Egy kóbor kutya is empatikusabb az orvosnál

2014.04.27. 07:19

images_15.jpgSzóval soha senki ehhez az emberhez ne menjen, inkább az árok szélén végezze be életét.

Kedves Praxis!

Ma voltam a Flór Ferenc kórházban a gasztrón, gyomortükrözést végeztek. Nagyon fontosnak tartom leírni, hogy senki ne menjen Dr. Sz-hez, állatorvosnak sem lenne jó nem hogy emberorvosnak. Azt mondták előző nap este 19h után ne egyek, nem is ettem előző nap 15h után semmit sőt, még a vizet is visszatartottam. Megérkeztem reggel 9-re, ekkora volt időpontom, 10,30-kor be hívtak, semmi gond, hiszen a bentfekvőké az elsőbbség, ez teljesen érthető.

images_15.jpg
Beviharzot ez az embernek nem nevezhető valami és fogta a csövet, lenyomta, nyomta, nyomta, nyomta, egyszer csak el kezdett dühöngeni, hogy nem lát semmit, mert tele van a gyomor. Kihúzta, aztán olyan hangnemet ütött meg, amire vissza beszéltem, hogy értse meg, hogy nem ettem tegnap 15h után, amire őnagysága, hogy ő nem is mondja hogy ettem, de az a baj, hogy nem üríti ki az ételt a gyomor. Na zumm, hát azért mentem oda, mert valami bajom van nem? Szóval azt mondja 3 nap vízdiéta és menjek vissza, mire mondtam, hogy most más elfoglaltságom van.

 


Szóval soha senki ehhez az emberhez ne menjen, inkább az árok szélén végezze be életét, esküszöm egy kóbor kutya is empatikusabban viselkedik, mint ez a féreg!

 

B

 

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

10233390-empty-blank-emblem-badge-shield-logo-insignia-coat-of-arms.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.04.27. 09:50:27

Eléggé beazonosítható ha a kórház neve és az osztály is benne van. Akkor most ezt lehet? Posztolónak a hangnemen kívül volt más panasza az orvosra? Ha úgysem akar visszamenni, az orvos stílusát szóvá tette valahol? Vagy annyira már nem érdekli az ügy?

mildi 2014.04.27. 10:04:45

nem csak az orvos, a posztoló hangneme is megérne egy szóvá tételt.
ez nem panasz, ez egy köpés.
inkább az árok széle? felesleges teatralizálás.
féreg? nokomment :(

szerkik, ilyet tleg muszáj?

she_wolf 2014.04.27. 12:18:28

A vizet nem biztos, hogy jó ötlet volt visszatartani ennyi ideig. Mondjuk, éjfél után már ne igyon az ember.
Csak úgy mellékesen a poszternek: ezt a förmedvényt el lehetett volna itt adni egy kicsit szelídebb modorban is.
Csak úgy mellékesen a posztokat megjelentetőknek: ez a poszt szerintem akkora nulla, hogy nincs mit reagálni rá.

she_wolf 2014.04.27. 12:19:02

Ja, még egy dolog: embereket nem hasonlítunk össze állatokkal!

mildi 2014.04.27. 13:52:08

@mig54: naja, nem ér a vélhetően ártatlan, de mindenesetre védekezésre képtelen állatokat bemószerolni ;) :)

she_wolf 2014.04.27. 15:08:27

@mildi: Egy kóbor kutya többnyire empatikusan (sic.!) viselkedik, ha igazolva látja, hogy nem akarják bántani, türelemmel vannak iránta...ehh...

Kovács Nóra Anna 2014.04.27. 15:26:43

Ezt a vizsgálatot csak magánrendelőben csináltasd máskor.

mildi 2014.04.27. 16:55:42

@mig54: ???
szted én mire gondoltam, he?
pont ugyanerre.
ne nekem mogyorózd, nem én hasonlítottam embereket állatokhoz, hanem a drága poszter.
veled csak beszélgetek(nék), pontosabban egyetértésemet kívántam volna kifejezni, csak felkiáltójel nélküli (könnyedebb, lazább) stílben. ehh.

she_wolf 2014.04.27. 17:00:32

@mildi: Nem téged marasztaltalak el, csak neked mérgelődtem ki magam:)Bocsi, ha eldumáltam melletted:)

she_wolf 2014.04.27. 17:01:36

@Kovács Nóra Anna: Ja! Ott "őnagyságázzon", a pénzéért megteheti:P

Csii 2014.04.27. 18:18:33

@Turchi: Fura az egesz, itt a parxisblogon mindig van par poszt, ahol egyertelmuen tudhato, ki az az orvos, amelyik gazos. Kicsit ugy tunik, hogy a blog uzemeltetoi csak bizonyos orvosokra, intezmenyekre vigyaznak, masokat meg hagynak bantani. Eleinte nem ertettem, de most mar latom, hogy megy itt a szelektalas.

mildi 2014.04.27. 18:26:14

@mig54: megvanbocs :) bocsi a félreértésért :)
mérgelődj nyugodtan, ezen lehet.

2014.04.27. 18:47:11

@Csii: Én még ugyan nem értem de azért bánatomban sem fordulok föl :-)

she_wolf 2014.04.27. 19:31:39

@mildi: Semmi gond, csak az ilyesmin mindig pepipulok. Az állatok (bármennyire is szeretjük őket) ösztönlények. Más kérdés, hogy bennük jobban munkál a védelmező, "törődő" ösztön, mint az empátia némely embertársunkban, akik pedig ugye a fejlődés csúcsán állnak.
Megyek tiramisut csinálni inkább, azzal örömet szerzek az uramnak, amikor holnap jön "láthatásra":(

("Minél több embert ismerek, annál jobban szeretem az állatokat." - Mark Twain)

az_igazi_trebitsch 2014.04.27. 19:48:18

"Megérkeztem reggel 9-re, ekkora volt időpontom, 10,30-kor be hívtak, semmi gond, hiszen a bentfekvőké az elsőbbség, ez teljesen érthető."

Nem, egyáltalán nincs rendben. Pont ez az, amihez nem pénzre van szüksége az egészségügynek, hanem két egyszerű dologra: szervezésre, és a beteg emberszámba vételére. Egy gyomortükrözés nem tartozik a legkellemesebb vizsgálatok közé, már csak ezért sem lenne szabad hagyni másfél órát(!) várakoztatni az amúgy is frászban lévő pácienst. A gyomortükrözés nem az a vizsgálat, aminél gyakori lenne, hogy egy kórházi beteget sürgősen meg kell tükrözni, és amiatt borulna a sorrend. Én speciel akkor akadok ki, amikor előre egyeztetett X időpontra odamegyek, és X plusz másfél-két óra múlva belibeg a vizsgálatot végző orvos, és még nekem kell hálásnak lennem azért, hogy egyáltalán méltóztatott előkerülni.

Venyigeszu 2014.04.27. 20:13:09

@Turchi: Nem vagyok egy rosszindulatú pasi, de kívánom, hogy rászorultságodban találkozz egy ilyen "empatikus" orvossal, és akkor talán majd megérted, mi is a posztíró gondja!

2014.04.27. 20:14:03

Ráismertem azonnal ez a Dr.House volt vagy a felesége.

Mesterlövész 2014.04.27. 20:19:11

Rinya, rinya és ohó! Egy kis rinya!

2014.04.27. 20:23:59

@Venyigeszu: Lehet hogy nem vagy rosszindulatú de a hozzászólásomat biztos nem értetted. Nem vontam kétségbe a történteket sőt a posztolót "burkoltan" arra biztattam hogy ha az orvos olyan hangot engedett meg magának ami nem megengedhető akkor tájékoztassa erről az illetékeseket. Bár igazából mégiscsak rosszindulatú vagy mert rosszat kívántál nekem ismeretlenül is. Szerintem olvass másokat, hátha őket jobban érted mert úgy tűnik az én írásom nem elég világos. Részemről a téma túltárgyalva.

platelet 2014.04.27. 20:32:32

@az_igazi_trebitsch:

1. A gyomortükrözés nem ritka, ugyanúgy van akut, mint az elektív, és az akut elsőbbséget élve.

2. Miért gondolod, hogy a szervezés nem pénz kérdése? Te vállalkozol rá, hogy ingyen megcsinálod (természetesen profi szinten)?

she_wolf 2014.04.27. 20:40:05

@az_igazi_trebitsch:
Ebben igazad van. De ez még nem jogosítja fel a posztert, hogy ilyen vastagon minősítsen valakit. Az empátia hiányával vádaskodik ahelyett, hogy normális hangnemben tenne panaszt ott, ahol ezt a helyén lehetne kezelni. Gyenge dolog ez. És igen, a gasztroenterológiára nem passzióból megy az ember.

she_wolf 2014.04.27. 20:52:21

@platelet:
Van 5 gasztroenterológusuk, igaz, az ötből egy dolgozik csak a szakrendelésen.
Már ha hihetek a honlapjuknak.

jágör68 2014.04.27. 20:59:24

@az_igazi_trebitsch:
Hiába az orvosokon akarod a dühöd kitölteni:
1)A járulékot a lakóság fizeti be- vagy éppen nem-fizeti-be vagy csak részlegesen
2)Az orvosok száma és az ezzel egyidőben párhuzamosan elvégezhető vizsgálatok beavatkozások száma az előbbi összeggel egyenesen arányos
3)Persze lehet baltával próbálni egyből 2-3 orvost csinálni szervezés címszó alatt; de eddig csak az lett a vége, hogy az az egy is inkább hanyatt- homlok elmenekült ebből a jobban teljesítő országból

she_wolf 2014.04.27. 21:08:21

@mig54: Az az egy pedig férfi. Namármost ha "őnagyságaként" aposztrofálunk valakit, akkor az általában egy hölgy. Ha kihúzzuk a megmaradt négyből azt az egy doktornőt, aki pathológus is, akkor marad 3 gasztroenterológus, akik közül még egy szintén férfi. Így maradt 2 gasztroenterológus főorvosnő. Ja, és van még egy férfi, aki az osztályvezető főorvos. Tehát összesen 6 gasztroenterológus, bocs az előzőért.
Viszont a betegnek eléggé hiányos lehetett a neveltetése, ha csak úgy "leférgez" egy hölgyet....

she_wolf 2014.04.27. 21:14:15

@jágör68:
"3)Persze lehet baltával próbálni egyből 2-3 orvost csinálni szervezés címszó alatt; de eddig csak az lett a vége, hogy az az egy is inkább hanyatt- homlok elmenekült ebből a jobban teljesítő országból"

Mint pl. te?

platelet 2014.04.27. 21:23:04

@mig54: Szerintem abból max 1 tükröz... Az előző éjszakai ügyeletes otthon, 2 osztályon, 1 ambulál... Ez persze csak tipp, de nem valószínű, hogy 5 párhuzamos gyomortükrözés folyik...

she_wolf 2014.04.27. 21:37:53

@platelet:
Ha egy kórház általános menetrendjét nézzük (amit én is tapasztaltam), akkor ez jó eséllyel egészen pontos tipp lehet. Azt nem néztem, hány fekvős ez a kórház, de nem lehet kicsi. Nem akarom én kihúzkodni az orvosok belét, de ha kevesen vannak, akkor ésszerűbb időpontokkal nem lehetne okosabban gazdálkodni?
Én biztos nem megyek oda, van már nekem külön bejáratott "gasztrósom" a Jánosban:))

Zakk (törölt) 2014.04.27. 22:10:08

Egyszer voltam eddig tükrözésen, most lesz esedékes a második.
Egy tahónál voltam először,Debrecenben. Feküdjön, büdös szájpecek, nyomta a csövet, én meg húztam vissza. azt mondja, a beteggel nem lehet kooperálni. Mondom, hol van a garat lazító, lidocain etc etc. Hát arra nincs neki ideje.. Érdekes, az osztályvezető főorvos, egy vénás szeduxen után kb 10 perc alatt végzett. Volt együttműködés, volt empátia miegymás. Az orvosok 70 % gyökér. Istenképzőbe jártak, legalább is ezt gondolják. Szóval a maradék 30 %-ra kell koncentrálni, figyelmet, jutalmat és akkor minden rendben lesz :)

she_wolf 2014.04.27. 22:28:28

@Zakk: Én már átestem a másodikon, egyik sem emlékkönyvbe, meg fotóalbumba való. Viszont nekem egyszer sem volt gondom se az orvosok, se az asszisztencia hozzáállásával. Pedig a másodiktól jobban féltem, mint ördög a tömjénfüsttől:)

she_wolf 2014.04.27. 22:34:39

Teljesen vaksi vagyok hemügővel is. A kutya emlegetését kiszúrtam, de ez elkerülte a figyelmemet:

"Szóval soha senki ehhez az emberhez ne menjen, inkább az árok szélén végezze be életét,..."

Hasonló jókat beléd is, kedves B! Én azért rápróbálkoznék, ha a tyúkszaros életem lenne a tét.

Zakk (törölt) 2014.04.27. 23:08:01

@mig54: hey Mig

A másodiktól sem félek ha megkapom a seduxent :)A helyzet az hogy megvan a beutalóm sajnos, de most nem ettől parázok hanem egy fülműtéttől..2 hét, nem akarok hycomat lenni a műtét után..

she_wolf 2014.04.27. 23:20:41

@Zakk: Csomagban nem lehet? Most úgyis akkora buli az árukapcsolás. Egy fülműtét + egy gyomortükrözés, és jár hozzá grátisz egy prosztatavizsgálat. Na?:))

emzéperiksz 2014.04.28. 01:55:07

@mig54: Tizenéve gyakorló IBD-sként mondhatom, tükrözésre SZTK-ba nem megyünk, csak maszekhoz. Az SZTK-ban egyrészt basznak rendesen megtükrözni, nálam vastagbél a beteg, de még rendes hashajtót sem adtak sosem, csak keserűsót, amitől hánytam. Kb. 55 cm-t tudtak megnézni, de le se szarták, hogy nem látnak semmit. De többnyire nem adnak semmit, mert minek? Elég az ultrahang, vagy a kézrátétel. A maszek egyből adott Picoprepet, ami érdekes módon ki is tisztított, és nem is hánytatott meg, és végig tudta nézni az egész vastagbelet + a vékonybél elejét is.
Ja, és lehetett kérni bódítást meg altatást is, ellentétben a szaros SZTK-val, ahol sírva könyörögtem, hogy ne kínozzanak már, mert annyira fáj. Erre kiröhögtek, hogy azért fáj, mert vékony vagyok, de a belem ugyanolyan hosszú, mint egy kövér embernek. Szerintem meg egyszerűen csak egy análisan fixált szadista köcsög volt az orvos. Sajnos a neve most nem ugrik be, de valami Sz-betűs rémlik, és katonai fokozata is volt. Mindegy, a Honvéd kórházba senki se menjen, ezt a dokit meg főleg kerülje, főleg a nők, és főleg a csinosak, mert egy análisan fixált szadista disznó. Arra megy ki szerintem nála a játék, hogy annyi levegőt fúj be a tükrözésnél, hogy a nő sikítozva könyörögjön kegyelemért, persze megmozdulni nem mersz, mert akkor szétszakadnak a beleid. Iszonyatosan ki vagy szolgáltatva, és borzalmas kínokat élsz át. A legszívesebben elkapnám, és megkínoznám ezt a férget egyszer a saját eszközeivel én is. Megérdemelné, de tényleg.
Na, mindegy.
Az SZTK-ban csak faszok és köcsögök vannak, plusz szadista barmok - ennyit tudok mondani. Főleg a Honvéd kórházban meg a Nyírőben. Mindenki, akinek bélrendszeri problémája van, menjen maszekhoz.

she_wolf 2014.04.28. 03:50:08

@emzéperiksz:
"Mindenki, akinek bélrendszeri problémája van, menjen maszekhoz."

Jó. Majd megmondom a mentősöknek, éjszaka. Te meg majd kifizeted. Megdumáltuk?
Ha bajod volt, van velük, ne! nekem.....
Ha már elég fasz, szar, meg köcsög jött ki a szádon, neked is jó éjt!

midnight coder 2014.04.28. 07:14:29

A megoldás az egészségügyi intézmények privatizációja lenne. A TB pedig a betegek után fizetné - vagy nem - a kórházat. A beteg pedig ha szar az intézmény, nem megy oda. Innentől kezdve az orvos van a betegért, és nem kegyet oszt azzal, hogy gyógyít.

emzéperiksz 2014.04.28. 08:05:03

@mig54: Legalább féltucat SZTK-s orvosnál, intézményben jártam már, tudom, mit beszélek. Nem kívánom, hogy legyen ilyen bajod, de ha lesz, akkor majd te is megtapasztalhatod, milyen az, ha egy napig nem eszel, csak jársz a WC-re, kiveszel emiatt két nap szabit, majd másnap a doktornőről kiderül, hogy jé, ő is pont szabit vett ki aznapra, amikor téged berendelt tükrözésre. Az ember megérti, hogy neki is közbejöhetnek, dolgok, de ilyenkor mégis nem kéne a hülye beteget is felhívni? Az talán nem emberből van? Miből gondolják, hogy van neki végtelen mennyiségű szabadsága, amit hashajtással akar elütni? Én azért emberszámba veszem azokat, akikkel találkozóim vannak a munkám során, ha nem tudok elmenni, vagy fogadni őket, lemondom.
A vizsgálatok meg nincsenek rendesen elvégezve az SZTK-ban, sosem nézték még meg ott a vastagbelemet 55 cm fölött, pedig nem egy tükrözésen voltam, és elvileg elég magas nálam a vastagbélrák kockázata is. A pénzt persze, gondolom, a félmunkára is ugyanúgy felveszik.

emzéperiksz 2014.04.28. 08:07:18

@midnight coder: Igen, ez egy nagyon okos megoldás lenne. Csak nehéz az orvosokat is meg a betegeket is leszoktatni a hálapénzről, ez itt a baj. A politikusok pedig, akik a döntéseket hozzák minderről, úgysem a hétköznapi embernek szánt ellátást kapják a Honvéd Kórházban.

she_wolf 2014.04.28. 08:25:57

@emzéperiksz:
Örülök, hogy ezek szerint sikerült aludnod egy kicsit.
Abból induljunk ki - talán -, hogy mind rugalmasság tekintetében, mind a szabályok, előírások pontos betartásának tekintetében komoly restanciák vannak mindkét oldalon, és nagy általánosságban. A te eseted nem mindenki esete, és sajnálom, hogy így jártál, viszont nem érzem magam rosszul azért, mert én meg másképp. Éppen ezért az én esetem sem mindenkié.
Mint ahogy én nem hajtok mindenki el a magánrendelésekről az eü.-ben tapasztalt - általában - pozitív történések miatt az SzTK-ba, úgy az sem biztos, hogy jó dolog ennek a fordítottja.
Ha pedig olyan történik velem, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, akkor lépek. És nem itt, nem azzal, hogy virtuálisan kardélre hányok mindenkit, kivétel, és átgondolás nélkül.
Köszönöm, hogy a meglévőknél nem kívánsz rosszabbat nekem, neked pedig jó/jobb egészséget!

Irkutszk 2014.04.28. 08:50:46

@midnight coder: Ez egy nagyon jó ötlet. Egy hátulütője van, hogy ez esetben tényleg meg kellene fizetni a vizsgálatok díját, ami szerintem több mint háromszorosára emelné a mai TB költségeket.

Zakk (törölt) 2014.04.28. 09:11:06

@mig54: Jó reggelt!

A csomag ötleten én is elgondolkodtam de a prosztata balhét inkább kihagynám :)
Egyszer megvizsgált egy roppant kellemetlen orvos-némber ott az altesti szekcióban és nem volt felemelő élmény, de visszatérve a tükörre meg a fülre..A fül balhé nem opció,ha nincs meg hamarosan akkor biztos a találkozás a révésszel, de a szükségesség nem csökkenti a para faktort. Tudom hogy kell, ahogy a tükrözés is szükséges, de az azért mégis csak egy diagnosztikai eljárás, vágás,vér és maradandó károsodások nélkül.

she_wolf 2014.04.28. 09:37:25

@Zakk:
Világos. Fontossági sorrend abszolválva. De igyekezz a tükrözéssel, mert nem mintha nekem attól jobb lenne, hogy most meg a másik nyílásodon át kutakodnak, de a révész egy szemét, erőszakos fajzat. Ha kidobod az ajtón, bemászik az ablakon.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.04.28. 09:48:58

Nem hiszem, hogy általánosítani lehetne az SZTK orvosokkal kapcsolatosan. Vannak bunkók és vannak aki nem azok. Nekem is volt már 3x gyomortükrözésem, mindegyik rendben ment, s akik csinálták nem voltak primitívek. 1x voltam vastagbéltükrözésen, az még rosszabb, mint a gyomortükrözés, ott is rendes volt a doki, de nem jutott fel a végéig.

Tempus-Anh 2014.04.28. 09:56:31

Mi az, hogy "a vizet is visszatartottam?" Nem vizelt egy napon keresztül?

Amúgy nem kell orvoshoz menni, ha büdös nekünk a féreg doki...
Majd kezel az onkológus és a sebész, legvégül a patológus.

A nagypofájú okoskodók kb. így járnak.

Zakk (törölt) 2014.04.28. 10:21:58

@mig54: ja ja ,teljesen igazad van. A helyzet az hogy még nem döntöttem el melyik legyen előbb. A füles dolog időpontja már adott, a gyomrosra meg beutaló van. Te Mig, hogy én hogy rühellem ezt a dolgot úgy ahogy van..Mindkettőt..

she_wolf 2014.04.28. 11:03:33

@Zakk: Te Zakk! Szar ügy.:) Szóval: fej, vagy gyomor? A te döntésed, legfeljebb te szívsz. Mint a torkosborz.

she_wolf 2014.04.28. 11:11:08

@Tempus-Anh: Gondolom, nem ivott, ő meg azt hitte, hogy ezért nem fog vizelni sem. Szerintem ez nem jó, de legalábbis hülyeség. Vagyis szabadságolta a gyomrát, a beleit. Gondolta ő, hogy ezzel 0-ról indít bámészkodáskor. Nem jött be.
Én meg itt vagyok beszappanozva,víz meg sehol, mert nincs vége a sztorinak.

rikitikitévi 2014.04.28. 17:19:58

@emzéperiksz: "Az SZTK-ban csak faszok és köcsögök vannak,"
mióta te maszekhoz jársz, már ott is...

Tempus-Anh 2014.04.28. 17:41:47

@mig54:
Kutyák, férgek, kutyaférgek. A Beviharzot az valamiféle katalán kalandhős lehet?
"Na zumm"...
A magyar nyelv Torquemadáinak egyikéhez van szerencsénk. Még jó, hogy csak a nyelvünket tépi-facsargatja...
:D

Tempus-Anh 2014.04.28. 17:48:16

Azért megnyugtatom a narcizmusuktól izzó agyúakat, hogy a gyomortükrözéshez is gyomor kell és a végbéltükrözéshez is.
Aki azt gondolja, hogy az ibolyaillatú seggébe egy orvos örömmel tologat (és vonogat) endoszkópot, sőt élvezetét leli e prózai műveletben, az nagyon el lehet telve önmagától.
A munkáját végzi. A beteg érdekében.
Amit némely pudvás fantáziájú beteg agy eléggé sajátosan, aberráltan fog fel.

reepach 2014.04.28. 18:03:23

Elég jól ismerem "őnagyságát", Dr. Sz. ...-ét a Flór Ferenc Kórházból. Végtelenül kedves, empatikus, közvetlen, jó humorú, ugyanakkor kiváló szakember. Néhány éve van még nyugdíjig, egész életét a gyógyításnak szentelte, kevés hozzá fogható tapasztalt gasztroenterológus van az országban. Ez a szánalmas kisstílű rágalmazó posztoló (gondolom, a "B" a Bunkó rövidítése) Dr. Sz. cipőfűzőjének a megkötésére sem méltó.

"Kóborkutya, féreg, embernek nem nevezhető valami"...
Találóan jellemezte magát "B"...

she_wolf 2014.04.28. 19:35:41

@Tempus-Anh: Sokan nem találnak magyarázatot arra, hogy egy - egy szak mitől lehet vonzó az orvosok számára, de biztos, hogy mindegyiknek megvan a maga szépsége, és bármilyen hihetetlen egyesek számára, az öröme is.
Hogy egyes betegeknek mi jár az elkorcsosult agyában, mikor azon tépelődik, hogy milyen szemét lehet már az, aki őt szadizza, és csak azért lett éppen olyan szakorvos, amilyen, hogy így "élje ki magát"...nem érdemes egyetlen szóra sem.

"zimme-zumm
zimme-zum
rece-fice bumm bumm bumm":DD

Tempus-Anh 2014.04.28. 23:24:32

@mig54: A vizsgálóeljárásokat nyilván a jobb kórismézés és ezen keresztül a helyes gyógyítás céljából fejlesztették ki, nem mókából vagy a betegek bosszantására. Mindenkinek jogában áll megtagadni egy megjavasolt vizsgálatot, de ezzel az orvos bármilyen utólagos felelősség alól fel van mentve, ha mégis kiderül, hogy a beteg az illető gyanított betegségben szenved. Rendelkezik a saját testével és saját egészségéért felelős.

she_wolf 2014.04.29. 00:52:34

@Tempus-Anh: Én igazat adok Neked, mert a napnál is világosabb, hogy ez így van. Felesleges erre karaktert pazarolni, aki eddig nem értette, az ezután sem fogja. Pont.
A poszternek meg legyen más elfoglaltsága, vagy menjen máshová, nyugodtan önrendelkezzen. Valami egyszer úgyis elviszi az embert....

platelet 2014.04.29. 11:59:06

@mig54: Persze, ezzel egyetértek, nagyon hiányzik a szervezés. Csak azt nem értem, hogy miért gondoljék néhányan, hogy ez nem pénzkérdés. Ő ingyen megcsinálná?

she_wolf 2014.04.29. 12:46:49

@platelet: Csökevényes hagyaték a közelmúltból. Ma már minden pénzbe kerül, és ezt sokan nem veszik figyelembe. Ugyanakkor nem várható el az egyszerű halandótól, hogy csak úgy mellékesen egy kórház gazdasági igazgatója is legyen:)

carrie 2014 2014.04.29. 13:39:10

@midnight coder: Támogatom az ötletet! nagyon gyorsan kiderülne, hogy hol milyen az ellátás minősége, azzal a megkötéssel, hogy egy beteg az ország másik végében is mehessen, bármelyik orvoshoz. (ergo valóban SZABAD orvosválasztás lenne)

De ameddig körzetileg illetékes orvos van, úgy nem valósul meg a szabad orvosválasztás, így aztán a szakma minőségi színvonala csak csúszik lejjebb, lejjebb és még lejjebb hiszen az orvos úgy van beállítva hogy el KELL látnia az adott beteget, így még ő "tesz szívességet" és ha nem kap parát akkor meg nem ad a színvonalra, sz*rik rá magasból, hisz ígyis úgyis megkapja a bérét, munkája színvonalát senki sem felügyeli, ha meg baj van, ott van a MOK majd mossa az orvosát, de ha még per is lesz akkor is a szakmai tudásával kenterbe veri a naiv "tudatlan" beteget, mert ugyebár van az a kifogás.... és még a szakmai összefogásról nem is beszéltünk. De nem is értem, ameddig a normális és vagy jó orvosoknak nem érdekük az hogy az összes férges hulljon ki addig miért is tépik a szájukat? Hisz ah lenne egy drasztikus minőségi robbanás, biztos, hogy sokkal de sokkal hamarabb rendeződne a bérük...
Amiről beszélsz azzal a rendszerrel MOTIVÁLVA lennének az orvosok / kórházak, hogy ha színvonalon felül teljesítenek, akkor több pénzt kapnak (legálisan) és mindenki nyugodtan alszik: beteg/orvos, miközben a férgese mehetne külföldre

Csak ezzel egyetlen egy baj van: a kapacitás.
Ha egy adott orvos/kórház elérte a kapacitása 100%-át akkor legtöbbször a 101% feletti rész a 100% rovására megy. Mondok egy példát: adott egy orvos 8 órája. Teszem azt LELKIISMERETESEN egy betegre 20 percet szán. Ez óránként 3 beteget jelent, naponta 24 beteg. Ha beesik egy nap 100 beteg abban a 8 órában, akkor ez a 20 perc 5 percre redukálódik... nem biztos, hogy az már minőségi betegellátás lenne. De ezt még lehetne korrigálni, hisz akkor beállítanak még 3 orvost 3 rendelőbe... csakhogy ez meg már hely kérdése is... Viszont azt biztosra mondom, hogy egy UH gép 24 órából max 8 órában működik, tehát azért a kapacitások nincsenek annyira nagyon még kihasználva... lehet sokan mennének munkaidejükön kívül félig meddig fizetősbe... ergo megérné a TB-nek, megérné a betegnek is

Csii 2014.04.29. 17:08:38

@Turchi: Semmi gaz. Ha nincs baj, akkor annak orulni kell. Ha meg van baj es megosztanad masokkal, akkor rajossz, hogy pont te leszel az, akinek nem engedik, hogy beazonosithato legyen a sztoridban az orvos, a korhaz, az osztaly. Masnak meg engedik. Megvan?

jágör68 2014.04.29. 18:12:24

@carrie 2014:
@midnight coder:
Két alapvetően fontos tényt elfelejtetek:
1)Az orvos nem olyan, mint a kínai zokni- ergo nem áll korlátlan számban rendelkezésre, még a privát egészségbiztosítással rendelkező országokban sem- ezért is van pl várólista
2)Az orvosképzés jelenleg állami monopólium és egy felülről zárt dolog
3)A magyar magánszektor lezsírozós, feketézős, sógor- koma- jóbarát rendszerét nem kéne ráereszteni 100%- ban az egészségügyre- már részben ott is van, főleg magyar sajátosság- a kelet- németeknél pl soha nem volt hálapénz....
4)Az egészségügy nem egy hotelszolgáltatás- ezt sokan elfelejtik a nyugati országokban- hogy pölö akkor is várni kell időpont mellett- mégha ő csilliárd Ft -ot fizetett be a biztosítójának- sürgős esetben, ha épp mondjuk életmentés köti le az orvosteamet rezidenstől a professzorig- mert ugye átlagban 2-3-4 orvos kell egy betegre- mondjuk műtét- és az orvos- lakosság arány a legjobb esetben- pl Olaszország is csak kb 6: 1000
Szóval ez nem piac- gazdaság áltudomány, hanem kőkemény matek van: a nagyon jó esetben 6: 1000 arány és ebből kell kihozni, hogy ne legyen lázadás....
Nem áltudomány-közgazdásznak való feladat....

carrie 2014 2014.04.29. 20:25:19

@jágör68:
Kicsit érdekesen számolsz ;)
Két fontos tényből lett 4 alpont XD (számvitelesnek ne menj)
Osztódtak? na mindegy ;)

1.) Nem ezért van várólista, bocs :). A pénz miatt van, nem az orvoshiány miatt. Sok orvos van, de mivel nincsenek megfizetve kihúznak külföldre. Mivel a nagyon okos aki ezt kitalálta, azért vezette be a várólistát, hogy akinek van pénze és hamarabb túl akar esni rajta, az fizesse meg saját zsebből ne pedig közpénzből. Igen, gondolok itt a csípőprot-ra szoruló betegekre, akiknek a várólistájuk minimum 3 év és a 2 hónapban már a tapétát vakarják a falról, mert annyira fáj nekik... [na meg arról nem is beszélve hogy hányan halnak meg a várólistákról.... érdekes erről soha nincs egy adat sem, vajon miért?]
2.) pfff ehhez no comment
3.) ezt meg nagyon nem értem, mivel a lezsírozós a parás az most van, nem pedig lesz.
4.) ez már megint az 1.) pont, ugyanis orvos LENNE, műszerek LENNÉNEK. A közpénzből az eüre fordított arány kicsi, ezért van várólista. Bármelyik orvoshoz bemész és megkérdezed azt fogja mondani, hogy egy napra azért tudnak előjegyezni 10 embert MERT ezt fizetik ki nekik. Szerinted mennyire gazdaságos közgazdaságtanilag az az UH gép amit több millióért beszereznek, majd naponta csak 10x használnak, és x év múlva le KELL selejtezni, mert "elment" felette az idő? Persze a bennfenteseknek tutkóra jól jön, mert még számvitelileg nulla az értéke fillérekért meg tudja venni az alig használt uh gépet a magánpraxisába a sógor-koma, feketézős főprof....

Szerinted miért van az hogy egy TBs orvos magánba is nyomja????HA fáradt és kimerült lenne nem nyomná magánba... pl: fogorvos, nődoki, bőrdoki...stb.

Közgazdaságtanilag ezt hívják hogy "szűk keresztmetszet", de hidd el, hogy ebben a történetben a "szűk keresztmetszet" nem a dokik, hanem a pénz. Az a pénz amit az ÁLLAMBÁCSI kioszt EÜ ellátás keretében.... :( Dokik megvannak, csak mennek külföldre...

csakmotyogok 2014.04.29. 20:44:01

@carrie 2014: Azért nyomja magánba,mert az ő gyerekét is kell etetni, meg szeretne ő is lakni valahol.Attól még baromira önkizsákmányoló. Van ,akinek erre nincs lehetősége, mert olyan szakterülete, az meg vagy elhúz vagy kihalnak, mert fiatal doki nem olyan hülye, hogy azt válassza.

jágör68 2014.04.29. 21:02:10

@carrie 2014:
Ja bocs-24 órát melóztam.... Ez is egy EÜ-sajátosság..
És ugye ez 365 nap, napi 24 órában- ha a pihenőidőket is betartanák sokkal-sokkal több orvos kéne.
Nagy, állami kassza nélkül nincs jó egészségügy- magyarul széles, jól fizetett középosztály nélkül.
Ahhoz meg gazdaság kellene posztkommunista rablókapitalizmus helyett.

carrie 2014 2014.04.29. 23:04:14

@jágör68:
Semmi gond, cak kicsit vicces volt

Na ezt a 24 meg 36 órát az életemben nem értettem! Ez most kinek jó? De most őszintén?
Nem lenne jó az eü személyzetnek is, ha 8 órába nyomnák? 3 műszakban teszem azt heti váltásban? most lehúztál 24 órát aztán le van 3 napra tudva a meló? 3 napig nem is tudsz olyan nagyon mit csinálni, még sportolni sem, mert annak is kellene lennie egy rendszernek... gondolom ez mellett nagyon nem lehet szervezni komolyan semmit, mert mi van akkor ha borul ez a 24/36/48-as rendszer és valaki helyett be kell ugrani... szóval nem értem mi célt szolgál egy 24/36/48 órás egyhuzamba való meló??? Te amúgy szereted?

Nem nagy állami kassza kellene (mert az van) hanem ésszerű elosztás: ugyebár nem kellene rázni a rongyot, ha nincs mire (utalás a stadionok építésére meg a többi úri mulatságra,4es metró, mert az baromira kellett, meg bizonyos emberek fizetésére, aztán megkapnák elég hamar hogy milyen a VALÓS eü rendszer!!!) De tudod, a TI fizetésetek rendezésébe az állam kacsója vállig belelóg abba a bizonyos bilibe... ugyanis HA AKARNÁK rendezni az eü-sök bérét már rég megtehették volna, de nem! Csak egy felhatalmazást kaptatok a para elfogadására félig illegálisan félig legálisan. Tudod: oszd meg és uralkodj taktika, miközben milliárdokat vágnak a saját zsebükbe...Én a helyetekbe nem a "halandó" emberekre haragudnék és mennék nekik (mert őket is kizsákmányolják mások), hanem magának a rendszernek, hisz ti az államtól kapjátok a fizut: ha csak 80 ezer nettót akkor csak annyit értek az államnak. AZ államnak és nem a halandó embereknek. Érted ügye amit akarok írni?! AZ államnak olyan nagyon sok FONTOS dolgot nem kell fentartania, mert sok mindent ki lehet szervezni: vegyük a tömegközlekedést meg az eü-t. A t.közlekedés lehet olyan amilyen, ha nem tetszik van alternatíva: saját kocsi, bicó, robogó, görkori, láb....stb van lehetőség más opcióra. De az eü-ben??? Ez egyébként hűen tükrözi azt, hogy az ÁLLAM mit gondol RÓLATOK (eü alkalmazottakról) a munkátokról, és MENNYIRE érdekli őket a lakosság. Amíg ti és a lakosság egymásnak feszül, addig jól elvan az állam... Na erre kellene már végre rájönni. Szerintem nektek is jobb lenne, ha nem egy bizonytalan félig illegális forrásból szereznétek a jövedelmetek x%-át, nem? Hanem megbecsülve. (egyébként nem csak nálatok nyírbálgatják a pihenőidőt, meg a többi dolgot, hanem más szakmában is...)

(A középosztály meg már kb azóta nem létezik mióta egy kulcsos adórendszer van... vajon az is kinek kedvez?)

carrie 2014 2014.04.29. 23:08:10

@csakmotyogok:
"mert az ő gyerekét is kell etetni, meg szeretne ő is lakni valahol."
Ezzel a problémával az emberek 99%-a így van. Szóval nem érem...

Mondanál olyan szakterületet ahol nem lehet magánban nyomni? (csak kíváncsi vagyok)

DFK 2014.04.30. 09:33:18

Tényleg, arra tud valaki válaszolni, miért van az, hogy az SZTK-ban a 8-kor kezdődő rendelésre az orvos legkorábban fél 9-re ér be?

Tempus-Anh 2014.04.30. 09:48:30

@DFK:
Azt szokták mondani, hogy akikkel szemben fölös elvárásaink vannak, azok felé legyünk fölösen elnézőek is.
Kórházi szakrendelésen előfordulhat, hogy az illető orvos azelőtt épp ügyelt, a főorvosa beszámoltatja az éjszaka történtekről, rendeznie kell az esetlegesen sürgős felvételre érkezett betegek adminisztrációját, elnyúlik a reggeli megbeszélés vagy vizit, épp sürgős konzíliumba hívták, stb. Ok tehát mindig akadhat. A központi rendelők általános orvosainak munkarendjét, vérnyomását/vércukrát/
húgysavszintjét, családi hátterét, anyósaik/szeretőik, adósaik/hitelezőik számát nem ismerem, tehát a nevükben nem nyilatkozhatok.

Tempus-Anh 2014.04.30. 10:51:20

@carrie 2014:
Arról köteteket lehetne írni, hogy a lakosság egy része mire használja az egészségügyi intézményt és annak dolgozóit. A kamu rokkantnyugdíjasok, megélhetési betegek százezrein túlmenően a kórházakat és szakrendelőit használták már: táppénzcsalásra, hozzátartozó eltakarítására házibuli/karácsony/szilveszter és egyéb szeretetünnepek kapcsán, magatehetetlen hozzátartozó zálogházba dugására kényelmi szempontból, öregotthonként, végstádiumú hozzátartozó végső nyugalomba szenderedése helyszíneként, alibiként a bűnüldöző szervekkel szemben, párkereső intézményként, találkahelyként, nyilvánosházként, a gyűjtögető életmódot folytató vad törzsek vadászterületeként, éjszakai melegedőként, télidőben lakhelyként gázszámla-spórlás céljából, közétkeztetési egységként, és ide sorolhatnám, hogy mi mindent beszélnek, írnak, képzelnek el egy orvosról, mivé magasztalják vagy mivé degradálják. Szóval a paletta iszonyú széles.

carrie 2014 2014.04.30. 10:56:51

@DFK:
Csak mert minden következmény nélkül megteheti, és senki nem szól érte.
A többi mind csak kifogás! (az még hagyján ha fél órát késik!)

@Tempus-Anh:
Persze mese habbal. vagy a reggeli kávészünet nyúlik el pár órával a helyes csinos szőke 20-as asszisztensel.... Ha egy helyen már minimum egy hónapja dolgozol, akkor tudod, hogy 1 óráig tart ezt és ezt megcsinálni. Akkor leghamarabb a rendelés nem 8-kor kezdődik, hanem 9-től. Akkor kiírom az ajtóra azt hogy 9-12-ig van rendelés. Mi történik ilyenkor? 1. A beteg nem megy oda már 7.30-kor, a beteg nem lesz dühös.
És mi van akkor ha nem 9-kor nyitod a rendelő ajtaját, hanem 8.30-kor? Biztos lehetsz benne hogy van már ott 2 beteg aki beesett 8.10-re és el tudod őket látni. Sőt még hálásak is lesznek, hisz "előbb kezdted a rendelést". Ennyi.

Nem bonyolult: nem kellene szívatni az embert, és akkor az ember nem lesz dühös...

De hát az a nyamvadt kötelező betegellátási idő, ugyebár AMI MIATT 8-ra MÁR ODA KELL RENDELNI A BETEGEKET... hát igen... valamit valamiért: várakozásért dühöt... ha két órát várakoztatjátok a beteget, akkor 2x annyira dühösek lesznek...

platelet 2014.04.30. 11:12:26

@carrie 2014: Nem tudom, ezen nevessek vagy sírjak... Ennyi rosszindulat, kis sovinizmussal fűszerezve... Ha az orvos késik fél órát, kizárt, hogy munka miatt, halálos bűn... De nyugodtan kezdeje el fél órával előbb a rendelést, ha a betegnek akkor megfelelő? Gondolom, a munkaidő végével sokkal liberálisabb vagy, mint az elejével... Ha mondjuk a rendelés végén lelépne az orvos, pedig még vár 5 beteg, akkor lenne felháborodás?

Tempus-Anh 2014.04.30. 11:32:11

@carrie 2014:
A beteget majd felküldöm az osztályra, hogy végezze el helyettem azt az osztályos munkát, amire a felettesem utasított és amit csak én tudok elvégezni, mert a kollegáim épp a saját hasonló tevékenységüket végzik.
Így jobb?
Vagy esetleg a sürgősségin megkért konzíliumot, mondjuk a te mentővel beszállított friss stroke-os hozzátartozódat nem nézem meg, mert épp szakrendelek.
Ha dühöngsz emiatt, akkor felküldelek a szakrendelő elé, hogy összevethesd a dühödet az ott várakozókéval.
Esetleg lemeccselitek egymással, mivel egyikőtök róvására épp a másikat láttam el.
Egyszerű, nem?

carrie 2014 2014.04.30. 11:38:45

@Tempus-Anh:
Van olyan még hogy kamu rokkantnyugdíjas? Hát jelentsd fel :)

Tudod, az a nagy probléma hogy azt várod el az emberektől (betegektől), hogy ne általánosítsanak, pl.: volt egy két orvossal már korábban problémájuk, akkor hozzád fehér lappal forduljanak. Csakhogy te is általánosítasz.

Szűrjétek ki ezeket az embereket, és ne azokon csapkodjátok le a feszkót akik rendeltetésszerűen veszi igénybe :)
Én soha nem éltem vissza az eü intézménnyel. Ha volt valami problémám felkerestem. Ennyi. Az viszont sz@rul esett, mikor a f-o-g-re csak beestem, mert 2 órája olyan érzésem volt, mintha bogár repkedne a fülembe, hiába tisztogattam, hiába öblögettem. Bementem, kivártam a soromat: az is 2 óra volt. Kimosták, és ugye mert vízzel csinálták , az egyik fülemre nem hallottam, ráadásul ki be járkáltak az asszisztensek keresztül kasul beszéltek a rendelőben, így többször visszakérdeztem, erre meg hülyének néztek. A legjobb az volt mikor hallásvizsgálatra mentem át (bedugult vizes füllel- no de hát mindegy, nemde?) de hát ahhoz is lassacskán empátia kell, hogy mindössze két összetett mondatot mondjanak...

Erre a bedugós, otthagyós, lepasszolós sztorira én is ki vagyok akadva... régebben tele volt a bel., seb. meg az elfekvő... grrrr

De az azért elég ciki, (szerintem) hogy egy kórházban nemhogy folyékony szappan, de még WC papír sincs... szóval erre mondhatsz bármit, ez azért elég gáz. (szakrendelésekről beszélek most, tudod, amikor várakozol 4-5 órát és csak kimész wc-re legalább egyszer...) Ez szerintem ciki... egészségnevelés, betegség megelőzés nesze neked...

Közétkeztetés? Ne nevettess... az egyik kórházban a napi! reggeli úgy nézett ki hogy egy darab hideg! főt tojás, egy fél szelet száraz! kenyér...na ennyit a közétkeztetésről :) ez inkább közlefogyasztás :) Nesze neked Schubert Norbi! Ismerek olyan eü alkalmazottat, aki a kórházi konyhából lopkodja haza a sajtokat, liszteket, cukrokat, kávékat, kakaóporokat... mert ingyen van... jó fej nem?

A lenyúlásokról tudnék mesélni én is beteg szemszögéből: mikor lejárt szavatosságú gyógyszereket adnak a betegeknek, mikor a főorvos egy adott szállítótól rendel cuccot nagy mennyiségre, persze kenőpénzért, mikor a beteggel elhitetik, hogy egy bizonyos ellátás fizetős, fizesse ki kp-ben, de számlát már nem kap róla, rá 2 hónapra meg észreveszi hogy rányomták a TB-jére (ergo tudod, duplán finanszíroztatták). Vagy mikor olyan beavatkozásokat számolnak el amik meg sem történtek: most nem nagy dologról beszélek, pl: nemrég voltam bőrdokinál. Az adott időpont előtt 30 perccel estem be, gondoltam lemosom az érintett területet. Lemostam. Bementem, majd az orvos csak ránézett a területre (nem is tapintotta meg) a székéből (2 méter volt köztünk), majd felírt egy kenőcsöt. Erre kapok egy olyan papírt, miszerint az adott bőrfelületet megtisztították... Aha, persze. Ők? 2 méterről, vagy telepatikusan? Hozzá sem nyúltak. Szóval azért kettőn áll a vásár...

Még mindig azon vagyok hogy nem értelek titeket orvosokat: ha magatok közül kiszórnátok a rosszakat, és kicsit odafigyelnétek a munkátokra a szervezésre, sokkal jobb hírnevetek lenne, és sok civil kampányolna azért, hogy több pénzt kapjatok... de ameddig összezártok és azt csináljátok amit mostanában, addig sajnos ez lesz... ha az asztalt veritek hogy kevés a pénz, akkor a másik oldalon is csak asztalverés lesz: vállaljatok felelősséget a munkátokért, tartsátok be a jogszabályokat...stb érted ügye? Kínában pl. felnéznek az orvosokra, szerintem ez annak is tudható be, hogy ha valaki téved orvos létére, az kapásból feláll, elismeri ÉS bocsánatot kér... lehat talán taktikát kellene váltanotok? De még mindig nem értem a 24/36/48 órázások lényegét.... de azért jól elbeszélgettünk ;)

Tempus-Anh 2014.04.30. 11:45:57

@carrie 2014:
Nem ismerek kamu-rokinyugdíjast, ezt nekem is csak úgy mesélték, ahogy az eü. intézmények többi nem rendeltetésszerű használóit sem ismerem, csak északi eddák és sagák dalnokainak énekéből vettem tudomást róluk. :)

Tempus-Anh 2014.04.30. 11:47:17

@carrie 2014:
Ha hozzám jössz és nő is vagy ráadásul, levetkőztetlek, nyugodt légy...:) Nálam nem lesz 2 m távolság.

carrie 2014 2014.04.30. 11:51:13

@platelet:
Félreértesz! Nem ezt mondom!
Azt mondom, hogy ezt az OEP vagy az ALAP felé kellene rendeznetek, mert így 3 tűz között vagytok! Az egyik felén ott a KÖTELEZŐEN megtartott rendelési idő, aztán a KÖTELEZŐEN ELLÁTANDÓ FELADATOK, meg a JÁRÓBETEG. Nem lehet egy időben két dolgot csinálni.

Akkor csináljátok azt, hogy VALÓBAN lecsíptek a rendelési időből ahhoz hogy el tudjátok látni a többi kötelező feladatotokat, de ezt kiírjátok pl.: nem 8-tól van a rendelés hanem 9-től, miközben az OEP vagy bárki más meg tudomásul veszi és ugyanúgy kifizeti felétek: pl 8 tól bent vagy az osztályon, osztályos átadás, levezeted 8.55-ig, majd elindulsz lefelé a rendelésre és megtartod 9-től. Lent a rendelési időt nem 8-tól írjátok ki, hanem 9 -től. Az OEP meg a társai pedig tudomásul veszik, hogy nem tudsz két helyen egyszerre lenni, és tudomásul veszi, hogy az általa kötelezően előírt dolgokat 8-9-ig csinálod az OSZTÁLYON, 9-től teszem azt 12-ig meg rendelsz a RENDELŐBE. Ígyis-úgyis 4 órát húzol le, ígyis úgyis 4 óráért fizetnének, nem lenne belőle károd, de ebből mindenki jól járna: hisz a beteg sem megy oda 7,30-ra ha csak 9-kor kezdődik a rendelés, nem lenne frusztrált hogy 1,5 órát vár a rendelésre, nem venné észre azt hogy 1 órát késik az orvos, és ezért nem beszélne úgy az orvossal sokszor ahogy ...stb

Érted? A finanszírozás nem változna, kvázi semmi, csak az hogy racionálisabban lenne a rendelési idő IS kiírva. Ezen meg nem kell felháborodni :) te sem szereted azt ha egy nővel/pasival megbeszélsz egy randit és egy két órát késik. Vagy igen?

carrie 2014 2014.04.30. 11:58:31

@Tempus-Anh:
XD hát kösz...
nem tudom Te hogy olvasol, de mintha pöttyet elsiklottál volna a felett az aprócska infó felett, hogy bőrfelület megtisztítását hiányoltam, nem pedig levetkőztetést XD Háziorvos vagy, vagy kardiológus? Ők szoktak orvos létükre állandóan levetkőztetni XD

platelet 2014.04.30. 12:04:38

@carrie 2014: 1. Az egészségügy megreformálása, a változás kiharcolása nem az orvosok feladata, hanem a betegek és orvosok közös feladata. Miért követeled, hogy az orvosok harcolják ki azt, ami a betegek érdeke, a betegeknek kéne kiharcolni?

2. A finanszírozási rendszer ennél sokkal bonyolultabb (én se értek nagyon hozzá). Nem annyi, hogy 4 óra munka = 4 óra bér. Van finanszírozás az intézmény felé (úgy tudom, a járóbetegellátás és a fekvőbetegellátás más elven finanszírozott), az intézmény fizeti az orvos bérét. Ez olyan, mint a foci, ahhoz is mindenki ért nálunk, mindenki tudja, mit kéne csinálni...

Tempus-Anh 2014.04.30. 12:09:18

@carrie 2014: A mi szakmánkhoz is hozzátartozik (ideggyógyászat). De csak amennyire le kell, nem visszük túlzásba.

carrie 2014 2014.04.30. 12:23:45

@platelet:
1. Azért mert a betegek ehhez "kevesek", az orvosok is kevesek. Együtt kellene. Az államnak az a célja, hogy a közkiadásokat leszorítsa (bár mondjuk szívesen vitatkoznék azzal, hogy kellett-e nekünk a 100. stadion, meg a 4. metró...). Ameddig az orvosok nekifeszülnek a betegeknek, a betegek meg az orvosoknak, addig az állam röhög a markába.

Az kellene, (és tudom ez baromira nem teszik) hogy az orvosok hozzáállása megváltozzon sok tekintetben [pl: tájékoztatás, normális hangnem, felelősségvállalás (elismerés, bocsánatkérés, helytállás), ha nem védenétek egymást... stb] tök drasztikusan egyik napról a másikra!!! (no meg a többi eü személyzetnek). Ennek az lenne az eredménye hogy egy csomó pozitív hangú post születne, több pozitív élmény maradna utánatok. Aminek az lenne az eredménye hogy a hülye problémás beteg mentalitása is megváltozna (lsd. mikor az elrontott kutyádat neveled át, ahhoz is az kell hogy a TE hozzáállásod változzon) és elkezdenének megbecsülni titeket, sőt észre akarnák venni azt is, hogy kevés pénzért FELELŐSSÉGTELJES melót végeztek. De ameddig az ifjú titánok száguldoznak külföldre (közpénzből szerzett tudásukkal ), ameddig az orvosok NULLA felelősséget vállalnak a munkájukért, ameddig a beteg úgy érzi magát mind egy huszadrangú vágóhídon, addig az állam jót röhög a markában, miközben tömködi a saját politikusainak zsebét (most tökmindegy hogy jobbos vagy balos, mert egy kutya)

2. Bocs a focihoz nem értek :) nem is szeretem. De el lehet gondolkozni azon, hogy ha egy rendszer ennyire nem jó, akkor vajon kinek az érdeke az hogy a rendszer mégiscsak tovább működjön? Meg azon is hogy egy jól működő kórházban a kórházigazgatókat miért is "fejezik" le, állítják fel az asztaltól... Iszonyat közelről ismerek olyat aki egy csődben lévő kórházat kihúzott a sz@rból (bocsánat) jól prosperálóvá tett, aztán magasabb szintről felállították... mert nem hajolt meg bizonyos felsőbb utasítások előtt (amik a kórháznak püi-leg nem tettek volna jót) nem csinálta, leváltották. Majd más csinálja...

carrie 2014 2014.04.30. 12:26:55

@Tempus-Anh:
Jó duma :)
Ja-ja általában így kezdődnek a dolgok! :)

Ja ja, csak a hátát akarnám megnézni, húzza fel kérem.... hát ebből most nem látok semmit, inkább vegyük le... hát a derekánál is látok valamit, gombolja ki kérem a nadrágját... hát ez a nyamvadt harisnya mit keres itt... le kellene venni, ha már eljött.... XD

Neked eddig milyen duma jött be? :D

carrie 2014 2014.04.30. 12:34:20

@Tempus-Anh:

Ja egyébként még tizeséveim legvégefelé az egyik tornagyakorlat közben kificamodott a csípőm (vápájól a combcsontom fejecse) iszonyat fájt,úgyhogy elmentem ortopéd szakrendelésre... tök ciki volt... az orvos íróasztala mellett közvetlenül volt a vetkőző, ami két nagy fehér lepedővel eltakart 1*1-es helyet jelentett... a fal mögöttem fehér csempe volt (lehetett benne látni az orvos fejét...) ami nem lenne ciki, ha éppenséggel nem vettem volna észre, hogy a két lepedő (mert nem ért össze) között éppen kukkol, persze nem feltűnően, csak éppen elegánsan... hát rák vörös lettem (tekintve hogy a nadrágot ugyebár le kellett vennem csak egy bugyingó volt alul rajtam) meg is jegyezte, hogy mitől pirultam ki? (no hát azt te ne nagyon akard megtudni, mondtam magamba) Most gondold el mi lett volna, ha elmondom neki, hogy észrevettem, hogy kukkol... lehet ő is rák vörös lett volna... nah hát mindegy... mindent a szemnek...

Tempus-Anh 2014.04.30. 12:46:35

@carrie 2014:
Azért egy dokitól nagyon nagy szegénységi bizonyítvány és a mély nemi nyomor jele, ha egy betegre gerjed rá. Megnézi az ember, mert megnézi, de akkor és ott a bajával van elfoglalva.
Egy bugyi azért elég sokat eltakar...kivéve, ha a nő nem olyat és azért vesz fel, hogy minél többet láttasson magából. Mert ilyen is van ám...

Tempus-Anh 2014.04.30. 12:52:54

@carrie 2014:
Azonkívül egy egészséges exhibicionizmus minden nőben megvan, máskülönben csődbe menne a fehérnemű- és összességében a női ruhaipar, valamint a kozmetikai ipar, no és persze mellesleg kihalna az emberiség is...:)

carrie 2014 2014.04.30. 13:03:11

@Tempus-Anh:
Nem azt mondtam hogy rám gerjedt, hanem elég rendesen végignézett a két lepedő közötti résen. Ti pasik végig tudtok úgy nézni egy nőn, hogy érezze, hogy végig van nézve :D szóval érted...

(a rés a hátam mögött volt, én meg a szék felé fordulva húztam le a gatyámat.. ergo a seggem látszódott de nagyon...de erre csak később eszméltem rá) Jó hát mindegy (ha még egyszer 18 lehetnék lehet én is végignéznék jó alaposan magamon XD) mert lényegében a strandon is azt látták amit ő is látott :D váljon egészségére... talán ennyit még benyel az ember az orvosnak :D
egy szexi doki láttán szerinted melyik nő nem gerjed be? Hm? Múltkor a megsúgom oldalon olvastam egy olyat, hogy a csaj ráizgult a fogorvosára és hogy mit tegyen... hát... jó sok ötletet kapott az tuti...

Tempus-Anh 2014.04.30. 13:17:24

@carrie 2014:
Úgy vagyunk vele, hogy sokat láttunk, megszoktuk.

A klasszikus nőgyógyászos vicc jut eszembe, amikor bíróság előtt áll a doki egy prostinak lekent hatalmas frász miatt. :)

A megbámulás-megkívánás tekintetében pedig a két nem kb. egy fából van faragva.
Egy doktornőnek sem lehet közömbös egy arányosan izmos, atletikus, fiatal, jóképű fickó, szóval oda-vissza csereszabatos a dolog. :)

carrie 2014 2014.04.30. 16:46:38

@Tempus-Anh:
nem ismerem ezt a viccet, elmeséled? :)

Tempus-Anh 2014.04.30. 18:02:30

@carrie 2014: Az úgy szólna, hogy egy nőgyógyász egy prostituált bántalmazása miatt áll a bíróság előtt. A bíró felszólítja, hogy mondja el, mit tud felhozni a mentségére.
Az orvos rákvörösen mesélni kezd:-"Tisztelt bíróság, tegnap a reggeli órákban bementem a munkahelyemre, délelőtt leviziteltem a húsz fekvőbetegemnél, majd szakrendeltem, megnéztem ötven nőbeteget, ezt követően délután elvégeztem három császármetszést, ezenkívül két komplikált szülést és négy sima szülést is levezettem, utána a sürgősségin megnéztem legalább tíz, hasi panaszokkal beérkező nőt. Este hazafele tartottam, fáradtan leültem egy padra a parkban és egyszerre csak odajött a felperes hozzám azzal, hogy "Szépfiú, egy ezresért megfoghatod a p....m!" Na innen a többit tudják!"

kheiron 2014.05.03. 15:54:10

@carrie 2014:

Öregasszonyok beszélgetnek:
"Hát tényleg, látszik, hogy mennyire fejlődik az orvostudomány... 20 évesen még teljesen pucérra kellett vetkőznöm, 35 évesen elég volt a melltartót levenni, ma meg már csak azt mondja a doktor úr, hogy nyújtsa ki a nyelvét...."

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.05.14. 01:06:38

Néha olvasom ezt a pocsék blogot, és kíváncsi voltam, hogy vajon mennyire igazak a történetek. Bár sokszor büdös volt egyik-másik, hogy esetleg link hadova (nehezen hihető, hogy akkora sérelmek után nem indulnak ezerszám agyonnyert jogi ügyek a kórházak-orvosok ellen), most végre el tudom dönteni, hogy a posztok nagy része csakugyan vaskos hazugság lehet.

Magam is a Flór Ferenc Kórházban dolgozom, és ismerem Sz. főorvosasszonyt (már kitalálták, hogy az őnagyságázás azért volt, mert nő). Nem egy osztályon dolgozunk, de ő azok közé a (sajnos, csak néhány) öreg, tapasztalt orvos közé tartozik, akiknek a gyógyítás az élete. Már nyugdíjas lehetne, de dolgozik tovább. A szakmáját pedig magas szinten érti, és műveli. Száraz humora van, és ha kell, éles a nyelve is - de soha nem azzal kezdi, hogy visszaüt. Ha valakit leteremt, arra oka van. Bármikor fordulnék hozzá, ha bajom lenne, és nem azért, mert kolléga, hanem mert remek orvos és gasztroenterológus.

A büdös bunkó posztíró nyilván elhazudta a dolog felét; például azt, hogy mégiscsak alaposan bezabált a vizsgálat előtt, vagy épp nem akart unatkozni várakozás közben, hát meglátogatta a büfét...

Az sem igaz, hogy annyit mondanak, hogy 19 óra után ne egyen a beteg. Szép pontosan elmondják, hogy már előtte kisebb ebéd javasolt, és az is könnyű legyen.

A betegek egy része le se szarja, amit mondanak neki, aztán meg van sértve. Behozzák a nagyanyót ("suvasztás") egy héttel aztán, hogy hazaküldték ("mert semmit se javult"), és még annyi fáradságot se vesznek, hogy az azóta ki se váltott receptet kivegyék a zárójelentéses dossziéjából. Amikor erre rákérdez az ember, gyorsan azt hazudják, hogy "volt még otthon régi gyógyszer". "Érdekes, hogy lehetett, hiszen a zárójelentésen ott van, hogy három fontos gyógyszert most vezettek be a betegnek, és az se lett kiváltva". Na, ekkor kérdezi a hozzátartozó, hogy mit kötözködünk?

Aki a főorvosasszonyról ilyen hazugságokat ír le, be kéne perelni. Ráadásul tényleg úgy, hogy azonosítható, akit rágalmaz. Kezdjen inkább velem, én is szoktam a bunkó betegekkel goromba lenni (igen, visszajár, nem fogok a sajár koszorúsereimre plakkokat növeszteni azzal, hogy lenyelem a tahóságokat), tőlem megkapja a perét és a gatyáját leszedem róla sérelemdíjként.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása