A folyosón üvöltöttem, hogy véres a vizeletem

2014.09.12. 05:03

images_17.jpgDe ha nem hallotta volna még valaki, akkor a rádióban is bemondatom legközelebb.

Ma, szept.1-én  k***ra kiakadtam a mai magyar egészségügyön. Csütörtök óta kínlódom urológiai problémával. A háziorvos kiírt betegnek, javaslatára vettem gyógyszert a problémámra (vény nélkül kaphatót, potom 1270 ft-ért). Pénteken még szarabbul voltam, vérvizelés mellett mindenféle trutyi (alvadt vér, egyéb foszlányok) volt a vizeletemben. A házidoki mondta, ha a kapott gyógyszertől nem javul, irány a sürgősségi.

 

A gyógyszertől csak a gyomrom égett, kámforos ízt böfögtem vissza, mondom, kihúzom én hétfőig. Mellesleg piszkosul nagy fájdalommal megy az ürítés is. Nosza, ma reggel Iszkáról irány a fehérvári kórház-rendelőintézet. A kartonozóban közlik velem, péntekre tudnak  besuvasztani. Közöltem, én ugyan el nem megyek, míg meg nem vizsgálnak, a problémám akut, azonnali ellátást igényel. Kérdezi, mi a bajom. Bár semmi köze hozzá, meg sem kérdezhetné, ugyanis csak az orvosra tartozik. Hangosan kell ám beszélni, mert egy üvegfal van előtte. Harsogva közlöm, hogy véres a vizeletem, de ha nem hallotta volna még valaki, akkor a rádióban is bemondatom. Körülöttem röhögnek. :)

 

Akkor talán ballagjak fel a rendelőbe, fogadnak-e. Nem ám ő kérdezi meg telefonon. Felballagok, kijön az asszisztens, előadom a problémámat, kezembe nyom egy poharat, pisiljek nekik. Megtettem, beadom, hamarosan visszajön és közli, nincs vér, csak genny(!). Bumlizzak  el a háziorvoshoz, majd az ír antibiotikumot és beutalót ultrahangra. Ezt mind a folyosón, a többi beteg füle hallatára. Nesze neked, orvosi titoktartás :) .

 images_17.jpg

Akadékoskodni kezdtem, mondván, urológiai gondozott a státuszom, két veseműtétem volt és több ízben vesemedence gyulladásom, nekik kellene ellátni. De nem. Urológián dolgoztam, tudom, hogy a vesemedence gyulladás felszálló fertőzés következménye, tehát ha egy gyulladásos, gennyes folyamat van a hólyagban, jó eséllyel pályázhat a beteg vesemedence gyuszira. Na, akkor irány Nádasdladány, házidoki. Épp beestem a rendelés végére, persze előzetesen telefonon közöltem vele, hogy várjon ám meg. Jó fej a doki, megvárt. Felírta az új gyógyszert, csütörtökön menjek melózni, de ha nem javulok, akkor vissza hozzá. Csak maga az utazgatást két ezer forintom bánta, az újabb gyógyszer 1700 ft volt.

 

Közben, míg vártam hazafele a buszt, biztos, ami biztos alapon telefonon kértem időpontot az urológiára. Már nem péntekre kaptam, hanem 10-ére. Addig akármi is történhet, ha éppen ez a gyógyszer sem válik be. Nem is tudom, miért vagyok gondozás alatt, ha a szakrendelésen elhajtanak a halál f***-ra... Kész vagyok. Legközelebb okosabb leszek és csak a sürgősségire megyek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.09.12. 08:02:15

a vérzés mindenütt a világon sürgősség (most olyan testtájakról beszélünk amik normálisan nem kellene vérezzenek :)) - magyarán illik kórházban utánajárni mi az oka.
kétségtelenül, én is láttam már olyan sötét vizeletet, hogy a nővér is vérnek látta, sőt olyat is ami inkább nézett ki kakaós kávénak mint vizeletnek.
jellemzően ezek jól gyógyulnak megfelelő gyógyszerezéssel, de azért láttam én már meghalni beteget urosepsisben pedig aztán ő kapott mindent az intenzíven (és most nem 1700 forintos gyógyszerekről beszélünk)
szóval én teljesen indokoltnak látom, hogy bement a sürgősségire, azt nem értem miért nem írtak fel neki már ott gyógyszert?

carrie 2014 2014.09.12. 08:54:30

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

"szóval én teljesen indokoltnak látom, hogy bement a sürgősségire, azt nem értem miért nem írtak fel neki már ott gyógyszert? "

Értelmező olvasás megy még? Kétszer is leírta a kedves levélíró:

"ma reggel Iszkáról irány a fehérvári kórház-__rendelőintézet___."
"Legközelebb okosabb leszek és csak a sürgősségire megyek."

ERGO NEM a sürgőségin volt!

carrie 2014 2014.09.12. 09:47:13

Na végre a tegnapi botrányos lehúzós levél után egy értelmes, rövid, tömör tartalmas cikk!

Jobbulást!

De nem igazán értem, hogy ha a háziorvosod azt mondta, hogy ha nem javulsz irány a sürgősségi, akkor miért mentél szakrendelőbe? :-) (filmszakadás volt? megszokásból? :-) ...van ilyen...)

Bár ezt leszámítva az üvegablakos + folyosói ordítozós rész akkoris kritikán aluli... Miért nem kiabáltad te is vissza azt, hogy ez akár 200 ezrükbe is fájhat? :-D Lehet rögtön csendben maradtak volna :-D

izotopia (törölt) 2014.09.12. 10:20:14

A házidokinak kellett volna sürgösségi beutalót adnia szakorvoshoz és nem lett volna gubanc.
Egyébként kamu ez a történet ....

mnika88 2014.09.12. 10:36:16

Hát nem tudom,most mondjátok,h nincs igazam,de mi volt a sürgősség a véres(annak tűnő)vizeletben???
Lehet,olyat evett,lehet megjött neki(feltéve ha nő),sima hólyaghurut is csinál gennyes,véres vizeletet,ami háziorvos is simán kezel,még antibigyó sem kell rá.Oké,hogy gondozott,de korrekt volt a szakrendelés,megnézték a vizeletét ,vér nem volt benne,genny volt csak,ami ha nő hüvelyi eredetű is lehet.Nyilván ők is tudták,hogy urológiai gondozott,nem lehetett akkora a gond,ha elküldték.Gennyes,véres vizelettel SBO?Minek?Ha nem múlik,rosszabbodik csak,akkor evidens.
Kapott egy korrekt ellátást,ami nem tetszett neki,erről van szó.Családorvos sem törte magát,hogy kórházba kerüljön a beteg,nyilván a poszter súlyosnak,ijesztőnek érezte,de nem volt az ezek szerint.Tényleg kicsit túllihegte szerintem.Basszus engem 5 nappal LC műtét után jelentkező gennyes,véres,1000-es fehérvérsejt és vörösvérsejt számú vizelet eredménnyel elküldtek az urológiáról.Ez van,nem hepciáskodtam.
Ja és a 10.-ére kapott időponttért össze lehet tenni mindkét mancsot,nálunk fél éves előjegyzés van urológiára....

rikitikitévi 2014.09.12. 11:30:36

@carrie 2014:
A folyosói üvöltözés ronda dolog (sajnos, mindenütt vannak bunkó dolgozók, no meg bunkó betegek is), de az egész történet vihar a biliben, hogy stílszerű legyek.
Banalis urininfekció, még ha hemorrhágiás cystitis is, nem sürgősségi kórkép, és ellátása nem haladja meg a háziorvos kompetenciáját.

she_wolf 2014.09.12. 12:26:41

@mnika88:
Előfordul, hogy a beteg egy komolyabbnak látszó tünet esetén bepánikol, és elönti a világvége hangulat. Nem ismervén a teljes folyamatot, az okokat, csak az okozatot (véres vizelet), csak ezt az egy dolgot perszeverálja, mert azt tekinti a leginkább fontosnak. Meg a betegsége miatti státuszát, ennek okán valamiféle kiváltságot remél.

(A vér megjelenése a vizeletben ijesztő tud lenni, de ha valaki - akinek ráadásul van urológiai ismerete -, urológiai gondozott, annak tudnia kell, hogy ha nem fogják hadra a személyzetet, annak oka van. A poszter a kimenetelt illetően szerintem a legkárosabbat vette számításba, és ezért volt a plafonon.
Azt ugyan nem tudom, hogy amikor a sürgősségit veszi igénybe és ugyanúgy elhajtják csak akár 8-10 órás várakozás után, ahhoz mit fog szólni a poszter...)

Nem tudtam mi az az LC műtét, így kikerestem. Téged aztán mindenféle "jóval" kínálgat az élet....

carrie 2014 2014.09.12. 13:28:41

@rikitikitévi:
Tudod, nekem nem azzal van a bajom a folyosói üvöltözés kapcsán, hogy az

_ "ronda dolog" __lenne, kvázi erkölcsileg kifogásolható,

hanem, h konkrétan 4 előírást, szabályt, tv-t, jogot köpnek le, olyanok aki ebben dolgoznak, akiknek ezt tudniuk KELLENE.

Az egyik ilyen a betegjogok között is szereplő orvosi titoktartás című bekezdés 1997. évi eü tv. 25.§ (1) mindenki kigooglezhatja. Az eü tv. 1997-ben született, azóta is érvényben van, amire egyrész az orvosok többsége magasból tojik, másrészről amiről a betegek nem is tudnak. (ezért is jövök itt állandóan az eü tv.-el hátha valaki szán rá 1/2 órát és elolvassa) Röhej ha valaki nem adja be jól az évenként módosított adótörvény által előírt megfelelő formátumú bevallását, pénzbüntetést kap, addig egy más majdnem 20 éve lévő törvényre ennyire magasból sz_rnak, az azért már nevetséges. (2 ellenpélda: nemrég a MOK kiadta az orvosai személyes adatait biztosításuk megkötése érdekében. Erre az orvosok egyből fellázadtak és jöttek a személyiségi jogaikkal, az adatkezeléssel meg miegymással, miközben nem is lett kitéve nyilvánosan, vagy kiüvöltve, csak továbbítva lett egy biztosító társaaság felé. Második példa: tudtad-e azt, hogy az eü-s doksijaidra ha rá van valami olyasmi vezetve amely sérti az orvos személyiségi jogait ha azt kiadná neked, akkor azt letakarhatja??? Erről bezzeg tudnak, arról már nem akarnak tudni, hogy eü doksi másolatát kérés esetén ki KELL adniuk a betegnek.)

Másrészről az etikai kódexben is benne van.

Harmadrészről személyiségi jogok között nevesítve fel van sorolva, aminek főbb pontjait az Alkotmány rögzíti. Idei évtől van olyan, hogy ha megsértik bármely nevesiett személyiségi jogodat akkor te azért sérelemdíjat (úptk) követelhetsz, úgy hogy kvázi nem kell bizonyítanod bíróság előtt sem(!). Ez alsó hangon is 200.000 Ft. Költői kérdés: szerinted vajon hányszor kellene rászállni egy egy rendelőintézetre, hogy az igazgató utasításba rendelje el a "nem ordíbálást" a folyosón? (azért nem hiszem el hogy ne lett volna a fenti történetben az asszisztensnek 10 másodbperce, míg a levélírót behívja, becsukja az ajtót és ajtó mögött megbeszélik?! Nem kell leülni, elég ha csukott ajtó mögött mondja el.)

Negyedrészről jönnék az info.tv szerinti, ami által ezek az adatok "különleges adatnak" vannak definiálva. erről bővebben mindenki olvashat a törvényben, nem lennék Szájbarágó Szilárd bácsi.

Az, hogy ez megszűnjön, csak úgy érhető el, ha a betegek kilépnek a konfortzónájukból és ilyen esetben beolvasnak az ott dolgozóknak. (sajnos)

***
***

Amásik amiről írsz, meg csak azt tudnám mondani, hogy egy kivülálló beteg nem mindig tudja, hogy az adott problémájával hová is kell fordulnia, és hogy milyen protokoll szerint kell eljárni. Jó esetben először a háziorvosánál érdeklődik, aki tudja hová kell küldeni (feltéve, ha komolyan veszi a beteg panaszait). Másrészről ahány ház annyi szokás, nem minden m.kórház működik ugyanazon protokollal, nem mindegyiknek van SBO-ja....stb.

És itt jön képbe a levélíró története. A h.orvosa a sűrgősségire küldte, de ő a sz.rendelésre ment (nem tudjuk mi okból, de most mindegy). Ha a sz.rendelőbe felhívhatták volna a levélíró figyelmét, h itt előjegyzésre mennek a dolgok, vizeletvizsgálaton kívül mást nem tudnak csinálni, inkább menjen a sűrgőségire mert ott ezt is megcsinálják, sőt ha kell gyógyszert is írnak fel. Mennyivel másabb lett volna a történet, nem? Lehet a beteg elgondolkozik: vajon át-e tud menni a sürgősségire, vagy inkább marad. Ahelyett, h +hallgatták volna mi a konkrét baja, mit keres ott, mint egy robot egyből időpontot akartak neki adni, amin a beteg felhúzta magát. De nem is értettem ezt az egészet soha, mert ha valaki személyesen jelenik meg egy s.rendelésen, ahol nincs időpontja, alapból gyanakodhatnának, h nem jókedvében van ott, hanem 1. vagy eltévedt, 2. vagy komoly gondja van 3. időpontot akar kérni. Ez utóbbi esetben eleve úgy indítja a dolgot: jó napot, időpontot kérnék, az első esetben pedig azt mondja "ezt és ezt a helyet keresném". szóval kizárásos alapon azért leszűrhetőek ezek az esetek. Tudom egy nap nehéz 20x ugyanazt elmondani, de ha nem írják ki, akkor muszáj elmondaniuk.

Az h valaki nem ismeri az SBO működését az nem azt jelenti h hülye lenne, csak azt, h lehet még életében nem járt SBO-n és azt sem tudja mi fán terem, vagy h náluk van ilyen egyáltalán. Lehet a levélíró sem tudta mi a különbség a szakrendelő és a sűrgősségi között, azért mert nem járt még ott :-) Ha az utca emberét megkérdeznéd, h mi a különbség az ambulancia és a sűrgősségi között, lehet nem tudná megmondani :-)

Másrészről azért pár dolgot ne felejtsünk el:
1. A beteg 2x lett műtve (gondozott a státusza)-> HO lehet ezért mondta a sürgősségit
2. A HO lehet a rendelési idején kívüli időszakra gondolt, hogy akkor menjen be oda
3. Lehet hogy náluk ez a protokoll (ellenben Pesten vagy ahol laksz, nálatok meg az amit leírtál -> Sajnos kidolgozott írásos protokoll csak néhány betegség esetén van)

mnika88 2014.09.12. 13:34:05

@mig54:
Igen,igazad van.Ha ezt a posztot egy totál laikus ember írta volna,akkor maximálisan megértem,hogy megijed egy véresnek tűnő vizelet láttán.De egy olyan személy tollából olvasni ezt,aki urológián dolgozott és még gondozott is,na ezért nem értem ezt a világvége pánikot.:)
Nem lett volna gond ezzel az LC-vel,csak hát szokásomhoz híven ébresztést követően megint kaptam egy jó órás rohamot,ezért semmi,ismétlem,semmi fájdalomcsillapítót nem adtak műtét után!:((((( Na,még nem szúrtak hasba sosem,de ez kb.olyan lehetett tényleg,mint amikor leszúrják az embert.Azt a fájdalmat sosem felejtem,brrrr.
Legalább munkát adok a neurológusoknak,aneszteseknek,most kell mennem a 3.kórházba,kb.a 4.neurológushoz a sokadig vizsgálatra és izombiopsiára.
Szval ja,"jó"dolgokból nincs hiány...

she_wolf 2014.09.12. 14:04:46

@mnika88:
Izombiopszia? Fincsi:( Igen, emlékszem hogy írtad, nálad mennyire macerás az anaestheziológia.
(A véres vizeletemet látva én is azonnal puccba vágtam magam, és meg sem álltam a háziorvosomig. Közben pedig reszkettem, mint a nyárfalevél.)

Azért remélem rendeződik a poszter helyzete, egészsége, mert gondozottként biztos nem tövig marcipán az élete. Persze hogy elveszítheti a türelmét, pláne ha megrémül valamitől.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.09.12. 15:06:33

@carrie 2014: és szerinted mégis hol volt? felvetette magát osztályos állományba? 1 órára?

DarthVader 2014.09.12. 15:18:14

Hm. A háziorvos kollégát megkérdezném azért, hogy ez hogy van (ha igy van) :

"A háziorvos ... javaslatára vettem gyógyszert a problémámra (vény nélkül kaphatót, potom 1270 ft-ért). .... A házidoki mondta, ha a kapott gyógyszertől nem javul, irány a sürgősségi. "

Mikor mondta a házidoki? Amikor javaslatára vény nélkül kapható gyógyszerrel próbálta (magát) kezelni egy többszörös vesegyulladáson átesett beteg, és ha ez a vény nélkül kapható gyógyszerrel nem sikerül, akkor sürgősségi? Vizeletvizsgálat és kezelés nélkül, vagy hogy? Kicsit zavaros. Talán ha pénteken felkereste volna a posztíró a háziorvost - ha jól olvastam betegállományban volt, tehát ideje volt rá , csináltak volna egy vizeletvizsgálatot, és felirták volna hétvégére a megfelelő urodezinficienst, lehet, hogy hétfőre már panaszmentes lett volna. Arról nem beszélve, hogy háziorvosi ügyelet is van hétvégén, ott is elláták volna vénnyel. Meg ügyeletes gyógyszertár is van. Egy haemorrhagiás cystitis ellátása nem szakorvosi feladat.

she_wolf 2014.09.12. 17:20:06

@DarthVader:
Megtörténik ilyen, hogy az orvos vagy receptet ír és azt mondja, hogy a panasz folyamatos fennállása esetén szakorvos, vagy sürgősségi -rosszabb esetben-, vagy pedig javasol nem receptköteles izéhozét. Velem is megtörtént már, különösebben nem csodálkoztam, igaz, egy labort mondjuk vártam volna, de nem kaptam. Engem valószínűleg jobban érdekelt hogy mitől vannak azok a tüneteim amik (ilyen kíváncsi természet vagyok:D), mint a háziorvosomat. Akit egyébként egy rossz szóval sem merek bántani, az ő határozott és gyors keze van abban a dologban, aminek köszönhetően -egyesek bánatára- most itt lehetek:)

mnika88 2014.09.12. 17:56:56

Mondjuk a mi háziorvosunk az ilyen esetben simán felírna antibiotikumot,preventatív céllal a többszörös vesegyulladás miatt.

Mumi Lex 2014.09.12. 19:29:44

Jó lenne ha megszoknánk már , hogy mi vagyunk a kórházért, s az államért.Hogy egy megyei kórház /Nógrád m./urológiai osztályán, a 8. emeletén az urológiai /húgyos/ betegek részére nincs szabadon használható Wc, szerintem ez kurrózium.Nem panaszkodom,Mert léptem.Arrébb.Más megyébe. De ha bejön a jelenleg regnáló kormány által tervezett elképzelés, hogy ha nem a területileg illetékes ellátást veszem igénybe, akkor fizetni kell, akkor mi van? Az én általam befizetett TB pénzemért nem azt kapom, amire más, máshol befizetett pénzéért jogosult? Ez a társadalmi igazságosság jövőképe?
Köszönöm....De nagyon!!!! Az illetékes az anyját. De kétszer!

Bikli néni 2014.09.12. 19:30:20

@rikitikitévi: "Banalis urininfekció, még ha hemorrhágiás cystitis is, nem sürgősségi kórkép, és ellátása nem haladja meg a háziorvos kompetenciáját."

Nem erre a konkrét esetre mondom, mert itt ki tudja, mi volt valójában.
Nemrég megjelent egy másik fórumon egy szüléstörténet, amit csak úgy mellesleg azzal fejezett be a posztoló, hogy a szülés közben/után olyan húgyúti fertőzést szedett össze, amire már a sokadik gyógyszert kapja, és nagy fájdalmai vannak, a ho. tehetetlen.
De nekem is volt már négy hónapig tartó problémám, miután a 3. gyógyszer is hatástalan volt, küldött el a ho. az urológiára, ahol végül több vizeletleoltás, uh. meg még Isten tudja, mi után, kikezeltek.

skorpio1958 2014.09.12. 19:45:23

Urológián dolgozott, urológiai gondozott a státusa, és négy napig vár?! Inkább a fejét nézesse meg.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 22:05:19

@mnika88:

"Hát nem tudom,most mondjátok,h nincs igazam,de mi volt a sürgősség a véres(annak tűnő)vizeletben???"

Két veseműtétje volt. Lehet, hogy azt vallja, hogy jobb félni, mint transzplantációs várólistára kerülni.

Braincelle 2014.09.13. 12:31:53

@polyvinyl:
Ezzel egyetértek.
De akkor mért várt napokig antibiotikum nélkül?

mnika88 2014.09.13. 14:06:52

@polyvinyl:
Megértem.Elment háziorvoshoz,aki recept nélküli szert javasolt.Nem lett jobban,jött a vér is,elment a kórházba,ahol a szakrendelésen úgy döntöttek vizeletvizsgálat után,h menjen vissza a háziorvoshoz,aki írt fel neki gyógyszert és haza mehetett.
Ergo,több orvos is látta a tüneteivel együtt,miközben tudtak az előző műtétekről,gyulladásokról.Nyilván ha hazaküldték,akkor nem volt dráma.

mnika88 2014.09.13. 14:11:43

Attól,h gondozásba van véve,még időpontot kell kérni,nem?Mondjuk gondolom ez is orvos,meg asszisztens függő,meg hogy épp mennyien vannak.

Braincelle 2014.09.13. 15:20:34

@mnika88:
Mondd meg, mi az a recept nélküli szer, ami húgyúti fertőzés gyógyítására alkalmas.
(húgyúti fertőzés alatt húgyúti fertőzést értve és nem valami "tegnap megáztam és most kicsit többször pisilek"-et értve).

Szövődményes* húgyúti fertőzésnél arról kell dönteni, hogy a beteg otthon kaphatja-e az antibiotikumot, vagy kórházi bentfekvés szükséges, nem arról, hogy kap-e antibiotikumot vagy ráolvasással kezeljük. Továbbá az ilyen betegek kezelése előtt vizelettenyésztés szükséges.

*: szövődményes húgyúti fertőzés = férfi nem; gyermek /idős kor; DM, terhesség, immunszupprimált állapot; a vese és a húgyútak strukturális vagy funkcionális eltérései (vesekő, prostata hypeplasia, vesicoureteralis reflux); iatrogén fertőzés; 14 napon belüli kórházi bentfekvés, 30 napon belüli antibiotikus kúra bármilyen okból.

mnika88 2014.09.13. 15:24:50

@Braincelle:
Mit tudom én.:) A poszter írta,hogy a háziorvosa kiírta betegnek,majd az ő javaslatára vett a patikában recept nélküli gyógyszert,azt az 1700 pénzbe kerülőt. Azt az orvost kérdezd a gyógyszerről.:)

mnika88 2014.09.13. 15:27:41

@mnika88: 1270 Ft volt,bocsánat.

Braincelle 2014.09.13. 15:30:33

@mnika88:
Mondjuk 1270 db egyforintos varangyvérben főzve, teliholdkor háromszor körülugrálva.

acka1 2014.09.13. 15:38:59

@Braincelle: Rovatinex vény nélkül kapható gyógyszer, és egyes patikákban nem kerül még 1200 forintba sem .

Braincelle 2014.09.13. 15:58:33

@acka1:
Antibiotikumra gondoltam.

mnika88 2014.09.13. 16:36:50

@Braincelle:
A varangy védett állat a vérével együtt...:)

Braincelle 2014.09.13. 16:52:16

@mnika88:
Nem kell bántjuk sem a varangyot, sem a vérét, csak különválasztjuk őket egymástól.

acka1 2014.09.13. 17:25:20

@Braincelle: Arról nem volt szó, hogy az antibogyó volt.... Csak a Házidoki javaslatára egy gyógyszer..Magyarországon antibiotikumot orvosi rendelvény nélkül nem adhatnak ki patikában, én úgy tudom.. De javítsatok ki, ha rosszul tudom....

mnika88 2014.09.13. 17:52:16

@Braincelle:
Csak zokon ne vegye a varangy.

Braincelle 2014.09.13. 18:40:49

@acka1: pont erre céloztam én is. viszont egy szövődményes cystitis kezeléséhez biztosan antibiotikum kell.

@mnika88: A zokját viszont eltávolítjuk a művelet előtt.

mnika88 2014.09.13. 19:35:20

@Braincelle:
Te aztán lelkes állatvédő lehetsz!
Amit írtál a szövődményes cystitisről,abból nem derül ki,hogy bármelyik is igaz lenne a poszterre jelenleg.Bár az iatrogén fertőzés nem tudom mit jelent.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.13. 19:37:57

@mnika88:

"Nyilván ha hazaküldték,akkor nem volt dráma."

Már miért lenne ez nyilvánvaló?

Braincelle 2014.09.13. 19:56:51

@mnika88:
Hát itt az ismétlődő pylonephritisek és többszöri műtétek gyanúsok az "anatómiai vagy funkcionális elváltozás" pontra.
Csak hát nem írt részleteket a posztoló.

Nem mindegy, hogy én pisilek vért, aki ebből a szempontból egészséges vagyok (bár attól tartok, ha vért pisílnék, sikítva rohannék az első gyógyszertárba, lévén orvosként olyan szerencsés, hogy nekem kiadnak vényköteles gyógyszert is); vagy valaki, akinek mondjuk ismert VUR-ja (ez azt jelenti, hogy a húgyhólyagból mindig vissza tud folyni egy kis vizelet a vese felé, vagyis minden alsó húgyúti fertőzés veszélyezteti a veséket is, amin mondjuk rám vagy rád nem igaz); vagy húgyúti fejlődési rendellenessége stb...

De hát nem tudjuk, miről van szó, mert mért is írták volna le, a sötétben vagdalkozás sokkal izgibb :D

iatrogén: szövődményes vagy egészségügyi beavatozáshoz kötödő (pl. katéter befertőződése).

mnika88 2014.09.13. 20:23:08

@Braincelle:
Ez az,nem tudjuk miről van szó.Mondjuk én a műtétnél veseköves okra gondoltam,az meg gondolom nem funkcionális v.anatomiai elváltozás okán lehet.Dehát lehet tévedek,meg tényleg nem írja le részleteiben a dolgot,plusz kihagytam az életemből az orvosit.:)
Szerintem azért más vért pisilni,vagy véreset,nem?Ha tömény vért pisilnék én kórházba rohannék inkább.
Én nem vagyok orvos,de nekem még mindig odaadták az antibiotikumot recept nélkül is.:D Ilyenkor utólag viszem a receptet,persze ezt olyan gyógyszertárban,ahol ismernek.
Nálunk nem szokás iatrogén ok miatt antibigyót adni.:)
Na,találgassunk tovább.:D

Braincelle 2014.09.13. 20:37:02

@mnika88:
Nem teljesen értem minden részét a kommentednek. De nem baj, biztos én vagyok túl fáradt.
Találgatni sincs kedvem.
Az nagyon jó ötlet volt, hogy kihagytad az életedből az orvosit. Ha nem hagytad volna ki, akkor nem lenne az, amiből ki lehetett volna hagyni. Ez egy szar. Konkrétan. Fenebele :D

Mindenesetre ennek a betegnek szerintem okosabb lett volna rögtön vizeletet és vérképet vizsgálni, vizeletet tenyészteni és ab-t adni.
De ha leírná, hogy mért műtötték és mért gondozzák (vesekő miatt sztm pl nem gondoznak senkit), akkor pontosabban tudnánk véleményt is alkotni.

mnika88 2014.09.13. 20:37:06

@polyvinyl:
Igazad van,visszaszívtam.:D Eszembe jutott a saját történetem,amit beküldtem ide pár hónapja.:D
Kicsi az esélye a véleményem szerint akkor,hogy egy nagyon komoly dolgot több orvos is egyszerre elnézzen.

mnika88 2014.09.13. 20:42:24

@Braincelle:
Vagy én nem fogalmazok jól.:)
Mellesleg én sem értem,mi a szar?:D
Fölösleges szerintem találgatni,lényeg,h rendbe jöjjön a poszter.:)

she_wolf 2014.09.13. 20:43:58

@mnika88:
Css...ne áruld el senkinek:), de én is kapok receptköteles gyógyszert vény nélkül (természetesen csak azt, amiről egyébként is tudják, hogy folyamatosan szedem), ha elmondom az engem jól ismerő patikusoknak, hogy X vagy Y nem rendel ma, mert szabin/továbbképzésen van és erről nem tudtam, és természetesen ígéretet teszek arra, hogy amilyen hamar csak lehet, pótolom a hiányosságot.
Nyilván én is csak egyetlen gyógyszertárban tehetem meg, de azért nagyon igyekszem az ilyesmit elkerülni, mert senkinek nem akarok rosszat.

mnika88 2014.09.13. 20:46:58

@mig54:
Köztünk marad ígérem! ;)

acka1 2014.09.14. 16:14:38

@Braincelle: Ezt a részét nagyon jól ismerem .. :( Sajnos... Mármint a hólyag-fertőzés, és az antibogyó felírásának összefüggését. :)

reepach 2014.10.29. 08:01:14

@acka1: antibogyó? Úgy tudtam, hogy az Antal feje...

acka1 2014.10.29. 17:28:02

@reepach: :) Igen az az :D ;) Én így hívom az antibiotikumot kicsit játékosan. :D

Irkutszk 2014.10.30. 07:58:59

@Braincelle: Antibiotikum csak vényre van. Egyedül a Rowatinex-et találtam ilyen árkategóriában, ami szabadáras, azaz kerülhetett 1270 Ft-ba a betegnek, és enyhe húgyúti fertőzésben még indikált is. Minden egyéb vény nélküli, szóba jöhető készítménynek drágább a javasolt ára.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása