is lesznek- olyan írások, amelyekben még a legkekecebb orvos(ok) sem talált(ak) kivetnivalót, és ezt meg is említette(ék).
Horribile dictu:) olyan is megesett már, hogy az itt kommentelő orvos a posztban szereplő kollégája munkáját kemény szavakkal illette.
Szóval.....
she_wolf 2015.02.14. 01:06:02
Bocs, elfelejtettem: nem akartam senki helyett írni, a fentiek az én saját észrevételeim. Akit zavar, jelezze nyugodtan.
EZAZ 2015.02.14. 06:20:43
Az, hogy valaki ferdít-e, szerintem sokszor nehezen megállapítható. Ha mindenre lenne egy helyes válasz és minden orvos ezt mondaná adott esetben, akkor talán sokan nem lennének azzal megvádolva, hogy ferdítenek. És igen, minősítenek, mivel ezek sokszor csalódott, elkeseredett, beteg emberek, hogyne törne ki belőlük! Általánosítanak? Amikor arról van szó, hogy pl. éjszakai műszakban nem volt hajlandó felkelni az orvos, közben a beteg meghalt, akkor az orvos nem általánosít? Ő úgy dönt, hogy az éjszakai rosszullét csak hiszti, ezért nem kel fel.
Elmondható ez mindkét oldalról.
Sajnos túl sok ilyen történetem van, részemről a ferdítésnek nincs értelme, mert a megoldást keresem, amíg lehet. Általánosítani tudnék, de nem teszem, amíg találok egyetlen kivételt is. És igen, ha találkozok egy felelőtlen valakivel, aki megnehezíti v. tönkreteszi az életemet, akkor hadd minősítsem. A legkevesebb, amit érdemel.
she_wolf 2015.02.14. 09:09:27
Mindazok miatt amiket leírtál, tettem meg a kiterjesztést a hozzászólásomhoz.
Véletlenül sem akarok senkit védeni, nincs szükségük rá, megteszik maguk is. Nagy általánosságot mondok: az élet még egy jóval monotonabb, személytelenebb területen is bonyolult, hát még egy ilyen helyen, ahol az egészségünk foroghat kockán.
Rengeteg olyan fogalom van azonban, aminek az adekvát jelentésével nagyon sokan nincsenek tisztában. Gondolok itt pl.: a sürgősségire, a mentőkre....egyebekre.
Ha te is a megoldást keresed, az elismerésre méltó, és jó lenne ha például szolgálna.
Hogy én túl szépnek látom? Nem biztos. Voltam/vagyok mindkét oldalon, van némi összehasonlítási alapom. Nem egyszer írtam már én is arról, hogy vannak visszatetsző dolgok az eü.-ben a benne dolgozók részéről is, de negatív kritikákat mások (jelenleg eü.-ben dolgozók) is megfogalmaztak már. Ugyanott vagyunk tehát, ahol akorábbi írásomat elkezdtem:)
EZAZ 2015.02.14. 10:58:27
Aztán sorolhatnám még, nem ő az egyetlen, akit jobban ismerek és hasonló élményei vannak.
Csak azt sajnálom, hogy amikor nekem szükségem lett volna ilyen elhivatott emberekre, akkor nem ők voltak ott. :( És akik itt írják a történeteiket, a nagy részük úgyszintén.
magam adom 2015.02.14. 12:24:06
reepach 2015.02.14. 13:05:04
csakmotyogok 2015.02.14. 15:03:23
csakmotyogok 2015.02.14. 15:06:02
EZAZ 2015.02.14. 17:29:59
EZAZ 2015.02.14. 17:44:15
swiss blend 2015.02.14. 18:37:35
Miért kell rögtön támadólag reagálni @EZAZ: kommentjére? Egyáltalán nem azt írta,hogy 'frankó állapot',hogy a kisöreg még mindig 24 órában dolgozik ingyen.Talán figyelmesebben,és nem a dühtől elvakult állapotban kellene a hozzászólását elolvasni.
Hogy a kommentelő hetente hány órát dolgozik 'ingyen,ez miképpen jön ide a témához,igazán ostoba kérdés volt.
csakmotyogok 2015.02.14. 18:38:11
csakmotyogok 2015.02.14. 18:43:09
Úgy tartozik,hogy ha nem melózik vki hosszú éveken át ingyen éjjel\ünnepnap nehogy már azt tekintse alapnak. Nálunk ma elvárás a doki melózzon ingyen, ne aludjon, ne legyen a családjával.Ja és ha hibázik,mert kimrült akkor pedig a vérét kívánják. Van ,aki az orvos családját is fenyegeti vélt hiba miatt.
EZAZ 2015.02.14. 18:59:35
EZAZ 2015.02.14. 19:03:22
swiss blend 2015.02.14. 19:03:34
Egy kedves idős főorvos ismerőséről írt,aki ingyen vállal betegellátást ami miatt minden tisztelet neki.
A hozzászólása @EZAZ:-nak mindenféle rosszindulat nélkül íródott,nagyon furcsállom,hogy neked egészen más jött le belőle.Egy kicsikét vegyél vissza az indulataidból,és ha állandósult problémáid vannak a betegek viselkedésével az orvosok irányába,azt szerintem nem itt virtuálisan kéne levezetni a hozzászólókon.
csakmotyogok 2015.02.14. 19:33:02
csakmotyogok 2015.02.14. 19:36:20
swiss blend 2015.02.14. 21:33:36
Én semmi másnak nem hiszem magam (itt)mint egy hozzászólónak ellenben veled,aki azt hiszi magáról,hogy azt kezd ki akit csak akar.
Most nagyon őszintén: olvasd már el a nekem írt hozzászólásodat,szerinted annak van valami mondanivalója,értelme? Hogy a pi....a jön most ez ide,hogy én melóztam-e már ingyen,van-e idős rokonom aki ingyen robotol? Hogy aranybogaram?
Akkor még egyszer.. hátha szombat este lévén, némi alkohol elfogyasztása után nehezebben mennek a dolgok nálad.Szerencsétlen @EZAZ semmi mást nem tett,mint megemlítette az idős főorvos ismerősét,aki a mai napig bér nélkül dolgozik sokszor 24 órában.Jelzem ezt minden tisztelettel,és elismeréssel írta a főorvos irányába,és szó sem esett arról,hogy ez természetes lenne.Majd jöttem én,aki elolvasván a már provokációnak számító,ostoba,@EZAZ kommentjének totális elferdítéséről írt böfögésedet,finoman megpróbáltam rávilágítani,hogy valamit félreértettél.Ennek ellenére csak büfikéztél tovább ahelyett,hogy két korty közt újból elolvastad volna a szóban forgó hsz-t.,talán végre sikerült volna felfogni valamit abból a pár mondatból,de beláttam,hogy sehogyan sem megy ez neked, ekkor írtam másodszor ismételve önmagam.Egyebekben megkértelek,hogy az indulataidból egy kicsit vegyél vissza,és ha állandó problémád van a betegekkel a viselkedésüket illetően,annak dühét ne itt vezesd le.
Mindezek után megkérdezed,hogy én kinek képzelem magam,van-e idős aktívan dolgozó rokonom,és dolgoztam-e már ingyen.Paffff !!!!
Tudod mire emlékeztet engem ez a makacs,minden értelmet mellőző,provokatív,csakazértis stílus?
Egy tök részeg emberre aki a számítógép előtt kötekedve szarrá issza magát,és egy kedves nick név mögött kötekszik a fórumtársaival.
zünüke 2015.02.14. 23:08:37
"...írtam én is arról,hogy nem egy közeli barátom van az egészségügyben.Nyugdíjas (azt h 75 éves) főorvos,aki ingyen dolgozik,mert a kórházaknak nincs pénze a fiatalabb orvosokra (ill. nem is mennek annyi fizetésért)Ingyen csinálja a 24 órás műszakokat is.Rengeteg csalódás éri,bántás és kihasználás mind a betegek,mind pedig a "rendszer" részéről.Sokszor egy jó szót sem kap.Pénzt nem fogad el."
"Csak azt sajnálom,hogy amikor nekem szükségem lett volna ilyen elhivatott emberre,akkor nem ők voltak ott"
Annak ellenére,hogy a főorvos úr(minden tisztelettel)tényleg nem komplett amiért ingyen hagyja magát kihasználni,nem értem,hogy motyoginak mi volt ilyen nehéz a szövegértésben.Teljesen világosan le van írva ami,egy betűvel sem írja a kommentelő,hogy ez így helyes lenne,csak tisztelettel ír róla.
Vegytiszta kötekedés,nem egyéb.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.02.15. 00:18:13
K. András meg szegény pár éve meghalt, fiatalon, R. I. P.
Amúgy a betegekre nem sérelmes valójában a folyosó, mert egyrészt itt jobban szem előtt vannak, másrészt a szemérmet igénylő ügyek a folyosó hozzátartozóktól nagyjából lezárt részén vannak.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.02.15. 00:22:15
Tüdőlebeny (sőt, fél tüdő) kioperálását is kibírja az ember, ez kevésbé súlyos baj, persze hogy meggyógyul. Csak több rög ne jöjjön.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.02.15. 00:30:30
Ezek az elzavarások pedig a normális beteg érdekében történnek, ezt nem nehéz belátni. Ha minden marhasággal foglalkozunk, arra nem marad idő és energia, amire kéne.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.02.15. 00:41:57
Már megbocsáss, a beteggel objektiválható probléma csak akkor volt, ha tényleg volt embólia. Ha nem, a semmiért aggódott. Az meg nem káros.
Amúgy meg csúsztatgatsz szorgalmasan. Az, hogy a neten mondok valamit, vagy személyesen, az ugyanaz. Képzett, felkészült orvos mondja, ha hiszed, ha nem, és saját szakterületéről. Én nem erről beszélek, amikor a netműveltséget kárhoztatom. Arról, hogy Pityi Palkó elolvas három "ismeretterjesztő" írást, fene tudja milyen forrásból (de nagyjából a Blikk szintjén), aztán bejön oltári nagy pofával, és elkezdi nekem osztani az észt, és előírná, hogyan és miként vizsgáljam. Van egy nem nagyon finom standard válaszom az ilyen "rendelő" betegeknek: nevezetesen az, hogy a kórház és a kocsma között az a különbség, hogy a kocsmában ő rendel, itt viszont én.
Amit meg a tájékoztatásról írsz, az nem igaz: épp ez a hamis általánosítás. Én például a tisztességesen viselkedő, tiszteletet megadó betegeket nagyon is részletesen fel szoktam világosítani, már csak azért is, hogy értelemmel is elfogadják a rájuk vonatkozó döntést. Viszont aki szemtelen, okoskodó, annak tényleg a felvilágosítás minimuma jár, mert szolgája pöffeszledő szamaraknak nem vagyok, nem is leszek.
she_wolf 2015.02.15. 07:34:52
Nem leszek népszerű, mert erről az a véleményem, hogy néha meg kell erőszakolnunk magunkat, és tudni kell nemet mondani. Addig, amíg fogcsikorgatva is meghajlunk, nem lesz változás. Becsülendő amit az idős orvos ismerősöd tesz, de véleményem szerint inkább árt mint használ vele, mert ez sem neki, sem a kollégáinak, de az egész rendszernek sem nem jó:(
Ha mondjuk 5 orvos helyett hárman dolgoznak és látnak el maradéktalanul mindenkit, akkor ez a statisztikában úgy fog jelentkezni, hogy a betegellátás során minden rendben zajlik. Nincs kényszerítés arra, hogy több orvos és más egészségügyi dolgozó legyen, mert nincs fennakadás = elég ember van a feladatok elvégzésére.
Pedig semmi sem áll távolabb az igazságtól:(
she_wolf 2015.02.15. 07:40:41
"Nem attól jó orvos és jó ember valaki, hogy ingyen dolgozik."
Nem tudható hogy mi hajtja, számtalan oka lehet, nem taglalnám.
reepach 2015.02.15. 08:03:27
A "net-műveltség" engem is kiakaszt néha. Az emberek egy része nem képes felfogni, hogy a neten valóban szinte minden információhoz hozzájutni, de az információk értékeléséhez kell az a tudás, ismeretanyag és tapasztalat, amit viszont csak az orvosegyetem hat éve alatt és a későbbi gyakorlat során lehet megszerezni. Hiába olvasok össze bármennyit az utasszállító repülőgépekről, a Jumbo-Jetet nem leszek képes elvezetni, és ha nem vagyok teljesen hülye, nem fogom leugatni a pilótát, hogy nem úgy kell csinálni ahogy ő tanulta és végzi 20 éve, hanem ahogy én elképzelem...
A posztot összefoglalva:
1. 5 órás várakozás sok.
2. Vérvizsgálatból nem lehet a tüdőembolia diagnózisát felállítani, legfeljebb a gyanút
megerősíteni (Galamb!)
3. A beteget akkor sem érte egészségkárosodás a késlekedés miatt, ha valóban volt
tüdőemboliája.
4. LMWH adása legkésőbb a továbbszállítás előtt akkor is indokolt volt (lett volna),. ha végül
a tüdőembolia mégsem igazolódik.
EZAZ 2015.02.15. 08:22:15
mnika88 2015.02.15. 08:24:30
Köszönöm a válaszod!Van egy kombinált thrombophiliája egyebekben egészséges az emberke és mélyvénás thrombózis szövődménye volt,ez lemaradt.
Érdekes dolog ez a tüdőembólia,nem hallottam még két orvost egyformán beszélni róla,de komolyan.Nekem volt már pár éve egy mikroembolizációm emlékszem,mellhártyagyulladás kapcsán derült ki és thrombophiliás vagyok én is.Aki tud róla,tüdőgyógyász,kardiológus,háziorvos,haematológus,gyerekorvos is mást mond,úgyhogy nem szedek semmit és tök jól vagyok.A tüdőgyógyász és haematológus veszekszik velem,hogy nem szedek gyógyszert,míg a gyerekgyógyász,háziorvos stb szerint nem muszáj.Te most feltetted az "i-re a pontot",köszönöm Neked!
Jó olvasni a hozzászólásaidat,értékesek nagyon.
mnika88 2015.02.15. 08:30:45
Szerintem a hasznosság érzése,vagy nemtom.Nálunk is van egy 70 feletti nőgyógyász,nagyon csípem a bácsit,hatalmas egy figura,a szó legpozitívabb értelmében.Ő nekem azt mondta,azért van a szakmában még,mert nagyon jó keze van,szeretik a nők,meg elakarja foglalni magát,érezni akarja,hogy fontos dolgot csinál,ez volt az élete sok-sok évtizedig.:) Ő éjjel is ügyel,szülést vezet,műt,mindent csinál.Nyilván nem ingyen persze.:)
reepach 2015.02.15. 10:56:39
Ha heterozygota vagy (2x es rizikó), nem kell feltétlenül szedni alvadásgátlót, de ha homozygóta (tízszeresnél nagyobb rizikó), akkor életed végéig kell szedni a gyógyszert.
mnika88 2015.02.15. 11:12:33
Heterozygota vagyok asszem.De a papírra amit kaptam az volt odaírva,hogy 17 x-esre emeli a mélyvénás thrombózis kialakulásának kockázatát.Fog.gátlót sem írnak nekem,meg ugye az LMWH prevenció bizonyos esetekben,de ezt Te úgyis tudod.
Egyébként most a resectoscopiánál is letolt az anaesthes,hogy miért nem szedem az alvadásgátlót,mert pont a fiatalok azok,akiknél elég egy kis influenza miatti hosszabb fekvés és embóliát kaphatnak.Hát nem tom.Azért írtam,hogy mindenki mást mond ebben a kérdésben.
reepach 2015.02.15. 13:48:28
A megalapozott orvosi vélemény és javaslat egyértelmű: élethosszan tartó alvadásgátlás.
A beteg (Te) eldönti, hogy megfogadja-e a javaslatot, vagy vállalja a megnövekedett kockázatot.
Talán segít a döntésben, ha megnézed ezt az összefoglalást:
www.rehab.dote.hu/tananyag/thrombosis.pdf
she_wolf 2015.02.15. 14:42:07
Az egyének összességét viszont már népességnek, társadalomnak hívják, tehát csak érdemes lehetne ütni azt a vasat:)
Hülyének nézik az embereket? Általánosítasz, mert nem mindenki tesz így, és nem mindenkivel lehet megtenni. Biztos megvan az oka annak, hogy ennyire borúlátó vagy, néha a teljes feladást olvasom ki a soraidból (de remélem, tévedek), ezt nem firtatnám, mert semmi közöm hozzá.
Neked is van véleményed, tapasztalatod, nekem is. Tiszteletben tartom, nem kezdem ki a tiédet, de kitartok a magaménál. Ezen biztos nem fogunk összeveszni:)
she_wolf 2015.02.15. 14:46:45
Nekem is elsőre a hasznosság érzése jutott eszembe:) Meg apósom, aki nagyon sok évig dolgozott még nyugdíjasként, pedig megtehette volna hogy otthon várja a sült galambot, reszelgethette volna a körmeit, nézhetett volna focit, meg mittudomén:)
Mégis ment, hajtott, csinálta, pedig nem volt rászorulva.
Írtam méltet, oszt nem ám idáig hallhatóan röhögni rajta(m), mert harapok!:DD
Hegedj, gyógyulgass!:*
she_wolf 2015.02.15. 14:56:50
A net egy turkáló:) Vannak benne iszonyat jó cuccok, meg sokkal több hulladék. Tudni kell választani:) Sokszor már az is nagy segítség lehet, ha az ember egyáltalán el tud indulni valamilyen irányban, de összetett és logikus gondolkodásra képtelen emberek éppúgy lesznek, mint ahogyan megvezethetők is:(
Az meg a szükségtelen rossz, amitől @Molnárgörény: tikket kap, és biztos nincs ezzel egyedül:)
mnika88 2015.02.15. 17:08:44
Értem és köszönöm a linket,elolvastam.De látod,amit írnak benne,az is egy csomó kérdést felvetett bennem.:( Na mind1,ez az én nyomorom.
mnika88 2015.02.15. 17:09:50
Pedig hangosan kacagtam! :D Nagyon bírlak...:)
EZAZ 2015.02.15. 18:06:04
she_wolf 2015.02.15. 18:40:36
Kívánom neked azt a napot minél hamarabb!:) Semmissé tenni dolgokat nem lehet, de feledtetni a rosszat talán igen. Én mindig ebben bízom, akár másról, akár rólam van szó.
Minden jót kívánok neked!
EZAZ 2015.02.15. 19:11:10
magam adom 2015.02.15. 19:34:13
csakmotyogok 2015.02.15. 20:25:02
Problémáid vannak az alkohollal???
Beszélsz róla?
Nem szégyen ám az alkoholizmus, csak...
Bár az, hogy Bálint-napon itt vered a billentyűt és állati baromságokat írsz, az azt jelenti párkapcsolati problémáid is lehetnek, nem akad férfi aki, ilyenkor nemhogy romantikázni szeretne veled. Totál ciki,de gondolom azért ,mert ennyire arrogáns, rosszindulatú ******* jól neveltségem okán nem folytatom. Cuppanj le rólam tahóka.)) De ha neked ebben van örömed komolyan szánlak:)) Tovább azért nem méltatlak szóra,mert ugye hülyével vitatkozni, olyan mint galambbal sakkozni ... hogy idézzem az egyik hozzászólót.
swiss blend 2015.02.16. 00:18:46
:)Látom még mindig nem olvastad újból át @EZAZ: irományát,inkább kakaskodsz tovább.
"Ki mint él úgy ítél"
-hogy ez mennyire nem igaz!!
"Problémáid vannak az alkohollal?
-:)Nekem? Köszönöm a kérdésed de semmi gondom nincs az alkohollal,megfelelő időben,megfelelő mennyiségben minden további nélkül.
"Beszélsz róla"?
-No,már pszichiáter is vagy? :))
"Nem szégyen az alkoholizmus csak..."
-A Te esetedben inkább ijesztő,mint szégyen.
:))"Bálint napon itt vered a billentyűt és baromságokat írsz,az azt jelenti,hogy párkapcsolati problémáid lehetnek":D
-Neked mint kezdő pszichiáternek elárulom (de nehogy valakinek visszamond) a párkapcsolatommal semmi problémám nincs.Boldog házasságban élek közel öt éve arany bogaram,és senkivel nem cserélnék.Hogy Bálint napjának estéjén itt "vertem a billentyűt az nem azt jelenti,hogy "nem akadt férfi aki ilyenkor.." Dehogynem akadt,a nappaliban nézte a tévét. :))
De ha jól olvastam az időpontokat :D te is nagyjából ugyanezen az időben "verted a billentyűket" Bálint napjának estéjén,ezért nyíltan és egyenesen megkérdezem,minden rendben a párkapcsolatoddal? Kár.
"Tovább azért nem méltatlak szóra,mert egy hülyével vitatkozni,olyan mint a galambbal sakkozni.
-:D Ez a galambos szöveg közel két éves,de látom nagyon tetszik.Ennek örülök.Hogy kettőnk közül ki a hülyébb ezen még el lehetne vitázni egy darabig,én vagy te,te vagy én?? :)) Szerintem Te!!
Máskor ha egy kommenthez hozzászólni kívánsz,elsőként olvasd el rendesen,majd értelmezd,-bár ez nehéz látom-majd ezt követően fogj hozzá a körmöléshez.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.02.16. 23:26:57
A baj ott van, hogy aki thrombophiliás, annál tényleg sokszoros a rizikó, ha homozigóta (a 17x az erre utal). Az jelenti a fő veszélyt, hogy egy kisebb embolia nem jelenti azt, hogy az egész rög elment a helyéről. Van, hogy előbb kisebb szórás történik, majd aztán jön a fatális esemény, amikor a java is elindul, és mondjuk eldugítja valamelyik főtörzset teljesen, vagy felül "lovagló embolusként" a két főág elágazásába, mindkettőt súlyosan szűkítve.
Ráadásul nem csak alsó végtagból jöhet a rög, bár talán az a leggyakoribb (a járás kapcsán fellépő "izompumpa"-jelenség miatt). Kismedencei vénás fonatokból is kialakulhat súlyos, halálos embolia, különösen nőknél - és elsősorban már terhességen átesett nőknél, mert nálunk ezek a fonatok tágabbak. Az ördögi a dologban az, hogy ezeket ma gyakorlatilag sehogy nem lehet vizsgálni: UH a medencecsonton nem lát keresztül, a kontrasztos CT vagy MR meg azért nem jó, mert ezeknek a vénás fonatoknak nincs általános és azonos képük, mindenkinél más és más. Vagyis nem lehet tudni, hogy azért nem telődik, mert ott a rög, vagy azért, mert ott véna nincs is (egyébként is elég nehezen és nem homogénen telődnek, mert itt a keringés gyatra, annyira, hogy phlebolithok - vénakövek - is kialakulnak ebben a régióban sokaknál).
Szóval ha valakinek 17-szeres rizikója van, az bizony antikoagulálásra szorul, még akkor is, ha különben igaz az, hogy a kis embóliák könnyen átvészelhetőek. Ugyanis arra sosincs garancia, hogy a következő kicsi lesz-e vagy nagy.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.02.16. 23:28:05
mnika88 2015.02.17. 13:42:01
Tudom,hogy nem ezt írtad,én is két külön dologról írtam egyszerre.Csak felhoztam,hogy nekem mindenki mást mond arról,szükséges-e az alvadásgátló kezelés,vagy sem egy mikroembolizáció után.A thrombophilia,embólia veszélyével tisztában vagyok,de mondom,mindenki mást mondott eddig nekem,én meg ugye orvos nem vagyok.
Köszönöm a válaszodat ismét.:)
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.02.17. 14:05:26
Reepach: nem tudható, hogy kapott-e LMWH-t vagy sima heparint. Merthogy például nemegyszer vérvételkor adjuk be a heparint iv. az infarktusgyanúsoknak, és ezt külön nem részletezem a betegnek (azt megkérdezzük persze, nincs-e gyógyszerérzékenysége). A vénás sima Na-heparin ilyenkor elsőre talán jobb, mert a hatása gyorsabb, mint az LMWH-é, aztán lehet persze subcutan folytatni. Akár kaphatott is, ennek eldöntésére a poszt alkalmatlan, zárójelentés kellene.
mnika88 2015.02.17. 14:31:13
Nekem gyermekorvos olyat is mondott,hogyha hagyom beállítani a Syncumart,akkor ha terhes leszek miközben szedem,abortuszra kell mennem,mert súlyos fejlődési rendellenességet okoz az embriónál.:/
Na,amiket mondtatok azt meg kell emészteni.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.02.17. 14:38:07
Nem egyyzerű helyzet, az bizonyos.
karcsibácsi 2015.02.17. 17:42:48
csakmotyogok 2015.02.17. 19:46:50
csakmotyogok 2015.02.17. 19:49:58
mnika88 2015.02.17. 20:06:02
Nagyon sajnálom! :( Borzasztó érzés lehetett.:( Syncumár volt?
csakmotyogok 2015.02.17. 20:14:18
karcsibácsi 2015.02.17. 21:04:05
csakmotyogok 2015.02.17. 22:13:17
karcsibácsi 2015.02.18. 10:15:39
Akkor tessék követni az utasítást (LMWH mellett fogamzás, és hat hetes graviditással jelentkezni a nőgyógyásznál)!
karcsibácsi 2015.02.18. 12:09:30
" Karcsi bácsi a betegtologató/ Tempus Ahn."
Nem talált. Tempusszal ugyan majdnem mindig egyetértek, de nem én vagyok ő.
she_wolf 2015.02.18. 13:48:32
Gyöngy Drót is téved (szerintem, bár ki tudja?). Hú, ha itt egyszer kiderülne, hogy ki kicsoda és hány nick alatt fut, érdekes arányt kapnánk a valós és virtuális nevek összevetésénél:))
mnika88 2015.02.19. 12:02:55
De nem feltétlen vesz észre egy nő egy 6 hetes terhességet.Ha valakinek eleve rendszertelen a menstruációja,vagy van minimális vérzés amit a menstruációnak vél,akkor simán tolódhat későbbre a terhesség felfedezése.A genetikus meg persze,hogy abortuszt fog javasolni.De ez is olyan dolog,hogy mi van,ha mégsem beteg?Akkor megöletem az egészséges gyermekem?Ezek olyan dolgok,amivel én nem tudnék együtt élni,nem is tudnék dönteni,életről vagy halálról a saját gyermekem esetében.
Talán úgy lehet ezt kivédeni,hogy már a terhesség tervezése előtt átállni LMWH-ra,addig meg védekezni ezerrel,mondjuk 100%-ban ugye ez sem nyújt biztos védelmet.
Ez tényleg bonyolult és nehéz kérdés.
Az utolsó 100 komment: