Nem vették észre a balesetin, hogy eltört az ujjam

2014.07.04. 05:52

winnie-ujj-3.jpgNéhány hétig gyógytornára jártam, végül D. J. főorvos határozottan kijelentette, hogy nincs értelme tovább járnom, mivel nem kezdtem időben, már nem fog helyreállni az ujjam.

Tisztelt Praxis!

 

2013. április 16-án eltört a jobb kezem középső ujja. Mivel nem voltam benne biztos, és sokan voltak a balesetin, nem vártam ki a sort, de másnap reggel visszamentem, mert nem javult. K. A. készíttetett röntgenfelvételt, majd ez alapján megállapította, hogy nincs eltörve.

 

Mivel három hét alatt nem gyógyult, az Auróra utcai jeszben is megnézettem, de ott K. A. lelete alapján megnyugtattak, hogy ez lassan gyógyul. Júniusban, a Feleségem a lábával járt kezelésre, Ifj. S. M. magánrendelésére, és 25-én elkísértem.

 kez01.jpg

 

Kiderült, hogy Id. Sz. M. is rendel ugyanott, és Ő kézspecialista, a Péterfy Sándor utcai Kórház (ide tartozik a Fiumei úti rendelő is) orvos igazgatója. Éppen a Péterfy Sándor utcában érték el telefonon, és néhány órával későbbre megbeszéltük, hogy visszamegyek, addigra Ő is ott lesz. Így is lett, és kiderült, hogy eltűnt az áprilisi röntgenfelvétel. Egyből arra gondoltam, hogy biztosan mégis eltört. Másnap bementem a Péterfy Sándor utcai Körházba, ahol egy újabb felvételről kiderült, hogy tényleg el volt törve az ujjam.

 

Néhány hétig gyógytornára jártam, végül D. J. főorvos határozottan kijelentette, hogy nincs értelme tovább járnom, mivel nem kezdtem időben, már nem fog helyreállni az ujjam.

 

Pataki Gergely

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bajkal 2014.07.04. 12:00:15

Eltűnt az áprilisi röntgenfelvétel?

Nem tűnhe el, kérje ki hivatalosan= Két sor papíron, hogy xy alulirott kérem az eü. dokumentaciomat. Ebbe bele fog tartozni a röntgenfelvétel.
Előtte érdemes az obdk.hu ra felnézni és felhívni az érintett betegjogi képviselőt.

Egy röntgenfelvétel nem tűnik el!!! (független attól, hogy mi van rajta és azt mire lehet használni, és magának mit mondtak). Egy orvos lemondott a maga ujjáról, de nem kell megállni egy orvos véleményénél, és a gyógytornát folytassa és keressen gyógytornászt...azaz küzdjön még. (majd írnak még erről hozzáértőbbek is)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.04. 14:23:20

Remélem, nem a feleség lába esett át a posztoló feltartott vak középső ujján.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.07.04. 22:34:30

kellen keríteni egy jó kézsebészt aki független a fent említett intézményektől és lehetőleg elég nagy hatalma van, hogy akár ellent merjen mondani a pestieknek

she_wolf 2014.07.05. 19:55:57

"Eltört az ujjam, hiába fújtam...."
A röntgen leletet nem adják oda a betegnek? Mármint úgy értem, hogy mikor a térdemet röntgenezték, én magkaptam minden ezzel járó leletet - röntgenfelvételt is -, diagnózist, miegymást. Ez helyenként változó lenne?
Poszter nem írja, hogy korlátozza-e a mindennapos tevékenységeiben az (ezek szerint rosszul összefort?) ujja.
Bocs, ha hülyeségeket írok, de nekem annyira megszokott, hogy minden vizsgálat, és esetleges beavatkozás papírjait megkapom.
Biztos vagyok benne, hogy a kellő helyen meg fogja kapni azt a leletet, tessék tájékozódni!

formed 2014.07.06. 18:51:58

Az említett intézményben digitális formában is előhívható az eMedSolból. Szintén minden alkalommal véleményezi radiológus is, a leletnek az amb. lapon szerepelnie kell.
Egyébként pedig képalkotó vizsgálatok, ebben az esetben rtg film min. megőrzési ideje 15 év, a dokumentációé (amiben a leletnek kell lenni) pedig 25 év.

ma21 2014.07.08. 13:03:07

Januárban voltam MR vizsgálaton.Nem vittem lemezt , de 2 múlva készségesen átírták. Kórházon belül bármelyik osztály megtudja nézni,( ezt orvos mondta ) de nekem a Klinikára kellett vinni. A véleményezést papíron kiadják a vizsgálat után.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása