Betegalázás a Honvédkórházban

2014.08.23. 08:13

korhaz_01_1.jpgHa már az elején kitalálják, hogy felveszik a kórházba, lévén a 230/110-es vérnyomását is le kell szorítani, akkor felvihették volna délelőtt az osztályra, ahol nem kell 50 beteg között, kint a folyosón feküdni, megalázva, mint egy rongycsomó!

Tisztelt Praxis Blog!

 

A történet tegnapi, tehát elég friss...

 

Párom nagymamája 76 éves, egyedül él, de a lánya és az egyik unokája pár lépcsőházzal mellettük lakik. 

 

Elmondása szerint már tegnapelőtt rosszul érezte magát, magas lehetett a vérnyomása. Mindezek ellenére csak tagnap reggel hívta ki a mentőket, akik 230/110-es értéket mértek, a korábban kifejezetten alacsony vérnyomással rendelkező asszonynál.

Stroke gyanúval azonnal, a Honvéd Kórház SBO-ra szállították, ahol 9:54-kor regisztrálták, mint új beteget.

 

Párhuzamosan vele, mi is odaérkeztünk és láttuk, hogy a nagymamát egy gurulós ágyra teszik át a mentősök. Leültünk a folyosón az ágy mellé és vártunk.

A modern betegirányításnak "köszönhetően" rögtön láttuk - a több helyre kitett - monitoron, hogy hány beteg várakozik, milyen a besorolásuk 

  • azonnali beavatkozásra várók, 
  • sürgős beavatkozásra várók: 10 percen belül, 
  • beavatkozásra várók: 30 percen belül,
  • halaszthatók
  • besorolás nélküliek

Már alapbesorolása szerint is, a halaszthatók kategóriájába sorolták a nagymamát, akit pedig korábban kéklámpás, szirénázó mentő hozott be.

 korhaz_01_1.jpg

Hogy rövidre fogjam a történteket: 10 órától 17 óráig feküdt egy ágyon a folyóson kint a nagymama, étlen, szomjan. Ha jól láttam 3 vizsgálatot végeztek el rajta ez idő alatt:

  • vért vettek, vérnyomást mértek, gyógyszereket adtak neki
  • CT-t készítettek
  • Neurológus vizsgálta meg (kint a folyosón)

Majd közölték, hogy mivel nincs hozzátartozója, a BM-nél (rendőrség, katonaság, katasztrófavédelem) nem jogosult itt maradni, tehát a Honvéd nem veszi fel betegnek. Igaz, azt elmondtuk, hogy kb 1 évvel ezelőtt volt egy komolyabb égési sérülése, amikor is szintén a Honvéd volt az ügyeletes kórház, ahová beszállították és be is fektették Őt.

Ennek ellenére közölték, hogy nem maradhat itt, át fogják szállítani valahová.

 

Amikor a neurológus elkezdte a nagymamát vizsgálni, közölte, hogy még CT vizsgálatot kell végezni rajta, akkor tud majd jobb szakvéleményt mondani... Értetlenül ültünk a folyosón és közöltük vele, hogy kb 1 órája volt a CT vizsgálaton és hogyhogy ezt nem tudja?!

A vizsgálat után eltelt majdnem 1 óra és mivel nem történt semmi, így a pulthoz mentem és "tüntetőleg" ott álldogáltam, amíg az egyik nővérrel nem tudtam beszélni. 

Utánanézett, hogy mi történik a "háttérben" és azt mondta, hogy már a zárójelentésre várunk. Majd háromnegyed óra után ismét a pulthoz mentem megérdeklődni, hogy most akkor mire is kell várni, mert a zárójelentéssel valószínűleg át fog kerülni egy másik kórházba. 20 perc múlva megjelent egy betegszállító és közölte, hogy a nagymamát felvették a Neurológiai Osztályra és átviszi Őt oda.

 

Csak néztünk, mint a moziban!

Ha már az elején kitalálják, hogy felveszik a kórházba, lévén a 230/110-es vérnyomását is le kell szorítani, ráadásul bal oldala részlegesen lebénult, tehát így még mozgásra is képtelen...

Akkor felvihették volna délelőtt az osztályra, ahol nem kell 50 beteg között, kint a folyosón feküdni, megalázva, mint egy rongycsomó!

 

De az utolsó percig azt mondták, hogy elviszik másik kórházba. Egyik vizsgáló orvos sem tudta megmondani, hogy mi a sorrend, mi fog ezután következni, meddig kell várnia a folyosón?!

 

Amikor beregisztrálták az SBO-ra, akkor még csak 19 beteg volt, amikor átvitték, már 44 beteg volt.

 

Tehát felvették az osztályra és átszállították egy kétágyas szobába, ami a régi berendezésű szárnyban van.

 

Átszállítás után egy orvos megvizsgálta, aki arra kért minket, hogy menjünk ki és majd kb. negyedóra múlva jöjjünk vissza. Ez megtörtént, de az orvos már nem volt ott. Kerestük, mire az ügyeletes főnővér közölte, hogy nem tudja melyik orvos volt ott és nem tudja visszahívni sem, mert nem ismeri Őt!

 

Hát, én csak gratulálni tudok a magas szervezettségű kórháznak!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2014.08.23. 20:53:53

@zunuke:
Ott a pont! Amennyiben normális jövedelmet biztosítanak a dolgozóknak, szíves örömest adóznak belőle, ha látják hogy a befizetett adójuk oda kerül, amilyen jogcímen beszedik azt. A "jut is, marad is" elv alapján mindenki jól járna.
És nem csak az eü-vel kapcsolatban vannak visszás, vagy éppen zavaros történések.
Csak nézzük meg, milyen befizetési kötelettséggel jár, ha van egy autód, és azt használod is. És mit kapsz érte? Az is megér egy misét:(

christophe 2014.08.23. 20:55:39

@lavór: Reklàmhelye? Ha magànkorhàz,akkor èrtheto,egyèbkènt nem.Szerencsère engem a magyar korhàzi àllapotok màr nem èrintenek.ettol fuggetlenul a kivàncsisàgom vàltozatlan.

she_wolf 2014.08.23. 20:58:30

@mnika88:
Tegyük fel hogy egyedül élsz, idős, beteges vagy. Kit hívsz, ha rosszul vagy? Továbbá nincs minden háztartásban vérnyomásmérő, és ha lenne is, nem biztos, hogy helyesen tudják használni.

mnika88 2014.08.23. 20:59:18

@Leonce:
Erre mondtam,hogyha már akkor bénult,zsibbadt,akkor jogos.Ezt leírtam korábban is.De a posztoló csak annyit írt,hogy "nem érezte jól magát".
Amúgy mindegy,ezen kár most lovagolnunk.:)

she_wolf 2014.08.23. 21:03:17

@dani27bpbp:
Gondolom az sem tett jót a Honvéd kórháznak, hogy a szenvedélybetegek egy jó része is ott köt ki most már. A János? Huhúúúúú... Voltam ott vérző őrzőben, de az a jobbik része az intézménynek, mert ott tényleg szoros az observatio. De mondjuk egy krónikus bel. (ahol most anyósom kénytelen feküdni) nem kismiska, már ami az ellátást illeti:((

mnika88 2014.08.23. 21:06:15

@mig54:
Én nem akarom bántani a nénit,nem ezért írtam.Fogalmam sincs,kit hívnék,se idős,se beteges,se egyedül élő nem vagyok,kérdezd meg ezt 50 év múlva.
De szerintem első körben nem mentőt hívnék,hanem ahogy írtam,házidokit,vagy a közelben lakó családtagokat.
A lényeg,hogy kórházba került és remélhetőleg már jól van.

Visegrádi 2014.08.23. 21:09:29

@mnika88:
"Ha már az elején kitalálják, hogy felveszik a kórházba, lévén a 230/110-es vérnyomását is le kell szorítani, ráadásul bal oldala részlegesen lebénult, tehát így még mozgásra is képtelen..."
Ezt írta, nemcsak a rosszullétet.
Neked , nekem mindegy, de a poszternek nem. Ezt én nem hagynám annyiban.

mnika88 2014.08.23. 21:11:23

@dani27bpbp:
Apukám tiszt volt,először főhadnagy,majd őrsparancsnok.Unokatesóm tábornok jelenleg is,apai ágon mindenki tiszt.Mégsem látnak el a Honvédban a nőgyógyászaton,mondván területen kívüli vagyok.Akkor hogy is van ez?Mégiscsak jogosult vagyok???

she_wolf 2014.08.23. 21:13:50

@mnika88:
Én is remélem:)
50 év múlva én már nem foglak tudni megkérdezni (legalábbis remélem:D).

mnika88 2014.08.23. 21:15:28

@Visegrádi:

Jó,ismét csak jobbulást kívánok neki!
Amúgy tényleg rossz,hogy szegényt étlen-szomjan várakoztatták ilyen sok ideig,meg fejetlenség volt.De mit is tehetne különben?Feljelentés?Rájuk pirít?
Nem kötözködésként kérdem ezt,de ennél sokkal,de sokkal durvább dolgok is történnek.

mnika88 2014.08.23. 21:17:55

@mig54:
:D Hát pedig én kereken 50 év múlva leszek egyidős a nénivel,akkor tudok neked érdemi választ adni. :D Próbáld meg megvárni.:D

she_wolf 2014.08.23. 21:18:08

@mnika88:
Nem tudom, hogy az egykor állományban lévő elhunytak hozzátartozói a Honvédba tertoznak-e. Anyósom polgári alkalmazott volt, nyugdíjba is így ment. Azt nem tudom, hogy a férjem jogosult lenne-e a Honvéd kórház ellátására, de szerintem ha jogosult lenne is, inkább kihagyná....elégedett a háziorvosával, és a kórházzal, ahová mennie kellene, ha úgy ítélné meg a háziorvos, hogy szükség van rá.

christophe 2014.08.23. 21:18:19

@lavór: koszi,talàn a korhàzi vezetoknek èrdemes lenne, megnèzni hogya szar finanszirozàsi feltètelek mellett Ok hogy kèpesek ,normàlis ellàtàst nyujtani.

she_wolf 2014.08.23. 21:20:25

@mnika88:
Még a Te kedvedért sem vagyok rá hajlandó!:D Mondjuk 20 év még beleférne, de több nem kell:) Hacsak.....de ne legyünk telhetetlenek, így is zsúfolt a Föld:)

mnika88 2014.08.23. 21:43:26

@mig54:
Egyedül apum nem él már (ez is megérne egy posztot ide,ha elég morbid lennék),a többiek igen.Uncsitesóm jelenleg is kint békefenntart Irakban vagy hol.

zunuke 2014.08.23. 21:46:19

@mig54: Sőt,hogy tovább menjek..

A lányom nem rég szüntette meg a kisvállalkozását ami már eleve halálra volt ítélve,de nem is ez a lényeg. Ahhoz,hogy egy nyamvadt vállalkozást meglehessen szüntetni minimum 200.000 Ft-ba kerül cakli-pakli. A hab a tortán,hogy a már megszüntetés alatt álló cég ügyvezetőjének akkor is kötelező járulékokat fizetnie,amíg a végelszámolás meg nem történik. Ez jó esetben három hónap,és havi 59.000 Ft "csengetés az államnak befelé" ha tetszik,ha nem.Ismétlem havonta kell befizetni ezt az összeget,és ha nem teszi,nem ad a NAV nullás igazolást. Na,most akkor megkérdezem,hogy hány embert húzhatnak le évente,ilyen aljassággal,hogy havi 59.000 Ft-ot köteles befizetni,míg a végelszámolást az illetékesek szíveskednek lezongorázni.Az illetékekről már nem is beszélek. Vajon hol landolnak ezek a pénzek?

butyko 2014.08.23. 22:52:02

@lavór: Melyik? Légyszíves,írd meg!

szabidoki 2014.08.23. 23:21:02

Sokszor írtam már, de még mindig aktuális - ha valakinek panasza van az ellátással kapcsolatban, ne itt a praxison fröcsögjön, mert semmi sem fog változni, hanem írjon levelet az adott kórház betegjogi képviselőjének és igazgatójának, az adott körzet országgyűlési képviselőjének vagy az eü államtitkárnak.
Ha elég sokan kezdenek el háborogni a problémák miatt, akkor van rá némi esély, hogy egy idő után komolyan veszik a gondokat és lépnek valamit, de ameddig mindenki csak lapít, addig a kormányzat úgy van vele, hogy senki sem elégedetlen, "még nem elég rossz".

Bamba Barack 2014.08.23. 23:22:14

@dani27bpbp: Fene tudja én mint újpesti lakos ( bm-es honvédos családtag hiányában) örültem ,hogy pár éve odakerültem mikor eltört a bokám.Egyébként Állami egészségügyi központ a kórház neve ha jól tudom,így nem csak honvédségi dolgozók illetve családtagjaik jogosultak oda menni.

lioliom 2014.08.23. 23:34:42

A Honvéd és a MÁV is egy fertő lett amióta kinevezték Őket ÁEK-nak!Mindenki meg van sérte aki ott dolgozik,hogy be kell járnia!Hiszen sajnos csk a maradékok!Aki ért valamit az már kinn dolgozik,a többi pedig maradt nekünk!

Kommentelő k.m.n. 2014.08.23. 23:45:41

1. A SÜRGŐSSÉGI(!) osztályon alapszabály, hogy akinek tegnap, tegnapelőtt vagy még régebben kezdődtek a panaszai, az a sorban hátulra kerül (vagy hazaküldik). Arról most nem is beszélek, hogy a betegek 70%-a általában kényelemből keresi fel az osztályt. Erre én támogatnám az USA-ban bevezetett rendszert: $800-t kiszámláznak mindenkinek sürgősségi ellátás igénybevételéért. Aztán majd a biztosító eldönti, hogy kifizeti-e pl. ahelyett az egyén helyett, aki elvágott ujjal ment be...

2. Valaki írta, hogy szerinte storkenál a háziorvost kellene hívni. Rosszul tudja, strokenál AZONNAL mentőt kell hívni. A sikeres kezelés időablaka (amennyiben nem vérzéses strokeről beszélünk) 3 óra, és ugyebár szállítás és CT is kell ennyi idő alatt. Vagyis, ha valaki első körben a HO-t hívja, az jó eséllyel ki fog csúszni az időablakból. Az megint más kérdés, hogy a strokeosok jó része túl későn megy orvoshoz/hív mentőt, mivel a stroke nem fáj, ezért Mari néni/Pista bácsi gyakran alszik még rá egyet, hátha jobban lesz...

3. Ha valaki kicsúszik az időablakból, (ami a posztoló által leírt esetben bőven, kb. 2 napja megtörtént), akkor a "kezelés" már gyakorlatilag az eső után köpönyeg helyzetnek felel meg. Lehet a vérnyomással szórakozni, a következő stroke megelőzésével stb. bíbelődni, de az elhalt agyterületet nem lehet már visszanöveszteni. És ez a legritkább esetben igényel napok múlva sürgősségi ellátást.

4. A néni elég jó ellátást kapott a folyosón az említett 7 óra alatt, még neurológus is látta, a kórterembe fektetve is u.ez lett volna. Az viszont a hülye orvos és köcsög nővér hibája, hogy a pl. 20 ágyas osztályra, ahová már így is 26 beteg van felvéve, a pénz pedig már a hónap közepén elfogyott (elég gyakori eset minden kórházban), nem tudták benyomni a nénit. Illetve ezek szerint végül mégis sikerült valamit csencselnie (pl. betegek össze-vissza rakosgatása papíron az osztályok között) a nagyon szemét személyzetnek és jutott ágy a néninek, miközben még félszáz beteget is el kellett látni...

A jelenlegi helyzetben az is csoda, hogy valaki még adott napon kap ellátást, illetve egyáltalán kap, mivel sokszor semmilyen feltétel nem adott ehhez (személyi, intézményi, tárgyi).

hoppika 2014.08.23. 23:47:45

kedves kollegák, egy új látásmódot javaslok: az egészségügy azért szar, mert te meg te meg ti ennyi pénzt fizettek bele. Kíváncsi vagyok, a fikázó hozzászólók hány százaléka kap kézbe is fizut, és csalja el ezáltal az adót? Kezdésként be kell szépen fizetni az adót TB-t, nem minimálra bejelenteni magunkat, nem okosba' megoldani a nagy lóf_szt meg hálapénzezni.

Az OECD statisztikájában szépen látható, hogy a szomszédos Ausztriában abszolút mértékben 6x annyi pénzt kap az egészségügy, mint Mo-n(ez vásárlóerőben kb 3,5x szorzó). Hogy egyszerűbbek is megértsék: ha egy rendesen működő egészségügy lenne Mo-n, akkor ha az a most befizetett pénzt kapná meg, akkor működne Januárban, februárban, talán kicsit márciusban, aztán szevasz év végéig!

Jelenleg az egész egészségügy nagyjából évi 1500 milliárdból tartja fenn magát. Ez fejenként csak 150.000 forint évente! Képzeljétek már el, hogy ennyi kevés pénzért egy 0-24es, elvileg fullos orvosi szolgáltatás van mindenkinek - mégis mit csodálkoztok, hogy alacsony a színvonal? Avagy ez a gondolatmenet még mindig él Mo-n, hogy a dolgok ingyen vannak?

lioliom 2014.08.24. 00:05:00

@hoppika: És,ha Én holnaptól semmit nem oldok meg okosba,és befizetek mindent ,akkor azt Isten bizi az eü kapja és nem a stadionok?És,ha ezt mind megteszem akkor a maradék kis pénzemből,hogy adok a doktor Úraknak/akik szintén okosba dogoznak!/?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.08.24. 00:51:33

@Kommentelő k.m.n.: No lám, valaki SBO-n dolgozik...

Ami a Honvédet illeti, a fejetlenség oka hármas: a marha nagy terület, az ambivalens osztályos háttér (a Honvéd fekvőosztályai az istennek át nem vesznek beteget az SBO-ról), meg a vezetés gyengesége. Papíron az SBO műszakvezetőjének kéne kórházi ügyeletvezetőnek lennie, törvény írja elő, de ott ez nem működik, ráadásul némelyik doktornak mindenféle link katonai rangja van, nekik nemigen lehet parancsolni.

Az peersze felháborítóan pofátlan hozzátartozói attitűd, hogy "étlen-szomjan". Az SBO ambuláns osztály, ott étkezés nincs, és kész. Van büfé, a hozzátartozó azt vesz, amit akar, és ambuláns osztályon az eszik, aki hoz vagy vesz. Szép is lenne, ha a szakrendelőben is ingyenkaját követelne a kedves beteg vagy a rokona. Fekvőosztályon van ellátás, ambuláns osztályon meg nincs, és az hiányozna még, hogy az SBO-n folyó vizsgálati káosz mellett még etetni is kelljen a beteget.

A kétnapos gutaütés meg igencsak ráér, azzal már nincs hová sietni (bár a trombolízis időablaka ma már nem 3, hanem 4,5 óra, de az se két nap).

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2014.08.24. 00:57:48

@Leonce:

A félig bénulás csak arra utal, hogy nemrég volt egy zavar az agyi keringésben.

Hogy ez átmeneti vagy végleges, hogy érelzáródás vagy agyvérzés okozza, kívülről nem dönthető el, ezért készült a CT.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.08.24. 01:20:10

@radiologus.hu: Nono.
A vérzés CT-vel kimutatható, de a friss emollitio bizony nem. Az DWI-technikás MR-en látszik, illetve a kiesés artériás MRA-n, de a CT-n a laesio vagy egy napig nem felismerhető, főleg, ha kicsi.
Az pedig, hogy átmeneti, vagy végleges, az nem radiológiai, hanem klinikai kérdés. Ha spontán múlik, TIA, ha nem, akkor meg gutaütés (stroke, de miért ne beszéljünk magyarul). Ezt CT-vel nem lehet megmondani (hogy fog-e múlni), hanem kiderül szépen magától.

Thrombolysis előtt a CT gyors, és arra alkalmas, hogy a vérzést kizárja. Az emboliát nem igazolja, a laesiót se, de nem is ez a dolga: azt a neurológusnak kell eldöntenie, hogy megvan-e a klinikum a beavtakozáshoz (van nekik erre egy pontrendszerük a tünetek alapján).

A fennálló félig bénulás a gutaütés szinte biztos bizonyítéka - főleg, ha két napja kezdődött. Ott már TIA nem lesz.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2014.08.24. 01:43:59

@Molnargoreny:

1. egy általános natív CT-n legkorábban 2-3 óra múlva lehet felismerni az érelzáródás jeleit, csak érteni kell hozzá, a perfúziós CT-nek meg szinte azonnal 90 % fölötti a szenzitivitása.

2. 2 napos tünetekről van szó, a RIND 72 órán belül múló tüneteket jelöl, tehát van esély a spontán oldódásra.

3. Kösz, hogy megpróbálsz megtanítani a mesterségemre. :-)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.08.24. 01:57:24

@radiologus.hu: Aki radiológussal én dolgozom, nem ennyire bátor. A thrombolysisre kerülő betegek CT-je sorozatosan negatív, és ez így is van jól, mert ha a laesio látható, az már gyanús, hogy időn túli.

Kontrasztanyagot éppen ezért általában nem adunk, mert a CT CSAKIS a vérzés kizárására kell. A beavatkozás indikációja a klinikum, és nem a radiológiai kép. Ha a fél oldala béna, negatív CT-vel is indikált a lízis. Továbbá a sok-sok metforminos ez esetben a diagnosztikai (de fölösleges) ellenjavallat miatt kiesne az invazív lehetőségből.

A RIND (helyesebben PRIND, prolongált reverzibilis ischaemiás neurologiai deficit) valaha valóban jelentett ilyesfélét, de ma már neurológusok általában nem használják, mert mint kategória nem vált be, és különösebb jelentősége sincs. Manapság az számít, hogy 4,5 órán belüli-e a klinikum, és teljesíti-e a lysis pontszámát, valamint hogy nincs-e vérzés vagy más kontraindikáció (régi vérzés, sérülés, közeli műtét, 80 feletti kor, antikoagulált állapot, stb.). Egyedül a TIA a releváns, amikor hamar javul a klinikum, mert akkor a vérrögoldás nem okvetlenül szükséges. A thrombolysis időszakában a PRIND aktualitását vesztette.

Kösz, hogy neurológiára és sürgősségre tanítasz, mert az acut thrombolysis indikációs körét itt kell felállítani, és nem a radiológusnak...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2014.08.24. 02:14:46

@Molnargoreny:

Ez nem bátorság kérdése, hanem csak rá kell nézni arra a képsorozatra - sokszor persze nincs semmi látványos az akut képen, de arra való a munkaállomás, hogy dolgozzunk vele, és számomra is meglepően sokszor lehet találni valamit. :-)

A kontasztanyagot a radiológus adja, nem más, természetesen figyelembe véve a klinikai kérdést és a páciens mindenféle egyéb jellemzőit. :-)

Az első itteni hozzászólásom meg egy nem szakmabelinek szóló, leegyszerűsített információhalmaz - szerinted a diffúzió-súlyozott MR mennyit mond mondjuk egy közgazdásznak? :-)

És a bátorság ahhoz kell, hogy egy nem szakterületedre eső szűk szakkérdésben próbálj odanyilatkozni - én nem veszem a bátorságot, hogy az akut thrombolysis kezelésében használt gyógyszerek előnyeiről-hátrányairól és dozírozásáról próbáljalak kioktatni. Szóval suszter és kaptafa.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.08.24. 02:34:08

@radiologus.hu: Érdekes, a mi radiológusaink sosem látnak laesiót az acut thrombolysisre jelöltek képein. Biztos annyival jobb vagy - de azért a dolog kissé gyanús, mert ha morphologiai eltérés már van (a natív CT márpedig ezt mutatja), akkor ugyan hogy lesz hatásos a beavatkozás? Elpusztult neuron nem támad fel...

A kontrasztanyagot csakugyan a radiológus adja, de ha ellenjavallat van, akkor vagy nem adja, vagy csak akkor, ha más írásban felelősséget vállal (mert pl. az ellenjavallat csak relatív, de a diagnosztika igen fontos). Megosztja-áthárítja a felelősséget, és igaza is van - nem neki kell eldöntenie, hogy arra a kontrasztos CT-re mekkora szükség van.

A leegyszerűsített és a pontatlan információhalmaz nem ugyanaz. Már csak azért se, mert itt a közönség nagy része szakmabeli (másik fele meg orvosgyalázó, de azoknak mindegy).

Amúgy szeretem az olyan érveket, hogy "ez az én szakmám". Ehhez képest elég otthonosan mozgolódtál a neurológiában (bár a PRIND az meglehetősen régen kiment a divatból), és a "csak" típusú ellenérveket pedig lényegtelennek tartom.

Változatlanul azt állítom - mert így is van, sehol se láttam ellentétes gyakorlatot - hogy a thrombolysis indikációja az SBO és a neurológia dolga. A radiológus EGYETLEN feladata a vérzés (illetve traumás, tumoros, stb. egyéb, vagyis nem ischaemiás) ok KIZÁRÁSA. Erre a natív CT elég, és azon nagyon rátermett radiológus se látja a laesiót, ha az friss, de ez így is van jól, mert a lysisnek addig van esélye a sikerre, amíg nincs morphologiai eltérés. Nem jelent indikációt az emollitio látványa (de annak gyanúját, hogy a folyamat időn túli, bizony jelenti). Ennyi. Amúgy ez nem radiológiai szakkérdés, hanem egy adott speciális ellátás (az agyi thrombolysis) indikáció-felállításának komplex kérdése. Az első játékos a neurológus, mert ő végzi, tehát ő dönt. A második az SBO szakorvosa, mert ő már eleve sokszor megtalálja azt a kontraindikációt, amit a beszállítók nem, és időben leállítja a folyamatot. A harmadik a radiológus, mert neki kell megmondania, hogy látszik-e olyasmi, ami nem ischaemia - de ha semmi se látszik, az nem ellenjavallat (a negyedik a labor, mert ott is lehet alvadási zavar, miegyéb, ami kontraindikálja).

Így megy ez, és nem másképp.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2014.08.24. 02:44:33

@Molnargoreny:

Az én praxisomban gyakorlatilag mindenkinek kérnek CT-t, akinek bármiféle neurológai tünete van. A hemiparetikus-hemiplég betegek egy részénél meg a CT-n a tünetek kezdete után már néhány órával is látszik részben a hyperdens media jel, részben meg a korai oedema. A lege artis képalkotó diagnosztika (ha vérzés nincs) meg vagy diffúziós MR, vagy perfúziós CT, és mindkettőnek van kontraindikációja meg hozzáférhetősége meg egyéb jellemzője.

A CT-konzílium feladata természetesen első körben a vérzés kizárása, ebben nincs vita köztünk, mint ahogy abban sincs, hogy a lysis indikációjában a végső szót a neurológusnak kell kimondania.

"Szakmabeli társaság" - néhány éve volt, azóta elvétve csapadék jelleggel van.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.08.24. 03:02:15

@radiologus.hu: A néhány óra már pontosabb, azt aláírom én is, de általában nem 2-3 (ha két óra múlva valami látszik, ott a lízis prognózisa nem jó).

Persze hogy orrba-szájba CT készül mindenkiről, nemhogy neurológiai jelnél, de szimpla fejfájástól kóbor epilespiáig szinte mindenkiről, akit a neurológus lát (régen a reflexkalapács volt a mesterség címere, ma a CT-kérő...). Általában magát a vizsgálatot (legalábbis nálunk) nem a neurológus kéri, hanem az SBO - ritkán (nagyon ritkán) van bármilyen nézeteltérés, mert még a jogi alibik vonatkozásában is azonos az álláspont.

Ha akut, és nincs vérzés, akkor nagyon sietni kell, és a natív CT a leggyorsabb és a legkevesebb ellenjavallatú (lényegében nincs ellenjavallata). Hát belökjük, és hajrá, spirál-CT-vel 5 perc se kell, de gondolom neked is az van. Hol van az már, amikor egy szimpla koponya CT félóránál tovább tartott... Amúgy meg nem vagyok radiológus, de az alapdolgokat felismerem, mert nagyon sok képet láttam már, és el tudok rajta igazodni (annyira, hogy SAV vagy subduralis vérzés gyanújánál, ha a beteg nem jól van, belököm a CT-be, és ha pozitív, elkérem CD-n a képet és leírom a magam esze szerint, hogy ne kelljen a leletezésre várni, vihessék rögtön idegsebészetre). A radiológus mindig agyonterhelt, és néha egy óránál is tovább tart, mire el bír jutni a leletig, annyi dolga van. Mondjuk egy idegsebészeti indikációt jelentő vérzés felismeréséhez nem kell nagyon jó szem, mert annak ordít a képe. Legalábbis a radiológusok még sose cáfoltak meg utóbb, amikor így jártam el (a fogadó intézmény pampogott néha, de főleg azért, mert nem szóltam oda, viszont ilyenkor nem is akarok az idegsebésszel vitatkozni, mert ilyesmink nincs, tehát ha kétes, figyelje meg ő, aki szükség esetén neki tud ugrani, ezért negatív választ úgyse fogadnék el, hát minek telefonálgassak?).

Hefe 2014.08.24. 06:53:19

Tetszettek volna megfizetni az orvosokat, hogy ne kelljen nekik az ehenhalas elol kivandorolni nyugatra. Akkor nem csak az orvosok legalja kinlodna itthon a betegekkel...

röf 2014.08.24. 07:32:04

@Hefe:
"Tetszettek volna megfizetni az orvosokat, hogy ne kelljen nekik az ehenhalas elol kivandorolni nyugatra. Akkor nem csak az orvosok legalja kinlodna itthon a betegekkel..."

Látom, te is ezt az ostoba ATV-s nótát fújod.
Nyugodj meg, aki nagypofával kivándorol, azok között is vannak ugyanilyen trehány disznók, és az itthonmaradtak között is van lelkiismeretes, hozzáértő orvos.
A hozzáállás nem fizetési kategória, különösen nem az életekről döntő orvosoknál, mert ha igen, akkor az mit keres az orvosi pályán?
De most muszáj úgy csinálni, mintha 2000-ig minden fasza lett volna az egészségügyben, azóta meg minden rossz.
Ostoba nóta.

az_igazi_trebitsch 2014.08.24. 10:05:06

Fölösleges komcsizni meg fidesznyikezni: a magyar egészségügy évtizedek óta ilyen, néhány ritka és üdítő kivételtől eltekintve. És tetszik, vagy nem: ez a rendszerváltás egyik legnagyobb bűne. Mert egyetlen kormány sem mert határozottan (mondom: HATÁROZOTTAN) hozzányúlni az orvos társadalom feudális rendjéhez, képtelen volt felszámolni a hálapénzt, és egyáltalán: hagyta tovább rohadni az amúgy is balkáni szinvonalú kórházi rendszert. És sajnos az is igaz, hogy az orvosok nagy része sem érdekelt abban, hogy rend legyen, mert a zavarosban mindig könnyebb halászni (borítékot gyűjteni...), mint fegyelmezetten dolgozni.

A magyar egészségügyet egyetlen kormányzati ciklus alatt nem lehet rendbe hozni. Az MSZP-nek volt rá nyolc éve, de nem volt hozzá sem bátorsága, sem szakértelme. A Fidesznek ellenzékben fontosabb volt a saját népszerűsége, mint az egészségügy, kormányon pedig magasról tesz az egészre. Ennél sokkal fontosabb számára a trafik, a földbirtok és a reklámadó. Isten mentse a magyart attól, hogy megbetegedjen....

Szepikutya 2014.08.24. 11:08:24

Ha a stadionokra fordított összeget értelmesen, szakemberekkel konzultálva az egészségügybe invesztálják bele, a magyarországi drámai helyzet nem így festene. De addig, amíg gyermekes álmokat kergetve nyilvánvalóan mentális zavarokkal küzdő vezetők ülnek az ország legfelső szintjén, sok ártatlan élet fog megszűnni létezni.

Cooler 2014.08.24. 11:14:56

A poszttal kapcsolatban nem tudok építő jellegű hozzászólást, de:

Ha valami járványféleség eljutna ide is, a probléma ott lenne, hogy kis országunk ugyan Európában van, csak az ellátás afrikai színvonalú...

Az orvosi, ápolói morálról ne is beszéljek.

Minden megnyugtató nyilatkozat ellenére.

mnika88 2014.08.24. 11:16:43

@Kommentelő k.m.n.:
Én hoztam fel a háziorvos dolgot,de én NEM azt mondtam,hogy stroke-nál őt kell hívni,könyörgöm ne forgassuk ki egymás szavait.Pont azt írtam,ha már a mentő hívásakor is bénult,zsibbadt,akkor evidens,hogy mentőt hív.De az elején csak a magas vérnyomást,rosszullétet írta.Erre írtam,hogy szimplán ezért HO is mehetett volna.A végén írta a poszter a bénulást,de az nem derül ki az írásból,h mikor lépett fel.
Nem vagyok orvos,még véletlenül sem,csak egy "mezei" mentőtiszthallgató,akinek még bőven van mit tanulnia,de azt azért tudom én is,hogy stroke-nál mentőt kell hívni!

mnika88 2014.08.24. 11:21:07

@Molnargoreny:
Nálunk SBO-n ha betesznek a megfigyelőbe van ellátás,függetlenül attól,hány órát leszel ott.Ha történetesen 2 órát,de beleesel az ebédidőbe,kapsz ebédet,stb.
Nyilván aki kint ül,az nem.

csakmotyogok 2014.08.24. 11:39:38

@az_igazi_trebitsch: Nem az orvosok feudális rendjéről van szó, de jó ezt elhitetni.3 éve még közöltek statisztikát akko cirka 29 ezer orvos volt itthon. Azóta 10ével ezelőtti statisztikát idézik 40 ezer magyar orvos lehet.(Igaz, csak nem itthon).
Egy kormány sem merte felvállalni, azt hogy százezrek ne kapjanak semmilyen egészségügyi ellátást, milliók pedig jóval alacsonyabbat, mint most. Ha bevezetnék mindenki annyit /azt kap amiért fizet akkor az embereknek nem tetszene. Így mindenki ua. kapja. A soha nem dolgozó, a hajléktalan, a munkakerülő , és az is aki annyit fizet hogy azért már VIP ellátás járna. Ki kellene mondani: nem jár mindenkinek minden. Angliában pár éve bejárta a sajtót, hogy egy 65 éves szívműtétre várónak 8 évre adtak időpontot (egy éven belül meghalt volna az illető), mert sem a kora sem a biztosítása nem volt megfelelő, ezért az illető mindenét eladta hogy legyen műtét. Pedig Anglia gazdagabb ország.

Kitaszítva 2014.08.24. 11:46:08

@polyvinyl: Figyelj te farok! Nézzél be a Merényibe, a Sportkórházba netán a Bajcsiba. Igaz ezek nincsenek bezárva, de nincs is bennük orvos, nincs aki ügyeljen, nincs aki kezelje a betegeket. Gondolom te inkább jársz foci meccsre, szép új stadionokba labda kergetést nézegetni. Most olvastam, hogy a cigánygyerek elrendelt még hét új stadion építését. Egy ismerősöm elmondása szerint,a stadion építés jobb üzlet mint egy aranybánya. Több pénzt ki lehet belőle szedni, mint azt te gondolnád. Na és persze dobjunk még oda hét milliárdot a Vajnáéknak, amiből ők természetesen vissza dobnak pár milliárdot a zsebbe, és abból tudják fizetni azt a sok agyalágyult fasz bértapsolót mint amilyen te is vagy. Tehát összegezve! A kórházak állapotáért szerinted a Gyurcsány a felelős! Bravó! Te valóban húgyagyú vagy!

she_wolf 2014.08.24. 11:48:55

@az_igazi_trebitsch:
Már írtam, de továbbra is fenntartom a véleményemet: az egészségügy a mindenkori magyar kormány zabigyereke, mert mindig minden más fontosabb, mint az. Soha nem lesz benne rend. Olyan kóklerek próbálják irányítani, akikre egy egyszerű házimunkát nem mernék bízni. Magyarázkodás, vádaskodás, a szar másra kenésen már pöpecül megy. Ha az eü-re annyi energiát fordítanának, mint egymás földbe döngölésére, meg az "elmúttnyócévezésre", már beljebb lennénk:( Úgyhogy tökéletesen egyetértek azzal, amit a hozzászólásodban írtál.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.24. 13:12:06

@Kitaszítva:

Figyelj, te hisztis pöcs!

Tegnapi hír, hogy az év első felében 106 milliárd (!) forinttal több áfát fizettek be a kereskedők és a vendéglátók, mint a megelőző fél évben.

Ez azért van, mert rákötötték a pénztárgépeiket a NAV rendszerére.

Ez azt is jelenti egyben hogy ezek a gecik saccperkábé 200.000.000.000 Ft-ot, vagyis 200 milliárd forintot CSALTAK el évente csak a kereskedelemben.

Na most nekem egy pöcsverő adócsaló se ugasson stadionokról meg ilyesmiről addig, amíg az ő pénze nincs benne abban, amit ez az ország egészségügyre, oktatásra, netán stadionépítésre költ.

Az adócsaló csürhének kuss legyen!

lavór 2014.08.24. 13:39:03

@butyko:

Egy kicsit felscrollozos és megtalálod a válaszomat.

zobod 2014.08.24. 14:29:23

A néni megkapta az állapotának megfelelő ellátást. A családjának nyilván ő a legfontosabb beteg a világon, az orvosnak viszont csak egy ellátásra váró beteg a sok közül, alighanem voltak nála fontosabb esetek is. Nem kell ebből önérzeti kérdését csinálni.

A posztíró mentalitásáról jut eszembe, hogy van aki képes sürgősségire menni olyan panaszokkal, amikkel még körzeti orvoshoz is csak akkor kellene menni, ha pár nap alatt nem javul az állapota. Ráadásul még okoskodik is, hogy miért nem érkezési sorrendben kapja az ellátását (sürgősségin!!!)

jeguska 2014.08.24. 15:03:03

@zunuke: igazából nem a kórház a hibás hanem, minisztériumi okos tojások mert ők mondják meg mikor hol hány orvos dolgozhat ha azt mondja szavacska ott fenn a sürgösségire elég egy vagy két orvos akkor elégnek kell lennie,független 10,20, esetleg 100 beteg van.az a legnagyobb baj ebben a kórházban hogy,egyszerűen elvezénylik az orvosokat más kórházakba ahol éppen kevesen vannak mivel ők katona orvosok és nekik menni kell. így a látszat azt mutatja nincs orvos hiány sehol sem

megvalaszolok 2014.08.24. 15:08:59

@Leonce: Az a lyzis, amit 3, legkésőbb 4 órán belül el kell kezdeni. Szóval nem baj, hogy nem vagy orvos, csak akkor hülyeségeket ne irkálj le.

Leonce 2014.08.24. 16:02:15

@megvalaszolok: Vedd vissza a stílust..
És lebuktattad magad, te sem vagy orvos. Itt hülyeséget te beszélsz. Menj be egy neurológiára, mindenhol ki van plakátolva, hogy stroke esetén 3-4 órán belül kórházba kell kerülnie a betegnek és meg kell kezdeni az ellátást.
Nem baj ha nem tudod, de akkor legalább ne verd a melled.

pakodif 2014.08.25. 00:38:21

Orvos vagyok. Átolvastam a kommenteket. Állítólag minden országnak olyan orvosai vannak, amilyet megérdemel.
Magyarország kivétel. Jobban járt.

mnika88 2014.08.25. 14:31:16

@pakodif:
Ezt köszönöm azok nevében is,akik egy rossz szót nem szóltak az orvosokra...

telkoe 2014.08.25. 15:16:07

@mnika88: Koszond meg a bloggerkek neveben is, akik ezzel a primitiv mocskolodassal porgetik fel a reklambeveteleiket.

she_wolf 2014.08.25. 17:17:58

@pakodif: Jó szándékkal mondom (noha hajlok arra, hogy igazat szólsz), azért ne vonj le téves következtetést abból, amit itt látsz!:) Ez nem egy hiteles, mérvadó fóruma a magyar egészségügynek:) Csak gyakran színre lép néhány habzó szájú pereces. Bár az is igaz, hogy habzó szájjal is lehet valós tényeket közölni olyanokkal, akik nem látják a szemüket kiverő lényeget:(
Lehiggadnak, aztán visszavonulnak oda, ahol talán terem(het) nekik még némi babér....

she_wolf 2014.08.25. 17:22:46

@polyvinyl:
Szeretnék választ kapni egyetlen, egyszerű kérdésre (nem csak kifejezetten tőled, hanem bárkitől!):
Miért csal adót a magyar?

mnika88 2014.08.25. 17:25:39

@mig54:
Ebben teljesen igazad van!
Én különben nagyon,de nagyon sajnálom azokat az orvosokat,akik ezt olvassák,meg azokat is,akik tiszta jószándékból kommentelnek ide segítségnyújtás miatt.Xar lehet nekik látni ezeket a sokszor primitív módon tálalt "véleményeket".
Remélem azért tudják,hogy az emberek legnagyobb része igenis becsüli és tiszteli őket azért,mert azt választották hivatásukul,hogy a mi kínjainkon segítenek!

she_wolf 2014.08.25. 18:13:29

@mnika88:
"Remélem azért tudják,hogy az emberek legnagyobb része igenis becsüli és tiszteli őket azért,mert azt választották hivatásukul,hogy a mi kínjainkon segítenek!"

Nagyon őszinte és kíméletlen leszek (ezt tudják rólam azok, akik ismernek engem itt már egy ideje): nem érdekel, hogy valaki miért lesz orvos, vagy egyéb eü.-s dolgozó. Elhivatottság, érdeklődés, pénz, dinasztia megőrzése....stb.
Engem az érdekel, hogy végezze legjobb tudása szerint a munkáját az orvos is, meg a pék is. És ha arra hivatkozik, hogy nem tudja, mert alapvető anyagi hiányossága van, akkor én - mivel mi, a betegek is tapasztalhatjuk -, ezt készséggel el is hiszem neki.
Az anyagi hiány pedig jelen esetben nem csak a nevetséges és megalázó fizetésüket takarja, hanem mindazt, ami hátráltatja őket a munkavégzésben: infrastrukturális, eszközi- és emberhiányt is.
Nekem is volt már orvossal és ellátással is rossz tapasztalatom. Az orvos helyett kerestem másikat, az ellátáson pedig csak elgondolkodni (gondolkodni!) tudtam, mást nem.

És még valami: nem csak az egészségügyben keresnek olyan keveset, amiből csak egy szögre futja, amit aztán beledugsz a konnektorba, ha egyéb ötleted már nincs.

Egyébiránt pedig: Éljen a foci!:(

mnika88 2014.08.25. 18:50:13

@mig54:
És ha még ilyen pénztelen,silány körülmény között is a gyógyítást választja,akkor még jobban megérdemli a tiszteletet!Én csak erről beszéltem...

she_wolf 2014.08.25. 19:59:26

@mnika88:
Emlékszem még rá, hogy a kedvenc utcai bódémban építészmérnök sütötte nekem a hamburgert. Az orvos is kereshet más megélhetési forrást, de ez nem lehet cél csak azért, hogy hivatalosan adózott formában is jól keressen, és ne a be- vagy be nem vallott hálapénzből éljen meg.
Egy magánpraxis is lehet jó, vagy szar. Legalább annyian szidják, mint dícsérik. Megoldás nincs, és nem is lesz, amíg ilyen a magyar:( Szomorú, hogy ezt azok nem látják (vagy nem akarják látni), akik változtathatnának ezen.

mnika88 2014.08.25. 20:18:11

@mig54:
Elhiszem Neked.De én ha azokra az orvos munkatársaimra gondolok,akiknek nem jut sem hálapénz,se magánpraxis,akkor azt mondom minden tiszteletet megérdemelnek!Nap mint nap óriási felelősséggel dolgoznak,folyamatosan jönnek az elégedetlen betegek,azt lesik mikor ejtünk el egy olyan mondatot,amivel fenyegethetnek feljelentéssel,vagy rohannak a betegjogi képviselőhöz a panasszal. És persze itt van tőlünk az osztrák határ 10 percre,de nem,ők maradnak és nem azért,mert nem beszéli a németet,vagy az angolt,hanem azért,mert magyar embert akar gyógyítani.Én ezért mondom azt,hogy az ilyen orvosoknak szörnyű lehet ezt a kollektív gyalázkodást olvasni.
Én túl fiatalnak érzem magam ahhoz,hogy ennek a rendszernek a problémáját átlássam és mással összevessem.Abban viszont biztos vagyok,h sokkal mélyebben kell keresni a probléma gyökerét.Szerintem az ember másik emberhez való viszonyával van a gond.Az irigységgel,kapzsisággal.
Ez csak az én meglátásom,lehet 10 év múlva máshogy gondolom majd. :)

pakodif 2014.08.25. 21:57:19

@mnika88: Igazad van, bocsánatot kérek, meg mindenkitől, akit illet. Meg kell értenetek, hogy valóban melankólikusak leszünk a fröcsögésektől. Ezért jobb nem is olvasni őket, de persze az embert izgatja egy ilyen cím, mert a szakadt mundérnak is van becsülete. És a levélírót is megértem, mert valóban szörnyű, ami a sürgősségi rendszerbe be van építve. Ez azonban nagyon összetett problémakör, és nem a papírtalpú cipőben hóviharban menetelőktől kell számon kérni az oroszok áttörését a Donnál...
Ugyanakkor hadd jelentsem ki ezen a fórumon, hogy honfitársaim TÖBBSÉGE egyáltalán nem ezzel az ellenséges hozzáállással kezeli a magyar egészségügyet. A hullám taraját a víz töredéke alakítja ki, de mégis mindenkinek az tűnik fel.

she_wolf 2014.08.25. 22:49:19

@mnika88:
"De én ha azokra az orvos munkatársaimra gondolok,akiknek nem jut sem hálapénz,se magánpraxis,akkor azt mondom minden tiszteletet megérdemelnek!"

Erre eklatáns példát szolgáltatott anyósom, aki 82 éves, és most sajnos kórházban van. Panaszkodott nekem, hogy hiába szól a nővérnek...(és itt mond egy olyan csip-csup óhajt, amit mi rögtön teljesítettünk otthon)...
Mondom neki, hogy kevés a nővér, nem ildomos minden szarsággal zaklatni őket, ha meglát egyet, mondja el mit szeretne vagy mi a panasza, amennyiben komolyabb dologról van szó.

És akkor eldiskurálgattunk a nővér és orvos létszámról, munkájukról, fizetésükről. Mire anyósom mindentudóan: de kapnak hálapénzt is. Újabb diskurzus arról, hogy az olyan, mint a kutya vacsorája, és megkérdeztem tőle, hogy milyen hálapénzt kap pl. egy műtősnő? Mikor közöltem vele, hogy bruttó 150-180 e. forintot kapnak itthon, míg Németországban 2400 euro körül. És még számtalan dologról beszélgettünk, amit képes volt felfogni, meg is értette, de holnapra úgyis elfelejti, hiszen aqz agya már nem képes tárolni újabb dolgokat....
Szóval lenne mit és miről írni. Én is tisztelem, becsülöm az itthoni orvosokat, asszisztenseket, nővéreket, általában az eü. dolgozóit, és ahogy lehet, segítem a munkájukat azzal, hogy betartom amit mondanak, és együttműködő vagyok. Igen, hálapénzt is adok.
De ha kérhetem, ne avassuk már mindegyiket szentté, ha lehet. Ugyanakkor ne is általánosítsunk, mert az sem megengedhető. Szerintem. UFF!:)

Smiki 2014.08.26. 10:48:22

Aranybol lenne a kerites, es jutna neodolpass honap vegen is, ha az osszes roma alanyi jogon fizetne adot, es tb.-t fuggetlenul attol, dolgozott-e adokotelesen eleteben akar 1 orat!

mnika88 2014.08.26. 11:36:03

@mig54:
Szentté avatásról szó sem volt.:D Csak a tiszteletről.:) Ezt kiveséztük :D

jágör68 2014.08.31. 22:12:29

Nem kell már sokat szenvedni, 2030 körül kiirtjuk magunkat- és magunkkal rántjuk a bolygó élővilágának 95%- át.

www.youtube.com/watch?v=21D3ByfPTx8

Goethestől, piramisostól, 800 millió belső égésű motoros autóstul, Notre Dame- ostul, Fradi Stadionostól együtt.

lioliom 2014.09.01. 16:57:32

@dani27bpbp: Már,hogyne lenne keresni valója ott másnak is.Már nem MÁV,sem Honvéd hanem ÁEK-nak hívják!Annyi ott az orvos meg a nővér,hogy egymás sarkát tapossák.Oda került plusszba a volt BM,a Szabolcs u-i,az Árpád kórházi orvosok nagy része.A gasztrón több az orvos,mint a betegágy!Nem a 4 és a 13.ker.miatt lett ott fejetlenség,hanem a szervezetlenség és a fegyelem teljes hiánya miatt!Ja és,mert a dokik még mindig sértve vannak,hogy kiszervezték alóluk a jó kis bejáratott helyüket!Van ott olyan gasztrós orvos aki a BM -ben maga volt a jóság,tisztesség,a Máv-ban meg rá sem lehet ismerni olyan flegma!A fülészeten,a gasztrón minden nap más rendel,hogy munkát tudjanak adni nekik annyian vannak!Miközben az egyik vizsgál már ott toporog a másik a székért,mert hozott magával egy beteget!De ,ha volna egy másik szoba akkor Ő is rendelhetne és akkor nem volna akkora sor kinn.Az Osztályra nem viheti fel a beteget vizsgálni hiába üres az ottani vizsgáló.Szinte olyan ,mintha a vezetés direkt csinálná a tumultust,hogy nőjjön az elégedetlenség.

Ruttay 2014.12.06. 10:01:17

liliom - hoz csatlakozom sajnos tökéletesen igaz amit leír. "Szinte olyan, mintha a vezetés direkt csinálná a tumultust,hogy nőjjön az elégedetlenség." Sajnos még az ügyeleten is elképesztő állapotok uralkodnak. Szerintem még a vezető főorvos is elcsodálkozna, ha tudná mi folyik ott éjszaka. Kezdve a besorolással! Azonnali ellátást kapnak a személyzet közeli vagy távolabbi ismerősei, valamint előnyt élveznek a részeg hajléktalanok és a "szerencsések" szűk köre. A többiek, még a mentővel érkezettek is várhatnak sorukra, hosszú órákon át senki nem néz rájuk! Nincs semmiféle állapot követés, senki sem figyel a várakozók állapotára. Ha még így is túléled marad a rossz emlék, és a tapasztalat, ha nem akarsz 6-8 órát a folyosón várakozással tölteni, akkor ne legyen szűkséged orvosi segítségre. Ha meg tudod oldani...

csakmotyogok 2014.12.06. 10:34:37

@Ruttay: "Azonnali ellátást kapnak a személyzet közeli " sok kórházban ki van írva, a személyzet közeli hozzátartozója ill. egészségügyi dolgozó előnyt élvez. Nem abban az esetben persze ha valaki meghalna ha nem látnák el azonnal, de ez a besorolást végző orvos kompetenciája.A sürgősség pedig azt jelenti 24 órán belül. Ezen belül is vannak tagozások, de ezt is a besorolást végző orvos dönti el. Nem hétvégén kell orvoshoz menni akkor csak annak kellene mennie aki tényleg súlyos(orvosilag is nem pedig a beteg véleménye szerint).

reepach 2014.12.06. 10:39:45

@jágör68: Nem tudjuk, mi lesz 20-50- 100 év mulva.
A XIX században az akkori szociológusok azt írták, hogy 20 éven belül London utcáit 2 méter magasan lótrágya fogja borítani, ha a lóvontatású fogatok száma hasonló mértékben nő...

Ruttay 2014.12.06. 11:47:03

@csakmotyogok: "Nem hétvégén kell orvoshoz menni akkor csak annak kellene mennie aki tényleg súlyos(orvosilag is nem pedig a beteg véleménye szerint)." Orvosi szakvélemény szerint volt súlyos" talán azért is voltam - vagyok kissé meglepett és kétség nélkül csalódott, nagyon csalódott.

csakmotyogok 2014.12.06. 12:34:08

@Ruttay: A sürgősségin azt mondta a doki: 24 órán belül életét veszíti ha nem látják el? Kétlem. akkor azonnal ellátják, a 6-8 óra várakozást kibíró nem súlyos. A háziorvos, ügyeletes orvos pedig azért túloz sokszor, hogy szabaduljon a felelősségtől.

Ruttay 2014.12.06. 13:27:36

@csakmotyogok: Azt sem tudom ki volt a sürgősségin a sorrendet felállító orvos! Naná, hogy nem mondott ilyet! Írtam és most is állítom, hogy senki sem jött követni a várakozók állapotát, így aztán be sem mutatkozhatott.

csakmotyogok 2014.12.07. 09:06:48

@Ruttay: NO, ez a mese kategória, sürgősséginél jelentkezni kell 1 pultnál ott ül az aki elvégzi a besorolást. Megkérdezik miért ment oda stb. Az egyik orvos. Ez a besorolás.Ha jobban tetszik kontroll. Ha valaki elkezdene haldokolni odamennének.

Ruttay 2014.12.07. 11:14:13

@csakmotyogok: Bárcsak mese lett volna és ne velünk történt volna. Tényekről írtam és ha ez még mesének rossz lenne...?! Akkor mindent elmondtunk, szomorú, nagyon szomorú.

csakmotyogok 2014.12.07. 11:49:08

@Ruttay: Én is tényekről írtam sürgősségire csak pultnál való jelentkezés után lehet menni. Mint ahogy a bankból sem vehetsz ki pénzt ha nincs ott számlád.

csakmotyogok 2014.12.07. 12:01:19

@Ruttay: Miért mutatkozna be mindenkinek a pultnál ülő? Kint van a kitűzője, nem angol teadélután, hanem sürgősségi.

Ruttay 2014.12.07. 12:04:26

@csakmotyogok: Amint azt írtam mentővel érkeztünk, a pultnál való jelentkezésnél, még látszólag minden rendben volt. Nem mi intéztük. Ami utána történt, az a szomorú....

csakmotyogok 2014.12.07. 12:18:20

@Ruttay: Mi volt a szomorú? Hogy előbb a valóban súlyos betegeket látták el? Van aki hascsikarásra mentőt hív,ezért az infarktusos otthon hal meg, ez a szomorú.A mentővel érkezés nem jelenti azt valóban sürgős. Ilyenkor kellene jól kiszámlázni a szállítás díját annak aki nem volt valóban súlyos. Nem a háziorvos szerint az SBO orvosa szerint.

Ruttay 2014.12.07. 12:33:12

@csakmotyogok: Az volt a szomorú amit leírtam, elég részletesen. Ön valószínűleg a hascsikarására hívja a mentőket, saját tapasztalat lehet, de higgye el ezzel nem mindenki van így.

she_wolf 2014.12.07. 12:51:39

@csakmotyogok:
Hascsikarás? Attól függ, mit hívsz annak. És attól függ, mi okozza. Héha a bagatell nem is olyan bagatell. Egy méhen kívüli terhesség eldurranása, vagy egy perforálódó vakbél legalább olyan halálos tud lenni, mint egy infarktus, legfeljebb nem olyan gyors, hanem még gyötri is az embert, szakembereket, kezelési időt, medicinát von el a közösből ugyanazzal a szomorú végeredménnyel:(
És ha már infarktus: állíts meg találomra 10 embert az utcán, és kérdezd meg tőlük, hogy mikor gyanakodna infarktusra. Meglepődnél. Vagy inkább nem is:(
A SBO szerintem is ritka nagy kupi (nem a benne dolgozók miatt, hanem a szervezetlenség és az átláthatatlanság miatt), tapasztaltam szegény anyósommal kétszer is. Mentő vitte, 11 és fél órán keresztül feküdt a folyosón kiterítve, morbid ötleteim támadtak tőle:(
Ja, majd anyósomat vihettük haza, noha orvos hívott neki akkor mentőt. Ha ezek után még számláztak is volna, akkor most valószínűleg a sitten lennék, mert valakit biztosan kifordítottam volna a száján keresztül!

csakmotyogok 2014.12.07. 15:03:56

@mig54: Édesapám majdnem meghalt infarktusban, mert a mentő előbb egy olyan 60 éves "hölgyhöz" ment aki telezabálta magát toroskáposztában. Ők jobban ajvégoltak.A háziorvosok pedig menekülnek a felelősség elől, inkább mentőt hívnak.

she_wolf 2014.12.07. 15:51:45

@csakmotyogok:
Az epebeteg ne egyen toroskáposztát!:) A háziorvosnak pedig csak jó esetben van hordozható EKG-ja. A káposztás hívás korábban futott be, messzebbre kellett mennie, etc....és honnan tudod, hogy toroskáposztás volt?
Ne érts félre, nem bántani akarlak, távol álljon tőlem! De néha akkora vehemenciával esel neki esetleg védteleneknek, hogy késztetésem lenne néhány papírzsepit küldeni neked, hogy kitöröld a szád sarkából a vérhabot:)

Szép kis cirkusz lenne belőle, ha én a mentőket általánosítanám, mert egyszer az egyik úgy kapott le a kocsiról, mint egy krumplis zsákot, noha mondtam neki, hogy nehezen mozgok:(
Örülök egyébként, hogy édesapád akkor ezek szerint időben megkapta a megfelelő ellátást!:)

csakmotyogok 2014.12.07. 16:12:49

@mig54: Nem kapta meg kapott még egy infarktust a mentőben, ha nem pazarolják időt akkor megkapta volna. Anyu mesélte még a mentőben kiderült ,a toroskáposztás némber:)) egyébként nagyon is jól van (kisvárosban élnek a szüleim). Cirka egy időben érkezett a hívás, de ugye sokan azt tartják, inkább többet mondanak (hazudnak) a hívásnál tutira menjen ki a mentő. Nem szokásom ártatlanokat bántani, de az aki nyilvánvalóan hazudik (nem nézett rá senki..ahha és mi a lapján sorolták hátra???) azt nem csipázom.Egyébként mindig azt javaslom a való életben akik nagyon okoskodnak mit kellene+hogyan, végezzék el az orvosit:)).S még azt is gondolom nem árt tudatosítani a sürgősség nem azt jelenti azonnal, hanem 24 órán belül.

csakmotyogok 2014.12.07. 16:25:51

@Ruttay: Tényleg ha ennyire nem néztek rátok, honnan tudod a személyzet ismeretségi köre volt az, aki ellátást kapott előbb? :))

she_wolf 2014.12.07. 17:23:06

@csakmotyogok:
A hazugságot illetően egy véleményen vagyunk. Én a legfőbb bűnnek tartom.
Ha olvasok egy posztot, megpróbálom először elhinni, aztán ha vannak kérdéseim, megvillantom őket. Igyekszem valamennyire tárgyilagosnak maradni, nem elborulni egyik, vagy másik irányban. És ilyenkor persze sokat segíthet a saját tapasztalat is, ami azt mondatja velem néha, hogy láttam én már karón varjút, és ez igaz oda-vissza.

Nagy általánosságban azonban kijelenthető, hogy minden szempontból szarban vagyunk. Anyagilag és erkölcsileg egyaránt, és gyakran nem tudjuk, kitől mi várható el.
A beteg az orvostól vár lehetetlent, az orvos pedig a betegtől (főleg ha a megelőzésre gondolok). Gyakran megkapják itt a betegek, hogy miért sürgősségire viteti magát mentővel. Ha nekem vagy valamely családtagomnak akutan fellépő tünete van hétvégén, nem fogom vele kivárni a hétfőt, és szerintem nem is szabad. Ez a "szerdán fájdogált, de szombat éjjel már kibíthatatlan volt" szinte már szokványos történés nagyon visszaveti a sikeres (együtt)működést.
Igaz, anyósomat is többen megvizsgálták (neuorológus, belgyógyász, radiológus) és ha bármelyikük is életveszélyesnek ítéli meg az állapotát, rögtön meglépték volna amit ilyenkor meg kell. De az azért mégsem járja, hogy 11 és fél órán keresztül váratnak a folyosón fekve egy 80+-os nénit, bocs!

Felhívnám szíves figyelmedet a poszt utolsó sorára, ugyanis nekem is ezzel van bajom:
"Hát, én csak gratulálni tudok a magas szervezettségű kórháznak!"

Meg az OPNI bezárásához is gratulálok, néhány politikusnak ugyanis ott lenne a helye.

she_wolf 2014.12.07. 17:24:24

@csakmotyogok:
Bocs, lemaradt: szüleidnek hosszú életet kívánok!:)

Ruttay 2014.12.08. 09:22:17

@csakmotyogok: Jaj, de aranyos vagy!! Rossz volt a helyzet, de azért térben és időben tájékozottak maradtunk - a szemünkkel is láttunk. Annyira próbálsz megnyugtatni, hogy ennek így kellett történnie, nem is lehetett volna jobb! Én meg csökönyösen a tényeket emlegetem. Amit nem kívánok senkinek, ha bajban van és segítségre szorul.

csakmotyogok 2014.12.08. 17:55:54

@Ruttay: Nem azt írtam, hogy ez jó. Azt írtam a maximálisat kaptad,amit csak lehet ma Magyarországon. Azt írtam,ha hogy az eü személyzet jóval 100% felett teljesített. Az, hogy ez van az SBO-kon, nem az ő hibájuk a legkevésbé sem. A betegeké, főleg és elsősorban, aztán a mindennapi embereké és a mindenkori kormányoké. A tiéd is.

csakmotyogok 2014.12.08. 17:59:15

@mig54: Nem nem jó a 11 óra,de ha 1 napot ott töltenél és nem betegként,hanem látnád a munkájukat... Nos, van eü végzettségem is, de a kórházi gyakorlatok után ezt a végzettséget máshol kamatoztattam.

she_wolf 2014.12.08. 19:40:59

@csakmotyogok:
Régebben, valamikor az előző életemben, amikor az eü.ben dolgoztam szerencsém volt a működés mögé is látni valamennyire. Úgyhogy ismerem a munkájukat, és azt is tudom, hogy emberből vannak a maguk kis gyarlóságaival, vagy éppen nagyszerű tetteivel. Nem kellene túlmisztifikálni ezt a dolgot, legalábbis szerintem:) Megköszönni, azt lehet. Elégedetlenséget kifejezni is lehet, ha az jogos.
Az egyedi elbírálás híve vagyok, és ezért úgy hiszem nem szerencsés semmilyen irányú diszkrimináció.

csakmotyogok 2014.12.08. 19:52:37

@mig54: Az másik élet volt azóta rengeteg változás történt. A megyei kórházakban dolgozók tényleg heroikus küzdelmet végeznek, csak a többség tojik rá és még nem is az a legrosszabb.

she_wolf 2014.12.08. 22:11:15

@csakmotyogok:
Hányszor, meddig bizonygassam neked, hogy ezt tudom? És hogyan kérjelek, hogy értsd meg végre, minden kiskertben van gaz?
Azóta valóban sok minden változott. Az egészségügyet tekintve sajnos sok dolog rosszabb lett, és ezért csak a betegeket hibáztatni merész húzás.
Mint ahogy merész húzás minden egyes fehér köpeny előtt leborulni, vagy erre másokat rábírni. Olyanokat esetleg, akik valóban önhibájukon kívül szívták meg:(
Lojális embernek tartom magam, de vaknak, süketnek nem.

csakmotyogok 2014.12.08. 22:33:21

@mig54: " minden kiskertben van gaz" Így van. Frászt leborulni, ne már, én attól akadok ki ,hogy szolgának, szolgáltatásnak tekintik őket. Még Isten előtt sem borulok le. Meg az olyan agymenéstől ,ha jobban megszerveznék. Mikor 1 osztályon van 2 szakorvos+2 rezidedens (o.főorvossal együtt). Hogy lehet megszervezni jobban? Nem téged kérdezlek, de ide írom. Ne aludjanak? oda láncolják őket ? Egyszerűen elindult 1 megállíthatatlan folyamat, amit az eü dolgozók nem tudnak megállítani, a betegek meg tojnak a dologra pedig az ő bőrükre megy. Könnyű ide írogatni,de ha mindenki aki itt fröccsög megkeresné a képviselőjét, kivonulna uú az utcára mint a netadóért, hogy adjanak már az ott dolgozóknak tisztes bért és leginkább az ott dolgozók max. heti 48 órát dolgozzanak, javítsanak a munkakörülményeiken, no az lenen valami. Itt piszkoskodni, az csak embert visz el és nem lesz jobb tőle.

she_wolf 2014.12.08. 23:15:36

@csakmotyogok:
No jól van, azért csak megértjük mi egymást:)
Azt én is megpendítettem már, hogy szolgáltatásról az eü.ben nem beszélhetünk, legfeljebb magánrendelés esetén.
Amit a szervezésről kérdeztél, arról csak annyit tudnék mondani, hogy talán a kórház (intézmény) vezetése lenne/lett volna hivatott arra, hogy jelezze: ne akarják zsákszám belezsuppolni a különböző területeket, profilokat egy kórházba! Jelen esetben a Honvéd az áldozat, aminek minden szart le akarnak dugni a torkán, csak azt nem látja a sok idióta, hogy folyamatosan jön viszafelé belőle a cucc.

A legújabb lázálom a 12-18 évesek kötelező drogtesztje? Elképesztő, komolyan mondom:( Amikor arra nincs ember, nincs pénz, hogy a legégetőbb problémákat meg tudják oldani, akkor egy idióta ilyeneket húz ki a kalapból? Átláthatatlan, kivitelezhetetlen és eredetileg elképzelt formájában tök fölösleges pénzkidobás. Az érzelmi részéről nem is beszélve:(

Nyugi, ha sétálni kell, én fogok:) És akkor szerintem végül te is láthatod majd, hogy nincs igazad, a betegeknek nem mindegy, hogy kik, mennyiért, és hogyan látják el őket. Nem igaz, hogy leszarják az eü.s dolgozók munkakörülményeit!
És azt szintén láthatod, hogy aki ide piszkoskodni jön, rossz közönséget választott magának. Úgyhogy simítsd le a farktollaidat, néha azért nézz át a túloldalra is, és peace!:)

(Ja, a netadó: lovat kapott maga alá a kormány Ámerikától. Ugyanis ott is hasonlóra készülgetnek (de legelábbis erőteljesen gondolkodnak rajta állítólag!), csak náluk nem a szolgáltató csengetne, hanem az előfizető. Ha ott bevezetik itt olyat kapunk, hogy a fal adja a másikat, ráadásul hallgathatjuk majd hátralévő életünk végéig, hogy mi, magyarok milyen okosak vagyunk, mert ez nekünk már hamarabb eszünkbe jutott. Agyrém....tényleg köll az a lakatlan sziget:D)

Ruttay 2014.12.09. 08:31:29

@csakmotyogok: Mennyiben az én hibám? Mit javasolsz? Mit tehettem volna?

megfáradt 2016.10.28. 17:44:11

Friss pelda. Kihanytam vagy masfel liter vert, csiribiri mento pillanatok alatt kint volt (ezuton is koszonom nekik!). Bevittek a honvedba, ellatas oke, de kikotoztek, mondvan egy budos alkesz vagyok, maradjak csak seggemen (sic!). Kertem kacsat, azt nem adnak, mert itt holgyek (!) is vannak... Ott kaveztak mellettem, neha odaroffentek, hogy maradjak mar nyugton. Kb tizpercenkent kicsit engedtek a szijon... Aztan vmi kovulettel atvittek a del-pestibe. (Volt pofajuk beleirni a zaroba, hogy kenytelenek voltak kikotni, mert agressziv voltam. Kiverezve, kiszaradva nyilvan rohadt veszelyes lehettem, de hat ezt ugye utolag bizonyitsd be). Rozsdas zuhany, torott budi, egy szem mop volt az egesz folyosora, a szemelyzetnek akkora mokkak a szeme alatt, hogy ihaj. DE. Viccesek voltak, kedvesek, profik. Ennyi...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása