Elátkozott egészségügy

2014.12.14. 06:00

tn_1.jpgJussanak eszünkbe, az egészségügy helyett, a stadionépítésekbe beleölt milliárdok, és az is, hogy akik ezeket az őrült szabályokat, törvényeket hozzák, nos, azok VIP betegként ebből semmit nem vesznek észre, hiszen az ő kezelésüket is mi fizetjük!

Régen az orvosi hivatás, valami olyan dolog volt, amit őszintén tisztelni lehetett, kellett. Mindenkinek megvolt a maga „doki bácsija/nénije”, akihez bizalommal lehetett fordulni, a körzeti orvosok, maga volt a két lábon járó ORVOS! Általában mindenkiben megvolt az a hit, hogy bár jobban jár az ember, ha fizet hálapénzt (paraszolvencia), de ennek ellenére, aki nem tud fizetni, vagy nem akar, az is megkap egy olyan kielégítő szolgáltatást, hogy gyógyultan vagy legalábbis nem lábbal kifelé hagyja el az egészségügyi intézményt!

Az elmúlt évtizedekben, de főleg mióta hozzányúltak az egészségügyhöz, nem javult, hanem romlott az egésznek a megítélése, az emberek, ha tehetik, nem mennek még a kórház közelébe sem!



Az egészségügy a legmostohább gyermek, és itt lehet legjobban megszorítani. Az egészségügyi dolgozó, nem sztrájkolhat, legfeljebb kis kék szalagot tűzhet fel, tiltakozásként. Ezért lehet megtenni az egészségügyi dolgozókkal szinte mindent! 

Lehet nagy hangon béremelést ígérni, hogy most aztán rendezzük, azután pedig a szerencsétlen, 26 éve egészségügyben dolgozó diplomás szemét kiszúrni 5.625,- Ft nettó/hó béremeléssel!


reteny.jpg
Lehet elvárni azt is, hogy képezze magát az egészségügyben dolgozó, szerezzen diplomát, de ez, mint köztudott nyelvvizsgához kötött



Ráadásul a Semmelweis Egyetem nem egy alapfokú nyelvvizsgát vár el, hanem középfokút, és csak EU tagországbeli nyelvet vagy oroszt fogad el!

 


Hiába a megszerzett szakmai tudás, azt ingyen adja egészségügyi dolgozó annak az intézménynek ahová leszerződött, diploma nélkül.



Igen, szerezz egy középfokú nyelvvizsgát, alig százezres fizetésből, 2-3-4 gyerek mellett, 30-40 éves kor felett, szól a jelmondat, képezd magad, de ez szinte lehetetlen!



Amennyiben a kórházak helyzetét nézzük, az sem jobb!

 


Adva van egy kórház, a beteg az ambulancián keresztül kerül be, az adott osztályra. A bent fekvés ideje alatt, a vizsgálatoknak csak egy részét támogatja a TB, egy részét nem! Ezért a kórház a saját éves költségvetési keretének szűkössége miatt, nem tudja finanszírozni a kórházi bennfekvés ideje alatt, a TB által nem támogatott vizsgálatok elvégzését. Minden betegségnek optimális gyógyulási ideje van, ez alapján van meghatározva, betegségenként lebontva, a kórházban eltöltött időszak és az ezt követő otthoni lábadozás. 

 


Tehát amikor nagy hangon szidjuk az egészségügyet, akkor egy olyan rendszert szidunk, ahol az egészségügyi dolgozok érdekérvényesítési lehetősége, szinte nulla, az itt dolgozók egy része, alulmotivált, és a kellő szakmai tapasztalattal sem rendelkezik. Másrészt, mint gazdasági szervezet sem tud megfelelően működni, mert olyan rendszerben kell dolgoznia, ami pontszámokhoz, kvótákhoz van kötve és sokszor nem a beteg az első számú tényező.

 


Ezért van az például, hogy a beteget akkor is bent tartják, ha jól van és küldik olyan felesleges kezelésekre, amelyeknek szinte köze sincs az állapotához, de a kórháznak viszont égető szüksége van rá, hogy a TB kifizessen egy el sem végzett vizsgálatot, vagy ennek a fordítottja is előfordul, hogy a beteget nem küldik el a szükséges vizsgálatra, mert azt nem támogatja a TB. 
Sokszor arra törekednek csak a kórházak, hogy a beteg állapota annyira feljavuljon, hogy már járó betegként tudjon eljárni vizsgálatokra, és kezelésekre, de azt is a kórházi tartózkodást meghaladó, egy hónap után! Mert, ha egy hónapon belül kell valamilyen vizsgálatot elvégezni, amit a TB nem támogat, azt szintén a kórháznak kell megfinanszíroznia. 

 


Úgy gondolom, hogy maximális elismerés jár azoknak, akik ilyen feltételek mellett is, gyógyítani akarnak! 
…és amikor legközelebb belekényszerülünk abba, hogy valamilyen egészségügyi intézmény várójában dühöngünk, valamilyen vélt vagy valós sérelem miatt, akkor az is jusson eszünkbe, hogy akik ezeket a lehetetlen feltétel rendszereket megalkották, azokat mi szavaztuk be a parlamentbe.

 


Jussanak eszünkbe, az egészségügy helyett, a stadionépítésekbe beleölt milliárdok, és az is, hogy akik ezeket az őrült szabályokat, törvényeket hozzák, nos, azok VIP betegként ebből semmit nem vesznek észre, hiszen az ő kezelésüket is mi fizetjük!

 

Lang Alex

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus.Anh 2014.12.14. 09:08:01

Mielőtt elszabadulna a jelen kormány pocskondiázása: nem, az eü. ezen gondjai több évtizedesek. Kb. ennyit a témáról.

asztalosani 2014.12.14. 09:26:35

Na már megint egy bérkommentelő troll!

Kedves Láng Alex!
Ha egészségügyi szolgáltatást veszek igénybe indokoltan TB alapon (már ha még van olyan) engem baromira nem érdekelnek a súlyszámok és egyéb dolgok, mert az nem rám tartozik, arra nincs befolyásolásom, különben is mi közöm van nekem ahhoz?

Én azért ülök ott azon a szakrendelésen, hogy KORREKTEN ellássanak, hogy 1. megmondják mi a bajom,2. meggyógyítsanak (vagy legalábbis törekedjenek arra) és mindezt a lehető legrövidebb idő alatt. Ennyi. Ezt nem kell túllihegni. Nem fogok másra gondolni, mert más se gondol arra, hogy amíg 7-8 órákat várakozok TB-s rendelésen előzetes időpont egyeztetés mellett, hogy vajon a gyerekemre ki vigyáz abban a 7-8 órában, hogy vajon nekem jó-e ha 7-8 órákat betegen a többi beteg között ülök étlen, szomjan, vagy órákon keresztül a fűtetlen váróban töltöm?

A többi, mint pl.: mennyit keres egy orvos ("nyilván a jó kis zsíros paráját nem fogja benyögni az adóhatóságnak, mert ha véletlenül benyögmné, és adózna utána, lehet nem itt tartanánk" akár mondhatnánk ezt is), mennyi pontot számolnak el, mennyi a keret stb. NEM ÉRDEKEL. Az sem érdekel, hogy az adott orvosnak, ápolónak, személyzetnek milyen lelki problémája van. Ő ott dolgozik, tanulja meg, hogy ne hordja be a lelki problémáit, tanuljon meg viselkedni, és jó lenne ha a családi telefonjait nem a beteg előtt kezelné munkaidejében, jó lenne ha a TB-s orvos TB-s idejében nem a privát betegeit fogadná...stb., tőlem sem tűrik el, hogy behordjam a munkahelyemre a nyűgeimet a bajaimat, a családi problémáimat. Erről pedig nem a rendszer tehet, hanem azok akik benne dolgoznak (orvosok, ápolók! Ezt nem lehet a pénzre, a forráshiányra fogni,mert ez mentális probléma, ez csakis fejben dől el!)

A kórházak finanszírozása, a súlypontok meg minden sz@r(bocs) nem az én gondom. Oldják meg maguk, oldják meg azok az emberek akik abban a szakmában dolgoznak: az alsóbb szinteken dolgozók tegyenek panaszt a felsőbb szinteken dolgozóknak (=feletteseiknek), ők meg a feletteseinek. De ameddig a kórházak sunyi módon elszámolnak olyan beavatkozásokat amik meg sem történtek, addig a felsőbb vezetés a kapott számokból azt látja, hogy igen arra a vizsgálatra szükség ven mert 100%-ból 100%-osan felhasználják. Ennyit erről! Ezt is maguk baszarintják el, nem a beteg. Mert mi lenne ha nem lenne 100%-an kihasználva egy felesleges vizsgálat, amit igénybe sem vesznek? Talán át tudnák csoportosítani "odafent" azt az összeget, amelyet nem használnak fel, más ÉRTELMESEBB vizsgálatra!

Azt sem értem kedves posztoló, hogy problémájával miért ide jön, miért nem fordul közvetlenül Zombor Gáborhoz? Tulajdonképpen mit is akar? Nyálat verni, vagy problémát megoldani?

"valamilyen vélt vagy valós sérelem miatt, akkor az is jusson eszünkbe, hogy akik ezeket a lehetetlen feltétel rendszereket megalkották, azokat mi szavaztuk be a parlamentbe."

Nem mi, hanem te. Jó lenne, ha nem általánosítanál, hanem csakis a magad nevében beszélnél! Ha rájuk szavaztál, akkor nézz magadba és vállald a felelősséget, ne másra kend!

csakegybeteg 2014.12.14. 11:30:44

Ennyi erővel előkaphatnánk a szociális szférát is........ott még rosszabb a helyzet.

lavór 2014.12.14. 12:46:53

Speciel örülök, hogy van még orvos, nővér... stb., akik ellátják a betegeket. Nagy a nyomás rajtuk, rengeteg a beteg. Keveset keresnek, felelősségteljes munkát végeznek, és még a betegek is a vérüket szívják... Minden tiszteletem az övék. A kedves betegtársaknak csak egy jó tanács: azzal a nővérrel, aki a fájdalomcsillapítót hozza, ne kötekedjenek, mert marha lassan is odaérhet az a gyógyszer. :)

Tempus.Anh 2014.12.14. 12:54:29

@asztalosani:
"Az sem érdekel, hogy az adott orvosnak, ápolónak, személyzetnek milyen lelki problémája van".
Az orvost és nővért ilyen alapon meg nem érdeklik a te sirámaid, ballibberkém...
A picsa tébédért picsa ellátást kapsz.
Ha nem tetszik, el lehet húzni.
Ugyanoda.

Tempus.Anh 2014.12.14. 13:31:34

Amilyen a mosdó, olyan a törülköző. Ez egy elátkozott egészségügy, nemde? :)

jágör68 2014.12.14. 13:35:39

Az emberiség még nem ismerte fel, hogy a végtelen (és exponenciális) növekedésre épülő ipari civilizációban a "gondjaink" is exponenciálisan nőnek.
Már rég túl vagyunk a visszatérés pontján- figyelembe véve az exponenciális növekedést.
Központi fűtés, autó, előregyártott és feldolgozott élelmiszer, internet

50- 100 éve még nem is léteztek, ma meg mindenki alapdolognak tartja.
Internet: csak 1998 óta!

Egy darab Földön a végtelen növekedés nem megoldható. Az egyensúly helyre fog állni, akár akarjuk akár nem.
Akárhányszor valaki BÁRMILYEN tartós növekedési számról hall, kérem végezze el a következő alapvető számítást:

növekedés mértéke/ 70 (100ln=2) = duplázódási idő.

Mondjuk 3,5% negyedéves gazdasági növekedés

70/3,5= 20 tehát húsz negyedév alatt= 5 év alatt duplázódik- de nem csak a vagyon ám, hanem:
-környezeti terhelés (hő, szennyezés, stb)
-a véges erőforrás mennyiségének kimerülése

A legfontosabb videó a világon, a slamasztika megértéséhez, hogy mekkora kakkeszban is vagyunk:

www.youtube.com/watch?v=O133ppiVnWY

Minden más csak figyelemelterelés.

asztalosani 2014.12.14. 13:46:06

@Tempus.Anh:
"Az orvost és nővért ilyen alapon meg nem érdeklik a te sirámaid, ballibberkém..."

1. balliberke te vagy!
2. miért most érdekli őket? Nem! Sőt!
Rendelési időben (ha egyáltalán kegyeskedik beszálingózni az orvosnak és ha nem húz hamarabb haza), kvázi sz@rnak rá. Még a tetves eü. papírokat sem képesek előírásszerűen kitölteni, mert arra is lusták.

Ha te valóban orvos vagy anyád foroghat a sírjában, hogy így beszélsz másokkal!

Neked is el lehet húzni a kölköddel külföldre ahol majd jogász feleségeddel (? amúgy elvetted már, vagy ez alól a felelősség alól is kibújsz?) leadhatjátok az orvosnak a hasmenéses gyerketek részére az infúziós megrendelést! Arról nem beszélve hogy "asszonykád"(?) érdekes mód milyen nagyon kiakadt, mikor nem kötötte be az orvos a kérésére az infúziót, bezzeg pár nappal ezelőtt amikor egy posztoló hozzátartozója MEGHALT, milyen nagy elánnal ecsetelte hogy van ilyen, meg ez természetes. Kíváncsi lennék, hogy ha a gyereketek ott halt volna meg, akkor is ezt vallottátok-e volna!? (költői kérdés volt, baromira nem érdekel a válaszod)

asztalosani 2014.12.14. 14:04:56

Anikó Mattné Somogyi:
Gyengébbek kedvéért ismét leírom: NEM ÉREDEKEL. Gondolom téged sem érdekel, hogy én milyen körülmények között végzem a munkámat,mert nem kérdezted. Hidd el, mindenkinek meg van a saját puttonya,baja: én sem akasztom a te nyakadba. A várólistákkal pedig nem ti, hanem a betegek küzdenek, szenvednek, következményeiket ők viselik nem te/ti!

De ha ennyire zavar tegyél panaszt, írjál beadványt az általad kategorizált "OEP uraknak, akik ezt kitalálták"! Egyebek mellett megsúgom olyan, hogy "OEP urak" nincsenek. Szavaidból úgy érzem eü-s vagy és eléggé szomorú, hogy nem ismered a saját pályád hierarchiai rendszerét sem :(

Vagy a másik nagyon egyszerű dolog: menjetek tüntetésre! Ma 16-kor lesz egy, kvázi ingyen és bérmentve, hétvége is van, gondolom nem dolgozol, mert FB-on lógsz! Tessék odamenni,megkeresni a szervezezőt, beszélni vele, hangot adni annak aminek akarsz, de ott! tegyél ellene, ne csak itt irogass...ja hogy azt már úgy nem. Akkor marad a rendszer... Vagy menjetek a stadionokhoz és bontsátok le, adjátok el téglánként! :)

Nem én szavaztam meg a stadionépítést! tőlem mit vársz? Szánalmat? Vagy mit? És azzal mire mész? :)

Tudjátok, Mindig is kioktatjátok a betegeket, hogy nem ide kell írogatni, meg miért nem fordul hatósághoz. Most kérdeznélek titeket: Ti miért ide írogattok, miért nem fogtok össze, és miért nem írtok a hatóságoknak, felettesnek, felügyeleti szervnek?

jágör68 2014.12.14. 14:45:39

Balliberkedés, egészség(betegség)ügy- gyalázás helyett,
egy igazi "problémácska":

www.antalffy-tibor.hu/?p=13635

mnika88 2014.12.14. 15:11:50

@Tempus.Anh:
Kössz ezt a velős megállapítást így hosszú hajúként...:D

2014.12.14. 15:31:32

Jóreggelt kívánok, fel tetszett ébredni?!

Nem csak az egészségügy ilyen, minden rohad lefelé.

A nincsből, hitelek hiteleiből, a 4embert tart el egy adófizetőből, a kamu közmunkából és halálra fojtott, adóztatott, szétrezsicsökkentett gazdaságból,az eu presztizsberuházásokból, díszkőből, nem lehet semmi hasznosat építeni, máködő oktatást, egészségügyet, közlekedést, infrastruktúrát, semmit.

Kezd ránk omlani megint az elmaradt rendszerváltás, mostmár minden másodpercben mást hazudó megapopulista ultrahabókosoké a hatalom, ennyire jutottunk, az egészségügy meg a mostani látszatműködésből szépen totálisan le fog rohadni arra a félázsiai szintre, amit már a sorok között be is ígértek.

Egy országot, mint összetett rendszert csak globálisan, összességében lehet valamilyen más, működő pályára állítani.

Nem ma kezdődött az ostromlott vár efektus, magyar magyarnak nagyon régen farkasa, előbb a rendszerváltás után a szétlopható koncért, lassan az utolsó döglött ló husáért marjuk majd egymást.

Sokszor leírtam már, itt és máshol is, hogy a haza elsőszámú árulója a mindekori politikai gazdasági elit azion része, aki aheléyett, hogy egy máködő országban tisztesen prosperáló rendszerben szedett volna összes tisztes és becsületes megélhetést, az ősi rablógazdálkodás gondolatmenete mentén lelopta és megfojtotta az országot.

Mert minden ellopott ezer ft nem önmagában hiányzik már (úgy is) hanem mindaz a korrupció, veszteség, romlás, zűlés, erkölcsi kár, amit maga után von, ezerszer ezres, milliós nagyságrendű.

Minden direkt lerohasztott épület, intézmény, telek, vállalkozás vagy vállalat, minden maffiatempó az abbol hasznot húzó köztörvényes elitbűnözők gazdagodásának ezerszeresét hozza magával mint társadalmi kár, és ez egy végeláthattalan, megállíthatatlan folyamat.

Az összes EÜ keretszám, az egész balf@szkodás sem szól másról, mint hogyan lehet egy annyira áttekinthetetlen bürokratikus rendzsert létrehozni, ahol már maga a rendszer fedi el a napi problémákat, hatalmas csókos apparátus hozható helyzetbe vele, és a kiváltságosok, a hierarchia nyertesei, az egész rendszer cinkos vagy megalkuvó tagjai bőven halászhatnak a zavarosban, a legnagyobb bűnök is láthatatlanok maradnak a rendszert egyébként is átható folymatos kettős könyvelési kényszer és napi működést kényszerűen fenntartó svindlizés árnyékában.

Mindez egyébként azért működik, mert kádár hatékonyan iktatta ki a társadalom önvédelmi relfexeit, megszokta mindenki ,hogy a másik ellenében is ügyeskedni, okoskodni _szerezni_ kell, fentről mindig csak a xar jön, tényleges ráhatás nicsn semmire, és ugyis mindegy, mert mit tehetnék én, néha jol kipanaszkodom, kisírom magam és letudtam a problémát.

Tipikus magyarosch mentalitás, amin egyszerűen képtelen már felülemelkedni az ország.

Meg lehet nézni, hány poszt komment vagy topic folytatdik úgy ,hogy a kommentelők, --akik pedig talán még az írástudóbb, értelmesebb, dolgokra jobban rálátó rétegből kerülnek ki--, összefogva, együtt gondolkodva, próbálnak megoldásokat találni, ötletelni vagy közösen felháborodni.

És hány olyan kommentoszlop vagy topik van, ahol a folyamatos egymáshibáztatás, okoskodás, másikra mutogatás, midnen szóba és bármibe belekötés, egymásb@sztatás, trollkodás a napi penzum.

platelet 2014.12.14. 16:06:25

@asztalosani: Legközelebb, ha a kocsidon villog a kis fény, hogy kifogyott a benzin, és nem akar elindulni, akkor mondd neki is, hogy NEM ÉRDEKEL, ez a dolgod, indulj!!

Túrós (törölt) 2014.12.14. 16:22:56

Vissza fogunk (vagy el sem tértünk tőle igazán sosem) térni a régi idők gyógymódjaihoz: Pálinka minden nyavajára!

Túrós (törölt) 2014.12.14. 16:25:52

@platelet: ja de ez az egész olyan mintha vettem volna bele benzint (tb ugye havi majdnem 7 rongy-ért) és mégis azt mutatná hogy kifogyott, vagy fele addig bírná csak vele ...

sanyix 2014.12.14. 16:34:21

@Tempus.Anh: és még is egyre súlyosbodnak a problémák, tehát nagyon is jogos a jelenlegi "kormány" pocskondiázása, főleg hogy ezt úgy hozták össze hogy a TB járulék folyamatosan emelkedik, és még EHO-t raktak rá arra is amin eddig nem volt.

christophe 2014.12.14. 17:08:35

@mioporfeszosz: jol megmontad,teljesmèrtèkben egyetèrtek....

she_wolf 2014.12.14. 17:29:46

@sanyix:
Nem Tempus-Anh-t védendően, de igaza van abban, hogy az egészségügy jelenlegi helyzete nem csak a jelenlegi kormány hibája. Nem tudom miért, de az eü.-höz nem mernek komolyabban hozzányúlni a mindenkori kormányok.
Pedig nagyon lenne mit rendbe tenni, megtisztítani.

@mioporfeszosz:
"És hány olyan kommentoszlop vagy topik van, ahol a folyamatos egymáshibáztatás, okoskodás, másikra mutogatás, midnen szóba és bármibe belekötés, egymásb@sztatás, trollkodás a napi penzum."

Amikor én megtaláltam ezt a fórumot, nem ilyen volt, noha már akkor is írták többen, hogy romlik a színvonal. Sok orvos megválaszolt kérdéseket, tanácsokat, tippeket adott. Kulturált társalgás folyt. Most becsuklik ide egy-két OPNI-ból szabadult, és még szép, hogy azt itt maradt orvosok, eü. dolgozók berágnak.

Dwokfur 2014.12.14. 17:30:25

@asztalosani:
"Na már megint egy bérkommentelő troll!"
Na már megint egy bérkommentelő troll!

"különben is mi közöm van nekem ahhoz?"
Az a közöd, hogy ha nem fogod fel, akkor nemsokára csak leshetsz. De úgy látom, hogy nálad nem érdemes próbálkozni.

"A többi, mint pl.: mennyit keres egy orvos ("nyilván a jó kis zsíros paráját nem fogja benyögni az adóhatóságnak, mert ha véletlenül benyögmné, és adózna utána, lehet nem itt tartanánk" akár mondhatnánk ezt is), mennyi pontot számolnak el, mennyi a keret stb. NEM ÉRDEKEL. Az sem érdekel, hogy az adott orvosnak, ápolónak, személyzetnek milyen lelki problémája van."
Pedig érdekeljen, mert ha a takarító többet keres, akkor lassan majd eljárhatsz a homeopatádhoz meg a hagyományos kínai orvosodhoz. Megnézem hogy gyógyít ki mondjuk egy leukémiából...

"A kórházak finanszírozása, a súlypontok meg minden sz@r(bocs) nem az én gondom."
De a te gondod is. Mert emiatt nem fogsz jó ellátást kapni.

"Oldják meg maguk, oldják meg azok az emberek akik abban a szakmában dolgoznak: az alsóbb szinteken dolgozók tegyenek panaszt a felsőbb szinteken dolgozóknak (=feletteseiknek), ők meg a feletteseinek."
Pont ezt magyarázta, hogy nem tudják megtenni. Sztrájkoljon? Akkor ő lenne a rohadék és itt vernéd magad rajta. Szövegértésből 1-es. Leülhet.

"Azt sem értem kedves posztoló, hogy problémájával miért ide jön, miért nem fordul közvetlenül Zombor Gáborhoz?"
Bezzeg Kökény Mihály, Horváth Ágnes alatt virágzott a magyar egészségügy. Hogy Molnár Lajosról ne is beszéljünk.

"Tulajdonképpen mit is akar? Nyálat verni, vagy problémát megoldani?"
Elmagyarázni neked néhány dolgot, hogy megértsd. Minegy, hagyjuk is.

she_wolf 2014.12.14. 17:32:18

@Tempus.Anh:
Az mind semmi, de ráadásul még ismerős is. Tudod, hogy nem hiszek Istenben, de most mindjárt imára kulcsolom a kezeimet, és fohászkodom az Úrhoz (akiben ugye nem hiszek), hogy ne legyen igazam!

she_wolf 2014.12.14. 17:34:27

@asztalosani:
Te egy féreg vagy!

she_wolf 2014.12.14. 17:36:03

@Dwokfur:
Örülök, hogy látlak:)
Hagyd, nem fogja megérteni, ahhoz hülye:(

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.14. 17:40:25

Ez a poszt mit keres ezen a blogon?

Régebben itt kommentben se lehetett politikáról írni.

she_wolf 2014.12.14. 17:42:43

@jágör68:
Eddig szimplán csak hozzászólónak tekintettelek, de most már látom, hogy csak trollkodni jársz ide. Mentsd meg a bolygót, hagyj kevesebb lábnyomot, ne fogyassz! Tudod, mit? Kösd fel magad, mutass jó példát!

she_wolf 2014.12.14. 17:45:42

@polyvinyl:
Talán csak meg akarja mutatni a másik oldalt is, és rávilágítani a maga módján néhány sandaságra. Én örülök, hogy itt van.
Ami pedig elmúlt, az elmúlt. Hogy régebben mi volt itt és mivé fajult.....szomorú:(

asztalosani 2014.12.14. 18:10:41

@mig54: Moderátort hol is lehet elérni pici szívem?

she_wolf 2014.12.14. 18:27:02

@asztalosani:
Nevezd pici szívednek azt, aki a világra nyomott, te gyökér! Egy sunnyogó dög vagy, szánalomra méltó:(

asztalosani 2014.12.14. 18:27:09

@Dwokfur:
Ismétlem újra a gyengébbek kedvéért: NEM ÉRDEKEL.

A pék sem veri a nyálát, hogy jaj a liszt, meg az áram, és hogy hulla fáradt mert hajlani kettőkor kel és hogy téged is kelljen érdekeljen az ő problémája, mert ha nem akkor éhenhalsz. A paraszt sem veri a nyálát, hogy így meg úgy, mert ha nem törődsz az ő problémájával nem lesz búza, és éhenhalsz. A fuvaros sem veri a nyálát, hogy ilyen olyan baja van, és kelljen hogy érdekeljen, mert különben nem lesz az áruházakban áru, és éhenhalsz. Pakson a karbantartó sem veri a nyálát itt a fórumon, hogy ilyen olyan gondja van és kell hogy érdekeljen, különben nem lesz áram, aztán megnézheted magadat a tök sötét műtőben a szikéddel! A banki alkalmazott veri a nyálát? Hiszen ők is emberekkel dolgoznak! Vajon milyen lesz majd az, hogy ha egy bankár a neved előtt fityegő dr. rövidítést meglátva csak akkor hajlandó elintézni az ügyedet, ha fizetsz érte zsebbe? Mondhatná ő is, hogy értsd meg a gondját, mert ha nem, akkor bedől az egész gazdaság, és nem kapsz fizetést, és megnézheted magadat és eheted a kefét otthon!

Ez a ti problémátok, oldjátok meg! Ti dolgoztok benne! Miért mindig mástól vártok segítséget?
Érdekes hogy itt veritek a nyálatokat folyamatosan a fizetésre, de az bezzeg nem érdekel ha egy kisnyugdíjas erőn felül tömködi pénzzel a zsebeteket, hogy ő vajon következő hónapban miből is fog megélni! Csak az az érdekes, hogy megkapjátok és nektek jó legyen! Akkor miről is beszélünk?

Egyebek mellet így sem kapok JÓ ellátást, sőt, megkérdőjelezem azt is hogy amit kapok azt egyáltalán ellátásnak lehet-e nevezni, gondolva azokra a beavatkozásokra IS, amiket egyáltalán meg sem kapok, hanem csak úgy sutyiba elszámolják! Buktad!

"Elmagyarázni neked néhány dolgot"
Senki nem kért meg rá, hogy magyarázd el nekem. Ezt is buktad. Szövegértésből egyes, leülhetsz kisfiam.

she_wolf 2014.12.14. 18:29:27

@asztalosani:
Ja, a moderátort meg ne basztasd, van elég baja nélküled is. Persze, te ezt is tudod (bocs, elfelejtettem), hiszen régóta lapítasz már itt, mint szar a fűben:(

asztalosani 2014.12.14. 18:33:46

@mig54:
Csak nyugodtan! :) Hamarosan repülsz! :)

she_wolf 2014.12.14. 18:37:05

@asztalosani:
Ó, ezt mondta már más is, gondolom, emlékszel:) Akkor sem jött be, de próbálkozz nyugodtan, az nem árt:)

asztalosani 2014.12.14. 18:37:06

@mig54:
Akkor talán meg kellene tisztelned kedves barátnődet azzal, hogy nem adsz neki plusz feladatokat, nem?

Vagy a trollkodásaid miatt szeretnéd ha azt az időt amit a gyerekével is eltölthetne, töltse itt radírpókként a minősíthetetlen kommentjeid eltakarításával? Te még az életre sem vagy méltó, mert senkit sem tisztesz, legyen az akár a barátnőd! Ha így bánsz a barátnőddel, én nagyon nem akarom, hogy hozzám bármi közöd legyen!

she_wolf 2014.12.14. 18:37:42

@asztalosani:
Elfelejtettem megkérdezni: a fogaid jól vannak?

she_wolf 2014.12.14. 18:41:43

@asztalosani:
Vegyél visza ebből a szédítő tempóból -mert mivel nem tudsz mindent-, téves következtetéseket vonsz le. (Már megint.)

asztalosani 2014.12.14. 18:49:04

@mig54:

Kösz jól vannak! :) Nekem legalább eredeti, rólad ez már nem mondható el, mert biztos kiverték egy párszor a megengedhetetlen stílusod miatt, vagy beleszaladtál pár ökölbe. :)

Én is kérdeznék valamit: bezárt az OPNI vagy üldözési mániád van? Mi az hogy már megint? Mire is kellene emlékeznem?

she_wolf 2014.12.14. 18:58:49

@asztalosani:
Honnan veszed, hogy a moderátor a barátnőm? A fogaimmal kapcsolatosan már megint tévedsz, és a tévedésedet tényként állítod be.
Az OPNI bezárt (sajnos, mert neked is ott lenne a helyed), én pedig nem vagyok paranoiás. A többit meg rakd össze, nem lesz nehéz.

Tempus.Anh 2014.12.14. 19:12:13

@mig54: Megint carrie barátnőnk tombol itt?

Dwokfur 2014.12.14. 19:17:49

@asztalosani:
"A pék sem veri a nyálát, hogy jaj a liszt, meg az áram, és hogy hulla fáradt mert hajlani kettőkor kel és hogy téged is kelljen érdekeljen az ő problémája, mert ha nem akkor éhenhalsz. A paraszt sem veri a nyálát, hogy így meg úgy, mert ha nem törődsz az ő problémájával nem lesz búza, és éhenhalsz. A fuvaros sem veri a nyálát, hogy ilyen olyan baja van, és kelljen hogy érdekeljen, mert különben nem lesz az áruházakban áru, és éhenhalsz. Pakson a karbantartó sem veri a nyálát itt a fórumon, hogy ilyen olyan gondja van és kell hogy érdekeljen, különben nem lesz áram, aztán megnézheted magadat a tök sötét műtőben a szikéddel! A banki alkalmazott veri a nyálát? Hiszen ők is emberekkel dolgoznak!"
Sokan verik a nyálukat, csak kapcsold be a TV-t. Ott mutatják. A praxis blog nem a pékek problémáival foglalkozik, de úgy látszik ez nem mindenkinek világos.

"Vajon milyen lesz majd az, hogy ha egy bankár a neved előtt fityegő dr. rövidítést meglátva csak akkor hajlandó elintézni az ügyedet, ha fizetsz érte zsebbe?"
A bankárok is ügyelnek? Apropó: bankár. A banki ügyintéző nálad = a bankárral?
A hálapénz tekintetében pedig meg szeretném kérdezni, hogy tudod-e mit jelent az a szó, hogy: radiológus. A hálapénz vádat visszautasítom, ne általánosíts!

"Mondhatná ő is, hogy értsd meg a gondját, mert ha nem, akkor bedől az egész gazdaság, és nem kapsz fizetést, és megnézheted magadat és eheted a kefét otthon!"
Mindjárt megszakad a szívem szegény bankárért. Annyira drámaira sikerült.

"Ez a ti problémátok, oldjátok meg! Ti dolgoztok benne! Miért mindig mástól vártok segítséget?"
Ha gondok vannak a rendszerrel az a te problémád is. Még ha a segged a földhöz vered, akkor is.

"Érdekes hogy itt veritek a nyálatokat folyamatosan a fizetésre, de az bezzeg nem érdekel ha egy kisnyugdíjas erőn felül tömködi pénzzel a zsebeteket, hogy ő vajon következő hónapban miből is fog megélni! Csak az az érdekes, hogy megkapjátok és nektek jó legyen!"
Nagyon jó felkészítést kaptál a trolliskolában. Populizmusból 5-ös!

"Akkor miről is beszélünk?"
Az egészségügyről van szó. Nem a Domonkos rendi szerzetesek blogjára kommenteltél.

"Egyebek mellet így sem kapok JÓ ellátást, sőt, megkérdőjelezem azt is hogy amit kapok azt egyáltalán ellátásnak lehet-e nevezni, gondolva azokra a beavatkozásokra IS, amiket egyáltalán meg sem kapok, hanem csak úgy sutyiba elszámolják! Buktad!"
Ezt most jól megkaptam!

"Senki nem kért meg rá, hogy magyarázd el nekem. Ezt is buktad. Szövegértésből egyes, leülhetsz kisfiam."
Nem magamra céloztam, hanem arra a posztra, amire eredetileg reagáltál. Ha elromlott az egéren a görgő, akkor a felfele nyíl használatával keresheted meg a szöveget.
Szerencsére nem vagyok a fiad, kisanyám. Akkor baromira szégyellném magam...

she_wolf 2014.12.14. 19:17:56

@Tempus.Anh:
Még az is lehet, látva hogy a Te magánéleteddel mennyire tisztában van, és a hozzám címzett írásai mindenesetre adhatnak némi okot ennek feltételezésére:)
Tulajdonképpen tökmindegy hogy kicsoda ő, a nagy semmiből hirtelen mindentudóvá avanzsált új kommentelő társunk (társa a halálnak!), ilyenek vannak, béküljünk meg ezzel a ténnyel:)

asztalosani 2014.12.14. 19:20:43

@mig54:
Mi az hogy már megint?

Csak neked:
" Szaknyelven paranoid karakternek nevezik a bizalmatlan, gyanakvó, „magának való" embert, akinek szociális kapcsolatait, teljesítményét, általános életminőségét a betegség még nem befolyásolja, tehát a „mániás” állapot nála többnyire csupán bizonyos személyekre vagy szituációkra vonatkozik. A paranoid karaktervonások azonban a későbbiek során fokozódhatnak, hangsúlyosabbá válhatnak.
A paranoid személyiségzavar eggyel előrehaladottabb állapota az üldözési mániának, mivel ebben a beteg egész személyisége involválódik: a gyanakvás, a bizalmatlanság, az ártó szándék feltételezése kihat a mindennapi életre, aminek következménye az alkalmazkodási zavar, a teljesítményromlás és a kiszámíthatatlanság.
A paranoia tünetei ettől kissé eltérnek, mivel a paranoiában szenvedő egyén képes jól ellátni mindennapi feladatait, ugyanakkor állandó, jól kidolgozott téveszme-rendszere van. Amennyiben ezzel kapcsolatos hatás éri, vagy a beszélgetés során szóba jön a kényes téma, hirtelen indulatos állapotba kerülhetek, ekkor hamis kiindulópontra logikusan felépített szenvedélyes kitörésnek lehetünk tanúi. A téveszme tehát egy jól felépített, megingathatatlan belső logika szerint működik, amelyből az érintett kizökkenthetetlen.
A paranoid skizofrénia az üldözési mánia legsúlyosabb foka, ilyenkor az élet minden területén, mindenfajta ok-okozati összefüggés nélkül jelenik meg a téveszme, gyakran teljesen bizarr és ellentmondó formában, ami aztán kihat az egész személyiségre, az egyén mentális egyensúlya teljesen szétesik, „benne ragad” a saját téveszméjében. Ilyenkor fordulhat elő, hogy valaki meg van győződve arról, hogy meg akarják mérgezni, gázt engednek be az ablakán, vagy hogy az életére törnek. "

Annak alapján amit itt lerendezel pár órája, igencsak megállja a helyét ez a diagnózis! :) És kezdesz belecsúszni az utolsó kategóriába! :) Csak így tovább, hajrá!

she_wolf 2014.12.14. 19:31:35

@asztalosani:
Rossz helyen kutakodtál forrás után (mellesleg ha idézel, illendő a forrást megjelölni), nem vagyok még túl az ötvenen:P

Az idézett írás pedig szerintem inkább rád illik, mint rám:)

asztalosani 2014.12.14. 19:36:49

@Dwokfur:
Te orvos vagy?

Mert ha igen, akkor jó látni, hogy ennyi ráérős orvos van itt, aki szabadidejét azzal tölti, hogy itt bér kommentel, ahelyett hogy gyógyítana, vagy beadványt írna az EMMI-nek, ha már "annyira sanyarú a sorsotok". No akkor mégsincs akkora baj! :)

Egyebek mellett általános ismeretekből egyes, ülj le kisfiam! Bankár létezik bankokban is (szaknyelven pénzintézeteknél, de inkább maradjunk a bank szónál, mert a végén nem fogod érteni) és úgy hívják őket hogy "privát bankárok". Buktad! Szerintem maradj a saját kaptafádnál!

Annyi erőt amennyit belefecceltél a két irományodba mindösszessen, már rég kész lenne a beadványotok 1/4-e! :)

Tempus.Anh 2014.12.14. 19:38:22

@mig54: Hagyd, kitombolja magát és megnyugszik. Egyeseknek ez jót tesz. Utána kiüríti a hólyagját és egy jót alszik. Így megy ez.

she_wolf 2014.12.14. 19:42:25

@Tempus.Anh:
Igazán tombolhatna máshol is, társaságát tudnám nélkülözni, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
Nem baj, lesz ez még így se!:)

asztalosani 2014.12.14. 19:44:05

@mig54:
Te szajkózod állandóan azt, hogy "már megint", nem én.

A leírás pontosan rád illik.
Tudod a mentális gyógyuláshoz vezető út első szakasza, hogy ne tagadd tovább, ismerd el, fogadd el, tegyél ellene. Ajánlanám menj pszichiátriára, ott biztos vagyok benne, hogy segíteni tudnak a mentális problémáidon, felírnak majd egy vagy több bogyót, és nem fogsz állandóan azzal jönni, hogy "már megint", és nem lesz üldözési mániád sem.

she_wolf 2014.12.14. 19:49:19

@asztalosani:
Nekem nincs üldözési mániám, csak nagyon emlékeztetsz valakire, akiből reméltem, hogy csak egy van. Ezek szerint tévedtem, de ez nem baj.
Ezzel együtt továbbra is fenntartom magamnak a rólad alkotott véleményemet, miszerint egy féreg vagy!

Tempus.Anh 2014.12.14. 19:51:05

@mig54: A blognak is érdeke, hogy minél több hozzászólás legyen egy-egy poszt alatt. Ő jön az ő érveivel, mi a miénkkel és így kerekedik egységes egésszé ez a kommentfolyam. Egyszer carrie2014, aztán asztalosani, "s utánuk több is jön talán / hatalmas kezdesz lenni végre, nép..."

asztalosani 2014.12.14. 19:56:10

@mig54:

Nem lehet hogy tényleg pszichiátriai eset vagy és veled van a baj? Nem lehet, hogy már annyira félsz valakitől vagy valamitől, hogy állandóan az jár a fejedben? Nem lehet, hogy a viselkedésed provokálja ki másból azt a hozzáállást, akit te kiprojektálsz a fejedben?

Tudod, tényleg érdemes lenne elmenned egy pszichiáterhez, mert ennek nagyon csúnya vége lehet, ha nem kezelik időben.

she_wolf 2014.12.14. 19:56:43

@Tempus.Anh:
Egy hibát látok ebben a hozzászólásodban: neki nincsenek érvei:)

asztalosani 2014.12.14. 19:59:18

@Tempus.Anh:
Azért ehhez tényleg gratulálok, hogy orvos létedre még adod is alá a lovat! Ja hát igen, idegsebész vagy! Neked pláne megéri, ha privátba fogadhatod majd. Ügyes!

Ezek szerint már másnak is feltűnt mig54 nem éppen normális viselkedése?

Tempus.Anh 2014.12.14. 19:59:26

@mig54: A költő utánuk helyett akkori szólás- és írásmód szerint utánok-ot írt, de legyen ennyi megbocsátva...

Dwokfur 2014.12.14. 20:00:04

@asztalosani:
"Te orvos vagy?"
Radiológus.

"Mert ha igen, akkor jó látni, hogy ennyi ráérős orvos van itt, aki szabadidejét azzal tölti, hogy itt bér kommentel, ahelyett hogy gyógyítana, vagy beadványt írna az EMMI-nek, ha már"
Most lettem kész egy nyaki gerinc MR vizsgálat leletével. Ez után neki fogok állni egy szív MR megírásának. Szerencsére nem vagyok olyan hülye, hogy beadványokat írogassak az EMMI-nek. Jól is néznénk ki. Azt majd a te ismerőseid fogják megtenni. De szólj nekik, hogy ne az én nevemben, hanem a sajátjukban írják.

"Egyebek mellett általános ismeretekből egyes, ülj le kisfiam! Bankár létezik bankokban is (szaknyelven pénzintézeteknél, de inkább maradjunk a bank szónál, mert a végén nem fogod érteni) és úgy hívják őket hogy "privát bankárok". Buktad! Szerintem maradj a saját kaptafádnál!"
Úgy látom, hogy ezen a téren nagy tapasztalatod van. A bérkommentelés gondolom jól fizet nálatok. Nekem még egy ideig nem lesz privát bankárom.

"Annyi erőt amennyit belefecceltél a két irományodba mindösszessen, már rég kész lenne a beadványotok 1/4-e! :)"
Abban igazad van, hogy túl sok energiát szántam már rád. De úgy érzem, hogy érdemes volt! A végén még egy hullámhosszra kerülünk. ;-)

Tempus.Anh 2014.12.14. 20:01:55

@asztalosani:
"Nem szabad idegeskedni" (mondta szelíden a nyilas az Ötödik pecsét-ben, amikor Kovács szakinak kiosztott Maczák után még két pofont)

Tempus.Anh 2014.12.14. 20:03:23

@Dwokfur: Nem hiszem, hogy vasárnap este bárkinek beszámolóval és jelentéssel tartoznál a végzett dolgaidról, kedves kollega. Ennyire nem tartanak bennünket csizmatalp alatt a kedves kommentelőink.

asztalosani 2014.12.14. 20:12:09

@Dwokfur:

Tudod, elég értelemesnek tűnsz, és csak ez miatt írom le:
neked / nektek kellene megírni és beadni az irományt az EMMI-be, mert TI dolgoztok benne, ti tudjátok hogyan lenne jó. Ha ők előállnak az iróasztal mögül (VIP-es ellátású tapasztalataik mellett) a 999999.-ik ötletükkel a fejemet teszem rá, hogy sem nektek, sem a betegeknek nem lesz jó!

Itt elég sok orvos megfordul sok szakterületről, abszolute érthetetlen számomra, hogy miért nem tudtok konszenzusra jutni és együtt fellépni, hogy jobb legyen nektek. Miért mindig másoktól várátok a megoldást? Már bocs, de a "Azt majd a te ismerőseid fogják megtenn", ne reménykedj, mert ők is a saját gondjaikkal vannak elfoglalva. De milyen alapon várnád el az ismerőseimtől? Vagy ezt hogy gondoltad?

she_wolf 2014.12.14. 20:14:40

@asztalosani:
Nem kértem tőled tanácsot, ha jól tévedek.

asztalosani 2014.12.14. 20:16:44

@mig54:
Ajándéba kaptad, fogadd sok szeretettel!
Úgyis jön a karácsony! Jézuska hozta, ingyen volt! :)

she_wolf 2014.12.14. 20:19:46

@asztalosani:
Garantálom, hogy elmekórtanilag egészségesebb vagyok, mint te.

asztalosani 2014.12.14. 20:25:17

@mig54:
Most itt hagylak, mert nekem van más értelmes elfoglaltságom is bibibí.

És mivel tudom, hogy a pszicopaták és az üldözési mániások nem bírnak leállni, trollkodj tovább, nyugodtan tombold ki magad :)

SaulTigh 2014.12.14. 20:30:17

Csak azt nem értem, hogy miért etetitek?

she_wolf 2014.12.14. 20:34:05

@SaulTigh:
10 órától itt eszi a penész, cseszeget mindenkit, régmúltból hoz elő olyasmit, amihez az égvilágon semmi köze, személyeskedik, minősít, kioktat....
Eddig bírtam, megint én hátrálok meg. Unom. Viszont tudom, hogy nem sokáig fog itt "uralkodni", ha így folytatja:)

Igazság, hol vagy? 2014.12.14. 20:58:28

@asztalosani: Menjenek tüntetni az eü.dolgozók,és ne lássák el a várólistás beteget,aki Kb.3 hónapja kapott időpontot vizsgálatra?Szerinted milyen posztok születnének itt,ha azt mondaná a személyzet"bocs,de tüntetni megyünk,majd valamikor a tüntetés végén ellátjuk,türelem! Milyen posztok jelennének itt meg? Tipikus nyuszika vicc,ha van sapka....!

asztalosani 2014.12.14. 21:08:03

@Igazság, hol vagy?:

Ma momentán vasárnap van, ha nem tűnt volna fel. :)
(Holnap hétfő lesz, ezt már csak tájékozódásként írom, hogy ne érjen meglepetésként holnap ez a tény.)

Vasárnap nincsenek szakrendelések. :)
Max műtétek lehetnek elvétve (pl.: baleset).
Hétvégén általában nincsenek komolyabb várólistás vizsgálatok, mert nincs szakrendelés. Várólisták szakrendelésen alakulnak ki.

Nem tudom, ezek után te milyen három hónapos várakozási időről is beszélsz, amely alapján vasárnap valaki lecsúszna a vizsgálatáról, mert az orvos vagy a személyzet éppen tüntetésen vesz részt?

Igazság, hol vagy? 2014.12.14. 21:32:41

@asztalosani: Tüntetések nem mindig hétvégén vannak,illetve lehetnek!Ez nem tünt fel neked?Jó fröcsögést neked itt a továbbra is.Másik posztodra reagálva,nem vagyok egy feljelentős típus,de remélem munkaadód egyszer rájön arra,hogy visszaélést követsz el,Magyarán "kalózkodsz a neten!Részemről ennyi,jóés nyugodalmas éjszakát,amíg még megteheted.Manapság könnyű kideríteni ki van "Asztalosani"névtelen író intelligens(?!)embert.

mnika88 2014.12.14. 21:34:42

Mi van itt...
@asztalosani: szerinted mindegyik orvosnak ugyanaz az érdeke?Van aki nagyon sokat profitál a jelenlegi helyzetből,sokan meg szenvednek tőle.Azok,akiknek jó,nem akarnak változást,akiknek meg nem,azok nem fognak,nem mernek lépni.Szépen besokallnak és elhúznak az országból.
Egységes fellépés soha nem lesz (legalábbis szerintem).
@mig54: sosem láttalak még így kiakadni. :)

asztalosani 2014.12.14. 22:01:31

@mnika88:

végre valakinek feltűnt és ezt fel merte vállalni, le merte írni. Azt hittem hogy a jóképű radiológus doki fogja ezt bevállalni, mert már nagyon közel volt hozzá.
Vissza a kérdésemhez: most komolyan: nekem mi közöm van ahhoz, hogy az orvosoknak milyen érdekeltségi köre van a TB finanszírozott eü.-ben? Én mit tudok ellene tenni??? Miért tőlem várják a megoldást (beteg prolitól), ha még ők maguk sem tudnak egységesen fellépni SAJÁT érdekükben? Ja, tipikus főorvos viselkedés: alulról nyal, felülről tapos? Tessék elmozdítani ezeket az érdekeltésgi köröket és rögtön egységesen fel lehet lépni KÖZÖS érdekkel. Mi beteg prolik nem rendelkezünk annyi tudással (nem tudunk a vezető főorvosok stiklijeiről), hogy kimozdítsuk ezeket az embereket. Gondoljátok át: egy vezető főorvos alá hány orvos is tartozik? Sok lúd disznót győz.

És most csak gondolj bele: Z.G.-nak milyen "ötletei" születtek, és miért is akar egy jól működő modellt szétbombázni (fizetős kórház): Vajon mi a közös Z.G. és O.V.-ban? A múltjuk? mennyire tudsz te visszaemlékezni? Vajon berémlik valami ZG nevéről? Szerinted ha hagyják az orvosok, eü-sök, hogy az első hülyeséget lenyomják a torkukon, medig fognak elmenni ezek?

asztalosani 2014.12.14. 22:11:04

@Igazság, hol vagy?:
Időben kellene észbe kapni! Köztudott, hogy a mai (vasárnapi) tüntetés már elég régóta meg volt hirdetve, ráadásul FB-on elérhetőek a szervezők, szinte bárki számára. Véleményem szerint örültek volna nektek, mert szélesebb bázishoz tudtak volna beszélni. (nem véletlenül vették be maguk közé a tanárnőt és a munkavállalós emberkét) Vagy írjam azt, hogy nem kell beállni mögéjük, ha nem tetszik, ti is tudnátok tüntetést szervezni bármelyik másik vasárnapra is?

Másik téma: köszönöm szépen a jókívánságaidat, én nagyon jól fogok aludni ma, holnap és azután is!
Kicsit elpilledhettél, mert az utolsó mondatod kissé értelmetlenre sikerült, de nem baj! Holnap is lesz nap!

Mindenkinek kellemes estét!

mnika88 2014.12.14. 22:26:30

@asztalosani:
Ezt szerintem mindenki látja és tudja, aki az egészségügyben dolgozik,semmi extra megállapítást nem tettem.
Közvetlenül valóban nincs közöd,de közvetetten akár tetszik akár nem,téged is érint,hiszen hazánkban veszed igénybe az ellátást.Gondolom neked sem mindegy milyen kórházban,milyen eszközökkel,milyen orvosok gyógyítanak.Az ő bajuk a te bajod is.A poszt írója meg szerintem nem tőled várja a megoldást,hanem megértést kér.Mert valóban,lassan rabszolga munka lesz,amit az eü-ben végzünk,de csináljuk.Egyes kollegáimnak a túlórája már most annyi,mint a kötelezője.De csinálják.Ezeket az embereket az motiválja már csak,hogy szeretnek segíteni és gyógyítani.Ezt pedig tisztelni kell és igenis hálásnak kell lenni érte.
A politikához meg abszolút nem értek,az eseményeket sem követem.Egyikről sem rémlik semmi.:)

asztalosani 2014.12.15. 07:41:11

@mnika88:
Annak ellenére, hogy már sokadszorra leírtam, leírom még egyszer: ezek a problémák engem nem érdekelnek, ezt nektek kell megoldani. Ne akarjátok a saját problémáitokat más (beteg) ember nyakába varrni, elég az ő gondjuk.

meg lehet nézni, hogy hányan kezdtek itt sírni, annak ellenére, hogy többször is leírtam, hogy nem érdekel a belső problémátok, de csak azért is írjátok tovább. (én hányszor írtam le, hogy nekem perpill milyen problémáim vannak?) Ez is tipikus magyar mentalitás! Higgyétek már el, hogy mindenkinek megvan a maga problémája!

ha orvoshoz megyek, most már nem az van, hogy ő hallgatja meg az orvosi problémáimat, hanem már az van hogy nekem kell meghallgatni(elviselni) az ő lelki gondjait/vieslkedését. A különbség az, hogy ő azért kap pénzt, hogy engem ellásson. Én meg az ő gondjainak meghallgatásáért nem kapok semmilyen illetményt. Egy pszichológusnak mennyi is az óradíja? Az én időm nem drága? Akkor miről is beszélünk?

Tudjátok, ha látnák az emberek hogy tisztességesen dolgoznak az orvosok és odateszik magukat (az összes) jobban kiállnának értetek. De ameddig egy betegvizsgálat közben az orvos hosszadalmas privát telefonhívásokat intézget, vagy nyomkodja a telefonját, ameddig ellógja rendeléséből az utolsó órát, ameddig trehányul vezetik a papírokat,ameddig követelik a hálapénzt, ameddig fél napokat ücsörögve kell várni előzetes időpontkérést követően is....és még sorolhatnám, addig nem is értem mi jogon várjátok el tőlünk (beteg proliktól) hogy segítsünk nektek? Ti már tettetek ez ellen valamit? És miért nem? mit szólnátok ahhoz, ha postán csekk befizetésénél előzetesen időpontot kellene kérnetek, majd az időpont ellenére is 1/2 napot kellene várnotok, azt követően egy mogrva ügyintézőt fognátok ki, aki rátok zúdítaná a gondjait, emberszámba se venne és még tartaná a markát hálapénzért és hozzátenné, hogy legyetek hálások neki, hogy feladja a csekkeiteket!

Az hogy valaki mit szeretne, azért én miért tartozzak hálával? Fizetést kap érte, tőlem meg vonják. Ilyen erővel én meg szeretném megműteni az agyadat, legyél érte hálás, majd levonatom a béredből :)

"A politikához meg abszolút nem értek,az eseményeket sem követem.Egyikről sem rémlik semmi.:) "
Ez elég nagy gond, a helyedben erre nem lennék büszke, mondhatnánk azt is, hogy... tudod mit? Inkább idézlek:
"Közvetlenül valóban nincs közöd,de közvetetten akár tetszik akár nem,téged is érint,hiszen hazánkban veszed igénybe az ellátást.Gondolom neked sem mindegy milyen kórházban,milyen eszközökkel,milyen orvosok gyógyítanak.Az ő bajuk a te bajod is.A poszt írója meg szerintem nem tőled várja a megoldást,hanem megértést kér"
Vontakoztasd az általad írt sorokat a politikára!

Kérdezném, hogy ha a politikához nem értesz és nem is követed az eseményeket sem, akkor mi alapján teszed az ikszet négyévenként a papírra? "zárcsökkentés, legyen tánc", mi?

"A poszt írója meg szerintem nem tőled várja a megoldást,hanem megértést kér."
Látod? pedig te is írod! A poszt írója csak nyavajog, semmilyen javaslattal nem állt elő. Miért nem? Ilyet színvonalú posztot egy hatéves is simán összerittyenthetne.:)

A megértés, a türelem és az idő is elfogyott.
Pech.
Ti sem tudjátok mit akartok, akkor mire várjunk, miért legyünk megértőek?
Így jártatok.

asztalosani 2014.12.15. 08:12:48

@Márki Károly:

Csak a tisztánlátás kedvéért: úgy látom magácska sem olvasta el az alaptörvényünket, ezidáig.

"XXV. cikk
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt, írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez."

:)

she_wolf 2014.12.15. 08:21:01

@mnika88: Nem ígérem meg hogy többé nem teszek így, de most megpróbálom visszafogni magam a kedvedért, és ignorálni ezt a férget.

csakegybeteg 2014.12.15. 08:28:59

Mindenki tudja milyen nehéz helyzetben vannak az eü. dolgozók. Az orvosok, műtősök, nővérek és a többi kisegítő személyzet túlterhelt, fáradt. Sokan küzdenek napi megélhetési gondokkal. A műszerek elavultak.... Az hogy ez mikor és milyen mértékben fog változni bizonytalan.
@asztalosani: Nem tudom milyen orvoshoz jársz, de nem is érdekel.
Saját tapasztalatom az, hogy általában az orvosok kedvesek, udvariasak és tényleg gyógyítani akarnak, nem mondom volt amikor én is megszívtam, de azon túlléptem. Mostanában arra gondolok, hogy a többiek bizony maximálisan ellátják a betegeiket.
Tényleg mit fogunk csinálni, ha az összes orvos, nővér stb. elmegy külföldre? Már most is komoly probléma az orvos és nővér hiány.
A jól képzett, tapasztalt orvosok lelépnek, és bizony van olyan szakrendelés ahol egyszerűen nincs orvos csak heti egy alkalommal.
A hálapénz pedig nem a csapból folyik, és nem is osztogatják minden területen. A röntgen orvossal pl. még sosem találkoztam........vagy vegyük a laboros kollégákat. Azt nem vitatom vannak olyan területek ahol igen nagy összegekkel honorálják az orvost, de az nem jelenti azt, hogy minden orvos teli zsebbel megy haza.
Engem határozottan rosszul érint, hogy egy fontos vizsgálatra két hónap a várakozás! Annyi idő alatt bármi történhet.

reepach 2014.12.15. 10:04:55

@asztalosani: "A politikához meg abszolút nem értek,az eseményeket sem követem.Egyikről sem rémlik semmi.:) "
Ez elég nagy gond"

Egyetértek. Ennél már csak az a nagyobb gond, ha valaki szintén abszolút nem ért a politikához, mégis próbálja másoknak (okosabbaknak) osztani az észt, vagdalkozik, kinyilatkoztat. Mivel feltételezhetően az (ön)kritikai érzéked is nagyon gyenge, elárulom: ez utóbbi te vagy!

drontal 2014.12.15. 10:06:28

Azt viszont nem értem en sem, hogy egy munkaszüneti napra miért nem lehet megszervezni egy országos tiltakozó megmozdulast az egészségügyi dolgozóknak. Ha ekkora szar van, es ez csak rosszabb lesz ahogy látom, akkor ideje lenne lépni, mert, hogy a tisztelt kormanyunk nem fog javitani a helyzeten, az ezer százalék. Ha akart volna, már megtehette volna rég. Ehelyett szep stadionok épülnek országszerte, es a politikusaink egyre gazdagabbak. Ha nem lépnek az egészségügyi dolgozók, helyettük nagyon úgy nez ki, hogy senki nem fog. Itt már nincs helye a sztrájk tilalom betartasanak, szarni a tilalomra amikor egy osztalyon egy nővér szaladgál ötven beteghez,amikor egy lazmero nincs egy korhazban, amikor alapvető gyógyszereket nem tudnak biztositani a penzhiany miatt, es amikor egy orvos ügyel két osztalyon egyszerre, mar harminc órája. Szarni a megállapodásra, es egy munkaszüneti napon igen is kivonulni az utcara, ahogy hal istennek már tobb ezren teszik ugyanezt.

mnika88 2014.12.15. 10:18:38

@asztalosani:
Látom te sem látsz tovább a saját orrodnál,de nem baj.Vannak ilyen emberek is.Kőkeményen általánosítasz,de tedd azt,ha ettől jobb neked és fújd tovább,amit elkezdtél.
Azért tartozz hálával,mert megtehetné hogy havi több milláért elhúz máshova dolgozni.Aztán ha itt maradsz orvos nélkül,akkor majd verheted a nyáladat is tovább,hogy nem fél napot kell várni egy vizsgálatra,meg 3 hónap az előjegyzés,hanem nem lesz se vizsgálat,se előjegyzés,vagy tényleg csak a legalja marad itt nekünk.
Az,hogy számodra gond-e,hogy nem érdekel a politika,tökéletesen hidegen hagy.Még soha nem voltam szavazni,nem is fogok elmenni.Ember embernek farkasa,nem hiszem,hogy bárki bármikor megoldást fog találni a problémákra,mert a többségnek nem érdeke,még ha jószándék egy-két emberben meg is van.De ez az én privát dolgom.:)
Én megértem a problémádat.Gyakorold az együttérzést,hidd el nem fáj és még emberivé is tesz.
@mig54:
Szegény nem tehet róla.Azt hiszi nála van az igazság,nem baj,Tempus jól megmondta,hagyni kell az ilyet.Nem féreg,csak sötét.:)

Igazság, hol vagy? 2014.12.15. 10:26:14

@drontal: Csak egy kérdés:Mikor van munkaszüneti nap a kórházban,klinikán?

Tempus.Anh 2014.12.15. 10:26:58

Carrie haverinánk azt gondolja, hogy ha pár tucat kaffogó fóka összegyűl a Kossuth téren, ahol egy-két mókamester szelidítő halat osztogat nekik, attól az idén áprilisban megválasztott kormány megrémül és kereket old. :)

Ha őt nem érdeklik az eü. problémái, akkor mi a túrót keres itt és osztja az észt?

Fakanalat a kezébe. Máshová meg másvalamit.

neduddki21 2014.12.15. 10:33:02

@sanyix: és lenyúlták a nyugdíjvagyont.

she_wolf 2014.12.15. 10:37:11

@drontal: mondj egy munkaszüneti napot az eü.-ben! Az eü-sök létszámának java részét a kórházakban dolgozók teszik ki, és mint tudjuk, összesen is nagyon kevesen vannak. Ezért kellene a "civilek" létszámbei támogatása is.
Én már egyszer megtettem a felajánlásomat: ha vonulnak, megyek velük:)

neduddki21 2014.12.15. 10:38:10

@Tempus.Anh: "Az orvost és nővért ilyen alapon meg nem érdeklik a te sirámaid, ballibberkém..."

Csakhogy ők azért kapják a fizetésüket, hogy érdekeljék őket a beteg sirámai és segítsenek is rajta. A betegnek ugyanekkor semmi köze az orvos és nővér lelki bajaihoz. Nincs közös alap.

she_wolf 2014.12.15. 10:40:41

@Tempus.Anh: nem boldogulok a filmmel:(

she_wolf 2014.12.15. 10:48:30

@mnika88: Engem már nem érdekel, teszek rá. De ha nagyon kiharcolja magának, megfingatom.

she_wolf 2014.12.15. 10:55:12

@Tempus.Anh: Nem biztos hogy ő az, viszont akkor lehet aggódni, hogy több ilyen csökött agyú is idetalál.

reepach 2014.12.15. 11:06:04

@mig54: Legyünk optimisták: az kizárt, ilyen hülye alakból több is lenne...

she_wolf 2014.12.15. 11:37:38

@reepach: Isten állatkertjének alacsony a kerítése.

Tempus.Anh 2014.12.15. 11:49:44

@mig54: Egy torrent-kliens letöltése is szükséges (utorrent, Vuze, Azureus, bittorrent stb.) és a jelzett oldalról tölti majd le a filmet, nyilván vissza is kell seedelni a megadott ideig vagy arányig.

Tempus.Anh 2014.12.15. 11:54:34

@neduddki21: Azt mondanom sem kell "belülállóként", hogy a betegek jókora hányada az orvost és nővért saját lelki bajai feneketlen konténerének tartja.
Ha ilyenkor a száraz szakmát kapja viszonzásként, azt többnyire zokon veszi és a törődés hiányának tekinti.
Ilyen hozzáállás mellett, mint a barátnőnké, végül arra kényszerül az eü. dolgozó, hogy szenvtelenségre szenvtelenséggel reagáljon.

she_wolf 2014.12.15. 11:59:56

@Tempus.Anh: Köszi, majd rászívom magam, ha itthon nem lesz nyüzsgés:) Én balga azt hittem, hogy ez is olyan egyszerű, de mindig tanul az ember...

asztalosani 2014.12.15. 18:06:18

@mnika88:
És melyik problémámat is érted te meg?

Aki el akar innen húzni húzzon külföldre. Nyilván nem fog, mert ahhoz meg beszélnie kellene minimum angolul, a nélkül baromi nehéz a betegellátás. Erről a napokban volt már itt egy poszt is.

Menjen, szedje a sátorfáját, ne itt bomlassza a közösséget. De aztán, ha külföldre megy fizesse is vissza az állami pénzen megszerzett tudásának díját, mert a közpénz nem arra való, hogy magát fejlessze öncélúlag.

És már le lehetne állítani magatokat a zsarolásról, kezd unalmas lenni, meg hát mert lehet egyszer nálunk gurul el a pirula és nem fogjuk befizetni azt a rohadt tébét, hanem szépen megfogjuk azt az összeget és amikor KELL akkor magánba kifizetjük. Azt azért megnézném, hogy hány pökhendi nagyképű orvos maradna közpénz nélkül és lenne írtó nagy gázban, mert nem hozzá mennek a betegek! :D

SaulTigh 2014.12.15. 18:53:17

Egyébként a "TB"nek pont annyi köze van az orvosok béréhez, mint bármelyik másik adónak. Aki nem fizet TBt (már nem ez a neve egyébként, de ez mellékes), azt majd a NAV keresni fogja. Meglepődne pár ember, ha a magánba akarná fizetni a TBből megspórolt összeget. Hamar elfogyna a keret. A lakosság kb. 80,90%a meg sem engedheti magának. Aki nem akar fizetni, az kezdjen spórolni, egy szívinfarktus 21. századi egynapos ellátása cirka 1 millió forint (bérek nélkül).

Nyelvtudással nincs gond. Orvosi diplomát 2 nyelvvizsga nélkül nem adnak. Ha meg nem ismeri az illető a helyi nyelvet (pl. nem angol vagy német), akkor akár fél év gyorstalpalón kifizeti a felkészülést a fogadó ország.

she_wolf 2014.12.15. 20:38:09

@SaulTigh:
Arról nem is beszélve, hogy nem a munkavállaló fizeti be az egészségügyi hozzájárulást (lánykori nevén TB), hanem a munkáltatója, a bruttóból:) Olyan nincs, hogy ÉN nem fizetem be.

mnika88 2014.12.15. 21:20:28

@SaulTigh:
Gyönyörűen összefoglaltad.:)

drontal 2014.12.17. 19:26:59

@Igazság, hol vagy?:
Egyikben sincs munkaszüneti nap,de a viszont nincsenek szakrendelések,nincs labor,és műtétek is csak sürgős esetben.Így tehát ezzel együtt jár az,hogy az egészségügyi dolgozók egy jó nagy része szabadnapos.

drontal 2014.12.17. 19:31:57

@mig54: Hétvégén nincsenek szakrendelések,nincs labor,és műtétek is elvétve.A kórházakban így is,úgy is egy két orvos lézeng maximum,és egy két nővérke hétvégén.Idáig is ilyen kevés alkalmazott látja el a betegeket,ezen semmi nem változna.Akiknek meg munka szüneti napjuk van,menjenek,és csapjanak balhét.Az nem igaz,hogy ezt nem lehet megszervezni,amikor már ekkorára nőtt a gond.

she_wolf 2014.12.18. 08:42:35

@drontal: Néha hajlok arra, hogy van egy réteg amelyiknek ez így kényelmes, és hidd el nekem, hogy nem vagyok összeesküvés elmélet hívő.

drontal 2014.12.18. 13:40:26

@mig54:
Nevetni fogsz,de nekem is megfordult a fejemben,hogy ezek szerint nem is akkora a gebasz,mint azt halljuk állandóan.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása