Órákat kell várni a tüdőgyógyászaton

2014.10.23. 08:09

1375703828_gyogyszer2_kp.jpgHa holnap is két, esetleg három órás várakozás vár rám, akkor kénytelen leszek más módon felíratni azt az átkozott gyógyszert.

Tisztelt Praxis

 

Lehet,sőt egészen biztos,hogy az írásom elolvasása után többen fognak nekem ugrani,de pontosan ezért szántam rá magam,hogy a blogra kerüljön a mai eset. Napok óta készülök a körzeti tüdőgyógyászati szakrendelésre,hogy a közel egy éve használt gyógyszerem felírassam.Ma úgy alakult az időbeosztásom,hogy a délután 2-től este 7-ig tartó rendelésre simán eltudok menni.Itt tudni kell,hogy ezt a tüdőgyógyászati szakrendelést- aki már tapasztalta-ha lehet elkerüli,annyira sokat kell várni.Tavaly óta négy alkalommal jártam a szakrendelésen,de én sem úsztam meg két-három órás várakozás nélkül egyszer sem,pedig két orvos rendel egyszerre, és a várakozó betegek sem voltak soha tíz főnél többen.Tömegnyomorról,egy orvossal való rendelésről,rövid rendelésről nem beszélhetünk ez esetben,így tényleg nem tudom mi az oka ennek a hosszú várakozásnak.Kettőtől volt a rendelés,én három óra harmincra értem oda.

 

A kis ablakon keresztül elmondtam,hogy csak recept miatt jöttem.A hölgy megnézte a gépben-gondolom-hogy tényleg azt írta-e fel a doktornő hetekkel ezelőtt,majd kért,hogy foglaljak helyet.Pár perc múlva odajött hozzám,hogy a főorvosnő kér egy légzésfunkciót,rögtön megcsinálják.Néztem én is egy nagyot,mert előzőleg soha nem kérte,akkor most meg minek? Semmi panaszom nincs,csak elfogyott a gyógyszerem.A légzésfunkció megtörtént, mire észbe kaptam ott ültem a váróban,amit pont elszerettem volna kerülni..Ahogy láttam a betegek kezdtek türelmetlenek lenni,volt aki a rendelés kezdetétől még mindig nem jutott be,pedig már akkor fél öt volt.Egy mozgássérült középkorú férfi háromszor szólt a nővérkének,hogy kezd rosszul lenni,nem bír ennyit várakozni.Mellettem egy idős bácsi lázasan,köhögve, ücsörgött a feleségével elmondásuk szerint,akkor már két órája.Egy harmadik idős ember egy orvosi igazolás miatt már fél háromkor ott volt,és még mindig nem hívták be.A velem szemben ülő középkorú hölgy megunva ezt az egészet,felállt és elment.

 1375703828_gyogyszer2_kp.jpg

Akit be is hívtak nagy nehezen, azt sem érkezési sorrendben,hanem név szerint.Persze ebből megint csak zúgolódás volt.Az egyik beteg szerint már hat óra után pár perccel nem fogadnak beteget annak ellenére,hogy hétig van rendelés,és általában legfeljebb tíz-tizenkét betegnél nincs több soha.Végül is én sem jutottam be,mert a fiam egyedül volt otthon haza kellett mennem.Holnap megint megpróbálkozom..A körzeti orvosunk egyedül rendel,tripla ennyi beteg ül a várójában és ilyen probléma soha nincs.Ő még a rendelés kellős közepén el is szokott "ugrani" egy fél órácskára,és mégis simán megy a rendelés.Ott nincs zúgolódás,a betegek nem mennek ölre,hogy ki jött előbb,ott nem mennek el vizsgálat nélkül, mert nem bírják kivárni a sorukat.

 

Mi lehet ennek a magyarázata?Vajon mi miatt megy ennyire lassan a tüdőgyógyászati szakrendelésen a betegek ellátása,amikor az orvos a rendelőt el sem hagyja,a rendelő semmiféle olyan orvosi műszerrel nincs felszerelve,aminek az időigényes használatára lehetne fogni, mivel miden műszeres vizsgálat a rendelővel szemben lévő helyiségekben történik.Ha holnap is két esetleg három órás várakozás vár rám-mert nem kizárt-akkor kénytelen leszek más módon felíratni azt az átkozott gyógyszert.    

 

üdvözlettel: Magyar M.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2014.10.23. 09:14:16

Mondjuk, ha legalább az működne, mint a háziorvosnál... Beteg cetlin "rendel", fél órán belül kiadják a receptet, ha meg látni is szeretnék mellé, akkor adjanak egy normális időpontot:-(

csakmotyogok 2014.10.23. 09:35:03

Nos, először is 1 kis recept felírással nem a szakrendelést kellene leterhelni.
Másodszor, ha szakorvosiért ment akkor a TB előírja a légzésfunkció vizsgálatot.S akkor a szakorvosira a háziorvos is írhat fel gyógyszereket. Harmadszor nem tudja a protokollját ezeknek a vizsgálatoknak de írogat hülyeségeket.Ki van írva a rendelő ajtajára nem érkezési sorrendben híják a betegeket, azért nem mert onnan tovább küldik majd ismét visszahívnak embereket, de ezt a kint ülő nem tudja.
Negyedik: azért csak 10-12 embert lát egyszerre ,mert ennyire hatékonyak az ilyen szakrendelések naponta 85-100 embert látnak el.Ha tél vagy influenzás időszak van sokszor 160-180-at.
Igen bevezethetnék, az időpontos rendszert és akkor a tisztelt poszter várhatna 1 vizsgálatra 2-3 hónapot. Az jobb lenne? Ráadásul ha 1 asztmás befullad azt nem fogják akkor sem elküldeni és majd később visszahívni, tehát akkor is lesz csúszás ,mert ez nem olyan jellegű betegség amivel várni lehet.
Ja és asszisztensek vannak ott nem nővérek.
@Antalbaba: nem rendelhet cetlin, mert akkor a szakrendelő kap a TB-től. Ha csak felíratni valója van háziorvos, ha szakorvosi akkor pedig meg kell nézniük a beteget légzésfunkcó kötelező és sokszor más vizsgálat is (labor stb.).

CPR 2014.10.23. 10:33:50

A nehezményezett légzésfunkciós vizsgálat azért kellett, hogy az orvos lássa, hogy az x hónapja felírt gyógyszerek hatnak e rendesen vagy esetleg cserélni kell. Örülhetne inkább a kedves poszter, hogy nem csak úgy automatikusan írják fel a gyógyszereit, nem kontrollálva annak hatékonyságát. Egyébként csak úgy megsúgom Magyarországon minden nem akut ellátásra várni kell. A kedves beteg vigyen egy jó könyvet és jóadag türelmet. Erre felesleges volt posztot pazarolni.

zünüke 2014.10.23. 11:26:36

@csakmotyogok:

"Nos,először is 1 kis recept felírással nem a szakrendelést kellene leterhelni"
-Akkor kit kéne leterhelni? Egyes gyógyszereket csak a szakrendelés írhat fel.

"Az ilyen szakrendelések naponta 85-100 embert látnak el"
-Két órás várakozásokkal ezt kötve hinném..

2014.10.23. 11:38:17

2-3 óra? Az nem sok. Mindenhol annyi van. Szakrendelőbe tartós betegnek félévente, vagy évente kell menni ahol a szakorvos ír egy javaslatot hogy a háziorvos felírhatja a gyógyszereket. Ez van.

töpörtő 2014.10.23. 11:59:09

ehez nincs mit hozzà teni mindenüt vàrakozni kell ha odáig maga volt othon a gyermek 1hràt még kibirt volna rendelés végeztével mindenki össze csapja plàne ha csak recept kel.A múltheti posztot mért vették le anyaelveszitette lànyàt elsö részt?

csakmotyogok 2014.10.23. 12:20:52

@zünüke: Ez nem hit kérdése ezek tények, adatok.A háziorvossal kell receptet felíratni szakorvoshoz csak akkor kell menni, ha rajta van a papírodon fél év/1 év múlva kontroll (akkor megkapja a beteg a féléves/éves szakorvosiját) , vagy hirtelen rosszabbodás miatt beutalóval beküld a háziorvos. A szakrendelés drága dolog nem kell leterhelni csak felíratok 1 receptet típusú dolgokkal. Arról nem is beszélve a tüdőgyógyászat is hiány szakma, lasszóval sem lehet fogni lassan dokit oda.

she_wolf 2014.10.23. 14:16:27

@töpörtő:
Jé! Tényleg...Lehet, hogy a poszter kérte, mást nem nagyon tudok elképzelni. Illetve igen, mert ha valaki nagyon utána akar túrni a dolognak, akkor a neten kideríthetőek dolgok, gondolok itt a perben érintett személyek kilétére. És mivel folyamatban lévő ügyről van szó, bármelyiküknek jogában áll lápni. Legalábbis én így gondolkodom. Nem tudom, jogász szemével hogy néz ki az ilyen....
Azért annyi mondjuk elvárható lenne az oldal üzemeltetőjétől, hogy az itteniek tudomására hozza, hogy egy adott posztot miért vesz le az oldalról:(

@csakmotyogok:

Én is tapasztaltam már többször, hogy a nagy tömegbe beesik valaki, és mikor az asszisztensnő kijön, már kapja is a receptet a beteg. Nekem ezzel semmi bajom, mert senki idejét nem rabolja egyik fél sem.

@Turchi: Így van:) Én is mostanában kértem a neurológust, hogy a lejárt szakorvosi javaslatot írja meg. Viszont jó volt, hogy a szakorvos látott, mert módosított a dózison. Azt mindenesetre tudom, hogy ha nekem orvoshoz kell mennem - akár csak receptért is -, rá kell áldoznom a napom felét. Sok az eszkimó és kevés a fóka. Tudom, hogy ez sokaknak gondot okoz, de okos szervezéssel szerintem mindent meg lehet oldani.

she_wolf 2014.10.23. 14:17:27

@mig54:
lápni - lépni
(Így újul meg a nyelv:D)

yogosan 2014.10.23. 14:23:39

@Turchi: @csakmotyogok:

Az még csak véletlenül sem jutott eszetekbe,hogy a posztolónak oda kell valami miatt visszamenni ha elfogy a gyógyszere? Tüdőgyógyászatról ír,ami értelemszerűen azt jelenti,hogy a tüdejével van, vagy volt valami gondja.Miért kéne a háziorvoshoz járni receptet felíratni,ha a tüdejével a területi "tüdőgondozó" kezeli,vagy kezelte? Nyilvánvaló,hogy a betegségéből kifolyólag a tüdőgondozóba kell mennie a receptért.
..pedig olyan egyszerű volt ez a poszt!!

yogosan 2014.10.23. 14:31:10

@CPR: Nem a légzésfunkciós vizsgálatot nehezményezte hanem az órákig való várakozást egy recept miatt.

2014.10.23. 14:43:41

@yogosan: Ha vissza kellett volna mennie másért akkor azt írja, de nem, csak receptért ment. Én csak azt tudom olvasni amit leír. Ilyen egyszerű. Ha gondozásra megy akkor nem írja hogy csak receptért. Attól hogy valaki rendszeresen jár bármilyen szakorvoshoz tartós betegséggel, akár tüdőgyógyászatra is, a gyógyszereit a háziorvos szakorvosi javaslatra felírhatja. Most írtam le másodszor és már orvos is leírta de még mindig itt tartasz. Pedig olyan egyszerű. Azért nem jutott más eszembe mert így van. Szép napot

2014.10.23. 14:49:57

@yogosan: De nehezményezte a légzésfunkciót is mert hogy még sosem volt és ő nem azért ment csak egy receptért és emiatt a váróban le kellett ülnie a többi várakozó mellé. Elolvastad a posztot egyáltalán? Pedig olyan egyszerűen van megírva. Szerinted hogyan fogja megoldani másképpen hogy máshol írják fel a receptet? Kér a szakorvostól javaslatot és a háziorvos írja fel. Aki bármilyen szakorvoshoz jár tartós betegséggel, legyen az kardiológus, tüdőgyógyász, az feltehetően beteg. Nyilván. Ez nem zárja ki azt hogy a receptjeit a háziorvos felírja ha neki az egyszerűbb.

Advanced Flight 2014.10.23. 16:07:05

Nekem is volt már, hogy háromnegyed órát vártam a háziorvosnál úgy, hogy rajtam kívül nem volt beteg, se a váróban, se a rendelőben.
Gondolom, telefonálgatott a doki vagy a faszát verte.

zünüke 2014.10.23. 16:26:49

@Turchi: Most hogy a tüdőgyógyász is hiány szakma lett,akkor már nem is szabad zaklatni őket,csak ha már kiköpted a tüdődet a köhögéstől és éppen megfulladni készülsz? Vagy mit szeretnél üzenni a betegeknek?
Az én meglátásom szerint túl reagálod ezt a posztot egy kicsit.A levél írója egy betűvel sem említette,hogy ő még "sosem volt" légzésfunkción.A problémája az,hogy az elmúlt egy évben az alkalmankénti receptfelíráskor, nem küldte el soha légzésfunkcióra.Most elküldte, de ez azzal járt,hogy előreláthatólag sokat kell várni mire behívják.Nos, a posztoló ezt szerette volna elkerülni. Érted már?
Mondd,Te miért ragaszkodsz ennyire ahhoz,hogy a háziorvos írja fel a gyógyszereket?Szerinted egy háziorvos nincs leterhelve? Ott is tele van a váró mindenféle beteggel,meg idősekkel, akik minden sza@ért rohannak a körzetihez.Neked nem mindegy ki írja ki azt a receptet? Mennyiből tart egy recept kinyomtatása? Egy perc? Kettő? Ezzel le lenne terhelve egy szakorvos? Ha igen,akkor már tényleg baj van.

2014.10.23. 16:37:27

@zünüke: Te sem olvastad a posztot látom. Unatkozol vagy nincs kivel vitatkoznod? Férjed nem ér rá? DD Na de komolyan, ki beszél itt zaklatásról? Én nem akarok üzenni semmit a betegnek. Ez egy blog. Tudtad? Honnan tudod hogy mit reagálok túl? Ennél fontosabb dolgaim is vannak. Hozzá se szoktam szólni már pont az ilyen szövegek miatt mint a tiéd. Én értek mindent. És te? Nem én ragaszkodom a háziorvoshoz hanem a poszt írója. Még egyszer megkérdezem, olvastad? Azt írja a háziorvosnál pikk-pakk felírják a receptet és ő csak azt akart, nem a tüdejét kiköpni ment oda. Nem reagálod egy kicsit túl ezt az egészet? Vacsora kész? Vagy szeretsz vitatkozni. Én is csak nem a neten. Neked is szép napot...
Üzenem a további engem így megszólítóknak mint pl. zünüke hogy nem érek rá válaszolni :-). Ilyenekre nem.

zünüke 2014.10.23. 17:36:58

@Turchi: Dehogy unatkozom,és kötekedni sincs szándékom, de ennek a szerencsétlen poszternek a levelét totálisan kifordítottad.Olyan válaszokat írogatsz, amik köszönő viszonyban sincsenek a poszt tartalmával,mivel nem is szerepelnek benne.A "zaklatást"arra értettem(arról én nem tehetek,hogy egy csepp humor sem szorult beléd)hogy két válaszodon keresztül csak azt hajtogatod,hogy a szakorvost történetesen a tüdőgyógyászt nem szabad holmi receptfelírással terhelni. Hol olvastad a továbbiakban azt,hogy a háziorvosnál "pikk-pakk" felírják neki a receptet?? Hol?Melyik résznél láttad Te ezt? És azt hol olvastad,hogy légzésfunkción "sosem volt" -ilyet sem írt.Csak annyit írt,hogy a receptek felírásakor a tüdőgyógyász soha nem küldte erre a vizsgálatra,most igen,és pontosan ezt szerette volna elkerülni.Én arról nem tehetek,hogy az értő olvasásoddal problémák vannak.Javasolnám,hogy fussál neki még egyszer az egész olvasmánynak,hát ha lehiggadsz egy kicsit ha sikerül megértened.Mert úgy látom,idáig nem nagyon ment a dolog.:))

További szép napot neked is:))

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 17:51:42

A posztoló tulajdonképpen mit szeretne?

Azt szeretné, hogy Kádár elvtárs személyesen szóljon le a rendelőbe, mert a népi demokráciában megengedhetetlen, hogy a dolgozó nép egyszerű gyermeke, egy családos munkásasszony KÉT órát várjon a sorban a tüdő-szakrendelésen?

Ha annyit kell várni, akkor annyit kell várni.

anyuli 2014.10.23. 18:05:45

Nem mindenki receptért megy, és bizony sok vizsgálat hosszadalmas, pláne ha kiszűrnek egy tbc-s beteget is. Akkor bizony csúszik a rendelés, mert bőven van dolga az orvosnak- asszisztensnek is.

she_wolf 2014.10.23. 18:22:52

@Advanced Flight:
"Gondolom, telefonálgatott a doki vagy a faszát verte."

Biztosan. Miközben rád gondolt....

csíra 2014.10.23. 18:34:07

Megértem a posztolót. Miért kellene elfogadni és kussolni, ha egy szakrendelésen órákig kell várni úgy, hogy közben láthatólag nincs tömve a váró, és az orvosnál sincs mindig bent beteg?

Választ pedig nem kapott eddig senkitől, miszerint miért kell ilyen sokat várni, ha egyszer senki sincs bent az orvosnál, és az orvosnál műszerek sincsenek, amivel beteg nélkül is időt kellene töltenie? Mit csinál bent az orvos? Ez volt az eredeti kérdés.

Akik olyan nagyon védik a szakrendeléseket és szerintük a posztoló a hülye (mert ugye mindig...), azok erre tudnak válaszolni? Eddig nem láttam, hogy sikerült volna.

prolee 2014.10.23. 18:43:29

Első méhnyakrák szűrésem épp a vizitdíjas/bejelentkezős időszakban történt.
Lövésem nem volt, hogy hova kellene mennem, ezért felhívtam a Trefortot, ott telközpontos elirányított az onkológiai szakrndelésre. Aszisztensnő közölte, hogy jó helyen járok, területileg náluk kell végeztetnem a vizsgálatot. Adott időpontot 13:30 órára. Mondtam, hogy dolgozom, de hajthatatlan volt.
Ok, átütemeztem az aznapi tárgyalásaimat és időben megjelentem a szakrendelésen. Két hölgy várt előttem, amin csodálkoztam, hiszen bejelentés alapján, időre jöttem.
Kiviharzott az aszisztens, beszedte a személyiket, lakcímkártyákat és a tb-kártyákat (egyébként nem szeretem, ha lenyúlják az irataimat, de mit lehet tenni).
Gondosan beszedte a 300.- Ft vizitdíjat is, miközben a könyöke mellett az ajtón a tacepao öles betűkkel írta, hogy a méhnyakrákszűrés MENTES a vizitdíj alól. (Nem gond, leszarok 300.- Ft-ot.)
Behívta az egyik nőt, fél óra. Behívta a másik nőt, 45 perc. Közben telefonáltam a munkahelyemre, hogy itt ragadtam az orvosnál időpontegyeztetés ellenére, két tárgyalást mondjanak le (6 mbert érintett).
Én pedig vártam...... vártam.....vártam......vártam.... Se kint, se bent senki nem volt. Hiába kopogtam, basztak kinyitni az ajtót. Betelefonáltam, nem vették fel. Az irataim nélkül hogy menjek el?
Közben telefonáltam, lemondattam az aznapi összes tárgyalásomat.
A munkahelyemen voltak a cuccaim, le kellett zárnom a számítógépemet, el kellett zárnom az ügyirataimat, mert 18:00 órakor a biztonsági őrök lezárják az épületet. Így aztán iratok nélkül elmentem a munkahelyemre, elintéztem a kötelességeimet, majd vissza a Trefortba.
Az aszisztens felháborodva mondta, hogy már kerestek. (Ja, mindjárt lejárt a munkaidejük.)

Nem írom le ide, hogy mit mondtam nekik, mert kitiltanának.

Ez itt Moslékország.

prolee 2014.10.23. 18:47:32

@csíra: Ugyan már. Ezektől miért vársz választ? :)))
A posztolónak nem (csak) ide kellene levelet írnia, hanem az intézmény vezetőjének és az intézmény fenntartójának. Tőlük kell hivatalos választ kérni. Azt is ki kell ide posztolni.:)))
Esetleg a sajtót is rá lehet ugrasztani. Az Index volt pl. a János Kórházban, azok is összekapták magukat az országos botrány után.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 18:47:41

@csíra:

"Mit csinál bent az orvos? Ez volt az eredeti kérdés."

Miért nem kérdezte OTT meg?

Miért itt nyekeg? Azt hiszi, hogy ITT majd meg tudja neki mondani valaki, hogy OTT miért kellett várni?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 18:49:55

@prolee:

"A posztolónak nem (csak) ide kellene levelet írnia, hanem az intézmény vezetőjének és az intézmény fenntartójának. Tőlük kell hivatalos választ kérni. "

Mondom én, hogy ti még mindig az képzelitek, hogy az átkosban vagytok :)

Sunny Days 2014.10.23. 18:52:14

csak az nem derült ki, mi történik odabent, mikor a váró tele, de lélek az ajtón se ki, se be

prolee 2014.10.23. 18:57:43

@zünüke: Az értő olvasással és a kommunikációval komoly bajok vannak.:)))))

Feketepéter 2014.10.23. 19:00:05

Csak be kellett volna kopogni a posztolónak és szólni,hogy igyekezzenek,mert ő nem ér rá és a többiek sem.Egyúttal meg lehetett volna nézni,hogy mit csinál az orvos odabent.Mindenre választ kapott volna.

prolee 2014.10.23. 19:01:03

@polyvinyl: Nem. Mi azt képzeljül, hogy a mi adónkból finanszírozzák az egészségügyet, ezért ha aggályosnak ítéljük annak működési hatékonyságát, akkor a fenntartótól és az intézményvezetőtől megkérdezhetjük, hogy van-e valami alapja az aggályunknak.
Ezek a szervek - normális helyeken - a panaszt megvizsgálják, ha indokolatlannak tartják, akkor elmagyarázzák, hogy miért kell sokat várni, ha pedig alaposnak tartják, akkor intézkednek.

Te élsz kádári elvek szerint. :)))

prolee 2014.10.23. 19:02:43

@sunny_days: Nyilván szorgos munka folyik. :)))))

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:06:43

@prolee:

"Mi azt képzeljül, hogy a mi adónkból finanszírozzák az egészségügyet"

Abból a sok elcsalt adóból hogy lehet BÁRMIT is finanszírozni?

prolee 2014.10.23. 19:06:51

@polyvinyl: Gondolom azért itt, mert egyrészt ezt a blogot direkte ezért hozták létre, másrészt nem tudja, hogy mi ennek a hivatalos menete.
Most én leírtam neki, hogy mi a hivatalos menete, ezért már el tud indulni valamerre a problémájával. Tehát nagyon is jó, hogy itt "nyekergett".

Egyébként fentieken túl még a betegjogi képviselőnél is lehet érdeklődni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:08:54

@prolee:

"ezért ha aggályosnak ítéljük annak működési hatékonyságát, akkor a fenntartótól és az intézményvezetőtől megkérdezhetjük, hogy van-e valami alapja az aggályunknak."

Lófüttyöt kérdezhetsz meg te, Gipsz Jakabné személyesen bármit, bárkitől.

Képviseleti demokráciában a képviselőd kérdezhet.

prolee 2014.10.23. 19:09:33

@polyvinyl: Az elcsalt adó irreleváns abból a szempontból, hogy a befizetett adómból él az állami egészségügyi dolgozó. Ha nem tetszik, elmehet a magánegészségügybe és akkor nem gond neki, hogy ki mennyi adót csal el.
De ha vállalja az állami foglalkoztatást és az állami fizetést, akkor annak megfelelően kell teljesítenie a kötelességeit.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:11:46

@prolee:

"másrészt nem tudja, hogy mi ennek a hivatalos menete"

Annak, hogy megtudd, miért kell szerinted (!) sokat várni egy rendelésen, annak az a hivatalos menete, hogy megkérdezed a nővért, vagy az orvost, akihez vársz, amikor kidugja az ajtón a fejét.

A posztoló gyáva volt ezt megtenni. Inkább hazaiszkolt, hogy a neten, névtelenül fröcsöghessen.

prolee 2014.10.23. 19:11:50

@polyvinyl: Jogász vagyok. Oktatok állampolgári és jogi ismerekeket is. Ha adsz egy e-mail címet, szívesen aktualizálom az ismereteidet.

prolee 2014.10.23. 19:14:24

@polyvinyl: Az orvos és a nővér nem kompetens ebben. Ők abban érdekeltek, hogy minél lazábban dolgozzanak. Ha a kőműves pöcsöl és nem halad a munkával, akkor sem őt fogom megkérdezni, hogy miért nem készül ütemesen a házam.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:17:05

@prolee:

"Az elcsalt adó irreleváns abból a szempontból, hogy a befizetett adómból él az állami egészségügyi dolgozó."

A "befizetett adód" valójában a szolgáltatás ellenértéke, amit igénybe veszel.

Próbálj meg egyszer a fodrásznál, a hentesnél, vagy az autószerelőnél is pattogni, és arra hivatkozni, hogy mivel a te pénzedből élnek, kötelesek a ráutaló magatartásoddal létrejött, Ptk. hatálya alá tartozó szerződés tartalmán kívül álló kérdésekben is a rendelkezésedre állni, és az egyéni igényeid szerint ugrálni :D

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:19:32

@prolee:

Felőlem az vagy, ami csak szeretnél lenni, de képviseleti demokráciában akkor sincs jogod az "adódból élő" közalkalmazottakat, köztisztviselőket a saját hisztid szerint ugráltatni.

prolee 2014.10.23. 19:19:47

@polyvinyl: Ha mutatsz nekem állami fodrászt, hentest és autószerelőt (ilyet nem nagyon láttam az elmúlt 25 évben), akkor annál bizony pattogni fogok. :)))

Tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak poénnak szánod az ilyen zöldségket?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:22:11

@prolee:

"Ha a kőműves pöcsöl és nem halad a munkával, akkor sem őt fogom megkérdezni, hogy miért nem készül ütemesen a házam."

Jogászkám!

Az építési vállalkozóval szerződéses jogviszonyban állsz, így jogod van kérdezni.

A kórház főigazgatójával ellenben semmiféle jogviszonyban nem állsz, így nincs jogod az alkalmazottak munka- és időbeosztását számonkérni.

avan 2014.10.23. 19:24:32

Rá kell rúgni az ajtót, bazmeg. Ilyen a világon nincs, hogy 2-3 óra várakozás. Mi a faszt csinálnak ezek ott bent? Legalább tájékoztatná valamelyik retardált hatalmával visszaélő geci, hogy miért és mennyit kell még várni. Szánalmas. Ha meg ezen felháborodik valaki, akkor az a hülye? Miféle ország ez?

prolee 2014.10.23. 19:24:33

@polyvinyl: www.complex.hu/kzldat/t1300165.htm/t1300165.htm
De jogom van. Pl. egészségügyi propblémámmal nem az országgyűlési, vagy helyhatósági képviselőmhöz fordulok, hanem a betegjogi képviselőhöz, hiszen azért hozták létre ezt az intézményt.
Ha az állami finanszírozású szervek működésének hatékonyságával (nem pedig szakaiságával) van problémám, akkor az intézmény munkaszervezésért felelős vezetőjéhet, illetve a finanszírozást biztosító fenntartóhoz kell fordulni. A fenntartó felel azért, hogy a közpénzt hatékonyan használják fel.
A képviseleti demokrácia fogalma nem tartozik ide.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:26:53

@prolee:

Te vagy a hülye, hiszen jogász (?) létedre nem érted, hogy az adódért és járulékaidért cserébe SEM vagy jogosult arra, hogy SZEMÉLYESEN csacsogj bele a közszférában dolgozó munkavállalók munkavégzését, munkabeosztását érintő kérdésekbe.

prolee 2014.10.23. 19:27:58

@polyvinyl: Ok, akkor írjon a postoló egyenesen ide:

www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egeszsegugyert-felelos-allamtitkarsag

Akkor örülni fog a főistenke a mószerolásnak, és PVC okostojásra is lehet rögtön hivatkozni.
:)))))))

Segghülyécském.

prolee 2014.10.23. 19:29:21

@polyvinyl: Nem is cserében vagyok jogosult, hanem állampolgárként a közpénz felhasználását számon kérhetem. Személyesen Vida Ildikót tisztelhetem benned? :))))))

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:32:23

@prolee:

"Ha az állami finanszírozású szervek működésének hatékonyságával (nem pedig szakaiságával) van problémám, akkor az intézmény munkaszervezésért felelős vezetőjéhet, illetve a finanszírozást biztosító fenntartóhoz kell fordulni."

Megismétlem:

Nincs jogod a közszférában dolgozó alkalmazottak munka- és időbeosztását számonkérni. Sem a munkáltatón, sem a fenntartón.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 19:34:09

@prolee:

"Segghülyécském."

Szerintem inkább képezd magad jogászkám, ahelyett, hogy személyeskedsz.

Nincs jogod a közszférában dolgozó alkalmazottak munka- és időbeosztását számonkérni. Sem a munkáltatón, sem a fenntartón.

Jolka40 2014.10.23. 19:43:32

A mi városunk tüdőgondozójában a várószobában ott ül egy asszisztens hölgy, nála kell bejelentkezni. Mikor megmondtam, hogy csak gyógyszert szeretnék íratni, megnézte a kartonomon, hogy milyen gyógyszert használok, rányomtatta egy receptre és bevitte a rendelőbe, aláíratta a doktornővel, kihozta és odaadta nekem. Az egész 5 percig tartott. Hálás vagyok nekik.

Advanced Flight 2014.10.23. 19:47:01

@mig54: az bizony meglehet. Elég jól nézek ki :-)

Advanced Flight 2014.10.23. 19:52:59

@polyvinyl:

Egészségügyi törvény, 10. § (6) bekezdés: A beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni.

Poszter csak fenti jogának érvényesítésével kapcsolatban jelezte a fent leírtakat. De tényleg jobb lett volna a Praxisblog helyett a betegjogi képviselőhöz fordulni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 20:09:03

@prolee:

"A képviseleti demokrácia fogalma nem tartozik ide."

Már hogyne tartozna ide.

Az adóforintok elköltése költségvetési kérdés.

Költségvetési ügyekbe a választópolgár NEM személyesen, hanem a választott képviselőjén keresztül szólhat bele.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.23. 20:12:39

@Advanced Flight:

"De tényleg jobb lett volna a Praxisblog helyett a betegjogi képviselőhöz fordulni."

Betegjogi képviselőhöz fordulni azzal, hogy idegbajos módon nem volt képes kivárni a sorát? Ezt tényleg komolyan gondolod?

she_wolf 2014.10.23. 21:09:57

@Advanced Flight:
Én meg jól kinézek...
Van megint egy se füle se farka poszt, és képesek vagytok miatta egymás torkának ugrani.
Azért, mert egy rendelésen várakozni kell. Eszem megáll, komolyan:(

zünüke 2014.10.23. 22:36:12

@Jolka40: Valahogy ezt a megoldást szerette volna a poszt írója is,mint olvasni lehet a fenti levelében.

mnika88 2014.10.23. 23:01:33

Mint gyakorlott tüdőgyógyászatra járó (20 éve asthma bronchiale-s beteg) elárulom a poszternek,hogy a 2-3 órás várakozás átlagos,sőt,ha azt vesszük,hogy ültem én már 7 órát is ott,azt mondom mázli is.
Valóban csak a szakorvosi javaslatért kell évente konkrétan visszamenni,ami előtt kötelező a légzésfunkciós vizsgálat,ezt még kiegészíthetik mellkas rtg-nel,vérgázzal,mellkas átvilágítással.Ami szintén idő.
A tüdőgyógyász meg nem csak a szakrendelésen ülőket látja el a rendelési időben.A tüdőszűrésre érkezett emberek leleteit is ők véleményezik,értékelik eközben.Azt is mire megnézi,lediktálja stb.Idő,idő,idő. Ha eközben más szakterület orvosa is telefonál,hogy nézze meg xy mellkas rtg,vagy mellkas CT-jét,azt is véleményezi.Meg még egyéb feladatai is akadnak.
Szóval szerintem itt csak az van,hogy nem akar órákig dekkolni ott,amit megértek,de ez van,a felháborodásra ezért nincs oka.Vigyen egy jó könyvet magával,vagy újságot.:)

zünüke 2014.10.23. 23:05:00

@polyvinyl:

"Betegjogi képviselőhöz fordulni azzal,hogy idegbajos módon nem volt képes kivárni a
sorát."
"A posztoló gyáva volt ezt megtenni.Inkább hazaiszkolt,hogy a neten,névtelenül
fröcsöghessen"
"Miért itt nyekereg?

Elképesztő ba@+,hogy benned mennyi rosszindulat,düh,és keserűség van egy helyen.
Egy kész csoda,hogy még nem robbantál fel barátom.Amúgy doki látott mostanában?

mnika88 2014.10.23. 23:08:46

@mnika88:
Vagy na,a tüdőszűrésre érkezett betegek rtg-felvételeit is ők leletezik.Így helyes.

yogosan 2014.10.24. 00:03:52

Egy szó mint száz.
Úgy várni két-három órát egy rendelő várójában,hogy nem halad a rendelés,az azért elég idegőrlő nekünk mint betegeknek.Hogy ennyi idő még csak nem is sok? Mihez képest? A tíz beteghez képest,vagy egy teltházas váróhoz képest..mert nem mindegy.Nem mindegy,hogy szarul vagyunk és muszáj végig várni a sort,vagy egy recept miatt üljük végig a fél rendelési időt,ötszázadjára olvasva a szemközti falon lógó gyógyszerreklámot.

she_wolf 2014.10.24. 00:18:33

@yogosan:
"Nem mindegy,hogy szarul vagyunk és muszáj végig várni a sort,vagy egy recept miatt üljük végig a fél rendelési időt,ötszázadjára olvasva a szemközti falon lógó gyógyszerreklámot."

Nagyon nem mindegy! Mert ha szarul vagyok, akkor szeretném, ha minél hamarabb látna orvos, míg ha receptért megyek, viszek magammal könyvet, újságot, mp3-at, és elvagyok magamban. Egyébként ha csak receptért megyek, és nem akarok sokáig várni, akkor vagy rendelési idő előtt legalább 1/2-1 órával ott vagyok, vagy rendelési idő vége előtt 1/2 órával megyek:) Ez eddig jól bevált.

she_wolf 2014.10.24. 00:21:09

@zünüke:
PV-ben nem düh, rosszindulat és keserűség van, hanem tapasztalat. És nem egy felrobbanós típus:)

yogosan 2014.10.24. 00:26:44

@Turchi: Én is másodszor írom,hogy feltételezhetően VALAMI OKBÓL a tüdőgondozóba jár a gyógyszerét felíratni,és nem a háziorvosához.Nem kizárt,hogy a tüdőgyógyász utasította erre, és ezért NEM a körzeti orvos írja fel.Eddig stimmt?
Hogy elovastam-e a posztot? Én igen elolvastam,és meg is értettem.És Te elolvastad?

SusanneF 2014.10.24. 08:50:33

@prolee: A leirtak alapján lehet,hogy vagy szabadságot lett volna jó kérned arra a napra,vagy magánrendelésen megoldani.

SusanneF 2014.10.24. 08:58:20

Tudomásom szerint a tüdőgondozókban általánosan igy van..ráadásul ahol én lakom,az ember választhat,hogy vagy fizet a 20 km-re lévő szakrendelésen-mert nem oda tartozik-vagy elutazgat 50 km-t.Mindkét helyen garantált a sok órás várakozás.Igen,jó felkészülni,felszerelkezni könyvvel,újsággal...én még azt is szoktam tenni,hogy heti képes újságokat elolvasom,és ott hagyom a következő sok órát váró páciensnek.
A vizsgálatok protokollját csak a bent lévők tudják,általánosan tudomásom szerint nincs olyan,hogy "csak 1 receptért megyek",akkor is szükséges röntgen,légzésfunkció,hörgőtágitó spray,légzésfunkció ismétlés.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.24. 10:59:34

@zünüke:

"Elképesztő ba@+,hogy benned mennyi rosszindulat,düh,és keserűség van egy helyen."

Lazíts, kicsi csibe :)

csakmotyogok 2014.10.24. 13:12:51

@yogosan: Elmagyarázták mások is ,nem tudom mi a nem érthető.A következő lehetőségek vannak:
1. kontroll amire szakorvosi javaslat utal akkor az sokidős és bene van pár vizsgálat ide oda kell menni és sokat várakozós.
2.Romlott az állapota vagy azonnali ellátást igénylő, de most itt nem ez volt, hiszen halasztható volt.
Olyan nincs, hogy csak 1 kis receptfelíratásra beugrom. Arra van a házi orvos ,aki mindent felírhat nekem amire van szakorvosi javaslatom. 1 szakrendelői 10 perc sokkal több pénzébe van az államnak, mint 1 háziorvosi 10 perc, nem erre kellene pazarolni különösen hiányszakmáknál.
Most akkor 2 eset van a poszter hazudik és valójában lejárt a szakorvosi javaslata és azért ment volna azt pedig vizsgálat(ok) nélkül ott ücsörgés nélkül nem adják.
2. Buta és nem hajlandó tudomásul venni a szakrendelést nem arra találták ki ,hogy beugrok (mint a cukiba) 1 kis receptért. Halmozottul még neki áll feljebb ahelyett ,hogy csendben palástolná a saját hülyeségét.
Szakorvos SOHA nem utasít arra, a szakrendelést csak receptfelírással terheld, oda csak akutt baj vagy/ és állapot rosszabbodás vagy beutalás esetén kell igénybe venni. Pont azért vacak az eü. és( egyre rosszabb) nálunk, mert az emberek nagyrészt magasabb szintű szolgáltatást (drágábbat ) vesz igénybe , mint az indokolt lenne.

csakmotyogok 2014.10.24. 13:16:28

@mig54: Igen, sőt rendelési időben felhívom az asszisztenst és megmondom elfogyott a cuccosom és szükségem vbn erre -arra és akkor rendelés vége előtt 30-40 perccel beugrok érte, addigra kész lesz (van ugye érvényes szakorvosim) és erre a háziorvos is felírhat mindent uú, mint pl. 1 tüdőgyógyász.

she_wolf 2014.10.24. 13:27:29

@csakmotyogok:
Beugrok, mint a cukiba...jó hasonlat:)
Némelyik ember tényleg azt hiszi, hogy a szakrendelés tényleg csak azért van, hogy leadom a listát, ők meg kötelesek rögtön és azonnal felírni a bogyójaimat, mert az én adómból fizetik őket, még örüljenek annak, hogy seggcsókot nem követelem ki, mert sietek, pá, aranyom, ha meg gebasz van, akkor: de hát ott voltam, miért nem vizsgált meg!?
Tipikus van rajta sapka, nincs rajta sapka.
A neurológusomhoz úgy megyek, mint akit akasztani visznek, mert tudom, hogy a "beste" meg fog vizsgálni:) Ja, és azt is tudom, hogy mindenki megvizsgál (skandalum!), és csak utána ír gyógyszert, és ad javaslatot a háziorvoshoz. Tényleg botrány, ami az egészségügyben van.
Szeretném megjegyezni, hogy az ironikus vigyoromat tessenek a hozzászólásom mellé csatolni!

she_wolf 2014.10.24. 13:31:45

@csakmotyogok:
Telefonnal nem nagyon szoktam zargatni őket, mert tudom, hogy az asszisztens is melózik, nem kalapdísznek van ott. Ezzel együtt megtörténik néha:)
Sőt, néha nem is tudom, miért van háziorvosunk egyáltalán, mikor az asszisztense már lassan túltesz rajta (erről már írtam korábban, nem akarom ismételni magam).

csakmotyogok 2014.10.24. 13:38:11

@mig54: A tüdőgyógyászat érzékeny pontom. Asztmás vagyok nagyon jól karbantartott asztmás, amit a lelkiismeretes dokinak köszönhetek (nem 1 bűbájkodós' fajta ,szigorú tekintetű tanárbácsisan magyarázós). De nem azért megyek, hogy a fejecském simizzék, meg hajlongjanak előttem, számon kérjem az adóm mire megy el. Jól akarok lenni és nem akarok rosszabbodni. Évente 1x kibírok 2-3 órát ezért és a háziorvosnál azért gördülékeny minden ,mert számon tartom mikor jár le a szakorvosim (van 1 jó noteszem:)) és ott nem odaülök időm sincs rá, hanem kedvesen felhívom az asszisztenst és elmondom már megint elfogyott a gyógyszerem és ..még ő mondja mikor menejek, hogy ne kelljen sokat várnom.

csakmotyogok 2014.10.24. 13:42:20

@mig54: Asszisztenst rendelési idő előtt hívom, igaz ez régi megegyezés. Én sem szeretem, ha engem vizsgálnak és közben állandóan csörög a telefon és 3x hagyják abba a vizsgálatom. Bár itt is olvastam olyat nem veszik fel a telefont (milyen szemetek) akkor ugye az a baj, persze ha felveszik az a baj, mert ugye nincs mozgás a betegek nem mennek be. Nem tudom ,de én nem szeretném ha míg más a rendelőben van addig hallja azt amit beszél velem a doki.

she_wolf 2014.10.24. 13:44:33

És ha már telefon: én spec. a falra tudok mászni attól, hogy mikor bent vagyok a rendelőben 15-20 percig!, abból kb. 5 perc jut rám, mert a többiben a telefonon lóg az orvos, és hallgathatom én is azt, amihez semmi közöm.
Azt is el tudom képzelni, hogy amikor lélek se ki, se be, akkor ilyesmi telefonokat intéznek. A neurológusnál pl. megszokott, hogy kijön tőle a beteg, és utána még hosszú pecekig hallgatjuk a váróban, hogy a doktornő veri a klaviatúrát (neki asszisztense sincs). Szerintem azt még a buszmegállóban is hallják:)

csakmotyogok 2014.10.24. 13:47:49

@mig54: Na az a pazarlás, de ennyire gazdagok vagyunk még mindig.

she_wolf 2014.10.24. 13:50:13

@csakmotyogok:
Nagyjából egyszerre írunk ugyanarról:) Ezek szerint semmi különleges nincs abban, amit, és ahogy csinálunk. És ezek szerint még működik is. Jééé!:)

mnika88 2014.10.24. 17:17:19

@csakmotyogok:
Egyetértek azzal amit írsz,csak annyit tennék hozzá,hogy van olyan szakrendelés,ahol csak receptírás miatt is oda kell menni.Ilyen a pszichiátriai gondozó.Ugye ott nem feltétlen beszél a pszichiáterrel,de receptért oda kell bemennie.

mnika88 2014.10.24. 17:31:21

@mig54:
Én egy traumatológussal jártam így,csak a jólneveltségem miatt nem szóltam be neki.Egyik bátyám mozgássérült, szerencsétlenül közlekedett a lakásban és beleesett az üvegajtóba. Mivel akkor ép a karja is el volt törve,ezért tolókocsiba kényszerült,mi segítettünk neki.Kontrollra aznap én vittem el,bejelentkeztünk,mivel ismernek,bemehettünk hamar.Betoltam,köszöntünk,mindenki visszaköszön,kivéve az orvos,aki háttal ült nekünk és mobil tartozékokkal foglalkozó netes oldalt böngészett.Tesómnak levették a kötését,vártunk,erre neki állt telefonálni,hogy mit rendel,hova kéri.Úgy kellett neki szólni,hogy megnézi-e esetleg a sebeket?Erre a telóval a fülénél a székkel odagurult,ránézett a sebre,bólintott,majd beszélt tovább telefonon.Ennyi volt,hozzánk se szólt,aláírta a leletet,miközben végig telefonált tovább.Bocsánatkérően néztek ránk a többiek.Mikor kiértünk a folyosóra,akkor fejezte be a telefonálást,majd utánunk kiáltott,ha bármi gond van,azért nyugodtan jöjjünk vissza.Olyan nehéz volt akkor mosolyt erőltetnem az arcomra,de nem mondtam semmit.Ez szerinte elég tahó viselkedés volt.

mnika88 2014.10.24. 17:33:14

@mnika88:
bocs a helyesírási hibákért :)

she_wolf 2014.10.24. 19:06:50

@mnika88:
Én néha csak "mosolygok":) Egyetlen alkalommal fordult elő velem, hogy bizony előkaptam a mobilomat, és elkezdtem SMS-t írni. A "mosoly" kevésnek bizonyult.

yogosan 2014.10.25. 00:56:52

@csakmotyogok:
Várjunk már hahóó..ne nekem akard elmagyarázni a protokollt,mert egyrészt engem nem érint,másrészt nem is nagyon érdekel.De mindentől függetlenül akkor sem tudhatjuk,hogy a poszt írója miért a tüdőgyógyászatra jár a gyógyszerét felíratni.Protokoll ide vagy oda,méregdrága a szakrendelés vagy nem,valami miatt odajár, és ha figyelmesebben elolvassuk azt a fránya posztot,akkor azért eléggé világos és érthető,hogy TÖBBSZÖR járt az elmúlt egy évben az adott gondozóba gyógyszerért,vagy vizsgálat miatt.Említi,hogy egyszer sem úszta meg a 2-3 órás várakozást soha,tehát nem beugrott a cukiba 1 kis receptért-mint írod,hanem végig várta a sorát alkalmanként.Most pontosan ezt szerette volna elkerülni,miután receptre volt szüksége.Nem óhajtotta a a szakrendelőt felesleges vizsgálatokkal terhelni.Ennyi a történet.Ami nem világos,az a következő:ugyebár írjátok többen,hogy a szakorvosi ellátás drága.Jó elhiszem,bár lövésem nincs,hogy mitől drágább egy tüdőgyógyászati szakrendelésen megjelenni,mint egy belgyógyásznál -de mindegy.Biztos így van de nem is ez a lényeg.A poszt írója nem is akarta leterhelni a drága szakrendelést,mivel csak egy receptért ment oda, semmi másért!!Erre mit reagáltok?? Úgy lehurrogjátok,hogy ha olvassa is,az biztos,hogy egy mukkot nem mer ideírni.De tényleg miért kell ez? A posztjában semmi arrogancia számonkérés,vagy fenyegetés nem olvasható.Hogy nehezményezte a 2-3 óra várakozást,ez esetben igazat kell adnom neki mert ez igazán sok, mondhat bárki bármit.Főleg úgy, hogy az adott gondozóban-mint említi-két orvos rendelt egyszerre.

formed 2014.10.25. 03:00:54

Tobb oka is lehet.
Ad 1: a két pulmonologus valójában csak egy, mert pl. a másik beteg/szabin van. Bármilyen hihetetlen, ez a két dolog egy szakorvossal is megtörténhet.

Ad 2: a szakrendelőben kicsit többet kell dokumentálni, mint HO-nál, tudok olyan pulmonologiai szakrendelőt, ahol az orvos egymaga vizsgál, receptet ír, ambuláns lapot gépel--egyedül, mert az új asszisztensnek olyan penetráns a helyesírása, hogy nem égeti le magát azzal, hogy egy olyan lapot adjon ki, amit nem ő ír. Igen, lehetne másik asszisztenst keresni, csak valamiért nem tolonganak.

Ad 3: kedvelem az ilyen "csak egy receptért jöttem", "minek kell még vizsgálni is" eseteket. Ebben az esetben pl. a legzesfunkcio egy dinamikus paraméter, nem olyan, hogy egyszer megmerik 20 eve es azota sem változik. Tehát itt az orvos a dolgát végezte.

Múltkor ügyeletben, ejjel bejon egy altalam meg sosem latott beteg, azt mondja köszönés es minden egyéb bevezető nélkül: receptért jöttem.
Átnyújtok egy kitöltetlen vényt. Néz nagy szemekkel, nem érti.
Mondom, azt tetszett mondani, receptért jöttem. Igen. Tessék ott van a kezében.
Ekkor leesett neki a tantusz, javasoltam, kezdjük elölről, lesz szíves megmondani talán először, hogy miben segíthetek.
Vette a lapot, onnantól sikerült kialakítani egy nagyjából lege artis orvos-beteg viszonyt.
Szóval, nem mindenki reménytelen :)

csakmotyogok 2014.10.25. 09:38:58

@yogosan: Jájj,de értetlen vagy, Hányan és hányszor magyarázzuk még??? Azok az esetek vannak amiket írtam, az amit te mondasz nincs. Az hogy a poszter csinált 1 rossz gyakorlatot mert hülle, nem kellene fenntartani. Minden szakrendelés drága, a belgyógyászati is. Csak belőlük MÉG van elég.

she_wolf 2014.10.25. 10:56:32

@yogosan:
"Nem óhajtotta a a szakrendelőt felesleges vizsgálatokkal terhelni."

Ott még nem tartunk (szerencsére), hogy a beteg mondja meg, hogy akar-e vizsgálatot, vagy sem:)
Egy olyan vizsgálatot végeztek nála amit korábban még SOHA! Írja a poszter. Gondolom, a vizsgálatra nem véletlenül került sor.

Hogy miért megy ilyen lassan a rendelés a tüdőgyógyászaton? Üljön le a szemészeti, vagy a fül-orr-gége szakrendelés várójába! Minden alkalommal 2-3 óra? Ez van. És az tényleg nem is sok, persze ennek megértéséhez legalább nagyjából látni kell a hazai egészségügy felépítését, és az ok-okozati összefüggéseket. De ez messze túlhaladja az átlagember türelmét, megértését, hiszen van egyéb baja is, pl. az egészsége/betegsége.

mnika88 2014.10.25. 11:42:10

@formed:
:))
Szoktál előre pecsételni és aláírni üres receptet?Mert ha így nyújtanád át,hülye lenne aki nem fogadja el.:D

she_wolf 2014.10.25. 19:44:03

@mnika88:
Aztat ki is kell tőtni, akárki meg nem tudhassa...
Néztem a Híradót, balhé volt a honvédban. Nem is csodálom:(

mnika88 2014.10.25. 23:28:34

@mig54:
Mármint miért volt balhé?Mert előre aláírt,pecsételt recepteket tartanak?Hajaj! :)

she_wolf 2014.10.26. 08:03:04

@mnika88:
Nem. Azért volt balhé, mert infarktusos (vagy inf. gyanús?) beteget 11 órán keresztül várakoztattak az SBO-n. Zacher közölte, hogy az ellátását azonnal megkezdték, ahogy beért a kórházba (ja, mentő vitte be). Hozzátartozó balhézott, mire yard uramék is megjelentek. Igen, már én is tapasztaltam, hogy az ellátást azonnal megkezdik....végülis az is az ellátás megkezdését jelenti, ha felveszik a beteg adatait:(
Ismételten kihangsúlyoznám, hogy nem az ott dolgozó maroknyi ember tehet arról, hogy a Honvéd sürgősségije egy fostalicska!

Ha most dezinformáltam volna, elnézést, éppen az almás lepény létrehozásában voltam benne nyakig...Ma meg megyek a József nádor térre sétálgatni, ha beengednek a mankóimmal...

mnika88 2014.10.26. 15:26:48

@mig54:
Jaaaa,értem.Nem tom,nem néztem tv-t mostanság.
(Off:holnap szoríííts!:))

she_wolf 2014.10.26. 17:45:54

@mnika88:
Gondolok majd rád, úgyis megyek a sárkányhoz beutalóért:)

(U.i.: Nem megyek tüntetni, az uram nem enged mankóval ott bohóckodni:( Ha azt vesszük, igaza van:())

she_wolf 2014.10.28. 02:10:17

@mnika88:
Szuper!:) Írj egy mélt (ha gondolod), hogy mi volt! Nekem is van beutálóm, sárkány nem volt, helyettesítették.

acka1 2014.10.28. 16:28:33

Kedves Magyar M. !

Én hétfőn megyek Urológiai ellenőrzésre, és már előre megjegyezte a doktorom, hogy minél hamarabb megyek, annál hamarabb szabadulok,mert rengetegen lesznek! Tisztában vagyok az egészségügyi létesítményekben lévő várakozásokkal. Asztmás is vagyok, és az elmúlt hónapban nehezményeztem, hogy az előző gyógyszerem ára 1600,- forintról 4600,- emelkedett. 3 órás tüdőgondozói várakozás után kaptam egy évre javaslatot a mostani gyógyszeremre, és én még akkor jól is jártam,mert nem az utolsó voltam. Szóval türelem, és 3 napi hideg élelem :)

reepach 2014.10.29. 07:57:26

Ez is az internetadó miatt van!

she_wolf 2014.10.29. 08:57:34

@reepach:
Na még szép! Látom fel is pörögtél tőle:D
(Egyébként sovány malac vágtában elhúzhatna ez az infantilis képződmény a halál náthás f...ára! Ez a pöcs valami rosszat álmodhatott, verejtékben úszva ébredt, és kipattant a fejéből az isteni szikra, hogyaszonyga: netadó! Az idiótája, amikor először jártatja a bególesőjét, és csak utána gondolkodik, már ha egyáltalán képes rá:()

acka1 2014.10.29. 17:32:53

@mig54: ,, sovány malac vágtában elhúzhatna ez az infantilis képződmény a halál náthás f...ára! ,,

Áááááááá :D Elképzelteeeeeeem :D :D és most hasfájva fetrengek a röhögéstől :D :D :D

she_wolf 2014.10.29. 18:12:55

@acka1:
Áááá..én már röhögni sem tudok rajta, csak bosszankodni. Az, hogy valaki, aki ennyire nem tudja, hogy mikor mit mond, aki elviekben a mi demokratikusan megválasztott miniszterelnökünk, az, akinek bennünket kellene képviselnie, akinek nem seggnyaló sleppel, hanem szakértőkkel kellene körülvennie magát, egy igénytelen, a következményeket ennyire semmibevevő vadbarom...hát tudod, egyre gyakrabban szégyellem magam azért, mert anyám idenyomott!
Chaplin filmje jut eszembe róla, A diktátor. Egy snitt. Csak ez a szerencsétlen idióta nem a földgömbbel játszik, hanem egy focilabdával.
(Remélem, jól emlékszem, ha nem, akkor elnézést.)
Attól tartok, ami nap nem az enyém:(

acka1 2014.10.29. 18:25:56

@mig54: Én csak a rohanását képzeltem el...Amit csinál az szörnyű..... Tényleg el kellene mennie egy pszichiáterhez, ahol visszavinnék egy regressziós hipnózissal kb 8 évvel ezelőttig, ahol azt mondta mint ellenzék, hogy NEM KELL NET adó....... :( :( Nekem pedig a Bukás című film jut eszembe amikor meglátom.... Remélem, hogy a tudatalattim az igazat gondolja, és előbb-utóbb tényleg bukás lesz a vége....

reepach 2014.10.29. 19:36:01

@mig54: @acka1: Félreértettétek, ironikus megjegyzésnek szántam. Nem mintha egyetértenék vele, de a körülötte kavart uszítással meg műbalhéval még kevésbé.

she_wolf 2014.10.29. 19:38:00

@acka1:
8 évvel ezelőttig? Én visszább tekerném azt a filmet, aztán hirtelen a jelenbe rángatnám a nagy vezírt, és megkérném, hogy próbáljon meg hányinger nélkül tükörbe nézni:(

she_wolf 2014.10.29. 19:46:31

@reepach:
Először én is mosolyogtam a szavaidon, nem kellett volna jobban belegondolnom. Uszitást nem láttam, én sem akarom tenni. Csak valamikor még hittem, hogy amit csinálnak, az jó. Csalódott vagyok, és nem vasárnap óta. A hosszabbik hozzászólásomat tekintsd úgy, hogy első, és remélhetőleg utolsó ilyen jellegű kifakadásom, mert belőlem a politika a lehető legrosszabbat hozza ki, ezért igyekszem tartózkodni tőle:(

acka1 2014.10.29. 20:06:34

@mig54: Ajajjj akkor szerintem sokáig rosszul lenne magától....

she_wolf 2014.10.29. 20:18:03

@acka1:
Ne menjünk bele, nem érdemes:(
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása