Nem kapom meg az ingyenes ellátást

Tudtommal az akut betegeket kötelesek ellátni akkor is, ha nincs időpontjuk. Egy gennyes fülgyulladás kezelés nélkül komoly problémákat okozhat.
Tisztelt Praxis blog!
Most jutottam arra a pontra, hogy besokalltam az egészségügyi ellátástól. A történet a következő. Évek óta krónikus középfülgyulladással küszködöm. Sokáig nem volt probléma az ellátással, de az orvosom nyugdíjba ment. Gondoltam van nekünk egy modern, jól felszerelt rendelőnk a kerületben ott is megvizsgálhatnak és felírhatják a megfelelő gyógyszert. Hát nem így történt. Szokás szerint éjjel jött a fülfájás reggelre már váladék is folydogált. Én a kis naiv beteg reggel 8-ra odamentem a rendelőbe, recepció
- van időpontja?
- nincs
- akkor nem tudjuk fogadni de két hét múlva van szabad hely, előjegyezzem ?
- de nekem sürgős lenne, folyik a fülem, és hát ezt nem tudom szabályozni
- Szó szót követett, nem kaptam sorszámot, ennek ellenére felmentem szándékomban állt egy kicsit erőszakoskodni. Mire felértem az emeletre rájöttem értelmetlen az egész dolog, azok ott eldöntötték, hogy csak időpont alapján fogadnak betegeket az akut ellátás nem érdekli őket. Bementem a gyógyszertárba és vettem fülcseppeket, ami nem helyes, hiszen a beteg ne kezelje magát.
Aztán még volt néhány ilyen alkalom, utoljára 2 hete. Belefáradtam, kerestem egy privát orvost akivel elégedett vagyok, de úgy gondolom jogom van az ingyenes ellátáshoz, amit nem kaptam meg. Tudtommal az akut betegeket kötelesek ellátni akkor is ha nincs időpontjuk. Egy gennyes fülgyulladás kezelés nélkül komoly problémákat okozhat. Ennyi történetem, úgy érzem földbe döngöltek, hiába van érvényes biztosításom, nem szánnak rám 10 percet, nem gyógyítanak.
Ezek után javasolni fogom, hogy írják át a weboldalukon ezt a mondatot : “Kapunk nyitva áll minden egészségével törődő és gyógyulást kereső ember előtt!”
Zsuzsa
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csakmotyogok 2014.11.19. 06:23:47
csakmotyogok 2014.11.19. 06:26:31
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.19. 07:41:17
Pillanatnyilag nincs munkám, ezért csak azt a havi hétezer forintot fizetem.
Megjegyzem, hála ennek a koszos, nyugdíjpénztárakat kifosztó, neobolsi söpredéknek, a most még munkahellyel rendelkezők sem feltétlenül kapnak nyugdíjat, mert a nyugdíj járulék már adóként kerül behajtásra és az új szabályok értelmében az állam nem köteles ezért cserébe nyugdíjat fizetni, ha jól tudom.
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.19. 07:52:42
Csak jelezném, minap kiszámoltam, hogy cukros létemre kevesebbe kerülök a TB-nek, mint amit évente befizetek, amikor csak a cukrommal kell foglalkoznia a dokinak. És akkor egy szót sem ejtettem a munkával töltött éveim alatt általam és a munkáltatóm által utánam befizetett milliókról, amiért cserébe még annyi ellátást sem kaptam, mint most, mert a legtöbbször magánorvoshoz jártam.
Irkutszk 2014.11.19. 09:10:51
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.19. 10:37:31
De a beszólásod alapján egy ritka, degenerált korcs vagy, akinek a többi hasonló féreg mellett lenne a helye a korábban említett lakatlan szigeten, természetesen gondosan elszeparálva a többitől.
Amortizáció... te tényleg ennyire csökött vagy?
A gyógyszerem támogatás nélkül 1200Ft/40 nap és három havonta kell kb tíz percet a dokinál töltenem, amíg felírja. Az évi egy labor meg magánlaborban kb. 25-30ezerre jött ki.
Szóval lehet kussolni. Mert ezt a pénzt azoktól is behajtják a maffiátok vezetői, akik tíz évente egyszer mennek orvoshoz.
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.19. 10:39:24
Irkutszk 2014.11.19. 12:32:00
Amikor taxival vagy tömegközlekedéssel utazom, annak az árát ott helyben fizetem ki, a teljes összeget, támogatás nélkül; nem pedig egy életen keresztül fizetek egy szabott díjat, és bármennyit utazhatok életem során.
Kommentelő k.m.n. 2014.11.19. 17:55:24
És ha lyukas a dobhártya, akkor valóban nem szabad fülcseppentőzni, mert ha ott a folyadék befertőződik, akkor az elég kellemetlen.
Mellesleg, hosszútávon a chr. középfülgyulladásnak műtét nélkül nagyon súlyos következményei lehetnek (pláne a cholesteatomás típusnak), mert az évek alatt szépen megeszi a dobüreg csontjait, utána meg az agy felé terjedve olyan otogén meningitist tud csinálni, amibe bele is lehet halni vagy súlyos maradványtünetekkel túlélni...
A háziorvos ezzel amúgy se tud sok mindent csinálni (csak beutalni a F-O-G-re), ezért a posztolónak javaslom, hogy mindenképp keressen fel egy fülspecialistát, mert ha valóban az a betegsége, amit állít, akkor az nagyon nem játék (még akkor sem, ha vannak több hónapos, félig-meddig tünetmentes időszakok).
zunuke 2014.11.19. 23:14:05
zunuke 2014.11.19. 23:19:13
zunuke 2014.11.19. 23:25:19
csakegybeteg 2014.11.20. 07:06:34
csakegybeteg 2014.11.20. 07:10:11
csakegybeteg 2014.11.20. 07:21:17
csakegybeteg 2014.11.20. 07:53:30
drontal 2014.11.20. 10:24:50
drontal 2014.11.20. 10:31:56
Antalbaba 2014.11.20. 14:22:53
she_wolf 2014.11.20. 14:53:59
Gondolom az az akut, hogy éppen akkor, és nagyon fájt a füle.
(nagyon kemény ám, emlékszem, én sírva jöttem ki, amikor egy kencés gézcsíkot dugtak a fülembe, aminek alig volt lika befelé. A váróban pedig egy kisgyerek ült - feltételezhetően - a mamájával, és nagyon megijedt, mikor látta, hogy egy felnőtt néni sír:()
she_wolf 2014.11.20. 15:05:54
Gyakran én is alapból a gyógyszerésznek panaszkodom, javaslatot kérek, és megkérdezem, hogy nagyon muszáj-e orvoshoz mennem ezzel, vagy azzal az izével. Úgyis azt fogja válaszolni, hogy persze, menjek orvoshoz, ha másért nem is, legalább egy vényköteles gyógyszerért, ami helyett tud ő adni legalább olyan hatásos, nem vényköteles sárkányfüvet, csak csillióba kerül. A helyi patika dolgozóival nagyon jó viszonyt ápolunk:)
De volt már, hogy közöték velem, hogy semmit nem adnak, mert nem tudnak, nem adhatnak "hozomra" sem. Majd azt is elárulták, hogy aznap meddig rendel a háziorvosom:)
she_wolf 2014.11.20. 15:12:09
Tempus.Anh 2014.11.20. 15:17:43
"Pár éve a derekam akadt ki annyira, hogy hónapokig ágyban kellett maradnom, egyik doki nagyobb hülyeséget csinált és mondott, mint a másik, végül egy deszkalapon töltött éjszaka oldotta meg a problémát."
Te is hasznos tagja lehetsz a társadalomnak.
Egy ELTARTOTT vagy, úgyhogy ne verd itt az asztalt és fikázd a többieket.
Az USA-ban a hozzád hasonlók külvárosi kukákban keresgélnek és NULLA azaz NULLA eü. ellátás jár nekik.
Magyarországon élsz, verd a segged a talajhoz, hogy ilyen szerencsés állam tart el érdemtelenül.
she_wolf 2014.11.20. 15:20:55
Pont kettéköpöm, hogy milyen egészségügyi rendszer dívik az angoloknál, németeknél, franciáknál. És szerintem a poszter is. Neki itt fáj a füle, és itt szeretné enyhíttetni a kínjait. És itt nem jött össze neki úgy, ahogy remélte. És remélnéd te is a helyében. Egy csöppet sem fogja őt vígasztalni, hogy milyen rátákkal dolgoznak az ottani orvosok. Mert a magyarok bizony jócskán lekörözik őket tudásban. Az eü. egyéb szarkeveréseiért nem őket kell elővenni, hanem egy rakás idiótát, akik megszabják nekik, hogy mit és hogyan csináljanak.
Tempus.Anh 2014.11.20. 15:23:23
Hál'Istennek a ballibber elvtársak korszaka lejárt, amikor semmibevették a határainkon túliakat. A magyar az magyar, bárhol a Kárpát-medencében.
she_wolf 2014.11.20. 15:27:34
És még mindig nem tudni, hogy miért újul ki folyamatosan?
she_wolf 2014.11.20. 15:36:44
"És az egész rendelőintézet ilyen "orvosokkal" van tele. :((("
Melyik az? Panaszold be őket! Tégy valamit azon kívül, hogy habzó szájjal óbégatva itt általánosítod a magyar orvosi társadalom egészét! Vérnyomásra vigyázni, a végén még gutaütést kapsz!
she_wolf 2014.11.20. 16:06:38
she_wolf 2014.11.20. 16:34:03
Meg Ausztráliában is. Csak kár, hogy itthon mi, a magyarok nem tudunk olyan példamutató közösségekben élni, mint ők ott:(
Érdekes, hogy egy magyar mihelyt kihúzza a lábát az országhatáron túlra bárhova (vagy már eleve ott születik meg), tud viselkedni. Csak itthon, az anyaországban megy el az esze, fúj, köpköd, kígyót-békát...és a többi olyan jelenség, amit tévesen magyar virtusnak hívunk.
drontal 2014.11.20. 18:08:19
Ha ők teljes jogú állampolgárok,de ezzel szemben nem terheli őket fizetési kötelezettség az egészségügyi ellátás terén,akkor ők is "ingyenélők" vagy tévedek?
-gége-garat-légcső-tüdő műtét
-idegsebészeti műtét szemészeti műtét pacemaker beültetés.Ezek a műtétek mennyibe kerülnek az egyébként is döglődő egészségügynek? Ezen az alapon nem az itthoniak az ingyenélők,hanem azok,akik odaátról járnak ide méregdrága műtéteket végeztetni magukon,miközben a kórházakban már gyógyszerekre sincs pénz.
yogosan 2014.11.20. 18:35:40
Tempus.Anh 2014.11.20. 18:47:36
she_wolf 2014.11.20. 18:54:04
Ha belegondondolok, hogy ez 10 ország magyarjait érinti.....
she_wolf 2014.11.20. 18:57:00
Ne haragudj ha megkérdezem: a "rászoruló" osztrákoknak is? Tudod, a lakhelyemen nem egyszer szembesültem olyan konkrét esetekkel, hogy a fal adta a másikat!:(
csakmotyogok 2014.11.20. 19:03:42
csakmotyogok 2014.11.20. 19:04:49
mnika88 2014.11.20. 19:08:47
Vigyetek engem is léccci! Jó leszek,megígérem! :)
she_wolf 2014.11.20. 19:33:52
Te is tengerparti homokba kozmálós vagy? Jajnekem...Arra azért felhívnám szíves figyelmedet, hogy a hideg ellen lehet védekezni, de a hőség ellen max. a bőrödet vetheted le. Bár kis idő múltán leválik az magától:DDD
csakegybeteg 2014.11.20. 19:34:58
@mig54: Sajnos nem tudni, volt már olyan is amikor 1 évig nem volt semmiféle panaszom.
Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ebből politikát csináltok. Mindenki tudja mekkora szarban van az egészségügy.
Megértem, hogy az orvosok túlterheltek, fáradtak és ingerültek, hogy egy nap nekik is csak 24 óra, de rajtam ez nem segített. Mikor az ember segítséget vár a fájdalma enyhítésére, akkor nem igazán tudja ezt tolerálni. Arról nem beszélve, hogy hosszú távon a magánrendelés megfizethetetlen.
she_wolf 2014.11.20. 20:00:45
Nagyon sajnálom:( Minden fájdalom kikészíti az embert, lehet versengeni hogy melyik a befutó a fül-fog-égési fájdalom közül, mindegyik embertelen. Azt sajnálom, hogy nem tudni mi okozza, hogy folyton kiújul:(
A politika? Mindent átsző, akár akarjuk, akár nem. Most már ott is térhódításra készül, amihez normális esetben semmi köze nem lenne, nem lehetne!
És nem csak az egészségügy van szarban (bár ezt érezzük meg közvetlenül), és ez az, ami jobban aggaszt.
Tempus.Anh 2014.11.20. 20:22:29
Tempus.Anh 2014.11.20. 20:33:32
A zsidók ők.
És miért?
Mert ha pl. három zsidó üzlet közül egyik csődbemegy, a másik kettő nem a szétverésén, letiprásán fáradozik, hanem összefognak és azon munkálkodnak, hogy a harmadikat ismét működőképessé tegyék.
Ezt abszolút szolidaritásnak és nemzeti összefogásnak nevezik.
Mi nem így teszünk.
Szétszabdaltságunkban sem azon vagyunk, hogy ismét erős, potens, gazdag nemzet legyünk, hanem a lealázott, rosszabb sorsú magyarjainkba is belerúgunk.
Sajnáljuk tőlük a szaros kis koncot.
Kb. ezért tartunk ott, ahol tartunk.
csakegybeteg 2014.11.20. 20:37:12
Tulajdonképpen a skarlát szövődménye, jött a felszurkálás, sokszor, majd műtét műtét hátán. 2 év alatt 4 műtét, nem volt könnyű, de megtanultam együtt élni vele. Most viszont elkeseredtem, a bánásmód, a hozzáállás miatt.
she_wolf 2014.11.20. 20:38:08
Anyósom révén van soproni kötődésem, tőlük tudom, hogy nem csak a közismert fogászati turizmus, és rokonlátogatás miatt jönnek át néha.
Egy részük az orvosokhoz ragaszkodik, más részük az itteni árakhoz. Magánklinikán!
she_wolf 2014.11.20. 20:41:38
Tényleg sajnálom:( Azért azt megteszed, hogy majd egyszer, amikor tényleg olyan ellátásban részesülsz mint amire vágytál, megírod? Bízom benne, hogy olyat is olvasunk majd egyszer tőled!:)
she_wolf 2014.11.20. 21:15:11
Ha így haladunk, bele sem merek gondolni még a közeli jövőbe sem:( Ilyenkor nem sajnálom, hogy vén vagyok:)
mnika88 2014.11.20. 21:24:33
Azért a minden 2.ház egy kicsit mégis túlzás,de valóban bele lehet fulladni a fogorvosokba.Van egy nagyon népszerű magánklinika Sopronban,ahol maga a klinika szervezi meg a külföldi betegeknek az utazást,szállást,wellness-t,kirándulásokat stb. Idejön az osztrák reggel,pihi,ebéd,városnézés,másnap egy kis fog.kezelés délelőtt,pihenés,egyéb program,harmadnap wellness,utána megint kezelés....Tudod mennyi itt egy panoráma rtg?5000 Ft.:)) Ez mi egy osztráknak?A többi is bőven megéri nekik.
Egyébként egyre kevesebben jönnek át főleg vásárolni,mert egyre drágább Sopron.A sör pl.olcsóbb Bécsben,mint itt.Régen kilószámra vitték a sajtot tőlünk,ma már drágább itt,mint ott.Soproniak közül nagyon sokan meg Ausztriába járnak ki vásárolni,mert sokkal olcsóbb minden,mint itt.Meg jobb minőségű,persze.
mnika88 2014.11.20. 21:27:25
mnika88 2014.11.20. 21:58:23
:)
Köszönöm kérdésed.Megmaradok már talán,volt pár meleg helyzet.A sebész érdekes lény különben,ha felmerül,hogy vágni kell,csillogó szemmel ugrik az összes egyszerre.:)) Furcsa a betegágy másik oldalán lenni.Ha egyik szobatársamnak valami nyűgje van,már menni is akarok,aztán mindig visszaránt a valóságba a saját drain- em,vagy katéterem.:)
she_wolf 2014.11.20. 22:17:00
Visszaránt. És hogy tud fájni!? Én is ma jöttem haza, plusz egy napot rátett az orvosom. A térdem egy nagyon túlméretes szilvára hasonlít és rohadtul fáj, ha félrelépek:) Viszont 4 hétig csak tehermentesítve használhatom, úgyhogy itt fogok kotlani két-három torna között, hehe...:D
A sebészek jó fejek:) Vigyázz magadra, jobbulást!:)
Irkutszk 2014.11.21. 10:04:59
yogosan 2014.11.21. 11:47:25
Aztán ezenfelül más segélyezés nem nagyon létezik,ha csak nem nagycsaládos a polgár,de itt sem beszélhetünk megélhetésről,kap családi pótlékot,ingyen étkeztetést (a gyerek) és év elején ingyen tankönyvet.Szóval elkényeztetve nincs senki,se családos sem az egyedülálló.
mnika88 2014.11.21. 15:45:09
Legnépesebb lakatlan és fel nem fedezett sziget.:)) Mi lesz a neve? :)) Alig várom a fűszoknyában flangálást...:))
she_wolf 2014.11.21. 16:00:20
Csupán segélyből? Lassan egy ker. eladói fizuból sem. Gyerek, és hiteltörlesztés nélkül! Akkor meg miről beszélünk? De bármely szakma melós (érdemi melós!) fizetéséből sem. Az meg a szemétség teteje, amikor valóban melóban megrendült egészségű (foglalkozási ártalmakra gondolok) emberek megélhetése kerül végveszélybe, mert az egyébként sem egészségre jótékony hatású munkahelye szűnik meg. És 50-55 évesen gyakorlatilag megsemmisül. Mint élőlény, és mint ember egyaránt.
Hányok, amikor a reklámok 80%-át a kölcsönfolyósítások, a másik 80%-át (igen, nem buktam meg matekból soha még mindezek ellenére sem!) pedig a gyógyszer - vagy annak nem minősülő, gyógyhatású készítmények garmadájának ajánlása teszi ki.
she_wolf 2014.11.21. 16:03:44
Tökmindegy mi lesz a neve, ne szerepeljen benne, hogy: Nemzeti! Csak ez az egy kérésem lenne:) Pollenekre nem vagy allergiás? Mert amennyi bajod volt/van, nagyon köt-és gyógyszerigényes lehetsz:D Azért nem hagyunk cserben, nyugi!:)
she_wolf 2014.11.21. 16:06:29
Benne vagyok!:) Csak nehogy Ausztrália közepén kössünk ki, mert az is lakatlan, meg meleg is van, meg nagyon sok gyilkos kis apróság, és hát ugyi meghalni itthon is lehet, nem kell azért a világ túlfelére menni!:D
yogosan 2014.11.21. 16:09:22
mnika88 2014.11.21. 16:48:21
Köszike! :D :D
Nekem pusztán csak az a bajom,hogy vizsgálnak...:D Kórházi dolgozó,orvos barátok és mindig azzal kezdődik:"Gyere,feküdj föl az asztalra...".Egyébként ez az utolsó 1 év ilyen eseménydús,meg aztán már ne haragudj,de megszólalt gödörből a lyuk.:P :D
Amúgy a tengervíz és a sós,tengeri levegő kitűnő az allergiásoknak és asthmasoknak.(mindkettő vagyok,ráhibáztál).:D :D :D
mnika88 2014.11.21. 16:49:24
Ausztráliát már felfedezték,nem tudtad?? :D
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 17:29:00
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 17:31:42
Tempus.Anh 2014.11.21. 17:44:57
Te is a markodat tartod a társadalom felé, hogy majd eltart, mint a 600 ezer többi leszázalékolt potyautas.
Degenerált naplopó bagázs.
she_wolf 2014.11.21. 17:50:52
Akkor talán pont annak az "összesen talán három olyan orvos"nak add meg a tiszteletet vagy elismerést azzal, hogy nem általánosítasz. Mert akivel te ma elégedett vagy, azzal lehet, hogy más nincs, és holnap ő hord össze hetet-havat az általad nagyrabecsültről a nagy általánosítás-dömpingben.
Ui.: Majd ha megengedem neked, szólíthatsz "picimnek", addig maradjunk inkább hűvösebb viszonyban, ha kérhetem!
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 17:50:57
A derekamtól nem tudtam dolgozni, fél éven át fetrengtem az ágyon, feküdni tudtam, még egy keveset gyalogolni.
Épp te pofázol... tipikus példánya az "orvosnak", amikről megemlékeztem.
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 17:52:26
Majd akkor érzékenykedj szöszikém, ha te is megadod az elvárt tiszteletet a másiknak, addig pofát alaphelyzetbe, ha kérhetem!
she_wolf 2014.11.21. 17:54:51
Minek annyit vizsgálódni? Látod, minél jobban vizsgálják az embert, annál több gubancot találnak:) Ne érts félre, kínomban vigyorgok:(
she_wolf 2014.11.21. 18:01:22
Elküldhetlek a halál náthás faszára is, de nem teszem, nekem attól nem lesz jobb.
A tiszteletet elvárni, megkövetelni bunkóság, azt kiérdemelni kell. És aki kiérdemelte, tőlem meg is kapja. Egyelőre nem vagy köztük.
És még mielőtt részemről is komolyabb személyeskedésbe torkollna ez az egész, hagyjuk lógva egymást. Ha kérhetem.
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 18:08:50
Ja, ilyenkor mély hallgatás a válasz a kisköcsögöktől... mert az más, ugye?
mnika88 2014.11.21. 18:27:16
Annyit nem vizsgálnak engem sem persze,csak amikor megteszik,mindig találnak vmit.:/ De nem csak nálam.Erről beszélgettünk múltkor a munkatársakkal,mindenkinek van legalább 1 komoly baja.
Meg ha belegondolok,nekem sincs sok bajom,2-3 olyan akad,ami említésre méltó csak.
Ami elképesztő számomra,hogy hihetetlenül sok a rákos gyerek.Nem tudom,minek köszönhető,hogy pl.egy 14 évesnek prosztatarákja, 4 évesnek tüdőrákja legyen és még tudnám folytatni.:(
Tempus.Anh 2014.11.21. 18:36:46
A te forintjaidon én nem jártam egyetemre, megnyugtatlak.
Hogy te az én adómból is parkolsz otthon, az más kérdés.
Ingyenélő szimulánsokkal Dunát lehet rekeszteni.
Tempus.Anh 2014.11.21. 18:38:59
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 19:01:07
(hogy ki az ingyenélő, azt te már rég bizonyítottad)
A rágalmazásaiddal meg jó lenne, ha felhagynál, mert kezdelek unni.
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 19:02:45
Tempus.Anh 2014.11.21. 19:24:44
Ebből nem következik, hogy nem végeztem orvosit.
A többit találja ki az überokos agyvelőd.
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 19:33:02
Esetemben CT leleten szerepelt egy darab elmozdult, meszes csigolya. Na ilyenről például életedben nem hallottál. Akkor miféle orvosira is járhattál volna?
Tempus.Anh 2014.11.21. 19:38:32
Valószínűleg csigolyaközti porckorongról van szó, de nem fogok itt távgyógyítani.
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 19:52:20
- Sportcipőbe is jó, mert nekem csak az van?
- Igen, jó!
- OK.
Elmegyek(megyek... aha... vonszolom magam) megcsináltatni, a szaküzletben közlik, hogy szó sincs róla, ez csak normál, utcai cipőbe való.
Tempus.Anh 2014.11.21. 20:03:18
Az, hogy visszapattant a helyére, nagyon jó dolog, valószínűleg az elcsúszást egy ellentétes mozdulat megoldotta, bár erre én őszintén nem nagyon tudok példát.
Tempus.Anh 2014.11.21. 20:06:30
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 20:23:58
De ez megint ugyanaz, mint amikor a cukros témába szóltál bele. Ismeretlenül, távolból mondhatsz amit akarsz, nincs jelentősége.
Viszont a stílusod tökéletesen hozza ugyanazt, amiért rühellem a magyar, orvosi diplomával rendelkező, de orvosként viselkedni képtelen humanoidokét.
szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.21. 20:25:50
Tempus.Anh 2014.11.21. 20:59:12
@szigetipotyautas: Valójában maga a spondylolysthesis is /steril/ gyulladással járhat, ami a gerincoszlop meggyengülésén túl jócskán fájhat is. Volt olyan lysthesises betegem is, akit végül megműtöttek.
A tied egy egyedi és nagyon szerencsés eset, valószínűleg az elcsúszás mértéke nem volt nagy.
Hozzánk az idült fájdalom miatt szokták a hasonló betegeket küldeni.
Tempus.Anh 2014.11.21. 21:01:01
csakegybeteg 2014.11.21. 21:55:13
Persze kérdéses, hogy normális-e az olyan orvos aki jót akar a betegnek :)
Mert elmondja neked hány g CH milyen arányban fogyasztható és a kalóriát is előírja, attól nem normális?
Amikor a diabetes szövődményeit szeretné megelőzni nem a saját érdekeit nézi hanem a betegét. Persze ez nem megy ha a beteg nem együttműködő.
she_wolf 2014.11.21. 23:18:58
Még akkor sem, ha rátesz még egy jó nagy lapáttal. Nem tudom, Te mit tolhatsz:D
Tempus.Anh 2014.11.22. 08:00:04
mnika88 2014.11.22. 14:51:45
Mindig próbálok rájönni,miért neveznek "orvosként viselkedni képtelen humanoid"-nak, vagy ehhez hasonlónak.Ráadásul pont téged...
Nagyon megkeseredett emberek lehetnek.:(
she_wolf 2014.11.22. 15:23:16
Nincs a segítségnyújtással semmi baj, sőt! Alapvető emberi igény, és késztetés is egyben. Ettől működik - úgy, ahogy - az emberi társadalom, a kapcsolatok.
Neked és kollégáidnak kötelességetek is. A rendelőben, kórházban, otthonokban.
Itt van ez a blog. Itt is szívesen segítetek, és válaszoltok a felmerülő kérdésekre ki - ki vérmérséklete szerint.
Azt azonban nem látom be, hogy anonímként miért kellene megbocsátónak lenni bárkivel szemben, aki csak azért kommentel itt, hogy belétek törölje a kutyaszaros bakancsát, mert neki most éppen általánosíthatnékja van.
Bár lehet, hogy csak én látom így ezt a dolgot, mert mindkét oldalról van némi rálátásom, de nem hiszem hogy az élet ezen területe szigorúan fekete vagy fehér. Pontosan a komplexitása miatt...
she_wolf 2014.11.22. 19:30:33
Egy szavát sem vontam kétségbe. Mint ahogy általában senkiét sem, legalábbis elsőre (de néha másodikra, vagy harmadikra sem).
A téves következtetésekkel, a minősítgetésekkel, és az általánosítással van bajom, de ezt tudod nagyon jól. Kíváncsi vagyok, meddig vagy/leszel képes ezt félretenni.
Tempus.Anh 2014.11.22. 20:22:19
mnika88 2014.11.22. 20:33:20
Aranyos vagy,köszi.:))
Az utolsó 100 komment: