Egyre jobban teljesítünk, ha bele nem döglünk

2014.10.29. 08:55

köhögés-130202.pngEljutottunk oda, hogy nem gyógyítanak, sőt, akadályoznak a gyógyulásban. A befizetett járulékok és adók ellenében pedig ne várjunk semmit.

Az alábbi történet igaz. Jelenleg is zajlik.

A nevem, elérhetőségem nem kívánom nyilvánosságra hozni, de egy esetleges azonosításhoz állok rendelkezésre E-mailemen keresztül.

 

 

Tüdőgyulladással kezdődött, kihordtam lábon, dolgoztam, köhögtem.

Egyre rosszabbul lettem, ezért orvoshoz fordultam.

Fájt a mellkasom, köhögtem, fulladtam.

Vizsgáltak, hallgattak, röntgeneztek, CT-t  csináltak, vért vettek, hörgőtükröztek (2 X is!) nulla eredménnyel, miközben egyre rosszabbul lettem.

Darabokat köhögtem fel, immár alvadt véres darabokat.

2012 tavaszától, 2013 októberéig nem történt semmi a vizsgálatokon kívül, akkor, segítséggel, antibiotikumos kúrát kezdtem (nem a szakrendelő, illetve a szak kórházak javaslatára, mert Ők csak „obzervációt” írtak elő) amitől állapotom némileg javult, de a 2 hetes kúrát követően, 1 hét múlva, visszaestem. Továbbra is darabosat, véreset köhögtem. Erőm nulla. Szó szerint a tüdőmet köptem ki, fél centis, szőlőfürt szerű, rendkívül büdös darabokban!

 

2014 februárjában már egy köhintésre, bugyborékolva tört fel a vér a tüdőmből.

 

Félelmetes volt, amikor a tüdőkórház 1 osztályán, átkarolva a mosdókagylót, miközben vér folyik orromból-számból, megkérdezte az orvos: mi történt?

Amikor a válaszomra:-„ köhintettem”

Az orvos megjegyezte:-„ hát ne köhögjön”

Ekkor, kínomban elröhögtem magam….

 

Szó mi szó, március 27.-én, mivel szó szerint elrohadt a tüdőm egy része, sérültek az elrohadt részben az erek, el kellett távolítani tüdőm egy részét.

Diagnózis: tüdőtályog

 köhögés-130202.png

Ez egy gyógyítható betegség, mint annak utána olvastam. hosszadalmas, de véglegesen és CSONKOLÁS NÉLKÜL gyógyítható!

 

Persze ehhez az kellene, hogy :

- felismerjék, figyelembe vegyék a beteg panaszait  (engem kinevettek, pedig az összes tünetet említettem!)

- hajlandóak legyenek elolvasni a tankönyv vonatkozó másfél oldalát, netán bepötyögni a gugliba…..

-  alkalmazzák a tankönyvben leírt terápiát

 

Na fentieket esetemben mellőzték.

 

A műtét után lábadozva, a szakrendelésen folyamatosan jeleztem, hogy nem javulok, voltak magas lázzal (40 fok felett is) járó rosszullétek, amely miatt korházba is kerültem.

Panaszaim ellenére, a felülvizsgálaton, mosolyogva megjegyezték, hogy-„ Maga csak hiszi, hogy fáj!” és gyógyultnak, munkavégzésre alkalmasnak nyílvánítottak.

 

9 nappal később, az összes, korábban már ismert tünet ismét együtt volt.

Nagyon megijedtem és azonnal kapcsolatba léptem a műtétet végző orvossal.

A sebész megvizsgált és megállapította, hogy ismét tüdőtályog, csak most már, ismerve az előzményeket, nem műthető. (az egyetlen aki diagnosztizál, keresi a panaszok okát, míg meg nem találja!)

Irány az 1. osztály, ugyanabban a korházban.   Feleslegesen.

 

Magán úton CT.

Magán úton laborok.

Magán úton antibiotikum, mivel most már teljesen nyílván való a baj, nincs mit várni ( de a tüdőkórház 1. osztálya szerint még konzultálni kell….)

 

Nagyon nehezen, de sikerült 2 hét után elérnem, a család és rokonság, barátok hathatós közbenjárásával, hogy már receptre, hivatalosan kapok antibiotikumot (ahogy a nagykönyvben meg van írva!)

 

Most gyógyulgatok, de mindenkit óvok attól, hogy fenntartás nélkül bízzon orvosában!

 

Mindenkit arra kérek, hogy harcoljon igazáért, nekünk ez az egy élet jutott!

 

Én, személy szerint, meggyógyulok, a jelzett orvosok trehány, szakszerűtlen, lelkiismeretlen, valamint a korház vezetésének nem beteg centrikus, hanem anyagias hozzáállása ellenére.

Csak megjegyezném, hogy a gyógyulásom, a szakmai irodalom szerint, gyorsabb és biztosabb, ha az első időszakban infúzióban adják a széles spektrumú antibiotikumot, de azt csak korházi ápolás során lehetséges.  (és akkor a korház költsége!) Mivel a hatóanyag elérhető tablettában is (habár a hatása nem ugyan az) így a beteg vásárolja meg a 10 napos kúra gyógyszerét (20 tabletta) 10 ezer forintért.

Megjegyezném, hogy a gyógyszerezés a szakirodalom szerint fél és is lehet!

 

Ha pedig meggyógyultam, azok, akik hozzájárultak a hanyag, szakmailag kifogásolható kezelésem nyomán keletkezett maradandó (kivágták! NEM NŐ VISSZA!) egészségkárosodásomhoz, reszkessenek!

Minden erőmmel azon leszek, hogy azok, akik nem oda valók, eltűnjenek az orvoslásból.

 

Ha már ilyen időket élünk, legalább ugyanannyira kell számon kérni a tudást és a szakmát az orvoslásban is, mint a tehénpásztornál, vagy más szakmában!

 

Mindemellett egy kis hab a tortára:

Mivel saját tulajdonú (Kft formában) vállalkozásom, saját magam alkalmazottja vagyok, a táppénzemet minden alkalommal, határozatban, 1/3 részben visszakéri az egészségbiztosító.

Magyarán: dolgozni nem tudok, jár a táppénz, de azt a vállalkozás (ami magam vagyok) a bevételéből, ami nincs, 1/3-ban térítse vissza.

Eljutottunk oda, hogy nem gyógyítanak, sőt, akadályoznak a gyógyulásban. A befizetett járulékok és adók ellenében pedig ne várjunk semmit…..

 

Egyre jobban teljesítünk, ha bele nem döglünk.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2014.10.29. 09:47:30

A tüdőgyulladással kapcsolatban él egy tévhit, miszerint az a hős, aki lábon kihordja. Tudja jól, hogy tüdőgyulladása van, de elbagatellizálja. Nem mondom, hogy a poszter "hősködésből" tett így, lehet, hogy a vállalkozása nem nélkülözhette őt.
Viszont ha ennyire bújta a szakirodalmat, tudhatta, hogy az életével játszik. Igen, a tüdőt lehet csonkolni és a maradékkal teljes életet élni, de jobb lenne ezt elkerülni. Hogy a kezelés során történt-e műhiba nem tudhatom, nem vagyok orvos, jogász meg pláne nem. Bízom benne, hogy amennyiben igazolást nyer, hogy történt mulasztás, kellő szigorral fognak eljárni a felettes szervnél.
Viszont azt tudom, hogy nem akkor kell orvoshoz fordulni, amikor a tenyeremben viszem hozzá a tüdőmet:( Nem akkor kell orvoshoz fordulni, amikor már félig hulla vagyok. Nem akkor kell számonkérni a befizetésekért járó ellátás hiányát, amikor visszafordíthatatlan károsodás érte valamely szervemet. A tüdőgyulladás az októl függetlenül nem játék. Szerintem.

she_wolf 2014.10.29. 09:50:23

@mig54:
Kis kieg: utánanéztem, nehogy baromságot írjak: a tüdőtályog a tüdőgyulladás egyik szövődménye.

csakmotyogok 2014.10.29. 10:05:45

Ez nagyon szomorú, de nem az orvos vagy a kórház tehet arról, hogy nincs gyógyszerkerete.Azért a történetben szereplő lyukakra is kíváncsi lennék 2012 tavaszától, 2013 októberéig milyen vizsgálatok voltak.

csakmotyogok 2014.10.29. 10:29:58

Egyébként a tüdőtályog nagyon alattomos ..tavaly év elején egyik ismerősöm kislánya halt meg 13 évesen.Az egész köhögéssel indult, még iskolába is járt, de néhány nap múlva lázas lett utána a gyerekorvos antibigyót írt fel, nem használt...láz ...röntgen...kórház. A kórházba kerülés után 30 órával meghalt.Nem volt mellkassebész aki megműthette volna, hétvége volt és ott összesen 2 mellkassebész volt.

zünüke 2014.10.29. 11:18:32

Lehet én vagyok hülye,de ezt a posztot nem értem.
Nekem is volt már tüdőgyuszim nem is egyszer,de a röntgen után azonnal kiderült,hogy az van.Kaptam antibiotikumot,és szigorú fekvéssel meggyógyultam.Ja és én sem rohantam rögtön a dokihoz,vagy egy hétig otthon "hordozgattam lábon,lázasan" Amikor már elkezdett fájni is,akkor elmásztam a körzetihez,az meg azonnal küldött a gondozóba piros S betűvel jelölve a beutalót.

Tempus.Anh 2014.10.29. 12:22:31

Mellkas-CT-n vagy akár mellkas-Rtg. vizsgálati leleten ne látszott volna a TÁLYOG? Na neeee...

Andersen rég meghalt, gyerekek, és már én sem érzem egészen jól magam...:)

she_wolf 2014.10.29. 12:32:55

@zünüke:
"hordozgattam lábon,lázasan" Amikor már elkezdett fájni is,akkor elmásztam a körzetihez,az meg azonnal küldött a gondozóba piros S betűvel jelölve a beutalót.

Teljesen jól tetted, és ha nem jelentkeztél volna a dokinál a piros S-ért, hülye tippeket sem adnál másoknak:P
Derekas dolog lábon, lázasan hurcolászni a tüdőgyulladásokat, még derekasabb dolog el is dicsekedni vele. Idióta!

she_wolf 2014.10.29. 12:39:47

@Tempus.Anh:
Azt írja a poszter:
"Csak megjegyezném, hogy a gyógyulásom, a szakmai irodalom szerint, gyorsabb és biztosabb, ha az első időszakban infúzióban adják a széles spektrumú antibiotikumot, de azt csak korházi ápolás során lehetséges. (és akkor a korház költsége!)"

Én pedig csak megjegyezném, hogy nem a sír széléről kell összekapartatni magunkat az orvosokkal. Remélem, azért a poszter érzi a saját trehányságát, felelőtlenségét IS.
Pontosan azért, amit írt is: "... nekünk ez az egy élet jutott!"

Tempus.Anh 2014.10.29. 13:51:07

@mig54: Jó, hát egy tályogot elnézni ("nem látni") egy tüdőről készült képalkotó leleten olyan, mintha nem látnánk a szembejövő anyóst az üres utcán.
Pedig világít az, nagyon világít, azt a nemjóját...

reepach 2014.10.29. 14:05:07

@Tempus.Anh: "Andersen rég meghalt, gyerekek"
Na amit ezért fogsz kapni!
Egyébként emcsak itt sántít a történet. Vagy minden valóságalapot nélkülöző, hangulatkeltő tanmese, vagy a hatásfokozás érdekében erősen kiszínezett, potencírozott esetismertetés. Persze, itt ilyen véleményt nem nagyon szabad hangoztatni...

Tempus.Anh 2014.10.29. 14:14:58

@reepach: Igen, hát ahogy elmeséli az némileg a kilencvenes évek hard-horrorjaihoz hasonlít, amikor a filmben a a koponya összes nyílásain kifröccsent vagy hét kiló agyvelő a meglévő másfél kilóból, kétszer annyi liquorba passzírozva, nem is beszélve a ketchupról, amiből egész rakasznyival szórtak a szereplőkre, vér gyanánt. Hippokratész megfordult volna a sírjában annyi testnedv láttán.
Ugyanmár, hogy is fér el öt ember agya egyetlen koponyában.

Itt a kiköhögött néhány tucatnyi tüdő és fél hektoliternyi vér kb. ezt a képet sugallja.

csakmotyogok 2014.10.29. 15:05:52

Jááájjjj tudtam megint lesz 1 "okos" aki felhozza a hálapénzt+ Imádom az ilyen 2 bites agyúakat. Kedves Takács Andrea! a tüdőgyógyászat pont az a terület ahol nincs hálapénz. Ezért is hiányszakma.

Tempus.Anh 2014.10.29. 15:12:36

@csakmotyogok: Az egykori anekdota jut eszembe, hogyaszongya, Londonban kinevezik a királynő új udvari orvosát, egy nagyon szerény képességű, de annál magasabb körök által protezsált doktort. A "jóakaró" kollegák másnap az újdonsült udvari orvos ajtója elé egy transzparenst függesztenek, amin ez áll: "God save the Queen..."

csakmotyogok 2014.10.29. 15:16:01

@Tempus.Anh: :DDDD
Szóval én csak kíváncsi lennék a lyukakra.

mnika88 2014.10.29. 16:02:21

@Tempus.Anh:
Nekem is ezen akadt meg a szemem,hogy egy CT-n nem vesznek észre egy tályogot???
Mondjuk lehet akkor még csak a tüdőgyulladás volt meg.Vagy az aktuális radiológus nem tud CT leletezni.Van ez így.Nálunk múltkor egy gyereknek kellett volna pénteken késő délután koponya MRI,vagy minimum egy CT angiográfia,szemész asszem pangást látott,a gyerek hallucinált stb.Az MR esélytelen volt,CT-t meg sem az ügyeletes,sem a behívósa nem tudott leletezni,úgyhogy neurológiáról jött az orvos megnézni a CT felvételeket.
Lehet,hogy a poszter is kifogott egy hasonló szitut.:(

mildi 2014.10.29. 16:19:18

@mig54: én 'csak' egy mellhártyagyuszit kaptam tőle (a házidokim meg dührohamot a hülyeségem miatt)

she_wolf 2014.10.29. 16:39:31

@Tempus.Anh:
Nemtom, nem kukkoltam még tályogos tüdőről készült rögönyt...
Azt viszont tudom, hogy a NAV úgy feltolta a vérnyomásomat (eü. hozzájárulás befizetése okán), hogy a guta üt meg a debil tyúkja miatt...

Kedves Takács Andrea! Ne fokozd!

she_wolf 2014.10.29. 16:41:49

@mildi:
Látod?:) De remélem nem sértődtél meg a dokira, mert azt sem szokták szeretni az emberek, ha jogosan tolják le őket.

ma21 2014.10.29. 16:42:47

Januárban volt gerinc MR vizsgálatom. 4 orvos látta - 4 variáció. Nem kívánom senkinek....

reepach 2014.10.29. 18:15:23

Van egy rossz hírem: a tályogot nem lehet nem észrevenni. CT sem kell hozzá, elég egy sima AP mellkas rözgöj és kiveri az ember szemét a füleskosár.

platelet 2014.10.29. 18:22:48

Nem hiszem, hogy ez a történet ilyen formában megtörtént... Nem vagyok radiológus, de a tüdőtályog mindenki észreveszi a mellkas CT-n, vagy legalább azt, hogy ott van valami, aminek nem kéne... És nem tudom elképzelni, hogy egy orvos nem kezelne egy tüdőtályogot... Miért? Mi érdeke fűződne hozzá? A kórháznak miért lenne érdeke, hogy a betegei meghaljanak? Abból csak a probléma van, a jogi ügyek meg a praxis cikkek... Komolyan, nem értem, hogy mit gondol a posztoló... azt képzeli, hogy az orvosok olyanok, mint a mesefilmek főgonoszai, direkt nem adnak intravénás antibiotikumot a tüdőtályogva, közben ördögi kacajt hallatnak???

zünüke 2014.10.29. 18:53:37

@mig@mig54 Te féleszű okostojás!!
Elsőként a tüdőgyulladásom rövid történetének a leírása nem tudni miért lenne "hülye tippadás másoknak" Te vagy részeg vagy,vagy agyon vagy gyógyszerezve.
Másodsorban:nem mindenki teheti meg,hogy az első köhintésre,és felszökő lázra rögtön szalad az orvoshoz.Tudod vannak emberek akik dolgoznak,és nem tehetik meg,hogy betegállományba vetessék magukat.De ezt te nem biztos nem érted,mert nem érint.
Harmadsorban: a tüdőgyulladás kezdeti tünete nagyon hasonlít egy csúnya megfázáshoz,tehát ezzel-ismétlem-orvoshoz nem mindenki rohan.
Negyedsorban:idióta a legközelebbi hozzátartozód,te kretén.Ezért még csak meg sem sértődhetsz,a praxis.blog.hu szóvivőjeként,mert a pimaszságod,a magabiztosságod,a lekezelő válaszadásaid-bár sok esetben nem is neked célozzák a válaszokat-határtalan.Minden lében két kanál...:D

she_wolf 2014.10.29. 19:31:04

@zünüke:
tippadás=reklámozod, hogy a sokadik tüdőgyulladást is lábon hurcolászod/hurcolásztad, lázasan, mert te olyan fasza gyerek vagy, hogy muszáj megvárnod, amíg az orvos sürgősséggel irányít el...

Érthető már? A hipotéziseid pedig harmatgyengék.

reepach 2014.10.29. 19:33:57

Már megbocsáss, kedves @zünüke: , nem kellene ennyire felkapni a vizet. @mig54: egyáltalán nem rossz szándékú, és rendszerint jó meglátásai vannak. Az az "idióta" megjegyzés valóban nem volt szép, de néha kicsúszik ilyesmi az ember (asszony) száján. Te sokkal több sértést vágtál (vissza) a fejéhez. Szóval, egyiktek sem idióta, sem nem kretén, és nem kell marakodni. Peace!
Egyébként egyetértek az általad írtakkal.

zünüke 2014.10.29. 22:08:40

@mig54: Én nem a "sokadik" lábon kihordott tüdőgyulladásomat "reklámoztam" csak egyet,a legutolsót.Azt sem reklámoztam csak leírtam,hogy nálam rögtön megállapította a tüdőgyógyász a tüdőgyulladást.Ami látom baxxa a csőröd,az a piros "S" betű amit ráírt a körzeti a beutalómra.Kíváncsi vagy,hogy miért írta rá? Elárulom.Mert időpont nélkül nem röntgeneznek a tüdőgondozónkban,ami lehetett volna akár két hét is.A "hordozgattam lábon" természetszerűleg nem azt jelenti,hogy 39 fokos lázzal,taknyosan,köhögve,az utcákat jártam,hanem azt,hogy nem feküdtem egész nap mert tudod vannak dolgai is az embernek,meg családja is !!
Hogy lehet ilyen hülyeséget még csak feltételezni is akárkiről,hogy szántszándékkal nem keresi fel az orvosát időben egy tüdőgyulladással? Én nem is értelek komolyan,honnan születnek a fejedben ilyen ötletek?

she_wolf 2014.10.29. 23:13:31

@zünüke:
Semmire nem vagyok kíváncsi, a kéretlen magyarázkodásodra sem, és csak annyira feltételezek rólad bármit is, mint amennyire te rólam.
Gondolom, megegyezhetünk ennyiben.

defné 2014.10.30. 11:17:43

@zünüke: @reepach:

Minden lében két kanál.

-rosszabb

zünüke 2014.10.30. 12:19:24

@reepach:
Nem kéne ennyire felkapni a vizet? Dehogynem.Elsősorban kurvára nem szeretem,ha valaki kötekedési szándékkal kicsavarja a kommentemet,majd még le is idiótáz.
.."de néha kicsúszik ilyen az ember (asszony)száján" Ne csússzon ki.Nem vele,és nem neki írtam amit.Egyszer már volt egy virtuális összetűzésünk,akkor is ő kötött belém,egész nyugodtan visszalehet olvasni.Azóta messze elkerülöm,mert nem óhajtok vele vitázni,de ennek ellenére ez a harmadik vagy negyedik eset.Gondolom azért,mert éjjel nappal itt lóg ezen a blogon,óriási nyelvcsapásokkal "barátkozik" minden egészségügyi dolgozóval,az még nem jelenti a sérthetetlenségét- akármilyen jó meglátásai is vannak,és egyáltalán nem rossz szándékú.

zünüke 2014.10.30. 13:05:31

@mig54:
Persze, megegyezhetünk.Lazíts..relaxálj,az jót tesz.

she_wolf 2014.10.30. 15:49:10

@zünüke:
Kicsavarod te a kommentjeidet önállóan is, nem kell hozzá segítség.
Valóban nem az első eset, akkor is te beszéltél félre.
Nem minden egészségügyi dolgozóval, és nem csak egészségügyi dolgozóval. A barátkozás és a beszélgetés pedig külön kategória. Nálam legalábbis. Az pedig hogy mikor, és miért vagyok itt, az én dolgom. Mint ahogy az is, hogy nem hordjuk egymás szemüvegét.
Vegyél vissza, mert már megint kéretlenül adsz olyan tanácsokat, amelyeket inkább neked kellene megfogadnod.
Részemről a fáklyásmenet.
Ne keress önigazolást abban, hogy bár reepach a címzetted, mégis írok rá, érintett vagyok. Még mielőtt...

neduddki21 2014.10.30. 17:54:46

@mig54: Az a helyzet, hogy ez a hozzászólás nálam is, mint egyszerű és kívülálló olvasónál kiverte a biztosítékot. Le a kalappal zünüke előtt, hogy csak annyira akadt ki (jogosan), amennyire. Nem is beszélve a Takács Andreának írt lekezelő, érveket mellőző felszólításról. Ezeket mellőzni kellene, mert semmi közük egy kulturált beszélgetéshez.

she_wolf 2014.10.30. 18:20:26

@neduddki21:
Takács Andrea bejegyzésének minősítéséhez nem kellenek érvek, hiszen ő maga minősíti saját magát a bejegyzésével. És bár nem illendő másra hivatkozni, nem csak nekem nem tetszett azon kinyilatkoztatása, amire hevesen - vagy ha úgy tetszik, tőlem nem idegen módon - reagáltam.

Emeld meg a kalapodat zünüke előtt, semmi bajom ezzel, hiszen azért nyilvános fórum, hogy megtehesd:) Én is kalapot emelek azok előtt, akik fáradhatatlanul végzik a tőlük telhető legjobban a munkájukat akkor is, ha sok beteg önmaga keresi - és meg is találja - a bajt.
Ha mindez " óriási nyelvcsapás", akkor vállalom: nyalok az orvosoknak, akár tetszik ez zünükének (vagy bárkinek), akár nem. Most már csak az érdekelne, hogy akkor is nyalok-e az orvosoknak, amikor éppen elmarasztaló hangnemben írok egyik-másikukról, vagy az eü.-ről?! Vagy lehet, hogy azok a hozzászólásaim láthatatlanok?:)
És ha már zünüke: mert ő aztán minden körülmények között kulturáltan beszélget. Ugye, nem megnevettetni akartál?:)

she_wolf 2014.10.30. 18:27:00

@csakmotyogok:
Ha már az "óriási nyelvcsapásoknál" tartunk, nemrégiben egy poszt kapcsán fogalmaztam itt meg, hogy inkább bízom magam az itthoni orvosokra, mint a tőlünk más tekintetben fejlettebb külföldiekre. Istenem! De szép is lenne, ha az itthoni tudás az ottani anyagi lehetőséggel lenne párosítva!:(

neduddki21 2014.10.30. 19:44:48

@mig54: Senki nem kifogásolja, ha megemeled a kalapodat azok előtt, akik "fáradhatatlanul végzik munkájukat" stb, ez a poszt nem azokról szólt, hogy jön ez egyáltalán ide?

Ebben a beszélgetésben Te voltál az, aki idiótának neveztél egy hozzászólót.

Bevallom, nem állt szándékomban megnevettetni Téged, de ha sikerült, hát örülök neki. A nevetésnek számos jótékony hatása van, sokkal jobb, mint idiótának nevezni a másikat.

zünüke 2014.10.30. 21:08:26

@neduddki21 Az még csak hagyján,hogy minden átmenet nélkül leidiótázott,de arrogáns,és szemtelen is.
Neki itt ehhez joga van :)

yogosan 2014.10.30. 23:26:37

@mig54:
Másodszor is elolvastam zünüke tüdőgyulladásáról leírt kommentjét,de semmi olyant nem olvastam, ami magyarázat lenne erre az ellenséges reagálásodra.
Az teljesen egyértelmű,hogy több tüdőgyulladást nem lehet lábon kihordani súlyos következmények nélkül,de nem is írt ilyent.Abban is egyet kell értsek vele,hogy egy tüdőgyulladás kezdeti tünete nagyon sokban hasonlít egy randa megfázáshoz,amivel nem mindenki fut a háziorvosához,de amikor elkezd a hát egy bizonyos része állatira fájni akkor már baj van,így tanácsos a dokit felkeresni.Ő is így tett.

she_wolf 2014.10.30. 23:34:40

@neduddki21:
"Senki nem kifogásolja, ha megemeled a kalapodat azok előtt, akik "fáradhatatlanul végzik munkájukat" stb, ez a poszt nem azokról szólt, hogy jön ez egyáltalán ide?"

Kérdezd meg zünükét, ő tudja:)

"Ebben a beszélgetésben Te voltál az, aki idiótának neveztél egy hozzászólót."

Valóban.

@zünüke:
Átmenet nélkül, de okkal. Jogod neked is van itt, éltél, élsz is vele. Mi hát akkor a baj? Gondolom, talán az, hogy én magyarul fogalmazok, nem pedig kisasszonyosan célozgatok és lövöldözök (rendszerint mellé, mint te).
Tényleg nincs ennek sok értelme. Egy khm...butácska soha nem fogja megérteni, hogy miért is butácska:(
Remélem feltűnt, hogy nem használtam az inkriminált szavak egyikét sem:)

she_wolf 2014.10.30. 23:45:14

@yogosan:
"Ő is így tett."

Nincs is ezzel semmi baj. Addig, amíg aztán ki nem posztolja ide (ő, vagy bárki más), hogy "Markomban a tüdőmmel mentem orvoshoz". Ezért a kifogásolt "idióta" jelző.
Mindezek ismeretében ha mégegyszer elolvasod azt a hozzászólását, szerintem meg fogod érteni a dühömet.
De ha ne adj' Isten neked lenne "tüdőgyuszid" kérdezd meg őt, hogy mit tanácsol, hiszen gyakorló tüdőgyulladásosként biztosan adhatsz a szavára.

yogosan 2014.10.31. 11:48:51

@mig54

Nem kell még egyszer elolvasnom,mert olvastam. A többit is.Szó sem esett olyanról,hogy a "tüdejét a markában" vitte volna az orvoshoz.

Ez az "egy hétig otthon hordozgattam lábon" -ban benne van a történet eleje is,vége is.
Nem hetekig nem ment orvoshoz,nem a mentő vitte el,kórházba nem utalták,nem vették ki a fél tüdejét,és nem halt bele.A piros s betűt meg azért kapta,mert sajnos még egy egyperces tüdőröntgen is időpontos sok helyen.

Nem tudom miért,de van egy olyan érzésem,hogy kötekedsz.

zünüke 2014.10.31. 13:32:51

@mig54:

Mint "gyakorló tüdőgyulladásos" "kisasszonyosan" megkérlek,hogy szálljál le rólam,ha nem akarod,hogy nyilvánosan "emberesen" elküldjelek ahova való vagy.

Most már kezdesz túlzásba menni a szemét provokáló szövegeddel,amit nekem célozgatsz természetesen másoknak írva.Foglald inkább le magad valami munkával,vagy hasznos tevékenységgel mint pl. olvasás,tanulás,kézimunka,vagy tévézés.Esetleg elmehetnél sétálni egy jót úgy is jön a cidri.Ülhetsz még eleget a télen a monitor előtt engem lesve,hogy mit írok,és kinek írok.

legyen szép tartalmas a napod :)

she_wolf 2014.10.31. 17:24:19

@yogosan:
Sajnálom, ha félreérthető voltam, kötekedni nem állt szándékomban.

@zünüke:
Különben morcos leszel? Most, hogy kellőképpen megrémültem tőled, hasonló jókat beléd is! Pá!:)

szsuzsanna 2014.11.14. 07:39:32

@reepach: -bocs., halkan megjegyezném, nem mindig "füleskosár" a "rögönyön", a tályog...
-(bár, a beteg "jobban járt", -ha X gyakran "füleskosárnak" nézett ezt-azt, -és ezért "följebb küldte")...

reepach 2014.11.14. 07:50:25

@szsuzsanna: természetesen nem mindig füleskosár (tipusos esetben az, én is sok ilyent láttam), de minden esetben van látható rtg. jele.

szsuzsanna 2014.11.14. 09:46:09

-A "tüdőgyuszi", nagyon "sumák" is tud lenni...
-"Tapasztalati példa": -se láz, se hőemelkedés, se köhögés (bagós!), se fájdalom...
-összes panasz: gyengeség, nyomorult közérzet, délutánra már "obersz@r" általános állapot, izzadás, -természetesen, munka mellett, vagy két hétig, mert: ("ezzel nem megyünk orvoshoz")
-eredmény: "tenyérnyi tüdőgyuszi", tablettás antibiotikumos próbálkozás után kórház, "vénásan adott" antibiotikummal...-ahol, a szobatárs fiatal nagydarab férfi, akit, szintén "csak egy tüdőgyuszival", hetek óta kezeltek, ugyanígy...

szsuzsanna 2014.11.14. 10:36:22

@reepach:-naná, hogy van...

Kedves Olvasók!
-Bocs., -de ez az "írás" (is),.... ---hogy, (egy régi Markos-Nádas: -"tanácselnökös - számonkérősös álriportosos" jelenetéből idézzek: -EZ így, ebben a formában, NEM igaz...) -ez tuti!

-Nekem, az a bajom, ezzel a "bloggal", hogy egyre több, "hatásvadász", -ámde, sokszor, "irreális" és "provokáló": -(pl. az állítólagos "fogorvosos tanoncos", stb..., -írás jelenik meg,...-amik, csak arra "jók", hogy újra, és újra -"felüvölthessen a kórus"-, (bocs.) -vagyis, -legyen minél több "hozzászólás"...
-tapasztalatból tudom, hogy sok-sok "jogos" panasz is van, -csak az a baj, hogy pl. a fenti (is) pl. -"így, ebben a formában"-, NEM lehet igaz....

reepach 2014.11.24. 17:50:10

@szsuzsanna: Nem ez az első poszt, ami nyilvánvalóan fake, csak itt ilyent nem nagyon szabad írni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása